Pesti Bölcsész Újság • 237. szám by Pesti Bölcsész Újság

237. szám, 2016. április 2 BEAC Sportrovat Sporthírek és programok

12-13 A megvetett új médium A videojátékokat övező diskurzus

3 Pesti Bölcsész Akadémia Tavaszi programsorozat

14-15 Interjú György Péterrel Egyetemünk múltja, jövője, közössége

4 Programajánló Budapesti Tavaszi Fesztivál

15 Pontokról és kérdőjelekről A hallgatói mentalitás

5 Kiskörúti monológ Egyetemi életképek

16-19 Posztmodern Retro Trash A Pesti Bölcsész Újság címlapjai

6 Hol vannak a techbölcsészek? Egy kiaknázatlan lehetőség

20-21 A hiba nem az ön fiataljában van Fiatal életek indulója

8-11 Szubjektummentes kódoltság A digitális kor problémái 11 A cgi rövid története A számítógépes grafika kialakulása

22-23 Hallgatói vélemény Hallgatók tervei diploma után 24 Bölcsészek vígnapjai Bölcsész Napok: kedvcsináló

Főszerkesztő: Zámbó Gergő, zambogergo@caesar.elte.hu Főszerkesztő-asszisztens: Bíró Eszter Olvasószerkesztő: Bencze Norbert Korrektor: Szlávich Eszter Főmunkatárs: Kovács Kristóf Felelős kiadó: Murai László elte btk hök elnök Terjesztés: Czinege András Nyomdai kivitelezés: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Betűtípus: Chronicle, Abril Fatface, FF Meta Szerkesztőség: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenés: 1500 példányban, havonta Felhasznált képek és szerzőik: Wikipédia, Unsplash, Fortepan, nol.hu, computersforart.org Illusztráció: Katona Rózsa Mindenkori elérhetőségünk: pbu@btkhok.elte.hu

Hírek, események, programok az ELTE-BEAC háza tájáról elte-s sikerek a 2016-os vívó mefob-on! A csapatversenyen történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi, hiszen mindkét elte-s csapat dobogóra álhatott. Az elte 1. csapata a bme együttesét 45:31 arányban legyőzve megvédte címét, míg az elte 2. csapata a bronzérmet zsebelhette be. A versenyen Balázs Boldizsár a 2. mefob aranyérmét szerezte meg ezzel elte-s pályafutása során, míg Ravasz Etele 4-szeres mefob bajnokká vált. Női kardban Gyepes Flóra egy értékes 4. helyezéssel zárta az egyéni versenyét. Szintén 4. helyezett lett Soproni Szabó Benedek, és mellette remek teljesítmény Balázs Boldizsár 7. helyezése is!

Újra elrajtol a már hagyománynak számító ELTE-BEAC Sárga Túra 2016. április 31-én és május 1-én újra elrajtol az elte-beac Sárga Túrája Esztergom és Budaörs között! Idén is mindenki megtalálja a számára megfelelő kihívást és távot. Sok szeretettel várjuk a hosszú távokra kiélezett profikat ugyanúgy, mint a kezdőket és a kisgyermekes családokat a rövidebb távokra. Hűvösvölgyben idén is pizzával várjuk a hos�szú távról érkezőket. Az elte hallgatói és munkatársai, valamint a beac sportolói részére a nevezés ingyenes!

Világbajnokságra készül az beac és a magyar válogatott párosa Az International Cheer Union (icu), vagyis a Nemzetközi Cheer Szövetség szervezésében április 20–22. között rendezik Orlandóban (usa) a 2016-os Cheerleading Világbajnokságot. Először a világbajnokságok történetében Magyarország is képviselteti magát, mivel a Balogh Patrícia és Szabó Hanna alkotta páros nyert elsőként lehetőséget a rangos megmérettetésen való indulásra.

Sportnapokkal hozzuk házhoz a hallgatóknak a mozgás varázslatos élményét! Mozogni boldogság, és mi házhoz hozzuk ezt az élményt! A tavaszi félév folyamán az elte Hallgatói Önkormányzata és klubunk több kari és kollégiumi nap keretén belül sport- és egészséges életmód-népszerűsítő kampányt folytat a hallgatók körében. Célunk közös: ezeken a közösségi rendezvényeken, programokon megismertessük és testközelbe hozzuk a számtalan sportolási lehetőséget. Április 5. és május 7. között házhoz hozott programjainkkal kívánjuk felhívni az egyetemi hallgatók figyelmét arra, hogy a felsőoktatási tanulmányok elvégzése alatt is fontos a rendszeres sportolást, mozgást a mindennapi rutin részévé tenni. Összes edzésünk ingyenesen próbálható ki sportnapjaink folyamán. Mindenki számára akár több sportág megismerésére is lehetőség nyílik.■ BEAC www.beac.hu

beac Sportpályázat 2016-ban is! Vízi sportnapok, túrák és tanár-diák mérkőzések szervezésére hirdet pályázatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, azaz a beac a 2015/16-os tanév, tavaszi félévére. A pályázat célja, hogy forrást biztosítson az elte kari, intézeti dolgozói, hallgatói számára szabadidős és sportprogramok megszervezésre. A pályázat részletes leírását megtaláljátok a www.beac.hu weboldalon.

BEAC

Az ELTE BTK PhD hallgatóinak nyílt előadássorozata A két világháború közötti kárpátaljai magyar prózairodalom Papp Adrien , ápr. 20., szerda, 18.00 Az újra felfedezett test a japán színházban a múlt századfordulón Cseh Dávid, ápr. 21., csütörtök, 19.00, FUGA

Bertie és India. A walesi herceg indiai útja (1875–76) Kovács Márta, máj. 3., kedd, 18.00 Haiku az Edo-korszakban – Josza Buszon, Rjókan Taigu, és Kobajasi Issza munkássága Czifra Adrienn, máj. 4., szerda, 19.00

„Írónő nem vagyok” Csinszka levelezése II. Zeke Zsuzsanna, ápr. 25., hétfő, 18.00

„Írónő nem vagyok” Csinszka levelezése IV. Visszaemlékezések Zeke Zsuzsanna, máj. 9., hétfő, 18.00

India a Birodalom árnyékában II. A brit korona ékköve Kovács Márta, ápr. 26., kedd, 18.00

A császári cím és India a brit kormány politikájában (1876–77) Kovács Márta, máj. 10., kedd, 18.00

A japán haiku-költészet kezdetei, Macuo Basó munkássága Czifra Adrienn, ápr. 27., szerda, 18.00

Populáris japán irodalmi műfajok Haiku a Meidzsi-korszakban Czifra Adrienn , máj. 11., szerda, 18.00

„Írónő nem vagyok” Csinszka levelezése III. Zeke Zsuzsanna, máj. 2., hétfő, 18.00

Hogyan és milyen módszerekkel dolgozik az antropológus? Kántor Barbara, máj. 17., kedd, 18.00

Pesti Bölcsész Akadémia

Főszerepben: a városi kultúra Az idei április is a Budapesti Tavaszi Fesztiválról szól – a kultúrakedvelők számára mindenképpen. A harminchatodik éve megrendezésre kerülő eseménysorozat végén Picasso-kiállítás nyílik, de vagány históriák megelevenedésének is szem- és fültanúi lehetünk. Picassótól a Fotóutcáig Magyarországon a 20. századi avantgárd formaalkotó mesterének művei – történetesen litográfiáinak sokasága – legutóbb az Eviva Picasso címet viselő kiállításon elevenedtek meg, méghozzá a balmazújvárosi Semsey-kastélyban. Egy évnek sem kellett eltelnie, s újra megcsodálhatjuk hazánkban a Pablo Picasso páratlan tehetségéből keletkezett műveket. Április 22-én nyílik a Picasso – Alakváltozások, 1895–1972 címet viselő időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A nagyszabású tárlat az alkotó emberalakos figurákat ábrázoló művein keresztül reprezentálja életművének legtöbb korszakát. A kiállítás elsősorban a folytonosságot, bizonyos motívumok ismétlődését igyekszik bemutatni. Az új budapesti Picassoexpóra több mint száz festmény, grafika és szobor érkezik, amelyek július 31-ig tekinthetőek meg. Azok, akik Picasso torz figurái helyett mondjuk a valóság dokumentálására kíváncsiak, a Budapesti Fotóutca Fesztivál programjából csemegézhetnek. A Capa Központ és a Mai Manó Ház rendezvénye egyaránt foglalkozik a nagy klasszisok és amatőr fotósok képeivel. A belváros frekventált pontján, a Nagymező utcában megrendezésre kerülő esemény ingyenes, és rendkívül érdekesnek ígérkezik, hiszen nem egy zárt kiállítótérbe kerülnek a fotók, hanem nyilvános, szabadtéri kiállítás keretében jutnak el hozzánk. A jópofa kezdeményezésnek köszönhetően a fotókat bárki megtekintheti, aki éppen a fővárosi kőszínházak közelében sétál. Menő történetek nyomában Szintén a hónap végén indul a Vagány históriák program: Bach Máté fiatal fotós portréit az Üvegházban állítják ki. Mivel Bach számtalan irodalmi nagyágyút is fotózott – Juhász Ferenc

