Pesti Bölcsész Újság • 223. szám by Pesti Bölcsész Újság

Tartalom Impresszum Interjú az új sörivó bajnokkal • 4 A konténer és kincsei • 6 Erkel Színház évadnyitó • 7 Little Italy filmkritika • 8–9 A finn kortárs költészet • 10–11 A költészet emberi arca • 12–13 A hallássérültek világnapja • 14–16 A magyar alter • 18–19 Habos Gofri ajánló és akció • 20 Infósarok • 21 Eltévedni • 24

Pesti Bölcsész Újság HU ISSN 1585 8219 xvi. évfolyam, 223. szám 2014. szeptember 24. 1088 Budapest, Múzeum körút 4. H épület Megjelenik kéthetente, 2000 példányban Főszerkesztő Zámbó Gergő Főszerkesztő-helyettes Bíró Eszter és Stemler Diána Korrektor Bognár Ivett Olvasószerkesztő Vályi Dániel Illusztrációk Katona Rózsa Arculat, tipográfia, tördelés Zámbó Gergő Felelős kiadó Sujtó Attila elte btk hök elnök Terjesztés Murai László Betűtípus Chronicle Display és Chronicle Text Nyomdai kivitelezés Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Elérhetőség pbu@btkhok.elte.hu

A változás állandó

Kedves Bölcsész Hallgatótársaim!

Minden kezdet nehéz. Minden véges, még a vég is. És így tovább, folytathatnám sokáig ezeket a közhelyes lózungokat. Mielőtt azonban oravecznórai magasságokba kergetném saját eszmefuttatásom, talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy a címben szereplő megállapítást jelen időszakban mindenki egy kicsit magáénak érezheti. Változás a középiskolát sikeres érettségivel elhagyó, a nyarat végigbulizó, majd hirtelen az egyetemre becsöppenő diák számára a frissen kapott szabadság felelőssége. Alig három hónap elteltével a világ kifordult a sarkaiból: már nem kapok órarendet, hanem én állítom össze (még szerencse, hogy a Neptunban látom is… ), nem negyvenöt percet bóbiskolok matekórán, hanem legalább kilencven percen keresztül kell egyhuzamban csillogó szemmel figyelnem, és a négy, hat, nyolc éve megismert osztálytársak helyett minden kurzuson tucatnyi új arcot látok. Mindenkinek ismerős az érzés, amikor elsőévesként új környezetbe csöppenve új elvárásoknak kell megfelelni. Ugyanakkor nemcsak a bölcsészkaron tanulmányokat kezdő elsőéves, de a felsőoktatási színtér összes szereplője (oktató, hallgató, dolgozó) számára változásokat hozó időszak következik. Az új felsőoktatási stratégia kúszik be a küszöb alatt, a kancellár (no, nem a lilaruhás a 2

Süsüből) pedig már szinte az ablakon kopogtat. Új gazdálkodási rend, új szervezeti működés és új képzési struktúrák. Ezek az üres szóösszetételek töltődnek meg tartalommal hamarosan, és egészen biztos, hogy mindannyiunk egyetemi létét befolyásolják majd. Megijedni persze nem szabad: amíg a Rumadai-ra mechanikusan együtt csápolunk, amíg a kávéban van koffein, és az óráinkon a legjobb oktatókkal együtt tárjuk fel a bölcsészettudományok nagy titkait, a változás kulcsa a mi kezünkben van. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nyáron tizenöt fok van és monszun, a metrón könyv helyett az ájfónt simogatjuk, és a legjobb barátunk már nem a szomszéd kislány/kisfiú, hanem a Google, láthatjuk, hogy a változás elkezdődött. A változás elkezdődött a kezetekben tartott Pesti Bölcsész Újságnál is: alig egy hónapja munkába állt a lap új főszerkesztője, Zámbó Gergő és mindenre elszánt, lelkes csapata. A pbú mind belsőleg, mind külsőleg nagy változások előtt áll, melyek jeleit már ebben a számban is érezhetitek. A félév során pedig további meglepetések várnak Titeket! Az új szerkesztői csapatnak jó munkát, tartalmas lapszámokat, Nektek pedig sikerekben gazdag tanulmányokat, és a változásokban az újdonság élményeit megtaláló félév(ek)et kívánok! − Sujtó Attila elnök elte btk hök

Tabula rasa

Louis C.K. komikus hosszú ideig nem jött rá, mi teszi George Carlin előadásait an�nyira felszabadulttá, pörgőssé és végtelenül újszerűvé. Louis gyűjtött, összeszedte minden gondolatát, megszerkesztette az anyagot, felállt a színpadra, és érezte, hogy nem jut egyről a kettőre. Valami hiányzik. Aztán egy szép napon kidobta az egészet a kukába. Elfelejtett mindent, amin addig dolgozott. És újrakezdte. Mikor összegyűlt egy jóravaló anyag, fogta magát, és újra megvált mindentől. Újrakezdte. Tiszta lappal. George Carlin azért válhatott korának egyik legzseniálisabb komikusává, mert képes volt vállalni azt a hatalmas kockázatot, teljes bizonytalanságot előadásról előadásra, hogy az abszolút nulláról kezd, a totális semmivel. Tiszta lappal, ami amiatt nyújt hatalmas inspirációt, hogy kényszerítve vagy arra, hogy kóvályogj, eltévedj, felfedezz, és végigjárj azokon a gondolati ösvényeken, amiket sosem fedeztél volna fel, ha ragaszkodsz mindahhoz, amit addig összegyűjtöttél. Mindezt nem harcos avantgárd mentalitással tesszük. Pusztán kíváncsiságból. Játékból. Kalandvágyból. Erre biztatlak téged is. Kísérletezz! Járj új utakon! Mi is ezt fogjuk tenni, hogy minden szám lehetőleg meglepetéssel, valami újjal, szokatlannal szolgáljon. Azonban szükségünk van rátok is!

A gondolataitokra. Ezen a hatalmas bölcsészkaron, ahol simán megszületnek olyan legendák, hogy friss gólyák első napjaikban elvesznek az egyetem épületeiben, és elemlámpával próbálják

kétségbeesve megtalálni a kivezető utat, nagyon nehéz lenne titeket megtalálni. Ti viszont bármikor könnyen megtalálhattok minket. Arra biztatlak most benneteket, hogy reflektáljatok a megjelenő írásokra. Írjatok nyílt levelet, mondjatok nekünk ellent! Ha úgy érzitek, hogy valamiről szólni kell, írjatok, mert csak így lehet majd ez az újság valóban a bölcsészkar egészének a szócsöve, lelke, szellemi megnyilvánulása. Jöjjön hát a kaland! Értetek. Tiszta lappal. − Z. G. 3

