ARCHISTRUCTURE 2.0 - MOME Építészeti Intézet

ARCHISTRUCT URE 2.0

ARCHISTRUCTURE 2.0

CornWalk, forrás: Juhász Ákos

Archistructure 2.0

ELMÉLET A GYAKORLATBAN

„Számomra tervezés és építés egy és ugyanaz. Szeretem azt gondolni, hogy a forma a konstrukció következménye…”

(„For me, designing and constructing is the same thing. I like the idea that form is the result of construction…” Andrea Depalzes: Constructing Architecture, Birkhauser 2005 , 19.o.)

JUHÁSZ ÁKOS DLA

CornWalk: Juhász Ákos, Eke Dániel, HelloWood 2014, csapattagok: Bóta Kata, Bokor Milán, Lucas Facer, Gencsi Katalin, Kató Dalma, Eeva Kylén, Guilherme Leick, Petrovicz Anna, Tóth Róbert, forrás:szerző

ARCHISTRUCTURE 2.0

ARCHISTRUCTURE 2.0

Mi az Archistructure? Kinek szánjuk?

Gondolatok építménye, amely magáról az építésről szól. Ha úgy tetszik: elméletek, amelyek gyakorlatból születtek a gyakorlat érdekében: módszerek, tanácsok, tanulságok, kérdések és válaszok. Szándékunk szerint nem befejezett szerkezet, hanem egy folyamatosan növekedő, élő szakmai diskurzus kezdő sorai. Nyersanyagait tekintve igen heterogén építmény: van benne módszertan, hallgatói workshop ötlete, egyéni és közösségi tapasztalat, megépült, vagy füstbe ment terv, szubjektív jótanács. Egyfelől annak az elmúlt két év folyamán beindított útkeresésnek az eredménye, amely a művészeti építészoktatásban az

elméleti és gyakorlati tudások egészséges egyensúlyát és ötvözését célozza. Másfelől a jövő irányába gátlások nélkül megtett lépés, amely felvállalja a botladozás veszélyét, mert megéri a kockázatot. Fejezetei külön-külön nem tartanak számot szakmai babérokra, nem kívánnak „szakirodalomnak” látszani. Együtt viszont képesek új megvilágításba

helyezni sok ismerős helyzetet és talán felfedni a rutin mögött rejtőzködő láthatatlan kapcsolatokat. Szerzői a MOME építészképzéséhez közel álló fiatal alkotók, akiket összeköt elhivatottságuk, kíváncsiságuk

és az a nyitottság, amivel munkájukat megközelítik, és hallgatóikat inspirálják. Nem mind építészek, és nem is mind tartják magukat mértékadónak, igényességük viszont példaértékű. Arra kértem őket, válaszoljanak tapasztalataikon keresztül egyetlen kérdésre:

Hol húzódik az elmélet és gyakorlat határa, ha ugyan létezik ilyen egyáltalán?

Azoknak, akik szenvedéllyel közelítenek feladatukhoz legyenek hallgatók, mesterek, vagy szakmagyakorlók. Akik komolyan gondolják, hogy az építészet nem csupán építészek dolga, mint ahogy a szerkezettervezés sem csak a statikusra tartozik. Akik szépséget látnak az építés koreográfiájában és nem félnek kíváncsiságukat követve átlépni komfortzónájuk határát. Egyben nyitva hagyjuk a kérdést olyan szerzőjelöltek számára, akik új nézőpontokkal gazdagítanák az elindított diskurzust.

ARCHISTRUCTURE 2.0

ARCHISTRUCTURE 2.0

Miért?

Mert az építészet oktatásának új impulzusokra van szüksége, olyan energiára, amelyet a gyakorlati megvalósítás során szerzett tapasztalat táplál. Mondhatnánk, hogy az építészoktatás válságban van. Ez talán igaz, csakhogy önmagában semmit sem jelent. Még az sem, hogy az oktatás jutott válságos helyzetbe Magyarországon. Nem az oktatás változott meg, sőt. Az vajmi keveset alakult az utóbbi mintegy száz évben, pedig égető szükség van rá. Ami van, nem azért szorul változtatásra, mert már nem érvényes, hanem azért, mert kortársaink (különösen a ma huszonévesek, de bárki, aki őket megértve jár-kel a világban) egészen más viszonyrendszerben kapcsolódnak környezetükhöz, mint akár az előző generáció. Ahhoz hasonlóan, ahogy az informatika feladata változik (már rég nem az információ megszerzése, hanem annak feldolgozása a kihívás) úgy az oktatásban sem annyira a tartalom, sokkal inkább annak beépülése, felhasználhatósága a kulcskérdés.

A személyes élményben hiszek. Az építészeti tanulással kapcsolatban aligha bízok másban. Az építészet számomra sohasem absztrakt, minden esetben testileg-lelkileg és időben átélhető, tapasztalati valóság annak ellenére, hogy oktatása és létrehozása nagyfokú absztrakción, rengeteg áttételen keresztül zajlik. Számos szakma szabályrendszere, a kontextus, a szervezés, logisztika, politikai érdek-rendszerek bonyolult hálózatának dinamikái mind szerepet játszanak egy-egy projekt megvalósulásában. Közben minden bonyodalom mélyén végtelenül egyszerű és alapvető törvények működnek ma éppúgy, mint több ezer évvel ezelőtt. A gravitáció, az anatómia, az empátia, a társas viselkedés genetikai és kulturális szinten kódolt és folyamatosan alakuló reflexei. Olyanok is, amelyekkel ritkán találkozunk akadémiai összefüggésben. Ilyen a kíváncsiság, a megismerés vágyának elementáris élménye, ami ennek az írásgyűjteménynek is egyik fő mozgatója. Legfontosabb feladata pedig elősegíteni különböző tudások (igyekszem kerülni a férlevezető „szakterületek”, vagy „szakágak” kifejezéseket) egymásra találását.

ARCHISTRUCTURE 2.0

ARCHISTRUCTURE 2.0

Közvetlen építészet

- avagy fejben nem lehet megtanulni zongorázni

A spekulatív (a megvalósítástól nagy távolságot tartó, absztrakt) építészettel ellentétben a „közvetlen építészet” már az oktatás és tervezés szakaszaiban építení kíván a tapasztalat elementáris erejére.

Ahogy az építészeti alkotások valóságos térélményként, anyagként és időbeli folyamatként való megélése a köztudatban jól megalapozott és alaposan körüljárt téma, úgy a gondolati, vagy tervezői élményben szintén kulcsfontosságú szerep kell, hogy jusson a taktilis, haptikus, vagyis átélhető, zsigeri minőségeknek. Szerencsés vagyok, hogy élőben hallottam Christopher Alexandert beszélni a Tokio melletti Eishin campus 1:1-es, in-situ tervezéséről, ahogy Glenn Murcutt hitelesíti kitartó ragaszkodását a kézi rajzoláshoz, nemrégiben pedig Juhanni Pallasmaa „Építészet és empátia” című előadásán voltam fültanúja a művészi intuíció és az idegkutatás egymásra találásának. Ottlétemnél fogva akár évek múltán is eleven impulzust kaptam ezektől ez emberektől kiiktatva legalább a publikálás, a fordítás, a youtube csatorna koptatásának veszteségeit. Ennél is közvetlenebb

élmény együtt dolgozni, tanítani, reagálni valakivel, amikor nem csak a szavak jelentik a tartalmat, hanem az is, ami közöttük van: a szünetek, a mozdulatok, az időzítés.

Ahogy a szépség – Janáky szerint – független a szavaktól, amelyekkel „körbetáncoljuk” azt, úgy az épített mű is fizikai létrejöttével saját lábára áll és van egy pillanat, amelyen túl nem lehet már vele vitatkozni: az így, vagy úgy, de önmagáért beszél.

Erejét nem abból meríti többé, amit közvetít, vagy jelenteni szándékozik, hanem abból, hogy „van”. Vitathatatlan, hogy a hely valósága szótlanul is tanít, ez a képessége ugyanakkor nem független a befogadó intellektuális hátterétől. Utólag jöttem rá, hogy abban a katartikus élményben, amelyet például az otaniemi Siren-kápolnában először átéltem, szerepe volt annak a korábbi tapasztalatnak is, amely az előtanulmányaim és várakozásom során gyűlt össze. Már jóval a helyszíni találkozás előtt ismertem az épületet tervről, képről, a szerkezet elegáns erőjátákát, amelyet – akkor még – ki is tudtam számolni, és amely egyértelmű inspirációt adott nyaralónk tervezéséhez és megépítéséhez egyaránt. Egy építmény tervezésekor ösztönösen saját testünk jól ismert konstrukcióját használjuk referenciaként, így nem véletlen, hogy az „építészeti katarzis” is először belsőnkben jelentkezik, nem a fejünkben. (Az angol „gut feeling” jól érzékelteti a „ráérzés” zsigeri természetét.) Pallasmaa –imént említett előadásában- utal a tükör-neuronokra, amelyek képessé tesznek arra, hogy fiziológiai szinten azonosuljuk valamivel, amit látunk. Extrém esetekben énekeseket kísérő hangszeresek képesek berekedni anélkül, hogy egyetlen hang elhagyná torkukat. Az elméletnek éppen gyakorlati dimenziója adja hitelességét, mint ahogy a gyakorlati megvalósítás is magában hordozza és feltételezi az intellektus képességeit.

ARCHISTRUCTURE 2.0

2.0

ARCHISTRUCTURE 2.0

1. Otaniemi kápolna, Heikki és Kaija Siren, forrás:siren.fi

2. Szada, nyaraló, Juhász Ákos, forrás:szerző

Örömérzés

A magyar zenetanárok a világ legjobbjai. Svájci hegedűművész ismerősöm is ilyennél tanult és mivel őszinte emberről van szó, kikívánkozott belőle: „Maximalizmusa odáig ment, hogy akármennyit gyakoroltam, soha nem érezhettem, hogy elég jó vagyok.” Ebben a megfigyelésben ráismertem a magyar oktatás (és élsport) önsanyargató hagyományára, amely gyakran épp a legfontosabb összetevőről feledkezik meg: az örömérzésről. Arról a motivációs tényezőről, ami az elhivatottságot a kötelezettség fölé helyezi és végső soron szükségtelenné teszi a büntetést, militáris alapokon nyugvó oktatási szemléletünk nehezen vállalt, mégis jelenlévő alapelvét. A pozitív motiváció persze lényegesen több munkával jár akár a büntetés- alapú, akár a „laissez faire” elvű pedagógia gyakorlatánál, ahol sokszor a munka elkerülése jelenti az öröm forrását. A valódi szenvedély ennél összehasonlíthatatlanul erősebb motiváció, amely kialakulásában fontos szerep jut a biztonságérzetnek, az önbizalomnak, a közösség elismerésének, de az ismeretlen területre merészkedés izgalmának is. Ennek megteremtésére vállalkozik az Archistructure.

JUHÁSZ ÁKOS DLA

2.0

Corn Walk, forrás: Juhász Ákos

ARCHISTRUCTURE 2.0

Köszönettel Turányi Gábornak az inspirációért, bátorításért, barátságért.

CornWalk, forrás: Juhász Ákos

ÉLŐ STATIKA

ÉLŐ STATIKA

Járjunk a levegőben

V. NAGY ZOLTÁN

SZÁNDÉK

Gyakorló statikusként kértek közreműködésre. Most nem arra, hogy oldjak meg egy tervezési feladatot, hanem hogy arról írjak, hogyan oldok meg feladatokat. Örültem ennek, mert kiszakít a mindennapok monotóniájából és alkalmat ad szakmagyakorlási kérdések átgondolására. Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a tartószerkezeti tervezési tapasztalat, hogyan formálja magát a tervezést, hogyan

tanulhatunk meg általa újra és újra egyre jobban tervezni. A tervezés gondolati láncolataira ráfér időnként az újratervezés, a változó kiindulások és célok miatt.

Évek távlatából visszatekintve az iskolai képzés egy szimulációhoz hasonlított, ahol a tudás megszerzése szelektált ingerszegény környezetben történt. Ezen szimuláció során nyújtott teljesítményt merev kritériumok szerint mérték, melyek alapján a minőség összetett megítélése szubjektív és nehézkes volt. A visszajelzések egyszerűsített képet közvetítettek arról, amit valójában tudunk, amire képesek vagyunk.

Ahogy a tartószerkezeti tervezés tanulása során ismereteink köre folyamatosan tágul és egyre szélesebb spektrumban teszünk szert egyre szerteágazóbb tudásra, eltávolodunk a szakmagyakorlás kezdeti céljaitól, gondolataitól is, a feladatra való rácsodálkozástól, a szellemi kaland örömteli ígéretétől.

forrás: https://writescience.wordpress.com/tag/cosmos/

Az ismeretszerzés hagyományos lineáris logikája az egyszerűtől az összetett felé mutat. Ennek az összetettségnek aztán könnyen rabjai is leszünk és ezt véljük a tudás mérőjének. Aztán a tanulás félve őrizgetett hierarchikus logikai hálója legtöbbünknél a gyakorlati alkalmazás könyörtelen szelekciója során könyörtelenül felszakad, gazdagsága a felejtés áldásos tevékenysége során elmúlik.

Tartószerkezeti tervezés a gyakorlatban olyanná válik, mint egy homokozó, ahol saját vagy más által ott felejtett megszokott eszközökkel újra és újra hasonló várakat emelünk. A tudásunk egyre mélyül részfeladatok megoldásában, de a teljes homokozót amibe egykor betelepedtünk már nem látjuk át. Mindenki dolgozik a saját építményén a generáltervező útmutatása alapján, aki kint a padon üldögél, ahonnan van némi rálátás.

forrás: szerzői fotó

Hogy ezen a megszokáson változtassunk, újra kell strukturálni tudásunkat a gyakorlatból leszűrt alapokról indulva. Újra olyan szabadságot kell elérni a tervezésben, ami Cziffra György improvizációihoz hasonlít. Ha ezt nem tesszük, akkor marad az analóg gondolkodás az idő és költségtakarékosság vasmarkának szorításában. Rápillantás a problémára, gyors és tömör diagnózis, majd az analógiák képzelt könyvtárából a megfelelő fejezet fellapozása és alkalmazása. Új utakra nem tévedünk, mert az időigényes, ettől költséges lehet és újszerűsége magában hordozza a hibák elkövetésének lehetőségét. > De honnan induljon

az újrafogalmazás?

A tervezésben az építési szándék az origó. Mi a szándék, elképzelés? Mire készülünk? Szerkezettervezőként ennek megértése a legfontosabb. A szándék megértése után tudunk saját szerepünkről, lehetőségeinkről is gondolkodni. A felismert építési szándékot lehet szerkezettervezőként formálni, befolyásolni. Ritkán lehet jelen lenni a születésnél ezért fontos, hogy a szándékot a rárakódott gondolatok nélkül próbáljuk szemlélni.

A szándék megismerése közben alakul a szerkezeti gondolat. Ez származhat közvetlenül az építési szándékból, lehet egy belső önálló ötlet, lehet külső tényezők által sugallt. Jellemzően a szerkezeti gondolatból nem csak egy jelentkezik. A tervezés ezeknek a gondolatoknak a párhuzamos elemzése, egymásra való reflektálása.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=3L0Rncqx1yQ

A szerkezeti gondolatot az erőjáték elemzésével lehet kikristályosítani.

A különböző erőhatásokat - állandó, esetleges, rendkívüli terhek - a szerkezetek belső igénybevételeikkel egyensúlyozzák. Ezek az igénybevételek - normálerők, nyíróerők, nyomatékok - láthatatlanok, de megismerhetőek. Egy részüket ösztönösen érezzük. Ez az ösztönösség a szakmagyakorlás során végzett repetitív számolások alatt tovább fejlődik.