Programajánló

költő például méltató sorokat is írt róla utolsó kötetében –, természetesen az irodalom hatványozottan kapcsolódik a rendezvényhez. Az ingyenesen látogatható hepajon nem csupán a képeken, hanem fizikai valójukban is jelen lesznek az új író- és költőgeneráció képviselői. Elég csak meglesni Bach hivatalos Facebook-oldalát ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, kiknek a felbukkanására számíthatunk. Áfra János, Szegő János, Kemény István, Keresztury Tibor, Pion István, Simon Márton, Karafiáth Orsolya – és a sort még lehetne folytatni. Erősen kihagyhatatlannak tűnik Jeff Mills amerikai dj-sztár és az Óbudai Danubia Zenekar közös műsorszáma, amellyel a Millenáris Teátrum színpadára lépnek április 22-én – a nagy érdeklődés miatt egymás után kétszer is. Az pedig csak hab a tortán, hogy a zenei fenomént az a karmester vezényli, aki négy évvel ezelőtt az ősbemutatón is dirigált neki. Garantált a jó hangulat, hiszen Mills az előző években teltházas bulikat csinált a világ legkülönbözőbb pontjain, egészen Ausztráliáig. Minden bizonnyal már mindenki belefutott a fesztivál nagyméretű, vörös kocka installációiba Budapest különböző csomópontjain. Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor húszas éveikben járó színészek ezekben a dizájnos dobozokban állva fogják előadni azokat a történeteket, amelyeket a magyar fővárosról szóló történetíró pályázat legjobbjainak találtak az ítészek. Érdemes lesz április végén is Budapest utcáin kolbászolnunk! A fesztivál több mint 150 programjáról részletesen a www.btf.hu oldalon tudtok tájékozódni. ■ Mészáros Márton

Kiskörúti monológ Milyen jó lenne ezt a rendezetlenséget valahol renddé vágni! Az Astoriától sétálok a Kálvin felé a kiskörúton, a bölcsészkar épületei tekintélyt parancsolnak, az utcán kéregető, könyörgő szemű bácsi készséggel veti alá magát ennek a tekintélynek, és sűrűn hajlong, mert pár forintra van szüksége. Az irodalom emberies, így adok neki. A Múzeumkert előtt járok, amikor eszembe jut egy jelenet, két éve történt egy hajléktalannal. Egy könyvet olvastam, verseket, amikor mellém ült a férfi a padon, és magában beszélt, így megszólítottam. Energiaitalokkal és alkohollal tömött szatyor volt nála, elmondta nekem, hogy hány barátja halt meg a kezei között, úgy emlékszem, hármat sorolt fel, az egyik egy felüljáróról zuhant az úttestre, egy másikat a hév ütött el, a harmadikat fiatalok verték meg úgy, hogy halálos sérüléseket szenvedett. Ez a hajléktalan férfi csak beszélt, beszélt, elmondta, hogy huszonéves lánya van, de nem tartja vele a kapcsolatot, ő maga húsz éve él az utcán, adtam neki némi pénzt, megszorítottam a kezét, persze nem tudtam semmit sem mondani, sírtunk, főleg ő, papírokat is mutatott, bolond, beszámíthatatlan, erről szólt a papír, hivatalos végzés volt, így büntetik azt, aki már életében találkozik azzal, amivel csak az élet után kellene. Miután eleget beszélgettünk, lementem a metróba, a sín túloldalán óriásplakát-magány, a sínek között alvó szegek a hűvös betonban. Tovább sétálok a Múzeum körúton, be szeretném fogadni mindazt, amit látok. Van valami végtelen igazságtalanság abban, hogy a Nemzeti Múzeum előtt vizeletszag terjeng. És azt is érzem, hogy valami hatalmas közelít a város felé, vasoszlop műlábai vannak, és saját hátából hasított szíjjal ösztökéli egy még hatalmasabb entitás, félelmetes és sánta, mert kitépett lábszárcsontjával őt is hajtja előre, ütlegeli egy még hatalmasabb, és így tovább, így tovább. Lehet, hogy csak a szembejövő cipők miatt

képzelődöm, de a lényeget, úgy vélem, látom. De te is tudod, hogy a dominóeffektus lényege, hogy végül mindegyik darab feldől. Talán azért jönnek az óriások vasoszlop lábakon, mert mi nem tesszük meg az utat elébük, de hiába, ha ez az úttalanság a civilizáció legmagasabb foka, hiszen – egyrészt – zsebükben, és nem a könyvtárakban, apró, érintőképernyős kapszulákba zárva ott van az egész világ, másrészt pedig a sarkon a bolt, a realitásra vágyó modern őrültek pedig egyetlen utcaképben a legnagyobb bőséget és a legmélyebb nyomort is szemügyre vehetik. Ez már valamiféle rend – de milyen kár, hogy csak afféle „felfedezett”, és nem „csinált” rend. Nem öntudatlanok vagyunk, hanem tehetetlenek, mint hatalmas kémiai reakciókban a folyadékok, mint a periódusos rendszer elemei. Eközben néhány angyal a szemöldökét ráncolva tartja a világot jelentő kémcsövet, és tanakodik, hogy az oldathoz hozzáöntheti-e már a sósavat. A Bródy utcán sétálok, a Múzeumkert vaskerítését érintik az ujjaim, és arra intem magam, hogy félre kell tennem az ilyen gondolatokat, az eldobható nejlonzacskók kora nem kedvez annak, aki a mulandóságra gondol, de még annak sem, aki az öröklétre. Egész kiismerhetetlen a mi korunk. Megoldásra vár. Csinált rendre. A holnap hőse azt mondja, „rajta vagyok.”■ Csabai Máté Egyetemi életképek

Hol vannak a techbölcsészek? A bölcsészképzések egyik legnagyobb haszna az, hogy képesekké válunk rendszerben gondolkodni. Megtanuljuk meglátni az összefüggéseket, amely a manapság egyre nagyobb teret nyer a tárgyi tudással szemben. Ez azonban nem elég. Hogyan lehetne minden bölcsészhallgatónak sokkal jobb esélye a diploma utáni elhelyezkedésre? Mikor még pár éve egy jól menő kreatív ügynökségnél dolgoztam mint weblaptervező, az egyik kollégámmal arról beszéltünk, hogy ő volt annak az egyetemi képzésnek az utolsó résztvevője, mely a bölcsész és informatikai stúdiumokat egy fedő alá vette, összeházasította. A kollégám elő-

„A multidiszciplináris képzések kiesése az informatikai és a bölcsésztudományok között égető hiányosság”

ször tesztelőként dolgozott, később projektmenedzser lett belőle. Olyan munkát végzett, amit élvezett, s jól meg is fizették érte. Vagy említhetném az egyik szaktársamat, aki nyelvészeti szaktudása mellett megtanult programozni. Ő most az mta-nál dolgozik. A bölcsész stúdiumok legnagyobb haszna az, hogy nem a tárgyi tudás, hanem a problémaközpontú gondolkodás van a középpontban. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy a friss diplomás hallgatók képesek legyenek arra, hogy könnyen munkát találjanak a saját szakjukon kívül is. Azonban úgy érzem, hogy a bölcsészkar a technika terén szörnyen le van maradva. Kivétel ez alól az informatikus könyvtáros képzés, ahol a hallgatók informatikai tárgyakat is tanulnak, és a képzés kellően multidiszciplináris. Valójában inkább információs könyvtáros nevet kellett volna kapnia, mivel az információk rendszerezésére és előállítására fut ki az oktatás.

