Müpa Magazin 2020/2021 évad 3. szám

Page 22

Baráti Kristóf

NEM

VERSENY BARÁTI KRISTÓF és VÁRJON DÉNES csupa versenyművet játszik: eljön az este, amikor a CONCERTO BUDAPEST egész koncertje concertál.

Fotó: Csibi Szilvia, Müpa

A bevett kifejezések és nyelvi fordulatok természetes sorsa az, hogy idővel menthetetlenül elszürkíti őket a túlságosan is magától értetődővé váló tömeges használat. Egy ponton túl, ötven, száz vagy kétszáz esztendő múltán már nem csodálkozunk rá többé a megfogalmazások hajdani eredetiségére, láttató erejére, találóan pontos vagy éppenséggel meglepően pontatlan jellegére. Hajszálra ez — és közelebbről ez utóbbi — a helyzet a hangverseny és a versenymű szavainkkal. Szinte már fel sem tűnik számunkra ugyanis, hogy ezekben a reformkori szóalkotásokban, Helmeczy („ki a szókat elmetszi”) Mihály teremtményeiben ott szerepel a „verseny”, méghozzá jó szándékú és végérvényesen meggyökeresedett félrefordítás révén. Hiszen ahogyan az már a Czuczor—Fogarasiféle nagyszótárban is ott olvasható a hang­ verseny szó kifejtő magyarázatánál:

22

KLASSZIKUS 2021. január—február

„Az olasz concerto, (és az ezután alakult francia concert), éppen nem jelent versenyt (azaz vetélkedést, mint a latin concertare), hanem inkább hangegyezést, összhangzást, (harmóniát), zenészeti eléadást, mit e szó első gyártója hihetőleg nem tudott; azonban e szó már annyira el van terjedve, hogy kiirtása bajosan fogna sikerülni, s tárgyilag véve [...] tűrhetőnek is látszik.”


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Müpa Magazin 2020/2021 évad 3. szám by Müpa Budapest - Issuu