Pesti Bölcsész Újság • 225. szám by Pesti Bölcsész Újság

A SZERkeSZtŐtŐl

Keleti különszám

Minden számba szeretnénk rakni valami apró különlegességet. Valamit, amiről reményeink szerint még nem hallottatok, ami új, pedig egy karnyújtásnyira történik tőletek. Az egyetem és talán az ország egyik legnagyobb problémája az, hogy keveset kommunikálunk egymással. Így eshetnek meg olyan balesetek, hogy két könyvünk is van, ami József Attila hívő voltát kutatja, mikor egy is elég lett volna ahhoz, hogy kiderüljön, ez a kutatás zsákutca. Nem beszélnek eleget egymással az egyetemek, a szervezetek, a cégek, a kollégák. Azonban szerettünk volna legalább azon segíteni, hogy ti, hallgatók egy fokkal többet tudjatok egymásról. Ezért gondoltunk arra, hogy minden szám legyen különszám, ami a kar egyik intézetét közelebb hozza hozzátok. Fogadjátok hát sok szeretettel Révai Nándor szerkesztői asszisztálásával a Keleti nyelvekés kultúráknyitó különszámunkat! Jelen számba felvonultattunk pár olyan közéleti témát is, amik az elmúlt időszakot jelentősen meghatározták. Készítettünk interjút az ehök elnökével, Zaránd Péterrel. Karunk tereinek problémáit is előrehoztuk: rengeteg belső terünk van, ami nem megfelelő az egyetemi élet számára, és már sokaktól hallottam, hogy hiányzik egy igazi közösségi tér a karról. Végezetül írtunk a bölcsészek mindenkori megítéléséről. Holik Balázs a minket körülvevő sztereotípiák megváltoztatására próbál meg választ keresni. Azonban ha nektek is meglátásotok, véleményetek van, ne habozzatok írni a pbu@btkhok.elte.hu címre, illetve továbbra is várunk minden írást, cikket, verset. Végezetül álljon itt jobb felül a bagoly szó japán írásjele. Kedvenc állatunk a keleti kultúrkörben a szerencse madara is. Legyen szerencsétek, és fogadjátok Nánditól és tőlünk ezt a kedves, első különszámot! – Z.G.

225. szám, 2014. november 5.

A bölcsészkar belső tereinek problémája

Interjú az ehök elnökével, Zaránd Péterrel

A bölcsészet külső megítélése

Távol-keleti Intézet tanszékei

Tibeti családmodell

Japán kalligráfia

Japán oktatásrendszer

Koreai írásrendszer

A kínai sárkányok jelentősége

Versrovat

Szerdai Szalon ajánló

Főszerkesztő: Zámbó Gergő, zambogergo@caesar.elte.hu Főszerkesztő-helyettes: Bíró Eszter, Stemler Diána Vendégszerkesztő: Révai Nándor Olvasószerkesztő: Vályi Dániel Korrektor: Bencze Norbert Főmunkatárs: Kovács Kristóf Felelős kiadó: Sujtó Attila elte btk hök elnök Terjesztés: Murai László Nyomdai kivitelezés: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Betűtípus: FF Meta, Überschrift, Chronicle Szerkesztőség: 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenés: 2000 példányban, kéthetente Felhasznált képek forrásai: Wikipédia Commons, Oregoni Egyetemi Könyvtár, bmeme.hu Mindenkori elérhetőségünk, ahová várjuk írásaitokat, észrevételeiteket: pbu@btkhok.elte.hu

Harlov Melinda

Világörökség

programajánló Helyszín Doktori Kiválósági Központ (Ifjúsági épület, III. emelet) Tóth Piroska Anna

Gyermekfolklór és gyermekjátékok régen és ma

Azok a régi szép idők, amikor még egész nap kint szaladgáltunk a faluszélen vagy a grundon… A mai gyerekek már nem is tudnak igazán játszani… Vagy mégis? Lehet, hogy csak mi nem vagyunk elég nyitottak és figyelmesek? Ha nem azt várjuk, hogy a gyermekek elődeikhez hasonlóan énekes körjátékokat vagy sportszerű népi játékokat játsszanak, hanem megkérdezzük tőlük, mi is az a vécé-fogó, a lövöldözős bújócska, a gumizás, az egyérintő vagy épp a hüvelykszkander, a mai gyermekek játékainak és folklórjának gazdag és színes tárháza nyílhat meg előttünk. november 3. (hétfő) 18.00 november 12. (szerda) 18.00 november 19. (szerda) 18.00 november 26. (szerda) 18.00

Szinte gomba módra gyarapodnak a világörökséggé nyilvánított helyszínek, események az egész Földön. Azt vajon tudjuk, mit is jelent a világörökség fogalma valójában? Wass Albert így fogalmaz: „Mert a legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl.” Vajon hasonló gondolatok vezérelték, illetve vezérlik a világörökség koncepciójának kialakítóit? Mitől válik valami a világ örökségévé, és mit kell vele tenni, ha már az? Ezeket az alapvető kérdéseket járja körbe a kurzus sok példával és egy konkrét hazai példát, Hollókőt megismerve. Minden alkalommal más-más szempontból kerül megvitatásra a világörökség koncepciója kérdések, személyes tapasztalatok, valamint a szakma és a döntéshozók hivatalos állásfoglalásait egyaránt figyelembe véve. november 4. (kedd) 18.00 november 11. (kedd) 18.00 november 18. (kedd) 18.00 november 25. (kedd) 18.00 Zipernovszky Kornél

A jazzkorszak Magyarországon

Magyarországon, hasonlóan Európa legtöbb országához, az 1920-as évek elejétől kezdve az amerikai jazzt játszó zenekarok és revüprodukciók hirtelen óriási népszerűségre tettek szert. Elindult az a folyamat, amelynek során kialakult a popkultúra hatásmechanizmusa, ahogy a jazz lett az előhírnöke a kulturális globalizációnak is. A nagyközönség gyorsan magáévá tette a jazzt mint új, izgalmas szórakozási formát, miközben, ahogy Michael Jacobs rámutatott: „a másik oldalon a szakemberek egy új művészeti ágat fedeztek fel benne”; a jazz tehát a társadalomban egyszerre hatott szórakoztató- és koncertzeneként. Alaposabb vizsgálattal kiderül, hogy az új műfaj Magyarországon is széles, az élet sok területén érezhető hatást fejtett ki már a húszas években.

A jazzkorszak Magyarországon előadás időpontjai: november 5. (szerda) 18.00 november 10. (hétfő) 18.00 november 17. (hétfő) 18.00 november 24. (hétfő) 18.00

A pba kIhelyezett előadásai november hónapban Bársony Márton

A Rémbohóc – A figura eredete

Manapság egyre gyakrabban találkozunk olyanokkal, akik félnek a bohócoktól, és ezt alaposan kihasználja a popkultúra is: képregényekben, horrorfilmekben, de még a magaskultúra egyes alkotásaiban is elszaporodtak az élénken kifestett, hegyesfogú, ijesztő bohócarcok. A figura egyidős az emberi öntudattal: a gyógyítás, a vallás, a művészet és annak perifériaterületei, az egész világ szinte minden kultúrája, egy emberekből összeálló, gyakorlatilag tetszőleges nagyságú csoport azonnal megteremti és porondot tesz alá. Mi rejlik a furcsa álarc mögött? FUGA, november 13., csütörtök 19.00 Sánta Balázs

Godot Csodaországban – Az „abszurd irodalom”

Mi a különbség a holló és az íróasztal között? – Az Alice Csodaországban szerzője szerint a kérdésre egyszerűen nincs válasz – nem is azért lett föltéve, hogy megválaszolják. De akkor

miért? A találós kérdést ez az előadás sem fejti meg, mint ahogy például azt sem árulhatja el, kicsoda Godot. Az előadás célja, hogy szemléltesse, mit lehet kezdeni az olyan „abszurd” művekkel, mint például Lewis Carroll, Samuel Beckett és Douglas Adams alkotásaival. Nem kevés érdeklődésre tart számot persze az sem, hogy mi is az az abszurd. Erre a kérdésre már – talán – találunk is választ. FUGA, 2014. november 20., csütörtök, 19.00 Hamerli Petra

Magyarország és Olaszország a két világháború között

A Horthy-korszak Magyarországának legfontosabb külpolitikai partnere az 1927. április 5-én aláírt olasz–magyar barátsági szerződés aláírásától kezdve Benito Mussolini Olaszországa volt, de a két állam már korábban, az első világháborút követő néhány hónapban is közeledett egymáshoz. Kapcsolatuk vizsgálata során számos, a magyar történelemből jól ismert esemény új megvilágításba helyezhető és a róluk való ismeretek elmélyíthetőek. Előadásom célja, hogy átfogóan, az érdekesebb eseményeket kiemelve mutassam be a két állam kapcsolatát, ismertetve szövetségük szerepét a korszak közép-európai külpolitikai viszonyrendszerében. 2014. november 27., csütörtök 18.00 (helyszín szervezés alatt) A kurzusok ingyenesek és regisztrálni sem kell. A pba becsületkasszával működik.