Több mint 120 perc sörivás A vonat meg még mindig sehol

Amióta létezik az elte btk gólyatábora, azóta rendezik meg nyaranta a zánkai gyermeküdülőben a hagyományos sörivó versenyt. Minden évben bátor és elszánt fiatalok jelentkeznek a feladatra, hogy minél több „folyékony kenyeret” pusztítsanak el. Minden évben csak egy diák kerül ki győztesen. Olykor a dicsőség nem csak egy évre szól. Az eddigi rekordot lelkes gólyák már majdnem húsz éve nem tudták megdönteni. Idén az anglisztika szakos Vidó Márknak mégis sikerült. Őt kérdeztük arról, hogyan jutott győzelemre. Kérlek, mondd el röviden a sörivó verseny menetét! Szia! A Gólyatábor résztvevőit az első nap kisebb csoportokba (őrsökbe) osztják a szervezők. Minden őrsből egy versenyző indul. Így harmincketten vesznek részt a megmérettetésen. A színpad előtt van egy nagy, elkerített rész, oda ültetik le az indulókat, míg a tábor többi résztvevője a verseny alatt körülöttük tombol. A feladat egyszerű: percenként meg kell inni fél deci sört, és egészen addig van valaki játékban, amíg ülve marad (tehát nem mehet el pisilni), illetve rosszabb esetben addig, ameddig vissza nem jön a sör a gyomrából. Szeretném kiemelni a szervezők munkáját, hiszen több esetben még a kritikus pont előtt javasolták egy-egy versenyzőnek, hogy ne folytassa. Mennyi az annyi? Pontosan hány feles sört ittál meg? Átszámítva ez hány liter? Száznegyvenhetet. Ez valamivel több, mint 7 liter. Mit éreztél, amikor leültél az asztalhoz? Azt, hogy sosem söröztem még ennyi ember előtt. (nevet) Volt egy lány, aki keresztrejtvényt fejtett; egy másik fiú gameboy-jal játszott sörözés közben. Neked volt valami praktika a tarsolyodban? Kaptál valami tanácsot másoktól? Különösebb taktikám nem volt,

az azonban valószínűleg előnyömre vált, hogy aznap délután érkeztem vissza a táborba, így nem fogyasztottam a verseny előtt alkoholt. Több tanácsot is kaptam, a kedvencem így hangzott: „A lényeg, hogy igyál meg minél több sört!”

Emlékszel valamilyen mélypontra, amin át kellett lendülnöd a verseny alatt? Úgy rémlik a száztizedik feles sör környékén úgy gondoltam, ennyi elég volt, egyszerűen nem fér belém több folyadék. Mégse hagytad abba, és eljött az

a pillanat, mikor már csak ketten voltatok a kör közepén. Mire gondoltál, miután megittad azt a bizonyos utolsó sört? A verseny vége sajnos kissé homályos, így nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni… Az éjszakát mégsem a veszprémi kórház sürgősségi részlegén töltötted. Hánykor feküdtél le aznap? A telefonom szerint hajnali öt óra körül küldtem még egy üzenetet, így valószínűleg valamikor ezután. A győzelem mámoros pillanatain kívül hogyan érezted magad a zánkai gyermeküdülőben? Nagyon tetszett az egész! A társaság remek volt, a programok érdekesek, a lányok szépek, a sör pedig hideg. Nem lehetett okunk panaszra. Előfordult azóta, hogy felismertek a kampuszon? Igen, már többször is. Ez azonban határozottan pozitív számomra! Sokkal egyszerűbb így beszélgetést kezdeményezni. A gólyatábort megnyitó beszédében Dr. Dezső Tamás, az elte btk dékánja, megígérte, hogy az idei Gólyabálon személyesen gratulál annak, aki megdönti a rekordot. Várod már ezt a találkozást? Természetesen! Biztosan érdekes élmény lesz. Van kedvenc sörmárkád? Kedvenc márkám nincsen, a belga söröket viszont nagyon kedvelem! Mit érzel most, ha meghallod a máv jelzőhangot? [Ez jelezte a versenyzőknek, mikor kell lehúzniuk a következő feles sört. – a szerk.] Önkéntelenül is elkezdem keresni a sopronis üveget és a műanyag felespoharat. Köszönjük Márknak a beszélgetést, a bölcsészkar új sörivó bajnokának! Ha összefuttok vele a Könyvtár Klubban, igyatok meg vele egy korsó sört! – Márkus Flóra

SI SAPIS, SIS APIS

foto: fortepan/Somlai Tibor

A kultúra furcsa helyeken való felbukkanásáról „Ott van egy csomó könyv a szemetesszatyorban. Vidd el nyugodtan bármelyiket!” Odaléptem a szemetesszatyorhoz és két adag kávézacc, egy rakás gyűrött papír, virágföld és törmelék alól kiemeltem egy kemény borítású, hófehér könyvet, amiben az eredeti orosz versek a bal, a magyar fordításuk a jobb oldalon szerepelt kortárs költőktől. Egy tizedmásodpercre leblokkolt minden agyi tevékenységem és nem tudtam logikus magyarázatot találni a dologra. Az orosz irodalom távol áll tőlem. Viszont ismertem valakit. Valakit, aki kívülről fújta az összes kommunista író életútját, művét, mozgalmi versét, hobbiját, cáratyuskához írott levelét ábécé sorrendben, kedvenc ételét, mindent. Átadtam neki a könyvet, mire izgatottan, verejtékező homlokkal grabancul ragadott és kicsattant, hogy ezt hol találtam és van-e még belőle. Mire felértünk, a szatyornak lába kélt. Ekkor kezdődött meg bölcsész oknyomozásunk az orosz Szent Grál után. A három takarítónéni kedvesen beszélgetett az asztalnál. K. közbeszólt: – Tessék mondani, volt itt egy szemétszatyor. Hová lett? – Jaj drágám! Azt én már kidobtam lenn a konténerbe. Hatalmasra tágult pupillák. Egy kimaradt szívdobbanás. A takarítónéni 6

kérésünkre levezet minket a hátsó udvarba egy hatalmas zöld konténer elé. K. felnyitja, és hős proletár módjára, beveti magát a mocsok legmélyére. Egy pillanat múlva már csak a visszhangját lehet hallani, ahogyan extázisban ujjong. Anna Karenina. Oroszul. Majakovszkij elveszett rajzai. A Nevelési regény díszes kiadása. Munkásindulókkal teli énekesfüzet. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés. Pár perc múlva, miután drága barátom lelkendezve mondta be minden egyes kihalászott könyv íróját és címét, huszonnégy könyv került elő az orosz szépirodalom legjavából eredeti orosz nyelven, melyek mindegyike nagyjából 40–50 éves kiadás. A kedves takarítónéni sürögve-forogva rongyot és zacskót (ezúttal nem szemeteset) adott a kezünkbe és K. boldog, felhőtlen mosollyal dicsekedett társainak remekül sikerült kincskeresése végeztével. Rövidhírek: két magyar szakos hallgató az elte btk A (magyar szakos) épületének konténerében a hétfői nap délelőttjén huszonnégy darab eredeti nyelvű, jó állapotban lévő orosz szépirodalmi könyvre bukkant. Az események után úgy gondoltuk, hogy legkedvesebb konténerünkre felírjuk ógörögül a következőket: Ismerd meg önmagadat! – Z. G.

Új évad az Erkel Színházban

Szeptemberben elkezdődtek az új színházi évadok. Az Erkel Színházban estéről estére színvonalas előadások várják az érdeklődőket, magyar és külföldi művészekkel a színpadon. Mi változott idén? Milyen új előadások vannak? Az egyik különlegesség, ami most is repertoárra került, a Parázsfuvolácska című „mese-dal-játék”. A cím alapján egyértelmű, hogy a darab Mozart Varázsfuvolájával áll kapcsolatban. A zenei betétek és a tartalom szinte azonos az operáéval, azonban a rendező, Toronykőy Attila ezúttal egy cirkuszba helyezte a történetet. Azonban nem csak a kicsik között aratott sikert ez az új változat. A felnőttek is élvezték, és együtt nevettek a Lackfi János által írt komikus fordulatokon. Klasszikusokból sem lesz hiány, a már említett Varázsfuvolát is meg lehet majd nézni Szinetár Miklós rendezésében, valamint Verdi operái közül a Nabuccót, a Rigolettót, az Aidát, Puccini Turandotját és Bizet Carmenjét is – csak néhány példát említve az évad kínálatából. A zenés-énekes darabok mellett baletteket is nézhettek, többek között a tavalyról már ismert Víg özvegyet, vagy az évad egyik újdonságát, a Karamazov testvéreket. Bár idén nem játsszák, de az előző évadban ünnepelte a századik előadását a Hófehérke és a 7 törpe című táncjáték, aminek egyik különlegessége, hogy mind a

zeneszerző, Kocsák Tibor, mind a koreográfus, ifj. Harangozó Gyula magyar. Az összes előadás telt házas volt,

a közönség pedig tapssal kísérte a darabot, amikor egy-egy, a meséből már ismerős dal megszólalt. A mintegy ezernyolcszáz férőhelyes Erkel Színházban, akárhova is szóljon a jegyetek, a kiváló akusztika miatt tökéletesen halljátok majd a zenekari árokból felcsendülő dallamokat. A színvonalas darabok mellett az árak egy diák pénztárcáját sem terhelik meg. Egy hónapban akár többször is érdemes elmenni valamilyen előadásra. – Kovács Alexandra 7

