Bartók Tavasz Műsorfüzet - Pusker Júlia | Kammerorchester Basel (2025. április 10.)

Page 1


Zeneakadémia – Nagyterem

Liszt Academy – Grand Hall ÁPRILIS 10. | 19.30

Bartók: Divertimento, BB 118

I. Allegro non troppo

II. Molto adagio

III. Allegro assai

Bartók: 1. hegedűverseny • Violin Concerto No. 1, BB 48

I. Andante sostenuto

II. Allegro giocoso

szünet • interval

Schubert: 3. (D-dúr) szimfónia • Symphony No. 3 in D major, D. 200

I. Adagio maestoso – Allegro con brio

II. Allegretto

III. Menuetto. Vivace – Trio

IV. Presto vivace

Közreműködik • Featuring: PUSKER Júlia – hegedű • violin, Kammerorchester Basel

Vezényel • Conductor: Izabelė JANKAUSKAITĖ

For the English version, see page 8.

Bartók Béla: Divertimento, BB 118 „Szerencsére jól ment a dolgozás, 15 nap alatt elkészültem vele” – számol be Bartók (1881–1945) egy fiához írt levélben a Divertimento különösen gyors befejezéséről. A darabot a 20. századi zene egyik legjelentősebb mecénása, Paul Sacher rendelte a Bázeli Kamarazenekar számára. Az 1939-ben elkészült kompozíciót maga Sacher mutatta be egy évvel később, a koncerten Ernst Křenek (Szimfonikus darab vonószenekarra) és Willy Burkhard (Genug ist nicht genug) egy-egy művének ősbemutatója szerepelt még. Bartók alkotói visszavonultságban, Saanenben, a svájci hegyek között komponált. A megrendelővel folytatott rendszeres egyeztetés után „concerto-szerű, könnyen játszható, szvitjellegű vonószenekari mű” született. Egy Sachernek küldött levelében így fogalmazott: „Egyébként valamiféle Concertino-val váltakozó Concerto grosso-ra gondolok; tudnom kellene azonban, hogy vannak-e a zenekarban megfelelő emberek a vonósnégyes szólókhoz (természetesen ezeknek a szólistáknak a szólama távolról sem volna olyan nehéz, mint a vonósnégyeseimé).”

Bartók Béla: 1. hegedűverseny, BB 48a

1907 szeptemberéből származik az a Geyer Stefihez szóló levél, amelynek sorai közé a zeneszerző lekottázta a hegedűművésznő számára készülő versenymű egyik motívumát. A hangjegyek mellé odaírta: „ez a maga Leitmotívja”. Egy másik levélben a „Liebe” (Szerelem) szó alatt további zenei témákat jegyzett le. Bartók szinte kábulatban komponál, mint maga írja, „narkotikus álomban”. Szerelmének portréját festi meg új kompozíciójában, amelyet még januárban is háromtételesnek tervez. Elkészült az idealizált Geyer Stefi zenei képe, „földöntúli és bensőséges”, de megvan „az élénk Geyer Stefi is, vidám, szellemes, szórakoztató”. Előbbit „kizárólag a szívemből írtam, ez az én Önhöz szóló vallomásom”. A gyors tétel játékos-virtuóz zene, „mindig az Ön játéka lebeg előttem” – írta Bartók. Meg kellene azonban még komponálnia „a közönyös, hűvös, néma Geyer Stefit”, ez azonban – teszi hozzá Bartók – „csúnya muzsika lenne”. Hamarosan rájön, hogy ezt a tételt nem lehet megírni, a hegedűverseny „csakis kétrészes lehet; két ellentétes kép, ez minden”. S ahogy Bartók minden reménye ellenére ez a szerelem nem szökkent szárba, úgy a Hegedűverseny sem szólalt meg közönség előtt: Bartók, mint egy fájdalmas emléket, megpróbálta eltemetni.

Geyer Stefi egy 1908 februárjában kelt levelében egyértelművé tette, hogy nem szeretne viszonyukban továbblépni. Bartók végül mégis odaajándékozta a partitúrát a hegedűművésznőnek, a művet azonban sem az ajándékozó, sem a megajándékozott életében nem adták elő. Az ősbemutatóra a darab születése után fél évszázaddal, 1958-ban került sor Paul Sacher vezényletével, a Bázeli Kamarazenekar előadásában.