A bölcsészkar tereinek problémái Ültél már a padlón, vagy álltál már kényelmetlenül falnak szegezve óra előtt? Fetrengtél már összkomfortos ablakpárkányban? Pont a főlépcsőházban, ahol állandó a forgalom és a nyüzsgés? Láttál már végtelenül szűk folyosót várószékek nélkül? Ez mind probléma, aminek a megoldásán érdemes elgondolkoznunk. nem azért mert antiszociálisak vagyunk, vagy rossz napunk van, vagy nem szeretjük társaikat, akiket ugyanaz a gyönyörű tudomány vonz. Egyszerűen azért, mert az egyetemi terek nem úgy lettek kialakítva, hogy elindítsanak egy beszélgetést. Nézzünk két példát: annál a szemináriumnál, ahol nem lehetett leülni és a folyosó közepén volt a terem, nem kezdtünk el beszélgetni. Egy másik szeminárium előtt, ahol még volt egy régről megmaradt kanapé és a szoba a folyosó kieső, zavartalan szegletében volt, minden óra előtt beszélgettünk. A két társaság tagjai közül egyik sem ismerte jobban egymást, mint a másik. Emlékszem Bárth János tanár úr óráira, aki a saját nyelvészeti irodájában, névtani szentélyében tartotta gyakorlatait. Középen kedves kis kör alakú asztal volt terítővel, a sarokban bőrkanapé, bőrfotel, székek, amik mind az asztal körül álltak, ő pedig beült közénk a körbe. Nem végtelenül kellemes, családias és inspiráló ez így, miközben a tudományos írások legjavai vesznek minket körül? Régen tele voltak az épületek folyosói kanapékkal. Miért volt ez zseniális? Egyrészt azért, mert nem az ablakpárkányra kellett bevackolni, ami télen nem a legkellemesebb, másrészt meg nagyszerűen el lehetett szundikálni két tanóra között. A Az egyetemnek szüksége lenne bölcsészek biológiai vekkere úgy egy valódi közösségi térre van beállítva, hogy a tíz óra előtti

Egy tér kialakításakor a tervező elsősorban azt veszi figyelembe, hogy az épület, helyiség mire lesz használva, milyen funkciót fog betölteni, és ennek fényében kezdi el a munkát. Kezdjük a folyosóinkkal, ezekkel a rettentő szűk karámokkal, amik arra lettek kitalálva, hogy birkamód tereljenek minket a célállomásig, ahol beülünk a padokba és tanulunk. Mi történik azonban, ha erre nem kerül sor azonnal és óra előtt várni kell? Mit kezdünk az órák közötti idővel, amikor az a fél óra már kevés bármiféle hosszabb, nyugodtabb tevékenységhez? Ilyenkor jobb híján leülünk a hideg padlóra, vagy támasztjuk a falat, esetleg fel-alá járkálunk, és ezalatt egy halom ember vonul el mellettük legalább két irányból. Beszélgetésbe nagy valószínűséggel nem fogunk kezdeni, és

kelés komoly fiziológiai megterhelést jelent. A rövid napközbeni szemhunyások pedig bizonyítottan pozitív hatásúak, mivel az első alvási fázis a legfontosabb. Ha lenne lehetőség ilyen kis szemhunyásokra órák között, ebből csak profitálnának a tudományok. Ehhez viszont az egyetem belső tereinek újragondolása szükséges. Persze vannak helyek, ahol ezek jól vannak megoldva. Ilyen a B épület egyik folyosójának vége, ahol kis fotelek állnak egy asztal körül, alatta leterített szőnyeggel, a Rákóczi út 5. épület gyülekezőterei, vagy az Ifjúsági épületben az a hely, ahol egy olyan kényelmes és mesés kis sarokban várakozhatnak a diákok, hogy

„Formáljuk épületeinket, azok pedig formálnak minket” – Winston Churchill annál jobbat szerintem kívánni sem lehet. Van még pár kényelmes beülő, de ezek száma nagyon alacsony, ami van, az meg feltűnhet nektek is. A D épület nagy előadójának felső bejáratánál például többször éltem át azt, hogy a kanapékon az asztal körül beszélgető diákokat hangosabban hallottam az előadónál. Ez már akusztikai probléma is. Azonban lehet, hogy nincs igazam, és mindenek ellenére nincs is olyan nagy gond. Hiszen ott van a Könyvtár Klub, ahova bármikor be lehet ülni egy asztal köré beszélgetni a társainkkal, ahol bármikor, bárkivel összefuthatunk. Egy központi hely, ahol diskurálhatunk, kitölthetjük az időt, ihatunk és ehetünk. Félre ne értsetek, nekem is rengeteg gyönyörű emlékem fűződik a Könyvtár Klubhoz, de ahogy azt az egyik kedves barátom mondta, a KK egy hiperrealitás. Emellett vendéglátóhely, és nem közösségi szféra.

A Trefort-szobor környéke is hangulatos, le lehet ülni, csicseregnek a madarak, és a késő őszi napsütésben kitekinteni a körútra az egyik legszebb látvány, főleg ha még énekóra is hallatszik az F épületből. De ez sem az igazi, mert a padok nincsenek körbe helyezve, és a park távol esik a legtöbb épület bejáratától. Talán az A épület előtti padok a legjobbak, itt kényelmesen össze lehet tömörülni, a padok közel vannak, egymással szemben állnak és egyből bemehetünk órára. Azonban valami hiányzik. Mi? Talán egy hely, ahol nem kell síri csendben maradni, de ugyanúgy könyvek tucatjai vesznek körül? Egy hely, aminek van fókuszpontja, és megfelelően van bebútorozva ahhoz, hogy beszélgetéseket kezdeményezzen? Egy hely, ami elősegítené a diákok és a tanárok szorosabb, családiasabb kapcsolatát, ezzel serkentve a tudományos életet? Ahol nyugodtan lehetne hunyni egyet két óra között? Egy hely, ahol bárki leülhet egy kényelmes kanapéra, ahol diákok körbevehetnek egy asztalt nem csak tanulás, hanem érdemi beszélgetések folytatására is? Egy hely egy kedves kis kandallóval, lágy meleggel, miközben teát szürcsölgetünk, vagy házi aprósüteményt eszünk. Egy hely, ahol nyugodtan lehetne közösen készülni a vizsgákra diáktársainkkal az egyetem falain belül, ahol van könyvcserélő szabadpolc és Rukkola happont. Egy hely, ami a miénk, és ahol tényleg úgy éreznénk, hogy ez a mi közösségünk, a mi családunk. Szerintem egy ilyen közösségi tér hiányzik, egy olyan helyiség, ami közelebb áll egy közösségi munkatérhez, mint egy könyvtárhoz, kávézóhoz vagy kocsmához. Valami olyan családias kis helyiség, mint amilyen a Filmművészeti Egyetem hallgatóinak van, ahol még a pultosok is diákok. Ez azonban nem több egy kósza ábrándnál és puszta felvetésnél. Én mindenesetre rettentően élvezném, és biztos, hogy áttenném ebbe az egyelőre képzeletbeli kis családi fészekbe a szálláshelyemet a Szabó Ervin könyvtár egyik eldugott szegletéből. – Z. G.

Beszélgetés Zaránd Péterrel, az EHÖK elnökével Zaránd Péterrel, az elte Hallgatói Önkormányzatának újraválasztott elnökével beszélgettünk október elején az elmúlt egy évéről, jövőbeli terveiről és az elmúlt időszak eseményeiről. Mindenkinek van valami fogalma arról, hogy egy kari Hallgatói Önkormányzat mit is csinál, viszont az Egyetemi Hallgatói Önkormányat már sokkal megfoghatatlanabb dolog. Te hogyan foglalnád össze ez ehök feladatát? Az elte-n nyolc kar van, nagyon erős kari identitásokkal. Az ehök feladata, hogy az ezeken felmerülő, de mindenki számára fontos ügyeket felkarolja, intézze, moderálja. Összetett feladat, mert amellett, hogy az egyes karok érdekeire figyelni kell, mindenkire tekintettel kell lenni. Egy átlag bölcsészhallgató életét hogyan befolyásolja az ehök? Nem a mindennapi dolgokra kell gondolni, sokkal inkább a nagy ívű fejlesztésekre, változtatásokra. Az osztatlan tanárisok helyzete például ilyen. Végül csak tavasszal sikerült képviseletükről szabályt hozni, ez például négy kar feladata volt. A Hallgatói Önkormányzat sok kritikát kapott az ösztöndíjak átláthatóságának kapcsán. Ennek megoldása a teljes hök sikere, ezzel nagy támadási felületet hárítottunk el. A kollégiumi stratégia, amelyet tavaly novemberben sikerült elfogadtatni, szintén érinti a bölcsészeket. Olyan dolgok ezek, amihez vagy a ehök Küldöttgyűlése szükséges vagy az egyetem Szenátusa. Előző elnöki programod Az építkezés éve címet viselte. Hogy értékeled, sikeres volt ez az építkezés? Az akkori programban mentális megújulást tűztem ki célul. Az elte hök reputációja sajnos erősen visszaesett, a rendszer haldoklott, nagyon sok mindent kellett megújítani.

