Müpa Műsorfüzet - Miskolci Szimfonikus Zenekar (2020. szeptember 23.)

2020.

SZEPTEMBER 23.

Felfedezések MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR 1

mupa.hu

23 September 2020 Béla Bartók National Concert Hall

DISCOVERIES

MISKOLC SYMPHONY ORCHESTRA Featuring: Ádám Szokolay – piano Dominik Wagner – double bass Conductor: Mátyás Antal Webern: Im Sommerwind Bartók: Piano Concerto No. 1, Sz. 83, BB 91 1. Allegro moderato – Allegro 2. Andante 3. Allegro molto Koussevitzky: Concerto for Double Bass in F-sharp minor, Op. 3 1. Allegro 2. Andante 3. Allegro R. Strauss: Till Eulenspiegels lustige Streiche – symphonic poem, Op. 28 The English summary is on page 10.

Supported by Classical Futures Europe and the Creative Europe Programme of the European Union.

2

2020. szeptember 23.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

FELFEDEZÉSEK

MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR Közreműködik: Szokolay Ádám – zongora Dominik Wagner – nagybőgő Vezényel: Antal Mátyás Webern: Im Sommerwind (Nyári szélben) Bartók: I. zongoraverseny, Sz. 83, BB 91 I. Allegro moderato – Allegro II. Andante III. Allegro molto Koussevitzky: fisz-moll nagybőgőverseny, op. 3 I. Allegro II. Andante III. Allegro R. Strauss: Till Eulenspiegel vidám csínyjei – szimfonikus költemény, op. 28

Az Európai Unió Klasszikus Európa Jövője és Kreatív Európa programjainak támogatásával.

3

Az est során négy olyan zeneszerző alkotásait hallhatjuk, akiknek pályája a 19. század végén, a 20. század elején indult, és akik valamilyen módon kapcsolatban álltak egymással, hatottak egymásra. Az 1883-ban született Anton Webern rövid, de belső rendjükben szigorú törvények által szabályozott kompozíciókat alkotott a tizenkét fokú technika szellemében, érzékenyen megválasztott hangszínekkel, gyönyörködtető változatossággal és részletgazdagsággal. Életműve – amennyiben csak az általa is vállalt harmincegy, opusszámmal ellátott kompozíciót számítjuk ide – mindössze három és fél órányi zene, az 1908-ban komponált, op. 1 jelzésű Passacaglia előtt született, a késő romantika szellemiségét tükröző fiatalkori darabok nagy része ugyanis csak a zeneszerző 1945-ben bekövetkezett halála után került nyilvánosságra. A Nyári szélben 1962-ben hangzott el először az Ormándy Jenő vezette Philadelphia Zenekar koncertjén, miután a zeneszerző menye egy neves Webern-kutató rendelkezésére bocsátotta a hagyatékot. A Nyári szélben 1904 nyarán keletkezett, nem sokkal azelőtt, hogy Webern csatlakozott Arnold Schoenberg tanítványi köréhez, és zenei gondolkodásmódja gyökeresen megváltozott.

A negyedórás, egytételes zenekari darab valójában szimfonikus költemény, egy külső téma, program zenei átfogalmazása, de Webern az Idill zenekarra alcímmel látta el, kerülve az utalást Liszt és Richard Strauss szimfonikus költeményeire. A húszéves zeneszerző Bruno Wille német politikus, filozófus és költő egyik versének gondolatait ültette át zenébe; az 1860-ban született, fiatalon Nietzsche filozófiájának hatása alatt alkotó Wille rövid ideig politizált, majd feladta az egyén elsőbbségét hirdető nézeteit, és egy olyan eszmerendszer híve lett, amelyben a világ, a természet és benne az ember egyetlen nagy organizmust alkot. Filozófiáját az 1901-ben megjelent, A borókafa kinyilatkoztatása című regényében foglalta össze, ebben található a Webern által zenévé formált hosszú, allegorikus költemény. A vers kezdetén rétek, mezők, hegyek, kék ég, fák-virágok jelennek meg „ezüst fényű napsugarakban”, langyos nyári szellő lebegteti a lombokat. Majd viharos szél kerekedik „mint szabadság iránti szomjúság, mint orgonakórus; hűsíted főmet, megmosod ruhámat, mint parti sziklák habzó hullámokat”. Végül megnyugszik a természet és vele az ember. „Tudod-e, merengő lélek, mi tesz boldoggá? A végtelen nyugalom.

