OCTOGON 121 Sorsok háza Melléklet

Fotó/Photo by: BUJNOVSZKY TAMÁS MOLNÁR PÉTER F. KOVÁCS ATTILA

2015

MELLÉKLET

SORSOK HÁZA - BUDAPEST

HOUSE OF FATES - BUDAPEST

EMLÉKEZNI KÖTELEZŐ, FELEJTENI TILOS!

Beszélgetés Fürjes Balázzsal, a kiemelt budapesti fejlesztéseket irányító kormánybiztossal

Miért most és miért itt?

Ma elképzelhetetlen és felfoghatatlan, ami brutális valóság volt a soá, a vészkorszak idején Európában, benne Magyarországon. Az emlékezés kötelezettsége és a felejtés tilalma feltétlen, abszolút parancs. Ezért döntött úgy a kormány a magyar holokauszt hetvenedik évfordulóján, hogy hozzuk létre a Sorsok Háza holokauszt-emlékközpontot. És azért itt, mert Budapestről leginkább a Józsefvárosi pályaudvarról indultak a zsidó honfitársainkat a haláltáborokba szállító vonatok. Fájdalmasan magától értetődő helye ez a megemlékezésnek.

teljesen váratlan volt mindenki, vagy legalábbis a nagy többség számára! És ami lehetetlennek tűnt vasárnap, valósággá lett hétfőn. Felülkerekedett a gonosz, és volt egy út, amelyen mi, európaiak, és mi, itt, Magyarországon eljutottunk idáig. Nem pusztán az elfogadhatatlan, hogy származásuk miatt megölték honfitársainkat. Elfogadhatatlan, hogy bárkit származása, vallása, hite, neme, nemzetisége, bőrszíne miatt bármiféle méltánytalanság, hátrányos megkülönböztetés érjen! Kicsit sem, mert bizony egy kicsi, meg még egy kicsi még a végén nagyra megy… Ez feladatot jelent a kormányzat számára is, amit teljesítünk.

Mi lesz az intézmény célja?

Sok a vita a Sorsok Háza körül.

A történetileg hiteles, az értelmet és a szívet megragadó emlékezés, emlékeztetés. A kiállítóközpont hatni szeretne: hatni a látogató értelmére, és megérinteni őt lélekben is. Ezzel egyben megemlékezünk az áldozatokról, és tisztelgünk emlékük előtt. Legyen ez a hely felkiáltójel – ez a szándék vezérel minket. Elsősorban tartalmában, amit segítünk az építészet eszközeivel is.

Érzékeny témája van az elhatározásnak. A viták természetesek.

A vitáktól nem kell félni. A demokratikus akaratképzésnek, dolgok kiforrásának, megszületésének természetes, szerves része, hogy vitatkozunk. Ez így van minden közösségben, egy párkapcsolatban, családban, civil szervezetben, gyülekezetben, sportegyesületben, bárhol. A vita önmagában nem gond, sőt, álláspontok ütköztetése nélkül nehéz lenne megtalálni a legjobb megoldást. A gond a Sorsok Háza kapcsán az, hogy a vitatkozók túl sokáig ragadtak bele rossz vitákba, ahelyett, hogy a jó, hasznos vitákat folytatták volna le.

Miért fontos ez ma, 2015-ben?

Azért, mert ami egyszer megtörtént az elvileg demokratikus Európában, soha nem ismétlődhet meg! És tényleg, ma ez elképzelhetetlennek is tűnik. De pont ez a lényeg! Ha valaki csak egy kicsit is megismerkedik a kor történetével, ha elbeszélget a soá túlélőivel, vagy éppen származásában hátrányosan nem érintett idős emberekkel, rádöbben: ami megtörtént egyik pillanatról a másikra, teljesen felfoghatatlan, ezért

Mely viták a jó viták? Én gyakorlatias ember vagyok és igyekszem a megoldásokat keresni.

Nekem a jó vita tények és érvek alapján a konkrét kiállítási tervekről, annak történetfilozófiai alapjairól, a történeti megközelítésről,

a feldolgozás, megmutatás, ábrázolás módjáról, vagyis a kiállítás anyagáról, a konkrét célokról és a konkrét eszközökről szólna. És lehet, hogy ez alapján valami nem fogadtatik el! De beszéljünk a dologról magáról, az vezethet eredményre. El fogunk érkezni ide, tudom. Töretlenül hiszem, hogy rossz és jó vitákon is túlleszünk egyszer, talán hamarabb, mint gondolnánk. Remélem, mindannyian tanulunk belőlük! Hiszem, hogy idővel megnyílik a Sorsok Háza holokauszt-emlékközpont, sőt azt is, hogy nem is olyan sokára a világ egyik legjelentősebb holokauszt-múzeuma lesz, nagy elismertséggel.

Az épületegyüttes elkészült…

Az építők a munkát elvégezték, ez a feladat teljesítve. Bámulatosan gyorsan, világszínvonalú minőségben dolgoztak azok, akiknek ez volt a feladatuk. A Sorsok Háza épületegyüttese felépült, kész vagyunk.

Most másokon a sor, hogy szintén elvégezzék saját feladatukat.

Sok sikert a felelősségteljes, nehéz munkához, szorítunk értük.

Ha hasonló szakmai alapossággal és lelkiismeretességgel építkeznek, mint ahogy az épület tervezői és kivitelezői tették, büszkék leszünk majd mindannyian arra, ami megszületik. Ez a kiadvány jól bemutatja az építészeti alkotást. A tervezés és az építkezés nem lehetett volna eredményes Schmidt Mária professzorasszony és munkatársai, F. Kovács Attila Kossuth-díjas építész, Fernezelyi Gergely és Reisz Ádám tervezők, Dávid Ilona MÁV elnök-vezérigazgató asszony és csapata, valamint a hatóságoknál közreműködő kollégák és az építők munkája nélkül. Hálásan köszönöm odaadó munkájukat!

Mennyiben volt korlát, hogy az új múzeum létrehozásához egy műemlék épületegyüttesből kellett kiindulni?

Minden megváltoztathatatlan adottságot tekinthetünk korlátnak, tehernek, és így akadálynak. De tarthatjuk ezeket lehetőségnek, útnak, jó kiinduló feltételnek is. Ha már úgyis „velük kell főznünk”, én általában az utóbbit teszem. Ráadásul a hely hitelességét segíti ez az adottság, valóságosabbá teszi az emlékközpont üzenetét. Így mi az első pillanattól kezdve jó lehetőséget láttunk ebben a tervezőkkel. Én személyesen mindig izgalmas kihívásnak látom a történeti épület és kortárs építészeti megoldások elegyítésének feladatát. Ha ez jól sikerül, egyszerre van benne illeszkedés, harmónia, a korok és stílusok közötti, érdeklődést kiváltó feszültség. A Sorsok Házánál a tervezők és építők jól oldották meg ezt a találkozást, jól él együtt a XIX. századi és a kortárs építészet.

Mely megoldásokat tartja a legérdekesebbnek?

Először is bízom benne, hogy a Sorsok Háza felépülése lökést ad az egykori ipari terület, a rozsdaövezet, a teljes Józsefvárosi pályaudvar szabadidős, kulturális funkciókat támogató megújításának, a teljes rehabilitációnak. Ha építkezünk, ha belenyúlunk a városi szövetbe, sohasem egyetlen telekre, hanem mindig egy városrészretekintünk, a teljes környezetet látjuk. Remélem, ez a fejlesztés is katalizátor lesz egy egész városrész újjászületéséhez.

És az épületegyüttesben mit emelne ki?

Hihetetlenül jól sikerült egységes kompozíció, egy épületszobor áll össze a különböző elemekből. Jól illeszkednek és egészítik ki egymást a tér felé magasló régi állomásépület, az alatta feltáruló, földbe süllyesztett modern kiállítási tér és a tornyok. Nyilván mindenki számára különös eleme az együttesnek a felállított vasúti kocsikat idéző két torony, egymáshoz viszonyított pozíciójukkal és az őket összekötő, Dávid-csillag keresztmetszetű híddal. A Sorsok Háza épületegyüttes látványa egyedi, szuggesztív, mással össze nem téveszthető, valamint építészetileg is az egyik legemlékezetesebb holokauszt-emlékközpontja lehet a világnak.

A tervezők és építők esztétikailag és funkcionálisan is nagyot alkottak, Budapest megint egy rendkívüli épülettel gyarapodott. Remélem, hogy a múzeum sok évtizedes sikeres működéséhez viszonyítva majd csupán néhány múló pillanatnak minősül utólag a megnyitást megelőző rosszizű vitatkozás. Bízom benne, hogy hamarosan „megnyílhat” a jó, az építő viták ideje, és koncentrálhatunk a látogatókra, a közönségre. Elvégre nekik épült a ház, jó lenne, ha mielőbb birtokba vehetnék.

EMLÉKEZNI KÖTELEZŐ, FELEJTENI TILOS! Beszélgetés Fürjes Balázzsal, a kiemelt budapesti fejlesztéseket irányító kormánybiztossal

The sight has changed radically since I was here the last time. The abandoned railway station had been dominated by weeds and neglect, even though it was only one and a half years ago. Now I see orderliness. What has happened here?

