TEHETSÉGEK
SZÜRETE — JANUÁRBAN
A módszeres tehetséggondozás gyümölcseit szüreteli le a Müpa, amikor fennállásának tizenötödik évadában újból olyan zenekarokat hív meg az évente ismétlődő JAZZ SHOWCASE esti nagykoncertjeire, amelyeknek tagjai nem is olyan régen még a fesztivál délutáni tehetségkutatóin versengtek. Az esti hangversenyek mindhárom bemutatója különleges produkciót kínál. A fel lépők között az egyik legmesszebb jutott tehetség Hodek Dávid révkomáromi dobos, aki már Amerikában is nevet szerzett magának. Jávori Vilmos növendéke volt, amikor a tinédzserkort éppen hogy elérve pártfogóra talált a rendkívül jellegzetes stílusú szaxofonszólista, Tóth Viktor személyében. Hodek nyolc éve szerepelt először saját zenekarával a Müpában, ahová azóta már amerikai trióját is elhozta. Igen ám, csakhogy igazi pedagógus szülei egy másik csodagyereket is bemutattak azóta a világnak: Dávid öccsét, a basszusgitáros Hodek Áront. Tóth Viktor már játszott az öccsel, és eközben megfigyelhette, hogy zenésztársainak a csodálkozástól leesett az álluk — köztük volt a most közreműködő Szakcsi Lakatos Róbert is. Mire ez a koncert megvalósul, Áron betölti tizedik életévét, lassan hozzánő hangszeréhez… Tóth Viktor rá és bátyjára is gondolva most a mainstreamnél modernebb irányba mozdul el, ennek érdekében Szakcsi Robi mellé elektromos billentyűkön Neumann Balázs szegődik. A ritmikai stabilitás horgonyát a bőgős Orbán György is kiveti, külön párost alkotva Áron basszusgitárjával. Tóth Viktor kompromisszumokat kerülő művész, aki az alkatának leginkább meg felelő zenei kifejezésmódot a Tercettel 26
JAZZ 2021. január—február
állandó koncepcióban, de változó felállásban valósította meg, rendszeres kreativi tási mélyfúrásokat végezve az improvizáció módszerével. A beatbox ritmikai alapján megszólaló Bird Food Market zenekarban pedig az új divatú ritmusokat is magáévá tette, így a most bemutatandó Right On! egyszerre több projektjének tapasztalatait is hasznosítani tudja egy szabad, áramló zenefolyam létrehozása érdekében. Vár hatóan ezúttal is a rögtönzés, a pillanatra való azonnali reagálás lesz az alapja közös játékuknak. Tóth hozzáteszi: mindez azért történik így, hogy az absztrakt groove-okban és a kortárs megszólalásokban is a jazz forradalmi üzenetét képviseljék — a szabad ság igenlését. A Budapest Jazz Orchestra odaadóan képviseli a nagyzenekari jazz sokak számára kedves, örökzöld irányát évtizedes távlatban, miközben mindig igyekszik újabb művek bemutatóit is megvalósítani. Ezek között is különlegességnek számított a Sunflower című lemez, Kovács Linda albumának meg jelenése. Az alténekesnő tizenegy Showcase-zel ezelőtt mutatkozott be a Müpában akkori zenekarával, és már máshol is díjat nyert nagyzenekari hangszerelőként. Ő afféle „hangszeres énekes”, ami azt jelenti, hogy hangját — a jazzben egyáltalán nem szokatlan módon — instrumentumként értelmezi és használja, kisebb és nagyobb
együttesekben egyaránt, mellőzve azt az inkább dekoratív szerepkört, amely a szvingkorszak dalos pacsirtáit jellemezte. Számára az éneklés út, amely elvezet a harmóniai értelemben szilárdan megalapozott improvizációhoz, így szerencsés találkozásnak nevezhető a közös alkotás a Kollmann Gábor szaxofonos vezetésével működő nagyzenekarral. Felbukkanó és áttűnő dallamok, ellenpontozó részletek, kanyargó, izgalmasan forgolódó melódiaívek jellemzik ezt a zenét — a fantázia tobzódása, játékosság és sok életöröm.