Református Ifjúsági Folyóirat III. évfolyam, 6. szám 2014 Március- Április Oldalszám: 20 Ár: 2 lej/ RON Megjelenik kéthavonta
Kedves olvasók! Egy újabb év. Ugye milyen gyorsan telnek a napok? Sokatok már januárban elkezdte az újévet, de a Lábnyomoknak most kezdődik a következő, a negyedik. Azzal a céllal indultunk, hogy az ifis bevételhez járulunk hozzá, melyből kirándulásokat, különböző programokat szervezünk, dolgokat vásárlunk. Ez a cél kibővült. A régiek mellett adományozunk is főleg olyan családoknak, akik elindítottak egy gyűjtő programot. Szóval a ti adományotokkal tettünk vidámabbá egy tűzvészben károsult családot is lassan 2 éve. Nemrég beszálltunk egy kis összeggel az ifjúsági alkalmakhoz szükséges kellékek (énekeskönyv, vetítő, vetítővászon) megvásárlásába. De reméljük, hogy továbbra is tudunk tevékenykedni. Ebben az egy évben 120 példányra bővültünk. Isteni csodaként éltük és éljük meg ezt a gyarapodást. Sokszor voltunk késésben (mélyponton) is, ami miatt elnézést kérünk. Köszönjük, hogy ennek ellenére is kitartottatok mellettünk, hogy érdeklődve vártátok a következő számok megjelenését, hogy vidám arccal fogadtatok minket, amikor megérkeztünk az újsággal. Várjuk a következő találkozásokat. Azt is észrevehettétek, hogy az első időkben havonta jelenítettük meg újságunkat, majd háromhavonta, jelenleg kéthavonta. Ezt a számot kibővítettük négy oldallal, ezzel is megköszönve lelkesedéseteket, kitartásotokat. Nincs is talán téma, ami jobban a középpontban volna, mint a siker, a sikeresség témája. A legkülönbözőbb formában és emberektől a legkülönbözőbb megközelítésekkel találkozunk nap, mint nap. Mindenki sikeres szeretne lenni abban, amit tesz (vagy valami másban), és mindenkinek van egy receptje arra nézve, hogy mi a siker. Elárulom, ebben a számban a siker- sikertelenség téma körül fogunk egy kicsit forgolódni a bizonyságtételek, üzenetek, ének, ajánlók mellett. Ki a sikeres, sikertelen? Hogyan lehetek igazán sikeres? Mikor vagyok sikertelen? És hasonló kérdéseket boncolgatnak a szerkesztők, de először is lássuk, hogy kik is vagyunk mi, munkatársak!
„Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik.” Jób 22,28
Kása Tímea,
Elengedtelek...
Elengedtelek! S te hagytál zuhanni le a mélybe, Hagytál szembesülni gyengeséggel, Mert elengedtelek! Elengedtelek! Mondd hol voltál akkor Istenem Amikor lázadtam, harcoltam ellened És elengedtelek? Elengedtelek! Teremtmény teremtője ellen fordult, S most is a hit harca lelkemben dúl, Mert elengedtelek! Elengedtelek! S vissza már nem vágyom, Van neked más, aki téged szolgáljon, Nem bánod, hogy elengedtelek! Elengedtelek! S te hagytad, és te is elengedtél Így a sátán ügyvédjévé tettél. Vissza már nem térek! Elengedtelek! S nélküled üres lett az élet Elengedtelek, s nélküled már félek Elengedtelek, de te ne engedj el, kérlek! Fogadj karjaidba! Nélküled nem élet az élet!
Mihály
Emese
vagyok.
Isten
bűnös,
romlott
gyermeke. Álmodozó. Természetet és benne Istent csodáló. Szeretem szeretni az embereket. Sok kérdésem van, szinte mindenről. Igyekszem optimista lenni. Jelenleg nagyon sokat harcolok magammal, folyamatosan keresem, hogy Isten mit akar az életemmel. Szeretek gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozni, eggyé válni velük, látni az arcukon a nevetést, hallani a gondolataikat, beszélgetni velük az élet „nagy” dolgairól. Nagyon szeretek nevetni. Olyankor mindig nagyon könnyűnek érzem magam, távol minden problémától, főleg akkor, ha olyan emberek társaságában teszem, akiket nagyon szeretek! Az újság szerkesztésében cikkeimmel szálltam be, de ettől a számtól kezdve a Girls zone rovatban bontakozom ki. Jelenlegi vezérigém: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” János 15,16
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” Fil. 4:13. Isten mindig csak akkora terhet tesz rád, amennyit elbírsz! Nagyjából ez a két ige oldja meg életem összes problémáját, legyen bármiről szó, erőt adnak. A munkámból adódóan szükségem is van az erőre, kertész vagyok, bár azt is szokták mondani, hogy most vagy erőd teljében. 25 éves vagyok, talán igazuk is van, de igazából nem látom még a harmincas éveimet. Azt hiszem, ha több erőre lesz szükségem, többet fogok kapni. Az újságnál persze kicsit könnyebb dolgom van, de néha nehéz is egyedüli férfiként. A Boys zone rovatot írom, és a film ajánlókat, néha betöltöm a kommentáló szerepet is. Hát röviden ennyi, amit az újságért, és így értetek is teszek. És, igen, Nyeste Zsolt vagyok.
Szerbusztok, Napsugaraim! Itt vagyok, hogy bemutatkozzam nektek. Ghirasin Emesének hívnak a Babeş Bolyai Tudományegyetemre járok, gyógypedagógia szakon vagyok első éves hallgató. A Lábnyomok- ban rovatszerkesztőként jelenek meg. Ha eddig még nem jöttetek volna rá az Emese üzenete című rovat az enyém, vagyis inkább a tietek, mert nektek szól. Nagy örömmel tölt el, hogy az újságban havonta megjelennek a kis útravalóim, és hogy néha erősítésként szolgálnak számotokra. Szabadidőmben leginkább az írással foglalkozom, vagy
2
Lábnyomok
olvasással, illetve szívesen sétálgatok a szabadban a kedvenc zenéimet hallgatva. Valamint nagy örömmel tölt el az is, ha barátaim társaságában vagyok, és esetleg egy közös kirándulás vagy séta mellett beszélgethetek egy jót velük. Egy kis falucskában lakom, nem olyan messze, mint gondolnád, de nem is oly közel, mint hinnéd. Továbbá fontos tudni való még, vagy lehet nem is annyira, de megemlíteném, hogy írás közben gyakran hallgatok zenét, mivel jobban kibontakoztat. Kedvenc bibliai igém, mely egy nehéz időszakomban vált nagy kedvenccé a következő: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.” ( Zsolt. 55,23 ). Na de ennyit rólam, köszönöm, hogy az újság tagja lehetek, és hogy nektek sok örömöt szerezhetek. Szép napot Kedveseim!