Gengszterek a babaházban Wes Anderson: Little Italy filmkritika

A rendező alig egy éve rukkolt elő a nagysikerű Grand Budapest Hotel című filmjével. A pénztáraknál ez lett a legsikeresebb műve, azonban többen kritizálták, hogy túlságosan andersonos lett a végeredmény. Alig egy évvel később premier előtt láthattam legújabb alkotását, a Little Italyt. Csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem, ahogy elfoglaltam helyem az Uránia nagytermében: vajon ezúttal túltolta a cukiság-o-métert a művész úr? A főszereplő a legutóbb megismert Tony Revolori, aki egy olasz bevándorlót alakít a húszas évek New Yorkjában. Hamar bekerül a maffiába, ahol a helyi keresztapa (Jeff Goldblum) jobb kezeként tevékenykedik. Ez bármelyik gengszterfilm alapja lehetne, azonban Anderson több helyen megbontja a műfaji formulát. Itt nem a felemelkedés, majd a bukás a hangsúlyos. Tony erős honvággyal küzd, apját (George Clooney) hibáztatja a szeretett Szicília elhagyásáért. Központi kérdés kapcsolatuk rendezése, amire Tony egyik munkája ad alkalmat: el kell juttatnia egy táskát a fejlődő Las Vegasba. Ez nyilván nem megy egyszerűen, rögtön összecseréli a táskát valaki máséval. Innentől egyik félreértés a másikat követi, a film pedig átalakul egy apa-fia roadmovie-vá. Clooney és Revolori között nagyszerű az összhang, öröm nézni, ahogy feladják a labdákat egymásnak. A filmben természetesen van szerelmi 8

szál is, az újonc Emma Stone (miért kellett ennyit várni erre a koprodukcióra?) töri össze Tony szívét. Az apához és fiához egyre többen csatlakoznak, és üldözik azt a bizonyos táskát, aminek tartalmát senki sem ismeri pontosan. Andersonfilmeknél megszokott módon a legapróbb mellékszerepet is világsztárok töltik be, így a film végére díszes társaság jön össze. Owen Wilson a szokásos kiskutyaszemekkel hódít, Jason Schwartzman egyszerre rezignált és tahó, Bill Murray pedig újra bebizonyította, hogy már csak Wes Andersonnak hajlandó teljes szívéből színészkedni. Willem Dafoe továbbra is ördögi, ha a kisujját megmozdítja, megáll bennünk az ütő. A film legemlékezetesebb jelenete pedig minden bizonnyal Edward Norton cameója, a poént viszont nem szeretném lelőni, érdemes kivárni. A film a lassú expozíció után jelentősen felpörög, egy percre sem áll le, és annak ellenére tud folyamatosan kacagtatni, hogy egy másodpercre sem veszti el közben az olyannyira jellemző melankóliáját. Felmerül a kérdés, hogy egy gengszterfilmbe hogy lehet behozni a megszokott babaház-effektust. Anderson ezt is megoldja! Ebben nagy segítségére van Alexandre Desplat muzsikája, illetve másik állandó alkotótársa, Robert Yeoman, operatőr. A színek szokás szerint gyönyörűek, ezúttal a barna és mélyvörös

dominál, a képek mesterien komponáltak. Megkockáztatom, hogy képvilágában ez az eddigi legösszetettebb film az életműben. Minden képkockában annyi részlet, annyi utalás van elrejtve, hogy lehetetlen első látásra mindent észrevenni. A megelőző filmeknél jelentősen szimmetrikusabb beállításokat láthatunk, a tablószerű összeállítások pedig szokás szerint egyszerre imponálóak és groteszkek. Pont ez a groteszkség a film egyik erőssége, de egyben gyengéje is: ha valakinek nem kenyere az abszurditás, ezt a mozit kerülje el! A stop-motion trükkfelvételekből talán túl sok lett. A nyüzsgő New Yorknak még jól áll a pixilláció, azonban néhol teljesen indokolatlan a használata. A filmvégi nagy üldözéses jelenetet minden cél nélkül valósította meg így a rendező, amit én kínosan feszengve néztem. Értem, hogy ez is hozzáad az abszurditáshoz, és pont az a lényeg, hogy filmtechnikailag is megidézzen egy idealizált múltat, de ez már átlépi az egészséges határt.

Hiába kiváló a film, sokan lesznek, akik értetlenül jönnek majd ki a moziból. Valószínűleg két nagy csoport lesz. Az egyikbe azok fognak tartozni, akik nem értékelik az ilyen stílusú filmeket. Anderson igenis rétegfilmet csinál. A másik csoportban a régi vágású rajongók lesznek. Ők talán úgy érzik majd, hogy a rendező ezen arcát ezerszer látták már. Ahogy nő a büdzsé, biztonságosabb a bevált formulánál maradni. Egyre inkább olyan, mintha önmagát másolná. Baj ez? Ennek megítélését a nyájas olvasóra bízom. Annyi bizonyos, hogy nekem személy szerint még mindig piszkosul bejön ez a stílus, és úgy érzem, rajtam kívül még sokan mások is szívesen nézik majd ezeket a más-más sztorival, de egy kaptafára készült filmeket. A midcult mozik száma manapság meglehetősen kevés, így egy olyan kedves színfolt ez a mai palettán, amire, remélem, mindig is lesz kereslet. – Kovács Kristóf

A Pesti Bölcsész Akadémia előadásai 2014. szeptember 25. csütörtök 18.30 • Spiró György: Fogság – Pethő Anita 2014. szeptember 29. hétfő 18.00 • Klasszikusok kortárs színpadi adaptációi az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban I. • Alföldi Róbert: János vitéz – Puskás Anna 2014. szeptember 30. kedd 18.00 • Irodalomtörténeti kapcsolatok a határon túlról I. • Régi kérdésekre új válaszok: Létezik-e határon túl(i) irodalom? – Szarvas Melinda

Az Eötvös Collegium Magyar Műhelyének konferenciája 2014. nov. 7–8. ( jelentkezés okt. 13-ig) infó: honlap.eotvos.elte.hu/aa2014 9