A szerkezettervezés repetitív – iteratív - innovatív tevékenység. Repetitív, mert újra és újra bejár azonos utakat melyek már ismert helyekre vezetnek. Ha pillérvázas monolit vasbeton lakóépületet vagy előregyártott vasbeton csarnoképületet tervezünk, akkor – már a begyakorolt idő és költségoptimalizált logikai lépéseken megy végig a tervezés. Iteratív, mert szükséges esetekben időt és teret ad az elképzelések ismételt átgondolására-tökéletesítésére és tág koncepcionális látószögből szűkít a részletek felé. Ilyen, például amikor egy acél tetőszerkezet aláfeszítésének geometriáját modellezzük parametrikus tervezéssel. Innovatív, mert nyitott a szerkezeti gondolatot formáló hatások befogadására, integrálására. Járatlan utak bejárását kihívásnak tekinti.

forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Magnet0873.png

forrás: http://www.gollobviolin.hu/

BAROKK

Egy pár éves gyakorlati példa a szándék > szerkezeti gondolat > megvalósulás ugróiskolájából.

Egy barokk épület földszintjén boltozatos térben állt keresztben egy nagyméretű agyagtéglából emelt tartófal. A boltozat alatti terek egybenyitására volt szükség, hogy a tervezett kávézó normális alaprajzot kapjon. Az elbontásra kiszemelt fal felett a boltozatra falazva a főszárnyra merőleges emeletes oldalszárny homlokzati fala volt található. Ha csak egyszerűen elvesszük a földszinti támasztó falat, a meglévő 14cm vastagságú téglaboltozat semmilyen igazolható módon nem viselhette volna az emeleti fal vonalmenti terhelését.

Sok töprengés, szemle, vázlatolás, számítások után úgy gondoltuk, hogy a korabeli boltozatot egy hasonló geometriájú vasbeton testvér szerkezettel látjuk el a felső síkján, ami már a mai szabványok szerint méretezett az emeleti fal kiváltására. Egy változó vastagságú 12-30cm-es vasbeton héjat tervezünk, szélein merevítő felülbordákkal. Ezt az új szerkezetet a meglévő fal alá szakaszos bontásokkal építették volna be szándékunk szerint. Az új szerkezet vízszintes támaszreakcióit a belső térben megjelenő, belsőépítészetileg kezelhető helyzetű, vonóvasak egyensúlyozták volna.

Építéskor a tervezői kooperációk alatt megállapításra került, hogy a tervezett megoldás nehézkesen kivitelezhető, időigényes, költséges és kockázatos. A végül megvalósult szerkezeti megoldás az lett, hogy a boltozat felett lévő kiváltandó falba két magasságban két oldalról horonyvésés készült. Ezekbe hengerelt U tartók lettek elhelyezve, kiékelve, átcsavarozva. A gerendák kéttámaszú tartóként váltották ki a fal illetve az őt terhelő tetőszerkezet súlyát. A két gerenda közötti erőmegosztást függőleges zártszelvényű oszlop átkötések biztosították.

A történet számomra emlékezetes, de konkrét tanulsága nincs. Olyan ez mint amikor egy meanderező folyót a mérnökök szabályoznak. Az egyszerűség felé való törekvés ebben az esetben tervezési vezérelvvé vált.

szerzői fotó

JÁRJUNK A LEVEGŐBEN

Fikció: megkeresést kaptunk a MÜPA melletti HÉV felüljáró tervezésére. Képzeletben visszatekerjük az idő kerekét a most ott álló acélszerkezet megvalósulása elé. Induljunk ki abból, hogy a tervezői csapat könnyű, olcsó landmark kialakítást szeretne. Valójában a HÉV utasok többsége a közeli gyalogosátkelőn kereszteni a síneket, ezért egy vonzóan tervezett felüljáró a rakparti panorámájával egy vízszintes kilátó lenne.

Tartószerkezeti tervezőként sokadik ötletünként levegőgerendát javasolunk. Az építettő és az építész azonnal nem utasítja el, vázlattervi kidolgozását kéri. Először a Duna vizével feltöltött cső alakú gerendákra gondolunk reflektálva a folyó szomszédságára, de ezt a víz magas önsúlya miatt elvetjük. Marad a levegő. Az elképzelés szerint a HÉV felett két ortotróp szövött cső keresztmetszetű tartógerenda készül túlnyomással. A gerendákra rozsdamentes acélgyűrűk kerülnek. A gyűrűket összekötő gerendákra kerülnek a vékony előregyártott betonelemek, melyek utólagosan hosszirányban öszszefeszítve tárcsaként merevítik a hídszerkezetet és megfelelő önsúlyt biztosítanak a rezgésproblémák kezeléséhez.

forrás: https://www.google.hu/maps

Először is előzetes tartószerkezeti ellenőrző számítást készítünk megoldás megvalósíthatóságának ellenőrzésére illetve az elképzelt kialakítás dimenzióinak meghatározásához.

Geometria

támaszköz Lger=15,00m <= űrszelvényből geometria

járófelület szélessége bjáró=2,50m <= min. érték

beton járóelem vtg tjáró=8cm <= előzetesen felvett érték

léggerenda átmérő Dger=1,50m <= előzetesen felvett érték

léggerenda anyag vtg t ger =0.5cm <= gyártmány

Statikai váz

A levegőgerenda két végén 1-1db befogott acélpilonra lesz támasztva. Statikai váz kéttámaszú tartó.

Terhelések

Kezdjük azzal, hogy számba vesszük, milyen terheléseket is kell hordozni a szerkezetünknek.

állandó terhelés

gerenda önsúly járófelület súlya

esetleges terhelés hasznos terhelés

első kézi tartószerkezeti vázlat

a tervezett szerkezetről

Amivel most mind nem foglalkozunk:

• koncentrált teher

• korlátteher

• szélteher

• hőterhelés

• szeizmikus teher

• tűzteher

Tartószerkezeti ellenőrzések

Egyszerűsített feltételezés szerint a hídgerenda teherbírása akkor merül ki, amikor a csőben felül nyomás alakul ki, azaz behorpad illetve a cső alsó szálán a húzás miatt az anyag elszakad.

Kombináljuk a különböző terheléseket a teherbírási határállapothoz

tartozó biztonsági tényezőkkel felszorozva (γG=1,35 és γQ=1,5)

Ez nem sok. Egy bicikli kereket 4 barra fújunk. Ha vékony spéci kerék akkor 8-10 barra is.

De nem tépi ez szét az alsó oldalon a szövetet, ahol a hajlításból is húzás keletkezik és a belső nyomásból is?

Egy kéttámaszú gerendában a maximális hajlító nyomaték mező középen ébred.

Feszültség alsó szálon hajlításból és belső nyomásból: Kazánképlettel számítható az érintő irányú húzó feszültség:

A nyomatékból a szélső szálban ébredő feszültséget a keresztmetszeti tényező segítségével számítjuk.

A Von Mises folyási kritérium szerint

Tehát a felső szálban hajlításból ébredő feszültség:

Tehát olyan szövetanyagot kell találnunk mely ekkora feszültség viselésére képes. Franciaországban így néz ki egy ilyen híd, igaz kicsit nagyobb, 52m-es támaszközre, acélsodrony aláfeszítésekkel a húzott oldalon (tensairity szerkezet).

forrás: http://www.tectonica-online.com/products/2334/inflatable_system_structural_tensairity/#

Nem szeretnénk, hogy a cső behorpadjon. Mekkora nyomás szükséges a tömlőben hogy ezt ellensúlyozza?

WHOLE BRAIN ARCHITECTURE

WHOLE BRAIN

VELŐSY ANDRÁS

ELŐZMÉNYEK

WHOLE BRAIN

EGY AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZ KÉPZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TANTÁRGYI STRUKTÚRA

Az ARCHISTRUCTURE 1.0 -ban felvezetett új tanításmódszertan viszszakanyarodik a széttördelt, egymástól elkülönült, tantárgyi megközelítésű „oktatás”-tól a tervezői gyakorlat komplex, konkrét feladatmegoldásra (projektre) összpontosító hatékony, s nem csupán lineárisan, logikusan, hanem összefüggésekben, asszociatív módon is működő intuitív-levezető- indokló valódi, alkotói gondolkodásmódjához.

Az ARCHISTRUCTURE 1.0-ban kifejtettük, hogy jelenlegi oktatásunk a tárgyi tudás sulykolásával folyamatosan elveszi az alkotói szabadságot. Tapasztalatunk szerint csak kevesen elég kitartók ahhoz, hogy a diploma előtti (vagy kicsivel azutáni) kiégési, tehetetlenségi, unalmi, beletörődési fázison átküzdve magukat felismerjék, hogy a megszerzett disztributív ismeretek közötti, az eredeti - természetes - konstruktív agyműködési analógia szerinti asszociáció (kapcsolat felismerés) illetve hídverés (kapcsolat kiépítés) soha nem érzett, szinte korlátlan alkotói szabadsághoz vezet. Az Úristen, ....... Hát én azt csinálok ebből, amit csak akarok !!! „AHA” élményéig, ahonnan kezdve persze könynyebb nem lett a dolgunk, de cserébe a mély depresszió, vagy kiégett unalom helyett az egyéni, kistársadalmi megelégedést, illetve akár az össz-emberiséget magasabb szellemi-gazdasági szintre emelni képes valódi érték-eredmény teremtés boldogító érzését nyerhetjük.

VEZÉRELV:

MIT - MIBŐL - HOGYAN

ÉRZÉKLET, TAPASZTALAT, KÉPESSÉG ALAPÚ ALKOTÁS

ÉPÜLETTEST ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET

ISMERET, TERVEZÉS, ÉPÍTÉS

Beszéltünk – nem ismételve itt az 1.0 tartalomjegyzékét – azokról a módszertani lépésekről, amiken végighaladva megszülethet a könynyeden kreatív, mégis gondos, alapos és értékteremtő alkotási folyamat, de az ARCHISTRUCTURE 1.0 – mivel csak a műszaki tartalmú tárgyakra koncentrált – egy viszonylag egymásra épülő struktúrát javasolt, még ha meglehetős szabadságot hagyott is a tervezőnek. Az ARCHISTRUCTURE 2.0 mint az ARCHISTRUCTURE 1.0 folytatása annyiban lép tovább, hogy egyfelől kiterjeszthető minden olyan szakmai és művészeti területre, ami szükséges egy ÉPÍTŐMŰVÉSZ

útnak indításához, másrészt az elsajátítandó kompetenciákat nem valamilyen tantárgyi struktúrában hozza közel a diákokhoz, hanem utat enged – sőt, arra inspirál – hogy önálló, tapasztalati felfedezésen keresztül szívódjanak fel – szinte észrevétlenül – az ismeretek a leendő építőművészeinkbe.

ARCHITECTURE

Alapvetésünk szerint (e helyütt Juhász Ákos intézetigazgató úr által felállított képzési mátrixra támaszkodva) Elméleti, Műszaki, Ábrázolási, Tervezési-Alkotási és ezeket kiegészítő speciális –(kurzusheti programokon elsajátítható) kompetenciák megszerzése a kitűzött cél. Mindez az idővel és a képzés fizikai terével egy háromdimenziós mátrixot formáz. Az időbeliség a BA1-BA2- BA3, az MA1-MA2 és a Doktori évfolyamokban ölt testet, míg a térbeliség az Intézmény falai közt, a szakmai Partneri helyszíneken és a különböző gyakorlati szemléletű kurzushelyszíneken, valamint a műtermekben és műhelyekben fogalmazódik meg.

Van ugyanakkor egyetlen egy közös mindegyik csipkében – és ez az egyetlen tervezetten kötelező szabály, - hogy minden egyes gombostűn hurkot kellett vetnie a készítőjének, vagyis minden kompetencia területet „körbe kellett járnia”, de ezek sorrendje az általa megálmodott (s nyilván tanáraink által finoman azért mégiscsak terelt, koordinált) mintázatból lesz levezethető. A másik szabály, hogy további, új gombostűk beszúrhatók, vagyis valaki a kötelező kompetenciákon túl is merészkedhet, de kevesebb gombostűt megkerülni, mint amit az alap kompetenciaigény kirajzol, érvényesen nem lehet. Ez a mindöszsze két szabály van, a többi színtiszta önálló kreativitás.

Az újdonság a tervezett tanítási struktúrában az, hogy gyakorlatilag a legnagyobb „bejárási szabadságot” képes megadni a hallgatóknak a teljes megismerni szándékozott területen előre kijelölt ösvények helyett, mégpedig körülbelül olyan módon, ahogy például a vert csipke készül. Az elv tehát az, hogy az elsajátítandó kompetenciák hasonlatosak a csipkeverő párnába szúrt gombostűkhöz, míg a bejárási „ösvény” – egyénenként és választott témánként teljesen egyéni módon változva – maga a fonál, a cérna. Így mindenki elkészül majd a képzési idő tervezett időtartama alatt, a felkínált, illetve öntevékenyen elért fizikai színhelyekre eljutva egy teljesen sajátos „csipkével”, amit csak Ő és csak Őrá jellemző módon alkothatott meg.

A TANULÁS LÉPCSŐFOKAI

Léteznek természetesen a tudás megszerzésének is kötött „technológiai”

lépései. A kortárs pedagógia az alábbi három szintet fogalmazza meg a tanulás lépcsőfokaiként:

1 2 3

a Jártasság a Készség a Képesség

(ez röviden azt takarja, megmutatták nekem, láttam, megismertem)

(amikor a tanuló valaki segítő jelenlétében gyakorol)

Jelenleg egész közoktatásunk e három lépcsőfok különböző mélységű és minőségű támogatásáról szól és gyakorlati eredménye „a megszerzett ismeretek összeszedése, összeállítása ismert feladatra” (Alkalmazói szintű) képesség.

A gyakorlatban ugyanakkor az igény – tapasztalataink szerint – tovább

finomodik, mégpedig oly módon, hogy meg kell mutatkozzon, ezek a megszerzett képességek még(!) mire terjedhetnek ki.

WHOLE BRAIN ARCHITECTURE

(amikor a tanuló már segítő nélkül, bármikor bárhol önállóan meg tud csinálni, oldani valamit)

AMIT ISKOLÁKBAN – JELENLEG – NEM TANULHATUNK

A most következő négy lépcsőfokot – jelenleg, kivéve talán néhány oktató saját gyakorlatát – egyetlen reguláris tanterv se tartalmazza, s itt rögtön meg is érkezünk az ARCHISTUCTURE 2.0 kiinduló céljához.

A mindennapi gyakorlatban ideig-óráig nélkülözhető, de a „világ megjobbításához” elengedhetetlen további képességszintek a következők:

1 2 3 4

Megszerzett ismeretelemek önálló alkalmazása új

feladatra

A KREATIVITÁS ELSŐ SZINTJE

Új tudáselemek alkotása ismert tulajdonságokkal

A KREATIVITÁS MÁSODIK SZINTJE

Új tudáselemek megalkotása új tulajdonságokkal

A KREATIVITÁS HARMADIK SZINTJE

Új tudáselemek megalkotása új tulajdonságokkal és új

kapcsolódási módokkal

A TEREMTÉS SZABADSÁGÁNAK MEGKÖZELÍTÉSE

WHOLE BRAIN ARCHITECTURE

Ez a fentebb vázolt működés tulajdonképpen – ahogy a 4. ponthoz óvatosan fel is jegyeztük a „Teremtés” logikája és kreativitása – tulajdonképpen az emberi agy működésének mechanizmusa. (Innen a Whole Brain Architecture alcím)

Statisztikailag megközelítve ez korlátlan alkotási szabadság – viszont minden(!) irányba, vagyis a jó és rossz vagy kétesen megítélhető irányokba egyaránt.