Sziasztok! Elvira vagyok, Mihály Elvira. Lassan egy éve a gyógypedagógia egyik hallgatója, amúgy Ippról származom, Szilágy megye egyik községéből. Amikor az újság elindult csupán besegítő voltam, de lassan két vagy két és fél éve főszerkesztő vagyok. Ritkán jó magam is beszállok cikkekkel, de többnyire csak érkezésüket várom, hogy elindulhasson a munka (összevágás, díszítés, javítgatás, keresés). Nagyon sok erőt adnak az érdeklődő vidám arcok. Hu szabadidő... alig várom már! Mondjuk azt, hogy a szabadidőmben minden nem sulis dolgot tevékenykedek: önkénteskedés (Hit és Fény, Függőleges), ifire járok, a Lábnyomokat szerkesztem, barátaimmal találkozom, telefonon beszélgetünk, főzök. De amikor komoly szabadidőm van, olvasok, kevésszer filmezek, haza megyek, ahol nyaranta a virágaimat locsolom, gyomlálom, teszek-veszek a házban, ház körül, pihengetek. Szeretek sétálni, zenét hallgatni, a kettőt kombinálni, főleg amikor suliba megyek. Szeretek könyvtárban lenni, vidám lenni, emberekre rámosolyogni, megsimogatni őket. Régebben a János 3,16 volt a kedvenc igém, de az utóbbi időben egy biztató, reményt adó igére bukkantam „De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.” 1Kor. 11,32. Áldott, örömteli napokat! Kedves Elvira! Nagyra értékeljük azt a sok erőfeszitést, amit e lapszerkesztésébe fektetsz be. Ahogy a Biblia irja "...nem könnyű, de gyönyörűséges." Köszönjük és kitartást! Sándor
Isten éltessen sokáig Olga mama! Az időskor szép kor, ha nem is érzed annak! Mihály unokák
Isten éltessen sokáig Pajtiii! Emese >:D<
Azért nem olyan rossz dolog évről évre idősebbnek és idősebbnek lenni. :D Boldog születésnapot Balla Reni, Tőrös Évike, Kicsi Helga, Kata, Katona Brigi, Gréczi Piroska néni, Nagy Anita, Kovács Aletta, és minden május, június szülöttjének!
- Nagymama, miért olyan nagy a szád? - Nagymama, miért olyan nagy a szemed? - Nagymama, miért olyan nagy az orrod? - Jajj Piroska, menj már innen azzal a nagyítóval! :D Vidámságos napot mindenkinek!
Lábnyomok
3
Sikeres sikertelenség? "Nem sikerült..." halljuk sokszor ezt a mondatot, sőt, valószínűleg mi is használjuk... De valóban nem sikerült? Vagy csak nem a mi elképzeléseink alapján alakultak a dolgok? Vajon valóban van sikertelenség, vagy csak gondolataink nem egyeznek meg Isten akaratával? De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük sorra. Mit nevezünk sikernek? Ha egy kitűzött célt elérünk, ha egy álmot megvalósítunk. És akkor sikertelenség, ha terveink nem valósulnak meg? Talán egyszerű emberi szemmel nézve igen, ez egyértelmű, de nézzük meg jobban a dogokat a kereszt fényében, keresztény szemmel. A bíróság parkolójába befordul egy fekete Mercedes, sötétített üveg, metálos fényezés, a legmodernebb technikával felszerelve. Kiszáll belőle egy sármos úriember, ízléses, drága bőrcipő, drága márkás öltöny, méregdrága táska, napszemüveg, karján Rolex óra, illatos parfüm, látszik rajta, hogy sikeres, jól menő ügyvéd. Két fiatal hölgy összesúg a háta mögött "Nézd, milyen jól néz ki, és még milyen gazdag, szívesen lennék a felesége..." A kocsija mellé beáll egy öreg Volkswagen, metálozása megkopott, itt-ott megkarcolódott. Kiszáll belőle egy jóvágású fiatalember, nincs Rolex órája, az öltönye sem méregdrága. Amikor megpillantják egymást, beszélgetni kezdenek. Hajdan évfolyamtársak voltak az egyetemen, de az egyikük otthagyta, nem bírta a gyűrődést. A Mercedes-es férfi elmeséli, hogy milyen jól megy az üzlet, ő az egyik legkeresettebb ügyvéd és milyen sok pénzt keres. A másik is elmeséli, hogy tanár lett, kevés a fizetése, megnősült, gyereke van. A gazdag férfi sajnálkozni kezd, hiszen ha társa sikeresen befejezi a jogi egyetemet, most neki is olyan jól mehetne... Eltelik a nap. Az ügyvéd hazamegy. Luxuslakása kiüresedve és némán várja. A telefonhoz lép, valami vacsorát rendel. Tölt egy pohár italt, majd leül a számítógép elé és tovább dolgozik. Egyedül fekszik le. A tanár is hazaér. Felesége szeretettel várja, s az asztalra teszi a meleg ételt. Gyereke vidáman nevetve ül ölébe, s minduntalan hangoztatja "szeretlek apa". Nem is tudna ennél többet kívánni. Mi emberek néha rosszul ítéljük meg a dolgokat. Sikeresnek látjuk a sikertelent és sikertelennek a sikerest. De ha Istenre bízzuk dolgainkat, jól tudjuk majd megítélni a sikeres és sikertelen dolgokat. Mert lehet, hogy a mi elképzeléseink nem egyeznek Isten akaratával, de abban biztosak lehetünk, Isten jobbat tervezett nekünk! "Örömmel teszek jót velük, teljes szívemmel és lelkemmel." Jeremiás 32:41 Kása Tímea
Kinek mit jelent a siker? Nagy házat, autót? Hogy játszanak vele szünetben és nem kell minden szünetben egyedül lennie? Ha jól sikerült a matek dolgozatod vagy az érettségid? Vagy megkaptad az állást, amire jelentkeztél? Ha jól sikerül az idén bevetett termésed? Mi a siker?
