Liszt Ünnep műsorfüzet - Szerelem és pokol - Kiss Péter zongorakoncertje (2021. október 10.)

Szerelem és pokol Kiss Péter zongorakoncertje Love and Hell Péter Kiss’s piano recital 1

OKTÓBER 10. | 19.30 Zeneakadémia – Solti Terem Liszt Academy – Solti Hall

Liszt: La lugubre gondola (A gyászgondola • The Lugubrious Gondola) Liszt: 47. Petrarca-szonett • Petrarch’s Sonnet No. 47 „Benedetto sia ’l giorno” – „A nap, a hó, az évszak áldva légyen” Liszt: Romance oubliée (Elfeledett románc • Forgotten Waltz) Liszt: 104. Petrarca-szonett • Petrarch’s Sonnet No. 104 „Pace non trovo” – „Nincs békém, és erőm se háborúra” Liszt: Puszta-Wehmut (A puszta keserve • Plaintiveness of the Puszta) Liszt: 123. Petrarca-szonett • Petrarch’s Sonnet No. 123 „I’ vidi in terra angelici costumi” – „Én láttam angyali lényét e földön” Liszt: Dante-szonáta • Dante Sonata (Après une lecture du Dante – Fantasia quasi Sonata) Közreműködik • Featuring: JÁSZBERÉNYI Gábor – próza • prose

A koncert a Liszt Ünnep keretében a Zeneakadémiával közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg. • This concert of the Liszt Fest is presented by Müpa Budapest as a joint event with Liszt Academy.

Liszt Ferenc: La lugubre gondola (A gyászgondola) A kompozíció keletkezési körülményeit jól ismerjük. Liszt levelezéséből tudhatjuk, hogy 1882 végén a zeneszerző Wagner vendége volt a velencei Palazzo Vendramiban. Talán Liszt sejthette barátja közeledő halálát, amikor decemberben megírta a darab első változatát, egy zongoraművet.

Amikor 1883-ban Wagner elhunyt Velencében, koporsóját egy gyászgondola szállította a Santa Lucia vasútállomásra, hogy innen végső nyughelyére, Bayreuthba utazzon. Az elégikus hangvételű, Wagner halála után néhány ütemmel kibővített darab egyszerre viseli magán a baljós előérzet és az emlékezés hanghordozását.

Liszt Ferenc: Petrarca-szonettek (Zarándokévek – II. év, Itália) Liszt az 1830-as évek végén találkozott Francesco Petrarca költészetével, amikor d’Agoult grófnéval Itáliában járt. Petrarca egyike azoknak a nagy, régi olasz művészeknek, akik megihlették Lisztet. A három szonett legismertebb formájában, zongoradarabként a Zarándokévek (Années de pèlerinage) második sorozatában, az olasz kötetben kapott helyet. A három Petrarca-szonettet azonban Liszt először dalként zenésítette meg 1838– 39-ben, tenor hangra és zongorakíséretre. Szinte a dalokkal egy időben elkészítette a szólózongora-változatokat is. Ezek a „szöveg nélküli dalok” – további átdolgozás nyomán – kerültek be aztán az 1850-es évek legelején az Itália-kötet darabjai közé. A Petrarca-szonettekkel Liszt a későbbiekben is foglalkozott, az eredeti tenordalokat más hangfajokra is átdolgozta. Találóan fogalmazott Hamburger Klára, amikor így írt: „Liszt számára Petrarca – olasz költő, akit »olaszul« kell megzenésíteni; az olasz zene pedig akkortájt egyértelműen a Bellini–Donizetti-féle, ékesítésekben, cadenzákban bővelkedő, széles ívű opera-dallamosságot jelentette. Ennek jellegzetes fordulatait ott találhatjuk mindhárom, nagyon dallamos darab korai ének- és zongora-, de még végleges zongoraváltozataiban is.”

Liszt Ferenc: Romance oubliée (Elfeledett románc) A korai kiadásaiban Vergessener Romanze (Romance oubliée) alcímmel jelölt mű alapja egy 1843-ban komponált Liszt-dal. Az „O, pourquoi donc” szövegkezdetű dalt 1844-ben adták ki Moszkvában, de a szerző dalainak gyűjteményes kiadásába már nem került be. 1848-ban Liszt elkészítette a dal szólózongora-változatát (Romance), amely egy évvel később nyomtatásban is megjelent.