The preliminaries of what has happened go back to 10 years. In 2004 I designed a temporary exhibition in the House of Terror with the theme “children in the Holocaust”. After it had closed, we made it into a permanent exhibition in Hódmezővásárhely. The need was registered later to present this material in a grand exhibition, naturally, without “duplicating” the memorial centre in Páva street. It was this concept that we were approached with.

Miért most és miért itt?

Ma elképzelhetetlen és felfoghatatlan, ami brutális valóság volt a soá, a vészkorszak idején Európában, benne Magyarországon. Az emlékezés kötelezettsége és a felejtés tilalma feltétlen, abszolút parancs. Ezért döntött úgy a kormány a magyar holokauszt hetvenedik évfordulóján, hogy hozzuk létre a Sorsok Háza holokauszt-emlékközpontot. És azért itt, mert Budapestről leginkább a Józsefvárosi pályaudvarról indultak a zsidó honfitársainkat a haláltáborokba szállító vonatok. Fájdalmasan magától értetődő helye ez a megemlékezésnek.

Mi lesz az intézmény célja?

A történetileg hiteles, az értelmet és a szívet megragadó emlékezés, emlékeztetés. A kiállítóközpont hatni szeretne: hatni a látogató értelmére, és megérinteni őt lélekben is. Ezzel egyben megemlékezünk az áldozatokról, és tisztelgünk emlékük előtt. Legyen ez a hely felkiáltójel – ez a szándék vezérel minket. Elsősorban tartalmában, amit segítünk az építészet eszközeivel is.

Miért fontos ez ma, 2015-ben?

Azért, mert ami egyszer megtörtént az elvileg demokratikus Európában, soha nem ismétlődhet meg! És tényleg, ma ez elképzelhetetlennek is tűnik. De pont ez a lényeg! Ha valaki csak egy kicsit is megismerkedik a kor történetével, ha elbeszélget a soá túlélőivel, vagy éppen származásában hátrányosan nem érintett idős emberekkel, rádöbben: ami megtörtént egyik pillanatról a másikra, teljesen felfoghatatlan, ezért teljesen váratlan volt mindenki, vagy legalábbis a nagy többség számára! És ami lehetetlennek tűnt vasárnap, valósággá lett hétfőn.

Felülkerekedett a gonosz, és volt egy út, amelyen mi, európaiak, és mi, itt, Magyarországon eljutottunk idáig. Nem pusztán az elfogadhatatlan, hogy származásuk miatt megölték honfitársainkat. Elfogadhatatlan, hogy bárkit származása, vallása, hite, neme, nemzetisége, bőrszíne miatt bármiféle méltánytalanság, hátrányos megkülönböztetés érjen!

Kicsit sem, mert bizony egy kicsi, meg még egy kicsi még a végén nagyra megy… Ez feladatot jelent a kormányzat számára is, amit teljesítünk.

Sok a vita a Sorsok Háza körül. Érzékeny témája van az elhatározásnak. A viták természetesek. A vitáktól nem kell félni. A demokratikus akaratképzésnek, dolgok kiforrásának, megszületésének természetes, szerves része, hogy vitatkozunk. Ez így van minden közösségben, egy párkapcsolatban, családban, civil szervezetben, gyülekezetben, sportegyesületben, bárhol. A vita önmagában nem gond, sőt, álláspontok ütköztetése nélkül nehéz lenne megtalálni a legjobb megoldást. A gond a Sorsok Háza kapcsán az, hogy a vitatkozók túl sokáig ragadtak bele rossz vitákba, ahelyett, hogy a jó, hasznos vitákat folytatták volna le.

Mely viták a jó viták? Én gyakorlatias ember vagyok és igyekszem a megoldásokat keresni.

Nekem a jó vita tények és érvek alapján a konkrét kiállítási tervekről, annak történetfilozófiai alapjairól, a történeti megközelítésről, a feldolgozás, megmutatás, ábrázolás módjáról, vagyis a kiállítás anyagáról, a konkrét célokról és a konkrét eszközökről szólna. És lehet, hogy ez alapján valami nem fogadtatik el! De beszéljünk a dologról

magáról, az vezethet eredményre. El fogunk érkezni ide, tudom.

Töretlenül hiszem, hogy rossz és jó vitákon is túlleszünk egyszer, talán hamarabb, mint gondolnánk. Remélem, mindannyian tanulunk belőlük!

Hiszem, hogy idővel megnyílik a Sorsok Háza holokauszt-emlékközpont, sőt azt is, hogy nem is olyan sokára a világ egyik legjelentősebb holokauszt-múzeuma lesz, nagy elismertséggel.

Az épületegyüttes elkészült…

Az építők a munkát elvégezték, ez a feladat teljesítve. Bámulatosan gyorsan, világszínvonalú minőségben dolgoztak azok, akiknek ez volt a feladatuk. A Sorsok Háza épületegyüttese felépült, kész vagyunk. Most másokon a sor, hogy szintén elvégezzék saját feladatukat. Sok sikert a felelősségteljes, nehéz munkához, szorítunk értük. Ha hasonló szakmai alapossággal és lelkiismeretességgel építkeznek, mint ahogy az épület tervezői és kivitelezői tették, büszkék leszünk majd mindannyian arra, ami megszületik. Ez a kiadvány jól bemutatja az építészeti alkotást. A tervezés és az építkezés nem lehetett volna eredményes Schmidt Mária professzorasszony és munkatársai, F. Kovács Attila Kossuth-díjas építész, Fernezelyi Gergely és Reisz Ádám tervezők, Dávid Ilona MÁV elnök-vezérigazgató asszony és csapata, valamint a hatóságoknál közreműködő kollégák és az építők munkája nélkül. Hálásan köszönöm odaadó munkájukat!

Mennyiben volt korlát, hogy az új múzeum létrehozásához egy műemlék épületegyüttesből kellett kiindulni?

Minden megváltoztathatatlan adottságot tekinthetünk korlátnak, tehernek, és így akadálynak. De tarthatjuk ezeket lehetőségnek, útnak, jó kiinduló feltételnek is. Ha már úgyis „velük kell főznünk”, én általában az utóbbit teszem. Ráadásul a hely hitelességét segíti ez az adottság, valóságosabbá teszi az emlékközpont üzenetét. Így mi az első pillanattól kezdve jó lehetőséget láttunk ebben a tervezőkkel. Én személyesen mindig izgalmas kihívásnak látom a történeti épület és kortárs építészeti megoldások elegyítésének feladatát. Ha ez jól sikerül, egyszerre van benne illeszkedés, harmónia, a korok és stílusok közötti, érdeklődést kiváltó feszültség. A Sorsok Házánál a tervezők és építők jól oldották meg ezt a találkozást, jól él együtt a XIX. századi és a kortárs építészet.

Mely megoldásokat tartja a legérdekesebbnek?

Először is bízom benne, hogy a Sorsok Háza felépülése lökést ad az egykori ipari terület, a rozsdaövezet, a teljes Józsefvárosi pályaudvar szabadidős, kulturális funkciókat támogató megújításának, a teljes rehabilitációnak. Ha építkezünk, ha belenyúlunk a városi szövetbe, sohasem egyetlen telekre, hanem mindig egy városrészretekintünk, a teljes környezetet látjuk. Remélem, ez a fejlesztés is katalizátor lesz egy egész városrész újjászületéséhez. És az épületegyüttesben mit emelne ki?

Hihetetlenül jól sikerült egységes kompozíció, egy épületszobor áll össze a különböző elemekből. Jól illeszkednek és egészítik ki egymást a tér felé magasló régi állomásépület, az alatta feltáruló, földbe süllyesztett modern kiállítási tér és a tornyok. Nyilván mindenki számára különös eleme az együttesnek a felállított vasúti kocsikat idéző két torony, egymáshoz viszonyított pozíciójukkal és az őket összekötő, Dávid-csillag keresztmetszetű híddal. A Sorsok Háza épületegyüttes látványa egyedi, szuggesztív, mással össze nem téveszthető, valamint építészetileg is az egyik legemlékezetesebb holokauszt-emlékközpontja lehet a világnak. A tervezők és építők esztétikailag és funkcionálisan is nagyot alkottak, Budapest megint egy rendkívüli épülettel gyarapodott.

Remélem, hogy a múzeum sok évtizedes sikeres működéséhez viszonyítva majd csupán néhány múló pillanatnak minősül utólag a megnyitást megelőző rosszizű vitatkozás. Bízom benne, hogy hamarosan „megnyílhat” a jó, az építő viták ideje, és koncentrálhatunk a látogatókra, a közönségre. Elvégre nekik épült a ház, jó lenne, ha mielőbb birtokba vehetnék.

A hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum (Fotó: F. Kovács Attila) Fotó: F. Kovács Attila

F. Kovács Attila skicce az állomásépületet ábrázoló 19. század végi metszeten

1864-1944-2004-2014

Interjú F. Kovács Attilával

A Fiumei úton haladva sötétlő tornyok elsőre kissé szürreális látványa tűnik fel újabban a volt Józsefvárosi pályaudvar előtt. F. Kovács Attila, ahogy a Terror Háza pengefalánál, úgy itt sem engedi el épülete mellett a fogalmatlan városjárót anélkül, hogy egy vizuális jellel fel ne hívná a figyelmet a hely kiemelt szerepére. A tornyoknak sokrétű szerepük van, sajátos epicentrumát képezik az együttesnek. A „kőtengerben úszó” állomásépület látszólagos megközelíthetetlenségével szinte önmaga emlékművévé vált, miközben teljes értékű Fotó: Trunkó Bálint

részévé lett egy 21. századi intézménynek. A Sorsok Háza magas színvonalon kialakított építészeti keretet kapott ahhoz, hogy maga is hasonlót célozzon meg működése során.