4
Lábnyomok
A Prédikátor könyvében azt olvassuk: „…szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel.”(Példabeszédek 30.8). Ha túl sokat kapunk nem jó, mert önteltek leszünk. Ha túl keveset kapunk az sem jó, mert akkor rosszra vetemedünk és talán irigyek leszünk. Hasonlóképpen írja a Prédikátorok könyve is: „És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és haszontalan erőlködés! Az ostoba karba teszi a kezét és tönkreteszi önmagát. Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót szerezni hajszoltan és haszontalan erőlködéssel.” (Prédikátor 4.4-6.) Az sem helyes, ha nem dolgozunk, nem teszünk semmit, de ha túlhajszoljuk magunkat, akkor kiégünk, és már nem leljük örömünket semmiben. Tehát még mindig ott motoszkál bennünk a kérdés: De akkor mennyi az elég? Szinte biztosra veszem, hogy mindenkinek mást jelent a siker. Abban biztos vagyok, hogy mindenki szeretne egy olyan életet élni, amely sikeres. Valakinek a siker nagy házat és autót jelent, de mire elérte ezt a célt mégsem lesz elégedett, mert újra valami mást szeretne megvalósítani a teljes siker érdekében. A siker egy cél kitűzése is egyben. Ebből a szempontból nézve mindennap érünk el sikereket: sikerül jól teljesítenünk munkahelyünkön, elvégezni a házimunkát, elérni a lányunk zongora versenyére. Számomra az igazi cél az, hogy mindennap egyre közelebb és közelebb kerüljek Istenhez, egyre jobban bízzak Benne. Mert Ő mondja: „Nem maradok el tőled sem el nem hagylak téged.” Mindennapnak megvan a maga baja, de Isten minden hajszálunkról gondoskodik és számon tartja lelki világunkat is. Tudja, hogy milyen mértékű sikerre van szükségünk. Amikor ezt felismerjük, már nem számit, hogy ki vagy (sikeres vagy sem), csak az számit, hogy Kihez tartozol. És amikor rájössz, h az élő Isten gyermeke vagy akkor már a siker/sikertelenség érzése is halványulni kezd benned, mert tudod, hogy minden, ami szükséges, megadatik, és amiről úgy gondoltad, hogy márpedig az neked kell, az azért nem adatik meg, mert nem járul hozzá a sikeredhez. Így már nem az a kérdés, hogy sikeres vagy-e vagy sem, hanem az a kérdés, hogy tudod-e egyáltalán azt, hogy ki vagy? Mert, ha tudod, hogy ki vagy, akkor azt is tudod, hogy kihez tartozol, s ez a felismerés az igazi, személyes siker. „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem.” (János 10.27) „Hiszen Tőle van az erő és a siker hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő.” (Jób 12.16). Bogya Tünde
Lábnyomok
5
Girls zone Lányok! Ki nem gondolkodott volna már azon, hogy legyen egy csodálatos férje, aki lesi minden kívánságát, elviszi gyakran vacsorázni, nyaralni valami nagyon drága helyre, virággal térne haza a munkahelyéről. Nagy ház, olyan munkahely, ami teljessé és boldoggá tesz téged, mert mindenki a te kívánságodat keresi, tőled várnak utasítást, a tied minden, az van, amit te akarsz, épp mint otthon. Ez a karrier. A karrier véleményem szerint nagyon sokszor nem egyenlő a sikerrel. Sikeres lehetsz a családod és a barátaid körében is magas pozíció betöltése nélkül. Sokszor vágytam én is a csillogásra, néha még most is kecsegtet, de rájöttem, hogy az igaz siker nem az ismeretségben, a csillogásban és a magas pozíciókban rejlik. Meg kell találjuk saját magunk sikerét az apró örömökben, boldogságban. Amikor egyedül és semminek érzem magam, Isten mindig megmutatja és kimunkálja bennem, hogy mennyit is számítok Neki. És tudja, hogy mennyi megerősítésre van szükségem, mert ilyenkor mutatja meg igazán, hogy másoknak is mennyit számítok: hogy szükség van rám, a segítségemre, arra, hogy felvidítsak valakit, hogy szeressek, hogy együtt tudjak örülni, hogy mások lelkét elérve megsimogassam azt parányi erőmmel. Nekem ez a boldogság, az öröm, és ez a siker. Rohanó világunkban mi, lányok (nők) nagyon sokszor elfelejtjük, hogy mit is jelent lánynak lenni. Úgy érezzük,
hogy
kötelességünk
kezünkbe
venni
az
irányítást, sokszor féltve őrzött kincsnek érezzük azt, ami nem is a mi feladatunk, úgy érezzük, hogy nekünk kell megtegyük az első lépést a másik nem felé, nekünk kell megszerveznünk,
helyrehoznunk,
megalkossunk
olyan
dolgokat,
amik
túllépnek
képességeinken. És mivel túllépnek képességeinken, valami történik, ami tönkreteszi az egészet, és a tehetetlenség, frusztráltság, félelem, sokszor a bénulás, a sikertelenség érzése veszi át az irányítást bennünk. Nem jó ez így! Keressük meg magunkban, hogy mi az az ajándék, amit Isten nekünk adott, mi az, amiben sikeresnek érezhetjük magunkat. Lehet ez akár egy cég vezetése, ha erre hívott el Isten és megvan benned a kitartás, de ne akarj megfelelni mindenféle sztereotípiának, hanem egyszerűen kérd, majd engedd, hogy Isten elvégezze benned mindazt a csodát, amit neked szánt. Akkor leszel igazán sikeres nő! Kívánom, hogy ilyen sikeres nők legyetek!
6
Lábnyomok
Mse
Boys Zone Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy barátomnak mondhatom Pap Dénes Zsoltot. Jelen pillanatban férj, három gyerek apja, lelkész, méhész, vállalkozó, ifjúsági munkás és egy gyerek tábor tulajdonosa. Ami engem illet bekategorizáltam a sikeres emberek közé, és megkérdeztem tőle: Hogyan kezdted építeni az életed? Egyetem és nősülés után, mint minden fiatal házasnak nászút után maradt egy kis pénzünk. Elkezdtem dolgozni, de abban az időben még a feleségemmel egyetemre jártunk, ő az elsőre én pedig akkor kezdtem a másodikat. Minden héten fel kellet mennünk Kolozsvárra, de ez nagyjából ki is merítette a fizetésemet. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az orvosoknak is fizetnünk kellet, mert szerettünk volna gyerekeket. Egy fél év alatt elköltöttük az esküvői pénzünk felét pedig abból szerettünk volna táborozó helyet vásárolni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy valami más munkát is kell keresnem. A szakdolgozatomat az egyetemen a méhekről írtam így jött az ötlet, hogy fogjak hozzá méhészkedni. A gondnokom ajánlott egy bácsit, akivel meg is egyeztem, hogy gondozza, a méheimet még mi az egyetemen vagyunk. Ez a bácsi decemberben eltűnt, pedig már le volt előlegezve még néhány méhcsalád. Akkor télen -20 fokban tettem rendbe a használtan vett kaptáraimat óránként mentem be meleg teát inni. Sokáig a feleségemmel 12 óráig dolgoztunk, én szegeztem a kereteket, ő fűzte. Nekem is minden nap ki kellet mennem a méhekhez munka után és estig dolgoztam. De az Úr gondot viselt rólunk és küldött hozzám egy idős bácsit, Pákai Mihályt, aki segített nekem, hogy ne rajozzanak el a méheim akác előtt és még sok minden másra megtanított, mindig segítőkész volt. Akkor tavasszal annyi akácmézet pergettem, hogy visszanyertem a befektetésem. 