Nem volt nehéz dolgunk, mert a karoktól nagyon sok segítséget kaptunk. Sikerült kizárni a nem egyetemi, vagy akár magánérdekeket. Immár a hallgatók vannak a középpontban, erre volt és van szükség. Tudom, hogy az aktualitások adott esetben rontanak a képen, de fontos mindent a helyén kezelni. Az átláthatóságot is gyakran kérték számon az önkormányzatokon, ezzel kapcsolatban mit sikerült lépni? Mi is láttuk, hogy a rendszer nem átlátható, ezen igyekeztünk változtatni. Márciustól kezdve minden egyes ösztöndíj pályázati formában van kiírva, így ellenőrizhető, ki milyen feltételekkel kap pénzt. Ezen felül tavasszal hoztunk egy olyan döntést, hogy minden közéleti ösztöndíj legyen közvetetten nyilvános. Bármilyen közérdekű adatigénylés esetén azonnal kiadhatjuk, hova került a pénz, ez országos szinten egyedülálló. Jegyzőkönyveink folyamatosan felkerülnek a honlapra. Most már bármelyik kari hök bármelyik tisztségviselőjét vizsgálhatja a jogorvoslati szervezet, ezzel olyan féket építettünk be a rendszerbe, ami szintén kuriózum az országban. Már tavalyi programodban is szerepelt az elektronikus választási rendszer, azonban megvalósítása idénre csúszott. Mi volt ennek az oka? Első számú szempont volt, hogy a lebonyolító harmadik félhez ne jusson személyes adat, ezekkel ne lehessen visszaélni. Az egyetem célja, hogy belátható időn belül tudjunk integrálni minden elektronikus rendszert a Neptunba, így a választás az omvh-t

is kivitelező UniPollra esett. Az UniPolllal folytatott tárgyalások miatt késett eddig a program. Szerettük volna már jóval korábban indítani, a tavaszi közös nagy választás viszont egy jól tesztelt rendszeren fog lezajlani. Az elektronikus választás elősegítheti a nagyobb részvételi arányt? Azt gondolom, hogy a törvényi minimum (25%) nem lehet cél. Én ezt az omhv-val együtt kezelném. Az egy olyan véleménynyilvánítás, ami a minőségbiztosítás egyetlen valóban kitapintható alapja, ahol a hallgatók és oktatók közösségben való gondolkodásáról beszélhetünk. Szerintem nagyon hasonló folyamat a választáshoz. Azt várom tőle, hogy legalább 40%-os részvétel legyen, ami jóval egyszerűbb elérhetőségű aktus. A kampány is nagyon hasonló lesz. Lesz egy közös kampányplatform, mint az omvh-nál. Az a cél, hogy egy éven belül 50% fölötti választási részvételt érjünk el. Az is sokszor kritika a hök-kel szemben, hogy saját maga termeli ki az utánpótlását, így belterjessé válik. Egy ilyen központi kampányrendszer nem pont ezt a belterjességet erősíti? Szerintem nem. Ez csak egy arculati kérdés. A fluktuáció a hök-ön belül képviselői szinten 50% fölötti. Én azt látom, hogy egészséges a megújulás. A közelmúltban történt botrányok eléggé megtépázták a hök renoméját. Tervezel olyan kampányt, ami esetleg ezen javíthat? Csak a már korábban eltervezett rendes évi kampányainkat fogjuk lebonyolítani. Azt fontos látni egyébként ezzel kapcsolatban, hogy több százan önkéntes módon szerveztek gólyatáborokat, nyarukat feláldozva. Én magam a tízből hétben voltam, és nem láttam olyat, ahol ne lett volna kiváló munka, ahol bármilyen kötelező, megalázó feladat lett volna. Én azt látom, hogy megbélyegeztek hallgatókat, hogy önmagában a két incidens összemosása ízléstelen. Ahol gondolkodásban eljutnak idáig, ott nagyon nagyon nagy baj van. A médiában rendszeresen jelennek meg a különböző retorziókat belengető cikkek. Legutóbb a Magyar Nemzet számolt be a kormányzat terveiről, köztük a hallgatók

szenátusbeli súlyának csökkentésével, illetve a gazdasági, rendezvényszervezői feladatok elvételével. Ezek mennyire valós kezdeményezések? Vannak ezekről tárgyalások? Tárgyalások nincsenek. Nem tudom men�nyire valósak, vagy sem. Az biztos, hogy jó hallgatói önkormányzatokra szükség van. Aki azt gondolja, hogy a hallgatói érdekképviselet lenyomásával a hökösöknek lesz rossz, az téved. Valójában ezzel a hallgatók veszítenének. A gazdasági befolyásról: a Magyar Nemzet leírja, hogy az elte hök négy év alatt 500 millió forintot kapott. Harmincezer hallgatóra. Rendezvények, hallgatói tájékoztatás, érdekképviselet, irodafenntartás, nyomdai kiadások, ezek elengedhetetlenek. A felújításokról: erre a hök is költene, ha lenne miből. Ilyen nincs, hogy a hök itt garázdálkodik. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint az egyetem bármely más szervére. Közbeszerzés: nincs bankszámlája, nem tudok bemenni a bankba, és kivenni magamnak milliókat. Az világos, hogy a hök nem csak érdekképviselet, az egyetem életét szervezi, nagyon komoly egyetemi feladatokat lát el. A szabályzat követelményeket nem nagyon fogalmaz meg, felelősségi viszonyokat még kevésbé, ez a probléma. Ha a felelősségi viszonyok tisztázása megtörténik, nem lehet majd alaptalanul fújni a hök-re. Azt is gondolom, hogy egy ilyen típusú törvényi változtatás kifejezetten jó lenne a hök számára. Nagyon nehéz évkezdet volt, de a jövő sem lesz fáklyás felvonulás. Mi motivál téged abban, hogy ezekkel a nehézségekkel megküzdj? Amikor meghívtak az ehök-be közkapcsolati alelnöknek, nagyon sokat gondolkoztam, elfogadjam-e. Tele voltam olyan előítéletekkel, amik minden hallgatóban ott vannak. Munkám során aztán láttam, hogy a rendszer rosszul működik. Nyolc hónap után lemondtam a tisztségemről. Akkor néhányan azt vettük a vállunkra, hogy csináljunk egy teljesen más érdekképviseletet. Azt szeretném, ha egy év múlva egy sokkal jobban működő és megbecsültebb hökről beszélhetnénk. Én ezért lettem ehök elnök, és továbbra is ez motivál. – Kovács Kristóf

Presztízsrevíziót a bölcsészetnek! Manapság egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy megkérdőjelezik a bölcsészképzés legimitációját. A vélekedés középpontjában az a meggyőződés áll, miszerint a humántudományok értékteremtő képességei eltörpülnek a reáltudományokéhoz képest, ezáltal szerepük a szórakoztatásra és a gyönyörködtetésre korlátozódik. Egy ilyen kiindulópontból való felfogásnak természetes hozadéka egy olyan alá–fölérendeltségi viszonynak a feltételezése, amely nemlétezőnek tekinti az egyetemes tudományosság fogalmát, valamint a tudományterületek közti versengést hirdeti. Erről az álláspontról azt mondhatjuk, hogy alapjaiban hibás és tévútra vezeti a követőit, hiszen szegregál, címkéz és általánosít. Az előbb ismertetett elgondolásnak nem az a legnagyobb hibája, hogy versenyhelyzetet teremt – hiszen a verseny és a rivalizálás hozzátartozik az emberi léthez –, hanem az, hogy ezt koncepciószerűen teszi. Értem ezt úgy, hogy nem konkrét emberek versengése zajlik, hanem komplett tudományterületek hirdetik azt magukról, hogy hasznosabbak a másiknál. Ez a hozzáállás pedig az egymás közti viszonyaikat alapjaiban határozza meg. Nem arról van szó, hogy egy-két kutató rivalizál egymással, annak ellenére, hogy szakmáik békésen élnek egymás mellett, hanem épp ellenkezőleg. Az egymásnak feszült diszciplínák között csupán egy-két olyan ember akad, aki képes a tudományra mint egészre tekinteni, és nem valamiféle kasztrendszerként kezeli azt. Érdemes megnézni, hogy melyek azok a tények, amelyeket a bölcsészképzés feleslegessége mellett kardoskodók nem vagy csak korlátozottan vesznek figyelembe. A legfontosabb és leglátványosabb érv, ami egyben leginkább legitimálja a bölcsészettudományt, azoknak a foglalkozásoknak az explicitté tétele, amelyek nem létezhetnének bölcsészképzés nélkül. Elengedhetetlennek tartom

hangsúlyozni, hogy a most következő felsorolás nem fontosság szerint állítja sorba a különböző szakmákat, valamint, hogy a teljesség igénye nélkül készült. Ezeken kívül még számos olyan munkakör létezik, amelyek szintén eltűnnének a humántudományok oktatása nélkül. Először azoknak a tanári szakoknak az említése fontos, amelyeknek a képzése a bölcsészkaron történik. Ezen kategórián belül