Egyezséget kötni a hideggel Finn költőnők, és a belőlük áradó csend

„Nincs két költészet egymástól ennyire különböző! Ők dísztelenül, fölösleges emelkedettség nélkül beszélnek, nekünk meg mintha még mindig Kossuth Lajos súgná fülünkbe az ünnepélyes dallamokat.” – írja Tornai József egy finn versantológia előszavában, figyelmeztetve: finnül egy levegővel mondják, ami fontos. Finnországba a lírai modernizmus – néhány, zömmel svéd nyelvű előzmény után – az ötvenes évek elején ért be, és habár az elmúlt fél évszázadban sok irányzat hatott a finn költészetre – főként angolszász-skandináv –, mégis elmondható róla, hogy elszigetelten, saját ritmusában fejlődik. A korai modernség idején fellépő EevaLiisa Mannernek a magány az egyik fő témája: pillanatok, emberek között feszülő, kongó, vénséges magány. A költőt, aki fiatalon mágikus rendből indul, élete végén leküzdhetetlen rendetlenség veszi körül, és a legkülönfélébb csendek kezdenek el burjánzani körülötte. Tapasztalatom szerint a magyar lírikusok – és az ő olvasóik – éppen ellenkezőleg, pályafutásuk végén remélnek, vágynak egy olyan rendre, amely organikus egésszé rendezi a műveket. Manner utolsó köteteiben az ellentétek rendszere egyre bonyolultabb, a természet kiapadhatatlansága, túlterjeszkedése ontja őket. A képzuhatagok kibontódnak, rendszerük kifinomultabb, 10

a szüneteknek, hallgatásoknak egyre nagyobb szerep jut. „Olyan fényes az ég, hogy minden kékjébe olvad. Oly forró a nap, mintha most hívná életre teremtő kéz. Pedig a víz ugyanígy locsogott kezdettől fogva, szél fésülte a füvet, patak csiszolgatta kavicsait. A zsurló absztrakt kereke épp olyan vén, éppolyan vén … Az észlelés új csupán, alig egyórás még. Olyan fényes az ég, hogy keresztüllátni a suhanó madáron, olyan mély a víz … És minden más véletlenszerű.” Ebben a versben Manner összegzi mindazt, ami a finn líra sajátja. A fordítás Jávorszky Béla munkája, akinek kiemelkedően sokat köszönhet a magyar fennomán közösség. Különös hatással képes visszaadni a finnek csendjét, sötétjét és magányát úgy, hogy az ne jusson el a veretes hazai bánat fennköltségéhez, áporodottságához. A másik fordító, aki szinte odahajol a szavakhoz, PusztaiVarga Ildikó, ugyanúgy évtizedek óta fordít, főként kortárs finn és svéd nyelvű nőköltészetet. 2011-ben jelent meg Szemünk álomra gyúl fordítás-antológiája, melyben svéd és finn költőnők munkáiból

válogat. Egyikük Vilja-Tuulia Huotarinen, Finlandia Junior-díjra jelölt kortárs alkotó. Anyák, lányok, beszéd és csend, élet és halál kerülnek előtérbe a 2004-ben megjelent Sakset kädessä ei saa juosta (Ollóval a kézben nem szabad futni) című kötetében. A következő versrészlet ebből származik. „Oly sokat beszéltünk már az öngyilkosságainkról, sikoltó vonatokról és a fém ízéről a szájban, hogy most egy pillanatig az életre gondolok. Hogy a padlás lépcsőjén ülünk, hogy vékony bokánk lengetjük előre-hátra, ferde óramutatók. Mellünkre tavaszi hó szitál. Vállunkon arany hajfürtjeink súlya, glória. Ígéretek, amik majd később teljesülnek, csordultig. A lépcsőn egy eltört lámpa, ami újra és újra kigyullad. Szelíden, ahogyan a vadállatok, megragadjuk egymás kezét, gyenge ütéseket kapunk a vezetéken át. Szemünk álomra gyúl. A fájdalom és a boldogság nem enged messzire. Szemünk álomra gyúl.” Finnül elég egy levegővétel. Egy oldalnyi kotta, trillák, magas hangok, a fuvola rezgése és végül zuhanás a tüdő mélyére. Az üreg betöltése lehetetlen, a falak visszadobnak, kétségbeesés. Aztán jön a következő oldal kotta. A fordító észleli, hogy a bensőséges hangnem és a tavaszi hó (kevätlumi) egyszerű nyelvhasználatot kíván. Mindössze egyetlen helyen fejezi ki magát hosszabban a magyar, az utolsó előtti sorban. Ez, a finn nyelv általános sűrűségét és egyszerűsítő jellegét tekintve, teljesítmény! Finnül a fontos

érzelmek, mint a fájdalom (suru, kipu, tuska), a boldogság (onni, ilo) rövid szavak, míg magyarul képzők segítségével állítjuk elő ezeket. Ebből következően nagyívűbbek, csak azt a pár csepp pátoszt viszik a versbe, amire Huotarinennek szüksége van a lendületéhez, a könnyed humorhoz és rozsdás keserűséghez, amivel a generációk között vibráló kapcsolatról, az időn végigfutó nőiségről beszél. Izgalmas megoldás olvasható a vers utolsó sorában. Az eredeti mondatban a täyteen alapján a szemek nem álomra gyúlnak, sokkal inkább teljesen megtelnek, teleégnek az álommal. A fordító azonban ráérzett, túl sok lenne ezt értelmileg visszaadni. Érdekes, hogy a finn irodalomra vonatkozó legtalálóbb pár sort – eddig – nem irodalomtörténetben vagy finn nyelvű közegben, hanem egy görög költő, Jannisz Risztosz versében találtam, alig pár nappal ezelőtt. A következőt írja: „S itt nálunk a hideg éles, mint a kard, mely elvágja az új megalkuvásra irányuló vágyat s a reményt a sosemlesz találkozásra szinte egyezséget kötöttünk ezzel a zárkózott, tiszta hideggel.” – Pákozdi Dóra

Vilja-Tuulia Huotarinen

„

– Hát bizony – mondta aztán –, kedves Lajos, ez tényleg nem vers. – Miért – lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos –, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers? Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta: – Csak! És lássuk be, igaza volt.

A költészetről és annak nem kevésbé költői kérdéseiről való végeláthatatlan vitázás nem ismeretlen dolog a bölcsészek közt, noha elsősorban a magyar szakosok érzik magukénak a témát. Miért szép, vagy éppenséggel miért nem egy költemény? Igaza volt-e Mikkamakkának, vagy Szörnyeteg Lajos érvelése állja meg a helyét? A kérdések látszólagos egyszerűsége mögött valójában igazán nagy problémák állnak, ám az efölötti derűs diskurzus előmozdítása érdekében e cikk írója igyekszik egy csokorra valót gyűjteni a magyar poéták kérdéses értékű irományaiból. A fiatal Vörösmarty Mihály alig huszonöt évesen írta meg honfoglalási eposzát, a mind akkor, mind a későbbiekben igen kevesek által olvasott Zalán futását. A mű egyik főszereplőjének, Etének jellemzésekor Vörösmarty így írt: „Mindene nagy: vasa nagy, dárdája nagy, ő maga is nagy.” A röhögéstől dülöngélő honfiak és honleányok – hja, az élcelődés ezen bizonyára ütős poénokat gyárthatott akkoriban – között a későbbi Club27-es Petőfi, ha igaz a hazai irodalomtörténet legendáriumából származó füles, e sor eksztatikus hatásának köszönhetően keresztelte el eposzparódiájának, A helység kalapácsának főhősét Fejenagynak. Pákh Albert 1854-ben megalapította a Vasárnapi Újságot, melynek haláláig 12

