Müpa Műsorfüzet - Ránki Fülöp és az Óbudai Danubia Zenekar (2016. május 29.)

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK

Ránki Fülöp és az Óbudai Danubia Zenekar 2016. május 29.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Művészet és építészet képekben Keresse a Librinél, vagy a Vince Könyvesboltban a Müpában.

mupa.hu

3

29 May 2016 Béla Bartók National Concert Hall

2016. május 29.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

SYMPHONIC DISCOVERIES SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK Fülöp Ránki (piano) and the Ránki Fülöp (zongora) és az Danubia Orchestra Óbuda Óbudai Danubia Zenekar Conductor: Máté Hámori Vezényel: Hámori Máté

Britten: Prelude and Fugue, op. 29

Britten: Prelúdium és fúga, op. 29

J. S. Bach: Piano Concerto in F minor, BWV 1056 1. [Moderato] 2. Largo 3. Presto

J. S. Bach: f-moll zongoraverseny, BWV 1056

I. [Moderato]

II. Largo

III. Presto

Liszt: Piano Concerto in E minor („Malédiction”)

Sibelius: Symphony No. 2 in D major, op. 43 1. Allegretto 2. Tempo andante, ma rubato 3. Vivacissimo 4. Finale: Allegro moderato The English summary is on page 11.

Liszt: e-moll („Malédiction”) zongoraverseny Sibelius: II. (D-dúr) szimfónia, op. 43

I. Allegretto

II. Tempo andante, ma rubato

III. Vivacissimo

IV. Finale: Allegro moderato

4

A 20. század legjelentősebb brit zeneszerzője, Benjamin Britten 1943-ban, a második világháború alatt komponálta ma elhangzó művét a szigetországban széles körű elismertségnek örvendő Boyd Neel és az ő akkor tizedik születésnapját ünneplő kamarazenekara számára. Ez volt az az együttes, amellyel a népszerű zeneszerző karmesterként először állt közönség elé, és Boyd Neel mutatta be a Variációk egy Frank Bridge-témára című Britten-opust is.

A címében Bachra és a barokk korszak kedvelt tételpárjára utaló Prelúdium és fúga a Peter Grimes című opera, a fent említett Variációk, a Simple Symphony, a Négy tengeri közjáték és a Fiatalok zenekari kalauzától eltérően a negyven éve elhunyt komponista ritkán játszott darabjai közé tartozik. A mű abban különleges, hogy tizennyolc vonósra íródott, a tagok szólistaként vesznek részt előadásában, mindegyikük más szólamot játszik. Mesterségbeli bravúr ez a finom szövésű kompozíció, a lírai bevezetés és a virtuóz, összetett fúga. Ebben az időszakban születtek olyan híres és ehhez hasonlóan szofisztikált vonószenekari tételek, mint például Richard Strauss Metamorfózisai, valamint Bartók Zenéjének néhány ütem erejéig cselesztával színezett, formájában szintén a barokk korszakra utaló első tétele.

A Prelúdium és fúga nagyszerű arányérzékkel megírt kompozíció: a lassú bevezetés– előkészítés után barokkosan örökmozgó fúga következik, majd ismét visszatér a bevezetés anyaga. Mégsem keretes a szerkezet, mert meglepetésre még egyszer felhangzik a fúgazene, ezúttal variált, aforisztikus tömörségű formában. „Britten zenéje különösen kedves nekem – mondja az est karmestere, Hámori Máté –, mert első operaházi bemutatómon a Lukrécia meggyalázását vezényeltem, emellett a Purcell-variációkból készített ifjúsági előadásomat is sokszor játszottuk nagy sikerrel különböző zenekarokkal. Kiváló és érzékeny világú szerzőnek tartom Brittent, aki a műsorban szintén szereplő Sibeliushoz hasonlóan messze értékén alul reprezentált a magyar koncertéletben.”