„A tömegegyetemek megjelenésével egy teljesen új felsőoktatási helyzet állt elő” különösen a történelem, a magyar és a különböző nyelvek tanárai érdemelnek említést. Az első két szak nélkülözhetetlensége részben azzal indokolható, hogy a történelem és a magyar kötelező érettségi tárgyak, részben pedig azzal, hogy bár több-kevesebb sikerrel, de egy átfogó és komplex tudásanyaggal látják el a közoktatásban tanuló diákokat, amelynek segítségével kialakulhat bennük egy olyan kritikus gondolkodásmód, ami megvédi őket a feléjük áramló impulzusok értelmezés nélküli befogadásától, valamint segít nekik átlátni a körülöttük zajló eseményeket. Napjainkban a nyelvtanárok fontosságát

szinte már axiómának tekinthetjük, hiszen az érvényesülés elengedhetetlen feltétele a nyelvtudás, ráadásul a tendencia azt mutatja, hogy egy idegen nyelv ismerete sok esetben már nem is elegendő. A bölcsészkaron képzett tanárokat egy kicsit félretéve, ám még mindig a nyelvoktatásnál maradva, felvetődik a kérdés, hogy egyetemi szintű nyelvi képzés nélkül, ami szintén a bölcsészkar érdeme, kik végeznék el az idegen nyelven megjelent könyvek magyarra fordítását? Az imént felsorolt szakmákon kívül még számtalan másikat is meg lehetne említeni, amelyek a bölcsészképzés fontosságát és megítélését új alapokra helyező szemlélet szükségességét – valójában régi megítélésének visszaállítását – bizonyítják, de talán en�nyi is elegendő ahhoz, hogy ledöntse annak a vélekedésnek a tartópillérét, miszerint a humán- és reáltudományok között éles különbség lenne értékteremtés szempontjából. A tömegegyetemek megjelenésével egy teljesen új felsőoktatási helyzet állt elő, amelynek megértése közelebb visz bennünket ehhez az egész kérdéskörhöz. Azáltal ugyanis, hogy az egyetemeket addig soha nem látott mértékben árasztották el a felvételt nyert hallgatók, egyfajta felhígulás vette kezdetét, amelynek statisztikailag is kimutatható következménye lett többek közt a hallgatók tanulmányi átlagának csökkenése. Ez a jelenség nemcsak a bölcsészkarra, hanem az összes egyetemi karra kiterjed. Azonban hozzá kell tenni, hogy a btk-ra különösen sok olyan hallgató kerül be, akik a sztereotípiagyártást erősítik azáltal, hogy mindazokat a karakterológiai jegyeket magukon viselik, amelyektől a bölcsészellenes propaganda vérszemet kapva különböző fantazmagóriákat kreál. Ezek azonban nem többek puszta általánosításoknál. A bölcsészkar növekedése és annak következményei – mint a tudásigény felhígulása és a szakmán belüli elhelyezkedési mutatók visszaesése – tehát nagymértékben hozzájárultak és járulnak máig hozzá ahhoz, hogy a társadalom egy bizonyos része az egész bölcsészlétről negatívan vélekedik. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez a tendencia – mármint a tömegegyetemek kialakulása által elindított folyamat – nemcsak

a bölcsészkart jellemzi, hanem valamennyi más kart is. Ennek a kérdésnek a vizsgálata azonban olyan messzire vezetne, hogy most nem kerülhet rá sor, de ettől függetlenül már a megemlítése is előrelépést jelent, hiszen egy probléma diagnosztizálásával a megoldási folyamat is kezdetét veszi. Elmondhatjuk tehát, hogy a tudományterületek közti különbségeknek nem viszonyítási alapul kellene szolgálniuk ahhoz, hogy mindenki a saját igazának a bizonyítékait lássa bennük, hanem olyan támaszként, amelyek egészen új, egészen nagyszerű dolgok születését teszik lehetővé. Addig, amíg bármelyik terület koncepciószerűen hirdeti a maga vezető szerepét, nem az együttműködés, hanem a széthúzás erői munkálkodnak, amely hos�szú távon senkinek sem válhat hasznára. A humán tudományoknak ezért igenis vissza kell szerezniük a régi, megérdemelt presztízsüket, hiszen, mint láttuk, nélkülük lehetetlen működtetni a társadalmat. A cél tehát adott. Az, hogy ezt mennyi idő alatt és milyen mértékben lehet majd elérni, nagyban függ attól, hogy ebben a folyamatban a többi tudományterület partner lesz-e vagy sem. A sok esetben még fel nem fogott érdekek miatt, reménykedjünk benne, hogy az előbbit fogják választani. – Holik Balázs

KElEt

Távol-keleti Intézet Az intézet négy tanszékének bemutatása

Koreai Tanszék A koreai alapszakos képzés 2008-ban indult meg az elte-n, tavaly pedig elindult a mesterképzés is. A tanszéken három állandó oktató dolgozik: Dr. Csoma Mózes, aki egyben a tanszékvezető is, Dr. Mecsi Beatrix, Takáts Mária Hyo-sook, valamint két vendégoktató Koreából, Dr. Yu Seung és Dr. Chang Dusik. A koreai képzésen belül nem csak a nyelvet sajátítjuk el, hanem rengeteget tanulunk a koreai történelemről, hagyományokról és életmódról is. A nyelvet az alapoktól kezdjük tanulni, előzetes tudás nem szükséges, viszont fontos tudni, hogy a nyelvórák az elsősöknek mindig angol nyelven folynak, ezután, tanártól függően, de inkább koreaiul kommunikálnak velünk (kivétel ez alól az 5. és 6. féléves Koreai üzleti nyelv, amelyet Csoma Mózes tart). Így az angol nyelv ismerete erősen ajánlott, bár nem feltétel. Az első év végén nyelvi alapvizsgát teszünk az addig tanultakból, ennek írásbeli és szóbeli része is van. A Koreai Tanszék különféle programokat szervez, ilyen volt például a tavaszi félév folyamán megtartott ünnepség is, melynek apropója a magyar–dél-koreai diplomáciai kapcsolatok huszonöt évvel ezelőtti felvétele volt. Ennek keretein belül ellátogatott hozzánk Csányi Sándor, az első kereskedelmi képviselet vezetője, Dr. Torzsa István diplomata, volt nagykövet, valamint Csepregi Éva énekesnő is, aki az 1980-as évek során járt Dél-Koreában a Neoton Família tagjaként. Ezen kívül lehetőségünk volt kimbapot is kóstolni, valamint a vendégoktatók is tartottak egy-egy előadást. Erről, valamint a tanszék egyéb eseményéiről, munkáiról bővebben olvashattok a tanszék honlapján, a koreanisztika.elte.hu-n.

Japán Tanszék Az elte-n 1923 óta lehet a japán nyelvet tanulni, de az önálló Japán Tanszék 1986-ban jött létre. A magyarországi japán oktatásban egyedülálló módon alap- (ba), mester- (ma) és doktori (PhD) szintű képzést tud biztosítani. Amivel a japán szakosok először szembesülnek, és amit a tanárok is gyakran hangsúlyoznak: „Ez nem nyelviskola!” Ezt meg tudom erősíteni: annál sokkal keményebb. A nyelviskolák tempójának körülbelül háromszorosával haladunk. A nyelvi képzés célja, hogy a harmadik év végére el tudjunk olvasni egy japán újságot, amihez körülbelül kétezer írásjegy ismerete szükséges (és persze a hozzá tartozó nyelvtan). Ez a tempó rendkívül intenzív, tekintve, hogy a legtöbb ember úgy jön a szakra, hogy előtte nem, vagy alig tanult japánul. Az első évben a nyelvoktatás heti három Mai japán nyelv órából áll, ezeket főleg anyanyelvi lektorok tarják. A második félév végén a főszakosoknak és minorosoknak is alapvizsgát kell tenniük, ami egy írásos részből és egy magnóhallgatásosból áll. A második év eleje sokunkat hideg vizes zuhanyként ért, az addig kicsit soknak érzett tananyag megsokszorozódott. Harmadik félévben bejönnek a szakszövegolvasás órák, amiken az otthon kiszótározott és lefordított szakszövegeket beszéljük meg. Ezek a

szövegek segítenek, hogy ne csak nyelvtankönyvek szövegeit, párbeszédeit, hanem tudományos szakszövegeket is tudjuk fordítani. Mivel a xx. század előtt a japán nyelv nagyban eltért a ma használttól, és rengeteg fontos írás csak ezen a nyelven elérhető, ezért régi japán nyelvet is tanulunk, először magával a nyelvtannal foglalkozó Bevezetés a régi japán nyelvbe órán, majd ötödik félévtől a klasszikus japán szakszövegolvasáson. A hétről hétre tanulandó írásjegyek száma is folyamatosan nő, és mivel ezek közül rengeteget nem használunk nap mint nap, sokat kell ismételni, ami az új írásjegyek, szavak tanulása elől veszi el az időt. Hiába, nekünk három év alatt kell megtanulni azt, amit a japánok tizenkét év alatt sajátítanak el. A nyelvórák mellett kultúrát és társadalmat, irodalmat és történelmet is tanulunk, ezekből a számonkérés általában írásbeli vizsgán történik. Számos ösztöndíjjal ki lehet jutni Japánba, ám ezeket a szak hallgatóinak számához képest kevés személy kapja meg, erős a verseny a helyekért. Az oktatókról, ösztöndíjakról és eseményekről a Távol-keleti Intézet oldalán (tavolkeletiintezet.elte.hu) találhattok több információt.