Franz Schubert: 3. (D-dúr) szimfónia, D. 200

A fiatal, 15-16 éves Schubert (1797–1828) a bécsi városi kollégium diákjaként részt vett az iskolai zenekar munkájában, így a lehető legközvetlenebb módon sajátíthatta el a zenekari hangszerelés fortélyait, valamint a szimfónia műfaji jellegzetességeit. „Nem olyan testületben játszott – jegyezte meg bő száz évvel ezelőtt William McNaught –, amelynek tagjai elsőrangúan képzett hivatásos zenészek, akik bármit lejátszanak, amit elébük tesznek, hanem egy fiatal hangszeresekből álló együttesben, ahol a legcsekélyebb szólamszerkesztési ügyetlenség vagy gyakorlatlanság is megbosszulja magát.” E zenekar repertoárjáról nincsenek pontos adataink, de az tudható, hogy a fiatalok Haydn és Mozart művei mellett Beethoven első és második szimfóniáját, valamint szorgalmas mesteremberek (Krommer, Méhul, Koželuch, Weigl) kompozícióit is elő-előadták. A megelőző korszak bécsi stílusát és a műfaj (a szimfónia) konvencióit Schubert tehát zsigerileg ismerte. Első két szimfóniáját (és talán még a harmadikat is) a kollégiumi együttesre képzelte el, a vonószenekar mellett így számíthatott fafúvósokra, kürtökre, trombitákra és ütőhangszerekre is.

A 3. szimfónia méltóságteljes, lassú bevezetése, a talán kissé szónokiasan komoly hangvétel Haydn öröksége lehet, miként az is, ahogy az ellenállhatatlanul pezsgő folytatás visszamenőleg idézőjelek közé teszi e komolyságot. Az első tételben Schubert a hangzás szimfonikus tömbjeit remekbe szabott kamarazenei szakaszokkal egyensúlyozza ki, bámulatos az a magabiztosság, ahogy a különböző intenzitású zenei rétegek között kormányozza a folyamatos mozgásban, átalakulásban lévő anyagot. Ez a zene már nem csak a közelmúlt mestereinek emléke előtt hódol, megszólal benne a bécsiek körében futótűzként terjedő legújabb divat hangja is, Rossinié. Tüneményes a második tétel helyén álló, finom humorral átszőtt, néhány pillanatában rusztikus karaktereket felvillantó Allegretto és persze a rákövetkező menüett is, amely immár nem csak arisztokratikus kellemet sugároz, jócskán megtalálhatóak benne a nyersebb, falusiasabb ízek is. A tarantellára emlékeztető fináléban Schubert újra Rossini felé kacsint.

A Strad Magazin Pusker Júlia játékának „varázslatos egyszerűségét” emelte ki, míg a La Libre „a hegedű valódi arisztokratájának” nevezte a fiatal művésznőt. A nemzetközi közönség akkor figyelt fel rá, amikor a 2019-ben megrendezett brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen – egyedüli magyar versenyzőként indulva – 5. díjat kapott. A közelmúltban játszott a Belga Nemzeti Zenekarral, a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Brüsszeli Filharmonikusokkal, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal és a London Mozart Players együttesével. Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) beválasztotta Rising Stars (Feltörekvő csillagok) elnevezésű sorozatába, aminek köszönhetően a 2023–24-es évadban Európa olyan rangos koncerttermeiben adott szólóesteket, mint a portói Casa da Música, az amszterdami Concertgebouw, a hamburgi Elbphilharmonie, a baden-badeni Festspielhaus, a dortmundi Konzerthaus, a stockholmi Konserthuset, a Kölni Filharmónia, a Sage Gateshead, a párizsi Champs-Elysées Színház, a bécsi Konzerthaus és a budapesti Müpa. Pusker Júlia zenészcsaládban született. Tanulmányait 2005-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, majd Angliába költözött, hogy Pauk Györgynél tanuljon a londoni Királyi Zeneakadémián, ahol 2016-ban kitüntetéssel szerezte meg mesterdiplomáját. 2016 és 2021 között a brüsszeli Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze volt, ahol Augustin Dumay-vel dolgozott együtt. Hangszerét, egy 1714-es „Massart” Antonio Stradivari hegedűt a Beare’s International Violin Societyn keresztül a Pauk család bocsátotta rendelkezésére.

PUSKER JÚLIA

Fotó: Csibi Szilvia

Izabelė JANKAUSKAITĖ

Izabelė Jankauskaitėt 2022-ben ismerte meg a világ, amikor a gstaadi karmesterakadémián elnyerte a Neeme Järvi-díjat. A vilniusi születésű fiatal litván karmester a 2024–25-ös évadban a hr-Sinfonieorchester másodkarmesteri feladatait vette át, 2022 augusztusától 2023 júniusáig Paavo Järvi munkatársaként hasonló pozíciót töltött be a zürichi Tonhalle-Orchesternél. Részt vett Jaap van Zweden, Kristjan Järvi, Baldur Brönnimann, Paavo Järvi, Leonid Grin és James Lowe mesterkurzusán, 2023 júniusában pedig Michael Tilson Thomas asszisztense volt a Tonhalle-Orchesternél. Zenei tanulmányait az M. K. Čiurlionis Nemzeti Művészeti Iskolában kezdte, majd a Litván Zene- és Színházművészeti Akadémián folytatott énekesi stúdiumokat. 2018-ban felvételt nyert a Zürichi Művészeti Egyetem karvezetés szakára, 2020ban pedig karmesteri tanulmányokba fogott, professzorai Johannes Schlaefli és Christoph-Mathias Mueller voltak.

