Liszt Ünnep műsorfüzet - Kelemen Barnabás és Berecz Mihály koncertje (2021. október 16.)

Kelemen Barnabás (hegedű) és Berecz Mihály (zongora) koncertje Barnabás Kelemen (violin) and Mihály Berecz (piano) in Concert 1

OKTÓBER 16. | 19.30

Pesti Vigadó – Díszterem Pesti Vigadó – Ceremonial Hall

Liszt: Die drei Zigeuner, S. 383 Liszt: Romance oubliée, S. 132 Liszt: Die Zelle in Nonnenwerth, S. 382 Beethoven: Esz-dúr szonáta • Sonata in E flat major, op. 12/3 I. Allegro con spirito II. Adagio con molta espressione III. Rondo. Allegro molto szünet • interval Liszt: La lugubre gondola, S. 134 Liszt–Joachim: 12. magyar rapszódia • Hungarian Rhapsody No. 12, S. 379a Brahms: d-moll szonáta • Sonata in D minor, op. 108 I. Allegro II. Adagio III. Un poco presto e con sentimento IV. Presto agitato

Liszt Ferenc: Die drei Zigeuner, S. 383 A Nikolaus Lenau költeménye nyomán komponált dal Liszt egyik legnagyszerűbb darabja e műfajban. A kamaraátirat Reményi Ede számára készült, aki valószínűleg a hegedűszólam virtuóz kialakításában is a zeneszerző segítségére volt. A hegedű-zongora parafrázis 1864-ben keletkezett. Liszt a dalok önálló zongoraszólamainak kialakításakor gyakran nem vette figyelembe, hogy nem mindig ő fog a zongorához ülni, néhány ilyen kompozíciója egészen extrém technikai követelményeket állít a zongoristák elé. „A zongoristák királya időnként megkívánja, hogy a játékos ne csupán a puszta harmóniai hátteret biztosító kísérő legyen, hanem vállaljon vezető szerepet a zenei folyamatban – írta Alan Walker a mű kapcsán. – A Die drei Zigeunerben például olyan zongoristára van szükség, aki legalábbis a Magyar rapszódiák technikai kívánalmainak eleget tud tenni”, azonkívül utánozni képes a cigányok cimbalmozását.

Liszt Ferenc: Romance oubliée, S. 132 A darab egy 1843-ban komponált Liszt-dalra (O, pourquoi donc) vezethető vissza, mely korai kiadásaiban Vergessener Romanze (Romance oubliée) alcímmel jelent meg. Ezt a dalt Moszkvában publikálták 1844-ben, és soha nem szerepelt a dalösszkiadásban. 1848-ban Liszt elkészítette a dal szólózongora-változatát (Romance), amely egy évvel később nyomtatásban is megjelent. Amikor 1880-ban egy hannoveri zeneműkiadó, Arnold Simon azzal kereste meg Lisztet, hogy járuljon hozzá a darab új kiadásához, a zeneszerző az egész kompozíciót átírta, és Hermann Ritter brácsaművésznek dedikálta. Új kódát illesztett a tételhez, melyet Berlioz Harold Itáliában című brácsaversenyének lassú tétele, illetve annak figurációi ihlettek. Liszt nem sokkal később, immár ajánlás nélkül elkészítette a kompozíció cselló-, illetve hegedűváltozatát is.

2

Liszt Ferenc: Die Zelle in Nonnenwerth, S. 382 Ez a kompozíció is egy Liszt-dal átirata. Leslie Howard zongoraművész és Liszt-kutató így fogalmazott: „Úgy tűnik, ez volt egyik kedvenc szerzeménye: négy különböző szólózongora-variánsa mellett több énekváltozat – az egyikben az eredeti szöveg helyére egy másik került – és egy zongoraduó is ismert. A hegedű-zongora változat – amely mellett létezik egy csellóváltozat is ugyanazzal a zongorakísérettel – sokáig nem jelent meg nyomtatásban. Az eredeti dal Felix Lichnowsky költeményének megzenésítése (1841). A színhely Nonnenwerth, egy kis rajnai sziget Bonn és Koblenz között, és annak hétszáz éves bencés apátsága. Itt nyaralt Liszt 1841-ben, 1842-ben és 1843-ban Marie d’Agoult-val és gyermekeikkel, Blandine-nal, Cosimával és Daniellel. Miután Liszt és a grófnő útjai 1844ben szétváltak, és Liszt kapcsolata gyermekeivel jóval felületesebbé vált, valószínűleg egyfajta nosztalgikus visszaemlékezést is jelentett, hogy a mester vissza-visszatért e művéhez. A dal végleges zongoraátirata 1880-ból való és 1883-ban jelent meg. Valamikor ekkoriban keletkezhetett a kamarazene-verzió is.”

