FELFEDEZÉSEK
Cser Ádám és a Miskolci Szimfonikus Zenekar
2019. április 28. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
MÜPA BÉRLETEK
19 20
mupa.hu
28 April 2019 Béla Bartók National Concert Hall
2019. április 28. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
DISCOVERIES FELFEDEZÉSEK
Ádám Cser and the Miskolc Cser Ádám és a Miskolci Symphony Orchestra Szimfonikus Zenekar Featuring: Martín García García – piano Conductor: Ádám Cser Ádám Brandenburg: Prières nocturnes Rachmaninov: Piano Concerto No. 3 in D minor, op. 30 1. Allegro ma non tanto 2. Intermezzo: Adagio 3. Finale: Alla breve Shostakovich: Symphony No. 10 in E minor, op. 93 1. Moderato 2. Allegro 3. Allegretto – Largo – Piú mosso 4. Andante – Allegro – L’istesso tempo
Közreműködik: Martín García García – zongora Vezényel: Cser Ádám Brandenburg Ádám: Prières nocturnes Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraverseny, op. 30 I. Allegro ma non tanto II. Intermezzo: Adagio III. Finale: Alla breve Sosztakovics: X. (e-moll) szimfónia, op. 93 I. Moderato II. Allegro III. Allegretto – Largo – Piú mosso IV. Andante – Allegro – L’istesso tempo
The English summary is on page 9. Supported by Classical Futures Europe and the Creative Europe Programme of the European Union.
Az Európai Unió Klasszikus Európa Jövője és Kreatív Európa programjainak támogatásával.
CSER ÁDÁM ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR
3
4
„Mindig is nagyon érdekelt a szakralitás megjelenése a zeneművészetben. Ez nagyon szubjektív téma számomra, leginkább saját élményeimre, benyomásaimra szoktam támaszkodni.” Prières nocturnes, vagyis Éjszakai imák című nagyzenekari műve kapcsán mondta e szavakat Brandenburg Ádám, a koncerten elsőként elhangzó mű fiatal zeneszerzője. A zeneakadémiai diplomamunkájaként írt darabbal több elismerést is kiérdemelt: tavaly Az év junior komolyzenei alkotója címet kapta meg darabjáért az Artisjustól, mostani megszólalását pedig az Új Magyar Zenei Fórum harmadik díjának köszönheti. Az 1991-ben született komponista jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója és óraadó tanára. Szerteágazó művészi tevékenységét mutatja, hogy disszertációját a magyar filmzenéről írja. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakja után alkalmazott zeneszerzést tanult a Zeneakadémián. Bár a jazz, a színházi zene és a filmzene is közel áll hozzá, leginkább a klasszikus hangversenyműfajokban érzi magát otthon. A Prières nocturnes első nagyzenekari darabja műfajilag, formailag és egyéb szempontból is nehezen besorolható zene. Már a mű címe is programra utal, az azonban csak a zeneszerző fejében létezik: „Nem előre megírt imákról van szó, hanem olyan személyes élményekről, különböző lelkiállapotok megjelenítéséről, amelyeket nem szerettem volna meghatározni. Ettől függetlenül végigvonul bennem egy program, és úgy gondolom, a közönség számára érezhető egyfajta dramaturgia a háttérben – ez egyébként minden művemre igaz. Ilyen szempontból a darab reflektál az impreszszionista gondolkodásmódra, de természetesen stílusában nem az” – mondja Brandenburg Ádám, nem titkolva vonzódását a századforduló zenéjéhez, amelyre egyébként a francia cím is utal. Program híján szimfonikus költeménynek tehát nem nevezhető a darab, zenekari apparátusában és hangszerelésében azonban közel áll a műfajhoz. Alapvetően három nagyobb egységből áll, amelyekben felfedezhetők hasonló elemek, valódi visszatérésről mégsem beszélhetünk – formája tehát lineáris, leginkább egy utazáshoz hasonlítható. A mű lényege a zenekari színekben ragadható meg: „Nagyon szeretem, ha valaki hangzásközpontú hozzáállással komponál. Én is így gondolkodom, szeretem a zenekar különböző hangszíneit kihasználni. Ebből a szempontból Debussy és Ravel zenéje tagadhatatlanul nagy hatást gyakorolt rám, a kortárs komponisták közül pedig Thomas Adès és Georg Friedrich Haas művészi felfogása áll közel hozzám.” A darab eddigi sikere vitathatatlan. Artisjus-laudációjában Tihanyi László így fogalmazott: „A zeneszerző korát meghazudtoló érettséggel és ötletességgel alkotta meg művét, amelyben bizonyította, hogy ismeri a zenekar kezelésének megtanulható fogásait, valamint képes egyéni hangon, önálló módon kifejezni zenei gondolatait.”