A vezető tervezővel Kelecsényi Kristóf beszélgetett

Gyökeresen megváltozott a kép, mióta legutóbb itt jártam. Gaz, elhanyagoltság uralkodott a felhagyott pályaudvaron. Most nagy rendezettség fogad, pedig alig másfél év telt el. Mi történt itt?

Ami történt, annak 10 évre nyúlnak vissza az előzményei. 2004-ben a Terror Házában terveztem egy gyerekek a holokausztban témát feldolgozó időszaki kiállítást. Miután bezárt, megcsináltuk állandó jelleggel Hódmezővásárhelyen, ahol épp megújult a zsinagóga. Később jött az igény, hogy ezt az anyagot nagyszabásúan be lehetne mutatni itt, a Józsefvárosi pályaudvar egykori épületében, persze nem lekettőzve a Páva utcai emlékközpontot. Ezzel kerestek meg minket.

Ez mikor történt?

2013 nyarán. Augusztusban elkészítettem a látványterveket, ezek nagyon sikeresek voltak a szeptemberi sajtótájékoztatón. Októberben elindult a műszaki tervek kidolgozása. Én voltam a vezető építész és belsőépítész.

Jól tudtam együtt dolgozni Reisz Ádámmal és az FBI Stúdióval, ők voltak a generáltervezők. 2013 decemberében kezdte el az építkezést a Market Építő Zrt., be is fejezte 15 hónap alatt és fantasztikus minőségben.

Hogyan lehetett itt a Sorsok Háza programját megvalósítani?

Az elején a kérdés az volt, hogy szerintem hogy lehet ebben a régi állomásépületben egy 21. századi múzeumot létrehozni. Mondtam, hogy sehogy. Az koncepcióm az volt, hogy a pályaudvar előtti tér alatt hozzunk létre egy hatalmas föld alatti kiállítóteret. A régi épületeknek ugyan volt pincéje, de nem voltak összekötve. Az új föld alatti kiállítótérből minden elérhető lett. Ezt a teret pedig egy fokozatosan süllyedő tereplépcsővel tettük megközelíthetővé, az épület előtt pedig a korábbi szintet állítottuk helyre.

Igen ám, csakhogy ide nagyméretű bazalt követ raktatok, ezáltal viszont megközelíthetetlen lett a főépület erről a korábbi szintről. Így van, ez volt a cél, a régi állomásépület (átadása: 1864 – szerk.) szinte belesüllyed ebbe a gigantikus kőmezőbe, amit ezzel a gesztussal el is emeltünk környezetétől. Bemenni alulról, a föld alatti térből lehet, és az épület közepébe jutsz, ahol a kantin és a könyvesbolt kapott helyet. Az épület bal szárnyába egy kétszáz fős konferenciaközpont került, a túlsó oldalra pedig két időszaki kiállítótér. Ezek a belső terek a külső homlokzatról visszahúzott üvegfalakkal vannak határolva. Az egykori peron helyére egy szabadtéri szoborparkot tervezünk, ahol helyet kapnának Fehér László drámai sziluett-figurái. Magát az állomásépületet eredeti állapotába hoztuk helyre, megszabadítva a később rárakódott toldalékoktól.

Fot贸: F. Kov谩cs Attila

Az egykori utasforgalmi épület két végénél található házak viszont nem a 19. századi formájukat mutatják.

Úgy tudom, mégis rajtuk vezet át a látogató útja majd.

Milyen lesz a kiállítás?

Valóban, ezek inkább 21.századi képződmények, eredetileg szolgálati lakásoknak épültek, így nem volt fontos a korábbi állapot visszaállítása.

A homlokzati falak látszóbeton-burkolatot kaptak és a rozsdás betonvas-fémháló került burokként az épületre ami vadszőlővel lesz befuttatva, az ablakokat árnyékoló Corten-dobozok keretezik. Az északi az oktatási épület, a déli pedig az irodákat fogadta be.

Igen, a holokauszt tornyok és a híd a kiállítás dramaturgiai koncepciójának szerves részei. A kiállítás egy tölcsérszerű bevezető térrel kezdődik a föld alatt, aminek a falát régi fotók borítják, kicsi kegytárgyakat rejtő vitrinekkel.

Innen bonyolult térsorokon keresztül jutunk alulról az első toronyba, ahol az út felfele vezet átlátható födémeken keresztül a Dávid-csillagot formázó hídig. Az első torony belül opálos, fehér, stilizált vertikális tér, a külső fények csak foltokban szűrődnek majd át. A látogató a tornyban valóságos tárgyakból készült mennyezetek alatt halad majd felfelé. A Dávid-csillag hídon elkápráztatják a több ezer apró lyukon beáradó fénypászmák, ezen keresztül jut a második, belülről teljesen fekete toronyba. Lent a mélyben, a padlón két ablak fénylik majd, mintha elforgatnál egy helyiséget, a koordináta-rendszer felborult. Az installáció ebben az űrszerű fekete térben egy széttört szoba berendezése, amint lefele zuhan, expresszív módon megvilágítva.

Ahogy szétnézek, az ilyen szikár, ipari hatás és a rozsda nem csak itt van jelen, hanem mintha az egész épületkomplexum külső képét meghatározná.

Sok olyan anyagot használtam fel, ami a transzportokhoz kapcsolódik, azonban mindent más kontextusba téve, átértelmezve, nem illusztratív módon. A Fiumei út felőli támfal talpfákból készült, a középtengelyben felvezető lépcső régi sínekből. A zúzott bazaltkő is megjelenik többszörösére nagyítva sok ezer négyzetméteren.

Ezen kívül pedig sok a Corten-acél, nem divatból, hanem mert a témához passzol. A Corten számomra valahogy a pusztulást és a mégis megmaradást szimbolizálja.

És ne menjünk el a talán legdirektebb vasúti utalás, a főépület előtt álló két torony mellett.

Paradox módon lehet, hogy a legdirektebb, de mégis a legszimbolikusabb. Előképe a Hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum előtt található.

Oda terveztem egy emlékművet 2004-ben, ami két fekete monolit gránittömb. Szétszakítottságuk fontos, de van egy nézőpont, ahonnan összeáll a két tömb és felfénylik az azokat összekötő Dávid-csillag.

Viszont ahogy elmozdulsz, újra szétesik az egész, kialszik a fény. Ez itt is így működik, de a két tömb itt vagonokból van. A vagonok teteje engem mindig egy könyvgerincre emlékeztet. Itt a tornyok oldalára helyezve, egy olyan furcsa felállított könyv jött létre, amelynek két gerince van, tehát ezt a könyvet nem lehet kinyitni. Józan ésszel, érzésekkel felfoghatatlan ami benne van...

Innen hova jut a látogató?

A kiállítás második felébe, ami a táborokból visszatérést és az azt követő időszakot dolgozza fel. Ahogy innen kijutunk, már belülről látszik a lesül�lyesztett átrium-kert, Schmidt Mária érzékeny ötlete, mely a főbejárattal átellenben jött létre, védetten a Fiumei út forgalmától, zajától. Itt el lehet gondolkodni a történteken, hogy kik is vagyunk valójában.

Te magad miként gondolsz vissza erre a nem is kis feladatra, amit a Sorsok Háza jelentett?

Lelkileg azt hiszem, életem legnehezebb feladata volt, a tartalmát illetően mindenképpen. Építészetileg is rendkívüli kihívás, de azt szeretem. Nagy ecsetvonásokkal akartam odatenni a dolgokat. Kortalan művet szerettem volna létrehozni, hogy évek múlva is aktuális legyen az üzenete. Úgy érzem, ez sikerült, sokan segítették a munkámat, velem voltak, ez nagyszerű érzés, köszönet érte. Elkeseredett vagyok viszont, hogy a kiállítás hiányzik, hiszen ezért épült az egész. Bízom benne, hogy utóbb ez is megoldódik. Borzasztó és a témához méltánytalan lenne, ha egó-harcok, politikai csatározások temetnék maguk alá.

1864-1944-2004-2014

An interview with Attila F. Kovács.

Walking down the road Fiumei út, the first things one sees in front of the former Józsefváros railway station is the somewhat surreal sight of the tall and dark towers. As with the blade wall of the House of Terror, here Attila F. Kovács has the same idea, he does not let pedestrians of the city pass by the building without giving a visual alert about the special role of the place. The towers have diverse roles, they constitute a peculiar epicentre for the complex. With its seeming inaccessibility, the station building “floating in a sea of stones” has almost become a monument in itself, while it became a full part of a 21st century institution. The House of Fates received an architectural framework implemented in high quality, enabling it to target a similar aim in its operation. Kristóf Kelecsényi talked with the chief architect at the premises.

The sight has changed radically since I was here the last time. The abandoned railway station had been dominated by weeds and neglect, even though it was only one and a half years ago. Now I see orderliness. What has happened here?

