FELFEDEZÉSEK

Julian Trevelyan és az Óbudai Danubia Zenekar 2016. október 30. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Soron kívüli büféélmény az Átriumban Rendeljen előre, és fogyasszon a szünetben kényelmesen, sorban állás nélkül.

mupa.hu

3

30 October 2016 Béla Bartók National Concert Hall

2016. október 30. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

DISCOVERIES FELFEDEZÉSEK Danubia Orchestra Óbuda Óbudai Danubia Zenekar Featuring: Julian Trevelyan – piano Conductor: Máté Hámori

Közreműködik: Julian Trevelyan – zongora Vezényel: Hámori Máté

Gyula Bánkövi: The Night of the Green Halo

Bánkövi Gyula: Zöldfény-udvarú éj

Bartók: Piano Concerto No. 3, Sz. 119, BB 127 1. Allegretto 2. Adagio religioso 3. Allegro vivace

Bartók: III. zongoraverseny, Sz. 119, BB 127 I. Allegretto II. Adagio religioso III. Allegro vivace

Borodin: Symphony No. 2 in B minor 1. Allegro moderato 2. Scherzo. Molto vivo 3. Andante 4. Finale. Allegro The English summary is on page 11.

Borogyin: II. (h-moll) szimfónia I. Allegro moderato II. Scherzo. Molto vivo III. Andante IV. Finale. Allegro

Bánkövi Gyula 1992-ben szerzett diplomát a Zeneakadémián, azóta a magyar zenei élet aktív szereplője, rádiós zenei szerkesztőként is. Emellett hétszeres szenior OB ezüstérmes úszó, és kiemelt érdeklődéssel fordul a természet felé (tinédzserként egy ideig geológus szeretett volna lenni). Több rangos zeneszerző-versenyen ért el előkelő helyezést, számos szakmai díjjal ismerték el alkotói tevékenységét, amelynek középpontjában a szokatlan hangszer-összeállítású művek, új hangzás-hanghatások keresése áll. Az ötvenéves zeneszerzőt az elmúlt bő évtizedben például intenzíven foglalkoztatta a rendhagyó, a térbeli adottságokat kihasználó zenekari ültetési rend, amelynek következtében – mint fogalmaz – vándorló hangzatok, átsuhanó effektusok jelenhetnek meg.

Zöldfény-udvarú éj című kompozíciója is ilyen: a tavaly megrendezett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerző-versenyen harmadik díjat nyert alkotás a Müpa különdíját is kiérdemelte mint a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem térbeli-akusztikai adottságait legjobban kihasználó alkotás. A versenykiírásban szerepelt kitételnek megfelelően a negyedórás mű Bartók Béla személyiségéhez, zenéjéhez kapcsolódik.

Bánkövi Gyula

„Juhász Ferenc Örvénylések Bartók Béla körül – Magyarország című írása nyomán született – nyilatkozta a zeneszerző. – Ám nem csupán a szövegi történés volt az egyedüli támpont, hanem az abban szereplő szavak zenei kódrendszer segítségével történő átalakítása: ennek nyomán jelennek meg olyan kifejezések, mint »vihogva-bagzó«, »vinnyogva-üzekvő«, »disznócsöcsarcú«, »csontvázakkal-berajzolt«, vagy Bartókot idéző karakterekként »kristály-bánatú«, »arany múmiakoponya«, »csigaház-fehér«. A zenekari ültetés nem a szokásos, mind a hatvannyolc játékos mást játszik. Nincs első, illetve második hegedű, hanem huszonegy hegedű, nyolc brácsa stb., a fúvósok három sorban ülnek egymás mögött, közrefogva a vonósok és a négy ütőhangszerjátékos által. Ennek a térbeli elrendezésnek köszönhetően tág hangzó tér jön létre, melyben hangzások, gesztusok, dallamok »vándorolnak«, hol lassú, hogy gyorsabb mozgással – felidézendő egy furcsa, »zöldfény-udvarú éj« érzetét.”