Egyetemi oktatás

A többi szakon az informatikai ismeretek oktatása minimális, illetve az egyetem technikai apparátusa sincs a helyzet magaslatán. Magyar szakos hallgatóként például a hallgatóknak sokkal több lehetőségük lenne a diplomázás után, ha legalább alapszinten tudnának élni az egyszerűbb programozási, leíró nyelvekkel. Ezek olyan nyelvek, amihez tényleges programozási tudásra nincsen szükség, azonban az ismeretükkel remekül ki lehet tűnni bármelyik informatikai vagy nagyobb, digitalizálással foglalkozó intézménynél, cégnél, például az oszk-nál vagy a pim-nél. A multidiszciplináris képzések kiesése az informatikai és a bölcsésztudományok között egy égető hiányosság. Jelen pillanatban mindkét helyen szakbarbár képzés folyik, és így nem lehet szert tenni egy olyan perspektívára, ahonnan mind a két tudomány átlátható és kölcsönösen értelmezhető. Ha újra beindulna egy diszciplínákon átívelő képzés, azzal a fiatal, friss diplomás hallgatók sokkal jobb helyzetbe kerülhetnének. Jelenleg ez csak a két képzés külön-külön elvégzésével vagy áthallgatással érhető el. A bölcsészszférában érezhető informatikushiány van, mivel a nagy cégek mind profitorientáltak, és a kulturális szektorban így nagyon kevés és nem szakképzett informatikus dolgozik. Az informatikatanulás előnye, hogy minden fent van róla az Interneten, és ez az a szakma, ami a legkönnyebben tanulható autodidakta módon. Ha intézményes keretek között nincs lehetőség a szükséges ismeretek elsajátítására, magunknak kell felkutatni azokat. ■ Zámbó Gergő

Szubjektummentes kódoltság Horváth Márk – Lovász Ádám A 21. század gazdaságának, társadalmi életének és kultúrájának jelentős része a digitális kódok szinte fénysebességű gyorsasága által meghatározott. A digitális kódok folyama az információbőséggel, a radikális sebességgel, az azonnali konnektivitással felemészti az ember statikusságát, lassú történetiségét és az „emberi hús” helyére az „adat hús” fluxusa kerül. Az „adat-trauma” a kódok terrorja által kiváltott pszichózis, neurotikus hisztéria, a megmaradt emberi sajátosságok szánalmas feltöltése a ’közösségi hálók’ adattengerébe. Minél intenzívebb, minél gyorsabb a domináns digitális médium cirkulációja, annál erőteljesebb az összeolvadás az emberi és a digitális idegrendszer között.1 Vagyis egy elektroni-

„A digitális kódok nullákra és egyesekre redukálják a tényleges élményeket” zált instanciák által meghatározott köztes, azaz sem nem emberi, sem nem – szigorú értelemben vett – gépi idegrendszer jön létre, amely ezen kategóriák összeolvadásaként fogható fel. A digitalitás terrorisztikusan szív magába minden életeseményt, testi kötődést: magával ragadja a testet, plasztikussá, alakíthatóvá és konnektivitásra alkalmassá teszi azt. Az olyan duális kategóriák, mint az aktualitás és a potencialitás elveszítik különállóságukat, és helyükben egy szüntelen feltöltődés, elektronikus telítettség, ingadozás állandósul. Jean Baudrillard Les Stratégies fatales (1983) című könyvében összeköti a virtualitás által túltelített hipervalóság jelenségét a testek fizikai elhízásával.2 Az elhízott test „egy olyan rákos inorganicitás példánya, amely mindnyájunkra vár”.3 A gyorsuló kommunikáció „aberrált” módon túlfokozza a

Digitális média

testiséget, addig potencializálja azokat, míg mozdulatlanná válik a tömeg, a testet agyonnyomja saját súlya. Mint írja: „az elhízottak elnyelték saját halott testeiket még életük során”, és ez nem elválasztható a reprezentáció kérdésétől, mivel a „pornográfia kísérteties fénye” is elnehezíti és berrobbantja a szexualitást „a halott szex súlyával”.4 A virtualitás az idegrendszert is túlsúlyossá teszi, elnyomja a reflexivitást, sőt még az etikai érzéket is a halott és elidegenedett információtömegekkel.5 Nem teljesen új jelenséggel van dolgunk, mivel Edmund Husserl már az 1930-as években figyelmeztetett a szcientista modern tudomány veszélyeire. Husserl tézise szerint ugyanis a modern tudományok egyre absztraktabbá válnak, és elidegenednek az tapasztalati világtól, az ember életvilágától.6 Az absztrakció tehát elválaszt bennünket „az eredeti evidenciák birodalmától”, „a közvetlen jelenben történő tapasztalástól”.7 Husserl nézetében a közvetlen átélésen alapuló életvilág feltárását „az objektív–logikai evidenciáknál magasabb méltóság” illeti meg.8 A digitális kódok nullákra és egyesekre redukálják a tényleges élményeket, széttördelve és keresztülhúzva az emberi ágensek szerkezetét és társadalmi valóságát. Tézisünk szerint nem a modernitás progresszív, vagyis a társadalmat finomító és kidolgozottabbá tevő tendenciájával van dolgunk, hanem egy technológiai halálvággyal, amely az archiválás önkívületében teljesedik ki. Olyan jelenséggel állunk szemben, amelyet Arthur Kroker „drift”-ként,

sodródásként jellemez.9 Az össztársadalmi sodródás iránya nem egy új társadalmi struktúra, hanem maga a strukturálatlanság, azaz „a megelőző, biztosnak vélt élettapasztalatok zárójelezése és felbomlasztása”.10 Azt láthatjuk, hogy azok az alapstruktúrák, amelyekre a modern társadalom épült, jellegzetesen fragmentáltakká zilálódnak. Mindemellett azonosíthatunk egy, a sodródásokat meghatározó tényezőt, ez pedig a gyorsulás maga. Ez a gyorsulás álláspontunk szerint már független az emberi intencionalitástól, és teljességgel öncélú. A közösségi média az emberi interakciókat kódképzéssé építi le, a test teljességének mozgásával szemben az ujjakat mozgósítja egy könyörtelen redukció keretein belül, amely mögött az inorganikus, hideg technológiai valóság munkálkodik. Paradox módon hideg jelek szippantják magukba még a legforróbb interakciókat is.11 A technológiai hidegség és a testek hője közti ellentéttel Sadie Plant kiberfeminista gondolkodó is foglalkozik Zeros + Ones című könyvében. Mint írja a technikának alárendelt szubjektumról: „ő automatikusan dolgozik. Csupán fél szemmel figyel oda a feladatra. A ritmus és az egyhangúság által elragadva máshol jár az esze, elsodródik, elveszti magát azokban a szekvenciákban, amelyeket gépel, a számokban, amelyeket feljegyez, a billentyűk mögött lévő kódokban, a jelekben, amelyeket legépel.”12 A kód-sodródás felemészti az embert, mozdulatait mechanikussá, önmagától idegenné teszi, reakcióit pedig a számok immanens időtlen szférájába juttatja. Nincs megfelelőbb személyiség a kódok hipergyors váltakozásának számára, mint

a „rablott és rabló vízió” számára alárendelt ös�szeomlott személyiségű kiborg. Mint Paul Virilio írja, ez a vízió, azaz a meterséges technológiai látás, „eltünteti a mindennapi élet rejtett zugait”.13 A rejtettség felszámolásának imperatívusza megköveteli az internetfelhasználók személyiségintegritásának lebontását, felbomlasztását. Kifejezetten nehéz, sőt szinte lehetetlen megbecsülni a kibertér felhasználóinak számát, nemét vagy valódi szemé-

„Ez a hálózati nyilvánosság, a virtuális/virtualizált valóság, egyben egy poszthumán, emberi utáni nyilvánosság is” lyiségét, hiszen egy felhasználónak egyszerre több címe és ’virtuális identitása’ is lehet. Plant idézi fel azon férfiak esetét, akik ’női internetes identitást’ hoznak létre annak érdekében, hogy egy kis ’női csevegésbe’ bonyolódjanak más felhasználókkal. Miközben a valódi nem és identitás elrejtésével egy titkos elcsábítási és kommunikatív aktusban kívánnak részt venni a „keresztbe kommunikáló” (cross-communicating) férfiak más nőkkel, valójában számos esetben ugyancsak „keresztbe kommunikáló” férfiakkal kommunikálnak, megalkotván így a digitalitás valódi nőt már nem igénylő ’női csevegését’, amelynek bája alighanem a virtualitás személytelen mélyéből származik.14 Digitális média

Többé már nem szükségszerű, hogy egy testhez egy név tartozzék: könnyen lehet, hogy egy testben számos név és személyiség egyesül. Beleérzés helyett megérkezünk egy olyan nyilvánossághoz, amely alteritás nélküli alteregók sorát állítja elő botrányokra éhes, pornografikus orientáltságú felhasználók számára. Ez a hálózati nyilvánosság, a virtuális/virtualizált valóság, egyben egy poszthumán, emberi utáni nyilvánosság is, amelynek átláthatósága embertelen. Meglátja az alter-egók hemzsegő, virális raját a pornográf tekintet, beindul, majd beszennyezi az átlátszóság felületét. Mindeközben a felület szinte kiált a szennyezésért, emberi váladékért, áldozatként követelvén azt. Ezzel együtt, minden egyes kibocsátódás alkalmával, önmagunkat iktatjuk ki a társadalomból. Csak önmagukra záródó autista magányok maradnak a pornográf tartalmakban elmerülő elveszett tekintet számára, mivel ebben a kommunikatív térben „csak az űrbe tudunk kirobbanni, olyan űrbe, amely egyre kevesebb mozgásteret biztosít az ember számára, éppen a növekvő mobilitásunk következtében.”15 Kultúránk már nem a miénk: a poszthumán aktorok parodisztikusan jelentek meg a legmélyebb álmainkba, vágyainkba és fantáziánkba: DNS-ükből újraalkotott dinoszauroszok (Steven Spielberg: Jurassic Park), hibrid vámpír-emberek (Octavia Butler: Fledgling), fáradhatatlan szexrobotok (bármelyik pornóoldal kiapadhatatlan mélye), a feljavított DNS-ek hiperrasszizmusa (Andrew Niccol: Gattaca), klónozott szervbankként funkcionáló egyedek (Kazu Ishiguro: Never Let Me Go), a mai nőideált megtestesítő ’intelligens szexbabák’ (Alex Garland: Ex Machina), érzelmi kötődésre képes idegen gyilkoló kiborgok (James Cameron: Terminator-sorozat) és jogaikért küzdő aktivista mutánsok (Bryan Singer et al. X-Mensorozat). A technológia fenyegető veszélyeivel

