Tvlm 2015 02

KÖZÉLETRŐL ÉS KULTÚRÁRÓL SALGÓTARJÁNBAN 2015/2. • 12. SZÁM • ÁRA: 900 Ft

MÚLT, JELEN, JÖVŐ…

TÖRTÉNELEM 4

HONVÉDŐ HARCOK A KARANCSON

Sokszor sopánkodunk semmiségeken, de van úgy, hogy kőkeményen elénk toppan a hamleti kérdés: „lenni, vagy nem lenni?” Salgótarjánban ez 1919 májusában következett be, amikor a csehszlovák hadsereg megtámadta a települést, hogy elszakítsa Magyarországtól.

A vészhelyzetben a lakosság példásan összefogott; a bányaüzemek és a gyárak munkásai tömegesen ragadtak fegyvert (köztük az akkor 19 éves nagyapám is), hogy gyors egymásutánban kétszer is megvédjék Salgótarjánt, amely így Magyarország része, fontos ipari központja maradt.

Erről a hősies helytállásról emlékezünk meg lapunk mostani számában. S ha már várostörténetről esik szó, dr. Szvircsek Ferenc ipartörténész, Salgótarján díszpolgára eleveníti fel szűkebb hazánk fejlődését, virágzását és a mai helyzethez vivő utat.

A jelenbe ugorva, sikeres fiataljaink közül Horváth Eszter dramaturgtól megtudjuk: egy parádés Antigoné-bemutató miként „röpítette” Amszterdamig; dr.

Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész a friss Madách-könyvét, míg Kubinyi Júlia népdalénekes a vadonatúj lemezét is bemutatja lapunkban.

Szó lesz a Zenthe Ferenc Színházban elcsattant jobbhorogról, rápillantunk a „Kemerovo”-lakótelepre. Romano Rácz Sándor a roma értelmiség problémáit, Manga Mihály a különleges mentők életét, a katasztrófák világát tárja elénk. Kirakatba állítjuk Salgótarján kiskereskedelmét, ellátogatunk a „pofonok völgyébe”, míg a most még „helyüket kereső” új turisztikai beruházások – reményeink szerint – már a város jobb jövőjét sugallják.

B. R.

DÍSZPOLGÁR 8

ÚJ GRÜNDOLÓKRA VÁR A VÖLGYVÁROS

HAGYOMÁNY 11

GYÖKEREK ÉS KÖTŐDÉSEK

IRODALOM 14

A „SOHA-MEG-NEM-ELÉGEDŐ”

SZÍNHÁZ 16

JOBBHOROG – ÖVÖN ALUL

FOLKLÓR 18

„FÖLSZÁLLOTT…”, ÉS AZÓTA IS SZÁRNYAL

GAZDASÁG 20

KIRAKATBAN A KISKERESKEDELEM

(H)ARCOK 24

SZIGETEMBER, KÉT KULTÚRA KÖZÖTT

TÁRSADALOM 26

ÉLET SZÖKŐÁRBAN, FÖLDRENGÉSBEN, ÁRVÍZBEN

TURISZTIKA 28

KELL VALAMI ÉRDEKES, MEGKAPÓ, KÜLÖNLEGES…

RIPORT 31

CSÁBÍT A PLATÓI „SZERELEM”

ZARÁNDOKÚT 34

FÁRAD A TEST, EMELKEDIK A LÉLEK

SPORT 36

LÁTOGATÁS A POFONOK VÖLGYÉBEN

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

Közéletről és kultúráról Salgótarjánban

Lapalapító: Ercsényi Ferenc (1953–2013) Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság.

Tagjai: Balás Róbert, dr. Baráthi Ottó, Drexler Szilárd, Handó Péter, Kovács Bodor Sándor, Losonczi Tamás

Főszerkesztő: Balás Róbert Képszerkesztő: Kovács Bodor Sándor Tervezőszerkesztő: Kalcsó István

TARTALOM

TARTALOM

2015/2. szám

HU ISSN 2415-9212

Ára: 900 Ft

Külön köszönet: Kimnek, Tatár Csabának, Moravszki Andrásnak, Sebestyén Kálmánnak és Bakos Lászlónak

Kiadja: a Tarjáni Városlakó Egyesület megbízásából

a Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1.

Nyomdai munkák: Polár Stúdió, Salgótarján © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével Előfizetés: Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1.

E-mail: tarjanivaroslako@gmail.com

A borítólapokon látható képek:

Címoldal: Kubinyi Júlia népdalénekes 2. oldal: K. Müller Zsófia és Mikó István Harold Pinter Hazatérés című darabjában 3. oldal: A zagyvapálfalvai Síküveggyár az 1950-es években Hátsó borító: Szobrok a Fő téren

www.tarjanivaroslakomagazin.hu • Első tíz számunk a következő internetcímen érhető el: http://tarjanikepek.hu/?page_id=4102

KAPHATÓ

Juhász Könyvesbolt Salgótarján, Fő tér 2. JAMKK-pénztár Salgótarján, Fő tér 5.

Unio Coop Beszterce-telepi, Gorkíj-telepi, Garzon alatti, Pécskő mögötti, Klapka úti üzleteiben.

2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

3

TÖRTÉNELEM  FOTÓ: A DORNYAY BÉLA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL

 A SALGÓTARJÁNI ROHAMSZÁZAD

HONVÉDŐ HARCOK A KARANCSON EMLÉKEZÉS AZ 1919. MÁJUSI SALGÓTARJÁNI ESEMÉNYEKRE Salgótarján felett magasodik a Cserhát-hegység legmagasabb csúcsa, a Karancs. A palócság szent hegyét, a környék meghatározó pontját sűrű erdőség borítja. Népi vallásosság, történelem, ősi természet él itt együtt. A nevezetes hegygerincen húzódik 1920 óta az államhatár.

A Palóc-képműhely történelmi dokumentumfilmje elsőként ábrázolja valódi jelentőségéhez méltóan az 1919. májusi honvédő harcok Karancs-hegységbeli eseményeit. A város környéki csaták sikere hatással volt a trianoni döntésekre, hozzájárult a velünk szemben álló erők példátlan méretű területszerzési szándékai mérsékléséhez. Az északi hadjáratot megelőző itteni események, a helyi lakosság, munkásság, bányászok önkéntes részvétele a harcokban, a haza megmentését szolgálták.

Salgótarján a legújabb kori városfejlődés érdekes eredménye. A világ sok tájáról a XIX. század végén ideérkező bányamunkások a fekete gyémántra települő ipar gyáralapító nemzedékével és az itt élőkkel valóságos „magyar Birminghamet” hoztak létre robbanásszerű lakosságnövekedéssel. A város férfilakosságának jó részét a losonci 25-ös közös, a besztercebányai 16-os honvéd gyalogezredekbe és a 16-os honvéd népfelkelő ezredbe hívták be az I. világháború folyamán, s a frontokon négy esztendő alatt 200-an estek el.

A gyárak termelése, különösen a legnagyobb Acélgyáré, mindvégig fokozódott. Az I. világháború után 1919 áprilisában valóságossá vált az is, hogy az iparmedencét és környékét katonai támadás fenyegeti. Sokan, főként fiatalok, frontot megjárt katonatisztek az első hívó szóra újra felöltötték a katonaruhát.

– Az I. világháború sok szenvedést okozott Magyarország népének – említette dr. Liptai Ervin ny. vezérőrnagy-hadtörténész. – A megpróbáltatások azonban nem értek véget 1918. novemberi fegyverszünettel, mert a szomszédos államok az antant támogatásával támadást indítottak Magyarország ellen. Az őszirózsás forradalom szülte kormány nem tudott gátat vetni az előrenyomulásnak, mert a fegyverszünetet általános leszerelés kö4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

vette. 1918 végén, 1919 elején a környező országok haderői megszállták a Felvidéket, Erdélyt és a Délvidék nagyobb részét. Eközben Magyarországon a politikai helyzet kiélezetté vált.

Ilyen körülmények között érkezett 1919. március 21-én az antant jegyzéke, melyben további jelentős magyarlakta területek megszállását közölték. A polgári koalíciós kormány lemondott, a helyükbe lépő szociáldemokraták bevonták a hatalomba a kommunistákat, kikiáltották a tanácsköztársaságot. Bejelentették, hogy nem engednek az antant követeléseinek, készek fegyverrel is ellenállni.

VESZÉLYBEN A HAZA! Megkezdődött az új hadsereg szervezése, mire a szomszéd országok újabb összehangolt támadást készítettek elő. Április 16-án megindult a román hadsereg támadása, ezt követte április 26-án a csehszlovákok előnyomulása. Május elejére a románok elfoglalták a Tiszántúlt, a csehszlovákok megszállták Miskolcot, és Eger, Salgótarján felé nyomultak előre.

Ebben a helyzetben mutatkozott meg az, hogy bár Magyarországot 1919 tavaszán súlyos politikai ellentétek osztották meg, a magyarság döntő többsége egyetértett abban, hogy az országot meg kell védeni.

FEGYVERBEN A MUNKÁSOK Salgótarjánban az 1918-as őszi és 1919es tavaszi hatalmi változások motorjai a megerősödő politikai pártokban jelenlévő szakmunkások és értelmiségiek voltak.

Az ország szempontjából jelentős gazdasági alap kulcsemberei között találjuk Salgótarjánban Gádor Ferenc ügyvédet, a bánya élén a korábbi vezetőt, Róth Flórist, az Acélgyár élén Liptay B. Jenőt. Ők voltak, akik a nehéz körülmények között vállalták az üzemek szervezését, sőt velük egyetértésben történt a munkászászlóaljak legénységének a kiválogatása is. Május elejére 1600 munkás fogott fegyvert.

Többségében voltak a bányászok és az acélgyáriak. Katonai felkészítésüket másokkal együtt Nagy Béla és Czirbesz István katonatisztek végezték, úgy, hogy a termelés ne szenvedjen hiányt.

- Az április 21-én felállított keleti hadsereg feladata volt az, hogy felvegye a harcot az ellenséggel, hiszen a cseh csapatok május 2-án elfoglalták Miskolcot, veszélybe került a borsodi iparvidék és Salgótarján térsége is – folytatta dr. Szijj Jolán. – Ismét az ország léte forgott kockán. A nagy kérdés az volt: kapitulálás vagy az ország megvédése?! A nehéz helyzetben a Forradalmi Kormányzótanács a budapesti munkásság testületeire bízta a döntést. A gyári munkásezredek és a vasmunkások bizalmi testületi ülései után május 2-án került sor a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács ülésére. A megjelentek egyhangúlag a harc mellett döntöttek, elfogadva Kun Béla indítványát: „Fegyverre, holnap reggelre mindenki be a kaszárnyába. Minden fegyvert bíró ember fegyverbe Budapest és Magyarország védelmére!”

A Hadügyi Népbiztosság a legerélyesebb ellenállásra utasította a fronton álló csapatokat. A hadsereg főparancsnoka Böhm Vilmos lett, a vezérkari főnöke pedig Stromfeld Aurél. Böhm kiválasztásánál politikai

TÖRTÉNELEM

szempontok domináltak, Stromfeldre viszont kiváló katonai képességei miatt volt szükség, aki a feladatot hazafias érzésből vállalta el. Ez összhangban van Stromfeld hitvallásával, amit később a bíróság előtt így fogalmazott meg: „Napóleon azt mondotta, nem mintha vele akarnám összehasonlítani magam: akármilyen rendszer van is, minden hazafinak a hadseregben a helye, ha a határokon ellenség áll”.