The preliminaries of what has happened go back to 10 years. In 2004 I designed a temporary exhibition in the House of Terror with the theme “children in the Holocaust”. After it had closed, we made it into a permanent exhibition in Hódmezővásárhely. The need was registered later to present this material in a grand exhibition, naturally, without “duplicating” the memorial centre in Páva street. It was this concept that we were approached with.

When did this happen?

In the summer of 2013. I prepared the visual designs in August, and they were very successful in the press conference of September. Work started on the development of the technical designs in October. I was the chief architect and the interior architect. I could smoothly cooperate with Ádám Reisz and FBI Studio, they were the general designers. Market Építő Zrt. started construction in December 2013 and completed the project within 15 months, in fantastic quality.

- the editor) almost sinks into a gigantic stone field, and by this gesture we detached it from its surroundings. You can enter from below, from the underground space, and then you get into the middle of the building, where the cafeteria and the bookstore were placed. In the left wing of the building a conference centre was built for two hundred persons, and the opposite side houses two temporary exhibition areas. These internal spaces are sided by glass walls withdrawn from the outer façade. We are planning to construct an outdoor statue park in the place of the former platform, where the dramatic silhouette figures of László Fehér would be placed. We have restored the station building itself to its original state, ridding it of the extensions added later.

However, the houses located at both ends of the building - passenger traffic building formerly - do not show their 19th century forms.

Indeed, these are rather formations of the 21st century; originally they were built for the staff, so it was not important to restore the former state. The façade walls received an exposed concrete cover, and the rusty concrete reinforcing bar mesh was placed as a shell on the building with wild grapes grown on it, while the windows are framed by sunshade Corten boxes. The northern building is used for educational purposes, and the southern wing houses the offices.

As I look around, this gaunt, industrial effect and the rust are not only present here, rather, they seem to determine the external appearance of the entire building complex.

I have used lots of materials related to the transports; however, I put everything in a different context, giving them a different interpretation and not using them as illustration. The supporting wall erected from the direction of Fiumei út has been made from sleepers, and the stairs leading up in the medium axis from old tracks. Crushed basalt stone also appears here, magnified multiple times on several thousand square meters. In addition, there is lots of Corten steel, not to be fashionable, rather because it matches the topic. Somehow, Corten symbolizes for me survival despite destruction.

How was it possible to implement the programme of the House of Fates in such an obsolete and abandoned railway station?

The first question that arose was how a 21st century museum could be created in this old railway station building. I said there was no way. My concept was to create a huge underground exhibition area under the area in front of the station.

Although the old buildings had basements, their areas were not interconnected.

Everything became accessible from the new underground exhibition area. And this area was made accessible by installing gradually sinking outdoor stairs, we restored the former level and in front of the building.

And let us not ignore what is probably the most direct reference to railway: the two towers in front of the main building.

Paradoxically, it may be the most direct, but still the most symbolic one. Its antecedent is located in front of the Holocaust Museum in Hódmezővásárhely.

I designed a memorial there in 2004, which consists of two blue and black monolithic granite blocks. It is important that they are torn apart, but from a certain perspective the two blocks converge, and the Star of David connecting them shines out. But as you move out of this perspective, the entire structure falls apart again, the light is extinguished. This is how it works here, too, but here the two blocks are made up of wagons. The roofs of wagons always remind me of the spines of books. Here we see a strange book placed standing on the side of the towers, one with two spines, so this book cannot be opened.

What is within the book cannot be grasped with rational mind and feelings…

Yes, but the main building became inaccessible from here this earlier level because you put an large basalt stone here.

Yes it was our goal. The old building of the railway station (inaugurated in 1864

However, the visitor will still have to go through them. What will the exhibition like?

Yes, the towers and the bridge are essential parts of the dramaturgic concept of the exhibition. The exhibition starts with a funnel-like underground introductory

A DIMORESTUDIO által gyártott egyedi, fémgyűrűkből összeálló LED-csillárt speciálisan erre a projektre készítette a cég

space, with its walls covered with old photos and with glass cabinets containing small memorabilia. Here we go through complicated signs of space into the first tower from below, from where the road leads upwards through transparent slabs to the bridge forming a Star of David. The first tower is opaque inside, it is a white, stylised vertical space, while the external lights will only get through in patches. The visitor in the tower will be going upwards under ceilings made from real objects. On the Star of David bridge, the visitor will be fascinated by beams of light falling through several thousand small holes, and it is through these beams that they will get to the second tower that is totally black inside.

Deep down, on the floor there will be two glittering windows, as if you would rotate a room, the system of coordinates has been upset. The installation in this black area reminiscent of interstellar space depicts the furnishings of a demolished room, in the process of falling down, lit in an expressive manner.

Where does the visitor get from here?

To the second part of the exhibition, which deals with the return from the camps and the period afterwards. As we get out from here, we start to see the

recessed atrium garden from the inside as well, which was the sensitive idea of Mária Schmidt, created opposite the main entrance, protected from the traffic and noise of Fiumei út. Here we can contemplate on what happened, who we are in reality.

How do you personally reflect on this project, not a small task by any measure, that the House of Fates meant?

I believe that emotionally it has been the most difficult task in my life, certainly in terms of its content. It is also an extraordinary challenge in terms of architecture, but that I like. I wanted to put things there by broad brushstrokes.

I wanted to create an ageless art object, to keep its message current even years from now. I feel I have managed to do so, many people helped me with my assignment, they were with me, which is a great feeling and I am grateful to them. However, I am really disappointed because the exhibition is missing, since the entire building has been erected for this purpose. I hope that this will also get resolved in the future. It would be terrible and unworthy of the topic if it was crushed by ego fights and political battles.

Építtető/Client: MÁV Zrt. Fővállalkozó/Prime Contractor: Scheer Sándor, Wolf András, Brósz R. Zsigmond (Market Építő Zrt.) Vezető építész, belsőépítész, designer Lead Architect, Interior Designer: F. Kovács Attila (Cube Design Kft.) General tervező/Partners In Charge: Reisz Ádám (felelős tervező; FBI Építész Kft.) Épületszerkezetek Structural Engineer: Handa Péter

Épületszerkezetek (vízszigetelés) Structural Engineer (waterproofing): Reisch Richárd, Mile Viktória Épületszerkezetek (üvegszerkezetek) Structural Engineer (glass structures): Stocker György Statika/Statics: Pintér Sándor, Gergye Zoltán Gépészet/Building Engineer: Bicskei Attila, Seres Edit

Gépészet/közmű/Building Engineer (public services): Bukovics János Villamos tervező/Electrical Engineer: Üveges Zoltán /villamos vezető tervező/, Fehér Szabolcs /villamos tervező/ (Artrea Consulting Kft.) Gyengeáram/Electric: Pacher Tibor, Bárdy Gábor Világítás tervezés/Lighting design: Morvai Zoltán, Szabó Eszter Barbara, Berecz Bertalan Kert- és környezettervezés/Landscape, environment: Szloszjár György, Stéhli Zoltán

ÖSSZEHANGOLT FELADAT

Interjú a MÁV kiemelt projektek vezetőjével

A Józsefvárosi pályaudvar egykor a főváros egyik jelentős vasúti csomópontja volt. Dr. Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. Elnöki Kabinet kiemelt projektek vezetője azt mondja, a MÁV számára fontos volt a terület méltó hasznosítása, ezért örömmel vettek részt a Sorsok Háza projektben.

Budapest közlekedésében fontos volt a Józsefvárosi pályaudvar. Milyen szerepet töltött be?

Az 1846 után megnyitott magánvasúti állomásokat követően ez volt az első állami tulajdonú pályaudvar Budapesten, itt 1867-ben indult meg a vasúti forgalom. A fénykor az 1884-ig tartó időszak volt, ekkor nyílt meg a mai Keleti pályaudvar. Józsefváros ezt követően 1936-ig kizárólag teherforgalmat szolgált ki, de véglegesen csak 1965-ben indult újra a személyforgalom. Az utolsó időszakban az állomás a kelebiai és az Újszász-Szolnok vasútvonalról fogadott szerelvényeket. Az utolsó személyvonat 2005. december 10-én este indult meg Kunszentmiklós irányába.

Milyen állapotban vannak a területen lévő épületek?

A Józsefvárosi pályaudvar területe 28 ha. Az épületek jelentős része romos állapotban van. A megszűnt forgalom miatt csak a legszükségesebb tevékenységeket volt lehetőségünk ellátni. A terület a Sorsok Háza beruházás befejezését követően, további hasznosítás céljából állami tulajdonba kerül.

Miért kellett bezárni a pályaudvart?

A személyszállításban nem volt jelentős Józsefváros forgalma, tovább nehezítette a helyzetet, hogy az állomást elkerülik a tömegközlekedés fő áramlatai. A teherpályaudvari funkciót a város központi részén való elhelyezkedés lehetetlenítette el. A vasútról

átrakott áru közúton történő továbbszállítása forgalmi és környezetvédelmi szempontból terhelte a belső városi részeket. A pályaudvar sorsát végül a főváros határán 2003-ban megnyílt intermodális logisztikai központ (BILK) pecsételte meg, amely átvette a konténertermináli funkciókat.

A MÁV-nak milyen feladata volt a Sorsok Háza projektben?