A 17. században a német egyetemek zenekedvelő hallgatói egyesületeket alapítottak, Lipcsében is alakult egy Collegium Musicum, amelyet a kor leghíresebb muzsikusai vezettek. 1701-ben a nagy Telemann új collegiumot alapított, amely jó húsz esztendővel később együttműködésre lépett a város legnagyobb és leghíresebb kávéházának tulajdonosával. Lipcse piactérről nyíló, legelőkelőbb utcájában állt a (második világháborúban elpusztult) Zimmermann-kávéház, amelynek egyik termében nagy létszámú együttes is felléphetett, akár százötven fős közönség előtt. A Gottfried

Zimmermann kezdeményezte koncertsorozat keretében a Collegium hétről hétre kétórás műsort adott egész évben, télen a nagyteremben, nyáron a kerthelyiségben.

A szerencsés lipcseiek 1729-től a Johann Sebastian Bach vezette együttes játékában gyönyörködhettek, vagy csak beszélgettek a háttérzene alatt, forró csokoládéjukat, kávéjukat fogyasztva. Ezeken az alkalmakon Bach többségükben elveszett, szórakoztató világi kantátái hangzottak el – például a Kávékantáta –, valamint kamarazenéi, és itt szólaltak meg billentyűs versenyművei is. Utóbbiak az első ilyen műfajú alkotások voltak a zenetörténetben, de szinte valamennyi korábbi, valószínűleg még Köthenben komponált művének átirataként született újjá – számos esetben az eredeti darab elveszett. Összesen hét versenyművet írt egy csembalóra, hármat kettőre, kettőt háromra, egyet pedig négyre.

Az f-moll zongoraverseny szélső tételei valószínűleg egy g-moll hegedűversenyéivel azonosak, a középső minden bizonnyal egy szintén elveszett F-dúr oboaversenyből való. Azonban ez a gyönyörű hangszeres ária, az Ich steh’ mit einem Fuß im Grabe Johann Sebastian Bach (Fél lábbal a sírban állok) kezdetű kantáta nyitótétele is. „Bach zongoraversenyét játszani az teszi különlegessé ezen az estén, hogy a nagy koncertzongora és a hatalmas terem adottságai messze állnak a szerző korában megszokott körülményektől – mondja a szólista Ránki Fülöp –, így kell megtalálnunk a lehető leghitelesebb játékmódot. A zeneszerző f-moll hangnemű művei általában közel állnak hozzám, például a két- és háromszólamú invenciók, de közöttük is különleges helyet foglal el a két f-moll darab.” „Szeretném, ha idővel Liszt ismertebb művei közé kerülhetne a Malédiction, mert azt hiszem, méltatlanul keveset foglalkoznak vele – véli Ránki Fülöp. – Több okból nem része a repertoárnak: Liszt életében nem adták ki, csak az első világháború idején jelent meg nyomtatásban, tehát eleve szegényesebb előadói hagyomány áll mögötte, mint a jó fél évszázaddal korábban már rendszeresen játszott másik két zongoraverseny mögött. Továbbá hangszerelése miatt nem annyira hatásos, mint például az Esz-dúr vagy az A-dúr versenymű. Szintén eltántoríthatja az előadókat a rendkívül nehéz zongoraszólam, illetve a korántsem könnyű zenekari anyag. A mű egyértelműsége és letisztultsága miatt számomra szorosan kapcsolódik Bach zenéjéhez, ráadásul az f-moll versenyműhöz hasonlóan szintén vonószenekari kísérettel

RÁNKI FÜLÖP ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

5

6

íródott, adta magát tehát az ötlet, hogy egymás után hangozzék el a két darab.

Liszt e művében világosan megnyilvánul a szerző kivételes képzelőereje, valamint az a képessége, hogy a szerkezetet a tartalom alá rendelje, így miközben figyelmünket folyamatosan vonzza, a zenei szövet gondosan megmunkált szervességét szinte észrevétlenül éljük meg. Emellett hangzásaiban és formájában is egyedi, végtelenül újszerű darabról van szó.”

Liszt Ferenc 1827 és 1835 között komponálta az egytételes – ebben későbbi formai újításait előlegező – zongoraversenyt, amelyhez többször is visszatért. (Elképzelhető, hogy még akkor is elégedetlen volt vele, amikor már „elengedte”, ezért nem jelent meg nyomtatásban.) Különlegessége, hogy a zongoraszólamot vonósok kísérik, noha Liszt rendszerint szimfonikus zenekarban gondolkodott. Ma már az is a múlt homályába vész, hogy milyen megfontolásból, milyen körülményeknek engedelmeskedve maradt meg a redukált összetételű zenekarnál.