Szergej Rachmaninov (1873–1943) 1909-ben indult első amerikai koncertturnéjára, szívében némi aggodalommal az ismeretlen Újvilág iránt, még nem sejtve, hogy később egész családjával ott fog letelepedni. Hosszas mérlegelés után is csak azért fogadta el a felkérést, mert a tiszteletdíjból végre megvásárolhatta első autóját. A III. (d-moll) zongoraverseny komponálásának Drezdában fogott neki, ahová három évvel korábban költözött feleségével és lányával. A mű bemutatóján a szólista maga a zeneszerző volt, aki útközben csak egy néma klaviatúrán tudott gyakorolni. A darab először New Yorkban hangzott el, Walter Damrosch vezényletével, néhány hónappal később, 1910-ben pedig Gustav Mahler állt a zenekar élére. Rachmaninov el volt ragadtatva pályatársától. Életrajzírójának így mesélt az egyik próbáról: „Addig foglalkozott a concerto zenekari anyagával – amely meglehetősen bonyolult –, amíg tökélyre nem vitte, pedig aznap már túl volt egy másik hosszú próbán is. Mahler minden apró részletet fontosnak tartott a kottában – ami nagyon kevés karmesterre igaz. Bár 12.30-kor kellett volna véget érnie a próbának, mi csak játszottunk és játszottunk, rég magunk mögött hagyva ezt az időpontot. Mikor Mahler bejelentette, hogy ismét az első tételt fogjuk próbálni, arra számítottam, hogy a zenészek tiltakozni fognak, de ennek még csak a szikráját sem éreztem. Az együttes lelkesen, talán még nagyobb odaadással játszotta a tételt, mint első alkalommal.” A zenekar két bevezető üteme után a zongorán unisono szólal meg az a dallam, amelyet az elemzők később „orosz himnuszként” kezdtek emlegetni. Bár Joseph Yasser hasonlóságot vélt felfedezni egy orosz liturgikus énekkel, korábban éppen neki mondta a zeneszerző, hogy a dallam „saját magát írta meg”. A mű mai szólistája nincs egyedül azzal a véleményével, hogy ebben az esetben a zeneszerző túllép a hagyományos concertóformán, szintetizálva a szimfónia és a versenymű jellemzőit. Így sokszor felcserélődnek a szerepek, és a zongora kerül kísérő, míg a zenekar szólószerepbe. Az első tétel végén álló cadenza is mintha egy háromrészes forma visszatérése lenne, amely a szinte rögeszmeként folyton előbukkanó orosz himnuszból indul ki. Bár hagyományosan egy lassú tételnek kellene a középső helyen állnia, az Intermezzo ennél tovább merészkedik: olykor a romantikus szimfónia egyik tipikus tétele, a gyors és groteszk Scherzo karakterét fedezhetjük fel benne. Aránylag hosszú, álmodozó zenekari bevezetővel indul, amely első és egyben utolsó alkalommal lehetőséget ad a zongoristának egy kis pihenőre. Bár a klarinét és a fagott szólamában megbújva, itt is felfedezhetjük az orosz himnusz egyes motívumait. A harmadik tétel formája kicsit olyan, mint kép a képben: a hagyományos A–B–A forma középső része önmagában is három részre osztható. Itt jelenik meg az első tétel második, lírai témája,
CSER ÁDÁM ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR
5
6
