2025. FEBRUÁR 28.
28 February 2025
Béla Bartók National Concert Hall
ACCADEMIA BIZANTINA AND THE PURCELL CHOIR
Conti: Il trionfo della Fama (serenata per musica) – concert performance, Hungarian premiere
Genio: Benedetta Mazzucato – alto
Gloria: Arianna Vendittelli – soprano
Fama: Maximiliano Danta – alto
Destino: Martin Vanberg – tenor
Valore: Riccardo Novaro – bass
Featuring:
Purcell Choir (artistic director: György Vashegyi)
Accademia Bizantina
Conductor: Ottavio Dantone
Co-operating partner: Haydneum – Hungarian Centre for Early Music Haydneum is supported by the Prime Minister’s Office and the Bethlen Gábor Fund Management.
The English summary is on page 13.
2025. február 28.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
RÉGIZENE FESZTIVÁL
AZ ACCADEMIA BIZANTINA ÉS A PURCELL KÓRUS
Conti: Il trionfo della Fama (serenata) – koncertszerű előadás, magyarországi bemutató
Genio: Benedetta Mazzucato – alt
Gloria: Arianna Vendittelli – szoprán
Fama: Maximiliano Danta – alt
Destino: Martin Vanberg – tenor
Valore: Riccardo Novaro – basszus
Közreműködik:
Purcell Kórus (művészeti vezető: Vashegyi György) Accademia Bizantina
Vezényel:
Ottavio Dantone
A koncert együttműködő partnere a Haydneum – Magyar Régizenei Központ. A Haydneum működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
Noha a mai hangverseny középpontjában már a megszólaló mű címe szerint is a Hírnév és annak diadala áll, a felhangzó alkotás kapcsán mégis több olyan történeti személyről indokolt szólni, akinek jelenkori ismertsége nem mérhető össze a XVIII. századival. Egykori jelentőségéhez képest ugyanis az Il trionfo della Fama című serenata zeneszerzője, Francesco Bartolomeo Conti (1681/1682–1732) ma éppúgy bemutatásra szorul, akárcsak e mű ünnepeltje: VI. Károly német-római császár (egyszersmind magyar és cseh király), valamint felesége, Erzsébet Krisztina császárné.
A MANDOLINTÓL CERVANTESIG
A firenzei születésű Conti előadóművészként a teorba és a mandolin mesteri megszólaltatója volt, akinek a hangszer repertoárja és szakirodalma egyaránt sokat köszönhet: korai mandolinszonátákat és egy úttörő mandoliniskolát. A muzsikusokat több évszázadon át tömegével ontó Itáliából elsősorban hangszeres virtuózként jutott el a XVIII. század legelső éveiben Bécsbe, a Habsburgok udvarába. 1701-ben az első számú udvari teorbajátékos, Orazio Clementi mellé szerződtették, majd Clementi 1708-ban bekövetkezett halála után ő örökölte meg tisztségét, 1711-ben pedig övé lett a vice-maestro di cappella pozíciója. (Igaz, ez utóbbi adatnak némiképp ellentmond az a forrás, amely szerint az 1712-es pozsonyi magyar királykoronázás idején más töltötte be e posztot, míg az eseményt kísérő ünnepi zeneszolgáltatásból Conti teorbajátékosként vette ki részét.)
Vokális-dramatikus műveinek köszönhetően Conti ekkorra már zeneszerzőként is elismertségnek örvendett Bécsben. Még a XVIII. század első évtizedének közepén elkezdtek sorjázni operái, melyeket a kor gyakorlatának megfelelően rendszerint a karneváli időszakban mutatott be. A nápolyi zenés színházi hagyományt a bécsi közönségelvárásokkal összekapcsoló Conti-operák mennyisége és műfaji változatossága egyaránt imponáló, habár e művek közül manapság csupán egyet, a Don Chisciotte in Sierra Morena címűt szokás zenetörténeti érdemei okán emlegetni. A tragikomikus darab nemcsak Cervantes halhatatlan búsképű lovagjának korai operai szerepeltetése, egyszersmind a klarinét ugyancsak előremutató alkalmazása révén érdemel említést, de korabeli sikere és több évtizedes népszerűsége miatt is. Conti presztízse jórészt ennek köszönhetően emelkedett olyan magasra, hogy –Vashegyi Györgyöt idézve – „Bécsben 1720 körül olyan hírnévnek és ismertségnek örvendett, mint Mozart hatvan évvel később”.