Kammerorchester Basel

Az évadonként több mint hatvan koncertet adó Bázeli Kamarazenekar rendszeresen turnézik. Szívesen látott vendége nemzetközi fesztiváloknak és a legfontosabb európai koncerttermeknek, fellépett már a hamburgi Elbphilharmonie, a párizsi Champs-Élysées Színházban vagy a Theater an der Wien közönsége előtt. Felvételeit olyan lemeztársaságok gondozzák, mint a Sony, a Deutsche Harmonia Mundi, a Pentatone vagy a Warner Classics, a több mint harminc lemezdíj pedig az együttes művészi munkájának egyértelmű elismerése. A zenekar különösen gyümölcsöző kapcsolatot ápol Giovanni Antonini vezető vendégkarmesterrel. Antonini vezényletével a zenekar az Il Giardino Armonico együttessel felváltva 2032-ig Joseph Haydn minden szimfóniáját előadja és rögzíti. 2022 óta tart egy másik sorozatuk: Felix Mendelssohn-Bartholdy összes szimfóniáját Philippe Herreweghe vezényletével adják elő.

Fotó: Gabrielius Jauniškis

Béla Bartók: Divertimento, BB 118

‘Luckily the work went well, and I finished it in just 15 days,’ Bartók (1881–1945) informed his son about the particularly fast completion of Divertimento. The piece was commissioned for the Basel Chamber Orchestra by Paul Sacher, one of the leading patrons of 20th-century music. The composition was completed in 1939 and was premiered by Sacher himself a year later at a concert whose programme also included the first performances of Ernst Křenek’s Symphonic Piece for String Orchestra and Willy Burkhard’s cantata, Genug ist nicht genug. For the work, Bartók had retired to Saanen, among the hills of Switzerland. He kept consulting Sacher, and the result was a ‘concerto and suite-like piece for the string orchestra, easy to play.’ In a letter to his patron, he wrote: ‘Incidentally, what I have in mind is a concerto grosso that alternates with a concerto; however, I would need to know whether there are people in the orchestra who are suitable for the string quartet solos (the parts of these soloists would of course not by far be as difficult as those of my string quartets).’

Béla Bartók: Violin Concerto No. 1, BB 48a

In a letter written to Stefi Geyer in September 1907, the composer scored, between the lines, a motif from the violin concerto he was writing for her. ‘This is your leitmotif,’ he wrote next to the notes. In another letter, he noted down further musical themes under the word, ‘Liebe’ (love). By his own admission, he was working in a ‘narcotic dream,’ painting the portrait of his love in his new composition, which he planned, as late as January, to make a three-movement work. The ‘musical portrait of the idealized Stefi Geyer, transcendent and intimate’ had been completed; the ‘lively Stefi Geyer, gay, witty and entertaining’ was also there. ‘I wrote it straight from my heart,’ he informed her, and added: ‘The first movement is my confession to you.’ ‘Your playing will always hover before me,’ Bartók wrote in reference to the playful-virtuosic music of the fast movement. He still had to compose, however, the ‘cool, indifferent, silent Stefi Geyer,’ but this, he added, ‘would be hateful music.’ Shortly afterwards, he realized that ‘your piece can be composed only in two sections. Two contrasting portraits, that is all.’ And just as this love was not consummated despite all of Bartók’s hopes, the Violin Concerto was not performed in public – Bartók tried to bury it like a painful memory.

In a letter she wrote in February 1908, Stefi Geyer made it clear that she did not wish to take their relationship any further. In the end, Bartók did give the score to her. The work was never performed in the lifetime of the composer or the violinist. Its world premiere took place half a century after its writing, in 1958, by the Basel Chamber Orchestra under the baton of Paul Sacher.

Franz Schubert: Symphony No. 3 in D major, D. 200

As a student at the Vienna City College, Schubert (1797–1828) played in the school orchestra at age fifteen to sixteen, gaining valuable first-hand knowledge of ensemble orchestration and the characteristics of the genre of the symphony. ‘He was not playing in an assembly,’ William McNaught noted a little over a century ago, ‘of highly trained professional musicians who would play anything put before them, but in an ensemble of young instrumentalists where there would be high price to pay for the slightest ineptitude or inexperience in part writing.’ Little is known about the repertoire of this orchestra; what seems certain is that these young musicians would perform works by Haydn and Mozart, as well as Beethoven’s first two symphonies, and the works of such diligent craftsmen as Krommer, Méhul, Koželuch and Weigl. All of which is to say Schubert had a more than skin-deep knowledge of the Viennese style of the previous period and the conventions of the symphony. He had the orchestra of the college in mind when writing his first two symphonies (and perhaps even the third), so in addition to the string orchestra, he also had woodwinds at his disposal, as well as horns, trumpets and percussion.