ezúttal főtémaként, s az orosz himnusz is visszatér, ciklussá formálva a művet. Bár a bemutató sikeres volt, „eljátszhatatlansága” miatt hosszú ideig nem vált az állandó repertoár részévé a mű, amelyet éppen ezért több alkalommal meg is rövidített a zeneszerző. Az elmúlt negyed évszázadban kezdtek visszatérni a zongoristák az eredeti, negyvenöt perces verzióhoz – ez alkalommal is a teljes, eredeti változatot hallhatja a közönség. A III. zongoraverseny virtuozitásáról legendák születtek, sokáig szinte rettegtek tőle a zongoristák. Josef Hofmann, akinek Rachmaninov ajánlotta a művet, úgy tért ki a nyilvános előadás elől, hogy azt mondta, nem neki való. (Feltehetően keze méretére utalt.) Olyan zongorista is akadt, aki bánta, hogy nem tanulta meg fiatalon, amikor még nem ismerte a félelmet. Az áttörést végül Horowitz 1930-as felvétele hozta meg – a zongoraverseny népszerűsége azóta vetekszik Rachmaninov e műfajban született második kompozíciójával. Ő maga egyébként szívesebben játszotta ezt a concertót, mert sokkal kényelmesebbnek találta. A mű ma esti szólistája, Martín García García – talán éppen fiatalsága miatt – a kihívást kevésbé a darab virtuozitásában, inkább formájában látja: „A mű nehézségi foka egyénenként különbözik, nagyban függ a kéz méretétől és flexibilitásától is. Engem azonban ennél jobban izgatnak a darab zenei jellemzői: igazi mestermű ez, formáját tekintve pedig nagyon eklektikus. Inkább nevezném zongorára és zenekarra írt szimfóniának, amelyben minden téma apró motívumokból épül fel. A komponista így olyan szokatlan hangzásokat hoz létre a zenekar és a zongora hangszíneinek keverésével, hogy néha szinte lehetetlen szétválasztani a szerepüket.” García három éve kezdett foglalkozni a darabbal, és egy teljes évébe került, mire megtanulta. A koncert második felében a zenekaré és Dmitrij Sosztakovicsé (1906–1975) a főszerep. X. (e-moll) szimfóniája az abszolút zenén túlmutató tartalmával hasonlít az esten elsőként elhangzott darabra: leírt programról ebben az esetben sincs szó, annál több rejtett utalás, kód és zenei portré fedezhető fel a mű négy tételében. Sosztakovics 1953-ban, néhány hónappal Sztálin halála után írta a szimfóniát, amely átlendítette a kommunista Szovjetunióban átélt elnyomás miatt elszenvedett sokadik zeneszerzői válságán. Ezúttal az 1948-as Zsdanov-rendelet lehetetlenítette el – nemcsak Sosztakovicsot, de több pályatársát, köztük Prokofjevet és Hacsaturjánt is, mivel zenéjükre a formalista, vagyis nemkívánatos bélyeget sütötték rá. Sztálin halála után a művészek némileg fellélegezhettek – Sosztakovics is újra mert saját ars poeticájának megfelelő művet írni. Sőt ennél is tovább ment: önéletrajz jellegű kötetében, a Testamentumban arról olvashatunk, hogy a szimfóniában Sztálin
arcképe is megjelenik: „X. szimfóniámban lefestettem Sztálint. Közvetlenül a halála után írtam, és akkor még senki sem sejtette, valójában miről szól a szimfónia. Sztálinról és a sztálini évekről.” Sok kérdés merül fel egyrészt a szimfónia komponálásának idejével, másrészt a Testamentum hitelességével kapcsolatban, a zenét hallva mégis hajlamosak vagyunk hinni e soroknak. A szimfónia megalkotásának idején keletkezett írásos dokumentumok mellett a darab történetének felgöngyölítésében segítségünkre lehet az intertextualitás is, amely Sosztakovics legtöbb művében jelen van. Az első, monumentális szonáta formájú lassú tételben a komponista saját művét idézi: az egy évvel korábban írt, Nevem vajon mit mond neked? című dal melódiájára ismerhetünk rá. Ezt két scherzószerű tétel követi, melyek közül az elsőről állította Sosztakovics, hogy Sztálin zenei portréja. „Természetesen sok más is van benne, de ez az alapja” – tette hozzá. Akár igaz ez, akár nem, annyi biztos, hogy egy erőszakos, katonás, kegyetlen tételt hallunk. Zenén kívüli jelentés szempontjából a legizgalmasabb talán a harmadik tétel. A fafúvósok szólamában halljuk először a D-S-C-H motívumot (a zeneszerző teljes nevének kezdőbetűi, németes írásmóddal), a d-esz-c-h zenei hangoknak megfeleltetve. Nem sokkal később egy másik monogram is megjelenik egy kürtszóló formájában: E La(=A) Mi(=E) Re(=D) A, vagyis Elmira. Ennek magyarázatát az életrajzban kell keresnünk. 