Page 1

Református Ifjúsági Folyóirat III. évfolyam, 2. szám

2013. július- augusztus Oldalszám: 20 Ár: 3 RON Megjelenik: kéthavonta

Egy ház berendezve szeretettel… Egy ház berendezve szeretettel… Ezt hívjuk otthonnak, nem? Egy otthon “berendezve” emberekkel… Ez lenne a család. S így el is jutottunk a témánkhoz: CSALÁD! S most akkor felteheted te is azt a kérdést amit én… (szeretnék elnézést és megértést kérni az örökifjaktól, hogy letegezem önöket, azonban engedjék meg nekem ezt az illem kihágást); Nem tudtatok valami jobb témával előrukkolni, miért kell a családról olvasnunk 2-3 oldalon át? Benne élünk, semmi extra nincs benne, meg amúgyis miden család más, most olvassak egy általános cikket a családról?! Mégis mit nem tudok én már a családról? Higgyétek el, bármilyen általános is ez a téma, nagyon nehéz volt összehozni ezt a cikket. No, de akkor itt le is szögezném, hogy nem fogok semmi olyat mondani amit még ne tudnátok a családról, de megpróbálok nem csak egy tucat cikket írni. Ha ezek után még kedved van végig olvasni az irományom, akkor remélem te is érdekesnek találsz majd egy két dolgot, illetve az interjúkat. Mivel ez egy keresztyén lap, a dolgokat a Biblia tükrében probálom meg elétek hozni.

Vágyálomtól a házasságig! Szerelem, párválasztás; mind ismert fogalamak számunkra, nagyon gyakran előjön ez a téma konfereciákon, táborkban stb. A helyzet az, hogy Isten minket ebben a témában is vezet, már azt aki valóban hallgat rá és meghallgatja Őt.

„Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanná legyenek.” Kolossé 3, 18-21

Tartalomjegyzék Egy ház berendezve Számomra a család Megbecsülni Jöjj, mondjunk hálaszót Választottam Megtérésem utáni harcaim Ajánlók Nevess velünk A pszichológia szemüvege Következzen Saját tollból Hirdetések, üzenősarok

1 5 6 7 8 10 12 13 14 15 19 20


2

Érdekes, hogy Isten adott egy keretet, amibe mi szabadon mozoghatunk, erről a keretről olvashatunk a 4Móz 36,6-ban “Akikhez jónak látjátok, ahhoz menjetek feleségül. De csak atyjuk törzsének háza népéből valóhoz menjenek feleségül.” , az 5Móz 7, 3-4 “Sógorságot se szerezz velük. Leányaidat ne add fiaikhoz, és leányaik közül se vegyél feleséget fiaidnak, mert eltérítem fiaidat éntőlem, és más isteneknek fognak szolgálni.”, illetve a számomra legtöbbet mondó 2Kor 6, 14-15 “Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze van az igazságnak a hamissághoz? Vagy mi közössége van a világosságnak a sötétséggel? És milyen egység lehet Krisztus és Beliál között? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez?”. Röviden annyi lenne, hogy hivő ember ne kössön házasságot hitetlennel. Ugyanakkor szeretném azt is megemlíteni, hogy láttam már olyat is, hogy egy keresztyén és egy nem hívő házásságnak az lett a gyümölcse, hogy a hitetlen megtért. Vagyis vannak csodák, de azért könnyeb valakit a székről lehúzni, mint valakit felhúzni arra a székre. Szóval párválasztés előtt állok, a jelszó ki van adva: Térdre!

Házzasság Hát nem élek házasságban, sőt nem is igen gondolkodom még ezen, de azért mégiscsak a házasság a család alapja, nem mehetek el mellette szó nélkül. Kezdetnek itt is van, egy párbeszéd az Árnyjáték című filmből: - A házasság maga a vég. - Szerintem meg a kezdet. - Armageddon. - Születés. - Rabiga. - Rendszer. - Egy nő szolgálata. - Élő és működő kapcsolat. Két ember szövetsége, esetleg gyermekáldás a magányos öregség ellen. Szóval a házasság egy kapcsolat két egymást szerető ember között. Ma az élettárs fogalma fényesebben tündököl elsötétülő világunk egén, mint a házastárs fogalma. Elvégre mégiscsak kevesebb papírmunkával jár megszabadulni élettársunktól, ha ráununk; a házasság meg amúgyis csak egy papír, attól nem szeretjük jobban egymást. Gondolom az előző mondat második felét már mi is sokszor hallotuk, nem hívő emberektől; legalábbis remélem, hogy Isten gyermekei tisztábban vannak azzal, hogy az Isten rendelte az ember számára ezt a szent köteléket, amit Ő meg szeretne áldani, de ezt az áldást akkor tudja megadni, ha mi kérjük és betartjuk az Ő feltételeit. A házasélet boldogsága nem következik be automatikusan, még akkor sem, ha keresztyének házasodnak össze. De Jézusnál biztosabb alap nem létezik, még a szerelem sem megbízhatóbb alappílér (legújabb kutatások szerint a szerelem kb. 3 évig tart, utána, ha minden jól megy, szeretetté és tiszteletté alakul át (…semmi sem vész el, csak átalakul ) Mivel nem tapasztaltam még a házasság mélységeit és magasságait, nem szeretnék jobban belemenni a témába, azonban néhány igeverset had osszak még meg veletek, amelyről


azt gondolom, hogy a házasságra is kivetithető: Ámós 3,3 “Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg?” - eszerint nem árt ha a felek egyhullámhosszon vannak. A folytonos kommunikáció, mint minden kapcsolatban, a házasságban is nagyon fontos és sok probléma kibontakozásának veszi elejét. “Ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt” (1Pt 3,6). Tehát kedves lánytestvéreim, a házasság lemondás a szabadságról, pusztán őszinte szeretetből? “Azután ezt mondta az Úristen: nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” (1Móz 2,18) - nincs hozzáfüzni valóm .

Szülők! „ A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” (Ef 5:1 TM) Na, róluk mit lehessen mondani, vagy inkább mit ne lehessen mondani. Néhány kulcsszó: példakép, vezér, alap, felelősség, megoldás, feltétel nélküli elfogadás, gondoskodás, parancs, szigor, kötelesség stb. Abban biztos vagyok, hogy nem könnyű szülőnek lenni, hiszen az ahogy élnek, az nem csak a saját, de a gyermekeik életében is következményeket von maga után, sőt akár az egész világra is kihathat. Ennek példájára itt egy történet: Évekkel ezelőtt egy zsidó fiú nőtt fel Németországban. Csodálta apját , aki mindent megtett, hogy a családja életének a központjában a vallásuk legyen. Minden héten elvitte őket a zsinagógába. Amikor a fiú tizenéves lett, a család arra kényszerült, hogy egy másik városba költozzön, ahol nem volt zsinagóga, csak egy evangélikus templom. Egyszercsak az apa bejelentette, hogy mind evangélikusok lesznek, mert ez „jót tesz az üzletnek”. Zaklatottan és haraggal tele, a fiú Angliába ment tanulni. Napjait a British Múzeumban töltötte, ahol könyvet írt. Könyvében új világnézetet mutatott be és olyan mozgalmat gondolt ki, amely megszámlálhatatlan milliók életébe került. A fiú Karl Marx volt, a kommunizmus atyja. A történelmet örökre megvátoztatta egy apa, aki eladta elveit a profitért.