Liszt Ferenc

A mű rendkívül izgalmas, a legnagyobbak társaságába ellentmondást nem tűrően jelentkező zseni alkotása, aki a kor elvárásaira fittyet hány. Eredeti hangzások, hanghatások, színek, hangszerelési ötletek jellemzik a darabot, amelyek fiatalos lendülettel, már-már pazarló gazdagsággal hatják át negyedórás opust, és alig néhány ütem idézi csak a kor sekélyesen virtuóz bravúrdarabjainak hangját.

Hangulatképek egymásutánja, fantáziaszerű mozaik ez az e-moll zongoraverseny, öt szakasza közül Liszt csak egynek nem adott címet. Az első résznél a Malédiction (átok) felirat áll – ezért adták ki a művet ezzel a címmel 1915-ben –, a második az Orgueil (gőg, büszkeség), a harmadik a Pleurs–angoisses–songes (könnyek, félelmek, álmok), az ötödik pedig a Raillerie (gúnyolódás) címet viseli. A motívumok a zeneszerző számára bizonyosan esszenciális tartalmat hordoztak, ugyanis számos későbbi művében is felhasználta őket. A mű elején megszólaló akkordok például a Zarándokévek Viharjának kezdetét idézik, a gőgmotívum pedig a Faust-szimfónia Mefisztó-tételében tér vissza.

Akárcsak Britten, Jean Sibelius is olyan zeneszerző, akinek mindössze néhány alkotásával találkozhat a koncertlátogató közönség, noha változatos életműve alapján ennél jóval többre lenne érdemes. Már a szerző kultúrtörténeti helyzete is különleges: Finnország mintegy hét évszázadon át a svéd királysághoz tartozott, majd 1809-ben bekebelezte az I. Sándor cár vezette Orosz Birodalom, s csak 1917-ben nyerte el függetlenségét.

A zenetörténetben nemzeti romantikaként ismert szellemi áramlat – ez magában foglalja többek között a népzenei elemekkel egyénivé tett zenei stílust és a feldolgozott témákban az adott nemzet irodalmához, történelméhez való kötődést – Európa legtöbb államában a 19. század első felében bontakozott ki, de Finnországban a politikai helyzet miatt csak későn, a század végén nyert teret. Ettől függetlenül Elias Lönnrot már 1833-ban összeállította a finn nemzeti eposz ősváltozatát, a Kalevala nyomán pedig valóságos mozgalom indult a nemzeti kultúra felfedezésére és ápolására. E törekvések hívták életre a karelianizmust, amely a Kalevala énekeinek lelőhelyén, Karéliában (Karjalában) élő népköltészet kutatását és közkinccsé tételét célozta meg. A zenében egy ma már elfeledett zeneszerző, Robert Kajanus testesítette meg először a „finnség” ideálját: az 1880-as években komponálta finn témájú zeneműveit, abban az időben tehát, amikor Finnország még nem is létezett, a finn nyelvet az orosz cár betiltotta, hivatalos nyelvként pedig a svéd használatát írta elő a törvény.

A fiatal Sibelius, aki állítólag tengerész nagybátyja nyomán változtatta meg nevét Johanról a francia Jeanra, Kajanus alkotásainak hatására fordult a finn folklór felé, és vált pár esztendőn belül a finn függetlenségi mozgalom köztiszteletben álló élharcosává. Hosszú, a 20. század közepéig tartó életét és gazdag életművét három korszakra szokták tagolni: az 1890 és 1903 közötti időben a nemzeti zenei stílus és témák jellemzik alkotásait; második korszakában európai hírű, széles közönségrétegekhez szóló zeneszerzőként jegyzik, míg harmadik korszakát a meg nem értettség, az elszigetelődés, az avantgárd és a neoklasszicista zenei nyelvvel való szembenállás határozza meg.