Bartók Béla

„Szeretnék Anyu számára egy zongorakoncertet írni, ez a terv már régóta a levegőben lóg. Ha ezt ő 3-4 helyen eljátszhatná, akkor ez kb. már annyi pénzt jelentene, mint az az egyik elhárított megrendelés” – írt Bartók Béla fiának, Péternek egy levélben. Néhány évvel korábban, amerikai kiadójától már érkezett felkérés ilyen műfajú kompozícióra, amely megkeresés azt is tartalmazta, hogy Bartók maga lehetne a szólista a New York-i Filharmonikusok centenáriumi évada során. Ő azonban már 1939-ben befejezettnek tekintette szólista karrierjét, így inkább feleségének, Pásztory Dittának írta meg utolsó befejezett alkotását, a III. zongoraversenyt. Bár leukémiájával több orvosi kezelésen esett át, a mű hangzásvilágán nem hagyott nyomot a halálos betegség. Talán a gyógyulás reménye, a világháború vége és a Magyarországra való visszatérés lehetősége áll a nyitótétel örömteli könnyedsége, a lassú tétel himnusza és a finálé életigenlése mögött. Mivel Pásztory Dittának írja, ajándékba közelgő negyvenkettedik születésnapjára, technikailag jóval könnyebbre tervezi, mint az ezt megelőző két zongoraversenyt: például nem szükséges hozzá olyan erős és nagy kéz, mint azokhoz, karakterében is lágyabb, „nőiesebb”, hangszerelésében is egyszerű, formailag könnyen áttekinthető, hangzásában áttetsző, klasszicista kiegyensúlyozottság és a szélsőségek kerülése jellemzi, terjedelme mindössze szűk huszonöt perc. A korban megbotránkoztatóan kemény és erőteljes hangvételű Allegro barbaro és a Síppal, dobbal című zongoradarabok szerzője mozarti dimenziókba érkezett. A III. zongoraversenyben hangsúlyos szerepet kap a természet hangja, akárcsak a szintén Pásztory Dittának ajánlott Szabadban című zongoraciklusban. „A III. zongoraverseny költője saját lelkének édenkertjét látja maga előtt – írja esszéjében Kroó György. – Az Allegretto [a nyitótétel] zsongó hegedű–brácsa miniatűr előjátéka ebbe a paradicsomba hív, ahol a zongoramelódia mint valami csapongó szárnyú madár, mint a boldogság kék madara repül előttünk.” A második tétel különleges formát kapott: felirata szerint Adagio religioso, azaz lassan, áhítattal játszandó. Vonós hangszereken megszólaló bevezetése valószínűleg tudatos utalás Beethoven egyik utolsó vonósnégyesének lassú tételére, amelynek kezdetéhez ezt írta szerzője: Egy meggyógyult beteg áhítatos hálaéneke az istenséghez, líd hangnemben. A vonósok aláereszkedő-összefonódó bevezető dallamai után

ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

5

a szólista egyszerű harmóniákkal kísért éneket, egymástól jól elkülöníthető sorokból álló korált szólaltat meg. A tételközéprésze ennek a nyugalomnak az ellenpontjaként élénk természetzene, amelyben azok közül a madárénekek közül is hallhatunk egyet, amelyeket a hatvannégy éves zeneszerző a szabadban járva jegyzett le noteszébe. Az energikus, Bartók több művére jellemző örömzene-finálé típusú zárótétel szerkezete rondó, egyik közjátéka barokkos fugato. A sors iróniája, hogy végül nem Pásztory Ditta mutatta be a neki írt zongoraversenyt – talán a keserű emlékek miatt döntött így –, hanem csak sok évvel később tűzte műsorra, azt követően, hogy 1946-ban visszaköltözött Magyarországra. A hetven éve, 1946. február 8-án megtartott ősbemutatón az egyik tanítvány, a harminchárom éves Sándor György ült a zongoránál, a Philadelphia Zenekart az akkor már huszonöt éve New Yorkban élő emigráns honfitárs, Ormándy Jenő vezényelte. A 2005-ben elhunyt Sándor György egyike volt annak a tíz embernek, akik utolsó útjára kísérték Bartókot halála után három nappal, 1945. szeptember 28-án, délután két órakor New York külvárosában, a hartsdale-i Ferncliff temetőben. (Számos világhírű művészt temettek ide, itt nyugszik többek között Judy Garland, Auer Lipót hegedűművész, Thelonious Monk jazz-zongorista és zeneszerző, valamint az amerikaifutball-játékosból ragyogó basszus énekessé lett Paul Robeson.) Bartók temetésén jelen volt felesége és kisebbik fia, Péter, ügyvédje és annak felesége, továbbá Paul Henry Lang zenetudós, a Bartók házaspárral azonos házban lakó politológus-történész Kecskeméti Pál és felesége, valamint zeneszerző-barátja, a III. zongoraverseny utolsó tizenhét ütemét, vagyis körülbelül tíz-tizenöt másodpercnyi zenét meghangszerelő Serly Tibor zeneszerző és annak felesége. Bartók ezeket a végül üresen maradt ütemeket is berajzolta már a partitúrába, a kettős-vonalat is meghúzta, utána pedig odaírta: „vége”.