„

főszerkesztője is maradt. A lap Szerkesztői mondanivalók néven ismert rovatában nem egyszer a bohó költőpalánták által beküldött gyöngyszemeket értékelve jelentkezett, hamisítatlan xix. századi oltogatásokkal: „A pór fiu a mulatságban népdal tisztelt szerzője kérdi tőlünk, hogy megérdemel-e érte szeretett nejétől egy findzsa kávét? Meg, de czukor nélkül.” „Volt szeretőm, de megszökött. Ha illyen rosz verseket irt hozzá, méltán szökött meg.” „Tatárfutás. Ha kiadnók, előfizetők futása lenne belőle.” Ám ha valakit nem kötnek le a klasszikus magyar irodalom ilyetén bugyrai, nos, azoknak valószínűleg nagyobb felüdülést jelenthet az interneten kampányszerűen felbukkanó Kosztolányi-féle Nyár, nyár, nyár című költemény, melynek akrosztichonja nemesebbik felének kinyalását ajánlja barátjának a következő sorok kíséretében: „Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves Poémát, minden irányban.” Az ínyenc persze Karinthy versparódiái segítségével láthatja meg a líra

legvidámabb arcát. Karinthy nem egyszer csinált viccet költői alkotásokból, például A tanulság címet viselő humoreszkjében az életét visszafelé is leélő ember Szent Péternek az így szerzett tanulságot firtató kérdésére ennyit felel csupán: „Kassák Lajos verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint előlről hátrafelé.” Az Így írtok ti zsenialitása sok más kísérletet elhomályosított, így többek között az 1912-ben Lovászy Károly szerkesztésében megjelent Ugatot is, melyben Adyde Endre Ez is dal, ez is dal című költeménye olvasható. „Vesszen meg a kutya, Vesszen meg a költő, aki dadog, Csak Te légy üdvöz Marha Szerkesztő Ki e Verset is leadod.” A magyar lantosok természetesen a század másik felében sem voltak restek olyan műveket alkotni, melyek jócskán okot adtak az élcelődésre. Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című munkájában az 1950-es évek kulturális változásai kapcsán mesél egy érdekes esetről: „Kadosa Pál Terjed a fény című kantátája, amelynek 221 szavas szövegéből 93 szó nem volt más, mint Sztálin nevének éneklése, illetve kiáltása.” E sorok írója annyit érdemesnek talál megjegyezni, hogy Kadosa pusztán megzenésítette Devecseri Gábor versét, így a nyálcsorgató ámulás nem az ő fáradozásait illeti. Ágh István, aki nem kisebb nagyság, mint Nagy László öccse, 1981-es Napvilág kötetében könnyfakasztó szavakkal búcsúztatta Sipos György költő-újságírót: „Földet osztottál, most téged oszt föl a föld” Érdekes kísérletet tett Nagy Bandó

András, mikor Vers mindegy kinek címmel megalkotta kabaréklasszikussá vált jelenetét, melyben Arany Jánostól Juhász Gyuláig kölcsönzött verssorokat, hogy azokból vagdossa össze saját műalkotását. „Repül a nehéz kő… Ej, mi a kő? Föl-földobott kő, földre lehullva, majdnem alatta maradtam halva! Végül anyám főzött. Ez derék tett. Aztán terített. Borozgatám apámmal, ivott a jó öreg… mindig. Be is rúgtunk alaposan, az Isten áldja meg! Anyám meg bíztatott vala: »Igyál, nekem nősz nagyra szentem!« Föl is hajtottam, volt még három centem!” Végezetül a témában megkerülhetetlen alkotás megemlítésével zárná sorait a cikkíró. 1990-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Megfúvom fűzfa-lantomat gyűjteményes kötet, melynek szerkesztői – Kövesdi Péter, Marton Péter és Szilágyi Márton – az esztétikai határok kijelölése nélkül igyekeztek egyéni ízlésük alapján összeállítani a „szórakoztatóan rossz versek antológiáját”. Kedvcsinálónak csak néhány cím a válogatásból: Tiszteljük a rendőrséget (Szittya Attila Bendegúz), Paripám a mokány élet (Zalai Fodor Gyula), Serkentő rigmusok (Marjai Márton). És valóban, Szörnyeteg Lajos kérdésének megválaszolásán még törnünk kell a fejünket, mert mindig lesz egy-egy botcsinálta verssor, ami mosolyra fakasztja a mélyen tisztelt publikumot, akárcsak úgy, ahogyan mindig is születni fognak remekművek. •

Egy meg nem hallott ünnep A Hallássérültek Világnapja

Amikor el akarunk menekülni a valóságból, sokunk számára a legjobb megoldás, ha betesszük a fülhallgatónkat, felhangosítjuk a zenét, és egyszerűen kizárjuk a világot. Sokunk számára – de nem mindannyiunknak. Mi van azokkal, akik nem maguktól zárják el a világ zajait, hanem a csend szeparálja el őket? Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy mindaz, ami számunkra magától értetődő, nem mindenkinek adatott meg. Élnek köztünk siketek és nagyothallók, szeptember utolsó vasárnapja pedig az ő ünnepük: a hallássérültek világnapja. Annyi mindent tudunk távoli kultúrákról, szokásokról és különbségekről. Segítünk a külföldi turistáknak, idegen ételeket eszünk, szívesen hallgatjuk más népek zenéit, és mindeközben tudjuk, hogy mind különbözik attól, amit mi megszoktunk, de nem rosszabb vagy jobb. Egyszerűen más. Hogy lehetséges hát az, hogy a hallássérültekről olyan keveset tudunk? Hogy történhet meg az, hogy míg a márkák vagy böngészők neveit mindenki pontosan tudja, sokan képtelenek eldönteni, hogy a süket és a siket ugyanazt jelenti-e, hogy a jelnyelvet sokan úgy azonosítják, hogy az a mutogatás? Szeretném azt hinni, hogy mindez nem azért van, mert az emberek nem is akarnak erről tudomást venni. Sokan bizonyára nem ismernek hallássérülteket, és 14

keveset tudnak az ő életükről. A világnap azonban egy olyan alkalom, amikor foglalkoznunk kell ezzel. Hallássérültnek nevezzük mindazokat az embereket, akiknek a hallása nem tökéletes, legyenek akár nagyothallók, akár siketek. Azok, akik születésüktől fogva, vagy hallásvesztés miatt (akár egy baleset, akár egy betegség következtében), természetes úton nem hallanak, siketek. Nem süketek és nem süketnémák. A süket egy régről megmaradt, lekezelő kifejezés: ha valaki nem ért meg elsőre valamit, mind azt kérdezzük: „süket vagy?” Mintha azt kérdeznénk: „mondd, normális vagy?” Pedig nem azért nem értik, mert nem figyelnek. Csak nem hallanak, ezt pedig nem ők választották. Nem is süketnémák, hiszen a hangképző szerveikkel nincs semmi baj, meg tudnak tanulni beszélni. Meg tudnak, de nem hallják vissza magukat. Nincs semmiféle visszacsatolás, nem tudják, milyen hangerővel beszélnek, mennyire érthetően, milyen hangsúllyal – mintha csak bekötött szemmel próbálnánk táncolni, nem tudva, hol ütközünk bele valamibe, és mennyire nézünk ki nevetségesen. Ezért a hallássérültek többsége a hangzó nyelv helyett inkább a jelnyelvet használja. A világ számukra vizuális ingerekből áll, nekik ez a természetes módja az önkifejezésnek és kapcsolattartásnak – ezt megtiltani nekik olyan,

mintha nekünk, akik egész életünkben beszéltünk, egyszer csak leragasztanák a szánkat, és azt mondanák, hogy boldoguljunk, ahogyan tudunk. Pedig hivatalosan még mindig nem jelnyelven folyik az oktatás a hallássérült iskolákban. A jelnyelv attól függetlenül, hogy nem hangzó nyelv, ugyanúgy képes kifejezni a gondolatainkat és érzelmeinket. De nem csak a kézjelekből épül fel, két másik fontos összetevője az artikuláció és a hozzá társított mimika. Az artikulációra azért van szükség, mert két kézzel csak korlátozott számú jelet tudunk létrehozni, az átfedéseket tehát ez különbözteti meg, míg a mimika a hangsúlyt helyettesíti. Létezik nemzetközi jelnyelv is, de minden országnak saját jelnyelve van, sőt, nyelvjárások is előfordulnak. Magyarországon például hét jelnyelvi nyelvjárás létezik. Jelnyelv oktatásával Budapesten két szervezet, a sinosz (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) és a Hallatlan Alapítvány foglalkozik, újabb és újabb jelnyelv tanfolyamokat indítva, melyekről a jelnyelv. hu és a hallatlan.hu webcímeken találtok bővebb információt. 2009 óta egyedülálló módon az elte Bölcsészkarán is tanulható jelnyelv specializáció, diszciplináris és tanári minor formájában. Nem minden hallássérült jelel, van lehetőség hallókészülék használatára is. De ne legyenek illúzióink, ez nem tudja