Most ébredhetsz mélyebb, örömtelibb bölcsességre. (…) Béke, béke a pacsirtadalban, a szél hullámaiban, a kalászok hullámaiban, végtelen nyugalom az égbolt ölelésében.”

Ez a három szakasz adja a csodálatos hangszínekben gazdag Webern-mű ívét.

Bartók Béla szinte egyidős volt Webernnel, fiatalkorában ő is ugyanazokból a gyökerekből táplálkozott. Őt is az 1900-as évek elején érte olyan élmény, amely döntően befolyásolta életét, érdeklődési körét és zenei stílusát: a népzene felfedezése. Egészen másképpen hatottak rá az avantgárd zenei törekvések, mint Webernre, és erős kritikával is szemlélte azokat, olyannyira, hogy az 1920-as évek közepére alkotói válságba került. „Mert én, hogy 4

őszinte legyek, már olyan butának, kábultnak, üresfejűnek éreztem magam az utolsó időben, hogy igazán kétségbe vontam, vajjon, egyáltalában tudok-e még ujat írni. Rámnehezedett még az a sok kusza zűrzavar is, amit a mai zenéről csőstől okádnak a zenei folyóiratok: lineáris, horizontális, vertikális, objektív, személytelen, polyphon, homophon, tonális, polytonális, atonális ésatöbbi jeligék; ha nem is törődik az ember mindezekkel, de mégis kissé belébódul, ha annyit kiabálják a fülébe. Tulajdonképpen legjobb semmit sem olvasni, csak írni, tekintet nélkül minden jelszóra” – írta feleségének 1926 nyarán, éppen akkor, amikor – Kroó György szavaival – „a némileg mesterségesen visszafogott invenció szinte lávaszerűen tört utat magának” a hároméves alkotói bénultság után.

A zongorás évnek nevezett 1926 júniusában készült el a Szonáta, augusztusra a Szabadban zongoraciklus két füzete, október végére a Kilenc kis zongoradarab, november közepére pedig az I. zongoraverseny. Keletkezéséhez a kezdő lökést minden bizonnyal Igor Stravinsky budapesti vendégszereplése adta 1926 márciusában; számos rokon vonás fedezhető fel az orosz szerző fúvósokra és zongorára írt versenyműve, valamint Bartók zongoraversenye között. A kulcsszó a neoklasszicizmus, amely a 18. század jellegzetes karaktereit, elegáns formálásának ötvözését jelentette a 20. századi hangzással, valamint visszaidézte a barokk zenére jellemző szövevényességet, a csökönyösen ismétlődő motívumokból, úgynevezett ostinatókból felépülő motorikus, gyors tételeket is – Bartók darabjában mindezek a jegyek csak rejtve, áttételesen jelennek meg. A zseniális kritikus, Tóth Aladár érzékletesen jellemezte a sok szempontból ma is rendkívül modernnek ható I. zongoraversenyt a mű magyarországi bemutatója után a Pesti Napló 1928. március 20-i számában: „Bartók új zongorakoncertjében minden bizonnyal vannak »bachos« elemek.

A forma egymásba kapcsolódó témáival, kontrapunktikus, lineáris szigorával bizonyos fokig a »Brandenburgi koncertek« zenei szőttesére emlékeztet. Van ebben a kompozícióban valami a mai »objektív« zene külsőségeiből is: a vonóshangszerek kerülik az »érzelmes« effektusokat, hegedűk, brácsák stb. itt éppencsak mint »hangszínek« különböznek a »tárgyilagos« fa- és rézfúvóktól. Nagy szerepet kapnak a különféle ütőhangszerek is, a »meztelenre vetkőztetett« ritmusok hordozói. (…) Bartók koncentrációjában minden hangszín, minden ritmusmozdulás, minden dallamfordulat egy-egy pogány istent idéz.

