Hat kulcs Bartókhoz A vonósnégyes műfaja kitüntetett szerepet játszott Bartók Béla pályáján, olyannyira, hogy maga a zeneszerző is munkássága élére helyezte kvartettjeit 1945-ben keletkezett önéletrajzában. Ismeretes, hogy Beethoven akkor fordult a vonósnégyesírás felé, amikor egy alkotói periódust akart összegezni, vagy merészen új irányba akart elindulni. Bartók és hat kvartettje kapcsán – ha nem is teljesen analóg módon – hasonló indíttatások figyelhetők meg, mint az általa művészi példaképnek tekintett német zeneszerző esetében.
4
Összegző szerepű mindenekelőtt az 1908–1909ben keletkezett 1. vonósnégyes, amely Bartók szecessziós stíluskorszakát – a háttérben pedig a zeneszerző és Geyer Stefi hegedűművész között kialakult kapcsolatot – zárja le, és amely elsőként jeleníti meg az új magyar zene eredményeit a kvartettírás terrénumán. Az 1915 és 1917 között formálódott 2. vonósnégyes a Nagy Háborúval, illetve Bartók magánéleti nehézségeivel párhuzamosan zajló expresszionista korszakának egyik kulcsműve, a két, hegedűre és zongorára írott szonáta fontos előfutára. Az 1927, illetve 1928 nyarán keletkezett 3. és 4. vonósnégyes már egy újabb stílusváltás hírnöke: mindamellett, hogy magukban foglalják az addig elérteket, megjelennek bennük a nemzetközi figyelem előterébe került alkotó legújabb élményei is, a preklasszikus szerzőktől a második bécsi iskola és Stravinsky művein át Bartók 1926-os „zongorás évének” zeneszerzői terméséig. A szimfonikus léptékű 5. vonósnégyes (1934) – az egyetlen kvartett, amelyet konkrét felkérésre írt – olyan
klasszikussá vált alkotásoknak ágyazott meg, mint a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, illetve a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre. Szimbolikus jelentőségű, hogy Bartók utolsó Európában befejezett műve szintén egy vonós kamaramű, az 1939 nyárutóján írt 6. vonósnégyes volt. Sűrűségük, mélységük, komplexitásuk, illetve a bennük foglalt költői tartalom erkölcsi üzenete mellett Bartók kvartettjei abból a szempontból is Beethoven kései vonósnégyesei örököseinek tekinthetők, hogy alkotójuk e műfajban volt egyfelől a legradikálisabb, másfelől a legkövetkezetesebb. Emellett a klasszikus mester műveihez hasonlóan Bartók vonósnégyeseiben is tisztán hallhatók az anyanyelvi szinten elsajátított zenei hagyományok, miközben szerzőjük a legkülönfélébb, mások által alig vagy egyáltalán nem járt utakra lép. Figyelembe véve mindezt, illetve a művek keltezését – az első kvartett keletkezése és az utolsó befejezése között harmincegy év telt el –, könnyen adódhat a következtetés, hogy Bartók e műfajban alkotott darabjai