Legizgalmasabb életszaka talán az első: ekkor szinte csak finn folklórral kapcsolatos alkotások kerültek ki a keze alól: a Kullervo-szimfónia (1892), az En saga (1892), a Karélia-szvit (1893), a Négy legenda, köztük a Tuonelai hattyút is magában foglaló Lemminkäinen-szvit (1895), valamint a Történelmi jelenetek sorozat, amelynek Finlandia című tétele az Orosz Birodalom részét képező nagyhercegség függetlenségi törekvéseinek szimbóluma lett. (Európa-szerte játszották, de Finnországban

RÁNKI FÜLÖP ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

7

8

betiltották). Ennek a korszaknak utolsó darabja az 1902-ben befejezett II. szimfónia.

A nagyszabású fináléban többen titkos programot sejtettek, amely miatt Függetlenségszimfóniának is szokták volt nevezni, bár nem tudni, hogy a szerző egyetértett-e ezzel az értelmezéssel. A mű a romantikus szimfóniák második nagy vonulatába tartozik, és nagyjából azonos időben keletkezett Mahler Ötödikjével, Richard Strauss Salome című operájával, Schönberg és Debussy Pelléas és Mélisande című műveivel, valamint Bartók Kossuthnak emléket állító szimfóniájával.

Sibelius egész életében köztiszteletben álló személyiségnek számított hazájában, a finn kormány hosszú évtizedekig biztosított számára támogatást. Külföldön elsősorban angol nyelvterületen lett népszerű: kilencvenéves korában nagyszabású ünnepségeket rendeztek két jó barátja, Ormándy Jenő és Thomas Beecham világhírű karmesterek vezetésével. Éppen a II. szimfóniája bemutatása utáni években tudta megvásárolni azt a családi rezidenciát, amelyet Aino nevű feleségéről – tőle hat lánya született – Ainolának nevezett, és amely a neki oly sokat jelentő természet szoros közelségében található. (A birtokot a család 1972-ben eladta a finn államnak, azóta múzeumként működik.) Itt rakott tüzet 1940-ben, és itt égette el számos kéziratát, általa rossznak ítélt kész műveket és vázlatokat, köztük utolsó, csak dokumentumokból ismert nyolcadik szimfóniáját. „Sibelius II. szimfóniáját többek között azért kedvelem – mondja Hámori Máté –, mert egyrészt valódi D-dúr mű, vagyis megvan benne a hangnem pasztorális, derűs karaktere (gondolhatunk Brahms II. szimfóniájára), ugyanakkor az apró ritmikai ötletek jellegzetesen Sibeliusra utalnak. Ő is olyan szerző, akinek két hangja után összetéveszthetetlenül felismerhetők a művei, Brittenhez hasonlóan. Fontosnak tartom azt is, hogy zenekarunk repertoárján ilyen típusú szimfóniák is szerepeljenek, két éve játszottuk például Sibelius I. szimfóniáját, a sort később az V. és a VII. szimfóniával szeretném folytatni. Ha egy művet ma már ritkán játszanak, annak sokszor az előadók (értsd: karmesterek és koncertszervezők) fantáziátlansága vagy szűkös műismerete az oka, s ez társul a közönséggel szembeni bizalmatlansággal. Jó arányokban minden kiváló mű megtalálhatja az értő, akár rajongó közönséget, ehhez azonban az előadók fokozott erőfeszítése is szükséges. A jövőben nem fognak működni a régi reflexek, nem hiszek a nyitány–versenymű–szimfónia képlet mindenhatóságában. Fantázia nélkül kevés eséllyel lehet jól működő programokat összeállítani.” Írta: Várkonyi Tamás

Ránki Fülöp 1995-ben született Budapesten, zenészcsaládban. Kisgyermekként hallás után kezdett zongorázni, zeneiskolai tanulmányait Becht Erikánál folytatta. Utolsó két gimnáziumi éve alatt Hambalkó Editnél is tanult, majd felvették a Zeneakadémiára, ahol Jandó Jenőhöz és Lantos Istvánhoz, kamarazenére pedig Wagner Ritához jár, jelenleg harmadéves hallgató. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön, több neves zenekar és karmester (Keller András, Kocsis Zoltán, Rácz Zoltán, Gilbert Varga) partnereként lépett már fel, részt vett Messiaen több művének magyarországi bemutatóján. Rendszeres tolmácsolója Dukay Fotó © Érdi-Halmos Réka Barnabás szóló- és háromzongorás darabjainak, utóbbi felállásban szülei, Klukon Edit és Ránki Dezső oldalán. Bevallása szerint zenei érdeklődésének középpontjában Liszt művészete áll.