A Forradalmi Kormányzótanács felhívására napokon belül tízezrek jelentkeztek a hadseregbe. Az 53. vadászezred állomáshelye Salgótarján volt. A toborzás különösen felgyorsult április végén, majd a májusi fordulatot követően és a Budapesten felállított tizenkét gyári munkásezred mellett a vidék is jelentős eredményeket tudott felmutatni. Különösen fontos, hogy megmozdultak a nagy iparvidékek munkásai. Április 6-án Salgótarjánban járt Kun Béla hadügyi népbiztos Landler Jenő kíséretében, és fegyverbe szólította a szénmedence munkásait. A Salgótarjánban székelő dandárparancsnokság, amely a 80. dandár nevet kapta, április 23-án a III. hadosztályparancsnokságnak a következőket jelentette: „A helyben lévő acélgyári munkásokból és bányászokból két munkászászlóalj alakult, akik parancsnokul egy tényleges zászlóst óhajtanak. A zászlóalj létszáma kétszáz fő. Századparancsnokul egy szakképzett munkást választottak maguk közül.”

A helyzet azonban nem volt ilyen egyértelmű. A munkások felfegyverkezéséről és felhasználásáról éles ellentétek, viták voltak a kommunisták és a szociáldemokraták között. „A helybeni munkászászlóalj körül bajok vannak. A munkástanács azt mondja, harcolni fognak, a katonatanács pedig azt mondja, hogy tekintettel a zöm kiképzetlenségére, nem harcolhatnak.”

A vita eldöntésében lényeges szerepe volt Hevesi Gyula népbiztosnak, aki elrendelte a bányákban és az üzemekben a munka beszüntetését és a munkások felfegyverzését. A vitát a hadműveleti helyzet döntötte el, hiszen a csehek támadása után Salgótarján térségét meg kellett védeni. Bár a jelek, az előzmények nem voltak kedvezők, a Vörös Hadsereg győzelmeket tudott elérni. Az első sikeres fegyvertény Szolnok visszafoglalása volt, az északi harcvonalon pedig a Salgótarján körül kialakult kritikus helyzetet a munkásokból toborzott zászlóaljak bevetésével tudták megoldani.

 FOTÓ: KBS

Ennek érdekében tömegesen jelentkeztek a hadseregbe, és a legveszélyeztetettebb területeken önkéntes milíciák alakultak.

Ennek a honvédő vállalkozásnak, lelkesedésnek szép és tanulságos példáját mutatta Salgótarján és környékének népe 1919-ben.

– Az új kormány legelső feladata egy új, ütőképes hadsereg létrehozása volt, hiszen ez létkérdésnek számított az ország védelmében – folytatta dr. Szijj Jolán főtanácsos, ny. levéltár-igazgató. – A két fronton is megindult támadás miatt a Vörös Hadseregen belül harcoló alakulatokként hozták létre a munkásezredeket. Májusban kilenc munkásezredet osztottak be a harcoló egységek közé. Budapest mellett Salgótarjánban, Miskolcon és Diósgyőrött szerveztek munkásalakulatokat. Egy április 15-i jelentés szerint a toborzottak létszáma már 53 ezer fő volt. A honvédelem fontossága megmozgatta a lakosságot.

 A FEGYVERT FOGÓ MUNKÁS SZOBRA SALGÓTARJÁN FŐTERÉN (Tar István alkotása) 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

5

TÖRTÉNELEM  VÖRÖSKATONÁK PIHENŐBEN – 1918. december vége óta, mióta az antant az északi területeken a demarkációs vonalat meghúzta, mindig fenyegette Salgótarjánt a cseh intervenció veszélye – említette Sebestyén Kálmán levéltáros. – 1919. május 1-jére ez a veszély reálissá vált a cseh csapatok mozgolódása következtében. E veszély tudatában tartották meg a május 1-jei nagygyűlést. A főszónok Hevesi Gyula hadügyi népbiztoshelyettes volt, akit Salgótarján védelmének megszervezésére küldött le a Forradalmi Kormányzótanács. Hevesi Gyula hangsúlyozta, hogy nagyon fontos Salgótarján és környékének megvédése, hisz Magyarország számára ez az egyetlen iparvidék, amely szénnel, vasáruval és így fegyverekkel tudja ellátni az ország védelmét. A helyi direktórium vezetői, Priska Dezső és Gólián András is szóltak a 8–9 ezer főnyi tömeghez, amely összegyűlt a Fő téren. Ők is hangsúlyozták a város megvédésének fontosságát. Ennek voltak már előkészületei, április folyamán Mikulik József, a salgótarjáni járás politikai biztosa Budapestről húsz teherautónyi lőszert és katonai felszerelést hozott.

Ebbe öltözött be az a 600 gyári munkás, akik részt vettek a május 1-jei nagygyűlésen, és később ebbe öltöztették be a többi önkéntest is, a későbbi salgótarjáni munkásezred tagjait. Ekkor már szerveződőben volt Eisele bányamérnök vezetésével a gyurtyánosi bányászszázad, illetve az acélgyári munkászászlóaljak, melynek Czirbesz István lesz a parancsnoka.

MEGFUTAMÍTOTTÁK AZ ELLENSÉGET – 1919. május első napjaiban a Salgótarján környéki harcok egyik legérdekesebb és leghevesebb mozzanata játszódott le itt a Karancs-tető környékén – ismertette dr. Négyesi Lajos hadtörténész. – Május elején az 53. vadászezred 2. zászlóalja a Szécsény környékéről történt visszavonulása után beérkezett Karancsalja környékére, és ott védőállást foglalt el. A zászlóalj parancsnoka mindjárt a délutáni órákban fellovagolt a Karancsra. Mivel ott nem talált katonákat, visszatért a védőállásba. Csakhogy nem tudta, hogy a csehek már kiszemelték ezt a magaslatot, a 727 m magas Karancs-tetőt, amely remek lehetőséget nyújtott a tüzérfigyelő számára, hogy a salgótarjáni völgyet átlássa. Így a délutáni órákban már szórványos tüzet kaptak a Karancs-tetőről. Ennek hatására a zászlóaljparancsnok engedélyt kért a Karancs-tető elfoglalására. Miután ezt megkapta, úgy döntött, hogy május 5-én hajnalban megtámadja a Karancs-tetőn állásban lévő cseh osztagot. A vállalkozáshoz erősítésül kapott egy bányászszázadot, a gyurtyánosiakat. A rohamcsoport a kápolnaromtól kora hajnalban elindult a Somoskőújfalura vivő szekérúton. Együtt jöttek egészen a Kápolna-domb aljáig. Itt a zászlóaljparancsnok megállította a csoportot, és a gyurtyánosi bányászokat az út oldalában vezényelte védőállásba, hogy biztosítsák a rohamcsoport 6

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

hátát. Amint a kúp hátához értek, a zászlóaljparancsnok megosztotta a csapatot. Ő maga két-három fővel elment oldalirányba, hogy oldalba kapja a cseheket. A rohamcsoport zöme továbbhaladt az úton. Ahogy a parancsnok közelebb ért a cseh álláshoz, egy őrszembe botlottak. Az rájuk kiáltott, s amikor felismerte, hogy magyar katonákról van szó, beugrott a bokrok közé, és rohant az állásba. Egypár másodperc múlva feldörögtek a fegyverek. A rohamcsoport tagjai, akik a szekérúton jöttek, berohantak a domb árnyékába. Persze, ez azzal járt, hogy a katonák ezután nem akartak rohamozni.

A zászlóaljparancsnok, aki oldalt hasalt, ezt látva elkiáltotta magát: „Hajrá, magyarok!”

Erre a csoport tagjai felugrottak, és a cseh állás felé rohantak. A csehek kiugráltak az állásból, és menekültek, amerre láttak. Így történt május 5-én a Karancs-tető első elfoglalása.

A sikeres roham után az 53. vadászzászlóalj tagjai bejöttek az állásba, és rengeteg töltényhüvelyt, egy géppuskát és néhány személyes használati tárgyat zsákmányoltak.

Az állásban azután a vadászzászlóalj különítményének egy csoportja maradt, akik a következő napon megvédték a Karancs-tetőt a támadó csehekkel szemben. Utána parancsot kaptak, hogy adják át a kúp védelmét a gyurtyánosi bányászszázadnak. A bányászok feljöttek, és aztán jött május 7-e kritikus éjszakája, amikor a többszörös éjszakai roham után hajnalban a bányászok meghátráltak, és visszavonultak a kápolna

nagyszabású támadást készülnek indítani az ország ellen – folytatta dr. Szijj Jolán. – Ez arra késztette Stromfeldet, hogy a Duna–Tisza-közére vonja össze a hadsereg legütőképesebb erőit. Parancsot kapott a VI. hadosztály is, amely Salgótarján térségében harcolt, hogy szüntesse be az előrenyomulást, és vonuljon vissza Kecskemétre. Ez az intézkedés visszavetette a Salgótarján környéki hadműveleteket, annál is inkább, mert a csehszlovák csapatok, észrevéve, hogy a VI. hadosztály nem üldözi őket, megálltak, és beásták magukat.

TÖRTÉNELEM

környéki védőállásaikba. A csehek így ismét elfoglalták a Karancs-tetőt.

Ezután az 53. vadászzászlóalj parancsnoka határozott parancsot kapott: foglalja vissza a Karancs-tető kúpját. Erre május 10-én került sor. A reggeli órákban a kápolnánál gyülekeztek a rohamcsoport tagjai. Egy vörös rohamszázadot is kapott erősítésül a vadászzászlóalj parancsnoka. Immár a megszokott úton indultak el. Amikor közel értek a kúphoz, Puppi Ignác zászlóaljparancsnok maga mellé vett 12 katonát, akikkel a Karancs alsó lejtőjén megkerülte a Karancs kúpját, és a cseh védőállás hátába jutott. Amikor elérték a bokrokat, meglapultak egy pillanatra, mert azt látták, hogy az ösvényen egy cseh katona jön éthordóval. Miután a katona elment, kiléptek a bokrok közül, és ebben a pillanatban megpillantottak egy cseh őrszemet. Az őrszem is rájuk nézett, csakhogy az egyik magyar katona kapáslövéssel lelőtte az őrt. A lövés felriasztotta a cseheket. Riadt lövöldözésbe kezdtek, közben a zászlóaljparancsnok katonái, az a 12 katona is kiszaladt, hasra feküdtek, és lőni kezdtek a dombtetőre. Miután kitört a lövöldözés, szemből, a kilátó felöl megindult a rohamcsoport zöme. A katonák nekirontottak az állásoknak, és a csehek a kétoldali támadástól megzavarodva, kiugráltak az állásokból, és a Karancs meredek északi oldalán, az ottani irtáson bukdácsoltak le a csapataik felé. Időközben a tüzérfigyelők sem tétlenkedtek, és ahogy felfedezték a lenti cseh ütegeket, tüzet vetettek rá, így a katonák hallották, ahogy elzúgnak felettük a magyar gránátok, és becsapódnak lent a cseh tüzérütegek közé. Így sikerült 10-én újra elfoglalni a Karancs-tetőt, ezt a stratégiailag fontos pontot.

Innen, a kilátóból lehet igazán érzékelni, milyen nagy jelentősége volt a Karancsnak, ahonnan be lehet látni az egész környéket.

Alattunk látjuk Karancsalját, ahol az 53/2. vadászzászlóalj védőállása helyezkedett el, és május 3-án délután innen fentről, a Karancs-tetőről, a csehek puska- és géppuskatűzzel foglalták el lent az állásokat. Látható, ha ide egy tüzérfigyelő feltelepül, végig belátja a Salgótarján körüli völgyet, és a Karancs alá települt tüzérütegek tűzzel tudják elárasztani a célpontokat. A Karancs-tető a salgótarjáni védelem egyik kulcsa volt.