Az operák mellett több oratóriumot (így az 1724-es Davidot) is megalkotó zeneszerző házastársai révén is kötődött a vokális, illetve a színpadi zenéhez, hiszen második és harmadik felesége, Maria Landini és Anna Maria Lorenzani egyaránt énekesnő volt. Utóbb első házasságából született fia, Ignazio is muzsikus lett, s idővel belőle is császári udvari teorbajátékos vált. Mindezeken túl még annyi tudható a ma este felhangzó serenata szerzőjéről, hogy indulatos természete lehetett. A kortárs zenetudós és zenetörténész, Johann Mattheson Der vollkommene Capellmeister című munkájában ugyanis az olvasható, hogy Contit 1730 őszén Bécsben ismételt nyilvános vezeklésre kötelezték, sőt átmenetileg ki is közösítették, amiért bántalmazott egy papot. Első megszégyenítése alkalmával szitkozódott és botrányos kézmozdulatokat is tett.
FELTETTE A KORONÁT
Mattheson beszámolója szerint Conti büntetését csak a császári kegy enyhítette. Az udvari komponista személyéről e ponton át is térhetünk Károlyra (1685–1740), akinek nevét több sorszámmal is említhetjük. I. Lipót császár kisebbik fia számos ország uralkodója volt, még ha trónigénye nem is mindenütt talált általános és tartós elfogadásra. Amikor 1700-ban kihalt a Habsburgok spanyol ága, Bécsből ő, Párizsból pedig XIV. Lajos egyik unokája egyszerre kerekedett fel a birodalomnyi hagyatékot átvenni, és az ennek nyomán kitört spanyol örökösödési háború végül a Bourbonok javára dőlt el. Később a spanyol örökségből azért mégiscsak Károlynak jutó Nápoly és Szicília is elveszett, ám ő ekkor már a dunai Habsburg-monarchia ura volt. Bátyja, I. József halála után ugyanis 1711-ben Károly lett a német-római császár (VI.), s egyúttal a magyar (III.) és a cseh (II.) király.
A magyar történeti emlékezetben csekély szerep jut Károlynak. Leginkább annyi, hogy ő volt az a Habsburg, aki fiúutóddal nem rendelkezvén országlása tekintélyes hányadát leánya, Mária Terézia örökösödési jogának elismertetésével töltötte (lásd még: Pragmatica sanctio). Jóllehet egyebekben is tevékeny és hatékony fejedelem volt, s így az ő uralkodása alatt zárult le a török kiűzésének folyamata, és jórészt Károly idején ment végbe az a történelmi léptékű telepítéssorozat is, amely a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc után újra benépesítette a korábban annyi pusztítást elszenvedő Magyarországot.
Azt pedig még kevésbé szokás emlegetni, sőt akár csak tudni is VI. Károllyal kapcsolatban, hogy az udvari kultúrának, s azon belül a zenének és a zenés színháznak lelkes és elkötelezett támogatója volt. Ő hívta Bécsbe és ruházta fel az udvari költő címével a század első számú operaszövegkönyv-íróját, Pietro Metastasiót – e döntésének jelentőségét jól érzékelteti, hogy Mária Terézia szerint ez volt atyja legnagyobb érdeme. Johann Joseph Fux, a korszak egyik legtekintélyesebb zeneszerzője ugyancsak Károly udvarában szolgált: igaz, ő még I. Lipót idején szegődött a bécsi udvarba. Fux volt az a lojális hozzáértő, aki egy ízben illő hódolattal így szólt Károlyhoz: „Mily mondhatatlan kár, hogy Felségedből nem vált virtuóz!” A császár ugyanis maga is kedvvel komponálgatott, vezényelt és szívesen adott elő billentyűsműveket.