2006-ban indítottam be az első pályázatomat, akkor önerőből kellett álljam a teljes összeget, ezután kaptam csak meg a támogatást. A család is nagyon sokat segített ebben, és ezután már fel tudtam venni egy munkást is. A gyerek táborhelyet 2008-ban vásároltuk meg, de itt is voltak nehézségek, mivel az eladó egyik napról a másikra duplájára emelte az árat így a teljes árat hat hónapon belül tudtuk kifizetni, és az Úr áldásainak köszönhetően a nyereségből javítgatni is tudtuk. 2010-ben kaptam lehetőséget a második pályázatra ekkor már probléma nélkül ment minden. Mivel a méh állományunk folyamatosan nőtt, egyre több szirupra volt szükségünk. Mivel a helyi kereskedőnél nagyon drágán jutottunk hozzá, úgy döntöttem Magyarországon keresek értékesítőt, ahol találtam is egyet, aki jó áron tudta eladni nekem. Mivel nekünk is sok szörpre volt szükségünk és mások is hallották, hogy Magyarországról szállítunk jó áron, rövid időn belül nagy mennyiséget tudtunk megmozgatni. Ez után a viszonteladó Magyarországról felkeresett minket és felajánlotta, hogy céget nyit velünk és állja a költségeket, míg vissza nem tudjuk neki adni a kölcsönt. Így alakult meg a cégem, ami ezután dinamikusan nőtt. Kik voltak segítségedre a pályafutásod kezdetén? Azt hiszem, hogy a legtöbbet Istennek köszönhetem, hiszen ha nem küldi időben hozzám Pákai Mihály bácsit, elveszítem az összes méhemet és a befektetésemet, továbbá azt is Isten vezetésének tartom, hogy a magyarországi viszonteladó felkeresett minket és
Lábnyomok
7
felajánlotta, hogy céget nyit velünk. Ugyanakkor rengeteget köszönhetünk a családunknak, a szarvadi gyülekezetnek, ugyanis nekem mindig bérmentve szállítottak, és mindig segítőkészek voltak. Miért döntöttél úgy, hogy gyerek missziót vállalsz? A hitre való nevelést a gyerekeknél kell elkezdeni. Abban a faluban ahol elkezdtem tanítani a gyerekek 80% százalékba csonka családból származott, vagy szerelemgyerekként nőttek fel. Éreztem, hogy szükségük van szeretetre. Ezen kívül mindig jól éreztem magam gyerekek között és Isten világosan vezetett. Megértettem, hogy ezt a munkát bízta rám. Szerinted melyek azok a tulajdonságok, amelyek elengedhetetlenek a sikerhez? Első sorban Istennel kell kialakítani állandó kapcsolatot, de ezen kívül az elvek és a célok nagyon fontosak. Ezekért a célokért keményen meg kell dolgozni és ehhez szilárd jellem, kitartás szükséges. Milyen szerepe volt a feleségednek abban, hogy sikereket érj el? Minden sikeres ember mögött egy szerető feleség áll. A feleségemnek köszönhetem, hogy mindig mellettem állt és a hátteret biztosította, bármi ötletem volt, sosem próbált lebeszélni róla, hanem mindig biztatott. Ezen kívül, ha bármikor elutazok, mindig vágyok, szívesen jövök haza, mert tudom itthon egy szerető család vár. Mit tanácsolsz a mai fiataloknak? Gyerekkori álmom volt, hogy gyerektábor tulajdonos legyek, és az is hogy egy szerető családom legyen. Hatodikos korom óta minden nap imádkoztam ezért, pedig még nem tudtam, hogy ki lesz a feleségem. Ezért azt üzenem minden fiatalnak: merjetek álmodni, célt kitűzni, még akkor is, ha lehetetlennek tűnik, mert ha Isten szerint tűzöl ki célokat, az meg fog valósulni. Beszélj a kudarcaidról. A kudarc csak nézőpont kérdése. A kudarc nem az, amibe elesel, hanem az, ami arra késztet, hogy feladd az álmaid és terveid. Ha így nézem életem, akkor engem eddig még nem ért kudarc, hiszen a céljaimat sosem adtam fel csak módosítottam. Azt sem éltük meg kudarcként a feleségemmel, amikor Romániában azt mondták, nem lehet gyerekünk. Felkerestünk egy magyarországi orvost, aki azt mondta egy év múlva gyerekünk lesz és úgy lett. Azt sem éltük meg kudarcként, amikor elvesztettük első gyermekünket, mert aznap Isten fiakat és lányokat ígért nekünk. Tudtuk neki ennyi idő volt rendeltetve, és majd találkozunk vele a mennybe. Neked személyesen mit jelent a siker? Amikor méhészkedni kezdtem kaptam egy könyvet, ebbe a könyvbe azt írták bele, hogy „bármihez fogsz, Isten megáldja munkádat” azóta már többször is megajándékoztak ezzel az igével. Így azt gondolom nem az siker, amit elérsz: autó, lakás vagy jól menő cég, hanem a megelégedés és harmónia Istennel. Ezt jelenti az igazi siker. Nyeste Zsolt
8
Lábnyomok
Lรกbnyomok
9
Itt a szívem Az van, hogy nem tudom, hol kezdjem, de megpróbálom az elején. Kicsi koromtól jártam templomba, vallásórára, majd káté órákra, s ekkor kerültem be az ifi közösségbe. Nagyon tetszett az ifi, maga a hangulat, az a közösség! Ekkor kezdtem tudomást venni arról, hogy Isten létezik. Segítségül hívtam, ha gond volt, Ő segített. Szerettem ifibe járni, de szerettem a világot is. Nem jártam diszkóba, ez valahogy nem vonzott. (Hála Istennek). De voltak dolgok, amiket megtettem még akkor is, ha ott belül tudtam, hogy nem jó. S idővel egyre több dolgot megengedtem magamnak. Ifin egy kicsit Istennel, máskor egy kicsit a világgal. Annyira azért féltem a szüleimtől, hogy ne csináljak nagy butaságot. Úgy képzeltem el ezt az egész életet, hogy én „jó” vagyok. Járok templomba, ifire, nem öltem, nem voltam börtönben. De belül mégis üresség maradt. Pedig csomó mindennel próbáltam betölteni az űrt. Sporttal, rajzzal, nekikezdtem gitározni. Aztán nagy szenvedélyemmé vált a néptánc. Itt, a néptánc próbákon, rengeteg időt töltöttem, jó volt, úgy éreztem fontos vagyok, szükség van rám, tartozom valahova. De a táncpróba, fellépés után mindig volt valami űr, és nem tudtam sehogy sem betölteni. Múlt nyáron volt egy lehetőség, hogy menjünk fel Lesire táborba. 10 nap, de jó lesz, nem kell itthon segíteni. Kicsit véletlenszerűnek tűnt az egész. Táborban megláttam, hogy mennyire bűnös vagyok, hogy el fogok kárhozni. Átadtam életemet Istennek! Csodás élmény volt! Leírhatatlan! Éreztem megszabadulok a bűneim alól. S akkor tudtam, nem volt véletlen a tábor. S az űr, amit próbáltam betölteni, betelt. Azzal az óriási szeretettel, amit csak Isten adhat. Csak bíztatni tudlak, hogy minél előbb add át életed Krisztusnak. Ő elveszi a bűnünket, ad békességet, betölti az űrt, elveszi a haláltól való félelmet. Jönni fognak nehézségek, de ha van Isten, aki vezet téged, megvéd, s eláraszt áldásaival akkor mindent el lehet viselni. „Azt pedig tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál” (Róm. 8,28). Köszönöm, hogy elolvastad, s remélem az épülésedre szolgál! Isten áldjon! Hunyadi Irén- Imola (Inci)