„

pótolni teljesen a természetes hallást. Egyes fajták csak a háttérzajokat erősítik fel, szinte semelyikkel sem érthetőek a gépek által létrehozott hangok, és még ha elég jól értik is vele az emberi beszédet, türelemre és tiszteletre van szükség velük szemben. A számok is sokat elmondanak: a világon több mint hetvenmillió siket él. Minden egyes nap megküzdenek azzal, hogy ez egy halló világ: minden tele van hangjelzésekkel, sok helyen pedig eleve elzárkóznak a speciális igényektől. Kutatási eredmények szerint csupán két százalékuk rendelkezik felsőoktatásban szerzett végzettséggel. Magyarországon egymillió ember él valamiféle halláskárosodással, közülük becsült adatok szerint harminc-negyvenezren teljesen siketek. A siket babák több mint kilencven százaléka halló családba születik. Nagyon sokan élnek hallássérüléssel, ennek azonban nem kell tragédiának lennie. A cikk alatt üzeneteket találtok, amiket hallássérült fiatalok szeretnének elmondani hallóknak, olvassátok őket figyelemmel. Mark Twain szavaira hívnám fel mindenki figyelmét: „A kedvesség az a nyelv, amelyet a siketek hallani, a vakok pedig látni képesek.” Jó lenne megtörni a csendet. – Patkó Dóra

Születésem óta siket vagyok. Ezzel nőttem fel, és már a személyiségemhez tartozik. Ez egy olyan dolog, amelynek vannak előnyei és hátrányai. Azok az előnyök, hogy megtanultam szájról olvasni, tudok nyugodtan aludni, megtalálni a sorstársakat, és szerencsére a környezetemben sok ember van, aki elfogad így, ahogy vagyok. Vannak hátrányok is. Például nem értem, vagy alig értem a gépi eszközöket, a bajuszos, fogszabályzós, nem artikuláló és hadaró embereket. Volt olyan, amikor évekig piszkáltak és csúfoltak a másságom miatt, de nem is baj, mert ezek az emberek sokkal erősebbé tettek. Ami igazán segített életem során, az a családom, a barátaim, a kitartásom és a pozitív szemléletem. (Patkó Linda, 18) 15

„ „ „ „ 16

Én hálát adok, hogy a közvetlen környezetem teljesen elfogad, de ami mindig rosszul esik, az a süket-ezés, már akkor, amikor mondjuk egyszer nem értek valamit. Szerintem ez a szó eleve egy nagyon csúnya megszólítás, és az ép hallók se feltétlenül hallanak mindent. Sajnos sokszor nincs meg a türelem velünk szemben. Szerintem a jelnyelvet alapfokon mindenkinek meg kéne tanítani, mint ahogy az angolt megtanuljuk azért, hogy tudjunk külföldiekkel beszélgetni, úgy megtanulhatnánk a jelnyelvet is a könnyebb kommunikációért a siketekkel és nagyothallókkal. (egy 17 éves nagyothalló lány ) A hallássérültek teljesen ugyanolyanok, mint más emberek. Úgy kellene felfogni a hallássérülést, mintha valaki mondjuk szemüveges lenne. Nem kell megijedni attól, hogy nem hallanak, lényeg, hogy amikor beszélünk velük, mindig nézzünk rájuk.” (egy 16 éves budapesti nagyothalló lány) A legrosszabb a hallássérültségben, hogy vannak emberek, akik nem artikulálnak, így nem lehet őket megérteni. Az is rossz dolog, hogy mivel még nem találták ki a vízálló hallókészüléket siketek és súlyosan nagyothallók részére, a strandokon vagy uszodában le kell vennünk, ami miatt semmit nem fogunk hallani egész nap. Vannak olyan emberek, akik mondanak valamit és nem értjük, a végén pedig csak annyit mondanak, hogy „semmi”. Ma pédául az egyik osztálytársam órán helyettem mondta el, hogy hallássérült vagyok, ami rosszul esett, mert nem kértem meg rá. Én is tudok beszélni! Az is rossz, hogy nem hallom a madárcsicsergést… soha nem hallottam még. Reggel a szüleim keltenek, mert nem hallom a telefont, és a rezgést se érzem, ha mélyen alszom. Az is idegesitő, hogy ha órán figyelek nem értem … pedig figyelek. Ha valaki csak úgy hozzám szól, valószínűleg egyszerűen továbbmegyek, mert nem tudom, hozzám beszélt-e az előbb. Idegesít, hogy mindig vigyáznom kell a szemeimre, mert ha valami történik vele, szó szerint egy nyomorult leszek, aki teher a családja számára: nem hall, nem ért és nem lát. Ez a legrosszabb kínzás. (egy 16 éves súlyosan nagyothalló lány) Az ép hallású embereknek azt üzenem, hogy artikuláljanak, és kicsit beszéljenek hangosabban, mert már félek megkérdezni ezeket: Tessék? Mi? Mit mondtál? És inkább válaszolok igennel vagy nemmel, de közben azon gondolkozom, hogy mit kérdezhettek. (Nagy Péter, 16, nagyothalló)

SAPIENTI SAT

foto: fortepan/Somlai Tibor

Nincs magyar zenei …

… alternatíva? A magyar alternatív zene lassan végleg beépül a köztudatba, ami ugyan majdnem húsz évbe került, de a jó munkához idő, az újdonsághoz pedig új generáció kell. A beépülést úgy értem, hogy édesapám Beck Zolit hallgat, és a Sziget fesztivál zárónapján Calvin Harris helyett Péterfy Bori koncertet választanak az emberek (nem mindenki, de meglepően nagy hányaduk). Jelen van, és jelen kell, hogy legyen ez a fajta zene, ami az aranyközéputat járja, már ha van ilyen. Könnyed, nehéz, egyszerű, bonyolult; mikor milyen. Így képes széles hallgatótábor igényeit kielégíteni, és meg is teszi, hisz az eltelt húsz év alatt rengeteg emberre hatott, hallgatókra és zenekarokra egyaránt. „Ópium hozz álmokat Lepke szárnyú délibáb Minden egyes pillanat A boldogság ágyra jár” Péterfy Bori & Love Band: Ópium … tört-én-elem? Ha az alternatív zene történetét nézzük, valamikor a 80-as években az Európa kiadó és a Pál Utcai Fiúk megjelenésével kezdődött az a folyamat, ami megszülte a Kispált, a Quimbyt, a Heaven Street Sevent, a Blablát és az Amorf Ördögöket. 18