Digitális média

közeli kapcsolatot ápoló ’transz-szubjektumok’ ők, akik egy algoritmushoz hasonlóan vírusként és ’tökéletesen funkcionáló programként’ is képesek viselkedni, de valójában már túl vannak a technológai pozitivizmus/negativizmus dichotómián. Pramod K. Nayar, illetve Kroker szerint is, ezek a poszthumán lények a későkapitalizmus kiüresedett létezésébe enigmatikus feszültséget, horrorisztikus drámát csempésznek a maguk „adatfolyamaival”, „drón húsukkal” és poszthumanisztikus jellegzetességeikkel.16 Az archiválás önkívülete hipertextuális céltalansága megköveteli az ember eltűnését, elmerülését a kódok inorganikusságába. A virtualitásba beleszerelmesedett felhasználó önmagát kivonja a fenomenális horizont alól: szinte már nem is remél.■ Horváth Márk – Lovász Ádám Hivatkozások 1. Kroker, Arthur (2014) Exits to a Posthuman Future (London: Polity), 54. 2. Baudrillard 2008 (1983) Fatal Strategies (Los Angeles: semiotext(e)):, 47–55. 3. Baudrillard 2008 (1983): 49. 4. Baudrillard 2008 (1983): 53. 5. Bosworth, David (2014) The Demise of Virtue: The Moral Origins of the Great Recession (Eugene, OR.: Front Porch Republic Books). 6. Husserl 1998 (1976) Az európai tudományok válsága I. (Budapest: Atlantisz) 164. 7. Uo. 8. Uo, 165. 9. Kroker 2014: 15–19. 10. Kroker 2014: 15. 11. Kroker 2014: 17. 12. Plant, Sadie (1997) Zeros + Ones. Digital Women and the New Technoculture (London: Fourth Estate), 125. 13. Virilio, Paul 2002 (1998) Információs bomba (Budapest: Mágus Design Studio), 64. 14. Plant 1997: 112–113. 15. Baudrillard 2012 (1987) The Ecstasy of Communication (Los Angeles: semiotext(e)), 38. 16. Nayar, Pramod K. (2014) Posthumanism (London és New York: Polity), 10–15. Az illusztrációkon Sandy Smith The Blackhouse című műve látható.

A CGI rövid története A cgi, azaz a Computer Generated Image egy mára széles körben elterjedt számítógépes grafikai technika. A legtöbben a digitális filmtrükkökkel azonosítják, de ezt alkalmazzák a különböző reklámokban, tévéműsorokban és a videójátékok intrófilmjeiben is. Mégis a legelterjedtebb formája a filmtrükkök létrehozásában alakult ki. Általában a látványosabb, magasabb szintű eredmény érdekében használják a cgi-technikát. Erre a legegyszerűbb magyarázat, hogy kiszámíthatóbb, könnyebben irányítható – bár jóval költségesebb –, mint az adott trükk kétkezi megformálása. Ez alatt érthető a miniatűrök és drága díszletek elkészítése, statisztatömegek alkalmazása, de így oldható meg az is, hogy egy harcjelenet kedvéért ne kelljen lerombolni fél New Yorkot. Első – még 2D-s – cgi-beavatkozás az 1973-as Feltámad a vadnyugat című filmben, majd folytatásában, a Futureworld-ben volt látható 1976-ban – itt már 3 dimenziós formában. Mindannyiunk nagy kedvence, a Csillagok háborúja is alkalmazott számítógéppel készített képeket, mégpedig a Halálcsillag tervrajzait illetően. Itt azonban a CGI még csak embrionális formájában jelent meg. A fotorealisztikus cgi megjelenése két James Cameron rendezésű filmhez köthető. Az első A mélység titka, mely 1989-ben a vízlényéért nyerte el a legjobb vizuális effektért járó Oscar-díjat. Ezt követte a Terminátor 2: Az ítélet napja, a folyékony fémből készült terminátorral. Az igazi áttörés azonban 1993-ban, a Jurassic Park dinoszauruszainak vászonra vitelekor történt. Ettől kezdve a filmtrükkök terén Hollywood új korszakba lépett: a stop-motion animációt és hagyományos optikai effektusokat hátrahagyva a digitális technikák felé kezdett közeledni.

A hagyományos animációs filmek készítésére is nagy hatással volt a cgi. A 2D-s technikával a kézzel rajzolt meséket egészítették ki, a 3D segítségével pedig olyan csodák létrehozása vált lehetővé, mint a Szépség és a szörnyeteg báltermi jelenete. Az első teljes mértékben számítógéppel készített mozifilm a Pixar és a Walt Disney Company produkciója, az 1995ös Toy Story volt. A cgi technika a 2000-es évek elejére uralkodóvá vált a filmes vizuális effektusok között. A különböző szoftverek folyamatos fejlesztése lehetővé tette, hogy olyan megoldások váljanak valóra, amelyek mindaddig elképzelhetetlenek voltak, pl. virtuális kaszkadőrök alkalmazása, számítógép alkotta statiszták egy tömegjelenetben vagy virtuális tárgyak, később szereplők elhelyezése valós térben. A cgi alkalmazásának azonban nemcsak pozitív oldala volt. A speciális effektek miatt a filmek költségei többszörösükre emelkedtek (1995 és 2005 között átlagosan 5 millió dollárról 40 millióra), és ez a tendencia a mai napig tartja magát. Ezért, ha ma egy film megbukik, a pénzügyi vonzatai igen súlyosak lesznek. Egyszóval a cgi nagyban megkönnyítheti a filmkészítők munkáját, de azért nem árt óvatosan bánni vele. Mindannyian láttunk már katasztrofális alkotásokat. ■ Jancsó Dorka

Digitális média

A megvetett új médium A videojátékok gyártása mára hatalmas iparággá nőtte ki magát, azonban fiatal korából adódóan még mindig nem lett olyan elfogadott és megbecsült médium, melyet komoly esztétikai szempontok alapján elemeznének. Mi áll a folyamat hátterében, és milyen párhuzamokat tudunk megfigyelni a filmek és a videojátékok között? Manuel Calavera már hosszú ideje halott, testéből már csak hófehér, mexikói halottak napjáról ismert alakokra emlékeztető csontváza maradt meg, melyre frissen vasalt öltönyét felhúzza. Jelenleg utazási ügynökként dolgozik a Holtak Földjén, ahol a Kilencedik Alvilágba szóló jegyeket próbálja eladni és értékesíteni a frissen megérkezett halottaknak. Oda gyalog eljutni négy hosszú és fáradalmas év, kivéve azoknak, akik a földi életüket megtestesült szentként élték le, és ennélfogva jogosultak a kilences számú vonatra, mely a négy év helyett az utat mindössze négy perc alatt teszi meg. Aki ezt az utat jegy hiányában nem tudja megtenni, négy évet pedig nem szeretne várni, az karriert csinálhat a Holtak Földjén. Vagy akár maffiaszervezetet építhet ki a vonatjegyek ellopására és kereskedésére. Ami ezután következik, az a legszebb film noir elemekkel és motívumokkal, bűnözéssel, ármán�nyal, szerelemmel, fogyatékos démonokkal, virágzó halott csontvázakkal tarkított kalandmese, amit valaha csináltak. Ilyen zseniálisan izgalmasan kezdődik minden idők legviccesebb és talán mindmáig egyik legjobb videojátéka. Meggyőződésem azonban, hogy erről soha nem hallottál vagy soha nem érdekelt, és a videojátékokat nagy valószínűséggel a kisgyerekek lövöldözős, délutáni antiszociális elfoglaltságának tartod, nem véletlenül. Kezdeti stigma A film a huszadik század elején vásári szórakozás volt, melyet számos értelmiségi a primitív és olcsó játék vádjával illetett. A csupán pár perces filmecskék tényleg nem voltak többek látványosságnál, trükkfelvételeknél vagy rövid, vicces gegeknél.