2

Liszt Ferenc: Puszta-Wehmut (A puszta keserve) E kompozíció eredettörténete különösen rejtélyes, Liszt életében tulajdonképpen ismeretlen maradt. Később felbukkant egy forrás, mely egyértelműen Lisztre utalt, s mivel témájában, hangvételében rokonságot mutatott Liszt magyaros karakterű műveivel (például a rapszódiákkal), besorolódott a Liszt magyarság iránti elköteleződését igazoló munkák közé. A darab azonban egy szlovákiai nemes hölgy, Ludmilla Gizycka-Zamoyska kompozíciója, melyet elküldött Lisztnek, aki meglehetősen alapos munkát végezve számos javítást javasolt, így az egész darabot újra leírva küldte vissza. Az eredeti művel szemben ez a kézirat elő is került. Liszt egyik levelében ezt olvashatjuk: „Ezúttal, grófné, az Ön alázatos kopistája [másolója] megengedett magának némi szabadságot, de hiszen a Pusztában nagyon is bennszülöttnek érzem magam. Megbocsátja azt is, hogy a »Puszta-Seufzer« cím és az Ön bájos ötletére hozzáadott kommentárok nem voltak ínyemre? Nem tudom, miért, de egy kicsit manírosnak és túlságosan magyarázónak tűnnek, a szalonok ízlése szerintiek. A »Puszta-Wehmut« találóbb megnevezése lehetne ennek a kis műnek, amelynek első motívuma unokatestvére lehetne a Magyar rapszódiámban általam »Héroide elégiaque«-ként feldolgozott »Reviczki Nótá«-nak. Egészen zavarban vagyok a megtiszteltetéstől, amit legutóbbi kis másolatommal tett. Ha ez a mai oly boldogtalan lenne, hogy nem tetszene Önnek, kérem, hogy egyszerűen dobja tűzbe.”

Liszt Ferenc: Aprés une lecture du Dante – Fantasia quasi sonata (Danteszonáta; Zarándokévek – II. év, Itália) Feltűnő, hogy az olaszországi élmények (szemben az első sorozat, a svájci kötet darabjaival) nem a tájhoz, természethez, hanem főképpen a régmúltban született műalkotásokhoz – festményekhez, szobrokhoz, költeményekhez – kapcsolódnak. A darabok java részét Liszt a weimari években dolgozta át, a sorozat 1858-ban jelent meg. A közismert Dante-szonáta első vázlatai 1837-ből származnak. Liszt 1839-ben Bécsben mutatta be ezt a korai változatot, amelyet tíz évvel később átdolgozott. A cím kettős irodalmi célzás: egyrészt a zeneszerző Dante olvasása közben kapott benyomásaira, másrészt Victor Hugo azonos című költeményére utal. De érdekesen rímel a darab címe a formai megoldásra is, mintegy a visszájára fordítva Beethoven op. 27-es darabjainak „sonata quasi una fantasia” megjelölését.

A beethoveni szonáták viszonylatában bizonyos mentegetőzés jellege volt ennek a feliratnak, amely a tételek szoros kapcsolatát, ugyanakkor a szonátaformájú nyitótétel elmaradását jelezte. Lisztnél ez a felirat nem mentegetőzés, hanem ígéret: a klasszikus nagyforma utolsó, összefoglaló felidézésének perspektíváját tárja fel. A Dante-szonáta formastratégiája számos tekintetben a h-moll szonáta előtanulmányának is tekinthető.

3

Kiss Péter Kiss Péter kamarazenészként és szólistaként olyan kiváló partnerekkel lépett már színpadra, mint Kocsis Zoltán, Baráti Kristóf, Szabadi Vilmos, Klenyán Csaba vagy Jonathan Cohen, de zenélt már együtt Kelemen Barnabással, Vajda Gergellyel és az Amadinda Ütőegyüttessel is. Európa szinte összes országában adott koncerteket, valamint fellépett Chicagóban, Clevelandben, Santiago de Chilében, Új-Delhiben és Pekingben is – Pekingben és Chicagóban workshopot és mesterkurzust is vezetett. Életében a kortárs zene és a korábbi korok zenéje – Brahms, Bartók, Ravel, Rachmaninov, Liszt, Mozart, Beethoven vagy Bach művei – egymással szerves egységben van jelen. Koncertjeinek dramaturgiájával rendszeresen arra törekszik, hogy a közönség számára is rávilágítson a kortárs művek és a korábbi korok zenéjének kapcsolatára. A zongoraművész számára a kreatív alkotói folyamatok rendkívül fontosak: több zongoraversenyhez – köztük Mozart d-moll és Beethoven B-dúr versenyművéhez is – komponált már saját kadenciát. Nem éri be a hangok és frázisok megtanulásával, bármilyen zenei stílusról vagy korszakról van szó, szenvedélyesen vizsgálja a zenét alkotó építőkockákat.