Ludwig van Beethoven: Esz-dúr szonáta, op. 12/3 Beethoven hegedűre és zongorára írt első szonátái (1797–1798) az ugyanebben az időszakban írt zongoraművekkel összehasonlítva kevésbé térnek el a korszak zenei stílusától. Ám ha e művek kortárs fogadtatására vetünk egy pillantást, azonnal kiderül, hogy az összehasonlítás valóban csak Beethoven műhelyén belül vezet látható különbségre. Szabolcsi Bence szerint hiába volt a közönségnek tett engedmény, hiába elégítette ki Beethoven a korabeli ízlést, „a kritika már az első hegedűszonátákat visszautasította, mert valami nyugtalanítót érzett bennük”. Az Esz-dúr szonáta korai előadástörténetének igen érdekes epizódja lehetett egy 1800 decemberében tartott házi hangverseny, melyen a hegedűszólamot a bécsi zeneélet egyik meghatározó alakja, Ignaz Schuppanzigh játszotta, a zongoránál pedig az a Brunszvik Jozefina fogalt helyet, aki Beethoventől is vett néhány zongoraórát, illetve gyengéd érzelmek fűzték a komponistához.

3

Liszt Ferenc: La lugubre gondola, S. 134 Liszt hegedűre és zongorára írt művei között kiemelkedő hely illeti meg a Gyászgondola című kompozíciót. Keletkezési körülményeit jól ismerjük Liszt levelezéséből. 1882 végén a zeneszerző Wagner vendége volt a velencei Palazzo Vendramiban. Talán Liszt sejthette barátja közeledő halálát, amikor decemberben megírta a darab első változatát, egy zongoraművet.

Pár héttel később átírta hegedűre (illetve csellóra is). Amikor 1883-ban Wagner elhunyt Velencében, koporsóját egy gyászgondola szállította a Santa Lucia vasútállomásra, hogy innen végső nyughelyére, Bayreuthba utazzon. Az elégikus hangvételű, Wagner halála után néhány ütemmel kibővített darab egyszerre tükrözi a baljós előérzet és az emlékezés hanghordozását.

Liszt Ferenc – Joseph Joachim: 12. magyar rapszódia, S. 379a A 12. zongorarapszódia átirata nem az eredeti mű szolgai átültetése. Leslie Howard szerint „új gondolatok egész sora jelenik meg úgy a figurációk apró részleteiben, mint a mű formai szerkezetében. A Weimarban őrzött kézirat tanúsága szerint Liszt a hegedűszólamot csak részben dolgozta ki, és Joachimmal konzultált a befejezésről – amely meglehetősen virtuózra sikerült.

A kiadáskor Liszt nagyvonalúan, de félrevezetően a teljes hegedűszólamot Joachimnak tulajdonította.”

Johannes Brahms: d-moll szonáta, op. 108 A d-moll szonátát Brahms 1888-ban fejezte be. A szélső tételek szenvedélyes és drámai hangon szólalnak meg, kapcsolatukat tematikus rokonság is erősíti. A két középső tétel hangnemével (D-dúr és fisz-moll), oldottabb, könnyedebb hangjával jelentős ellensúlyt képez. A második tétel Brahms egyik legpoétikusabb adagiója, finoman megmunkált bölcsődal. A harmadik tétel (scherzo) légies tündérzene, melynek suhanó árnyai mintha Mendelssohn varázserdejéből szöktek volna át. A darab ősbemutatója Budapesten volt 1888-ban, a hegedűszólamot Hubay Jenő játszotta.