Csupa szimbólumba tömörült itt össze egy »überweltlich« [transzcendens] nagy világ.

Gondoljunk csak a zongorakoncert lassú tételének zongora- és ütőhangszer-osztinátójára!

Micsoda kábító, lenyűgöző gazdagság van ebben a monotóniában; ahogy az ütőhangszerek különféle árnyalatai egymással és a zongorával váltakoznak: minden hangszín mintha más és más világok üzenetét hozná a léleknek, mely mintegy megigézve hallgatja a titokzatos élet szívverését. És micsoda rettenetes, letipró erejű víziók bontakoznak ki ebből a misztikus osztinátóból! Micsoda mélységes, gyermekien tiszta panaszok, monumentális felsóhajtások, melyekben összpontosul mindaz a hősi fájdalom, melyet Bartók 5

a II. vonósnégyes »Lentó«-jától kezdve átélt; s egyszerre, a tétel középrészében, megindul egy leírhatatlanul szép, álmodozó, méla dallamvonal éneke, maga után vonzva szólamtársait, s a szólamok álomszőttese egyre nő, egyre hatalmasabban terül szét, mint komor gyászdrapéria, s lassanként teljesen elborítja lelkünket. S ahogyan ezek a víziók a titokzatos osztinátóból kibontakoztak, ugyanúgy süllyednek oda kibontakozásuk után ismét vissza, mintegy visszatérve a világ szívének örök, sorsszerű lüktetésébe. S ez a szívverés egyszerre csak meggyorsul, és dübörögve, démonikus pozaunglisszandók csataüvöltésével megindul az utolsó tétel pokoli ritmusú harci-tánca.”

A koncerten hallható nagybőgőverseny szerzője, Serge Koussevitzky fontos szerepet játszott Bartók életében a Bostoni Szimfonikusok vezetőjeként: 1943-ban ő rendelte meg az anyagi nehézségekkel küszködő zeneszerzőtől a zenekari Concertót, Bartók egyik legnépszerűbb remekművét. Koussevitzkyt ma már elsősorban mecénásként tartja számon a zenetörténet; az ő kezdeményezésére készült el Ravel zseniális hangszerelése Muszorgszkij zongoraciklusából, az Egy kiállítás képeiből is. Orosz zenészcsaládban született Moszkvától 300 kilométerre, 1874-ben, akárcsak Schoenberg – akivel azonos évben is hunyt el, 1951-ben. Rendkívül tehetséges nagybőgősként indult, és mivel Szergej Alekszandrovics orosz nagyherceg, moszkvai katonai kormányzó egy 1891-es rendeletben kiutasította a zsidókat Moszkvából, a tizennégy éves Koussevitzkyt megkeresztelték, hogy ott tanulhasson. Húszesztendősen már a moszkvai Nagyszínház zenekarában játszott, sőt pár évvel később, tanára posztját átvéve, szólamvezető lett, de szólistaként is koncertezett. A nagybőgő akkori repertoárja csak szűkös választási lehetőségeket nyújtott számára, ezért átiratokat kezdett készíteni, 1902-ben – házasságkötése évében – pedig megírta a nagybőgőversenyt. Három évvel később, a versenymű bemutatása után új életet kezdett: elvált, elvette egy vagyonos teakereskedő lányát, felmondott a Bolsoj zenekarában, és karmesterkarrierbe kezdett. Nem tudjuk, mekkora az ő, illetve a neves orosz zeneszerzőkortárs, Reinhold Glière szerepe a nagybőgőverseny megírásában, annyi azonban bizonyos, csak az tudhatott a hangszerre ilyen jól illeszkedő, annak lehetőségeit nagyszerűen kiaknázó kompozíciót írni, aki maga is kiválóan játszik a hangszeren. Az operazenekarban sok tapasztalatot szerző Koussevitzky az emberi énekhang természetességét, rugalmasságát, érzelmi fűtöttségét és kifejezőerejét akarhatta a hangszeren visszaadni, s ehhez a legjobb mintákat látta, hiszen vele együtt erősítette a Bolsoj társulatát a kor legnagyobb orosz basszistája, Fjodor Saljapin is. A kompozíció akár a nagybőgővel kapcsolatos előítéleteink cáfolata is lehet, hiszen Koussevitzky művét hallgatva a nagytestű, lomhának elkönyvelt hangszer kevésbé ismert oldalát is felfedezhetjük.

