Generációk köszönhetik Stefan Lengyel designernek az élet számos, mára oly természetes használati tárgyát: a modern benzinkutat, a kézreálló porszívót vagy a 2-es villamost Budapesten… Nem csupán kitalálta, mi lenne hasznos az ember mindennapjaiban, hanem meg is alkotta azt!
Generations of people owe designer Stefan Lengyel for many of life's now so everyday objects: the modern petrol station, the handy vacuum cleaner or the famous streetcar number 2 in Budapest... He not only invented what would be useful in everyday life, he created it.
Füzesi Dorottya / Húnfalvi András / Kálmán Zsuzsa / Szentpéteri Márton
Kiadja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány támogatásával
Felelős kiadó: Koós Pál, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora Szerkesztette: Húnfalvi András, Kálmán Zsuzsa
Munkatársak: Bozzai-Gabányi Andrea, Dr. Gubicz Anna Flóra, Rudolf Anica A könyvet tervezte és tördelte: Patkós Luca, Flying Objects Felhasznált betűtípusok: Neue Haas, Rhetorik Sans, Rhetorik Serif
Készült a Pauker Nyomdában, Budapesten Felelős vezető: Vértes Dániel
ISBN 978-615-5134-53-1
Életút
Life History
A Tátra mozi Pesterzsébeten
Az ifjú Lengyel István mindig szeretett, és már kisgyermekként is jól tudott rajzolni, ezért vonzotta az építészet egészen fiatal korától. Édesapja igazi világfi volt, aki apját elvesztette az I. világháborúban, édesanyja is korán meghalt, így gyerekkorában árvaként élt a nagynénjével. Diákkorában Itáliában kötött ki a néni támogatásával, élt Firenzében, lakott Róma mellett, sőt ott is érettségizett. Egész életében megmaradt a vonzódása az olasz kultúrához, így hazatérése után is szorgos olvasója maradt a Paese Serának , s családjával minden este az olasz rádiót hallgatta. Kiterjedt baráti köre volt Pesterzsébeten, ahol a Lengyel család élt. Közeli barátjuk volt az az építész is, Gaubek József, aki a legendás Tátra mozit tervezte a harmincas évek végén, a már akkor régóta üzemelő Pflum későbbi nagy riválisát.
Az ifjú Istvánra komoly hatást gyakorolt nemcsak a mozi világa, de maga az épület is, amely a szűk telek adottságait igen szellemesen használta ki, s amelyet belül préselt fagyapottal – úgynevezett Heraklith-táblákkal burkoltak. A nemesen egyszerű anyaghasználat, a logikus és tiszta formák legalább annyira lenyűgözték a pesterzsébeti kissrácot, mint a filmek, amelyeket a baráti kapcsolat révén gyakran a vendégpáholyból láthatott. Ilyen volt az 1944-ben Magyarországon még bemutatott, Jozef von Báky rendezte színes film, az 1943-as Münchhausen is, melynek forgatókönyvét álnéven Erich Kästner írta, s amelyről később német kollégái alig hitték el, hogy Lengyel még Budapesten látta. Pedig így volt, hiszen csak októberben utaztak Salgótarjánba a nagyszülőkhöz az ostrom elől. István egészen tízéves koráig a szülők teljes figyelmét egyedül élvezte, egyke volt. Öccse, a későbbi neves mérnök, Lengyel László 1947-ben született, amikor a tinédzserré vált Lengyel már komoly, szinte felnőtt dolgokkal foglalkozott: mi hogy működik, s miért?
↓ A Tátra mozi Pesterzsébeten. Lengyelt lenyűgözték a letisztult formák, vonalak. Tervezője, a Lengyel család közeli ismerőse, Gaubek József jóvoltából gyakran nézte vendégpáholyból a kurrensebb filmeket / The Tátra Cinema in Pesterzsébet. Lengyel was fascinated by the clean shapes and lines. Its architect, József Gaubek, was a close friend of the Lengyel family who gave Lengyel access to the guest box, from which he watched current films
The Tátra Cinema in Pesterzsébet
Young Stefan Lengyel always liked to draw, and he was good at it as a little child. As such, he was attracted to architecture very early in his life. His father was a true man-of-the-world, who had lost his own father in World War One, and also lost his mother at a young age. He spent his childhood an orphan, living with his aunt. In his student days, with his aunt’s support, he ended up in Italy, living in Florence, then outside Rome, eventually graduating from an Italian secondary school. He stayed attracted to Italian culture his whole life, and after returning to Hungary remained a loyal reader of Paese Sera , listening to Italian radio every evening with his family. He had a wide circle of friends in Pesterzsébet, where the Lengyel family lived. One of their close friends was the architect József Gaubek, who designed the legendary Tátra cinema in the late 1930s, which would eventually serve as a great rival to the Pflum cinema, which had been in operation for some time.
Young István was deeply influenced by not only the world of film, but by the building itself, which used creative building solutions given the narrow plot of land it was built on. The interior walls were covered with pressed wood wool, that is to say so-called Heraklith boards. The elegant and simple use of material and the logical and clean shapes impressed the young boy from Pesterzsébet as much as the films did, which he was able to watch with his friends from a guest box. This was the case when he watched a film which had just premiered in Hungary in 1943, Münchhausen , the script of which was written by Erich Kästner under a nom de plume. Later, Lengyel’s German colleagues could hardly believe he saw the film in Budapest. But this was indeed the case, as the family only left in October to travel to his grandparents in the countryside, to Salgótarján, to escape the siege of the city. Until the age of ten István enjoyed the full attention of his parents as an only child. His younger brother László Lengyel, who later became a respected engineer, was born in 1947. By that time young István Lengyel was already interested in serious, adult questions, like: how does it work, and why?
↓ „Mi van belül, hogy működik?” Pici korától a tárgyak izgatták. Stefan Lengyel 1941-ben, négyévesen / “What’s inside, how does it work?” He was fascinated by objects from an early age. Stefan Lengyel at age four, in 1941
↘ A szülők: Lengyel Viktor és Végh Jolán / The parents: Viktor Lengyel and Jolán Végh
Acélszerkezettan, avagy István iskolába megy – ha tud
Legyel az elemi osztályok elvégzése után, 1952-ben a pesterzsébeti 5. számú Gépipari Technikumba iratkozott be. Eredetileg a 7. számú Gépipari Technikumot, a később Kandó Kálmánról elnevezett intézményt, a kor egyik legnevesebb iskoláját nézte ki magának. Ám eközben az a veszély fenyegette, hogy leginkább sehová sem fog iskolába járni.
Az erzsébeti általános iskola nyolcadikosaként Istvánnak is nyilatkoznia kellett, hol tanulna tovább. A műszaki dolgok érdekelték, az építészet, s minden vágya volt bejutni a Kandóba. A kiváló tanuló azonban nem várt akadályba ütközött. Magába az iskolaigazgatóba, aki – ma már ne firtassuk, miért – egyszerűen ártani akart a közismerten polgári hagyományú Lengyel családnak, és István bizonyítványába azt írta be, hogy „továbbtanulásra alkalmatlan”.
István édesapja az ismerőseinél érdeklődött, mit lehetne tenni. Végül arra jutott, hogy az vezethetne eredményre, ha maga a fia fordulna a hatóságokhoz, hiszen egy nyilvánvalóan életrevaló és értelmes gyereken talán megesik a hatalom képviselőinek a szíve. Így a 14 éves, ambiciózus fiatalember egy hétköznap el is ment az illetékes belvárosi minisztériumba, ahol egy irgalmatlan hosszú folyosón álltak a felnőttek tömött sorokban riadt gyerekeikkel, s próbáltak közbenjárni továbbtanulásuk ügyében. „Én csak mentem, mentem el mellettük, láthatóan egyedül, kerestem, hová lehetne bekopogni. Ekkor feltűnt a folyosón egy akkor nekem roppant elegánsnak tűnő férfi, aki megszólított, mi járatban vagyok. Válaszoltam neki, hogy a továbbtanulásom ügyében keresek illetékest, mert nem akarják megengedni, hogy tanuljak.” Istvánnak szerencséje volt, ugyanis épp az illetékesbe botlott bele, aki behívta, alaposan kikérdezte, majd azt tanácsolta neki, válassza a pesterzsébeti 5. számú Gépipari Technikumot, ahol acélszerkezettannal bővült a tanterv. „Bólintottam, s ezzel el volt intézve a továbbtanulásom. Ráírta a papíromra, hogy rendben, és szeptemberben megkezdhettem a tanulmányaimat. Valóban nagyon jó választás volt!”
A technikum éppen egy évvel azelőtt vette fel Eötvös Loránd nevét, s a frissen indult, új szakképzés acélszerkezettanból tökéletesen megfelelt a még mindig építésznek készülő ifjú érdeklődésének. Izgalmas térbeli konstrukciókkal, különféle acélból készülő, rácsos tartószerkezetekkel foglalkoztak, s azoknak a Maxwell–Cremona-erőtér jegyében működő szerkesztéses számításával – ráadásul az iskola csupán tízpercnyi járásra volt a család pesterzsébeti otthonától. Lengyel elmondása szerint a „zseniális iskola, hihetetlen élményt nyújtott”, hiszen rengeteg olyan nagy tapasztalatú, harmincas éveiben járó szakember dolgozott benne, akik a való életből, a „szakmából, illetve az iparból érkeztek”, mivel a szakterületeken tanárhiány volt, illetve sokan a Rákosi-rendszerben politikai okokból nem dolgozhattak tovább a saját vállalataikban, gyáraikban vagy az egyetemeken. „Győrffy György volt a rajztanárunk, ő afféle romantikus cserkészrajzokat készített. Aki a technológiát tanította, ő is átnyergelt, fiatal képzőművész volt, az Andrássy úti Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Mint egy szuper művész, eredetileg festő és igen modern gondolkodású fiatalember, ugyan könyvből tanította a technológiát, de színes krétával rajzolt a táblára, s rendkívül látványos, robbantott ábrákkal varázsolta elő a gépeket. Élmény volt látni, ahogy szabadkézzel felvázolta ezeket a táblára. Ilyen véletlenek formálják az embert csak igazán!” – emlékszik vissza Lengyel. Volt aztán egy olyan tanáruk, aki eredetileg magyart tanított, de az orosz nyelv tanítására is kötelezték, hiszen akkoriban az volt a kötelező idegen nyelv a magyar iskolákban. Ám a művelt asszony Puskint fordított a diákjainak, akik ahelyett, hogy bornírt politikai propagandát tanultak volna, ily módon élvezhették a tanárnő különleges tehetségének és az orosz irodalomnak a gyümölcseit – „ha már oroszul kell tanulnunk, hát tanuljunk oroszul!” De a magyartanítás is színvonalas volt, ugyanis Bornyi Sándor, a magyartanár a Keresztury Dezső által igazgatott Eötvös Kollégiumban végzett magyar–angol szakon, az utolsó évfolyamon, épp mielőtt azt a hatalmon lévő Rákosi-rendszer szétverte volna. Tehát a humán képzés sem hagyott sok kívánni valót.
The study of steel structures, that is to say István goes to school – or would if he could
After finishing elementary school in 1952 he registered at the Machine Industry Technicum no. 5 in Pesterzsébet. He originally hoped to attend Machine Industry Technicum no. 7, one of the period’s best schools, which was later renamed after Kálmán Kandó. However, he was faced with the real possibility that he would not be able to attend school at all.
As an eighth grade student in elementary school in Pesterzsébet István had to declare where he wished to continue his schooling. He was interested in the engineering field and architecture, and as such hoped to be accepted to Kandó. The excellent student, however, ran up against an unexpected obstacle. The elementary school principal wanted to punish the bourgeois Lengyel family – we know the reason why, right? –and wrote “incapable of further studies” in István’s report card.
István’s father asked his acquaintances what could be done. He concluded that the best course of action was to have his son turn to the authorities, hoping that this clearly vibrant and intelligent child could convince the representatives of power.
As a result, the 14-year-old ambitious young man went to the ministry building downtown one day. There was an incredibly long line of parents waiting with their frightened children, all trying to intervene to ensure their kids could attend school.
“I just went in, walked right by them, visibly alone, looking for which door to knock on. Then a man appeared in the hallway, he seemed incredibly elegant to me, and asked me what I was doing. I answered that I was looking for someone to discuss my further education with, as they didn’t want to allow me to stay in school.” István was lucky, because the man he bumped into took him into his office, interviewed him, and then suggested he apply to the Machine Industry Technicum no. 5 in Pesterzsébet, the curriculum of which had just expanded to include the study of steel structures. “I nodded and the continuation of my education was a done deal. He wrote on my papers that everything was in order and in September I began my studies. It turned out to be a very good choice!”
One year previous the technicum had adopted the name Loránd Eötvös, and the newly launched program of vocational training on steel structures was a perfect match for the young man who still saw himself as a future architect. They dealt with exciting spatial constructs and grilled support structures made of various types of steel, making calculations using Maxwell-Cremona correspondence diagrams. Also, the school was just a ten minute walk from the family’s home in Pesterzsébet. Lengyel says “the ingenious school offered an unbelievable experience,” as many of the teachers had vast histories, but were still in their thirties, coming from real life, from “the profession, and from industry.” This was the case because there was a shortage of teachers, and further because the political leanings of the Rákosi regime meant many experts were unable to continue work in their own companies, factories or universities. “Our drafting teacher was György Győrffy, who drew sort of romantic drafts. The technology teacher was also a retrained young creative artist, who had studied at the Hungarian College of Fine Arts on Andrássy Avenue. He was a superb artist, originally a painter with a rather modern mode of thinking; he taught technology from the textbook, but he drew on the chalkboard with colored chalk, making incredibly stunning diagrams of machines. It was quite an experience to see him using freehand to lay these out on the board. It’s these kind of coincidences that really form a person!” recalls Lengyel. There was also a teacher who originally taught Hungarian but was forced to teach Russian, which was the mandatory foreign language in Hungarian schools at the time. This highly educated teacher translated Pushkin for the students instead of having them study raw propaganda, and as such the students enjoyed her unique teaching talents and were exposed to the fruits of Russian literature. “If we have to study Russian, then let’s study it well!” But Hungarian teaching was also exceptional.
Megjegyzendő, hogy az akkori képzési rendszerben a technikumok az illetékes szakminisztériumok alá tartoztak, ennek egyik pozitív következménye volt az alapos, a lehetőség szerint korszerű szakmai és műhelyképzés, másrészt az oktatás általános és szakmai színvonalát biztosító tantestület. Istvánnak szerencséje volt. Néhány tanár, köztük az említett Bornyi Sándor, idejekorán felismerte rajzkészségét és formaérzékenységét. Ugyanakkor arról is hallottak, hogy az Iparművészeti Főiskolán frissen indult egy ipari formatervezéssel foglalkozó szak, ahová ezekkel a képességekkel jó eséllyel lehet felvételizni.
Irány az Iparművészeti!
Lengyel a rajztanárával különösen jó kapcsolatot ápolt, mert az oktatónak tetszett, hogy tanítványa jó megfigyelőnek bizonyult, s bármiről is esett szó, például a budapesti hidakról vagy híres épületekről, Pista mindig tudta a kérdésekre a választ. Ahogy közeledett az érettségi, azt javasolta tanítványának, ne a Műszaki Egyetemen tanuljon tovább építészként. „Nézze csak meg, ez egy új dolog! Tárgyakat terveznek, és a maga technikai tudása, térbeli gondolkodása szépen belepasszol, jól tud rajzolni! Ez pont magának való. Az Iparművészeti Főiskolán indult egy új szak, úgy hívják, ipari formatervezés, próbáljon oda bejutni!” Lengyelnek megtetszett az ötlet, de nem tudta, milyen felvételi követelményekkel áll szemben, ezért tanára tanácsát kérte, aki megnyugtatta, csak rajzolni kell tudni igazán, s attól meg nem kell tartania. Nyilvánvalóan tehetséges volt, illetve hetente kétszer két órát gyakorolhatott oktatója bérelt műtermében, a Népszínház utcában, ahol a magánéletében festőként dolgozó mester foglalkozott vele, s ha kellett, korrigálta is diákja rajzait. Így készült fel a leendő ipari formatervező a felvételi vizsgára, ahol szinte minden felvételiző a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolából jött. Az ifjú Lengyelnek akkor még semmit sem mondott az ipari formatervezés fogalma, az ugyanis abban az időben egyáltalán nem volt közkeletű. Az azonban, hogy tárgyakat tervezhet, rögtön elnyerte a tetszését, s nagy izgalommal várta a feladatot.
Sándor Bornyi had studied in the Hungarian-English program at the Eötvös Collegium, the principal of which was Dezső Keresztury. Bornyi attended the last year of teaching at the institution, as the Rákosi regime, having just come into power, soon dismantled the school. In any case, the teaching of humanities at Lengyel’s school was outstanding. It should be noted that the education system of that period placed technical learning institutions under the auspices of the trade ministries. One positive consequence of such was that technical and professional teaching was up-to-date and teaching staffs were highly skilled in general and technical aspects. István was fortunate. Some of his teachers, including the aforementioned Sándor Bornyi, recognized Lengyel’s drafting skills and sense of shape. At the same time they heard that the College of Applied Arts was launching a program in industrial design, to which students with a good level of such skills could realistically apply.
← Az Iparművészeti Főiskola főépülete a kor jellegzetes, szocialista-realista stílusában épült 1953–54-ben / The main building of the College of Applied Arts was built in 1953–54, representing the dominant style of the “socialist realism”
To the College of Applied Arts!
Lengyel had a very good relationship with his drafting teacher, because the educator enjoyed the fact that his student was a good observer. Whatever the topic, be it the bridges of Budapest or famous buildings, István always knew the answers to the questions. As graduation approached, the teacher told his student not to apply to the Budapest University of Technology if he wanted to become an architect. “Look, this is a new specialization. They’re planning classes, and your technical knowledge, your spatial thinking, they’re a good match. You draw well! This is the course for you. The College of Applied Arts is launching a new degree, they’re calling it industrial design, you should try to get in!” Lengyel liked the idea, but he did not know what the criteria for admission were. He asked his teacher, who reassured him that he needed to draw well, and he had nothing to be concerned about. He was clearly talented. Twice a week he would spend two-hour sessions at his teacher’s studio in Népszínház street, which the teacher rented to pursue his passion of painting. There, the educator would, when necessary, make corrections to his student’s drawings. This is how the future industrial designer prepared for his admissions exam. Almost all the applying students were from the Fine- and Applied Arts Vocational Secondary School. The young Lengyel knew nothing of the term industrial design, given that the concept was rarely used at the time. But the idea of designing objects appealed to him right away, and he eagerly anticipated the start of his college career.
Villanykapcsolótól a gőzmozdonyig
A felvételi bizottságban a prímet a híres Borsos Miklós, a díszítő szobrászat tanszékvezetője vitte, a Clark Ádám téri Nulla kilométerkő alkotója, aki „mint valami isten, úgy ült ott”. Jelen volt még Litkei József és maga a legendás szakalapító, Dózsa Farkas András is. Ő ugyan szobrász volt, de római ösztöndíjas évei alatt megszerette a motorkerékpárokat, sőt később maga is készített egy – ma úgy mondanánk, do it yourself (DIY) – motoros triciklit acélcső vázzal, dúralumínium lapokból és egy zsibvásáron vett, 250 köbcentis Puch-motorral. Ezzel járt a főiskolára dolgozni, illetve gyermekeivel ezzel kalandozta be az országot. Miután átnézték a felvételizők rajzait, a személyes beszélgetésen Borsos egyszer csak megkérdezte Lengyeltől: „Mit gondol, vajon mit jelent az ipari formatervezés? „Villanykapcsolótól a gőzmozdonyig mindent” – vágta rá a maga bátor módján Lengyel –ösztönösen idézve meg az olasz Ernesto Nathan Rogerst, akitől a legendás „kiskanáltól a nagyvárosig” fordulat híresült el a világ designkultúráiban az 1952-es Athéni Charta után. Erre Borsos jóízűen jegyezte meg, hogy „maga idevaló”. Lengyel, mint bevallja, sosem felejti ezt a pillanatot, „mert ez volt a kulcskérdés”. Mind Borsos, mind Dózsa Farkas örültek annak, hogy van egy jelöltjük, aki nem képzőművészeti iskolából jön, s nem a „művészkedést” akarja folytatni az „Iparon”, hanem technikai, formai és konstrukciós kérdések foglalkoztatják amellett, hogy természetesen remekül rajzol, s kiváló artisztikus képességekkel is bír.
Az öreg Dózsa
↑ Lengyel professzora az Iparművészeti Főiskolán Dózsa Farkas András volt, aki felvette, tanította, számos munkába bevonta, s visszavárta, hogy a tanszékét átadhassa neki.
Ez utóbbira életében már nem került sor / Lengyel’s professor at the College of Applied Arts was András Dózsa Farkas, who admitted, taught and involved him in several projects. He hoped Lengyel would return and take over the department, which did not happen during Dózsa Farkas’ lifetime
Lengyel szerint Dózsa Farkas „zseniális koponya” volt, kitűnő művész, aki „tudott térben gondolkodni”, egy született konstruktőr. A konstruktőri gondolkodás természetszemléletét is meghatározta: úgy vélte, a természeti konstrukciók tökéletesek, hiszen évmilliók alakították azokat.
A Magyar Iparművészeti Főiskola formatani stúdiumait alapvetően határozta meg ez a Dózsa Farkas András-féle szemlélet, különösen a kavics archetipikus voltának kutatása. Ez egészen odáig ment, hogy egy későbbi Dózsa-tanítvány, Szentpéteri Tibor, a most is futó kisföldalatti formatervezője, a nyolcvanas években op art szobraiban ragasztott, rétegelt műanyagtömbökből formált nagy méretű kavicsokat. Nyilván ez a konstrukciós alkat lehetett az oka annak is, hogy Schubert Ernő, a főiskola akkori rektora arra kérte Dózsa Farkast, alapítson formatervezési szakot, Európa egyik első ilyen jellegű képzését egy évvel az esseni Folkwangschule für Gestaltung ipari formatervezési munkacsoportjának alapítása után és egy évvel az ulmi Hochschule für Gestaltung előtt, 1950-ben. Ugyanakkor Dózsa Farkas remek pedagógus is volt. „Itt érzek nagyfokú befolyást az öreg Dózsától” – emlékszik vissza Lengyel. Dózsa Farkas megbízást kapott például a Csepel Vas- és Fémművektől, hogy tervezzen egy robogót, ami akkor már világszerte népszerű volt, főleg Enrico Piaggio és Corradino D’Ascanio Vespáinak, illetve Ferdinando Innocenti és Cesare Palavicino Lambrettáinak köszönhetően. Dózsa Farkas belső pályázatot hirdetett a tanszéken, s nem sajátította ki magának a feladatot. A pályázaton Nádas László és Lengyel István bizonyult a legjobbnak.
A mester így hármasban tervezte meg velük a végül Tünde néven elhíresült motorínót. „Egyenrangúnak tartotta a tanítványait, ez óriási hatással volt rám, s ez a hozzáállás velem maradt az egész pályám során” – idézi meg mesterét Lengyel.
From the light switch to the steam engine
The prima uomo of the admissions committee was Miklós Borsos, the chair of the decorative sculpting department and the creator of the zero kilometer statue situated at Budapest's Adam Clark square. “He sat there like some kind of god.” Also present were József Litkei and the legendary founder of the program András Dózsa Farkas. He was a sculptor, but as a scholarship student in Rome he bought a motorcycle, only to make his own (today we would say DIY ) motorized tricycle out of a metal pipe frame, duralumin plates and a 250 cm 3 Puch engine bought at a flea market. He would ride it to college and showed his children the countryside on it. After reviewing the drawings of the applicants, Borsos, in a personal interview, asked Lengyel “what do you think industrial design means?” Lengyel quickly and confidently replied “everything from the light switch to the steam engine”, intuitively quoting the Italian Ernesto Nathan Rogers, whose retort “from the spoon to the city” became famous in the global design community after the Athens Charter of 1952. Borsos lightheartedly noted “you belong here!” Lengyel later admitted he never forgot the moment “because it was a key question”. Both Borsos and Dózsa Farkas were pleased they had an applicant who was not from a fine arts school and did not want to continue his “artistry” at the Applied Arts school, but instead was fascinated by technical, form and construction issues along with being a talented drafter with outstanding artistic skills.
The old Dózsa
↑ A Tünde robogóra Dózsa Farkas András kapott megbízást a Csepel Művektől. A munkába bevonta többek között egyik legtehetségesebbnek tartott tanítványát, Lengyel Istvánt is (1960) / Initially, András Dózsa Farkas received the Tünde scooter commission from the Csepel Works. He involved several people in the project, including one of his best regarded students, István Lengyel (1960)
According to Lengyel, Dózsa Farkas “had the mind of a genius” and was an outstanding artist who could “think in spatial terms” and was thus a born constructor. Constructorthinking defined a view of nature: he thought that constructions in nature were perfect, as they had taken millions of years to develop.
The study of forms at the Hungarian College of Applied Arts was basically defined by this view of András Dózsa Farkas, especially research on the archetype form of the pebble. This went so far that a later student of Dózsa’s, Tibor Szentpéteri, who designed the trains for Budapest’s Metro line 1 (which still run today), glued large-scale pebbles formed of stratified plastic masses on his op art sculptures in the 1980s. Clearly this design shape must have been the reason that Ernő Schubert, the college’s rector at the time, asked Dózsa Farkas to establish a form design program, just one year after the founding of one of Europe’s first such programs, the industrial form design work group at the Folkwangschule für Gestaltung in Essen, and one year before the start of the Hochschule für Gestaltung in Ulm. The year was 1950. Dózsa Farkas happened to be an outstanding teacher. “I remember enormous influence from old Dózsa” recalls Lengyel. For example, Dózsa Farkas received a commission from the Iron and Metal Works in Csepel to design a scooter. Scooters were popular worldwide, thanks especially to Enrico Piaggio and Corradino D’Acanio’s Vespa, or Ferdinando Innocenti and Cesare Palavicino’s Lambretta. Dózsa Farkas announced an internal tender in the department, meaning he did not appropriate the task for himself. The tender was won by both László Nádas and István Lengyel. As such, the master formed a trio with the winners and with them designed the Tünde motorino. “He treated his students as his equals, and this had a big influence on me, and this attitude stayed with me my entire career,” recalls Lengyel of his former teacher.
Lengyel a tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán 1956 szeptemberében kezdte el. Röviddel később kitört a forradalom. Mint visszaemlékezik, éppen mintáztak. A készülő szobrokat szokás szerint lefóliázták, becsomagolták, hogy ki ne száradjanak. Akkor még nem gondolták, hogy legközelebb januárban térhetnek vissza. „Ott álltak a lefóliázott szobor-kezdemények a mintázóállványokon, pont úgy, ahogy hagytuk őket a forradalom előtt. Szörnyű volt!” – idézi fel az időszakot Lengyel. Ő azonban teljesen kimaradt az eseményekből. Sietett haza, Pesterzsébetre a családjához, de a Boráros téren lemaradt az utolsó villamosról. Mire odaért, már összeomlott a tömegközlekedés, így gyalog kellett kimennie szüleihez. A későbbiekben családjával és barátaival töltötte az időt. A rádióból értesültek a forradalom történéseiről, illetve november 4. után látták a szovjet katonákat, amint felkelőket és forradalmárokat keresnek. Lengyel gyakran emlegeti, hogy számára és a családja számára a politika valahogy mindig kívül maradt a mindennapokon. Ahogy visszaemlékezik például Sztálin temetésére: a Vasasban vívott akkoriban, s természetesen elmaradt az edzés a gyásznapon, ám a kantinjegyük érvényes maradt, így társával „fejenként három vacsorát ettek meg aznap este” mindennemű politikai töltet nélkül.
← Az 1956-os iskolakezdés egyik első munkája: természettanulmány egy halról, a főiskola épülete előtt fotózva / One of the first works from the early days of college in 1956: a nature study of a fish, photographed in front of the college's main building
↑ Stefan Lengyel és évfolyamtársa, Nádas László természettanulmányt készít az állatkertben / Stefan Lengyel and classmate László Nádas conduct nature studies in the zoo
Lengyel began his studies at the Hungarian College of Applied Arts in September 1956. Shortly thereafter the revolution broke out. As he recalls, they were building models at the time. At the end of such sessions the sculptures would be wrapped in plastic so they would not dry out. At the time no one thought that they would not be returning until January. “The plastic-wrapped early sculptures stood there on their stands, just the way we left them before the revolution. It was terrible!” says Lengyel of the time. He kept his distance from the events. He hurried home to his family in Pesterzsébet, but he missed the last streetcar from Boráros square. By the time he got there public transit had collapsed, so he walked home to his parents. He later passed his time with his family and his friends. They stayed informed of the events of the revolution through the radio. On November 4 they saw the incoming Soviet soldiers looking for rebels and revolutionaries. Lengyel often remarks that for him and his family politics was never part of their everyday lives. Thinking back to Stalin’s funeral, he was a fencer at the Vasas club at the time, he recalls training was canceled on the day of mourning, but their canteen tickets were still valid, so he and his friends “ate three dinners each that evening”, with no political content.
Már másodéves koruktól maguk keresték a kapcsolatot a szocialista nagy- és könnyűipar szereplőivel, mérnökökkel, akik örömmel fogadták a fiatal, tettre kész diákokat. Ez akkor még teljesen természetes volt. Dózsa Farkas maga nemigen bírt ipari kapcsolatokkal –nem számítva az említett robogót –, nem is tervezett termékeket, de izgatta, mire jutnak hallgatói egy-egy esetben, s folyamatosan ösztökélte őket a kapcsolatépítésre. „Ő nem tervezett bizony semmit, csak minket tologatott” – összegzi mosolyogva Lengyel. Hogy egy ipari formatervezőnek az iparral kell szorosan együtt dolgoznia, magától értetődőnek tűnt a szocialista nagyipar korában. Ráadásul hihetetlenül erős volt a politikai támogatás. Az Iparművészeti Vállalat a cégek egyfajta ügynökségeként működött: a formatervezők zsűrizett munkáit ők fizették ki a tervezőknek egyedi szerződések alapján. Az egyes vállalatok pedig csak az adott terv vagy munka díját térítették meg az Iparművészeti Vállalatnak, s nem kellett állandó tervezőt alkalmazniuk. Így tudtak tetszetősebb és kelendőbb árukat forgalmazni. „Ebből éltünk mindannyian” – teszi hozzá Lengyel.
↓ Látva a magyarországi ipari vásár nemzetközi termékeit, egyértelmű volt Lengyel számára, hogy külföldön akarja tökéletesíteni tudását / Seeing the international products at the industrial fair in Hungary, it became clear to Stefan Lengyel that he should perfect his knowledge abroad
←↑ Lengyelt kezdettől fogva a praktikus hétköznapi tárgyak érdekelték. Főiskolai projektjei az ’50-es évek végéről / Lengyel was always interested in designing practical everyday objects. His college projects from the end of the ’50s
You have to work with industry!
By the time they were in their second year of study the students were seeking contacts with the actors and engineers of socialist large- and small-scale industry, who were happy to receive the young, eager students. This was quite normal at the time.
Dózsa Farkas did not have many contacts in industry – beyond those connected to the aforementioned scooter – so he constantly encouraged his students to establish contacts. “He never planned anything, but pushed us instead” summarizes Lengyel with a smile. In the age of socialist large-scale industry, it was obvious that an industrial designer had to work closely with industry. Further, political support for industry was enormous. The Applied Arts Company functioned as a kind of agency for designers at the time: the jury-judged projects of designers were paid for by the Company based on singular contracts. The given industrial companies would pay the Applied Arts Company the fee for the given design or work and as such did not have to permanently hire designers. This made it possible for them to produce more attractive and marketable items. “This is what we all lived off” adds Lengyel.
A benga Bengáli
Így történt, hogy a diploma közeledtével már kiterjedt kapcsolatai voltak az iparban, tucatnyi tervezői feladatot teljesített, és kezdett egyre rutinosabbá válni ebben a közegben. Ahogy kereste az újabb és újabb feladatokat, egyszer csak rábukkant egy újsághírre, amely szerint a Fővárosi Villamosvasút csuklós villamost épít kísérleti jelleggel, nemzetközi minták nyomán. Lengyelt izgatni kezdte a feladat. „Ott van a nagy Ganz, nem készít ilyet, ezek meg házon belül átépítenek egy régi szerelvényt, s nekiállnak a dolognak!” – gondolkodott a témán. Majd fogta magát, s bement az Akácfa utcai központba. „Ipari formatervező vagyok, végzős, és éppen diplomatémát keresek. Tetszik nekem ez a téma, a csuklós villamos” – közölte a meglepett közlekedési hivatalnokokkal. Egy-két telefon, s kisvártatva a műszaki igazgató, Gintl József elé került, aki tíz perc után rábízta a munkát, s Lengyel már mehetett is a javítóműhelybe. Itt két darabjaira szétszerelt, régebbi, középajtós modellel találkozott, megkapta a méreteket, s megkezdhette a munkát. A saját rajzai alapján, modellek nélkül építették egy az egyben a prototípust, így volt a legegyszerűbb.
„Az [1961-es] diplomán nagy felhajtás volt, vagy nyolcvanan voltunk abban a földszinti, kis tanteremben. A vállalat vezetősége, Karmazsin László, a korreferensem, Dózsa Farkas és a többiek, az egész garnitúra, és senki sem fotózott!” – jegyzi meg Lengyel, akinek éppen ezért sokáig csak egy fényképe volt a villamosáról, a Bengáliról, melyet egyszer utazás közben készített, nem sokkal azelőtt, hogy kiment volna a Német Szövetségi Köztársaságba. Bengálinak hívták a villamost, mert vastag volt, hajlított, íves – szakszóval bombírozott –oldalakkal, s a mindennapokban kedvesen „bengának” becézte a nép. A János Kórháztól a Nagyvárad térig járt a népszerű villamos, a 63-as vonalán, s mivel csak az egyik oldalon lehetett rá felszállni, kizárólag körjáratban futhatott. „Na, tény az, hogy ez volt a beindulás első komoly lépése, ez már egy olyan tárgy, aminek súlya volt” – összegzi gondolatait a tervező az első villamosáról, amelyikkel legközelebbi rokonságban a ČKD Tatra František Kardaustól tervezett, harmadik generációs, ún. PCC villamosának csuklós, K-sorozata áll. Ezt viszont csak 1964-től fejlesztették, és sosem vált olyan sikeressé, mint a T3-as, amelyikből a legtöbbet adták el a világon.
The Bengáli
↑ A diplomakiállítás részlete a csuklós villamos külső és belső modelljével / Exterior and interior model of the articulated streetecar at his thesis exhibition
This is how Lengyel, nearing his graduation, established a wide network of contacts in industry and a portfolio of a dozen tasks. He knew the ropes in this territory. As he sought out newer tasks, he stumbled across a newspaper article that stated the Budapest Electric Railway was experimenting with building articulated streetcars, based on international examples. Lengyel was excited by the idea. “There was the huge Ganz factory, they didn’t produce these, they would instead reconfigure an existing tram and get to it!” he reflected on the job. He then stood up and went to the company’s headquarters on Akácfa street. “I am an industrial designer, about to graduate, and I need to complete a thesis project. I like the topic of articulated streetcars” he said to the rather surprised transportation officials. A few phone calls and some waiting later he was with József Gintl, the technical director, who after ten minutes assigned him the task. He sent Lengyel to the streetcar maintenance plant. Here Lengyel found two older disassembled models with doors in the middle. He was given the measurements and could begin work. They built a prototype based precisely on his drawings, with no model, as this was the easiest way to go.
“My (1961) thesis defense was a big deal, there were about eighty of us in that little classroom on the ground floor. The leadership of the company, László Karmazsin, my co-referent, Dózsa Farkas and the others, the whole gang, and no one took a picture!” noted Lengyel, who for the longest time only had one single photograph of his streetcar, the Bengali, which he took once while commuting, not long before he moved to the Federal Republic of Germany. In everyday parlance the people kindly nicknamed it a “bengali”, because it was thick, bent and had curved sides – in expert jargon we would say it was cambered. The popular streetcar ran from János Hospital to Nagyvárad square, on route 63, and seeing how one could enter from one side only, it ran exclusively on a circular route. “There is no doubt that this was the first serious step in my career; this was an object that had some heft to it,” the designer summarizes his thoughts on his first streetcar. Its closest relative was the third generation so-called PCC streetcar’s articulated K-series, designed by ČKD Tatra’s František Kardaus. But that streetcar was developed starting in 1964, and was never as successful as the T3, the world’s best-selling model ever.
→ Lengyel skicce a csuklós villamoshoz / Lengyel’s sketch for the articulated streetcar
A Ganz hamar tudomást szerzett arról, mi folyik a Fővárosi Villamos Vasút járműjavítójában. Akkor már a villamosbelsők is Lengyel tervei alapján készültek, így nem meglepő, hogy a Ganz az Iparművészeti Vállalathoz is azzal fordult, hogy egy ipari körülmények között gyártott csuklós villamost is Lengyellel terveztetnék meg. Persze nem egyedül, hanem egy rangidős tervezővel, Bozzay Dezsővel, illetve a konstruktőrökkel közösen. Lengyel már harmadéves korától dolgozott a keze alá, így jól ismerte a nagynevű formatervezőt, aki a két háború között a Philips magyar házi tervezőjeként számos legendás rádiót is jegyzett. Ez akkor teljesen bevett dolog volt, s bár nem mindenkivel alakult szerencsésen az együttműködés, s az ifjú tehetségeket maga köré gyűjtő Bozzayval nem mindenki dolgozott szívesen, Lengyel megtalálta vele a hangot. A készülő Bengáliról is bebeszámolt neki, ezért természetesnek tűnt, hogy Bozzayval ketten jegyzik majd az ipari csuklós villamost. „Meg lehet nézni a skicceimet, a villamost teljes egészében én terveztem, Bozzay Dezső csak korrigálta a munkámat. Mi és Dezső amúgy jól megértettük egymást. Sosem akarta kisajátítani a munkámat, teljesen korrekt volt velem” – vall erről Lengyel.
„Van egy fotó a zsűriről, amint a villamosban ülnek. Juhász László, aki arról volt híres, hogy ellenezte ezt a fajta »privát tervezést«, s folyton a szocialista közösségi tervezésről papolt. Kaesz Gyula, a híres belsőépítész, bútortervező. Bozzay Dezső akkor már tolókocsival járt, így nincs a képen, s én sem vagyok rajta, mert akkor már Ulmban voltam” –teszi hozzá Lengyel professzor.
The ICSV (Industrial Articulated Streetcar)
The Ganz factory soon discovered what was happening at the Budapest Electric Railways maintenance facility. By that point Lengyel was also designing the interiors of the streetcars, so it was no surprise that Ganz turned to the Applied Arts Company to commission Lengyel to design an articulated streetcar that could be produced on an industrial scale. Of course he would not do so alone, but would be partnered with a senior designer, Dezső Bozzay, and with constructors. Lengyel had been working under Bozzay’s supervision since he was in his third year of studies, so he was quite familiar with the famous designer who, between the two world wars, had designed several legendary radios as the Philips company’s own designer in Hungary. This was common practice at the time, and even though not every such collaboration worked out well, and though not all young talents were glad to work in the company of Bozzay, Lengyel and his senior colleague struck a good chord. He showed Bozzay the underconstruction Bengali, so it seemed natural that the two of them would author the design of the Industrial Articulated Streetcar. “You can look at my drafts, I designed the entire streetcar, while Bozzay only proofed my work. Dezső and I understood each other well. He never tried to take credit for my work, he was always fully fair and square with me” reports Lengyel.
“There is a picture of the jury, sitting in the streetcar. László Juhász, who was well known for opposing this kind of ‘private designing’ and kept lecturing about communal socialist planning. Gyula Kaesz, the famous interior designer and furniture designer. Dezső Bozzay was in a wheelchair by then, so he’s not in the picture, and neither am I, because by then I was in Ulm,” adds the professor.
↓ Az Iparművészeti Vállalat zsűrije (1965) / Jury of the Applied Arts Company (1965)
Dózsa Farkas András után, igazi példaképe, ha tetszik, mestere Szűcs Pál grafikus, igen jeles plakáttervező lett, akinek asszisztenseként a szakma csínját-bínját kitanulta. Leginkább a professzionális precizitást, hiszen kiállítási, illetve plakátterveket nagyított fel Szűcs műtermében – kétszer négyméteres vagy másfélszer kétméteres tablókat – valamint széles, nagy ecsettel figurákat, hátteret festett meg, mintha csak ollóval vágták volna. A színeket is ő keverte a megadott minták alapján. Az „öreg róka” mindenbe beavatta a fiatal tervezőt, ami a tervezőgrafikában akkor számított, ráadásul a kiállítások építésére is eljárt. „Sameszaként kezdtem, de a végén nagyon megkedveltük egymást, igazi barátság lett belőle. Harminc évvel volt öregebb, azt hiszem, ötven-hatvan felé járt” –emlékezik Lengyel az egykori mentorára.
Legyen akkor tanársegéd!
Lengyel a diplomája megszerzésekor már keresett ipari formatervező volt, ki sem látszott a megrendelésekből. Ugyanakkor nagyon hamar meghívást kapott az Iparművészeti Főiskolára, alma materébe, hogy tanítson. Dózsa Farkas azért volt nagyszerű tanár, mert ismerte a saját hiányosságait, és felismerte mások tehetségét. Amikor úgy döntött, tanársegédre van szüksége, azonnal Lengyelre esett a választása. „Egy évvel a diplomázásom után fölhívott, hogy menjek be az egyetemre. Ahogy ültünk egymással szemben, egyszer csak kibökte: »Pista, nekem kellene egy tanársegéd, és magára gondoltam.« Így szemtől szemben. »Elvállalja-e?« Tudja, hogy sok a munkám, de arra gondolt, hogy ezt meg kellene próbálni. Hát persze, hogy tetszett, naná! Mondtam, hogy benne vagyok, de nem tudok teljes állásba jönni, mert rengeteg munkám van már, megrendelések sora. Nem baj, annál jobb. Azt mondta, akkor legyen félállás, ezen ne múljon! »De legyen akkor tanársegéd!«” –emlékezik a sorsdöntő pillanatra Lengyel.
Közös tanítványuk, Szentpéteri Tibor szerint Dózsa Farkas és Lengyel kiváló kettőst alkottak: „Dózsa Bandi ment mindig elöl, utána Pista mint a szárnysegédje.” Lengyelnek természetes autoritása volt, „ha megszólalt, mindenki ráfigyelt. Energikus volt, felkészült. Mindig tartalmi természetűek voltak az észrevételei a korrektúrák során.” Az osztálytárs Koppány Endre is az empatikus tanárra emlékszik leginkább, aki mindig azonnal bele tudott helyezkedni diákjai szempontjaiba. A remek párost alkotó professzor és tanársegédje olykor még „autóversenyeztek is a Zugligeti úton a Szépilonáig. Dózsának Škoda Spartakja volt, Lengyel Pista meg egy 311-es, ún. nagy kerekű Wartburggal járt” – idézi fel Szentpéteri a két mentort.
← A negyedéves hallgatók kirándulása az évzáró ünnepség után, a Balatonon. Jobbszélen Stefan Lengyel / Excursion of the industrial design students after their graduation party at lake Balaton. First on the right: Stefan Lengyel
After András Dózsa Farkas his other role model, or shall we say master, was the graphic artist Pál Szűcs, a very significant poster designer. As Szűcs’ assistant Lengyel learned all the secrets of the trade, especially professional precision, given that Szűcs’ exhibits and poster plans were blown up in Szűcs’ studio – to fill 2 m by 4 m, or 1.5 m by 2 m tableaus. Lengyel also painted figures and backdrops with a large, wide brush, which looked as if they had been cut out with scissors. Lengyel mixed the colors to match samples. The “old fox” involved the young designer in everything of importance in design graphics of the day, including the construction of the exhibits. “I started as sorry figure, but by the end we had come to truly like each other and a true friendship formed. He was thirty years older, I think he was getting toward fifty or sixty” recalls Lengyel of his old mentor.
Then be a teaching assistant!
Upon graduating Lengyel was an in-demand designer, deep in commissions. At the same time, he soon was invited to the College of Applied Arts, his alma mater, to teach. Dózsa Farkas was an excellent educator because he was aware of his own shortcomings and recognized the talents of others. When he decided that he needed a teaching assistant, he immediately sought Lengyel. “A year after my graduation he called me, inviting me over to the university. As we sat across from one another, he just blurted out: ‘Pista [Steve], I need a teaching assistant, and I thought of you.’ And there, right to my face ‘Do you accept?’ He knew I had a lot of work, but he thought this was something I should try. Of course, I thought it was a great idea, for sure! I said I’m in, but I can’t come full time, because I have a lot of work and commissions. ‘No problem, even better! – he said – then let’s make it part-time, not an issue. But then be a teaching assistant!” recalls Lengyel of his life-changing moment.
Their common student Tibor Szentpéteri remembers Dózsa Farkas and Lengyel making an exceptional duo: “Dózsa always went first, followed by Lengyel like his wingman.” Lengyel had a natural sense of authority. “When he spoke, everyone listened. He was energetic, prepared. His observations in exams were always content-focused in nature.” Classmate Endre Koppány also remembers him as a teacher with a sense of empathy, one who was always able to take the point of view of the student. The fantastic pair of the professor and his teaching assistant would sometimes “race their cars along Zugligeti street to Szépilona. Dózsa drove a Škoda Spartak while Pista Lengyel had a 311, a so-called big wheeled Wartburg,” Szentpéteri recalls of his two mentors.
← Lengyel kinevezési papírja a félállású tanársegédi posztra / Lengyel's appointment paper for the part-time assistant lecturer position
→ Kirándulás kollégákkal. S már megvan a banánzöld Wartburg! / Excursion with colleagues. By now he was the owner of a banana-green Wartburg!
← A fiatal tervezők munkájára óriási szükség volt a hazai iparban is, így termékeikkel a kor átlagfizetésének sokszorosát keresték meg. Lengyel első autóját, egy Wartburgot, nem sokkal diplomázása után vette, 60 ezer forintba került. Akkoriban egy havi átlagfizetés ezerötszáz forint volt / There was a high demand for the work of young designers in Hungarian industry. As such, their products brought in many times the average salary of the time. Lengyel bought his first car, a Wartburg, soon after he graduated. It cost 60 thousand Forint. At the time the average monthly salary was 1500 Forint
↑ Lengyel összeállította a formatervező hallgatók tantervét / Lengyel put togehter the curriculum for the industrial design students
A németországi Form magazin
Ez a vállalás ugyanakkor igen nagy feladatot jelentett Lengyel számára, hiszen akkor már tudta, hogy Dózsa Farkas minden lelkiismeretes iskolaépítő buzgalma ellenére nagyon sok minden hiányzik az ipari formatervezők képzéséből. Amint a képzés fejlesztésén törték a fejüket, egyszercsak rábukkantak a Form magazinra a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban –oda jártak ugyanis a külföldi szaksajtót böngészni, mert akkor ezekre a szaklapokra még nem fizetett elő az Iparművészeti Főiskola könyvtára. „Dózsa Farkas mutatja nekem, hogy idenézzen, érdekes, mindenütt csupa szögletes dolog! Dieter Rams munkáit ábrázolták a fotók, s természetesen utalás esett az Ulmi Főiskolára is, melyről azt hallottuk, hogy az aztán teljesen más, mint a többi” – emlékezik Lengyel, aki addig még sosem hallott Ulmról. Mint felidézi, nemhogy Ulmról, de a Bauhausról sem igen esett szó az ötvenes években a főiskolán. „Akkoriban a művészettörténet számára a művészet, az egész Gestalterische Welt, vagyis a kreatív világ Cezanne-nál megszűnt. Politikailag vége volt. Cezanne még épp a határán volt az osztályidegen és dekadens polgári világnak!” – idézi fel azt az ideológiailag jócskán terhelt időszakot. „Persze szóba került a modern szemlélet a családban, ahol mint mondtam, voltak építészbarátok, hogy Budapesten ott vannak azok a modern épületek, mint a Margit körúton is, de engem az építés mikéntje, a tervezés és az esztétika foglalkoztatott, sosem beszéltünk társadalmilag elkötelezett mozgalomról, a Bauhausról mint irányzatról vagy iskoláról.”
Hochschule für Gestaltung, Ulm
Lengyel 1963-ban járt először a vasfüggönyön túl, Nyugat-Európában. Egy iskolai küldöttséggel töltöttek el három napot Bécsben. „Bementünk a főiskolára is [Hochschule für Angewandte Kunst Wien]. Ernst Beranek akkor tervezte Franz Hoffmannál a mesterdiploma-munkáját, egy hajszárítót. Sose fogom elfelejteni. Minden abszolút perfekt, minden működik” – idézi fel Lengyel későbbi barátját, az osztrák formatervezés időközben elhunyt doyenjét, akit a Thonetnek és az Österreichische Bundesbahnnak készített tervei tettek híressé. Lengyel már akkor sejtette, hogy ha tovább akarja képezni magát, külföldön kell gyakorlatot szereznie. Lehetőleg Nyugaton, ahol a Marshall-segélynek köszönhetően gyorsan talpra állt országokban rohamléptekkel kiépülő fogyasztói kultúra sokkal komolyabb elvárásokat teremtett a designerekkel szemben, mint a szocialista országokban. A következő évben Braunschweigba utazott feleségével turistaútra egy családi ismerőshöz – tudtak már így utazni, hiszen Gábor gyerekük addig itthon maradt a nagyszülőknél, így kaphattak útlevelet. Braunschweigban az ismerősük révén Lengyelnek módjában állt a helyi főiskolán állás után érdeklődni, de hamar kiderült, hogy ez ott egy magyarnak nem olyan egyszerű. A rektor, akihez beajánlották, „épp a füvet nyírta, mikor odaértünk hozzá, s délután háromkor a megbeszéltek szerint nyitotta is az ajtót, s a kávé már csöpögött, azt tanácsolta, hogy keressem fel a formatervező kollégát az iskolában, aki pedig a darmstadti Rat für Formgebungot [a német Formatervezési Tanácsot] ajánlotta a figyelmembe, és Mia Seegert” – folytatja Lengyel. A jeles kulturális menedzser, kurátor, illetve designteoretikus ismeri az egész országot a formatervező kolléga bevallása szerint, ezért biztosan tud majd segíteni állást találni Németországban. Így is lett, rövid beszélgetés után, illetve Lengyel AGFA-kartonjainak – akkor ezek a 6×8-as, illetve 8×12-es fotóalbumok szolgáltak portfólió gyanánt – áttekintését követően Seeger azonnal Ulmot ajánlotta. „Ahogy így elnézem magát és a dolgait, magának Ulmban a helye. Ott eleve nemzetközi a tanári kar fele. Másutt semmi esélyt nem látok, de Ulm magának való. Menjen egyenest Otl Aicherhez, a rektorhoz!” – idézi fel Seeger buzdító szavait Lengyel. Haladéktalanul tovább is robogott Ulmba, hiszen lejáróban volt a vízumuk. A valóságban Max Bill 1956-os távozása után évekig egy rektorkollégium vezette az iskolát, majd 1962-től 1964 szeptemberéig Aicher, 1966-ig Tomas Maldonado, ezt követően pedig Herbert Ohl rektorkodott Ulmban. „Was ist los?” – bújt elő irodájából Otl Aicher.
Germany’s Form magazine
At the same time, this job was an enormous responsibility for Lengyel. He was aware that despite Dózsa Farkas’ enthusiasm for founding a school, the training for industrial design was lacking in many aspects. As they were considering how to develop the training, they happened to come across a copy of Form magazine at the Budapest Szabó Ervin Library –which is where they went to read foreign publications in the field, as the College of Applied Arts did not subscribe to such periodicals. “Dózsa Farkas showed me, he said ‘take a look at this, very interesting, everything is angular!’ The photographs depicted the work of Dieter Rams and naturally pointed to the College (Hochschule für Gestaltung) in Ulm, which we had already heard was completely different from all the others,” reminisces Lengyel, who had never heard of Ulm before. He then recalls that not only had he not heard of Ulm, but he had not really heard any talk of Bauhaus in college in the 1950s. “Back then art historians saw art ending at the whole Gestalterische Welt, that is to say they thought creativity came to an end with Cezanne. It was politically over. Cezanne stood on the border of class-denial and the decadent world of the bourgeoisie!” he says of the ideologically charged period. “Of course the modern view was something we discussed in the family, where, as I said, we had friends who were architects. And Budapest had those modern buildings, like on Margaret boulevard, but I was focused on the ‘how’ of architecture and its aesthetics. We never spoke of socially committed movements or of Bauhaus as an orientation or a school.”
Hochschule für Gestaltung, Ulm
↑ Az 1953-ban alapított ulmi főiskola a németországi design sokáig meghatározó intézménye volt. 1955-ben korszerű épületet is kapott, melynek átadásán Walter Gropius, a Bauhaus alapítója mondott avatóbeszédet / The college in Ulm, founded in 1953, was for a long time a definitive institution in German design. In 1955 it opened a modern building. Walter Gropius, the founder of Bauhaus, gave a speech at the opening ceremony
In 1963 Lengyel traveled beyond the Iron Curtain for the first time, on a trip to Western Europe. He was with a school delegation that spent three days in Vienna. “We went to the college (Hochschule für Angewandte Kunst Wien) among other places. At the time Ernst Beranek was planning his masters degree with Franz Hoffmann, a hair dryer. I’ll never forget it. Everything was absolutely perfect, everything worked” remembers Lengyel of his later friend, the since deceased doyen of Austrian design, who was famous for his designs for Thonet and the Österreichische Bundesbahn. At the time Lengyel already suspected that if he wanted to educate himself further he would have to gain experience abroad, preferably in the West, where, thanks to the Marshall Plan, the quickly recovering countries experienced a rapidly growing consumer culture that placed more serious demands on designers than in the socialist countries. The next year he traveled to Braunschweig with his wife on a vacation to visit a family friend. They were able to do so because their son Gábor could stay at home with the grandparents, and as such they were granted passports.
Lengyel bemutatkozott a később majd az 1972-es, müncheni olimpia immár designarchetípussá vált piktogramjaival világhírnévre szert tevő tervezőnek, s megmutatta a munkáit. Aicher kivett belőlük egy fél tucatot, majd jelezte, hogy rövidesen értesítik, vajon felveszik-e. Lengyeléknek még haza kellett érniük aznap, hiszen a vízum lejárt éjfélkor – igazi tour de force volt Ulmból hazavezetni ennyi idő alatt, de sikerült. Alig telt el egy hét, máris megjött a levél Ulmból azzal, hogy Lengyelnek egy évre asszisztensi állást ajánlanak szolgálati lakással és jó fizetéssel. „Pogány [Frigyes, az Iparművészeti Főiskola akkori rektora] majd kiugrott a bőréből az örömhír hallatán” – emlékszik vissza Lengyel. Nem mindenki volt azonban elájulva a gyönyörűségtől, a párthű főtitkár rögvest biztosította Lengyelt arról, hogy „ha Nyugatra megy, ahogy hallom, a moszkvai tanulmányútra már nem tarthat igényt, sok lesz a jóból, Lengyel elvtárs!” Semmi harag nincs Lengyel hangjában, amikor ezt felemlegeti, sőt hozzáteszi, „megérti, hogy aki egy diktatúrában szocializálódott, az nehezen tud annak logikájából kilépni. Ha malomba jársz, lisztes lesz a kalapod.” Amúgy természetesen diákjai is hiányolták távollétében, persze más okokból. Ma már kevesen tudják, hogy a későbbi Kossuth-díjas professzor, Reimholz Péter többek között emiatt ment át az építész tanszékre, pedig eredetileg ipari formatervezőnek tanult, és Lengyel lelkes híve volt. Így kezdődött Ulmban Lengyel István szédítő németországi, majd nemzetközi karrierje, mely nyilván az egész Lengyel család életében óriási fordulatot jelentett.
↓ A HfG Ulm kiállítása Münchenben, melyet Lengyelék meglátogattak 1964 nyári útjukon / Exhibition of HfG Ulm in Munich that Lengyel visited on their trip in the summer of 1964
In Braunschweig, through their acquaintance, the Lengyels were able to explore a job opportunity at the local college, but it soon turned out that it was no easy feat for a Hungarian to work in Braunschweig. The rector, who they were sent to meet, “happened to be mowing the lawn when we arrived. At three in the afternoon, just like we’d agreed, he opened the door, and the coffee had just been brewed. He suggested I speak with the design colleagues at the school, and they pointed me to the Rat für Formgebung (the German Design Council) in Darmstadt and to Mia Seeger” continues Lengyel. The important cultural manager, creator and design theorist was familiar with the entire country, claimed the design colleagues, and as such could help find work in Germany. And thus it turned out that, after a brief conversation and a review of Lengyel’s AGFA box – at the time portfolios consisted of 6 × 8 and 8 × 12 photo albums – Seeger immediately recommended Ulm to Lengyel. “As I consider you and your work, I think Ulm is the place for you. To begin, half the teachers there are internationals. I don’t see any opportunity anywhere else, but Ulm is the place for you. Go straight to Otl Aicher, the rector!” Lengyel quotes Seeger’s words of encouragement. He immediately set off for Ulm, as their visas were soon to expire. Truth be told, after Max Bill’s departure in 1956 a college of rectors was directing the school. Aicher served as rector from 1962 to September 1964, followed by Tomas Maldonado until 1966 and then Herbert Ohl. “What’s up?” asked Otl Aicher as he peeked out of his office. Lengyel introduced himself to the designer who would later become world famous for his pictograms for the Munich Olympics (which became design archetypes) and showed him his work. Aicher put aside a half dozen photographs and said they would soon be in touch about whether or not he would be hired. The Lengyels had to return home that day, as their visas were to expire at midnight. It was a true challenge to drive that far in that amount of time, but they made it. Hardly a week later a letter arrived from Ulm, offering Lengyel a one-year job as an assistant, with lodging and a good salary. “Pogány [Frigyes Pogány, the rector of the College of Industrial Design at the time] almost jumped out of his seat upon hearing the great news,” remembers Lengyel. Not everyone was happy about the turn of events. The party-loyal general secretary derided Lengyel, saying “if you go west, like I hear, you won’t need to go on the Moscow study visit. Good things await you, comrade Lengyel!” There is no negativity in Lengyel’s voice when he recounts this, and he goes on to add: “understand that someone who is socialized in a dictatorship finds it difficult to step out of its logic. People who go to mills get flour dust on their hats.” Naturally his students missed him during his absence, but for entirely different reasons. Today few people remember that the future winner of the Kossuth Prize, professor Péter Reimholz, transferred to the architecture department at the time, even though he began his studies as an industrial design student and was a dedicated follower of Lengyel’s. This is how István Lengyel’s German and soon international career began, which was of course a massive turning point in the life of the entire Lengyel family.
Andrea
↑ Gefferth Andrea – édesapja nyomdokaiba lépve – orvosnak készült / Andrea Gefferth –following her father’s footsteps – training to be a doctor
Ha Lengyel professzor valamit nem szeret, az a „privatizálás”, ahogy ő nevezi. Nem tartozik senkire az ember magánélete – állítja, amiben minden más esetben talán igaza is volna, de most Andreáról, a feleségéről van szó. Ha valakire, akkor az ő párosukra igaz a mondás, ezt az életművet közösen hozták tető alá, legyen az Stefan Lengyel minden mércével is szédítően tartalmas pályája vagy a felesége kivételesen sikeres orvosi hivatása, végül nem utolsósorban a családjuk.
„Együtt akartunk élni, s akkoriban, az ötvenes években ennek az egyetlen módja az volt, ha összeházasodunk – meséli Lengyel. A két család jól ismerte egymást, hiszen szinte szomszédok voltak Pesterzsébeten. A szülők mindkét oldalon nagyon korainak találták a házasságot, hiszen a fiatalok egyetemi tanulmányaik legelején tartottak. István első évét taposta az Iparművészeti Főiskolán, Andrea, egy orvosdinasztia gyermeke, a budapesti orvosi egyetem ugyancsak elsőéves hallgatója volt. „Az apósom – meséli a professzor –már akkoriban legenda volt: a hazai gyermekradiológia alapítója, Gefferth Károly. A híres, Bókay utcai klinikán dolgozott. Nevét ma egy nagy presztízsű – Józsa Bálint barátom által tervezett – radiológiai emlékérem és egy auditórium őrzi a budapesti Semmelweis Egyetemen.” Adta magát, hogy Andrea is az orvosi pályát válassza, mely végül Németországban teljesedett ki. Az esseni klinikán lett belgyógyász szakorvos, később a munkaegészségügyből is szakvizsgázott, s tett szert komoly hírnévre, kapcsolatrendszerre, akárcsak a férje.
De vissza a kezdetekhez! 1957 nyarán nem vártak tovább, hiszen már két éve együtt jártak. Júliusban bejelentkeztek az anyakönyvi hivatalba, s összeházasodtak. Első közös otthonuk István szobája volt Lengyelék családi házában. Andrea és István roppant szorgalommal végezték tanulmányaikat. „Andrea nagyon sokat segített nekem konkrét munkákban is. Mindketten dolgozni voltunk kénytelenek, mert házasságunk első percétől fenntartottuk magunkat.” Amit csak lehetett, együtt csináltak. Másodévesen például nylonkendőket készítettek együtt; fehér temperával virágmintákat festettek az anyagra. „Óránként 30-40 kendővel is megvoltunk. Visszagondolva, rettentően jól kerestünk.” Nem sokkal a végzés után, mikor István már tanársegédként járt naponta Zugligetbe, négy autó állt az épület előtt, abból az egyik az ő Wartburgja. „Kár, hogy banánzöld volt…, de ez is nagy szám volt”.
Andrea a legendás, egyhónapos iparművészeti táborba is férjével tartott. Ha az éppen Pécsett vagy Veszprémben volt, arra az időre az adott városi kórházba kérte magát gyakorlatra, így a következő több mint hat évtizedben csak napokat töltöttek külön. Például azt a kettőt is, amíg az ifjú Lengyel István katona volt.
Az 1956-os forradalom miatt az ő évfolyamát nem hívták be katonának. A rendszer a forradalom után legkevésbé az újoncokkal volt elfoglalva. 1961-ben azonban megérkezett a behívó, hogy vonuljon be három hónapra a Magyar Néphadseregbe a mindenki számára kötelező kiképzésre. A József körút és Baross utca sarkán található Iparművészeti Vállalat irodájába sietett, hátha kaphat segítséget. Ott rendszerint a korabeli ipari formatervezés olyan nagyságai időztek, mint a formatervezési tanács zsűritagjai: a kor egyik legnevesebb tervezője, Bozzay Dezső vagy a háború előtti Philips vezetői. Ők a fiatal Lengyelt már ismerték és elismerték. Így mikor kétségbe esve elpanaszolta, hogy katonának kell mennie, s ráadásul óriási munkák kellős közepén, amelyeket családfenntartóként nem szüneteltethet, megígérték neki, jön a segítség... „Pista, bemész, teszed, amit parancsolnak, s majd lesz valami” – mondták neki. Lett is. Egy nap vonatozás után valahol Kelet-Magyarországon – Lengyel még a település nevét is elfelejtette – beöltöztették bakának, kapca, csizma, bádogbögrében kávé, emeletes ágy, sok ijedt egyetemista. Hajnalban kirendelték őket a gyülekezőtérre. „A harmadik sorban álltam –meséli –, voltunk vagy kétszázan. Nem lesz ennek jó vége, aggódtam magamban, amikor egyszercsak egy tiszt beleharsogott a mikrofonba: »Lengyel István, anyja neve Végh Jolán, jelentkezzen! Hozzám! « Márpedig ez én vagyok…! Nem túl katonásan, de annál tempósabban rohantam a tiszthez, aki kicsit megvetően végigmért: »Mehet átöltözni, fogja a holmiját, s irány a vasútállomás!« Még aznap este otthon voltam Andreánál. Ilyen nagy hatalom volt akkoriban a formatervezők közössége …”
Andrea
If there is something professor Lengyel truly dislikes, it is what he calls “privatization”. One does not need to explain one’s private life to anyone – he claims, which would normally be true, but the case in point is Andrea, his wife. If what they say about couples is true, that a life path takes two, then it is especially true of Andrea, whether we are considering Stefan Lengyel’s undeniably spectacular career, his wife’s exceptionally successful medical career or their family.
“We wanted to live together, and back then, in the fifties, the only way of doing so was to get married,” recounts Lengyel. The two families were quite familiar with one another, as they were neighbors in Pesterzsébet. The parents on both sides thought the couple was too young to get married, as they were both at the beginning of their university studies. István was in his first year at the College of Applied Arts while Andrea, who came from a family of doctors, was in her first year at the medical university in Budapest. “My father in law,” explains the professor, “was a legend at the time: he was the founder of child radiology in Hungary, Károly Gefferth. He worked at the famous clinic in Bókay street. A high prestige memorial medal in radiology – designed by my friend Bálint Józsa – and an auditorium in the Semmelweis University in Budapest bear his name.” It was a given that Andrea would choose a medical career; it unfolded in Germany. She became an internist specialist at the clinic in Essen and later became an expert on workplace health. She built a serious reputation and an extensive network, much like her husband did.
But back to the beginning! In the summer of 1957 they decided to not wait any longer. They had been dating for two years. In July they went to the registry and were married. Their first home as a couple was István’s bedroom in the Lengyel family dwelling. Andrea and István were deeply committed to their studies. “Andrea helped me a great deal in some of my concrete work. We both had to work, because from the first moments of our marriage we were self-sufficient.” Whatever they could do together, they did. In their second year they made nylon scarves together, painting floral patterns with white tempera. “We could make 30-40 scarves per hour. Looking back, I think, we made very good money.” Soon after graduation, when István commuted to Zugliget daily to work as a teaching assistant, there were only four cars regularly parked in front of the building. One of them was István’s Wartburg. “A shame it was banana green… but it was still a big deal!”
↑ Lengyel apósa, Gefferth Károly a magyarországi gyermekradiológia megalapítója. Nevét ma egy Józsa Bálint által tervezett radiológiai emlékérem és egy auditórium viseli a budapesti Semmelweis Egyetemen / Lengyel’s father-in-law, Károly Gefferth, the founder of paediatric radiology in Hungary. Today his name graces a memorial award designed by Bálint Józsa and an auditorium at the Semmelweis University in Budapest
Andrea accompanied István to the legendary one-month applied arts camp. Whether it was held in Pécs or in Veszprém, she would volunteer to work at the given city’s hospital. Over the next six decades they were only apart in the daytime. Apart from the two days when István served as a soldier.
Due to the events of the 1956 revolution he was not made to serve in the military. After the revolution the regime was not terribly focused on new recruits. In 1961, however, he was notified he was to serve for three months in the Hungarian People’s Army and be trained, as was mandatory for everyone. He hurried to the Applied Arts Company's office on the corner of József boulevard and Baross street, in the hope of finding help. The store was frequented by the greats of industrial design at the time, who were all members of the design council jury. He hoped to track down one of the greatest designers of the day, Dezső Bozzay, or former leading personalities of important companies like Philips Hungary. They knew and respected the young Lengyel. So when he despaired about having to go serve as a soldier, all while he was in the middle of some big projects, which, as a family breadwinner he could not afford to put off, they promised help was on the way. “…Pista, you go in, do what they tell you to do, and it will work out,” they said to him. And it did. One day after entering the military service, somewhere in eastern Hungary – Lengyel has forgotten the name of the town – he was dressed up as a foot soldier, with foot-cloths, boots, coffee in a tin cup and a bunk bed amid a large group of frightened university students. At dawn they were ordered to the marching ground. “I stood in the third row” he says, “there must have been two hundred of us. This is not going to end well, I worried, when an officer suddenly yelled into the microphone: “István Lengyel, mother’s name Jolán Végh, report! To me!” That was me! I clumsily hurried over to the officer, who looked me over somewhat scornfully:
↑ Első otthonuk Lengyelék pesterzsébeti családi házának kisszobája volt / Their first home was the small room in the family house in Pesterzsébet
↗ Lengyel egy gipszkorongba vésve is megörökítette Andreát / Lengyel eternalized Andrea carving her likeness into a plaster plate
→ Nem kérdeztek senkit, még az egyetemi éveik alatt összeházasodtak. A tanulás mellett dolgoztak, s önfenntartók voltak. Még egy népszerű rádióműsorba is meghívták őket / They did not seek anyone’s approval and were married while they were university students. They worked and studied at the same time and were self-sufficient. They were invited to a popular broadcast program
Közben Andrea is diplomázott már az orvosi egyetemen, s ismét felvetődött, hogy legalábbis egy időre külön kell válniuk. A fiatal budapesti orvosokat akkoriban ugyanis azonnal vidékre küldték dolgozni. Egyedül az maradhatott a fővárosban, aki gyermeket várt. Nem volt mire várniuk, István már – hála a csuklós villamosnak és mentorainak – befutott formatervező volt, így 1963-ban megszülethetett első gyermekük, Gábor, s ezzel Andrea megúszta a vidékre költözést. Ehelyett Istvánnal tarthatott Ulmba, ahová az ifjú designer egyéves asszisztensi állást kapott. De Andrea nem lett volna Andrea, ha pusztán háziasszonyként működik a családban. Utánanézett, méghozzá sikerrel, s a Neu-ulmi kórházba került a sebészeti osztályra, ahol nagy örömmel vették a lelkes, fiatal orvosnő csatlakozását.
Lengyel egyéves ulmi szerződése letelt, ám adódott egy lehetőség, hogy tanársegédi állást kapjon Essenben. A lehetőség valósággá vált, így Andreának is állás után kellett néznie, ami egy kisgyermekes, fiatal orvosnőnek mindenféle ismeretség és kapcsolat nélkül nem tűnt egyszerűnek. Mégis gyorsabban ment, mint gondolták. Werner Glasenapp, István egyetemi tanszékvezetője épp kórházban feküdt, mikor a Lengyel család megérkezett Essenbe. István meglátogatta a kórházban, s a beszélgetés közben került szóba a felesége, meg hogy mihez tudna kezdeni. Akkor lépett be éppen a főorvos, akitől szinte spontán megkérdezte a professzor, lát-e lehetőséget valamilyen állásra egy fiatal, magyar orvosnő számára. „Milyen orvos, hogy hívják?” Mikor István kimondta Andrea nevét, a főorvos felkiáltott: „A budapesti Gefferth professzor leánya!? Persze, megoldjuk!” Így kezdődött Andrea orvosi karrierje Essenben. Az addig főképp sebészeti tapasztalatot szerzett fiatal orvosnő dolgozott a gyermekklinikán, majd onkológiára váltott, végül a belgyógyászat mellett horgonyzott le, és ebből szerzett szakvizsgát, majd ezt kiegészítve egy újabb szakvizsgával a munkaegészségügy lett a fő területe. Egyik legnagyobb munkaadója, ügyfele Essen legjelentősebb nyomdája volt. Döbbenten tapasztalta, hogy a nyomdagépek tövében tucatjával állnak a sörösüvegek, eleinte tele, majd igen hamar üresen. Egy alapos egészségügyi szűrést rendeltetett el a nyomdászok körében, hogy kiderítse milyen májkárosodáshoz vezet az egésznapos sörözés.
Innen kapta Andrea a nem túl hízelgő, de orvosi szempontból annál fontosabb „Leberlily”, azaz szabad fordításban a „Májvédő Lili” becenevet. A sörözést pedig betiltották.
Andrea a férje és a design fontos nagykövete lett: lelkesen magyarázta orvos kollégáinak a design jelentőségét. A saját praxisát például már designer bevonásával tervezte meg: az ajtófélfa színe a fonendoszkóp kábelének színére hajazott. Másrészt kapcsolatrendszere egy-egy megrendelést, érdekesebb munkát férjének is hozott. Andrea egész pályája során nagy cégeknek dolgozott üzemorvosként, ami rugalmasságot, szabadságot és nem utolsósorban kiváló kapcsolatrendszert is jelentett. A szabadság és a rugalmasság fontos volt, hogy a később háromtagúvá nőtt gyermeksereg ne szenvedjen hiányt semmiben, a kapcsolatrendszerből pedig egy-egy izgalmasabb tervezői feladat is adódott. Ma is áll még Essenben az a fehér-kék csíkozású kémény, melyet Lengyel tervezett annak az alumíniumkohónak, melynek dolgozói egészségére Andrea ügyelt.
A gyerekek pedig élvezték, hogy édesanyjuk mindig velük volt, s két olyan szülő terelgette életüket, akik végül példaképükké váltak, így – ha bevallják, ha nem – követték őket pálya-választásukban is. A legidősebb, a még Budapesten született Gábor ismert designer Essenben. Öccse, Dominik építész lett, erőssége a tervek vizualizációja, aminek nemzetközileg elismert szakembere, immáron maga is egyetemi professzor. A középső gyermek, Dóra pedig édesanyját követte, s neves szemész szakorvos lett Svájcban. Hogy a lassan felnőtté váló unokáknak van-e fogalmuk arról, ki Stefan Lengyel és Andrea Gefferth, már alakul. A legfiatalabb unoka nemrég azzal a kéréssel állt elő, hadd kapja meg nagyapjától azt a Lengyel-féle telefonregisztert, mely a hetvenes évek egyik slágere volt egész Európában.
De a rövid privát kitérő után térjünk vissza Lengyel professzor németországi működéséhez.
“Go change, get your things, and get to the train station!” By that evening I was home with Andrea. This is the power that the design community had back in the day…”
In the meantime Andrea had graduated from the medical university and the possibility they would have to be apart came up again. In those days young Budapest doctors were almost immediately sent to work in the countryside. Only those expecting children were allowed to stay in the capital city. There was no reason for them to wait. István was a successful designer – thanks to the articulated streercar and his mentors. Their first child, Gábor, was born in 1963. And with that, Andrea did not have to move to the rural area. Instead she could accompany István to Ulm, where the young designer was given a oneyear job. But Andrea wouldn’t be Andrea if she settled to be the family housewife. She looked into things and succeeded in joining the Neu-Ulm hospital’s surgery department as an enthusiastic young doctor.
Lengyel’s one-year contract in Ulm came to an end, but there was an opportunity to apply to be a teaching assistant in Essen. The job came through and Andrea once again had to look for work. As a young female doctor with a child and without a reputation and contacts, the prospects looked grim. But it all came together quicker than expected. Werner Glasenapp, István’s department chair at the university, was in hospital when the Lengyel family arrived in Essen. István visited him at the hospital, and during their conversation his wife and the question of what she could do came up. It was at this moment the head doctor stepped in. The department chair immediately asked whether there was an opportunity for a young female Hungarian doctor. “What kind of doctor? What is her name?”
When István said Andrea’s name, the head doctor exclaimed: “The daughter of Professor Gefferth in Budapest? Of course, we’ll take care of it!” And this is how Andrea’s career began in Essen. Although her experience to that point had been in surgery, she started work in the pediatric clinic, then in oncology, and then moved into internal medicine. She also pursued qualification in workplace health, which became her main field. One of her biggest clients was Essen’s biggest printing plant. She was shocked to see dozens of beer bottles, which would be emptied quickly, at the bases of the print machinery. She carried out an extensive health review for the printing plant workers and warned them of the dangers daily beer consumption posed to the liver. This is where she was given the not very flattering, but from a medical perspective rather apt, nickname of “Leberlily”, which loosely translates as “Lilly the liver defender”. And beer drinking was banned in the plant.
← Otthon, Essenben a három gyerekkel. Balról jobbra: Dominik ma neves építészprofesszor a cottbusi egyetemen, Dóra népszerű szemész főorvos Svájcban, Gábor sikeres designirodát visz Essenben (1988) / At home in Essen with the three children. From left to right: Dominik, today a highly regarded professor of design at the university in Cottbus, Dóra, a popular optometrist in Switzerland, and Gábor, who runs a successful design studio in Essen (1988)
Andrea became an important ambassador for her husband and for design: she would, with enthusiasm, explain the significance of design to her colleagues. She planned her own medical practice in collaboration with a designer: the color of the doorpost resembled the color of a stethoscope cable. Further, her network led to a few commissions and interesting pieces of work for her husband. Throughout her career Andrea worked as an occupational physician, which granted her flexibility, freedom and, not least, an outstanding network of contacts. Freedom and flexibility were important because their number of children had risen to three: they did not lack for anything. The network was important because it led to some very exciting design commissions. The blue-white striped chimney Lengyel designed for the aluminum plant in Essen, whose workers Andrea cared for, stands to this day.
The children appreciated the fact their mother was always with them. Their lives were guided along by two parents who had model careers, and – whether they admit it or not – the children followed in the parental footsteps when choosing their own careers. The oldest, Gábor, who was born in Budapest, is a distinguished designer in Essen. His younger brother Dominik became an architect, whose specialty is the visualization of spaces and is an internationally recognized expert and a university professor. The middle child, Dóra, followed in her mother’s footsteps and became a renowned eye doctor in Switzerland. As to whether the now almost adult grandchildren know who Stefan Lengyel and Andrea Gefferth are, we’ll see. The youngest grandchild recently asked that her grandfather give him the Lengyel-designed telephone register, the one that was one of the big hits in Europe in the seventies.
But let’s return from our brief private detour to professor Lengyel’s career in Germany.
Hans Gugelot tanársegédje
A szerződése szerint bárkinek asszisztálhatott volna a tanárok közül, de a legendás „Hans Gugelot rögtön lenyúlt magának”. Ő volt az az oktató, aki Dieter Rams mellett a Braun leghíresebb tervezőjének számított. Azonnal összebarátkoztak, nagyon hasonlóan gondolkodtak a designról.
Lengyel gyakran emlegeti, hogy a magyar formatervezés semmivel sem volt rosszabb akkoriban, mint a nyugati, csak a technológia és a kivitelezés minősége tért el egyre inkább. Mi sem mutatja ezt jobban, mint Lengyel naprakészsége Ulmban, ahol a vasfüggöny mögül érkező ipari formatervező tökéletesen passzolt a demokratikus design korszelleméhez. Az ulmi koncepció a náci Németország romjain felépülő új, demokratikus országot a modern, racionális design kultúraformáló erejével kívánta megteremteni.
Gugelot amúgy a cégében is maga mellé vette Lengyelt, így az elméleti órák hetében nála dolgozott, a tervezőórák hetében pedig a tanársegédje volt az ulmi kéthetes tanrendi modell szerint. „Van néhány fotó, amelyik jól visszaadja azoknak az időknek a hangulatát. Gugelot vasúti formatervei, aztán akkori egyik diákunk, Alexander Neumeister, aki a Transrapid-Maglev, a német ICE vagy a japán Shinkanzen 500 révén világhírűvé vált, ott ül a konzultáción.” Gugelot, aki 1965-ben elhunyt, a halála előtt már arról beszélt Lengyelnek, hogy taníthatna önálló tárgyat is – mégpedig ábrázolástechnikát. Ez a ma inkább látványtervezésnek mondott módszer Ulmban teljesen ismeretlen volt akkoriban az ipari formatervezők körében. „Egyszer körfűrészt terveztettünk a hallgatókkal, s én színes temperával megfestettem fekete kartonra a tárgyat, ahogy ez Budapesten teljesen megszokott volt” – idézi fel Lengyel. Ez mindenkit lenyűgözött, Gugelot-val az élen. Külön izgalmas hallani Lengyeltől, amikor a méltán legendás Tomas Maldonadót idézi fel ebben az összefüggésben. „Ő volt az agy! De sosem rajzolt, semmit nem készített el. A munka ezen részét elegánsan mindig másra bízta.”
← Gugelot hallgatókkal (záró konzultáció), 1964–65 / Gugelot with students (closing consultation) 1964–65
Hans Gugelot’s teaching assistant
↑ Ulmban a tanárok és a diákok is egyetemi lakásokban éltek. A Budapestről kivitt, banánzöld Wartburgot hamarosan egy fekete Bogárra cserélték / In Ulm, teachers and students lived in university housing. The bananagreen Wartburg they drove from Budapest was soon replaced by a black Beetle
↘ Klaus Limberg, Peter Raacke és Lengyel-Gefferth Andrea Ulmban (1965) / Klaus Limberg, Peter Raacke and Andrea Lengyel-Gefferth in Ulm (1965)
According to his contract he could have served as assistant to any of the professors, but the legendary “Hans Gugelot singled me out right away.” He was the teacher who, alongside Dieter Rams, was the most famous designer of the Braun company. They first became friends because they had very similar ideas about design. Lengyel often mentions that Hungarian design was no worse than that in the west at the time: the difference lay in technology and the quality of execution. This is well illustrated by Lengyel’s preparedness in Ulm, where the designer from behind the Iron Curtain was a perfect fit for the democratic design zeitgeist. The Ulm concept sought to create a new, democratic country on the ruins of Nazi Germany with the force of modern, rational design.
Gugelot took Lengyel to his company as well: during theory weeks he worked at Gugelot’s, while for design weeks he served as teaching assistant in accordance with the two-week schedule model in Ulm: “There are a few photographs that reflect the atmosphere of those days quite well. Gugelot’s railway designs, then one of our students, Alexander Neumeister, who became famous through Transrapid-Maglev, the German ICE or the Japanese Shinkansen 500, who was sitting there during consultations.” Gugelot passed away in 1965, and it goes without say that the death of his good friend and mentor did not make things easier for Lengyel in Ulm. All he had was a soon-to-expire contract in his pocket. But before his death Gugelot had told Lengyel that he could teach his own courses – specifically in drafting technique. This method, which today is mostly called visual design, was completely unknown among industrial designers at the time in Ulm. “Once we were designing a circular saw with the students, and I painted the object onto black construction paper with colored tempera, which was the way we normally did it in Budapest,” recalls Lengyel. This astonished everyone, especially Gugelot. It is exciting to hear Lengyel quote the deservedly legendary Tomas Maldonado on this topic: “He [Maldonado] was the brain! But he never drew, he never prepared anything. He always elegantly entrusted this part of the job to someone else.”
1965. augusztus 21.
(részlet)
Saját kérésére ezennel igazolom Lengyel Istvánnal történt együttműködésünket intézetemben, a Hochschule für Gestaltung 1964/65-ös tanévében.
Az első negyedévben a III. évesekhez osztották be mellém Lengyel urat. A hallgatói feladat egy egyszerű szerszámgép elkészítése volt. (…)
Korábbi mulasztások miatt a hallgatók nem ismerték a perspektivikus ábrázolást, s a színes távlati rajz mikéntjével sem voltak tisztában. Lengyel úr a tananyag e hiányosságát kérésemre önállóan pótolta, méghozzá rendkívül kompetensen. A későbbi konzultációk során is rendkívül aktív volt.
(…) egy kézifúrógép készítését célzó kurzus során Lengyel úr nagyon aktívan dolgozott a hallgatókkal, s jól érzékelhető volt, milyen nagyra értékelik a hallgatók Lengyel urat.
A magam részéről sajnálom, hogy Lengyel úr elhagyja iskolánkat, mert véleményem szerint itt belátható időn belül önálló kurzusokat tarthatna az ábrázolás területén.
Hans Gugelot
August 21, 1965
(excerpt)
In response to his request I acknowledge our cooperation with István Lengyel at my institute, the Hochschule für Gestaltung, in the 1964/65 academic year.
(…)
In the first quarter Mr. Lengyel was assigned to work with me along with the 3rd year students. The student assignment was the building of a simple machine tool…
Due to previous delays the students were not familiar with perspective drawing, nor were they clear on the essence of distance drafts. Mr. Lengyel, at my request, independently filled this gap in the curriculum, I might add in an exceptionally competent manner. He was also exceptionally active in later consultations…
(…) in a course on preparing a hand drill Mr. Lengyel worked with the students very actively, and it was clear that the students held Mr. Lengyel in high regard.
For me personally, I am sad that Mr. Lengyel is leaving our school, because in my opinion he could, within a short time, teach independent courses in the field of drafting.
Hans Gugelot
Lengyelnek tehát lejárt az asszisztensi szerződése, ugyanakkor úgy érezte, maradna még a Német Szövetségi Köztársaságban, volna mit tanulnia. Rövidesen értesült is arról, hogy Essenben van egy ulmihoz hasonló iskola, s ott talán állásra lel. Werner Glasenapptól hamarosan igenlő választ is kapott érdeklődő levelére. Lengyel ismét sikerrel járt. Igen ám, de lejáróban volt a tartózkodási engedélye, ezért az esseni szerződéssel a zsebében hoszszabbításért folyamodott a magyar követségen, ahol a kezdeti udvariaskodás és időhúzás után elutasították a kérvényét, sőt az útlevelét is bevonták azzal, hogy immár illegálisan tartózkodik külföldön. Hogy mi okozta a kezdeti pozitív reakció megváltozását, nem tudni. Talán egy szerencsétlen találkozás a bécsi ICSID-konferencián. „Volt ott egy jó politikai tízpercem” – idézi fel az eseményeket, melyek szerint egy Lengyel által meg nem nevezett korifeussal diskurált egy darabon, aki odahaza a szocialista design legnagyobb demagógjának bizonyult, ám Lengyelt a vasfüggönyön innen megnyerően folyton azzal traktálta, „ő már csak arra hajt, minél többet tudjon Nyugatra jönni”. Egy-egy ilyen óvatlan beszélgetés akkoriban végzetes lehetett, mert esetleg megállapították a beszélgetőpartnerről, hogy túl elismerően vagy akár rajongással beszél a nyugati, kapitalista berendezkedésről, avagy éppen annak designkultúrájáról. Lengyelt mindez akkor azonban nemigen foglalkoztatta, sokkal inkább azzal volt elfoglalva, hogy a szakma legjelesebbjeivel ismerkedjék, így például „néhány mondatot sikerült a világhírű Pierre Vagoval is” váltania, aki Peter Muller-Munk, Enrico Peressutti és Misha Black mellett alapítója volt az ipari formatervezők első világszervezetének, az ICSID-nek.
Lengyel nem kért politikai menedékjogot, de Németországban maradt. Magyar útlevele már nem volt, így csak egy szürke fedelű, ún. hontalan útlevelet (Fremdenpass) kapott a Német Szövetségi Köztársaságtól. Ezzel Magyarországon kívül mindenhová utazhatott a világban. Szülei később évente egyszer meglátogathatták, vagyonát nem kobozták el, eljárást nem indítottak ellene. Ez feltehetően annak volt köszönhető, hogy a nagy tekintélyű Pogány Frigyes rektor közbelépett és világossá tette, hogy Lengyelre nagy szükség van, s vissza fog térni Magyarországra. Sőt, állását ennek megfelelően évekig fenntartották az Iparművészeti Főiskolán. Lengyel visszatértét egyébként Dózsa Farkas valóban nagyon várta, hiszen neki akarta átadni a tanszéket, melynek várományosává végül a kezdetben a Lengyeltől csak helyettesnek javasolt Németh Aladár vált. Lengyel pedig nem tért haza, hanem 1969-től Essenben lett tanszékvezető, majd 1972-től tanszékvezető professzor. Addigra feleségével egyetértésben már eldöntötte, hogy végleg Németországban marad, mert ott „minden csak rajta múlik”, nem a „körülmények filozófiája” (Dosztojevszkij) az uralkodó, s így szabadon sokkal többet érhet el, mint odahaza, Magyarországon mind tervezőként, mind oktatóként.
There is a position in Essen
Lengyel’s contract as a teaching assistant expired, but without Gugelot’s effective support he could not continue his career in Ulm. At the same time, he felt that he should stay in the Federal Republic of Germany; there was much to learn. Soon he heard that there was a school in Essen, similar to that in Ulm, where he might find a job. He soon received a positive reply to the letter of inquiry he had sent to Werner Glasenapp. Lengyel was successful once again. However, his residence permit was about to expire. With his new Essen contract in pocket he appealed to the Hungarian embassy. After initial politeness and delays his request was rejected and his passport was revoked, with a claim that he had been abroad illegally. What caused the change of course from the initial positive reaction is unknown. It may have been an unfortunate meeting at the ICSID conference in Vienna. “I had a good ten-minute political session,” he recalls the events. According to his recounting, Lengyel was speaking with an unnamed political leader about a piece. It turned out the work was that of the biggest design demagogue in Hungary, but Lengyel, situated on the other side of the Iron Curtain, continued by claiming the designer “aimed only to have more trips to the West.” In those days a careless conversation like this one could have been fatal, as the communist authorities might have judged that Lengyel was too much in admiration of Western, capitalist regimes or their design culture. At the time Lengyel was not very concerned with such questions but instead sought to become familiar with the inner circles of the profession. For example, he managed to “have a few words with the world-famous Pierre Vago, who, along with Peter Muller-Munk, Enrico Peressutti and Misha Black was a founder of the first international association of industrial designers.”
Lengyel did not ask for political asylum, but he stayed in Germany. He no longer had a Hungarian passport, and as such only carried a grey-covered so-called stateless passport (Fremdenpass) he received from the Federal Republic of Germany. With this document he could travel anywhere but Hungary. Later his parents were allowed to visit once a year, his property was not confiscated, and no proceedings were launched against him. The likely explanation is that the highly respected rector Frigyes Pogány intervened, making it clear that there was a great need for Lengyel and that he would return to Hungary. What is more, Lengyel’s job at the College of Applied Arts was kept secure for several years. Dózsa Farkas in fact hoped that Lengyel would come back, as he wanted to pass the department on to him. In the end the successor was Aladár Németh, who was originally to serve as Lengyel’s deputy. Lengyel did not move back to Hungary. In 1969 he became department chair in Essen, and in 1972 he was given the rank of department chair professor. By that point, with his wife’s agreement, he had decided he would stay in Germany for good, because in Germany “everything was up to me,” and it was not “the philosophy of the conditions” (Dostoyevsky) that determined life paths. He could accomplish more as a designer and educator in an environment of freedom than he could in his native country Hungary.
Lengyel Istvánból tehát Essenben Stefan Lengyel, ismert és elismert professzor, valamint szívesen foglalkoztatott ipari formatervező lett. Ez az út azonban nem volt buktatók nélküli. Ő ugyanis a klasszikus modern formatervezés következetes képviselőjének számított kezdettől fogva, Ulmban Gugelot mellett pedig csak megszilárdult benne ez a használati funkciót, illetve az ergonómiát és a funkcionális designszemantikát szem előtt tartó, strukturalista szemlélet. Míg az ipari formatervezés e modern paradigmája még egyáltalán nem volt evidens a korszak művészeti iskoláiban, addig a hatvanas évek második felében a design világában – főleg olasz hatásra – már posztstrukturalista, radikális és antidesign szemléletek jelentek meg, amelyek a háború utáni konszolidáció és gazdasági felemelkedés polgári értékeit megtestesítő, modern ipari formatervezést kritizálták, s annak alternatíváit keresték – 1968 környékén már erősen baloldali ideológiáktól áthatott módon. Egyúttal a kézművesség és a szépművészet egyediségét állították szembe a lázadó nemzedék szüleinek kapitalista tömegkultúrájával, amelynek az ipari formatervezés akkor már kulcsfontosságú kultúraformáló komponense vagy inkább ágense lett. Az eset konkrét összefüggéseitől eltekintve – melyekről Lengyel professzor a rá jellemző diplomáciával csak vonakodva beszél – ez a kettős tendencia állhatott mindazon kollégák és diákok mögött, akik rövid ideig meglehetős vehemenciával léptek fel Lengyel –lényegében ulminak mondható – pragmatikus és professzionális tantervével és pedagógiai módszereivel szemben Essenben. Végül persze sikertelenül, köszönhetően Lengyel elkötelezettségének, meggyőző szaktudásának és kiváló retorikai képességeinek.
← Lengyel hamar az egyik legnépszerűbb tanár lett az egyetemen / Lengyel soon became one of the most popular teachers at the university
Stefan Lengyel
In Essen István Lengyel became Stefan Lengyel, a well-known and highly regarded professor and an in-demand designer. This path, however, was not without its bumps. From his early days he was a consistent representative of classic modern design. In Ulm, working beside Gugelot, his convictions on function deepened, as did his structuralist point of view that emphasized ergonomics and semantics. While this modern paradigm of industrial design was not yet visible in the art schools of the time, by the end of the sixties the design world – inspired by the Italians – saw the emergence of post-structuralist, radical and anti-design worldviews. These criticized modern industrial design that embodied the bourgeois values of post-war consolidation and economic growth, and thus sought alternatives. Around 1968 this orientation was incorporating decidedly leftist ideologies. As such, the uniqueness of handicraft and precision engineering was portrayed as the mass culture of the parents of the rebellious generation. Within this, industrial design had become a key culture-forming component or agent. Beyond the concrete consequences of this trend – of which Lengyel, with his usual diplomatic flair, speaks only reluctantly – this dual tendency was the likely reason colleagues and students were for a short time vehemently opposed to Lengyel’s pragmatic and professional curriculum and pedagogical methods (which were essentially those of the Ulm school). In the end this revolt was unsuccessful thanks to Lengyel’s commitment, his convincing expert knowledge and his outstanding rhetorical skills.
A Stefan Lengyel által képviselt, ipari hangsúlyú formatervezés mellett a reális felhasználói igényeket kevésbé hangsúlyozó, művészi attitűdnek is jelentékeny tábora volt. Óriási harc folyt azért, mit tanítsanak design címén, valamint hogy hol legyen egy-egy szövetségi államban az egyetemi designképzés központja. Komoly, az ulmi irányzatot elvető csoportok harcoltak a művészetközpontú képzésért, lehetőleg krefeldi centrummal. Szinte biztosra menve többen már lakást is béreltek Krefeldben. Essenben akkoriban a formatervezés egyenlő volt a művészképzéssel. A tantárgyak neve is árulkodó volt: szabadkézi rajz – növény és virág vagy tárgy és növény. A tanárok szobrászok, festők, fotográfusok, grafikusok és zenészek voltak. Lengyel lesújtóan beszél erről a képzőművészet dominálta, háború előtti gondolkodásmódról, úgy vélte, ez rendszer teljesen alkalmatlan a korszerű design oktatására. Hidegzuhanyként érte ellenlábasait a döntés, hogy a designképzés központja Essen lesz, a tanszékvezetőt pedig Stefan Lengyelnek fogják hívni. „A rektor szerencsére mellém állt, s az én koncepciómat fogadta el, látván, micsoda szükség van az ipari formatervezésre a dübörgő ipari fejlődés közepette.” A „Gesamthochschule” egyetemi szintre emelése pedig lehetővé tette, hogy immáron megalakulhasson nevében is az ipari formatervezés tanszéke. A konfliktusok még egy ideig fennmaradtak. Sokan sokáig nem értették a design relevanciáját, s a „kerti törpék” gúnynevet kapott, régi vágású oktatók azzal hergelték a hallgatókat, hogy „miért akarnál művészet helyett WC-kagyló tervezéséből diplomázni?”
„A művészet fontos és gyönyörű, ám individuális terület. A design is fontos és gyönyörű, de minden ízében csapatjáték, és óriási társadalmi jelentősége van” – vallotta már akkoriban Lengyel professzor. Mindez egybeesett az 1968-ban kezdődő, európai diákmozgalmak kibontakozásával, így óhatatlanul átpolitizálódott a designképzés is. Az egyetemi almanachok is őrzik annak a tüntetésnek az emlékét, amikor esseni hallgatók egy óriás molinót feszítettek ki a Folkwang Schule főbejáratára a felirattal: „Egy csónakban evezünk.” Nos, ez volt az, amiben végül mindenki egyetértett.
„Mégis mit kezdjen egy ipari formatervező a kapitalizmus kritikájával, ha egyszer termékeket tervez?!” – idézi fel a korszak nagy kérdését Lengyel. Hogy mennyire igaz állítása arról, hogy ő a politikai ügyeket mindig inkább kulturális összefüggésekben látta, mi sem bizonyítja jobban, minthogy elmondása szerint az iparterves Lakner László Barikád című, 1972-es képe – amelyik ma már a párizsi Centre Pompidou gyűjteményében található –hosszú időn keresztül Lengyel esseni házának egyik szobájában lógott a falon.
Ahogy Lakner maga is lakott nála akkor, amikor a Folkwang Schule kiállította az ipartervesek munkáit. Később a magyar festő még több mint tíz évig volt professzor az esseni egyetem művészeti szakán.
Designing toilets instead of the arts?
While Stefan Lengyel’s camp represented industrial-centered design, there was another significant camp that put less emphasis on user needs, taking a more artistic approach. A wide debate ensued on what to teach under the banner of design and where to place centers of university-level design training in various Lander of the federation. Groups that rejected the Ulm school fought for arts-centered training, hoping to base it in Krefeld. Thinking they saw the writing on the wall, many had started renting housing in Krefeld. At that time design was equal to arts education in Essen. The titles of courses indicated this: freehand drawing – plants and flowers or object and plant. The instructors were sculptors, painters, photographers, graphic artists and musicians. Lengyel speaks distressfully of this fine arts-dominated pre-war mode of thought – he considered it completely inadequate for the teaching of contemporary industrial design. His opponents were disappointed to learn that in the end the center of design was to be Essen, and the name of the department chair would be Stefan Lengyel. “Luckily the rector took my side and accepted my concept, seeing the need for industrial design in the center of significant industrial development”. The rise of the “Gesamthochschule” to the university level made it possible for the industrial design department to take on this name and function. The conflicts remained for a while. Many did not understand the relevance of design for a long time. These instructors were given the nickname “garden gnomes”. They would pester the students by asking “why would you want to graduate in designing toilets instead of the arts?”
“The arts are important and beautiful, but it is an individualistic realm. Design is important and beautiful, but it is teamwork in every stage, with enormous social significance”, claimed Lengyel, who at that point was granted the rank of professor. This was the time of the European student movements, which sprouted in 1968 and which inevitably politicized design training. The university almanacs contain reports of demonstrations, like one where the students in Essen placed a large banner above the entrance to the Folkwang Schule with the text: “We are all in one boat”. At least this was something everyone could agree on.
↓ Essen, egyetemi campus / Essen, university campus
“What is an industrial designer to do with criticisms of capitalism, when your job is to design products?” asks Lengyel, reflecting on the big issues of the time. His claim that he always viewed political affairs as cultural relations is reflected in the fact that famous painter of the ’Iparterv group’ László Lakner’s 1972 photograph Barricade – which is today part of the collection in the Centre Pompidou in Paris – hung on the wall of one of the rooms in his house in Essen for several years. Lakner was staying with the Lengyel’s when the Folkwangschule exhibited the works of the ‘Iparterv-group’ artists. Later the Hungarian painter worked as a professor for more than ten years in the arts program of the Essen university.
Werner Glasenapp
„Ulmban szó szerint az a mondás járta, hogy a művészet nem való ide, ez itt Gestaltung, kérem! Minden, ami művészeti jellegű dolog, az nálunk nem téma” – idézi fel Lengyel azt a szemléletet, amelyet új egyetemi pártfogója, Glasenapp nyomában is képviselt Essenben a kezdetektől fogva, s Glasenapp utódjaként is, 1969-től. A balti származású Werner Glasenapp Hannoverben járt művészeti képzésre, majd Drezdában aranymívesnek tanult, Rigában szerzett céhes mestervizsgát 1934-ben, de apja cégében és vállalkozóként ipari formatervezéssel is foglalkozott Weimarban és Dessauban. Ebből adódóan a Bauhaus szellemi örökösének vallotta magát a Folkwang Schule későbbi ipari formatervező tanszékének elődje, az 1949-ben alakult munkacsoport vezetőjeként. Nem csoda, hogy Lengyellel jól megértették egymást, hiszen szakmai értékrendjük közös volt.
Das Kleinkind und seine Umwelt (kisgyermek
környezete), avagy a montreali modell
Ezt mutatta első nagy közös sikerük a Montreali Világkiállításon 1967-ben a címben idézett tematikával, ahol az ICSID egy külön kiállítást rendezett, amelyben tizenkét országból kiválasztott designiskolák mutatkoztak be. A Német Szövetségi Köztársaság design kultúráját Ulm és Essen képviselte, s ez utóbbinak kiállítását Lengyel és Glasenapp együtt kurálta. Témájuk – összhangban az expo Man and His World címével, melyet Antoine de Saint-Exupéry francia író Terre des Hommes című, világhírű könyve ihletett – a gyerekkor designkultúrája volt. Erre fűzték fel a sokféle tervezői intervenciót igénylő, mégis összehangolt, közös munkát a babakocsik tervezésétől a bútorokig. Mondhatjuk, hogy a montreali modell archetipikussá vált Lengyel számára, különösen az ipari formatervezői képzés mindenkori inter- és multidiszciplinaris megtervezésekor Essentől Budapestig: adott egy összetett témakör és feladat, s azt a különféle tervezői szakmák párbeszédképes szereplői közösen dolgozzák fel, ki-ki a maga specializációjában vezető szerepet játszva. A modellt már csak gyakorolni kellett…
Werner Glasenapp
“In Ulm there was a saying, that the arts have no place here, we do Gestaltung [design] here, thank you very much! Anything of an artistic nature was rejected here” recalls Lengyel of the view he represented from day one in Essen, following the footsteps of his university supporter Glasenapp. He continued to take this position as Glasenapp’s successor from 1969. Werner Glasenapp’s family was from the Baltic region. He studied the arts in Hannover and goldsmithing in Dresden. He passed his guild master’s exam in Riga in 1934 and worked in his father’s company and as a freelancer in industrial design in Weimar and Dessau. As such, he viewed himself as an inheritor of the Bauhaus tradition. He later headed up the predecessor to the Folkwang Schule’s future industrial design department, establishing a workgroup in 1949. It is no wonder that he and Lengyel had a good mutual understanding, given that they shared professional values.
Das Kleinkind und seine Umwelt (infants & their environment), that is to say the Montreal model
This mutual understanding was evident in the topic they presented (as seen in the title above) at the World Exposition in Montreal in 1967, where the ICSID organized a separate exhibition that introduced design schools from twelve countries. Ulm and Essen represented the design culture of the Federal Republic of Germany, with Lengyel and Glasenapp co-curating the latter’s exhibit. Their theme – which was harmonized with that of Expo ’67, namely Man and His World which was inspired by French author Antoine de Saint-Exupéry’s world famous book Terre des Hommes – was the design culture of childhood. This was the topic upon which they organized harmonized joint works that required various interventions, from baby carriages to furniture. We might say that the Montreal model became an archetype for Lengyel, especially when developing consistently inter- and multi-disciplinary industrial design training, from Essen to Budapest. A topic and task would be chosen and then worked upon by various design professions in a deliberative and collaborative manner, everyone contributing their knowledge and the skills of their specialization. All that was left was to put the model into practice…
← A színvonalas katalógus fontosságát világ életében hangsúlyozta Lengyel professzor. Ez egy designteam, egy designiskola névjegye. Később a katalógusokat a MOME járműtervezésképzésén is bevezette / All his life Professor Lengyel stressed the importance of high-quality color catalogs. It is the calling card of a design team or design school. He later introduced catalogs to the vehicle design training at MOME
↑ Vasúti kocsi „komfortrészleg”, negyedéves hallgatói csoport diplomamunkája (1973) / Railway carriage “comfort section”, thesis of a group of fourth-year students (1973)
↖ Fúrógép, hallgató: Rolf Strohmeyer, Bundespreis Gute Form (1975) / Drill, student: Rolf Strohmeyer, Bundespreis Gute Form (1975)
← Moduláris mászófalrendszer, hallgatók: Susanne Brudsche, Stefan Ambrozus (1989), General Electric Plastics, 1. díj / Modular climbing wall system, students: Susanne Brudsche, Stefan Ambrozus (1989), 1st prize General Electric Plastics
← ←Digitális, színes fénymásoló, hallgatók: Ralf Jakubowski, Frank Schäfer, Marc Schmitt (1988), frogjunior award, Design Center Stuttgart 1. díj / Digital color photocopier, students: Ralf Jakubowski, Frank Schäfer, Marc Schmitt, (1988), frogjunior award, Design Center Stuttgart 1st prize
→ A Lengyel-korszak első Braun-díjas diákmunkája, egy 16 mm-es filmfelvevő, Florian Seiffert terve (1968), aki ennek révén a Braun designrészlegében állást is kapott. Ezek a sikerek is hozzájárultak Lengyel ipari design tanszékvezetői pályázatának kedvező elbírálásához / The first Braun award-winning student design from the Lengyel period, a 16 mm film recorder by Florian Seiffert (1968). Due to this prize Seiffert was employed in the design department of Braun. These success stories strenghtened Lengyel's application for the chair of the design department at the Folkwang school
Egyetemi oktatói és menedzseri munkájára visszaemlékezve tanítványai és kollégái a határozottságot, a tudatosságot, az empátiát, az alaposságot, a humort, a remek diplomáciai és politikai érzéket valamint a kártyatrükkjeit emelik ki; tervezőként, alkotóként pedig hihetetlen kreativitását, problémamegoldó képességét hangsúlyozzák ügyfelei, partnerei. „Príma, már csak meg kell csinálni” – hallották tőle sokszor hallgatói egy-egy jó projekt prezentációja alkalmából. „Az viszont komolyan bosszantott – mondja Lengyel professzor –, ha valaki egy jó alapötlettel állt elő, de nem tudta rendesen megvalósítani. Ilyenkor nyilván kicsit belenyúltam, de tanárként, mentorként, úgy gondolom, ez is a dolgom. Nekem az volt a fontos, hogy segítsek a tanítványoknak lerövidíteni az utat egy-egy terv lehető legjobb megvalósításához.” Dieter Rams nyilatkozta többször nemzetközi kiállítások alkalmával: „Le sem tagadható, kinek a tanítványai. Minden munkájukon látom Stefan Lengyel keze nyomát.”
Hogy ez mit is jelentett pontosan, arról Norbert Hammer professzor, Lengyel egykori tanítványa, később egyetemi kollégája, mára az európai design egyik vezető alakja, neves tervező és egyetemi oktató mondja: „Lengyel professzor hihetetlen érzékkel tapintott rá egy-egy tervünk, projektünk gyenge pontjára. Azonnal a lényegre tért, nem köntörfalazott. Ez óriási segítség volt, mert olyan kreatív megoldásokhoz vezetett el bennünket, amelyekre magunktól csak hosszabb kerülőutakon jutottunk volna el – ha egyáltalán. Néha vitatkoztunk is vele, legalábbis én egyszer megpróbáltam. A designhallgatók első feladata mindig porszívótervezés volt. Szép, komplex feladat. Annak idején igazi divatszín volt a zöld, s annak világosabb árnyalatai. Így én is egy divatos – ma már bevallhatom – elég csúf zöld porszívó makettjét készítettem el gipszből. Tudni kell, hogy a designerek számára a „divat” minden vonatkozásban valódi szitokszó volt. A funkcionalitást helyeztük előtérbe. Mikor még a csövét is az éppen trendi zöldre színeztem, professzor úr csak ránézett, s azt mondta, barna csővel akár tölgyfának is elmenne.” Lengyel professzor fontosnak tartotta, hogy az egyes egyetemi projektekhez és feladatokhoz az ipar legjobb szakembereit hívja meg előadni, szakérteni. Így volt ez például a TREFF vasúti kocsi tervezésekor is. „Alig hittünk a szemünknek, amikor az óráinkon egymás után jelentek meg olyan személyiségek, mint a Deutsche Bundesbahn designközpontjának vezetője és munkatársai.” Támogatta, sőt megteremtette annak a lehetőségét is, ha valami újat szerettünk volna. Így mikor épp ebben a projektben az információs táblák, információs anyagok elkészítéséhez egy ún. kommunikációs designert – korábban grafikusnak hívták – akartunk alkalmazni a csapatba, Lengyel professzor ezt támogatta, a tanszék pedig finanszírozta. Fontosnak tartotta, hogy ismerjük meg a design vezető vállalatait. Rendszeres tanulmányi kirándulásokat szervezett olyan cégekhez, mint a British Rail Design Center, Conran, Ford Design Center GB, Deutsche Bundesbahn Design Center, N+P Industrial Design (Alexander Neumeister), Siemens Design Center és a Gugelot Design. Foglalkozott az előmenetelünkkel is, így többen neki köszönhetjük, hogy továbbtanultunk az akkor magasabb szintű diplomát is biztosító braunschweigi egyetemen. Hatan mentünk át, köztük Harald Leschke is, akivel később Budapesten kezdett egy meghatározó járműtervezési oktatási programot a MOME-n.”
Norbert Hammer a tanulmányai befejezése és egy terméktervezői kitérő után a Krupsnál visszatért az esseni egyetemre tanítani Lengyel mellé. Ő volt az első, aki doktori fokozatot szerzett Stefan Lengyel témavezetésével, kutatása a szemmozgások rögzítésével foglalkozott ipari formatervezési problémák aspektusából. „Minden kutatásomat, ambíciómat támogatta. Azt pedig példa nélkülinek tartom az akadémiai világban, hogy egy-egy közös egyetemi publikációnk alatt soha nem a publikációt hivatalból jegyző egyetemi professzor, azaz Stefan Lengyel neve szerepelt az első helyen, hanem az ő kívánságára mindig azé, aki a kutatás vagy a tervezés tudományos munkatársa volt.” Stefan Lengyel nyugdíjba vonulásakor Essenben, 2003. február 8-án megjelent Németország szinte valamennyi designere. A volt tanítvány, majd kolléga, Norbert Hammer tartotta az egyik köszöntőbeszédet, melyet így zárt: „Hölgyeim és Uraim! Biztosan ismerik azt a nem mindig hízelgő mondást, miszerint ha valaki mögötted érkezik a forgóajtóhoz, de előtted lép ki belőle, az csak egy magyar lehet! Nos, Lengyel professzorra ez nagyon is ráillik, azzal a kiegészítéssel, hogy ő a forgóajtóba leginkább a tanítványokat, az egyetem érdekeit, a legígéretesebb designereket tolta be, s juttatta lehetőséghez, hogy aztán a legelsők között legyenek designerként egy jobb világ alakításában. S ha az valamiért nem ment, legfeljebb áttervezte a forgóajtót…”
Who goes through the revolving door?
Reflecting upon his work as a university instructor and a manager, his students and colleagues recall his decisiveness, awareness, empathy, thoroughness, humor and his exceptional feel for diplomacy and politics, as well as his card tricks; as a designer and creator his clients and partners point to his unbelievable creativity and ability to solve problems. Upon presenting a good project his students would often hear the response: “Great, now we just have to make it.”
“I’m truly annoyed,” said Professor Lengyel, “when someone comes up with a good basic idea but cannot execute it properly. In such instances I obviously interfered, but as a teacher and a mentor I feel this is my job. It was important to me to help the students shorten the path from certain plans to their execution.” Dieter Rams stated that at several international exhibitions “there is no denying who his students were. I see Stefan Lengyel’s prints over all their work.”
What this means, exactly, is expressed by Professor Dr. Norbert Hammer, Lengyel’s one-time student, later a long-term colleague and today one of the leading figures of European design: “Professor Lengyel would point out the weak points of our various plans and projects with great sensitivity. He would get to the point and not beat around the bush. This was a great help, because he led us to creative solutions that we would only have discovered by taking long detours – if at all. We sometimes argued with him, at least, I tried to once. The first task for design students was always the design of a vacuum cleaner. A nice, complex task. At the time the fashionable color was green and its lighter shades. As such I made a fashionable and – I must now admit – rather ugly green vacuum cleaner mockup out of gypsum. You must remember that among designers the word “fashionable” in all its aspects was truly a curse word. We prioritized functionality. When I colored the hose in the trendyat-the-time green, the Professor just looked at it and said if it were brown it could pass for an oak tree.” Professor Lengyel felt it was important that he invite the best experts in the profession to lecture and consult on various university projects and tasks. This was the case, for example, when designing the TREFF railway car. “We could hardly believe what we were seeing, when, one after another, personalities like the director and colleagues of the Deutsche Bundesbahn design centre appeared in our class.” He supported us, and even created opportunities, when we wanted something new. This was the case when, in this project, we wanted to use a communications designer – they used to be called graphic designers – to produce information signs and information materials. Professor Lengyel supported this and the department funded it. Our team even toured around with him visiting leading design companies like British Rail Design Center, Conran, Ford Design Center GB, Deutsche Bundesbahn Design Center, Alexander Neumeister, Siemens Design Center and Gugelot Design. He also paid attention to our advancement, and as such many of us have him to thank for the chance to study further and gain a higher degree at HBK Braunschweig. Six of us went over, including Harald Leschke, who later started a definitive vehicle design training project at MOME in Budapest.”
After completing his studies and working as product planner for Krups Household Appliances, Norbert Hammer returned to Essen to teach alongside Lengyel. He was the first one to reach his doctorate degree with Stefan Lengyel in research in eye-movement recording related to industrial design topics. “Professor Lengyel supported all my research and my ambitions. I think it was exceptional in the academic world that, for given joint university publications, the name of the full professor, that is Stefan Lengyel’s name, was never the first on the list of authors, as he always wanted the first name to be that of the colleague who worked on the research or scholarly design.”
When Stefan Lengyel retired practically all of Germany’s designers convened in Essen on February 8, 2003. His former student, then later colleague, Norbert Hammer, gave one of the congratulatory talks, which he closed by saying: “Ladies and Gentlemen, you are probably familiar with the not necessarily complimentary saying that if someone enters a revolving door behind you but exits it in front of you, that person must be Hungarian! Well, related to Professor Lengyel this can be interpreted in a different way, namely that he always pushed the students, the interests of the university and the most promising designers into the revolving door. And afterwards he is the first to lead them out into a new world with better design. And if it didn’t work, he would redesign the revolving door…“
↑ Olyan sokan eljöttek Lengyel búcsúelőadására, hogy egy nagyelőadóba kellett átköltöztetni a rendezvényt. Essen (2003)
Jobbról: Helmut Lübke (az RfFG elnöke), Tönis Käo, Peter Raacke és Lengyel-Gefferth Andrea / So many people attended Lengyel’s farewell lecture, the event had to be moved to the large auditorium. Essen (2003)
From the right: Helmut Lübke (RfFG president), Tönis Käo, Peter Raacke, Andrea LengyelGefferth
↑ Elsőrangú, neves designerek jöttek el Lengyel egyetemi búcsúelőadására. A képen: Klaus Limberg, Norbert Bolz, Hermann Sturm és Herbert Lindinger / Outstanding, famous designers attended Lengyel’s farewell lecture. On the photograph: Klaus Limberg, Norbert Bolz, Hermann Sturm, Herbert Lindinger
↑ Az esseni búcsúrendezvényen Lengyel professzor megköszönte a több évtizedes bizalmat / Professor Lengyel thanks the audience for decades of trust at the farewell event in Essen
↓ Dieter Rams, Peter Raacke
↓ Harald Leschke, a MercedesBenz Advanced Design igazgatója, Lengyel egykori tanítványa a professzor búcsúrendezvényén. Kezében a Lengyel által megtervezett ünnepi gyertyatartó / Harald Leschke, director of Advanced Design at Mercedes-Benz and a former student of Lengyel, at the latter’s farewell event. He is holding the celebratory candle holder designed by Lengyel
↑ Az egyetemi búcsúrendezvény helyiségében nem volt megfelelő a hangulatvilágítás, ezért erre az alkalomra Stefan Lengyel egy különleges gyertyatartót tervezett, s napok alatt el is készítette. Aki csak tehette, elvitt egyet emlékbe Lengyel autogramjával / There was inadequate mood lighting in the room of the university farewell event. So Stefan Lengyel designed and in a matter of days produced a unique candle holder for the occasion. All who could took one home as a souvenir, with Lengyel’s signature on it
↑ Lengyel 2003-as búcsúrendezvényén két ipari design szakos tanítványa, Norbert Geelen és Robert Kilders csomagban köszönt el professzorától.
„Itt van még?
„Szerintem végeztünk, tűnjünk el!” / At his 2003 farewell event two of his industrial design students, Norbert Geelen and Robert Kilders, bid adieu to the professor.
“Is he still here?”
“I think we’re done, let’s get out of here!”
↓ Prof. Dr. Norbert Hammer 2024-ben. Ő Lengyel egykori tanítványa, később kollégája, ma neves német designer / Prof. Dr. Norbert Hammer in 2024. He is a former student and colleague of Lengyel and is currently a renown German designer
A design nagykövete
↑ Marion Digel professzor, az esseni Folkwang Egyetem korábbi dékánja, ipari formatervező / Professor Marion Digel, former Dean of the Folkwang University in Essen, industrial designer
Stefan Lengyel esseni tanszékvezetői működése is konfliktusokkal kezdődött, hiszen akkoriban nagy csaták folytak a design művészeti megközelítését pártolók és az ipari formatervezők között.
„Werner Glasenapp nyomán Lengyel kitartó munkája és hajthatatlansága nélkül azonban ebből az egyetemből soha nem lehetett volna a '70-es évektől a '90-es éveken át az európai designképzés egyik jegyzett központja – meséli Marion Digel professzor asszony, a Folkwang Universität der Künste korábbi dékánja. Felismerte, hogy az európai gazdasági fellendülés egyre több designert és kortárs tervezőt igényelt. Ennek érdekében áthelyezte az ipari formatervezés tanszék (Glasenapp idején „Werkgruppe Industrieform”) fókuszát a művészi, gyakorlati kísérletezéstől elszakadva egy inkább kutatás-alapú és az ipar által igényelt képzési program felé. „Lengyel egyik legnagyobb érdeme – mondja Digel professzor –, hogy a design egyik elismert nemzetközi nagykövete lett, s ezzel az egyetemünknek is nevet szerzett. Óriási diplomata volt, kiváló kommunikátor hatalmas nemzetközi kapcsolatrendszerrel. Az ő tevékenysége nyomán lehetett Essen s maga Stefan Lengyel a világ designegyetemeinek legfontosabb nemzetközi szövetségének, a Cumulusnak Bécs, Helsinki, Koppenhága és London mellett az egyik alapítója 1990ben.” Mára több mint 200 tagegyetem tartozik a szervezethez.
„Ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy az egyetem a képzés mellett a tudományos kutatásban is kiválóságra törekedjen” – hangsúlyozza Cordula Meier professzor asszony, aki Stefan Lengyel tanszékén kezdte meg egykor egyetemi oktatói karrierjét. „A mai napig jó visszagondolni arra, hogy a mi egyetemünk – szinte egyedülálló módon – milyen fantasztikusan volt felszerelve, s a legkorszerűbb technológiákkal dolgozhattunk. Ez a '70-es, '80-as évek oktatásában meghatározó volt.”
Meier professzor – bevallottan Stefan Lengyel biztatására – lett aztán az első olyan német designtudós, akinek erről papírja is van. „Lengyel professzor úr biztatott, hogy foglalkozzam tudománnyal, s képezzem magam tovább. Engem a bölcsészettudományok érdekeltek, ő meg erre azt mondta, arra is nagy szükség van egy designtanszéken, és támogatott. Így kerültem hat évre Schwäbisch-Gmündbe, ahol designtörténetre specializálódtam, majd professzor lettem, és úgy tértem vissza Essenbe kutatni és tanítani. Lengyel professzor külön ünnepséget rendezett nekem, mikor megkaptam a profes zszori címet. Ha ma visszagondolok Stefan Lengyelre, szinte látom magam előtt, ahogy hihetetlenül sármosan, kedvesen kezel tanítványt és kollégát egyaránt. Azt hiszem, szeretett minket! Nagyon művelt, gyors gondolkodású volt. Rendkívüli kézügyessége pedig egyenesen bámulatos. Fantasztikus kártyatrükköket tudott, s különböző baráti összejöveteleken ezekkel is remek hangulatot tudott teremteni. A sármos stílus néha kemény kritikát takart, de negatív véleményét is úgy tudta előadni, hogy mindenki hálásan köszönte meg neki. Ha kissé általánosabban kellene Stefan Lengyel helyét meghatározni az európai design történetében, azt mondanám: az új német és európai design egyik megkerülhetetlen alakja, aki a design diplomatájaként, egyetemi oktatóként és nem utolsósorban roppant sikeres tervezőként írta be magát a design történetébe. Munkássága a design történetében tananyag!”
The ambassador of design
Stefan Lengyel's time as head of the department in Essen also began with conflicts, as there were significant battles between those who advocated an artistic approach to design and industrial designers.
Professor Marion Digel, Dean of the School of Design at Folkwang Universität der Künste from 2012–2019, states that it was, aside from the achievements of Werner Glasenapp before him, mainly due to Stefan Lengyel’s engagement that Essen became one of the true centers of European design training. This holds especially from the ’70s and ’90s of the 20 th century, when the center was the Design Departments at the Gesamthochschule Essen. He recognized that the European economic boom required a growing pool of designers and contemporary planners. To obtain this, he moved the focus of the department of Industrial Design (known under Glasenapp “Werkgruppe Industrieform”) away from artistic, practical experimentation towards a more research-based and industry-influenced training program. “One of Lengyel’s biggest accomplishments,” according to Professor Digel “was that he became one of the internationally recognized ambassadors of design. With this he raised the profile of our university. He was a great diplomat and an exceptional communicator with a vast international network of contacts. Thanks to his activity, in 1990 Essen and Stefan Lengyel himself were among the founders of Cumulus Association.” Back then the group of founding universities included the world’s most important design schools at the time, including schools in Vienna, Helsinki, Copenhagen and London. Today the association has more than 200 member universities.
↑ Prof. Cordula Meier volt az első, akinek Németországban papírja is volt arról, hogy designelmélet-tudós. Lengyel ösztönzésére szerezte meg egyetemi fokozatát / Prof. Cordula Meier was the first person in Germany to attain a degree in design theory. She pursued her university status at Lengyel’s urging
“At the same time he advocated the university aim for excellence not only in teaching, but in scientific research as well,” said Professor Cordula Meier, who began her career as a university instructor in Stefan Lengyel’s department. “To this day it is nice to remember how our university, university department - almost uniquely - was superbly equipped, letting us work with the most up-to-date technology. In the education system of the 70s and 80s this was a decisive factor.”
Professor Meier, admittedly at the urging of Stefan Lengyel, became the first German design scholar to have a certification in this field. “Professor Lengyel encouraged me to work on science and to further educate myself. I was interested in the humanities, to which he said that there was a great need for this in the design department, and he supported me. This was how I went to Schwäbisch-Gmünd for six years, where I specialized in design history and became a professor. Then I returned to Essen to conduct research and teach. Professor Lengyel held a special ceremony for me when I was given the title of professor. When I think back today on Stefan Lengyel, I can picture how he treated both his students and colleagues with unbelievable charm and kindness. I think he loved us! He was very cultured and was quick-thinking. His exceptional manual skills were simply magical. He knew fantastic card tricks, and at various social events would perform them to set a great mood. He was charming and very determined at the same time, so his style attracted heavy criticism at times, but he could express a negative opinion in such a way that everyone would thank him for it. If I were to describe Stefan Lengyel’s place in European design history more generally, I would say he was a defining figure of new German and European design, who, as a diplomat of design, a university instructor and, last but not least, a very successful designer, put himself on the map of design history. His work is part of design history!”
↑ Christa Nolte volt Lengyel külügyekért felelős munkatársa több évtizeden át az esseni Folkwang Egyetemen / Christa Nolte was Lengyel’s colleague responsible for international relations for several decades at the Folkwang University in Essen
Stefan Lengyelt – valljuk be – nem mindenki szerette. Határozott fellépésével és tudatos koncepciójával néha érdekeket sértett, gyakran szándékosan is. A fejlődés és a fejlesztés nem mindig népszerű, sokan rossz néven veszik, ha kimozdítják őket a langyos komfortzónájukból. „Sokszor azért is bírálták – meséli egykori közvetlen munkatársa
Christa Nolte –, hogy miért van annyit házon kívül. Hát azért, mert az egyetem, a tanszék érdekében tárgyalt, partnereket és forrást szerzett, s sokszor mondták rá, a design utazó nagykövete. Rengeteg irigye akadt, mert a hallgatók mind az ő kurzusaira akartak járni. Nála látták, hogy gyakorlatorientált, valódi projekteken keresztül tanít, semmi lila művészkedés, a funkcionalitást szem előtt tartó képzést valósít meg. Aki nem nála tanult, az is bekéredzkedett hozzá konzultálni, s kikérte a véleményét. Tőle megtanulható – nem akarok túlozni, de így van –, hogyan változtassuk meg a világot. Nagyon sok tanítványa, én magam is, az ő hatására lettünk azzá, akik vagyunk. Vonatkozik ez olyan neves designerekre is, mint Gorden Wagener, aki ma a Mercedes vezető tervezője. Annak idején Lengyel professzor javasolta, menjen Londonba továbbtanulni Erasmus-ösztöndíjjal, s emlékszem, úgy jött vissza, hogy „mi Essenben sokkal többet tudunk a designról”.
Stefan Lengyel – let’s be honest – was not loved by everyone. With his strong-mindedness and unwavering concepts he sometimes went against the interests of others, sometimes intentionally. Progress and development are not always popular. Many people are not pleased to be pushed out of their comfort zone. “He was often questioned,” says his former colleague Christa Nolte, “for being out of house so often. Well, because he would be negotiating on behalf of the university and the department, acquiring partners and resources, and it was often said he was design’s traveling ambassador. Many people were jealous of him, because the students all wanted to take his courses. They saw that he was practical-oriented and would teach through real projects. There was no superfluous stuff: he taught with a constant eye to functionality. People who did not study with him would visit him for consultation and seek his opinions. From him you could learn – and I do not exaggerate, because it is true – how to change the world. Many of we, his students, myself included, became who we are today thanks to his effects. This is the case for famous designers like Gorden Wagener, who is today Mercedes’ chief designer. At that time Professor Lengyel recommended he go study in London with an Erasmus scholarship, and I remember him returning and saying “we know much more about design in Essen.”
↓ A kölni vásáron 1988-ban (ORGATEC ’88 kiállítás) / At the Cologne fair in 1988 (ORGATEC ’88 exhibition)
↑ Lengyel valódi designdiplomata volt. Egyetemi professzorként, a VDID elnökeként s gyakorló tervezőként a designképzés dinamikus és korszerű fejlesztésén dolgozott, együttműködve számos német és nemzetközi partnerrel. Ennek egyik fóruma volt a „Symposium: Perspektiven der Designausbildung, Konzepte und Impulse”, melyet az észak-rajna-vesztfáliai tudományos és kutatásügyi minisztérium közreműködésével szervezett 1994-ben. Balról jobbra: Stefan Lengyel, Tönis Käo, Wolfgang Jönsson, Mario Trimarchi, Heiner Kleffner, Seppo Väkevä, Bernd B. Schierbeek, Jörg Dümmig-Zitzmann, Peter Zec /
Legyel was a real design diplomat. As a university professor, the president of VDID and also as a practicing designer he worked on the dynamic and modern development of design. To achieve this he cooperated with German and international partners of the field. One of the forums was the symposium: „Perspektiven der Designausbildung, Konzepte und Impulse” organized by him and the Nodrhein Westfalen Ministry for Science and Resarch in 1994.
Left to right: Stefan Lengyel, Tönis Käo, Wolfgang Jönsson, Mario Trimarchi, Heiner Kleffner, Seppo Väkevä, Bernd B. Schierbeek, Jörg Dümmig-Zitzmann, Peter Zec
← A designegyetemek mára több mint 200 tagot számláló szakmai szervezetét, a Cumulust 1990-ben alapította öt európai egyetem. Stefan Lengyel, az esseni Folkwang Egyetem ipari design teljesítménye alapján, egyeteme képviseletében az alapítók asztalánál ült / Cumulus, the professional association of design universities, was established by five European universities in 1990. It now has over 200 members. Stefan Lengyel, as the representative of the Folkwang University in Essen, and in recognition of his work in industrial design, was among the founders
↖
↑ Hermann Sturmmal Tokióban, Musashino Art University, workshop, 1996 / With Hermann Sturm in Tokyo, Musashino Art University, workshop, 1996
← iF Design Award, zsűri, 1990, Hannover. Balról jobbra: Dieter Rams, Vittorio Lampugnani, Herbert Schultes, Stefan Lengyel, Deane Richardson, Kenji Ekuan, Robert I. Blaich, Herbert Lindinger, Yuri Solovjev, iF-munkatárs, Michele de Lucchi, iF-munkatárs, iF-munkatárs / iF Design Award jury, Hannover, 1990. From left to right: Dieter Rams, Vittorio Lampugnani, Herbert Schultes, Stefan Lengyel, Deane Richardson, Kenji Ekuan, Robert I. Blaich, Herbert Lindinger, Yuri Solovjev, iF tech assistant, Michele de Lucchi, iF tech assistant, iF tech assistant
↙ Poggenpohl, zsűrizés. Középen Arno Votteler, Peter Frank, 1990 / Poggenpohl, jury session. Center: Arno Votteler, Peter Frank, 1990
↑ Designbörse (Stuttgart), zsűri, Herbert Hirche és Peter Frank társaságában / Designbörse (Stuttgart) jury, in the company of Herbert Hirche and Peter Frank
← Staatspreis für Gutes Design Österreich (Jó design állami díj, Ausztria), zsűri, 1990, Bécs / „Staatspreis für Gutes Design Österreich” “Good design state prize Austria”, 1990, Vienna, Jury
↙ Red Dot zsűrizés, 2003 / In the Red Dot jury, 2003
↓ Red Dot zsűrizés 2004, Stefan Lengyel, Robert I. Blaich, Marcello Morandini / Red Dot jury, 2004, Stefan Lengyel, Robert I. Blaich, Marcello Morandini
→ Stefan Lengyel 1980-ra Németország egyik legnevesebb designprofesszora és tervezője volt. Nemzetközi kiállítások, díjak zsűrijének rendszeres résztvevője. Itt George Nelsonnal, a világhírű amerikai formatervezővel kivetítve a Braun-díj 2005-ös díjkiosztóján, amikor átvehette a Braun elismerését mint a legtöbb nyertes hallgatót felkészítő tanár / By 1980 Stefan Lengyel was one of Germany’s most renowned design professors and designers. He regularly took part in international exhibitions and as a jury member for competitions. Here he is pictured on screen with George Nelson at the 2005 Braun Prize ceremony, when Braun recognized Lengyel for having trained the highest number of awardwinning students
Germania felix: a nemzetközi pálya kiteljesedése
Lengyel professzor a hatvanas évek végére már az a vonzó karakter a nyugat-német szakmában, aki aztán kiváló szakmaszervezőként, nemzetközi rangú zsürorként és a világot Kanadától Japánig bejáró tanárként, illetve megkerülhetetlen tanácsadóként és gazdagon díjazott tervezőként válik ismertté és elismertté. 1968-ban tanítványa, Florian Seiffert nyerte az első Braun-pályázat fődíját. Ennek is köszönhetően Lengyel gyakori zsűritaggá lett számtalan nemzetközi pályázaton. Innen ismerte meg George Nelsont is, akivel egy alkalommal közösen bíráltak három álló napon át, s aki meggyőződve Lengyel perelhetetlen kiválóságáról, később meghívta az 1982-es aspeni designkonferenciára (International Design Conference Aspen, IDCA). Itt három amerikai egyetem és professzoraik mellett (a Pasadenai Art Center College of Design, Donald Kubly, a chicagói Illinois Institute of Technology, Dale Fahnstrom, a Cranbrook Academy of Art, Michael McCoy) egyetlen európaiként Stefan Lengyelt hívták meg az esseni egyetemről, hogy megvitassák a designoktatás korabeli kérdéseit. Aspen igazi designer csúcstalálkozó volt, aki ott megfordult, megkérdőjelezhetetlenül kanonikus figurájává vált a nemzetközi designkultúrának. Stefan Lengyel előadása óriási, a mai napig élő visszhangot keltett. Ottani megfogalmazásait azóta is a design alapvetésének tekintik.
„Az amerikaiak kíváncsiak voltak ránk, vajon mi itt, Európában hogyan közelítjük meg a designt. Azt próbáltam elmagyarázni, hogy a designer számára nem az eladhatóság a legfontosabb és egyetlen szempont. Valahogy kiszakadt belőlem az a mondat angolul, hogy: Design is the conscience of the product. Azt akartam kifejezni, hogy tervezőként felelősséget kell vállalnom azért, amit csinálok. Ez pedig lelkiismeret kérdése. Magyarul vagy németül soha nem tudtam volna így megfogalmazni, de tökéletesen kifejezte azt a törekvést, amelyet a mai napig fontosnak tartok.”
Germania felix: the execution of the international career
↑ Richard von Weizsäcker, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke (1984–1994) fogadja Lengyelt mint a német designerszövetség elnökét / Richard von Weizsäcker, President of the Federal Republic of Germany (1984-1994), receives Lengyel in the latter’s capacity as president of the German designers’ association
By the end of the sixties professor Lengyel was a well-known figure in West German professional circles: he was an outstanding organizer in the field, a renowned judge in international design competitions and an educator who had taught from Canada to Japan. Further, as a sought-after consultant and multiple award-winning designer, he became well-known and recognized internationally. In 1968 his student Florian Seiffert won the first Braun Prize, which led to Lengyel serving as a jurist in numerous international competitions. This is how he got to know George Nelson, with whom he once worked as a judge over three days, and who, convinced of Lengyel’s exceptional stature, later invited him to the 1982 International Design Conference Aspen (IDCA). Here, along with three American universities and their leading professors (Pasadena's Art Center College of Design with Donald Kubly, Chicago's Illinois Institute of Technology with Dale Fahnstrom, Cranbrook Academy of Art with Michael McCoy), the only European professor that was invited to discuss contemporary issues of design education was Stefan Lengyel from the University of Essen. Aspen was a true designer summit. Anyone who attended unquestionably became a canonic figure of international design culture. Stefan Lengyel’s lecture was an enormous success and is still spoken of today. The thoughts he shared that day are still considered part of the foundations of design.
“The Americans were curious about us and how we here in Europe approached design. I tried to explain that for the designer the most important and singular aspect was not marketability. Somehow the sentence slipped out of me in English: Design is the conscience of the product. What I wanted to express was that as a designer I had to take responsibility for what I was doing. And this is a question of conscience. I never would have put it this way in Hungarian or German, but it perfectly stated the effort that I deem important to this day.”
↓ Lengyel a háztartási eszközöket gyártó holland Curver designtanácsadójaként a ’70-es években / Lengyel as consultant designer of the Dutch household company, Curver in the ’70s
Aspenben Stefan Lengyel, már mint az igazi nagyfiúk egyike, a kilencvenes években szerepelt legközelebb. Akkor a német design állt a fókuszban, az ismert német sztárdesigner, Herbert Lindinger a Bauhaus előtti, míg Lengyel a Bauhaus utáni időkről, főként Ulmról és Essenről beszélt. Akkor már Lengyel is valódi sztár volt: 1969 óta vezette az ipari formatervezők tanszékét Essenben, 1971 után rendes egyetemi tanárként, vagyis ordinarius professzorként. Ez a Német Szövetségi Köztársaság felsőoktatásának legmagasabb egyetemi beosztása, az angolszász tenured full professor megfelelője. Emellett évtizedekig a nyugatnémet ipari formatervezők szövetségének (Verband Deutscher Industrie Designer, VDID) elnöke és a Formatervezési Tanács (Rat für Formgebung) elnökségi tagja. Legnagyobb sikereit az oktatás mellett azonban tanácsadó tervezőként érte el – olyan világ márkáknál lett kulcsfigura, mint a Rosenthal, az Aral, a Curver vagy a Miele –, aki projektfejlesztések tucatjait korrigálta. Immár nemcsak diákokkal folytatta rendkívül instruktív támogató munkáját, hanem piaci tervezőkkel is.
Stefan Lengyel a design elméletét, oktatását és gyakorlatát publikációk formájában is fontosnak tartotta megismertetni a közvéleménnyel. 1989-ben az esseni designerképzés negyvenedik évfordulóján Hermann Sturmmal közösen szimpóziumot és kiállítást rendezett a Museum Folkwangban Berthold Beitz, az Alfred Krupp von Bohlen und Halbach Alapítvány kuratóriumának elnöke védnökségével s a költségek fedezésével; erre az alkalomra jelent meg az iskola történetét feldolgozó, Design Schnittpunkt Essen című kötet.
↑ Berthold Beitzcel, a Krupp vezérigazgatójával, az általa támogatott és védnöksége alá vett Design Schnittpunkt Essen kiállitás megnyitóján, 1989 / With Berthold Beitz, CEO of Krupp, at the opening event of Design Schnittpunk Exhibition that he supported and was the patron of, 1989
The next time Stefan Lengyel attended Aspen was in the nineties, this time as one of the big players. This time the focus was on German design. The star designer Herbert Lindinger spoke of pre-Bauhaus times, while Lengyel reported on the post-Bauhaus period, especially Ulm and Essen. By this point Lengyel too was a global star: he had been chairing the industrial design department in Essen since 1969, as professor ordinarus since 1971. This is the highest university rank in the Federal Republic of Germany, and is the equivalent of tenured full professor in anglophone countries. Further, he served as the president of the West German industrial design association (Verband Deutscher Industrie Designer, VDID) and was a member of the board of the Design Council (Rat für Formgebung). His greatest successes outside education lay in his work as a consulting designer – one who provided oversight for dozens of design projects; he was a key figure for global brands like Rosenthal, Aral, Curver and Miele. By this point he was offering exceptional instructive support work to not only students, but designers on the market as well.
Beyond developing theory, training and practice in publications, Stefan Lengyel placed great importance on getting the general public to become familiar with design. In 1989, on the fortieth anniversary of design training in Essen, he collaborated with Hermann Sturm to host a symposium and exhibit at the Museum Folkwang. Berthold Beitz, the president of the board of the Alfred Krupp von Bohlen und Halbach Foundation, served as the patron and co-sponsor: this was when the book covering the school’s history, Design Schnittpunkt Essen was published.
↑ George Nelson levele Dieter Ramsnak / George Nelson’s letter to Dieter Rams
1981. szeptember 25.
Kedves Dieter!
Egy igazán csodálatos hónapot töltöttem Finnországban, s ahányszor csak rágondolok, mindig jó érzéssel tölt el az a meglepetés, hogy Te is jelen voltál! Bárcsak gyakrabban érnének ilyen meglepetések!
(…)
Nem tudom, mondtam-e Neked, hogy az 1982. évi aspeni designkonferenciának én leszek az elnöke, s még nem tudom, hogy ez szerencse-e vagy tiszta őrültség. (…) A konferencia címe: „A felkészült szakember” (…) a felkészült ez esetben nyilván sokkal többet jelent, mint hogy tanult vagy képzett, egy sor olyan készséget is jelent, melyeket nehéz leírni. Például az éveken át összegyűjtött tapasztalatot, mely képessé tesz például arra, hogy menedzsmentekkel tudj együttműködni. Nagyon nehéz leírni ezeknek a készségeknek a sajátosságait, iskolában nem taníthatók, mégis léteznek, és igen érékes tudást jelentenek.
(…)
Szükséges, hogy többet tudjunk az iskolákról, mit csinálnak jól, mit rosszul. Sok kritika éri a designiskolákat, a design-, építész-, belsőépítész-, tárgyalkotó stúdió vezetői sokat panaszkodnak a frissen végzettek gyenge felkészültségére.
A Te Braun-versenyeden tapasztaltak viszont nagyon jó benyomást tettek rám, egynémely német iskola hallgatóinak a minőségi felkészültsége egészen kimagasló. Stefan iskolája – Essenben van? – különösen jónak tűnt!
Elképzelhetőnek tartod, hogy kaphatnánk egy leírást arról, hogy mi folyik egyik vagy másik iskolában a legjobbak közül, hogyan alakítják ki a képzést?
(…)
Gondolod, hogy Stefan partner lenne az együttműködésben? Nagyon nagy benyomást tett rám emberként és szakemberként is! Meg tudnád adni nekem a címét? Megvolt, de nem találom.
(…)
↑ Dieter Rams levele Lengyelnek / Dieter Rams's letter to Lengyel
1981. október 15.
Kedves Stefan!
Mellékelten küldöm George Nelson levelét, tőlem kéri az elérhetőségedet. Remélem, jót adtam meg, s így a levele elér Téged. A mellékelt írásból azonban már látod, mit szeretne kérni.
Kedves lenne Tőled, ha tudatnád velem is, mi a véleményed az elképzeléséről, s mit gondolsz válaszolni neki. Ami engem illet, ez nehézséget okozna, hiszen épp hogy csak beleszagoltam a hamburgi dolgokba, s a tapasztalataim egyelőre egyenlőek a nullával.
Remélem, jól vagy, s szívélyesen üdvözöllek.
Dieter 15. 10. 1981
Dear Stefan,
I’m enclosing a letter from George Nelson asking for your contact details. I hope I've given him the correct one and his letter will reach you. However, you can see from the enclosed letter what he would like to ask for.
I would be grateful if you let me know your opinion of his idea, and what you think of answering to him. As far as I am concerned, that would be difficult, as I've only just had a taste of Hamburg and my experience so far is equal to zero.
I hope you are well, and I bid you welcome.
Dieter
↑ George Nelson levele Stefan Lengyelnek / George Nelson’s letter to Stefan Lengyel
1981. december 18.
Kedves Stefan!
(…)
Nem fogom tudni megoldani, hogy a költségeket átvállalva meghívjunk a Design Konferenciára. Az ok egyszerű: nem tudjuk fedezni a tekintélyes utazási költségeket. Mindazonáltal megadtam a neved Ivan Chermayeffnek, aki a konferencia IBM-ösztöndíjas programját gondozza. Ivan továbbítja a neved jóváhagyásra az IBM-nek, s nem gondolom, hogy bármilyen nehézségbe ütköznénk. Így fogjuk tudni fedezni az aspeni utazási és szállásköltségeidet.
(…)
Most abban reménykedünk, hogy két vagy három vezető iskola és a Te iskolád bemutatkozására sor kerülhet, és ezekből a bemutatókból megismerjük azt az alapvető filozófiát és speciális módszereket, melyek átvehetők, alkalmazhatók a tananyagokban. Mindennek az lehet a végeredménye, kis szerencsével, hogy a résztvevők, néhány fontosabb iskola alapján, össze tudják hasonítani a designképzés különböző megközelítéseit.
Remélem, január végéig jó hírekkel szolgálhatok Neked (és magunknak!).
Üdvözlettel, George
↓ Stefan Lengyel bekerül a nemzetközi designélet legmagasabb köreibe / Stefan Lengyel joins the highest circles of international design
↑ ID Magazine, 1982. szeptember, október: „Stefan Lengyel ipari designer, egyetemi professzor a nyugatnémet esseni egyetemen működő képzési programjának ismertetése során úgy fogalmazott, hogy »a design a termék lelkiismerete«. Mi itt, az Egyesült Államokban nem gondolkozunk ilyen filozofikus dimenziókban. (…) Nem köteleztük el magunkat egy tiszta értekrend mellett. Az iskoláink pedig nem foglalják etikai keretbe az oktatást, miközben ez az oktatás sokak szerint nem elégíti ki a szakma igényeit.” /
ID Magazine, 1982 September, October: Industrial designer and professor “Stefan Lengyel, discussing his design program at the University of Essen, West Germany, re-marked that ‘design is the conscience of the product ’ . While we in the U.S. do not so readily consider such philosophical dimensions in discussing our curricula (…) we remain uncommitted to a clear set of values that our schools have no ethical structure to frame their more objective teaching, teaching which many feel is inadequate to the needs of the profession”
Herbert Lindinger
Az ismeretség Ulmból származott, ahol Lindinger évekig tanított. A közös érdeklődés és vonzódás a villamosokhoz hamar közel hozta őket, hiszen Lengyel diplomamunkája akkor már javában Budapest utcáin csilingelt, míg Herbert Lindinger villamosai Hamburg, Hannover és később Essen utazóközönségét szolgálták – részben ugyancsak a mai napig. De Lindinger nevéhez fűződnek számos német város utcabútorai, nem beszélve több nagy cég arculatáról és a hannoveri egyetem híres logójáról. Ez is közös bennük, hiszen az esseni egyetem filozófiáját és épületegyüttesét plasztikusan kifejező logójának tervezőteamjét Stefan Lengyel vezette.
Amikor Lindinger és Lengyel Ulmban találkozott, Ulm még – ahogy Lindinger profeszszor fogalmaz – „magányos világítótoronyként mutatta az utat az európai designképzés számára. Figyelemreméltó, milyen gyorsan tudta Lengyel az esseni képzést korszerűsíteni! Csodáltam a pedagógiai eredményeit! Szorossá akkor vált igazán az együttműködésünk, amikor 1971-ben a német designerszövetség [VDID – Verband Deutscher Industrie Designer] elnöke lettem, Lengyel pedig elnökségi tag. Az akkor még a többség számára ismeretlen designerfoglalkozás jogi, gazdasági, képzési és etikai alapjait akartuk lerakni: szerzői jogvédelem, a designerek alkotói védelme, a designszerződések nyelvezetének egységesítése, a javasolt tarifák meghatározása, a felsőfokú designképzés javítása, állandó lobby és kapcsolattartás állami intézményekkel és az újonnan alakuló designközpontokkal, formatervezési tanáccsal – igen hosszú volt a feladatok listája. Ez volt a német és egyben az európai design kibontakozásának a kora.
Emlékezetes akciónk volt az a levél, melyet 1980-ban valamennyi német tartományi miniszterelnökhöz intéztünk azzal a javaslattal, hogy legyen egységes, egyetemi szintű designerképzés az egész országban. Ne hagyja magát a politika a divathullámok által sodortatni, és ne pazarolják a pénzt a legkülönbözőbb hátterű és színvonalú, magukat designközpontnak kinevező, önjelölt iskolák százaira! A design akkoriban talán az egyik legdivatosabb fogalom volt, miközben a többség nem tudta, miről is beszél. Leginkább a divat kiszolgálásnak eszközét látták benne, de hogy mondjuk az iparban mi a jelentősége, azt kevesen ismerték még fel. Ezt a dokumentumot a német gazdasági kamara és a VDID [designerszövetség] elnöke is aláírta. Lett is foganatja, s az általunk kidolgozott designoktatási szempontrendszert sikerült bevezetni Németország egyetemein. Sikeres volt a közösen megalkotott fogalomtárunk is, melynek elterjedésével végképp bevezethettük a designt mint ernyőfogalmat, s magunk mögött hagyhattuk az egyre ósdibb s nehezen értelmezhető kifejezéseket, mint formaalkotás, formatervezés, terméktervezés [Formgebung, Formgestaltung, Produktgestaltung]. Helyüket a ma is használatos kommunikációs, szociális, termék-, mobility stb. design vette át, közös nyelvet és értelmezést alakítva ki a németországi és a nemzetközi szakmai körökkel. Ezen törekvések megvalósulása nem ment egyik percről a másikra, néha évekig tartott, óriási szakmai, emberi viták és néha feszültségek után sikerült közös nevezőre jutnunk. Mindig csodáltam, ahogy Lengyel a legkritikusabb helyzetekben is megőrizte nyugalmát, pozitív mosolyát. Ez nehéz, feszült helyzetekben nagyon sokat segített. Nem tudom, van-e egyáltalán bármi, ami ki tudná hozni a sodrából.”
Lindinger azonban nemcsak Stefan Lengyel higgadtságát tartotta nagyra, hanem az ipari design terén alkotott munkáit is. Végül is a budapesti villamosa máig forgalomban van, a városkép része, a forradalmian új benzinkút koncepcióját pedig ugyancsak a mai napig használja a világ.
Lindinger professzor 1986-ban leköszönt a német designerszövetség elnökségéről, ezután ezt a posztot 14 éven át, 2000-ig – micsoda véletlen – Stefan Lengyel töltötte be. Az már csak városi legenda, hogy 2000-től a szervezet új elnöke, a rossz nyelvek szerint Lengyel professzor nyomására, újra egy Lengyel lett: a saját menye, Susanne Lengyel. „Mondogatták akkoriban, mi van, a professzor dinasztiát alapít?” Erre csak mosolyog Lengyel professzor: „Nem hiszek a dinasztiákban. A név egyedül nem jelent előjogot, legfeljebb kötelez! Hiszik vagy nem, ez valóban demokratikus, titkos szavazás volt, egyetlen szalmaszálat sem mozdítottam meg”.
Herbert Lindinger
They first met in Ulm, where Lindinger taught for many years. Their common interests and fascination with streetcars soon brought them closer together, given that Lengyel’s thesis project was at this point running on the streets of Budapest, while Herbert Lindinger’s streetcars were already serving in Hamburg, and would soon do so in Hannover and Essen – and some of them continue to operate to this day. But Lindinger was also responsible for streetcars and street furniture in several German cities, not to mention – beside many corporate designs – the famous logo of Hannover University. This was another point they had in common, as Lengyel had led the team that designed the logo that so accurately expressed the philosophy and campus buildings of the University of Essen.
When Lindinger and Lengyel met in Ulm, Ulm was still – in the words of Professor Lindinger – “showing the way for European design training as a solitary lighthouse. The speed at which Lengyel was able to modernize the program in Essen was remarkable! I admired his pedagogical achievements! Our cooperation became truly close when in 1971 I became the president of the German designer association [VDID – Verband Deutscher Industrie Designer], and Lengyel became a member of the executive board. We sought to lay down the legal, economic, educational and ethical foundations for the design profession, which was not known to the majority of people at the time: protection of intellectual property, the protection of designers’ creativity, unification of the language of design contracts, defining recommended tariffs, improving design training in higher education, consistent lobbying and contact with state institutions and newly emerging design centers, a design council – it was a long list of tasks. This was the age of the emergence of design in Germany and Europe as well.
One of our memorable actions in 1980 was the letter that we sent to all the Lander heads of government with the recommendation there be unified, university-level designer training across the entire country. The political sphere should not be subject to waves of fashion and should not waste money on hundreds of self-appointed schools of varying background and quality calling themselves design centers! Design at the time was one of the trendiest terms, but the majority of people did not know what it was about. They mostly saw it as a tool for serving fashion, but as to what its significance was in industry, only very few recognized it. This document was signed by the president of the German economic chamber and the VDID. It was effective, and we succeeded in introducing into Germany’s universities the criteria system we had worked out. The list of concepts we authored together was also successful and allowed us to finally introduce design as an umbrella concept, allowing us to leave behind the increasingly irrelevant and difficult to understand terms like Formgebung, Formgestaltung, and Produktgestaltung. These were replaced by terms still used in today like communication-, social-, product-, mobility-design, etc., forming a common language and set of interpretations with German and international professional circles. The execution of these efforts did not succeed from one moment to the next; we had to move through massive professional and human debates and often tensions to achieve a common ground. I always was in awe of how Lengyel could keep his calm and his positive smile in even the most critical situations. I don’t know if there’s anything that could shake him.”
Lindinger, however, not only admired Stefan Lengyel’s calm demeanor, but his work in industrial design as well. No wonder: Lengyel’s streetcar in Budapest is still a visual symbol of the city, his revolutionary new gas station concept is also used worldwide to this day – to mention just two of his most important projects.
In 1986 Lindinger resigned from the presidency of the German design association, and the post was filled for 14 years, until 2000, by – what a coincidence – Stefan Lengyel. Rumor has it that it was Lengyel’s pressure tactics that led to the choice of the next president of the organization from 2000: Lengyel’s daughter-in-law, Susanne Lengyel. “They asked at the time: is the professor building a dynasty? I don’t believe in dynasties. A name in and of itself does not bring privilege, but at best responsibility!” – smiles Professor Lengyel.
„Amíg azonban Stefan Lengyel volt az elnök – meséli Lindinger –, egymást érték a színvonalasabbnál színvonalasabb és roppant hatékony találkozók, konferenciák és előadások a designról és társadalmi szerepéről az ő szervezésében. Sok nagy jelentőségű előadásra vagy pódiumbeszélgetésre engem is többször meghívott más ismert, nagy befolyású személyiségekkel együtt – mind-mind a design fontosságát, szerepét felmutatva. Emlékezetes volt egy európai tematikájú rendezvény Essenben 1994-ben az Európai Bizottsággal együttműködve, Design és Európa címmel, melyen egyszerre három szövetségi miniszter, Otto Schilly, Heiner Geissler és Joschka Fischer mellett én is előadhattam mint az Európai Designszövetség, a BEDA társalapítója.”
Herbert Lindinger professzor végül fontosnak tartotta összegezni: „Lengyel esseni iskolája Európában a legjobbak közé tartozott, és szemléletében nagyon hasonlított az ulmi iskolához, ezért Stefan Lengyelt rövid ott töltött ideje ellenére is igazi ulminak tartom. Az ulmi iskola közismerten hangsúlyos demokratikus lendülete egy a tervezési archívumomban megtalálható magyar miniemlékműre emlékeztet: egy kis darab szögesdrót az egykori »vasfüggönyből«, rajta a magyar zászló egy darabja harsány színeivel. Biztos vagyok abban, hogy Lengyel a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen diákjainak emeritusként is azt hangsúlyozza, milyen alapvető jelentősége van a szabadságnak és a demokráciának, valamint európai szomszédainkkal való kapcsolatunknak a formatervezésben és az összes művészetben.”
He then adds: “Regardless of whether I believe it or not, this was in fact a democratic, secret ballot, and I didn’t move a single straw.”
“While Stefan Lengyel was the president,” states Lindinger, “there was a multitude of exceptionally high quality and highly effective meetings, conferences and lectures on design and its role, which he organized. He invited me and several well-known, very influential figures to hold many very significant lectures or podium speeches –all stressing the importance and role of design. There was a memorable event with a European focus held in Essen in 1994, in cooperation with the European Commission, with the title Design and Europe to which three federal ministers came, Otto Schilly, Heiner Geissler and Joschka Fischer, and I presented alongside them as the co-founder of BEDA, the Bureau of European Design Associations.”
Finally, Professor Herbert Lindinger emphasized: “Lengyel’s Essen School was one of the best on the European continent, in its approach very similar to the Ulm School. That’s why I consider Stefan Lengyel to be a true Ulmer, despite the short time he spent there. This reminds me, in connection with the well-known democratic impetus of the Ulm School, of a Hungarian mini-memorial in my design archive: a small piece of barbed wire from the former Iron Curtain, with a piece of the Hungarian flag hanging on it with its bright colors. I am sure that Lengyel, also as an emeritus, will have emphasized to his students at the Moholy-Nagy University of Art and Design in Budapest the essential importance of freedom and democracy for design and all the arts, and our significant ties with neighboring European countries.”
→ Herbert Lindinger professzorral. Stefan Lengyel Lindingert követte a német designerszövetség elnöki posztján / With professor Herbert Lindinger. Stefan Lengyel succeeded Lindinger as president of the German designer association
↑ Utcai takarítójármű. Hallgatók: Lothar Brendgens, Ludwig Littmann, Wolfgang Rebentisch, Peter Schneider / Street cleaning machine. Students: Lothar Brendgens, Ludwig Littmann, Wolfgang Rebentisch, Peter Schneider
Nem, ez nem egy Lengyel-féle termék, ez egy Lengyeltől származó mondás. Ő ugyanis úgy határozza meg a designert, mint akinek „antenna van a fején, mely körbeforog, és éjjel-nappal működik”. Míg a művészet teljesen individuális és szabad, addig a designt köti valamiféle funkcionális feladat. Ez nem pusztán egy tárgy létrehozását jelenti, hanem azt a folyamatot, ahogyan az ember érintkezik a világgal. Végül is mindegy, hogy széket, villamost vagy porszívót tervezünk-e, az a lényeg, hogy ez a kapcsolat létrejöjjön. A design tehát egy alapvető társadalmi jelenség. Ahol közösségek vannak, ott óhatatlanul designnak is lennie kell.
A designer az éjjel-nappal működő, érzékeny antennájával érzékeli a társadalom igényeit, s azokat akarja kielégíteni. A társadalmi igény pedig nem egyenlő a divattal – vallja Stefan Lengyel. „A divat nálunk mindig is szitokszónak számított.” Ha szitokszó, ha nem, az 1960-as évektől maga a design és a designer lett divatos. Aki adott magára az ipar és az építészet területén, az már designban gondolkozott, ami olyan tehetségek számára, mint Stefan Lengyel, óriási lehetőségeket tartogatott. És Lengyel fején az antenna csak forgott és forgott. Még egyetemista korában tervezte meg első vetítőgépét, tanárával és kollégájával az első robogót a Csepeli Motorkerékpárgyár számára. Diplomamunkája, a „Bengáli” villamos hamarosan Budapest, Debrecen, Miskolc és Szeged utcáin rótta a kilométereket. A Bozzay Dezsővel alkotott, kétcsuklós, sárga villamosa pedig 2024-ben még mindig jár a budapesti 2-es vonalán. Nevéhez fűződik a magyarországi „rockgeneráció” egyik legfontosabb státuszszimbóluma, a Calypso magnó, az oktatás és a prezentáció egyik meghatározó mérföldköve, az írásvetítő (lásd Designsztorik).
Az alkotó munkája Németországban egyetemi és designdiplomata-karrierje mellett kiteljesedett. „A cégek számára egyre természetesebb volt, hogy egyetemi designtanszékekhez forduljanak. Épp hogy tanszékvezető lettem Essenben 1970-ben, megkeresett a Ruhr-vidéki TÜV-iroda, a Ruhrverband igazgatója, hogy a környezetvédelem szempontjai egyre fontosabbak, s tervezői segítséget kért a közterületek tisztántartásában, magyarán az utcai szemét gyűjtésében és elszállításában. Egy iserlohni céggel, az Edelhoff GmbH-val kerültünk kapcsolatba. Ráállítottam négy hallgatót, hogy a vezetésemmel kezdjenek el kutatni. Egy ilyen feladat ott kezdődik, hogy egyáltalán mi is a szemét. Egy svájci mondás szerint, ahol szemét keletkezik, ott nem működik a gazdaság. Egy svájci parasztgazdaságban nincs szemét. De ez egy magyar disznóvágásra is igaz: ha jól csinálják, a disznó után sem marad semmi, ami szemét lenne. A kutatások alapján terveztünk takarítógépeket, melyek söpörtek, kiürítették a szemetesládákból a szemetet, valahogy úgy, mint a régi postaládáknál, hogy egy tölcsér alulról kiszippantotta, majd be is csukta a tárolót. Ez a terv is kiérdemelte a Braun Prize-t. Szép lett, praktikus is volt, végül mégsem lett belőle sorozatgyártás. Ám évekig tudtam használni a feladatot az oktatásban is, emellett vagy tíz évig jöttek kisebb megbízások szemétgyűjtők és konténerek tervezésére.” Persze Stefan Lengyelnek ott is akadt újítása: hogy lehet a legkönnyebben tárolni és kiüríteni a nagy szemeteskonténereket, hogy elférjenek, és ne akadjon be a kerekük a kukás autóba. A megoldás: a kerekeket besüllyesztették a konténerbe.
Ezen a megoldásain keresztül Stefan Lengyel valójában a design lényegét fogalmazta meg: „A design nem annyira termék vagy szolgáltatás, hanem egy felismerés. Ehhez meg kell értenünk, hogy a tervezés racionális oldaláról mi az, ami az adott időszakban törvényszerű, és hogy a társadalom számára mi az, ami kívánatos. Azt kell tudatosítanunk, hogy nem egy végtermék meghatározása a fő cél, hanem annak a módszernek a tökéletesítése, ami lehetővé teszi az aktuális problémák felismerését és megoldását. Összefoglalva: a design társadalmi jelenség, magában foglalja az alkotás és a felhasználás örömét!”
An antenna on his head, a spinning antenna
No, this is not a product designed by Lengyel, but a sentence he said. He defined designers by saying they are people “with an antenna on their heads, a spinning antenna, operating night and day.” While arts were completely individual and free, design was tied to a kind of functional task. This does not mean merely the creation of some object, but a process in which the person connects with the world. In the end, whether the design is of a chair, a streetcar or a vacuum cleaner is irrelevant; what is important is that the connection come to be. Design is as such a basic social phenomenon. Where there are communities, there must, by necessity, be design.
The designer’s constantly operating antenna senses the needs of society and seeks to serve them. Social need is not the same as fashion – claims Stefan Lengyel. “Fashion is always a curse word in our circles.” Whether or not it is a cuss, from the 1960s design itself and designers became fashionable. All serious actors in industry and architecture thought in design terms. For people with significant talents, like Stefan Lengyel, this was an enormous opportunity. The antenna on Lengyel’s head kept spinning and spinning. As a university student he designed his first projector, then his first scooter with his teacher and colleagues for the Csepel Motorcycle Factory. His thesis project, the “Bengali” streetcar, was soon running countless kilometers in Budapest, Decrecen, Miskolc and Szeged.
The dual-articulated yellow streetcar he designed with Dezső Bozzay still runs on line 2 in Budapest in 2024. He is forever associated with the Hungarian “rock generation” for having designed the Calypso tape recorder. And he produced one of the definitive tools of education and presentation, the overhead projector (see Design Stories).
His creative work unfolded parallel to his German university and design diplomat career. “For companies it was increasingly natural to turn to university design departments. Just when I became department chair in Essen I was sought out by the TÜV office in the Ruhr region, by the director of Ruhrverband, who said that environmental concerns were increasingly important and sought design help for keeping public spaces clean, that is to say to collecting and removing street trash. We were connected with a company in Iserlohn, Edelhoff GmbH. I put four students on the project, who conducted research under my leadership. This kind of task is started by thinking about what trash actually is. There is a saying in Switzerland, that trash appears where the economy is not working. There is no trash on a Swiss farm. The same holds true for a pig slaughter in Hungary: if it is done well there is nothing left of the pig to throw away. Based on our research we designed cleaning machines that swept, emptied trash from bins the way old post boxes were emptied, with a funnel emptying the contents from the bottom before closing the container again. This design won the Braun Prize. It looked good, it was practical, but it was never mass produced. But I was able to use the project in my teaching for years, and at the same time we were getting small commissions to design trash collectors and trash cans for about ten years.” Of course Stefan Lengyel came up with an innovation. How could large trash containers be best stored and emptied so that they fit and their wheels not get stuck in the garbage trucks? The solution: to sink the wheels into the container.
It was through such designs that Stefan Lengyel truly expressed the essence of design: “Design is not so much a product or a service, but a recognition. To do so we must understand design from a rational point of view, asking what is necessary at a given time, and for society itself; what is desirable. We have to make designers aware that their main goal is not a final product but instead the perfection of a process that makes it possible to recognize and solve real problems. To summarize, design is a social phenomenon, one that incorporates the joys of creation and use!”
„Egy nap, 1986-ben lehetett, a titkárnőm szólt, hogy a Mielétől – már akkor világcég volt – keresik az egyetem designprofesszorát. Azt kérdezték, vállalnék-e tanácsadást. Néhány nap múlva létrejött egy találkozó a gyárban. Kitettek elém két eszközt, egy vasalógépet és egy porszívót azzal a kérdéssel, hogy egyrészt mik ezek, másrészt miért nem tökéletesek, amennyiben nem azok. Tanárként volt ebben rutinom: ahogy a tanítványaim munkáinál is azonnal megtaláltam a gyenge pontokat, a konstrukciós vagy formai hibát, ezeket az eszközöket is alaposan megkritizáltam. Ebben maradtunk, s gondoltam, felőlük sem hallok többet, úgy vérig sértettem őket.De már másnap javasoltak egy újabb találkozót, melyre már a tulajdonos, Rudolf Miele is eljött. Ettől kezdve rendszeresek lettek a találkozók és konzultációk. Gyakran előfordult, hogy egy-egy termék esetében vita alakult ki a tervezők között, több megoldás közül melyik lenne optimális, mit válaszszanak. A megoldás általában az lett, hogy bejött a másik tulajdonos, dr. Zinkann azzal, hogy döntsön inkább Lengyel professzor, ő a mi Jolly Jokerünk! Ilyenkor döntöttem. Így lett például a Miele-porszívóknak elöl-hátul is 360 fokban körbeforgó kereke, mert aki takarít, az tudja, hogy a hátul fix kerekes verzió nem optimális.” A szakértőket legfeljebb két évig foglalkoztatták. Ám Lengyel esetében ez hamarosan negyedéves elszámolású, állandó megbízássá változott, s két év helyett egy tizenkét éves munkakapcsolat jött létre a güterslohi világcéggel.
Hasonlóan hosszú és termékeny kapcsolat alakult ki Stefan Lengyel és az Aral között. Ennek eredményét az autós társadalom ugyancsak a mai napig élvezheti (lásd Designsztorik).
The secret weapon
“One day, it must have been 1986, my secretary told me that Miele – which was a global company by then – was looking for ‘the design professor of the university’. They asked whether I could do some consulting. A few days later we met at the factory. They showed me two products, an iron and a vacuum cleaner, and they first asked me what these are, then why they are imperfect, insofar as they were not perfect. As a teacher I already had a routine for this kind of thing: just as I was able to locate the weak spots in the work of my students, or find construction or design mistakes, I proffered a basic criticism of these tools. That was that, and I thought I would not hear from them again, as I’d likely offended them to no end. But the next day they suggested another meeting, which the owner, Rudolf Miele attended. From this point on our meetings and consultations took place regularly. Often there would be debates among the designers concerning certain products, over which of the several solutions was optimal, which should be chosen. Usually, the solution was that the other owner, dr. Zinkann would come in and say ‘let professor Lengyel decide, he’s our secret weapon!’ And I would decide. This is how Miele vacuum cleaners were equipped with 360 degrees rotating wheels in the front and the back, because anyone who cleans knows that having fixed wheels in the back is not optimal.” Experts were usually hired for two years. In Lengyel’s case, however, he was given a permanent commission, with quarter-year billing periods, and instead of lasting two years, his collaboration with the Güttersloh-based global company went on for twelve years.
Soon a long and productive relationship was established between Stefan Lengyel and Aral. The results of this collaboration are still enjoyed today by the car-driving public (see Design Stories).
← Lengyel 12 éven át a Miele tanácsadójaként is dolgozott. Az ő terve nyomán lett a Miele porszívóknak elöl és hátul is körbeforduló kereke / For twelve years Lengyel was a consultant for Miele. Thanks to his designs Miele vacuum cleaners have rotating wheels in front and in the back
Kinek a golf, kinek a MOME
Szakmai függetlenségét mindvégig szigorúan megőrizte, „professzorként” konzultált, tisztes német polgári életszínvonalat teremtett családjának, s ez az akkori, jóléti NyugatNémetországban valódi stabilitást jelentett. Elképesztő kapcsolatrendszert hozott létre előbb kollégáival, majd volt hallgatóival, akik egytől egyig csúcsmárkák vezető tervezői lettek. Ő továbbra is szabad, vállalkozó kedvű, innovatív figurája maradt a szakmai közéletnek: alapítója a designegyetemek nemzetközi szervezetének, tíz éven át a ma Guy Julier vezette, nemzetközi Designer Leadership-program állandó tanácsadója, tizennégy éven át a német designszövetség elnöke. Képzési módszere és egyetemi tanszéke már-már a legenda kategóriájába sorolható, a design egyik legnagyobb feltűnést keltő, már említett meghatározása is tőle származik (a design a termék lelkiismerete), a keze alól kijövő termékek pedig sorra nyerik a díjakat.
Hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jogelődjére jöjjön tanítani, egy korai Cumuluskonferencián merült fel, mégpedig a későbbi rektorban, Kopek Gáborban, akit nemzetközi rektorhelyettesként lenyűgözött Lengyel megnyerő stílusa és szakmai profizmusa.
Persze teljesítménye nem volt ismeretlen hazájában, mind az Iparművészeti Főiskolán, mind tágabb designkörökben tudták, ki az a Stefan Lengyel. A nyugati nyitást egyre jobban pártoló, ún. Gergely-korszakban, vagyis Gergely István rektorsága idején, 1984-ben, bő húsz év után Lengyel újra hazalátogatott. „Litkei Jóska, aki még a főiskolán tanította nekünk a rajzot, jelentkezett nálam, hogy nyugati útra indul, s ha erre jár, meglátogathat-e. Mondtam, persze! Érdekes sztori... Nem voltam itthon, a feleségem nyitott neki ajtót. Andrea ismerte Litkeit, hiszen házasok voltunk már diákkoromban, a Zugligetben is. Summa summarum, Litkei becsengetett, s annyit kérdezett Andreától, hogy »ha meghívjuk Pistát, eljönne-e Pestre?« Erre Andrea: »Hát, ha meghívnád, biztos elmenne.«” Ez nyáron történt, s még azon az őszön Lengyel hazalátogatott Budapestre. „November 8-9-én tartották az I. Országos Ipari Formatervezési Konferenciát, melyen előadást tartottam. Szerénytelenség nélkül mondhatom, nagy sikere volt. Hazafelé Essenbe egy hölgy ült mellettem a repülőgépen, kezében egy napilappal. Nézi az újságot, néz engem, kicsit feltűnő volt már a dolog, végül megszólított: »Magáról itt van egy óriási kép« –mutatta a lapot. Valóban, az előadásomról írtak óriási fényképes riportot. Ez a helyzet komolyan megérintett, milyen hatással lehetek az itthoni folyamatokra. Bár akkor még eszem ágában sem volt hosszabb időre hazajönni.”
Alig egy évvel később az Iparművészeti Főiskolán vendégkurzust hirdetett, az Iparkamarában pedig nagyelőadást tartott Design felsőfokon címmel. A zugligeti kurzus címe Egy levél útja volt, s a már említett montreali, ún. integrált módszertant testesítette meg olyan formában, mely mindenkit lenyűgözött. Miből és milyen lesz a levélpapír, ragad-e boríték (Magyarországon akkoriban nem ragadt), milyen a bélyeg, milyen postaládába kerül a levél, azt ki üríti ki, milyen eszközzel és milyen ruhában, ki kézbesíti és milyen logisztika alapján egészen addig, hogy a címzett kézbe kapja. Minden szakterület részt vehetett benne a textiltervezőktől a grafikusokon át a formatervezőkig, mindenki, aki a posta arculatával és szolgáltatási folyamataival kapcsolatos bármilyen tervezői munkával hozzá tudott adni a nagy egészhez. Stefan Lengyel 1985-ös magyarországi útja és persze a levél útja a korszak designkultúrájának mitikus eseményévé vált a még mindig relatíve elzárt, gazdasági gondoktól sújtott, ún. szocialista, azaz Moszkva által megszállt és a befolyási területéhez tartozó országban. Lengyel egy csapásra legendás viszonyítási ponttá vált, igazi védjeggyé lett, neve egyet jelentett a maximális szakszerűséggel.
Arra a kérdésre, hogy idősebb korában mi vonzotta haza, miért dobta bele magát a hazai képzés reformjába újfent oly nagy erőkkel, Lengyel ma is úgy válaszol, ahogy Fülöp József rektornak felelt nyilvánosan erre a kérdésre: „Az én koromban a német professzorok golfozni járnak, én meg a Zugligetbe!” És mosolygós tekintete azóta is az alma mater és a mindenkori diákság iránti őszinte szeretetéről árulkodik.
Some prefer golf, some prefer MOME
Always guarding his professional independence, the professor did consulting, established a respectable German middle class quality of life for his family, and lived in a West German welfare state that offered stability. He established an impressive network of contacts, first through his respectable colleagues and then through his students, who all became lead designers of the most respectable brands. He continued to be involved in the public life of the profession as a free, enterprising and innovative figure: he was a founder of the international organization of design universities, for ten years served as a permanent advisor to the Designer Leadership program (led today by Guy Julier), and was president of the German design alliance for 14 years. His training methods and university department are today the stuff of legend. One of the greatest statements on design, which attracted significant attention, was authored by him (“design is the conscience of the product”), and products of his handiwork have won a slew of awards.
The idea of coming to teach at the legal predecessor of the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest came up at a Cumulus conference and was hatched by the later rector Gábor Kopek, who as deputy rector for international affairs was impressed by Lengyel with his winning demeanor and professional expertise.
Of course, those in his home country and at the University of Applied Arts were aware of his accomplishments. Most everyone in design circles knew who Stefan Lengyel was. After a twenty-year absence, Stefan Lengyel visited Hungary again in 1984, a time when István Gergely was rector at the above-mentioned university. His term was characterized by increased support to open to the west. “Jóska Litkei, who taught us drafting back in the college, got in touch with me, saying he would be traveling to the west, and if he was close by, could he come visit me? I said of course! It’s an interesting story… I was not home, so my wife answered the door. Andrea knew Litkei, as we had been married already in my student days, my Zugliget days. Summa summarum, Litkei rang the doorbell and asked Andrea “if we invite Pista to Budapest, would he come?” To which Andrea said “Well, if you invite him, I’m sure he’ll go.” This was in the summer, and that fall Lengyel visited Budapest, his old home. “The first National Industrial Design Conference was held on November 8-9, and I did a presentation. At the risk of sounding proud, it was a great success. On the way back to Essen a lady was sitting beside me on the plane, with a newspaper in her hands. She looks at the paper, then looks at me, it was getting a bit odd, and she finally says “there is a huge picture of you here.” She showed me the newspaper. And there I was, they had written a report on my talk. This situation truly touched me, and I thought about the effect I could have on processes in Hungary. Although moving to Hungary for a longer term was the last thing on my mind.”
Hardly a year later he announced a course as a guest instructor at the University of Applied Arts. He also held a lecture at the Industrial Council titled Top Class Design The title of the course offered in Zugliget was The Path of a Letter. It was the embodiment of the so-called Montreal- or integrated method in a form that was awe-inspiring for all involved. What was letter paper made of? How was it made? Do envelopes have glue on them (Hungarian envelopes at the time did not)? What is the stamp like? What mailbox is the letter dropped into? Who empties the box? With what tools and in what clothes? Who delivers it? Based on what logistics? The process was followed until the addressee received the letter. Students of all professional areas could participate, from textile designers to graphic artists to designers, everyone who could contribute to the image of the postal service and service process with any kind of design work. Over time Stefan Lengyel’s 1985 trip to Hungary and of course the path of the letter reached an almost mythical status in the design culture of the day. The country at the time was still relatively closed off, suffered economic problems, and was a so-called socialist regime, that is to say it was occupied by Moscow and belonged to the Soviet sphere of influence. With one swift stroke Lengyel became a legendary point of reference, a true trademark: his name was synonymous with maximum professionalism.
Hogy valóban milyen mérhetetlen kultusz övezte a figuráját, mutatja, hogy fű-fa rá hivatkozott a végén, ha a saját ügyes-bajos dolgait akarta elintézni, ezért aztán egyre közkedveltebbé vált a „legitimista Pista” kifejezés a magyar designkultúrában. Ez a kognitív torzítás nem Lengyelre vonatkozott természetesen, hanem azokra, akik a tudta nélkül, a nevében léptek fel, s úgy próbálták igazolni magánszámaikat. Mindez nem hogy akadályozta volna, de csak erősítette honi elismertségét, amelynek köszönhetően 1987-től már az Ipari Formatervezői Nívódíj zsűrijének tagja, 1992-ben az Ipar – ez volt az egyetem beceneve – tiszteletbeli professzora, majd 2001-től a Formatervező Tanszék vezetője egészen 2007-ig, amikor az egyetem legnagyobb kitüntetését, a Moholy-Nagy-díjat is megkapja. Leköszönésekor az egyetem Stefan Lengyel-életmű-kiállítást szervez a Ponton Galériában Halasi Rita Mária rendezésében, s még ugyanabban az évben magas állami kitüntetést is kap, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, később az emeritus professzori címet is kiérdemli a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. 2021 óta az egyetemet fenntartó alapítvány kezdeményezésére a MOME legjelesebb hallgatói az ő nevével fémjelzett kiválósági ösztöndíjban részesülnek.
Tanszékvezetői korszaka óriási hatással volt a MOME életének egészére. Szinte hihetetlen a kontraszt a kilencvenes évek állóvizéhez képest. A curriculum átalakítása mellett ő alapozta és honosította meg a későbbiekben megjelenő katalógusokat, mindezt a transzparencia jegyében: mégis mire költi az egyetem az adófizetők pénzét. A legendás Start, a Sprint, a Speed és a Shift kiadványok a Mercedesszel való egyetemi együttműködés eredményeként 2007-től jelennek meg periodikusan napjainkig. Ezekből a tágabb közösség is nyomon követheti egy tehetséges hallgatói alkotóközösség teljesítményét.
Stefan Lengyel nemzetközi kapcsolatrendszerével is elképesztő dinamikát vitt a formatervező diákok életébe, akik a többi diáktól joggal irigyelve egyre több vezető márka külföldi szakembereivel dolgozhattak együtt az egyetemen, majd gyakornokként a partnercégeknél is, mint a Braun, a Grohe, a Miele és nem utolsósorban a Mercedes-Benz.
↓ Húsz év után, 1985-ben az alma materben, a MIE-n újra workshopot tartott Lengyel professzor „Egy levél útja” címmel / Professor Lengyel holds a workshop in his alma mater after 20 years. The workshop’s title is “The journey of a letter”
↑ Pohárnok Mihály, Stefan Lengyel, Zsótér László és Scherer József az Iparművészeti Egyetem főlépcsőjén. Lengyel professzor esseni munkái mellett tanszékvezetést vállalt egykori alma materében, s megreformálta a formatervező-képzést / Mihály Poháronok, Stefan Lengyel, László Zsótér and József Scherer on the main staircase at the University of Applied Arts. Besides his work in Essen, professor Lengyel accepted a position as department chair at his alma mater to reform its design training
→ Böszörményi-Nagy Gergely alapítványi elnökkel és Fülöp József rektorral a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj átadóján 2022-ben / At the Stefan Lengyel Excellence Scholarship's awarding ceremony with Gergely Böszörményi-Nagy, president of the MOME Foundation and József Fülöp, rector in 2022
When asked what attracted him home in his older years, and why he threw himself into the reform of training in Hungary with such vigor, Lengyel still replies with his public response to the former rector, József Fülöp: “At my age German professors go golfing, but I go to Zugliget!” His smile continues to reflect his continued affection for his alma mater and its student body.
To understand the cult-like status he had earned, everyone seemed to refer to him when they were trying to take care of their own business, leading to an increasingly popular nickname in Hungarian design culture: “Legitimista Pista” [which loosely translates into a rhyming “Legitimating Steve”]. This cognitive twist was not so much about Lengyel but about those who, without his knowledge, tried to move up the ladder on the coattails of his reputation. None of this was an impediment to his reputation in his home country: starting in 1987 he was a jury member of the Grand Prize for Industrial Design; in 1992 he became an honorary professor at “the Industrial” – which was the university’s nickname at the time – and from 2001 to 2007 he was chair of the department of design, at which point he received the university’s highest recognition, the Moholy-Nagy Award. Upon his resignation the university organized a Stefan Lengyel life works exhibit at the Ponton Gallery, curated by Rita Maria Halasi. In the same year he was awarded a high state honor, the Officer's Cross of the Order of Merit of the Republic of Hungary. He was later granted the title of professor emeritus at the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest and, on the initiative of the board of trustees of the Foundation maintaining the university, the most able of MOME students have been awarded a scholarship of excellence named after him.
This time as a department chair had a significant effect on the life of MOME. The contrast with the stagnation of the 1990s is almost too hard to believe. Besides transforming the curriculum, he founded and brought to Hungary several later-to-be-published catalogs, all in the name of transparency: what else should the university spend the taxpayers’ money on? The legendary periodicals Start, Sprint, Speed and Shift are a result of the university’s cooperation with Mercedes and have been released periodically since 2007. These make it possible for the wider public to follow the achievements of the talented pool of student designers.
Stefan Lengyel’s vast international network also contributed to the increased dynamism of the life of design students. They became the envy of other students as they were able to work together with experts from several leading brands at the university, and then could practice as interns in companies like Braun, Grohe, Miele, and of course Mercedes-Benz.
Mercedesszel Budapestre
„Kopek Gábornak köszönhető az egész; az ő ötlete volt, ő hívott meg először, ő szorgalmazta, hogy a Formatervező Tanszék vezetője legyek, majd később rektorként ő hosszabbította meg a kinevezésemet. Ingázóvá váltam Essen és Budapest között. Voltak azért – legalábbis számomra – furcsaságok: nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy vitákat vagy kinevezéseket – pestiesen szólva – előre lezsírozzanak, s megmondják az embereknek, miben kire kell szavazniuk. Bizony előfordult, hogy egy-egy egyetemi értekezleten kaptam az asztal alatt egy körbejáró cédulát egy névvel: rá kell szavazni. Az ilyesmit ott helyben azonnal szóvá tettem, a többség pedig megszeppenve, de boldogan állt be mögém. Maguktól nem mertek volna ellentmondani felsőbb akaratoknak. De nekem az egyetem vezetése, később Kopek Gábor rektor olyan szakmai szabadságot biztosított, mintha Essenben lettünk volna, s kötelességemnek éreztem, hogy ha ekkora a bizalom, akkor hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet.” Lengyel fontosnak tartotta a szoros együttműködést neves ipari cégekkel, hogy a legkorszerűbb, valódi projekteken tanulhassanak az egyetemisták. Ahogy azt Essenben is meghonosította a hatvanas években. Szerencsére volt tanítványai közül számosan vezető designerként dolgoztak világszerte, volt kiből válogatni. Ezen együttműködések közül a legjelentékenyebb a Mercedes megjelenése lett Zugligetben, s ez az 1992-ben kezdődött közös munka a mai napig tart. A Mercedes szerepvállalása Budapesten egyértelműen Stefan Lengyelnek szólt.
„Harald Leschke, korábbi tehetséges tanítványom a Mercedes egyik vezető munkatársa lett. Megkerestem, lenne-e a Mercedesnek kedve Pesten előadni, tanítani. Peter Pfeiffer, a cég akkori designigazgatója rábólintott: »Miért is ne, csináljátok!«” Őt is jól ismertem, hiszen akkoriban ő volt a német formatervezési tanács elnöke. Emlékszem, az első utunk hat diákkal Grazba vezetett, ahol az ottani Mercedes-üzemet látogattuk meg. Az első feladat pedig a G-osztályos Mercedes műszerfalának megtervezése volt.” Hamarosan a nyugdíjba vonuló Pfeiffert újabb Lengyel-tanítvány követte a designfőnöki székben: Gorden Wagener. Wagener 1990-ben kezdett Essenben ipari designt tanulni Stefan Lengyelnél, és járműtervezőnek készült. „Óriási dolognak számított, hogy egyáltalán a közelébe kerülhettünk – meséli Wagener. Én ilyen nyitott embert keveset láttam életemben! Kíváncsi volt ránk! Mellette azt éreztük, hogy nekünk is lehetnek ötleteink, mi is vagyunk valakik. Ám ha nem volt megelégedve egy-egy megoldásunkkal, eltűnt a diplomácia, és nagyon nyíltan fogalmazott. De az is ő volt, aki egy vizsga előtti éjszaka egy láda sörrel jött be a műhelybe megnézni, hol tartunk!”
Gorden Wagener jelentékeny karriert futott be, ezért is fontos, ma miként látja egykori professzorát. „Stefantól nyitottságot és a mai napig érvényes látásmódot, tudást kaptam. Már az egyetemen megtanította a szakma alapvetését, elméletét, hogyan kell gondolkozni, hogy ne féljünk az újtól és az ötleteinktől, éljünk azzal az óriási szabadsággal, amely egy tervezőnek megadatik. Eközben a cégekkel való együttműködésben, amit mindig nagyon forszírozott, megtanultuk a fegyelmet, a gyakorlatot, méghozzá élesben, s hogy miként kell valamit az ötlettől a kész termékig végigvinni, kooperációkat alkotni, szponzorokkal együttműködni. Ebben Stefan igazán nagy volt. Született kommunikátor! Egyébként két mondás is járta róla, lehet, hogy már más is említette. Az egyik, hogy ő az a határozott és ügyes fickó, aki ugyan lehet, hogy utánad lép be a forgóajtóba, de biztosan előtted jön ki. A másik pedig, amit nem is tudom, ki mondott, de nagyon találó, hogy magyarnak lenni nem náció, hanem tehetség dolga. [Az idézet Siegfried Maser német designelmélet-professzortól származik, aki valóban Stefan Lengyelről mondta: „Ungar ist keine Nation, sondern eine Begabung.” A szerk.]
Driving to Budapest in a Mercedes
“The whole thing is thanks to Gábor Kopek; it was his idea, he invited me first, he encouraged me to be the chair of the design department, and later as rector he extended my appointment. I started commuting between Essen and Budapest. There were – at least to me – some strange aspects: I was not used to the idea that debates or appointments – to put it parochially – would be settled in advance, and one would be told who to vote for. Indeed there were times when, at given university meetings, I received a slip of paper that was being passed around under the table with a name written on it: that was who to vote for. I stated my staunch opposition to this kind of thing there on the spot, and the majority was thus encouraged and stood behind me. On their own they would not have dared oppose the will of the higher ups. But the leadership of the university, and later the rector Gábor Kopek, secured for me professional freedom, as if we were in Essen, and I felt that if the trust was so deep, it was my responsibility to make the most of it.” Lengyel felt it was important to have close cooperation with well-known industrial companies in order that the university students be able to study through the most up-to-date, real projects. This was much like the system he established in Essen in the sixties. Fortunately, there were a number of his former students who worked as lead designers all around the world, so there were many candidates to choose from. One of the most significant of these collaborations was the appearance of Mercedes in Zugliget: the cooperation agreed to in 1992 persists to this day. Mercedes’ role in Budapest is clearly thanks to Stefan Lengyel.
“Harald Leschke, an old and talented student of mine, became one of the leading figures at Mercedes. I looked him up and asked whether he would like to lecture and teach in Budapest. Peter Pfeiffer, the company’s design director at the time, approved: “Why not? Go ahead!” I knew him well too, as at the time he was the president of the German design council. I remember our first trip was to Graz with six students, where we visited the local Mercedes plant. The first project was to design the dashboard of the Mercedes G-class.” Pfeiffer soon retired and was followed in his position of design director by another former student of Lengyel’s, Gorden Wagener. Wagener began studying industrial design under Stefan Lengyel in Essen in 1990 and planned to be a vehicle designer. “Just getting close to him was a very big deal for us – says Wagener. I’ve seen few people in my life who are this open. He was curious about us! At his side we felt that we too could have ideas, we could be somebody. But if he was dissatisfied with some of our solutions diplomacy went out the window and he would express himself quite honestly. But he was the one who showed up at the workshop the night before an exam with a case of beer, to see how we were doing!”
Gorden Wagener has had a very significant career path, and thus his view of his old professor is of importance. “From Stefan I received openness, a way of seeing things that is still relevant today, and knowledge. At the university he taught the foundations of the profession, its theories, how to think, to not be afraid of novelty and our ideas, to make the most of the enormous amount of freedom designers were granted. In the meantime, in our collaboration with companies, which he always pushed for, we learned discipline and practice, but all live on the spot, and how to take something from the idea stage to the final product stage, how to establish cooperation and to work with sponsors. Stefan was great at this. He was born with communication skills! By the way, there were two things said about him, perhaps others have mentioned this. The first was that he was that decisive and clever guy who might enter the revolving door behind you, but would exit in front of you. The other, I don’t even know who said it, but it’s very accurate, was that being Hungarian is not to be part of a nation, but to be talented.” (This paraphrase originated from German professor of design theory Siegfried Maser, who said of Stefan Lengyel: “Ungar ist keine Nation sondern eine Begabung.” – the editor.)
A MOME-n is Stefan honosította meg a korszerű forma- és ezen belül a járműtervezést, s a Mercedes szívesen vált Stefan Lengyel professzor partnerévé ebben a vállalkozásban. Amikor 2002-ben elkezdődött a Mercedesszel való közös munka, a képzés körülményei még nem voltak valami jók. De Stefan hihetetlenül sok energiát fektetett a fejlesztésbe: a hallgatói munkák – a mi közreműködésünkkel – egyre jobbak lettek, s mára a világon bárhol megállják a helyüket. Én 2008 óta a Mercedes vezető designereként maximálisan támogatom ezt a munkát. Ma a MOME járműtervezői divíziója egy korszerű campuson szerintem Kelet-Közép-Európa legjobbja! Nekem személy szerint mindig Stefan és a saját egyetemi tanulmányaim jutnak eszembe a MOME-ról. Azon túl, hogy mi a tudásunkat átadjuk a fiataloknak, óriási öröm látni a hallgatók friss, újszerű ötleteit! Úgy gondolom – nem utolsósorban Stefan Lengyel nyomán –, hogy a design mára talán az életünk egyik legfontosabb területe, az emberiség fejlődésében óriási szerepet játszik. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Stefan Lengyel tanítványa vagyok, s remélem, hogy ő is büszke rám és még sokunkra, akik az ő nyomdokaiban vihettük valamire.”
← Stefan Lengyel 2007-ben kapta meg egykori alma materének legrangosabb elismerését, a Moholy-Nagy-díjat. Kopek Gábor akkori rektor adta át a kitüntetést / In 2007 Stefan Lengyel received the highest recognition from his alma mater, the Moholy-Nagy Award. Rector Gábor Kopek hands over the award
↑ Lengyel professzor 12 éven át volt a Miele német világcég designtanácsadója. E tevékenységből számos eredeti megoldás, illetve a jó kapcsolat okán számos hallgatói munka is született / For over twelve years professor Lengyel served as a design consultant for the German-owned international brand Miele. Several innovative solutions and student designs emerged from their long cooperation and good relationship
↓ Életműkiállítás a Ponton Galériában, Budapesten, 2007 / Lifetime work exhibition at Ponton Gallery, Budapest, 2007
Stefan established Hungarian training in contemporary form, and within this vehicle design, at MOME, and Mercedes was happy to be Stefan Lengyel’s partner in this endeavor. When joint work began with Mercedes in 2002, the conditions for training were not very good yet. However, Stefan invested a great deal of energy in the development: the student projects – with our cooperation – became increasingly better, and today they would be competitive anywhere in the world. As chief designer for Mercedes since 2008 I fully support this work. Today the MOME vehicle design division, on the modern campus, is the best in East Central Europe! For me, MOME reminds me of Stefan and my own university studies. Beyond the fact that we pass our knowledge on to the young people, it is a joy to see the students’ fresh, novel ideas! I think – not least following the footsteps of Stefan Lengyel – that today design is one of the most important areas of our lives, playing an enormous role in the development of humanity. I am very proud to be Stefan Lengyel’s student, and I hope that he is proud of me and the large number of us who, following in his footsteps, have been successful.”
← Formatervező Tanszék. Fent balról: / Department of Industrial design. From the upper left: Pujbert Sándor, Orlai Balázs, Koós Pál, Vásárhelyi János, Szentpéteri Márton, Márhoffer László, Stefan Lengyel, Vető Péter, Pyka Zsolt. Első ülősor / First seated row: Szilágyi G. Csaba, Mohácsi András, Bárkányi Attila, Toka Zoltán, Egri Zoltán, Scherer József, Cosovan Attila. Alsó ülősor / Lower seated row: Berta Barna, Szegedi Csaba, Tildi Béla, Vág Erzsébet, Simon Károly, Monostori Vladimír
↑ Kozmetikai készülékek formaterve a Braun által szponzorált diplomamunkában (tervező: Zongor Veronika, 2004) / Thesis project for cosmetic equipment sponsored by Braun (designer: Veronika Zongor, 2004)
↑ Németh Gábor, a MOME hallgatója – egyetemi feladataként – Mercedes teherautókat tervezett (2003). Tanulmányait követően a cég tervezője lett / MOME student Gábor Németh designed Mercedes trucks as part of his university studies (2003). After graduation he was hired as a designer by the company
→ Az első Mercedes-Benz-kiállítás 2003-ban az Iparművészeti Múzeumban A design varázsa címmel / The first Mercedes-Benz exhibit in the Museum of Applied Arts, titled The Magic of Design in 2003
→ Mercedes-konzultáció Budapesten, a MOME-n. Harald Leschke – Lengyel egykori tanítványa, ekkor, 2003-ban a német világcég egyik vezető designere – is rendszeresen részt vett a budapesti hallgatók prezentációján / A Mercedes consultation in Budapest, at MOME in 2003. Harald Leschke – Lengyel’s former student and one of the lead designers of the company at the time – regularly takes part in the presentations of the Budapest students
← Konzultáció Harald Leschkével, Gerhard Honerrel és a hallgatókkal 2005-ben Budapesten / Consultation with Harald Leschke, Gerhard Honer and the students in Budapest, 2005
→ Hommage à Mercedes-Benz kiállítás, 2010, Budapest / Hommage à Mercedes-Benz Exhibition, 2010, Budapest
↘ A korábbi MOME-hallgató Németh Gáborral immár konzulensként a Mercedes-Benz részéről 2014-ben / With former MOME student Gábor Németh, now a consultant with Mercedes-Benz, in 2014
→ A Mercedes vezető designerei a MOME járműtervező-képzés rendszeres résztvevői. Szemeszterenként többször jönnek Budapestre, hogy a hallgatókkal foglalkozzanak. 2010, Harald Leschke és Gorden Wagener, egykori Lengyel-tanítványok Essenben, Scherer József egyetemi tanár, illetve egy prezentáló hallgató, Húnfalvi András, e kötet egyik szerzője, ma a mobilitás-design program egyik vezetője /
The leading designers at Mercedes regularly participate in the transportation design training at MOME. They visit Budapest several times each semester to cooperate with students. 2010: Harald Leschke, Gorden Wagener, former students of Lengyel in Essen, József Scherer, university professor, and a presenting student, a co-author of this volume, and one of the current leaders of the mobility design program, András Húnfalvi
→ A MOME járműtervezést tanuló hallgatói rendszeresen prezentálnak a Mercedes vezető designereinek, köztük az igazgatónak, Gorden Wagenernek. 2014 ősze, Gorden Wagener, a Mercedes-Benz designigazgatója, Stefan Lengyel professzor, Wagener egykori tanára Essenben, egykori MOME-s diák, a MOME professzor emeritusa, Scherer József egyetemi tanár, Koós Pál tanszékvezető, 2024-től a MOME rektora /
The transportation design students at MOME regularly present for leading designers at Mercedes, including the Chief Designer Gorden Wagener. Fall, 2014: Gorden Wagener, Chief Designer at Mercedes-Benz, professor Stefan Lengyel, Wagener’s former teacher, former MOME student, professor emeritus at MOME, József Scherer, university professor, Pál Koós, department chair and rector of MOME since 2024
← Stefan Lengyelt 80. születésnapján, 2017. október 5-én egy kötettel köszöntötte egykori alma matere, a MOME. Gorden Wagener, a Mercedes designigazgatója, Lengyel egykori tanítványa az alábbi sorokkal gratulált korábbi professzorának, immáron barátjának: „Kedves Stefan! Egykor a professzorom voltál Essenben – ma kollégám Budapesten –, de akkor is és ma is az egyik legjobb designer vagy, akit csak ismerek! A legjobbakat a 80.-hoz! Gorden” /
To mark Stefan Lengyel’s 80th birthday on October 5, 2017, his alma mater, MOME, produced a commemorative book. Gorden Wagener, chief designer at Mercedes and Lengyel’s former student, congratulated his former professor and current friend as follows: “Dear Stefan, You were once my professor in Essen – and today you are my colleague in Budapest – but back then and still today you were one of the best designers I’ve ever known! All the best to you on your 80th! Gorden”
Minden sikerült, avagy majdnem rektor?
„Minden azért nem” – számol be a kilencvenhez közeledve hiányérzetéről Stefan Lengyel. „Nagy kár, hogy nem tudok írni!” Ha megkérdezik tőle, mai fejjel mi szeretne lenni, a válasz azonnal érkezik: „erfolgreicher Schriftsteller”, sikeres író. „Mindig irigyeltem azokat, akik szavakkal, mondatokban tudták kifejezni, leírni a gondolataikat” – mondja az a Lengyel professzor, akinek 1982-es aspeni designdefiníciója oly pontos, s azóta is megdönthetetlenül tartja magát. „Én mindent térben észlelek, térben látok. Nekem egy naptár például nem más, mint egy lépcső.” Lengyelt az egyik legkreatívabb designernek tartják világszerte, akinek sajátja, hogy össze nem illő dolgokat úgy kombinál, hogy valami új és értelmes jöjjön létre. Ezzel vannak tele a designtörténetek, a róla szóló cikkek, riportok ezrei. „Igen! – mondja. – De bárcsak le is tudnám írni mindazt, ami a fejemben van! Tanulni soha nem késő, és soha nem tudni, kitől tanul az ember olyasmit, ami az életét határozza meg. Volt egy nagyon ismert grafikus kollégám az esseni egyetmen, Willy Fleckhaus. Óriási reputációval rendelkezett, igazi nagy név volt. Egyszer kiírtak egy igen kurrens vezetői állást az egyetemen, és a kollégák hetekig sustorogtak, vajon a nagy Fleckhaus megpályázza-e a pozíciót. Egy délelőtt összetalálkoztam vele az essen-werdeni campuson az olasz kávézóban, s megkérdeztem tőle, megpályázta-e az állást. Felnézett kissé értetlenül, majd így szólt: »Egy Fleckhaus nem pályáz meg egy állást… Ha én kellek nekik, majd felkérnek.« Ezt átvettem tőle, annyira tetszett!” Így mikor a kilencvenes évek elején megkeresték, pályázza meg a MOME, akkor Iparművészeti Egyetem rektori pozícióját, a fleckhausi mondattal hárította el. Ehhez azóta is tartja magát: egy Stefan Lengyel nem pályázik.
Everything works out, or the almost-rector?
“Not everything” says Stefan Lengyel of his shortcomings as he approaches the age of ninety. “It is a shame that I can’t write!” When asked what he would choose to be, knowing what he now knows, he immediately responds: “erfolgreicher Schriftsteller”, a successful writer. “I was always jealous of those who could express or write their thoughts in words and sentences” says professor Lengyel, whose 1982 definition of design (in Aspen) continues to be relevant. “I observe and view in all spaces. To me, for example, a calendar appears as a staircase.” Lengyel is considered one of the most creative designers worldwide, whose signature is the ability to combine things that don’t go together to create something new and sensible. His design stories are full of such instances, as are thousands of articles and reports about him. “Yes!” he says “though I wish I could write down what was in my head! It is never too late to learn, and you never know who you will learn something useful from. Life will decide that. There was a very well-known graphic artist at the university in Essen, Willy Fleckhaus. He had a great reputation and was a very big deal. One day they advertised a leading position at the university, and for weeks the colleagues were whispering about whether Fleckhaus would apply for the position. One morning I ran into him at the Italian café on the Essen-Werden campus and I asked him whether or not he would apply. He looked up in some wonder and said “a Fleckhaus does not apply for a job… If they need me, they will ask me.” I took this from him, I liked it so much!” As such, when he was sought out to apply for the position of rector of MOME (then the University of Applied Arts) he brushed the inquiry away with the Fleckhaus statement. And he has stuck to his guns: Stefan Lengyel does not apply for jobs.
→ Az 1992-es formatervezési nívódíj zsűrizésén Simon Károly és Lissák György formatervezőkkel / With designers Károly Simon and György Lissák during the jury session of the 1992 Hungarian Design Prize
2017-ben kiállítást rendeztek a budapesti Műcsarnokban Körülöttünk. Nemzeti Szalon 2017, Iparművészet és Tervezőművészet címmel. A tárlat arányai Lengyel professzorban a hatvan évvel azelőtti esseni vitát idézték fel: művészet és/vagy ipari design. A tárlaton ugyanis design címszó alatt többségében szőnyegek és gobelinek szerepeltek, különböző művészi alkotások, sok minden, amit hagyományos iparművészek terveznek, míg az ipari design termékei egy eldugott, ici-pici sarokba szorultak. „Egy autó formája lényegesen nagyobb hatással van az emberekre, mint akárhány gobelin a márvány előcsarnokban. Az IKEA termékei pedig még fontosabbak. Nem jók az arányok!” –jelentette ki a professzor a tárlaton rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A válasz nem maradt el a hivatalosság képviselőjétől: „Nem hagyjuk a kultúránkat a nyugat-európai irányzatok által befolyásolni! A kézművességet nem áldozzuk fel a design, a nyugati szemlélet oltárán.”
Arra a kérdésre, hogy érdemes-e ennyi év után beleállni ilyen vitákba, Stefan Lengyel így válaszolt: „A ti generációtok ezeken a vitákon, úgy gondolom, nagyon remélem, már túl van. Az elavult nézetekkel pedig mindig vitatkozni fogok. A design számomra ugyanis nemcsak a termék, hanem az én lelkiismeretem dolga is…”
Essen, Budapest, 2024
In 2017 an exhibit was organized in the Budapest Fine Arts Hall titled All Around Us. National Salon 2017, Applied Arts and Design . The composition of the exhibit reflected the debates professor Lengyel participated in sixty years previous in Essen: arts and/ or industrial design. Under the banner Design the exhibit displayed mostly rugs and tapestries, various artistic creations and many items that are traditionally designed by applied artists, while the creations of industrial designers were packed into a tiny, hidden corner. “The form of a car has a significantly bigger effect on people than any number of tapestries in a marble foyer. IKEA products are more important. The proportions are no good!” stated the professor at the roundtable held at the exhibit. The representative of the authorities was quick to retort: “We won’t let our culture be influenced by West European orientations. We will not sacrifice handicrafts on the altar of design and the western viewpoint.”
When asked whether, after all these years, it is worth participating in such debates, Stefan Lengyel answers: “Your generation, I think, I truly hope, has moved beyond these debates. I will always argue against outdated views. For me design is not just the product, but an issue of my conscience too…”
Essen, Budapest, 2024
Designsztorik
Design Stories
Egy zugligeti diplomamunka Budapest útjain: a „Bengáli” csuklós villamos
TERVEZŐ: STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ: FŐVÁROSI VILLAMOSVASÚT (FVV)
98 → Lengyel diplomamunkája valósággá vált: a „Bengálinak” nevezett villamos Budapesten, az 1960-as években / Lengyel’s university thesis became reality: the streetcar nicknamed “Bengali” on the streets of Budapest in the 1960s
Lengyel 1960 őszén diplomájára készült az Iparművészeti Főiskolán, amikor talált egy újságcikket arról, hogy a Fővárosi Villamosvasút új, csuklós villamosokat tervez gyártani az elavult budapesti járműállomány megújítására.
Ebben az időben már számos nyugat-európai példa mutatta, hogy a jövő a csuklós villamosoké, így az FVV modernizálási törekvései valóban egybeestek a nemzetközi trendekkel. Az már kevésbé, hogy a tervezett villamosokat nem ipari körülmények között, hanem az üzemeltető társaságnál házilag, két régi ikerkocsi egymáshoz toldásával, egy közbülső, csuklós elem beépítésével szándékoztak megépíteni, meghagyva a régi motorokat és alvázakat.
Lengyel a megbízást saját proaktivitásának köszönhette. 1960 őszén az említett újságcikkre hivatkozva bement az FVV Akácfa utcai központjába, ahol némi telefonálás után egyenesen Gintl József, a vállalat műszaki főmérnöke irodájába kísérték. Gintl nyitott volt a közös munkára, de jelezte, hogy sietni kell, hiszen már javában folyik a váz előkészítése a Füzesi Árpád Főműhelyben. Lengyel így egy utolsó pillanatos projektbe csöppent, az első terveknek hetek alatt el kellett készülnie.
A korai skicceken látható, hogy Lengyel már 1960-ban kísérletezett nagyon haladónak számító, szögletes formákkal és aszimmetrikus homlokfalakkal, már-már az évekkel későbbi, Ganz-féle ipari csuklóst előrevetítve. A villamostársaság végül a kor mainstream divatjának megfelelő, gömbölyded, szimmetrikus irányt választotta. A villamos egyterű kialakítása révén három ajtón keresztül biztosította a hatékony utascserét, melyet felszállási és leszállási ajtók kijelölése is tovább segített: a hátul ülő kalauznál felszálló utasok később elöl tudtak leszállni. A beltér designja szintén Lengyel feladata volt.
A korai skicceken már láthatóak színtervek, valamint a kapaszkodók és a térelrendezés pontos rajzai, amelyek a tervekhez hűen kerültek gyártásba a Bengáli becenevű járművek.
A fejlesztés Lengyel szerint organikusan zajlott. A megrendelő a kivitelezés során többször is változtatta szándékait, a terveket pedig sokszor a műhelyben dolgozó idősebb mesterek saját hatáskörben alakították. Az FVV részéről bátor lépés volt, hogy egy fiatal designerre bízták az új villamost, Lengyel pedig megfelelő kompromisszumokkal egy designban előremutató, ugyanakkor megfelelően gyártható és a megbízó által is elfogadott villamost tervezett.
Lengyel mindeközben, 1961 júniusában sikeresen lediplomázott. A fejlesztés feszített tempója miatt a mestermunka azonban több ponton eltért az akkor már készülőben lévő villamostól. A bemutatott terv látványos, a prototípusnál tisztább, szögletesebb formakaraktert kapott: modernebb orrával, nagyobb üvegfelületeivel a megvalósuló modellnél haladóbb szemléletet képviselt. A diplomamunkában bemutatott számos újítás közül a technológiai korlátok és a feszített tempó miatt sok mindent ki kellett hagyni. Ezek közé tartoznak a féloldalas, a peron esővédője fölött elfutó áramszedők, a viszonylatjelző asszimetrikus elhelyezése és a rendkívül innovatív, az ajtók nyitásakor kibillenő viszonylatjelző tábla (melyekkel a várakozó utasok a megállóban egymás mögött álló villamosok közül könnyebben felismerik a nekik megfelelőt).
A mechanikai alap egyszerűségét hatékonyan ellensúlyozta a jó design, melynek köszönhetően a jármű rendkívül modernnek hatott. A korabeli újságcikkek alapján az utazóközönség és a szakma is pozitívan fogadta az új villamost, amely végül 1961 októberében mutatkozott be Budapest utcáin.
DESIGNSZTORIK
↑ Lengyel skiccei, rajzai a csuklós villamoshoz / Lengyel’s sketches for the articulated streetcar
↓ Lengyel diplomamunkájához készült skicce, amelyre visszautal a későbbi „ipari csuklós” formaterve, 1961 / Lengyel’s sketch originally made for his thesis project which is later referenced in the ‘industrial articulated’ streetcar’s design, 1961
A megbízásért Lengyel fizetést nem kapott, viszont a külső formaterv elkészülte után, 1961 szeptemberében – már végzett tervezőként – az FVV felkérte a sorozatgyártmányú villamosok vezetőállásának és emblémájának megtervezésére. Újítás volt, hogy lezárt fülkét tervezett a vezetőnek, az ergonómiai tanulmányokat pedig az ELTE Lélektani Intézetével konzultálva, a legújabb munkahelypszichológiai és antropometriai kutatásokra alapozva készítette el.
A későbbi, sorozatgyártott darabok megtartották a prototípus alapvető designját, ám kivitelükben fokozatosan egyszerűsödtek. A „bombírozott” vállvonalú (domborított) oldalpaneleket sík lemezekre cserélték, és egyszerűbb, már nem elrejthető ütközőket használtak. 1963-ban megjelent a kétirányú változat is, amely már nem igényelt hurokvégállomásokat.
A házi csuklósok mintegy 20 évig szolgáltak különféle budapesti vonalakon.
A fővárosban hamar elkezdték felváltani az újabb modellek, viszont Szegeden, Miskolcon és Debrecenben még évtizedeken át forgalomban maradtak a Bengálik a városkép fontos részévé válva.
↑ ↗ Lengyel nem csak a villamost tervezte meg, hanem a diplomavédésének helyszínét, elrendezését és módját is. „Több mint nyolcvanan jelentek meg, tanárok, hallgatók, külsős mérnökök, hogy meghallgassák a diplomavédését. Sajnos senki nem fotózott!” –meséli Stefan Lengyel / Lengyel designed not only the entire streetcar but he carefully designed the location and way of defending his diploma thesis. “There were more than eighty professors, students, external engineers attending my thesis defence. Unfortunately nobody took one single photo” – remembers Professor Lengyel
→ Lengyel sok tucat saját rajza alapján, modellek nélkül építették a prototípust / The prototype was built without models, based only on dozens of Lengyel’s sketches
→ A Népszava nevű napilap riportban számolt be a budapesti forgalom új sztár szereplőjéről, a „Bengáliról”, kiemelve annak korszerű vonalait / The Hungarian daily paper Nepszava wrote a report about the new “star in Budapest traffic, the ‘Bengali’ streetcar, emphasizing its modern lines
→ Ünneplés a sikeres diplomavédés után. A tervező felesége, Andrea, Lengyel és Karmazsin László, korreferens / Celebrating the successful thesis defence. The designer’s wife, Andrea, Lengyel and László Karmazsin, correspondent
100
DESIGNSZTORIK
The ‘Bengáli’, a Zugliget Thesis Project on the Streets of Budapest
→ Designer and his design. The people gave Lengyel’s streetcar the nickname “Bengáli”. It served in several Hungarian cities for decades becoming their visual symbols / A designer és a munkája. A köznyelv „Bengálinak” becézte Lengyel villamosát, mely Magyarország számos nagyvárosában évtizedekig szolgált, s vált az utcakép részéve
← This streetcar was the first serious step in Lengyel’s carreer as a designer, this was an object of real importance / Ez a villamos volt Lengyel designeri karrierjének első komoly lépése, ez már egy olyan tárgy, amelynek jelentősége volt
In the fall of 1960, when Lengyel was preparing to graduate from the College of Applied Arts, he came across a newspaper article reporting that the Budapest Electric Railway Company was planning to produce new articulated streetcars in order to refresh the out-of-date Budapest vehicle stock.
At this point in time several cities in Western Europe had shown that articulated streetcars were the way of the future.
As such the Budapest Electric Railway Company’s efforts were in fact in step with international trends. What bucked the trends, however, was the fact that the planned streetcars were not to be industrially manufactured; instead, the plan was to cobble together, in house, pairs of existing streetcars with an intermediate manifold piece, leaving in place the old motors and chassis.
Lengyel received the commission thanks to his own proactivity. In the fall of 1960, referring to the above-mentioned newspaper article, he went to the Company’s headquarters in Budapest. After a few internal phone calls he was escorted to the office of József Gintl, the company’s chief technical engineer. Gintl was open to collaboration but indicated that they must hurry, as the streetcar chassis was already being worked on in the company’s Füzesi Main Workshop. As such, Lengyel joined the project in the final moments: his first plans would have to be completed in mere weeks.
As can be seen in the first sketches, in 1960 Lengyel was already experimenting with what at the time would have been considered cutting edge angular forms and asymmetric front fascia, foreshadowing the Ganz GCSM Industrial Articulated Streetcar that would be manufactured years later. The streetcar company decided to go with the mainstream trend of the time and use a rounded, symmetrical de -
sign. The process of turning the interiors of two cars into one joined interior made it possible to get passengers on and off the streetcar through three doors. Marking doors exclusively for boarding or alighting also sped up the transfer of passengers: riders would board at the back of the vehicle, where the ticket inspector was situated, and later exit through doors at the front. The interior design was also left to Lengyel. The color schemes are visible on the early sketches, as are the detailed drafts of grasps and the layout. The joined streetcars were manufactured to these plans.
According to Lengyel the development process was organic. The commissioning company changed its mind several times throughout the process. Plans were often reworked according to the remits of older masters in the design workshop. Indeed, it was a bold step on the part of the Electric Railway Company to entrust the new streetcar to a young designer. Lengyel was up to the challenge, designing a forward-looking streetcar with the appropriate compromises, which could be practically manufactured to the satisfaction of the client.
In the meantime, Lengyel graduated in June of 1961. Due to the rapid pace of the streetcar development, his master’s thesis project differed from the streetcars (which were now being prototyped) in several aspects. The submitted plan showed a more spectacular streetcar with more angular characteristics, a more modern front, larger window surfaces and a more progressive approach altogether. Several innovations presented in the thesis project could not be carried out due to technical limitations and the rapid pace of the project. These included the one-sided pantographs situated above the rain shelters in the stops, the asymmetric situating of the route numbers and the very innovative destination signs that would unfold when the doors opened (allowing
→ He was not paid for the thesis project, but received an additional commission for the design of the conductor’s cabin and the emblem / Pénzt nem, ám egy további megbízást kapott Lengyel a „Bengáli” tervezéséért: megrendelést kapott a vezetőállás és az egyedi embléma elkészítésére is
the passengers waiting outside to easier identify their streetcar when several were lined up at a stop).
The simplicity of the mechanical foundation was effectively counterbalanced by the excellent design, thanks to which the overall effect was very modern. The newspaper articles of the time indicate positive responses from both passengers and experts, and the new streetcars were put into service on the streets of Budapest in October, 1961.
Lengyel received no payment for his commission. However, after completing the external design in September, 1961, he was offered a job – as a fresh design graduate – to design streetcar conductor booths and the company emblem. One innovation was the planning of a closed space for the conductor. Consulting on ergonomics issues with the Institute of Psychology at Eötvös Loránd University, the design incorporated the latest workplace psychology and anthropometrics research.
The later streetcars, which were manufactured serially, kept the basic design elements of the prototype but were simplified by degree. The curved side panels were replaced with flat panels, and simpler but now visible buffers were utilized. A twodirectional model was produced in 1963, in order to avoid the need to construct looped terminal stations. The homemade articulated streetcars were in service for about 20 years on various Budapest lines. The capital city began to replace them with newer models, but the Bengáli model continued to run in Szeged, Miskolc and Debrecen for decades, becoming important visual symbols of these cities.
Bár Lengyel nagyon rövid ideig dolgozott Magyarországon, designeri munkájának ma is jelentős nyoma van Budapesten.
A Fővárosi Villamosvasút és a Ganz–Mávag 1961-ben egyeztetésekbe kezdett egy sorozatgyártású, ipari körülmények között készülő, modern, csuklós villamos megtervezéséről. A közlekedési vállalat igazgatója, a korábbi sikeres munkára hivatkozva, Lengyelt javasolta a formatervezési munkák elvégzésére a Ganz–Mávagnak és az Iparművészeti Tanácsnak. Az Iparművészeti Tanács azonban nem bízta a tervezést egyedül a friss diplomás Lengyelre, hanem egy tapasztalt formatervezőt, Bozzay Dezsőt jelölte ki társtervezőnek. Ugyan Lengyel neve fémjelzi a villamost, ő mindig megemlíti, hogy idősebb kollégája is aktív részese volt a tervezésnek.
Lengyel a megbízással lehetőséget kapott arra, hogy megvalósítsa azokat a haladó elképzeléseit, amelyeket az FVV „házi csuklósnál” a feszített tempó és a házi kivitel miatt nem tudott végigvinni. A design kívül-belül nemzetközi mércével mérve is modernnek hatott. A külső friss, szögletes, vonalakat kapott, a homlokfal enyhe szögben dőlt a vezető előtti, hatalmas panorámaablakkal együtt. Oldalra került a viszonylatjelző, hogy az egymás mögött álló szerelvények viszonylatjelzői minél jobban látszódjanak a peronról. Az ajtók egyenlő távolságra helyezkednek el, így a lehető legegyenletesebben biztosított az utascsere. Az utastér egy széles, jól átjárható folyosó kétoldalt egy-egy sorban elrendezett, oldalfalakra szerelt ülésekkel. A villamos gumipadló burkolatot kapott, amely a széleken ívesen felhajlott a falra a könnyű takaríthatóság érdekében. A mennyezetet perforált lemezzel burkolták, amely hangelnyelő tulajdonságú volt, csendesebbé tette az utasteret, emellett a hatékony szellőzést is biztosította. Az ablakok eredetileg a vonatokéhoz hasonló, lehúzható, bizton -
ságos, kéttáblás konstrukciót kaptak. A vezetőállást Lengyel az előző tervének tapasztalataira építve az MTA Pszichológiai Intézetével együttműködésben alakították ki. Nemcsak a vezető fizikai munkakörülményeit, de a stresszterhelését is vizsgálták, az irányítópult kialakítása pedig vészhelyzet esetén minimalizálta a vezető reakcióidejét.
Ebből a korszakból Európa-szerte nem látni villamost, amely ilyen hatékonyan viszi az utcára az akkori haladó, modernista-funkcionalista szellemiséget. Még a piacvezető, német DÜWAG vagy a Hansa Waggon cégek palettáján sem tűnik fel ilyen friss, racionális formaterv, mely egyenesen űrhajónak hatott a korabeli járműpark mellett.
Lengyel már fél éve Németországban dolgozott, mire az ún. „ipari csuklós” prototípusai bemutatkoztak a Budapesti Ipari Vásáron, így azokat sosem látta készen. Villamosával végül csak húsz év után, a nyolcvanas évek közepén találkozhatott, amely a távolléte alatt Budapest városképének fontos elemévé vált. Formája nemcsak az Európa legszebb villamosvonalai közt emlegetett, 2-es vonallal forrt össze, de a kontinens legnagyobb utasforgalmát lebonyolító, nagykörúti 4–6-os vonalán is 30 évig szolgált.
Bár az öt évtized alatt több korszerűsítésen esett át, nemcsak funkcionálisan, de esztétikailag is rendkívül tartósnak bizonyult, amely Budapest tömegközlekedésének máig meghatározó járműve. A radikális funkcionalizmus és az ebből fakadó, időtálló esztétikum, amely sikeressé és közkedveltté tette a Ganz „ipari csuklósát”, később bevált az Ikarus 200-as sorozatánál is. Lengyel és Bozzay terve túllépett saját korán és körülményein, így elhozta a nemzetközi modernizmus jobbító szándékát és optimizmusát Budapest utcáira.
DESIGNSZTORIK
Ganz CSMG ‘Industrial Articulated Streetcar’
Although Lengyel only worked in Hungary for a brief time, his design work left a significant mark on Budapest and is still visible today.
In 1961 the Budapest Electric Railway and Ganz began to negotiate the planning of a modern articulated streetcar to be manufactured in a series in an industrial fashion. The director of the transportation company, referring to his earlier successful work, recommended Lengyel to draft the designs for Ganz and the Applied Arts Company. The Applied Arts Company, however, hesitated to charge a recent graduate like Lengyel with planning, and as such nominated Dezső Bozzay, an experienced designer, as co-designer. Although the resulting streetcar is always associated with his name, Lengyel always points out that his senior colleague was an active participant in the planning.
Lengyel’s thesis project was clearly a harbinger of the CSMG. With this commission Lengyel was given the opportunity to execute his progressive ideas, which the homemade articulated streetcars from the Budapest Electrical Railways project could not fully incorporate due to the short schedule and the local manufacturing. Both the internal and external design were modern, even given the international standards of the time. The outside received fresh angular lines. The front was tilted at a slight angle, along with an enormous panoramic window in front of the conductor. Route signs were placed on the side in a way to be maximally visible from the stop platforms when several streetcars lined up. The doors were placed at a standard and equal distance from one another, ensuring the most efficient transfer of passengers. The passenger cabin was a wide corridor that was easy to traverse, with a single line of seats on either side, attached to the side walls. The streetcar received a rubberized floor, which was curved up onto the side walls to make
cleaning easy. The ceiling was composed of perforated panels, which absorbed sound, making the passenger cabin quieter and allowing for better ventilation. The windows were originally to be similar to those in trains, with an openable down-sliding two-panel construction. The conductor’s cabin incorporated lessons from Lengyel’s previous design and was planned with the cooperation of the Psychology Institute of the Hungarian Academy of Science. The team studied not only the labor conditions of the conductors, but their stress levels as well. As such the instrument panel was designed to minimize the conductor’s reaction time in the case of an emergency.
Among streetcars made in this period, this model was unique in Europe in how effectively it put the spirit of progress and modernist-functionalism on the streets.
Market leaders like the German DÜWAG or Hansa Waggon did not have such fresh, rational designs on their palettes. In comparison to the vehicle stocks at the time, Lengyel’s streetcar seemed as advanced as a spaceship.
By the time the prototypes of the CSMG were unveiled at the Budapest Industrial Exhibition, Lengyel had been working in Germany for half a year. As such, he never saw the prototypes completed.
He first saw his design twenty years later, in the mid-80s, by which time his design had become a true visual element of the city of Budapest. The form was not only associated with streetcar line 2, which is often considered one of the most scenic in Europe, but also served for 30 years on the main Boulevard’s line 4-6, which is one of the busiest in Europe.
Although it was modernized many times over its five decades, the CSMG proved to be long-lasting both functionally and aesthetically. It continues to be a definitive vehicle in public transportation in Budapest. The radical functionalism and the ensuing aesthetics, which made the Ganz CSMG successful and well-liked, were later incorporated into the Ikarus 200 series buses. Lengyel and Bozzay’s design reached beyond their time and setting, bringing the progressive aims and optimism of international modernism to the streets of Budapest.
és az M9 Qualiton
TERVEZŐ:
MEGRENDELŐ: BUDAPESTI RÁDIÓTECHNIKAI GYÁR
↑ Lengyel első terve a BRG számára: adattároló szekrény (modell), amelynek sikere hozta számára a Calypso megrendelést / Lengyel's first design for the BRG: tape storage closet (model). Its success brought him the commission for the Calypso → BRG M8 Calypso
Lengyel már a főiskolai évei alatt rendszeresen dolgozott szabadúszóként valódi designprojekteken. Nem várt a megbízásokra, hanem személyesen kereste fel a számára érdekesebb gyárakat, s megérdeklődte, van-e olyan fejlesztés, amelyben formatervezőre lenne szükségük. Így került kapcsolatba a Budapesti Rádiótechnikai Gyárral, ahol egy adattároló szekrény tervezésével bízták meg. Ez olyan sikeres volt, hogy amikor a cég megkezdte új, csúcsmagnetofonjának fejlesztését, egyértelmű volt, hogy designernek a fiatal tervezőt kérik fel.
A korszakra jellemző, hogy a termékek jelentős részét ügyes kezű konstruktőrök tervezték, valódi formatervezőket csak ritkán alkalmaztak házon belül. Az állami cégek a szabadúszó designereket az Iparművészeti Vállalaton keresztül bízhatták meg, amely egyfajta ügynökségként működött, közvetítve a vállalatok és a designerek között. A cégek így nem voltak rákényszerítve, hogy állandó formatervezőket alkalmazzanak, kizárólag egy-egy projekt díját fizették meg. Így jutott megbízási díjhoz és munkához a designer és bevételhez az Iparművészeti Vállalat, mely egyben minőségbiztosította is a terméket. Ezzel mindenki jól járt, s a modell hozzájárult az ipari formatervezés magyarországi elterjedéséhez.
Lengyel visszaemlékezései szerint a korszak legnépszerűbb magnetofonjait a Grundig gyártotta, és valamennyi jutott belőlük Magyarországra is. A korszak házibuli- kultúrája, illetve az akkori körülmények között csak másolt szalagokon terjedő nyugati zene kultikus státuszba emelte ezeket a magnókat. A tervezés megkezdésekor adott volt, hogy a Grundig színvonalát célozták meg mind technikai, mind funkcionális-esztétikai szempontból.
A megnetofonon legkorábbi vázlatain már megjelenik Lengyel egyik fő újítása: a különféle kiegészítők – mint a mikrofon vagy a fejhallgató – könnyebb csatlakoztatása érdekében a készülék elejére helyezte át a
csatlakozópontokat. Fontos volt azonban, hogy az előre került kábelek ne zavarják az eszköz használatát, ezért Lengyel 90 fokban megtört, pipacsatlakozókat javasolt a BRG-nek. Némi óvatossággal kimondható, hogy Lengyel tervezte meg az első, ma már alapvetőnek számító, pipaformájú audiócsatlakozót. Ilyen csatlakozóra az első szabadalmat csak valamivel a Calypso megtervezése után, 1962 januárjában adták be az Egyesült Államokban. Jellemző a kor hazai körülményeire, hogy az ehhez hasonló újítások sokszor a radarernyő alatt, csupán a jobbító szándék és a praktikus megoldás keresése közben, valós innovációs erejüket figyelmen kívül hagyva, iparjogvédelem nélkül jöttek létre.
Néhány év múlva – szintén Lengyel tervei alapján – elkészült a Calypso egyszerűbb, egysebességes, tranzisztoros verziója, az M9 Qualiton, amely modernebb, szögletes házat kapott.
Az M8 Calypso kiemelkedően sikeres termék lett. Nem sokkal bemutatása után már napi száz darab készült belőle a BRG gyárában – részben nemzetközi piacra, melyhez tervezőjének közvetítése is hozzájárult. Lengyel Ulmba költözésekor kivitt magával egy Calypsót a gyárból, melyet megmutatott Hans Gugelot-nak, és megkérdezte tőle, szerinte el lehetne-e adni azt a német piacon. Gugelot látott benne fantáziát, és mivel jól menő designerként rengeteg kereskedői kapcsolattal rendelkezett, összekötötte Lengyelt az akkor fénykorát élő Quellével Nürnbergben. Kis idő elteltével a termék megjelent a katalógusukban, és éveken keresztül rendelhető volt a német piacon.
Lengyel visszaemlékezései szerint – bár az üzlet az ő közbenjárásával jött létre – a BRG nem volt vele túlságosan nagyvonalú. Levelet kapott tőlük, amelyben megkérték, hogy a kölcsönadott magnetofont küldje vissza Magyarországra, amit Lengyel meg is tett. Saját archívumában azóta sem található meg a Calypso magnetofon.
M8 Calypso & M9 Qualiton Tape Recorders
While a college student Lengyel often worked freelance on ongoing design projects. He did not simply wait for design projects to appear but instead would seek out the factories that interested him in person, inquiring as to whether there were projects to which he could contribute as a designer. This is how he got in touch with the Budapest Radio Technology Factory during his university years: he was commissioned to design a data tape storage closet. This was such a success that when the company began developing its new highend tape recorder, it was clear it would commission the young designer.
In these days it was normal for manually skilled constructors to design most products; true designers were only rarely hired in-house. State corporations could hire freelance designers through the Applied Arts Company, and as such the designers would be paid not by the manufacturers but by the Company instead. This was a complicated model, but the factories would not have to budget extra to pay the designers. As well, the Company could actively take part in quality control, supporting the spread and acceptance of design in Hungary.
Lengyel recalls that the most popular tape recorder at the time was manufactured by Grundig, and some of these units made their way to Hungary. The house party culture of the time, and the fact that in the given political climate Western music could only be accessed on copied tapes, gave these tape recorders cultic status. When beginning the design it was clear the aim was to reach Grundig’s level in both technical and functional-aesthetic standards.
Visible on the earliest drafts of the tape recorder is one of Lengyel’s key innovations: in the interest of simplifying the connection of various accessories, like the microphone or the headphones, the jacks were placed at the front of the unit. It was important, however, to ensure that the
cables now at the front would not obstruct use. Therefore, Lengyel suggested the BRG utilize a 90° angled jack, later referred as the right-angle plug connector. Without going too far out on a limb, we might say that Lengyel designed the right-angled audio jack, which is now considered a standard. The first patent application for such a jack was submitted in the USA in January, 1962, somewhat after the design of the Calypso. In the early 1960s in Hungary similar innovations often went below the radar. They were the result of efforts to improve and find practical solutions. Their innovative impact was oft neglected, reflecting the environment of the day. As such, they were rarely trademarked or patented.
A few years later – again based on Lengyel’s designs – a simpler, single-speed, transistor version of the Calypso was made. The Qualiton was more modern, with an angular encasement.
The M8 Calypso was an exceptionally successful product. Not long after it was introduced the BRG factory was producing 100 units a day, partly for the international market, thanks in part to the efforts of its designer. Upon moving to Ulm, Lengyel took a Calypso – borrowed from the factory – with him, which he showed to Hans Gugelot, asking whether it could be sold in the German market. Gugelot saw the potential. As a successful designer he had several connections in the commercial sector. He introduced Lengyel to the Quelle company in Nürnberg, which was at its peak at the time. Soon the product appeared in catalogues, and for years it was available in Germany.
According to Lengyel’s recollections BRG was not very generous with him, even though he had set up the connection. He received a letter from the factory asking him to return the borrowed tape recorder to Hungary. Lengyel sent it back. The Calypso disappeared from Lengyel’s own archives.
↑ Quality control of the M9 in the BRG Factory / Az M9-es minőség-ellenőrzése a BRGgyárban
↓ Early sketches for the Calypso tape recorder / Korai skiccek a Calypso magnóhoz, 1961
TERVEZŐ: STEFAN LENGYEL
TÁRSTERVEZŐK:
HEIKO MAHLER, WERNER PESCHEL, REINEL SELIGER
ESEMÉNY:
MONTREAL EXPO 1967
ICSID ‘THE NEW DESIGNERS’
Az International Council of Societies of Industrial Design (ICSID) 1967-ben tartotta ötödik közgyűlését és kongreszszusát Kanadában. A helyszínválasztás nem volt véletlen: a kongresszus időpontja egybeesett a montreali világkiállítással, mely számos, az ICSID eseménysorozatához kapcsolódó előadásnak és kiállításnak is helyet adott. Az 1967-es expo tematikája a világ és az ember kapcsolatáról szólt (Man and his World), melyhez igazodott az ICSID témaköre is: ember az emberrel (Man to Man).
Az ICSID programjaihoz csatlakozva tizenhét formatervező-iskolát kértek fel a montreali expón való közös bemutatkozó pavilon létrehozására. A cél egy olyan kiállítás megvalósítása volt, ahol a meghívott designiskolák a téma promlémafelvetéseire reflektáló projektek segítségével mutathatják be gondolkodásmódjukat, megoldásaikat, egyúttal betekintést engedve a képzésük működésébe. A pavilon a The New Designers címet kapta. Németországból két iskola képviseltette magát a kiállításon: az ulmi Hoschschule für Gestaltung és az esseni Folkwangschule für Gestaltung. A felkérés kapcsán az akkori esseni tanszékvezető, Werner Glasenapp, illetve Stefan Lengyel célja egy komplex tárgycsoport megalkotása volt, amely átfogó módon reflektál egy adott kérdéskörre. Az ICSID és az expo tematikáját igyekeztek humánus irányból megközelíteni. Ezen kiindulási elvek szerint a kiállításra szánt projektjük kerettémájának a kisgyermek és környezete kapcsolatát választották (Kinder und die Umwelt).
A folyamatban a teljes tanszék részt vett, a feladatkiosztás, a projektben történő részvétel minősége azonban, Lengyel módszerének megfelelően, nem évfolyamok szerint, hanem a hallgatók tehetsége, képessége alapján szerveződött. A tervezési fázist átfogó kutatás előzte meg, mely során a gyermekek különféle szociológiai
helyzeteit, a veszélyforrásokat, a testi, motorikus, szellemi és szociális fejlődésüket vizsgálták. Az egyetemi hallgatók a Glasenapp és Lengyel által vezetett fókuszcsoportokba szerveződtek az egyes altémák szerint – evés-ivás, sport, játék, utazás stb. –, és így hoztak létre tematikus tárgyegyütteseket.
A lépcsőző babakocsi kérdését Stefan Lengyel vetette fel, melynek hatékony megoldása a szülő és a gyermek kényelmét egyaránt szolgálja. Bár a korszakban több gyártó igyekezett reagálni a lépcsőzés problematikájára, jelentős léptékű fejlesztés nem történt. A termékre nem létezett formai előkép, Lengyel és tanítványai az egyetem folyosóin, lépcsőin kísérletezték ki a megfelelő arányokat. A konstrukciót a vasúti forgóvázak elve inspirálta, cél volt tehát a futómű és a felépítmény olyan jellegű kiképzése, melynek révén a bölcső helyzete a kerekek és a váz jelentősebb mozgása ellenére is stabil marad. Ez a fajta adaptív szerkezet lehetővé tette a babakocsi különféle dőlésszögű lépcsőhöz való alkalmazkodását. A lépcsőjáró funkció mellett további kritériumokat is szem előtt tartottak a tervezés során, ilyen volt például a csomagtartóba helyezhető, összecsukható váz, az ergonomikus feltételeknek megfelelő magasság, a gyermek sérülésének kizárása a helyes konstrukció által, illetve a könnyű tisztíthatóság. A szerkezet végső kifejlesztésében négyen vettek részt: Stefan Lengyel és diákjai, Heiko Mahler, Werner Peschel és Reinel Seliger.
A lépcsőzés nem csupán a kerekek méretén és elhelyezésén múlott, hanem a fogantyú, a bölcső és az alváz állítható kapcsolatát is igényelte. A problémát a babakocsi többtengelyes kivitelezésével oldották meg. A kormányrúd és a tengelyek által bezárt szöget egy kapcsolóelem segítségével könnyedén, lábbal lehetett állítani. A kosár helyzetének állandóságát az biztosította, hogy az a váz helyett a kormányrúddal állt kapcsolatban. A találmányt a négy alkotó nevére bejegyzett szabadalom védte.
A funkcionalitás maximális kihasználása jellemzi a bölcsőt is, melynek megtervezése egy másik munkacsoporthoz tartozott. Érdekessége, hogy a babakocsi vázából kiemelve, egy plusz elem behelyezésével autósüléssé volt alakítható. A két projekt e kétéltű tárgy által kapcsolódott össze. Az egyetemen zajló szoros együttműködést szemlélteti továbbá, hogy az elkészült prototípusról a katalógusba és a kiállításra szánt fényképeket a Fotó-és Grafikai Tanszék diákjai készítették.
Az esseni Folkwangschule für Gestaltung tárgycsoportjainak fogadtatása kifejezetten pozitív volt. A babakocsi Lengyel egykori tanítványa révén, a Herlag cég gyártásában került kereskedelmi forgalomba. A terméket körülbelül öt-hat évig lehetett kapni. A nagy kerekű babakocsik hamarosan kimentek a divatból, kis méretű kerekekkel pedig a technológia nem volt többé kivitelezhető.
↑ Prototípus az esseni FolkwangUniversitiät archívumából, 2024 / Prototype archived at Folkwang-Universitiät, Essen, 2024
↑ Babakocsi és az autóba szerelt gyermekülés / Baby carriage and car seat
↖ A babakocsi eredeti prospektusa / Original brochure of the baby carriage
← A lábbal működtethető lépcsőjáró mechanizmus / Foot-operated mechanism for stair-climbing
↓ A lépcsőjáró mechanizmus szabadalma, 1967 / Patent for the stair-climbing mechanism, 1967
↙ A Herlag sorozatgyártásba került modellje / Serial production baby carriage by Herlag
DESIGNSZTORIK
Stair-Climbing Baby Carriage
The International Council of Societies of Industrial Design (ICSID) held its fifth assembly and congress in Canada in 1967. The choice of location was no coincidence: the time of the congress matched that of the world expo in Montreal, which would itself host several lectures and exhibitions connected to the ICSID series of events. The theme of Expo ’67 was the relationship between Man and his World, which connected easily to the theme of the ICSID: Man to Man.
For the ICSID events seventeen design schools were asked to establish a pavilion at Expo ’67 in Montreal to share their work. The goal was the execution of an exhibit in which the invited design schools could share their modes of thought and solutions as reflected in projects responding to the problems associated with the theme. Visitors would gain insight into the process of creativity. The pavilion was named The New Designers Two German schools were represented at the Expo: Hoschschule für Gestaltung of Ulm and Folkwangschule für Gestaltung of Essen.
Responding to the invitation, Werner Glasenapp, head of department in Essen at the time, and Stefan Lengyel set a goal of creating a complex set of objects, which in a holistic sense would reflect the given topic. They sought to approach the topics of ICSID and Expo from a humanitarian point of view. Given these values as starting points, they chose children and their relationship to their environment (Kinder und die Umwelt) as the framework for their project.
The entire department took part in the process. The distribution of tasks and the quality of participation in the project, in tune with Lengyel’s methods, was not broken down into class cohorts, but instead according to the talents and abilities of the students. The planning stage was preceded by a wide research project in which
children’s sociological situations, sources of danger and physical, motor, intellectual and social development were studied. During planning the university students were split into working groups set up by Glasenapp and Lengyel according to sub-topics – eating and drinking, sports, play, travel, etc. – and thematic groups of objects were created thus.
Stefan Lengyel posed the question of baby carriages and staircases: this was an everyday problem, the solution to which could contribute to the comfort of both parent and child. Although manufacturers at the time attempted to respond to the problem of staircases, no breakthrough had taken place. No formal image existed for the product. Lengyel and his students experimented in the university staircases and hallways, seeking the appropriate measurements. The solution was inspired by the principle of railway bogies. The goal then was the formation of an undercarriage and superstructure through which the crib’s position would remain stable despite the movement of the wheels and undercarriage. This type of adaptive structure made it possible for the baby carriage to adapt to stairs of various steepness, all while ensuring the comfort of baby and parent. Beyond the stair climbing function other criteria had to be kept in mind during the design process. Such examples included a frame that could be folded to fit inside a car trunk, a height that was appropriate to ergonomic expectations, the elimination of any potential construction-caused injuries to the child and ease of cleaning.
Four people participated in the final development of the object, namely Stefan Lengyel and his students Heiko Mahler, Werner Peschel and Reinel Seliger. Stair climbing was dependent not only on the size of the wheels and their position, but also on the adjustable connections between the handles, the crib and the
undercarriage. The problem was solved by making a multi-axle baby carriage. The angle formed by the steering column and the axles could easily be adjusted by foot via a switching element. The consistent placement of the crib was ensured not by the frame but by the steering column. The invention was patented, attributed to the four designers.
The crib itself is also characterized by the maximum utilization of functionality. Its design was carried out by another working group. One of its interesting characteristics was that it could be lifted out of the baby carriage, and with the placement of another object could be transformed into a car seat. The two projects (baby carriage and crib) were connected through this dual-purpose object. The spirit of close collaboration at the university was also reflected in the
fact that the students of the photography and graphics departments produced the photographs meant for the catalogue and exhibition.
Reception of the Essen Folkwangschule für Gestaltung group of objects was unequivocally positive. Through one of Lengyel’s former students the Herlag company began production for commercial sales. The product was available for about 5-6 years. Large-wheel baby carriages soon went out of style, and the designed technology could not be used with small wheels.
TERVEZŐ: STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ:
ZENTRUM FÜR GLASVERPACKUNG
DESIGNDÍJ:
ZENTRUM FÜR GLASSVERPACKUNG
MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZAT, 1. DÍJ
A hatvanas évek elején megváltoztak a csomagolási trendek. A tejesüveget felváltotta a papírcsomagolás, megjelentek az alumíniumdobozos sörök. Ez a változás az üvegipar legfontosabb területein jelentős forgalomkiesést okozott. Igyekeztek ugyan pozíciójukat új, innovatív formák megalkotásával fenntartani, de a szögletes tejesdobozok helytakarékossága és szállíthatósága olyan előnyt jelentett a korábbi üvegekéhez képest, mellyel az üvegipar nem tudott versenyezni.
Fontos terület maradt azonban a sör csomagolásának ügye, mely a fejlesztések középpontjába került. A korszakot jellemezte, hogy a sör márkáját már az üveg formája alapján azonosítani lehetett.
A csomagolások sokfélesége azonban nehezítette a visszaváltást, a feldolgozást. Az üvegipar érdeke volt tehát a gazdaságosabb gyártás, melynek érdekében szabványforma bevezetését tűzték ki célul.
A Ruhr-vidék számos üveggyárának egyesülete, a Zentrum für Glasverpa ckung 1968-ban meghívásos pályázatot írt ki Nyugat-Németország 0,33 literes szabványsörösüvegének formatervére. A részvételre az esseni Folkwangschule für Gestaltung akkori docense, Stefan Lengyel is meghívást kapott. Bár Lengyel – elmondása szerint – nem nagyon kedvelte a sört, és a nagynevű designereket is felsorakoztató széles mezőny legfiatalabb tagja volt, élt a lehetőséggel.
A munkafolyamat egy háromnapos workshop keretein belül zajlott, melynek során a résztvevők üzemeket is meglátogathattak. A pályázók háromfős csapatokban dolgoztak, az összetétel minden esetben azonos volt: egy üvegszakember, egy marketinges és egy designer. Lengyel formakísérletei elnyerték csapattársai tetszését, gördülékeny volt közöttük az együttműködés. Az egyesület bírálóbizottsága Lengyel tervét tartotta a legjobbnak.
Az elkészült pályázatokat egy héttel később mutatták be szélesebb körben, ahol az üveggyárak képviselőiből álló külső zsűri meglepőnek találta Lengyel formatervének sikerét, mert nem tartotta azt elég innovatívnak. Számos, már létező forma felsorakoztatása után azonban a zsűri tagjai végül belátták a terv egyediségét, így Lengyel és csapata megnyerte a pályázatot.
A szabványosítás által megvalósuló gazdasági racionalizálás önmagában azonban nem volt elegendő az új csomagolási technológiák okozta bevételkiesés ellensúlyozására. A gyártás fellendítése érdekében az üzemek csökkentették a betétes, visszaváltható üvegek rendszerét, és bevezették az egyszer használatos, eldobható kiszerelést. Erre az új gyakorlatra utal a Lengyel által tervezett szabványüveg domborzatán olvasható Ex und hopp-felirat.
A Ruhr-vidék területrendezési hatósága, a Siedlungsverband Ruhrkohlenbezirk kifejezetten ellenezte az új, pazarló gyakorlatot. Lengyel elmondása szerint egy rendezvényen vásári céllövöldéhez hasonló installációval jelentek meg, melyben a látogatók az Ex und hopp-üvegekre célozhattak. Sikeres találat esetén felgyulladt egy lámpa a következő felirattal: 22 fillért elloptál a nemzetgazdaságból. Lengyel értékelte ezt a fajta kritikát.
Az Ex und hopp-rendszert tehát számos kritika érte, hosszú távon nem volt fenntartható. Az egyszerhasználatosság elvét idővel ismét felváltotta a betétrendszer, a szabványüveg csupán néhány évig volt forgalomban.
DESIGNSZTORIK
0,33 liter West German Regulation Beer Bottle
DESIGNER:
LENGYEL
COMMISSIONER:
FÜR GLASVERPACKUNG
DESIGN AWARD:
FÜR GLASSVERPACKUNG INVITATIONAL TENDER, 1
Packaging trends changed at the beginning of the sixties. Glass milk bottles were replaced by paper cartons and beer started to be sold in aluminum cans. These changes caused a drop in business in some of the most important areas of the glass industry. The industry tried to maintain its position by introducing new innovative forms, but the space-saving and transport advantages of angular paper milk cartons were such that the glass industry could not compete.
An important area remained, however, namely the packaging of beer, which became the focus of development. The period was characterized by bottle forms that the customer could identify with a given brand. The multiple forms of packaging, however, complicated bottle returns and processing. It was in the interest of the bottle industry then to develop a more economical production mode. In the interest of doing so the industry set out to introduce a standard regulation bottle form.
In 1968 the association of a number of bottle plants in the Ruhr area, Zentrum für Glasverpackung, announced a byinvitation tender to design a 0,33 liter regulation beer bottle for West Germany. Among the invitees was a docent at Essen’s Folkwangschule für Gestaltung, Stefan Lengyel. Although Lengyel, in his own words, did not really like beer, and though he was the youngest designer on the list (which contained several well-known designers), he accepted the invitation.
The work process unfolded in a threeday workshop, during which participants visited some plants. The invitees worked in groups of three, and all groups had the same composition: a glass expert, a marketing expert and a designer. Lengyel’s form plans were liked by his group mates, and cooperation within the team was smooth. The association’s panel of judges
deemed Lengyel’s design the best. The completed designs were shown to a wider audience a week later. The representatives of the bottle factories were surprised Lengyel’s design had won, as they did not think it was innovative enough. However, after viewing numerous other existing designs the members of the jury acknowledged the design’s uniqueness, and as such Lengyel and his team won the tender.
The economic rationalization behind standardization was in and of itself not enough to counterbalance the loss of income that the introduction of new packaging technology would cause. In the interest of increasing production the plants reduced the system of bottle returns and introduced single-use, disposable packaging. The text on the surface of Lengyel’s planned design, Ex und hopp, points to this new practice.
The zoning authority of the Ruhr area, the Siedlungsverband Ruhrkohlenbezirk, was openly opposed to the wasteful new practice. According to Lengyel they appeared at an event with an installation akin to a carnival booth, where visitors could shoot at the Ex und hopp bottles. When a shot hit the mark a sign would light up stating: you have stolen 22 pfenning from the national economy! Lengyel appreciated the sentiment of the criticism.
The Ex und hopp system was heavily criticized and in the long term was unsustainable. In time the single-use principle was replaced by the deposit system, and the regulation bottle was in circulation for just a few years.
↑ A Lengyel által megtervezett, 0,3 literes „Ex und hopp” sörösüveg esetében (középen) az üveg súlya és a térfogat sokkal jobb arányban van a korábbi formákhoz képest (balra). Ha ezt a tervezési paramétert következetesen optimalizálják, a sörösüveg jellege elvész – ezek a formák (jobbra) megbuktak a piacon / The 0.3 liter “Ex und Hopp” beer bottle developed by Lengyel (center) has a much better ratio of glass weight to volume compared to previous shapes (left). If this design parameter is consistently optimized, the beer bottle character is lost – corresponding shapes (right) failed on the market
A Monpti írógép
TERVEZŐ:
STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ:
KARSTADT WARENHAUS GMBH
DESIGNDÍJ:
DESIGN ZENTRUM NORDRHEIN
WESTFALEN (RED DOT), 1972
1968–1972
Az esseni központú Karstadt NyugatNémetország legnagyobb áruházláncaként rengeteg beszállítóval és sok saját márkás termék forgalmazásával is foglalkozott. Ilyenek voltak a cég kínálatában megtalálható írógépek is.
Az áruházlánc számára a csehszlovák Zbrojovka Brno gyártotta a Consul márkájú írógépeket. A hatvanas évek végén a cég azonban kivonult az írógépgyártásból, így a Karstadtnak másik beszállítót kellett keresnie. A korábbi írógépek mechanikájának gyártási jogait viszont megszerezték, így adott volt a lehetőség, hogy friss designnal és saját branddel új lendületet adjanak az eladásoknak.
A szándék az volt, hogy ugyanazzal a technikai tartalommal két különböző célcsoport számára gyártsanak gépeket. Lengyel a problémára két merőben eltérő designkoncepciót készített. Az egyik a fiatalabbakat célozta meg: piros műanyag borítása, hozzá illő, vállra vehető, rácsúsztatható tokja lett, míg a másik gépet inkább idősebb – jellemzően férfi – vásárlóknak szánták, így komolyabb, hajlított alumíniumborítású külsőt kapott, valamint hagyományos bőrtokot. A két írógépről csak a hozzáértők tudják megmondani, hogy egy tőről fakadnak, a két formaterv jól leplezi a közös tartalmat. Érdekes továbbá, hogy mindkét formavilág tükrözi a korszak designjának két végletét: a fiataloknak szánt Monpti popos, magasfényű műanyag házát Pio Manzù Cronotime órájával lehetne párba állítani, a komoly, „felnőtt” írógép pedig hangulatában az akkori a Braun hifik vagy egy mai MacBook hideg profizmusát sugallja. Bár mindkét példa egyértelműen modernista-funkcionális megközelítéssel készült, mégis jól látható, hogy a két készülék mennyire különböző érzelmeket képes kiváltani pusztán a különböző designnak köszönhetően.
Lengyel archívumában máig megtalálhatók az eredeti kartonpapír modellek, amelyekkel az írógépek formáját 1:1-ben tesztelte. A tervezőre jellemző volt az experimentális, modellközpontú fejlesztési folyamat, némileg szembehelyezkedve az ulmi gyakorlattal, ahol visszaemlékezései szerint túlnyomórészt rajz alapon folyt a tervezés.
A fémházas modell végül csak a prototípus fázisáig jutott el, a Monpti viszont – bár jelentős késéssel – gyártásba került. Mire 1972-ben megjelent, már egy ideje a piacon volt az Olivetti Valentine hasonló táskával és hasonló színnel. A két gép formailag valójában teljesen különbőző: a Monpti monolitikus tömeget képez lekerekített formáival, míg a Valentine egy kisebb, geometrikus elemekből építkező termék, ami sokkal inkább célszerszám benyomását kelti. A hasonlóság oka leginkább a piros szín, amely kifejezetten a Karstadt kérése volt.
A Monpti formáján több olyan motívum megjelenik, amely később Lengyel terveit meghatározta. Ilyenek a vasalt felületekkel összefutó élek, a lóversenypálya alapú tok, amely későbbi munkáin, mint az Arlac telefonregiszteren és az Intertonnak tervezett videójátékain is visszatérő elem.
Az írógép designját széles körben elismerték, 1972-ben megnyerte a Red Dot elődjének számító Design Zentrum Nordrhein Westfalen díját, és számos gyűjteményben, köztük a müncheni Neue Sammlungban is helyet kapott. Lengyel megítélése szerint is az egyik legjobb terve.
Karstadt, based in Essen, was West Germany’s biggest department store chain, selling its own products and those of numerous suppliers. Such were the typewriters sold by the company.
The Czechoslovak Zbrojovka Brno Company manufactured typewriters under the Consul brand for the company. At the end of the sixties, however, the manufacturer stopped making typewriters and Karstadt was forced to find another supplier. They did, however, acquire the manufacturing rights to the earlier typewriter’s internal mechanics, and as such there was an opportunity to increase sales with a fresh design and a new brand.
The idea was to make typewriters with the same technical content aimed at two different target groups. To tackle the problem Lengyel prepared two design concepts that were semantically different from one another. The first was aimed at young people: it had a red plastic body with a matching sliding case with a shoulder strap, while the second typewriter was aimed at older – typically male – customers, receiving a more serious curved aluminum exterior and a traditional leather case. Only experts could see that the two typewriters contained the same innards, as the two designs successfully covered the like mechanics. Another interesting point was that the two designs reflected the two extremes of design at the time. The younger generation’s Monpti’s shiny, pop plastic casing could be matched with Pio Manzù’s Cronotime clock. The serious “adult” typewriter was reminiscent of the day’s Braun hi-fi stereos, or even today’s MacBook’s cold professionalism. Even though both were clearly designed with a modernist-functionalist attitude, it is still evident that the products invoke very different emotions through only design differences.
The original cardboard models – which tested the typewriter forms at a 1:1 scale – are still in Lengyel’s archives. The designer characteristically used an experimental, model-centered process, going somewhat against the practice in Ulm, where designs were largely based on drawings.
The metal-encased model only made it to the prototype stage. The Monpti model made it to the factory line, albeit with significant delays. When it was introduced to the market in 1972 it had to compete head-to-head with Olivetti’s Valentine model, with similar cases and colors. In terms of design, the two typewriters were completely different: the Monpti is a monolithic mass with its curved forms, while the Valentine is a smaller product composed of geometric elements, leaving the impression of a specific tool. The similarity is largely based in the color red, which was a request from Karstadt, inspired by the Valentine, which was already on the market.
The Monpti design features several motifs that later defined Lengyel’s work. These include edges that blended into surfaces, or the oval track-shaped carrying case, which would be a recurring element in the Arlac telephone register or the video consoles planned for Interton.
The design of the typewriter was widely acclaimed. In 1972 it won the Design Zentrum Nordrhein Westfalen award, which is considered a precursor to the Red Dot. Monpti has become part of several collections, including the Neue Sammlung in Munich. According to Lengyel, it is one of his best designs.
↑ Photo of a Monpti carried as a shoulder bag / Katalógusfotó a válltáskaként hordott Monptival
↗ Chassis of the typewriter / Az írógép belső váza
↓↘ Prototype and carrying case of the ‘business’ model / Az alternatív, üzleti változat prototípusa és táskája
Interton
TERVEZŐ: STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ: INTERTON GMBH
DESIGNDÍJAK: VIDEÓJÁTÉK,
DESIGN CENTER STUTTGART, 1977; ELEKTROMOS ÉBRESZTŐÓRA, DESIGN CENTER STUTTGART, 1978
1974–1978
A Monpti írógép sikerét követően a Karstadt áruházlánc vezetői több partnerüknek is ajánlották Lengyelt. Ilyen volt az Interton nevű, kölni, elektronikai eszközöket gyártó cég. Tulajdonosai, egy testvérpár, Hellmuth és Hans-Herbert Türk, Lengyel visszaemlékezései szerint nagyszerű üzletemberek, akik remek érzékkel találtak meg kiaknázatlan piaci szegmenseket és gyártói kapacitásokat. Eleinte zsebszámológépek designjáról szólt Lengyel megbízása, melyet egy sor további elektronikai termék követett. A számológépekből többféle, tudásukban is eltérő modell készült. Karakterük hasonló volt, önálló termékcsaládot alkottak. A kompakt tömegek, a finom rendszert alkotó szögek és rádiuszok Lengyel későbbi munkáiban is felfedezhetőek. Ezek a számológépek még nem folyadékkristályos, hanem zölden világító, tranzisztoros, úgynevezett Digitron kijelzővel készültek. A jobb láthatóság érdekében a számsor kissé döntve került az eszközökre, a gombok színezése pedig tisztán elkülönítette a funkciókat, segítve a gyors és hatékony munkát.
A cég a hetvenes évek közepén lépett be a videójátékok piacára. Akkoriban amerikai cégek, mint az Atari vagy a Magnavox dominálták a világpiacot, ám az Interton – ebben a szektorban az első német fejlesztőként, gyártóként – komoly sikereket ért el. Első két játékkonzoljuk, a Video 2000 és a Video 3000 tervezését Lengyelre bízták. A korábbi modell formailag komplexebb: kábellel kapcsolódó, a központi testről leemelhető irányító egységeket kapott, a különböző játékokat pedig külön kazettákon árulták mellé. A design egyértelműen kijelöli az irányító eszközök helyét és funkcióját, és itt is megjelenik a Lengyelre jellemző, egymást átható, elvágó lóversenypálya-kontúrokon alapuló tömegképzés.
A néhány évvel később piacra dobott Video 3000 már integrált irányítógom -
bokat kapott, és a játékok sem külön kazettáról futottak, hanem a gép saját memóriájából. A különböző játékok funkcióinak megfelelően több gomb került rá, ám az alapforma erős rokonságban maradt a korábbi modellel.
Az Intertontól az évek során folyamatosan jöttek a megbízások. 1978-ban jelent meg a digitális ébresztőórájuk, amely érzékenyen megformált, matt fekete műanyag házával, harmonikus arányaival elnyerte a stuttgarti Design Center díját és a szakma elismerését.
DESIGNSZTORIK
↑ A számológépek és a digitális ébresztőórák forradalmian újnak számítottak a hetvenes években / Calculators and digital alarm clocks were revolutionary and new in the 1970s
← Lengyel szerette a kihívásokat, s örömmel látott neki egy teljesen új eszköz megtervezésének: az egyik első videójátéknak / Lengyel loved the challenge of creating something absolutely new: one of the first video game consoles
Following the success of the Monpti typewriter the directors of the Karstadt department store chain recommended Lengyel to several of its partners. One such case was Interton, a company that manufactured electronic devices in Cologne. The company’s owners, the brothers Hellmuth and Hans-Herbert Türk, in Lengyel’s recollection were outstanding businessmen who had a good nose for under-utilized market segments and manufacturing capacity. The first commission was about designing pocket calculators, and this was followed by projects on further electronics products.
Several models of calculators were produced, with different capacities and functions. They had similar characteristics and were an independent group of products. The compact masses, the angles and radii composing a delicate system are elements that can be seen in Lengyel’s later work. These calculators did not employ liquid crystal technology but instead had so-called Digitron transistor displays built into them, which showed green numerals. In the interest of readability the numbers were slightly tilted, while the coloring of the buttons made the various functions distinguishable, allowing for quick and effective use.
In the mid-seventies the company entered the video game market. At the time, American companies like Atari and Magnavox dominated the world market. Despite this, Interton, being the first German developer and manufacturer, achieved significant success. Lengyel was tasked with designing the first two game consoles, the Video 2000 and Video 3000. The first model had a more complex form: it was given control units that could be lifted from the central body and were connected by cable. Various games were sold on separate cassettes. The design clearly marks the place and function of the control units and
incorporates some of Lengyel’s signature features like race track-shaped contours that pervade and intersect each other to form the base of the mass.
The Video 3000 was released a few years later. It was supplied with integrated control buttons. The games were run not from separate cassettes but from the unit’s own memory bank. More buttons were placed on the unit to serve the functions of more games, but the fundamental form was similar to that of the earlier model.
Over the years Interton commissioned Lengyel regularly. The company’s digital alarm clock was introduced in 1978, featuring a finely formed matte black plastic casing. With its harmonious proportions it won the Design Center Stuttgart award and recognition in the profession.
Interton’s video game consoles –designed by Lengyel – were the first models to be introduced in continental Europe /
Interton
TERVEZŐ:
STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ:
ARLAC WERK CARL FR. BRAUER GMBH
DESIGNDÍJ:
ARLAC LUXADEX-S
DESIGN CENTER STUTTGART, 1975 1975
A hamburgi, később svájci székhelyű, irodaszereket gyártó Arlac GmbH és Stefan Lengyel között hosszú munkakapcsolat állt fenn. Az együttműködés eredményeként több termék is piacra került: ceruzatartó, gardróbszekrénybe illeszthető nyakkendőtartó, levélmérleg. Mind közül azonban kiemelkedő jelentőségű a legelső közös munka: az Arlac telefonregiszterének újragondolt modellje, a Luxadex-s. Újragondolt, ugyanis a gyártó korábban is forgalmazott telefonregisztert, vagyis a technológia már létezett. Az 1966-ban tulajdonosváltáson átesett cégnél azonban frissíteni kívánták az arculatot. Az Arlac új tulajdonosának fia személyesen kereste fel Lengyelt Essenben, s kérte fel a feladatra.
A Luxadex-s friss, ugyanakkor tiszta és részletgazdag formavilága jól tükrözi Lengyel gondolkodásmódját. A termék kialakításán egyértelműen érezhető a rendszer, mégis emberközeli marad a design. A tárgy megjelenése sugallja annak működési elvét: a gombok a tárgy felületéből határozottan felnyúló kialakítása kínálja magát, hogy nyomjunk rá. Az elülső rész enyhén ejtett kiképzése révén a tető nem simul egészében az aljba, mely által még zárt állapotban is a felnyílás illúzióját kelti. A gombok lóversenypályát idéző formavilága Lengyel más munkáiban is felfedezhető motívum. A jellegzetes telefonregiszter különféle színekben, színkombinációkban készült. A terméket eredetileg fehér, fekete, narancs, kék, sárga színben lehetett kapni, majd később a posta által meghatározott telefon készülék színeihez igazodó pasztellzöld, sötétzöld, szürke és sötétbarna kivitelben is gyártották.
Lengyel hosszú éveken át kapott licenszdíjat a munkája után, azonban a neve feltüntetését a terméken nem sikerült elérnie. A Luxadex-s az Arlac népszerű, ikonikus termékévé vált, melyet 1983-tól az Egyesült Államokban is árusítottak. A gyártó egészen a megszűnéséig kínálatában tartotta a Lengyel által tervezett telefonregisztert.
DESIGNSZTORIK
A long working relationship existed between Stefan Lengyel and Hamburg(later Switzerland-) based Arlac GmbH, which manufactured office supplies. Their cooperation led to a number of products reaching market: pencil holders, a necktie rack for closets and a letter scale. But among the joint projects, it is the first that stood out in significance: the re-imagined Arlac telephone register, the Luxadex. It was re-imagined because the company had sold telephone registers before, that is to say the technology already existed. But the company was taken over by new ownership in 1966, which sought to freshen its image. The son of Arlac’s new owner personally sought out Lengyel in Essen, asking him to design for the company.
The Luxadex’s fresh and at the same time clean and detailed form was a good reflection of Lengyel’s mode of thought. The form of the product indicates a sense of order, but the design remains very humane. The appearance of the object suggests its operation principle: the buttons that reach out from the surface of the product announce they ought to be pressed down. Through the slightly sloped front piece the cover does not fully sink into the base, giving the register a look suggesting opening, even when it is closed. The oval shape of the buttons is a motif seen in some of Lengyel’s other designs. The unique telephone register was produced in various colors and color combinations. The product was originally available in white, black, orange, blue and yellow, but later models ordered by the postal service matched the client’s color scheme, with the production of pastel green, dark green, grey and dark brown versions.
Lengyel recieved a fair royalty for his work for decades; however, his name did not appear on the product. The Luxadex became a popular and iconic product for Arlac, and from 1983 it was available in the US market as well. The Lengyel-designed telephone register was made by the company until it folded.
← Multifunctional office supplies show some of Lengyel’s practical innovations: an all-in-one ruler, paper knife and letter scale / A többfunkciós irodaszer is Lengyel napi, praktikus újításai közé tartozott: vonalzó, papírvágó, levélmérleg egyben
Liesegang
TERVEZŐ: STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ: ED. LIESEGANG OHG
DESIGNDÍJAK: MIKROFILM OLVASÓ, IF DESIGN AWARD 1983; DIAVETÍTŐ, IF DESIGN AWARD 1983; DIAVETÍTŐ, IF DESIGN AWARD 1987; DESIGN ZENTRUM NORDRHEIN WESTFALEN (RED DOT) 1987; ÍRÁSVETÍTŐ, IF DESIGN AWARD, “BEST OF THE CATEGORY” 1990
1982–1994
→ Az 1990-es évek egyik demonstrációs alapfelszerelése az írásvetítő/fóliavetítő volt. Lengyel több nemzetközi díjat nyert modellt is tervezett / A basic implement for presentations in the 1990s was the overhead projector. Lengyel designed several models earning international awards
A vetítőkészülékek gyártására specializálódott Liesegang vállalat (Ed. Liesegang oHG) ajánlás révén kérte fel Lengyelt a közös munkára, melynek eredményeként több sikeres termék is piacra került.
Az első termék a kizárólag egyenes vonalakkal tagolt Fanti diavetítő készülék volt. A termék néhány évvel későbbi, fejlettebb változata a 300 AF nevet kapta, melynek karaktere a lekerekített élek lágy és kifinomult hatása révén bontakozik ki. Mindkét termék formaterve iF Product Design Award-díjat nyert – a Fanti 1983-ban, míg a 3000 AF 1987-ben kapta meg az elismerést.
Lengyel fóliavetítőket és mikrofilmolvasót is tervezett a Liesegang számára. Az előbbiek közül kiemelkedő az 1990-ben bemutatott Favorit, amely Kenji Ekuan ajánlása alapján az iF Design Award Best of the Category díját is elnyerte. Lengyel másik jelentős alkotása az 1994-es, hordozható fóliavetítő, amely innovatív kialakítása révén néhány mozdulattal egy nagyobb aktatáska méretére csukható össze. A design a termék hordozhatóságára nem csupán funkcionális értelemben reagál: az alapforma alsó szűkítése és a forma általános kiképzése könnyedséget sugároz.
DESIGNSZTORIK
← Ez a fóliavetítő néhány lépésben egy aktatáska méretére csukható össze / This portable overhead projector can be folded into the size of a briefcase in only a few steps
→ Hordozható fóliavetítő 1994-ből / A portable overhead projector from 1994
Liesegang
DESIGNER:
STEFAN LENGYEL
COMMISSIONER:
LIESEGANG OHG
DESIGN AWARDS:
MICROFILM READER, IF DESIGN AWARD 1983; SLIDE PROJECTOR FANTI,
IF DESIGN AWARD 1983; SLIDE PROJECTOR 3000 AF, IF DESIGN AWARD 1987;
DESIGN ZENTRUM NORDRHEIN
WESTFALEN (RED DOT) 1987; OVERHEAD PROJECTOR,
IF DESIGN AWARD, “BEST OF THE CATEGORY” 1990
1982–1994
→ Lengyel designed two slide projectors. Both were recognized with the iF Design Award / Lengyel két vetítőgépmodellt is tervezett. Mindkettő elnyerte az „iF Design Award” elismerést
The Liesegang company (Liesegang oHG) specialized in manufacturing projectors. Based on a recommendation it sought out Lengyel’s cooperation, which resulted in the introduction of several successful products to the market.
The first product was the Fanti composed of straight lines and sharp edges exclusively. The more advanced 3000 AF type slide projector was introduced a few years later, which was characterized by its filleted edges and a refined effect. The designs of these products both won the iF Product Design Award: the Fanti won in 1983, while the 3000 AF was recognized in 1987.
Lengyel designed overhead projectors and microfilm reader for Liesegang. Among these was the ‘Favorit’ introduced in 1990, which, on the recommendation of Kenji Ekuan, received the Best of the Category iF Design Award. Lengyel’s other significant model was the portable overhead projector released in 1994, the innovative design of which made it possible to fold the unit into the size of a large briefcase in just a few steps. The design was not just a functional flourish in the interest of portability: the notch at the bottom and the overall shaping of the unit expressed lightness.
↗ Mikrofilmolvasó/ Microfilm reader
MPD: sorolható benzinkútoszlop
TERVEZŐ: STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ: ARAL AG
DESIGNDÍJ:
RED DOT DESIGN AWARD (DESIGN ZENTRUM NORDRHEIN WESTFALEN)
Lengyel az 1980-as években került kapcsolatba a kor piacvezető, német olajvállalatával. Az Aral akkoriban kívánta elvégezni benzinkútjai modernizálását és standardizálását. Lengyel első megbízása ehhez a folyamathoz kapcsolódott és számos berendezésre kiterjedt: a feliratok és az architektúra összehangolása, árnyékoló elemek elhelyezése, út menti árjelző, árusítópolcok, olajadagoló-oszlop tervezése stb. Lengyel és az Aral együttműködése azonban két kiemelkedő, jelentős technológiai innovációval járó projektben csúcsosodott ki.
A korabeli kútoszlopok kizárólag egyfajta üzemanyag adagolására voltak képesek: más-más oszlop biztosította a normál, a super, az ólmozott és az ólmozatlan benzint, illetve a dízelt. Az autósnak a töltőállomásra behajtva tájékozódia kellett, hogy melyik oszlop megfelelő a járműve számára, ez pedig gyakran hosszas sorban állást, a benzinkúton belüli helyváltoztatást tett szükségessé. A kútoszlopok közti forgalomeloszlás egyenlőtlen, néha kaotikus, a tankolás pedig hosszadalmas folyamat volt, ami nem szolgálta sem a fogyasztók, sem a szolgáltató érdekeit. A racionalizálás keretében az Aral 1985-ben új kútoszlopok kifejlesztésére kérte fel Lengyelt. A cél olyan egységek kialakítása volt, melyek két különböző fajta üzemanyag adagolására egyaránt képesek. Lengyel számos formatervet készített, melyeket az Aral munkatársaival folyamatosan tesztelt. A kétállásos üzemanyag-kimérő kútoszlop azonban sosem került használatba, ugyanis a tervezési procedúra során Lengyel olyan jelentős átalakítást hajtott végre, mely a korábbi célokat meghaladva lehetővé tette a probléma magasabb szintű megoldását.
Lengyel kísérletezés közben felismerte, hogy az oszlopban található gépészet enyhe átstrukturálásával a rendelkezésre álló hely racionálisabban kihasználható. Az alapegység egyik moduljának áthelyezése
a szerkezet kapacitását nem befolyásolta, méretét azonban jelentősen csökkentette. A beltartalom átrendezése során felszabadult helyet Lengyel a benzines csövek elrejtésére használta fel. Az ilyen módon létrejött kútoszlopblokk két részből állt: a gépészet mindössze körülbelül 25 cm széles dobozából, illetve a hozzá tartozó benzines cső valamivel magasabb kialakítású szekrényéből. Ez adta az alapegységet, melyből tetszőleges menynyiségű modul sorolható egymás mellé az üzemanyag töltő-állomás kínálatának megfelelően. Ez az innováció jelentősen megreformálta a tankolás folyamatát.
Az új rendszer lehetővé tette a ma is ismert szigetek kialakítását, amelyek az összes elérhető üzemanyagot egy helyen biztosítják. A korábbi gyakorlattal ellentétben a töltőállomásra behajtva nem kellett többé tájékozódni, mely oszlopnál található a kívánt üzemanyag, feltorlódott sorok helyett lehetővé vált a járművek egyenletes eloszlása. A blokkok, kétoldalú kiképzésük révén, egyszerre két jármű kiszolgálására is alkalmassá váltak. Mindez jelentősen csökkentette a tankolási időt és az azzal járó stresszt, valamint számottevően megnövelte a benzinkutak forgalmát azok áteresztőképességének és maximális kapacitáskihasználásának elősegítésével.
A szigetek könnyebb azonosíthatósága érdekében jól olvasható számokat helyeztek ki oldalukra, megkönnyítve ezzel a kaszszánál történő fizetést. További innováció volt, hogy a fogyasztás kétféleképpen is történhetett: az egyes blokkok vezérlőegységein a vásárlónak lehetősége volt egy fix összeg kiválasztására – mennyiért kíván tankolni –, és dönthetett úgy is, hogy a tankolt benzin mennyiségét kontrollálja.
Bár a Multi Product Dispenser-kutak számos üzemanyagfajtát kínáltak, azok könnyedén megkülönböztethetőek és azonosíthatóak voltak. Ez nem csupán a jól olvashatóan elhelyezett feliratoknak volt
DESIGNSZTORIK
↑ Kétállásos kútoszlopok modelljeinek bemutatása a tervezési folyamat korai fázisában / Presentation of the initial two-fuel pump units, early in the design process
↗ Egyetlen oszlop valamennyi üzemanyagfajtával, keresgélés, várakozás nélkül – ezt kínálja az Aral benzinkút / A single dispenser unit with all types of fuel, no searching, no waiting - that's what Aral offers
→ A modern benzinkút: Lengyel újítása volt, hogy az egyes üzemanyagokat közös kútoszlopokba tervezte, azóta többen és gyorsabban tudnak tankolni a kutaknál / The modern gas station: Lengyel’s innovation was developing units that were able to provide more types of fuel. Since then petrol stations have been able to serve more cars significantly quicker
köszönhető, Lengyel designja a formával is kommunikált. Az üzemanyagmodulok gépészeti része alacsonyabb, míg a benzines csövek doboza magasabb kiképzést kapott. Az egymás mellé sorolt modulok a töltőszigetet dinamikusan tagolták, ilyen módon – bár a modulok közös egységet alkottak – a benzines csövek keskeny oszlopai egyértelműen elkülönültek egymástól. A tájékozódást segítette továbbá a szigetek alján körbefutó védőkorlát diszkrét világítása is.
A benzines csövek oszlopba integrálása –bár a korábbinál jelentősen rendezettebb megjelenést biztosított – nem csupán esztétikai célt szolgált. Lengyel ötlete lehetővé tette a csövek hosszának növelését, feltekert állapotban ugyanis kisebb helyet igényeltek a korábbi, szabadon lógó változatnál. Ilyen módon a jármű üzemanyagtartálya bármely oldalon könnyedén elérhetővé vált. Az adagolópisztoly helyét karakteres szürke keret jelezte, le- és visszaakasztását apró bolygókerekek tették bárki számára könnyedén kivitelezhetővé. Az ergonomikus tankolás élményét a benzines cső hosszának állíthatósága is elősegítette.
Lengyel több formatervet készített a Multi Product Dispenserre. A végleges, megvalósult design érzékenyen követi a funkciót. Letisztult kiképzése intelligens módon kommunikál: felesleges, öncélú elemek nélküli, átlátható formaképzés és a következetes színhasználat vezeti a felhasználót. A gépészet, az infrastruktúra elemei diszkréten rejtve maradnak, a technológiai innováció a felhasználói élményben jelenvaló.
Lengyel fejlesztése mai napig meghatározza a tankolás menetét. Az üzemanyagokat egy szigetre tömörítő struktúrát idővel – eltérő formavilággal – más cégek is átvették, a technika általánossá vált. Nem csupán a műszaki innováció bizonyult időtállónak, de az Aral 1988 óta az üzemanyagkimérő modulok kialakításán sem változtatott jelentős mértékben. A formaterv 1990-ben a Design Zentrum NRW Red Dot díjában részesült, méghozzá a legmagasabb elismerést jelentő, „die Besten der Besten” elismerését is elhozva.
DESIGNSZTORIK
Aral MPD: Multi Product Dispenser
In the 1980s Lengyel came into contact with Germany’s market leader oil company at the time. In those years Aral sought to modernize and standardize its gas stations. Lengyel’s first commission was connected to this process and encompassed several pieces of equipment: he was tasked with harmonizing signs and architecture, placing shading elements and designing roadside price signs, store shelves and gas pump columns. The cooperation between Lengyel and Aral, however, reached its peak in two exceptional projects that were significant technological innovations.
Period fuel dispenser units could only provide one type of fuel: each unit could serve just one of normal, super, leaded, unleaded petrol or diesel. When pulling into the petrol station the customers would need to identify which unit was appropriate for their vehicle. This often caused long lines. The time had come to rearrange the space within the gas station. The traffic from column to column was uneven and often chaotic, and filling the vehicle could be a long process, which was not in the interest of the customer nor the service provider. To be able to rationalize the system Aral asked Lengyel to design new gas station dispenser units. The goal was the development of units that were capable of providing two kinds of fuel. Lengyel prepared several designs, which he continuously tested with Aral employees. However, two-fuel pump units were never put into use, as during the designing process Lengyel executed a change that exceeded the earlier goals and made a higher-order solution to the problem possible.
During experimentation Lengyel discovered that with some slight modifications to the equipment the available space in the column could be used more rationally. The repositioning of one of the modules
of the base unit would not affect the capacity of the mechanism, but would significantly reduce its size. Lengyel used the space freed up by reordering of the internals to add hidden petrol hoses. The newly designed pump column was made of two parts: a box containing the mechanical parts, which was about 25 cm wide, and a corresponding petrol hose from a slightly higher-positioned cabinet. This was the base unit, of which several could be positioned side-by-side, in accordance with the types of fuel offered at the station. This innovation significantly reformed the process of fueling our vehicles.
The new system made the development of islands possible, which are still widely in use today – in which all available fuel types are accessible in one place. Unlike the earlier refilling process, drivers didn’t need to look for the right island for their vehicles when driving into the station. Instead of lines forming at certain pumps, traffic became evenly spread. Given that the blocks are two-sided, every island can serve two vehicles simultaneously. All these factors significantly reduced the time needed to fill a vehicle and the stress incurred by drivers. They have also increased the turnover of petrol stations by improving the customer flow to maximum capacity.
In the interest of improving identification of pump islands, easy-to-read numbers were placed on their sides, making payment at the register a simple matter. Another innovation enabled two kinds of customer logic: customers could use the control units to either enter a fixed sum of money they wished to spend (then receiving the corresponding amount of fuel), or control the total amount of fuel they wished to purchase, paying the corresponding price.
Although the Multi-Product-Dispenser pumps offered many kinds of fuel, those were easily identifiable and differentiated. This is thanks not only to easyto-read text: Lengyel’s design also used form to communicate. The fuel modules’ mechanical parts are placed low, while the cabinets for the fuel hoses are placed higher. The modules are placed sideby-side and the filling islands are thus dynamically segmented. In this way –although the modules form a common unit – the slim columns of the fuel hoses are visibly separate from one another. Orientation is further assisted by the discrete lighting of the protective rail running around the bottom of the islands.
The integration of the fuel hoses into the columns was not just to serve an aesthetic goal (although their appearance was much tidier than previously). Lengyel’s idea made it possible to lengthen the hoses; when rolled up they required less space than the earlier freely hanging hoses. As such, the new hoses could reach the tank no matter which side of the vehicle its access point was on. The position of the nozzle is marked with a recognizable gray frame. Removal and placement of the nozzle is made easy for
all customers by using tiny ball bearings. Ergonomic filling is further served by making the length of the fuel hose adjustable.
Lengyel prepared several designs for the Multi-Product-Dispenser. The final, executed design closely follows the function. Its clean shape communicates in an intelligent manner: the user is not distracted by redundant, single-use elements and instead is guided by a transparent design and a consistent use of colors. The mechanical parts and elements of the infrastructure are discretely hidden – technical innovation is instead felt in the customer experience.
Lengyel’s innovation continues to define the process of fueling vehicles. Over time other companies adopted the island structure – using various designs – and the technology has become ubiquitous. And it is not only the engineering innovation that has stood the test of time: since 1988 Aral has not made any significant changes to the layout of the modules. The design won the Design Zentrum NRW’s Red Dot Design Award in 1990 with the distinction die Besten der Besten [Best of the Best].
Aral Robottanken: automata hidrogéntöltő állomás
TERVEZŐ:
MEGRENDELŐ:
DESIGNDÍJ:
→ Robot tankolja a hidrogénhajtású gépkocsit. Nem a tervezőn, Lengyelen múlt, hogy ez a technológia végül nem jelentett áttörést az autóiparban / Robotic operation to fill the hydrogen-based car. It was not the designer Lengyel’s fault that this new technology did not become a breakthrough in the automotive industry
A fenntartható közlekedés és a környezetbarát üzemanyag-alternatívák kifejlesztése az 1980-as évek második felére fontos kérdéssé vált. A Mercedes-Benz, a BMW és az Aral konzorciumot alapított a téma kutatására. Hipotézisük szerint a benzin korszaka véges; úgy vélték, a jövő a hidrogéné, amely megújuló energiaforrás lévén a fenntarthatóbb közlekedés alapjává válhat. A hidrogénüzemű közlekedés azonban a már létező rendszertől jelentősen eltérő infrastruktúrát követelt, amelynek kifejlesztése összetett feladat volt.
Az alapötlet két pilléren állt. Egyrészt szükség volt hidrogénüzemű járműmotorok gyártására, másrészt a hidrogén halmazállapotának és igényeinek megfelelő töltőállomások építésére. A rendkívül átfogó projekthez több neves cég és társulás csatlakozott. A benzinkutak tervezéséért az Aral AG felelt. Hidrogéntöltés akkoriban kizárólag nagy nyomás alatt történhetett, ilyen módon manuális tankolás helyett szükségessé vált a folyamat robottöltőkarok általi automatizálása. A robotizáción a Reis Robotics AG dolgozott, amely céggel Lengyel egyéb munkák révén is kapcsolatban állt. A töltőpisztoly kialakítása a Hiby Tec, az installálás a Tankanlagen Salzkotten feladatkörébe tartozott. Az elektronikai fejlesztést egy stuttgarti kutatócentrum, a Frauenhofer-Instituts für Produktionstechnik und Automatisierung végezte. A kutatócsoport fontos tagja volt továbbá Lengyel, aki a töltőállomások racionális és ergonomikus formatervezéséért felelt.
A kész terveket 1995-ben mutatták be. Lengyel letisztult, öncélú elemektől mentes formatervet készített. A töltőkar kialakítása egyértelműen közvetíti annak robotikus mivoltát, a visszafogottan elegáns design azonban nyers, elidegenítő, indusztriális hatás helyett a magas szintű technológia jelenlétét hangsúlyozza.
A koncepció szerint a robotikus tankolás mindössze két percet venne igénybe a következők szerint: az állomásra behajtva az autó aljára szerelt jeladó készülék közvetíti az autó típusát a hidrogéntöltő robot számára. Ennek segítségével a robotkar beazonosítja a jármű üzemanyagtartályának lokációját, majd megfelelő pozícióba állítja magát. A sofőr az állomás elülső, bal sarkában elhelyezett vezérlőegységen választhat üzemanyagtípust (a tervek szerint a robot hagyományos üzemanyagok adagolására is alkalmas lett volna), ezt követően a robot automatikusan kinyitja a tankot, megtölti, majd visszacsukja azt. Az autósnak a művelet teljes időtartama alatt ki sem kell szállnia.
1999-ben a müncheni repülőtéren átadták a világ első automatikus hidrogéntöltő-állomását, amely tesztüzemi céllal évekig használatban volt. A személygépjárművek üzemeltetéséhez szükséges folyékony hidrogén előállítása a Linde AG ingolstadti üzemében történt, ők gondoskodtak az anyag töltőállomásra szállításáról is. Az állomáson gázhalmazállapotú nitrogénnel működő buszok tesztüzemeltetése is zajlott, melyhez a GHW társaság a helyszínen, elektrolízissel állította elő a gáznemű hidrogént.
A hosszú éveken át tartó kutatás és fejlesztés a mobilitás megreformálását, fenntarthatóbbá tételét tűzte ki célul, a jelentős innováció ellenére azonban számottevő áttörést nem sikerült elérni.
A hidrogén előállításának és az infrastruktúra üzemeltetésének költségei nem tették lehetővé az új technológia széleskörű elterjedését.
Aral Robottanken: Automatic Hydrogen Fueling Station
The development of sustainable transportation and environmentally friendly alternative fuels became an important issue in the second half of the 1980s. Mercedes Benz, BMW and Aral formed a consortium to research the topic. According to their hypothesis, the petrol age was finite and the future belonged to hydrogen, which, as a renewable fuel, could become the foundation for more sustainable transportation. However, hydrogen-based transportation required infrastructure that was radically different from what existed at the time. Its development would be a complex task.
The fundamental idea was based on two pillars. On one hand, there was a need to manufacture hydrogen-burning engines, while on the other hand it was necessary to construct filling stations that were appropriate to hydrogen’s normal state and needs. A number of established companies and consortiums joined this exceptionally complicated project. Aral AG took on the task of designing fueling stations. At the time hydrogen fueling could only be done with high pressure, and as such instead of manual filling it was necessary to automate the process with robotic filling arms. Reis Robotics AG worked on robotization, and Lengyel had already been cooperating with them on other projects. Designing the filling nozzle would be the job of Hiby Tec, while installation would be carried out by Tankanlagen Salzkoten. The development of the electronics was tasked to a consortium in Stuttgart, Frauenhofer-Institutes für Produktionstechnik und Automatisierung. Lengyel was an important member of the research team: he was asked to produce a rational and ergonomic design for the filling stations.
The completed plans were unveiled in 1995. Lengyel presented a design that was clean and free of self-indulgent elements. The filling arm reflected its
robotic operation, but instead of leaving a raw, alienating, industrial effect, the elegant design emphasized the presence of high-level technology.
According to the concept robotic filling would take two minutes all told. Pulling into the station a signaler on the bottom of the car would communicate the car’s type to the hydrogen-tanking robot.
The robotic arm would then identify the location of the fuel tank and place itself in the appropriate position.
The driver would choose the fuel type at the instrument panel unit at the front left corner of the station (the plan was for the robot to be able to offer traditional fuels as well). Following this, the robot would automatically open the cap, fill the tank, and then close it. The driver would not have to leave the vehicle.
In 1999 the world’s first automatic hydrogen filling station was opened at the Munich airport. It served as a test site for several years. The liquid hydrogen necessary to fuel personal vehicles was produced by Linde AG at its plant in Ingolstadt. The company was also responsible for transporting the fuel to the station. Gas-state nitrogen-fueled buses were also being tested at the station, for which the GHW company produced gas-state hydrogen through electrolysis on site.
Research and development went on for several years in the interest of reforming mobility and making it more sustainable. Despite significant innovations, no meaningful breakthrough was reached.
The costs of producing hydrogen and operating the infrastructure made it impossible for the new technology to spread.
TERVEZŐ: STEFAN LENGYEL
MEGRENDELŐ: RUHRGAS AG
1990
Az 1990-es évek elején Lengyel felkérést kapott a Ruhrgas (későbbi nevén E.ON) központi gázelosztó létesítményében található vezérlőhelyiség teljes berendezésének és irányítópultjának megtervezésére. Lengyel célja egy olyan enteriőr kialakítása volt, melynek elemei harmóniában és párbeszédben állnak egymással.
Az irányítópultok ívelt formavilága szorosan kapcsolódott annak funkciójához: az enyhe félkör alakú asztal ergonomikus kiképzése mintegy körülölelte kezelőjét, biztosítva ezáltal a komfortérzetet, illetve a vezérlő könnyű kezelhetőségét. A terem egyéb berendezése az ívelt struktúrához igazodik: egyenesek és szögek helyett kerek és lekerekített felületek tagolják a teret.
A kezelőpanel egyes elemei az alap, az asztal kezelőfelülete és a számítógépház, melyek néhány lépésben mozgathatók. E három elem formai összhangja funkcionális és esztétikai minőséget fejez ki.
A vezérlőegység elektronikáját és szoftverét fejlesztő cég közvetítésével Lengyel egyéb megbízásokat is kapott. Ő tervezte egyebek között a passaui, a duisburgi és a reutlingeni közmű elosztóközpontjának, továbbá a BASF és a Hadeed acélüzem irányítócenrtumának berendezését.
In the 1990s Lengyel was sought out by Ruhrgas (later renamed E.ON) to design the complete physical interface and instrumentation of the control room in its main gas distribution site. Lengyel’s goal was the development of an interior in which elements were harmonized and in dialogue with one another. The curved design of the instrument panels was closely connected to their function – the slightly semi-circular table’s ergonomic design almost embraced the user, ensuring their comfort and the ease-of-use of the panel. Other pieces of equipment in the room also made use of curved structures. Certain elements of the instrument panel – like the base, the user interface and the computer housing – could be moved with a few simple steps.
The harmonious design of these three elements expressed both functionality and aesthetics.
Lengyel received further commissions through the mediation of the company that developed the electronics and the software. Among other things, he designed the central control rooms of the public utilities’ distribution hubs in Passau, Duisburg and Reutlingen, as well as the BASF and Hadeed steel plants’ control centers.
← ↓ Celesto konferenciaszék-család a Mauser Office-nak, Red Dot Design Award, 2001 / Celestor conference chair family for Mauser Office, Red Dot Design Award, 2001
↗ Hidraulikus ajtónyitó a Dormának / Hydraulic door opener for Dorma, 1990
→ Dorma repülőtéri ajtózárrendszer. Design Zentrum NRW Award (Red Dot), 1987 / Dorma airport door locking system, Design Zentrum NRW Award (Red Dot), 1987
↑ ↗ Kiállítási installációrendszer a bonni tudományközpontban / Exhibition system for the Bonn Science Center
→ Összeállítási rajz / Assembly diagram
VÁLOGATOTT MUNKÁK
← Berker irodai kommunikációs eszköz, Design Center Stuttgart-díj, 1982 / Berker office communication unit, Design Center Stuttgart Award, 1982
↙ ↓ GfG négycsatornás gázmérőkészülék. Red Dot Design Award, 2006 / GfG four-channel gas monitoring device, Red Dot Design Award, 2006
↓ BDT lézernyomtató, iF Design Award, 1990 / BDT laser printer, iF Design Award, 1990
VÁLOGATOTT MUNKÁK
↑ Edelhoff szemeteskukák modellje, 1995 / Model of Edelhoff waste bin, 1995
→ Lengyel besüllyesztette a kerekeket a testbe, így azok nem akadályozták a rakásolhatóságot / Lengyel sank the wheels into the containers making them easy to nest
VÁLOGATOTT MUNKÁK
↗ Stefan Lengyel tervezte az Universität Essen logóját és arculatát, amelyet az egyetem rektorátusa 1975. április 15-én fogadott el mint az intézmény szimbólumát /
The logo and visual identity of the Essen University was designed by Stefan Lengyel and his team. The rectorate of the Essen University accepted the design as the symbol of the institution on 15 April 1975
VÁLOGATOTT MUNKÁK
Curriculum vitae és az életmű
Curriculum Vitae & Achievements
Curriculum vitae
1937
1956
1956–1961
1961
1961–
1962–1964
1964–1965
1965–
1969–
1982–2003
Született Budapesten Born in Budapest
Érettségi High school graduation
Magyar Iparművészeti Főiskola College of Applied Arts
Diploma, ipari formatervező szakon Diploma thesis, industrial design
Önálló tervező Independent designer
Tanársegéd, Magyar Iparművészeti Főiskola, formatervező szak
Tanársegéd, Hochschule für Gestaltung, Ulm
Docens, Folkwangschule für Gestaltung, Essen
Assistant lecturer, Hungarian College of Applied Arts
Assistant lecturer, Hochschule für Gestaltung, Ulm
Associate professor, Folkwangschule für Gestaltung, Essen
Tanszékvezető Head of department
Egyetemi professzor, tanszékvezető, Universität Essen
1992– Címzetes egyetemi tanár, Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest
2001–2007
Tanszékvezető egyetemi tanár, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest
2007– Professor emeritus, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest
University professor, head of department, Universität Essen
Honorary university professor, University of Applied Arts, Budapest
University professor, head of department, Moholy-Nagy University of Art and Design, Budapest
Professor emeritus, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest
Szakmai szervezetek / Organizations
1986–2000 A Német Formatervező Szövetség (VDID) elnöke President of the Association of German Industrial Designers (VDID)
2000– A VDID tiszteletbeli elnöke
1990–2003 A Német Formatervezési Tanács (Rat für Formgebung) elnökség tagja
2003–2012 A Magyar Formatervezési Tanács elnökségi tagja
Honorary President of VDID
Board Member of the German Design Council
Board Member of the Hungarian Design Council
Vendégprofesszúrák / Visiting lecturer
1980 Ohio State University, Columbus Ohio, USA Ohio State University, Columbus Ohio, USA
1982 Université du Quebec, Montreal, Kanada Université du Quebec, Montreal, Canada
1985 Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest University of Applied Arts, Budapest, Hungary
1988–1990 University of Art and Design (Aalto University), Helsinki, Finnország University of Art and Design (Aalto University), Helsinki, Finland
1990–2000 Design Leadership Program Advisory Board, Helsinki, Finnország Design Leadership Program Advisory Board, Helsinki, Finland
1995 Tsinghua University of Art and Design, Peking, Kína Tsinghua University of Art and Design, Beijing, China
1996 Musashino Art University, Tokio, Japán Musashino Art University, Tokyo, Japan
Szemináriumok (válogatás) / Workshops (selection)
1978 ICSID Educational Conference, Ljubljana, Jugoszlávia ICSID Educational Conference / Ljubljana, Yugoslavia
1982 International Design Conference IDCA (Prepare for Profession), Aspen, Colorado, USA
International Design Conference IDCA (Prepare for Profession), Aspen, Colorado, USA
1984 Design Workshop, University of Ljubljana, Jugoszlávia Design Workshop / University of Ljubljana, Yugoslavia
1989 International Design Interaction, Tajpej, Tajvan International Design Interaction, Taipei, Taiwan
1991–1999
Industrial Design Master Course, Bilbao, Girona, Zaragoza, Spanyolország
1992/1994 Design Systematics and Management, Politecnico, Milano, Olaszország
1996 W Design Conference IDCA (German Design), Aspen, Colorado, USA
Zukunftswettbewerb, Design für das Ruhrgebiet, Essen
Zukunftswettbewerb, Design für das Ruhrgebiet, Essen
Lengyel, S. (1974). Aspekte zur Ausbildung des Industrial Designers. In Hören und Sehen –Design und Kommunikation Ausstellungskatalog. 30–31. Kunsthalle Köln.
Lengyel, S. (1974). Ausbildung von Industrial Designers. Binario 190.
Lengyel, S. (1977). Designausbildung im Wandel der Zeit. Der Arbeitgeber, 5, 158.
Lengyel, S. (1979). Aspekte des Rationalen und Emotionalen im Design. In Sturm H. (Ed.), Ästhetik und Umwelt.
Lengyel, S. (1980). Design dient den Menschen – Design für den Haushalt dient der ganzen Familie. DMK international, 9.
Lengyel, S. (1983). Design / Sprache des Produktes. Der Arbeitgeber, 4, 146–148.
Lengyel, S. (1983). Wie gestaltet sich der Übergang vom Studium in die Praxis? form, 104, 100.
Lengyel, S. (1983). Hochschulen haben mehr zu leisten... Werk und Zeit, 3, 4.
Bruckner, A., Lengyel, S. (1984). Teaching Eye Movement as a Key to Semantic Analysis. Innovation IDSA 3(2), 25–27.
Bruckner, A., Lengyel, S. (1984). Die Bedeutung der visuellen Wahrnehmung bei der Erfassung von Objektfunktionen. In Vihma S. (Ed.), Design Forschung – Symposium, 51–79. University of Industrial Arts in Helsinki.
Lengyel, S. (1985). Konturen einer möglichen Grundlehre für Industrial Designer. In Wick, R. (Ed.), Ist Bauhaus-Pädagogik aktuell?
Lengyel, S. (1985). Design: a termék lelkiismerete. Ipari Forma, 9(1), 2–7.
Lengyel, S. (1987). Design – die Tendenzen zum kreativen Team. Jahresauswahl Design Centrum Stuttgart, 11–15.
Lengyel, S. (1987). Design Mirrors Cultural Development. Design News.
Lengyel, S. (1987). Der erste Blick verrät den Kenner. Der Arbeitgeber 4(87), 142–147.
Hammer, N., Lengyel, S. (1990). Do We Perceive What the Design Expresses? In Vihma, S. (Ed.) Semantic Visions in Design.
Lengyel, S. (1990). Design – die Brücke zwischen Menschen und Objekt. In Hammer, N., Lengyel, S. (Eds.), Design Schnittpunkt Essen, 22–26.
Lengyel, S. (1990). Wechselbeziehung zwischen Forschung und Lehre. In Hammer, N., Lengyel, S. (Eds.), Design Schnittpunkt Essen, 290–294.
Lengyel, S. (1992). Changing Working Methods: Will the Designer Be a Manager? On design leadership, 63–66. University of Industrial Art Helsinki.
Lengyel, S. (1993). Aus vielen Funktionen wächst die Form. In Vasata, V. (Ed.), Essener Unikate, 43–57.
Lengyel, S. (1994). Design – Aus vielen Funktionen wächst die Form. Spektrum der Wissenschaft, 4, 88–94.
Lengyel, S. (1996). Design: Spannungsfeld zwischen Ratio und Emotio. forum Rodenstock
Lengyel, S. (1996). Meilensteine des deutschen Designs. In Wetcke, H. H. (Ed.), German Design Goes Rocky Mountain High. Design Zentrum München
Lengyel, S. (1996). Amerika ist offen für deutsche Impulse. form, 154, 15.
Lengyel, S. (1998). Design: Spannungsfeld zwischen Rationalität und Emotionalität. In Sturm, H. (Ed.), Geste und Gewissen im Design.
Lengyel, S. (1999). Ein Jahrhundertphänomen im Aufbruch. In Lengyel, S. (Ed.) 50 Jahre Industrial Design Studium in Essen, 14–18.
Lengyel, S. (2004). A tervezők elvárásai a termékszemantikától. In Kapitány, Á. (Ed.) Termékszemantika, 20–35. MOME.
Lengyel, S. (2005). A múlt előtt a jövőről. In Design Felsőfokon / Ipariformatervező-képzés a Magyar Iparművészeti Egyetemen 1950–2007, 8. MOME.
Lengyel, S. (2013). A design a mindenkori társadalom tükörképe. In Slézia, J. (Ed.) Kortárs Magyar Formatervezés, 122–123.
Szakmai méltatás / Laudations
Brackert, Gisele. (1976). Budapest-Ulm-Essen: Stefan Lengyel. Design-Report, 5(76), 3.
Széky János. (1985. 09. 08.): Lengyel István. Élet és Irodalom, Finizio, Gino. (1995) Profession Designer, Conversation with Stefan Lengyel. Ottagono, 114, 100–102.
Vadas József. (2001). A probléma az utcán hever. Beszélgetés Stefan Lengyellel. Atrium, 2001(04), 108–111.
Rokob Tibor. (2002. 08. 08.). A csuklós villamos tervezője volt. Népszabadság, 26. Lelkes Péter. (2004). Lengyel István Designer, Art Designer, 150–159. Szentpéteri Márton. (2004). Négyeshatos. In Vadas J., Bojár I. (Ed.), A magyar design 15 éve.
Vadas József. (2005). Design Felsőfokon / Ipari formatervező-képzés 1950–2005, 87–89. MOME.
Rams, Dieter. (2007). Ha visszagondolok… In Halasi, R. (Ed.) Design Stefan Lengyel, életmű-kiállítás, katalógus. MOME Ponton Galéria.
Vadas József. (2007). A design nem művészet. Jubileumi beszélgetés Stefan Lengyellel. In Halasi, R. (Ed.) Design Stefan Lengyel, életmű-kiállítás, katalógus, 8–11. MOME Ponton Galeria.
Fülöp József. (Ed.) (2007). Stefan Lengyel professzor emeritus, In: Made in MOME 2007.
Tölgyesi Gábor. (2007. 11. 13.). Nem mind dizájn, ami csillog. Magyar Nemzet, 14.
Vadas Zsuzsa. (2008). A Calypso rádiótól a lépcsőn járó babakocsiig. Nők Lapja 2008(14), 66–67.
Biederbeck Martina. (2008). Vater der Zapfsäule In: Ruhr Revue, 2008(2), 58–61.
Halasi Rita. (2008). Ezerből egynek sikerül. Elle Dekor, 2008(3), 56–58.
Breuer, Gerda. (2012). Lehre und Lehrer an der Folkwangschule in Essen. 282., 319., 485. Tóth Lajos. (2013). A design a termék lelkiismerete. Prof. Stefan Lengyel (76). In: AutósKözlekedés, 2013(07), 24–25.
Kopek Gábor. (2013). Amikor 1964-ben egy fiatal formatervező… In: Sprint: 10 év járműtervezés, katalógus. 50. MOME.
Heimer György. (2014. 03. 26.). A magyar formatervezés nagykövete. Autószektor. https://www.villanyautosok.autoszektor.hu/hu/content/magyar-formatervezes-nagykovete
Kiss Éva. (2014). Lengyel István / Stefan Lengyel. A formatervező munkásságáról, Magyar Iparművészet, 2014(10), 38–39.
Szentpéteri Márton (2014). Laudáció az életműdíjhoz. Magyar Iparművészet, 2014(10), 39–42.
Vaktor Éva. (Ed.) (2014). Stefan Lengyel. Életműdíj. Made in MOME 2014, 14.
„A közlekedő ember – Prof. Stefan Lengyel portré” / Közlekedési Múzeum / 2020 (25́) 25 perces rövidfilm archív felvételekkel
Közreműködött: Jartas Viktor, Kovács Adrián Péter, Eichberger Ferenc, Szentkirályi Vajk, Epres Attila, Rostás Tamás.
Felelős kiadó: Vitézy Dávid főigazgató / general manager, projektvezető / project manager: Dr. Zsigmond Gábor és Szakmár Tamás.)
Függelék
Who is Who
Aicher, Otl 1922–1991, német designer, grafikus és tipográfus. A HfG Ulm egyik alapítója. 1962 és 1964 között az iskola igazgatója.
Ambrozus, Stefan Német designer, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
Bárkányi Attila 1947–, magyar formatervező, a MoholyNagy Művészeti Egyetem, majd 2014től a Budapesti Metropolitan Egyetem professzora.
Beitz, Berthold. Prof. Dr. 1913–2013, német iparos, az esseni székhelyű ThyssenKrupp vállalat egykori vezetője.
Beranek, Ernst, Prof. 1934–2024, osztrák formatervező, egyetemi professzor.
Berta Barna 1974–, magyar formatervező, a MoholyNagy Művészeti Egyetem óraadója.
Bill, Max, Prof. 1908–1994, svájci építész, ipari formatervező, író, festő és szobrász, professzor, 1956-ig a HfG Ulm rektora.
Black, Misha, Prof. 1910–1977, brit–azerbajdzsáni építész, designer, egyetemi professzor.
Bolz, Norbert, Prof. Dr. 1953–, német kommunikáció- és médiaelméleti szakember, designtudós. 1992–2002 között az esseni egyetem kommunikációelméleti professzora. Oktatási tevékenységet végzett továbbá a a Freie Universität Berlin és a Technische Universität Berlin egyetemeken.
Borsos Miklós 1906–1990, magyar szobrász és éremművész.
Bozzay Dezső 1912–1974, magyar ipari formatervező, építő-iparművész, a modern ipari formatervezés hazai úttörőinek egyike.
1922–1991, German designer, graphic designer and typographer. One of the founders of HfG Ulm. Director of the school from 1962 to 1964.
German designer, student of Stefan Lengyel in Essen.
1947–, Hungarian designer, professor at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest, professor at Budapest Metropolitan University since 2014.
1913–2013, German industrialist, former head of the ThyssenKrupp company based in Essen.
1934–2024, Austrian designer, university professor.
1974–, Hungarian designer. Lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1908–1994, Swiss architect, industrial designer, writer, painter and sculptor, rector of HfG Ulm until 1956.
1910–1977, British-Azeri architect, designer, university professor.
1953–, German communications and media theory expert, design scholar. Professor of communications theory at Essen from 1992 to 2002. Also taught at Freie Universität Berlin and Technische Universität Berlin.
1906–1990, Hungarian sculptor and medallion artist.
1912–1974, Hungarian industrial designer, construction and applied artist, one of the pioneers of modern industrial design in Hungary.
Brendgens, Lothar Német designer, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
Brudsche, Susanne Német designer, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
Chermayeff, Ivan 1932–2017, egyesült államokbeli tervezőgrafikus, a Chermayeff & Geismar Inc. egyik alapító tagja. Többek között a Mobil Oil, a Xerox és a MoMa logója és arculatnak tervezője, több egyetem vendégprofesszora. 1968–1999 között az IDCA igazgatótanácsának tagja.
Cosovan Attila 1970–, magyar tervezőművész, a MoholyNagy Művészeti Egyetem docense, 2015-től a Budapesti Corvinus Egyetem habilitált docense, majd professzora.
German designer, a former student of Stefan Lengyel in Essen.
German designer, student of Stefan Lengyel in Essen.
1932–2017, Designer and graphic artist in the United States, one of the founding members of Chermayeff & Geismar Inc. He designed, among others, logos and images for Mobil Oil, Xerox and MoMa. A visiting professor at several universities, member of the board of IDCA from 1968 to 1999.
1970–, Hungarian design artist, docent at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest, docent with habilitation and later professor at Corvinus University in Budapest since 2015.
D’Ascanio, Corradino, Prof. 1891–1981, olasz repülőmérnök. 1891–1981, Italian aviation engineer.
De Lucchi, Michiele, Prof. 1951–, olasz építész és designer, egyetemi professzor. 1951–, Italian architect and designer, university professor.
Digel, Marion, Prof. Német ipari formatervező, 2006 óta az esseni Folkwang Universität der Künste professzora, 2012–2019 között dékánja.
Dózsa Farkas András 1902–1982, magyar szobrász és ipari formatervező, a Magyar Iparművészeti Főiskola fémipari formatervező szakának alapítója és 1975-ig tanszékvezetője. Oktatói tevékenysége révén a magyar ipari formatervezés meghatározó alakja.
German industrial designer. Professor at Folkwang Universität der Künste since 2006, dean from 2012 to 2019.
1902–1982, Hungarian sculptor and industrial designer, founder of the metal industry design program at the Hungarian College of Applied Arts and head of department until 1975. A definitive figure in Hungarian industrial design through his teaching activities.
Dümmig-Zitzmann, Jörg Német nagyvállalkozó. German entrepreneur.
Egri Zoltán Magyar ötvösművész, 1989–2008 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója.
Ekuan, Kenji 1929–2015, japán formatervező, profeszszor, egyetemi dékán.
Eötvös Loránd 1848–1919, magyar fizikus, egyetemi tanár, kultuszminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez köthető a torziós inga feltalálása.
Esslinger, Hartmut, Prof. Dr. 1944–, német–amerikai designer, a Frog Design alapítója, egyebek mellett az Apple Computer designstratégiájának kidolgozója.
Fahnstrom, Dale Amerikai designer, 1966-2011 között az IIT Institute of Design professzora.
Fischer, Joschka 1948–, német politikus, 1998–2005 között szövetségi külügyminiszter.
Hungarian smith artist. Lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest from 1989 to 2008.
1929–2015, Japanese designer, professor, university dean.
1848–1919, Hungarian physicist, minister of culture, member of the Hungarian Academy of Sciences. Associated with the invention of the torsion pendulum.
1944–, German-American designer, founder of Frog Design, author of Apple Computer's design strategy (among others).
American designer, Professor of IIT Institute of Design between 1966-2011.
1948–, German politician. Minister of foreign affairs from 1998 to 2005.
Fleckhaus, Willy, Prof. 1925–1983, német tervező és művészeti igazgató.
Frank, Peter 1937–, német designer, asszisztens Lengyel mellett az egyetemen, az esseni Design Zentrum egykori vezetője.
Fülöp József 1964–, magyar animációs filmrendező, vizuális kommunikációs tervezőművész, egyetemi professzor, 2014–2024 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora.
Füzesi Dorottya 1995–, magyar designelemző és kulturális menedzser, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori diákja.
Gaubek József Magyar építészmérnök és festő, Schulek Frigyes tanítványa. A pesterzsébeti Tátra Mozi tervezője (1940), melynek egészen a II. világháborút követő államosításig tulajdonosa is volt.
Geelen, Norbert 1968–, német ipari formatervező, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
Gefferth Károly 1901–1992, Az első magyar gyermekradiológus professzor, egyetemi tanár.
Geißler, Heiner, Dr. jur.
1925–1983, German designer and artistic director.
1937–, German designer, assistant of Lengyel at the University of Essen. Director of the Design Zentrum, Essen.
1964–, Hungarian animated film director, visual communications design artist, university professor, rector at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest from 2014 to 2024.
1995–, Hungarian design analyst and cultural manager, former student at MoholyNagy University of Art and Design Budapest.
Hungarian architectural engineer and painter, a student of Frigyes Schulek. Designer of the Tátra Cinema in Pesterzsébet (1940) and owner of said cinema until its nationalization after World War II.
1968–, German industrial designer, former student of Stefan Lengyel in Essen.
1901–1992, the first professor of pediatric radiology in Hungary, university lecturer.
1930–2017, német jogász és politikus. 1930–2017, German lawyer and politician.
Gergely István 1930–2021, magyar építész, belsőépítész, 1982–1991 között a Magyar Iparművészeti Egyetem rektora.
Gintl József A Fővárosi Villamos Vasút (Budapest közlekedési vállalata) műszaki igazgatója, aki 1961-ben megbízta Lengyelt az első csuklós villamos formatervezésével.
Glasenapp, Werner, Prof. 1904–1986, német ipari formatervező, ötvös, az esseni Folkwangschule für Gestaltung tanszékalapító egyetemi tanára.
Gropius, Walter Adolph Georg, Prof. 1883–1969, német származású építész. A Bauhaus alapítója, az iskola dessaui épületének tervezője, 1919–1928 között az intézmény igazgatója. A nezetközi modernista építészet egyik úttörője. 1944-től az Amerikai Egyesült Államokban élt és alkotott.
Gugelot, Hans, Prof. 1920–1965, holland–indonéz származású német ipari formatervező, a HfG Ulm tanszékvezető professzora.
1930–2021, Hungarian architect, interior architect. Rector of the Hungarian University of Applied Arts from 1982 to 1991.
Technical director of the Budapest Electric Railways (one of the city's public transportation companies) who in 1961 commissioned Lengyel to design the first articulated streetcar.
1904–1986, German industrial designer, goldsmith, founder of department and university lecturer at Folkwangschule für Gestaltung in Essen.
1883–1969, architect of German heritage. Founder of Bauhaus, designer of the school building in Dessau, director of the institution from 1919 to 1928. A pioneer of internationalist modernist architecture. Moved to and worked in the United States from 1944.
1920–1965, German designer of Dutch-Indonesian heritage, department chair and professor at HfG Ulm.
Halasi Rita Mária 1972–, magyar designszakértő és kurátor. 1972–, Hungarian design expert and curator.
Hammer, Norbert, Prof. Dr. 1948–, német ipari formatervező, Stefan Lengyel tanítványa, majd a Folkwang egyetem tanára, professzor, a VDID egykori elnökségi tagja.
Hirche, Herbert, Prof. 1910–2002, német építész és bútortervező. A Bauhaus egykori diákja, a Braun formatervezője.
Hoffmann, Josef Franz Maria 1870–1956, osztrák építész és formatervező.
Honer, Gerhard Német designer, 2003–2009 között a Mercedes-Benz Design haszonjármű (Vans and Trucks) részlegének vezetője.
Húnfalvi András 1988–, magyar designer, a Flying Objects Design Stúdió társalapítója, a MoholyNagy Művészeti Egyetem oktatója.
Innocenti, Ferdinando 1891–1966, olasz üzletember, az Innocenti vállalat tulajdonosa.
Jakubowski, Ralf 1963–, német designer, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
Jánszky Béla 1884–1945, magyar építész, a „magyar formanyelv és építőstílus" (népies stílus) híve és követője.
Jönsson, Wolfgang, Prof. Designer, az ipari formatervezés tanszék egykori vezetője az Art Center Europeban.
Józsa Bálint 1937–, magyar szobrászművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára.
Juhász László 1906–1978, magyar iparművész, besőépítész, a Magyar Iparművészeti Tanács alapító tagja és titkára, a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára.
Julier, Guy, Prof. Dr. 1961–, brit designer, designteoretikus, egyetemi professzor, a designkultúra tudományának egyik alapítója.
Kaesz Gyula 1897–1967, magyar építész, belsőépítész, iparművész, főiskolai tanár, 1952–1958 között a Magyar Iparművészeti Főiskola igazgatója.
Kálmán Zsuzsa 1957–, kommunikációs szakember, újságíró, TV- és mozifilmek dramaturgja, szerkesztője, tanár, a MOME Brand Iroda munkatársa, majd 2024-ig rektori kabinetfőnöke.
1948–, German industrial designer, former student of Stefan Lengyel, later a lecturer and professor at Folkwang University, former member of the board of VDID.
1910–2002, German architect and furniture designer. Former student of Bauhaus, designer for Braun.
1870–1956, Austrian architect and designer.
German designer, director of MercedesBenz Design Vans and Trucks division from 2003 to 2009.
1988–, Hungarian designer, co-founder of Flying Objects Design Studio, lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1891–1966, Italian businessman, owner of the Innocenti company.
1963–, German designer, student of Stefan Lengyel in Essen.
1884–1945, Hungarian architect. Follower of "Hungarian form language and architectural style" (i.e., folk style).
Designer, former chair of the industrial design department at Art Center Europe.
1937–, Hungarian sculptor, lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1906–1978 Hungarian applied artist, interior designer, founding member and secretary of the Hungarian Council of Applied Arts, lecturer at the Hungarian College of Applied Arts.
1961–, British designer, design theorist, university professor, a founder of the science of design culture.
1897–1967, Hungarian architect, interior architect, applied artist, college lecturer, director of the Hungarian College of Applied Arts from 1952 to 1958.
1957–, communications expert, journalist, television and film dramaturg, editor, lecturer, member of MOME Brand Office, then Chief of Staff for the Rector since 2024.
Käo, Tönis, Prof. 1940–, észt származású német designer, a Siemens designstúdiójának egykori vezetője, a wuppertali Bergischen Universität professzora.
1940–, German designer of Estonian heritage, former director of Siemens design studio, professor at Bergischen Universität in Wuppertal.
Kardaus, František 1908–1986, csehszlovákiai járműtervező. 1908–1986, Czechoslovakian vehicle designer.
Karmazsin László 1932–1996, magyar formatervező, a rendszerelvű tervezés egyik hazai képviselője.
1932–1996, Hungarian designer, a Hungarian representative of systemic design.
Kästner, Erich 1899–1974, német költő és író. 1899–1974, German poet and author.
Keresztury Dezső 1904–1996, magyar író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár.
Kilders, Robert Német ipari formatervező, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben az 1990-es évek elején.
Kleffner, Heiner Német politikus, a tudományos- és kutatásügyi minisztérium egykori osztályvezetője, az Universität Duisburg-Essen későbbi rektora.
Koós Pál 1964–, formatervező művész, egyetemi professzor, 2024-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora.
Kopek Gábor 1955–, fotográfus, médiaművész, egyetemi professzor, 2006-2014 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora.
1904–1996, Hungarian writer, poet, literary historian, critic, translator, university professor.
German industrial designer, former student of Stefan Lengyel in Essen in the early 1990s.
German politician, former head of department in the Ministry of Science and Research, later rector of the University of Duisburg-Essen.
1964–, industrial designer, university professor, rector at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest since 2024.
1955–, photographer, media artist, university professor, rector at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest from 2006 to 2014.
Koppány Endre 1943–, magyar formatervező, tanár. 1943–, Hungarian designer, lecturer.
Kubly, Donald 1917–2011, amerikai kreatívipari szakember, művészeti vezető, az Art Center College of Design egykori elnöke.
Lakner László 1936–, Kossuth-díjas magyar festő és grafikus.
1917–2011, Amercian designer, artistic director, former president of Art Center College of Design.
1936–, Hungarian painter and graphic artist, recipient of the Kossuth Prize.
Lampugnani, Vittorio, Prof. Dr. 1951–, olasz építész, egyetemi professzor. 1951–, Italian architect, university professor.
Lakos Máté 1992–, magyar fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója.
1992–, Hungarian photographer, lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Lengyel Viktor 1908–1996, Stefan Lengyel édesapja. 1908–1996, father of Stefan Lengyel.
Lengyel-Gefferth, Andrea, Dr. Med. 1939–, magyar származású német orvos, Stefan Lengyel felesége.
Lengyel, Dominik, Prof. 1972–, magyar származású német építész, egyetemi professzor, Stefan Lengyel fia.
Lengyel, Dóra, Dr. Med. 1968–, magyar származású svájci orvos, Stefan Lengyel lánya.
1939–, German doctor of Hungarian heritage, wife of Stefan Lengyel.
1972–, German architect of Hungarian heritage, university professor, son of Stefan Lengyel.
1969–, Swiss doctor of Hungarian heritage, daughter of Stefan Lengyel.
Lengyel, Gabor 1963–, magyar származású német designer, Stefan Lengyel fia.
1963–, German designer of Hungarian heritage, son of Stephan Lengyel.
Lengyel, László 1947–, magyar mérnök, Stefan Lengyel öccse. 1947–, Hungarian engineer, younger brother of Stefan Lengyel.
Lengyel, Susanne, Prof. 1966–, német ipari formatervező és professzor.
Leschke, Harald, Prof. 1947–, német ipari formatervező, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben. 1978-tól a Mercedes Benz designere, 2007-ig az Advanced Design részleg vezetője.
Limberg, Klaus, Prof. Dr. 1936–2021, német deisgner, a pforzheimi Fachhochschule für Gestaltung profeszszora majd rektora. A Hochschule Pforzheim megalapítását követően a Fakultät für Gestaltung dékánja, majd az egyetem rektorhelyettese. A VDID tagja.
Lindinger, Herbert, Prof. Dr. 1933–, osztrák grafikus, ipari formatervező, egyetemi professzor, először a HfG Ulm, majd a Leibniz Universität Hannover professzora, tanszékvezetője, a VDID korábbi elnöke. Vonatok és villamosok tervezése tette világszerte ismertté.
Lissák György
1941–2009, magyar formatervező, művészettörténész.
Litkei József 1924–1988, magyar festő- és grafikusművész, a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára.
Littmann, Ludwig 1946–, német formatervező, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben, a Braun designere.
Lübke, Helmut 1936–2006, német bútortervező, a Rat für Formgebung egykori elnöke.
Mahler, Heiko Német ipari formatervező, 1964-től az esseni egyetem designhallgatója, Lengyel tanítványa, a lépcsőjáró babakocsi társtervezője. Repülőgépbelsők tervezésével szerzett nevet magának.
Maldonado, Tomás, Prof. 1922–2018, argentin festő, designer és designteoretikus, egyetemi professzor, a HfG Ulm rektora 1964–1966-ig.
Manzù, Pio 1939–1969, olasz autó-, bútor- és terméktervező, a HfG Ulm egykori hallgatója.
Márhoffer László A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, gipszmodellező műhelyének vezetője.
1966–, German industrial designer and professor.
1947–, German industrial designer, former student of Stefan Lengyel in Essen. Designer at Mercedes-Benz since 1978, director of Advanced Design division to 2007.
1936–2021, German designer, professor then rector at Fachhochschule für Gestaltung in Pforzheim. After founding Hochschule Pforzheim becomes dean of Fakultät für Gestaltung, then the vice rector of the university. Member of the VDID.
1933–, Austrian graphic designer, industrial designer, university professor, professor and department chair first at HfG Ulm then Leibniz University in Hannover. Former president of VDID. Famous worldwide for designing trains and streetcars.
1941–2009, Hungarian designer, art historian.
1924–1988, Hungarian painter and graphic artist, lecturer at the Hungarian College of Applied Arts.
1946–, German designer. Former student of Stefan Lengyel in Essen. Designer at Braun.
1936–2006, German furniture designer. Former president of Rat für Formgebung.
German industrial designer. Design student at university in Essen from 1964, student of Lengyel, co-designer of stair-climbing baby carriage. Becomes renowned for designing airplane interiors.
1922–2018, Argentinian painter, designer, design theorist, university professor, rector at HfG Ulm from 1964 to 1966.
1939–1969, Italian car-, furniture- and product designer, former student at HfG Ulm.
Lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest, director of the plaster workshop.
Maser, Siegfried, Prof. Dr. 1938–2016, német filozófus, fizikus és matematikus. 1978-tól a wuppertali Bergischen Universität designelméleti professzora.
McCoy, Michael 1944–, amerikai designer, 33 éven át Cranbrook Academy of Art társelnöke, 1994-1996 között a londoni Royal Academy of Art vendégprofesszora.
Meier, Cordula, Prof. Dr. 1960–, német művészet- és designtudós, az esseni Folkwang Universität der Künste professzora.
Miele, Rudolf 1929–2004, német vállalkozó, a Miele céget alapító Carl Miele unokája, a cég későbbi tulajdonosa.
Mohácsi András 1963–, magyar szobrász, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem professzora.
Monostori Vladimír 1956–, magyar formatervező, belsőépítész és grafikus.
Morandini, Marcello, Prof. 1940–, olasz építész, szobrász és grafikus. Művészetét az ismétlődő geometikusság jellemzi.
Muller-Munk, Peter 1904–1967, német származású designer, egyetemi oktató.
Nádas László 1936–2022, magyar formatervező, iparművész, a Magyar Iparművészeti Főiskola egykori adjunktusa.
Nelson, George 1908–1986, építész, szakíró, az egyik legjelentősebb amerikai ipari formatervező, a modernizmus jelentős alakja. Az International Design Conference Aspen konferenciasorozat egyik vezető szervezője, Stefan Lengyel általa kapott meghívást az 1982-es eseményre.
Németh Aladár 1931–2001, magyar iparművész, a Magyar Iparművészeti Főiskola tanszékvezetője.
Németh Gábor 1979–, magyar formatervező, Stefan Lengyel egykori tanítványa, a MercedesBenz exterior designere, majd 2022-től a Lynk & Co autómárka vezető exterior designere.
Neumeister, Alexander 1941–, német ipari formatervező, járműtervező, az N+P Industrial Design stúdió alapítója.
Nolte, Christa Stefan Lengyel nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa a Folkwang Egyetemen Essenben.
1938–2016, German philosopher, physicist and mathematician. Design theory professor at Bergischen Universität in Wuppertal from 1978.
1944–, American designer, copresident of the Cranbrook Academy of Art for 33 years, visiting professor at the London Royal Academy of Art.
1960–, German art and design scholar, professor at the Folkwang Universität der Künste in Essen.
1929–2004, German entrepreneur, grandson of Carl Miele, founder of the Miele company, later owner of the company.
1963–, Hungarian sculptor, professor at the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1956–, Hungarian designer, interior architect and graphic artist.
1940–, Italian architect, sculptor and graphic artist. His work is characterized by repetitive geometry.
1904–1967, Designer of German heritage, university lecturer.
1936–2022, Hungarian designer, applied artist, former adjunct at the Hungarian College of Applied Arts.
1908–1986, architect, technical writer, one of the most significant American industrial designers, a representative of modernism. One of the leading organizers of the International Design Conference Aspen, who initiated an invitation to Stefan Lengyel for the 1982 event.
1931–2001, Hungarian applied artist, department chair at the Hungarian College of Applied Arts.
1979–, Hungarian designer, a former student of Stefan Lengyel, exterior designer for Mercedes-Benz, leading exterior designer for Lynk & Co car brand since 2022.
1941–, German designer, founder of the N+P Industrial Design studio.
Colleague of Stefan Lengyel at the Folkwang University in Essen, in charge of international relations.
Ohl, Herbert, Prof. 1926–2012, német építész és designer, 1966–1968 között a HfG Ulm rektora.
Orlai Balázs 1972–, magyar formatervező, a MoholyNagy Művészeti Egyetem oktatója.
1926–2012, German architect and designer, rector of HfG Ulm from 1966 to 1968.
1972–, Hungarian designer, lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Pallavicino, Cesare 1893–1976, olasz repülőmérnök. 1893–1976, Italian aviation engineer.
Peressutti, Enrico 1908–1976, olasz építész, várostervező és designer. 1908–1976, Italian architect, urban planner and designer.
Peschel, Werner Német designer, 1964-től az esseni egyetem hallgatója, Stefan Lengyel tanítványa. A BASF-nél futott be karriert, s lett vezető designer, kutató. A lépcsőjáró babakocsi társtervezője.
Pfeiffer, Peter, Prof. Dr. 1943–, német ipari formatervező, 1999–2008 között a Mercedes Benz vezető designere, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes professzora.
German designer, a student at the university in Essen from 1964, a student of Stefan Lengyel. Successful career at BASF where he becomes a lead designer and researcher. A co-designer of the stair-climbing baby carriage.
1943–, German industrial designer. Lead designer at Mercedes-Benz from 1999 to 2008. Honorary professor at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Piaggio, Enrico 1905–1965, olasz gyáriparos. 1905–1965, Italian industrialist.
Pogány Frigyes 1908–1976, magyar építész, művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Iparművészeti főiskola rektora 1964–1973.
Pohárnok Mihály 1939–, magyar ipari formatervező. Nevéhez köthető a Design Center 1975-ös alapítása. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára.
Pujbert Sándor A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem modellező műhelyének egykori vezetője.
Pyka Zsolt Magyar formatervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori oktatója.
Raacke, Peter, Prof. 1928–2022, német designer, a saarbrückeni Schule für Kunst und Handwerk egykori oktatója.
Rams, Dieter, Prof. Dr. 1932–, német formatervező, a világ designtörténelmének egyik legjelentősebb alakja. 1961–1997 között a Braun vállalat főtervezője, számos kritikailag nagyra értékelt terméket jegyez. A tervezéshez való hozzáállását a „Tíz alapelv a jó designhoz" című írásában fejtette ki, amely gondolatok nagyban formálták a kortárs terméktervezést. Számos nemzetközi zsűriben és szakmai szervezetben dolgoztak együtt Stefan Lengyellel.
Rebentisch, Wolfgang Német formatervező, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
1908–1976, Hungarian architect, art historian, university professor, rector of the Hungarian College of Applied Arts from 1964 to 1973.
1939–, Hungarian industrial designer. Involved in the establishment of the Design Center in 1975. Honorary university professor at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Former head of the modeling workshop at the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Hungarian designer, former lecturer at the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1928–2022, German designer, former lecturer at Schule für Kunst und Handwerk in Saarbrücken.
1932–, German designer, one of the most important figures in world design history. Lead designer at Braun from 1961 to 1997, responsible for numerous critically acclaimed products. Expressed his approach to design in the "Ten Principles for Good Design", which has a deep effect on product design at the time. Cooperated with Stefan Lengyel in a number of international juries and professional associations.
German designer, former student of Stefan Lengyel in Essen.
Reimholz Péter 1942–2009, magyar építész, belsőépítész professzor, a MOME egyetemi tanára.
Richardson, Deane 1930–, egyesült államokbeli ipari formatervező, a RichardsonSmith designügynökség társalapítója. A World Design Organisation egykori elnöke.
Robert I. Blaich, Dr. 1930–2021, egyesült államokbeli ipari formatervező. Az amerikai formatervezők szövetségének (IDSA) tagja, 1987–1989 között az ICSID elnöke.
1942–2009, Hungarian architect, professor of interior architecture, university professor at MOME.
1930–, Industrial designer in the United States. Co-founder of RichardsonSmith design firm. Former president of the World Design Organization.
1930–2021, Industrial designer in the United States. Member of the American association of designers (IDSA), president of ICSID from 1987 to 1989.
Rogers, Ernesto Nathan, Prof. 1909–1969, olasz építész, író és oktató. 1909–1969, Italian architect, writer and educator.
Schäfer, Frank Német designer, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
Scherer József 1947–2020, magyar iparművész, ipari formatervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem professzora.
Schily, Otto 1932–, ügyvéd, 1998–2005 között német szövetségi belügyminiszter.
German designer. Former student of Stefan Lengyel in Essen.
1947–2020, Hungarian applied artist, designer, professor at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1932–, lawyer, federal minister of the interior in Germany from 1998 to 2005.
Schierbeek, Bernd B., Prof. A holland TU Delft egykori professzora. Former professor at TU Delft in the Netherlands.
Schmitt, Marc Német designer, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben.
Schneider, Peter Német ipari formatervező, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben. A Braun designigazgatója 1995–2008-ig.
Schubert Ernő 1903–1960, magyar festő, grafikus, bútor- és textiltervező, érdemes művész, 1948–1952 között az Iparművészeti Főiskola igazgatója.
German designer. Former student of Stefan Lengyel in Essen.
German industrial designer, former student of Stefan Lengyel in Essen. Design director at Braun from 1995 to 2008.
1903–1960, Hungarian painter, graphic artist, furniture- and textile designer, award-winning artist, director of the College of Applied Art from 1948 to 1952.
Schultes, Herbert 1938–, német designer, a Siemens egykori designigazgatója. 1938–, German designer, former chief designer of Siemens.
Seeger, Mia 1903–1991, német designteoretikus, író, kiállításszervező és tanácsadó.
1903–1991, German design theorist, writer, exhibition organizer and consultant.
Seiffert, Florian, Prof. 1943–, német designer, a Braun vállalat egykori munkatársa, egyetemi professzor. 1943–, German designer, former employee at Braun, university professor.
Seliger, Reiner 1943–, német designer, szobrászművész. 1964–1969 között Stefan Lengyel tanítványa. Hallgatóként a lépcsőjáró babakocsi társtervezője.
Simon Károly 1941–2017, magyar ipari formatervező, Dózsa Farkas András és Stefan Lengyel egykori tanítványa, témavezető a MoholyNagy Művészeti Egyetem formatervező tanszékének korábbi vezetője, profeszszora.
1943–, German designer, sculptor. Student of Stefan Lengyel from 1964 to 1969. Co-designed the stair-climbing baby carriage as a student.
1941–2017, Hungarian industrial designer, one-time student of András Dózsa Farkas and Stefan Lengyel, former chair of design department at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest, professor.
Solovjev, Yuri 1920–2013, orosz ipari formatervező. 1920–2013, Russian industrial designer.
Starck, Philippe 1949–, francia designer és építész. A demokratikus design képviselője, melynek értelmében a tömegek számára elérhető, mégis magas minőségű designt hirdeti. Számos ikonikus termék, egyebek közt a Juicy Salif (Alessi) tervezője.
Strohmeyer, Rolf Német designer, Stefan Lengyel egykori tanítványa Essenben, majd később a Vorwerk vállalat vezető tervezője.
Sturm, Hermann, Prof. Dr. 1936–2024, német germanisztikai szakember és művészetpedagógus, 1972–2002 között a Universität-Essen professzora.
Szegedi Csaba 1960–, magyar képzőművész, a MoholyNagy Művészeti Egyetem tanára.
Szentpéteri Márton 1973–, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem professzora, szakterülete a designkultúra, a MOME PhD képzésének a vezetője.
Szentpéteri Tibor 1942–, magyar ipari formatervező, iparművész, egyetemi professzor.
Szilágyi G. Csaba 1972–, magyar formatervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem műhelyvezetője és oktatója.
1949–, French designer and architect. Representative of the democratic design school, supporting design of high quality yet which is accessible to the masses. Designer of several iconic products, including the Juicy Salif (Alessi).
German designer, student of Stefan Lengyel in Essen, later became the head of design at Vorwerk.
1936–2024, German scholar, expert on German studies and art pedagogy, professor at Universität-Essen from 1972 to 2002.
1960–, Hungarian visual artist, lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1973–, professor at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest, specializing in design culture, director of PhD program at MOME.
1942–, Hungarian industrial designer, applied artist, university professor.
1972–, Hungarian designer, workshop director and lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Szivessy Tibor 1884–1963, magyar építész. 1884–1963, Hungarian architect.
Szűcs Pál 1906–1969, magyar grafikusművész. 1906–1969, Hungarian graphic artist.
Tildi Béla 1948–, magyar belsőépítész, a MoholyNagy Művészeti Egyetem egykori oktatója.
1948–, Hungarian interior architect, former lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Toka Zoltán Magyar formatervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori oktatója. Hungarian designer, former lecturer at the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Trimarchi, Mario, Prof. 1958–, olasz designer és építész, a Domus Academy egykori igazgatója
Türk, Hans-Herbert 1962-ben az Interton vállalat társalapítója és tulajdonosa.
Türk, Hellmuth 1962-ben az Interton vállalat társalapítója és tulajdonosa.
Vág Erzsébet A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanulmányi előadója.
Vago, Pierre 1910–2002, magyar származású francia építész, oktató és szakíró.
Vásárhelyi János 1945–, magyar designer, bútortervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori oktatója.
1958–, Italian designer and architect, former director of the Domus Academy.
Co-founder and owner of the Interton company in 1962.
Co-founder and owner of the Interton company in 1962.
Academic affairs officer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
1910–2002, French architect of Hungarian heritage, educator and technical writer.
1945–, Hungarian designer, furniture designer, former lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Végh Jolán 1912–1984, Stefan Lengyel édesanyja. 1912–1984, Mother of Stefan Lengyel.
Vető Péter
1979–, magyar formatervező, a MoholyNagy Művészeti Egyetem oktatója.
Väkevä, Seppo Finn designer, a Design Leadership Program vezetője 1990-1994-ig.
von Báky, Jozef 1902–1966, magyar származású német filmrendező.
von Weizsäcker, Richard 1920–2015, német politikus, 1984–1994 között a Német Szövetségi Köztársaság elnöke.
Votteler, Arno, Prof. 1929–2020, német formatervező és belsőépítész, a State Academy of Art and Design Stuttgart alapítója.
Wagener, Gorden, Prof. Dr. 1968–, német autótervező, Stefan Lengyel tanítványa Essenben, 1997-től a Mercedes Benz designere, 2008-tól a Mercedes-Benz Chief Design Officere, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi professzora.
Zec, Peter, Prof Dr. 1956–, német kommunikációs- és designszakértő, a Red Dot Design Award alapító vezérigazgatója, a Design Zentrum NRW vezetője.
Zinkann, Peter Christian, Dr. 1928–, német gépészmérnök és ipari vezető. A Miele-alapító Reinhard Zinkann unokája, 1957-től a Miele vezető munkatársa. Számtalan műszaki újítás köthető a nevéhez.
Zsótér László 1945–, magyar tervezőgrafikus, designer. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem professzora, egykori rektorhelyettese.
1979–, Hungarian designer, lecturer at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Finnish designer, director of the Design Leadership Program from 1990 to 1994.
1902–1966, German film director of Hungarian heritage.
1920–2015, German politician, President of the Federal Republic of Germany from 1984 to 1994.
1929–2020, German designer and interior architect, founder of the State Academy of Art and Design Stuttgart.
1968–, German car designer, student of Stefan Lengyel in Essen. Designer at Mercedes-Benz from 1997. Chief Design Officer at Mercedes-Benz from 2008. Honorary university professor at MoholyNagy University of Art and Design Budapest.
1956–, German communications and design expert, director of the Red Dot Design Award, director of Design Zentrum NRW.
1928–, German mechanical engineer and industrialist. Grandson of Miele founder Reinhard Zinkmann, director at Miele since 1957. Responsible for numerous engineering innovations.
1945–, Hungarian graphic designer. Professor and former deputy rector at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest.
Intézmények, vállalatok
5. számú Gépipari Technikum Az 1929-ben épült pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium utóda, melynek neve 1950ben változott 5. számú Gépipari Technikummá, majd Eötvös Loránd Gépipari Technikummá. A jelenlegi oktatási intézmény neve: BGéSZC Eötvös Loránd Technikum.
Alfried Krupp von Bohlen und Halbach 1968-ban léletre hívott nonprofit alapítvány. A Thyssenkrupp csoport egyik legnagyobb részvényese, amely bevételét kizárólag jótékony célra használja fel a tudomány, művészetek, kultúra, oktatás, egészségügy és sport területén.
Aral 1924-ben alapított német olajtársaság.
Arlac 1909-ben alapított, irodaszereket gyártó és forgalmazó német márka.
ArtCenter College of Design, Pasadena 1930-as alapítású magánegyetem, melynek profiljába a formatervezés és a vizuális művészetek tartoznak.
Atari 1972-ben az Amerikai Egyesült Államokban alapított cég, amely videojátékok és konzolok fejlesztésével és gyártásával foglalkozott. Bár átalakult jogi háttérrel, de Atari SA néven jelenleg is működik.
Badische Anilin- und Soda Fabrik, BASF 1865-ös alapítású, ludwigshafeni székehelyű, német vegyipari cég, amely jelenleg a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata.
Bauhaus 1919-ben Walter Gropius által alapított művészeti iskola, amely eredetileg Weimarban, majd 1925-től Dessauban, 1930-tól egészen a 1933-ban bekövetkezett bezárásáig Berlinben működött. Filozófiájának és módszerének középpontjában a különféle művészeti ágak egysége állt. A szépművészet, építészet, iparművészet és design egymással való szimbiotikus viszonyát, továbbá a funkcionalizmust hirdette.
BDT 1967-ben alapított, adattároló-rendszerekkel, nyomtatás- és automatizálástechnikával foglalkozó cég.
BMW 1916-ban alapított jűrműgyártó vállalat, amely napjainkban is meghatározó helyet foglal el a szektorban, különös fókusszal a prémium kategóriájú személygépjerművekre és motorkerékpárokra.
BOGE 1907-ben alapított, kompresszorokat gyártó német cég.
Bókay utcai klinika A budapesti Semmelweis Egyetem gyermekgyógyászati klinikájának részlege.
BraunPrize 1968-ban alapított designdíj, melyet nemzetközi pályázat keretén belül ítélnek oda a világ minden tájáról érkező tervezők, tervezőcsapatok és iskolák munkái közül a kiemelten jó designmegoldásokat alkalmazó terveknek.
British Rail Design Center A British Rail designstúdiója.
Budapesti Műszaki Egyetem Magyarország egyik legrégebbi műszaki és gazdasági fókuszú felsőoktatási intézménye. 2000 óta a neve Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Budapesti Rádiótechnikai Gyár, BRG 1953-ban létrehozott, híradástechnikai eszközöket gyártó magyar vállalat. A rendszerváltást követően holdinggá alakult, majd néhány évvel később megszűnt.
Centre Pompidou Renzo Piano és Richard Rogers építészek által tervezett, 1977-ben nyílt művészeti és kulturális központ Párizsban.
ČKD Tatra 1846-ben alapított cseh járműgyár, amely elsősorban villamosok gyártásával foglalkozott.
Conran Terence Conran által alapított, magas minőségű designt hirdető és képviselő márka és bútorbolt.
Cranbrook Academy of Art Művészeti felsőoktatási intézmény, építészeti, iparművészeti, design- és szépművészeti szakirányokkal.
Cumulus Association 1990-ben öt (finn, angol, dán, osztrák és német) egyetem által alapított nemzetközi egyesület, melynek fókuszában a művészeti, design- és médiafelsőoktatás és kutatás áll. 2024-re 71 országból közel 400 tagintézményt számlál.
Curver 1948-ban alapított holland cég, amely kezdetben üvegcsomagolások gyártásával foglalkozott. Az 1960-as évektől kezdve profilját a különféle műanyag háztartási tárolóedények határozzák meg.
Csepel Vas- és Fémművek Motorkerékpárgyára
Az 1892-ben alapított Weiss Manfréd Acél- és Fémművek 1948-ban államosított jogutódja. 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek néven működött tovább. Az üzem több, különféle termékcsoportokra szakosodott gyárból állt, melyek egyike volt a motorkerékpárgyár.
Design Council Az Egyesült Királyság 1944-ben alapított designtanácsa. Célja a háború utáni gazdaság helyreállításához kapcsolódó kihívások menedzselése volt, majd ezt követően a formatervezés nemzeti stratégiai tanácsadójává vált.
Design Leadership Program A University of Applied Arts, Helsinki (ma Aalto University) 1991 januárjában alapította a Design Leadership képzését. A nemzetközi oktatókkal indított program céljául a design üzleti élet és tervezői kultúra közötti kapcsolat építését tűzte ki, és sokoldalú képzést nyújt olyan hallgatóknak, akik valamilyen designterületen szereztek előképzettséget. Filozófiájuk szerint a jövő designvezetőinek képesnek kell lenniük a fogyasztói igények változásainak kezelésére és hatékonyan kell vezetniük interdiszciplináris projekteket csapatban, a világ változásaira hatékonyan ragálva.
Design Zentrum Nordrhein Westfalen Európa egyik legrégebbi, legelismertebb és legaktívabb designintézménye, a Red Dot Design Award elődjének számító Verein Industrieform designdíj szervezője. 1954-ben alapították azzal a céllal, hogy a kiemelkedő formatervű termékeknek állandó kiállítást hozzanak létre. A szervezet a későbbiekben aktív közéleti szerepet vállalt a jó design népszerűsítésére.
Deutsche Bundesbahn Design Center A Deutsche Bundesbahn 1969-ben alapított, formatervezésért felelős osztálya.
Die Neue Sammlung München A világ egyik legnagyobb designgyűjteménye, amely megközelítőleg 120 ezer tárgyat mutat be.
Dorma 1908-ban alapított, ajtókkal és zárrendszerekkel foglalkozó német cég.
Düwag 1898–2000 között működő német vasútijármű-gyártó vállalat.
Edelhoff GmbH Iserlohni családi vállalkozás, melynek fő tevékenysége a huzalgyártás, galvanizálás.
ELTE Lélektani Intézet A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán működő Pszichológiai Intézet korábbi elnevezése.
Eötvös József Collegium A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem 1895-ben alapított szakkollégiuma, amely bölcsészettudományi, informatikai, társadalomtudományi és természettudományi területen aktív.
Európai Bizottság Az Európai Unió egyik végrehajtó szerve. Fő feladata: új jogszabályok és szakpolitikák kidolgozása, ezek végrehajtásának monitorozása, továbbá az unió költségvetésének kezelése.
Folkwangschule für Gestaltung, Essen 1927-ben alapított német összművészeti felsőoktatási intézmény. Oktatási programjának kiindulási elemét az interdiszciplináris hozzáállás adja. A designrészleg 1971-ben elvált a többi művészeti ágtól, és az újonnan alapult Gesamthochschule Essenbe olvadt be. 2003-ban az esseni és a duisburgi Gesamthochschule egyesülésével létrejött az Universität Duisburg-Essen. A designképzés 2007-től ismét a Folkwang Hochschuléhoz került. Az intézmény neve 2010 óta Folkwang Universität der Künste.
Ford Design Center GB (Dunton Technical Centre)
A Ford Dunton Waylettsben található kutatásfejlesztési központja, ahol egyebek között a járművek formatervezése is zajlott.
Form magazin 1957-es alapítású német designfolyóirat, melynek fókuszában a termék- és ipari formatervezés, illetve a kommunikációs design áll.
Formatervezési Nívódíj Magyar formatervezési díj, amelyet 2002-ig az Ipari Formatervezési Tanács koordinált. 2003 óta Magyar Formatervezési Díj elnevezéssel működik tovább négy kategóriában: termék, vizuális kommunikáció, terv és diákmunkák.
Fővárosi Villamosvasút (FVV) A budapesti villamosvonalakat 1949-től 1969-ig a Fővárosi Villamosvasút társaság üzemeltette a korábbi közlekedési vállalat, a BSZKRT feldarabolása után. Az pályaépítési, fenntartási, valamint hálózatfejlesztési feladatok mellett a járműbeszerzések, illetve –mint a Bengáli esetében is – a járműgyártás is a vállalat hatáskörébe tartozott. Az FVV 1969. január 1-én szűnt meg, amikor a Fővárosi Autóbuszüzem, a Fővárosi Kishajózási Vállalat és a Budapesti Helyi Érdekű Vasút összevonásával létrehozták a Budapesti Közlekedési Vállalatot (BKV-t).
Franksche Eisenwerk 1839–1994 között működött német vasműcég.
Frauenhofer-Instituts für Produktionstechnik und Automatisierung
A Frauenhofer Gesellschaft 1959-ben alapított kutatásfejlesztési intézete. Fókuszában a termelésből származó szervezési és technológiai feladatok, illetve az automatizálási folyamatok állnak.
Füzesi Árpád Főműhely 1910-ben épült villamosszerelő főműhely Budapest XI. kerületében.
Ganz Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár. A gyár 1959-ben alakult meg a Ganz Vagongyár és a Mávag egyesítése nyomán. Főbb gyártmányai a dízel- és villamosmozdonyok, motorvonatok, városi villamosok, jármű- és egyéb dízelmotorok, turbinák, szivattyúk, kompresszorok, híd- és vasszerkezetek.
GfG Gázmérő és gázjelző rendszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó német cég.
GHW 1995-ben alapított kínai vállalat, alkalmazott vegyi intermedierek szolgáltatója.
Goldstar Dél-koreai elektrotechnikai vállalat, a mai LG Electronics jogelődje.
Grohe Fürdőszobai megoldásokra specializálódott német márka.
Grundig 1945-ben alapított német, elektronikai eszközöket gyártó cég.
Gugelot Design Hans Gugelot ulmi székhelyű designstúdiója.
Hadeed Steel Industries Szaúd-arábiai acélüzem.
Hansa Waggonbau 1946-ban alapított, német villamos- és vonatgyártó vállalat.
Helios 1923-ban alapított, szellőzőrendszerekkel foglalkozó német cég.
Herlag 1883-ban alapított, német cég, mely magas minőségű gyermekszobai és gyermek-étkezőbútorokat, valamint babakocsikat gyártott.
Hiby Tec Mai nevén ELAFLEX HIBY, tankolástechnikai német vállalat.
Hochschule für angewandte Kunst in Wien Iparművészeti egyetem Bécsben. Elődintézménye, a k. k. Kunstgewerbeschule, 1867-ben nyitotta meg kapuit, jelenlegi nevét 1999 óta viseli. Diákja volt egyebek között Gustav Klimt, Oskar Kokoschka és Margarete Schütte-Lihotzky.
Hochschule für Gestaltung Ulm (HfG Ulm) 1953-ban alapított német művészeti felsőoktatási intézmény. Alapítói Inge Scholl Otl Aicher és Max Bill voltak. Az intézmény az alábbi öt szakterületen kínált gyakorlatorientált képzést: információ, látványtervezés, terméktervezés, ipari építés és film. A nemzetközi szinten ismert és elismert iskola 1968-ig működött. Designtörténeti szempontból a mai napig igen jelentős hatással bír.
IBM (International Business Machines) 1911-ben az Egyesült Államokban alapított, multinacionális informatikai óriáscég.
iF Design Award 1953-ban alapított designdíj, amely a világ egyik legismertebb és legrangosabb designelismerése. Az elismertést az alábbi kategóriákban osztják ki: termék, csomagolás, kommunikáció, belsőépítészet, design koncepció, service design és UX, építészet.
Ikarus 1895-ben alapított, magyar autóbuszgyártó vállalat, amely az 1960-as évektől az 1980-as évekig élte hőskorát. A 200-as autóbuszsorozat valódi sikerszériának bizonyult. A vállalat jelentős exportforgalmat is bonyolított, járművei a világ számos pontján a mai napig üzemelnek.
IKEA 1943-ban Ingvar Kamprad által alapított svéd lakberendezési áruház.
Illinois Institute of Technology, Chicago Magán kutatóegyetem. Számos tudományterületen, így az építészet és a design területén is folytat képzést.
International Council of Societies of Industrial Design, ICSID
International Design Conference Aspen, IDCA
Az International Council of Societies of Industrial Design (2017 óta World Design Organization) 1957-ben alakult az ipari formatervezéssel foglalkozó nemzetközi szervezetek egy csoportjából. Ma az WDO egy világméretű szervezet, amelynek célja az ipari formatervezés gazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti életminőséget javító erejének népszerűsítése és fejlesztése.
1951-ben alapított konferenciasorozat, amely fórumot biztosított az ipari formatervezés, a grafika és az építészet képviselői számára. Az utolsó IDCA eseményt 2004-ben tartották.
Interton 1962-ben alapított német vállalat. Eredetileg hallókészülékek gyártásával foglalkozott, később számológépekkel és játékkonzolokkal bővült a profilja.
Ipari Épülettervező VállalatIPARTERV
1948-ban alapított magyar állami építészműhely, amelynek fókuszában az ipari épületek tervezése állt. 1991-től magáncégként működik.
Ipari Formatervező Stúdió Az Iparművészeti Vállalat formatervezési munkákkal foglalkozó részlege volt. 1958-ban alapították, hogy segítse az Iparművészeti Tanács és az Iparművészeti Vállalat munkáját az ipari formatervezést érintő szervezési és bírálati munkák átvételével. A stúdió mai szemmel nézve központi munkaerő-szervező és kreatív ügynökségként működött, amely megteremtette a hivatalos kapcsolatot az állami cégek és a tervezők között, és a zsűrizésekkel minőségbiztosítást is vállalt.
Iparművészeti Múzeum Magyarország 1972-ben alapított, budapesti székhelyű iparművészeti múzeuma.
Iparművészeti Tanács 1954-ben alakult magyar szervezet, amelynek fő feladata az ipari termékek művészi színvonalának emelése, szakvéleményezés, tanácsadás és ízlésnevelés volt.
Iparművészeti Vállalat 1954-ben alakult meg a Művészeti Alap felügyelete alatt. Tevékenységi körébe tartozott a különféle iparművészeti ajándéktárgyak (ötvöstárgyak, érmek, plakettek, textiliák), valamint a lakáskultúra és öltözködéskultúra termékeinek (kisbútorok, bútorszövetek, lakáskiegészítők) előállítása, illetve 1958-tól az ipari formatervezők szerződtetése szabadúszó munkákhoz.
Iparterv-csoport 1968–1969 között működött magyar neoavantgárd alkotócsoport.
Kandó Kálmán Híradás- és Műszeripari Technikum
Középszintű szakiskola, melynek fókuszában a műszerészipari, optikai és híradástechnikai szakképzés állt.
Karstadt Warenhaus GmbH Egykori ikonikus német áruházlánc, esseni székhellyel.
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola
1778-ban alapított középfokú művészeti oktatási intézmény. Mai nevén Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium.
Krohne 1921-ben Duisburgban alapított cég, amely mérőműszerek gyártásával foglalkozik.
Krups 1846-ban alapított német cég, amelynek fókuszában precíziós mérlegek és konyhai eszközök gyártása áll.
Liesegang Esseni székhelyű, projektorok és vetítőgépek gyártására és forgalmazására specializálódott márka.
Linde
1879-ben alapított, ipari gázok előállításával foglalkozó vállalat. 2018 óta az Amerikai Egyesült Államok-beli Praxairrel egyesülve Linde PLC néven működik.
Magnavox 1917-ben alapított, Amerikai Egyesült Államok-beli elektronikai cég.
Magyar Formatervezési Díj (Formatervezési Nívódíj)
1979-ben alapított magyar szakmai díj, melyet évente ítéltek oda a legjobb tervezői munkáknak.
Magyar Iparművészeti Főiskola
1880-ban Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda néven alapított budapesti művészeti felsőfokú oktatási intézmény. Főiskolai rangját 1948-ban nyerte el, neve ekkor változott Magyar Iparművészeti Főiskolára. 1971-ben egyetemi rangot kapott, 2000–2005 között Magyar Iparművészeti Egyetem néven működött. Mai nevén Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (lásd Moholy-Nagy Művészeti Egyetem).
Magyar Képzőművészeti Főiskola 1871-ben alapított művészeti felsőoktatási intézmény Budapesten. 1971 óta Magyar Képzőművészeti Egyetem.
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 1948-ban létrehozott magyar külkereskedelmi intézmény. 1985-től Magyar Gazdasági Kamara néven kibővült tagsági és tevékenységi körrel működött tovább.
Magyar Köztársasági Érdemrend A Magyar Köztársaság 1991–2011 között működött elismerési rendszere a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel együtt. A korszak legmagasabb adományozható állami kitüntetése több fokozatattal. Célja a tudomány, a művészetek és a kultúra területén vagy egyéb szakterületeken kimagasló eredményt elért személyek elismerése. 2011-től Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt néven működik tovább.
Mauser Office 1896-ban alapított, acélszékeket, -asztalokat és tárolópolcokat gyártó cég, amelynek tevékenységi köre térelválasztási megoldásokra is kiterjed.
Mauser Sitzkultur A Mauser Werke 1930-ban alapított iroda- és ülőbútor-dívíziója, amely acélcső-konzolos székek gyártására specializálódott.
Mercedes-Benz Nagy múltú német járműmárka. A Daimler-Motoren-Gesellschaft és a Benz & Cie 1926os összeolvadása során kapta mai nevét. A világ egyik vezető márkájaként a mai napig jelentős szerepet tölt be a járműiparban.
Miele 1899-ben alapított, felső kategóriás háztartási gépeket gyártó és forgalmazó német márka. Alapítói Carl Miele és Reinhard Zinkann voltak.
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, MOME Művészeti felsőoktatási intézmény Budapesten (korábbi elnevezései: Magyar Iparművészeti Egyetem, Magyar Iparművészeti Főiskola, Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda, lásd Magyar Iparművészeti Főiskola). Összesen 18 területen kínál előkészítő, alap- és mesterfokú, posztgraduális és doktori képzéseket.
Moholy-Nagy-díj A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2006-ban alapított díja, mellyel olyan személyiségek munkáját, életművét ismerik el, akiknek emberi és alkotói léte szorosan kapcsolódik az egyetemhez vagy az egyetem által képviselt értékekhez.
Musashino Art University 1962-ben alapított művészeti egyetem Tokióban.
Museum Folkwang 1922-ben alapított gyűjtemény Essenben, fókuszában a 19. és a 20. század művészete áll.
Műcsarnok Több mint 2000 négyzetméter alapterületű kiállítótér Budapesten. Kapuit 1896-ban nyitotta meg.
N+P Industrial Design Alexander Neumeister által 1970-ben alapított müncheni designügynökség. Jelenleg müncheni és bécsi székhellyel működik.
Olivetti Camillo Olivetti, olasz elektronikai mérnök által 1908-ban alapított, torinói székhelyű cég. Eleinte írógépek, számológépek és más irodai eszközök gyártásával foglalkozott. A cég designtörténeti szempontból ikonikus terméke az 1969-ben bemutatott Olivetti Valentine nevű írógép, melynek tervezői Ettore Sottsass, Perry A. King és Albert Leclerc voltak. Országos Ipari Formatervezési Konferencia Budapesten megrendezett konferencia, melynek fókuszában a design és a tárgykultúra állt. 1984-ben, 1989-ben, majd 1993-ban rendezték meg.
Paese Sera Olasz napilap, 1949–1994 között jelent meg.
Pflum mozgó A Pflum család tulajdonában és üzemeltetésében álló, 1910-ben nyílt budapesti filmszínház és kertmozi.
Poggenpohl 1892-ben alapított német vállalat, amely prémium konyhaszekrények gyártására specializálódott.
Ponton Galéria A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2004–2015 között működött, nyílt galériája. Működése során számos iparművészeti és designkiállításnak, szakmai rendezvénynek adott teret. 2015-ben végleg bezárt.
Quelle Német kereskedelmi cég. Tevékenységének jellegzetessége, hogy termékeit katalógusok segítségével értékesítette, a rendeléseket csomagküldés útján kézbesítette.
Rat für Formgebung
Az 1953-ban alapított Rat für Formgebung (German Design Council) egy nonprofit szervezet, amelynek célja a designnal foglalkozó német vállalatok érdekeinek képviselete. Az alapítványnak ma több mint 300 tagja van az ipar, a design, különféle szervezetek és intézmények képviselői köréből. Az általuk kiosztott Gute Form, a Német Szövetségi Köztársaság állami formatervezési díja volt, melyet 2002-től a German Design Award váltott fel.
Red Dot Design Award A világ egyik legismertebb designdíja, amelyet eredetileg a Design Zentrum Nordrhein Westfalen indított Verein Industrieform néven 1955-ben. Később Roter Punkt, majd 2000-től Red Dot Design Award néven rendezik meg. Három fő kategóriában díjaznak designprojekteket: Product Design, Design Concept és Brands and Communication. Két központja Essenben és Szingapúrban van, több designmúzeumot is működtetnek világszerte.
Reis Robotics 1957-ben alapított, robottechnológiával és rendszerintegrációval foglalkozó német cég.
Rheinmetall 1889-ben alapított hadi- és járműipari vállalat.
Ruhrgas 1926-ban alapított, esseni székhelyű gázelosztó és forgalmazó vállalat, mai nevén – megváltozott szervezeti háttérrel – E.ON.
Ruhrverband Észak-Rajna-Vesztfália közhasznú társaság, melynek fókuszában a terület vízgazdálkodása áll.
Schulte-Schlagbaum 1833-ban alapított német cég, tevékenységi körébe a zár-, beléptető-, és kasszarendszerek fejlesztése és gyártása tartozik
Sedus 1871-ben alapított német cég, amelynek tevékenységi körébe irodabútorok, irodai székek gyártása tartozik.
Semmelweis Egyetem Budapesti orvosi és egészségügyi felsőoktatási intézmény.
Seppelfricke 1920-ban alapított német cég, amely tűzhelyek, sütők és szerelvények gyártásával foglalkozott.
Siedlungsverband Ruhrkohlenbezirk
A Ruhr-vidék 1920-ban alapított területrendezési hatósága. Célja a térség fejlesztési terveinek és területrendezési elveinek kidolgozása volt. 1979-től csökkent jogkörrel Kommunalverband Ruhr néven működött tovább. 2004-től ismét kibővített területi önigazgatási kompetenciákat kapott, jelenlegi elnevezése: Regionalverband Ruhr.
Siemens Design Center A Siemens német multinacionális vállalat designközpontja.
Spelsberg 1904-ben Schalksmühle településen alapított cég, amely elektromos szerelvények gyártásával foglalkozik.
Staatspreis für Gutes Design Österreich Osztrák állami formatervezési díj, amelyet kétévente osztanak ki három kategóriában: ipari formatervezés – fogyasztási cikkek, beruházási cikkek és enteriőrdesign.
Szabó Ervin Könyvtár Magyarország közkönyvtárhálózata. Tátra mozi 1940-ben épült budapesti filmszínház.
The Bureau of European Design Associations, BEDA 1969-ben alapított, nonprofit európai designerszövetség, amelynek jelenleg több mint 50 tagja van 28 országból. Célja az úttörő designmegoldások népszerűsítése regionális és országos szinten.
Thonet Az alapító asztalos, Michael Thonet, majd később öt fia által jegyzett, nagy múltú bútorvállalat. Emblematikus termékeik a gőzöléses eljárással hajlított, sorozatgyártásban készített faszékek, amelyek közül az 1859-ben bemutatott, 14. számú modell vált a legismertebbé.
Vasas SC 1911-ben alapított, nagy múltú, budapesti sportklub.
Verband Deutscher Industrie Designer, VDID Az ipari formatervezők 1959-ben alapított, németországi szakmai szervezete.
Zbrojovka Brno 1918-ban alapított, állami tulajdonú cseh vállalat. Profiljának fókuszában a fegyvergyártás állt, de traktorokat és kommunikációs eszközöket is készítettek.
Zugliget Városrész Budapest XII. kerületében, ahol a Magyar Iparművészeti Főiskola (jelenlegi nevén Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) is található.
Institutions, Companies
Alfried Krupp von Bohlen und Halbach
Applied Arts Company (state-owned)
Applied Arts Council (state-owned)
A non-profit foundation established in 1968. One of the largest stockholders in the Thyssenkrupp group, it turns its income exclusively to charity in the areas of science, arts, culture, education and sports.
Established in 1954 under the supervision of the Arts Fund in Hungary. Its sphere of activity included the production of various applied arts items (e.g., jewellery, medallions, plaques, textiles) as well as home and fashion items (small furniture, furniture textiles, home accessories). From 1958 it contracted with industrial designers to manage their freelance work.
A Hungarian organization established in 1954, the main goal of which was to raise the level of industrial products, to provide professional critique and consulting and to education on tastes.
Aral German oil company founded in 1924.
Arlac A German brand, manufacturer and seller of office products, founded in 1909.
ArtCenter College of Design, Pasadena A private university founded in the 1930s. Its profile includes design and visual arts.
Atari A company founded in the USA in 1972, dealing with the development and manufacturing of video games and consoles. Although its legal structure has changed, it continues to operate under the name Atari SA.
Award of Design Excellence (Hungarian)
Badische Anilin- und Soda Fabrik, BASF
A Hungarian design award, coordinated until 2002 by the Design Council. Since 2003 it has been called the Hungarian Design Award. It is granted in four categories: product, visual communication, plan and student work.
A German chemical company. Founded in 1865 in Ludwigschafen. Currently one of the world's leading chemical companies.
Bauhaus An art school established by Walter Gropius in 1919, originally in Weimar, then in Dessau from 1925. From 1930 to its closing in 1933 it operated in Berlin. The center of its philosophy and method was the unification of various branches of arts. It professed the symbiotic relationship of fine arts, architecture, industrial arts and design, as well as functionalism.
BDT A company established in 1967 dealing with data storage systems, printing and automation technology.
BMW A car manufacturing company, founded in 1916. To this day it is a definitive actor in the sector with its focus on premium cars and motorcycles.
BOGE A German company, manufacturer of compressors, founded in 1907.
Bókay street clinic
BraunPrize
The pediatric clinic division of Semmelweis University in Budapest.
A design award founded in 1968. Through an international competition it rewards designers, design teams and schools from around the world for exceptional and excellent plans employing design solutions.
British Rail Design Center Design studio for British Rail.
Budapest Electric Railway Company
Budapest Radio Technology Factory
Budapest University of Technology
Centre Pompidou
ČKD Tatra
College of Fine Arts (Hungarian)
College of Applied Arts (Hungarian)
From 1949 to 1969 Budapest's electric railways were operated by the Budapest Electric Railway Company, after the earlier transit company, BSZKRT was broken up. Besides having tasks in constructing routes, maintenance and network development, the company was also responsible for acquiring vehicles and – as in the case of the Bengali –manufacturing them. The company existed until 1969, at which point it was merged with the Budapest Autobus Operations, the Budapest Boating Company and the Budapest Railway of Local Interest to form the Budapest Transit Company (BKV).
A Hungarian company founded in 1953, produced communications technology. Following the regime change it became a holding company and folded a few years later.
One of Hungary's oldest higher education institutions focusing on engineering and economics. Since 2000 it has been called the Budapest University of Technology and Economics.
An arts and cultural center in Paris, designed by architects Renzo Piano and Richard Rogers and opened in 1977.
A Czech vehicle factory founded in 1846. Dealt mostly with the production of streetcars.
A higher education institution in the arts founded in 1871 in Budapest. Since 1971 it has been operating under the name Hungarian University of Fine Arts.
Founded in 1880 as the National Hungarian Royal Applied Arts School in Budapest as a higher education institution for the arts. It was given the rank of College in 1948, when its name changed to Hungarian College of Applied Arts. In 1971 it achieved the rank of University. From 2000 to 2005 it operated under the name Hungarian University of Applied Arts. Its current name is Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest (see Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest).
Conran A furniture brand and store known for high quality design. Founded by Terence Conran. Cranbrook Academy of Art A higher education institution in the arts, with specializations in architecture, industrial arts, design and fine arts.
Cumulus Association In 1990 five (Finnish, English, Danish, Austrian and German) universities established an international association, the focus of which was arts-, design- and media higher education. By 2024 there were more than 400 member institutions from 71 countries.
Curver A Dutch company founded in 1948. It initially manufactured glass packaging. Since the 1960s its profile has been defined by various plastic household storage products.
Csepel Iron and Metalworks, Motorcycle Factory
The legal successor to the Manfréd Weiss Steel and Metal Works, which was founded in 1892 and nationalized in 1948. From 1956 it was called the Csepel Iron and Metal Works. The plant consisted of several specialized factories producing various products, one of which was a motorcycle factory.
Design Council A design council established in the United Kingdom in 1944. Its goal was to manage challenges related to rebuilding the post-War economy. It then became a strategic national advisor on design.
Design Leadership Program In January of 1991 the University of Industrial Arts, Helsinki (today known as Aalto University) established its Design Leadership training. The program was launched with an international faculty, aiming to establish relations between the business life of design with designer culture, and further to offer students who had previously studied design in specific sectors a multifaceted training program. According to their philosophy future design leaders should be able to manage changes in consumer needs and to effectively lead teams in interdisciplinary projects, successfully responding to changes in the world.
Design Zentrum Nordrhein Westfalen
One of Europe's oldest, best known and most active design institutions, organizer of the Verein Industrieform design award, predecessor to the Red Dot Design Award. The center was established in 1954 with the goal of establishing a permanent exhibit of outstanding design products. The organization later became an active participant in the public sphere given its role in popularizing good design.
Deutsche Bundesbahn Design Center The department of design for Deutsche Bundesbahn, founded in 1969.
Die Neue Sammlung München One of the world's largest design collections, displaying close to 120.000 items.
Dorma A German company established in 1908, dealing with doors and lock systems.
Düwag A train manufacturer in Germany from 1898 to 2000.
Edelhoff GmbH A family business based in Iserlohn. The main activity is the manufacturing of wire and galvanization.
Ervin Szabó Library Public library network in Hungary.
European Commission One of the European Union's executive institutions. Its main task is to work out new laws and policies, to monitor their execution, and to manage the EU's budget.
Fine- and Applied Arts Vocational School
Folkwangschule für Gestaltung, Essen
Ford Design Center GB (Dunton Technical Centre)
Form Magazine
Franksche Eisenwerk
Frauenhofer-Instituts für Produktionstechnik und Automatisierung
A secondary level art education institution founded in 1778. Today it is known as the Secondary School of Visual Arts.
A German higher education institution in all arts, founded in 1927. Its educational program's fundamental principle is the interdisciplinary approach. The designer program separated from the other branches of the arts in 1971 and was merged into the newly established Gesamthochschule Essen, In 2003 the Essen and Duisburg schools were merged to form the Universität Duisburg-Essen. From 2007 designer training returned to the Folkwang Hochschule. Since 2010 the institution has been called Folkwang Universität der Künste.
The Ford company's research and development center in Dunton Wayletts, at which, among other things, vehicle design was carried out.
A design periodical founded in Germany in 1957. It focuses on product and industrial design as well as communications design.
A German steel company functioning from 1839 to 1994.
Established in 1959 as a research and development institute for Frauenhofer Gesellschaft. Focused on organizational and technological tasks arising from manufacturing, as well as automation processes.
Füzesi Árpád Main Workshop A streetcar assembly plant in Budapest District XI, founded in 1910.
Ganz Ganz-MÁVAG Train, Wagon and Machine Factory. They factory was established in 1959 by combining the Ganz Wagon Factory and MÁVAG Its key products were diesel and electric engines, motorized engines, urban streetcars, vehicle and other diesel engines, turbines, pumps, compressors, bridge- and iron components.
GfG A German company that develops and manufactures gas meters and gas detectors.
GHW A Chinese company founded in 1995, chemical intermediates service provider.
Goldstar A South Korean electronics company, the legal predecessor to today's LG Electronics.
Grohe A German brand specializing in bathroom solutions.
Grundig A German company established in 1945, manufactures electronics.
Gugelot Design Hans Gugelot's design studio, located in Ulm.
Hadeed Steel Industries A Saudi steel plant.
Hansa Waggonbau A German streetcar and train manufacturing company, founded in 1946.
Helios A German company, founded in 1923, dealing in ventilation systems.
Herlag A German company founded in 1883 that manufactured high quality children's roomand children's feeding furniture as well as baby carriages.
Hiby Tec Today known as ELAFLEX HIBY, a German company dealing in fueling-filling technology.
Hochschule für angewandte Kunst in Wien
An applied arts university in Vienna. Its predecessor, the k. k. Kunstgewerbeschule, was opened in 1867. It's current name has been in use since 1999. Its alumni includes Gustav Klimt, Oskar Kokoschka and Margarette Schütte-Lihotzky.
Hochschule für Gestaltung Ulm (HfG Ulm)
Hungarian Chamber of Commerce and Industry
Hungarian Design Award (Award for Design Excellence)
Hungarian Order of Merit
A German higher education institution in the arts, established in 1953. Its founders were Inge Scholl, Otl Aicher and Max Bill. The institution offered practice-oriented training in the following five fields: information, visual design, product design, industrial construction and film. The school achieved international recognition and functioned until 1968. From a design history point of view its effects are still felt today.
A Hungarian foreign trade institution established in 1948. Since 1985, under the name Hungarian Economic Chamber, it has continued functioning with an expanded membership and sphere of activity.
A professional award established in Hungary in 1979, awarded annually for the best design work.
Alongside the Republic of Hungary Cross of Merit was the Republic of Hungary's system of recognition between 1991 and 2011. This highest level of state recognition entailed a number of levels. Its goal is to acknowledge individuals for their excellence in science, arts and culture, or other professional areas. Since 2011 the system has continued to operate with the name Hungarian Order of Merit and Hungarian Cross of Merit.
IBM A giant multinational IT company founded in 1911 in the USA.
iF Design Award
A design prize founded in 1953, it is one of the world's most famous and prestigious recognitions of design. The award is given in the following categories: product, packaging, communication, interior design, professional concept, service design and UX, architecture.
Ikarus A Hungarian bus-manufacturing company founded in 1895. The company reached its peak in the period from the 1960s to the 1980s. The 200 series bus was a true success story. The company was a significant exporter. Its buses operate in cities around the world to this day.
IKEA A Swedish home furnishings company established by Ingvar Kamprad in 1943.
Illinois Institute of Technology, Chicago
Industrial Building Planning Company - IPARTERV
Industrial Design Studio
Institute of Psychology at Eötvös Loránd University
International Council of Societies of Industrial Design, ICSID
International Design Conference Aspen, IDCA
A private research university. Offers training in numerous scientific fields, including architecture and design.
A Hungarian state architecture workshop, established in 1948 to focus on the design of industrial buildings. Since 1991 it has been operating as a private company.
The Hungarian Applied Arts Company's division dealing with design work. It was founded in 1958 to assist the Applied Arts Council and the Applied Arts Company's work through organizing and critiquing industrial design work. In today's terms the Studio functioned as a labor-organizing and creative agency, which established official relations between state enterprises and designers. Through its jury work it contributed to quality control.
The institute of psychology at the Faculty of Pedagogy and Psychology at Eötvös Loránd University.
The International Council of Societies of Industrial Design (World Design Organization since 2017) was founded in 1957 by a group of international organizations dealing with industrial design. Today the WDO is a global organization. Its goal is to popularize and develop industrial design effects on the economy, society, the environment and the quality of life.
A series of conferences established in 1951. The series serves as a forum for practitioners of industrial design, graphics and architecture. The last IDCA event was held in 2004.
Interton A German company founded in 1962. It originally dealt with manufacturing hearing aids and later expanded its profile to include computers and video game consoles.
Iparterv group A neo-avant garde artists group in Hungary in 1968-1969.
József Eötvös College A vocational college established in 1895 by Eötvös Loránd University in Budapest. It is active in the fields of humanities, IT, social science and natural science.
Kálmán Kandó Telecommunications and Instrument Industry Technicum
A secondary-level vocational school focusing on the instrument industry, optics and telecommunications technology.
Karstadt Warenhaus GmbH A now-defunct iconic German chain of department stores, with its headquarters located in Essen.
Krohne A company founded in Duisburg in 1921, manufactures measurement devices.
Krups A German company established in 1846, focusing on the manufacture of precision scales and kitchen equipment.
Kunsthalle An exhibit space in Budapest of over 2000 m 2 . Opened in 1896.
Liesegang A brand based in Essen, manufactures and sells projectors and slide machines.
Linde A company established in 1879 dealing in industrial gases. Since its merger with the American Praxair in 2018 it has operated under the name Linde PLC.
Machine Industry Technicum no. 5 The successor to the Lajos Kossuth High School, which was built in 1929 in Pesterzsébet. In 1950 the school was renamed Machine Industry Technicum no. 5, and then the Loránd Eötvös Technicum. The institution's current name is the BGéSZC Loránd Eötvös Technicum
Magnavox An American electronics company established in 1917.
Mauser Office Founded in 1896, a company in the manufacturing of steel pipe chairs, tables and shelves. It's sphere of activity also reaches into the manufacture of spatial divider solutions.
Mauser Sitzkultur The office and settee division of Mauser Werke, founded in 1930 and specializing in the manufacture of steel pipe console chairs.
Mercedes-Benz A well established German vehicle brand. Given its current name in 1926 when DaimlerMotoren-Gesellschaft and Benz & Cie merged. One of the world's leading brands and to this day a significant factor in the vehicle industry.
Miele Founded in 1899, a German brand manufacturing and selling top quality household equipment. Founders: Carl Miele and Reinhard Zinkmann.
Moholy-Nagy Prize An award established by the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest in 2006. Acknowledges the work and careers of persons who as individuals and creators are closely connected to the university or the values thereof.
Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest, MOME
An arts higher education institution in Budapest (formerly known as the Hungarian University of Applied Arts, Hungarian College of Applied Arts, National Hungarian Royal Applied Arts School, see Hungarian College of Applied Arts). Offers bachelor, master, postgraduate and PhD programs in 18 fields.
Musashino Art University An arts university in Tokyo, founded in 1962.
Museum Folkwang A collection opened in Essen in 1922, focusing on arts of the 19th and 20th centuries.
Museum of Applied Arts Hungary's applied arts museum, established in 1972 and located in Budapest.
N+P Industrial Design A design agency established in Munich in 1970 by Alexander Neumeister. Currently with offices in Munich and Vienna.
National Industrial Design Conference A conference organized in Budapest, the focus of which was the culture of design and objects. Held in 1984, 1989 and 1993.
Olivetti A company headquartered in Torino and established by Italian electronic engineer Camillo Olivetti. Initially dealt with manufacturing typewriters, calculators and other office equipment. From a design point of view the company's 1969 Olivetti Valentine typewriter is considered iconic. It was designed by Ettore Sottsass, Perry A. King and Albert Leclerc.
Paese Sera Italian daily newspaper. Published from 1949 to 1994.
Pflum Cinema A Budapest cinema and open air cinema owned and operated by the Pflum family. Opened in 1910.
Poggenpohl German manufacturer established in 1892, specialized in high-end kitchen cabinets.
Ponton Gallery An open gallery that operated at the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest from 2004 to 2015. The gallery hosted numerous applied arts and design exhibits and professional events. It closed in 2015.
Quelle A German commercial company. It was characterized by selling its products through catalogs. Orders were delivered as packages.
Rat für Formgebung
Red Dot Design Award
Founded in 1953 the German Design Council is a non-profit organization, the goal of which is to represent the interests of German companies dealing with design. The foundation currently has more than 300 members from an array of industrial and design sectors and represents a variety of organizations and institutions. The Council established the Gute Form, which served as the Federal Republic of Germany's state design award. It was eventually replaced by the German Design Award in 2002.
One of the world's best known design awards, initially awarded in 1955 by Design Zentrum Nordrhein Westfalen under the name Verein Industrieform. Later it was called the Roter Punkt, and since 2000 it is known as the Red Dot Design Award. Designs and design projects can be recognized in three categories: Product Design, Design Concept and Brands and Communication. The two headquarters are in Essen and Singapore. A number of design museums are operated worldwide.
Reis Robotics A German company founded in 1957, dealing with robot technology and systems integration.
Rheinmetall A weapons and vehicle manufacturing company founded in 1889.
Ruhrgas Established in Essen in 1926, a gas distribution and sales company. Today – after reorganization – it is known as E.ON.
Ruhrverband A public-purpose company in North Rhineland and Westphalia, focusing on territorial water management.
Schulte-Schlagbaum A German company established in 1833. Its sphere of activities includes the design and manufacture of locks, entry systems and cash register systems.
Sedus A German company founded in 1871 which manufactures office furniture and office chairs. Semmelweis University A medical and health higher education institution in Budapest.
Seppelfricke A German company founded in 1920, manufactured stoves, ovens and trains.
Siedlungsverband
Ruhrkohlenbezirk
Land zoning authority for the Ruhr area, established in 1920. Its goal is to work out development plans and zoning principles for the region. From 1979 its sphere of authority was reduced and it was renamed Kommunalverband Ruhr. From 2004 it was once again granted wider territorial competences and is currently known as Regionalverband Ruhr.
Siemens Design Center Design center of German multinational corporation Siemens.
Spelsberg A company established in Schalksmühle in 1904, manufactures electric trains.
Staatspreis für Gutes Design Österreich
Austrian state design prize which is awarded every two years in three categories: industrial design - consumer products, investment products and interior design.
Tátra Cinema A cinema in Budapest built in 1940.
The Bureau of European Design Associations, BEDA
A non-profit European designers association established in 1969, currently with over 50 members from 28 countries. Its goal is to popularize design solutions at both regional and national levels.
Thonet A furniture company established by carpenter Michael Thonet, then led by his five sons. Well known for its industrially manufactured chairs of steam-bent wood, of which model 14, introduced in 1859, is the most famous.
Vasas SC (Sport Club) A well-known Budapest sports club, established in 1911.
Verband Deutscher Industrie Designer, VDID German professional association for industrial designers, founded in 1959.
Zbrojovka Brno A state-owned Czech company founded in 1918. Its key focus was the manufacture of weapons, but also manufactured tractors and communications equipment.
Zugliget A neighborhood in District XII, Budapest. Home to the Hungarian College of Applied Arts (currently known as the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest).
↑ ↓ → Stefan Lengyellel esseni műtermében / In Stefan Lengyel’s studio, Essen: Húnfalvi András, Kálmán Zsuzsa, Füzesi Dorottya
← Húnfalvi András és Patkós Luca, tervezőgrafikus / András Húnfalvi and Luca Patkós, graphic designer
↓ Stefan Lengyellel esseni műtermében: Húnfalvi András, Füzesi Dorottya / In Stefan Lengyel’s studio, Essen
↑ Kerekasztal a MOME-n / Budapest
round table: Stefan Lengyel, Kálmán Zsuzsa, Szentpéteri Márton, Fülöp József, Húnfalvi András, Sisák Eszter, Koós Pál
↓ Régi kollégákkal a Folkwang Egyetemen / With former colleagues at the Folkwang University: Christa Nolte, Armin Pelzer, Yue Li
↘ Stefan Lengyel & Húnfalvi András, Füzesi Dorottya
↑ Lakos Máté fotográfus és Stefan Lengyel a „Bengáliban” / Photographer Máté Lakos with Stefan Lengyel in the “Bengáli” streetcar
↑ Fülöp József rektor és az egyetem születésnapi ajándéka Stefan Lengyelnek –villamosának modellje, 2023-ban / József Fülöp rector and the university’s birthday present for Stefan Lengyel – the model of his streeetcar, in 2023
↓ Lakner Antal és Szentpéteri Márton társaságában a MOME-n, 2024 márciusában / With Antal Lakner and Márton Szentpéteri at MOME in March, 2024
Köszönet / Acknowledgements
Lengyel-Gefferth, Andrea, Dr. Med.
Lengyel, Dominik, Prof.
Lengyel, Dóra, Dr. Med.
Lengyel, Gábor
Digel, Marion, Prof. Folkwangschule für Gestaltung, Essen
Henning, Serge Folkwangschule für Gestaltung, Essen
Li, Yue Folkwangschule für Gestaltung, Essen
Pelzer, Armin Folkwangschule für Gestaltung, Essen
Dócs Endre BKV Baross Kocsiszín / BKV Baross Garage
Nagy István BKV Baross Kocsiszín / BKV Baross Garage
Nagy Sándor BKV Kelenföld Kocsiszín / BKV Kelenföld Garage
Vidák Judit BKV Földalatti Vasúti Múzeum / BKV Millennium Underground Museum
Domonkos Csaba Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Hungarian Museum of Science, Technology and Transport
Mészáros Zoltán Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Hungarian Museum of Science, Technology and Transport
Böszörményi-Nagy Gergely a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke / President of the Foundation for the Moholy-Nagy University of Art and Design
Fülöp József a MOME rektora 2014–2024 / Rector of MOME, 2014–2024
Horányi Attila MOME Elméleti Intézet / MOME Institute for Theoretical Studies
Juhász Dóra MOME Brand Iroda / MOME Brand Office
Koós Pál a MOME rektora 2024– / Rector of MOME, 2024–
Matheidesz Réka vezérigazgató, MOME
Schneider Ákos MOME Elméleti Intézet / MOME Institute for Theoretical Studies
Sisák Eszter Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány / Foundation for the MoholyNagy University of Art and Design
MOME Nemzetközi Iroda / MOME International Office
Bibliográfia / Bibliography
Berta, J., Keller, L. (2012). Az FVV típusú „Bengáli” csuklós villamosok 50 éve. Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület.
Betts, P. (2004). The Authority of Everyday Objects. University of California Press.
Bundev-Todorov, I. (1979). A Magyar Iparművészeti Főiskola története 1945-1973. Ars Hungarica, 1, 103 – 116.
Ernyey, Gy. (1974). Az ipari forma története Magyarországon (Köt. 8). Akadémiai Kiadó.
Ernyey, Gy. (1983). Az ipari forma története. Corvina.
Ernyey, Gy. (2016). Bozzay Dezső és pályatársai, 1912-1974: Ipari művészet és modernizáció Magyarországon. FUGA.
Forgalomba állítják az első 200 személyes csuklós villamost. (1961. 10. 18). Népszava, 1.
Gugelot, H., Wachsmann, C. (with HfG-Archiv Ulm). (2020). Hans Gugelot: Die Architekturdes Design: Katalogbuch zur Ausstellung im HfG-Archiv Ulm, 2020. Avedition.
Halasi, R. M. (Ed.). (2007). Design Stefan Lengyel. MOME.
Honvári, J. (2005). Magyarország gazdaságtörténete Trianontól a rendszerváltásig.
AulaKiadó Kft.
Kapalyag, I. (1960, 02). Hogyan lehetne tovább javítani Budapest közlekedését? Népszabadság, 11.
Kapos, P., Row, R. (2016). dasprogramm: The Ulm Model. dasprogramm.com. http://www.dasprogramm.co.uk/learn/writings/view/4
Krippendorff, K. (2005). The Semantic Turn: A New Foundation for Design. CRC Press.
Lelkes, P. (2004). ArtDesigner: A magyar formatervezés fél évszázada. Magyar Design Kulturális Alapítvány.
Lengyel, S., Sturm, H. (Ed.). (1990). Design - Schnittpunkt - Essen: 1949-1989: von der Folkwangschule für Gestaltung zur Universität Essen: 40 Jahre Industriedesign in Essen. Verlag Ernst & Sohn.
Lengyel, S. (Ed.). (1999). Industrial-Design-Studium in Essen: Von der Folkswangschule für Gestaltung zur Universität Essen = Industrial design studies in Essen.Univ., Industrial Design. Universität Essen.
Lindinger, H. (Ed.). (1991). Ulm design: The Morality of Objects = Hochschule für Gestaltung Ulm, 1953-1968. MIT Press.
Ma mutatkozik be a 263 személy szállítására alkalmas új csuklós villamos. (1962. 06. 26). Népszava, 1.
Rathgeb, M., Aicher, O. (2015). Otl Aicher. Phaidon.
Schott, W. L., Smith, K. F. (1964). Solderless right angle plug connector (United States Patent US3141718A). https://patents.google.com/patent/US3141718/en
Szécsey, I. (2014). 50 éves a Ganz csuklós villamos, A típus létrejötte és gyártása. Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület.
Szenes, É. (1984. 11. 29). A legolcsóbb beruházás? Ötlet Magazin, 8. Szentiványi. (1963. 11. 21). Bemutatjuk a legifjabbakat. Népszava, 21. Tószegi, Z. (Ed.). (2016). Egy hivatás 120 éve, A Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig. Typotex Kiadó.
Ueki-Polet, K., Klemp, K (Ed.). (2015). Less and More: The Design Ethos of Dieter Rams. Die Gestalten Verlag.
Vadas, J. (1979). A művészi ipartól az ipari művészetig: Tanulmányok. Corvina. Vadas, J. (1985). Nem mindennapi tárgyaink. Szépirodalmi Könyvkiadó.
Vadas, J., Lengyel, S. (Ed.). (2006). DFF Design felső fokon, Ipari formatervező képzés a Magyar Iparművészeti Egyetemen 1950-2005. Iparművészeti Egyetem.
Walker, J. A., Attfield, J. (1989). Design History and the History of Design. Pluto Press.
Felhasznált
Csipes Antal: 90
Folkwang Universität der Künste: 46, 51, 52, 53, 58, 62, 76, 119, 121, 122, 123, 125