A kormány 2013 szeptemberében határozta el, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősített Sorsok Háza beruházásnak a Józsefvárosi pályaudvaron kell megvalósulnia, és a beruházó a tulajdonviszonyok és beruházói tapasztalatok következtében a MÁV lesz. Az ezzel járó költségeket az állam céltámogatásként biztosította a MÁV részére, így a projekt nem terhelte a társaságunk büdzséjét.

A beruházást dr. Fürjes Balázs kormánybiztos úr és lehetetlent nem ismerő csapata irányította, a projektben napi szinten működtünk együtt.

A felvételi épületben 24 család lakott. Velük meg tudtak egyezni?

Igen, ez volt az első és akkor legfontosabb feladat. A lakókkal az egyezségeket egy kiváló MÁV-os ingatlanos csapattal sikerült megkötnünk. Volt olyan lakó, akinek már a nagyszülei is a felvételi épületben éltek, de többen voltak, akik itt születtek. 3 hónap alatt csaknem 120 tárgyalást folytattunk le. Az utolsó lakó december elején költözött ki.

Ebben az időszakban volt más feladatuk is?

A tárgyalásokkal párhuzamosan kellett megkötni a forrást biztosító támogatási szerződést, lefolytatni a tervezési, mérnök-lebonyolítói, valamint kivitelezési közbeszerzési eljárásokat. A kivitelezés megkezdését követően a MÁV-os tervjóváhagyások hatékony lebonyolítása, a hatósági engedélyezési eljárások, és a beruházás során felmerülő jogi kérdések gyors megoldása volt a feladatunk. A projektet a MÁV-on belül is kiemeltnek minősítettük, 70-80 mérnök, jogász és pénzügyes kolléga dolgozott rajta. A beruházás szereplői páratlan hatékonysággal és jelentősebb vita nélkül, megoldás-orientáltan tudtak együttműködni. Az eredmény pedig önmagáért beszél!

A SYNCHRONIZED TASK

Interview with the head of highlighted projects of MÁV Józsefváros railway station used to be one of the most significant railway junctions of the capital. Dr. Zoltán Pafféri, head of highlighted projects for the Chairperson’s Cabinets of MÁV Zrt. says that it was important for MÁV that the area should be utilized with a worthy function, so they were glad to participate in the House of Fates project.

Józsefváros railway station was an important facility in the transport of Budapest. What was its function?

Following the private railway stations opened after 1846, this was the first state-owned railway station in Budapest; railway transport started here in 1867. The golden era was the period until 1884, Keleti railway station was opened in that year. After that Józsefváros had exclusively served freight traffic until 1936, but passenger traffic was only resumed permanently in 1965. In the last period the station received trains from the railway lines of Kelebia and Újszász-Szolnok. The last passenger train left the station in the evening of 10 December 2005, bound for Kunszentmiklós.

What is the condition of the buildings in the area?

The area of Józsefváros station is 28 ha. A significant part of the buildings is very much rundown. As there is no traffic here anymore, we were only able to perform the most basic activities. After the completion of the House of Fates, the area will become the property of the state for further development.

Fotó: F. Kovács Attila

Why was it necessary to close down the station?

In passenger transport the traffic of Józsefváros had not been significant, and it made the situation worse that the main streams of community transport avoid the station. Since it is located in a central part of the city, it is not suitable to function as a goods station, either. The further transport of goods transloaded from wagons into road vehicles had been a strain on the inner city parts in terms of traffic and environment. Finally, the fate of the station was sealed by the intermodal logistic centre (BILK) opened on the boundary of the capital in 2003, which took over the container terminal functions.

What were the tasks of MÁV in the House of Fates project?

The government resolved in September 2013 that the House of Fates project, qualified as having outstanding significance for the national economy, was to be implemented in the Józsefváros station, and being the owner and a company with significant construction experiences, MÁV would be in charge of the project. The related costs were financed by the state in the form of targeted support to MÁV, therefore the project was not a strain on our budget.

The project was supervised by Government Commissioner dr. Balázs Fürjes with his team ready to take on impossible challenges; we cooperated in the project on a daily basis.

24 families lived in the passenger building. Could you reach an agreement with them?

This was the first task and the most important one at the time. We had an excellent real estate team for MÁV that managed to reach agreement with the occupants. There was an occupant whose family had lived in the building since the time of their grandparents, but there were several occupants who had been born here. In the space of 3 months we conducted almost 120 discussions. The last of the occupants left the building at the beginning of December.

Did you have any other task during this period?

We had to conclude the support contract for the funding parallel with the discussions, to conduct the design, engineering-management and construction public procurement procedures. After the start of construction our assignments included the efficient conduct of the plan approval processes of MÁV, the fast completion of the official permission procedures and the resolution of any legal issues that would occur in the project. We qualified this project as one with special priority also within MÁV, we had 70-80 engineers, lawyers and financial experts working on it within the company. The parties involved in the project could cooperate with outstanding efficiency and with no significant dispute, in a resolutionoriented manner. And the result speaks for itself!

PROCESSZUS

Beszélgetés Wolf Andrással, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatójával Hosszú és összetett tervezési folyamat, építészeti és ideológiai konfliktusok és ezzel együtt körültekintő, a lehetőségekhez mérten gyors és gördülékeny kivitelezés – jól példázza e kettősség az épületegyüttes folyamatának összetettségét.

A tervezési folyamatokról, a kivitelezés során felmerülő kérdéskörökről beszélgettünk Wolf Andrással.

A Sorsok Házának előtörténetében döntő pontot jelentett az a mind jelentésében, mint pedig fizikális jellegzetességeiben igencsak meghatározó terület, amelyre a leendő múzeum/oktatási központ architektúrája felépült. Mennyire határozta ez meg a kivitelezés folyamatát a kezdetektől?

A kezdetektől fogva szembesültünk a terület alkotta kihívásokkal.

Ez megmutatkozott egyrészt annak jellegében, mint ahogyan ez a barnamezős beruházásoknál jellemző; másrészt pedig az ott található épületek is hozzáadódtak a megépülés folyamatához. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy az összetett iroda-oktatásmúzeum funkció-együttes meghatározta a tér jellegét; a pályaudvar az épületeivel, valamint az azokból kinövő, lakófunkciókat is betöltő épületegyüttes. 2013 decemberében történt meg a terület átvétele és egy minden szempontból elhanyagolt területen kezdődhetett el a kivitelezési munka. Szerencsére a területen talajszennyezés nem volt, így ilyen irányú feladatokra nem volt szükség. Miután a szomszédos postaépület számára kiépítettük az elkerülő utat, megtörtént a teljes terület kivitelezésbe vonása. További sajátosság volt, hogy a kivitelezéssel egyidejűleg tudott megkezdődni a teljes tervezési folyamat, hiszen csak egy koncepcióterv állt rendelkezésre

a szerződés megkötésekor, ebből kellett rekordgyorsasággal engedélyezési és kiviteli tervdokumentációt készítenünk.

A korábbi épületegyüttes hasznosítása mennyiben volt adott szempont?

Mivel egy 1860-as években épült, majd a következő száz évben folyamatosan átalakított épületegyüttesről beszélünk –, mely már a koncepciótervekben is fontos szerepet kapott – ezért elsődleges szempont volt a meglévő-megmaradó épületek „felhasználása” a tervezési és kivitelezési folyamatban. Az utólagos hozzáépítéseket lebontottuk, a megmaradó épületeket tartószerkezetig visszabontottuk, figyelembe véve az új funkciók szerinti alaprajzi megoldásokhoz szükséges átalakításokat is. A korábbi épületeket így a lehető legnagyobb mértékben hasznosítottuk.

Mi jelentett további kihívást a kivitelezés folyamatában?

Egyszerre tervezni és kivitelezni egy olyan épületet, melyben egyedi építészeti megoldások, anyaghasználatok és rendkívül változatos funkciók jelennek meg. A meglévő épületek műszaki állapotából egy mai kornak megfelelő minőségi épület kialakítása is nagy kihívás, hiszen szinte biztosan állítható, hogy egy meglévő épület ilyen

mértékű átalakítása sokkal nagyobb és összetettebb tervezési és kivitelezési feladat, mint egy üres területen egy teljesen új épület létrehozása. A megvalósításhoz szükséges idő is több, miközben itt nagyon feszített tempót kellett tartanunk.

Kivitelezési szempontból az ikonikus – Dávid-csillaggal összekötött – kettős torony rendkívül erőteljes megoldás.

Nagy kihívás volt a tornyok és az összekötő híd acélszerkezetének megtervezése és kivitelezése, hiszen egy magas, de rendkívül karcsú szerkezeti megjelenés volt a cél, mely a kiállítótér vasbeton födémszerkezetén áll. Az eredeti terv az volt, hogy korabeli vasúti kocsik elemei fogják alkotni a két torony burkolatát. Hosszas utánajárás után azonban egyértelművé vált, hogy ilyen lehetőség már nincs, mert teljesen tönkrementek ezek a vasúti kocsik. Néhány restauráltat sikerült fellelnünk, de ezek értelemszerűen nem voltak felhasználhatóak. Vasutas szakemberek segítségével azonban felkutattuk az eredeti gyártmányterveket és azok felhasználásával – a részletekre figyelve - legyártottuk a vasúti kocsi elemeket, így elkészítve a tornyok burkolatát. A híd perforált fémlemez burkolati anyagát nagyon sok keresés és mintáztatás alapján sikerült kiválasztani.

