IGALY DIÁNA Rózsaszín füst

RÓZSASZÍN FÜST

IGALY DIÁNA | Kevesen szerették úgy az életet, mint az olimpiai bajnok sportlövő, akit 56 évesen ragadott el a koronavírus. Mosolya örökké él a szurkolókban, vidám természettel párosuló profi zmusa sokakkal kedveltetett meg egy rétegsportot.

„Anyu, ez segíteni fog” – az akkor még óvodáskorú Tamás ezekkel a szavakkal adta át édesanyjának a fekete gombszemű, szürkésbarna plüssmacit a nyolcvanas évek végén, amely a piros sállal a nyakában sokaknak ismerős lehet az eredményhirdetések kapcsán. Merthogy onnantól kezdve a kis kabalafigura a hazai és a nemzetközi sportlövőversenyek elmaradhatatlan kellékévé vált, az örökké mosolygós és életvidám Igaly Diána évtizedeken át mindenhová magával vitte. A siker persze nemcsak a macin múlott, de a csupa szív családanyának ebben a formában is sokat jelentett a gyermeki szeretet ereje a lőtéren töltött napi sok-sok óra gyakorlás mellett.

Mivel a lövészet meglehetősen monoton műfaj, elsősorban kitartást, türelmet és szorgalmat igényel, de persze nem lesz mindenkiből bajnok, aki nem sajnálja rá az időt, energiát. Nem véletlenül esett Diána választása erre a sportra, hiszen a szülei is sportlövők voltak; ők adták a nehéz és nagyot rúgó puskát először az alig tízéves kislány kezébe a budaörsi lőtéren. Számos érv és ellenérv fogalmazódott már meg abban a témában, hogy egészséges-e, ha a szülő készíti fel a gyermekét, legyen sakkozó, matematikus, teniszező, zongorista vagy éppen sportlövő. Igaly Diána esetében azonban az olimpiai bajnoki címhez vezető út egyetlen állomása sem szorul magyarázatra, ráadásul a sorsa már a szüle-

tésekor megpecsételődött, hiszen a keresztneve a római mitológiában a vadászat istennőjére utal.

Édesapja és edzője, Igaly József a magyar válogatott tagja volt, de 1976-ban politikai okokból, pártonkívülisége miatt nem utazhatott el a montreali olimpiára. Diána négyszer is képviselhette hazáját az ötkarikás játékokon, először 1992-ben, 27 évesen, Barcelonában. Benne volt a kiugró eredmény lehetősége, de nem igazán ment neki a lövés, a középmezőnyben zárt a katalán fővárosban. A sportlövészetben azonban kevésbé fontos tényező a kor, mint például úszásban, a tornában vagy az atlétikában, így sejtette, hogy ha mindent megtesz a folytatásban, lesz még lehetősége olimpián bizonyítani.

Odáig azonban el is kellett jutni. Márpedig 1997 decemberében, amikor Dia elveszítette imádott édesapját, fel akart hagyni az élsporttal, fájdalmában a viszszavonulás tűnt az egyetlen megoldásnak. Édesanyja azonban meggyőzte a folytatásról. A legerősebb érve alighanem az volt, hogy az apja is ezt akarná. Immár a mamával a háta mögött világbajnok lett 1998-ban, ez a siker pedig a második olimpiájára, a 2000-es sydney-i játékokra készülve is az esélyesek közé emelte. A sportszerető közvélemény többsége akkor és ott ismerte meg Igaly Diána nevét: a skeet egyéni számában a selejtező után a második helyen állt, a döntőben pedig szétlövés után bronzérmes lett. Sokaknak feltűnt az interjúk során, hogy mások gyakran az első helynek sem tudnak úgy, tiszta szívből, önfeledten örülni, mint Dia a harmadiknak. Ilyen az, amikor a sikeres sportoló civilben kiegyensúlyozott, boldog ember.