Boldogmondások szülőknek! „Boldogmondások szülőknek” című írást negyvenöt évvel ezelőtt írta Marion E. Kinneman, amikor lányai hat unokáját nevelték „Boldogok, akik békét teremtenek, ha a tej kiömlik, vagy ha valaki a sárba esik, mert azoké a gyermekkor királysága. Boldog az a szülő, aki nem hasonlítgatja gyermekét másokhoz, mert mindegyik értékes a saját növekedési ütemében. Boldogok, akik megtanultak nevetni, mert ez a gyermekek világának zenéje. Boldogok és érettek azok, akik harag nélkül tudnak nemet mondani, megadva ezzel a gyermeknek a határozott döntések biztonságérzetét. Boldogok, akik a következetesség ajándékát bírják, mert ezzel megkönnyítik a gyermekkort. Boldogok, akik elfogadják a növekedéssel járó ügyetlenkedéseket, mert ők különbséget tudnak tenni a megrongálódott bútorok és a sérült személyiség között. Boldogok, akik taníthatóak, mert a tudás megértést hoz, a megértés pedig szeretetet. Boldogok azok a férfiak és nők, akik szeretetet tudnak adni

3


akkor is, ha sötét a láthatár, mert ezzel a legnagyobb ajándékot adják egymásnak, gyermekeiknek és egyre táguló körben embertársaiknak.” U.I. Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé. A gyermekneveléshez család kell. (Papp Lajos)

Nagyszülők!

4

“Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékesskge: az atyák.” (Péld 17:6) „Senki sem képes arra, amit a nagyszülők tesznek a kisgyerekekkel. Mintha csillagport szórnának a kicsik életére.”/A. Haley/ Azt hiszem ennek a szónak hallatán, hogy nagyszülő, mindenkit a nyugalom és a finom illat érzése tölt be. Nem is tudom, lehet rosszat mondani a nagyszülőkről… persze lehet, mikor nem értik meg azt, hogy én mit szeretnék és miért szeretném. Azt hiszem ezt hívják generációs különbségnek. A nagyszülőkön is hatalmas a felelősség, hiszen ők is példaként járnak előttünk. A tesómmal utazás közben beszélgettünk, s többek között szóba jött egy igen népes keresztyén család, s a tesóm ezt mondta: “…látszik, hogy Isten mennyire megáldja az utódodat. Mindegyikük tehetséges valamiben, s ezt a többségük jól ki is használja”. Azt gondolom, hogy a nagyszülők sokkal bölcsebbek és tapasztaltabbak mint én, ezért én csak az ima fontosságát szeretném kiemelni, az unokákért, s ezzel együtt a jövőért.

Gyerekek/ Testvérek! “Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.” (2 Móz 23:24) (Ugye sejtettétek, hogy ez az igevers lesz kitéve?) Eszetekbe jutott-e valaha, hogy Isten után a szüleinknek köszönhetjük az életünket, s, hogy ezt meg is kéne köszönni? Tudom, hogy néha “nagyon nehéz” a szülőkkel, nagyszülőkkel, nagytestvérrel, kistestvérrel, de probáljunk meg belegondolni olyankor abba, hogy általuk milyen gazdagok vagyunk… igazán gazdagok. Tudjátok, hogy mire jók a tesvérek? Hogy szekálják egymást, hogy megnehezítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt léthez. “Testvérek. Micsoda Isteni adomány! Ezt sose vegyétek magától értetődőnek! Adjatok hálát érte mindennap! Vigyázzatok egymásra!” (Lisa Jewel) Van még valami amiről beszélni szerettem volna, de már igy is túl hosszúra sikeredett, Krisztus vére szerinti család. Ha van egy ilyen családod, akkor te már átélted azt a mennyei angyali közösséget, ami többet ér mindennél, ők azok akikkel együtt harcolsz a fronton, akik tovább buzdítanak, akik végig melletted állnak, ez az a család ami örökre szól. Szabó Anna


Számomra a család… Biztonság. Szerintem legtöbbünknek ez jut eszébe, amikor a családról, saját családunkról van szó. Sokáig nem értettem, hogy miért olyan fontos, hogy megbecsüljük, miért kell sokszor olyan nagynak tűnő áldozatokat hozni érte (halkabban hallgasd a zenét, halkabban nézd a TV-t, „néha” takaríts a szobában, mikor édesanyátokat már a frász kerülgeti attól a „szemétdombtól”, ami ott van, és még sorolhatnám). Egyetemistaként nekem is átalakult a család fogalma, főleg, ha több hétig nem jövök haza. A gondolat, hogy végre hazaérhetek, az ismerős arcok, az utca, ahol felnőttem mind biztonságot adnak. De az a gondolat, hogy végre beléphetek a házba, hogy találkozhatok a szüleimmel és a testvéremmel, hogy megpuszilhatom őket, az egyik legcsodálatosabb dolog. Hála. Ha a családomra gondolok, hálás vagyok. Én a család által tanultam meg igazán hálás lenni Istennek. Sokkal közelebb érzem magam Hozzá, ha a családomért vagyok hálás neki. És nem csak Istennek vagyok hálás, hanem nekik is, amiért olyan sokszor kiálltak mellettem, még akkor is, amikor én nem láttam a kiutat. Ők voltak azok, akik feltétel nélkül megbíztak bennem, és mindent megtettek annak érdekében, hogy meglegyen mindenem, hogy semmiben ne szenvedjek hiányt, hogy becsüljem meg a kapott dolgokat, hogy meg tanuljam szeretni az embereket, hogy legyen célom, álmom, vágyam, és hogy küzdjek is értük a végsőkig. Szeretet. Feltétel nélküli szeretet az, amit a család biztosít. Velem ez történt. Feltétel nélkül szerettek, legfőképpen akkor, amikor nem érdemeltem meg.

Ugyanúgy szerettek akkor, amikor jó eredményeket értem el, ügyes voltam valamiben, kemény harc után győztesen álltam a csúcson, és ugyanúgy szerettek akkor, amikor elestem, elbuktam, kudarcot vallottam. Szeretet az, amikor a család együtt van, és semmi különöset nem csinálnak, csak élvezik egymás társaságát, nagyokat kacagnak egymáson, vagy filmet néznek, sőt, akár együtt tevékenykednek valahol. Családon belüli (de kívüli is) szeretet az, amikor kitartanak egymás mellett a problémák mezején. Amikor nem széthúzás, veszekedés, egyet nemértés, vádaskodás van, hanem együtt próbálják megoldani a problémát, támogatják egymást, ugyanakkor felnyitják a másik szemét, ha az éppen rosszul akar dönteni. Így is fogalmazhatnék, hogy keményen szeretik egymást. Isten. A legfontosabb! Ő az, aki megáldja a családokat, aki vezeti őket, aki szereti őket, és ha bárki érzi Isten szeretetét, az feltétel nélkül tovább is adja. Ő az, aki egybeköti a családot, és amit az Isten egybekötött, azt ember el ne válassza. Figyeljünk oda azokra az emberekre, akikkel együtt élünk, mert a családnál csodálatosabb dolog kevés van. Szeressük őket, minden helyzetben, és áldások sorozata fog érkezni Tőle, aki saját családját, a legféltettebb kincsét adta értünk, nekünk, hogy megismerhessük és gyakorolhassuk a feltétel nélküli szeretetet. Mihály Emese