PROCESS

A conversation with András Wolf, technical director of Market Építő Zrt. A lengthy and complex design process, architectural and ideological conflicts, and simultaneously, very thorough implementation that was fast and smooth compared to the possibilities – this duality well exemplifies the complexity of the process of the building ensemble. We talked with András Wolf about the design processes and the issues that came up during the construction.

In the history of the House of Fates the area that is quite determining both in terms of meaning and physical features on which the architecture of the future museum/ education centre is built, was crucial. To what extent did this determine the process of construction from the beginning?

We faced challenges imposed by the area from the very beginning. This was manifest, on the one hand, in its nature, as is usual with brown field investments, on the other hand, the buildings situated there added up to the process of construction. We could not ignore the fact that this complex functional set of office-education-museum determined the nature of the space, the railway station with its buildings and the building complex growing out from these, also used for residential functions. The area was taken over in December 2013 and

construction work began in an area that had been neglected from every aspect.

Fortunately, the soil in the area was not polluted, so there was no need for decontamination. After we built up the bypass road for the neighbouring post office building, the entire area was involved in construction. It was another peculiarity that the entire process of designing could be started simultaneously with construction, since upon contract conclusion we only had a conceptual design available; we had to create permission and implementation design documentation from that at record speed.

To what extent was the utilization of the former building complex a need?

Since we talk about a set of buildings that were built in the 1860s and then constantly remodelled during the next 100 years – to which important roles were assigned in the conceptual designs already –, therefore it was a primary aspect to “utilize” the existing-remaining buildings in the process of design and construction. We demolished the subsequent extensions, stripped the remaining buildings to their support structures, also taking into account the remodelling works necessary for the ground plan solutions necessitated by the new functions.

Therefore we utilized the former buildings to the highest possible extent.

What were some of the additional challenges in the process of construction?

To design and construct simultaneously a building that utilizes unique architectural solutions, uses of materials and incorporates a wide range of diverse functions.

Given the technical condition of the existing buildings, it is also a big challenge to create a high-quality building meeting the requirements of our time, since it is almost certain that the remodelling of an existing building to such an extent is a much bigger and sophisticated design and construction task then the construction of an entirely new building in an undeveloped area. The time necessary for completion is also longer, while here we had to work according to a very tight schedule.

In terms of construction, the two iconic towers connected by the Star of David is a very powerful solution.

The design and implementation of the towers and the steel structure of the bridge connecting them was a great challenge, since the aim was to present a tall but very lean structure, which stands on the reinforced concrete slab structure of the exhibition area. The original plan was to have elements of railway cars of the time constitute the facing of the two towers. However, after lots of the lengthy efforts to explore the subject, it became clear that this was no longer an option because those railway cars have fallen apart completely. We managed to find a few restored cars, but apparently we could not use them. However, with the help of railway professionals, we found the original manufacturing designs and using them – paying attention to details – we had the railway car elements manufactured, which could then be used for the facing of the towers. We managed to select the perforated metal sheet facing material of the bridge after lots of searching and modelling.

MEGÉPÍTENI A KIMONDHATATLANT

J

ogosan merül fel a kérdés: hogyan és miként lehet építészetileg bemutatni a nyugati történelem legnagyobb tragédiáját?

A klasszikus formák és stílusok, akárcsak a klasszikus modern építészet letisztult, optimista formanyelve nem csak hogy elégtelennek tűnnek, de mintha maguk is kompromittálódtak volna. Albert Speer birodalmi klasszicizmusa és a német gyárépületek funkcionalizmusa után minden forma új, negatív jelentéssel telítődött. Előbbi a birodalmi reprezentációs törekvéseket (Germánia óriás-épületeinek hagymázas álmai, a müncheni Ehrentempelek a Königsplatzon) utóbbi pedig a kényszermunkások életét követelő gyárak (például a Valentin tengeralattjáró bunker Brémában) emlékét idézi. Amikor Adorno azt az – első pillanatban nehezen érthető – kijelentést tette, hogy „Auschwitz után verset írni barbárság” éppen erre, a stílusok és a műformák fenntarthatatlan művészi tisztaságára akarta felhívni a figyelmet.

Az egyik legkorábbi holokauszt emlékmű a Varsói Gettólázadás emlékműve melynek elődjét már 1944-ben felállították, végső formáját azonban 1948-ban nyerte el Nathan Rapoport tervei alapján. A 11 méter magas fal egyaránt emlékeztet a gettó falára és a Siratófalra, központi figurális bronz domborműve a felfegyverzett szabadságharcosokat mutatja. A mű szimmetriáját és klasszikus reprezentációs eszköztárát (a szimmetrikusan elhelyezett oroszlánok által támasztott menórák) ellensúlyozza, hogy az emlékmű anyaga hadizsákmány.

Tudatos konstrukció eredménye, hogy a Washingtoni Holokauszt Múzeum épülete is éppen a klasszikus formanyelvet és a modern funkcionalitást helyezi a középpontba. Az 1993ban átadott, James Ingo Freed tervei alapján készült épületnek a hely és a kulturális távolság problémájával egyszerre kellett megküzdenie.

Freed maga is a náci hatalom elől az Egyesült Államokba menekült német szülők gyermeke, művének alapzatába, két urnában eredeti, európai haláltáborokból származó emberi hamvakat és földet temetett, hogy megteremtse a szellemi és kulturális kapcsolatot. Épületének homlokzata három architrávos kapuval, félkörös rizalittal néz az utcafrontra. Nagy ablakait vastag kőrács fedi, és két pillér hangsúlyozza pülonszerűségét. Ez a klasszikus nyitás azonban csak álca, faszádizmus, nincs közvetlen, szerves kapcsolatban a belső, funkcionális térrel, mely üvegfedésével, és az épület tömegétől formailag is különálló Emlékezés termével már tudatosan a gépesített gyilkolás halálos racionalizmusát igyekszik felidézni.

„Az örökké tartó szenvedésnek ugyanolyan joga van az önkifejezésre, mint a megkínzott embernek az üvöltésre”.

Theodor W. Adorno Szöveg GÁRDONYI LÁSZLÓ

Peter Eisenman: A Meggyilkolt Európai Zsidóság Emlékműve, Berlin; fotó: Marko Priske

CONSTRUCTING THE UNSPEAKABLE Text by LÁSZLÓ GÁRDONYI

“Perennial suffering has as much right to expression as a tortured man has to scream” Theodor W. Adorno

Jad Vasem, 1953; fotó: Wikipedia

A klasszikus avantgárd építészet és az internacionális építészeti stílus az alapvető formáló ereje a párizsi Mémorial de la Shoahnak is.

A Jean-Pierre Jouve és François Pin által tervezett, 2005-ben átadott épület formaképzésében a folyamatosan megjelenő Dávid-csillag utal funkciójára. A jelkép nem csak bronzból, mintegy rátétként jelenik meg a homlokzaton, hanem a központi tömb nagy üvegfelületének rácsa is ezt a mintát ismétli végtelenítve, mintegy nyilvánosan, végérvényesen elismerve a zsidó kultúra szerepét az európai építészetben.

A hely szimbolikus volta erőteljes szerepet játszik a két legfontosabb izraeli múzeumban. Az 1948-ban alapított Martef HaShoa (A Soá termei) Sion-hegyen épült, hogy hangsúlyozza a holokauszt és a zsidóság történelmi megpróbáltatásainak szerves kapcsolatát, valamint Dávid király házából jövő megváltóba vetett misztikus hitet. Ezt a hatást szolgálják a múzeum sötét, barlangszerű termei, melyeket gyertyák fényei világítanak meg. Éppen az ellenkezője volt a cél a Jad Vasem múzeumnál. A Herzl-hegy nyugati lejtője teljesen érintetlen a súlyos történelmi asszociációktól, elhelyezése éppen az újrakezdést, vagy valami újnak a születését kívánja hangsúlyozni. Az új, Moshde Safie által tervezett, 2005-ben átadott épület kiállítóterülete leginkább egy hatalmas prizmára hasonlít, amint átvágja a tájat. A prizma-asszociációt erősíti az egész központi csarnokon végigfutó tetővilágító, melynek tiszta, ezüstös fénye komoly ellentétet képez a befelé dőlő, nyomasztó betonfalakkal. A termek a csarnok két oldalán helyezkednek el, összeköttetésük megakadályozza, hogy a látogató végighaladhasson a tengely mentén: folyamatosan eltérítik útjából, belekényszerítik egy előre meg-

szabott útba. A múzeumhoz tartozó Emlékezés csarnoka szűk és zavaróan alacsony nyersbetonmennyezete is ugyanezt a célt szolgálja: felkelteni a látogatóban a rettenettel szembeni tehetetlenség érzését.