Digitális média

A filmelmélet klasszikus irányzata nagyjából a ’40es, ’50-es évekig esszencialista volt, a diskurzus arra hegyeződött ki, hogy a gondolkodók definiálják a filmet mint új médiumot, illetve kifejezett céljuk volt a filmet új művészeti ágként elismertetni. Habár nyugaton a videojátékok társadalmilag sokkal elfogadottabbak, itthon nálunk ezt még nem így érzem. Ha beszélgetésekben felmerül a téma, sok ismerősömnél inkább a lenézést és azt a stigmát érzem, hogy valami komolytalan dologról van szó. Itt lenne az ideje, hogy Balázs Béla feléledjen hamvaiból, és újra megírja A látható ember kezdeti sorait, mely a teoretikusoktól a film bebocsájtását kéri köreikbe. Nálunk ma pontosan erre lenne szükség a videojátékokkal. A kapitalizmus fogságában Azonban akárcsak a film esetében, videojátékot készíteni is rengeteg pénz. Mára ez az iparág bevételét tekintve vetekszik a filmgyártáséval, hatalmas pénzeket mozgat. Elég csak a nem is olyan rég kijött gtav-re gondolni, melynek gyártása és reklámozása összesen 265 millió dollárba került, ami megközelítőleg 73 milliárd magyar forint. Ez Magyarország éves gdp-jének a duplája! Ez azt eredményezi, hogy a videojátékoknak nem az esztétikai, hanem a piaci elvárásoknak kell megfelelniük, melyek így nagyjából ugyanolyan színes, szagos, látványos, de felszínes, sekélyes tartalommal, esztétikai értékkel fognak rendelkezni. Ezeket hívom én McDonald’s-filmeknek és -videojátékoknak. Nagyon finom, nagyon jólesik, de nincs mögötte semmi. A helyzet az, hogy a játékokat körülölelő diskurzus is nagyjából ebben fullad ki: ha valaki kezébe

vett már valaha egy gamermagazint, az újság tartalmi felosztása a következő: hírek, utána pedig tesztek, melyekből kiderül, hogy érdemes-e megvenni a játékot vagy sem. Ha a beszélgetés a jövőben kiszabadulna a piaci érdekek egyeduralma alól, akkor elkezdődhetne egy érdemi beszélgetés a játékok valódi esztétikai megítéléséről, azoknak művészeti voltukról, tömegkulturális jelentőségükről és hatásukról. A témában publikáló stábok azonban csupán gyakorlat alapján kerülnek be, és nem kapcsolódó, értő tudásuk után. Az írhat ma Magyarországon érdemben nagy lapba játékokról, aki sokat játszott. Ez pedig azért rettentően veszélyes, mert a publicisztika egysíkú, egyedül a hagyományokra épít, és nem emel be új perspektívákat, releváns szempontokat. Ha Magyarországon szerveződne egy olyan csoport, aki ebből kitörve esztétikai, szociológiai, műfaji szempontok alapján kezdene írni a videojátékokról, azzal rögvest olyan iránymutató erővé lehetne, ami egyedülálló az egész világon. Mindazonáltal azért rendkívül izgalmas ez az egész, mert a videojáték iparága a filmhez nagyon hasonló módon látszik kialakulni. Egy új médium születését figyelhetjük meg a szemünk előtt, de immáron úgy, hogy van hozzá egy nagyon jó alapunk: a film kialakulása.

Ha nem akarsz irodai robot lenni A fősodorban lévő és e-sportok játékai mellett tehát a videojátékoknak is megvan az avantgárd irányzatuk, mely mindig kísérletezik a médiumban rejlő lehetőségekkel, új megoldásokat próbálgat vagy bizonyos esetekben viccet űz önmagából. Hátborzongató élmény volt, amikor a The Stanley Parable című játékban szembesültem saját életem egy lehetséges végkimenetelével. És nem tetszett. Ugyanakkor a pillanat zseniális is volt. A játék végső soron mindenki életében releváns lehet egyszer: Stanley egy irodaházban dolgozik, ahol az a munkája, hogy megnyomjon a billentyűjén egy adott gombot, ha az megjelenik a képernyőn. Egy szép napon azonban nem jön betű, amit le kellene ütni, Stanley pedig egzisztenciális válságba kerül. Az enyhén kapitalista kritika a választás mibenlétéről és kérdéséről szól olyan módon, ahol tizenvalahány különböző befejezés után rá kell jönnünk, hogy a rengeteg választás között egyetlen sem volt, ami a sajátunk lett volna. Az ilyen intellektuális, ravasz, és elgondolkodtató játékok azok, amelyek alátámasztják, hogy itt az ideje a megbélyegzés felszámolásának. Főleg a mi, könyvek és filmek fikcióin élő bölcsészek körében. ■ Zámbó Gergő Digitális média

„Reformok jönnek-mennek, és mi itt ülünk, csak a hallgatók változtak.” György Péter esztéta, médiakutató, egyetemi tanár, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója. Az egyetem múltjáról, jelenéről, és jövőjéről beszélgettünk. Minek hatására lett Önből oktató? Az esztétika tanszék nagyon kicsi volt, mindenki ismerte egymást. Almási Miklós volt az én professzorom, aki azt a fantasztikus ajánlatot tette, hogy maradjak itt. Én soha nem gondoltam arra, hogy tanár legyek, és nagyon nehezen kezdődött el, az első néhány évben borzalmasan izgatott voltam, mindig rosszul voltam óra elején. Én egész életében itt dolgoztam, tehát nem dolgoztam sehol – sejtelmem sincs, milyen lehet egy „igazi munkahely”. Ebben az intézményben nőttem föl és itt öregszem meg, ismerek mindent benne, ez az életem, ehhez képest minden másodlagos. Mi a legszembetűnőbb változás az egyetem szellemiségében ahhoz képest, mint amikor idekerült? Az egy másik rendszer volt és egy másik egyetem, ami nem volt szabad. Jó volt a vége felé szakmailag, és szabados volt, sok mindent megengedtek, és minthogy az esztétika tanszék pont a filozófiai tanszékcsoport, tehát egy ideológiai tanszékcsoport része volt, ezért mindenki tudta, hogy hol vannak

Interjú

a határai. Nagyon sok mindent lehetett, de akadtak nehezebb napok. Voltak borzalmas tanszékek borzalmas intézetekkel, olyan történetekkel, amikről egyszerűen nem hittem el, hogy megtörténhetnek. Voltak kiváló tanárok, akik miatt az esztétika tanszék egy nagyon vonzó hely volt. ’89 után egy másik világ jött, azóta soha senki nem szabta meg, hogy mit tanítsak – a rendszerváltozás óta semmilyen politikai rendszer nem engedte meg magának azt, hogy beleszóljon abba, hogy az egyetemen mit tanítunk, és ezt a szabályt a mai napig nem írta át senki. Nagyon sok válság és reform van, de a tanszabadság elvét csak a saját önakaratunk határozza meg annak révén, hogy mit engedünk meg magunknak. Reformok jönnek-mennek, és mi itt ülünk, csak a hallgatók változtak. Annyi reformnak voltam a híve és ellenzője vagy bizonyos értelemben résztvevője, hogy kialakult bennem egy természetes józanság, hogy mit kell komolyan vennem és mit nem. Az egyetem ügyeiben a lassú és konzervatív reformoknak vagyok a híve.

Mit gondol, hogyan lehetne erősíteni a „bölcsészidentitás” kialakulását a hallgatókban? A szellemi infrastruktúrája a dolognak az, hogy legyenek olyan tantárgyai a bölcsészkarnak ba szinten, amelyek a diákok számára olyan nagy tömböket tanítanak meg, amik érthetővé teszik, hogy kik vannak még itt. A fizikai infrasruktúrája pedig, ami saját egyéni mániám, hogy a jelenleg üresen álló E épületben kialakítandó közös szabadpolcos könyvtár lehet az a szellemi tér, amelyben a diákok találkoznak egymással, és ami nem azonos a kocsmával. A szabadpolcos olvasóterem tipikusan egy bölcsész-társadalomtudományi kari dolog, merthogy az egymás mellett lévő könyvek a szép szomszédság elvén állnak, a nyomtatott könyvek egymás melletti felfedezéséből összeálló tudást pedig pótolhatatlannak tartom – pontosan azért, hogy a diákok egy knowledge community-nek lássák egymást. Az egyetemi színpad helyreállítását szintén döntő kérdésnek látom, mert fontos, hogy legyen egy olyan épület, aminek a megtervezése a bölcsészkar közösségének közös munkája, ami így térben megjelenítheti a saját maga közösségi funkcióit.