5


Megbecsülni- értékelni

6

Sokszor nem becsüljük meg, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy van családunk, aki szeret minket és tanítja a jót. Viszont, mi gyakran zúgolódunk, ha a szülők megmondják nekünk, hogy mi lenne a legjobb, mi illik egy hívő gyermekhez. Nem értjük meg, hogy nekünk csak a legjobbat akarják, hogy csakis a javunkra akarnak szolgálni azzal, hogy intenek bennünket. Vannak árvák, akik az utcán nőnek fel, mert a szülei meghaltak, vagy legrosszabb esetben, nem kellett nekik. Ők mégis valamiért tudnak örülni. Ha valaki megszánja őket egy száraz kenyérrel, annak úgy örülnek, mint mi egy új telefonnak. Viszont ők nem tudhatják, és nem érezhetik, hogy milyen melegség és harmónia tölthet el minket családunk körében, ők csak az ürességet, a hiányt érzik. Mi, akik családban növekedhettünk fel, gazdagok vagyunk. Mi kimondhatjuk, hogy megvan mindenünk, egészségesek vagyunk és van családunk, akik az Istennel való közösségbe visznek, a jó útra terelnek minket és imádkoznak értünk szüntelen. A sok törődés, intés a rossztól, a kísértésektől – bár néha egy kis kiabálással, fenyítéssel is járt – csak arra szolgált, hogy jobbak legyünk, és ha majd megnövünk, hálásak leszünk, mert érezzük a törődést, amit kaptunk tőlük. Egyszóval, emberré akarnak minket faragni, hogy meg tudjunk állni a nagyvilágban. Fogadok, hogy senki sem harcolja ki magának a veszekedéseket nap, mint nap. Néha, amikor látjuk, hogy a körülöttünk levő ember ingerült, próbáljunk ne arra gondolni, hogy megbántott, hanem a büszkeséget félretéve legyünk türelmesek, ahogy az ige is írja: „A szeretet hosszútűrő, kegyes. A szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A SZERETET SOHA EL NEM FOGY!” ( 1Kor 13:4-8) Néha ki kell törjünk a büszkeségünk darabkáiból, hogy mások megnyíljanak előttünk. Hitben és szeretetben kell élnünk. Bele kell lássunk néha mások helyzetébe. Amikor apa azt mondja nekem, hogy ügyeljek a kistestvéremre, míg ő elvégzi a dolgát, én ahelyett, hogy azt gondolom ,,Nem akarok rá vigyázni.”, próbálok megértő lenni. Így látszik a mi életünkben, hogy szeretetben élünk és sóban fűszerezett. „Próbáljuk meg életünk tégláit óvatosan, hibák nélkül rakosgatni fel a tetőre, hogy ne hiábavaló legyen'' és mindig figyeljünk Isten akaratára a mi életünkben. Figyelni azt, hogy mi van az Ő dicsőségére és mi nem. Tehát tördeljük le büszkeségeink főoszlopait, hogy ne legyenek utjainkban. Szeretetben, harmóniában élve, békét és melegséget árasztva a körülöttünk levőkre, hogy még sokan megismerjék a Szabadítót általunk.

Bóné Bernadett


7


~Bizonyságtételek~

8

Igazság szerint, amikor felkértek arra, hogy leírjam a történetemet nem igazán állt szándékomban, hogy tényleg megtegyem, de az Úr nem hagyott nyugodni e felől. Hiszem, hogy ez az Ő akarata és Ő munkálta ki ezt bennem, mert magamtól biztos nem vetemedtem volna rá. Nem tudom, hogy mi célja van ezzel Istennek, de tudom, hogy az én dolgom, hogy vessem el a magokat és Ő majd aratni fog a megfelelő időben. A történetem igazából úgy kezdődött, hogy a szüleim megtalálták az Urat. Az Úr munkálkodott és hatalmas csodát tett az életünkben, megmentette a családunkat. Szüleim rengeteget imádkoztak, hogy az én életemben is változás történjen, de engem nem érdekelt ez a dolog, és őszintén nem is értettem. Néhanapján elmentem szüleimmel abba a gyülekezetbe ahová ők jártak (és járunk) és kicsit meg is érintett, de ez nem volt elég. Szüleim keresztyén táborokba rendszeresen jártak, és engem is el akartak vinni minden évben, de valahogy mindig sikerült kibújjak alóla. Egyik évben viszont úgy rendezte az Úr, hogy egy héttel a tábor előtt mentünk nyaralni, és hozzá közel volt ez a tábor. Szüleim úgy gondolták, hogy a nyaralás után egyből megyünk oda. Úgy mentem el, hogy elmegyek a nyaralásra és utána majd csak hazajövök valamivel. Az Úr csodásan működik, szóval persze, hogy ott kellett maradjak. Csodák csodájára nagyon jól éreztem magam. Már akkor nagyon megfogott az, hogy látszott, hogy a táborozók életében van valami más és azok a csodák is amiket az Úr végzett az életükben. Miután hazajöttünk meg volt a lelkesedésem, de ez megint nem volt elég hosszútávra. Volt egy időszak, amikor azt gondoltam, hogy vasárnaponként elmegyek templomba, a hét többi napján meg csinálok amit akarok, és úgy minden rendben lesz, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem így megy. Nincs olyan, hogy aranyközépút! Vagy a keskeny úton jársz szüntelenül, ami az örök boldogságba vezet, vagy ha nem azon, az azt jelenti, hogy a szélesen jársz, ami a romlásba vezet. Bocsánat, hogy előreszaladtam. Egyszer a gyülekezetben hirdették, hogy lesz egy Húsvéti evangelizációs tábor. Édesanyám csak úgy tudott rávenni, hogy elmenjek, hogy csak egy napra menjek el, és ha nem tetszik, nem kell többet menjek, épp csak nézzem meg. Nagy nehezen beleegyeztem, elráncigáltam magammal az egyik barátnőmet és elmentem. Isten valahogy tényleg mindent elrendezett, hogy ott tudjak lenni. Eltelt az első nap és meg se fordult a fejemben, hogy ne menjek többet. Alig vártam a következő napot. Egész tábor alatt éreztem Isten jelenlétét és szeretetét amellyel betölt. Csodálatos volt, éreztem azt, hogy én nem tudom, hogy mi is ez pontosan, de kell nekem. Aztán szombaton volt egy hitmélyítő este, ahol énekeltünk, imádkoztunk és bizonyságtételeket hallgattunk. A végén volt egy olyan rész, hogy egy papírra felírhattuk a bűneinket és utána elégettük a papírokat. Nagyon meghitt és szívhez szóló volt. Aznap este


megkértek, hogy tegyek bizonyságot következő nap. Egész este ez járt a fejembe és úgy döntöttem, hogy nem fogok, hogy ez túl sok egyszerre. Aztán, mikor eljött a vasárnap reggel, minden más lett. Éreztem Isten szólítását és elhívását, mások által is, és úgy késztetett a Szentlélek, hogy nem mondhattam nemet. Azóta is elmondhatatlanul hálás vagyok ezért, hiszen ha Isten akkor nem munkálta volna ezt ki bennem, sok minden, sőt minden másképp lenne most az életemben. Ez volt az a pont, amikor fenekestül felfordult az életem. Elmondhatom, hogy leírhatatlanul boldog életed lehet az Úrral. Teljesen megváltoztatta a látásmódomat, egyszerűen csodálatos vele élnem a mindennapjaimat. Igen, vannak harcaim, és mélységeim, de Ő mindent a javamra fordít, és nincs az a mélység ahonnan ne tudna megmenteni, és ha belegondolunk, mekkora kegyelem az, hogy a leghatalmasabb Isten lehajol a porba, hogy felemeljen és betakarjon szeretetével. Leírhatatlan. Vele minden helyzetben van miért örülni. Szabadságot kaptam Tőle. Értelmet ad életemnek. Terve van velem. A helyzet pedig az, hogy nem csak velem, hanem veled is kedves Olvasó. Hiszem, hogy nem hiába olvasod most ezeket a sorokat. Köszönöm, hogy elolvastad, az Úr áldjon. Kocsis Bernadett