A ZENE A PROPAGANDA ESZKÖZE
Károly zene iránti vonzalmát felesége, Erzsébet Krisztina császár- és királyné (1691–1750) is osztotta. A kortársak által igazi szépségként számontartott és jelentős intellektuális érdeklődéssel is megáldott, így például Leibnizcel is levelező asszony ugyancsak markáns szereplője volt a bécsi udvari életnek és a nagypolitikának. S habár a császári párnak nem sikerült életképes fiúutóddal megajándékoznia a Habsburg-dinasztiát, egyebekben Károly és Erzsébet Krisztina együttműködése sikeres és – a korabeli fejedelmi elvárásokhoz mérten – boldog volt. Egyetértettek például lányaik zenei és zenés színházi nevelését illetően is, így a két főhercegnő, azaz Mária Terézia és húga, Mária Anna nemcsak szívesen énekelt, de olykor akár színpadra is lépett: például 1735-ben, amikor a Hofburg tükörtermében a „Kayserliche Hof- und Kammermusici”, vagyis az udvari muzsikusok kíséretében egy operácskát adtak elő szüleik örömére.
A zene és a zenés színház mindazonáltal nemcsak intim mulatságul szolgált a Habsburgok udvarában, hanem a barokk udvari pompának és a ceremoniális aktusok illő lebonyolításának is nélkülözhetetlen része volt. Conti említett szereplése Károly 1712-es pozsonyi megkoronázásán éppúgy a muzsika protokolláris szerepéhez sorolható, mint azok a művek, amelyeket ő vagy valamely udvari riválisa császári és császárnéi születés- és névnapokra komponált. A ma este megszólaló Il trionfo della Fama is a zenei fényűzés és propaganda ilyen reprezentánsa.
ÜDVÖZLET A GYŐZŐNEK
1723 késő nyarán a császári pár hatalmas kíséretével útra kelt, hogy felkeresse a cseh királyság fővárosát, Prágát. Szeptemberre ugyanis a Szent Vitus-székesegyházban koronázást terveztek: Károly és Erzsébet Krisztina számára egyaránt. Az eseménynek megadták a módját: emlékpénzeket vertek, ünnepségeket rendeztek, és az udvar átmenetlieg Prágába települt át. Mindenesetre az uralkodói névnapot, vagyis a november 4-i Károly-napot még mindig (vagy talán újra) itt töltötték. Ekkor került sor annak a serenatának a bemutatására, amelynek zenéjét Francesco Bartolomeo Conti, szövegét pedig Francesco Fozio alkotta meg. (Utóbbi a Metastasióhoz hasonlóan ugyancsak Károly révén Bécsbe költöző Antonio Caldara számára is írt néhány librettót.)
Az Il trionfo della Fama tehát az alkalomhoz és a reprezentatív-propagandisztikus funkcióhoz illeszkedett a csehországi ünnepségeken – méghozzá korántsem egyedüli zenés színpadi műként. Augusztusban hatalmas látványosságként adták elő a prágai várban, szabadtéren Fux Costanza e Fortezza című festa teatraléját, többek között a teorbán játszó Conti közreműködésével. Akárcsak ez a mű, az Il trionfo is erősen szimbolikus és egyúttal közvetlen üzenettel bírt. Már a sugárzóan diadalmas nyitókórus olyan világot mutat, amelynek Károly a középpontja, s előtte hajt fejet és térdet alázatosan a népek sokasága. A csupa megszemélyesített erényt, allegorikus szereplőt színre léptető, cselekmény nélküli serenata mindvégig ezt a mindenek feletti pozíciót nyomatékosítja azzal, hogy Gloria (a Dicsőség), Destino (a Sors) és mind a többiek, így még maga a címbeli Fama, azaz a Hírnév is felváltva és egymást túlszárnyalva dicsérik az uralkodó tetteit és hódolnak nagysága előtt.