A Karancsért folytatott csatákat az 1919es harcok jelképének is tekinthetjük. Hiszen egyaránt részt vettek benne az önkéntes bányászok, itt voltak azok a fiatal, 46-os vöröskatonák, akik bár nem nagyon szagoltak még puskaport, lelkesen jöttek a frontra, hogy megvédjék az országot, és itt voltak az 53/2 vadászzászlóalj tapasztalt katonái, akik már megjárták a harcteret, és akik igazából végrehajtották ezt a vállalkozást. Együtt volt a lelkesedés és a tapasztalat, ez biztosította azt a sikert, amely ahhoz vezetett, hogy 1919-ben sikerült megvédeni Salgótarjánt, és sikerült megvédeni az országot is.

– A további sikereket azonban megakadályozta egy váratlan fordulat. Május 10-én elterjedt a hír, hogy a francia csapatok délről

PÉLDA HAZASZERETETBŐL Május 26-ig ismét teljesen megtisztították a magyar csapatok az Ipoly–Rima–Sajó vonalától délre eső területeket. Salgótarján második felmentése után a munkásokból toborzott egységeket ismét visszahívták az első vonalból, és kiképzésük folytatására a 80. dandárparancsnokság május 23-án a következő levelet küldte a munkásezredek parancsnokságához, Kisterenyére: „A salgótarjáni munkásezred a 3. hadosztályparancsnokság parancsára Kisterenyén, esetleg Kisterenye közvetlen közelében egyesítendő. A zászlóaljak kiképzése azonnal a legnagyobb eréllyel megkezdendő. A kiképzési időszak nem határozható meg, mert a jelenlegi helyzetben, minden pillanatban akcióba juthat az ezred.”

A hadműveleti iratokból látszik, hogy az ezredet ekkor sem töltötték fel. Átszervezték az alakulatot, és más hadrendi besorolásban került a 3. hadtest kötelékébe. A 3. hadtest ekkor már az északi hadjáratot vezette, amely május 30-tól indult, és a Vörös Hadsereg legsikeresebb hadművelete volt.

A Vörös Hadsereg katonai sikerei láttán az antanthatalmak diplomáciai úton tettek lépéseket a csehszlovák hadsereg megmentésére. Június 7-én Clemenceau francia miniszterelnök a párizsi békekonferencia nevében jegyzéket intézett a Forradalmi Kormányzótanácshoz, amelyben a hadműveletek beszüntetését követelte. Ellenértékként felajánlotta, hogy meghívják Magyarországot a párizsi béketárgyalásokra.

A Clemenceau-jegyzék után úgy döntött a Tanácsok Országos Gyűlése, hogy szüntessék be a harcokat, bízzanak az antant ígéreteiben. A visszavonulás azonban a csapatok harci szellemét aláásta, Stromfeld Aurél lemondott. Az antant nem tartotta be ígéreteit, és ez az ország megszállásához vezetett. Szétesett az a hadsereg, amely a végveszélybe került haza megvédésére jött létre és végül a politika áldozata lett. A szomorú vég azonban nem homályosíthatja el azok emlékezetét, akik a haza megmentéséért fegyvert fogtak, életüket áldozták.

A katonai alakulatok mögött mindig látni kell a hátországot is, azt, hogy a város miképpen segítette a hadba vonulókat, miként vett részt a védelemben. 1919-ben a haza védelmében példát mutattak a salgótarjáni munkások, és hazaszeretetből Salgótarján is kitűnőre vizsgázott. A város őrzi honvédő harcainak, neves és névtelen hőseinek emlékét. „Dicsőség néktek, kik harcoltatok. Harcoltatok és halni tudtatok. Ki népért halt, már fel is támadott.”(Illyés Gyula)

(Honvédő város – Salgótarján, 1919. Palóc-képműhely. Forgatókönyv: dr. Horváth István, T. Pataki László. Gyártásvezető: Sándor Zoltán. Szerkesztő-operatőr: Kovács Bodor Sándor. Rendező: T. Pataki László. A film Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával készült, 2004–2005-ben.)

 VÉDŐÁLLÁSBAN 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

7

DÍSZPOLGÁR  DR. SZVIRCSEK FERENC

ÚJ GRÜNDOLÓKRA VÁR A VÖLGYVÁROS BESZÉLGETÉS DR. SZVIRCSEK FERENC IPARTÖRTÉNÉSSZEL, SALGÓTARJÁN DÍSZPOLGÁRÁVAL

 FOTÓ: KBS

Aranybányászok földjéről származó ősei révén került a szénbányászok közé dr. Szvircsek Ferenc címzetes ny. múzeumigazgató, aki több évtizedes munkássága során főként Nógrád megye gazdaság- és ipartörténetét tárta fel és tette közkinccsé.

A régi bányászhagyományok közül sikerült felélesztenie a Szent Borbála-kultuszt.

A nógrádi szénmedence történetét feldolgozó Bányászkönyve már-már legendás várostörténeti forrás. Munkájáért 1993-ban Madách-díjat kapott, míg 2015-ben szülővárosa, Salgótarján díszpolgára lett.

 AZ ÖBLÖSÜVEGGYÁR „MARADVÁNYAI” 8

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

 Semmit nem tudok az őseidről, csak gyanítom, hogy sokakhoz hasonlóan a város ipari fejlődése vonzotta őket ide.

– A hibei evangélikus egyház lelkészi hivatala által kiállított születési és keresztelési dokumentumok szerint családom őseit a Magas-Tátra Kriván hegye alatt fekvő, 1265-ben „városi rangra” emelt településen kell keresnem, ahová egykor szász aranybányászokat telepítettek. Egy XVIII. századi urbáriumban találtam rá Georg Svrček nevű féltelkes jobbágyra. Ján, azaz János nagyapám és Maria nagyanyám elhagyta szülőföldjét, és az erdélyi Petro­ zsény melletti Petrilla–Csimpar bányatelepre költözött. Itt született mind a kilenc gyermekük, apám is itt tanulta ki a textil­ kereskedő szakmát. Észak-Erdély visszacsatolása után, 1940-ben Dél-Erdélyből átszökött, Salgótarjánig vetette a sors, és itt a Hangya üzletében lett eladó és kirakatrendező. 1944-ben vette feleségül a szintén textilszakmában dolgozó anyámat, Nagy Irént, majd felköltöztek a felvidéki Jolsvára, ahol üzletvezető lett. Az 1945. április 4-én meghirdetett kassai kormányprogram után szüleimet, mivel nem tettek csehszlovák állampolgári esküt, egy 50 kg-os csomaggal és velem, a négyhónapos magzattal, május közepén kiutasították.

Ezért születtem Salgótarjánban, 1945. november 7-én. Szüleim anyai nagyszüleimhez költöztek. Apám kereskedőként, dekoratőrként és nyugdíjas éveiben, mint címfestő kisiparos dolgozott.  Ezután az ipartörténészt kérdezem: a bányászat megindulása után miért ezek a gyárak települtek meg Tarjánban?

– Salgótarjánban a helyi és helyzeti energiák együttes megléte a XIX. század második felében ért be. A fellendülés két fő pillére a szénbányászat (városunkban az 1856–1972 közötti időben) és a vasipar (1868) volt, de további lendületet adott a fejlődésnek a Budapestig kiépülő vasútvonal (1867), majd a XIX. század végén az üveggyár és a gépgyártás megtelepülése.

A gyárakat követte a szakmunkásság, a műszaki értelmiség, majd az őket kiszolgáló kereskedelem és kisipar. Salgótarján gazdasági határa azonban soha nem volt azonos a közigazgatási határával. Salgótarján az a város, amely szerves fejlődés során, fél évszázad alatt keletkezett a kapitalista ipar érdekei szerint. Lakói is így szocializálódtak, illetve polgáriasultak.

Az egységes város helyett hat különböző színvonalú városrész jött létre, s egyikhez sem tartozva, a kialakuló ipartelepek foglyaként feküdt közöttük a feudális jellegű falumag, melyek hosszú évekre megszabták a fejlődés-terjeszkedés lehetőségét.

Salgótarján csak pereme volt a politikai életnek, annak ellenére is, hogy számos szál fűzte a térséget Budapesthez. A város gyáriparának erős egyoldalúságát jelzi, hogy a könnyű- és élelmiszeripar szinte teljes hiánya jellemezte. A kitermelő- és

 Milyen volt a kapcsolat a bánya és a gyárak, illetve a gyárak és a városvezetés között?

– A város és a gyárak, valamint a bánya vezetősége közötti kapcsolat természetesen együttműködésre törekvő volt. Részt vettek a község, majd a város fejlesztésében – itt különösen Zemlinszky (Rudolf) Rezső, Gerber Frigyes, Andreich János, Dzsida József bányamérnök-igazgatók nevét emelem ki, de a többi vállalat igazgatója: Borbély Lajos, Jónásch Antal, Fabini Henrik, Liptay B. Jenő, Antal Gyula stb. is említésre méltó tevékenységet folytatott. Nehéz lenne itt mindenkit felsorolni, de mára számtalan kiadványban nyomát lehet találni munkájuknak.  Akkor most térjünk át a te privát történelmedre! Azt tudom, hogy az egyetem elvégzése után muzeológus lettél.

– A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1971-ben kaptam meg a történelem–földrajz szakos középiskolai

 FOTÓ: A DORNYAY BÉLA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL

 A trianoni döntés hogyan változtatta meg Salgótarján ipari helyzetét?

– Merőben új gazdasági és politikai körülmények között kellett az életet újraindítani. A megye gyáriparának és barnakőszén-bányászatának egy része (kivéve a salgótarjáni szénmedencét) az új állam, Csehszlovákia területére került, ezzel elveszítette természetes vonzáskörzeteit. A szénbányák és a gyáripar munkáslétszáma ekkor összesen 14 200 fő volt Tarjánban.

Ebből a munkáslétszámból a döntő többség bejáró volt a környékbeli falvakból. Az új államhatár megnehezítette a régi munkahelyek megközelítését, ami 1000–1500 fős munkáshiányt okozott. Az államhatár átmetszette a szénmedencét, s előfordult, hogy a tárók szája a magyar oldalon nyílt, a széntelep zöme a csehszlovák oldalra került (Salgóbánya). A kőbányák jelentős része a túloldalra került, ami szállítási-rakodási problémákat is jelentett. Gond lett a vasútvonalon a határállomás kijelölése is. A helyzet államközi szerződések és nemzetközi közvetítések révén 1924-ben rendeződött.

DÍSZPOLGÁR

alapanyagipar mellett a fejlődést meg­ gyorsító, mára is hatással lévő feldolgozóipar hiányzott, vagy csak csírájában volt jelen. A városi karaktert alakító oktatási, kulturális és közigazgatási intézmények a korábbi városteremtő funkciók mellett lassabban nyertek teret. Nehezítette a városi létforma meggyökeresedését az, hogy sokan a „gründolási láz” idején a gyors meggazdagodást tartották szem előtt, jöttek és mentek, de letelepedni csak kevesen mertek. Azok sem a faluhoz, hanem a gyárakhoz, bányákhoz kötődtek. Ennek ellenére Salgótarján a XX. század első felére már a megye új középpontjává vált. A politikai döntés csak megerősítette ezt a tényt 1950-ben.