A berlini Zsidó Múzeum intenciói is hasonlóak. A 2001-ben Daniel Liebeskind tervei szerint átadott épület egy széttört Dávid-csillag formáját idézi, de Safie épületével ellentétben nem a kiállítás logikája, hanem az épületen átfutó üres terek szakítják szét a térélményt, teszik az „egész” épületet bejárhatatlanná. A bejáratnál három folyosó (három tengely) találkozik, szimbolizálva a zsidóság három lehetséges sorsát: az együttélést a német kultúrával, a kivándorlást és a holokausztot. A Holokauszt tornya egy 24 méter magas üres épület: nincs fűtés, hűtés, sem ablakok, a nyersbeton épület csak egy kis, tető alatt található nyílásból kap fényt. Az utca ismerős morajlása fenyegető, távoli, szürke morgássá változik ebben a térben. Az együttélés tengelye visz a kiállítótérbe, a kivándorlás tengelye pedig a Száműzetés kertjébe, ahol 49 embermagasságnál nagyobb betonpillérbe ültetett olajfa nő. A látogató a hideg betonpillérek között bolyongva annak ellenére érzi magát idegennek, hogy fák árnyékában, a szabad ég alatt lehet.

A bolyongás és az eltévedés a központi motívuma a Meggyilkolt Európai Zsidóság Emlékművének, Berlinben, a Brandenburgi kapu mellett. A Peter Eisenman által tervezett épületméretű szobor 2711 sztéléből áll, összesen 19 000 négyzetméteren. A látogató miközben bolyong az „értelmetlen” ködarabok között, szép lassan elveszíti tájékozódó képességét, magára marad szorongásával egy olyan környezetben, melynek hideg racionalitása egyáltalán nem veszi őt számításba.

The legitimate question is: how can be shown the greatest tragedy of the western history through architecture? The classical shapes and styles, or the pure, optimistic forms of the classic modern architecture seem not only insufficient, but they have been compromised. The imperial classicism of Albert Speer and the functionalism of the german factories, every form had been filled with a negative meaning.

The former resembles the representation of the reich (as the delirious dream of the architectural giants in Germania or the Ehrentempeln in Münich) the latter reminds us the lives and deaths of the forced labourers of the factories (for example the Valentin U-boot Bunker in Bremen). When Adorno stated, “to write poetry after Auschwitz is an act of barbarism” he really showed the unmaintainable clarity and naivity of the artistic styles and forms.

One of the first memorials to the holocaust was the Monument to the Ghetto Heroes in Warsaw, its antecedent dates back to 1944, but it earned its final form in 1948, following the plans of Nathan Rapoport.

The 11 metres high wall symbolises not just the wall of the ghetto, but the Western Wall in Jerusalem too, and its central relief shows the armed freedom fighters. The fact, that the materials used to build the monument were looted from german troops counterweights the classic representational tools, as the symmetric menoras held by lions.

The classicist forms and functionality are embedded inside a conscious construction at the building of the United States Holocaust Memorial Museum in Washington DC. It was finished in 1993, the architect was James Ingo Freed. The project had to deal with the problems of the location and the cultural distance in the same time. Freed himself was a child of immigrant Germans, fleeing from the nazi regime to the US, and he buried two milk cans containing soil and ashes from a number of concentration camps, in order to build the spiritual and cultural connection.

The facade consists three architravel ports and a semicircular bay. The great windows are covered with stone nets, and two pillars emphasise the pylon form of the entrance. But this classic facade is only a masque, as it has no organic connection to the interior, which invokes the mechanised mass murders

through the functionalism of the space, the skylight and the independent form of the Hall of Remembrance.

The classic avantguard and the international architectural style were the sources of the the Mémorial de la Soah in Paris too. The building was designed by Antoine Jouve and Francois Pin, and was finished in 2005. The star of David appears on the facade to invoke the function of the building. The symbol appears not just as an addition made of bronze, but as the main element of the net of the glass facade, on the main block of the building, as if it admits and recognises the part the jewish architects played in european architecture.

The symbolism of the location plays an important role in the two most important Israeli Museums. The Martef HaShoa (The Chamber of the Holocaust) which was founded in 1948 was placed on the Mount Zion, in order to emphasise the connection between the historical suffering of the jews and the holocaust, and on the same time it evokes the mystic faith in the Messiah, who comes from the House of David. For the same effect, the museum has dark, cave-like rooms, lit by candles.

The opposite was the intention at the Yad Washem.

The western slope of the Mount Herzl is free from the heavy historical associations, so the location of the museum shows the re- or much rather a free start. The new building, which was designed by Moshde Safie and was finished in 2005, resembles a prism, as it cuts through the landscape. The prismassociation is forced by the skylight, which spreads a clear, silver light to counterweight the leaning, overwhelming concrete walls. The halls are located on the two sides of the main hall, and their connection prohibits the visitor to follow the main axis of the building, as they divert and force him to follow another route. The disturbingly low concrete ceiling of the Hall of Remembrance serves the same purpose: to invoke the feeling of powerlessness in front of the terror.

The intentions of Daniel Liebeskind’s Jewish Museum in Berlin are the same. In evokes the form of a broken star of David, but unlike Safie’s building, not the logic of the exhibiton tears the space apart, but architectural voids, which fractalis the whole building. The corridors, or axes joining at the entrance,

Rachel Whiteread: Judenplatz, Bécs, holokauszt emlékmű (1996); fotó: Wikipedia

symbolising the three fates of the jews: the continuity in German culture, the emigration and the holocaust. The Tower of the Holocaust is a 24 metres high empty building, there is no heating nor cooling, the pure concrete structure is only lit by a small slit in its roof. The familiar murmur of the street transforms in this space into a grey grumbling noise. The axis of continuity brings the visitor to the exhibition, the axis of exodus leads to the Garden of Exile, where oleaster trees grow out of 49 concrete pillars. The visitor, wandering through the cold pillars feels alienated nevertheless he is in the shadows of living trees, under the blue sky.

To wander and to be lost are the central motifs of the Memorial to the Murdered Jews of Europe in Berlin at the neighbourhood of the Brandenburg Gate.

The sculpture, more like a building was designed by Peter Eismann, and consists 2711 stelae in 19.000 quadratmeters. The visitor, who wanders between these meaningless stones, slowly losts his or her sense of orientation, and left alone with anxiety in an environment, which does not calculate with him or her in its own, cold rationality.

MODELLEZÉSTŐL AZ ÁTADÁSIG

Szerkezetépítés a Moratus Kft.-től

Az

épülettervezők a betont, mint tartószerkezetet, és mint megmutatott építészeti felületet egyre gyakrabban használják fel építészeti elképzeléseik megvalósításakor. Ennél a tematikus és emblematikus épületegyüttesnél a belsőépítészi és építészi koncepcióban egyértelműen jelentkezett ez az igény. A főbejárat-kapuzat, a múzeumi térbe vezető lépcső, az új építésű múzeumi belső tér és kapcsolódó helyiségek; a valamikori pályaudvar főépületébe vezető lépcső, felette épített födém, az oldalszárnyak lépcsőházai és liftaknái; az udvart lezáró perontető szerkezete, és kapcsolódó kerítések, az épületek oldalsó homlokzatai, a Fiumei utat kísérő támfalak, mind-mind nyersen maradó vasbetonszerkezetből készültek.

A Moratus Szerkezetépítő Kft. kivitelezte monolit vasbetonszerkezetek, mint tartószerkezetek és építészeti elemek a szerkezetépítés körülményeiről, az átépítés, hozzáépítés, a szűk organizációs lehetőségek okozta nehézségekről már mit sem árulnak el. A geometrikus formák,

a belső terekben sík, homogén, szürke betonfelületek, míg a külső területeken a deszkazsaluzattal készült nyers, rideg kerítések és kapuzatok a tervezői gondolatok valóságos lenyomatai.

A szerkezetépítés ipari tevékenység, a látványbeton építészeti alkalmazásával, egyedi megjelenésű épületeknél lép elő egyben formatervezési, design feladattá. Ez többletmunkát, szemléletváltást igényel. A technológiai tervezésnek, olyan részletekre is ki kell terjednie, mint a zsaluzat pontos részelemekre bontott megtervezése. A Moratus Kft. gyakorlott zsalutervező mérnöke a zsalutáblákról szerelési és gyártmányterveket készített, az építészekkel együttműködve több variációt is kidolgozott.

A végleges beépítés előtt 1:1-es modell megépítésével lehetett eldönteni a szükséges technológiai irányt.

A zsaluzatok lenyomati képének rajzi, és valóságos modellezésén túl a beton összetétele is jelentősen befolyásolja a végeredményt.

A betonösszetétel kiválasztásához a betontechnológiai terv összeállítása mellett szükség volt próbabetonozásra is.

Különösen nagy odafigyelést igényelt a főbejárati kerítés és kapuzat falainak és födémének megépítése. Az azonos méretű gyalult deszkafelület asztalosipari módszerekkel készült. Ezt rögzítették egy kellően merev zsaluzati vázra. Kivételesen precíz ácsmunkára volt szükség a vízszintes deszkavonalak méretpontos végigvezetéséhez a derékszögben beforduló sarkoknál.

A perontető helyreállítása aprólékos „finommunkával” volt lehetséges, a merevítésként is szolgáló vasbeton pillérek és gerendák méretpontos megépítése a Moratus Kft. jó kezű szakembereinek munkáját dicséri.

A végeredmény eléréséhez elengedhetetlenül szükséges végső visszaellenőrzéskor előtalált felületi egyenetlenségeket, hibákat, sérüléseket, a rendelkezésre álló, hozzáértő, felületjavító restaurátorcsoport javította ki. Az ilyen típusú beavatkozásokat mintáztatás és szigorú technológiai terv elfogadása után lehetett elvégezni.