Fontos ezért, hogy – mivel létesítményeink tervezett és megvalósított többsége 20-50- 100-500 esztendeig is fennáll(hat) – munkánkat vessük az „örökkévalóság szemének” kontrollja alá. Ezt nyilván csak töredékesen tehetjük meg, mert az „örökkévalóság szemével csak az örökkévalóság lát”, de elkötelezetten törekednünk szükséges arra, hogy ezt valamiképpen megközelítsük.

A lényeg tehát a felelős kontroll beépítése a tanulási és az alkotási folyamatba. Konrad Lorenz az „A civilizált emberiség nyolc halálos bűne” című művében a „homeosztázis” 1 (Claude Bernard, majd Walter Bradford Cannon 1926) tartósan jó működése érdekében egy negatív visszacsatolás beépítését tartja szükségesnek bármely olyan folyamatba, ahol az exponenciális, öngerjesztő növekedés halálos veszedelemhez, önpusztításhoz vezethet.

1 Definíció: Az élő szervezetnek a változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodó képessége, amellyel önmaguk viszonylagos biológiai állandóságát biztosítják.

Az építés tipikusan ilyen (bár előbbi hivatkozásunk az élő szervezetekre vonatkozik, s nem az „élettelen” fizikai környezetre), mivel kizárólag eredendő, élő(!) természeti környezetünk rovására van módunk megvalósítani bármely épített alkotásunkat. Elengedhetetlen tehát józanul korlátozni önmagunkat, mert nem építhetünk meg kritikátlanul bármit bárhová, s e józan határokat – nem korlátozva, csak terelve a kreativitást – még a megvalósítás előtt, a tervezési folyamat során kell szem előtt tartanunk.

A helyes használathoz persze ezt a magas ívű gondolatot le is kell

hoznunk a földre, meg kell határoznunk, mik lehetnek ennek a korlátozó etikának a józan, alkalmazható elemei. Véleményünk szerint az Építészeti Negatív Feedback alapelemei lehetnek például a következők:

1. A megvalósítás a köz (mint emberi közösség, társadalom) és a természeti környezet fennmaradását, egészséges megújulását veszélyeztető anyag, szerkezet, működés vagy megvalósítási technológia alkalmazásával jár, illetve működése, funkciója ugyanezen veszélyeket veti fel.

2. Szerkezeti és/vagy funkcionális működésképtelensége igazolódik (még a tervezőasztalon lehetőleg).

3. Megvalósítása durván aránytalan költség-élettartam viszonyt hordoz magában,

4. Széles körben közfelháborodást, elutasítást kiváltó formával, megjelenéssel és/vagy funkcióval bír

Természetesen mindezek csak széles körben megvitatott társadalmi megegyezés alapján emelhetők íratlan belső alkotói törvény szintre, de véleményünk szerint létük túlmutat bármilyen földi érdeken.

Mivel az Építészet egy közösségi műfaj, ahol az alkotó egyén, vagy egyének alkotó csoportja a köz, a közösség számára tervez és épít, nem tervezünk meg és főként nem építünk meg olyan objektumot ami például:

Az is világos ugyanakkor előttünk, hogy egy ilyen méretű „gőzmozdony”, mint a globális gazdaság, vagy akár annak csak a szerkocsija - a globális építőipar - nem fékezhető meg egycsapásra.

Döntéseinket mindenkor a két szélsőség, a low-tech természeti építés és a high-tech, a magasan technologizált, kortárs építési eljárások között kell meghoznunk. A helyesnek tűnő ösvény a két szélső – máig valósan létező - gondolkodásmód között az élhető ma és az élhető jövő számára kidolgozni azt a „kék” sávot, ami a mi eredendően kék bolygónkon évszázadokra - de legalább 2020-2050- ig előretekintve működőképes marad.

A képzésben az ARCHISTRUCTURE 1.0 a „technokrata” tárgyak egy részében már sikerrel üzemel. Az anyag, szerkezet és technológia tanításnak ez az új módszertana megragadta a hallgatóság szívét és nem csak állandó jelenlétükkel, hanem követelődző tudásvággyal igyekeznek szinte a bőrükön

keresztül magukba szívni az alapismereteket, hogy teljes alkotói szabadsággal érkezzenek meg – remélhetőleg az ugyancsak bevezetésre szánt ARCHISTUCTURE 2.0 módszertanát követve – a komplex ÉPTŐMŰVÉSZETHEZ.

ARCHITECTURE

Forrás: szerző saját ábrája

DIGITÁLIS FORMATAN

DIGITÁLIS FORMATAN

PÉTER

2015 tavaszán Juhász Ákos felkért, hogy kísérleti jelleggel tartsak parametrikus design kurzusokat azzal a határozott céllal, hogy a többi oktatóval közösen megpróbáljuk új alapokra helyezni a számítógép alapú tervezés oktatását az Építészeti Intézetben. A parametrikus design idegen fogalomnak hat, de valójában egyszerű a magyarázata.

A tervezés és terveink kivitelezése során különféle változók összefüggései és hatásai alapján hozzuk meg döntéseinket, függetlenül attól, hogy számítógéppel, avagy anélkül dolgozunk. Ezek lehetnek természeti hatások, szociális elvárások, építési szabályok, környezeti adottságok, vagy benyomások, lényegében bármi. Ezeket a változókat számítógép segítségével képesek vagyunk leírni és modellezni. A közvélekedéssel szemben nem a számítógép és a nem programozók találták fel a parametrikus designt. A számítógép biztosított a tervezők számára egy olyan új eszközkészletet, amelylyel megalapozottabban és gyorsabban tudnak bonyolult problémákat megoldani, mindeközben képesek új esztétikai minőségeket felfedezni.

A parametrikus design oktatása tudomásom szerint eddig csak kurzusheti workshopok formájában jelent meg az egyetemen. Órarendbe nem volt illesztve, oktatási módszertana nem volt kidolgozva. Egy-két érdeklődő vagy külföldön tapasztalatot szerzett hallgató munkáit leszámítva nem jelent meg az Intézet életében.

Az elmúlt másfél évben a kísérleti kurzusból egy több évfolyamon

átívelő tantárgy lett, amely hiánypótló szerepet tölt be az Intézet oktatási programjában.

„Avoid software. The problem with software is that everyone has it.”

Ne használj programokat.

Az a baj velük, hogy másnak is megvannak.

/ BRUCE MAU-AN INCOMPLETE MANIFESTO FOR GROWTH /

DIGITÁLIS

ELŐKÉSZÍTÉS ELMÉLET ÉS GYAKORLAT

Az Intézet teljesen szabad kezet adott a kurzus összeállításában.

Négy fő szempontot próbáltam követni a kurzus felépítésekor:

Elmélet és gyakorlat kapcsolatára rámutatni.

A parametrikus design oktatása érdekes határterület; elsődlegesen magyarázatot kell adni arra, hogy mire is használható.

A téma megértéséhez szükséges tisztázni a számítógép alapú tervezés fogalmait és eszközeit, ez inkább tervezésmódszertani előadásokat jelent, mintsem szoftverismertetést.

Be kell mutatni a számítógép szerepét a tervezési folyamatban, az algoritmikus gondolkodást és egyéb tervezési stratégiákat.

Mindeközben pedig el kell sajátítani szoftverkezelési és alapvető programozói ismereteket.

Kritikai szemléletet közvetítetni.

Megfelelő arányt kellett tehát találni az elméleti és a gyakorlati ismeretek előadása között.

Közérthető tananyagot összeállítani.

Eredményorientáltan, gyakorlati szemlélettel előadni.

FORMATAN

Youtube videó téri ábrázolása

Formatanulmány 2015

Rohonyi Csongor

KRITIKAI SZEMLÉLET

Az Építészeti Intézetben (korábban Tanszék) több okból háttérbe szorult a számítógépes építészeti tervezés oktatása. Egyrészt hiányzott a szükséges tapasztalat, nem volt biztosítható az infrastruktúra, másrészt az építőművész hallgatók számára fölösleges tudásnak volt elkönyvelve a hagyományos tervezési eszközökkel szemben.

Ez indokolható hozzáállás, hiszen a tervezési folyamatot súlyosan el tudja torzítani, ha egy problémát kifejezetten úgy próbálunk megoldani, hogy csak számítógépet használunk hozzá, hiszen gyakran steril és merev megoldásokat kapunk eredményül.

A piaci verseny miatt az építészstúdiók azonban rá vannak kényszerítve, hogy számítógéppel dolgozzanak. A kortárs építészetben a számítógépes tervezésnek megkerülhetetlen szerepe van, és ezzel a hallgatók is tisztában vannak.

Ezekből a tapasztalatokból kiindulva, a résztvevők meglévő tervezői eszköztárának lecserélése helyett sokkal inkább azt kiegészíteni szerettem volna, digitális eszközökkel. A hallgatókra bíztam, hogy milyen eszközöket választanak ki saját tervezési feladataikhoz.

Szodfridt Marcell

Hut on sleeds (Tervező:Crosson Clarke)

nyárilak feldolgozása

KÖZÉRTHETŐ TANANYAG

Célkitűzésem volt a használható és közérthető tudást nyújtó tananyag. Alumni hallgatóként jól ismertem az egyetem és a hallgatók lehetőségeit. Igyekeztem olyan kurzustervet összeállítani, amely képes fenntartani az érdeklődést, szakszerű és egyben megvalósítható is.

Külföldi szakirodalom és óravázlatok bőségesen rendelkezésemre álltak, ezeket saját tapasztalataimmal kiegészítve próbáltam testre szabni, gyakran kiegészítve aktuális tervezési feladataim bemutatásával.

A kurzus összeállításakor fontos szempontnak tekintettem, hogy a kurzuson tanultak felhasználhatóak legyenek más tantárgyakhoz is. Mivel a számítógépes programok gyorsan elavulnak, sokkal inkább a gondolkodásmódra és a tervezési szemléletre fektettem hangsúlyt, hogy ezáltal időtálló tudást adjak át.

Így a kurzuson a CAD-szoftverek alapjaitól fokozatosan eljutunk a saját tervezési eszközök, tervezési munkafolyamatok készítéséig, egyszerűbb programok készítéséig.

Hatszögek transzformációján

alapuló forma

Gyakorlat 2016

DIGITÁLIS

GYAKORLATI SZEMLÉLET

A CAD-programokat mérnökök készítik mérnököknek, ezért legtöbbször mérnöki szemlélettel oktatják a használatukat, ami kiábrándító lehet a designerek számára. Mivel magam is tervező vagyok, megtapasztaltam, hogy milyen módon lehet átjutni ezeken az akadályokon: nem szabad elmerülni a technikai részletekben, sokkal inkább a tervezési folyamat kitalálása és a megfelelő eszközök kreatív kombinálása és újraértelmezése az, ami a designer szerepe.

Ennek tudatában, gyakorlati, eredményorientált szemlélettel állítottam össze az anyagot, minél inkább leegyszerűsítve a programok működtetéséhez szükséges matematikai-mérnöki ismereteket, arra koncentrálva, hogy a hallgatók megértsék az algoritmikus gondolkodás alapjait és kreatív módon tudják azokat használni feladataik megoldásához.

A kurzus fontos célkitűzése, hogy a hallgató merjen túllépni a kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek parancsain és eszközein és próbáljon saját feladataihoz idomuló eszközöket készíteni.

Györgyi Hanga

Zeneszoba

Akusztikai vizsgálatok

2015

FORMATAN

KURZUSHÁTTÉR

A kurzus a Rhincoceros felületmodellező program és kiegészítői bemutatása köré épül.

Könnyen megtanulható és a nemzetközi gyakorlatban elterjedt modellezőprogramnak tartják, a jelentősebb építészirodák elvárják ismeretét, de szabadúszó tervezőknek is hasznos eszköz.

A kurzushoz elengedhetetlen számítógépes hátteret a hallgatók saját maguk biztosították, ingyenes szoftverekkel illetve próbaverziók használatával dolgozunk.

Pomázi Renáta

Keretsoroló-script

TAPASZTALATOK

2016 nyaráig három szemeszteren vagyunk túl. Minden szemeszterben

órára lebontott kurzustervvel és előre elkészített gyakorlófeladatokkal

készültem. Az órák fele részben elméleti előadásból, fele részben workshopszerű, közös munkából álltak.

A hallgatóknak minden félév végén összefoglaló füzetet kellett leadni munkáikból. Folyamatosan dokumentálom a tevékenységüket a félév során, így viszonylag pontos adatok állnak rendelkezésemre.

Az első szemeszterben már az első órákon nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az érdeklődés nagy, de a hallgatók között komoly tudásbeli és érdeklődési különbségek vannak.

Mindezt tovább fokozta, hogy más intézetekből is érkeztek hallgatók, teljesen eltérő háttérrel és érdeklődési körrel. A kurzus újszerűségének köszönhetően a tananyag újdonságnak számított a többségnek, de számos hallgató minden igyekezete ellenére képtelen volt tartani a tempót.

Megoldásnak egy “felhozó” kurzus indítása látszott, amelynek keretében a programok alapjaival és a bonyolultabb elméleteket megalapozó, rávezető feladatokkal fogunk foglalkozni, míg a tényleges kurzus továbbra is a haladóbb szintű feladatok és tervezési stratégiák ismertetésével fog foglalkozni.

Tanulság volt számomra, hogy a programok meglévő ismeretére alapozni nem lehet. A hallgatók többsége próbálkozással, vagy különféle mintafeladatok segítségével tesz szert gyakran hézagos tudásra, amelyet célszerűnek láttam rendszerezni, és ezzel hatékonyabbá tenni a tanulási folyamatot.

Mivel a parametrikus design-kurzus sikeres teljesítése sok idő és odafigyelés befektetését feltételezi, a hallgatók egy része elveszíti a türelmét a félév alatt. Gyors és hatékony eszközöket keresnek, nem szánnak időt az elméleti és technikai részletekben való elmerülésre.

Olykor nehezen megy nekik a technokrata megközelítés összekötése az esztétikai szempontokkal. Gyakran prekoncepciók (vélt konzervativizmus) miatt kizárják a parametrikus tervezési eszközöket a tervezésből.

A résztvevő hallgatók 90-95%-a komolyan veszi a feladatokat, és teljesíti a kurzust.

Olyanok is képesek elsajátítani a tanultakat, akik korábban soha nem használtak tervezésre hasonló eszközöket.

Ők a kezdeti nehézségek után megértik a kurzus célját, gondolkodnak és kérdeznek, folyamatos visszajelzést adnak az órák során.

A résztvevők húsz-harminc százaléka többször is felveszi, illetve folytatja a kurzust, és ezzel jelentősen előre tud lépni.

Ezek a diákok a kiadott feladatok helyett inkább saját problémákat vetnek fel, próbálják saját céljaikhoz alakítani a tanultakat.

Kiskéry Dániel

Parametrikus bútor 2016

Összefoglalva, tapasztalatom szerint a hallgatók a számítógépre inkább mint rajzeszközre, mintsem mint automatizálási lehetőségre tekintenek.

Ez azért érdekes jelenség, mert egyébként természetes eszközként kezelik.

Örömmel látom, hogy a kurzusok eredményeképp a résztvevők közül többen már kifejlesztettek és alkalmaznak egyedi, számítógépes rajzi kifejezőeszközöket, amelyek mind finom és érzékeny megoldások.

Jónás Attila

Mozgást kifejező formatanulmány

ÖSSZEFOGLALÁS

A kurzus már rendelkezik tananyaggal és oktatási metódussal, ám számos szempontból továbbfejleszthető lenne. Több, egymásra épülő modulból kell állnia, amelyek mindegyike stabil tudást ad, és fokozatosan készít fel az egyre bonyolultabb feladatokra.