 A FERENC-AKNA A MÚLT SZÁZADELŐN

tanári oklevelemet. A diplomamunkám a földrajzi tanszékhez kötött, ezért júniusban itt kaptam állást. Július végén hazalátogatva találkoztam barátommal, Balázs Lászlóval, aki már a szerveződő múzeumban dolgozott, és engem is idecsábított. Jelentkeztem, és augusztus 1-jétől segédmuzeológusként állományba is vett dr. Molnár Pál múzeumigazgató. Később mint muzeológus, a megye ipartörténeti kutatása tartozott a feladataim közé. 1976-ban ipartörténész muzeológussá neveztek ki, egyetemi doktori diplomámat a megyei üvegipar történetéből Debrecenben védtem meg 1978ban. Ipartörténészként 1985-től foglalkoztam a nógrádi szénbányászat történetével.

1995–1998 között készítettem el a nógrádi bányászattörténet általános monográfiáját a kezdetektől az államosításig. A kiadását az NKA és Salgótarján önkormányzata támogatta 2000-ben. Folytattam a nógrádi szénbányászat történetének kutatását az államosításától a felszámolásig. Elvégeztem a szénbányászatban 1848–1992 között dolgozott műszaki személyiségek életének adattári jellegű összeállítását. Régen úgy mondták, hogy az asztalfióknak írtak, most pedig úgy írhatjuk, hogy „gépben van” a kiadásra váró munka.

A helytörténeti munkásságomban kerestem azokat a város múltjában gyökerező motívumokat, amelyekben felemelkedni akarva megkapaszkodhatott. Ehhez segítséget adott a dr. Dornyay Bélától vett idézet: „Többször hallottam már Salgótarjánban azt a téves fogalmazást, vagyis a tényeknek meg nem felelő kijelentést, hogy Salgótarjánnak nincs múltja, nincsenek tradíciói stb. Ez azonban csak annyiban igaz, hogy Salgótarjánban, ebben a hazánk közgazdasági életében oly nagy szerepet betöltő városban, a trianoni Magyarország legnagyobb bányavárosában még kevesen foglalkoztak történetírással, és így még keveset írtak a múltjáról.” 1990-től foglalkoztam a város címereinek, zászlóinak történeti alakulásával. 1997-ben jelent meg Cs. Sebestyén Kálmán kollégámmal közösen írt Salgótarjáni új almanach kötetünk, amit szerkesztésemben követett a második kötet 2002-ben. Szükség lenne a második kiadásukra, hogy a városlakók megismerkedhessenek lakóhelyük történetével. Nyugdíjba vonulásom után újabb bányászati témába fogtam Kolláth Zoltán bányamérnök és Prakfalvi Péter mérnök geológus barátaimmal, s megírtuk a mátraaljai lignitbányászatot bemutató Lignitkönyvet 2012-ben.  Kutatásaid során rengeteg ember életét megismerted, akik a bánya és a gyárak vezetői, mérnökei voltak. Akad köztük olyan, aki valami miatt (rokonszenv, kiemelkedő szakmai tudás stb.) különösen fontos számodra?

– Mély nyomott hagyott bennem Zemlinszky Rezső nemzetőr, honvéd utászhadnagy, bányamérnök, az SKB Rt. első igazgatója. Mint a Múzeumbaráti Kör elnöke, Hídváry István titkár kollégámmal a Bányamúzeum falán 1998-ban avattuk fel a Molnár Péter szobrászművész által készített Chorin Ferenc és ifj. Chorin Ferenc márványdomborművet a család támogatásával és jelenlétükben. 1999-ben az Antal Gergely által készített Zemlinszky Rezső kerámia domborművet helyeztük el a Bányamúzeum utcai homlokzatán. Életrajzukat, hasonlóan a többi itt dolgozott műszaki értelmiségével, a Bányászkönyvemben írtam meg.

2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

9

DÍSZPOLGÁR

 A II. világháború után Salgótarján a munkások városa lett, megyeszékhely, elindult egy újabb fejlődési hullám, ami a hatvanas években a városépítésben csúcsosodott ki látványosan. Mindez a meglévő iparra hogyan hatott? Vagy a bányászat leépítése, a bányák kimerülése már előrevetítette a lassú lecsúszást?

– Salgótarjánt már a XIX. század végétől a munkások „városának” tartották. Dr. Förster Kálmán polgármester idejében létezett A Munka című salgótarjáni újság. A szak- és segédmunkások, napszámosok mellett már döntő szerepet játszottak a kereskedők, iparosok, műszaki értelmiségiek, orvosok, ügyvédek, tanítók és tanárok. A város társadalmi élete megpezsdült.

A megyeszékhely kérdése nem új felvetés.

Már a XVI–XVIII. században, közismert történelmi okok miatt több helyen is ülésezett a megye közgyűlése. A XIX. század utolsó évtizedében nyíltan vitáztak arról, hogy Losoncon vagy Balassagyarmaton legyen-e Nógrád közigazgatási központja. A vetélkedés azonban politikai nyomásra lekerült a napirendről. Losonc mindazokkal rendelkezett (már a XVIII–XIX. századtól közlekedési, kereskedelmi csomópont), ami predesztinálta volna erre a szerepre, hiszen gazdasági és művelődési szempontból a polgárosodás központja volt a XIX. századtól. Trianon következménye, hogy napjainkig nem jött létre egy valódi térségi ipari, kereskedelmi, szolgáltató és kulturális központ a megyében. Balassagyarmat kisvárosi település maradt a konzervatív polgáriasodás jeleivel. Hiányzott az iparosodás, mint húzóerő. A megyeszékhely 1950-es elvesztésének traumája napjainkig kihat a politikai sértődöttségével.

Salgótarjánban is jelentkezik sajátos fejlődésében a polgárosodás zsákutcája. Ipari jellegű polgárosodás volt a leginkább jellemző, munkástársadalommal, rétegzett polgárságával. A város, mint a megye bányászati, ipari, közlekedési központja, már korábban is eleget tett a gazdasági köve-

 BÁNYÁSZOK AZ 1960-AS ÉVEKBEN

telményeknek, a hiányokat pedig pótolni lehetett. A „lecsúszásról” csak annyit tudok mondani: a bányák, kohászat, vasipar és más iparágak szerte Európában is csődbe kerültek, igaz, itt több évtizeddel előbb. A megújulás szükségességét azonban felismerték, feltételeit megtalálták. Salgótarján esetében a megyeszékhely ideológiai alapon történő idetelepítése csak elodázta a szükséges döntések meghozatalát. Ennek politika tehertétele rányomta bélyegét a városra, elfojtva a társadalomfejlődés lehetőségét. Az ezredfordulós léptékváltás sem sikerült, a privatizáció csődje a tradicionális gyárak kiüresedését, bezárását eredményezte.

Kovács Bodor Sándor

„IGAZI MAGYAR BIRMINGHAM EZ” Részletek Szvircsek Ferenc Bányászkönyvéből.

A XIX. század közepén Salgótarján 808 lakosú magyar falu volt, melyet Mocsáry Antal szerint csak az uraság kastélya ékesített.

Határában érdemesnek tartotta kiemelni makkos erdejét és a kőfallal körbekerített vadaskertjét. Földesura Jankovich Antal (1792–1855) megyei alispán, konzervatív földbirtokos volt.

A falu képe alig különbözött az átlagos palóc falu képétől: vályog- és faviskók, sáros utak és elhanyagoltság, a völgyet szegélyező dombok feltűnő kopársága volt szembetűnő. A legelőket szabad vízmosások szabdalták fel. A Tarján-patak elárasztotta és elmocsarasította a fővölgyet, a lovas kocsik két gázlón, a lakosok gyaloghídon jutottak át egyik oldalról a másikra. 1850-ben még csak 128 szalmafedelű fából-vályogból épült parasztház képezte a jövendő város alapját...

A Salgótarján környéki barnakőszén 1766-os felfedezését követően 1867-re vasút kötötte össze a fővárossal...

1868-ban lerakták a salgótarjáni Vasfinomító Társulat alapjait, 10

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

1892-ben letelepedett a Salgótarjáni Palackgyár. Egy kis vasöntöde 1894. évi megalapításával a gépipar vetette meg lábát a településen.

1869-re már 3700 főre gyarapodott lakosság kétharmada volt idegen, és csak 1910-ben lépte túl a magyar nemzetiségűek száma a 90 százalékot.

Egy 1886-os leírás szerint Salgótarján már így nézett ki: „… Amott a Karancs-hegy csoportja, előttük a Medves kőszéngyarmata. A mély völgyben pöfögnek egyre a magas kémények, pipálnak a hegygerinccel. A kohókban lobog a láng. Óriási gőzkalapács veri édes testvérét, s rengeti a talajt. Szurtos gyerekek nagy ügyességgel tolják alája a vaskocsikban a vörös izzó tömeget, nagy fogóval ragadja meg azt, s forgatja a másik legény. Odakünn a gyáron kívül húzódik el két sorban a munkások városa. Igazi magyar Birmingham ez.”

1908-ban tizennégyezer lakosával már Nógrád megye legnépesebb helye.

HAGYOMÁNY

GYÖKEREK ÉS KÖTŐDÉSEK TALÁLKOZÁS GRÉCZI-ZSOLDOS ENIKŐ NYELVÉSSZEL Ősrégi őrségi beszédével már kislányként is kitűnt a palóc gyerekek közül. Azóta is a szép és gazdag magyar nyelv az élete, a munkája és a fő szenvedélye. Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, a Miskolci Egyetem adjunktusa 1982-ben került Vas megyéből Nógrádba, 1997-től lakik Salgótarjánban. Már korábban is szerepet vállalt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár olvasótáboraiban, irodalmi közösségekben, az utóbbi években pedig a Szerdatársaság munkájában, irodalmi bemutatókon, kiállítások megnyitóján. Országos szakmai és művészeti kiadványokban publikál, dialektológiai-szociolingvisztikai előadásokat tart külföldi egyetemeken.  Születési helyed szerint őrségi lány vagy, míg édesanyád erről a vidékről származik.

Oda is, ide is kötődsz?

– Bennem van mind a két identitás. Nyolcéves koromig Vas megyében, falun éltünk, beszéltem az őrségi nyelvjárást. Amikor palócvidékre költöztünk, tapasztaltam, hogy Nógrádban másképp beszélnek, mint ott. Az volt az első nyelvi élményem, hogy az iskolatársaim kinevettek a beszédem miatt. Arra is emlékszem, melyek voltak azok a szóalakok, amin nevettek. Egyértelműen őrségiek. Anikő, így mutatkoztam be, mert ott nyílt e-kkel beszélünk, vagy az l-ezés: a helyet ott helnek mondják például. Később, amikor középiskolában OKTV-dolgozatot írtam, a magyartanárnőm azt tanácsolta, hogy a témák közül az anyanyelvi önéletrajzot válasszam, foglalkozzam az őrségi és a palóc nyelvjárás jellegzetességeivel.

Mindig érdekelt a falu, az ott élő emberek. Már középiskolásként adtam le néprajzi pályázatokat a Nógrádi Múzeumnak. Innen indultam el a nyelvészet felé.  Sikerült eredményt elérned ezekkel a munkáiddal?