Utazás az igazság fele (folytatás az előző számból) Őszinte kell legyek és el kell mondanom, hogy korlátozott írói tudásom miatt erőfeszítésbe kerül leírni mindent, ami történt velem, mégis megpróbálom. Azonnal elkezdtem gyakorolni azokat a szertartásokat, amelyeket családomban otthon gyakoroltunk, azzal a különbséggel, hogy minden gyakorlatot megkérdőjeleztem, és megpróbáltam megkeresni az értelmét. Sok időt töltöttem a templomokban és órákat töltöttem a „szent emberekkel”, kérdéseket téve nekik. Nagyon rövid időn belül jártas lettem a hindu szertartásokban, sokkal jobban értettem és sokkal többet gyakoroltam, mint a családom valaha. Az egyik alapelv, amit megtanultam, az „involúció” elv volt, ami azt tanította, hogy
10
Lábnyomok
egy Isten van, aki többféle szerepet tölt be, mint például teremtő, megőrző, vagy megsemmisítő. Az involúció tantétele azt állítja, hogy Isten mindennek a teremtője és Isten minden ő teremtményében megtalálható. Ez az egyik oka annak, hogy a hinduk imádják a Napot, a Holdat, az állatokat, a tengert, stb. Azt is állítja, hogy az emberben is van egy szikrányi Istenből, az „athma”(lélek). Ez a parányi isteni rész vágyik arra, hogy egyesüljön Istennel, ez az egyesülés pedig csak úgy valósulhat meg, ha egy bizonyos életet élünk, amely felszabadítja a lelket, hogy a halál után egyesülhessen Istennel. Egy másik része ennek a tantételnek azt állítja, hogy személyes vezekelésre van szüksége az embernek ahhoz, hogy elmossa bűneit, és hogy egy mélyebb ismeretet szerezzen Teremtőjéről. Ez oda vezetett, hogy hindu „Kavady” szertartásokat kezdtem gyakorolni. Ez megkövetelte tőlem, hogy révületi állapotban rengeteg horgot fűzzek a testembe, amelyekre aztán nehéz gyümölcsöket, és kókuszdiót akasztottak.(Sok sebhely maradt utánuk, amelyeket ma is meg tudok mutatni). Szokásommá vált a nyelvemet kilyukasztani, szegeken járkálni, és hosszú időszakokat böjtölni. Lehet, hogy számodra ez hátborzongatóan hangzik, de én akkor hittem, hogy amit teszek, azt jól teszem, és így közeledek Istenhez. Sok évvel később eljött az idő, amikor leterhelt lettem és azt vettem észre, hogy nem kaptam kielégítő választ a kérdéseimre, és az életem belülről egyáltalán nem változott meg. A külső cselekedetek csak egy kis időre tettek boldoggá. Még mindig azt éreztem, hogy az élet több, mint amit én élek, és nagyon csalódott voltam, mert láttam olyan embereket (és magamat is), akik ezeket tették, és angyalokként viselkedtek abban az időszakban, de utána élték megszokott bűnös életüket. De akármi legyen, „hindunak születtem, hinduként fogok meghalni”. Ekkor elkezdtem tanulmányozni a nagy hindu szentírásokat, további válaszokat keresve. Olvastam a Bhagavad Gita-t (a legnépszerűbb hindu szentírás), Maharabata-t, Ramayna-t, és valamennyit a Vedas-ból (elsődleges hindu szentírás, nagyon terjedelmes, én csak rövidített kiadásokat olvastam). Ez utóbbiból fontos információkat gyűjtöttem, és bár a tanítása ugyanaz volt, ez nem a testi áldozatokat emelte ki, hanem az életstílus feláldozását. Be kell vallanom, akármilyen elbűvölő és izgalmas történeteket tartalmazott, nem tudta kielégíteni a vágyamat egy olyan vallás után, amely válaszokat és belső békességet nyújthat. Ekkor kerületem kapcsolatba a Krishna-Tudat Nemzetközi Társaságával (ISKON), egy nemzetközi szervezet, amelyet Őszentsége Swami A.C. Bhaktivedanta Prahbupada Amerikában alapított. Ők azt állították, hogy nem tartoznak a hindu valláshoz, hanem filozófiájuk, amely minden vallásnak felette áll (lényegében magába foglalja az összes vallást), inkább egy tudomány. Nagyon vonzott a hitelvük, és az, hogy mélyebben ismerték az élet értelmét. Rengeteg olvasmányukat olvastam, és az életmódomat is azok szerint változtattam meg. Például 10 évig teljes vegetáriánus voltam. Kétségkívül érett tagjává válhattam volna az ő szent közösségüknek, ha nem fűztek volna szoros kötelékek a hindu valláshoz, és ha el tudtam volna fogadni mindent, amit ők tanítottak. Az egyik könyvük, amelyet olvastam különösen elgondolkodtatott. A címe „Az önmegvalósítás művészete” volt. A lélek sorsát, a Karma és a reinkarnáció törvényét részletesen magyarázta. Dióhéjban, az életmódunk határozza meg, mi fog történni a lelkünkkel. Sokévi hit és tanulmányozás után rájöttem, hogy habár olyan csodálatosnak hangzott, mégsem adta meg nekem a belső békességet, és nem elégítette ki azt a vágyamat, hogy Istent mélyebben megismerjem. Amire rájöttem az az volt, hogy ha az Isteni békességet el akarom érni, minden rajtam múlik, és azon, amit nekem tennem kell, és hogyha valamiben elestem, elvesztettem a megígért
Lábnyomok
11
békességet. Vajon, mint ember eléggé szent vagyok? Eléggé erős vagyok? Elég tiszta vagyoke ahhoz, hogy elérjem a tökéletességet? Úgy gondoltam, nem! Az a gondolat, hogy újra meg újra meg kell születnem, nem tudva, mi leszek, következő életemben lehetek állat, nem volt valami kecsegtető. Többnek kell lennie ennél! Ekkor megváltozott az életem középpontja. Rájöttem arra, hogy a „ki” és a „miért” nem olyan fontos, de a „hogyan”-t tisztázni kell. Mit számít, kinek szólítom Istent, ha tisztelem Őt! Ő tudja, hogy jót akarok! Én pedig őszinte vagyok! Ezután egy olyan szakaszon mentem keresztül, amikor egy egyetemes Istenben hittem, minden Isten egy és ugyanaz, mindegy ki hogy nevezi, Krishna, Buddha, Allah, vagy Krisztus, mindegyik Isten és mindegyiknek a tanítása jó. Nekem csak követnem kell azt. Ezután tagja lettem a Szent Élet Közösségnek, egy újabb nemzetközi szervezet, amelyet Swami Sivananda alapított. Ez volt az én helyzetem egész mostanáig, gyakorló hindu voltam, amit pedig a múltban megtanultam, még mindig része volt az életemnek. Részt vettem csoportos szolgálatokban (rendszeresen összegyűltünk szertartásokra és istentiszteletre), Bhajan csoportokban (énekeltünk különféle imaalkalmakon), és ifjúsági körökben. A hinduizmus bajnoka lettem és sok embernek segítettem „jobb” életet élni. Ezzel együtt még a válaszaimat nem kaptam meg és a hőn óhajtott teljes békességet sem találtam. Ebben az időben, az egyetemes istenhitemből kifolyólag olvastam a keresztény Bibliát, habár be kell vallanom, nagyrészt csak az Ószövetséget, azt is anélkül, hogy érteném. Tulajdonképpen úgy olvastam, mint egy történetet, a Példabeszédek könyve pedig mindennél jobban elbűvölt. Ez volt az egyetlen dolog, amellyel kapcsolódni tudtam. Ezután megpróbálkoztam a muzulmán Koránnal, és sok más, különböző forrásokból származó „vallásos” irodalommal. Megpróbáltam minden vallásból a legjobb tanításokat kiszűrni és alkalmazni azokat az életemben. Eközben életemnek ugyanaz maradt a mottója: „hindunak születtem, hinduként fogok meghalni”. 