Innentől nem volt megállás: a 2004es athéni játékokig újabb világbajnoki cím és világkupaezüst, majd vb-bronz szegélyezte az útját. Az olimpia évében azonban nem volt éppen szerencsés: sarokfájdalma miatt nem tudott aerobikozni, pedig ez volt az a kiegészítő sport, amellyel fitten tartotta magát. Így felszedett néhány kilót, ami bántotta, de úgy tűnt, ennél is nagyobb a baj: amikor megsérült a válla, ízületi gyulladást diagnosztizáltak nála. Ez a lövészeknél majdnem olyan gyakori, mint a labdarúgóknál a combizomhúzódás, de a lehető legrosszabbkor jött. Ezek után elindult a ciprusi Európa-bajnokságon, de ott nem szerepelt jól. Néhány héttel az olimpia előtt azonban úgy érezte, hogy testben és fejben is rendben van. Az orvosoknak legalább olyan fontos volt rendbe rakniuk Igaly Diána lábát, mint a vállát, mert így folytathatta a tornázást is, ami elengedhetetlen volt számára ahhoz, hogy újra jól érezze magát a bőrében.

A Markopulo lövészpálya volt az egyik legkülönlegesebb olimpiai helyszín, Athéntól negyven kilométerre, az Attikai-síkságba ékelődő kopár hegyek lábainál. Az előző napokon nem sok babér termett ott a magyar sportlövőknek, mégis több száz magyar szurkoló gondolta úgy, hogy az uszoda vagy a vívócsarnok helyett inkább a távoli lőtér felé veszi az irányt. Egyikük sem bánta meg. Pedig a selejtező nem indult jól. Rögtön az első sorozatban két hibát vétett Dia, majd a másodikban még egyet, onnantól viszont nem rontott, és az első helyen jutott a döntőbe (72/75). Már ekkor zengett-zúgott a „Dia, Dia, Hungária” rigmus a lelátón, pedig a finálé csak egy óra pihenő múltán következett.

A riválisok közül az azeri címvédő Zemfira Meftahetgyinovára és a kínai Vej Ningre kellett a leginkább figyelni, de Igaly Diána egyiküknek sem adott esélyt. Ez az ő napja volt, senki másé. A döntőben mind a 25 lövése tökéletes volt, sorra szedte le a rózsaszín füstjelzéssel szétmálló korongokat. Töltött és tüzelt rendületlenül. Az újabb és újabb összetört tányér egy családi perpatvarban sohasem okoz örömet, az athéni lőtéren viszont nagy lelkesedést váltott ki. Négy lövéssel a vége előtt négy pont volt az előny, karnyújtásnyira került az aranyérem. Dia azonban az olimpiai bajnoki címet jelentő találat után sem engedett ki, hanem újratöltött, majd ismét pontosan célzott, a sorozat végéig. Onnantól viszont a feszült figyelmet az ünneplés percei váltották fel. Megcsókolta a puskát, az égre emelte a tekintetét – aki ismerte a történetét, tudta, hogy ezzel az édesapjának üzent.

Athén előtt azt mondta, ő lesz a világ legboldogabb embere, ha nyer. Amikor először beszélt Igaly Józsefnével a döntő után, utóbbi csak annyit mondott: „Diácska, én vagyok a világon a legboldogabb édesanya.” Később felidézte: talán az anyai megérzés sugallta, de már aznap biztos volt benne, hogy a lánya megnyeri a versenyt. Igaly Diána fia, az akkortájt érettségizett Czirják Tamás pedig úgy fogalmazott: először fel sem fogta, hogy anyu olimpiai bajnok lett. Még akkor is csak kereste a szavakat, amikor röviddel a finálét követően összekapcsolták őket a rádióban, de este aztán hosszabban is beszéltek telefonon. Ekkor tudatta vele, hogy mennyire büszke rá: „Nem minden srác mondhatja el magáról, hogy olimpiai bajnok a mamája.”