– A Nagy Iván honismereti pályázaton és a Néprajzi Múzeum pályázatán is kaptam díjakat. Már középiskolásként jártam a falut. Figyeltem, hogyan beszélnek, kérdeztem az öregeket a régi viseletről, szokásokról. Szeretem az idős embereket, és ők is szívesen fogadtak. Vittem a magnómat, és beszéltettem őket, fényképeket is készítettem; a nép-

 GRÉCZI-ZSOLDOS ENIKŐ ÉS ANDOR CSABA A MADÁCH-LEVELEZÉST FELDOLGOZÓ KÖNYVÜK BEMUTATÓJÁN

 DR. GRÉCZI-ZSOLDOS ENIKŐ

rajzi, nyelvjárástani érdeklődésem innen ered. A vidéki társadalom megismeréséhez nemcsak a néprajzi és a dialektális jegyek tartoznak. Elkezdtem szociolingvisztikával foglalkozni. A falu nyelvének vizsgálata lehetőséget adott arra, hogy a szociális alapon elkülönülő változatokat is vizsgáljam (nem, életkor, iskolai végzettség, foglalkozás, vallás szerint elkülönítve). Az Új magyar nyelvjárási atlasz elkészítéséhez – a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE szervezésében – felállt egy kutatócsoport, amelyhez én is kapcsolódtam. Karancslapujtőn végeztem szociodialektológiai felmérést.

Ennek is az volt a lényege, hogy életkori csoportok szerint mérjük föl a nyelvjárásokat. A tájszavakat sok településen nem adják már át az idősebbek a fiatalabbaknak, vagy a fiatalok nem veszik át. A társadalmi változások, az információs forradalom, a mobilitás, az iskolázottság attitűdbeli változásokat hozott az egykori homogén faluban. A fiatalok kevésbé vonzódnak a falusi kultúrához. Nekik ez sokszor nem szép, nem jó, nem helyes beszéd. Európa sok más nyelvi környezetében vagy nyelvterületén nem így van, mert ott az orvos, a jogász is nyelvjárásban beszél.  Nehéz volt az Őrségből eljönnötök? Miért költöztetek Nógrádba?

– Hároméves voltam, amikor Kisrákosról a szomszédos Pankasz nevű faluba költöztünk, oda, ahol az Őrség egyik jelképe, a szoknyás harangláb áll. Három falu tartozott egybe, itt volt a tanács, az áfész, Apunak és Anyunak így közelebb volt a munkahelye.

Itt kezdtem el óvodába járni. Aztán nagymamám, aki néhány hónapja halt meg százegy évesen, gyakran volt Gyöngyösön keresztanyáméknál, a lányáéknál. Édesanyám is vágyott vissza Nógrádba. Akkoriban Karancsság, Ságújfalu és Szalmatercs volt egy közigazgatási egység. Apu Szalmatercsen kapott szolgálati lakást. Tanácstitkárnak jött ide, később három cikluson keresztül polgármester volt. Tanácsakadémiát és Államigazgatási Főiskolát végzett. Jogira nem engedték, kulák gyereknek számított.

2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

11

HAGYOMÁNY

csolattartó, utána Nápolyban tartottam előadásokat, majd Krakkóban, legutóbb az észtországi Tartu nagy múltú egyetemén oktattam. Ott már angolul is.

 ELŐADÁS A BALASSI BÁLINT KÖNYVTÁRBAN

 Az egyetemet követően elkezdtél dolgozni a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban.

– Ott voltam két évig főállásban. Nappali és levelező tagozaton is tanítottam. A 14–18 éves korosztállyal is jól kijöttem, de a felnőtteket különösen szerettem tanítani.  Gondoltál arra, hogy a doktori iskolát is elvégzed?

– Az egyetem elvégzése után rögtön felvételiztem a doktori iskolába, sikeresen, azonnal mehettem. Érdekelt a tudományos pálya, volt kutatási témám. Miskolcon ’97-ben végeztem, a ’97–98-as tanévben már ott voltam az ELTE-n, Kiss Jenő professzor úr mellett, akitől a dialektológiai-szociolingvisztikai gondolkodást kaptam. A szociolingvisztika, különösen a történeti szociolingvisztika akkor új iránynak számított.  Utána jött a levéltári időszakod. Gondolom, levéltárosként fejezed be végül a doktori képzésedet.

– Az abszolutórium megszerzéséig voltam levéltáros, a doktori szigorlatom napján ajánlottak egyetemi katedrát Miskolcon. A levéltárba úgy kerültem, hogy a gimnáziumi óráim után, vagy mivel nappalin és levelezőn is tanítottam, a kettő között folyton szaladtam a levéltárba. Történeti kutatást végeztem. A XVII. századot választottam, mert abból van a legkevesebb feldolgozott anyag. Kirendeltek mellém egy levéltárost, Szomszéd Andrást.

Bevont a munkájába, segítgettem neki. Akkor még nem volt családom, szinte minden nap láthattak. Épp zajlott az igazgatóváltás, Kosján László igazgatóhelyettesként volt a megbízott vezető. Felfigyelt rám, beszélgettünk, látta, hogy szívesen vizsgálgatom a régi iratokat, és munkát ajánlott.  Innen hogyan kerültél a Miskolci Egyetemre?

– Amikor a doktori szigorlatom volt, az ELTE folyosóján szembe jött velem egykori tanárnőm, aki akkor már a Miskolci Egyetemen tanszékvezető-helyettesként dolgozott, ma ő a bölcsészkar dékánja. Kovács Mária meglepetten nézett: „Enikő, te hogyhogy itt? Csak nem a doktori szigorlaton?” Annak idején ugyan mentem az egykori tanszékvezetőhöz, B. Gergely Piroskához, hogy elkezdtem a doktori iskolát, és szívesen tanítanék az egyetemen, de azt mondta, nincs hely, hogy felvegyünk. Aztán a dialektológia és a szociolingvisztika tanára nyugdíjba ment. Kovács Mária örült, hogy ezen a tudományszakon végzek, és állást ajánlott. 2001-től tanítok a Miskolci Egyetemen.  Az utóbbi időben vendégelőadóként is sok helyen megfordultál.

– Ez az Erasmus Oktatói Mobilitási Programnak köszönhető. Jártam a besztercebányai egyetemen, ahol az ipolybalogi Németh Zoltán író, költő, irodalomtörténész volt a kap12

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

 A többi helyen még magyarul?

– Igen, azt igényelték. Besztercebányán sok magyar anyanyelvű hallgató tanul, Nápolyban vannak magyar szakosok, és azt mondta a professzor: mondjam csak magyarul! Ő majd fordít. Hadd hallják a magyart! Krakkóban minden tanár és a diákok többsége is tud magyarul, sőt magyar erasmusos diákok is hallgatták az előadásomat. Németül és angolul tudok. Tartuban magyar és észt diákok egyaránt ültek az előadóban.

Angol nyelvű előadással készültem. Az előadás előtt kértek meg, hogy párhuzamosan mondjam magyarul és angolul. Próbálok mindig olyan témát találni, amely a helyieknek szól. Krakkóban a lengyel nyelvtörvényről beszéltem. Mivel a szociolingvisztika órámon tanítok nyelvpolitikát, foglalkozom a nyelvi tervezéssel, ezért ezt az elméleti anyagot ezzel a gyakorlati témával töltöttem föl. Az ottani professzor mondta, hogy erről semmilyen órán nem esik szó, örültek a témámnak. Nápolyban az olasz jövevényszavainkkal foglalkoztam, és Madáchról tartottam előadást (a kapcsolódási pont lehetett a Nápolyi Endre című drámája). Besztercebányán a város környékén található, az egykori Nógrád vármegye településeiről származó XVII. századi levelekkel foglalkoztam.  Mi lesz a következő erasmusos utad?

– Valami új és érdekes helyszínben gondolkodom. A Miskolci Egyetem sok európai egyetemmel működik együtt. Most kettő felé kacsintgatok. Egy török egyetem, Sakarya az egyik tervem, amellyel a szociológusoknak van jó kapcsolatuk. A másik Spanyolország. Ott meg a történészeknek, politológusoknak. Nekem a szocio- előtagú nyelvészeti stúdiumokkal könnyű dolgom van, mert a szociológusokhoz, politológusokhoz, történészekhez is csatlakozni tudok témaválasztásban.  Eleinte faluról falura költöztetek. A falusi életet először te adtad fel.

– Amikor ’97-ben végeztem az egyetemen, akkor még Szalmatercsen laktam. A gyakorló tanításom ideje alatt ingáztam Tarjánba. Már akkor sok programot csináltam.

Szavalóversenyre készítettem föl fiatalokat, megszerveztem egy Madách-programot… A lelkesültségem tetszett az akkori igazgatónak. A vizsgatanításomon látta a módszereimet. Utána azt mondta, hogy szüksége van magyar szakosra, szívesen alkalmazna.

Ennek akkor nagyon megörültem. Szüleimmel tanakodtunk, hogy jó lenne, ha nem kellene mindennap bejárni. Nekik egyébként is a szalmatercsi ház önkormányzati volt. A salgótarjáni lakást tartaléknak vették: ha Apunak megszűnik a mandátuma, akkor kell valami, ahová költöznek. Amikor férjhez mentem, akkor költöztek ők abba a lakásba, mi pedig családi házat vettünk a Jónásch-telepen.

 Egyébként Tarján hogy tetszik, mennyire érzed benne magad jól?

– Gyermekkoromban a nyarakat Salgón töltöttem a nagyszüleimnél, szeretem ezt a vidéket. Gimnazista koromtól kezdve jelen vagyok a helyi irodalmi körökben. Először Apu hívott, engem meg érdekelt, szívesen mentem. Mostanában viszont azt szokta mondani: „Már nem azt mondják, hogy Gréczi-Zsoldos Miklós lánya, hanem Enikőnek az apukája” – s ő ennek örül. Biztos jó volt az a befektetés annak idején, meg én is szeretek ebben a kulturális közegben jelen lenni.  Min dolgozol jelenleg?

– Most tettük le a tollat a Madách-levelezéskötet összeállítása után. Egy kicsit ki kell fújni magam, mert az utóbbi idők éjszakái, nappalai annak jegyében teltek. A Madách Imre levelezése mellett ez év elején lezárult egy európai uniós tankönyvíró projekt, amelynek szakértője voltam, s egy tankönyvet írtam, mellette a program lexikai mátrixának szerkesztőjeként is dolgoztam.

A programban migráns gyerekeknek írunk kollégáimmal nyelvtanító, tartalomalapú tankönyveket. Az ötödik évben kerültem be a csoportba. Rám a pályára való felkészítés kapcsán az önismeret és a pályaorientáció megírása hárult. Egy kicsit pszichológussá kellett lennem. Segített a szakirodalom és a Nemzeti Alaptanterv, ehhez igazodtunk.

Viszont a feladataink mind nyelviek, hiszen a könyvvel az a célunk, hogy nyelvet tanítsunk. Annyira egyedülálló kezdeményezés egyébként a piacon, hogy elnyerte egyszer már az Európai Nyelvi Díjat, és most valószínűleg ismét megkapja. Aztán kezdődött az új félév, új tematikák, új hallgatói kör, új vagy régről felújított kurzusok. Az év eleje nagyjából ezzel telt. Közben azért megírtam egy-egy tanulmányt vagy olyan konferencia-előadásanyagot, ami elhangzott korábban és most kötetben megjelenik. Van egy hosszabbtávú terv is. OTKA-pályázatban szeretnénk majd részt venni a szegedi nyelvtudományi tanszék megbízott igazgatójával, akinek hasonló a kutatási területe, mint nekem. Nincs még magyar történeti szociolingvisztika tankönyv, ezt szeretnénk elkészíteni. Andor Csabával is gondolkodtunk a Madách-levelezés kritikai kiadásában.

 Mikor kezdett el érdekelni Madách munkássága?