Célszerű volna a számítógépes építésztervezői ismeretek összegyűjtése és jegyzetté szervezése (pl.: Digital Design Manual) ez hiánypótló segítség volna az oktatásban.

Az elméleti háttér pontosabb kidolgozása és közérthetővé tétele kortárs irányzatok bevonásával szintén további fejlesztési irány lehetne.

Ám valószínűleg a legfontosabb volna a parametrikus design más tervezési tantárgyakkal való integrációja, ami még hatékonyabbá tenné a kurzust, mind a hallgatók időbeosztásában, mind a feladatok életszerűségében.

Formatanulmány

3d print

2016

KÖZÖSSÉGI ÉPÍTÉS

POZSÁR PÉTER

ARCHISTRUCTURE 2.0

KÖZÖSSÉGI ÉPÍTÉS

Gyakran mondjuk, hogy az építőtáborok egyik s talán legfontosabb erénye, eredménye a közösségépítés. Az elkészült építmények vélt vagy valós hasznossága mellett ez az, amit szinte kivétel nélkül minden építés esetében előszeretettel hangsúlyozunk. Gyakran elhangzik az is, hogy az építés során létrejövő, megerősödő közösség talán még az elkészült objektnél is nagyobb jelentőséggel bír. De ritkán

kérdezünk rá arra, hogy miért is olyan fontos ez? Miért van kitüntetett szerepe? Mit nevezünk egyáltalán közösségnek és mire jó, ha az fejlődik? Mi lehet egy közösségépítés valódi haszna és mit is nevezünk jelen esetben hasznosságnak? Mik azok a módszerek, melyekkel valóban hatékony eredmények érhetők el? Vannak-e olyan indikátorok melyekkel esetleg mérhető a közösség fejlődése, illetve milyen eszközökkel kell vagy lehet a változás irányát és léptékét azonosítani és mérni.

Az ezzel kapcsolatban felvetett kérdések és a kutatás irányaira alább kifejtett javaslatok nem elsősorban elméleti kutatásokra, hanem a 2010 óta minden évben megrendezett programokban szerzett tapasztalataimra épülnek. Arra a közel 30 építőtáborra, melyek során több mint 1000 diákkal, egyetemi hallgatóval és 300 fiatal szakemberrel, építésszel, designerrel és képzőművésszel dolgoztam együtt. Arra az építéssel, terepen töltött közel 300 napra, melyek az előkészítés hosszú hónapjaival váltak megvalósíthatóvá.

KÖZÖSSÉGI ÉPÍTÉS

A cél nem konkrét módszertan vagy kézikönyv felépítése, hanem azoknak a csomósodásoknak, eseményeknek és jelenségeknek a bemutatása, melyek a szerzett tapasztalatok alapján nagy

valószínűséggel kapcsolatba hozhatók a közösségépítés folyamatával és kérdéseivel.

Fotó: Talabér Géza

KÖZÖSSÉGI

MIT NEVEZÜNK KÖZÖSSÉGNEK? A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS

FORMÁJA, ÉS KERETEI

A közösség közös célokért szerveződő egyedek csoportja, akik megosztják értékeiket és erőforrásaikat, lefektetik vagy elfogadják, majd később közösen alakítják a működéshez szükséges szabályokat, melyeket a közös cél elérésének érdekében hoznak. Ezek a működés formájára, a résztvevők viszonyára és hierarchiájára, morális és etikai

kérdésekre egyaránt kiterjednek.

A közösség több mint az egyének összessége, saját identitással, kollektív tudattal és emlékezettel bír. Képes térben és időben is egymástól akár komoly távolságokra létező egyedek összekapcsolására.

Egy közösség kialakulása azon egyszerű tény belátásán alapszik, hogy bizonyos célok megfogalmazására és elérésére az egyén önmagában

aligha képes.

Az építőtáborok és közösségi építések elsősorban építészeti célok megfogalmazásával teremtik meg saját kereteiket. A program felvázolása és előkészítése során jellemzően építészeti feladatok fogalmazódnak meg, melyek gyakran már a választott feladat okán is sok tekintetben összeköthetők egy-egy közösség életének kiemelt helyszíneivel. A közösségépítés mint cél vagy mint a tervezési feladat része ritkán körvonalazódik markánsan a munka megkezdésekor, s ha mégis, akkor többnyire arra a közösségre koncentrál, akik számára maga az épület készül. Az építők, azaz a résztvevők oldaláról tudatos közösségépítési koncepcióról nagyon ritkán beszélhetünk. És mégis, az építőtáborok nem csak a fizikai tér kereteit, az építés helyszínét vagy léptékét jelölik ki, hanem azt a mozgásteret is, ahol az építés, a közös munka kapcsán egy-egy mikroközösség kialakulhat és fejlődhet. Az építőtáborok számos olyan paraméterrel rendelkeznek, melyek az épület megvalósításával, a szakmai tapasztalatok elmélyítésével párhuzamosan az alkotóközösség kialakulását is eredményezik.

ÉPÍTÉS

KÖZÖSSÉG ÉS ÉPÍTÉS A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS

Azt, hogy a közösségépítés erény és fontos eredmény ma már automatikusan jelentjük ki az építőtáborokat

és közösségi építéseket méltatva, de miért is fontos ez?

FORMÁJA, ÉS KERETEI

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a közösség építésének fontossága három irányból érzékelhető. A közösség fejlődése elsősorban az egyén fejlődésén nyugszik, melynek eszköze esetünkben maga az építés. Ebből a nézőpontból vizsgálva az építés a megvalósítás nyilvánvaló feladata mellett a kommunikáció eszközévé válik. Így e három

elem szorosan összekapcsolódik, emergens rendszert alakít ki, ahol a nyilvánvaló cél mellett további értékek jelennek meg, melyeket a közösség fejlődésében erőteljesen érzékelhetünk. Éppen ezért arról beszélünk, hogy a munkavégzés hatékonyabbá válik, a résztvevők gyorsabban jutnak konszenzusra, a folyamatokat pedig egyre inkább az „igen de...!” helyett az „igen és…!” kijelentések jellemzik. A résztvevők megtalálják helyüket az egyes munkafolyamatokban, kitartóbban, valóban szervezettebben, odaadóan, lelkesen vesznek részt a feladatok megoldásában és a problémák keresésének passzív - és kezdetben gyakran jellemző jelenségét - a problémák megoldásának akarása váltja fel. A közösségépítés sikere alapvetően az egyének nyitottságán múlik, mely során belátják, hogy a cél elérése a kapcsolatteremtés sikerén és a valódi együttműködés megszületésén múlik. Az építőtáborok időben jól behatároltak s ez az egyik olyan paraméter, mely megteremti a lehetőséget a közösségépítés folyamatainak modellezésére. A jól belátható cél, az időben zárt rendszer lehetővé teszi, hogy a résztvevők az ideiglenesség okán gyorsan elfogadják, hogy a munka sikere a nyitottságon és az abban való feloldódáson, ha úgy tetszik egyfajta ideiglenes alávetettségen múlik, mely során ké-

pesek mindannyian a cél érdekében a személyiség az identitás máskor jóval karakteresebb, gyakran versengésre késztető egyes elemeit háttérbe szorítani. Ez az ideiglenes vállalás, szövetség pedig képes bizonyos szabályokat, viselkedési formákat is ideiglenesen újraírni. Az együttműködés pedig rendre eredménnyel jár, mely azonnali viszszaigazolásként jelentkezik, s mely az egyént döntésében erősíti meg, melynek következménye az önbizalom és ezzel párhuzamosan a közösségbe vetett hit elmélyülése. E kettő párhuzamos erősödése úgy tűnik képessé teszi az egyént adottságainak és ami még fontosabb, korlátainak belátására. Az elérendő cél, a közösségbe vetett hit és elsősorban az önbizalom erősödése teszi lehetővé, hogy a résztvevők pontosan mérjék fel korlátaikat s a számukra ideális helyzetet foglalják el a közösségen belül, mely újra a sikerélmény zálogává válik. Az erősödő egyén ugyanis olyan feladatot talál/választ, melynek léptéke képességeit annyival haladja meg, mely kihívásként érzékelhető és ugyanakkor újabb sikerrel kecsegtet. A részfeladatok ilyen formán történő hatékony megoldása pedig további erősödést eredményez, az egyre befogadóbbá váló résztvevők egyre hatékonyabban nyitnak a közösen végzett, párban vagy kisebb csoportban zajló feladatok felé is, melyeket a már meglévő nyitottságnak és önbizalomnak köszönhetően újra, többnyire sikerrel végeznek el.

Az építés folyamata maga számos ponton gyakran véletlenszerűen, vagy legalábbis nem tudatosan teremti meg a szinte ideális feltételeket a személyiségfejlődés folyamataihoz.

ÉPÍTÉS

A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS NÉHÁNY

FONTOSNAK GONDOLT ELEME

1 2

Az eseményszerűség a már említett okok miatt teremt megfelelő alaphelyzetet. A zárt rendszer beláthatósága okán nyitottságra készteti a résztvevőket, akik elfogadják a jelenlevőket mint a közösséget alkotó

egyéneket arra a jól belátható periódusra, amit az építés időtartama határoz meg. Azok a nyári építések, melyek bizonyos okok miatt, például a túlvállalás vagy az időjárás viszontagságai miatt elhúzódnak, a szervezett és előre lefektetett kereteken ad hoc módon túlnyúlnak, épp e hallgatólagosan a résztvevőkben rögzített megállapodás felrúgása miatt válnak sikertelenné, és okoznak csalódást, hiányérzetet.

A szervezők felelőssége ebben a kontextusban nem csak a megrendelő vagy befogadó közösségre terjed ki, hanem az építők formálódó közösségére is. Az időben befejezés a siker és az önbizalom következtében a „de kár, hogy vége lett”, az „úgy maradnék még és folytatnám” érzését kelti, a program megcsúszása érdekes módon azonban szinte azonnal ennek ellenkezőjét képes kiváltani hasonló intenzitással, természetesen negatív előjellel, a csalódottság érzésének azonnali megjelenésével.

Az építőtáborok tehát fókuszáltak. Nem csak időben, hanem ezzel párhuzamosan térben is jellemzően jól behatároltak. Ez a térbeli meghatározottság pedig a közösségépítés fontos részévé válik. A térben lehatárolt helyzet tovább erősíti az egymásra figyelés lehetőségét, szükségszerűségét és jelentősen leegyszerűsíti az általában jóval bonyolultabb rendszereket. A hely és idő meghatározottsága valamint a kitűzött cél, a vállalt feladat egyszerű és sok minden mást kizárni képes rendszert állít, mely a megfogalmazott feladattal együtt jól értelmezhető kihívásként jelenik meg.

ÉPÍTÉS

Fotó: Talabér Géza

3 4

E kihívás milyensége, léptéke és beláthatósága szintén nagy jelentőséggel bír és az építőket komfortzónájuk elhagyására kényszeríti. Ez a kizökkenés talán a legfontosabb momentum, kritikus pillanat. Ezen a ponton a közösségi építés sikere azon áll vagy bukik, hogy az adott formálódó közösség képes-e a kényszer szülte helyzetet pozitívan értékelni, azaz képese lehetőségként tekinteni rá. Képesek-e a közösség tagjai annak a belátására, hogy a feladat csak közösen, az erőforrások tudatos felhasználása, illetve az egyének összehangolt mozgása és gondolkodása mentén oldható meg. A komfortzóna elhagyása okozta kényelmetlenség, bizonytalanság és kényszer érzése alapvetően fontos elem, megteremti azt a fajta nyitottságot, mely alapos előkészítettség esetén a cél irányába mozdíthatóvá teheti a résztvevőket.

A komfortzóna elhagyása néhány paraméter együttes jelenlétén; a fókusz megteremtésén, a hely sajátosságain, a feladat beláthatóságán, a terv, azaz a feladat előkészítettségén és természetesen a vezetők karakterén, személyiségén múlik. A túl nagy vállalás, a túlságosan szélsőséges környezet választása, a rendelkezésre álló idő és a feladat aránytalansága, a feladat előkészítettlensége együttesen komoly problémákhoz és a program kudarcához vezethet.

A komfortzóna elhagyása, a résztvevők kizökkentése olyan léptékű kell legyen, mely nem okozza azonnal a megvalósíthatatlanság élményét.

A szervezők, projektvezetők felelőssége szintén nem elhanyagolható elemét képezik az építőtáborok közösségépítő folyamatainak. Habitusuk alapvetően meghatározhatja a kialakuló közösség karakterét.

A feladattal és a közösség tagjaival szemben mutatott viselkedésük, önmagában képes lehet a folyamatok irányítására. Alapvető kérdés, hogy a vezetők olyan feladatot választanak-e, melyek számukra is kihívást, a komfortzóna elhagyását jelenti vagy olyan feladattal próbálkoznak, mely számukra rutinosan kezelhető, a résztvevők számára viszont komoly kihívást jelent. Mind két irány lehet sikeres, ha a vezetők tapasztalataiknak megfelelő mértékű kihívással néznek szembe. A számukra is kihívást jelentő feladatok természetesen komolyabb kockázattal járnak, a közösségépítés szempontjából viszont erősebb kötelékek kialakulását tehetik lehetővé. A biztonságosabb választások a program előrehaladtával a vezetők kívülrekedésének veszélyével járhatnak, ami nem jelent feltétlen problémát, csupán egy másfajta relációt eredményez. A vezetők talán legfontosabb szerepe a felelősségi körök kimondott vagy kimondatlan, de mindenképp pontos meghatározásában áll. A megfelelően meghatározott, a szükséges helyzetekben érzékenyen és okosan változó felelősségi körök tehetik igazán sikeressé a személyiségfejlődés lépéseit és a közösség épülésének folyamatát egyaránt. Az ilyen típusú közösségfejlesztési folyamatok, épp a fent említett személyes kapcsolatok okán léptékükben is korlátozottak kell, hogy legyenek. Egy-egy program léptéke újra a fentiek átgondolásával tervezhető.

ÉPÍTÉS

KÖZÖSSÉGI

Fotó: Talabér Géza

A felsorolt paraméterek nem mutatják sem teljes, sem pedig tudományos kutatások eredményeit. Személyes tapasztalatokon, részvételen és jelenléten alapuló felvetések és megállapítások, melyek természetüknél fogva nem akarnak és nem is lehetnek tökéletesesen objektívek. Felvetik viszont, épp a hiányosságuk okán a közösségi építés kapcsán alakuló közösségek létrejöttének, dinamikájának, belső szabályszerűségeinek vizsgálatának lehetőségét. Rávilágítanak a részvétel alapú vagy participatív építészeti jelenségek, a közösség és az egyén relációjának fontos kapcsolataira.

Fotó: Vághy Anna

ÉPÍTÉS

7 ÉV LADAKBAN

BARCZA GERGELY

7 ÉV LADAKBAN

– „Mondd meg őszintén Hedin szahib: miért akarsz minden áron itt utazni a mi országunkban, mikor mindig kiutasítanak s úgyszólván az életed is csaknem állandóan veszedelemben forog?

– Mert szeretem az országtokat, és másutt talán már nem is tudnék boldog lenni.