Kínai Tanszék Az utóbbi évtizedekben világszerte megnőtt az érdeklődés a kínai nyelv és kultúra iránt. Ez az egyik oka annak, hogy egyetemünk 1924 óta – akkor még a Kelet-ázsiai Intézet részeként – oktat kínai nyelvet és kultúrát. Azóta a Kínai Tanszék az imént említett intézet utódjának, a Távol-keleti Intézetnek a tagja, arról nem is beszélve, hogy ez Magyarország legrégebbi egyetemi szintű kínai szakja. A tanszékvezető, Dr. Hamar Imre és a tanszék további oktatói megtekinthetők a tanszék honlapján. A kínai alapképzésben a hallgatóknak lehetőségük van főként a modern kínai nyelv elsajátítására, de a klasszikus nyelvbe is betekintést nyerhetnek. Fontos megjegyezni, hogy a kurzusok alapszintről indulnak, így nem szükséges a kínai nyelv előzetes ismerete, viszont az angol nyelvé igen, mivel a tankönyvek is ezen a nyelven lesznek elérhetőek. Ezen kívül a hallgatók hozzájuthatnak még alapvető kulturális, eszmetörténeti és történelmi ismeretekhez is, melyek szükségesek a mai és a régi Kína megértéséhez. A nyelvképzést megosztott óraszámban oktatják a tanszék magyar anyanyelvű oktatói, és a Konfuciusz Intézet kínai tanárai, ami nagy segítség a helyes kiejtés és hangsúlyozás elsajátításában. Az alapszakos diákoknak lehetőségük van, hogy minor helyett a szak tolmács- és fordítóképző specializációjára jelentkezzenek. Az összes távol-keletes szakhoz hasonlóan, a második félév után a hallgatóknak alapvizsgát kell tenniük a nyelvből. A tanszék és az elte Konfuciusz Intézet rengeteg közös programot szervez – bárki számára, aki kíváncsi –, annak érdekében, hogy megismerhessük a kínai nyelvet és kultúrát. A Konfuciusz Intézet honlapján (konfuciuszintezet.hu) és a tanszék honlapján is (kinaiszak.elte.hu) sok hasznos információt találhatnak az érdeklődők.

Belső-ázsiai Tanszék A Belső-ázsiai Tanszéket 1938-ban alapították Ligeti Lajos vezetésével. A mongol nyelvi képzés már az alapításkor megkezdődött, a tibeti nyelvi képzés pedig 1942-ben indult meg a tanszéken. 1993-ig a tibeti és mongol szak B-szakként működött, majd 1993-ban két külön szakká váltak. A korábbi években átlagosan néhány fős létszám 10-20 főre emelkedett. A Belső-ázsiai Tanszék a filológiai alapú kutatásokra helyezte a fő hangsúlyt, a hallgatók számának emelkedésének következtében azonban a kutatási témák is bővültek. A tanszéken belül a mongol szakon folyó kutatások témái jelenleg a mongol nyelvjárások, a mongol sámánizmus, buddhizmus és népvallás, illetve a mongol népek hagyományos nomád műveltsége. A mongol és tibeti nyelvi képzés, hasonlóan a többi távol-keleti szakon történő nyelvi képzéshez, az alapoktól indul, nem igényel előzetes nyelvtudást. Mongol szakon már első félévtől tanulják a hallgatók a modern mongol (halha) nyelvet, mellette pedig a klasszikus mongol nyelvtant és írásbeliséget. Tibeti szakon a 3. félévben kezdik meg a mai tibeti nyelv

oktatását, az első két félévben elsajátított klasszikus tibeti nyelv és az írásbeliség alapjaira építkezve. A nyelvi képzést mindkét szakon lektorok segítik. A nyelvoktatáson kívül a két szak hallgatói betekintést nyernek a tibeti és mongol kultúra, vallás és történelem világába. Az elhelyezkedési lehetőségek mindkét szakon az eddig fel nem fedezett kutatási területekben rejlenek. A mongol szak hallgatói rendszeresen vesznek részt külföldi részképzésen Mongóliában, ahol a nyelvi képzés mellett rengeteg adatot gyűjthetnek és új kutatási területeket fedezhetnek fel. Az alapszak elvégzése után pedig lehetőségük van a mongolisztika mesterképzési szakra jelentkezni, ahol behatóan tanulmányozhatják többek közt az írott mongol forrásokat, a mongol irodalmat és történelmet, valamint haladó nyelvképzésben részesülnek. Az elmúlt félévben a Belső-ázsiai Tanszéken változások történtek. Az eddig két szakból álló tanszékből kivált a tibeti szak és átkerült a Kínai Tanszékhez, így a Belső-ázsiai Tanszék neve Mongol- és Belső-ázsiai Tanszékre módosult.

Tibeti társkeresés, avagy az 1950 előtti családmodell A családszerkezet Tibetben a monogámia, poligámia és poliandria elvén a következőképpen alakult: egy férfi tartott el egy nőt, egy férfi több nőt tartott el, több férfi tartott el egy nőt, és több férfi több nőt tartott el. A többnejűség elsősorban azért terjedt el, mert a szerzetesi életet választó férfiak száma nagyon magas, emellett a poligámia a magas szociális státuszt szimbolizálta, míg a poliandria főleg a szegényebb réteg körében volt jellemző, így a testvéreknek csak egy nőt kellett eltartaniuk, így a családi vagyon is egyben maradt. A tibeti esküvői szertartás a vőlegény és menyasszony kiválasztásával kezdődött, a szülők választottak párt a házasulandó, huszadik életévét elért fiaiknak, illetve lányaiknak. A férj kiválasztásában a lány véleményét nem kérték ki. Vidéken az volt a szokás, hogy még azt sem árulták el a lánynak, hogy tervezik az esküvőjét, gyakran még az esküvő napján sem, hanem ekkor különböző ürügyeket találtak ki, hogy a lány a legszebb ruháját öltse magára. Annak ellenére, hogy a házasságokat a szülők intézték el, a tibeti családot a családtagok szoros köteléke jellemzi. A tibeti nők a felsőbb akaratra bízták a születendő gyermekek számát, nem létezett olyan, hogy születésszabályozás, minél több gyerek született, annál jobban örültek. A szélsőséges körülmények, a hideg, a betegség, a higiénia és a tudás hiánya miatt a csecsemők több mint fele már születéskor vagy az első évük során meghalt. Közvetlenül a gyermek megszületése után pirított árpalisztet és vajat tettek a szájába, ezzel a szokással kívántak a csecsemőnek hosszú és szerencsés életet. A modern nőgyógyászat szerint a csecsemőhalandóság egyik kiváltó oka ez lehetett. A névválasztás előtt egy asztrológus

a születési adatokból felállított horoszkóp alapján választotta ki a gyermek számára legmegfelelőbb nevet, majd egy magas rangú szerzetes végezte el a névadást. A tibeti neveknek jelentése van, ami legtöbbször pozitív tartalmú (például „megelégedett”, „hosszú életű”, „drágakő”), de előfordul, hogy negatív tartalmú nevet adnak a gyermeknek, hogy megvédjék őt a démonoktól. A család vagy az apa neve nincs benne a tibeti névben, így a családi hovatartozás nem derül ki a névből. Tibetben kétféle oktatási rendszer működött, a vallási (kolostori) oktatás és a világi oktatás. Minden családból a legjobb szellemi képességekkel rendelkező fiúgyermeket szerzetesnek adták a szülei. Ahol a vallási oktatás mellett általános ismeretekre is megtanították. Világi oktatásban akkor részesülhettek a gyerekek, ha a nagyobb földbirtokosok a saját földjeiken létrehoztak iskolákat. Az állami kézben lévő területeken nem működtek iskolák, kivéve a nagyobb városokat. A gazdagabb családok magántanárt fogadtak fiúgyermekeik mellé, de még a leggazdagabb családokban sem tartották szükségesnek a lányok képzését, így a nők nagy része analfabéta maradt. Sokkal fontosabb volt, hogy a türelmességet és az udvariasságot megtanulják, majd tizenöt éves koruktól olyan gyakorlati ismeretekre tanították őket, mint a fejés, a sör és a pirított árpaliszt készítése. Tibet kolostoraiban és zárdáiban 1950 előtt közel félmillió szerzetes és apáca élt. Tibet teljes lakosságának tíz százalékát tették ki, ami azt jelenti, hogy majdnem minden családban volt egy felszentelt fiú vagy lány. A kínai „felszabadítás” és Tibet modernizálására tett kísérletek következtében 1950 óta a szerzetesi életet választó fiatalok aránya folyamatosan csökken. – Máté Dorottya