1953 nyarán Sosztakovics beleszeretett egy tanítványába, Elmira Nazirovába, aki nagy valószínűséggel nem viszonozta az érzéseit, ebben az időszakban mégis őt tekintette múzsájának. Az utolsó, lassú bevezetéssel kezdődő tételben sorban tűnnek fel a szimfónia korábbi témái, melyek fergeteges táncfináléba torkollnak. A mű végső konklúziója a D-S-C-H téma átszellemült, győzedelmeskedő megszólalása E-dúrban. A nagy sikerű bemutató után Hacsaturján optimista tragédiának nevezte a szimfóniát. Az pedig, hogy mindebből milyen történet kerekedik ki, már a hallgatóra van bízva. Írta: Könyves-Tóth Zsuzsanna
CSER ÁDÁM ÉS A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR
7
8
Fotó © Laczi Sándor
Fotó © Kirill Bashkirov
Cser Ádám neve annak köszönhetően vált ismertté, hogy a 2017-es Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen bejutott az öt legjobb közé. Akkor így fogalmazott: „Szeretném, ha a színházi munka mellett minél több és jobb szimfonikus zenekari feladatom lenne.” Ez a koncert azt jelzi, jó úton halad kitűzött célja elérésében. A Bagdadban született dirigens zongoristaként kezdte zenei tanulmányait Szegeden, majd a Szegedi Tudományegyetem és a Zeneakadémia hallgatója lett. Karmesteri tudását Bécsben tökéletesítette, részt vett többek közt Peskó Zoltán, Eötvös Péter és Bernard Haitink mesterkurzusain. Jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház fő-zeneigazgatója. Martín García García 1996-ban, az észak-spanyolországi Gijónban született; ötéves korában ott kezdte meg zenei tanulmányait. Rendkívüli tehetségére hamar felfigyeltek, s mindössze négy év zongoratanulás után már nemzetközi versenyeken nyert díjakat. Tizenkét éves korában meghívást kapott egy granadai zenei fesztiválra, ahol a helyi újság azt írta róla, hogy „egy kis Barenboim, aki feltehetőleg az elkövetkezendő évek legígéretesebb spanyol zongoristája”. Tanárai gyerekkora óta orosz származásúak, jelenleg Galina Eguiazarova irányításával a madridi Zsófia Királyné Zeneművészeti Főiskola hallgatója. Talán ezért vonzódik az orosz zenéhez, most is örül, hogy lehetősége nyílik Rachmaninov III. zongoraversenyének megszólaltatására. A Miskolci Szimfonikus Zenekar jogelődjét, Miskolc hivatásos szimfonikus zenekarát ötvenhat éve alapították. Az együttes, amely számos zenei programmal gazdagítja a város kulturális életét, évente több mint nyolcvan hazai és külföldi koncertet ad, több nemzetközi fesztivál és a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál állandó szereplője. Bérletes és önálló koncertjei mellett a zenekar rendszeresen szervez ifjúsági programokat, kétévente pedig saját fesztiváljával várja a közönséget. Az együttes évtizedek óta készít lemezeket, amelyeken kitüntetett figyelmet fordít magyar komponisták műveinek rögzítésére. Jelenlegi művészeti vezetője és első karmestere Antal Mátyás.