Jászberényi Gábor Színész, rendező, színházi alkotó, a közelmúltban olyan filmeken is láthattuk, mint a Martfűi rém, a Foglyok vagy a Pesti balhé. Szabadúszó színpadi színészként kőszínházi és független társulatok előadásaiban lép fel. A közelmúltban alapított Vallai Péter Előadóművészeti Díj első kitüntetettje.

A Vallai-díj laudációjában Turbuly Lilla így fogalmazott: „Szabadságvágya a kőszínházakból a független szféra felé mozdította el, de erősen munkál benne a közös színházcsinálás, a csapathoz tartozás igénye is. Így lett tagja az azóta már megszűnt Merlin Színházban otthonra talált Spidronműhelynek. 2017-től a Másik Produkció néven alakult független társulat az egyik bázisa, amelynek keretében Gulyás Hermann Sándorral közösen két nagy sikerű előadást is létrehoztak: a Köveket és a Stílgyakot. Emellett számos független műhely előadásaiban játszik. (…) Nincs bejáratott szerepköre, sőt, kifejezetten keresi azokat a szerepeket, amelyekben egyetlen előadáson belül mutathatja meg különböző arcait. E sokszínűség mögött azonban mindig ott érezni egy önazonos művész erős jelenlétét, akinek nemcsak hivatása, de szenvedélye is a színház.”

4

Fotó: Valuska Gábor

KISS PÉTER JÁSZBERÉNYI GÁBOR

5

Ferenc Liszt: La lugubre gondola (The Lugubrious Gondola) The origins of the composition are well known. It is evident from Liszt’s correspondence that in late 1882 he was the guest of Wagner in Venice, at the Palazzo Vendrami. Liszt may have had premonitions of his friend’s death when in December he wrote the first version of the work, a piano piece.

When in 1883 Wagner died in Venice, a funereal gondola transported his coffin to the railway station, whence it was taken to his final resting place, Bayreuth. The elegiac piece, to which Liszt added a few bars after Wagner’s death, has both a sense of foreboding and a tone of recollection.

Ferenc Liszt: Petrarch’s Sonnets (Years of Pilgrimage – 2nd year, Italy) Liszt first read Petrarch in the late 1830s, when he travelled in Italy with Comtesse Marie d’Agoult. Petrarch became one of those great old Italian artists who gave inspiration to Liszt. The three sonnets were included in the second series – the Italian volume – of the Years of Pilgrimage (Années de pèlerinage), in what is now their best-known form, as piano pieces. However, they were first set to music by Liszt as songs, arranged in 1838–39 for tenor voice with piano accompaniment. Almost at the same time as he wrote the songs, he also produced solo piano versions. This “songs without words” were then revised for the Italian volume, to which they were added in the early 1850s. Liszt would later return to Petrarch’s sonnets, arranging the original tenor songs for other voices. “For Liszt, Petrarch is an Italian poet who had to be set to music ‘in Italian,’” wrote Klára Hamburger. “Now, Italian music at the time was, beyond doubt, broadly flowing operatic melodiousness à la Bellini and Donizetti, rich in embellishments and cadenzas. Its distinctive turns can be heard in all three, highly melodic pieces, in both the early voice-piano versions and the final piano arrangement.”

Ferenc Liszt: Romance oubliée (Forgotten Waltz) Subtitled Vergessener Romanze (Romance oubliée) in its early editions, the piece is based on a song Liszt composed in 1843. Named O, pourquoi donc after its first few words, it was published in Moscow in 1844, but was not included in the omnibus edition of the composer’s lieder. In 1848 Liszt created a solo piano version of the song, which was published a year later.