Ha jól tudom, a Kar idegen nyelvű önköltséges képzések meghirdetésével kívánja növelni a bevételeit. Mit gondol erről? Csak magunkra számíthatunk, szokta mondani Borhy dékán úr, ami egy nagyon keserves mondat, de sajnos így van. Az egyik probléma az, hogy az egyetem nem egységes, hanem egymással ellenérdekű megyék laza szövetsége, a karok nem szolidárisak egymással. Kétségtelen, hogy pénzt kell keresnünk. A bölcsészkarnak abból kell megélnie, ami a core business-e. Értem és helyeslem, ha angol nyelvű elkőkészítő tanfolyamok zajlanak, de az nem az egyetem. Olyan ma-kat kell létrehoznunk, amik megfelelnek a bölcsészkar valóban kivételes szellemi helyzetének, a kar hagyományainak. Az mmi egy olyan intézmény, aminek ebben a tekintetben az élen kell járnia mint fiatal intézmény, de a bölcsészkar nem elképzelhető, ha nincsenek olyan intézmények, mint pl. a Filozófia Intézet, amiknek semmilyen pénzt nem kell hozniuk, csak lenniük. Azt gondolom, hogy vissza kell utasítanunk azt, hogy a Kar önfenntartó legyen. ■ Zima Richárd

Interjú

Posztmodern Retro Trash

Avagy lapunk harcos avantgárd pszichedelik borítómúltja Mindenkinek jót tesz, ha saját hibáira, hiányosságaira, megélt szörnyűségeire nem szomorúan, hanem öniróniával, lágy, fanyar, ambivalens humorral tud visszatekinteni. A Pesti Bölcsész borítóit úgy ítéltük meg a szerkesztőségben, hogy túlságosan nagy eszmei értéket képviselnek ahhoz, hogy elhallgassuk őket a világ elől. Környezetünk mindig tükrözi az adott korszak szellemi légkörét, világnézetét, identitását. Ha művészeti alkotásként tekintünk az itt összegyűjtött borítókra, igen mély és tartalmas dolgokat tudunk kiolvasni az ezredforduló korából, ahol a trashkultúra, a deviáns, társadalomtagadó, de azt megújítani akaró, posztmodern retrogárd pszichedelik magatartás, enyhe új baloldali áthallással megtestesült. Élvezzétek őket a kedves, narratívát kínáló kommentárjaink kíséretében! Csak remélni tudjuk, hogy egy szép napon a mi borítóink is ilyen módon fognak bekerülni a kánonba!

Kilencvennyolc szeptemberében a borító kafkai erejű, pszichoanalitikus olvasatokat felkínáló alkotással jelentkezett. A hallgatás mint kulcs így kiterjeszthető az egyetemi hallgatók egészére, mely az egyik legkomolyabb társadalmi kritikát hordozza magában. Érdekes továbbá megemlíteni, hogy az őszi bölcsészdivat tematika egészen a 2010-es évekig visszatérő tartalmi elem volt.

E korai borító az újság csecsemőkorszakát, újszülött mivoltát explicit módon fejezi ki. A bölcs élet kezdetén a világra való rácsodálkozás első, spirituális momentumát foghatjuk meg testközelből, mely pillanat olyan hatalmas költészeti műalkotások mellé állhat, mint József Attila Eszmélet című verse. Ezek után nem tudjuk eldönteni, hogy a képi illusztráció milyen módon kapcsolódik a Miniszterelnöki évnyitó, az Aranylábú Bölcsészek, a Gólyatábor vagy a Rex felügyelő alcímekhez. Ennek feltárása további hermeneutikai vizsgálatot igényel.

A következő szám szintén tovább bontja a száj motívumot, sőt, egy következő szintre emeli azt, és immár kikerül a sablonos nyugati kultúra vonzáskörzetéből. A jelen kép értelmezéséhez kulcsfontosságú a testmotívumok mélyreható elemzése, illetve komoly antropológiai háttértudás. Véleményünk szerint az alcímek közül a képi illusztráció nagy valószínűséggel a Kerttippek vagy a Hello, Dolly! szalagcímekhez tartozik.

Retro bölcsész

Bizony, bizony! Babe, a kismalac – aki azóta sajnos már nincsen köztünk – is szerepelt a Pesti Bölcsész Újság borítóin, méghozzá abban az időben, mikor épp professor emeritus rangot kapott. Véleményünk szerint a Vizsgadivat alcímhez kapcsolódik az illusztráció. (Ennél a pontnál kezdek gyanakodni, hogy értelmezéseim alapjáraton tévesek, mivel a pbú régen úgy tűnik divatlap volt.)

Jelen borító a pszichedelikus vonal abszolút beteljesítője. Kedvenc, legelvontabb együttesem, a Sigur Rós borítói eltörpülnek emellett. A rejtélyes MM immár olyan konnotációja a képnek, melyhez a szükséges háttértudás az elmúlt tizenhat év alatt elveszett. Mi a Master Mindra gondoltunk, mely így a transzcendens és manipulatív szupercsecsemő horrorisztikus képzetét kelti.

A kép immár tinédzserkor bódult boldogságát mutatja. Elementáris erővel jön át az egyetemi kampuszon eltöltött első napok érzése, az első szemináriumi dolgozat, az első vizsgaidőszak, az első uv, illetve az első közös bulizások élménye. Napjainkban mi általában a kegyelemkettesek után szoktunk hasonló érzelmeket kimutatni arcunkon.

Úgy érzem, hogy a mi tavalyi halloweeni borítónk emellett labdába sem rúg. Kétezer példányban szóródhatott szét ’99 novemberében ez a borító, mely önmagában elég lehetett ahhoz is, hogy a telet már annak megérkezése előtt elijessze, így 2000-ben felesleges volt farsangot tartani.

Retro bölcsész

A kommunista, ázsiai új mozgalmi irányzat ennél a képnél egybeforrt egy különös napkultusszal, így létrehozva Marx tanításainak egységét egy transzcendens, spirituális irányvonallal. Az újság harcos baloldali jellegét tovább erősíti a következő szalagcím: Staller Icukát államfőnek! Mulder ügynök végig rossz helyen keresgélt, az igazság elejétől fogva a pbú-nál volt. Külön kiemelnénk, hogy Az ufókról szalagcímet egyből a rejtvény szó követi, ezzel adva különös mélységet a képnek. Újabb testesztétikai olvasatokat felkínáló borító látható a jobb felső sarokban. A nemek arányának bújtatott egyenlőtlensége, a férfi kisebbségi komplexusok feltörésének pillanata ez. Továbbá az első komoly arculatváltásé, melyet képtelenség nem észrevenni.

Retro bölcsész

Ez a kép immár a PBÚ érett korszakából jelentkezik, 2004-et írunk. A csecsemő- és tinédzserkori portrék után immár egy megöregedett arcot látunk, aki azonban immár nem csupán boldog, hanem gonoszságokat forraló, az égbe meredő tekintettel készül megváltani vagy romba dönteni a világot. Erre az időpontra az újság immáron Magyarország (!) vezető sajtóorgánumává nőtte ki magát, ahogy ez olvasható a borító jobb oldalán. A rengeteg tudatmódosító szer után a túlsó oldal jobb felső sarkában látható címlapon immáron az egész személyiség nem csak belül, hanem kívül is brutális módon érzékelhetően szétesett, szétfolyt a különböző szellemi irányzatok, bölcsész diszciplínák között, hogy immáron a testet semmibe véve egy kollektív tudattalan részese egyesülhessen.

Mindenképpen említést érdemel még 2012 vizsgaidőszakot bevezető borítója, melyen az animális, elementáris érzést a vizsgák előtt mind a mai napig sajátjának érezhet minden egyes hallgató. Végezetül pedig álljon itt minden idők legjobb borítója, mely önmagában megtestesíti a posztmodern eszményét, a műfaj és különböző jelentésrétegek keveredését! Korda György pókertudásának es�szenciája átruházódott hosszú, zsíros, loboncos hajába, továbbá érzékelteti a tudás kezdeti kiindulópontját, a felhalmozott tudást, miszerint a vadnyugat korától kezdve minden pókermérkőzést megnyert, a fegyver és kártyapárbajok abszolút, transzcendens, égi mestere: Korda György! A Pesti Bölcsész Újság borítói nem egyszerűen a korszellemvizuális megtestesülései, hanem egyfajta transzcendens tervezőgrafikai muzsika átöröklődése a jelenbe. Egyetlen dolgot szeretnénk kívánni végül minden hallgatónak: Korda György legyen veletek! ■ Zámbó Gergő Retro bölcsész