Hámori Máté 2013 óta művészeti vezetője az Óbudai Danubia Zenekarnak. Azóta új arculatot és lendületet adott az együttesnek, amely különleges műsorpolitikájával, rendhagyó koncertformáival új közönségrétegeket is meghódított, és egyre népszerűbb a fiatalok körében is. A fiatal karmester számos hazai és külföldi együttest dirigált már, a Magyar Állami Operaház karmestereként otthonosan mozog az opera és a balett világában is. Iskolásoknak szóló műsorai országszerte nagy sikert arattak. Európa számos országában vendégszerepelt már, több új zenemű bemutatása vagy feledésbe merült remekművek műsorra tűzése fűződik nevéhez.

RÁNKI FÜLÖP ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

9

10

Az Óbudai Danubia Zenekart 1993-ban alapította Héja Domonkos, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola akkori növendékeiből. Az együttes néhány év alatt a magyar zenei élet elismert szereplőjévé vált, 2001-ben elnyerte és három évig viselhette a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. Repertoárján a klasszikusok mellett ritkán játszott alkotások is szerepelnek, valamint hangsúlyosan van jelen a kortárs zene. A zenekar rendszeresen fellép külföldön is: több alkalommal adott koncertet Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, visszajáró résztvevője ludwigsburgi, milánói, hannoveri, zürichi zenei fesztiváloknak. 2007-ben a Schleswig-holsteini Fesztivál vendégeként a Danubia képviselte Magyarországot, valamint az a megtiszteltetés érte, hogy hálakoncertet adhatott a Vatikánban, II. János Pál pápa előtt.

Summary In addition to the special quality of the participating young soloists, it is the rarities and seldom played masterpieces waiting to be revealed that make concerts in the Symphonic Discoveries series so exciting. The conductor this evening is Máté Hámori, who has led the Danubia Orchestra Óbuda – a relatively recent addition to the community of Hungarian orchestras, founded in 1993 – since autumn 2013.

Known for his innovative ideas and original concepts of performance, the popular conductor has put the colourful programme for this concert together with an even younger soloist.

Benjamin Britten, who died 40 years ago and remains the most important British composer of the 20th century, is represented here by an elegantly woven work for string orchestra, composed in 1943 in a clean Baroque form for no less than 18 parts.

Johann Sebastian Bach’s Piano Concerto in F minor, known for its gorgeous instrumental aria, was written for the patrons of a coffee house, while Franz Liszt’s single-movement, brilliantly bold and innovative piano concerto is notable for the string orchestra accompaniment to the devilishly virtuosic piano part.

Fülöp Ránki is an outstandingly talented member of a generation of performers still to complete their diplomas, who – similarly to his father Dezső Ránki – chooses the pieces in his repertoire with refined taste and performs them with a convincingly natural musicality and immaculate technique.

The second half of the concert features Symphony No. 2 by Jean Sibelius, the last work in a period linked to Finnish national themes and regarded as the most exciting of the composer’s career, and also an unjustly neglected piece in the symphonic repertoire.

SUMMARY

11

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: A Rajna kincse

2016. június 16.

Johan Reuter Fotó © ltd Kämpf

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: A walkür

2016. június 17.

Anja Kampe Fotó © Sasha Vasiljev

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: Siegfried

2016. június 18.

Tomasz Konieczny Fotó © Klaudia Taday

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: Az istenek alkonya

2016. június 19.

Waltraud Meier Fotó © Nomi Baumgartl

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok

2016. június 24., 26.

Annette Dasch Fotó © Daniel Pasche

Sir Antonio Pappano és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara

2016. szeptember 27.

Sir Antonio Pappano Fotó © Musacchio & Ianniello, EMI Classics

előzetes,

AJÁNLÓ

Vigye haza az élményt!

Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Ránki Fülöp Címlapfotó: Kotschy Gábor, Müpa A szerkesztés lezárult: 2016. május 24.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000