2000. február közepe táján a családommal együtt (kedves feleségemmel és két csodálatos gyermekemmel) nekikezdtünk egy különleges imának. A neve „Surya Pooja” volt, vagyis ima a Naphoz, amelyet Istenként tiszteltünk. Ez megkövetelte tőlünk, hogy böjtöljünk és, hogy 21 héten keresztül minden vasárnap hajnalban 5 órakor a templomban legyünk. Mi pedig ezt hűségesen végeztük 21 héten át. A 22. vasárnap volt a tetőpontja ennek az imának, nekünk pedig 2000. július 16-án nagyon korán a templomban kellett lennünk. Már július 9.-én komoly böjtre fogtuk magunkat, amely felkészítette testünket és tudatunkat a július 16.-ai nagy napra. Szombaton, 2000. július 15-én reggel korán felkeltem, elmentem megvenni az imához szükséges dolgokat, és igazán felkészültem szívemben, testemben és tudatomban egyaránt az imádkozásra. Szombat este látogatást tettünk feleségem szülői házánál, mivel a testvére egy héttel korábban ment férjhez, ez pedig az első látogatás volt. Ez a nő két évvel azelőtt tért meg és adta az Úrnak az életét. Akkor este háromnegyed hét körül, amikor távozni készültek, a sógornőm azt mondta a feleségemnek, hogy imádkozott érte, és hogy meg szeretett volna osztani vele egy rövid igeverset a Bibliából, de már nem volt rá idő. A feleségem azt válaszolta, hogy adja meg az igehelyet, van neki otthon egy régi Bibliája, és majd megkeresi az igeverset. Marlon Govender
(folytatjuk következő számunkban)
12
Lábnyomok
Grace Unplugged Voltál már úgy, hogy volt egy tökéletes életed, Krisztust követő barátok, jó iskolai eredmények, csodás hang, vasárnaponkénti szolgálat a gyülekezet zenecsapatában édesapád oldalán, de te mégis úgy érezted, hogy ez neked nem elég, ez nem te vagy? Hogy neked más álmaid voltak, más elképzeléseid a világgal szemben, valami többre, valami elismerőbbre, valami fergetegesre vágytál? John Trey, híres énekes, a zenevilág bujaságából tért meg, és lett az otthoni gyülekezeti dicsőítő csapat vezetője. Lányával, Grace- szel is együtt dolgozik, akinek kiváló tehetsége és érzéke van a zenéhez, aki próbál becsempészni saját magából is a dalokba, de ezekből csak probléma és konfliktus születik édesapjával szemben. Gracenek volt egy álma: híres akart lenni, el akarta érni a saját vágyait, énekelni akart. Édesapja egykori menedzsere felkereste John-t, ismét ajánlva neki egy új lehetőséget a csilli- villi világban. Apja visszautasította, de lánya vágyaitól hajtva sokkal merészebb volt, és apja híres dalát elküldte a menedzsernek, aki látva a lány tehetségét és akaratát, Los Angelesbe vitte el, ahol a csillogás, a siker, az álom megvalósítása mind előtte hevert. Első fellépése apja híres számával beindította számára az életet. Otthon nagy a káosz. Mindkét szülő nagyon hiányolja lányát, és a lelkipásztor szavai azok, amelyek némely megnyugvást tudnak adni: „Lehet, hogy Isten most nem használ fel téged az ő életében, és lehet, hogy nem is fog. De ettől még Ő irányít.” Grace talán beteljesültnek találja álmát, sőt, még egy híres TV sorozat szépfiúja is udvarol neki, de valamitől mégis meg akarják fosztani: a magánéletétől. Egy hete van, hogy egy eredeti dal demóját leadja, de sehogy sem tud haladni vele, és ettől függ az is, hogy őt fogják-e választani, hogy egy rádióturnén részt vehessen. Közben Isten folyamatosan szólítja, emlékezteti, felhívja saját magára a lány figyelmét, és mindezt a sajátságos eszközeivel. A film elsőre tipikus amerikai keresztyén filmnek tűnik, és az is, de mégis képes olyan dolgokat a felszínre hozni, amelyekkel minden ember megküzdött már, még mindig küzd vagy csak most jön el az ideje. A folyamatos események, az ismert dalok még kellemesebbé teszik a nézését. Jó kikapcsolódást!
Mse
Lábnyomok
13
Mélyből a fénybe… Bizonyságot tettem ember is Isten előtt. Hittem, hogy amiben hiszek jó és igaz, hittem, hogy hitem erős. Istennel jártam, nem voltam bűntelen, de tudtam, bűneim bocsánatot nyernek a kereszt alatt. Mint gyermek, kit anyja fog kézen első lépéseiben, úgy fogta kezemet Isten, segített utamban, óvta lépéseimet. Féltve szeretett, gondosan őrizett. De lépéseim elbizonytalanodtak, egyre inkább botladoztak lábaim, s egyre többször estem el az élet rögös útján. Volt mikor segítséget kértem a felálláshoz, volt, amikor magamtól próbáltam felállni, és volt, amikor elutasítottam minden segítséget. Egyszer arra ébredtem, egyedül vagyok. Falakat húztam magam köré, s nem engedtem senkit áttörni a falat. Magányomba roskadva Istent is kizártam. Már nem hagyta el ima az ajkamat, nem hallgattam senki szavára, nem kívántam Isten közelségét. –Majd megoldom én az életem- gondoltam, s semmit sem cselekedve éltem a mában. Tudtam, ez az út sehova sem vezet, de nem tudtam továbblépni, nem tudtam újra felállni, s már nem volt erőm a magam köré épített falakat lebontani. Nem volt kiút. Nem volt fény az alagút végén, nem volt hang a szélben, nem volt segítőkéz, mely segített volna… legalábbis azt hittem. De Isten sosem hagy egyedül. Mindig jelen van mindenhol, még a falak mögött is meglapul csendben, s várja a segélykiáltásokat, és segít. Felemel, ha a mélyben vagy, fénybe visz, ha sötétben élsz, új célokat ad, mikor már nem látod értelmét semminek. Ő mindig ott van, és csak a segítségkérésedet várja. Engem sem hagyott el, amikor én elhagytam Őt, ott állt csendben mellettem, s várt… Várja, mikor kéred a segítségét, várja, mikor kiáltasz hozzá. Mert Ő a Teremtőd, Alkotód. Kezeivel formált meg, s Lelkével támogat. Szerelme örök és végtelen. Ő akkor sem hagy el, mikor elutasítod, mikor megtagadod, mikor félreállítod. Hűsége végtelen, a döntés csak rajtad múlik, akarod, hogy Isten segítsen? A válasz benned rejlik! Kása Tímea
Sz. B.: Magyarul álmodott tündéri világ
Álmodtam egy világot, hol ezernyi patak halkan csörgedez, hol puha hó borítja a magas bérceket, hol szél röpíti a finom illatot, melyet millió viola szerteszét árasztott. Hol együtt játszott a bűnös és a szent, hol megnyugvásra lelt ezer idegen, hol néma és siket ujjongva tapsolt, hol leprás a némát felkarolta, és együtt mentek be a bethesdai tóba.
14
Lábnyomok
Álmodtam egy világot, hol széles dombok felett arany hárfáján énekelt a csend. Hol bíbor felhőkön át kinyújtotta karját a nyár, s úgy karolta az őszt, hogy lettek eggyé ketten, s táncoltak az igazgyöngy esőben. Álmodtam egy világot, de te úgy se láthatnád. Hallottam egy dalt, de te úgy se hallhatnád. Hisz szemedet éjsötét fátyol borítja. Füled már a durva hangokat megszokta. Mérgezett virágok illatát lélegzed, és napról napra fogy az életed.