Akárcsak a barokk udvari kultúra egészében, annak zenei-zenés színházi fejezetében is általános főszabály volt e korban, hogy hódolatból és dicsőítésből sohasem lehet túl sok. Az opera világában külön műfaji elnevezése is volt e műfajnak: ez volt a Huldigungsoper, a hódolati opera, amelynek egyik utolsó reprezentatív és máig játszott darabja, a Titus kegyelme ugyancsak Prágában került először színre, szintén egy Habsburg-uralkodó koronázási ünnepségsorozatának programjában. Az Il trionfo esetében azonban mégiscsak felmerülhet, hogy a dicsőítés e mértéke mögött meghúzódhat némi kompenzáló szándék, és talán még valami más is.
Károly ugyanis ekkorra már végérvényesen lemondani kényszerült a spanyol koronáról és annak hatalmas gyarmatbirodalmáról, a Habsburg kormányzat és diplomácia pedig 1723-ban épp a kellős közepén tartott annak a folyamatnak, amelynek során megkísérelték mindenkivel jó előre elfogadtatni a majdani leányági öröklést. (Annak ellenére, hogy maga a császári pár kitartóan reménykedett egy életképes fiúgyermek megszületésében.) Érthető tehát, hogy ilyen körülmények között a propaganda, még a kulturális propaganda is intenzívebbé vált, világgá kiáltva, azazhogy világgá énekelve Károly uralmának fenséges megingathatatlanságát. Az sem elképzelhetetlen, hogy a főként karneváli darabok specialistájaként számontartott Conti és az udvarral legfeljebb csak érintőleges kapcsolatban álló Fozio személyes ambícióik megvalósítására is esélyt látott a hódolat minél alázatosabb és persze minél megnyerőbb stílusú kinyilvánításában.
Írta: László Ferenc
A bizánci művelődéstörténeti emlékek terén páratlanul gazdag Ravennában 1984ben megalapított régizenei együttes, az Accademia Bizantina igen széles, a késő reneszánsztól a romantika koráig ívelő repertoárt alakított ki az évtizedek során, működésének középpontjában azonban 1989 óta egyértelműen a barokk muzsika megszólaltatása áll, amit az Accademia Bizantina számos nemzetközi lemezdíjjal elismert diszkográfiája is érzékletesen bizonyít. A historikus előadásmód egyik legeredményesebb műhelyeként az olasz zenekar jelentős koncerttermek és fesztiválok visszatérő vendége világszerte a New York-i Lincoln Centertől a párizsi Théâtre des Champs-Élysées színpadáig. 2024 óta az együttes az Innsbrucki Régizenei Ünnepi
Hetek rezidense.
Vezényel és csembalón játszik: Ottavio Dantone
Koncertmester: Alessandro Tampieri
1. hegedű: Lavinia Soncini, Lisa Ferguson, Gemma Longoni
2. hegedű: Gabriele Pro, Mauro Massa, Heriberto Delgado, Carlo Lazzaroni
Brácsa: Marco Massera, Alice Bisanti
Cselló: Alessandro Palmeri, Paolo Ballanti
Nagybőgő: Giovanni Valgimigli, Luca Bandini
Lant: Tiziano Bagnati
Teorba: Fabiano Merlante
Orgona: Stefano Demicheli
Oboa: Elisabeth Baumer, Rei Ishizaka
Fagott: Giulia Genini, Ivan Calestani
Trombita: Borsódy László, Félegyházi Bence
Timpani: Maros Ádám
A Purcell Kórust Vashegyi György alapította 1990-ben, az angol barokk szerző Dido és Aeneas című operájának koncertszerű előadására. A Zeneakadémia karmesterképzős növendékeként akkor még nem sejtette, hogy kórusát és annak egy évvel később létrehozott testvéregyüttesét, az Orfeo Zenekart hamarosan a magyar zenei élet első számú régizenei együtteseiként tartják számon. Repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mozartig terjedő periódus zenéje alkotja, de megszólaltatnak későbbi kompozíciókat is. Az alapítóval folytatott három évtizedes formáló és alakító munkának köszönhetően a kórus hangzását és stílusismeretét a nemzetközi sajtó is elismeréssel méltatja, felvételeiket számos rangos lemezdíjjal jutalmazták.