6

Amíg Koussevitzky tanulóéveit töltötte Moszkvában, addig a nála tíz évvel idősebb Richard Strauss 1889-ben már negyedik szimfonikus költeményét fejezte be. A huszonöt éves bajor zeneszerző az Itáliából, a Macbeth, a Don Juan és a Halál és megdicsőülés hősi és magasztos tárgyai után meglepő módon jóval vulgárisabb témát választott, és ötödik szimfonikus költeményével a német népmesék mindenki orra alá borsot törő kópéjának, Till Eulenspiegelnek állított emléket. Ezzel talán a korabeli közönségből is csúfot űzött, hiszen a hallgatóság felemelő zenei élményt várt, helyette azonban vaskos humort, lezser könnyedséggel odavetett pimasz gesztusokat, kicsattanó jókedvet és villódzóan színes partitúrát, rövid szakaszok már-már zavarosnak ható egymásutánját kapta. „Szertelen és nem bír uralkodni magán; szüntelen keresi az ellentéteket; a legcsekélyebb cél miatt is a legnagyobb eszközöket mozgósítja. A csillagoktól kér tüzet, ha szivarra akar gyujtani” – írta Straussról a Pesti Hírlap kritikusa a mű 1897-es budapesti bemutatója után, ugyanakkor azt is megjegyezte: „A Till fölötte érdekes, figyelemreméltó zenemű, bizarr, de szellemes, mesterkélt és erőltetett, de eredeti és sajátságos – amolyan zenei paradoxon, amely nem lelkesít ugyan, de meglep és érdeklődést kelt.”

A zeneszerző egyetlen összefüggő történetet alkot a pajkos fickó 15. századi könyvekben megörökített, hihetetlen kalandjaiból: Till Eulenspiegel piaci kofák közé lovagol, hétmérföldes csizmában menekül, egérlyukba bújik, papnak öltözik, és kenetteljesen szónokol hallgatóságának. Ezután egy fiatal lánynak csapja a szelet, aki kikosarazza; gúnyolja a népet, végül mindenkit felbőszítő csínyjei miatt bíróság elé idézik, és felakasztják.

A tragikus vég is humorral van átitatva: a kivégzést jelző drámai harsonafanfárok közben a magas hangú klarinét fricskamotívumával mintha még a kötél alatt is szamárfület mutatna nekünk főhősünk. Strauss végig sebes tempót diktál, egy lendülettel végigszaladunk a kalandokon, közben az eseményeket izgalmas és szokatlan, olykor meghökkentő hangzásokkal ábrázolja a hangulatokat mozarti zsenialitással megteremtő Strauss. „A hangszínezésnek valóságos virtuóza ez a fiatal zeneszerző – olvasható a már említett kritikában –; annyi leleményességgel és rafinériával kezeli nagy zenekarát, hogy már ezzel is bámulatba ejti hallgatóságát. Meglepő hangszínezési effektusokra képes: az egyes hangszerekből, főleg a fafúvókból úgyszólván ismeretlen hangnüanszokat tud kicsalni.

Majd sír, majd nevet, köhécsel, prüszköl, sivít, morog, nyávog, mintha az alvilág gonosz szellemei kísértenének.” Ezt a szertelenséget és kaleidoszkópszerű színorgiát ellensúlyozza a szigorúan megszerkesztett rondóforma, amelyben az először kürtön megszólaló híres téma vezérmotívumként, különböző változatokban tér vissza újra és újra. Írta: Várkonyi Tamás

7

Fotó © Lugosi Péter

Zeneakadémiai évei után Szokolay Ádám a New York-i Bard College-ban tanult, 2018 óta pedig a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tökéletesíti tudását. A Junior Prima díjas fiatal zongorista korosztálya kimagasló tehetsége, aki mögött már számos sikeres versenyszereplés és koncert áll. 2019-ben megnyerte a Bartók Világversenyt, de díjat vitt haza a Yamaha Fiatal Előadóművészek Versenyéről és a New York-i Stecher & Horowitz Nemzetközi Zongoraversenyről is. 2017-ben saját zenekart alakított a Bard College tanulóival, akikkel Rachmaninov II. zongoraversenyét és Gershwin Rhapsody in Blue című darabját adta elő, Bartók I. zongoraversenyét pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral játszotta először, az erről szóló kritika „összefogott, szuggesztív és virtuóz tolmácsolását” emelte ki.