Az ecset útja

Japán kalligráfia Biztosak vagyunk benne, hogy minden olvasónk találkozott már távol-keleti kalligráfiával, esetleg egy kínai büfé falát díszítő képen vagy nyáron az utcán sétálva ázsiai tetoválásokon – a rosszul, fejjel lefelé, tükrözve írt vagy értelmetlen kínai és japán tetoválásokról pedig külön cikket lehetne írni. A világ nyugati felén sokan talán legyintenek is a keleti kultúra ezen részére, hiszen az írásjegyeket nagy valószínűséggel nem tudják elolvasni. Azonban, ahogy Stephen Addiss fogalmazott, a kalligráfia szépsége túlmutat a szavak elolvasásán: vonalak és formák táncának élményéből fakad. A japán kalligráfia (書道 shodó – az ecset útja) alapja a kínai nyelv írott változata, amelyben minden szóhoz külön írásjegy tartozik, illetve a hosszabb szavak az írásjegyek összerakásából jönnek létre. Az írás Japánba a buddhizmussal együtt került a vi. században Kínából, Koreán keresztül. Mivel a japánoknak nem volt saját írásuk, a korai nyelvemlékek zöme kínai nyelvű buddhista szentirat (sutra). A japán buddhista szerzetesek ezeket a sutrákat másolva tanulták az írást. A kanjikat (kínai írásjegyeket) idővel úgy kezdték el a saját nyelvük leírására használni, hogy a kínai jelekhez a saját nyelvük szerinti kiejtést párosították hozzá. Mivel a japán nyelv – a magyarhoz hasonlóan – agglutináló (ragozó), szükség volt a kanjik mellé új jelekre is, hogy a ragokat is lejegyezhessék. Megoldásként egyes írásjelek jelentését figyelmen kívül hagyták, és hangzásuk alapján ragok jelölésére kezdték azokat használni. A ix. században egyes írásjelek leegyszerűsített alakjával egyszerűen szótagokat kezdtek leírni, így született meg a kana írás, azaz a hiragana és a katakana. A japán nyelv így egyszerre három írásrendszert használ. Az idő folyamán a karakterek írásában több stílus is kialakult. Ezek lehetnek könnyen olvashatók – feltéve, ha tudunk kínaiul vagy japánul –,

de egészen nehezen kivehetőek is. Egy kaisho szöveg írásjegyei könnyen azonosíthatók, ezzel szemben a soshónak, vagy fűírásnak nevezett stílus szinte olyan, mintha egy remegő kezű, vén buddhista szerzetes ecsete alatt mozgatnánk a papírt. Persze szó sincs róla, hogy ennek a stílusnak a vonásai ne lennének szabályozva, csupán kellő tudás szükséges az írás megfejtéséhez.

A laikusok úgy gondolhatják, ezek csak vonalak, pöttyök, karikák, azonban erről szó sincs: a shodónak szigorú szabályai vannak. Balkezesek nem vagy csak nehezen tudják gyakorolni, mert a vonásokat bal kézzel húzni olyan, mintha fordítva írnánk. Japánban, ahogy Ázsia sok országában is, az iskolákban máig átnevelik jobbkezessé a balkezes gyerekeket. Az írás során fontos a helyes testtartás, a légzés, az ecset tartása, a vonások húzásának módja. Az ecsetet tusba írásjegyenként csak egyszer szabad belemártani, és bárhogy sikerülnek a vonásaink, utólag nem javíthatunk bele, minden további vonást az azt megelőzőkhez kell igazítani. Ebben figyelhető meg a nyugati és keleti kalligráfia közötti alapvető különbség. Annak ellenére, hogy erősen szabályozott, mit lehet tenni, és mit nem, illetve az írásjegyek is adottak, a kalligráfusnak művét élettel kell megtöltenie. Minden itt és most történik, vagyis a képzett kalligráfus munkája tükrözni fogja azt az tudatállapotot amelyben a mű készült, úgymond belső karaktert kap. Minden egyes kis rezdülés, a magabiztosság legapróbb hiánya is észrevehető a kész művön. Ez főleg a zen kalligráfián látszik. A zen buddhista iskolák a kalligráfián keresztül a nem-elme (mushin) állapot elérésére törekszenek, amiben saját magukról és az ecsetről is megfeledkezve csak a vonásokra

tudnak koncentrálni. Emiatt a zen kalligráfia sokkal kevésbé tekinti fontosnak a hagyományos shodó formai követelményeit. A shodó sok más japán művészeti ágnak is részét képezi. A tusfestészetben a festők személyesebbé tehetik műveiket egy képre írt verssel, a teaceremónia helyszínéül szolgáló ház falára mindig kerül egy a hangulatot meghatározó kalligráfiatekercs, ahogy a harcművészetek edzőtermeinek falain is megtalálhatóak. A xx. századig minden japán, aki írni-olvasni tanult, használta a shodó főbb eszközeit: ecsetet, tust és papírt. A shodó azután sem tűnt el, hogy elterjedtek a sokkal praktikusabb íróeszközök, a ceruza, a toll, az író- és a számítógép, sőt, művészetként a mai napig fennmaradt. Népszerű szabadidős tevékenység, a kisiskolásoktól a kilencven évesekig mindenki gyakorolja. Megbecsülését jól mutatja, hogy az általánosés középiskolai tantervben szerepel a shúji, azaz szépírás óra. Remélem, ezzel a cikkel sikerült kicsit közelebb hoznom az ecset útjához! Aki esetleg kedvet is kapott, az keresse fel Facebookon az elte Shodō csoportot, vagy írjon nekem egy e-mailt az eltebtkshodo@gmail. com címre, és csatlakozzon a btk-n működő kalligráfia szakkörünkhöz! – Révai Nándor

A japán iskolarendszer A legtöbb embernek Japánról a gésák, a szamurájok, a ninják vagy a mostanában egyre nagyobb kultusznak örvendő animék és mangák jutnak az eszükbe. Esetleg a japán emberekről alkotott sztereotípiák, a precizitásuk és szorgalmuk, de sok ember furcsállja emellett a szigetországban kialakult munkamorált is. Most azonban egy olyan dolgot szeretnék bemutatni, ami a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen: a japán iskolarendszert. Hogyan is néz ki az iskolarendszer Japánban? A miénktől felépítésében is eltérő, ugyanis egy 6-3-3-4-es felosztásban tanulnak a diákok. Japánban az óvoda általában két év, ami után következik a hat éves alapiskola, majd ezután jön a középiskola két része, az úgynevezett Chuugakkou (alsó tagozat, alsó középiskola) és a Kougakkou (felső tagozat, felső középiskola). Mindkettő három-három évig tart. Ezt követi az egyetemi vagy főiskolai alapképzés, ami a legtöbb esetben négy éves. Az alapiskolát hat évesen, az alsó középiskolát tizenkét évesen, a felső középiskolát tizenöt évesen kezdik el. Japánban az alsó középiskola kijárása kötelező. A tankötelezettséget nem korhoz kötik, hanem teljesítményhez. Japánban a tanítás április 1-jén kezdődik, és március 31-ig tart. A diákok a tananyaghoz ingyenesen juthatnak hozzá, ezáltal szinte ugyanazt tanulja mindenki, azonban a felső tagozattól kezdve az iskoláztatás nagyon költséges – körülbelül félmillió forint évente. Az osztálylétszám átlagosan harminc-negyven fő. Az órák hosszabbak, és délután is van tanítás. A klubok fontos részét jelentik az iskolai képzésnek. A Chuugakkou és Kougakkou előtt is felvételit kell írniuk a diákoknak, ezek elég nehezek, ezért az úgynevezett Juku-ba, korrepetáló iskolába, kiegészítő iskolába is beíratják a legtöbb gyereket, hiszen egy jó hírű iskola garantálni tudja, hogy a következő szinten is

jó helyre vegyék fel a diákot. Szinte mindenhol van iskolai egyenruha. A nyári szünet negyven napos, azonban ez is a félév része, így a diákoknak házi feladatuk van, a klubtevékenységeket folytatni kell, emiatt pedig be kell járni az iskolába. A tanév mindig a tavaszi szünet után kezdődik. A felső középiskolákra jellemző, hogy teljes egészében az egyetemre készít fel. A diákok kilencven százaléka tanul felső tagozatosként, de az egyetemi felvételi vizsga letétele után mindössze negyven százalékuk tanul tovább. Nagy a verseny, hogy kit hova vesznek fel, ugyanis egy jó egyetem egyenlő egy jó munkahellyel egy jó cégnél. A diákok számára az egyetemi élet egyfajta szünet, ugyanis ekkor kezdhetik el élni igazán fiatal éveiket. Az egyetemi képzés a következőképpen épül fel: négy év alapképzés, két év mesterképzés és három év doktori képzés. Az egyetemen leginkább a lexikális tudás bemagolása a fontos. Főleg írásbeli tesztek formájában történik a számonkérés, szóbelik nincsenek, és mivel egységesek a feladatok, ezért ha új probléma vagy kérdés vetődik fel, nem biztos, hogy a hallgatók meg tudják oldani. Minden megyében van egy állami és egy orvosi egyetem, emellett vannak külön női egyetemek is. A felsőoktatásban sok a külföldi ösztöndíj, amivel a diákok más országokban folytathatják tanulmányaik egy részét, és tapasztalatot szerezhetnek. Tudni kell azonban, hogy tandíjat mindenkinek kell fizetnie. Az állami egyetemeken ez félmillió jen (kb. 1.120.000 Ft), emellé jön még a lakhatás, az étkezés és minden egyéb. Elmondható, hogy az egyetem elvégzése nagyon költséges, ezért a legtöbb egyetemista dolgozik, hiszen ösztöndíjjal csak a hátrányos helyzetűek tanulhatnak. A japán diákoknak nagyon sokat kell tanulniuk, és bizony nem kis pénz odáig eljutni, hogy valaki elvégezzen egy jó egyetemet. Ezután viszont általában nyílt út vezet egy jó céghez, még akkor is, ha a megszerzett diplomától függetlenül mindent, ami a munka elvégzéséhez szükséges, a cégnél tanítanak meg. – Kiss Eszter