A nevem Szigeti Amália, 16 éves vagyok, és az Isten gyermeke. Szeretném veletek megosztani, azokat a gondolatokat, amelyek már egy ideje bennem motoszkálnak. Biztosan ismeritek azt a történetet, amikor egy ember éveken át várta azt a napot, amikor nyer a lottón. De az a nap soha nem jött el. Hosszú várakozás után az ember már nagyon feldúlt, és csalódott volt. Tudjátok mi volt a baj? Nem az, hogy nem volt elég szerencsés vagy kitartó, hanem az hogy a sok-sok év alatt egyetlen egyszer sem vásárolt lottószelvényt. Úgy érzem, hogy sokszor én is hasonlóképpen viselkedek, mint az az ember. Várom, hogy Isten szóljon hozzám, bátorítson, és nem történik semmi. Nem értem mi a baj, Isten miért nem foglalkozik velem? A nyáron rájöttem, hogy nem Isten az, aki távolodik tőlem, hanem én vagyok az, aki, úgy várja a csodát, hogy közben nem tesz érte semmit. Hosszú hónapjaim teltek el úgy, hogy reggel felkeltem, éltem a kis életem, valamikor délután ha volt kedvem, elolvastam egy-két verset a Bibliából, és este lefekvéskor elmormogtam pár köszönömöt Istennek, és azt hittem, boldog vagyok. Nekem annyi épp elég volt. Teljes meggyőződéssel vallottam, hogy az életemben Isten van az első helyen, de amikor az ismerőseim megkérdezték van-e kedvem este sétálni, és beülni valahova, akkor én igent mondtam. Nyugodt voltam, hisz én nem ittam, nem cigiztem, de azért szívesen leültetem olyanokkal egy asztalhoz, akik ilyeneket csináltak. Talán nem is zavart. Azzal bíztattam magam, hogy én nem csináltam semmi rosszat. Egy teljes nyaram telt el úgy, hogy úsztam a bűnök tengerén, és az ár mindig beljebb és beljebb sodort. Már nem emlékszem, hogy akkor tudatosult-e bennem mekkorákat vétkezem, de arra emlékszem, hogy egyszer sem bántam meg a bűneimet, és nem kértem bocsánatot Istentől. (folytatás a 19. oldalon)

9


Megtérésem utáni harcaim Harc a békéért

10

„Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók.” A békesség harca nem könnyű, néha meg kell verekedni érte, néha csak oda adni valamit, vagy nem szólni semmit, vagy épp inteni másokat. Erről mesélnék egy kicsit, vagyis jobban mondva pár történetet, ami igaz 6-7 éve volt, de remélem nektek aktuális lesz. Szóval kilencedik osztályban abban a kiváltságban részesültem, hogy Kolozsváron járhattam iskolába. Ennek meg voltak a maga előnyei és hátrányai. Szabadság!!! És persze román iskola. (Jó tanács: új közösségben soha ne legyetek „smekerek”, megverhetnek érte) Én ezt kilencedikben nem tudtam, pontosan már nem tudom mi volt a kezdet, de összebalhéztam egy másod éves fiúval, aki közel állt hozzá, hogy szétrúgja a hátsómat. Hála Istennek egy másik srác elvitt onnan és elkerültem a kéz és lábtörést. Pár nap múlva ugyan ez a fiú (aki meg akart verni) megjelent az ajtóm előtt és a ruhakefémet kérte. Hát ilyen helyzetbe ugyebár mit tehet az ember, odaadja a kefét. Aztán abban az évben még háromszor elkérte a ruhakefémet és többet nem akart megverni. Amikor az iskolát kezdtem, arra gondoltam, hogy új suli, új emberek, jobb, ha keményen kezdünk, és megjátszottam az osztálytársaim előtt a kemény gyereket. Szerencsémre ők nem igazán értették mit akarok, mert süket- némák voltak, persze nem mindenki, de nagy része az volt. Az egyik tornaórán, ahogy épp keménykedtem, az egyik osztálytársam megütött szerepjáték közben. Már nem tudom, hogy véletlenül vagy akarattal, de lényeg, hogy én vele is próbáltam keménykedni, őt fenyegetni. Aztán gondolkodtam, hogy én nem ilyen vagyok, és abba hagytam. De úgy döntöttem haragudni fogok a srácra. Ez jó is volt így, mig a szüleim nem hoztak nekem csomagot. Persze, egy bentlakásban egy tizenéves sosem kaphat elég ételt, szóval ez a fiú kért tőlem almát. Mit tehettem ebben a helyzetben? Csak az adakozás maradt. Lehet pár almával szegényebb lettem, de legalább ez a srác sem akart megverni többé, és mi ebből a tanulság? Légy türelmes és Isten felhozza napodat, amikor békülhetsz. Persze békeharcaim most is vannak, de inkább szóban vívom őket. Sok esetben nem értem magam, mert úgy érzem ahhoz, hogy valakivel jóban legyek, előbb jól meg kell bántsam, aztán meg megalázzam magam és bocsánatot kérjek. De jól van ez így, mert a bocsánatkérés segít megalázni magam. Ti is alkalmazzátok! Nyeste Zsolt

Türelem–válaszokat terem! Nemrég pályaválasztás előtt álltam. Régebben azt hittem, hogy ezt egy kettőre el lehet dönteni, de ahogy kiderült, ez nem igy van. Elég rég, pontosabban negyedikes korom óta, egészen tavaly nyárig a teológián gondolkodtam, persze emellett még az orvosi és a vegyészmérnöki is szóba jött. Aztán tavaly nyáron az egyik táborból úgy jöttem haza, hogy gyógypedán szeretném folytatni a tanulmányaim. (A gyógypedagógia szellemileg sérült


gyerekek tanitásával foglalkozik.) Hát itthon nem igazán repdestek az örömtől, de az Úrnak hála ez mára megváltozott. A konkrét harcom ezzel az egész pályaválasztós üggyel januárban volt, amikor teljesen összezavarodtam. Újból el kezdtem gondolkodni a teológián, sőt még az otthoni szószéket is kipróbáltam egy ifjúsági alkalmon. Egész idáig egy szent helynek tartottam, ahol nekem nem igazán van mit keresnem, de ezen a pénteki napon mégis kipróbáltam. Az ifisek lelkesedtek, s biztattak, hogy próbáljam meg a lelkészi szolgálatot. Bevallom eléggé elgondolkodtam (nemcsak a fiatalok biztatása miatt), s a kétségek közepette még a tételeket is letöltöttem, s majdnem elkezdtem tanulni a kátékat, a bibliai történeteket, énekeket. A bizonytalanság, majd az ebben a korszakban történő sirások, vajudások ráébresztettek arra, hogy nem biztam teljesen Istenre a döntést. Bizony, azt szerettem volna, hogy az Úr munkálja ki bennem a döntést, de nem igazán mertem teljesen a kezébe tenni a jövőm. Aztán megtettem… az Úrra biztam, engedtem, hogy foglalkozzon Ő ezzel a kérdéssel. S alig telt el pár nap, szépen kimunkálódott bennem a válasz. Isten a gyógypedagógia valamelyik szakterületén szeretné, hogy munkálkodjak, s bízom benne, hogy azt is ki fogja munkálni, hogy pontosan hol is. Sokan próbáltak lebeszélni, s eltántorítani a választástól legfőképp édesanyámon keresztül, de ezek mellett bátorítást is kaptam. Sokak szerint elhívatásom van. Nem tudom, hogy így kell-e ezt nevezni, de bízom Istenben és az Ő akaratában, s tudom, hogy Ő a legjobbakat fogja kihozni ebből. Szóval Isten a türelmetlenségemen keresztül megtanított várni. Várni nem könnyű, legfőképp, ha szorongat az idő, de Isten mindig megadja időben a választ, s ezt tapasztalatból mondom, írom . Mihály Elvira