4

Kelemen Barnabás Kelemen Barnabás hegedűművész briliáns technikájával és vibráló, szenvedélyes játékával hódította meg a világ legnevesebb koncerttermeit. Sokoldalú és nyitott egyéniségként kiváló szólista és kamarazenész, fesztiválok művészeti vezetője és neves intézmények pedagógusa, néhány éve pedig karmesterként is tevékenykedik. Munkáját számos rangos elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal jutalmazták. Repertoárja rendkívül változatos, korai barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi daraboknak is hiteles előadója. Emellett a kortárs művészet elkötelezett híve, Kurtág, Ligeti, Schnittke, Gubajdulina, Steve Reich és Ryan Wigglesworth műveinek ősbemutatói és magyarországi bemutatói fűződnek nevéhez.

Rendszeresen lép fel a legnevesebb koncerttermekben, többek között a Carnegie Hallban, a Concertgebouw-ban, a Royal Festival Hallban, a Palais de Beaux Arts-ban, a Suntory Hallban és a Berlini Filharmóniában. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Lorin Maazel, Sir Neville Marriner, Vladimir Jurowski, Marek Janowski, Michael Stern, Krzysztof Urbański, Kocsis Zoltán, Eötvös Péter vagy Fischer Iván. Ő maga is szívesen áll zenekarok élére, az elmúlt évadokban vezényelte a Nemzeti Filharmonikusokat, az Indianapolisi Szimfonikusokat, az Izraeli Kamarazenekart és a Concertgebouw Kamarazenekarát, valamint Szombathely, Győr és Pécs szimfonikus zenekarait. Kokas Katalinnal együtt alapítója és művészeti vezetője a Fesztivál Akadémia Budapest kamarazenei fesztiválnak, melynek visszajáró vendégei olyan művészek, mint Vilde Frang, Maxim Rysanov, Shlomo Mintz vagy Joshua Bell.

Fotó: Zsugonits Gábor

Berecz Mihály A fiatal magyar zongoristageneráció egyik legkiemelkedőbb egyénisége 2013-ban, 16 évesen mutatkozott be Ravel G-dúr zongoraversenyével a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Olyan karmesterekkel játszott együtt, mint Vásáry Tamás vagy Keller András, de dolgozott már Záborszky Kálmánnal, Vashegyi Györggyel, Gál Tamással és Ménesi Gergellyel a Concerto Budapest, a Nemzeti Filharmonikusok, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a Zuglói Filharmónia és a Kassai Állami Zenekar partnereként is. Több rangos külföldi vendégszereplése közül kiemelkedik a berlini Konzerthausban adott 2013-as koncertje, majd 2017-ben szintén Berlinben, a Philharmonie-ban lépett fel. 2017 óta Londonban folytatja egyetemi tanulmányait a Királyi Zeneakadémián. Több nemzetközi mesterkurzuson vett részt, ahol olyan művészekkel dolgozott, mint Arie Vardi, Vásáry Tamás, Pascal Devoyon, Imogen Cooper és Malcolm Bilson. 2018-ban első díjat nyert a II. Manhattani Nemzetközi Zenei Versenyen, és még ugyanebben az évben megnyerte a londoni Királyi Zeneakadémia Harriet Cohen-díját is. 2020-ban Junior Prima díjjal ismerték el kiemelkedő zenei tevékenységét.

6

BERECZ MIHÁLY

Ferenc Liszt: Die drei Zigeuner, S. 383 Composed after Nikolaus Lenau’s poem, this lied is one of Liszt’s greatest pieces in the genre. The chamber arrangement was made for Ede Reményi, who probably helped the composer with the virtuosic violin part. The paraphrase for violin and piano was created in 1864. When writing the piano parts for the lieder, Liszt often ignored the fact that he would not always be the one to sit at the piano, and some of the pieces are extremely demanding.