Ferenc Liszt: Puszta-Wehmut (Plaintiveness of the Puszta) This is a composition with a particularly mysterious origin. It was practically unknown in Liszt’s own lifetime. Then a source surfaced that clearly referenced Liszt, and since both the theme and mood of the work seemed to stand close to his works with a Hungarian character (such as the rhapsodies), it was added to such pieces that attest to Liszt’s commitment to the

6

nation. However, the piece was written by a noble Slovak lady, Ludmilla Gizycka-Zamoyska, who sent it to the composer for comments. Liszt took the request to heart, suggested several improvements, and sent back a clean copy with the revisions. Unlike the original work, this manuscript was found.

“This time, Countess,” wrote Liszt in a letter, “your humble copyist has allowed himself some liberties – but I do feel to be a native of the Puszta. Will you also forgive me for not liking very much the title ‘Puszta-Seufzer,’ nor the comments it was your charming idea to add? I don’t know why, but they seem a little mannered and overly explanatory, catering to the taste of the salons. ‘Puszta-Wehmut’ could be a more apt name for this little work, the first motif of which could be a cousin of the ‘Reviczki Song,’ which I arranged in my Hungarian Rhapsody as “Héroide elegiaque.” The honour you did to my last little copy leaves me self-conscious. Were today’s one be so unhappy as not be liked by you, please simply throw it in the fire.”

Ferenc Liszt: Aprés une lecture du Dante – Fantasia quasi sonata (Dante Sonata; Years of Pilgrimage – 2nd year, Italy) It is striking that the majority of Liszt’s Italian experiences are connected to works of old art – a painting, sculpture or poem – rather than the land and nature, as was the case with the first, Swiss volume. Liszt revised most of the pieces during his Weimar years, and published the series in 1858. He committed to paper the first sketches of the well-known Dante Sonata in 1837.

In 1839 he presented an early version in Vienna, which he would revise ten years later. The title evokes two literary works, referring to the composer’s experiences while reading Dante, and to Victor Hugo’s poem of the same title. The formal solution of the piece is also alluded to in the title, turning, as it were, Beethoven’s designation of his Op. 27 pieces as “sonata quasi una fantasia.” In the context of Beethoven’s other sonatas, this amounted to making excuses for the lack of substantial links between the movements and the absence of an opening movement in the sonata form. With Liszt, the title is not a defence but a promise, offering vistas of a last, synthetic evocation of the classical form. The Dante Sonata’s strategy of form can, in many regards, be considered a study for the sonata in B minor.

7

Péter Kiss As a chamber musician and soloist, Péter Kiss has collaborated with such outstanding artists as Zoltán Kocsis, Kristóf Baráti, Vilmos Szabadi, Csaba Klenyán, Jonathan Cohen, Barnabás Kelemen, Gergely Vajda and the Amadinda Percussion Group. He has given concerts in almost every country in Europe, as well as in Chicago, Cleveland, Santiago de Chile, New Delhi and Beijing. In Beijing and Chicago he has also held workshops and masterclasses.

In his life, contemporary music forms an organic whole with the music of earlier periods, the compositions of Brahms, Bartók, Ravel, Rachmaninoff, Liszt, Mozart, Beethoven and Bach. He regularly creates concert programmes whose structure throws into relief the connection between contemporary and older works. He also likes to take on a creative role, having written his own cadences for several piano concertos, including Mozart’s D minor and Beethoven’s B flat major compositions. Not satisfied with merely learning the notes and phrases, he passionately studies, whatever the style or period, the building blocks of music.

Gábor Jászberényi The actor, director and theatre-maker was featured in such recent films as Strangled, Captives and Budapest Heist. As a freelance theatre actor he performs in the productions of both mainstream and independent companies. He is the first awardee of the recently established Vallai Péter Performing Arts Award. Said Lilla Turbuly in her commendation for the award: “His thirst for freedom led him from mainstream theatres to the independent scene, though he also has a strong yearning for making theatre in a community, for belonging to a team. This was why he joined Spidronműhely, whose home was at Merlin Theatre, which has since ceased to be. Since 2017, Másik Produkció, an independent company, has been one of his bases, where he and Sándor Gulyás Hermann have created two highly successful productions: Kövek (Stones) and Stílgyak (Stylistic Exercises). He also plays in the performances of several independent theatres. (...) He has no tried and tested roles, and in fact looks for ones that allow him to show his different faces within a single production. Behind all this diversity, however, there is always the strong presence of a self-identical artist for whom theatre is more than a vocation: a passion.”

8

9

Címlapfotó: Valuska Gábor

lisztunnep.hu