Feltöltekezés Június elsején éppen délelőtt olvastam a Bibliát, azon belül is a Pál apostolnak a Zsidókhoz írt levél első és második részét olvastam (amiben jó néhány Zsoltárokból idézett igevers van) és azután, hogy ezt elolvastam, valami ürességet éreztem magamban. Valahogy nem szólt hozzám az Ige, majd úgy döntöttem imádkozom Istenhez, hogy szüntesse meg bennem ezt az ürességet. Próbáltam bízni most is Istenben, mert tudtam, ahányszor Bele vetettem a hitem, mint a bizalmam, egyszer sem csalódtam. Akkor is próbáltam így tenni, de valahogy elképzelni nem tudtam hogyan tudná megszüntetni ezt az ürességet, így aznap délelőtt nem szólt hozzám az Ige, de ennek ellenére mégis bíztam. Szombati napon volt ez, amikor ugyanis Ifjúsági alkalom szokott lenni a Bajai Baptista imaházban este. Mindaddig nem történt semmi, de aznap este Isten szólt hozzám, mert e napon az angyalokról volt szó az este folyamán. Annyit hallottam ott, és annyira jó kiegészítést tapasztaltam Istentől! Emlékszem, akkor, amikor a gyülekezetünk lelkipásztora tartotta az alkalmat és azt mondta körülbelül 6 éve nem volt erről tanítás. Azt se mondhatom, hogy ez valamiféle véletlen, mert ez nem az, ez egy isteni csoda. Írtam valahol a közepén hogy elképzelni nem tudtam hogyan tudná megszüntetni ezt az ürességet, de ezzel szemben Lukács 18:27 ezt mondja: “Ami lehetetlen az embernek, az Istennek lehetséges.”- valóban így van ez. Ámen. Rábl Zoltán

11


E számunk filmajánlója:

A szív bajnokai

12

Sokszor láttam családokat, akik örökbe fogadnak gyerekeket, bár manapság úgy érzem, sportot űznek ebből és sokan csak plusz jövedelem miatt nevelnek gyereket. Nekik szeretném ezt a filmet ajánlani és azoknak, akik a mozi vásznain vagy a monitor előtt ülve nem arra vágynak, hogy lélegzetelállító akció jelenteket lássanak, nem is arra, hogy intrikákat, szerelmi háromszögeket, vagy megfélemlítő horror jeleneteket, hanem szeretnének önzetlen szeretet látni és tanulni belőle. „A szív bajnokai” nem kifejezetten egy keresztyén film, sőt egyáltalán nem annak készült, a főszereplője sem kimondottan keresztyén, (Sandra Bullock) aki ezért a filmért megkapta élete első Oszkárját. Az imdb-n 7,6 pontot kapott. A film egy fiatal fiúról (Michael) szól, akinek mindene egy póló, lakása és étele sincs, mert mindenki meg akar szabadulni tőle, viszont mindezek mellett becsületes és nagyon békés természetű. Egyik este találkozik Touhy családdal (akik persze jó gazdagok). Befogadják, Michaelt. Etetik, ruházzák, (mindezért semmit sem várnak viszonzásul) és később adoptálják. A film bemutatja Michael és újdonsült családja küzdelmeit, és harcait egy jobb életért, és persze mindeközben mindenki tanul valamit. De többet nem is szeretnék, remélem azért sikerült elültetnem bennetek a kíváncsiság magvait. A magam nevében csak annyit, hogy százszázalékosan elnyerte a tetszésem annyira, hogy háromszor néztem meg. Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri. A következő weboldalon tekintheted meg: http://hu.gloria.tv/?media=99003 Nyeste Zsolt

Könyvajánlónk:

Gyökössy Endre: Magunkról magunknak Már a cím is magáért beszél. Már a könyv elején olyan dolgokat tudhatsz meg magadról, amit talán még nem is hallottál. A könyv végigvezet az élet alapvető dolgain, problémáin. Már a bevezetőben megismerheted, hogy, mi is az a tudat. Tovább olvasva a lélek és test kölcsönhatásáról kaphatsz információt. Mivel keresztyének vagyunk és hiszünk, a lelkünket is meg kell ismernünk és értenünk. A további fejezetekben olvashatsz a félelemről, a lelki görcsökről, a férfilélekről és női lélekről, az álmokról, az akaratról. A második fejezet a Másokról másokért gondolat körül forog. Ugyanis többet megtudhatsz a lelki gondozásról, illetve a mások segítéséről. Válaszokat kaphatsz a kérdéseidre, és jobban megismerheted a családod, barátaid lelki világát. Szóval azt ajánlom, olvasd el!  Soós Zsuzsanna

Kötés: Keménykötés Oldalszám: 214 oldal Ár: 25 lej


Két rendőr beszélget: - Hallom új kutyátok van. Milyen házőrző? - Ne is mondd, csak a bajnak van! - Hogy-hogy? - Tegnap éjszaka is annyira ugatott, hogy nem hallottuk meg tőle, hogy betörtek a házba..

Két katica beszélget: - Képzeld, felvételiztem az egyetemre! - És? Felvettek? - Jól vagy? Hét ponttal?! ***

- Jean! Mászik a kaktusz? - Nem mászik, uram. - Biztos nem mászik? - Biztos, uram. - Akkor egy sünt öntöztem meg.

- Itt vagy, drága feleségem? - Igen édesem, itt vagyok! - Itt vagy drága húgom? - Itt vagyok bátyám. - Mindenki itt van? - Igen - válaszolja a rokonság. - Akkor miért ég kint a villany?

***

***

- Mi az, csontváz a bokorban? - A tavalyi bújócska győztese.

Te vagy a megtestesült költészet! Az ajkad Weöres, a szíved Arany, az agyad Tompa.

***

***

- Kisasszony! Megmondaná a telefonszámát? - Benne van a telefonkönyvben. - Akkor legalább a nevét elárulná? - Az is benne van a telefonkönyvben.

- Mi van messzebb tőlünk? - kérdi a tanár Mórickától. - Kína vagy a Hold? - Szerintem Kína! - Miből gondolod? - A Holdat innen is látni! Kínát nem!

***

*** Bíró a vádlotthoz: - Kéri a következő kérdést, vagy megáll három évnél? *** - Hát magával mi történt? - érdeklődik Kovács a szomszédjától, aki mankóval ballag ki a lakásból. - Közlekedési baleset ért. - És mankó nélkül egyáltalán nem tud járni? - Az orvosom szerint igen. Az ügyvédem szerint nem.

*** - Melyik az az állat, amelyiknek 2/3-a zsír? - A zsiráf! *** - Melyek a világ legbizonytalanabb állatai? - A mitévő legyek.

*** A rendőr megállítja a teherautót. - Már harmadszor szólok, hogy folyik az autója! - Én meg már harmadszor mondom, hogy locsolókocsi ! *** - Miért jobbak az újságok, mint a televízió? - Próbáltál már legyet tévével agyoncsapni? *** - Mit csinál a lyukas markú bíró? - ??? - Ejti a vádat. *** Idős néni bemegy malacka boltjába. Malacka éppen másra figyel. Néni a Malackához: - Elnézést kérek! - Nem árulunk!