A koreai írásrendszer Sokan úgy gondolják, hogy a koreaiak a kínaihoz hasonló írásjegyeket használnak, pedig valójában egy több száz éves, általuk megalkotott írásrendszerrel rendelkeznek. Ezt az írásrendszert nevezzük hangulnek. A hangul bevezetése Szedzsong király nevéhez fűződik, megalkotása előtt Koreában is a kínai írásjeleket használták – koreai nevén handzsákat –, viszont ez egyrészről nem volt alkalmas a koreai nyelv pontos leírására, mivel a koreai nyelv – a kínaival ellentétben – agglutináló, másrészről a kínai írásjegyeket nem mindenkinek volt lehetősége elsajátítani. Az új, kínainál egyszerűbb nemzeti írásrendszert egy tudóscsoport dolgozta ki Szedzsong király megbízásából, aki ezzel az írástudatlanságot szerette volna felszámolni. Így született meg 1443-ban az első változat, amelyet aztán 1446-ban mutattak be. Az arisztokrácia nem örült az újításnak, hiszen az írástudással járó hatalom kicsúszott a kezükből a mindenki által elsajátítható írásrendszer bevezetésével. A hangul valóban könnyen elsajátítható, az egyik leglogikusabb írásrendszernek tartják a világon. Betűinek formái kapcsolatba hozhatók azok képzésével. Huszonnégy alapbetűvel rendelkezik, tíz magánhangzóval és tizennégy mássalhangzóval, ezen felül pedig huszonhét kettős betű található az ábécében, amelyek visszavezethetők a huszonnégy alapbetűre. A betűket egy képzeletbeli négyzetbe, szótagokba rendeződve írják le a latin betűs írással ellentétben, ahol a betűket egymás mellé írjuk – de ez sem nehezíti a tanulást. 1989-ben a koreai írás egyediségének elismeréseként az unesco megalapította Szedzsong királyról elnevezett díját. A koreaiak, érthető módon, rendkívül büszkék írásrendszerükre, a félsziget mindkét felén ezt

használják (az északi elnevezés csoszongul), s bár délen a handzsák a mai napig szintén használatban vannak, a mindennapi életben ritkán találkozunk velük. Dél-Koreában október 9-e az úgynevezett Hangul nap, Észak-Koreában ugyanez a nemzeti ünnep január 15-re esik. Ez az egyetlen olyan ünnepnap a világon, ami egy írásrendszer létrejöttéhez kötődik. Ez is jelzője annak, hogy mennyire fontos és szerves részét képezi a hangul a koreai kultúrának, Szedzsong királyt pedig a mai napig az egyik legjelentősebb uralkodóként tartják számon a koreai történelemben. Az ő arcképe köszön vissza a 10.000 wonos bankjegyen, szobra pedig megtalálható Szöul központjában, a Kvanghvamun téren. – Pataki Petra

A sÁrkÁNYok jElENTŐsÉgE a kÍNAi kultÚRÁbAN 20

Az európai kultúrkörben a sárkányok – fejük számától függetlenül – gonoszak, kapzsik és van egy rossz szokásuk: elrabolják a hercegnőket – ezzel adnak lehetőséget a hercegnek, hogy az elrabolt hölgyet megmentse, a sárkányt megölje, és így mindenki kedvenc hősévé váljon. A kínai kultúra hozzáállása ezekhez a mitikus „bestiákhoz” nem is lehetne különbözőbb. A kínaiak egy hatalmas őssárkány, Long leszármazottainak tekintik magukat. Ez az egyik oka, hogy nagyon sokáig a kínai császár és az egész birodalom szimbóluma a sárkány volt. Ma, mivel Európában a sárkányok agresszívak és háborúskodók, a kínai kormány próbálja elkerülni, hogy ezzel azonosítsák az országot. A kínaiak a sárkányokat nagyon sokféleképpen ábrázolják: emberalakban királyi ruhát viselve, koronával a fején. kígyótestű, négylábú lényekként vagy az általuk uralt víztömegként, például tornádóként. A sárkányoknak hatalma van a vizek, a vízesések, a hurrikánok és az áradások fölött, így nem meglepő , hogy régen több faluban – főleg azokban, amelyek vízközelben voltak – templomokat emeltek a helyi „sárkánykirálynak” . Ezen kívül a sárkányokhoz az erő, a hatalom, a jószerencse társul, így nem nagy csoda, hogy az uralkodó is ezt a teremtményt választotta szimbólumául. A megszámlálhatatlan, külön névvel el nem látott sárkány mellett van nagyon sok olyan is, amelyeknek nevük és nagyon pontosan meghatározott feladatuk van. Tianlong a mennyei szekerek húzója , a mitikus világ összes égi lénye az ő segítségével közlekedik az égen keresztül. Fucanglong az összes földfelszín alatti kincs őrzője. Zhulong egy hatalmas vörös sárkány, olyan hatalmas, hogy ő hozza létre a nappalokat és éjszakákat azzal, hogy kinyitja és bezárja szemeit, lélegzetétől jönnek létre a szelek. A sárkányokat gyakran kötik a kilences számhoz, amit a kínaiak nagyon kedvelnek, hiszen a legnagyobb egyjegyű szám. A kilences szám segítségével írják le például a külsejüket: 117 pikkely – 9×13 darab. Mivel a kilences az uralkodó száma volt, csak ő viselhetett kilenc

darab sárkánnyal díszített ruhát, ám tisztelete kifejezéseként csak nyolc volt jól látható helyen, egy pedig elrejtve. A kínaiak sárkányok iránti szeretete a hétköznapi élet minden területén megjelenik: a sárkány a tizenkét kínai állatövi jegy egyike, 2012 volt a legutóbbi sárkány éve. Érdekes tény, hogy az ezen rendszert használó országokban az újszülöttek száma sokkal magasabb volt ezekben az években, mert a „sárkány gyermekei” szerencsések, és sokra viszik az életben. A sárkánytánc az egyik leglátványosabb tradíció, amelyet főleg a kínai újévkor szoktak feleleveníteni. Az „életnagyságú” szövetből és fakeretből álló testeket egy egész csoportnyi szakember mozgatja. Hihetetlenül pontos és tökéletesen összehangolt mozgás kell ahhoz, hogy a tánc valósághű legyen. A hiedelem szerint minél hosszabb a sárkány, annál nagyobb lesz a közösség szerencséje. Az ötödik hónap ötödik napján tartják meg minden évben a sárkánycsónakversenyt, ami eredetileg a vizek sárkányainak ünnepe. Ilyenkor sárkánycsónakversenyeket rendeznek a folyókon – ezeknek a hajóknak a mozgatásához húsz evezősre van szükség, valamint egy dobosra és egy kormányosra. Most, hogy új megvilágításba helyeztem ezeket a csodálatos teremtményeket, talán más is olyan elborzadva fogja nézni a gonosz-sárkányokat-gyilkolnak-a-hős-lovagok típusú filmeket, mint ahogyan én szoktam. – Orbán Tamara

Dékány Dávid

SZÁZHUSZONHAT

VERSEk

9!/(5!×4!) – ennyiféleképpen lehet eljutni tőlünk hozzátok az utcák négyzetrácsán. Most megyek százhuszonhatodszor, ez az utolsó. Az elsőre könnyű emlékezni, akkor lepték el a szárnyashangyák a fürdőszobátokat. A feromonok miatt – mondtad, mert persze kémia az egész, tudom én is, de a vitáinkban elkevert szavak pH-értéke vagy a maró gúny kémhatása már nehezen becsülhető. Vagy hogy melyik pózban hányszor csináltuk, és hányszor ittam utána csapvizet, mert nálatok finomabb, mint a miénk otthon. Vagy hányszor gyújtottunk rá az erkélyen, ami egy olajmezőre néz. A gázkitörés napjaiban csak a lángcsóva miatt jártam át, reggel madarak repülték körül, hogy felmelegedjenek, és behúzott függönyök mögött aludtunk. De kevésbé fényszennyezett éjjeleken onnan figyeltük távcsővel a Szaturnusz gyűrűit is. Ha lemezjátszóra tennénk, dallama lenne, de biztosan több egyszerű zajnál. Onnan hívtad fel a barátnődet, és arról beszéltetek – hallottam bentről –, hogy milyen íze volt, mert lenyelted, és én akkor rögtön utánaolvastam a neten, és csak ezután kezdtem odafigyelni a táplálkozásra. Közel laktok, gyalog 16 perc, 5 utca előre, 4 balra, 126 variáció, ez az utolsó, aztán nem lesz hova menni, mint egy honlapról, amin már egy hiperhivatkozás sem működik. Megjelent az Élet és Irodalom 2013/24-es számában.