– Ez nagyon szép; de nem volna-e helyesebb, ha jobban szeretnéd a saját hazádat? Hiszen ott kényed-kedvedre utazhatsz s nem kellene betolakodnod a mi országunkba. Ahogy mi itthon tudunk maradni és nem kívánkozunk a te hazádba, éppen úgy otthon maradhatnál te is, és minden rendben lenne.” 1

1908. április 24. Valahol a Kincsen-la hágó közelében Tibet, Transzhimalája, Sven Hedin és Pemba Tsering párbeszéde

Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Molnár Gábor, Vámbéri Ármin, Stein Aurél vagy Sven Hedin könyvein felnőve, soha nem tudtak elrettenteni az efféle jó tanácsok. Már egyetem alatt jobban érdekelt Dél-Amerika

és az Andok, mint a komplex félévem, így nem csoda, hogy röviddel a diplomaosztóm után Kambodzsában találtam magam egy japán régészeti

ásatás kellős közepén. Jól esett az itthoni, többnyire elvont irodai munkák, soha meg nem épülő víziók, kiviteli tervek és végeláthatatlan vonalak húzogatása után bepiszkítani a kezemet, és a hervasztó, trópusi hőségben,

angkori romok után kutatva heteken keresztül járni az erdőt, vágni a bozótot, ásni a kutatóárkokat, pepecselni az ezeréves kerámiákkal.

Délkelet-Ázsiából egyenes út vezetett a Nyugat-Himalájába, Zanglába, Kőrösi Csoma Sándor elfeledett, meglehetősen szomorú állapotban lévő egykori lakhelyéhez, és azon keresztül egy szintén zanglai szolár iskola építéséhez, majd az Indus-völgy legnagyobb sztúpájának felújításához, bővítéséhez Sheybe.

Shey - 2014 (saját fotó)

A következőkben rövid betekintést szeretnék nyújtani arról, hogy egy

számítógépen végigkínlódott tervet és egy budapesti hotel kávézójában rögzített ütemezést hogyan tudnak Indiában teljesen lenullázni és felülírni

apróságnak tűnő, vallási, társadalmi, kulturális tényezők, legendák, királyok vagy orákulumok, lassan felfejthető érdek- és kapcsolatrendszerek. Fokozatosan barátkoztattak meg ezek az évek azzal a gondolattal, hogy érdemesebb inspirációt meríteni egy adott környezetből és közösségből, mint áldozatokat, vagy helyszíneket keresni a szuper ötleteimhez. A körülményekhez és a majdani használók igényeihez igazodva, gyakran kulturális össztűz alatt próbáltam hol megtartani, hol akár teljesen kiengedni az irányítást, a tervezést és az építést a kezemből. A végeredménytől függetlenül ugyanis számomra elsősorban maga az építés folyamata volt fontos, a hasist szívó diákokkal, imádkozó főlámákkal, muzulmánokkal, hindukkal, buddhistákkal és keresztényekkel, amerikai kutatókkal, vérbeli vállalkozókkal, Richard Gere-rel vagy a Dalai Lámával.

Saját utirajzok - 2008

VÉKONY JÉGEN

Ladak (Ladakh) - Jammu és Kasmír tartomány részeként - közvetlenül

érintkezik Pakisztánnal és Kínával. Jó szomszédokhoz méltóan

határaikat évtizedek óta szigorúan zárva tartják, esetlegesen felmerülő vitás kérdéseikben tankokkal, gépfegyverekkel érvelnek. Bár az utóbbi

évtizedben komolyabb incidens nem történt, az indiai légierő minden

délután kisajátítja a leh-i repteret, hogy pilótái megjárathassák

vadászgépeiket és teherszállítóikat, az indiai hadsereg pedig több

százezer főt állomásoztat a területen. Furcsa módon pont ez a határvillongás indította el Ladakot mai fejlődésének útján. A Nubra

völgyben a 70-es években még ugyanolyan középkori körülmények uralkodtak, mint Csoma idején. A változást Afrika, Dél-Amerika, vagy Ázsia más fejlődő országaihoz hasonlóan itt is az útépítés hozta magával. Az indiai kormány természetesen elsősorban katonai okok miatt határozta el, hogy repülőteret épít, utat vág, robbant és fúr a Himalájába és közben egy cseppet sem törődött azzal, hogy ezeknek a gigaberuházásoknak milyen következményei lesznek.

Az évezredek során kicsiszolódott kényes természeti, társadalmi és kulturális egyensúly egy szempillantás alatt foszlott semmivé, az új világrend pedig még mindig csak kérdéseket hoz a felszínre.

internetes forrás alapján saját grafika

PILLANGÓ HATÁS

7 ÉV

Muszlimok és hinduk, sőt buddhisták közötti konfliktusért sajnos nem kell a határig menni, de ez a házon belüli feszültség szerencsére csak ritkán válik kézzelfoghatóvá. Tulajdonképpen mindegy, hogy egy srinagári öngyilkos merénylő robbantása, egy bodhgajai buddhista szentélykörzet elleni támadás, vagy egy padumi vegyes házasság miatti felháborodás van a háttérben, a mi szempontunkból az eredmény általában ugyanaz: mindent sokkal körülményesebben, lassabban lehet elintézni. Nem elég, hogy a négy- ötezres hágókkal tarkított autózható utak a hóhelyzettől, a lavináktól és az állami útépítők ügyességétől függően eleve nagyjából május és szeptember között járhatóak, de a tüntetések, merényletek miatt, rendszeresen leáll az alföldi régiókból a hegyekbe pumpált utánpótlás. Ilyenkor nem érkezik se paradicsom, se gerenda, se gázolaj, bezárnak a boltok, és nincs se internet se Coca Cola.

Ha az előző csapások mégis elkerülik az embert, még mindig megjelenhet a völgyekben a Dalai Láma. Na, akkor tényleg vége minden reménynek. Sokáig töprengtünk azon, hogy mi lehet nyugodtabb egy eldugott himalájai falunál, pedig a válasz ott hevert az lábunk előtt: egy eldugott, üres himalájai falu. Ha ugyanis a buddhisták vallási és szellemi vezetője tanításokat tart, vagy Kalacsakra fedőnevű fesztivállá változtatja a környéket, akkor egész falvak, völgyek kelnek útra hogy részesei lehessenek az eseménynek.

Ilyenkor még a leglelkesebb, legelhivatottabb asztalosok kezéből is kiesik a véső és akár hetekbe is telhet, mire újra munkához látnak.

Choglamsar - 2014

kálacsakra (kalachakra) beavatás -saját fotó

Még 2008-ban megtanultuk, hogy a vallási ünnepek mellet a mezőgazdasági munkák kulcsfontosságú időpontjait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Augusztus végén, szeptember elején ugyanis nincs az a pénz, amiért bárki hajlandó lenne vályogtéglát vetni, falat rakni, vagy ablakot faragni. Érthető, hiszen a civilizációs hatások ellenére még ma is az életben maradásuk függ attól, hogy időben be tudják-e takarítani a keserves munkával megtermelt terményeiket avagy sem. A kezdeti elhibázott időzítések után így, ma már az éjjeli öntözésekhez, aratáshoz, csépléshez és a jakok vonulásához igazítjuk saját ütemtervünket.

LADAKBAN

KELET-NYUGAT

A fogyatkozó tibeti emlékek sorsának alakulását a világ nagy múltú egyetemeinek számos orientalistája kíséri aggódó figyelemmel. A Velencei Charta kritériumainak is megfelelő, szakmailag korrekt műemlék-helyreállításhoz azonban nem elég az önzetlen, jó szándék vagy a vallási elhivatottság. Velence viszont több mint 7000 km-re van Ladaktól, így érthető, ha a tengerparton 50 éve elhangzottak nem nagyon érdekelnek senkit a hegyekben. Emellett be kell látni, hogy a hagyományos építési módszereket a helyiek a XXI. században egyszerűen kellemetlennek érzik.

A kő, a vályog és némi fa kombinációja az elmúlt évszázadokban bizonyította, hogy bírja a Himalája minden csapását, állja a szelet, a havat, a téli -30 fokot és dacol a nyári égető meleggel is. Rendben, el kell ismerni, rendszeres karbantartás árán. Ezzel szemben az utóbbi évtizedekben megjelent fémlemezes épületek nyáron elviselhetetlenül melegek, télen hidegek, a vasbeton kiegészítések a hőingadozás hatására rövid időn belül tönkremennek, javíthatatlanok. A helyi erőforrások és nyersanyagok használatát mégis fokozatosan háttérbe szorítja a modern építéstechnológia; dél-indiai acél, cement, és bútorlap érkezik szamárháton ma már a legtávolabbi kolostorokba is. Nekünk meg nehéz Budapestről, vagy a Michigan-tó partjáról a vályogházak, a tradicionális technológiák és életmód mellett hitelesen érvelni úgy, hogy egyrészt mi magunk sem követjük az előző generációk

szokásait, másrészt évente csak pár hónapra tolakodunk be a ladaki

hétköznapokba, mert a legújabb iphone-unk naptárja már tele van határidőkkel.

Csomának évek kellettek, míg eljutott Zanglába gyalog, hajóval, tevekaravánnal. Nekem legutóbb mindössze húsz órámba, három átszállásba, és végtelennek tűnő biztonsági ellenőrzésekbe telt mire megérkeztem a régióba. Ezért azt hiszem, a XXI. századi Ladakhoz az is hozzá tartozik, hogy a vályogtetőket többnyire fémlemezre cserélik, és az is, hogy néha nem.

Zangla - 2012 - fotó:Kádár Ági

KIRÁLYOK, LEGENDÁK

Sajnos a Csoma Szobája alapítvány kezdeti lépéseinél elkövettük azt a hibát, hogy anélkül bíztuk magunkat valakire, hogy ismertük volna a közösség életében betöltött szerepét. Persze, ha Nyima Norbunak „Zangla királya” van a névjegykártyájára nyomtatva, akkor kinek jutna eszébe kételkedni a szavában? A bölcs király szerepét azonban egy ízig-vérig XXI. századi, nagyvilági ambíciókkal megáldott üzletember alakítja. A négy gyermekes családapa a Dalai Láma jó barátja, fiatalkorában szerzetesként kolostorokban meditált, ma pedig negyedik feleségével él nyaranta Zanglában, és bár egykori, magas beosztású állami tisztségviselőként tisztességes nyugdíjat kap, bárkitől, bármikor, bármilyen adományt kész elfogadni. A befolyt összeget égreföldre megesküdve kizárólag a lenyűgöző múlttal rendelkező család

relikviáinak és megmaradt - történelmi és kulturális szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bíró-, ingatlanjainak az állagmegóvására, felújítására fordítja. Elméletileg.

Gyakorlatilag, az előbbi tételeken kívül mindig akad valami fontosabb ügy - legyen szó a saját házáról, szállodájáról, gyerekei iskoláztatásáról, - amire a rekonstrukcióra szánt adományokat költeni lehet.

Ha mindez nem így lenne a Csoma Szobája Alapítvány a mai formájában tulajdonképpen nem is létezne. A zanglai dombtetőn álló, elhagyatott palota Csoma Szobástól, szentélyestől a mai napig királyi tulajdon.

Bár az Archeological Survey of India (Indiai Műemlékvédelmi Hivatal) tisztában volt az épület állapotával, addig egy fillért sem hajlandó költeni rá, amíg ez a tulajdoni jogviszony fennmarad.

Nyima Norbunak viszont esze ágában sincs megválni az épülettől, a palota megmentése így ránk maradt, a felvezető út megépítése az államra, a közeljövőben megjelenő turisták áradatát fogadó szálloda megépítése pedig rá.

Shey - 2012 - saját fotó

Zangla - 2008 - fotó: Samin Etienne

Az elmúlt években szisztematikus kutatással és véletlen mozaikok

összegyűjtésével derítettünk fényt a közösség sokrétű, összetett kapcsolati

hálójára. Tisztában vagyunk vele, hogy ha a kezdetektől a színfalak mögé láthattunk volna, számtalan félreértést, gyanakvást, sértődést, és álmatlan éjszakát megspórolhattunk volna. Állandó, évről-évre kiszámítható

jelenlétünk és folyamatos lendületünk, elhivatottságunk kellett ahhoz, hogy a sikeres palota felújításhoz, iskolaépítéshez elengedhetetlen bizalmi viszony létrejöjjön.

Sheyben már óvatosabbak voltunk. A sztúpát koronázó, patinásodott réz

csúcsdísz furcsa sérülései és golyónyomai sejttették, hogy valami nem stimmel a szent építménnyel. A magyarázatot a sztúpa építésével kapcsolatos legendákban találtuk meg. Bár kulturálisan a ladaki királyságok ezer szállal

kötődtek Tibethez, minden más értelemben a középkor óta függetlenül

fejlődtek tőle, sőt, megszállóként tekintettek az időnként megjelenő

tibetiekre. Egy általánosan elfogadott hiedelem szerint pedig a shey-i nagy sztúpa is ennek az ellentétnek a mementója; a tibetiek kifejezetten azzal a céllal emelték, hogy kiszúrjanak a ladakiakkal. A monda szerint ugyanis az építmény belseje egy mustársajtoló követ rejt, amiből ha egy nő vizet merít, legyőzhetetlen harcos válik a fiából. A tibetiek azzal vetettek véget a csodatevő ivászatnak, hogy ráfalaztak a varázserejű kőre pár ezer tonna gránitot és vályogtéglát. Nem volt tehát véletlen, hogy a frekventált, LehManali főútvonalon fekvő épületet ennyire sorsára hagyták.

Aztán hosszas előkészületek, felmérések, tervezgetés után, olasz finanszírozással és a tulajdonos, thiksay-i szerzetesrend támogatásával, imádságok, és különböző vallási szertartások közepette megjelentünk mi, és nekiláttunk a környéken élők jó része által kifejezetten utált együttes három éven át tartó felújításának.

Shey - 2012

fotó: Gacsályi Kinga

Zangla szolár iskola

Forrás:Szabó

Szilárd Bulcsú

LADAKBAN

LOW TECH–HIGH TECH

Az elmúlt évek során megértettük, hogy egyszerűen nincs befolyásunk a kinti eseményekre. A legtöbb amit tehetünk, hogy a lehetőségekhez képest a legprecízebb, legrugalmasabb tervekkel, elképzelésekkel ülünk fel a repülőre, hogy aztán bátran összegyűrhessük az egészet. Ha az előbbieket elfogadjuk, akkor nem lepődünk meg azon, hogy a februárban kiküldött, pontos elemlista alapján megrendelt gerendák sehol sincsenek májusban. Egyszerűen meg kell rendelni mindent személyesen még egyszer. Majd júniusban még egyszer. Aztán, ha az embernek az összes buddhista szent ellenére mégis elfogy a türelme (meg az ideje) mindenféle sértődés nélkül meg kell oldani a feladatot abból, amit talál.

Emellett egy pillanatra sem szabad elfelejtenie egyik legfőbb partnerünk szavait, aki az Arup által épített és finanszírozott méregdrága shey-i Druk Lotus Iskola impozáns tantermeit végigjárva megjegyezte:

„Jó tanárokra és nem szép épületekre lenne szükségünk.”

A legrosszabbra készülve a szolár iskola tervezésénél már kínosan ügyeltünk arra, hogy az épületet minél kevesebb földmunka árán

lehessen kivitelezni, mert előre láttuk magunkat csákányokkal

felfegyverkezve a tűző napon alapot ásni. Ehhez képest a kinyomtatott alapozási tervekkel a kezünkben kifejezetten jól esett, hogy egy váratlan

lehetőségnek köszönhetően, egy JCB kotró-rakodó pár óra alatt végzett a rettegett feladattal.

Zangla szolár iskola

Forrás: Szabó Szilárd Bulcsú

A shey-i sztúpához kapcsolódó kis látogatóépület építésének első mozzanata is hasonló gyorsasággal pergett le a szemünk előtt. Az egyik pillanatról a másikra adódott lehetőséget megragadva egy vakmerő húzással, tulajdonképpen tervek nélkül, homályos elképzelésekkel a fejünkben léptük le, mutogattuk végig a helyszínen a ház kontúrját, és bevallom döbbenetes érzés volt az éjszakai skicceket már másnap délelőtt alapozva látni.