13


A család- pszichológia szemüvegével

14

Biztos vagyok benne, hogy már hallottuk ezt a kijelentést: „Az ember megválogathatja barátait, de a családját nem.” Igazából soha nem tudtam elképzelni azt, hogy más legyen az apám, az anyám, vagy mások legyenek a testvéreim. Persze, volt olyan időszak, mondjuk mikor összevesztünk, hogy inkább lettem volna más gyereke, de ez soha nem tartott 5 percnél tovább. Én úgy gondolom, hogy azok közé a szerencsés emberek közé tartozok, akik kijelenthetik azt, hogy jó helyre születtek. De egy kicsit félretéve a személyeskedést, nézzük meg, hogy a pszichológia szemüvegén keresztül mit is jelent a család. Meghatározás szerint, (N. Kollár Katalin, Szabó Éva) „A családi rendszer egy olyan egység, amelynek jól felismerhető, egyedi sajátosságai vannak meghatározott működésmódokkal és szabályokkal.” A család, mint rendszer az a funkciója, hogy a család működőképességét fenntartsa anyagi és érzelmi területen, illetve, hogy gondozzon és neveljen. Összetételét tekintve beszélhetünk: szülői/házastársi alrendszerről (anya és apa), gyerekek alrendszeréről (testvérek), és a nemek alrendszeréről (fiú, lány, nő, férfi). Minden alrendszernek megvan a maga szerepe és helye, ám vannak esetek, amikor egy-egy családban összemosódnak a határok, akkor mondjuk azt hétköznapi nyelven, hogy a gyerek kezd parancsolni. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg a szülők feladata a családon belüli szabályok felállítása. Ha ezeket a szabályokat a gyerekek is megértik, és ha a mindennapi életben gyakorolják, akkor a határok is megmaradnak. Megkülönböztethetünk egymástól különféle családtípusokat. Az első típus a Tekintélyelvű család, ahol meghatározott normákhoz való alkalmazkodást követelnek, és az engedelmességre fektetik a hangsúlyt. Az Irányító család esetében a hangsúly a kontrollon van, amit megbeszéléssel és indoklással érnek el. Az utolsó típus az Engedékeny család, itt kerülik a túlzott kontrollt, és úgy gondolják, hogy a gyereknek önálló döntéseket kell hozniuk. Mindhárom esetében megvannak az előnyök, és a hátrányok, azonban a kedves olvasó eldöntheti, hogy ő melyikbe tartozik, illetve, hogy melyik a számára kedves. Az azonban bebizonyított tény, hogy a tekintélyelvű család gyerekei nagyobb önbizalommal, erősebb önkontrollal, és nagyobb kíváncsisággal rendelkeznek, mind a másik két típus esetében. Sajnos, a mostani időkben rengeteg nem ép családdal találkozunk, ahol a szülők elváltak, leány-anyákkal és árvákkal. Ezekben a csonkacsaládokban sajnos a gyerek személyisége nem fejlődik kellőképpen. Hiába tartja azt az anya, hogy ő tud apja is lenni a gyerekének, mert ez nem igaz. Sem egy anyát, sem egy apát nem lehet helyettesíteni. Számos kutatás bebizonyította, hogy ezek a gyerekek nagyobb agresszivitással, kisebb önkontrollal, és gyengébb értelmi képességekkel rendelkeznek. Válás esetén pedig alvászavar,


ingerlékenység, és agresszió jelentkezhet. Ahhoz, hogy egy család megfelelően működjön, szükség van egyetértésre, kölcsönös bizalomra, anyagi háttérre, és rengeteg türelemre. De van rá eset, hogy ez sehogy sem jön össze, mert emberi természetünket annyi minden befolyásolja (hangulatunk, egy váratlan esemény, vagy akár egy nem kívánt személy). Vannak napok, amikor úgy érezzük szülőként csődöt mondtunk, mert a gyerek nem hallgat ránk, engedetlen, bármit teszünk, semmi sem akar a helyére kerülni. Egy pszichológus erre azt mondaná, hogy miután lenyugodtunk, keressük meg a probléma forrását, lássuk mi miatt omlott össze a rendszer. Legtöbbször a stressz az, ami nagyban kihat ránk, ezt legjobban a következő bizonyítja: munkahelyen megszid a főnök, mi hazamegyünk, letámadjuk a párunkat, ő mérgét a gyereken tölti ki, a gyerek pedig a sarokba hajítja a babáját. Minden, amit teszünk kihat családtagjainkra vagy közvetlenül, vagy közvetetten. Minden család az idő folyamán változik, fejlődik, a tagok és a család rendszere módosul. Nézzük csak meg Hill modelljét:  Házasodás (fészekrakás)  Gyerek születése a családban  Óvodás a családban  Iskolás a családban  Serdülő a családban  Család elbocsátott gyerekkel (fészekhagyás)  Inaktív, öreg házaspár Végezetül elmondhatjuk, hogy minden család tartópillére az anya és az apa, imádkozzunk hát saját szüleinkért az énekeskönyv szavaival: „Mennyei Szent Atyám! Megemlékezem a Te orcád előtt az érettem munkálkodó és érettem imádkozó édesapámról, édesanyámról. Óh, segítsd meg őket, óh, hallgasd meg őket, Nagy Isten! Tégy engemet méltóvá gondoskodásukra, könyörgésükre. Segíts, hogy ne legyek háládatlan gyermekük. Adj szorgalmat a munkára, igyekezetet a jóra, bűneimtől jobbulást, vétkeimtől szabadulást. Fogj össze szüleimmel, testvéreimmel s minden választott gyermekeiddel egy szent családdá, Krisztusunk megváltottjaivá, idvesség gyermekeivé, s adj minékünk boldog találkozást, Szentlelked által. Ámen.” Bíró Beatrix

Az előző számunk rejtvényének megfejtése: Mindenki azt mondja, hogy TÖRŐDJ MAGADDAL, MERT MEGÉRDEMLED. De miért ne élnél te MÁSKÉPP, MINT MÁSOK? Minket ÖSSZEKÖT valami. Valami olyanná teszi számunkra a Földet, mint AZ ÉDENKERT. Van valaki, aki RÓLUNK GONDOSKODIK, ezért érezzük magunkat BIZTONSÁGBAN. Persze minden a te döntésed. De az élet rohan, és MEGÁLLNI TILOS! Ha te azt gondolod, hogy a világ ESTE PENTRU MINE, akkor azt ajánlom, gondold át mégegyszer, és DÖNTS OKOSAN. De én ebből a szeretetből KÉREK MÉG! Mert ez a szeretet A LEGTÖBB, MI ADHATÓ. Csatlakozz, hogy neked is SZABADDÁ VÁLJON A LÉLEGZÉS!

15


Ééés most következzen egy interjú! Ágica néni (Szilágyi Ágnes) válaszol 

16

Kérdező: Tetszett-e készülni a házas életre, és ha igen, hogyan? Ágica néni: Temesváron, diákéveinket élve, született a kapcsolatunk. 19 és 23 évesek voltunk, amikor elindultunk együtt. Nem gondoltuk, hogy más célból „járnánk együtt”, mint majd a házasság. Amikor először megkeresett, eleve valami ilyesféle szót hallottam nehezen érkezni felém, hogy segítőtárs a küzdelmekben. Ennek érdekében aztán majd két évet együtt is mentünk sok helyre: ifikre, koncertekre, színházi előadásokra, látogatóba, szaladni reggelente, szülőkhöz... Sokat mászkáltunk az ifitől is: Kolozsvárra az ottani ifihez, meghallgatni a „Tékozló fiú” koncertet, Brassóba sízni, énekelni Adventkor ahova hívtak. Nagyon sokat beszélgettünk, sokszor a bentlakás előtt is, az előtérben, az ajtó előtt állva (ahol először felkeresett), hiszen este 11 után az akkori rendszabályok szerint mindenkinek otthon kellett lenni (legalább az otthon előtt). Temesvár a parkok városa: sokat sétáltunk is. Olykor egy helyre jártunk tanulni a vizsgaszesszióban, együtt jártunk kantinba, bár én soha nem szerettem ott enni (no, itt már látszott, hogy nem mindenben értünk egyet). Ez mégsem jelenti azt, hogy sülve-főve együtt voltunk. Éltük életünket a szobatársainkkal, az egyetemen. Két ember találkozik, akik közös jövőt terveznek, de a múltjuk teljesen ismeretlen egymás számára és nagyon más. Fontos megismerni egymás múltját is. Szerintem elengedhetetlen, hogy sok idő úgy is elteljen, hogy csak egyszerűen beszélgetünk, beszélgetünk vagy együtt csendben vagyunk, megbeszéljük a reggel olvasott igét. Ekkor voltam másod-harmad éves egyetemi hallgató. Ő azonban ekkor végzett és következett a kapcsolat második fele, amikor 300 km távolság volt köztünk. Annakidején szombaton is iskolába, munkába kellett járni. A hétvégék is rövidek voltak az utazásra, találkozásra. Mindössze 20 levelet őrzök - ami nem kicsi teljesítmény a mostani ismereteim alapján - telefonbeszélgetést is néhányat, bár azok miatt meg kellett egyezni időpontokban és elmenni a központba a telefonfülkéhez és a csóró diáknak nem volt sok pénze. Az én kedvesem szerette intézni a vállalat dolgait, ennek érdekében igen-igen hűségesen végezte a „kiküldetéseket” Jászvásárra, Bukarestbe, Székelyföldre és a vonatok - csodák csodája - egytől egyig Temesváron keresztül mentek, a „leányvállalatot” is felkeresve. Miközben tehát ő dolgozott, nekem tanulnom kellett, befejezni az egyetemi tanulmányaimat, de mindkettőnknek érnünk kellett a közös „küzdelemre”. A leánykérői ige is (Zsidó 12 :1-2) erősített ebben, ami egyébként azóta is a szeretet és a valóság talajára ébreszt. K: Fontos-e bevonni a férjet/apát az anyai szerepkörökbe? (Amit mi úgy anyai szerepköröknek tartunk pl. fürdetések, rendrakás, vagy a személyes beszélgetések, amiket mi inkább az anyákhoz kötünk)