Alan Walker wrote: “It is perfectly natural that from time to time the ‘King of Pianists’ would want to cast off the subservient role of mere provider of ‘sounding wallpaper,’ and indulge in an occasional outbreak of virtuosity.

The accompaniment to Die drei Zigeuner, for example, requires a pianist who has a more than passing acquaintance with the Hungarian Rhapsodies,” and can imitate the cimbalom playing of Gypsies.

Ferenc Liszt: Romance oubliée, S. 132 Subtitled Vergessener Romanze (Romance oubliée) in its early editions, the piece is based on a song Liszt composed in 1843. Named O, pourquoi donc after its first few words, it was published in Moscow in 1844, but was not included in the omnibus edition of the composer’s lieder. In 1848 Liszt created a solo piano version of the song, which was published a year later. When in 1880 a Hannover publisher, Arnold Simon sought permission to reprint the piece, Liszt chose to rewrite the entire composition, and dedicated the new work to violist Hermann Ritter. He added a new coda, which was inspired by the slow movement of Harold in Italy, Berlioz’s viola concerto, and its figurations. Soon thereafter, Liszt made a cello and a violin version of the composition, this time without a dedication.

7

Ferenc Liszt: Die Zelle in Nonnenwerth, S. 382 This too is a transcription of one of Liszt’s lieder. Pianist and Liszt expert Leslie Howard wrote: Liszt “seems to have been particularly fond of it: there are four versions for solo piano as well as several song versions, including the substitution of a different text to the melody, and a version for piano duet. The violin and piano version – there is also a cello version written to the same piano part – has not yet appeared in print. The original song is a setting of a poem by Felix Lichnowsky which Liszt made in about 1841. The poem’s setting is Nonnenwerth, an island in the river Rhine between Bonn and Koblenz, the site of a famous Benedictine abbey for seven hundred years, where Liszt, Marie d’Agoult and their children Blandine, Cosima and Daniel spent their summer holidays in 1841, 1842 and 1843. Liszt and the Countess finally separated in 1844, and thereafter Liszt’s contact with his children became quite sporadic, so there may be some element of nostalgia in Liszt’s frequent returnings to this work. The final piano transcription of the song dates from 1880, and this was published in 1883. At some time around this date Liszt made the chamber music version.”

Ludwig van Beethoven: Sonata in E flat major, Op. 12/3 Compared to other piano pieces he wrote at the time, Beethoven’s first sonatas for violin and piano (1797–1798) are less at odds with the established style of the period. A cursory look at their contemporary reception, however, reveals that their relative conformity was appreciable only within Beethoven’s own oeuvre. The concessions made to public taste, writes Bence Szabolcsi, were in vain, because “the first violin sonatas were already refused by critics, who sensed something unsettling in them.” The early performance history of the Sonata in E flat major included a very interesting episode, a home concert in December 1800, where the violinist was Ignaz Schuppanzigh, a seminal figure of the Viennese music scene, and the piano was played by Josephine Brunsvik, who had taken a few piano classes from Beethoven and was tenderly attached to the composer.

8

Ferenc Liszt: La lugubre gondola, S. 134 The Lugubrious Gondola is special among Liszt’s works for violin and piano.

We are familiar with the conditions of its origin thanks to his letters. In late 1882 he was the guest of Wagner in Venice, at the Palazzo Vendrami. Liszt may have had premonitions of his friend’s death when in December he wrote the first version of the work, a piano piece. A few weeks later he made a version for violin (and cello). When in 1883 Wagner died in Venice, a funereal gondola transported his coffin to the railway station, whence it was taken to his final resting place, Bayreuth. The elegiac piece, to which Liszt added a few bars after Wagner’s death, has both a sense of foreboding and a tone of recollection.

Ferenc Liszt – Joseph Joachim: Hungarian Rhapsody No. 12, S. 379a The transcription of Hungarian Rhapsody No. 12 is no routine affair. “New ideas abound,” writes Leslie Howard, “whether in the minutiae of the figuration, or in the actual shape of the work. The manuscript (held in Weimar) shows that Liszt only partially worked out the violin part, and discussed its completion with Joachim, who enabled a real under-the-fingers virtuosity to be incorporated. In the publication, Liszt generously but misleadingly credited the whole violin part to Joachim.”