Ottavio Dantone a milánói konzervatóriumban végzett orgona- és csembalóművészi tanulmányokat, diplomaszerzését követően pedig több nemzetközi versenyen is sikerrel szerepelt, majd 1989-ben megkezdte együttműködését az Accademia Bizantina együttesével. Előbb csembalistaként működött közre a zenekar koncertjein és lemezfelvételein, 1996 óta pedig ő tölti be a zeneigazgatói tisztséget. Irányításával az Accademia Bizantina néhány év alatt a korhű régizenei előadópraxis egyik főszereplőjévé vált. Dantone barokk operaprodukciók karmestereként sikerrel mutatkozott be Milánóban csakúgy, mint a Glyndebourne-i Fesztiválon, csembalójátékát pedig egyebek közt Claudio Abbado 2010-es Brandenburgi verseny-összkiadásán is élvezhetjük.
A fiatal olasz alt, Benedetta Mazzucato nagy sikerrel vesz részt rangos Rossini-produkciókban, operák és szakrális művek megszólaltatásában, ám változatos repertoárjának súlypontját a barokk művek alkotják. A William Christie által irányított énekesakadémia, a Le Jardin des Voix 2013-as növendékeként szerep- és szólamlistája mára Monteverditől Purcellen át Vivaldi és Händel operáiig ível, s olyan művészekkel és formációkkal együttműködésben bővül, mint Rolando Villazón, Christina Pluhar és a L’Arpeggiata, olyan helyszíneken, mint a nápolyi Teatro di San Carlo, az Utrechti Régizenei Fesztivál vagy épp Versailles.
Fotó © Giulia Papetti
Arianna Vendittelli Mariella Devia tanítványa volt, Salzburgban és a Ravennai Fesztiválon Riccardo Muti vezényletével debütált, és az elmúlt néhány év során olyan rendezőkkel és karmesterekkel dolgozott együtt, mint Robert Carsen, Pier Luigi Pizzi, illetve Marc Minkowski, Andrea Macron és Diego Fasolis. A római születésű szoprán Vivaldi-kantátákat tartalmazó legutóbbi lemeze a Naïve kiadó gondozásában jelent meg, s e CD a világsajtóban többek között a The New York Times hasábjain kapott lelkes kritikát. A bel canto repertoárban is keresett énekesnő számos barokk mű koncerttermi és operaszínpadi újrafelfedezésének volt már fő- és címszereplője.
Maximiliano Danta szülőhazájában, Uruguayban kezdte tanulmányait, majd az olaszországi Novarában szerzett diplomát reneszánsz és barokk énekből, jelenleg pedig a torinói Verdi Konzervatóriumban tökéletesíti tudását a korhű hangszeres játék és ének terén. L’Humana Fragilità elnevezésű együttesével változatos programokat állítanak össze, melyekben énekesként, valamit a vonós lirone és a fúvos cornetto megszólaltatójaként is közreműködik.
Fellépett a Dido és Aeneas, illetve Monteverdi L’Orfeójának előadásában, de olyan ritkaságokban is hallható volt, mint John Blow Venus and Adonis, Domenico Zipoli San Ignacio de Loyola vagy Giovanni Battista Bassani La morte delusa című operája.
Fotó © Manuela Giusto
Fotó © Margherita Pupulin
Martin Vanberg zenei tanulmányait Koppenhágában végezte. Vivalditól Benjamin Brittenig és kortárs művekig ívelő széles repertoárjával számos skandináv operaház és fesztivál mellett bemutatkozott már a potsdami Musikfestspiele és a krakkói Misteria Paschalia eseménysorozatán csakúgy, mint az amszterdami Concertgebouw pódiumán. A svéd tenornak az Accademia Bizantinával kialakult szoros és gyümölcsöző munkakapcsolatát jól jellemzi, hogy a Conti-serenata innsbrucki, bécsi és budapesti megszólaltatásai előtt fellépett velük az ll trionfo del Tempo e del Disinganno oslói, hallei és gdanski előadásain is, tavasszal pedig A teremtés egyik szólistája lesz Ravennában.