Egy kaliforniai mérnök, aki szabad nyári hónapjaiban már ötödik éve dolgozott munkaadónk, a thiksay-i kolostor vízellátásán, és aki végtelen nyugalommal, mantraként ismételgette a szerzeteseknek

évről-évre hasztalanul a karbantartás pofon egyszerű lépéseit, megkérdezte a főapátot, hogy mire lenne még szüksége. Most azt gondolhatnánk, hogy egy hétköznapjait ősi szövegek olvasásával, meditálással és imádkozással töltő szent embernek az égvilágon semmire nincs szüksége, vagy, hogy szépségkirálynőket megszégyenítő

elmélkedésbe kezd a test és a lélek harmóniájáról a természet fontosságáról. A thiksay-i rinpocse azonban nem véletlenül lett szigorú és bölcs vezetője a környéknek, ő pontosan tudta, hogy ami választ adhat minden problémájukra; az csakis egy benzines láncfűrész lehet.

Ki fogja kezelni, minek az nekik, ki és hol fog bele üzemanyagot venni, egyáltalán működik-e 4000 méteres magasságban egy láncfűrész?

Ezek mind olyan kérdések, amikkel egy idő után Ladakban nem törődik komolyan az ember. Ezért legutóbb, amikor a kolostor új irodájában papírt kerestem a nyomtatóba és az egyik szekrényben egy vadonatúj

Stihl láncfűrészre akadtam már csak némán bólintottam.

Shey fogadóépüle - 2013 - saját rajz

Shey - 2014- saját fotók

8 évvel ezelőtt Zanglában láncfűrészről álmodni sem mertünk, sőt már egy használható kézi fűrészért, fúróért vagy egy rendes emelőért hajlandóak lettünk volna bármit megadni, mert a palota zárófödémének megrogyott gerendáit autóemelőkkel meg sem tudtuk mozdítani. A tető visszabontását szerettük volna elkerülni, és bár teljesen reménytelen kísérletnek tartottuk, mégis középkori munkamódszerekhez folyamodtunk. A leghosszabb gerendából

egykarú emelőt állítottunk össze, és különböző ékek beiktatásával nekifeszültünk a „szerkezetnek”. Igaz, hogy a főtámasz hatalmas csattanással négy darabra hasadt szét és az indexes újságíró tigrisbukfencben tűnt el ijedtében a szemünk elől, de a födém megremegett és a gerenda elindult a helyére. Azt hiszem akkor

hittük el először, hogy így vagy úgy Duct Tape-pel, bicskával, vagy fogpiszkálóval, de ezt a házat helyre fogjuk hozni.

Zangla

2008-2014

Forrás: Irimiás Balázs

Sven Hedin: A rejtelmes India felé, Sven Hedin utazásai Perzsia sivatagjain keresztül, 79.old, fordította: Zigán Árpád (1912), Magyar Kereskedelmi és Könykiadó-Vállalat, Budapest.

LEARNING BY DOING

LEARNING BY DOING

KOVÁCS CSABA I VASS-EYSEN ÁRON

LEARNING BY DOING, ÉPÍTVE TANULNI

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetében (2010 előtt Építész Tanszék) tizenegy éve folyik az a tanítási gyakorlat, melyet legfrappánsabban az angol „learning by doing” kifejezéssel lehet meghatározni.

Korábban is szervezett az Építész Tanszék nyári építéseket, de Nagy Tamás akkori tanszékvezető 2006-tól vezette be azt a metódust, hogy a megépítésre kerülő kisépítmény tervezése az elsőéves építészhallgatók tavaszi féléves tervezési feladata, tehát a kötelező tanrend része. A hallgatók fél-egy szemesztert töltenek a tervezéssel, mely – a távoli erdélyi helyszínek kivételével – mindig a hely meglátogatásával, megismerésével kezdődik. A feladat programjához kapcsolódóan a hallgatók egyéni kutatásokat is folytatnak, melyeket megosztanak egymással, ez elsősorban a témához kapcsolódó megoldások, példák keresését és elemzését jelenti, másodsorban kapcsolódó részproblémák vizsgálatát az ergonómiától a formai, vagy konstrukciós kérdéseken át a technikai-technológiai megoldásokig. Az egyéni tervezés során ily módon kapcsolódik össze az elméleti kutakodás a konkrét koncepcióalkotási folyamattal, illetve a tervek pontosabb megfogalmazásával. A koncepcióalkotás nem csak skiccekkel, szerkesztett

vázlattervekkel történik, hanem azzal egyenértékű metódusként a koncepció és annak részelemei folyamatosan modellezésre kerülnek, sőt sokszor modellben gondolkodva születnek, tehát a címben jelzett “learnig by doing” már a tervezés korai stádiumaiban is jelentkezik.

LEARNING BY DOING

Alapvető célkitűzésünk, hogy már

első évben kialakuljon egy rendkívül

szoros kapcsolat a manualitás és az elvi gondolkodás közt. Egyfajta

rávezető gyakorlat ez az ösztönösség és a tudatosság párhuzamos, egymást

támogató tervezési metódusára.

A félév végén közösen választjuk ki azt a tervet, melyet az évfolyam megépít. A kiviteli terveket a hallgatók önkéntes aktív csoportja - a kiválasztott terv alkotójának vezetésével - a vizsgaidőszakban és a nyár első szakaszában tanári segítséggel készíti el. Az építmény a helyi közösség valós igényeire készül, a megvalósíthatóság érdekében –mindig fából. A feladat kiválasztásánál fontos szempont, hogy azt egy évfolyam (12-15 fő) a 10 napos nyári tábor alatt meg tudja építeni.

A tábor időszaka alatt a hallgatók végigkísérhetik a szemeszter időszaka alatt elkészült tervből, (vázlatok, szerkesztett rajzok, makettek), hogyan valósul meg egy egyszerű - de gondolatgazdag - faszerkezetű építmény.

Megtapasztalják a szervezési - előkészítési (anyag-, szerszám-, segédeszközigény meghatározása, kielégítése, beszerzése, helyszínre szállítása) és építési folyamatokat, valamint hatékonyságot növelő módszereket dolgoznak ki. A munkaközösségben érzékelhetik az egyéni teherbíró képességüket, szorgalmukat, kitartásukat, erejüket, de azt is, hogy a közös összefogás és erőfeszítés milyen hatalmas többlet erőt ad a feladat megoldásához. A “csinálvatanulás” ebben az időszakban a valós építés élményszerű megélésén keresztül valósul meg, ami legtöbb esetben életre szóló tapasztalatot jelent a résztvevőknek.

Alapvető didaktikai cél, hogy az alkalmazott metódusokon keresztül hallgatóink tanulmányaiknak ebben a korai periódusában megtapasztalják a tervezés-építés komplex folyamatát, és az elmélet-gyakorlat általában ellentétesnek tűnő, de mégis összeegyeztethető mibenlétét. A tíznapos táborok vitathatatlan eredményességét fotók, videók, az építtetők és használók elégedett beszámolói, és a hallgatók lelkes visszaemlékezései egyaránt bizonyítják.

A munkát különböző támogatók segítik - sok esetben a helyi önkormányzat, lelkes vállalkozók, lelkészek, papok, erdőgazdaságok vezetői, a Magyar Természetjáró Szövetség aktivistái, az NKA - gyakran a szállás és az étkezés, valamint az építőanyagok biztosításával. Az elmúlt években haranglábat, gyalogoshidat, kilátókat, buszvárót, nyári sütőházat, kútházat, nyári konyhát, bivak szállást, erdei pihenőhelyet építettünk a fővárostól távoli helyeken, Erdélyben, az Őrségben, a Mátrában, a Bakonyban.

LEARNING BY DOING

A közösen végzett szellemi-fizikai munka egyben csapatépítés is, amely minden esetben szoros baráti-szakmai közösségbe szervezi az első évfolyamos hallgatókat, az építésben résztvevők számára a nyári workshopok meghatározó szakmai - emberi élményt jelentenek. Szinte minden táborhoz csatlakozik néhány “külsős”, ERASMUS-os hallgató, vagy más intézet hallgatója - pl. a techné című tantárgy kapcsán a tantárgyat felvevő elméleti szakos hallgatók - így a társaság összetétele még színesebb, inspirálóbb, és alkalmat ad reflexív beszélgetésekre.

Az építve tanulás mára a MOME építészképzésének elmaradhatatlan, szerves részévé vált.

Harangláb Gyimesben

A feladat leírása:

Gyimes egyik festői völgyében található Borospataka, a sebes folyású patak mentén több kilométer hosszan húzódó kis település. A faluban nincsen templom, a hívek többnyire Gyimesközéplokra járnak misére. Régi vágya a falubelieknek egy harangláb felállítása. A helyet és az anyagot Szász István

csíkszeredai építési vállalkozó biztosítja.

Az építés időszakára a harangot is elkészítteti. A tervezésnél a Malonyai könyvben közölt fából ácsolt haranglábak tanulságait ajánlott felhasználni. A harangláb legalább 6-7 m magas legyen.

Helyszín: Borospataka (Erdély)

Vezető tanár: Nagy Tamás

Tanársegédek: Kovács Csaba, Barcza Dániel

A harangláb tervezője: Cserháti Csinszka

A haranglábat építették: Annus Kriszta, Debreczeni Péter, Fehér Bori, Hayde Réka, Kollár Bence, Görömbei Zsófi, Szakál Feri, Szijjártó Csongor, Ujhelyi Katalin, Vass-Eysen Áron, Varga Lívia, Dömölky Dániel, Nyitrai Dorka, Szász István, Csorba Réka, Kozák Andi, Demeter Ágota, Felcsúti Anna

Az építést támogatták: NKA, Szász István

LEARNING BY DOING

Madárröpde az Őrségben

A feladat leírása:

A marárröpde néhány, a magyarországi klímát is jól viselő ausztrál papagáj számára készül. Alapterülete az előtérrel együtt 5m2. Az északi oldala teljesen zárt legyen, a keleti és nyugati részben nyitott, a déli viszont teljesen megnyitott lehet. Az építmény teteje kétharmad részben legyen zárt, így a madarak kellő mértékben kapnak napfényt. A röpde padozata megemelt legyen a rágcsálók elleni védelem miatt. Gondoskodni kell ülőrúdról, etető- és itatóedényről. A madárröpde készítéséhez fűrészelt faanyagot lehet használni.

Helyszín: Orfalu

Vezető tanár: Nagy Tamás

Tanársegéd: Tihanyi Dominika

A madárröpde tervezői: Csányi Szabolcs és Varga Noémi

A madárröpdét építették: Csányi Szabolcs, Elekes Gabi, Fenyvesi Bori, Gaál Zsombor, Kristóf Kati, Mészáros Zsuska, Mónus Noémi, Reich Wanda, Simonyi Mátyás, Szekér Zsolt, Varga Noémi

Az építést támogatták: NKA, U. Nagy Gábor

LEARNING BY DOING

Kilátópont az Őrségben

A feladat leírása:

A helyszín Alsószölnökön, a Rogán-hegyen, egy szőlőskert felső szélén van, ahonnan szép kilátás nyílik a Rábavölgyre és az osztrák Alpokra. Az Őrségi Nemzeti Park

Igazgatóság itt szeretne kialakítani egy tanösvényt, ami a faluközpontból indulva vezetne körbe a településen. Ennek egyik állomása lesz a kilátópont. Inkább egy

kisebb podesztre gondolnak, mint toronyra, ahonnan már el lehet látni a szőlők fölött.

Tervezendő: a szőlőskert szélére kis emelvényszerű kilátó kb 8-10 fő számára, melynek egy részén leülős-pihenő hely alakítandó ki, és egy része fedett. A hely közvetlen környezetét is meg kell tervezni. A konstrukcióhoz csak faanyag használható, kivéve az alapozást, ami kőből vagy betonból készülhet.

Helyszín: Alsószölnök

Vezető tanár: Nagy Tamás, Göde András

Tanársegéd: Szabó Zoltán

A fakonstrukció tervezője: Bodonyi Zoltán

A kilátót építették: Bodonyi Zoltán, Eke Dani, Janik Szilvia, Juhász Janka, Kovács Boglárka, Kovács Zoltán, Molnár Péter, Tóth Lea

Szekér Zsolt, Varga Noémi

Az építést támogatták: NKA, Alsószölnöki Önkormányzat

LEARNING BY DOING

Gyalogoshíd az Őrségben

A feladat leírása:

A feladat gyalogoshíd tervezése az Alsószölnököt átszelő Szölnök patak felett.

A híd a sportpályát köti majd össze a játszótérrel, megépítése valós igény a faluban. A patak medre 6-7 m széles, a híd 120-150 cm széles legyen, mindkét oldalán szükséges egy 100 cm magas korlát, mellvéd. A híd anyaga jó minőségű fenyő, a szerkezeti csatlakozásokat leleményes fakötésekkel és átmenő, horganyzott fűzőcsavarokkal lehet megoldani.

Helyszín: Alsószölnök

Vezető tanár: Nagy Tamás

Vendég konzulens: Peter Zumthor

Az építésben résztvevő

tanárok: Vörös Balázs, Göde András

A gyalogoshíd tervezője: Ferth Tímea

A gyalogoshidat építették: Baló Dani, Bene Tomi, Boromissza Juli, Butora Tamás, Ferth Timi, Gaál Krisztián, Hargitay Zsófia, Huber Ákos, Kalászi Zoli, Máté Tomi, Molnár Zoé, Rákosi Edina, Takács Eszter, Török Zsófi

Az építést támogatták: NKA, Alsószölnöki Önkormányzat, U. Nagy Gábor

LEARNING BY DOING

Buszváró az Őrségben

A feladat leírása: Orfalu a 7456 jelű, Farkasfa-Apátistvánfalva országos összekötő úton kapcsolódik a szomszédos településekhez. A község tömegközlekedését a Vasi Volán Rt. látja el.

A faluban kettő buszmegálló-hely található – ezek közül az egyik a faluközpontban, a 113/3 hrsz-ú telken, a másik a Farkasfa felé eső útszakaszon, a Császár-ház előtt, a 214 hrsz-ú telken. Egyik megállóhelyen sincs jelenleg használható állapotú autóbuszváró létesítmény.

A feladat olyan autóbuszváró tervezése, mely fedett-nyitott és három oldalról zárt építmény. A tervezendő építmények legyenek szerves folytatói a vidék építészeti örökségének, a faművesség és a kézműves ácsszerkezetek kultúrájának. Praktikusan és tartósan szolgálják a helyi lakosság és a turisták igényeit.

Az építmény alaprajzi mérete kb. 2x3 m, magassága 2,2-2,5 m.

Az építmény anyaga: jó minőségű fenyő

Helyszín: Orfalu

Vezető tanár: Nagy Tamás

Tanársegéd Csontos Csenge

A buszváró tervezője: Huszanyik Bori

A buszvárót építették: B. Tóth Zsuzsa, Bálint Ábel, Butora Tamás, Gaál Krisztián, Gaál Zsombor, Glavatity Luca, Lehofer Noémi, Orszlány Kata, Oszvald Szilvi, Pásztor Ivett, Pataki Attila, Perge Diana, Pintér Marci, Huszanyik Bori

Az építést támogatták: NKA, Alsószölnöki Önkormányzat, U. Nagy Gábor

LEARNING BY DOING

Kilátó az Őrségben

A feladat leírása:

Felsőszölnök az Őrség nyugati szélén található, a település határában lévő Jánoshegyről csodálatos kilátás nyílik mind a négy égtáj felé. A dombtetőn lévő tisztás ideális hely egy kilátó elhelyezésére. A feladat a kilátó megtervezése. A kilátó magassága 3-4 m legyen. Egyszerre 7-8 fő tartózkodhat a kilátóban, a deck egy részén pihenő pad betervezése ajánlott. Csak fát használhatunk az építéshez (a szükséges kötőelemek természetesen acélból lehetnek), a faanyagot a helyiek biztosítják. Az alapozás

kő és beton lehet.