MÁSNAP Jobb zsebemet az aprópénz csörgése, a balt a lemerült telefonom csendje húzta. Reggel, egy fesztivál másnapján így rohantam át a városon, ahol nincsenek utcanévtáblák, csak házszámok, és egy fülkét kerestem, hogy elmondjam, amit mióta ismerlek, már mindig késő volt elmondani. Hogy engem is át akartak szoktatni a balkezességről, és hogy ugyanaz a vércsoportom, mint annak a nőnek, aki gyufásdobozba gyűjti a rajzszögeket a fákra tűzött apróhirdetésekről, és hogy mikor eljöttem otthonról, én is egy bank előterében, az automata mellett aludtam. Hogy még mindig megállok én is, és megnézem a repülőket az égen, és akkor éjjel én fújtam graffitit a vakolatlan tűzfalra a házatok mögött. Hogy annak a tizenéves prostituált fiúnak, akit egyszer rendszámtáblával a kezében láttunk az út szélén sétálni, a bátyja osztálytársam volt. Nyolc-kilenc évesek lehettünk, amikor ő az intenzíven feküdt, én pedig csak a nála maradt játékaim miatt aggódtam. Hogy egyszer elloptam egy röntgenképedet, és egy kórházkerti padon, a naplemente fényében végignéztem rajta, amit a nevelőapádról meséltél. És végre megkérdeztem volna azt, amit a billentyűzet alatt összegyűlt morzsák miatt eddig csak kijelentő módban tudtam leírni. Aztán kiderült, hogy téves. Hogy rosszul emlékeztem a számodra. Vagy talán a név még egyezett is. Talán csak rád emlékeztem rosszul. A vers egy korábbi változata azonos címmel jelent meg a Műút 2012033-as számában.

SZERdAi

SZALon EGYETEMI ALKOTÓI MŰHELY Nem Hétfői Hepaj, nem Keddi Karnevál, nem Csütörtöki Csetepaté, sem Pénteki Parti, hanem Szerdai Szalon! Az elte btk-n pár évvel ezelőtt megalakult egy alkotói műhely, amely mostanra közösséggé nőtte ki magát. Az eredetileg kreatív írás minoros hallgatók kezdeményezésére létrejött, de már minden kari hallgatóhoz szóló irodalmi ankétok a kar azon hallgatói számára nyújtanak segítséget, akik prózák, versek, műfordítások, dalszövegek és bármilyen más irodalmi szövegeket írnak, és tehetségüket meg szeretnék mutatni hallgatótársaiknak és a karon tanító, avatott oktatóknak. A felolvasások mindig kötetlen hangulatban telnek, és az alkotók olyan értékes dicséretekkel, észrevételekkel és kritikákkal térhetnek haza, amiket később felhasználhatnak a következő írásokhoz. A „kortárs” disputák természetesen nem érnek véget az előadóteremben, hanem folytatódnak a tantermen kívül, akár hajnalig is. Sőt, a Szalon idén másodjára szervezett táborában a hallgatók kipróbálhatták magukat „terepen” is, az alapító oktató Déri Balázs szakmai felügyelete alatt a Nógrád megyei Kazáron.

A Szerdai Szalon alapötlete az, hogy a karon tanuló, magukban tehetséget érző fiatalok még az egyetemen töltött éveik alatt megismerjék, és kölcsönösen támogassák egymást. Engem másodéves alapszakosként keresett meg az irodalmi ankét két alapító hallgatója, Vecsei Márton és Magyar Vivien, hogy volna-e kedvem előadni néhány alkotásomat a Szalon berkein belül. Volt kedvem, és immár harmadik éve érzem úgy, hogy egy olyan közösség tagja lettem, aminek mind szakmailag, mind emberileg sokat köszönhetek, és aminek az évek során végigkövethettem a szépen ívelő fejlődését. Úgyhogy Ti, kik még remegő kézzel kotorásztok az asztalfióknak szánt írásaitok között, tegyetek egy próbát, poroljatok le minden kész szöveget, olvassátok fel gyakorlásként tükör előtt, keressetek meg minket az interneten, tájékozódjatok, hogyan küldhetitek el nekünk írásaitokat, és találkozzunk a következő Szerdai Szalonon! – Pap József

Az Eötvös József Collegium 20 éves Filozófia műhelyének jubileumi konferenciája Napjainkban mind égetőbben merülnek fel a kérdések: milyen szerep jut az egyre fragmentáltabbá és specializáltabbá váló filozófiának e globalizált, válságoktól sújtott és gyorsan változó korban? Lehetséges-e egyesíteni az egymással élesen szembenálló filozófiai tradíciókat? Szükség van-e erre egyáltalán? Van-e a filozófiának a puszta szaktudományos kérdéseken túlmenő tétje? Kinek a filozófiája az a filozófia, amelyet az egyetemeken tanítanak: ki érezheti a sajátjának, és kitől idegen? Van értelme korszerű és korszerűtlen filozófiáról beszélni? A holnap filozófiája egy kontemplatív, elméleti szakdiskurzus, vagy egy más tudományterületekkel szervesen összefonódott, a társadalmi változásban aktív szerepet játszó tevékenységforma? Hogyan határozhatnánk meg, pontosan mi számít filozófiának, ki számít filozófusnak ma, és ki holnap? Milyen tényezők alakítják napjainkban a filozófia természetét és fogják alakítani a jövőben? És végül: van-e egyáltalán jövője a filozófiának? A konferencia ezekhez hasonló kérdésekre keresi a választ.

Jelentkezés előadóknak

Jelentkezni 20 perces előadásokra névtelen bírálatra előkészített 2000 karakter

hosszú absztrakt vagy legfeljebb 8000 karakter hosszúságú cikk leadásával lehet az arrolhogymi@gmail.com címen. A jelentkezési határidő 2014. november 24. A kísérő e-mailben szerepeljen a jelentkező neve, anyaintézménye és hallgatók esetében képzési formája. A jelentkezőket 2015. január 19-ig értesítjük. A konferencia nyelve magyar és angol. Jelentkezési cím arrolhogymi@gmail.com Jelentkezési határidő 2014. november 24. Értesítés legkésőbb 2015. január 19-ig További információ • a konferencia Facebook esemény oldalán • az Eötvös József Collegium honlapján

ELTE BTK 2015

DIALÓGUS KONFERENCIA

Tapasztalva azokat a kortárs folyamatokat, amelyek a technikai fejlődés, a gazdasági és kulturális változások útján támasztanak új igényeket a bölcsészettudományok felé, másfelől azok tárgyterületeire, kutatási módszereire hatnak, az elte btk irodalom- és kultúratudományi mesterképzés hallgatói az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalomés Kultúratudományi Intézete támogatásával nyílt, intézményközi konferenciát hirdetnek. Ennek fő célkitűzése, hogy ezekre a változásokra reflektáljon, valamint, hogy a bölcsészettudományok definícióit, interdiszciplináris kapcsolatait, illetve a társadalomban, a gazdasági életben betöltött szerepeit érintő kérdésekben különböző nézőpontok minél színesebb diskurzusát tegye lehetővé. Várjuk olyan kutatók, egyetemi hallgatók, művészek jelentkezését bármely tudományterületről, illetve művészeti ágból, akik a konferencia keretein belül hozzá szeretnének járulni a fenti kérdések megvitatásához.

érdekében biztosítjuk az online műhelymunka lehetőségét.

Jelentkezés előadóknak

A jelentkezéshez kérjük, hogy 2014. december 1-ig küldje el előadása 1500 leütés hosszúságú tervezetét a dialogus2015@btk.elte.hu email címre, valamint külön .txt fájlban csatolja nevét, elérhetőségeit, tudományos fokozatát, valamint a jogviszonyt adó intézmény nevét. Jelentkezési cím dialogus2015@btk.elte.hu Jelentkezési határidő 2014. december 1. További információ • Facebook/dialogus2015 • www.dialogus2015.wordpress.com

Az előadás témáját illetően nem élünk megkötésekkel, azonban a szövegek tematikai egyeztetése, és a diskurzus elősegítése

A konferencia ideje és helyszíne 2015. március 13-14. / elte btk, Budapest, Múzeum krt. 4/A, Fsz. 47.