– Az egykori magyartanárnőm nagy kedvence volt Madách. Ráadásul Balassagyarmaton tanultam, a Madách-kultusz egyik központjában, ahonnan kijártunk Csesztvére. Sok Madách-megemlékezésen vettem részt. Annak idején szavaltam Csábi Istvánékkal is, mondtam megemlékező szöveget a csesztvei szép kis templomban. Mikor a tarjáni Madách Gimnáziumban tanítottam, szintén sokszor emlékeztünk meg Madáchról egy-egy ünnepség, műsor keretében. Akkoriban mi, madáchosok mentünk Csesztvére koszorúzni. Amikor a levéltárban dolgoztam, felfedeztem a Harsányi Zsolt Madách-anyagát. 2012-ben Csongrády Béla segítségével, a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület támogatásával, „retortán át bocsájtani” címmel jelent meg az ezt földolgozó munkám.

HAGYOMÁNY

 Se a férjednek, se neked nem Salgótarján ad munkát, mégis itt maradtatok.

Miért?

– A férjem tarjáni születésű, de Ausztriában dolgozik, ő könnyebben mozdulna. Anyukám salgói, neki is vannak itteni gyökerei, itt töltötte gyerekkorát. Nekem a szüleim nagy segítséget jelentenek. Szimbiózisban élünk, nagyon szeretjük egymást. Bennem van az is, hogy olyan sokat kaptam a szüleimtől, ha ők segítségre szorulnak, akkor nekem segítenem kell. Meg különben is itt van a zongorám, itt van a sok könyvem, ezt nem lehet könnyen elvinni. Bár nehézséget jelent, hogy mind a ketten eljárunk innen.

Rengeteg idő, utazás, pénz mindkettőnknek.

 Mit gondolsz, a Harsányihoz írt Madáchról szóló leveleknek mennyire van valós alapjuk?

– Ezek a levelek laikus emberek visszaemlékezései, nem irodalomtörténészek írták. Többszörös áttételen keresztül érkező információk, amelyek Harsányi regényébe bekerültek. Andor Csaba több helyen utal arra, hogy Harsányinak helyenként nincs igaza, nem hiteles az életrajza. Ugyanakkor többé-kevésbé képet lehet kapni belőle Madách életéről. Sőt, leveleket is közöl. Ebből a szempontból jó forrás, mivel van, amit máshol nem lehet megtalálni, csak a regényében. Azok a hozzá írt levelek viszont, amelyeket feldolgoztam, nem hiteles forrásai az életműnek, mégis érdekes kérdéseket vetnek fel. Azért gondoltam feltárni, hogy tudjuk, vannak ilyen emlékek Madáchról, koráról, környezetéről.  Andor Csaba egy-két évtizednyi kutatómunkája, gyűjtése előlegezte meg a közös könyveteket. Miképpen kapcsolódtál be a munkájába?

– A munkafolyamat utolsó stádiumában kapcsolódtam be. Már összegyűjtötte az anyagot, de kellett még filológiai munka a befejezéséhez. Andor Csaba meghívott Balassagyarmatra, a Madách Társaság vármegyeházi „kuckójába”, ahol a könyveik és a bázisuk van. Beszélgettünk és rákérdeztem, hogy mi az, ami még Madáchcsal kapcsolatban hátravan, nincs még megoldva, nincs még elkészítve, s akkor említette a kiadatlan levelezést. Fölajánlottam a segítségemet. Hamarosan meg is kaptam tőle azt az anyagot, amit összegyűjtött, és elkezdtem összeolvasni az eredetit a már átírt szövegekkel. Törekedtünk arra, hogy helyesírásilag tökéletesen adjuk vissza az eredetit. Így lehet a szövegkiadás nemcsak az irodalomtörténeti, de a nyelv- és helyesírás-történeti, illetve a filológiai kutatásoknak az alapja.  A XIX. század vidéki értelmiségijének a szokásaira is elég sok következtetést lehet levonni ezekből a levelekből.

– Nemcsak egy író élettörténete rajzolódik ki, hanem egy koré is. Az anya–fiú és a férj–feleség viszonyáról is sok mindent elárulnak a levélváltások. Megismerjük a fiatal, majd az érett költő-politikus gondolkodását. A levelek alapján társadalomtörténeti kérdéseket lehet boncolgatni. 1848–49 eseményeit a Madách-fivérektől tudjuk meg. Képet alkothatunk arról, hogy él apa nélkül egy vidéki nemesi család, hogyan gazdálkodik egy anya, egy nő, hogy él a fővárosi és a vidéki nemesség.

Benődy Márton

 HALLGATÓIVAL, SZAKESTEN 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

13

IRODALOM

Tavaly márciusban a Zenthe Ferenc Színház óriási sikerrel mutatta be az Antigonét. A dramaturg, Horváth Eszter szerződését viszont a nagyszerű premier után felbontották… Az alábbiakban a fiatal alkotó önmaga vall pályájáról, hitvallásáról, terveiről.

 FOTÓ: BALÁZS ISTVÁN BALÁZS

HÜBRISZRŐL ÉS MÁS DÉMONOKRÓL

 HORVÁTH ESZTER

A „SOHA-MEG-NEM-ELÉGEDŐ” HORVÁTH ESZTER ÚTJA A KIVISZI-TŐL AMSZTERDAMIG Horváth Eszter forgatókönyvíró, dramaturg „hazai pályán” legutóbb az Antigoné színrevitelével hívta fel magára a figyelmet. Az utóbbi évtizedet már főleg a fővárosban, illetve külföldön töltő fiatal alkotó a pódium, a színpad világával a Kodály Zoltán Általános Iskolában, majd a Bolyai János Gimnáziumban vers- és prózamondóként kezdett ismerkedni. Közben tízévesen tagja lett a KiViSzI színjátszócsoportnak, és bekerült a Magyar Televízió Kölyökidő műsorfolyamába, amelynek állandó gyermekszereplőként két évig lehetett részese.

2005-ben részt vett a Vertich Színpadstúdió első bemutatóján, Szép Ernő Májusának színre vitelében.

Horváth Eszter az ELTE Bölcsészettudományi Karán kommunikáció-média szakon, a Színház és Filmművészeti Egyetemen filmdramaturgiából szerzett diplomát. Salgótarjánról, egy mágikus realista könyv formájában készítette diplomamunkáját. Már régebben foglalkozik írással, vannak dramaturgiai munkái, megjelennek kritikái a Filmvilágban, s adódnak más – így televíziós – megbízásai, felkérései is.

„Az első könyvem első oldalára a »soha-meg-nem-elégedés« himnuszát írtam be. Nincs jogom hát panaszkodni, ha ma is elégedetlenül futok még, sokat szereztem, sokat el is dobtam, egy vállrándítással, […] nemcsak a könyvemben, homlokomra is fel van írva a »soha-meg-nem-elégedés.«” Középiskolásként teljes joggal idealizáltam Babits sorait. Ismerős volt az éhség a többre, másra: mikor akarjak mindent, ha nem most. Néhány év távolság és sok önirónia kellett, hogy felismerjem a gondolat banalitását – és újabb néhány év, hogy megbocsássam ezt a banalitást, sőt, megszeressem.

Akkor jutott újra eszembe, amikor egy másik fiatal felnőttel kezdtem foglalkozni. Épp a készülő Antigoné előadáshoz fordítottam magyarra egy részletet Jean Anouilh drámájából. Anouilh Antigonéja még szinte kamasz. Naiv, idealista. Nem elégszik meg a féligazsággal, mert tudja, hogy a féligazság egészen hazugság. A racionális felemnek ez elég is volt ahhoz, hogy elkezdje felcímkézni, elkönyvelni, tehát kezelni a fiatal nőt.

Az irónia nagyon jól működő önvédelmi mechanizmus. A hiúságom szerencsére közbeszólt. Hiú vagyok a megértésre, arra, hogy nem elégszem meg készen kapott értelmezési sémákkal. Az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen miért is látjuk gyerekesnek ezt az elégedetlenséget, ezt az igazságérzetet? Lehet, hogy félünk tőle? Lehet, hogy jót tenne, ha több naiv idealista járna közöttünk.

Megelégedni, beérni a könnyűvel, az instant válaszokkal szellemi restség – elégedettnek lenni kihívás. Iszonyatos hübrisz-veszéllyel.

A soha-meg-nem-elégedésnek nem hátat fordítani, csak megállni és szétnézni, épp hol tartok.

Tegyünk egy próbát.

ÉVADZÁRÓ-ÉVADNYITÓ Egy évvel ezelőtt, márciusban mutattuk be az Antigonét a Zenthe Ferenc Színházban. A darab nem az első dramaturgi munkám volt a társulatnál – a premieren még nem tudtam, hogy az utolsó. Forgatókönyvíró-film­ dramaturgként végeztem a Színművészetin, Salgótarjánba a szüleim és a színház miatt jártam vissza.

Gyerekkorom óta ismertem a színház vezetőit és a társulat nagy részét, azóta is jó kapcsolatban vagyunk. A színházi élet gyakorlatiassága jól kiegészítette a forgatókönyvírást, izgalmasnak találtam a külön-

 AMSZTERDAMI HANGULAT 14

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

ÚJ VIZEKEN

működését lehetetleníti el. A közterületet úgy használják, mintha a sajátjuk lenne – és úgy is vigyáznak rá.

Gondolkoztam, mi ez a belső gát, amit akkor érzek, ha az itt jól működő dolgokról írok.

Túlműködéses önreflexióm pontosan a tudatában van, hogy a szavak nem ártatlanok, mindig egy aktuális társadalmi diskurzusban értelmeződnek. E diskurzus szerint én most alighanem bezzegelek. Én inkább úgy gondolok erre, hogy szemlélődöm – egy másik perspektívából. Ami nem egyedül érvényes, mint ahogy egyetlen perspektíva sem az.

Amszterdam egyszerűen csak élhető. Gondoltam, tegyünk egy kísérletet, milyen lenne itt élni egy kicsit hosszabb ideig: beadtam a jelentkezésem egy PhD-ösztöndíjra. Az eredmény akkor fog kiderülni, amikor (remélhetőleg) épp a cannes-i riviérán leszek.

HOSSZÚTÁV A filmkészítés hosszútávfutás. Legalább annyi türelem és kitartás kell hozzá, mint amennyi tehetség. Egy régóta hordozott terv most talán beérik. (Hármat kopogok a faasztalon.) Az Out filmtervünket, amit Kristóf György rendezővel közösen fejlesztettünk, beválogatták az idei Cannes-i Filmfesztivál Atelier programjába. A szekcióba a világ minden tájáról évente tizenöt ígéretes tervet hívnak meg – a forgatókönyv alapján.

Talán ez az eddigi legnagyobb elismerésem. A forgatás nyáron kezdődik Szlovákiában és Lettországban, miközben én már egy másik alkotóház programjában veszek részt.

Amszterdam nem ereszt. Az OT301 kulturális központ rezidens alkotóival együtt egy kísérletbe kezdünk: az érdekel, mi veszik el és mi marad meg, ha a képet szóvá, majd a szót zenévé, tánccá, performansszá alakítjuk. Visszatérek a művészeti ágak közti átjárhatósághoz, az élő előadáshoz. Körbeértem.

Hogy elégedett vagyok-e? Babits már negyven is elmúlt, amikor a soha-meg-nem-elégedésről írt. Addig még van több mint tíz évem. Mikor akarjak mindent, ha nem most.

Horváth Eszter

 FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ

Az alkotói rezidencia-program októberben kezdődött, öt hónapig dolgoztunk a videó-projektünkön, ami nagyrészt a saját VHS-felvételeinkre épül a ’90-es évekből. A szó szoros értelmében vett múltfeldolgozás.