Á: Ma minden felborult, de ez sem rossz, ha tényleg működik. Mi távol voltunk földrajzilag a családjainktól és én nagyon is vágytam arra, hogy háziasszony legyek, aztán az anyaság vágya is kialakult bennem. Mi szerettünk volna mindent együtt csinálni. Nagyon is sok a tennivaló egy növekvő számú családban, ezt nem lehet győzni sem fizikailag sem lelkileg egyenként. Követelőzve, panaszkodva semmit nem lehet elérni, de szeretettel sok mindent. Ma vagyunk 26 éves házasok. Már ismerjük egymás gyengeségeit is. Akadnak... Nekem nem kellett bevonnom a férjem a munkába. Ha otthon volt, megkértem valamire és megtette. A munkákat nem lehet matematikai osztással kiadni. Nem szokta észrevenni mit kell tenni, kérnem kell, emlékeztetnem. Amikor a legkisebb távolság van köztünk, nem is gondolhatok semmiféle feladatra, egyébként pedig csak az apa tudja elvégezni az apai feladatokat - és végezze is -, mert gyermekeinknek nem csak a fürdetés meg a rendrakás a fontos (az is nagyon), hanem az apai személyes beszélgetések, kapcsolat (olyan is van, nem csak anyai). K: Hozott-e valamit át tudatosan az előző családjából, ami nagyon tetszett és úgy gondolta, hogy ezt igenis szeretném, ha az én családomba is megvalósulna? Á: Nem vagyok egy forradalmár típus, ilyenként magamba szívtam az anyaképet: gondoskodás, takarítás, mosás, vasalás, sütés-főzés, munka. Minden rendjén volt, figyeltek ránk, taníttattak zenére, nyelvekre, óvtak. Nagyapám nagyon figyelt arra, hogy szépen beszéljünk, nagymamám megtanított egy-két házimunkára. Nem kószáltunk erre-arra. Templomba jártunk, elmondtuk mit hallottunk ott, apám szervezte a kirándulásokat (ma gyalogtúráknak mondanánk)/motorozásokat a közeli szép helyekre. Szerettem volna, ha egy kicsivel több szabadságom lenne, de egyébként nem vágytam, nem tudtam, hogy másként kellene élni. Mindig tudták, hol vagyunk, mit csinálunk, kivel játszunk. Mindez nagyon kivételes dolog, azonban ott volt a levegőben, hogy mindez valahogy nem elég ahhoz, hogy becsületes emberekké váljunk. Valami miatt ott leselkedik reánk is a veszély; az, hogy hiábavalóvá lehet minden gondos nevelés. A felnőttek nyilván többet tudtak erről, mint amit akkor mi. Mégsem tudták, hol van az a vonzerő, amelyhez nincs fogható, amely megtart és meg is szabadít, hogyha valami megfogja a szívemet. Nagymamám (egyben az anyós is), a szónak nemes értelmében művésze volt a békességnek, és nagyon tudott a nagyapám nyelvén is beszélni (pedig nem olvashatta Chapmannek a szeretetnek öt nyelvéről szóló könyvét), valamint megtartani az egyensúlyt a családban, amikor valaki túlfeszítette a húrt. Mindezt, hogyne akarnám megélni, átadni családomnak, hiszen én is kaptam ajándékba, és jónak tartom. De az a légkör, amit tapasztaltam a férjem családjába, az szívem vágya volt. K: Keresztyén családból tetszik származni? Á: Szerintem mindenképpen. Nagyapám szerette, énekelte otthon is - miközben szabóskodottaz egyházi énekeket, gondnok volt, dolgos ember, végezte szívesen a feladatait. Velünk is foglalkozott (egy bátyám van). Templomba mindig jártunk. Bár nálunk csak kéthetente volt istentisztelet, mivel leányegyház voltunk és a papbácsit fuvarozni kellett (ezt is nagyapám szervezte, hogy ki, mikor hozza). Kicsi gyülekezet volt, még látogatóba is járt ide-oda, mi is benne voltunk ezekben a dolgokban. Én mindig figyeltem a felnőtteket. Sok szó esett sok bajról, beszéltek egyikről-másikról: X bácsi felakasztotta magát, Y néni nagyon beteg.

17


Hallottam kedves ismerősökről, hogy elváltak, verekednek, veszekednek, részegségről nagyon sokat, paráznaságról, de nem tudtam hogyan, hova tegyem ezeket a dolgokat, hiszen számomra ezek az emberek kedves ismerősök voltak. Szüleim is kérdezgették, hogy hogyan lehet egy ilyenolyan-amolyan jó embernek/asszonynak ilyen helyzetbe kerülni? Kicsit mintha a józan ész képes lehetne valamire. Végül a mi családunk sem maradt ki az alkohollal való küzdelem sodrából. Mégsem volt kiút. Akkorhát mégsem keresztyén családból származom?

18

K: Mint családanya, Ágica néni, hogyan látja, mi a nagy különbség egy keresztyén és egy nemkeresztyén család között? Á: Elsősorban a cél, ami felé halad egy család, ami aztán meghatároz minden egyéb történést. K: Vannak konkrét értékek, amit át szeretne adni gyerekeinek, vagy már átadott? Á: Természetesen. Egyrészt ahogyan élünk a mindennapokban, már természetes úton átadjuk az értékeinket, szinte észrevétlenül, másrészt pedig van egy csomó tudatos dolog is. No és ha értéket akarok átadni, akkor mindig szelektálni, takarítani is kell. Ha engem meghatároz valami, Valaki, azt fogom átadni, továbbadni. Ezért ne ímmel-ámmal, szóval szeressem az Urat, mert azt mindenki érzi a másik emberen, hogy úgy is gondolja-e, úgy is él-e. A mindennapi mannát biztosan a gyerekeknek is szedték a pusztai vándorlás során: az Ige nem a felnőtteknek való dolog, hanem azt igazából a gyermekek értik. Csöppet sem kell várni azzal, hogy Igével is tápláljuk gyermekeinket. K: Óriási a különbség aközött, hogy "Szeresd és tiszteld anyát és apát, mert mi is szeretünk és tisztelünk", és aközött, hogy Szeresd és tiszteld anyád és apád, mert a szüleid vagyunk és hatalmunk van fölötted.” ( Susan Forward) Önök melyiket követték: szeress, mert én is szeretlek vagy szeress, mert szeretned kell? Á: Az előző idézet az ötödik parancsolatot juttatja eszembe. A szülők tiszteletét Isten parancsolja a gyermeknek és segítséget is ad hozzá, mivelhogy elmondja: Ő a mi Istenünk. Most átugrom, az Újszövetségbe, de Istennek nem kell ugrania soha sehova, mert mindenütt jelenvaló, mert Ő előbb szeretett minket, és nem tekintette zsákmánynak a hatalmat. Istennek van hatalma és azt tehet velünk, amit akar. Mit tesz Ő velünk? Nem fitogtatja a hatalmát. Én, a szülő, tiszteljem anyámat és apámat, és ez minden bizonnyal a legnagyobb segítség, amit adhatok a gyermekemnek, hogy ő is tiszteljen engem. K: Kell-e komolyabban foglalkozni a családunk TV nézési szokásaival? (Milyen zenét hallgat a gyermekem, miket néz stb.) Á: A válasz egyértelmű. Igyekeztünk figyelni erre. Itt is sokat számít a szülők szokása. Szívem hasadt meg, de voltak komoly megszorítások és volt egy-két nagy büntetés is. De inkább a maga idejében, mint majd későn. Ezt kicsi korba jó megtenni – amíg beépülhet - utána már “Eső után köpönyeg”, nem lehet ellenőrizni. Az interjút készítette: Szabó Anna