A 90-es években ezek a zenekarok szárnyaikat bontogatták, és ostromolták a magyar zenei élet kapuját. Így ismerhettük meg Bérczesi Robit (BlaBla, később Hiperkarma), Péterfy Borit (Amorf Ördögök), Szűcs Krisztiánt (hs7), Kiss Tibit (Quimby) vagy a közel sem rocksztár alkatú, immáron Kossuth-díjas Lovasi Andrást. Ismerős nevek, igaz? A magyar zene ezen irányzata folytatta útját 2000-től, talán még erőteljesebben. Elég, ha csak a Bérczesi-féle Hiper(szuper)karmát említjük, vagy 2002 tájékán az Internet segítségével ismertté vált tatabányai zenekart, a Kaukázust. „Bújj elő és elmondom mi van sávonként állítom magam ez bennem mindig fogható bömböl az iq-rádió” Hiperkarma: R ’n’ R 2000 Mi történt azóta? Papírra vethetetlenül sok minden. Számtalan lemez, koncert, kultusz-szám, hiszen ki ne ismerné az olyan dalokat, mint a Szalai Éva (Kaukázus), Bogozd ki (30y) vagy a Ha az életben (Kispál és a borz)? Ami talán kissé sajnálatos, hogy a zenészek száma a hirtelen robbanás után, kisebb túlzással, de megragadt ugyanazon a szinten. Bár pozitívumként elmondható,

hogy a zenekarok száma nőtt. Hogy lehet ez? A válasz még csak matematikai tudást sem igényel: míg Lovasi András (Kispál és a borz) Leskovics Gáborral (Pál utcai fiúk) alapított egy Kiscsillag nevezetű vonósnégyest, addig a Kaukázus egy részéből Magashegyi Underground lett, Bérczesi meg két cigi között csinált egy Biorobotot. Megszületett egy szilárd alternatív zenei kör mind a zenészek, mind a hallgatók igényei miatt. Nehezen szokunk hozzá az újonnan jöttekhez. Persze tisztelet a kivételnek, mert azóta megismerhettünk egy száz hangszeren játszó, versfeldolgozó, költészetpárti Szabó Balázst, aki nemcsak jól csinálja, amit csinál, hanem szívét-lelkét is kiteszi a hallgatóságért. Nemcsak Radnótival vagy Pilinszkyvel ápol jó kapcsolatot, hanem Grecsó Krisztiánnal is, a József Attila-díjas költővel. „A padlástól a tornácig teli veled A homlok redőitől a test hámozott húsáig teli. Hiányod a test hetedik napja.” Szabó Balázs Bandája: Dézsma (szöveg: Grecsó Krisztián) … jelen? Mindig csak a nosztalgiázás … Jöjjön a jelen! Egyre inkább próbálnak egymásra nemcsak hatni, hanem egymást segíteni is a kortárs művészek. Ennek egy gyönyörű példája a Rájátszás című kezdeményezés, amelyben különböző kortárs költők különböző verseit zenésítették meg olyan előadók, mint Bérczesi Robi, Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László (Kistehén tánczenekar), vagy Beck Zoli. A költők, költőnők (Erdős Virág, Tóth Krisztina, Háy János, Kemény István) pedig átírták a dalszövegeiket verses

formára. Intellektuális, szórakoztató műfaj, melynek eredménye, egy példát kiemelve, az új 30y albumon Háy János dalszöveggé lett verse: „Nem volt isten, hogy meggyógyítson magamtól meg nem ment ki vagyok én és ki vagy más a szívemhez szorítom a testem olyan kár, hogy nincsen” 30y: Szívemhez szorítom (szöveg: Háy János) Ahogy a dalszövegek, úgy a dalszövegírók is egytől egyig külön kis világokat képviselnek. A hétköznapi konyhanyelvtől a költészetig mindent felhasználnak, ami a magyar alternatív zene velejét alkotja. Ha a zene test, küllem, akkor a szöveg lélek. És hazánk alternatív zenekarainak van lelke, nem is akármilyen! Pont emiatt érezhető, hogy nem valami „legyen zenekarom, és szedjünk fel minden nőt” megmozdulásról van szó, hanem valami sokkal többről. Ha melankolikus az ember, meghallgathatja a 30y-tól az Azt hittem érdemest, ha pedig tombolásra vágyna, végigpörgetheti a legtöbb Kiscsillag számot, és még sorolhatnám, hogy hány embernek múlhatott akkor pontosan, és hány ember ordíthatta kellemes bódulatban a Csillag vagy fecskét Lovasival. … élet? Ki állítja, hogy nincs minőségi magyar zene és nem pezseg a magyar zenei élet? Van magyar alternatív zenei élet! És el sem tudjuk képzelni, mennyi élménnyel fogunk még tőle gazdagodni. – Bálint Roland

A legjobb gofri a városban Mi a közös Noam Chomskyban, Slavoj Zizekben és bármelyik bölcsészhallgatóban? Az, hogy cukor nélkül nem működik az agyuk. Az Egyetemi Könyvtárral szemben, a Ferenciek tere 4. szám alatt található Habos Gofri pont megfelelő az agytekervények felfrissítésére. De egy fárasztó könyvtárazás után is jól esik egy kis jutalom az elolvasott szakirodalmakért. Azonban nem muszáj megvárni a könyvtár novemberi nyitását, két előadás közötti szünetben is ki lehet ugrani bedobni egy gofrit. A hely számít a vásárlók fantáziájára, hiszen saját magunknak kell összeállítanunk a fogyasztásra szánt desszertünket. Matematikailag a lehetőségeink a végtelen felé konvergálnak, hiszen tizenegy különböző feltét közül lehet választani: többféle ízű pudingtól kezdve a túrókrémen át a szeletelt banánig, majd erre jöhet ízlés szerint a hab (tejszín-, csoki-, málnahab), amiről a hely a nevét kapta. Kezdetnek lehet választani a megszokottabb kombinációk közül, mint a nutellás-banános-málnahabos gofri vagy a túrókrémes gofri őszibarack kockákkal és csokihabbal. Ha ezek után próbára tettük az ízlelőbimbóinkat egyegy őrültebb párosítással is, mint például puncs puding és baracklekvár, akkor már 20

csak a Habos Gofri nagyon kedves kiszolgálóját tesztelhetjük, hogy hányféle feltétet tud felpakolni kívánságunkra az egy tenyérnél nagyobb gofri alapra. A kötelező szellemesség a feltéteket felsoroló tábla előtt állva, hogy vajon mi a különbség a gofri és a waffel között. Természetesen jól esik leöblíteni a torkunkat egy, talán két adag gofri után. Melegebb időben ajánlom a házi málnás limonádéjukat, ha hűvösebbre fordul az idő, akkor pedig a forró csokit. Ezek mellett még kávét is lehet kapni a pultnál. Minden adott egy ideális reggelihez, azonban nem érdemes a tíz órakor kezdődő szeminárium előtt gyorsan elugrani a Ferenciek terére, mivel a gofrizó minden nap csak tizenegy órakor nyit. A tészta receptjét éveken át tökéletesítették, és a feltétek sora is folyamatosan bővül, ezért a habos gofri veteránoknak is érdemes vissza-visszanézniük. A légkör nagyon baráti és családias, csak úgy, mint az árak. A gofri alapon túl a feltéteknek külön díja van, így csak a választásodon múlik, hogy mennyi is az annyi a végén. Most az elte-s diákigazolványunkat felmutatva 30%-os kedvezményben részesülünk a Habos Gofrinál szeptember 24. és október 8. között, amely akció kedvezhet a kísérletező kedvünknek. – Gagyi Miklós

Tudományos Ösztöndíj Pályázat (töp) Mi a töp? A Tudományos Ösztöndíj Pályázatot az elte btk hök Tudományos Bizottsága írja ki minden félévben. Minden ba, ma, vagy osztatlan tanárképzésen résztvevő hallgató adhat le pályamunkát, viszont ösztöndíjban csak a juttatásképes (állami ösztöndíjas, nem túlfutó) hallgatók részesülhetnek. A nem juttatásképes hallgatók munkái – kedvező elbírálás esetén – megjelenhetnek az Első Század folyóiratban. Az Őszi félévben a leadási határidő: 2014. november 5. szerda 16:00 Miért érdemes pályázni? Az elért pontszámtól függő pénzjutalmon kívül a díjazás része az Első Században való publikációs lehetőség is, amennyiben az Intézet által kijelölt Bíráló Bizottság arra érdemesnek találja, és javasolja a dolgozatot a Tudományos Bizottságnak. Pályázni a honlapról letölthető pályázati lappal és egy tanári ajánlással lehet. A pályázati anyagokat (a kiírásban leírtak szerint) kell határidőre leadni az elte btk hök titkárságán, vagy a töp titkárnak fogadóórája idején. További feltételek, információk a btkhok.elte.hu oldalon a Pályázatok – Tudományos Pályázatok fül alatt! (Itt megtalálhatjátok a pályázati kiírást és egy minta pályázatot is.) Formai követelmények: http://elsoszazad.elte.hu Szerzőinknek fül alatt.