The solemn, slow introduction of Symphony No. 3, the perhaps somewhat oratorically serious tone, may be Haydn’s legacy, as may the way the irresistibly effervescent continuation puts this seriousness in inverted commas. In the first movement, Schubert balances the symphonic blocks of sound with superbly orchestrated chamber-music passages, and the confidence with which he steers the constantly moving, transforming musical material through the layers of varying intensity is astonishing. This music is no longer just a tribute to the masters of the recent past, but also a tribute to the latest musical fad of Vienna, Rossini. Imbued with subtle humour and occasionally rustic in character, the Allegretto that acts as the second movement is exquisite, as is the minuet that follows, which adds some raw, rustic flavours to the aristocratic manners. The finale, which is reminiscent of a tarantella, is another nod to Rossini.

Júlia PUSKER

Praised by the Strad Magazine for her ‘magical simplicity’ and described as a true ‘aristocrat’ of the violin by La Libre, Júlia Pusker came to international prominence for her prizewinning performances at the prestigious 2019 Queen Elisabeth Violin Competition in Brussels. Recent highlights include concerto appearances with Belgian National Orchestra, Budapest Festival Orchestra, Brussels Philharmonic, Franz Liszt Chamber Orchestra, Hungarian National Philharmonic Orchestra and London Mozart Players. Júlia has been selected for the Rising Stars programme of the European Concert Hall Organisation (ECHO) for the 2023-24 season, where she performed solo recitals in some of Europe’s most prestigious concert halls. These included Concertgebouw Amsterdam, Elbphilharmonie Hamburg, Konserthuset Stockholm, Philharmonie Cologne, Sage Gateshead, Théâtre des Champs-Elysées Paris, Wiener Konzerthaus and Müpa Budapest, to name just a few. Júlia Pusker was born into a family of musicians. In 2005 she began her musical education at the Liszt Academy in Budapest before moving to England to study with György Pauk at the Royal Academy of Music in London, where she received her Master of Music degree with distinction in 2016. Between 2016 and 2021, she was Artist-in-Residence at the Queen Elisabeth Music Chapel in Brussels, working with Augustin Dumay. Júlia plays the c.1714 ‘Massart’ Antonio Stradivari violin kindly loaned to her through the Beare’s International Violin Society by the Pauk Family.

Izabelė JANKAUSKAITĖ

The young Lithuanian conductor Izabelė Jankauskaitė first attracted international attention in 2022 when she won the Neeme Järvi Prize at the Gstaad Conducting Academy. In the 2024-25 season, she assumes the role of Assistant Conductor of the hr-Sinfonieorchester. From August 2022 to June 2023 she held the same position at the Tonhalle-Orchester Zürich under Paavo Järvi. She has attended numerous masterclasses with conductors such as Jaap van Zweden, Kristjan Järvi, Baldur Brönnimann, Paavo Järvi, Leonid Grin and James Lowe. In June 2023, she assisted Michael Tilson Thomas with the Tonhalle-Orchester Zürich. Izabelė Jankauskaitė was born in Vilnius, Lithuania. She received her first music lessons at the National M. K. Čiurlionis School of Art and later took up vocal studies at the Lithuanian Academy of Music and Theatre. In 2018, she continued her musical education at the Zurich University of the Arts, initially in choral conducting. In 2020, she switched to orchestral conducting in the class of Prof. Johannes Schlaefli. She is currently studying in Zurich with Johannes Schlaefli and Christoph-Mathias Mueller.

Kammerorchester Basel

With more than 60 concerts per season, the Basel Chamber Orchestra tours worldwide and is a welcome guest at international festivals and the most important European concert halls, such as the Elbphilharmonie Hamburg, the Théâtre des Champs-Élysées Paris or the Theater an der Wien. A discography of over 30 award-winning recordings on prestigious labels such as Sony, Deutsche Harmonia Mundi, Pentatone and Warner Classics testifies to the outstanding quality of this versatile ensemble. The Orchestra has a particularly fruitful relationship with its Principal Guest Conductor Giovanni Antonini. Under Antonini’s baton, the Orchestra alternates with the Il Giardino Armonico ensemble in performing and recording all symphonies of Joseph Haydn until 2032. From 2022, all of Felix Mendelssohn-Bartholdy’s symphonies will be performed under the baton of Philippe Herreweghe.

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek ingyenes kiadványa

Kiadja: Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Nyomdai kivitelezés: Pátria Nyomda Zrt.

Szerkesztő: Molnár Szabolcs A szervezők a szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartják.

A címlapon: Kammerorchester Basel Fotó: Matthias Müller

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.