…folytatás a 9. oldalról… Voltak olyan alkalmak, amelyek megpiszkálták a szívemben a szunnyadó parazsat, amely aztán újra lángra kapott, és sírva fakadtam, elhatároztam, hogy ezután csak az Úr Jézusnak élek. De a tűz egy idő után újra elaludt, mivel nem volt elég igazi, az érzés, ami táplálta. Elhatároztam, hogy az idén a nyaramat Istennek szánom. Félretoltam minden lehetőséget, amit a világ kínált, és elmentem Lesre, ifitáborba. Éreztem, hogy úgy hiányzik valami az életemből. Tátongott bennem egy űr, amely arra várt, hogy Isten betöltse az Ő szeretetével. Ott fenn a hegyen értettem meg igazából, hogy mennyire bűnös vagyok. Megértettem, hogy megtűrni a bűnt ugyanolyan vétek, mint elkövetni. De még mindig van egy esélyem. Ott letettem a múltat Isten elé, és nem az történt, hogy utána teljesen felszabadultam, és elárasztott a boldogság. Nem. Jött a Sátán, és újra kísértett, próbált behálózni, megkereste a leggyengébb pontomat. Ott szúrt meg, ahol a legjobban fájt. De már nem voltam egyedül, és ez volt benne a legcsodálatosabb. Istennel harcoltam tovább, éreztem, hogy ott áll a hátamnál, és erősen tart, és akkor ott Istennel győztem. Olyan közel éreztem magam Istenhez, mint még soha. Azt gondoltam, hogy ez az érzés nélkül én nem tudok tovább élni, mert ha egyszer megtapasztalod Isten szeretetét, és közelségét nem tudsz betelni vele. Azóta a tűz folyamatosan él bennem, persze nem minden nap egyformán lángol. De azóta szüntelen küzdök, teljes hitemmel és erőmmel védem a tüzet, hogy a világ ne tudja azt kioltani. Nem mondom, hogy könnyű, sőt nehéz, minden nap nehezebb, de már nem egyedül harcolok. Jézus nemet mondott a világnak. Én mérlegeltem, és döntöttem. Rájöttem,

hogy Vele szeretném eltölteni az örökkévalóságot. Te döntöttél már? Ha igen kérlek, imádkozz értem, mert szükségem van rá. Ha pedig nem, csak annyit tudok mondani, hogy a világ és a Sátán soha nem fogja neked megadni azt, amire igazából vágysz, a szomjadat sosem fogja teljesen eloltani, és sosem fog akkora áldozatot hozni érted, amekkorát Isten hozott!!! Állj be te is a seregbe, és harcoljuk meg együtt a hitnek a harcát, mert „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”. 

Egyedül vagy? Úgy beszélgetnél? Szívesen elmondanád a barátaidnak azt, ami a szívedet nyomja? Nem figyelnek rád? Nem ezt a választ vártad tőlük? Magányos vagy? Sírnál? De nem jönnek a könnyek? Félsz? Úgy gondolod magadra maradtál? Felemészt a fájdalom? Úgy érzed, megfojt a világ? Elégsz a szenvedésben? El akarod felejteni a múltat? Már próbáltad, de nem megy? Miért? Valami még mindig visszatart? Nem tudod elengedni azt, ami fáj? Beleremegsz, ha eszedbe jut? Fáj? Tényleg? Na jönnek már a könnyeid? Vagy már sírsz is? Megéri? Ezt nem akarod? Talán megint félsz? Vagy úgy érzed egyedül vagy ??? …Lehet, hogy körforgás az egész? Mi a válasz ? Nincs válasz? Talán rossz a kérdés? KI a válasz ? A válasz: ISTEN! Van még kérdésed ? Sz. B

19


20

Kedves Olvasók! Minden számunkba lehetőség adódik bizonyságtevésre, harcok, saját alkotások, gondolatok megosztására! Nagyon vagány élmény és öröm mások alkotását olvasni, s nemcsak a szerkesztő csapatnak, hanem az többi Olvasónak is.  Arra szeretnénk ösztönözni mindenkit, hogy ne féljen vagy esetleg szégyeljen megosztani velünk és másokkal gondolatokat, mert azokból csak tanulni lehet! Szóval, csak kezdj neki írni, s meglásd az Úr Szentlelke veled lesz, segiteni fog  Kellemes időtöltést! Kérünk irományaitokat küldjétek a mihaly_elvira@yahoo.com mailcímre vagy személyesen is átadhatjátok a szerkesztő csoport bármely tagjának. Fel szeretnél valakit köszönteni? Vagy csak egyszerűen üzenni szeretnél valakinek? Meg van a lehetőséged, hogy meglephess valakit egy üzenettel, méghozzá ebben az újságban! Ne halaszd el ezt az alkalmat! Meglepetésed elküldheted a mihaly_elvira@yahoo.com mailcimre vagy meghagyhatod a szerkesztőség bármely tagjának! Csak bátran! 

Összedolgoztak: Bίró Beatrix Mihály Elvira Mihály Emese Mihály Izabella Nyeste Zsolt Soós Zsuzsa Szabó Anna

Boldog boldog születésnapot kívánok Nóra !!! Isten éltessen sokáig! Puszi  Amália Boldog születésnapot Dávidkám! Puszil, Nana Üzenem minden idősnek, hogy maradjon életvidám még a kora ellenére is illetve, hogy őrizze meg a jóízű humorát! Ne feledjék: ha még életben vannak, az azt bizonyítja, hogy Isten okkal tartja itt önöket! Ha egyedül is érzik magukat, az Úr mindig ott van a közelben! Csak akkor öreg valaki, ha annak érzi magát, vagy, ha úgy érzi, már mindent tud, amit tudni lehet; ha azt hiszi, hogy a jövő már semmit sem ígér, ha már nem érdekli, amit a fiatalok csinálnak, ha jobb szeret beszélni, mint hallgatni, vagy ha a „régi szép idők” után vágyakozik, azt gondolva, hogy akkor jobb volt. Mihály Enikő Köszönjük a támogatást minden olvasó részéről! Sokat jelent számunkra a bátorítás a folytatásra, valamint a vidám arcok, amikor megkapják az új számunkat! A szerkesztők Az idei gyerektáboros kedvenc dalommal szeretnék ösztönözni minden emberkét arra, hogy válassza a helyes utat, döntsön az Úr mellett, illetve ha már döntött, akkor dicsérje vidám szívvel a Fenségest!  „Emeld fel a kezed és áldjad Őt, Lássa meg a szemed az Üdvözítőt! Hallja meg a füled, mit mond neked Mozdítsd meg a lábad, és járj vele!” Elvira Isten éltesse minden nyári és őszi hónapok szülöttjét! Továbbá külön szeretném köszönteni a tesómat, Izát; Dettit Balláról, Esztert Erkedről, Évikét Ippról! Boldog névnapot neked is, anyu! Elvira

Lábnyomok †  

Július - Augusztus 2013

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you