Dominik Wagner Bécsben született 1997-ben, jelenleg a nürnbergi zeneakadémia hallgatója. Az AnneSophie Mutter Alapítvány ösztöndíjasaként és az ECHO Klassik díj birtokosaként korosztályának egyik legkiemelkedőbb képviselője. Számos nemzetközi verseny díjazottja és győztese, szólistaként neves zenekarokkal koncertezett Európa patinás hangversenytermeiben. Nemrég a tengerentúlon is szép sikereket könyvelhetett el; ezek eredményeként a Carnegie Hallban is felléphetett kétszáz éves, gyönyörű és meleg hangú, ismeretlen észak-itáliai mester műhelyéből származó hangszerével. Szoros a kapcsolata kortárs zeneszerzőkkel, a repertoár bővítése céljából folyamatosan rendel és mutat be műveket; emellett kamarazenészként is aktív, együtt zenélt többek között Elisabeth Leonskaja zongoraművésszel is.

8

Fotó © Wiener Konzerthaus, Julia Wesely

Antal Mátyás évtizedek óta a magyar zenei élet fáradhatatlan művésze, világviszonylatban is azon kevesek egyike, akik pályájuk alatt karmesterként és kóruskarnagyként egyaránt sikeresen működtek. Sőt, Antal Mátyás két évtizeden át fuvolázott is az Állami Hangversenyzenekarban, mielőtt karmester lett Ferencsik János, Kobajasi Kenicsiró és Vásáry Tamás mellett. A Liszt-díjjal, Bartók–Pásztory-díjjal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett művész 1984-től 2002-ig vezette a nagy múltú Budapesti Kórust, 1990 után pedig több mint huszonöt évig a Nemzeti Énekkart. 2018 óta annak a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak a művészeti vezetője, amelynél pályakezdő dirigensként még a legendás Mura Péter mellett dolgozott.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar 1963. november 1-jén alakult hivatásos együttessé Mura Péter vezetésével, aki 1984-ig állt az élén. Tőle Kovács László vette át a stafétabotot, ő még hosszabb ideig, harminc éven át volt a zenekar művészeti vezetője, majd Gál Tamás állt a poszton, őt váltotta Antal Mátyás 2018-ban. Rendkívül sokszínű és sokoldalú együttes, amely a klasszikus zene mellett popzenében, filmzenében, jazzben és még számos műfajban, stílusban is szívesen és értő módon nyilvánul meg. 2001-es alapítása óta rezidens együttese a Bartók Plusz Operafesztiválnak; a legtöbb élvonalbeli magyar művész mellett a zenekarral muzsikált többek között Piotr Anderszewski, Shlomo Mintz, Patricia Kopatchinskaja és Szergej Nakarjakov is.

9

SUMMARY Over the course of the evening, the audience will get to hear works by four composers who embarked on their careers either late in the 19th century or early in the 20th. All of them, in one way or another, were linked to and influenced each other. Born in 1883, Anton Webern wrote his youthful Im Sommerwind as a beautiful musical reconception in an emotional late Romantic style of a hymn to nature by Bruno Wille, a contemporary poet and philosopher, in 1904. Dating from almost the same year as this work for full orchestra is the concerto for double bass by Serge Koussevitzky, a conductor and himself a patron of other composers active in the first half of the 20th century, who wrote the piece in czarist Russia before emigrating to America. The piece can be considered a refutation of the various prejudices concerning the double bass: often categorised as full-bodied and sluggish, here the instrument produces the same richly flowing melodies and warm tone that one would hear filling an auditorium from a lyric tenor or lyric Russian bass. As a champion of new music, it was Koussevitzky who commissioned what remains Béla Bartók’s most popular orchestral work, his Concerto for Orchestra from 1943.