Napsugaraim
Emese üzenete Kedveseim, megjöttem, itt vagyok most, hogy pár tanácsot adjak. Nyugi, nem tanítani akarok és persze nem is okoskodni, dehogy. Csupán tudom azt, hogy sokszor nehéz a minden nap fáradalmait elviselni. Úgy gondolom mindenkinek vannak nehéz pillanatai, amikor azt érzi semmi sem sikerülhet és semmi sem megy amihez hozzáfog. Látom már bólogatsz is és egyet értessz… hmmm… hiszen kinek nincs ilyen napja? Nehéz az ilyen napokat átvészelni, felállni és továbbmenni. De tudod bogaram, úgy döntesz, hogy te igenis kibírod… jó jó tudom nem könnyű. De gondolj bele, szóval mikor úgy döntessz, hogy igenis ér annyit az életed, hogy folytasd, akármi is történjen, a lelked megkönnyebbűl. Olyan érzés kb., mintha egy nagy terhet cipelnél, és az apró lelkedtől várnád, hogy bírja, aztán úgy gondolod segítesz rajta és leoldod a terheket. Ugye milyen jó? Egyszer csak minden szabad lesz, éled az életed, végre már az ablakon beömlő nap sugarainak is tudsz örülni. Mindegy mi van, lehet épp esik, de neked az is jól jön. Élvezed az eső illatát, az eső cseppek koppanását a tetőszerkezeten. Hallgasd csak, milyen könnyedén esnek, mintha kacagnának is. Örömmel öntözik a virágokat. Légy te is ilyen, öntözz, építs, próbáld ki magad. Tudod, hogy egy érték vagy? Nincs belőled még egy, valami olyan érték rejtőzik benned ami senki másban nincs. Valami olyat tudsz adni amilyet senki más. Na, na, ne gondolj nagy dologra bogaram, egy ölelés is hatalmas dolog, egyetlen bátorító szó is csupa szeretetet takar. Ne felejtsd, hogy ezek a szavak, tettek nem csak a rossz és szomorkás időkben jönnek jól, az embernek néha jól esik egy meglepi ölelés. Hiszen annyi, de annyi szeretet van benne, amit el sem tudsz képzelni. Képzeld el még az örömet is fokozni tudja, bizony ám ! … Na gyerünk, ne kéresd magad futááás! Öleld meg a hozzád legközelebb alló embert, nézd csak milyen kis görbület fog megjelenni arcocskáján. Tudod, mikor valakit bátorítasz, átsegítesz egy nehéz pillanaton vagy épp semmit sem teszel csak mellette vagy, a lelked örül, mosolyog és nagyon de nagyon jól érzi magát. Hmm… most épp eszembe jutott egy kicsinyke kis idézet : ,, A lelket bizonyos varázslattal gyógyíthatjuk, s e varázslat a szép szó.” Néha elég, ha csöndben meghúzódsz, és nem felejtkezel meg arról, hogy egy kis szónak hatalmas értéke van, mely nyomot hagy mindenkiben. Csak légy néha résen és figyelj. Figyelj arra, hogy mikor vagy túl sok, és majd idővel észreveszed, hogy akiknek számítasz és akik szeretnek téged, mindig ott lesznek a szíved mélyén. Hiszen, ha egy embert barátodnak fogadsz, egy kis darabot adsz neki a szívedből, egy féltve őrzött darabot. Néha nehéz megpróbáltatások elé kerülsz, olyan mélyre mész le, hogy talán az fordulhat meg benned, hogy elzárkózz. Hogy ne adj többé senkinek semmit, a maradék darabokat tartsd meg magadnak... Eltalátam ugye? – már biztosan azon tűnődsz, hogyan kellene végleg elzárd magad az ölelésektől, a bátorító szavaktól, úgy mindentől és mindenkitől. Mert hát, ha így cselekszel ugyebár, nem bánthat senki és nem ér több csalódás és legalább azok a megtért, bár, de apró darabok még megmaradnak neked. Jogos ! Így ez észszerűnek tűnik, kedveském. De amint te úgy döntessz, hogy kizárod magad a körülötted lévő csodálatos világból bezárod a lelked, így többé már a nap sugarait sem látja majd, és az esőcseppek kacagó hullását sem. Nem maradsz egyedül, megígérem. Ne próbáld magad elzárni, nem jó döntés, higgyj nekem,
Lábnyomok
15
tapasztaltam, én már kipróbáltam. De, amint nekifogsz ennek az ölelés mentes túrának, idővel észreveszed, hogy már nevetni sem tudsz úgy igazán,. Tudod, az a jó mélyről jövő hasfájós kacagásról beszélek, az, amitől már könnyed is patakokban csorog. Aztán pedig könnyed sem marad, mert rájössz elfáradtál, belefáradtál abba, hogy harcolj. Mindent megpróbáltál, úgy érzed mégsem jó, mégis ugyan ott vagy, mindenki boldog, csak te vagy szomorú, és érzed így nem jó, de mégsem mozdulsz, hogy tegyél érte. De ne kényelmesedj el, ne merészeld! Ha úgy látod, semmi sem jó, ülj le, nyugodj meg és gondold végig, mi az, amit eddig tettél, mit tehetnél még annak érdekében, hogy a lelked újra jól érezhesse magát. Gyakran nem veszed majd észre, hogy néha elég egy csendes délután egy bögre teával ahhoz, hogy megnyugodj odabennt. Nem feltétlen kell az a nagy nyüzsgés, és hogy mindig mindenkor valaki keressen. Ha nem keres, hát hagyd! Majd akkor fog mikor szükségetek lesz egymásra, ne tégy olyat, ami talán mégjobban megöli a kis szikrát lelkedben, ne bántsd őt, a törékenyt. Mert, ha egyszer összetöröd hiába ragasztod össze, ahányszor csak fájdalmat érzel, azok a törésvonalak fognak a legjobban sajogni. Tudod, a lélekre nem létezik protézis, megfoghatatlan, könnyed és nagyon de nagyon törékeny. Viszont te magad vagy az egyedüli, aki ápolhatod, védheted és akárhányszor padlóra is kerül újból össszekaparhatod és megsegítheted. Légy jóba önmagaddal, így sosem leszel egyedül, igenis lehetsz önmagad támasza. Oké, oké most azt gondolhatod, hogy persze nem lehet mindig így, ez igaz. Néha kellenek emberkék, hogy meghallgassanak, de ne várd el azt, hogy valaki mindig meghallgasson és mindig ott legyen, melletted. Hiszen, ha önmagaddal sem vagy megelégedve és önmagadat sem szereted akkor majd meglátod másokat sem tudsz szeretni. Tégy rendet a lelkedben! Nem később, nem majd akkor amikor időt talász rá, a legalkalmasabb pillanat a most! Fontos mindig maradj higgadt, és mielőtt úgy éreznéd teljesen magad vagy, mindenki cserben hagyott, gondolkozz el azon miért van ez így. Lehet ugyanis, hogy ott vannak körülötted, csak nem látod, nem akarod észrevenni mert mindig többre vágysz. Nem elég az, ami van, ami most van, neked sokkal több kellene. Végy egy nagy- nagy levegőt és fújd ki lassan, tisztázd le magadban, hogy most épp miért szomorkodsz és miért érzed magad ilyen ,,hagyjatok békén, nem érdekel semmmi” hangulatban. Falakat építhetsz, de ezzel kizárod a jó dolgokat, persze a falak is jól jönnek arra, hogy megvédd magad, és tudom, nehéz, de lassan rá kell jönnöd arra is, mi az, amit ki kell zárnod, és mi az, ami előtt le kell bontanod. Lesz majd rengeteg pillanat, amikor rosszul döntesz, és olyat engedsz be, akit még az előszobába sem lett volna szabad, vagy épp olyat zársz ki, aki épp segítene neked. De majd a nagy harcok és döntések között azt is észreveszed, hogy aki tényleg oda legbelülre tartozik, megmássza ezt az óriási falat, és tudod mit fog mondani: Héj ez nem is volt olyan nehéz! Itt vagyok, és itt leszek bármi lesz is! Te pedig örömmel fogadod majd és sok – sok öleléssel. Szóval bogaram, egy dolgot tegyél meg kérlek nekem (aztán ha megfogadod jó, ha nem, hát nem): légy kitartó magadhoz, szeresd magad és lásd meg az értékeidet hiszen annyi van benned, lehet te természetesnek tartod őket, de megfelelő időben nagyon sokat érnek. Tudod miért? Mert szívből adod őket. " Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni." (Henry van Dyke)
16
Lábnyomok
Készítsd magad!