Az én generációm a ’90-es években volt gyerek, ennek a korszaknak az esztétikája, vizuális lenyomata meghatározó élményt jelent számunkra. Ugyanakkor érdekesnek láttam a párhuzamot a saját gyerekkorom és a gyerekcipőben járó demokrácia között: mit kezdtünk a hirtelen jött szabadsággal?

A kisfilm, ami elkészült, párbeszéd az akkori gyerek-demokrácia és egy öreg demokrácia, Hollandia között. Nem meglepő módon a szabadság egyenlő fogyasztás képlet mindkét országban működik. Az egyetlen különbség, hogy Hollandiában van releváns ellenkultúra.

Emberek rendszeresen az utcára mennek, hogy tüntessenek, mondjuk, az állatokkal való etikus bánásmód mellett vagy a génmódosított élelmiszerek behozatala ellen.

Hallgatók foglalják el az egyetem épületét, ha az állam piacosítás címén egész szakok

IRODALOM

böző művészeti ágak közti átjárhatóságot, saját határaim próbálgatását.

Akkor tavasszal meg sem fordult a fejemben, hogy egy év múlva valahol Amszterdamban ülök majd egy konyhaasztalnál (és a földön, az ágyon, a fotelben, mert helyváltoztatás nélkül nem megy a munka), és arról írok, hogyan jutottam el ide. (Illetve nézem a hattyút, ahogy a fészkén ül a csatorna partján. Szerintem napok kérdése, és kikelnek a kishattyúk.)

Hollandia egészen váratlanul bukkant fel a horizonton. Tavaly nyár elején elnyertünk a párommal egy alkotóházi lehetőséget Amszterdamba. Itthon épp egy lezáró-periódushoz értem: befejeztem a nagyjátékfilm-forgatókönyvet, amin dolgoztam, a Filmalap elfogadta a fejlesztést, a színházzal pedig ekkor váltak el az útjaink. Úgy éreztem, nincs, ami itt tartson.

 NAGY SIKERT ARATOTT A ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ TÁRSULATA AZ ANTIGONÉ ELŐADÁSÁT KÖVETŐEN 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

15

SZÍNHÁZ

JOBBHOROG – ÖVÖN ALUL HAROLD PINTER: HAZATÉRÉS – A ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ ELŐADÁSÁBAN Végy egy osztatlan teret három ki-bejövetelre alkalmas nyílással! Kettő a háttér folyosójáról vigyen egyfelől ki a lakásból, másfelől az emeleti szobák felé, míg a harmadik az utóbbival párhuzamosan a földszinti helyiségekhez. A virágmintás fal mentén legyen faburkolatú lábazat, komód, kandalló, rajta lovas kép, az ügetői fogadásokra emlékeztetőként. A komódon éjjeli lámpa, tálca poharakkal, kancsó vízzel, a kandallón világító szemű állatfiguraporcelánlámpák, mellette rádiós lemezjátszó, a nappaliban dohányzóasztal kanapéval, székkel, állólámpával, rajta fém teásdoboz, benzines öngyújtó és olvasólámpás olvasószekrény két fotellel közrefogatva.

A Pallós Nelli tervezte játéktér tűnjön úgy, hogy az 1960-as évek angol polgári miliőjébe csöppentünk. Vigyük föl a színpadra a nézőteret. Oly közel, hogy a közönség töményen lélegezze be a cigaretta, szivar keserű füstjét. A történtek látásához forgassa a fejét úgy, mintha része lenne az előadásnak. Még a színész leheletét is érezze!

Harold Pinter Hazatérés című darabja a Zenthe Ferenc Színházban Gyuriska János rendezésében nem törekszik kevesebbre, mint bevonásra, szembesítésre. Az emberi együttélés megelevenített anomáliái a húsunkba vágnak. Fanyarul kacagunk, mintha magunkon tennénk. A díszlettel, a játéktérrel, a közelséggel, hogy minden a szemünk előtt, karnyújtásnyira zajlik, Gyuriska János sikeresen sugalmazza azt: ilyen világban élünk.

A nyitóképnél a Lennyt alakító Erdélyi Gábor sötét öltönyben, a kanapén ülve, zeneszó mellett újságot olvas. Testtartásával, magabiztosságával, hanyag eleganciájával stricit, kétes ügyletekben utazót sejtet. Max, azaz Mikó István öregesen öltözve, bottal kezében körbe-körbe járja a nappalit.

Cigarettára gyújt. A szülő–gyermek ellentét pattanásig feszül. Mikó hosszú, fia figyelmét magára vonni vágyó monológokat mond, kérkedik régi önmagával, lóismeretével, vagányságával, Erdélyi egy-egy kemény és elutasító választ vet oda olykor-olykor, hogy elnémítsa az öreget – nem túl eredményesen.

Verbális agresszió hatja át a teret. Mikó erős és szuggesztív figurája előre-előre jön. Amit a fiához intéz, azt a nézőnek is mondja. Egyenesen bele a képébe. Ezáltal egyszerre nyolcvan ember válik a család részévé. A konfliktus a tetőfokára hág. Max a botjával fenyegetőzik, Lenny fölemlegeti a régi veréseket, indulatosan kimenekül. De már vissza is tér a taxisofőrködő, lágyszívű nagybácsival, Sammel, akit Csernák János alakít.

Lenny és Sam kapcsolata közvetlen, olyan, amilyen normál körülmények esetén apa és fia között működik. Sam lelkesen számol be munkája aznapi sikeréről, gazdag amerikai

 CSERNÁK JÁNOS (BALRÓL), MÁTÉ KRISZTIÁN ÉS ERDÉLYI GÁBOR 16

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

utasáról, akitől a reptéri búcsúnál egy doboz szivart kapott ajándékba. Maxre ügyet sem vetnek, aki ezt egyre harsányabban nehezményezi. Majd miután sikerül a szivarok közül egyet eloroznia, froclizni kezdi Samet.

Max szerint, ha Sam nem dönti a taxija hátsó ülésére női utasait, nem is férfi. Kiderül, Max elhunyt feleségével emberibb kapcsolatot ápolt Sam, mint a férj.

A múltbeli események miatt mindkét férfi féltékeny a másikra. Az is világos: a ház egyetlen nőtagja halálával a háztartási teendők kettőjük között oszlanak meg. A mindent naturálisan kimondó Max főz, az enyhén nőiesre formált Sam mosogat. A Joeyt alakító, edzőruhában érkező legkisebb fiúról, Máté Krisztiánról kiderül, munka után bokszedzésre jár, hogy hatalmas sportkarriert futhasson be.

Ez a terve – Max szapulásától függetlenül is – kilátástalannak tűnik, bármennyire sportosan laza csávó. A remekül formált figura enyhén aberráltnak tetszik. Hirtelenkedései mögött másfajta személyiségzavart sejtünk, mint a család többi tagjánál, ami igazolást nyer a későbbiek során.

Gyuriska János ezzel lerakja azt a zárt rendszerként működő alapot, amit még Max vezérel, de már inogva, és amelybe hatévnyi távollét után, az éj leple alatt, feleségével az oldalán megérkezik az Amerikába elszármazott, filozófiaoktatóként tevékenykedő legidősebb fiú, Teddy, azaz Albert Péter. A lakásba egykori kulcsával jut be. Élénk színű öltönyt visel. Örömmámorban úszik a változatlanul talált szülői otthon láttán.

Emeleti szobája üres, ide küldené fáradtságra panaszkodó, gyermekeik után vágyakozó asszonyát. Ruth – vagyis K. Müller Zsófia – tüzes színekben, manökeni szépségként tündököl. Mozdulatai kimértek, ezáltal feszültséggel teltek. Idegenül szemlélődik a nappali berendezései között.

Menekülne, mint aki rosszat sejt, de Teddy legalább erre az éjszakára maradni akar – végre otthon van.

Kapcsolatuk elhidegült, s ezen az európai körút, a szülői ház felkeresése sem segít. A légkör fullasztó. Ruthnak levegőhöz kell jutnia, ezért sétálni megy. Teddy gyönyörködni kezd a szoba ismerős világában, amikor köntösben, alsónadrágban előjön Lenny. A testvérek találkozása visszafogott, a Lenny álmát zavaró tiktakról, apjuk hogylétéről folytatott párbeszédük banális. Nincs egymás nyakába borulás, csupán érthetetlen közöny, szeretetlenség. Érződik, az állóvíz hamarosan kavarodni fog, felszínre kerül az iszap.

Teddy kényszeredetten aludni tér. A visszaérkező Ruth a vekkerével bajlódó Lennyvel fut össze. Lenny egyfelől pimasz-ironikus (– Kér valamit? […] aperitifet […] – Nem, köszönöm. – Örülök, hogy ezt válaszolta.

Ugyanis semmiféle ital nincs a házban.), másfelől filozofikus eszmefuttatást tart a tiktakról, harmadrészt rámenős. A rakparti találkozásáról tartott példabeszéde egyértelmű ajánlat, ugyanakkor a hozzá társuló kegyetlenségének, mindenre elszántságának fitogtatása dominanciája elfogadtatásának jelzése is. Ruth válasza erre egy

SZÍNHÁZ

flörtcsíra elültetése, Lenny erotikába hajló provokálása, majd a férje utáni távozása.

Ezzel az addig nőtlen házban a darázsfészek első fullánkjai elővillannak. Az ajánlaton meglepődő, értetlenségének hangot adó Lenny fölveri Maxot. Az emeletről pizsamá­ ban érkezőt a fogantatása körülményeire vonatkozó vallomástételre akarja bírni, ám az – köpve az egészre – távozik. Lenny a kanapéra ül. Sötét.

A négy férfi a megszokott civakodással indítja a napot. Joey – miután elvégez néhány bemelegítő gyakorlatot – bögre tejét kortyolgatva helyet foglal a kanapén. Menetre kész. A konyha felől sárga kötényben, törlőronggyal a kezében érkező Sam heves szópárbajba keveredik Maxszal. Épp repül a rongy, amikor az elegáns Ruth és a pizsamás Teddy belép a hadakozók közé, így a küldemény Ruth arcán csattan.

Egy pillanatra beáll a csönd. A helyzet tragikomikus. A vendégfogadás azonban nem csak ettől abszurd. Max lotyónak, vérbajos, repedtsarkú ribancnak nevezi Ruthot, s kijelenti: „Még kurva ide be nem tette a lábát. Soha, mióta anyád meghalt. […] Vidd innen ezt a leprást! Ne is lássam.” Az sem mentség, hogy az alpári módon lekurvázott Ruth Teddy felesége, mert minden nő „riherongy”.

Teddy erőtlen védési kísérletei láttán azt várná az ember, Ruth sértetten kivonul, örökre elhagyja a házat, de arcizma se rezzen. Számára ez természetes? Mosolya kéjhölgyi, vagy ügyesen viselt álarc?

Ezek után Max – mintha mi sem történt volna – keblére vonja tékozló fiát, s az asszonyt is így-úgy a kegyeibe fogadja, szemrevételezi. Ehhez csatlakozik a család többi tagja is, kivéve Samet. Benne kimondatlanul is a Max egykori felesége iránti vonzalom elevenedik fel. Felidéződik a múlt, s Ruth hamarosan bekerül a közösbe.

Mögötte, előtte döntenek felőle: marad, megtartják és használják, illetve futtatják, hogy pénzt hozzon a házhoz.

Teddy – miután férfiként, majd filozófusként is megszégyenül a Lenny ontológiai kérdésfelvetéseire adott „ez a kérdés nem vág a szakterületembe” válasza nyomán, illetve Ruth rádöbbenti arra, hogy az a szeretetérzés, amit magában dédelgetett, nem azonos azzal, amit a hús-vér családja képes generálni benne – az Amerikában maradt három fiukhoz készül visszatérni, újra kimenekülni abból, amiből ezt egyszer már megtette. Összepakol, bőröndjeiket lehozza az emeletről. Közli, ő mindenképpen megy.