A hiba nem az ön fiataljában van A mai fiatalság nem akar semmit az élettől. A mai fiatalság nem bír felnőni. A mai fiatalság csak a bulizáshoz meg a kütyükhöz ért. A mai fiatalság el van veszve. A mai fiatalság csak azért jár egyetemre, hogy addig se kelljen valami komoly dolgot csinálnia. A mai fiatalság így meg úgy. De ki a hibás, ha egyáltalán lehet okolni bárkit is, és miért alakult ki ez a kép rólunk? A probléma elhelyezése Itt van ez a túlmisztifikált, agyonismételt, végtére is elsúlytalanodott fogalom, a kapunyitási pánik. Nem csoda, hogy értetlenül állnak a helyzet előtt a társadalomtudósok, a médiamunkások és igen, a politikusok is. Egy alapvetően új jelenségről beszélünk. Itt van ez a nagy rakás ember, akik megszerezték első diplomájukat, kiléptek a munkaerőpiacra, és ennek dacára még mindig otthon élnek családjuknál, beleragadva a gyerekstátuszba, amit esetleg újabb tanulmányokkal még inkább igyekeznek továbbnyújtani, sőt még párkapcsolatot sem akarnak létesíteni. Ezzel a helyzettel először mi, az Y generációs ezredfordulósok találkoztunk, de azért ne érezzük magunkat különlegesnek. Ez vár a Z kategóriásokra is, de a felgyorsult huszadik század óta, ha hamarabb nem is, minden új generáció új körülményekkel nézett szembe. Ugye érezzük, hogy mekkora first world problem ez a „pánik”? Engedtessék meg nekem, hogy gyorsan elmorzsoljak néhány könnycseppet a harmadik önköltséges diplomát szerző fiatalnak, aki kénytelen apu kocsijában zötykölődve a tabletjén macskás videókat nézve egyetemre járni, csak hogy megvédje kicsiny lelkét a munka világának kihívásaitól. Egyébként ezt a vidéki kollégák hogyan oldják meg? A szülők vesznek egy lakást a bulinegyedben, ahova takarítót fizetnek és egy dadát? És mit csinálnak az urambocsá’ kevésbé tehetős háttérből érkezők? Olyan kényelmesek, hogy nem átallanak a szülőknél lakni, és még egy albérletet sem tudnak kigazdálkodni? Érdekes módon a témával foglalkozó cikkek hihetetlenül nagy aránya pont ebből a szempontból igyekszik megfogni a lényeget, ami irreális, egyenesen rosszindulatú törekvés.

Egyetemi élet

Zombik vagy álmodók Ezúton is szeretném kikérni magamnak ezt az interpretációt. A mai fiatalság problémája nem az, hogy elkényelmesedett, lusta zombi. Választunk egy utat gyerekkorunkban, vagy inkább választanak nekünk egyet. Azon elindulunk, de vagy diploma előtt, vagy az első munkaévek egyikében rájövünk, hogy mi nem ezt az életet szeretnénk élni. Mit tehetünk? Korrigálunk. Ez az egyik oka, hogy a nagy pesti gasztroforradalom élharcosai mind ügyvédek, közgazdászok vagy épp bölcsészek. Sajnos ez a korrigálás időt vesz el, energiát és stresszt okoz. Ez nem jött be, mi legyen a következő lépés? Én vagyok az oka? Mi lesz a karrieremmel? Kínzó kérdések ezek, amivel sokan találkoznak. Nem mernek kilépni a munkaerőpiacra? Hah! Nem akarnak. Nem akarunk belépni a szürke taposómalomba, hogy jelentéktelen senkik legyünk, akik gyűlölik a munkájukat. Persze idehaza ez fokozottan újszerű vágy. Szüleink a szocializmusban nevelkedtek, ahol sokkal egyértelműbbek voltak az ember lehetőségei. Előttünk viszont annyi lehetőség van, amibe bele lehet szédülni. Nem csoda, ha rosszul választunk. De ami átok, egyszerre áldás is. Emiatt a végtelen számú opció miatt állhatunk meg bármikor, és mondhatjuk azt, hogy ehelyett inkább azt csinálnám. Ez a változtatás azonban bátorságot igényel. Szeretem azt gondolni, hogy ez ott van mindenkiben korosztályunkból. A kapunyitási pánik gyógyítható, és nem is nehezen. Mégis kínosan feszengünk csak, ha megkérdeznek, hogy mik a terveink a jövőre. Bizony, ez egy olyan probléma, ami a kapunyitás után is fennáll. De kérdezzünk meg bárkit, nem csak a fiatalokat, hogy hol lesz öt év múlva. Ki tud erre magabiztosan

válaszolni? A nemzetközi helyzet fokozódik, mi pedig itt állunk minden közepén egyedül, kicsin hánykolódva. A tervezés lehetetlen, csoda, hogy bennmaradunk a biztonságot jelentő családi kötelékben? A fiatalság köszöni szépen, jól elvan. Csak éppen a helyzete nagyon bizonytalan. Pálya vagy pályaudvar Egyre több barátunk megy ki Londonba, Madridba, Dublinba. Hirtelen elkezd egyre vonzóbbá válni az ország elhagyása. Menni vagy maradni? A politikai helyzet mindenki egyéni beállítódásától függően pokoli/kényelmetlen/tökéletes, de ez is fontos motivátor lett a fiatalok nagy részénél. Különösen, ha olyan egyetemista vagy, aki követi a világpolitikát, a gazdasági híreket, és társadalmilag is érzékeny vagy valamilyen szinten. A kapunyitási pánikkal együtt ez a helyzet egy önerősítő spirálba fut bele. Újabb stresszforrás, újabb döntési helyzet. Éljünk vagy lakjunk Itt vagy még, kedves olvasó? Remek. Akkor nem költöztél ki külföldre, hanem a hazai boldogulást választottad. Itt állsz álmaid pályáján. Megkapod első fizetésed. És szembesülsz vele, hogy ez éppen elég a számlafizetésre. Az unalmas számlafizetésre, amit eddig anyu csinált, de már akkor se értetted,

hogy ennyi pénzből hogy lesz gáz, villany, rántott hús és fesztiválbérlet. A társadalom mégis azt sulykolja, hogy költözz el, légy önálló, különben egy senki vagy. Köszönöd szépen, a támogatásokat várod. Elgondolkozol rajta, hogy neked is összedobnának-e pár millát a facebook követőid. Vagy esetleg az albi díjra indíts kickstarter projektet? És látod, hogy ha most elköltöznél olyan drasztikus életminőségbeli romlásra számíthatsz, ami nem éri meg. Tapasztalat: a haverokkal lakás csak addig vicces, amíg van mit enni. Kényelmes? Igen, az. A társadalom furcsamód a nonkomformizmus hívévé vált, már ha a fiatalokról van szó, a lakhatásukról és a továbbtanulásukról. Felmerül viszont néhány kérdés: milyen jogon nézzük le a fiatalokat, amikor pontosan ugyanúgy kényelmük szerint döntenek, mint bárki más? Miért hisszük, hogy örökké anyámasszony katonája marad az, aki pillanatnyi lehetőségeihez képest reálisan választja az otthonmaradást a függetlenséggel szemben? Miért nem bízunk meg a fiatalokban? Hisz nem az a baj, hogy nem mernek nagyot álmodni. Sokkal nagyobbat álmodnak, mint rengetegen: mernek nem megelégedni a helyzetükkel, még ha ez a pillanatnyi szituáció meghosszabbításával is jár. Igazságot az Y generációnak! ■ Kovács Kristóf

Egyetemi élet

Hallgatói vélemény Ebben a hónapban arról kérdeztük meg a bölcsészkar hallgatóit, hogy milyen lehetőségeket látnak a diploma megszerzése után, mik a terveik, mik a lehetőségeik, mit terveznek. Bacs Veronika, történelem alapszak, harmadév Töri szakos és film minoros vagyok. Szerintem az utóbbiban több lehetőség van, mint a töriben. Az a tervem, hogy a kettőt egybeveszem majd, ebben több lehetőség van. Úgy látom, hogy folyamatosan nyílik ki a filmipar. Leginkább folyóiratokban szeretnék publikálni. Balla Tímea, történelem–norvég–német szak, harmadév Nekem a történelem a főszakom, de nem azzal tervezek elhelyezkedni. Vagy tudományos pályában gondolkodok, ami ugye PhD-t és az egyetemi pályát jelenti, vagy a norvéggal és a némettel foglalkoznék, azzal bármilyen cégnél el lehet helyezkedni. A norvég például eléggé keresett, azzal problémát nem látok. Baranyi Szilárd, angol-történelem osztatlan tanári, első év Én mindenképpen tanárként szeretnék elhelyezkedni, nyilván ezért vagyok ezen a szakon is. A célom leginkább az, hogy a régi gimnáziumomban helyezkedjek el, ott mondták is, hogy nagyon szívesen várnának. Természetesen más budapesti gimnázium is megfelel.