A sokoldalú olasz basszus, Riccardo Novaro mindenekelőtt Mozart- és Rossini-szerepek alakítójaként keresett Európa-szerte, ám a bel canto és a barokk repertoárnak is avatott előadója. Jártasságát az utóbbi területen olyan albumok igazolják, mint Händel Floridante című operája, amelynek Alan Curtis által vezényelt felvételén szerepelt, vagy épp a Myung-Whun Chung dirigálásával lemezre vett Charpentier-Te Deum. Giovanni Antonini az Il Giardino Armonico élén az ő remek humorú főszereplésével rögzítette Cimarosa egyszemélyes intermezzóját, A karmestert, s Ottavio Dantone is igényt tartott közreműködésére, amikor reprezentatív Vivaldi-sorozatában elkészítette a Dáriusz megkoronázása felvételét.
Fotó © Michael Erikson
Fotó © Cecile Stollini
SUMMARY
On 4 November 1723, to mark the name day of the Holy Roman Emperor Charles VI, who had also recently been crowned King of Bohemia, a tribute serenade entitled Il trionfo della Fama was performed in Prague in front of the royal couple. The piece was the creation of Francesco Bartolomeo Conti (1681/1682–1732), a Florentine-born theorbo and mandolin player who was already one of the best-known composers of music for the stage both in Vienna and throughout the Habsburg Empire. Tonight’s concert offers the opportunity to rediscover this once highly popular composer from the first third of the 18th century, with the spotlight on this work whose procession of allegorical characters glorified and humbly paid homage to that Habsburg monarch of the past more than three hundred years ago – with vocal parts of an ideal beauty, their entrances on stage framed by a triumphant opening and closing chorus, and, not incidentally, also meeting the expectations of the time for courtly Baroque splendour and dynastic propaganda.
Ottavio Dantone has been reintroducing Conti’s noteworthy work to the international music scene: having performed it in Innsbruck and Vienna, he is now bringing it to the stage at Müpa Budapest. Teaming up to undertake this endeavour of significant importance to music history are, on the orchestral side, Accademia Bizantina, Dantone’s world-famous early music ensemble founded in Ravenna in 1984, and the Purcell Choir, which György Vashegyi established in 1990. The allegorical figures of the serenade will be portrayed by some excellent and accomplished singers: the globally sought-after alto Benedetta Mazzucato, soprano Arianna Vendittelli, a veteran of numerous leading roles in the rediscovery of so many Baroque works in concert halls and opera stages, alto Maximiliano Danta, who performs a variety of musical programs as a multi-instrumentalist (voice, lirone and cornetto), the bass Riccardo Novaro, who is acclaimed for his work in the Baroque repertoire in addition to his performances in the leading roles in the operas of Mozart and the bel canto style, and the outstanding Swedish tenor Martin Vanberg, who has participated in numerous Accademia Bizantina productions since last year.
2025. március 13.
2025. március 3.
KELEMEN BARNABÁS, ANDREAS OTTENSAMER ÉS MŰVÉSZTÁRSAIK KAMARAKONCERTJE
Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű, Andreas Ottensamer – klarinét, Kokas Katalin, Kelemen Gáspár –hegedű, brácsa, Fenyő László – cselló, Fejérvári Zsolt –nagybőgő
MODERN ART ORCHESTRA & PETER ERSKINE, SHERRY WILLIAMS: A HOLNAP
SZTENDERDJEI
Vendég: Lukács Miklós
2025. március 16.
MÜPA 20 – GENERÁCIÓK ÜNNEPE
Kelemen Barnabás
Fotó © Csibi Silvia, Müpa
Oláh Kálmán
Sherry Williams
2025. április 23.
KARZATKONCERT –FILMZENÉK
Gedai Ágoston
ORGONÁN
2025. május 9.
JOYCE DIDONATO ÉS AZ IL POMO D’ORO
Händel: Jephta
2025. május 25.
HOMMAGE À SZATHMÁRY
ZSIGMOND
Közreműködik: Fassang László – orgona, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vezényel: Dobszay Péter
Joyce DiDonato
Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
Központi információ:
Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu
Nyitvatartás
Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.
Címlapon: Accademia Bizantina Fotó© Silvia Camporesi
A szerkesztés lezárult: 2025. február 14.
A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
Stratégiai partnereink:
A Müpa támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.