Az építmény alaprajzi mérete kb. 2x3 m, magassága 2,2-2,5 m.

Az építmény anyaga: jó minőségű fenyő

Helyszín: Felsőszölnök

Vezető tanár: Nagy Tamás

Résztvevő tanárok: Borbás Péter, Göde András

A kilátó tervezője: Hosszu Erzsébet

A kilátót építették: Baisánszki Lívia, Bogár Máték, Dendel Niki, Gergely Andi, Hegedűs Alex, Hosszu Erzsébet, Kollár Bence, Lente Marci, Medveczky Dóra, Szabó Piroska, Szederkényi József, Zimmerer Erzsébet

Az építést támogatták: NKA, Felsőszölnöki Önkormányzat, U. Nagy Gábor + a telektulajdonos

Kútház Siklódon

A feladat leírása:

Siklód Erdély szívében, Szováta, Parajd és Énlaka közelében található. A Festői fekvésű falu utcáin – mint ahogy régen Magyarországon is – közkutak biztosították a háztartásokhoz illetve az állatok itatásához szükséges vizet. Tekintettel arra, hogy a porták többsége már telken belül megoldotta a vízellátást, ezek a kutak elhanyagolt

állapotban vannak. A falu szeretné rendbe hozni ezeket a kutakat, a feladat az egyik

ilyen közkút fölé kútház tervezése. A víz felhúzásához kiindulásként a klasszikus kerekeskút mintát javasoljuk, de bármilyen innovatív, de biztonságos javaslat felvethető. A konstrukció tervezése során fontos szempont a víz védelme illetve a kútba esés megakadályozása. Gondolni kell a kút körüli környezet kialakítására is, a víz vödörbe

öntésénél óhatatlanul kiloccsanó vízre, az emiatt képződő sárra.

Az építmény anyaga: fűrészelt fa (fenyő)

A szerkezeti elemek összekapcsolásához fakötések és csavaros rögzítések alkalmazhatók.

Helyszín: Siklód (Erdély)

Vezető tanár: Nagy Tamás, Borbás Péter

A kútház tervezője: Czakó Dóri

A kútházat építették: Balogh Imola, Czakó Dóri, Debrei Nóra, Farkas Ádám, Gárdos Fanni, Györgyi Hanga, Németh Paula, Petrányi Luca, Ránki Soma, Sógor Ákos, Tóth Alma, Tóth Árpád, Zsilinszky Bea

Az építést támogatták: NKA, Sógor Csaba

Nyári konyha a Mátrában

A feladat leírása:

Az építési helyszín a Mátrában, a Hidegkúti Turistaház előtti rét szélén, festői természeti környezetben található. A régi, korhadt, megroggyant nyári konyha helyén, a közösségi élet centrumaként kellett megfogalmazni az új nyári konyhát.

A megépítésre kiválasztott terv szellemesen kombinál két kisebb faszerkezetű építményt, egyikben az étkező, másikban a konyha foglal helyet. A formálás korunk esztétikai felfogásában jeleníti meg a helyi spontán épületegyüttes karakterét.

Helyszín: Mátra, Hidegkút

Vezető tanár: Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron

A nyári konyha tervezője: Baki Áron

A nyári konyhát építették: Baki Áron, Egyed Csongor, Godolla Máté, Gergely Viki, Kókai Zsófi, Kőműves Marci, Nagy Viki, Oszetzky Dorina, Salgó Eszter, Szabó Ákos, Takács Ákos, Toldi Veronika, Vég Zita, Weichinger Sára, Butora Tamás, Ladocsi András

Az építést támogatták: NKA, Magyar Természetjáró Szövetség, Egererdő Zrt., Hidegkúti Turistaház, Nartarchitects

LEARNING BY DOING

Bivakszállás a Bakonyban

A feladat leírása:

A Bakonyban egy kulcsosház udvarára kell egy bivakszállást tervezni 4-6 fő számára.

Ez az építmény szállítható méretű kell, hogy legyen, mert ha a jogszabályi környezet majd megengedi, akkor az erdőben egy forrás mellett kiváló szálláslehetőséget nyújt a megfáradt, átázott túrázóknak. Az építményt úgy kell megtervezni, hogy az eső és a szél ellen megfelelő védelmet nyújtson.

Helyszín: Bakony, Csehbánya, Malasics-ház

Vezető tanárok: Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron

A nyári konyha tervezője: Szabó Áron

A bivakot építették: Bálint Viola, Gencsi Katalin, Háló Veronika, Juhász Lili, Korpai Judit, Kudar Máté, Murczin Evelin, Páll Áron, Pomázi Renáta, Rudolf Vince, Seenger Dorottya, Szabó Áron, Szodfridt Marcell, Veres Adrienn, Vértesi Ferenc, Ελένη Σταμπουλοπούλου,Bognár Enikő (tervezőgrafika szakos hallgató és szakács), Kő Csikó Lázár(média design szak), Józsa Áron (design- és művészelmélet szak)

Az építést támogatták: Magyar Természetjáró Szövetség, Bakonyerdő zrt., Nartarchitects

LEARNING BY DOING

Pihenőhely a Bakonyban

A feladat leírása: Az építési helyszín a Bakonyban, a Hubert-lak közelében található vadászház-romterületen festői természeti környezetben található. A leégett és összedőlt valamikori vadászház romjai közt a turistaút közelében kellett megfogalmazni az új pihenőhelyet. A megépítésre kiválasztott terv szellemesen viszonyul két meghatározó tényezőhöz. Egyrészt a még álló romos falazatokhoz, másrészt a gyönyörű természeti közeghez. A formálás korunk esztétikai felfogásában jeleníti meg a konstruktivitást (de egyben dekonstruktívitást is), valamint a sajátos erdei illeszkedést, miközben a romokhoz is sikeresen vonja be a kompozícióba. A tervező ezzel különleges helyet és karaktert hoz létre.

Helyszín: Bakony, Bakonybél, Hubert-lak

Vezető tanárok: Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron

A pihenőhely tervezője: Szabó Rákhel

A pihenőhelyet építették: Cseszlai Barnabás, Fekete Áron, Papp Niki, Berger Sofia, Santana Cadena Diana, Kovács Áron, Kéri Juli, Novák Máté, Técsi Zita, Horváth Rebeka, Nóra Beatrix, Nagy Máté, Kudar Máté, Tasnádi Gergely, Németh Krisztina, Szabó Rákhel

Az építést támogatták: Magyar Természetjáró Szövetség, Bakonyrerdő zrt., Nartarchitects

Művészeti tábor alkotópavilonja Erdélyben

A feladat leírása:

Az építési helyszín a székelyföldi Nyárádszentsimon, lágy dombok közt megbújó gyönyörű piciny zsákfalu, mely máig sokmindent őriz a hagyományos erdélyi faluképből. Megbízónk művésztáborokat működtet, az építmény a táborok alkotó csoportjainak fog pihenő és munkatérként szolgálni, de be tud fogadni alkalmi kiállításokat, vagy profán raktározási funkciókat is.

A kiválasztott koncepció finom de innovatív térszervezési, szerkezeti, formai és aránybeli eszközökkel az erdélyi ácsszerkezetű házak hagyományait figyelembe véve alkot ízig-vérig mai építményt.

Helyszín: Románia, Erdély, Nyárádszentsimon

Vezető tanárok: Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron építészek

A pavilon tervezője: Turóczi Áron Mátyás, hallgató

A pavilont építetik: Balázs Krisztina, Bíró Bianca Dorottya, Bíró Imre, Cséki

Angéla Kitti, Farkas Flóra, Farkas Sára, Füstös István, Kopacz Hanna, Kovács Júlia, Kubinyi Hanna, Matl Szilárd, Nagy Zoltán, Turóczi Áron Mátyás, Váradi Botond,

Wéber Andrea

Az építést támogatják: Mihály Zsolt, a nyárádszentsimoni művésztelep alapítója, Farkas Ádám, a nyárádszentsimoni művésztelep művészeti

vezetője, Nartarchitects

VÁROSI LÉPTÉKŰ RENDSZEREK

VÁROSI LÉPTÉKŰ

VÁROSI LÉPTÉKŰ

ARCHISTRUCTURE 2.0

RENDSZEREK

Mi mitől működik és mitől nem?

SZEMEREY SAMU

RENDSZEREK

VÁROSI LÉPTÉKŰ

VÁROSI LÉPTÉKŰ RENDSZEREK

Hol húzódik az elmélet és gyakorlat határa?

Az elmélet és gyakorlat közötti határ legalább olyan bizonytalan terület, mint egy város határa. Hol vannak az éles elkülönülések? Mit választanak el valójában? Hol vannak az átjárások, és kiknek mi jelent határt?

A városok a középkorban még álló várfalak idején sem voltak elképzelhetők, még kevésbé életképesek a környékük nélkül. Hasonlóképpen, a városokról született változatos műfajú, célú és tartalmú elméleti munkákat és a városokat formáló, fejlesztő számtalan gyakorlatot sem igen lehet egymás nélkül hasznosítani, vagy akár értelmezni.

Így aztán lehet, hogy nem is elmélet és gyakorlat határait kell keresnünk, ha a tervezői kompetenciákat és lehetőségeket, a működés terepét szeretnénk körülrajzolni. Helyettük inkább az átjárásokat, a határok átlépéséből származó erőforrásokat és lehetőségeket kell feltérképeznünk.

Vélt vagy valós határok nem csupán elmélet és gyakorlat között léteznek. Hasonló szétválasztásztások eredménye az építészet, a városépítészet, a hadmérnöki és kultúrmérnöki, később építőmérnöki tudományok, vagy akár a várospolitika elkülönülése. Bár van igazság abban, hogy az épített környezet ad leginkább látható és tartós keretet a városok fejlődésének, a szakma gyakran hangoztatott perifériára szorulása részben éppen annak az önmeghatározásnak az eredménye, amely a tervezői tudást és eszközöket kizárólagosan az épületek létrehozására korlátozza. Egy település legalább annyira áll folyamatokból, eljárásokból és eseményekből, mint tárgyakból és épületekből. Ezek egymástól is elválaszthatatlanok, és kölcsönösen formálják is egymást. Az az építész, aki lemond az előbbiek megértéséről és felhasználásáról, a saját lehetőségeit szűkíti le.

RENDSZEREK

VÁROSI LÉPTÉKŰ

A VÁROS, MINT INFORMÁCIÓ

Az épített környezet az emberi tudás legkifinomultabb archívuma. A városok anyagában felhalmozott információ struktúrája és természete különös jellegzetességekkel bír, és a ma zajló információs forradalom számára fontos tanulságokat hordoz.

Victor Hugo a gótikus katedrálisokat a könyvnyomtatás előtti korszak központi információs platformjaiként írja le, amelyek összefoglalták és helyről helyre, közösségről közösségre reprodukálták a világról alkotott ismereteket. 1 A könyvnyomtatás megjelenésével radikálisan átalakult a tudás archiválásának, tárolásának, terjesztésének és elérhetőségének logikája. Bár Hugo regényének abbéja az építészet vesztét látja a könyvek megjelenésében, ez az új információs technológia az épített környezetben is forradalmi fejlődéshez vezetett. A mintákat és szakmai ismereteket immár nem csupán a mesterek személyes tudása, a céhek zárt, orális kultúrája őrizte és továbbította, hanem szabadon elérhető és sokszorosítható tervrajzok, katalógusok, látványtervek, útleírások és felmérések, amelyek nem felszámolták, hanem térben és időben is kiterjesztették és továbbfejleszthetővé tették a városok lokális ismereteit.

Az ipari forradalmak nyomán megjelenő új technológiák és technikai médiumok tovább bővítették a városok információs környezetét.

Hugo regényének megjelenése idején jöttek létre az első modern nagyvárosi infrastruktúrák – a csatornahálózatok, vízvezetékek, a gáz- majd villanyvilágítás egyre kevésbé fizikai tárgyakként jelentek meg, mint inkább folyamatokként vagy szolgáltatásokként, amelyek mégis teljesen átformálták a közterek és a magánszféra használatát és megjelenését.

Legalább ennyire alapvető átalakulásban élünk most. A múlt században megjelenő informatika és telekommunikáció összekapcsolódása nyomán megszülető digitális, majd hálózati kultúrák üzenete eleinte a helytől való teljes függetlenedés volt, azonban ennek épp az ellenkezője történik: a virtuális és lokális világok egyre mélyebben fonódnak össze. Az internetnek, ahogyan azt húsz éve ismertük, mára vége van.

2

A helyben létrejövő információ nagy részének ma is az épített környezet a forrása – kérdés azonban, hogy miként formálja az építészet ezt a közeget? Van- e, lehet-e olyan hatása, mint egykor a katedrálisoknak? Keller Easterling az épített környezet performativitásáról ír, amikor a városi infrastruktúrák folyamatokat generáló, szabályozó, vagy éppenséggel gátoló szerepét elemzi. 2 Az utak, közművek, közterek formái anyagok, szolgáltatások, információ és energia áramlását csatornázzák, olyan tehetetlenségeket indukálva, amelyek kihatnak a környezet egészének működésére és fejlődésére. Az építészek egyedülálló képessége ennek a komplex értelmezése, a lehetséges áramlások meghatározása és rendszerbe kódolása – ami korábban stílus volt, az ma katalizáló forma.

RENDSZEREK

1 Victor Hugo: A párizsi Notre Dame. Budapest: Európa Kiadó, 1959.

Keller Easterling: The Action is the Form. Strelka Press, 2012.

Ha Bruno Latourt hívjuk segítségül, akkor a város kapcsán cselekvő aktorok hálózatáról beszélhetünk 3 : olyan közegről, amelyet nem csupán tervezők és használók formálnak, hanem technológiák, protokollok, szabványok, logisztikai folyamatok és formai hatások, amelyek egyike sem rangsorolható a többi elé, így nem is annyira az egyes elemek, mint inkább a köztük kialakuló kapcsolatok azok, amelyek a várost létrehozzák. Innen nézve ez, azaz az interakciók kritikai elemzése és meghatározása a tervezés lehetséges feladata.

Könnyen belátható, hogy az infokommunikációs technológiák és az

épített környezet összeépüléséről szóló diskurzusok korántsem csupán műszaki vagy informatikai természetűek. Meglehet, ma nem formai elemek és térstruktúrák jelentik a fő információforrásokat, hanem szenzorok, gépészeti rendszerek, kamerák vagy más, hálózatba kapcsolt tárgyak. Ezzel is összefügg, hogy a környezeti adatok és tudás ma már nem csupán emberi, hanem egyre nagyobb mértékben technológiai használók számára bírnak jelentőséggel. Olyan hibridizációs folyamat részei vagyunk, amelynek eredményeképpen egyre kevésbé egyértelmű, hogy a tárgyi környezetünk melyik része, milyen csatornákon, miről, kinek, milyen információt tesz elérhetővé; hogy ki az, aki ezekhez hozzáfér, ki a tulajdonosuk, és mindez milyen hatással van a középkori városok politikai közösségeiben kialakult, máig a nyugati világrend alapját képező személyes szabadságjogokra.

3 Bruno Latour: Reassembling the Social: An Introduction to Actor-Network Theory. New York: Oxford University Press, 2005.