A pályázati kiírás megújult, érdemes tehát alaposan átolvasni, majd aszerint leadni a pályázatokat! Az eddig kiadásra került dolgozatokat elolvashatjátok az Első Század honlapján a Folyóirat fül alatt, a publikált doktori cikkekkel együtt. Mindenkinek sikeres pályázást kívánunk! Hasznos oldalak, tájékoztatók a pályázásról: • www.elsoszazad.elte.hu, • www.btkhok.elte.hu Pályázási feltételek: • juttatásképes • 3,6-os hagyományos tanulmányi átlag felett teljesített • nem másoddiplomás és nem PhD-s • tíz féléves képzés esetén, tíz lezárt félévnél kevesebbel rendelkezik • nyolc féléves képzés esetén, nyolc lezárt félévnél kevesebbel rendelkezik • ba képzés esetén, hat lezárt félévnél kevesebbel rendelkezik • ma képzés esetén, négy lezárt félévnél kevesebbel rendelkezik • ma képzés esetén, négy lezárt félévnél kevesebbel rendelkezik

Babások, ide! A tavaszi Bölcsész Napok alatt a Sport- és Esélynap keretein belül nemcsak érzékenyítő programokra került sor, de a kari Esélyegyenlőségi Bizottság egy régóta dédelgetett álma is valóra vált: az A épület alagsorában megnyitott a Babaszoba! A Babaszoba kialakításának célja az volt, hogy a bölcsészkar babás egyetemi polgárainak nyugodt atmoszférát biztosítson, egy helyet, ahova az újdonsült anyukák és apukák órák közti szüneteikben elvonulhatnak gyermekeikkel. A színes helyiségben kiságy, pelenkázó és játékok segítik a hasznos és önfeledt időtöltést. Babamegőrzésre sajnos nincsen lehetőség – a babákkal csak szülői felügyelettel lehet a szobában tartózkodni. A szoba megnyitása egy régi törekvést teljesített be. A fő koordinátor Takács Veronika, a hök Szociális Bizottságának egyik esélyegyenlőségi referense volt, de a szoba nem valósulhatott volna meg a rengeteg felajánlás nélkül. Több vállalkozás is segített a szoba berendezésében: a Hanifa Webáruház játékokat, a Sóslevegő légtisztítót, a World Bútor és a Vilavu kisasztalt, kisszékeket és pelenkázót biztosítottak. A kari segítségnyújtás sem maradt el, Markó Alexandra egy ágyat ajánlott fel, az Angol-Amerikai Intézetben pedig gyűjtést szerveztek az egyéb költségek fedezésére. A szoba fényét emeli a négy dekorfestő munkája. Az Üzemeltetési Osztály és a berendezésben segédkezők munkája is elengedhetetlen volt a megvalósuláshoz.

A 2014. május 7-én, 17 órakor megrendezett átadón dr. Horváth Krisztina dékánhelyettes asszony üdvözölte a babásoknak szóló lehetőséget, s ígéretet tett rá, hogy a Babaszoba ügyét a későbbiekben is támogatni fogja. Babaszoba csak elvétve található meg az egyetemeken. Az elte-n belül a btk-n kívül csak a ttk-n működik még. Ugyan a szoba nem tömegeknek szól, de az érintett egyetemi polgároknak nagy segítséget jelenthet – ha élnek a lehetőséggel, s a részletekért felkeresik a kari Esélyegyenlőségi Bizottságot. – Bencze Norbert

SAPERE AUDE 23

Az eltévelyedésről

Éveken keresztül sétáltam végig a Múzeum körúton és mindig fejet biccentve konstatáltam, hogy ez itt az elte bölcsészkara. Az első félévben szembesültem azzal, hogy az egyetem valójában nem egy épületből áll. Hanem egy kisebb negyedből. Az évek teltével kialakul a rutin, beköltözöl a szakod épületébe, hozzászoksz falaihoz, tanáraihoz, az adott épület szelleméhez, megtöltöd történetekkel, megformálja tudatodat. Célirányosan haladtál és minden szakos kreditet teljesítettél. Még az is lehet, hogy a minor tárgyad egy szomszédos épületben volt, ahova mint jó szomszédhoz átjártál néha, hogy el ne feledjenek és nehogy megorroljanak, ha véletlenül hevesebb házibulit csapnál. Jártam én is a jól kijárt utamat az egyetem falai közt. Aztán egy napon eltévedtem. Szándékosan. Hogy miért? Mert ha nem tévedtem volna el azon a napon, ma nem tudnám, hogy melyik is valójában a legszebb épület az egyetemünkön. Aztán megint eltévedtem. Ha azon a napon nem tévedtem volna el, nem tudnám, hogy milyen zseniális ingyen koncerteket hallhat bármelyik diák a Trefort-kert hátuljában. Azt sem tudnám, hogy hova kell menni a filmtörténet legszebb darabjaiért, ahonnan bármit elvihetünk ingyen és bérmentve. Arról meg fogalmam sem lenne, hogy a lehető legkényelmesebben hol lehet egy egészségeset hunyni két óra 24

között békében és nyugalomban. Értelemszerűen eltévedni nem csak a bölcsészkar épületeiben, emeletein, alaksoraiban, kertjében és klubjában lehet. El lehet tévedni a tengeristen vizein is. Szándékosan, vagy sem, az most más kérdés. Véletlenül félreböksz, és nem a saját tárgyaidat kapod meg, hanem mindenki másét. Aztán előfordul, hogy valamelyik pont két órád közé esik. Irány eltévedni! Ha én annak idején nem tévedek el így, akkor ma nem tudnám, hogy mi a baj Budapest várostervezésével és azt sem, hogy hogyan lehetne ezen változtatni. Ahogy azt sem tudnám, hogy melyik festmény volt az első beharangozója az angol irodalom egyik legsötétebb korszakának. Eltévedni akkor is érdemes, ha egy másik óránk sajnálatos módon elmarad. Ilyenkor képzeljük el azt, hogy még a zárt ajtók is nyitva vannak. Legrosszabb esetben kiküldenek, hogy késő diákot már nem fogadnak. Ebben az esetben még kisebb városnegyedre való ajtó lehetőségünk van újrapróbálkozni. Tévedjetek el! Ne legyetek szeletemberek, ahogyan azt Moholy-Nagy László mondta. Fedezzetek fel mindent, mit az egyetem nyújt nektek, csak nem mondja hangosan. Pedig ott van minden. Hiszen hol találnál jobb helyet eltévedni, mint itt, a város legtetején. – Z. G.