„Ami a zongorazenét illeti, számomra Bartók és Prokofjev a 20. század első felének két legjelentősebb zeneszerzője – mondja a koncert szólistája, Julian Trevelyan. – Édesapám vitt el koncertekre, amelyeken hallottam Bartók zongoraversenyeit, rögtön beleszerettem mindháromba. Ami miatt a harmadikat különösen szeretem: a hallgatót megannyi élénk karakteren vezeti keresztül a zeneszerző.”

Regényesen gazdag és egyedi életutat járt be Alexander Porfirjevics Borogyin – csoda, hogy még nem készült róla film. Egy hatvankét éves grúz herceg és huszonöt éves szeretőjétől született törvénytelen gyerekként 1833-ban, az apa az akkori szokásoknak megfelelően egyik orosz cselédjéről nevezte el. A törvények szerint a fiú is cselédnek számított, de édesapja hétesztendős korában felszabadította, továbbá rendszeres jövedelmet és négyszintes házat biztosított neki, édesanyjának pedig tehetős férjet szerzett. Az anya azonban soha nem ismerte el gyermekének Borogyint, aki rendszerint nagynénjeként hivatkozott rá. Gondos neveltetésben részesült, jólétben élt fiatalkorában, magántanárok jártak hozzá, házimuzsikálások, operaelőadások révén szoros kapcsolatba került a zenével is. Nevelőnőjével gyakran mentek ki az utcára meghallgatni a katonazenekarokat, hazatérve pedig a gyermek Borogyin kikereste zongorán a hallott dallamokat. Anyja az egyik katonazenekarból kért meg egy muzsikust, hogy adjon a fiának fuvolaórákat ötven kopejkáért, és a fiú tizennégy évesen már fuvolaversenyt írt. Bámulatosan gyorsan tanult, és elképesztő szenvedéllyel érdeklődött a tudományok iránt. Még nem volt tizenhét éves, amikor bekerült a szentpétervári Orvosi-sebészeti Akadémiára, ahol később a feltételes reflex felfedezője, Ivan Pavlov is kutatott. Ottani tanára, példaképe és mentora, akitől a fiatal Alfred Nobel is magánórákat vett, figyelmeztette a fiatalembert: „Borogyin úr, foglalkozzon kevesebbet dalokkal, minden reményem önben van Alexander Porfirjevics Borogyin mint utódomban, nem lehet egy fenékkel két lovat megülni!” Ilja Jefimovics Repin festméííínye Tanácsa azonban nem talált meghallgatásra. A diploma megszerzése után Borogyin egy évig katonai kórházban dolgozott, ahol megismerkedett Muszorgszkijjal is, majd az egyetem tanácsa a híres heidelbergi egyetemre küldte posztdoktori tanulmányokra, ebben a városban Mengyelejev vezetésével működött orosz kutatókból álló kolónia. Itt Borogyin három évig a szűk nyakú lombikot feltaláló és több más jelentős felfedezésről nevezetes Emil Erlenmeyer mellett dolgozott, közben továbbra is rendszeresen kamarazenélt. Többször utazott Mengyelejevvel is, akivel zenei, kulturális és tudományos eseményeken vett részt. 1862-ben visszatért szentpétervári tanulmányai színhelyére, ahol valóban mentorának

ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

7

8

utóda lett: teljes állású vegyész professzorrá nevezték ki, és hamarosan tudományágának széles körben elismert szaktekintélyévé vált, főleg aldehidekkel végzett kutatásai révén. Ebben az európai szerves vegyészet egyik legnagyobb alakjának, August Kekulénak lett vetélytársa, ugyanakkor a szerves kémia szintén nagy tekintélyének számító Charles-Adolphe Wurtztól függetlenül, vele azonos évben felfedezte az aldehid- és alkoholtulajdonságokkal rendelkező aldolreakciót. 1858 és 1886 között negyvenkét publikációja jelent meg orosz, francia és német nyelven. Nemcsak zseniális, hanem emberséges kutató is volt: kollégáival intenzív munkakapcsolatban állt, nagy gondot fordított tanítványai irányítására, valamint kiállt amellett, hogy nők is részesülhessenek felsőfokú orvosi képzésben. 1863-ban feleségül vette a tüdőbeteg Jekatyerina Szergejevna Protopopovát, akivel élete végéig együtt élt az egyetem új laboratóriumának épületében. Utolsó éveiben ő maga is sokat betegeskedett, a kolera is megfertőzte, végül egy akadémiai jelmezbálon összeesett, beverte a fejét egy kőpárkányba, életét már nem tudták megmenteni. A zene másodlagos szerepet töltött be életében, a házimuzsikálást kikapcsolódásnak szánta, zeneszerzéssel csak egy-egy rövid periódusban foglalkozott, ahogyan azt tudományos karrierje megengedte. Valójában csak 1862 után vált avatott zeneszerzővé, miután órákat vett Balakirevtől, a nyugat-európai hatás ellen és az orosz zenei nyelv megteremtésén fáradozó Ötök vezéralakjától. Borogyin érthetően nem túl terjedelmes zenei életművéből a majdnem húsz évig komponált és végül befejezetlenül maradt Igor herceg című opera, a részleteiből készült Polovec táncok, a Közép-Ázsia pusztáin című szimfonikus költemény és a II. szimfónia bizonyult örökbecsűnek az elmúlt másfél évszázadban. Öt évig komponált I. szimfóniájának sikerén felbuzdulva kezdte el írni 1870 tavaszán II. szimfóniáját, amelynek megszületését azonban hátráltatta Borogyin tudományos munkája. Az Orosz Zenei Társaság 1876 őszén jelezte, hogy előadná a művet, Borogyin ekkor szembesült azzal, hogy az első és a negyedik tétel kéziratos partitúrája elveszett. Miután újra meghangszerelte e két tételt, 1877. február 26-án bemutatták a szimfóniát, amelynek előadását Liszt Ferenc is kezdeményezte az általa alapított és az új zene propagálására létrejött Általános Német Zenei Egyesület egyik koncertjén. Amikor állítólagos forráshiány miatt a szólamok nem készültek el, maga finanszírozta azok másolását.

A II. szimfónia Borogyin legnagyobb szabású befejezett műve, tematikus anyagaiban szorosan kapcsolódik a vele párhuzamosan készült Igor herceg című operához és a Mlada című balett-operához, formailag klasszikus hagyományokat követ. Első tétele zseniálisan eredeti zene, formailag tömör, emiatt jól áttekinthető szonátaforma. Meghökkentően erőteljes, néhány hangos témával indul, amely többször ismétlődik egymás után. Ennek a jól felismerhető motívumnak karakterbeli ellentéte a lágy melléktéma. A kidolgozási részben a két téma váltakozik, jelenik meg átalakulva, majd ismét megérkezik a dörömbölő főtéma, a visszatérés szakaszát jelezve. A második tétel Scherzo, vagyis zenei tréfa, amelynek jellegzetessége Beethoven óta a halk kezdés és a rendkívül gyors tempó. Keretes szerkezetének középpontjában helyezkedik el a triónak nevezett szakasz, amelyben kevesebb, szinte csak fúvós hangszer vesz részt. Az első tétel átalakított főtémája, jelzésszerűen itt is megjelenik. A harmadik tétel lassú, hangszerelése néhol egészen különleges, már-már Mahlert idéző; nyitó ütemeiben például akkoriban szokatlan módon hárfa és vonósok kísérik a kürtszólót. A zárótétel különös módon hasonlóan népünnepélyszerű, mint Bartók III. zongoraversenyének fináléja, sőt a két tétel abban is közös, hogy a szimfóniában is a Bartókéhoz hasonló hangkészletből épül fel az oroszos főtémát előkészítő hangzat. Írta: Várkonyi Tamás

ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

9

10

Julian Trevelyan tavaly, mindössze tizenhat évesen utasította maga mögé a rangos Long–Thibaud–Crespin Nemzetközi Zongoraverseny teljes mezőnyét. Emellett a versenymű kategóriát is megnyerte, éppen Bartók III. zongoraversenyével. Szintén 2015-ben még két francia versenyen ért el második helyezést és kapta meg a modern mű legjobb előadásáért járó különdíjat. Akkor lett széles körben ismert, amikor 2014-ben döntőbe került a BBC Fiatal Művészek Versenyén. A brit művész fiatal kora ellenére széles repertoárján Bachtól Boulezig számos mű található, többek közt tizenhat Beethoven-szonáta, Debussy és Ravel szinte valamennyi szólózongorára írt műve, Bartók ördögien nehéz Szabadban ciklusa, Ligeti etűdjei, valamint Prokofjev és Sosztakovics szonátái. A zongorázás mellett hegedül a fiatalok alkotta Britten Sinfonia Academy együttesben, valamint vonósnégyest is vezet. Gyermekként a London környéki St Albans katedrálisának kórusában énekelt, ahol tenorként ma is részt vesz zenés istentiszteleteken. Emellett zenét is szerez, érdekli a földtan, ezt a tudományt az angliai Open University diákjaként tanulja. Hámori Máté 2013 óta az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője. Azóta új arculatot és lendületet adott az együttesnek, amely különleges műsorpolitikájával és rendhagyó koncertformáival új közönségrétegeket hódított meg, egyre népszerűbbé válva a fiatalok körében is. Az ifjú karmester számos hazai és külföldi együttest dirigált már, a Magyar Állami Operaház karmestereként otthonosan mozog az opera és a balett világában is. Iskolásoknak szóló műsorai országszerte nagy sikert arattak, művészi tevékenységének hangsúlyos részét képezi a közönség-utánpótlás tudatos nevelése is. Európa számos országában vendégszerepelt már, jól ismert és feledésbe merült remekműveket egyaránt vezényelt. Az Óbudai Danubia Zenekart 1993-ban alapította Héja Domonkos, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola akkori növendékeiből. Az együttes néhány év alatt a magyar zenei élet elismert szereplőjévé vált, 2001-ben elnyerte és három évig viselhette a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. Repertoárján a klasszikusok mellett ritkán játszott alkotások is szerepelnek, valamint kiemelt helyen áll a kortárs zene megszólaltatása. Az együttes többször koncertezett Berlinben, valamint fellépett jelentős fesztiválokon Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Szlovákiában. 2000-ben a szentév kapcsán a Danubia koncertet adott a Vatikánban, II. János Pál pápa jelenlétében.