A végeredmény hűen tükrözi a kivitelezők alapvető célját: az építészeti igények maximális kiszolgálását.

FROM MODELLING TO INAUGURATION Structure construction by Moratus Kft.

Designers of buildings use concrete more and more frequently as a supporting structure and as an exposed architectural surface, in order to implement their architectural ideas. This need was clearly indicated for this thematic and emblematic building ensemble, in the interior design and architectural concept. The main entrance with its arched gate, the steps leading to the museum area, the newly built interior and connected room of the museum, the stairs leading to the main building of the former railway station, the slab built above it, the staircases and elevator shafts of the side wings; the structure of the platform roof closing the courtyard and the connected fences, the lateral façades of the building, the supporting walls running along Fiumei út have all been made of reinforced concrete structures left raw.

Still, the monolithic reinforced concrete structures constructed by Moratus Szerkezetépítő Kft. as supporting structures and architectural elements, do not reveal anything about the conditions of structure construction, the difficulties caused by the remodelling, extension and the narrow scope of organizational opportunities. The geometric forms, the flat, homogeneous grey concrete surfaces in the inner spaces and the row, drab fences and gateways constructed with timber shuttering are veritable impressions of the thoughts of the designer.

The construction of structures is an industrial activity; it is the architectural application of exposed concrete that elevates it to the status of a design task for buildings with an individual appearance. This requires more work and a change in the mindset. Technological planning must also cover such details as the accurate

design of the formwork, broken down to component elements. The skilled formwork designer engineer of Moratus Kft. prepared installation and design plans of the formwork sheets, and developed several variations in cooperation with the architects.

Prior to final incorporation, the necessary technological approach could be determined by creating a 1:1 model.

In addition to modelling, the appearance of the impression of the formwork on a drawing and to actual modelling, the composition of concrete also has a significant impact on the output. In addition to preparing a concrete technology plan, trial concrete casting was also necessary for selecting the composition of the concrete.

The construction of the walls and slab of the fence and the gateway at the main entrance required special attention. The planed timber surface of identical size was made by industrial woodwork methods. This was fixed onto an appropriately stiff formwork scaffolding.

Especially precise carpentry work was necessary for leading the horizontal timber lines according to the exact scaling at the corners turning at right angle.

The restoration of the roof of the platform required minute “precision work”, the construction of the reinforced concrete pillars and beams, also serving as stiffening, is evidence for the excellent performance of the skilled craftsmen of Moratus Kft. At the final check essential for accomplishing the desired results, when any surface irregularity, faults, damages were found, they were repaired by the skilled surface repair restorer work team that we had on hand. This type of intervention was only authorized after sampling and the acceptance of a strict technological plan.

Moratus Szerkezetépítő Kft. Cím: 1037 Budapest, Bojtár u. 53.

Telefon: +36 1 883 02 43 Fax: +36 1 466 48 27 E-mail: info@moratus.hu Web: www.moratus.hu

FÉNYKONTRASZT

Világítástechnikai megoldások a be light!-tól

A

Sorsok Háza világítástechnikai szempontból komoly kihívás elé állította a be light! mérnökeit. F. Kovács Attila építész egy merőben új struktúrát hívott életre, mely a teatralitást helyezi középpontba rendkívül erős látványelemek alkalmazásával, illetve markáns anyag- és színhasználattal.

Az épületegyüttes mérete, illetve a feladat összetettsége miatt a be light! két projektvezető munkatársat delegált erre a munkára, a kül- és beltéri világítástechnika szerint osztottuk fel mérnökeink között a tervezést és lebonyolítást.

Mindkét esetben azonos volt a kiindulópont: a világítástechnika teljes egészében az építészeti koncepció erősítését szolgálja azért, hogy a fény, mint építészeti eszköz segítségével még erősebbé váljon a látványvilág.

Kültér tekintetében pengeéles szerkezeti egységek alkalmazásával a Sorsok Házán a vertikalitás-horizontalitás erős kontrasztban jelenik meg. Ennek minél jobb kihangsúlyozására vonalmenti LED-profilokat terveztünk és gyártottunk, melyekkel a főbejárat előtt ereszkedő, „tekintélyt parancsoló” olaszlépcsőn, és az annak felső részén húzódó Corten főbejárati előtetőn találkozhatunk. Mindkét esetben süllyesztett kivitel került beépítésre, a tervezés folyamán kiemelt figyelmet fordítva a LED-ek megfelelő hőelvezetésére. A rozsdás vasbeton-szálakkal behálózott főépület díszvilágítását egy, a piacon vadonatúj termékkel, a SIMES gyártó SHAPE lámpatestével oldottuk meg: az ablakok párkányzatába süllyesztett, mindössze 4,7W-os

LED-es lámpa speciális optikával készül, és fén�nyel keretezi be az ablakok béléseit. A másik épületegyüttes (egykori pályaudvar) oldalfalának alsó részét aszimmetrikus súrolófénnyel világítottuk meg: az összhatás egyedi, mintha „lebegne” a komplexum.

A beltér tekintetében is a markáns és homogén színhasználat játssza a főszerepet. Fehér, szürke, fekete tónusok jellemzik az enteriőrt, ennek megfelelően a lámpatestek is ilyen színekben találhatók az épületben. A koncepció szerint a föld alatt – azaz a kiállítási területen – fekete, a föld feletti szinteken alumíniumszürke, a vezetői irodában pedig fehér világítótestek találhatók, elsősorban a belga brand, a DELTA LIGHT kínálatából. Egy helyiség azonban kivételt képez: az földszinti előadótérben a homogenitást a színes székek alkalmazása töri meg, ehhez igazodva a világítást is egy egyedi formájú, furnér bevonatú függesztett lámpa, a FOSCARINI – TROAG biztosítja. Erős designelemként jelenik továbbá meg az egykori pályaudvar központi terében az AIM függesztett lámpa (gyártó a FLOS), ezek több méter magasból, liánszerűen jelennek meg az enteriőrben. Az építész, F. Kovács Attila tervei alapján az olasz manufaktúra, a DIMORESTUDIO gyártott a közel 13 méter belmagasságú átriumba egyedi, fémgyűrűkből összeálló LED-es csillárt. Összefoglalásképp elmondhatjuk, hogy olyan világítási rendszer jött létre, mely maximálisan igyekszik hozzájárulni az Sorsok Háza struktúrájához, egyúttal erősíteni annak meghatározó látványvilágát.

LIGHT CONTRAST Lighting solutions from be light!

A DIMORESTUDIO által gyártott egyedi, fémgyűrűkből összeálló LED-csillárt speciálisan erre a projektre készítette a cég

From the aspect of lighting technology, the House of Fates imposed serious challenge to the engineers of be light! Architect Attila F. Kovács created a fundamentally new structure which places theatricality in focus by the application of extremely strong visual elements, as well as by the marked use of materials and colours.

Owing to the size of the set of buildings and the complexity of the task, be light! delegated two project manager employees to this work, we have divided up design and implementation tasks among our engineers according to indoor and outdoor lighting technology. The starting point was identical in both cases: the lighting technology fully serves the strengthening of the architectural concept, light is applied as an architectural tool to make the visual world even stronger.

As to the outdoor elements, by the application of razor-sharp structural units, the House of Fates shows a strong contrast of verticality and horizontality.

In order to emphasize this as much as possible, we have designed and manufactured LED profiles along the lines, which the visitor can see on the “imposing” Italian steps descending in front of the main entrance and on the corten canopy of the main entrance, running on its upper part. In both cases, recessed elements were built in, and during planning, special attention was paid to the appropriate dissipation of heat for the LEDs. We have provided the decorative lighting of the main building, enmeshed with rusty reinforced concrete fibres, with a product that is brand new in the market, the SHAPE luminaire of the manufacturer SIMES, this LED light of only 4.7W recessed in the ledge of the windows is made with special optical parts and frames the window linings with light. We have lit the lower part of the other building complex (the former railway station) by an asymmetric grazing light: the total effect is unique, as if the complex was “floating.”

The marked and homogeneous use of colours dominates the inside of the building as well. The interior is characterized by white, grey and black tones, accordingly, the luminaires installed in the building also show these colours. According to the concept, under the ground level - i.e. in the exhibition area - there are black luminaires, on the areas above the ground there are aluminium grey, and in the management office there are white, primarily from the offering of DELTA LIGHT, a Belgian brand. However, one room is an exception: the lecture area on the ground floor breaks homogeneity by the application of colour chairs, and the lighting is adapted to that, it is a hanging lamp of an individual shape, with veneer cover, supplied by FOSCARINI – TROAG. In the central space of the former railway station the AIM hanging lamp appears as a strong design element (produced

by FLOS), these lamps appear in the interior as vines, hanging from a height of several meters. According to the designs of the architect, Attila F. Kovács, the Italian plant DIMORESTUDIO manufactured the unique LED chandelier made up of metal rings, installed in the atrium with an internal height of almost 13 m.

In summary we can say that such a lighting system has been created that attempts to contribute to the highest extent to the structure of the House of Fates, simultaneously strengthening its determining visual world.

Be light Kft. | 1025 Budapest, Szépvölgyi út 146.

Telefon: +36 1 438 07 48 | E-mail: belight@pbelight.hu | Web: www.belight.hu