4 Rem Koolhaas: „The Smart Landscape. Intelligent Architecture”, in: ArtForum, 2015 április. https://artforum.com/inprint/issue=201504&amp;id=50735

5 Christopher Alexander, Murray Silverstein, Sara Ishikawa: A Pattern Language Towns, Buildings, Construction. Oxford University Press, 1977

VÁROSI LÉPTÉKŰ RENDSZEREK

Hogy a tárgyi világ, az épített környezet árulásáról beszélhetünk-e, ahogy Rem Koolhaas fogalmazott 4 , vagy az emberi szubjektivitás Kant óta meghatározó szemléletének meghaladásáról, ahogy a tárgyi világot felszabadítani kívánó, a közelmúltban felfutó poszthumán filozófiai mozgalmak mint a spekulatív realizmus vagy az objektum orientált ontológia teszik, valószínűleg nyitott kérdés marad. Miután azonban infokommunikációs rendszerek veszik át az építészetben tárolt információk egyre nagyobb részét, és közben egyre mélyebben épülnek be az építészet anyagába, egyértelmű, hogy az építészet művelői számára elkerülhetetlen ezek megértése, akkor is, ha soha nem terveznek kódolni vagy informatikai rendszerekkel foglalkozni.

Nem utolsósorban, a mai technológiai víziók előképei között jelentős helyet foglalnak el a háború utáni építészet radikális projektjei. Doxiadis Ecumenopolisa, az Archigram és a Superstudio kiadványai, Constant Új Babilonja vagy a japán metabolisták munkássága ugyan viszonylag kevés hatást gyakorolt a konkrét várostervezésre, annál fontosabb szerepük volt viszont a mai informatikai és kommunikációs hálózatok logikai és vizuális előképeiként. Hasonlóképpen, Christopher Alexander kutatásai a városi terek nyelvi elemeiről a várostervezőkre kevéssé hatottak, viszont a munkát összefoglaló könyvét az objektum orientált programozás egyik alapköveként tartják számon.5 Érdekes kérdés, hogy ha a hatvanas évek újító építészei ilyen pontosan ismerték fel a technológia szerepét a városok jövőjében, miért nem fordultak komolyan az épületgépészet és az informatika formálása és megújítása felé...

A VÁROS MINT INTERFACE

Ahol cserék vannak, ott közvetítők is kialakulnak. A város információs környezetének olvasása, írása, a benne zajló tevékenységek vagy a környezet használatához kapcsolódó interakciók szempontjából az épített környezet olyan interface, ami mindezeket a tranzakciókat koordinálja. De hogyan is kapcsolható össze a városi környezet az interface fogalmával?

Az interface informatikai értelmezései szerint leginkább egyfajta viszonyt, egy fordítási folyamatot jelöl, ami az ember és technológia között közvetít. Ez az alapvetően relacionális, azaz csak egy esemény során létrejövő közeg azonban önálló tárgyi minőségekkel is bírhat. Ilyen értelemben egy ablak, egy kilincs, vagy egy festett templomi üvegablak is interface, hiszen tárgyi minőségük egyben viszonyokat, akciókat, vagy rítusokat irányít. 6 Az interface elméletét építészként megíró Branden Hookway szerint közeg, ami két entitás között közvetít, de el is választja azokat; médium, amelyen keresztül tartalmak áramlanak; és hatalmi viszony is, amely az interakció során annak tartalma felett uralkodik. 7

6 Alexander Galloway: The Interface Effect. Cambridge: Polity Press, 2012

7 Branden Hookway: Interface. Cambridge MA: MIT Press, 2014

8 Shannon Mattern: „Interfacing Urban Intelligence” ; in: Places Journal, 2014 április

https://placesjournal.org/article/interfacing-urban- intelligence/

Uő: Mission Control: A History of the Urban Dashboard”, in: Places Journal, 2015 március

https://placesjournal.org/article/mission-control- a-history- of-the-urban-dashboard/

VÁROSI LÉPTÉKŰ RENDSZEREK

Ez utóbbi tényező különösen fontos akkor, amikor a városok információs dimenzióját vizsgáljuk, akár történeti léptékben, akár a közelmúlt digitális fordulata után. A közterek és középületek interfaceként elkerülhetetlenül közösségi, politikai és hatalmi helyzeteket formálnak. A kutak és útkereszteződések a találkozások és információ cserék rítusait definiálják. A közlekedési lámpák, útfestések, szegélykövek és jelző táblák a tömeges mobilitás viszonyait teremtik meg.

Minél inkább látható, annál inkább értelmezhető ez a közeg: a sorompók közvetlenebb jelzést adnak a lámpáknál, és ezeknél jóval közvetettebbek a képernyők, navigációs rendszerek és alkalmazások értesítései. A láthatóság az értelmezés esélyeit is definiálja – a digitális designban divatos seamless, láthatatlan interface valójában a legkiegyensúlyozatlanabb hatalmi viszonyt teremti meg a polgár / felhasználó és partnere között. Az intelligens városirányító rendszerek felületein így legalább annyira fontos a hiányzó, mint a megjelenített információ: a döntéshozók eszközei egyben a döntések határait is kijelölik. 8

A városi környezet használói mára ösztönös gesztusként használnak új média eszközöket és tartalmakat alapvető tájékozódásra, interakciókra és kommunikációra. Ezek mellett a környezetben is egyre integráltabban jelennek meg olyan eszközök és adatforrások, amelyek az eszközökkel vannak kapcsolatban, azoknak közvetítenek tartalmakat, szolgáltatásokat vagy döntéseket. Ez a tér hibrid, kiterjesztett valóság, amelyben nehezen választhatók szét a „fizikai” és „virtuális” elemek, illetve azok használata. Malcolm McCullough ezt ambiens közlegelőként definiálja, ahol a térérzékelés, a figyelem és a tájékozódás tanult folyamatai is átformálódnak. 9 Az építészetben máig meghatározó, Kevin Lynch által folytatott környezetpszichológiai kutatások 10 a város mentális térképeiről itt kapcsolódnak össze a kortárs információtervezéssel – és ezt a tervezők sem igen hagyhatják figyelmen kívül, akár megerősíteni, akár ellensúlyozni kívánják a hatásait.

VÁROSI LÉPTÉKŰ RENDSZEREK

Az épített környezet és a benne foglalt információforrások természetesen nem csupán egyirányú hatalmi viszonyokat határoznak meg. Az interface másik oldalán megjelenő polgárság ugyanilyen meghatározó eleme a városi tér politikai logikájának. Az alulról építkező közösségek lehetőségei rendkívüli módon kiszélesedhetnek, ha a városi rendszerek katalizátorként tudják segíteni őket. Az elmúlt évek megosztásra épülő vállalkozásai és társadalmi programjai a városok információs környezetét gazdasági erővé, megtartó védőhálóvá, vagy politikai eszközzé formálták, ahol az adatoktól a terekig ívelő, megfelelően tervezett közegre tudtak építeni.

Ez a kölcsönhatás a polgárság definícióját és működését sem hagyja érintetlenül. A közösségi finanszírozás nem csupán a szabad kezdeményezések erejére mutat rá, hanem a városi kormányzatok szerepének változására is: a 20. században kiterjesztett közös minimum újra csökkenőben van. A személyre szabott város ígérete gyakran a közszolgáltatásokat is személyes hozzájárulás szerint definiálja újra. A közösségi fenntartásba vett városi terek és szolgáltatások a közösségek bevonása és politikai aktivizálása mellett azt a kockázatot is hordozzák, hogy a városi levegő többé nem feltétlenül tesz szabaddá – általános helyett partikuláris szabadságok formálódnak, amelyek státusztól, anyagi helyzettől, vagy akár a megjelenéstől függhetnek.

Malcolm McCullough: Ambient Commons. Attention in the Age of Embodied Information. Cambridge MA: The MIT Press, 2013

Kevin Lynch: The Image of the City. Cambridge MA: The MIT Press, 1960

Az infokommunikációs fordulat nyomán ezek a lokális szabadságok

ugyanakkor hordozhatóvá is válnak: a mindenhol azonos módon működő és elérhető szolgáltatások mára a luxus iparból átkerültek az alapvető infrastruktúrák területére. Ez a városok átjárhatóságát rendkívüli mértékben megkönnyíti, anélkül, hogy a helyi minőségeket és sajátosságokat felszámolná. A globalizáció lokálissá vált, a virtuális és helyi kapcsolatok egyaránt a városi tér tapasztalatára építenek. 11

Benjamin Bratton egyenesen odáig megy el, hogy a várost egy az egész Földet behálózó technológiai környezet egy rétegeként értelmezi. 12 Az általa Rakásnak nevezett új geopolitikai megastruktúra elkülönülő és saját logikával bíró, de szorosan összefüggő és interakcióban levő rétegekből áll, ahol az egyes döntések a Felhasználó–Interface–Cím–Város–Föld–Felhő közegeket megjárva rendszerint egymásnak ellentmondó téri és politikai viszonyokat érintenek.

11 Martijn de Waal: The City as Interface. How New Media Are Changing the City. Rotterdam: NAi010 Publishers, 2014

12 Benjamin Bratton: The Stack. On Software and Sovereignty. Cambridge MA: The MIT Press, 2016

VÁROSI LÉPTÉKŰ RENDSZEREK

A VÁROS MINT GYAKORLAT

Az emberiség időről időre változó szervezeti és politikai formák szerint szerveződik közösségekbe. Ez a folyamat a közösségek életén túl egész korszakok világképét is képes meghatározni, de mindenképpen alapvető hatása van a fejlődés irányaira és lehetőségeire. Ilyen meghatározó forma volt a 19. században a nemzetállam mint elképzelt közösség és politikai eszköz, vagy a 20. században a globalizációs folyamatokat szabályozó és ellensúlyozó nemzetek feletti szervezetek. Az elmúlt néhány évtizedre tekintve jó okunk van feltételezni, hogy a 21. század hasonló, domináns modellje a város lesz.

Sajátos egybeesés, hogy a várostervezés hagyományos eszközei mára javarészt kudarcot vallottak a városok fejlődésének meghatározásában. Az építész szakma víziói erőteljesek, de marginalizálódtak, miután nem hajlandók lemondani a komplexitásokról és ellentmondásokról, amelyek a városi környezetet páratlan, de külső nézőpontból nehezen értelmezhető gazdagsággal ruházzák fel.

VÁROSI LÉPTÉKŰ RENDSZEREK

A technológiai vállalatok által elővezetett intelligens megoldások ígéretei mögül a mai napig hiányzik az elterjedt gyakorlat, nem utolsó sorban azért, mert kevés a kapcsolat a valós önkormányzati döntéshozatal, a városok mindennapjai és az algoritmizált irányítási modellek között. Ezen felül a jellemzően forrásszegény városokban közszolgáltatásokat és fejlesztéseket összefogó okos rendszerek magántulajdonú fenntartása és működtetése alapvetően rendezné át a városokat mint politikai közösségeket. Mindez azonban egy korszak nyitányaként is felfogható, ahol az eszközök, az erőforrások és a szerepek helyet keresnek maguknak a városok történetének új, induló fejezetében.

Az Európai Unió lakóinak 73%-a városokban él, és a városok adják a régió gazdasági teljesítményének 85%-át. Ezzel együtt csak 2016 májusára állt össze az EU várospolitikáit összehangolni hivatott Urban Agenda, az a stratégia, amely közvetlen kapcsolatot teremt a nemzetek feletti közösség és a városok között. 13

http://www.urbanagenda.nl/

Az Urban Agenda gyakorlati haszna három területen jelentkezhet: a szabályozási környezet összehangolásában, ami átjárhatóbbá és nyitottabbá teheti a városfejlesztést; a tagországok helyett közvetlenül a városoknak nyújtott források megteremtésében; és a városok közös tudásplatformjának létrehozásában.

13 Az EU Urban Agenda a 2016. május 30-án aláírt Amszterdami Egyezmény alap dokumentuma.

VÁROSI LÉPTÉKŰ

A városok jövőjében az adatok töltik be az olaj szerepét. Ezek forrása jelentős mértékben az épített környezet – nem véletlen, hogy a városfejlesztési keretek is alapvetően a gazdaságfejlesztési programokhoz kapcsolódnak. Az adatok átjárhatósága és gazdasági hasznosíthatósága nemzetek feletti standardizációt igényel, a városok szintjén pedig olyan platformokat, amelyek adatgyűjtése és elemzése lefedi a városi tereket. Ezek a városok életére gyakorolt hatásaival egyelőre szinte kizárólag elméleti munkák, illetve marketing célú iparági publikációk foglalkoznak.

Az építészet számára megnyíló terep mégis itt, a gazdasági innovációs ökoszisztémák új, területi modelljeiben található. 14 A városi rendszerek itt új jelentőséghez jutnak a gazdasági, az állami, az akadémiai és a civil szférák együttműködéseiben. A városi élet mellett a gazdaságot is fejleszteni képes programok biztosíthatják a rendszerek fenntarthatóságát. Ennek az egyik legsikeresebb példáját ma a városi laboratóriumok, vagy living lab projektek adják. Ezek a hagyományos laboratóriumi modellekkel szemben a kutatás-fejlesztést valós környezetbe ágyazzák, és az itt tesztelt és sikeres megoldásokat vezetik be nagyobb léptékben, egész településeken vagy általános modellként.

A living labek ennél fogva a döntéshozói oldalon csökkentik és kiszervezik a kockázatokat, lehetővé teszik, sőt, támogatják a kudarcokat mint a fejlesztés részeit, és a tervezők, fejlesztők számára nyitott közeget teremtenek. 15 A living labek logikája nem korlátozódik feltétlenül az adatok és a kommunikációs technológiák alkalmazására. A tervezési eszköztárakban is egyre gyakrabban jelennek meg az eredetileg az informatika terén alkalmazott módszerek: a master plan műfaját egyre inkább leváltja a teszt és iteráció, a teljes városi lépték helyett a helyi projektek skálázhatósága kerül fókuszba, és a participáció elavult megoldásai helyét átveszi a részvételi tervezés és fenntartás. Koppenhága és más, kiemelkedően sikeres városok a mainstream fejlesztési stratégia részeként kezelik az ideiglenes projekteket, amelyek tesztként funkcionálnak a tartósabb építészeti megoldásokhoz, az A/B tesztelést, a prototípusok fejlesztését és hasonló megoldásokat.

Ha az elmélet és gyakorlat, vagy a szakterületi határok közötti átjárásokat keressük, a városok léptékében az egyik meghatározó vizsgálódási terep ez lehet. A hálózati kultúra, a digitális gazdaság és az épített környezet találkozási pontjaiban a legarchaikusabb tudásformák keverednek a legújabb innovációkkal, és a tervezők feladata és lehetősége, hogy ezeket együtt alkalmazva építsék tovább a várost, az emberiség legnagyszerűbb alkotását.

15

in: International Journal of Technology Management, 2009/46(3-4), 201–234.

in: International Journal of Urban and Regional Research, 2014/38(2), 379–392.

RENDSZEREK

14 E. G. Carayannis &amp; D. F. J. Campbell: „‚Mode 3’ and ’Quadruple Helix’: toward a 21st century fractal innovation ecosystem”

Andrew Karvonen &amp; Bas van Heur: „Urban Laboratories: Experiments in Reworking Cities”

Impresszum

ARCHISTRUCTURE 2.0

SZERKESZTŐ JUHÁSZ ÁKOS DLA MOME Építészet Intézet, igazgató

KORREKTÚRA SZERENCSÉS RITA MOME Építészeti Intézet, szakmenedzser

GRAFIKAI TERVEZÉS KASZANYI NÓRA MOME tervezőgrafika, hallgató

Köszönjük a szerzőknek, Tornyos-Varga Adriennek és támogatóinknak, hogy segítették a tanulmánykötet létrejöttét.

A TANULMÁNYKÖTET A MOME „KIEMELT FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY” CÍMÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN VALÓSULT MEG.

ARCHISTRUCTURE 2.0

ARCHISTRUCTURE 2.0

ARCHISTRUCTURE 2.0