Sok sikert az elkészítésükhöz!
Lábnyomok
17
Képzelt riport ...valaki mondja meg... Anna: Készen álltok az expedícióra? Erhard: Irány a hegycsúcs! Dusán: Álljunk meg egy pillanatra, azért ez nem egy sétagalopp, még senki nem mászta meg ezt a hegyet. Erhard: Ja, ja. De ha mi most megmásszuk, akkor már igen. Dusán: Nem lesz az olyan egyszerű... Erhard: Mielőtt belekezdesz. Gondolj már bele: készen vagyunk, nem félünk a bukástól, a magasba törünk, sikerünket aranykönyvbe jegyzik majd fel, példaképek leszünk, változást hozunk az egész világ életébe! Dusán: Igen csakhogy ez a változás egy tervvel kezdődik. Annak sikere számos dologtól függ. Az elkötelezettség mélységétől. A cél iránti szenvedélytől. Az új irány elfogadásától. Az akadályok legyűrésébe fektetett elhivatottságtól... Anna: Dusán te már tapasztalt hegymászó vagy, sok kudarccal és sikerrel a hátad mögött, hogyan értékeled az eddigi pályafutásod? Dusán: A pályafutásom eleje olyan volt, mint egy hullámvasút. Az első csúcsom megmászása után azt hittem, hogy mindig minden célom sikerülni fog, határ a csillagos ég. Aztán jöttek a pofonok, és az első pofon után azt hittem, hogy már sohasem leszek képes a hegyek meghódítására. De ezek a mélységek tanítottak meg az alázatra, az alázat nélkül pedig ma nem lennék itt. Anna: Minek köszönhető az, hogy annyi év után még kőkemény fizikai terhelésnek teszed ki a szervezeted, “csak” azért, hogy felérj a hegy tetejére? Dusán: Volt egy súlyos balesetem, miután össze kellett szednem magam, kimenni és újra elindulni. És újra megcsinálni, és még jobban, mint előtte (...). Nem álltam készen arra, hogy feladjam. Bár rettegtem folytatni, nem voltam képes feladni a célomat, a szenvedélyemet, az álmomat, az életemet. Anna: … szóval a szenvedély? Dusán: Tudod, a nagy táncos Martha Graham azt mondta: A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt váltak naggyá. A szenvedély mindenképpen fontos tényező. Azt gondolom, hogy Isten is szenvedélyesen szereti a ‘munkáját’, azért áll még a föld, azért élünk mi. Ádámtól kezdődően, Izraelen át egészen napjainkig, a hithű királyok, a próféták, a kereszt bizonyítja Isten szenvedélyes szeretetét, egyszerűen képtelen kiverni a fejéből az emberiséget… S én is képtelen vagyok kiverni a fejemből a hegymászást, s tudom ez Isten ajándéka. Anna: Erhard, te, mint kezdő, hogyan vélekedsz a hegymászásról? Erhard: Ez az álmom, s hosszú idő után teljesül. Anna: Mit szólt a közvetlen környezeted, amikor megmondtad, hogy ezt szeretnéd csinálni? Erhard: A legtöbben hittek abban, hogy úgy sem sikerül, s csak az időmet vesztegetem… Annyi időt töltünk akarással, törekvéssel, kívánságokkal. De a “nagyravágyás” jó. A becsületes dolgokra törekvés igenis jó. Álmodni jó!
18
Lábnyomok
Anna: Mi lesz, ha nem sikerül megmászni a hegyet? Erhard: Szeretek inkább pozitívan gondolkodni. Dusán: A "sikertelen" kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek"… Anna: Üzentek valamit azoknak, akik épp most különböző “hegyeket” másznak meg az életükben? Erhard: A himnuszunkat: Ha viharon sétálsz keresztül, Emeld fel a fejed, És ne félj a sötétségtől. A vihar végén Ott az aranyló ég, És egy pacsirta édes ezüst dala. Menj tovább, át szeleken Menj tovább, át az esőn, Akkor is, ha álmaid elvettetnek és tovaszállnak... Menj tovább, menj tovább reménnyel a szívedben, És sohasem leszel egyedül, Sohasem leszel egyedül! Dusán: Isten megígérte: Sohasem leszel egyedül! (A riport sikeres és kevésbé sikeres (bár ez nagyban függ attól, hogy milyen szemszögből nézzük) emberek mondásait/véleményét is tartalmazta)
Denise George önéletrajzi ihletésű regényében rendkívüli írói tehetséggel tárja elénk az öreg, alkoholista hajléktalannal való találkozás történetét. A hagyományos keresztény értékeket valló, jól szituált polgári családban felnőtt főhősnőre drámai erővel hat a mérhetetlen nyomor, szenvedés és erőszak, amellyel fiatal lelkészfeleségként új lakhelyén szembesül. A Johnny Cornflakes- szel való találkozás a szó szoros és átvitt értelmében is fenekestül forgatja fel korábbi életét. Válasza mindezekre a félelem, a gyűlölet és az egyre erősebb menekülési kényszer. Jöhet-e fordulat, amelynek átalakító ereje erősebb mindezeknél? Van-e esély még a felebaráti szeretetre? “Éreztem, hogy megbillen alattam a szék, és egyensúlyomat vesztve hátrazuhanok. (…) Miközben teljes megalázottságban a padlón feküdtem, csak egy dologra tudtam vigaszképpen gondolni: de jó, hogy anyám ezt nem látja! (…) A csattanás, zuhanás és a merőkanál csörömpölő hangjára Johnny is elősietett a konyhából, s még mielőtt rémült vendégeink bármit tehettek volna, ételtől maszatos kezével megragadta a derekamat és megpróbált fölemelni. Az időközben kiürült whiskys üveget a hóna alá csapta. Ezen a ponton maradék keresztényi önuralmam és illemtudó neveltetésem cserbenhagyott. - Azonnal vedd le rólam a kezedet és takarodj innen, te részeg disznó! – üvöltöttem magamból kikelve.”
Lábnyomok
19
- Miért jó az elefántnak, hogy piros a szeme? - ??? - Hogy jobban el tudjon rejtőzni a cseresznyefán. Láttál már cseresznyefán elefántot? - Nem! - Azt jelenti, hogy jól elrejtőzött!
A stewardess kérdezi az utastól: - Parancsol vacsorát? - Miből lehet választani? - Igen vagy nem.
Két birkapásztor beszélget: - Neked hány birkád van? - Fogalmam sincs! - Hogyhogy nem tudod? - Hát eddig akárhányszor megpróbáltam megszámolni a birkákat, mindig elaludtam.
Két kutya beszélget a háztetőn: - Hogyan jussunk le innen? - kérdi a tacskó. - Szerintem ugorjunk le! - mondja a bulldog. - Persze, hogy nekem is így belapuljon az orrom, mint neked?
Összedolgoztak: Ghirasin Emese, Kása Tímea, Mihály Elvira, Mihály Emese, Mihály Izabella, Nyeste Zsolt, Soós Zsuzsi, Szabó Anna 20
Lábnyomok