Mindennek már 17 éve, s annak apropóján idéztük fel a nagy sikert, hogy Igaly Diána nincs többé. A halálát a koronavírus-fertőzés szövődményei okozták, április 8-án, 56 évesen. Néhány nappal korábban arról szóltak a hírek, hogy kórházba került a sportolónő, de a legrosszabb eshetőségre ekkor még kevesen gondoltak. Tamás is úgy fogalmazott, hogy bár az egész családjuk kényesen ügyelt a rendszeres fertőtlenítésre, a maszkviselésre és a biztonságos távolságtartásra, mégis elkapta az édesanyja a vírust.

Érdemes elgondolkodni ilyenkor, mekkora veszteség az valójában, hogy átmenetileg nem utazhatunk szabadon a világban, nem mehetünk moziba vagy éppen étterembe. Akinek csak erről kell lemondania, nem pedig egy rokont vagy közeli barátot ragad el a járvány, az nem tudja, mennyire szerencsés. Egy olimpiai bajnok elvesztése azonban kijózanító pofon mindenkinek, aki közönyösen pörgeti végig a Covid-híreket a neten, s közben csak saját magára gondolva várja, hogy újra minden a régi legyen. Az áldozatok családtagjainak a fájdalmát viszont aligha enyhíti a kerthelyiségek újranyitása.

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja. Skeetben mindent megnyert, amit lehetett: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok a felnőttek között vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra. Az év sportlövőjének hatszor megválasztott, 2019-ben pedig életműdíjjal jutalmazott bajnokot a saját halottjának tekinti a Magyar Sportlövők Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság is. Nemcsak mint egykori versenyző alkotott maradandót: a visszavonulása után edzőként, sportvezetőként is a lövészetben maradt, 2012-től haláláig a szövetség alelnöke volt.

GYÖNGYÖSI BALÁZS

ÁPRILIS 15.–MÁJUS 10. | A tavaszi aukció előtt a Kieselbach Galéria ismét megrendezi eladással egybekötött kiállítását. Ez a különleges értékesítési forma sikerrel egyesíti a privat sale exkluzivitását a hagyományos tárlatok széles nyilvánossághoz eljutó, közösségi élményével. A klasszikus és modern képek a Kieselbach Galéria saját válogatási elveit tükrözik, míg a kortárs képzőművészetet reprezentáló anyagot Pados Gábor, az acb Galéria tulajdonosa állította össze.

SISKOV ROBOT HUAN,1970

PUSKÁS, SPORT, KIESELBACH

10 – A PUSKÁS

FUTAKI ATTILA–TALLAI GÁBOR | Az 1956-os pesti srácokat megidéző Budapest Angyala komoly nemzetközi sikere után megjelent a Puskás Öcsi életét bemutató képregény. Ez a kötet nemcsak a világ leghíresebb magyar labdarúgóját mutatja be, hanem azt a szenvedélyes szeretetet is, amely Puskás Öcsivel összefűz minket.

TEAIVÓK ZSEBKÖNYVE

CANDACE ROSE RARDON | A teák nem csak színes dobozok az élelmiszerbolt polcain: érdemes többet tudni róluk, és lehetőleg megkóstolni minél többfélét. Ez a zsebkönyv méretű kalauz sok érdekességet, útmutatást, ötletet és alapvető ismeretet kínál a tea kedvelőinek arról, hogy filterest vagy szálast válasszunk-e, illetve hogy melyek a teacsaládok és a leggyakoribb változatok.

A FUTÁS TUDOMÁNYA – Kézikönyv a hatékony és biztonságos edzésért

CHRIS NAPIER | Bár a futás világszerte az egyik legnépszerűbb sportág, a tudományos hátterével kevesen vannak tisztában – pedig ha alaposabban megismerjük testünk felépítését és működését, az edzéseink is hatékonyabbá válhatnak. A könyv bemutatja a futás alapjául szolgáló élettani folyamatokat. Segít megérteni, mi történik a testünkben futáskor, és azt is megtudhatjuk, mire van szüksége szervezetünknek az optimális működéshez.

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: LENGYEL GABRIELLA