Summary “I have always been extremely interested in the presence of the sacred in music. This is a very subjective topic for me, and I tend to underpin it through my own personal experiences and impressions.” The young composer Ádám Brandenburg was speaking in relation to his large-scale orchestra work, Prières nocturnes. Tonight, the composition will be performed in concert for the first time. Though the piece, which was written for Brandenburg’s thesis work at the Franz Liszt Academy of Music is not programme music, there is nonetheless a discernible feeling of background drama that builds throughout and also plays a significant role in the overall shape of the composition. The work is characterised by its orchestral diversity, something that reflects one of the fundamental artistic ideas of the composer. “I really love it if someone composes with a sound-centred approach. I have the same way of thinking: I like to utilise all the different sounds of the orchestra.” After a composer at the very start of his career, an even younger pianist, Martín García García, will take the stage to display his knowledge of one of the most virtuoso piano concertos in musical history. The Spanish pianist, who is excited more by the musical characteristics of the piece than any practical issues, believes the true difficulty in Rachmaninov’s Piano Concerto No. 3 does not lie in its technical aspects. “This is a true masterpiece, yet it is highly eclectic in terms of form. I would say it is a symphony written for the piano and orchestra.” The central musical theme of the concerto, which was for a long time said to be unplayable, is introduced at the very beginning, and the melody, which resembles the "Russian anthem" – Rachmaninov said "it wrote itself" – obsessively reappears again and again in all three movements. There is a similar motific relationship between the movements of Shostakovich’s Symphony No. 10. In this case, the connecting thread is the spelling of the initial letters of the German form of the composer’s full name (DSCH) and his muse at the time, Elmira (E-La-Mi-Re-A) Nazirova. The piece, which was completed in 1953, would later become famous for a statement by Shostakovich indicating that the second movement of the composition, Scherzo, painted a grotesque portrait of Stalin, who had died only six months previously. The premiere of this autobiographical and public life-inspired piece, which was called an optimistic tragedy by Shostakovich’s contemporary Aram Khachaturian, brought the composer much success.
SUMMARY
9
FELFEDEZÉSEK bérlet
2019. szeptember 29.
MÁV Szimfonikus Zenekar
Közreműködik: XINYUAN WANG – zongora Vezényel: HONTVÁRI GÁBOR
2019. november 24.
Budafoki Dohnányi Zenekar Közreműködik: ANNELIEN VAN WAUWE – klarinét Vezényel: RAJNA MARTIN
2020. február 23.
Savaria Szimfonikus Zenekar
Közreműködik: CAMILLE THOMAS – cselló, KRUPPA BÁLINT – hegedű Vezényel: MADARAS GERGELY
2020. április 26.
Kodály Filharmonikusok Debrecen Közreműködik: PÁLFALVI TAMÁS – trombita, TILLMANN HÖFS – kürt Vezényel: SOMOGYI-TÓTH DÁNIEL
előzetes, AJÁNLÓ
ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK bérlet 2019. november 1.
MINDENSZENTEK
Schubert/Donizetti Közreműködik: PASZTIRCSÁK POLINA – szoprán, LÁNG DOROTTYA – mezzoszoprán, ALEKSZEJ TATARINCEV – tenor, LIANG LI– basszus, a MAGYAR RÁDIÓ ÉNEKKARA (karigazgató: PAD ZOLTÁN), CONCERTO BUDAPEST Vezényel: SPERANZA SCAPPUCCI
2019. december 1.
Adventi koncert Közreműködik: ZEMLÉNYI ESZTER – szoprán, BALOGH ESZTER – alt, PÁLFALVI TAMÁS – trombita, FASSANG LÁSZLÓ – orgona, CANTEMUS KÓRUS (karigazgató: SZABÓ DÉNES, SZABÓ SOMA), LISZT FERENC KAMARAZENEKAR (koncertmester: TFIRST PÉTER) Vezényel: SZABÓ DÉNES, SZABÓ SOMA
2019. december 19.
KARÁCSONYI HANGVERSENY
A Drezdai Kamarakórus és a Le Concert Lorrain Közreműködik: MARY BEVAN – szoprán, TIM MEAD – férfialt, GUY CUTTING – tenor, TOBIAS BERND – basszus / Vezényel: MARCUS CREED
2020. január 1.
ÚJÉVI HANGVERSENY
Haydn: A teremtés
Közreműködik: BARÁTH EMŐKE – szoprán, SZIGETVÁRI DÁVID – tenor, THOMAS E. BAUER – bariton, PURCELL KÓRUS, CONCENTUS MUSICUS WIEN / Vezényel: FISCHER ÁDÁM
Stratégiai partnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Stratégiai médiapartnerünk:
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Cser Ádám Címlapfotó: Laczi Sándor A szerkesztés lezárult: 2019. április 15. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma