Cosovan Attila – Fenyvesi Bori – Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor
Csalár Bence
Göttler Anna
Gyurkó Szilvia
Bujdosó Attila - Ferenczi Bálint - Fogarasy Tamás - Muszka ÁgnesSchneider Ákos
Fiáth Henrietta
Miklósi Ádám
Veres Bálint
Keynote speakers
Eszter Babarczy
The Capitalism as Design Problem
ebabarczy@mome.hu
Before we can look at the place of design in capitalism, we should look at what problems capitalism solves. This will show us the spaces for utopias where designers may try to tackle the problems that capitalism does not solve or outright creates. My argument is that our complex civilization cannot be downgraded to eco-socialism without very bloody and coercive consequences. But this must not cover up the fact that capitalism makes people’s lives less than flourishing. I wish to point to a few metrics and dimensions where capitalism fails the good life and propose an Aristotelian framework to think about happiness or eudaimonia.
Eszter Babarczy, a philosopher and writer, has been teaching at Moholy-Nagy University of Art and Design since 2005. She has published essays and columns in the Hungarian and international media, and her fiction was awarded the Déry Prize as well as other awards. Her main interests are philosophy of art, philosophy of modernism, embodied philosophy, and theory of history.
Matthew Wizinksy
Design after capitalism
mwizinsk@umichedu
Recent polling shows that the majority of young people in the United States no longer support capitalism but cannot identify a clear and appealing alternative. The financialized market economy feels disconnected from many people’s daily lives, while climate change and growing social inequality lay bare the need for significant changes. However, it is hard to imagine the transition to a more
just, equitable, and ecologically sustainable society when capitalism has shaped so much desire—not just for material goods, but also for the surplus to think, act, communicate, and create in diverse ways.
Matthew Wizinsky, author of Design after Capitalism, will discuss some of the ways contemporary design can help support alternative economic realities. Drawing from case studies and his own research, he will show how design practices can support community economies, commons-based practices of peer production, and networked, place-based forms of need satisfaction. Through these approaches, design practices can also shape new pleasures and forms of satisfaction aligned with new ways of working and living.
Matthew Wizinsky is an award-winning designer, researcher, educator, and author. He is an Associate Professor of Urban Technology at the University of Michigan, where he is developing new approaches to design education for city changemakers. Wizinsky’s recent research and creative work explore pathways for design to transition social practices toward localized and commons-based approaches to need satisfaction. This includes developing new tools and methods for UX and service design workflows as well as public engagements to make commons-based peer production accessible and motivating—maybe even cool! His book Design after Capitalism (MIT Press, 2022) offers various strategies for design practices to transition everyday politics, social relations, and economies. Wizinsky received a PhD in Transition Design from Carnegie Mellon University; an MDes in Design from the University of Illinois at Chicago; BS in Graphic Design from the University of Cincinnati.
Márton Szentpéteri
Cybernetic Socialism and Masonic Rationalism: Cybersyn, Allende, and the Politics of Design in the Chilean Road to Socialism (1971–1973) szem@mome.hu
This paper explores the intersection of cybernetics, political design, and Freemasonry in Salvador Allende’s vía chilena al socialismo (1970–1973). While the cybernetic project Cybersyn has been extensively examined as a technological and political experiment, the role of Allende’s Masonic identity in shaping the ideological
framing of Chile’s socialist transition has received little attention. Drawing on Eden Medina’s seminal work, Stafford Beer’s publications, contemporary Masonic speeches by Allende as well as Juan Gonzalo Rocha’s book on Allende as a mason, and design analyses of the Opsroom, this paper argues that Masonry provided a language of rational reform, secular order, and civic virtue that dovetailed with—but did not determine—Cybersyn’s cybernetic architecture that was based on Beer’s Viable System Model and the Ulm School design heritage represented by Gui Bonsiepe, both of which sought to decentralize decision-making while maintaining systemic coordination. This paper contends that Cybersyn embodied an ambivalence: it was simultaneously a technological safeguard for democratic socialism and a potential instrument of centralized control that plays a crucial role in Jorge Baradit’s dystopia titled Synco. By placing cybernetics within Chile’s intellectual and Masonic republican tradition, the paper reframes Cybersyn not only as a technical artifact but as a contested political design at the intersection of Enlightenment rationalism and Cold War realpolitik. With this in mind I hope to shed light on some aspects of the intricate relationship between socialism, capitalism and design.
Márton Szentpéteri is an intellectual historian and full professor of design culture studies at MOME. He studied literary studies and linguistics at ELTE, Budapest; history at CEU, Budapest; and the history of philosophy at IUO, Naples. He has received several postgraduate and postdoctoral grants and scholarships, among which the Rolf und Ursula Schneider Stipendium (HAB, Wolfenbüttel), Mellon Fellowship (NIAS, Wassenaar), Marie Curie Intra-European Fellowship (University of Oxford), and Josef Dobrovský Fellowship (CAS, Prague) are the most prestigious. His key interests lie in early modern intellectual and cultural history and contemporary design culture.
Absztraktok / Abstracts
Bakk Ágnes Karolina
MOME, Future Care Lab, bakk@mome.hu
A digitális ökofeminista gyakorlatok és a technokapitalizmus között: természeti VR-applikációk szituatív elemzése
Rosi Braidotti szerint a „biológia ugyanolyan mértékben válik technologizálttá, mint a technológia biologizálttá” (2021), ez pedig érvényesíthető lehet akár az immerzív természeti környezetet szimuláló VR applikációk innovatív jellegére és párhuzamba állítható a Büscher által bevezetett „nature 2.0” fogalmával is, amely azt vizsgálja, miként alakítják és befolyásolják az online médiák az emberi és az emberin túli természet (újra)képzeteit és megértéseit (Büscher, 2013, 2016). Míg ez a tendencia elsősorban a természet különféle formáinak digitális adaptálására irányult, a prezentációm a “digitális természetvédelem és -megőrzés” egy lehetséges, alternatív formáját kívánja bemutatni kortás digitális természeti immerzív környezetek révén és arra keres választ, hogy ezek egy lehetséges ökofeminista manifesztáció vagy a technokapitalmizmus (Suarez-Villa, 2009) újabb nyúlványai.
Az utóbbi évtizedben a klinikai kutatások, valamint a VR-áruházakban megjelenő természet-szimuláló alkalmazások egyre inkább igyekeznek valósághű természeti környezeteket újraalkotni 360-fokos VR videók vagy számítógép-generált interaktív tartalmak segítségével. Ugyanakkor az élményekhez szükséges hardverek (pl. VR-szemüvegek) valamint a software által augmentált élmények sokak számára nem hozzáférhetőek (akár fizikai akár szenzoriális korlátok miatt), így felvetődik a kérdés, mennyiben képes a digitális média formálni, mediálni vagy augmentálni az emberi élményeket anélkül, hogy redukcionista korlátokat reprodukálna, vagy anélkül, hogy mindenkihez el tudna jutni. Ez alátámaszthatja Braidotti (2021) gondolatát, amely szerint az ember státusza és feltételei a természettudományok,
a genomika, valamint az új információs technológiák és a digitális összekapcsolódások révén újradefiniálódnak, miközben a strukturális igazságtalanságok az egyenlőtlen hozzáférés miatt tovább erősödnek, így a technokapitalista olvasatuk erősödhet fel. Ugyanakkor ökofeminista nézőpontból is értelmezhetőek ezek az alkotások–mivel ez „az uralom ethoszának, a tudományos redukcionizmusnak, valamint az instrumentális és utilitarista politikai elméleteknek a kritikusa” és ezen elméletek alapján rávilágíthatunk az immerzív természeti szimulációk lehetőségeire és veszélyeire. Prezentációmban olyan, a természet pozitív hatásait szimuláló
VR-applikációkat elemzek, amelyek az emberi figyelemre (ld. Kaplan ART-elméletét) vagy akár az általános jóllétre hathatnak. Ennek vizsgálatához több esettanulmányt mutatok be, köztük játékalapú VR-alkalmazásokat, mint a Lushfoil Photography és a Trekk VR (utóbbit klinikai vizsgálatokban is használtak), valamint a fejlesztés alatt álló ZenctuaryVR+-t. Amellett érvelek, hogy ezek a gyakorlatok „nature 3.0”-típusaként is értelmezhetőek, és folytatják
Büscher gondolatmenetét: a természet immerzív digitális reprezentációján keresztül új módokat kínálnak a természet újragondolására, és lehetőségeket nyújtanak a digitális természethez való hozzáférés újratervezésére, miközben ellenállnak a technokapitalista autoritariánus tendenciáknak.
Referenciák
Braidotti, Rosi. (2021). Posthuman Feminism. Polity Press. Büscher, Bram, Stasja Koot, Ingrid L. Nelson. (2017). Introduction. Nature 2.0: New media, online activism and the cyberpolitics of environmental conservation. In Geoforum, Volume 79, Pages 111-113, https://doi.org/10.1016/j.geoforum.2016.12.001. Suarez- Villa, Luis. (2009). Technocapitalism. A Critical Perspective on Technological Innovation and Corporatism, Philadelphie, Temple University.
Lilla Bényi
MOME Alumni, lillabenyi@gmail.com
Micropublishers and artists’ books in relation to capitalism
The presentation is based on a trend in the post-digital age that is closely linked to capitalism, namely that more and more independent
micropublishers are being established in Hungary, and the number of artists’ books is also growing, with an increasing focus on them in terms of awards, exhibitions, fairs, and distributors. I approach this cultural phenomenon from two perspectives.
1. Paradoxically, micropublishers often go against the logic of capitalism: their founders tend to disregard profit, their publications often appear in small print runs, and they publish approximately one to three volumes per year with high-quality designs, which may even be handmade, filling a gap in the market. Zine publishers’ publications are simple and inexpensive to produce, and the founders’ motivation is primarily community building and the freedom and creativity inherent in the genre. Furthermore, micropublishers have the opportunity to employ various tactics due to their uncontrollable nature resulting from their small scale, which means that their publications can be significant communication and political tools.
2. The design of artists’ books created by micropublishers, which can also be interpreted as design objects, is adapted to the needs and customs of the post-digital era, and studying them can thus contribute to a better understanding of our times. The research examines the distortion of the book publishing system, the functioning of the alternative scene, and the relationship between applied design, art, and mass commerce in relation to capitalism through independent Hungarian micropublishers of arts and literature.
The Right to be Forgotten (Interactive installation)
Design Thinking, often used for designing personalized digital experiences, massively contributes to excessive sharing of personal data by exploiting the personalization–privacy paradox, an irrational behavior where users willingly sacrifice privacy for immediate rewards, fueling surveillance capitalism. Addressing the power imbalance between individuals and what I call Data Predators, actors profiting from personal data exploitation, and inspired by B. Fuller’s trim-tab metaphor, I was looking for a very small thing
that can move a huge system by changing the conditions around the big control. This research combined speculative design with biomimicry to explore methods for empowering users in reclaiming control over their data, because the existential risk of uncontrolled data exploitation in the age of AI feels comparable to the survival struggle of small species against natural threats. How could protective strategies in nature be applied to protecting digital privacy? Can you truly disappear online in a future where AI might keep your virtual self alive forever?
The Right To Be Forgotten explores the options of deleting one’s online identity from cyberspace. It proposes a fictional Boxfish privacy device that people would activate before going online. Utilizing interactions inspired by the boxfish’s body movements and defensive strategies (camouflaging, scaring away predators, and proactively defending by emitting toxins), it would work as an intermediary between users and data collectors, negotiating conditions under which data is shared on the user’s terms, working literally as an object that gives control over data back to individuals’ hands.
Bujdosó Attila
MOME Future School, attila.bujdoso@mome.hu
Szervezeteket tervezni: tanulságok a Social Design Canvas tervezéséből és értékeléséből
A szervezetek vezetése és új szervezeti modellek tervezése hagyományosan a menedzsment szakterülete. Mivel a többszereplős társadalmi rendszerek mesterséges konstrukciók, ezek strukturálását a tervezők feladataként is értelmezhetjük, amely a tervezés negyedik rendjébe tartozik (Simon 1996; Buchanan 1992). A tervezők azonban gyakran nem rendelkeznek a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy hatékonyan alkalmazzák kompetenciáikat a szervezeti struktúrák kialakításában (Harre & Nielsen 2023; Vink & Koskela-Huotari 2021).
Az előadás a Social Design Canvas vizuális keretrendszert mutatja be, amely társadalmi, nem monetáris motivációk mentén szerveződő
együttműködések strukturált vizsgálatát és tervezését támogatja. A canvas az együttműködések kulcselemeinek – mint a hozzájárulók, hozzájárulások, motivációk, elősegítő tényezők, szabályok és eszközök – feltérképezésével segíti az alulról jövő, társadalmi kezdeményezések sikeresebbé és fenntarthatóbbá tételét (Bujdosó 2019). Az előadás bemutatja a keretrendszer kialakítását és működését, valamint kvalitatív kutatás – az eszközt használókkal készített interjúk – alapján elemzi annak használhatóságát, hatékonyságát és korlátait, valamint a keretrendszer kulcsfogalmait. Fő megállapításként kiemeli, hogy a Social Design Canvas különösen hatékonynak bizonyult a résztvevők stratégiai gondolkodásának strukturálásában a többszereplős együttműködések dinamikájáról: megmutatja, hogy ki, hogyan és miért járulna hozzá társadalmi együttműködési projektekhez, valamint hogyan teremthetők meg ezekben a részvétel feltételei. Az előadás kitér néhány hiányosságra is, illetve javaslatokat tesz a jövőbeli fejlesztési irányokra.
Referenciák
Buchanan, R. (1992). Wicked Problems in Design Thinking. Design Issues, 8(2), 5. https://doi.org/10.2307/1511637
Bujdosó, A. (ed.). (2019). Social Design Cookbook: Recipes for Social Cooperation. self-published.
Harre, O. T., & Nielsen, L. (2023). Organisations as material. In J. Blomkvist, S. Clatworthy, & S. Holmlid, The Materials of Service Design (pp. 95–100). Edward Elgar Publishing. https://doi.org/10.4337/9781802203301
Simon, H. A. (1996). The sciences of the artificial (3. ed., [Nachdr.]). MIT Press. Vink, J., & Koskela-Huotari, K. (2021). Social Structures as Service Design Materials. International Journal of Design, 15(3), 29–43.
Janka Csernák
MOME Társadalom & Cselekvés Labor, csernak.janka@mome.hu
Sharing is caring—
Mycorrhizal strategies in social design
Our ecosystems are heavily dependent on our relationships to both more-than-human and human social systems. However, these social systems are burdened by institutional, political, and economic decisions that make it more difficult for them to adapt to the growing
ecological crisis. Network theory, the analysis of social systems, and the study of mycorrhizal connections draw on each other in many ways, while the lessons of symbiotic relationship systems have also found their way into many scientific fields, such as neurology, organizational development, and design (Sheldrake 2020). Unlimited growth has many unforeseeable consequences, so the viability of interdependent networks also works in connection with each other (Tsing 2015). The presentation takes a closer look at the Un-edge model (Prendeville et al. 2023), which is based on the principles of social design and aims to rethink and reform these institutional relationship systems. By formulating proposals for the development of new socio-economic infrastructures and organizations, the framework helps to create a secure and functioning ecology and economy.
The model raises questions such as: Can we rethink community assets in a way that reduces our dependence on short-term and institutional funding, volunteers, quantitative measures of success, and other unsustainable solutions? What are the legal constraints that limit the financing of resilient communities? How can we develop financing models that are suitable for this approach? Based on the analogy of mycorrhizal connections, the need to transform our relationships takes center stage in examining power relations, mapping sustainable economic systems, establishing democratic evaluation criteria, and through everyday practices.
References
Sheldrake, M. (2020). Entangled Life: How Fungi Make Our Worlds, Change Our Minds & Shape Our Futures. Random House. Tsing, A. L. (2015). The Mushroom at the End of the World: On the Possibility of Life in Capitalist Ruins. Princeton University Press. https://doi.org/10.2307/j.ctvc77bcc Prendeville, S., Carlton-Parada, A., Kuzmina, K., Deane, M. (2023) Un-edge- Design for Relational Economies. Last accessed on 15 September 2025 at https://un-edge.org/
Dinnyés Attila
Budapesti Corvinus Egyetem - Gazdálkodástani Doktori Iskola, Marketing, Média és Designkommunikáció Tanszék, info@dinnyesattila.hu
Közösen alakított kulturális reprezentáció: dinamikus vizuális identitás a kulturális gazdaságtanban
Előadásomban a kulturális gazdaságtan értékalapú keretei közt (Klamer 1996; 2017) vizsgálom a Dinamikus Vizuális Identitás lehetőségeit (Fekete, 2024) a designkommunikáció (Dis:Co) módszertanán keresztül (Galla et al. 2024). Ahogyan a kommunikáción alapuló design, úgy a co-creation sem a kontroll feladását jelenti, hanem befogadó, folyamatos tárgyalási folyamatot (Millspaugh 2003), amely a kurátori munka vagy örökségvédelem során akár politikai hatalommal szembeni közösségi ellenállás formájaként is működhet (Fan, 2014). Az örökségmentési programokban a szakmai szereplők és kulturális csoportok facilitált együttműködéséként (Davies 2010; Clareson et al. 2023) identitásképző erővel is bír. A kulturális gazdaságtan (Woronkowicz & Noonan 2025) értékalapú szemlélete (Klamer 1996; 2017) és újabb fejleményei (Bille 2024; Sacco 2020) mind abba az irányba mutatnak, hogy a kulturális érték nem mérhető pontosan kizárólag piaci mutatókkal. A Dis:Co a tervezést közösségi, értékközvetítő folyamatként értelmezi. A DVI a kapitalizmus kritikájában olyan eszközként jelenik meg, amelyben a design nem a piaci versenyképességet, hanem a részvételt, a pluralitást és a közösségi értékek újraélését facilitálja. A DVI narratívakerete (Lélis & Kreutz 2022) a kulturális közgazdaságtan értékrendszerében alkalmazva a közösségi kohézió vizuális reprezentációját hozza létre. A kreatív folyamatok végén megszülető DVI alkotások egyszerre hordoznak egyéni és közösségi jelentést és értéket; modern közegben is értelmezhetők, és alkalmasak lehetnek nem-kézzelfogható örökség kulturális reprezentációjára. Egy facilitált közegben a dinamikus brand a marginalizált közösségek szociális és piaci lehetőségeinek demokratizálását teszi lehetővé.
Referenciák
Bille, T. (2024). The values of cultural goods and cultural capital externalities: State of
the art and future research prospects. Journal of Cultural Economics, 48, 347–365. Clareson, T., Frellsen, A., Duhl, S., Herro, H., & Lee, V. (2023). Building a community of resilience and response: Development of disaster response and training programs. Journal of Cultural Heritage, 63, 240–248. https://doi.org/10.1016/j.culher.2023.07.004
Davies, S. (2010). The co-production of temporary museum exhibitions. Museum Management and Curatorship, 25(3), 305–321. https://doi.org/10.1080/09647771003737202
Fan, L. (2014). International influence and local response: Understanding community involvement in urban heritage conservation. Habitat International, 44, 646–655. https:// doi.org/10.1016/j.habitatint.2014.08.004
Fekete, B. (2024). Dynamic turn in visual identity: Design communication-based development of participative dynamic visual identities [Doctoral dissertation, Corvinus University of Budapest].
Galla, D. D., Horváth, D., & Cosovan, A. R. (2024. may 30). Designcommunication –A facilitator of creativity for all. Creativity Studies, 282–294. doi:https://doi.org/10.3846/ cs.2024.15363
Klamer, A. (1996). The value of culture: On the relationship between economics and arts. Amsterdam University Press.
Klamer, A. (2017). Doing the right thing: A value-based economy. Ubiquity Press. Lélis, C., & Kreutz, E. A. (2022). The HOW behind the story: A framework for the design of brand narratives. In D. Raposo (Ed.), Design, visual communication and branding (pp. 6–10). Cambridge Scholars Publishing.
Matos Chaves, P., Cunha, J. M., Martins, T., & Bicker, J. (2019). Flexibility in dynamic visual identities: Exploring variation mechanisms to achieve flexibility. Proceedings of the Design Research Society Conference, 1–2.
Millspaugh, J. (2003). Participatory planning and heritage management: A negotiation model. In R. Mason (Ed.), Planning and heritage (pp. 325–340). Routledge. Sacco, P. L. (2020). A narrative turn in economics. Journal of Cultural Economics, 44(2), 233–250. https://doi.org/10.1007/s10824-019-09370-1
Woronkowicz, J., & Noonan, D. S. (2025). Practicing fair remuneration and participation in cultural economy: Evidence from COVID-era structures. Paper presented at the 23rd International Conference on Cultural Economics, Erasmus University Rotterdam.
Dobos Emese
ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézet, dobos.emese@krtk.elte.hu
Méltányos munka a globális divatipar perifériáján: az Ethical Fashion Initiative
A divatipar az egyik legkorábban, és legnagyobb mértékben globálissá vált iparág, Werner Sombart szerint a „kapitalizmus kedvenc gyermeke”. A globális divatipar világszerte milliókat foglalkoztat, az 1990-es évektől főként fejlődő országokban járul hozzá a foglalkoztatáshoz. Bár az iparág fenntarthatatlan működéséről
egyre több szó esik, annak társadalmi aspektusa mégis alulreprezentált a tudományos diskurzusban. Míg a munka korábban a társadalmi mobilitás eszköze lehetett, a fejlődő országokban az exportorientált iparosítás révén már csak ideig-óráig járult hozzá ahhoz. Mostanra viszonylagos konszenzus uralkodik a divatipar kizsákmányoló mivoltát illetően. A mainstream, 20. századi társadalomtudomány azonban elfordult a kapitalizmus alapkategóriájától, a munkától, így a kutatás ennek az űrnek a kitöltéséhez igyekszik hozzájárulni. A divatipar márkaépítő-megalomániáján túl azonban az Ethical Fashion Initiative (EFI) periférikus területek női kézműveseinek munkáját kapcsolja be a globális ellátási láncokba, részben belesimulva az iparág működésének alaplogikájába. A kutatás módszertanát tekintve kvalitatív, az EFI globális ellátási láncokba ágyazottságának vizsgálatán keresztül, egy feltáró esettanulmány formájában, „jó gyakorlatként” mutatja be azt, hogyan tud a kezdeményezés hozzájárulni a divatipar gyártási oldalán egyfelől a méltányos munkához, másfelől a dizájnon keresztül a helyi kulturális örökségek megőrzéséhez. Ugyanakkor a kutatás kritikusan is elemzi a kezdeményezést, hogy milyen utat jelölhet ki a posztkapitalista iparági működés egészében.
Gárdos Lili
MOME Alumni, lili.gardos@gmail.com
A budapesti bérlakásszektor fejlesztési lehetőségei. A bérlői lakásszövetkezet implementálása
Adott a lakhatási válság és a funkció nélkül maradt középületek problémája. A magyarországi lakásárak az utóbbi tíz évben több mint kétszeresére emelkedtek, a lakás bérleti díjak is drasztikusan drágultak. Az árnövekedés az országban magasabb a régiós és uniós átlagnál. A változás a bérek emelkedésével nem arányos, így a lakásvásárlás egyre elérhetetlenebb. A saját tulajdonon és a magánbérleményeken kívül kevés alternatíva áll rendelkezésre a lakáspiacon, a szociális bérlakások aránya mindössze három százalék. Kutatásomban Budapest jelenlegi lakhatási helyzetének és
a bérlakásszektor fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatát tűztem ki célul. Arra keresem a választ, hogy Budapesten és Magyarországon hogyan támogatható a magántulajdonra épülő rendszer helyett a hosszútávra szóló, kiszámítható és megfizethető bérlakásszektor kiépítése. A bérlői lakásszövetkezeti modell bevezetése, amiben a lakók résztulajdonosai a társasháznak, de saját lakásaiknak csak bérlői, új perspektívákat nyithatna meg a lakáspiacon. Ezekben a társasházakban, azon túl, hogy a bérleti díjak a piaci árak 40-60%-a között mozognak, új térhasználati minták és közösségi viszonyok alakulnak ki. A privát lakótér mellett megjelennek közösen használt terek, mint például mosoda, közös konyha vagy dolgozószoba (közösen fejleszthető érdek). A bérlői lakásszövetkezetek bevezetése segíthet a szociális bérlakásokkal szembeni stigmák enyhítésében és a tartósan megfizethető ingatlanállomány növelésében, miközben elősegíti az emberek együttműködését és az erőforrások közös használatát.
Horváth Dóra,
Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet, Marketing- és Designkommunikáció Tanszék, dora.horvath@uni-corvinus.hu
Cosovan Attila,
BCE, attila.cosovan@uni-corvinus.hu
Bollók Máté
Belépés vagy kilépés: alkotói kapcsolatteremtés a hétköznapi kerttel
2024-ben bemutatott kerti madármegfigyelésről szóló videográfiánkat (https://vimeo.com/969560662/0d5a1513b3?share=copy) felvillantva arról szeretnénk beszélgetést indítani, hogyan válhat a design egyszerre önreflexív és társadalmi kommunikációs eszközzé egy hétköznapi helyzetben. Míg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen természetes közegre talál egy ilyen film: magától értetődő a kísérletező,
kritikai diskurzusra épülő alkotás, addig ugyanez a produktum a gazdasági/üzleti vagy marketing kontextusba kerülve a hasznosság- és megtérülés logikája alapján vitathatóvá válik.
A film tematikáját a designkommunikáció hármas holisztikus viszonyrendszerében értelmezzük, ahol a kutatói introspekció, a spontán alkotói kapcsolatteremtés és a társadalmi párbeszéd egyaránt hangsúlyt kap. E hármas keretben különösen érdekes a „belépés vagy kilépés” dilemmája: belépés a természethez való kapcsolódásba, és kilépés a megszokott gazdasági racionalistára építő haszonelvű logikából.
Előadásunk során a tervező és nem tervező viszonylatban kívánunk beszélgetést indítani arról, hogyan alakítható át a design a fogyasztói társadalom keretein túlmutató eszközzé. Célunk nem csupán a film körülményeinek bemutatása, hanem egyben további partnerek megtalálása a folytatáshoz.
Hámori Péter
MOME Doktori Iskola, hamori@gubahamori.com 2011. 03. 11. 14:46
Japán huszadik századi gazdaság- és kultúrtörténete a Gardiner Means-i kollektív kapitalizmus és a teljes szabadpiaci berendezkedés közötti egyensúlyozásra fűzhető fel. A japán nagyvállalati rendszer mindent átszövő kötelességhálózata egy kizsákmányoló gazdasági és társadalmi hűségintézmény-rendszert oktrojált több generációnyi japán családra. A „gazdasági csoda” az 1990-es évekig tartott, ahonnan több évtizednyi stagnálás, növekedési válság állt be. A periódus egybeesik a hikikomorik, freeterek és NEET-ek tragikusan csendes társadalmi lázadásával. Ebbe a lassú toporgásba nyilalt bele 2011. 03. 11. 14:46-kor a tóhokui hármas katasztrófa (földrengés, cunami, atomkatasztrófa), amely alapjaiban kezdte el átrendezni a politikai, társadalmi és kulturális élet tektonikáját. Az előadásban Cunejama Mio és Nószaku Fuminori Holes in the House családi házán keresztül vizsgálom a 2011 utáni építészgeneráció felépülését, fókuszát és tervezőiszerep-felfogását. Kitérek arra, hogy Urban Wild Ecology keretezésű portfoliójuk Latour, Lévi-Strauss és Whitehead elméleti munkásságára építve miként fókuszál az emberi
és nem-emberi társas együttműködésekre a ház legközelebbi és bolygószintű kontextusában, és ez a szemlélet milyen designer szerepet kényszerít ki a tervezőkből.
Amellett érvelek, hogy a létrejövő új építészeti esztétika, esetükben városi vadon esztétika, a perifériák eszköztárából dolgozik: mindaz, amit a japán gazdasági csoda alatt a japán sztárépítészeti kultúra marginalizált, jelen esetben fajok közötti és emberi kapcsolatokat erősítenek.
Hulesch Máté
MOME Doktori Iskola, matehulesch@gmail.com
Tervezés és termelés: az autonóm design paradoxona
A ‚60-as és ‚70-es évek olasz radikális építészeti csoportjai, mint a Superstudio vagy az Archizoom, kísérletet tettek a design felszabadítására a piaci termelés kényszere alól. Hogyan érthetjük meg ezt a gesztust a puszta utópikus esztétikán túl? Kivonható-e a tervezési tevékenység az árutermelés logikája alól? Az előadás a design és a kapitalizmus viszonyát vizsgálja a termelés fogalmának kritikai újraértelmezésén keresztül. A radikálisok tevékenységét a „munka megtagadásának” politikai aktusaként értelmezve párhuzamba állítja a design és a termelés fogalmait, azt elemezve, hogy miként vált a tervezés médiuma autonómmá azáltal, hogy elszakadt a fizikai megvalósítás igényétől. Az előadás rámutat, hogy a „terv” és a „termék” szétválasztása nem a ‚60-as évek találmánya, hanem mélyen a szakma történetében gyökerezik. A radikálisok munkamegtagadása a design kontextusában ennek a szétválasztásnak a politikai újraértelmezéseként is olvasható. Mindezek eredménye egy izgalmas paradoxon: a szétválasztás a tervezés intellektuális és a kivitelezés manuális fázisa között pontosan a modern kapitalista munkamegosztás logikáját tükrözi, ezáltal a konceptuális autonómia felé tett lépés a valós beavatkozás képességének elvesztésével járhat; a materiális termék hiánya ugyanis megszünteti azokat a nem-szándékolt affordanciákat, amelyek új jövőket nyithatnának meg. Ez a felismerés megkérdőjelezi a kortárs kritikai design politikai potenciálját, keretet adva a spekulatív designpraxisok kritikai értékeléséhez is.
Iványi-Bitter Brigitta
MOME, ivanyi-bitter.brigitta@mome.hu
Átjárható terek. Szakmakultúrák közötti fordítás a design és a technológia határán
Előadásomban a különböző szakmakultúrák, így művészettörténészek, múzeumi és független kurátorok, filmproducerek, egyetemi kutatók, szoftvermérnökök és interaction designerek közötti átjárhatóság lehetőségeit vizsgálom. Kiindulópontom az a felismerés, hogy az inkluzív képgeneráló modellek fejlesztése nem redukálható pusztán technológiai problémára: ezek létrehozása kulturális és társadalmi felelősségvállalás kérdése. A szakmaközi fordítás fogalmát úgy értelmezem, mint olyan tudáscsere és közös útkeresési folyamat, amely képes feloldani a diszciplináris határokat, és új, közös nyelvet, módszereket teremt a design, a művészet és a technológia metszéspontjain.
Az előadás arra a dilemmára keresi a választ, miként alakíthatók a különféle szakmai tapasztalatokból olyan designstratégiák, amelyek alternatív irányokat nyitnak az inkluzív AI modellek megteremtése felé. Olyan gyakorlatokat és modelleket mutatok be, amelyek a helyi és regionális közös gondolkodást helyezik a középpontba, annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia alapú képgenerálás a kulturális sokszínűség megőrzését szolgálja.
Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor
MOME, a.g.kapitany@gmail.com
Túl a kapitalizmuson? Egy lehetséges társadalmi alternatíva
Mi az a világ, amiben élünk? A történelem milyen szakasza? A kapitalizmus? Vagy valami más? Miközben az emberek túlnyomó része nem érezheti azt, hogy befolyással bírna a világ sorsának alakítására, s nem is látja át igazán, hogy mi miért történik – eközben
szinte minden terület válságban lévőnek mutatkozik. És akkor mi felé haladunk? Egy új feudalizmus (Habermas), egy új barbárság felé (Mészáros)? Vagy a negatív összkép végletesen torzít, s elfedi a születőben lévő újat, annak pozitív oldalait? Hiszen bármilyen hanyatlásnak csak az vethet véget, ha megmutatkozik, tapinthatóvá és kívánhatóvá válik az az új, ami új erőforrásokat, célokat, perspektívákat, a fenyegető veszélyek elhárítását, a legkínzóbb problémák megoldását ígéri. Van ma ilyen új? A „világ, amelyben élünk” sosem egyvalami, hanem egymásnak ellentmondó, egymással küzdő tendenciák együttese – a történelemben, nagy léptékű folyamatokban való gondolkodás akkor is igényli és rendre meg is találja azokat a fogódzókat, amelyekkel egy-egy korszak lényege meghatározható. S hiszen csak ennek birtokában találhatók meg az élhetőbb világért kifejtett aktivitás, a világ alakulásába való beavatkozás lehetőségei is. Egy ilyen gondolkodás számára kínáljuk fel – véleményünk szerint a „mivel magyarázhatjuk mai világunknak a korábbiaktól eltérő sajátosságait” és a „mi felé haladunk” kérdéseire adható egyik válaszlehetőségként – a „szellemi termelési mód” fogalmát.
Kriston Lili
MOME Doktori Iskola, lili.kriston@gmail.com
Ethnic re-design és aktivizmus a divatiparban: Stratégiák és dilemmák a kapitalizmus tükrében
Az előadás középpontjában az ethnic redesign mint divat- és designantropológiai jelenség áll. Négy nemzetközi esettanulmány –Bibi Russell (Banglades), Bethany Yellowtail (USA, Northern Cheyenne & Crow Nation), Sindiso Khumalo (Dél-Afrika) és Carla Fernández (Mexikó) – elemzésén keresztül vizsgálja a kortárs divatszektor és a társadalmi aktivista tevékenység párhuzamait, különös tekintettel azok globális kapitalizmusba való beágyazottságára. A szerző doktori kutatásának elméleti keretéhez kapcsolódva az előadás arra keresi a választ, hogyan működhetnek a közösségi alapú designgyakorlatok egyszerre a rezisztencia nonverbális formájaként és kapitalista piaci szereplőként a divatiparban.
Az elemzés fókuszában a vizsgált alkotók és kollektívák működési stratégiái állnak: hogyan erősítik az (ön)reprezentációt, miként lépnek fel a kulturális kisajátítással szemben, hogyan kapcsolódnak a fenntarthatósághoz és a közösségi-kézműves tudás újrapozicionálásához, illetve hogyan válhatnak egy-egy közösség insider-alapú identitáspolitikai stratégiájának eszközévé.
Marosán Borbála
MOME Társadalom és Cselekvés Labor, marosan.borbala@mome.hu
Varga Boglárka
Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, varga.boglarka@szentangela.hu
Placemaking a kapitalizmus réseiben: Részvételi várostervezés esettanulmány
A kapitalizmus által előtérbe kerülő neoliberális várospolitika eredményeként a közterek egyre inkább kommodifikálódtak, különösen a turizmus és a piacosítás eredményeként, ami a helyi közösségek és sérülékeny csoportok kiszorítását eredményezi (Boros 2017). Porto Ribeira negyedében a dzsentrifikáció és turizmusorientált várostervezés következtében a családok és a gyerekek jelenléte a köztereken jelentősen csökkent (Ribeiro et al. 2025). A tanulmány azt vizsgálja, hogyan képes a művészet- és designpedagógia a gyerekek városi térhez köthető jogainak artikulálására egy dzsentrifikált, turizmus által vezérelt városi környezetben. A projekt egy rövid távú rezidenciaprogram keretében valósult meg egy helyi gyerekjogi aktivista közreműködésével. Az alapkutatás szakirodalmi áttekintésből, szakértői interjúkból állt, amit megfigyelés és városi terepszemle (urban safari) követett. Ezután helyi családokkal részvételi workshop került megrendezésre, ahol a közös problématérképezést követően, a kulturálisan szignifikáns azulejo csempéket használva a gyerekek és szülők a folyópartot reflektív történetmesélés és közös alkotás segítségével gondolták
újra. A projekt a folyamatot helyezte előtérbe a végproduktummal szemben, amely lehetőséget adott a gyerekeknek saját térhasználati perspektíváik láthatóvá tételére. A placemaking a generációk közötti párbeszédre és a helykötődés témájára építve szimbolikusan valósult meg. A kutatás rámutat a design sokrétű szerepére és bemutatja, hogyan képes mikro-ellenállásként (micro resistance) működni egy kapitalista városi logikával szemben, a kritikai placemaking, designpedagógiai módszerek és részvételi tervezés együttes alkalmazása mentén.
Referenciák
Boros, L. (2017). A közterek átalakulása és a turizmus. In Régi,T. & Rátz, T. & Michalkó, G. Turizmus és transzformáció 131-149. Budapest: Kodolányi János Főiskola Ribeiro, A. I., Silva, J., Gullón, P., & Astell-Burt, T. (2025). Gentrification and Public Health. Routledge. https://doi.org/10.4324/9781003496953
Mohácsi András
MOME Craft és Design Tudásközpont, mohacsi@mome.hu
Design és elidegenedés. A rétegek szintézise: a digitális–analóg életformák közötti stratégiai egyensúly
Az ipari forradalomtól a digitális platformokig a design kettős szerepben működött: egyszerre vált a kapitalizmus termelési és fogyasztási logikájának hajtóerejévé, és egyszerre szolgált szociális, technológiai és kulturális értelmezőként. A marxi hagyomány az elidegenedést a munkától, a terméktől, az embertárstól és a „fajlénytől” való elszakadásban ragadta meg; a nem-marxista gondolkodók (Weber, Durkheim, Heidegger, Debord, Han) a racionalizáció, az anómia, az autenticitás-vesztés és az önkizsákmányolás fogalmaival írták le.
Tézis: az elidegenedés visszaszorításának kulcsa a rétegek megkülönböztetése. Minden ember több kulturális, civilizációs és identitásréteg együttes hatásában él, amelyet a designnak érzékelnie és kezelnie kell. A folyamatos civilizáció-értelmezés, valamint a technológiai fejlődés elemeinek elfogadása, elutasítása, módosítása vagy újrahasználata a design alapfeladata. Az elidegenedés új formája éppen akkor jelenik meg, amikor
a társadalom a technológiától és a design-tól való félelemből elzárkózik a civilizáció értelmezésének lehetőségétől. Az előadás amellett érvel, hogy az elidegenedés nem pusztán a kapitalizmus réseiben jelenik meg, hanem a természethez, az emberi élet íveihez és a kapcsolatokhoz fűződő új viszonyokban is. E folyamat felismerése és a digitális–analóg életformák szintézisének támogatása adhatja meg a kortárs design társadalmi felszabadító erejének kereteit.
Molnár Ádám
MOME Doktori Iskola, adamolnardesign@gmail.com
Mobilitás, társadalom és fenntarthatóság:
Integrált designstratégiák
Doktori kutatásom a mobilitás társadalmi, gazdasági és környezeti összefüggéseit vizsgálja az urbanizáció folyamatainak kontextusában, a fenntartható módszertanok integrált alkalmazásának perspektívájából.
Az emberek mobilitási igénye és a közlekedési módok fejlődése közötti kapcsolat mára a globális kapitalizmus egyik neuralgikus területévé vált. A mobilitás meghatározó szerepet töltött be a társadalmi struktúrák és a gazdasági fejlődés alakításában, emellett a városfejlődés és fenntarthatóság egyik kritikus kulcsterülete.
A közlekedési módok és az egyéni mobilitási igények alakulása és viszonya a globális kapitalizmus logikájában értelmezve kritikus feszültségeket hordoznak. Az egyéni gépjárműhasználatot előnyben részesítő szemlélet és az ezt támogató világméretű narratívák élesen szemben állnak a hosszú távon fenntartható stratégiákkal. Ezek a dinamikák nemcsak az ökológiai erőforrások túlterheléséhez vezetnek, hanem a városi életminőség romlásához, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek erősödéséhez is jelentősen hozzájárulnak. Budapest kontextusában a mobilitás kérdése különösen hangsúlyos, hiszen a főváros kihívásai jól példázzák a széttagolt és nem fenntartható rendszerek problémáit. Kutatásomban azt vizsgálom, hogy a holisztikus designszemlélet miként képes felelősségteljes válaszokat adni a fragmentált, túlterhelt és nem fenntartható urbanisztikai és mobilitási rendszerek
problémáira. A design itt nem pusztán a gazdasági versenyképesség eszközeként értelmezhető, hanem olyan stratégiai gondolkodásmódként, amely képes integrálni a társadalmi, gazdasági, ökológiai, urbanisztikai és technológiai dimenziókat. Ez a perspektíva lehetőséget teremt arra, hogy a mobilitásról mint társadalomformáló tényezőről ne kizárólag a kapitalizmus logikái mentén gondolkodjunk, hanem a közösségi jólét, a környezeti felelősség és a fenntartható jövő horizontján. Kutatásom hozzájárul a mobilitásról szóló kortárs tudományos diskurzushoz azáltal, hogy a kapitalizmus domináns logikáin túlnyúló, kritikai designelméleti keretet kínál az urbanisztikai és mobilitási rendszerek jövőjének vizsgálatához, olyan stratégiákat és alternatívákat felvázolva, amelyek elősegíthetik a társadalmi, ökológiai és gazdasági szempontból fenntarthatóbb városi mobilitás kialakítását.
Őry Júlia
MOME Doktori Iskola, julia.ory@gmail.com
Tervrajz nélkül. Műteremház, Vence (F), 1984. Nagy Bálint és Rajk László Bachman Gábor közreműködésével született munkája
Két fiatal, az állami tervezővállalatok és a szocialista gazdaság fullasztó kötöttségéből szabadulni kívánó budapesti építész 1983-ban visszautasíthatatlan ajánlatott kapott: utazzanak Franciaországba és építsenek műteremházat a Károlyi Mihály Alapítvány nemzetközi művésztelepe számára. A mecénásként fellépő megrendelő, a nyugati útlevelet is elintéző Károlyiné
Andrássy Katinka szabad kezet adott, az alkotói szabadság örömével és felelősségével ruházva fel a demokratikus ellenzék tagjaiként félreállított és megfigyelt Nagy Bálintot és Rajk Lászlót, akik a szűkös költségvetéshez alkalmazkodva azt a stratégiát választották, hogy kettejük kivitelezésében, részben helyben talált, részben bontott elemek újrafelhasználásával építik fel a stúdiót. A kiinduló koncepció Bachman Gábor és Rajk László közös, díszletnek indult homlokzatvázlata volt, de a tervrajz nélkül felépített ház több fázisában spontán alakult. A korabeli kritikusa, Miklóssy Endre
által „par excellence posztmodern háznak” titulált stúdió csíkosra festett főhomlokzata képi emlékezetként máig él szakmai körökben, de a történet részleteit eddig nem ismertük. A ház eredeti állapotában csak néhány évig állt, ezért ma kizárólag a fennmaradt rajzok és fotók alapján tudjuk rekonstruálni. Az építészek hagyatékából kerültek elő azok a dokumentumok, amelyek új információkat szolgáltatnak az építkezés körülményeiről és közelebb visznek a tér megértéséhez. Ironikus, hogy a kapitalista világból érkező posztmodern építészet e rendhagyó magyar példája a francia Riviérán valósult meg.
Őze Sándor
MOME Doktori Iskola, ifjoze@gmail.com
Termelőrendszer és rendszertervezés.
Kibernetikai design a poszt-fordista átalakulásban
A designtörténeti folyamatok kutatásában szükségszerű kiindulópont a tervezést meghatározó ipari-technológiai infrastruktúra és a termelésszervezési rendszer vizsgálata. A munka, a fogyasztás, a gyártás, valamint az iparszervezési technológiák átalakulása a design kontextusát is formálja, gyakran lehetővé téve új tervezői eszközök, új designeri pozíciók vagy új designértelmezések megjelenését.
Előadásomban a II. világháborút követő termelésszervezési átalakulás (fordizmus → poszt-fordizmus) érett modern designra gyakorolt hatásait vizsgálom 1945 és 1975 között. Ebben a folyamatban a kibernetika-tudomány megjelenésének (1946) szerepét hangsúlyozom, amely egyaránt gyakorolt széleskörű hatást a modern design eszköztárára és technológiaértelmezésére, valamint az iparra és annak szervezési technikáira. Néhány példán keresztül illusztrálom miként épült be a kibernetika szemléletmódja a háború utáni modern tervezés technológiaképébe, valamint a kibernetika gyakorlati alkalmazása hogyan segítette elő a modern tervezés ipari integrációját és közeledését a kialakuló számítástechnikai iparághoz.
Pintérné Sosity Beáta
MOME Future Care Lab, beatasosity@gmail.com
A fogyatékosság transzformatív designmodellje –A fogyatékosság mint designellenállás a kapitalizmus logikáján túl
A kapitalista logika szerint a fogyatékos ember „selejt” – mert nem termel, nem hatékony, nem fogyaszt (eleget). Ez a szemlélet nemcsak a társadalmi megítélést, hanem a design szerepét is deformálja: a fogyatékosságot hibaként kezeli, amit technikai eszközökkel kell kompenzálni. A design ilyenkor nem transzformál, csak kiszolgál – gyakran „speciális igényű fogyasztókat”. A Transformative Design Model of Disability (TDMD) ezzel szemben abból indul ki, hogy minden ember alapvetően fogyatékos – sérülékeny, változó és egymásra utalt. A modell három szinten – részvételiség, tapasztalati tudás és episztemikus aktivizmus – írja le, hogyan válhat a design nem kompenzáló, hanem kapcsolatépítő, tudástermelő és igazságosságot előmozdító gyakorlattá. Nem a rendszerhez igazít, hanem alternatívát épít vele szemben.
A modell kapcsolódik a Critical Access Studies hagyományához, de túl is lép azon: nemcsak hozzáférést követel, hanem a design, az intézmények és a tudástermelés teljes átalakítása mellett érvel. A fogyatékos emberek nem tárgyai, hanem alakítói a tervezésnek – és a világnak is. Szabó Eszter
MOME Doktori Iskola, eszter.s.szabo@gmail.com Élvezet, mint árucikk?
A feminista szexpozitív etika és a kapitalista piaci logika találkozása
„To re-imagine what sex means to us through designing alternative sex objects is to trouble norms in society.” – Vanessa Carpenter
Az intimitás ma már nem csupán privát élmény, hanem a kulturális termelés és a fogyasztói piac része. Előadásomban a feminista szexjátékboltok történetét és örökségét vizsgálom, Lynn Comella Vibrator Nation című könyvéből kiindulva. Az 1970-es években Joani Blank Good Vibrations boltja, valamint olyan úttörők, mint Dell Williams vagy Betty Dodson, új alapokra helyezték a szexualitásról szóló nyilvános diskurzust. A női öröm, a maszturbáció, a testtudatosság/ismeret hangsúlyozásával stigma-mentes közösségi tereket hoztak létre, amelyek egyszerre voltak kereskedelmi helyszínek, erőforrás, illetve tudásközpontok. Ezek a feminista szexshopok nem rejtették el a női szexualitást, hanem szexpozitív etikát, vagy, ha úgy tetszik, ideológiai mátrixot közvetítettek: jól megvilágított, nyitott terekben, oktatással és információval kiegészítve formálták újra a vásárlói élményt. A design itt maga is politikai tett volt, a termékkínálat, az elrendezés és a vizuális nyelv az élvezet emancipációját szolgálta.
Azóta azonban jelentős változások történtek. Külföldön ma már találunk olyan üzleteket, amelyek kifejezetten nőknek és pároknak szólnak, vagy olyan boltokat, ahol ruhák és könyvek mellett vibrátorokat is kínálnak, sőt, bizonyos városokban múzeumi vitrinekben is helyet kapnak a gyönyör tárgyak. Ez egyszerre kapitalista logika, amely mindenből üzletet csinál, és közben felszabadító gesztus is, hiszen nem száműzik többé a szexualitás tárgyait a rejtett, stigmatizált terekbe. Mindazonáltal, ahogy Lawrence Knopp rámutat, „a szexualitásért folytatott küzdelmek mindig is a térbeli szerveződésért folytatott küzdelmekként is nyilvánultak meg”. A feminista szexshopok története pontosan ezt illusztrálja, a piac által leértékelt vagy marginalizált terek újrakódolását. Ugyanakkor a piaci paradoxon ma is jelen van, mivel a mainstream kereskedelem átvette a feminista boltok által megteremtett minőséget és esztétikát, így a vállalkozói szemlélet mindent a profit logikája alá rendel. Magyarországon is a piaci racionalitás dominál az egyetlen nőbarát szexshop esetében. Előadásom e kettősséget vizsgálja: vajon hogyan lehet összeegyeztetni a feminista szexpozitív etikát a kapitalizmus kereteivel, képes-e még ellenhegemón erőként működni, vagy a kapitalizmus logikájába simulva elkerülhetetlenül elveszíti politikai potenciálját? És milyen designstratégiák nyithatnak teret ma az intimitás felszabadító újratervezésére?
Timár Borbála
MOME Doktori Iskola, borbalkaa@gmail.com
Az etikus és pozitív digitális tervezés ígérete – platformizáció, design, felelősség
A digitális jólléttel kapcsolatos diskurzus előtérbe kerülése a platformizált, hibrid környezettel való kapcsolat problematikusságát mutatja. A közbeszédben mindez a technológia mentális egészségre gyakorolt hatásának központi kérdéssé válásában csapódik le. Az előadás kritikai megközelítéssel és a (feloldhatatlannak tűnő) belső ellentmondások feltárásával vizsgálja meg a nagy online platformok felelősségvállalási szemléletét és mutatja be azokat a (marginális) tervezési trendeket és keretrendszereket, amelyek támogatni próbálják a felhasználó pszichológiai jóllétét, akár a fenntarthatóság területével összekapcsolva. A technológiai függőség kritikusainak fő érve a felhasználók észlelt jóllétének csökkenése; platformok saját tervezési megoldásai a felhasználói önkontroll irányát kínálják. (Beattie és Daubs 2020; Dennis 2021). Ez a megközelítés mentesíti a platformokat a felhasználó mentális egészségéért való felelősség alól, miközben továbbra is birtokában vannak a személyreszabásból, az adatosításból és a figyelemgazdaságból származó nyereségnek (Docherty és Biega 2022).
A felhasználók jóllétét célzó megoldások vizsgálata feltárja a kérdéssel kapcsolatos implicit társadalmi-politikai tényezőket. A mérsékelt interakciók tervezése újragondolja a technológiákat az adatigény (és az energia, infrastruktúra növekedése) csökkentése érdekében, elkerülve a negatív egyéni-társadalmi hatásokat (Widdicks és Pargman 2019). Az eudaimonikus („értelmes”) interakciós élmények előnyben részesítése mérsékelheti a platformizáció ártalmait (Mekler és Hornbæk 2016). Mindezen trendek közös (és eléretlen) célja az eszközök, szolgáltatások mérsékeltebb használatának elősegítése értelmes, értelmes interakciókkal, nem pedig a felhasználó korlátozásával.
Tobai Botond István
MOME Doktori Iskola, tobai.botond@gmail.com
Ellenkulturális “termékek”. Roncsolt képek, alternatív apparátusok, a kísérleti filmkészítés politikája
Az előadás a kísérleti filmkészítés kulturális és technikai gyakorlatát a kapitalista árutermelés logikájától eltérő, azzal kritikai viszonyt fenntartó praxisként vizsgálja két nézőpontból: 1. az alkotás mint termék, valamint 2. az alkotó mint felhasználó.
1. A kísérleti film formanyelvi sajátosságai miatt kevesek számára befogadható, ezért nehezen illeszthető be a tömegpiaci értékesítés struktúrájába. A médium előtérbe állítása, a non-narratív elbeszélésmód és az esztétikai konvenciók szisztematikus megsértése miatt az alkotások nem a szórakoztatóipar tömegpiaci forgalmazásának logikájához igazodnak. Így a film mint áru csak korlátozottan értékesíthető, és nem illeszkedik a gyors megtérülést elváró szórakoztatóipari modellekhez.
2. A kísérleti filmes gyakorlat egyik alapvető jegye az az alkotói attitűd, amely az iparági működésmódokkal szemben határozza meg munkamódszereit és az eszközökbe kódolt, normatív használati eljárások megsértésére épül. Gyakori stratégia a fősodorbeli hightech eszközök elutasítása, az elavult vagy másodpiaci technológiák előnyben részesítése, valamint alternatív apparátusok és eljárások kifejlesztése.
Ezek a designstratégiák újrakonfigurálják a tervező és felhasználó közötti viszonyt, miközben a technológia iparági optimalizációjával szemben az egyedi kísérletezés és az esztétikai innováció lehetőségét hangsúlyozzák, például növényi alapú fotokémiai oldatok vagy saját készítésű képrögzítő eszközök (pl.camera obscura) révén. Az előadás kísérleti filmes példák elemzésével és saját alkotói praxisom bemutatásával tárja fel, miként írják át az alkotók a gyártói normákat, a nem konvencionális eszközhasználat így válik egyszerre esztétikai és politikai ellenállási gesztussá. Az elemzés arra mutat rá, hogy a kísérleti filmkészítés nem pusztán formanyelvi választás, hanem design és ellenkulturális gyakorlat. Az alkotás mint termék eladhatatlanságának esztétikai okai és az alkotó mint
felhasználó apparátus átíró gyakorlatai ugyanannak a kritikai pozíciónak a különböző aspektusai.
Tóth Ádám
MOME Doktori Iskola, adamtothworks@gmail.com
A feledés formái - design, modernitás és az elveszett időtlenség
Az előadás a tervezett elavulás jelenségét vizsgálja a design és az építészet metszetében. A tárgykultúra és a városi környezet egyaránt hordozzák azt a stratégiát, amelyben a funkció és a forma szándékosan korlátozott élettartamra van tervezve – vagy éppen a tudatlanságból fakadóan válik mulandóvá, amikor az ego szempontjai felülírják az egyetemességet. Ennek eredményei a tárgyak, amelyek nem javíthatók, vagy amelyekhez formaviláguk által nem tudunk kötődni, és a homlokzatok, amelyek a modernitás kísérleteinek nyomán már megszületésükkor esztétikai feszültséget keltenek, majd rövid időn belül kulturálisan idejétmúlttá válnak. A kérdés túlmutat a gazdasági érdekeken: hogyan alakítja mindez a kötődésünket tárgyakhoz és épületekhez, és hol húzódik a határ a kortárs kísérletezés és a fenntarthatatlan mulandóság között? Az előadás célja, hogy kritikai gondolkodásra ösztönözze a hallgatókat, miközben a design felelősségét és lehetőségeit vizsgálja a tartósság, az értékmegőrzés és az identitás újragondolásában.
Véghelyi Borbála
MOME Alumni, bveghelyi@gmail.com Bútormentő
2024 márciusában futótűzként terjedt a hír a budapesti lakosság körében: a MOHU eltörli az évek óta megszokott, felfordulással járó, mégis valamiféle városi ünnepként működő lomtalanítást. De mi a városi lom? A „szemét” fogalma nem abszolút, hanem társadalmi, gazdasági és kulturális szűrőkön keresztül formálódik.
A Bútormentő projektem ezt a szemléletet helyezi középpontba: célja a tárgyak és anyagok újrahasználhatóságának hangsúlyozása, miközben egy decentralizált városi hálózatot kínál a jelenlegi lomtalanítás alternatívájaként. Ahelyett, hogy a lomtalanítás évente egyszeri eseményként, utcára kitett hulladékként jelenjen meg, a javasolt modell folyamatosan működő gyűjtő- és feldolgozóhelyszíneket hozna létre. Ezek ideiglenesen vagy tartósan kiürült városi épületekben kapnának helyet, ahol a leadott tárgyakat – elsősorban bútorokat – átválogatják, szükség szerint megjavítják, átalakítják, majd újrahasználatra bocsátják.
A projekt célja nem csupán a tárgyak megmentése, hanem a helyi tudás aktiválása, a közösségi részvétel ösztönzése és az üresen álló terek újrapozicionálása. A gyűjtőállomások egyszerre működnek raktárként, műhelyként és információs központként, bevonva helyi szakembereket, például asztalosokat és kárpitosokat.
A rendszer nyitott és látható módon van jelen a városban: célja, hogy a tárgyak újraértékelésének folyamata közvetlen szemléletformáló hatást gyakoroljon a városi közegre.
Veress Kinga
Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, MOME Doktori Iskola, veress.kinga.mkvm@gmail.com
Fogyasztói élmény és csomagolás a fenntartható világban
Talán nincs még egy olyan designterület, ami olyan heves kritikák és indulatok célkeresztjébe került volna az elmúlt évtizedekben, mint a csomagolástervezés (packaging design). A csomagolások a cégtulajdonosok, a reklámszakemberek, a designerek, a kereskedők, a fogyasztók és a kreatív felhasználók együttműködésében és folyamatláncában keletkező elengedhetetlenül szükséges termékek (higiénia, tárolás, szállítás, reklámhatás, fogyasztói élmény), a mindennapi kultúra lenyomatai. De hogyan érvényesülhet az ökodesign (sustinable design), az okosdesign a csomagolásgyártó cégek érdekszféráiban és egy olyan piacon, ahol minden
a minőségről, az egyediségről szól, ahol a fogyasztói élmény megteremtése a cél?
Roland Barthes esszéjében (1957) a műanyagot mágikus anyagnak nevezte, mely a „korlátlan átalakíthatóság eszméjének”, a „természet hirtelen átlényegülésének” megtestesülése. Ma világszintű felháborodást kelt a drónok műanyagszálaiból fészket rakó madár. A műanyag iránti óriási érdeklődés és igény új iparágat teremtett és a tárgyi kultúrát, s vele a csomagolásokat is megváltoztatta. Az élményfogyasztás szimbolikus tárgyává vált például a műanyag reklámzacskó, melynek itthon a hetvenes-nyolcvanas években nagy volt a szociológiai szerepe. Napjainkban is presztízsértékkel bír, illetve növeli a fogyasztói élményt a vásárlásakor ajándékba kapott reklámszatyor.
A műanyagfajták (PET, HDPE, PVC, LDPE, PP, PS stb.) és kombinációik egyre szélesebb választékban jelennek meg a kereskedelemben és az öregedési folyamataiból fakadó problémák (anyagromlás során felszabaduló anyagok, lassú lebomlás) miatt a műanyagipari és az újrahasznosító iparágak, valamint a csomagolásgyártók hatalmas társadalomszintű nyomás alatt állnak. Megoldások csak párbeszédekből születhetnek, ezért olyan együttműködést célzó platformokra van szükség, amelyek elősegítik a különböző társadalmi innovációs klaszterek – így a designegyetemek –, a mechatronika, a nyersanyagfeldolgozó iparágak és a designtevékenységek összehangolását, az innovatív tudás és technológia nemzetközi szinten történő átadását a fenntartható jövő érdekében. A korszerű csomagolástechnikai megoldások szegmensében a vezérfonal az Európai Unió által megjelölt ún. feltörekvő iparágakhoz kapcsolódik, úgymint a korszerű csomagolástechnika (advanced packaging) vagy az intelligens csomagolástechnológiai megoldások (smart packaging). A hazai és nemzetközi csomagolástechnika fejlődéséről már a hatvanas évektől együttműködésre épülő fórumok tájékoztatnak. Milyen ilyen célú platformok/együttműködések léteztek a múltban és léteznek ma? A fogyasztó nagy mértékben felelős azért, hogy a hulladék visszakerüljön a gazdaságba, ami a körkörös gazdasági szemlélet egyik alapja. Milyen szerepe lehet a designernek a hulladékgazdálkodási rendszer hatékonyságának előmozdításában?
Az előadás ezeket a kérdéseket járja körül.
zalavaridesign@gmail.com
A szép tehenek legelője II.
Hogyan kerülhetett Budapest közterületeire százszámra aluminium hajóárboc? ...hogyan létezhet olyan, majd harminc éve máig gyártott magyar design tárgy, amelynek eredeti gyártója már nem is létezik?
...és mint gondolhatunk arról, ha valaki azt állítaná, hogy lehetsz legalább olyan jó designer mint Sir Norman Foster?
A design feltételezi azt a tudást, hogy miért, mit, mi módon/ hogyan, hol, mikor, milyen körülmények között, mivel összhangban, milyen értékrend alapján hozzuk létre mesterséges környezetünket.
A design történeti szemlélete evolúciós szemlélet. Mesterséges tárgyaink és épített rendszereink archetípusokból származtatható egyre összetettebbé váló variációk és mutációk, a szép és a hasznos világaként modellezhetőek. A design ökologikus szemlélete a tárgyakra, tervezett környezetünkre mint egymásra és az emberre ill. a természeti és a gazdasági környezetre való kölcsönhatások eredőjeként, mint egy sajátos társadalmi szelekciós folyamat során eltűnő vagy életben maradó, sikeres és egyben a következő generációk számára meghatározóvá válókra tekint. A “design dns” szemlélete a tárgyak tulajdonságait, a tárgyakban rejlő használati, emocionális, műszaki és esztétikai funkcionális kódok kombinálódó, értékminőségüket, a szelekciós versenyben való szereplésük túlélőképességét meghatározó, kulturális mém tervezésként tárja fel. A design metamodern játékszemlélete a tervezésnek a szelekciós versenyben és a kooperációk során zajló piaci eseményeket befolyásoló idea alkotó döntéseit, a “tragedy of commons” csapdáit, a design stratégia játékelméleti módszertanával ellentételezi.
(x) Ybl Conference on the Built Environment előadásának tervezett második része
zwickl.eszter@gmail.com
How to make a mistake (workshop)
In the workshop “How to make a mistake”, the participants will learn about mistakes and about their types and forms. The 1 hour session will offer the participants to become “friends” with mistakes with the help of creative tasks and reflections.
Fearing mistakes is deeply rooted in capitalism. In this economic system mistakes are seen as something wrong not just economically, but culturally as well, this mirrors itself in our work ethic, in our education, and in design practices as well (Bachmann et al. 2020; Simmons et al. 2014).
Design, like all creative practices, highly depends on experimentation, iteration, and letting unexpected mistakes generate new possibilities. Big innovations in design frequently emerge from accidental discoveries, or failed prototypes. Yet within capitalist contexts, where competition, efficiency, and profit dominate, mistakes are framed as costly setbacks rather than creative opportunities (Boin et al. 2021).
Therefore, it is crucial that we learn not to fear mistakes, but to see them as valuable turning points (Dweck 2006; 2012).
A designkommunikáció / a tervezői kapcsolatteremtés egy speciálisan tudatos viszonyulást jelent: Cosovan Attila értelmezésében a design dialógus, amely képes közösségi és ökológiai érzékenységet is közvetíteni. Ezt a szemléletet erősíti Fenyvesi Bori „szelíd ember, szelíd ház” megközelítése is, amely a gondoskodáson és a lelassult jelenléten alapuló, proszociális designstratégiákat képviseli. A kerekasztal beszélgetés során olyan gyakorlatokat mutatunk be, amelyek nem (csak) termékekre, hanem elsősorban kapcsolatokra építenek – alternatívát kínálva a sokszor kizárólagosan piacorientált design helyett. A cél a kapitalizmus réseiben működő, alternatív design-üzlet és szociális módszerek bemutatása, amelyek a figyelem, az empátia és a szelídség révén teremthetnek értéket és hoszszú távon is működtethetők.
A résztvevők a beszélgetés során az alábbi közös értékek mentén fejtenék ki saját alkotói, kutatói megközelítésük és tapasztalataik eredményeit:
• a piaci logikával szembeni kritika
• az alkotás, a kreativitás fontosságának hangsúlyozása
• az etika (az életet vezérlő átfogó elvek) fontosságának hangsúlyozása
• az emberi kapcsolatoknak, a humanizmusnak tulajdonított jelentőség
• a mennyiségi gondolkodással szemben a minőségelv
• a felelősség elv
• a tradíció, a jelen és a jövő egységben látása
• a társadalmi igazságosság fontossága
• a közösségi értékek, közösségi gyakorlatok hangsúlyozása az individualitás, a személyiség fontosságával összhangban
• olyan viszonyok keresése, melyekben az egyének társadalmilag fontosnak érezhetik magukat, a társadalom pedig igényt támaszt az egyéni képességek használatára
• az egyének személyes történeti tapasztalatanyagának felhasználása (részvételi gazdaság, részvételi demokrácia)
• a tudományos és művészeti megközelítés szintetizálása
bencecsalarblog@gmail.com
A divat mint politikai vagy társadalmi állásfoglalás
Hogyan használják a high fashion márkák a divatbemutatókat platformként társadalmi üzenetekhez? Rövid vitainditó előadás után kerekasztal-beszélgetésben elemezzük a témát többek között olyan MOME Alumni hallgatókkal, mint a The Four tervezői (Gálvölgyi Anett és Miovác Márton), akik 2016-ban a Budapesti Fashion Week-en fejezték ki szolidaritásukat az akkor felfüggesztett Népszabadság munkatársaival. A tervezett program rámutat, hogy a divat nem csupán esztétikai vagy gazdasági szempontból jelentős, hanem komoly politikai és társadalmi hatásokkal is bír. A high fashion márkák a divatbemutatókat és kampányokat gyakran használják platformként, hogy kifejezzék állásfoglalásukat a társadalmi, politikai vagy környezeti kérdésekben. Az előadás és beszélgetés célja, hogy feltérképezze, hogyan formálja a divat a társadalmi diskurzust, miként válik a trendek és kampányok eszközévé a társadalmi változások előmozdítása során. A divatbemutatók nem csupán a termékek promóciójára szolgálnak, hanem egy új típusú, vizuálisan erőteljes politikai és társadalmi diskurzust is teremtenek, amely hatással lehet a közvélemény alakulására és a globális társadalmi normák formálódására. Legyen szó a Prada feminista üzeneteiről a márka 2020-as tavaszi-nyári kollekciójában, a Balenciaga 2021-es őszi kollekciójáról, melynek bemutatóján a pandémia és a társadalmi egyenlőtlenségek voltak a központi
témák, vagy épp a londoni Ashish márkáról, melynek tervezője 2016 szeptemberében (Ashish Gupta) úgy döntött, hogy a londoni divathéten reagál az ország Brexit-szavazására (és az azt követő széles körű ellenségeskedésre) az indiai kultúra élénk ünneplésével.
A beszélgetés során kitérünk arra is, a divatipar társadalmi és politikai állásfoglalásai gyakran felvetnek kérdéseket a valódi elköteleződés mértékéről, illetve arról, hogy valódi változásokra vezetnek-e. Ezt a kritikai szemléletet erősíti a greenwashing a divatiparban, a politikai aktivizmus és a szimpla üzenetek, szimbolikus gesztusok közti eltérések, amelyek, habár hatalmas figyelmet generálnak, vajon valóban hozzájárulnak-e a társadalmi változásokhoz? A kerekasztal célja, hogy bemutassa, miként válik a divat a társadalmi diskurzus formálójává, miközben hangsúlyozzuk a kritikus gondolkodás fontosságát arról, hogy valódi elköteleződésről van-e szó, vagy csupán a trendek kihasználásáról.
Göttler Anna, MOME Doktori Iskola, gottler.anna@mome.hu
Résztvevők: Mester Attila, Temesi
Apol,
Hámori Péter, Tasnádi Gergely
A jövő alternatívái: regeneratív gondolkodás és design
A regeneratív design az elmúlt időszakban a kortárs ökológiai designelmélet egyik kulcsfogalmává vált, főképp az építészet területén. Többet ígér, mint a fenntarthatóság, akár a posztkapitalista designgondolkodás egyik oszlopává is válhat, hiszen nem csak a negatív hatások mérséklésére törekszik, hanem a társadalmi és ökológiai rendszerek helyreállítását és újjáépítését célozza, a design szerepét a produktív termelés logikájából kiemelve a kulturális és ökológiai regeneráció dimenzióiba helyezi át. A természetet nem csak erőforrásként, hanem partnerként tekinti, amelynek működésével szinkronban lehet csak létezni, és amelynek érdekeit mechanizmusait, folyamatait figyelembe véve kell tervezni. Holisztikus szemlélete újraértelmezi a design határait:
a tárgyak, terek és folyamatok nem csupán funkcionális entitások, hanem a társadalmi-gazdasági struktúrák újraszövésének eszközei. A rövid bevezető prezentációt követően a kerekasztal azt vizsgálja, hogy milyen alternatívákat kínálhat a regeneratív gondolkodás a kapitalizmus domináns modelljeivel szemben, miként integrálható a designelméleti diskurzusba. Szó lesz arról, hogyan terjeszthető ki módszertana, filozófiája az építészeten túl más területekre –a termék- és divattervezéstől a digitális kultúráig –, milyen kritikai perspektívák nyílnak meg általa, és melyek lehetnek a jövőbeni fejlődés sarokpontjai. A beszélgetés célja, hogy a regeneratív szemléletet mind tervezői módszertanként, mind társadalom- és kultúraelméleti filozófiaként láthatóvá tegye, napirendre állítsa.
Gyurkó Szilvia
MOME Doktori Iskola, gyurko.szilvi.dr@gmail.com
Résztvevők: Abus (15) és Eszter (17),
Glatz Anna, Hajas Katinka
Ne tervezz nélkülünk! – Gyerekrészvétel, hatalom és ellenállás a designban
Hogyan lesz fenntarthatóbb és inkluzívabb a design, ha gyerekek is részt vesznek benne?
A designról szóló diskurzusokban gyakran felnőttek vitatják meg a jövő alakításának kérdéseit – miközben a tervezett környezet, szolgáltatások és tárgyak a gyerekek mindennapjait is alapvetően formálják. A kerekasztal-beszélgetés célja, hogy a gyerekrészvételt (az inklúziót) ne csupán elméleti elvként, hanem a tervezési folyamat aktív, hatékony és etikus gyakorlataként vizsgálja. A beszélgetésben részt vesz két fiatal diák, egy tapasztalati részvételi szakértő és egy designer–művész, akik együtt elemzik, hogyan lehet a gyerekek kreatív és kritikai nézőpontját a designfolyamat szerves részévé tenni. A beszélgetést egy gyerekjogász, a MOME Doktori Iskolájának hallgatója moderálja.
A kerekasztal a KDP ösztöndíj lehetőségeit kihasználva civil szervezet bevonásával zajlik. A panel érinti a hatalmi aszimmetriák lebontását, a bizalom és kölcsönös tanulás kialakítását, valamint azt, hogy miként tud a gyerekek bevonása új minőséget hozni a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében és a kapcsolatok gazdagításában. Külön figyelmet kapnak azok a módszerek, amelyek a kapitalista árutermelés logikáján kívül is fenntarthatók, és amelyek a gyerekek kompetenciaérzését, proszociális gondolkodását és alkotóerejét erősítik.
A kerekasztal célja, hogy inspiráló példákkal és kritikai reflexióval járuljon hozzá ahhoz, hogy a gyerekek ne csupán „felhasználók”, hanem a design valódi alakítói lehessenek.
Bujdosó Attila, MOME, attila.bujdoso@mome.hu
Ferenczi Bálint, MOME, hello@balintferenczi.co
Fogarasy Tamás, MOME, fogarasy@mome.hu
Muszka Ágnes, agnesmuszka@yahoo.com
Schneider Ákos, MOME, schneider@mome.hu
Moderátor: Keszeg Anna
A designer felelőssége –megélhetés és kapitalizmuskritika között
A kortárs design és a kapitalizmus viszonya az utóbbi évtizedekben kiemelt kutatási és vitatéma lett, hiszen a design nem csupán esztétikai és funkcionális kérdésekre reflektál, hanem szorosan beágyazódik a gazdasági és társadalmi struktúrákba is. A vita egyik pólusán a design mint a kapitalista termelés és fogyasztás motorja jelenik meg, amely hozzájárul a vágyak generálásához, az árucikkek differenciálásához és a fogyasztói identitás formálásához. A másik póluson a design kritikai, társadalomformáló és alternatív gazdasági modelleket előmozdító lehetőségei állnak, amelyek képesek ellenállást kifejteni a neoliberális logikával szemben.
A vita célja, hogy feltárja a design és a kapitalizmus kölcsönhatásának kettősségét: miként szolgálja egyszerre a profitorientált rendszert és hogyan kínál teret az emancipáció, a fenntarthatóság és a társadalmi innováció számára. A vita során a résztvevők nemcsak elméleti síkon, hanem a designer szerepvállalásának, megélhetésének, személyes érdeklődésének és lehetőségterének perspektívájából is vizsgálják a kérdést.
Deklinációk az IKEA-paradigmában
A panel három előadója a designkultúra-tudomány három különböző perspektívájához (a hétköznapi esztétikához, a kommunikáció-tudományhoz, valamint a tervezői praxishoz) kapcsolódóan mutatja be álláspontját a designkapitalizmus ékkövének tekintett IKEA, multinacionális bútor- és lakberendezési vállalat életvilágbeli jelenlétéről, szerepéről, kihatásairól, ellentmondásairól és kiaknázatlan, de kiaknázható potenciáljairól. Értelmezéseik konvergáló és széttartó szálai egyaránt arra mutatnak rá, hogy a designkapitalizmus hiperobjektumai – mint a mentális és fizikai térben egyaránt szétterjedt IKEA-paradigma – csupán a rájuk irányuló megfigyelői perspektívák sajátosságaihoz igazodva árulnak el magukról valamit, miközben ontológiájuk számos mozzanata minden igyekezet ellenére is rejtve marad.
Fiáth Henrietta
BME, henifiath@gmail.com
Lapraszerelt demokrácia
Az IKEA 1995 óta alkalmazza azt az üzenetet a marketing kommunikációjában, hogy amit kínál a vásárlóinak, az demokratikus design, az alapító Ingvar Kamprad pedig etikus, „jó kapitalistaként” tekintett és hivatkozott magára. Hogy ez pontosan mit jelent, az többször változott az idők során, illetve hol erősebben, hol kevésbé hangsúlyosan volt a kommunikáció és így a vásárlók felé közvetített öndefiniált vállalati imidzs része. Legyinthetnénk, hogy ez „csak” egy marketingkommunikációs üzenet, amit nem kell komolyan venni – és ez részben igaz is; az IKEA több évtizedes és globálisan meghatározó szerepe a lakberendezésben azonban mindenképpen alakította és alakítja azt, hogy a design területén mit értünk az egyébként igen tágan értelmezhető demokratikus design
fogalom alatt, valamint az IKEA minden vásárlójában is formálta és formálja a demokráciáról, demokratikusságról kialakított képet. A demokrácia céljaival, értékeivel pedig alapvetően nem összeegyeztethető, hogy profitorientált célokra használják fel a hozzákötődő pozitív konnotációkat, így kimerítve a democracy washing etikátlan, de a kapitalizmusban elfogadott gyakorlatát. Miklósi Ádám
MOME Doktori Iskola, info.adammiklosi@gmail.com
IKEA-hacking
Előadásom fókuszában az IKEA-hacking áll, mint a DIY, a hacker kultúra és a nyílt-forráskódú tervezés metszéspontjában álló jelenség. A prezentáció bemutatja az IKEA-hacking történeti kontextusát a 2006-ban indult IKEAhackers.net közösségi platformjától, a 2014-es jogi vitáktól a gyártó részéről történt kooptáláson át a hacking szerepéig napjainkban. Kiemelten foglalkozik a „distributed design” fogalmával, amely decentralizált, digitális gyártási adat-megosztáson alapuló fejlesztési ökoszisztémát takar. Bemutatom az általam 2019-ben alapított IKEA-hacking brandet –az Uppgradera-t, melynek célja olyan termék hackek megvalósítása, melyek valódi használati problémákra reagálnak javítva az eredeti termék felhasználói élményét. Az előadás végén kitekintek a konduktív gyógypedagógiai alkalmazás lehetőségére is – ami DLA kutatásom tárgya –, új távlatokat nyitva így az inkluzív design területén.
Veres Bálint
MOME, veresbal@mome.hu
Otthon-lét az IKEA korában
A mind kiterjedtebbé váló globális fogyasztói világ fontos szereplőjeként az IKEA páratlan és töretlen piaci sikertörténetet tudhat a magáénak, melynek folyományaként az emberi önleírás és
önalakítás folyamataiban is hathatósan részt vesz. Teszi ezt egyfelől az áruházaiban színre vitt otthon-víziók, másfelől a különféle médiafelületeken bemutatott életmód-ideálok révén, amelyek a márkázott tárgyakkal teli látványos lakókörnyezetek vonzó ajánlataival árasztják el a közönség képzeletvilágát és formálják az eszményi otthonról dédelgetett elképzeléseket. A vágyvezérelt esztétikai kapitalizmus és a hozzá kapcsolódó designkultúra természetének megfelelően az IKEA nemcsak, vagy nem elsősorban, a termékei használati értéke révén, hanem még inkább az azokhoz kapcsolódó narratívák és képzetek révén érte el kiemelkedő gazdasági és társadalmi státuszát. Ez utóbbiak számottevően formálják a kívánatos lakhatási körülményekről és az otthoni élet emberhez méltó formáiról szőtt társadalmi képzeteket. Ez az előadás az IKEA által 2014 óta publikált Life at Home Report elnevezésű transzmodális felmérés 2024-es különkiadásának kritikai elemzésével kezdődik, majd a Gernot Böhme által népszerűsített „esztétikai munka” fogalmára összpontosít, amelynek révén megvilágíthatóvá tehető az az alapvető ambiguitás, ami mélyen áthatja az IKEA mindennapi életet szebbé és jobbá tenni hivatott termék- és szolgáltatáskínálatát. Előadásomban azt kívánom elővezetni, hogy az otthont a fogyasztás kitüntetett tárgyaként és helyeként kezelő társadalmi közeg esztétikai döntéseit és cselekvéseit – melyek alkalmasint a „cselekvő fogyasztás” (prosumption) címszava alatt összegződnek – messzemenőkig komolyan kell venni annak érdekében, hogy az otthon-lét valós, átélt tapasztalatának feltételei felismerhetővé váljanak.
Szervező: Designkultúra- és Művészettudományi Tudásközpont