Hallgatói vélemény

Garamvölgyi Eszter, angol és nemzetiségi német szak, másodéves Tanári hallgató vagyok, és tanárként szeretnék elhelyezkedni, vagy iskolában, vagy nyelviskolában, de igazából most is idegenvezetéssel foglalkozom, szóval azt a pályát sem tartom kizártnak. Jakubcsíková Mónika, történelem, alapszak, első év Remélem, hogy lesznek lehetőségeim, de még nem nagyon néztem utána, nem vagyok tisztában vele. Már bennem van, hogy valamit nézegetni kéne, de az első évben szerintem kicsit korán van. Jancskár Réka, anglisztika szak, harmadév Szeretném befejezni az alapszakot, aztán váltani a nemzetközi tanulmányokra. Azt is valószínűleg az elte-n. Később valamilyen nemzetközi intézményben szeretnék elhelyezkedni, de hogy hol, azt nem tudom pontosan. Magyary Anna, magyar alapszak, másodév Az, hogy pontosan mit látok az életemben az egyetem utáni időszakban, elég homályos, képlékeny, és nagyjából félévenként beáll egy teljes egzisztenciális görcs és létbizonytalanság, hogy mi

lesz. Egyelőre azt gondolom, hogy a tudományos pályán akarok maradni és azzal foglalkozni, amit itt elkezdtem. Tervben van egy külföldi mesterszak, esetleg itthon folytatnék egy doktori képzést, és ha minden jól megy, bár ennél tovább nem merek álmodozni, akkor itt szeretnék maradni valahogyan kutatóként, tanárként, büfés néniként. Pádár Judit, germanisztika, első év Azért gondolom, hogy nem fogok tudni elhelyezkedni tolmács és fordítóként, mert nagyon sok olyan ember van a szakon, akik Németországban éltek kint, az édesapjuk vagy édesanyjuk német, anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet, és belőlük lesz tolmács és fordító. Én hiába jelentkezem a mesterképzésre, nem biztos, hogy felvesznek, mert túljelentkezés van. Lehetek bármilyen szorgalmas, akkor sem tudok majd olyan nyelvi szintet elérni, mint azok, akik kint is éltek. Rágyanszky György, nyelvtudományi PhD, másodév A diploma nálam már megvalósult, tehát nálam a doktori védés lesz aktuális. Ilyenkor az ember nyilván próbál tudományos pályán maradni, örülnék annak, ha az egyetemen sikerülne, ha pedig nem, akkor más tudományos intézményben. Én szlavisztikával foglalkozom, azon belül is szlovák nyelvvel. Nem csak az elte-n tanítanak szlovákot Magyarországon, van nemzetiségi tanító- és óvóképzés, meg kutatóintézete is van a magyarországi szlovákságnak, tehát a semminél egy kicsivel több lehetőségünk van, de azért nyilván szívesen maradnék Budapesten. Szalma Edina, történelem alapszak, negyedév Most fogok végezni, beadtam a jelentkezésemet ruszisztika mesterszakra, ott szeretném folytatni a tanulmányaimat,

és a jövőben ezzel szeretnék foglalkozni, orosz történelemmel és orosz nyelvészettel, szeretnék egy orosz nyelvvizsgát csinálni és később ezen a területen elhelyezkedni. Hogyha úgy alakul, akkor szeretnék akár doktorira is itt maradni, és kutatni mindenféleképp. Most szakdolgozat írása alatt rájöttem, hogy ez egy olyan téma, illetve egy olyan terület, ahol még van mit kutatni, és úgy érzem, hogy ez engem ez pont jól lefoglal. Közben szeretnék dolgozni, az egyetemet és a munkát, mint ahogy most is, együtt folytatni. Tarjányi Hedvig, német, nemzetiségi német és orosz nyelv szak, másodév Tanárként szeretnék elsősorban elhelyezkedni, nyelviskolában vagy gimnáziumban. Az egyetemet sem tartom kizártnak, de az szerintem még távolabb áll tőlem. Jó elhelyezkedési lehetőségeket látok így nyelvtanárként, mert arra mindig szükség van, főleg az oroszra. Tóth Szilvia, magyar alapszak, másodév Az a tervem, hogy elmegyek több gyakornoki helyre és meglátom, hogy melyik az, ami legjobban megy nekem. Lehet tévé, de az újságírás is érdekel, online és folyóiratban is. Igazából úgy érzem, hogy akár többet is végezhetek egymás után, de a média területén szeretnék maradni mindenképpen. Végh Márton, történelem-régészet szak, első év Alapvetően a kutatásban szeretnék elhelyezkedni, doktori programba jutni, majd az ma után kutatóintézetben, egyetemen, múzeumban dolgozni, de alapvetően ezen a téren elhelyezkedni, szóval a szakmában maradni ilyen módon. Köszönjük válaszaitokat! ■ Tóth Melitta Hallgatói vélemény

Bölcsészek vígnapjai Mi ez a hangzavar odakint?Mindjárt vége az évnek, és meg kell bolondulni? – dohogott kedélyesen szemináriumvezetőm egy meleg nyári koraestén. Persze egy órával később vele is összefutottunk a Szabó Balázs-koncerten a KK teraszán, miközben kigombolt ingben, könnyed rozéfröccsel a kezében igyekezett közelebb furakodni a színpadhoz. Kinek ne lenne ismerős e kép? Minden májuselőn megesik az ilyen, amikor a vizsgákra lélekben már sörrel melegítő Bölcsészettudományi Kar kitelepül a Trefort-kertbe a gondosan kiszámolt hiányzások közül az utolsókat ellőni, hogy a fárasztó gyakorlatok helyett sokkal jelentősebb dolgokat műveljen. Tudniillik két sör és koncert között kerekasztal-beszélgetéseken, konferenciákon és interaktív érzékenyítő kitelepüléseken szokás ilyenkor megváltani a világot. Ilyenkor érezheti át igazán az ember a nagybetűs egyetemi életérzést. Bár a végleges programlistát egyelőre balladai homály fedi, a pbú-leaks jóvoltából lelövünk nektek néhány poént. És még csak nem is a legjobbakat! A részletes tervért figyeljétek a Bölcsész Napok facebook oldalát, illetve a hamarosan megjelenő Pesti Bölcsész különkiadását, amiben részletes programterveket, bemutatkozásokat és ajánlókat is találhattok majd. Mintha a fellépők bármilyen bemutatásra szorulnának. Aki felelősen gondolkodó, a közügyekkel, és a kurrens nemzetközi helyzettel törődő fiatalnak tartja magát (tehát bölcsésznek), az a migráció kérdéseiről tartott kerekasztal beszélgetésen találhatja meg számítását, ahol nem kisebb tudományos nagyágyú, mint leköszönt dékánunk, a patina szellemi atyja, dr. Dezső Tamás lesz a szakértők egyike. Borítékolható, hogy még a csilláron is lógni fog az érdeklődő tömeg. Aki lemarad, az magára vessen. A számos intézeti kitelepülés mellett különböző jótékonysági és érzékenyítő eseményekre is készülhetünk. Aki jólelkű vagy csak van némi törlesztenivalója a karmája felé, mindenképpen látogasson el a jótékonysági sütivásárra és a könyvcserés sátorhoz. Aki bölcsész létére még hisz

Átvezető

benne, hogy ép testben ép lélek lakozik (eskü, ez maga az igazság), az keresse a beac sporteszközeit és bemutatóit, hogy rádöbbenjen, milyen régen volt az utolsó tesiórája. Persze nem akarom festeni magam, én is tisztában vagyok vele, hogy minden Bölcsész Napok legvártabb eseménye az esti zenés-táncos mulatság. Minden évben ringbe szállnak feltörekvő tehetségek, akiket jó eséllyel itt hallhattok először a világhírnév előtt. A The Adolescens például nemrég jelentette meg első nagylemezét, most pedig sztárok előtt melegíthetik majd a könyvtár deszkáit. De nem kell ahhoz nagylemez, hogy valaki fellépő legyen. Idén először tartatik a Patina tehetségkutató. Az április derekán megrendezett, X-faktor-gyilkos show győztesei is boldogíthatják majd a nagyérdeműt. Aki emlékszik, hogy tavaly milyen mérhetetlen extázis volt a zárónapon, annak van egy jó hírünk. Ismét teltházas szuperprodukcióra számíthatunk, hisz nem kisebb fellépőre rázhatjuk majd, mint a **** (törölve – a meglepetés-felelős cenzorbiztos). A pécsi gyökerekkel rendelkező banda a nagyfesztiválok nagyszínpadjai után kampuszunkat is meghódítja. Aki e hír hatására nem lejt örömtáncot, az egy lehetetlen figura, akitől ezúton is elhatárolódunk. De azért egy tánctanárhoz beíratjuk. Aki nem szeretne lemaradni egy hírről se, lájkolja a vonatkozó Facebook oldalakat, figyelje különszámunkat, hogy találkozhassunk az első sorban. Ellenérv nincs, igazolást nem fogadunk el. Nincs apelláta, a rendkívüli fesztivállapot és a kötelező kijárás bevezetése folyamatban.

FŐ TÁMOGATÓNK, A FELAJÁNLÁSÁBAN E-BOOK OLVASÓT SORSOLUNK KI A LEGAKTÍVABB BÖNGÉSZŐK KÖZÖTT.

ALLASBORZE.ELTE.HU 2016. ÁPRILIS 11-17.