Summary The programme puts the spotlight on a 20th century classic: Béla Bartók’s final complete work, composed in the United States for his wife while he was gravely ill. What is interesting about this work, premiered exactly 70 years ago, is the key role the composer’s love of nature plays in it: its slow movement includes a birdsong that Bartók, walking outdoors, had recorded in his notebook. Its musical style is easily graspable, characterised by classical proportions – Bartók, formerly the writer of shockingly hard-sounding works, had arrived at Mozartian dimensions. The second half of the concert features one of the most outstanding pieces by the Russian Alexander Porfiryevich Borodin – a chemist the same time wellknown in Europe. The composer of Prince Igor and In the Steppes of Central Asia amazes and captivates the audience with the classic forms of his Symphony No. 2, its original musical style, and its unmistakably Russian character. Beginner of the program, a contemporary piece won third price of the New Hungarian Music Forum Composers’ Competition last year as well as special prize by Müpa for making best use of the spatial-acoustic attributes of the Béla Bartók National Concert Hall. Gyula Bánkövi, the 50-year-old composer of the work, has been engaged for some years in creating an unusual seating arrangement for the orchestra that results in unique sounds, wandering chords and transient effects, and found inspiration in the text on Bartók of Ferenc Juhász, one of the most celebrated Hungarian poets of the post-World War Two era. The soloist for the evening, the astonishingly young Julian Trevelyan, was a finalist in the BBC Young Musician of the Year Competition and last year, at the tender age of 16, outplayed all the other entrants at the prestigious Concours International Long-Thibaud-Crespin Piano Competition. In addition to this, the British musician also won the concerto category, playing Bartók’s same Piano Concerto No. 3. Máté Hámori, the young conductor directing the concert, has led the Danubia Orchestra Óbuda since 2013. The relatively young orchestra has developed dynamically and preserved its youthful exuberance since it was founded in 1993. Hámori has conducted numerous ensembles both in Hungary and abroad, and as a conductor at the Hungarian State Opera is also at home in the world of opera and ballet. He puts great effort into not only nurturing and broadening the relationship with the audience, but also to develop a colourful repertoire – this programme suits him perfectly including novelties and classical masterpieces in the same time.

SUMMARY

11

MINDENSZENTEK

Helmuth Rilling és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

2016. november 1. Helmuth Rilling Fotó © Marco Borggreve

Divertimento – táncjáték

2016. november 5.

Metszéspontok

Fassang László, Szirtes Edina Mókus, Szokolay Dongó Balázs

2016. november 9.

Szirtes Edina Mókus, Fassang László, Szokolay Dongó Balázs Fotó © Nagy Gábor

RISING STARS

Horácio Ferreira

2016. november 19.

Fotó © João Messias

FELFEDEZÉSEK

Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Vásáry Tamás 2016. december 11.

Kokas Dóra Fotó © Birtalan Zsolt, Zeneakadémia

KARÁCSONYI HANGVERSENY

William Christie és a Les Arts Florissants

Händel: Messiás 2016. december 17. William Christie Fotó © Dennis Rouvre

előzetes,

AJÁNLÓ

Vigye haza az élményt! Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu

Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/husegprogram

Stratégiai partnereink:

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Julian Trevelyan A szerkesztés lezárult: 2016. október 19. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000