The Hungarian composer’s Piano Concerto No. 1, featured in the programme, however, dates from nearly 20 years earlier and sounds almost like the work of a completely different person: replete with pounding basses and rhythms pulsing with primeval energy, the piece is incredibly exciting and seems modern in many respects even today. The final selection on the programme is one of the classic hits of the orchestral repertoire: Richard Strauss’s symphonic poem from the mid-1890s relates the adventures of a merry fellow from German folklore who makes fun of everyone – even when facing the gallows – in a vigorous style flavoured with outbursts of joy and musical humour.

Both soloists for the evening are young musicians in their 20s and outstanding representatives of their generation on the cusp of their careers with many successful competitions and concerts already under their belts. Ádám Szokolay, the victor of the 2019 Bartók World Competition, attended New York’s Bard College after his years at Budapest’s Liszt Academy, and is currently honing his skills at the University of Music Franz Liszt Weimar.

The winner of a scholarship from the Anne-Sophie Mutter Foundation and an Echo Klassik award, Viennese-born Dominik Wagner studies at the Nuremberg music academy.

The storied Miskolc Symphony Orchestra, playing under the baton of Mátyás Antal, has been providing its enthusiastic audience with a high professional standard for decades.

10

MÜPA PODCAST

SZEMÉLYES ÉLMÉNYEK

Autóban, buszon, otthon vagy futás közben?

Válogasson a Spotifyon és iTuneson is meghallgatható felvételeink közül, ahol olyan vendégek mesélnek Náray Erikának a kedvenceikről, mint Szinetár Miklós, Nádasdy Ádám, Gundel Takács Gábor, Vámos Miklós vagy éppen Nagy Ervin.

11 mupa.hu

ELŐZETES AJÁNLÓ

2020. szeptember 30.

RÁCZ ÖDÖN ÉS A LISZT FERENC KAMARAZENEKAR Vezényel: Stefan Vladar Fotó © Max Parovsky

2020. szeptember 30.

JAZZMŰHELY

EARLY MUSIC RELOADED – BALÁZS ELEMÉR GROUP & NURIA RIAL 2020. október 4.

MATINÉKONCERTEK

ALAPÉRZELMEK A ZENÉBEN – HARAG Közreműködik: Szélpál Szilveszter – ének, műsorvezető, Süle Dalma – ének, Palojtay János – zongora, Budapesti Vonósok Vezényel: Dobszay Péter 12

12

Fotó © Dobszay Péter

2020. október 6.

FRANKL PÉTER 85 Közeműködik: Baráti Kristóf – hegedű, Perényi Miklós, Várdai István – cselló, Budapesti Vonósok (hangversenymester: Rolla János)

Fotó © Szemkeő András, Müpa

2020. október 11.

CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

ÚJ MAGYAR ZENEI FÓRUM 2020

A nagyzenekari kategória döntője, díjkiosztó és gálakoncert Közeműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Vajda Gergely

Fotó © Kotschy Gábor, Müpa

2020. október 28.

HAYDN: TÓBIÁS HAZATÉRÉSE Közreműködik: Ann Hallenberg, Roberta Invernizzi, Anders Dahlin, Sophie Karthäuser, Christian Immler, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

Christian Immler Fotó © Marco Borggreve

13

MÜPA HŰSÉGPROGRAM

MINDIG TÖBBET ADUNK!

Csatlakozzon Ön is, gyűjtsön pontokat, élvezze a kedvezményeket és a plusz élményeket!

mupa.hu

Müpa Budapest Nonprofit Kft. 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Központi információ: Tel.: (+36 1) 555 3000 E-mail: info@mupa.hu www.mupa.hu A címlapon: Dominik Wagner © Wiener Konzerthaus, Julia Wesely Nyitvatartás Aktuális nyitvatartásunkról tájékozódjon a www.mupa.hu weboldalon.

A szerkesztés lezárult: 2020. szepember 18.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Stratégiai partnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

mupa.hu