Johannes Brahms: Sonata in D minor, Op. 108 Brahms completed the D minor sonata in 1888. The first and last movements sound a passionate and dramatic voice, and there are thematic similarities as well to link them. With their key (D major and F sharp minor, respectively) and relaxed tone, the other two movements offer substantial counterbalance. The second movement is one of Brahms’s most poetic adagios, a finely wrought lullaby. The third movement (scherzo) is airy music of the fairies, with gliding silhouettes that seem to have come from Mendelssohn’s magic forest. The piece had its world premiere in Budapest in 1888, with Jenő Hubay playing the violin part.

9

Barnabás Kelemen Violinist Barnabás Kelemen conquered the world’s most prestigious concert halls with his brilliant technique and vibrant, passionate playing. A versatile and open-minded artist, he is an exquisite soloist and chamber musician, the artistic director of festivals, and an educator at prestigious institutions, who for some years has also been active as a conductor. His work has been acknowledged with numerous accolades, including the Kossuth Prize. He is known for a greatly varied repertoire, as an authentic player of early baroque, classical, romantic and 20th-century works. He is also dedicated to contemporary art, and has performed the Hungarian and world premieres of works by Kurtág, Ligeti, Schnittke, Gubaidulina, Steve Reich and Ryan Wigglesworth. He regularly performs in the world’s leading concert venues, such as the Carnegie Hall, the Concertgebouw, the Royal Festival Hall, the Palais de Beaux Arts, the Suntory Hall and the Berlin Philharmonic. He has collaborated with such conductors as Lorin Maazel, Sir Neville Marriner, Vladimir Jurowski, Marek Janowski, Michael Stern, Krzysztof Urbański, Zoltán Kocsis, Péter Eötvös and Iván Fischer. He himself likes to take the baton, and has in recent seasons conducted the Hungarian National Philharmonic, the Indianapolis Symphony Orchestra, the Israel Chamber Orchestra, the Concertgebouw Chamber Orchestra and the symphony orchestras of Szombathely, Győr and Pécs. He is co-founder and co-artistic director, with Katalin Kokas, of the chamber music event, Festival Academy Budapest, which has regularly featured artists like Vilde Frang, Maxim Rysanov, Shlomo Mintz and Joshua Bell.

10

Photo: László Emmer

BARNABÁS KELEMEN

11

Mihály Berecz Mihály Berecz is one of the most remarkable members of the young generation of Hungarian pianists, who made his debut at age 16, playing Ravel’s Piano Concerto in G major at the Béla Bartók National Concert Hall, under the baton of Zoltán Kocsis. The highly successful concert was followed by several invitations, and he came to play with conductors such as Tamás Vásáry, with whom he performed Liszt’s Hungarian Fantasy at the Hungarian State Opera, and András Keller, who conducted Debussy’s Fantasy and Beethoven’s Piano Concerto in G major. He has also collaborated with György Vashegyi, Tamás Gál and Gergely Ménesi at performances of Concerto Budapest, the Hungarian National Philharmonic, the Budapest Philharmonic Orchestra, the Miskolc Symphony Orchestra, the Zugló Philharmonia and the Slovak State Philharmonic Košice. The highlights of Mihály Berecz’s guest performances include his German debut at the Berlin Konzerthaus in 2013, where he played Liszt’s Hungarian Fantasy, and his 2017 rendering of Beethoven’s Piano Concerto in C minor at the Berlin Philharmonie. He has been in Christopher Elton’s class at the London Royal Academy of Music since 2017. He has taken the masterclasses of Arie Vardi, Tamás Vásáry, Pascal Devoyon, Imogen Cooper and Malcolm Bilson. In 2018, he won the first prize at the 2nd Manhattan International Music Competition, and the same year he was given the Harriet Cohen Award at the Royal Academy of Music in London. In 2020, his superb work as a musician was recognised with the Junior Prima Award.

12

13

lisztunnep.hu