Senki sem marasztalja.

Ruth mindenképpen marad. Meg kell tartani! Ő is a közelből származott el, fotómodell volt, a testéből élt. Csupán Teddy előtti foglalkozásához térne vissza? Hazajutott, a saját közegébe? Kézről kézre adják. Sam tiltakozik, hisz előre látja, mire fog kifutni a játék, majd összerogy a rátörő emlékek terhe alatt. Embriópózba merevedik a padlón.

Meghalt, eszméletét vesztette? – mindegy.

A nő, a nő, csak a nő. Ölbe véve, lába elé borulva, fehérneműjét utána cipelve, „küszöbe elé” heverve – csak ő, a nő számít.

 ALBERT PÉTER ÉS K. MÜLLER ZSÓFIA

Elhittük-e, átéltük-e az előadást? El. A meghajlás pillanatában, a színészek tekintetét látva, ők is ezt tették. Méghozzá mély átéléssel. Máté Krisztián hitelesen hozta Joey nem túl tehetséges és eszes, szexuálisan annál inkább túlfűtött, szélsőséges megnyilvánulásokra hajlamos figuráját. Igazolja ezt a légbokszolás, fekvőtámasznyomás mellé társuló grimaszolás, a Ruth látványától zsebre dugott kézzel imitált „beindulás”, vagy a rajta való osztozkodás gondolatától kapott dühroham is.

A Lennyt alakító Erdélyi Gábor sem hagy kétséget, hogy intelligens, hidegvérű és számító alvilági alakot formál, aki semmitől sem riad vissza, sőt keresi, élvezi ezeket a helyzeteket.

Ellentéte az érzelmes és bizonytalan, magát mások akaratának alávető Teddy, akit Albert Péter elevenít meg, folyton szánalmat ébresztőn. A nála kissé lágyabb, saját családot alapítani képtelen Samet Csernák János hívja életre. Gesztusai, vonásai puhák, lélekkel átitatottak, mondhatni háziangyalszerűek.

Mikó István széles skálán mozgatja verbális és mimikai játékokkal, gesztusokkal fölvértezett fegyvertárát Max, a kissé trottyos, de agilis zsarnok apa megszemélyesítése közben.

Minden megnyilvánulásában átütő erővel uralja a teret. Egyszerre tudunk rajta nevetni és a fejünkhöz kapni, mert ilyen alak nincs, de mégis van. És ha van, akkor tűzön-vízen keresztülviszi akaratát.

K. Müller Zsófia olyan, érzelmeit jól titkoló dámaként jelenik meg, aki az előadás végére prostituálttá minősül át. Az általa ábrázolt személyiség rajongókra és fölöttük való uralkodásra vágyik. Övé az utolsó szó akkor is, amikor Lenny kezd ki vele és akkor is, amikor eldől, hogy a teste áruba bocsátásával járul hozzá a család költségeihez, hisz e munka ellátására minden igényét teljesítik.

A „kosztümök” szín- és formavilága szinkronban van a szereplők jellemével, hozzájárulnak az összhatás fokozásához. Ez Pallós Nelli munkáját dicséri. A pontos és összehangolt színpadi mozgásért Gyuriska János rendezőt illeti elismerés. Bár éppen a jó „játék” következtében, a nézőnek van mit kihevernie, feldolgoznia.

A darab egy pontján Mikó István gyomorra mért jobbhoroggal padlóra viszi Máté Krisztiánt.

E jobbhorgot érzi az ember az előadás után. Harold Pinter Hazatérése – a Zenthe Ferenc Színház társulata által – övön alul betalált.

Kiss Barna Pál 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

17

FOLKLÓR

„FÖLSZÁLLOTT…”, ÉS AZÓTA IS SZÁRNYAL ÖNÁLLÓ LEMEZZEL JELENTKEZIK KUBINYI JÚLIA, A NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE Népies és urbánus is egy személyben – mondhatnánk tömören Kubinyi Júliáról, aki népdalénekesként a gyönyörű és gazdag folklórhagyományokat élteti tovább, várostervezőként viszont a XXI. századi modern urbanizációs fejlődés zászlóvivője. Kisgyermekkora óta élete része a magyar népzene és néptánc. A salgótarjáni zeneiskolában hegedű és népi ének szakon tanult. Az évek során sok országos népdalversenyen, hazai és külföldi fesztiválon vett részt, 2008-tól a Dűvő zenekar énekese, 2012-ben a Fölszállott a páva… népzenei tehetségkutató verseny döntőse. Az új népdalénekes nemzedék egyik legtehetségesebb tagja, 2012-ben a Népművészet Ifjú Mestere címmel, 2013-ban Junior Prima-díjjal tüntették ki. Gyönyörű, érett hangja, magas szintű énektudása mellett sokoldalúsága emeli ki, a rendkívül gazdag magyar népdalvilág minden területén otthon van. Államvizsga előtt áll, és most jelenik meg első szólólemeze Magam járom címmel.  Ott hagytuk abba 2007-ben*, hogy pályaválasztás előtt álltál, és nem tudtad, inkább reálszakon tanulj tovább valamelyik egyetemen, vagy a népdaléneklést válaszd a Zeneművészetin. Aztán a Kertészeti Egyetemre kerültél.

– Igen, tájépítészeti karon vagyok a Corvinus Egyetemen. A mesterképzést végzem, településmérnöki szakon.  Elkerültél Budapestre, de az éneklést nem hagytad abba…

– Pesten találtam olyan barátokra, akik szintén népzenekedvelők, táncosok, zenészek, és kicsit megnyílt a világ. Sokkal könnyebben elérhetők lettek a táncházak, táncegyüttesek, a különböző rendezvények, táncelőadások. 2008-ban lettem a Dűvő zenekar énekese. Velük külföldön és országszerte sokfelé koncertezünk. Szólóban is tovább énekeltem, és más zenekaroknak is dolgoztam. A Terék József és Barátai nevű formációval például elsősorban a Tápió menti népzenében mélyedtünk el. Nagyon sok Tápió-vidéki település népdalaiból készültek hanglemezek egy-egy településre lebontva. Eddig kilenc ilyen CD látott napvilágot, melyen énekelek. Később pályáztam a Népművészet Ifjú Mestere címre, amit aztán 2012-ben kaptam meg szólóénekesként.  Ehhez személyesen kellett megjelenned, vagy elég volt, ha elküldted a rögzített produkciót?

– Erre pályázaton lehet jelentkezni. Be kell adni egy néprajzi témájú dolgozatot választott témában, és ezt követi a színpadi forduló, amely zsűri előtti megmérettetés. Itt különböző népzenei dialektusok dalanyagából kell a jártasságunkat megmutatni. Mindezek után terjeszt fel a szakmai zsűri erre az állami kitüntetésre. * „Végül is, én szeretem ezt a várost” Találkozás Kubinyi Júliával (Tarjáni Városlakó 2007/4. http://tarjanikepek.hu/ varoslako/varoslako_2007_04.pdf)

 KUBINYI JÚLIA: MAGAM JÁROM – AZ ÚJ CD BORÍTÓJA

 És akkor jött a Magyar Televízió Fölszállott a páva versenye, ahol a hangszeres és énekes szólista kategóriában azonos pontszámot értél el az első helyezettel.

– Igen. Végül aztán nem én nyertem. Ennek ellenére kedves emlék a Páva. Nagyon újszerű volt. Igazából nem nagyon tudtuk, mi sül ki belőle, hogyan fogadja majd a közönség. Szerencsére nagyszerűen fogadta.

Magas nézettsége volt a műsornak, így csináltak még egy szériát két évvel később.

Idén pedig a gyerekeknek fogják meghirdetni. Nekem nagy élmény volt a pávás forgatások időszaka, ismertség szempontjából pedig óriási a jelentősége annak, hogy ott voltam és a döntőig jutottam. Nagyon sokan kötik a nevemet a műsorhoz.  Nem csak a közönség, a szakma is jobban odafigyel ilyenkor. Több lett a fellépés, több zenekar keresett meg?

– Sokkal több a fellépésem azóta. Sokféle énekesi feladattal keresnek meg, és ennek nagyon örülök.

 FOTÓ: KBS

 Úgy vagy, mint az Oscar-díjas színészek, akik válogatnak a forgatókönyvek között.

– Egyelőre azért annyira nem válogatok. Sok a teendőm énekesként, és sokfelé megfordulok. Voltak műsorok, ahol teljesen más műfajbeli zenészekkel léptem színpadra.

Nagy élmény minden ilyen kihívás.

 SZÜLEIVEL, KUBINYI JÓZSEFFEL ÉS KUBINYINÉ SZABÓ KATALINNAL 18

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

 Ha visszagondolsz a nyolc évvel ezelőtti Julcsira, akkor nagyjából így képzelted, nem? Vagy tévedek?

– Szerintem akkor sokkal bizonytalanabb voltam a jövőmet illetően. Milyen irányban tanuljak tovább? Bíztam benne, hogy a jövőben megtalálnak énekesi felkérések, és lehetőségeim nyílnak, de nem nagyon tudtam, hová is vezet majd, ha nem ezt választom hivatásomnak, és inkább mást tanulok. Végül nem bántam meg, hogy nem a felsőfokú zenei tanulmányokat választottam, hisz jelenleg aktívan énekelek, ugyanakkor nagyon érdekelnek a településtervezés és az urbanisztika rejtelmei is. Bár nehéz a kettőt együtt folytatni, de sokszor talán jót tett, hogy egyik

 És tetszik a tájépítészet?

– Igen, érdekel. Sajnos érzem, nem tudok annyi időt és energiát beleölni, hogy a legjobbak között lehessek. Igyekszem itt is alaposan dolgozni, de a legtöbb energiámat mégis az éneklésbe fektetem. Most úgy érzem, sok lehetőségem adódik, és ezt szeretném kihasználni.  Mi a diplomamunkád témája?

– Zagyvapálfalva városrész, ahol több minden nem stimmel városszerkezeti szempontból, és ellehetetleníti a városrész életét. Valójában erre a területre kell fejlesztési koncepciót, rendezési tervet, környezetalakítási javaslatot és szabályozási tervet készítenem. A feladat nem könnyű. Nehezebb olyan városra tervezni, amely inkább zsugorodik, mintsem növekedne.  A korábbi interjúban sokat szerepelt a külföldi utak élménye. Hol jártál azóta, mire emlékszel a legszívesebben?

– Ismét voltam Amerikában, Washingtonban, a Smithsonian Folklife Fesztiválon.

2013-ban Magyarország volt a díszvendég, így sok énekest, zenészt, táncost delegáltak, és nagyon örülök, hogy szólistaként köztük lehettem. Részt vettem egy Kárpát-medencei koncertkörúton egy alkalmi felállású produkcióban, ahol Both Miklóssal, Ferenczi Györggyel és a Rackajammel, valamint Szokolay Dongó Balázzsal adtunk közös koncerteket a szomszédos országok nagyobb városaiban. Jártam azóta Hollandiában, többször Lengyelországban és Ausztriában. Kiemelném még azt a tavalyi párizsi utat, amelynek keretein belül az UNESCO-palotában léphettem fel korosztályombeli, jelenleg a Zeneakadémián tanuló, kiváló klasszikus zenészekkel és énekesekkel. Maradandó élmény számomra ez az út a mai napig. Mind a csodás koncert miatt, mind pedig az újonnan megismert zenészek és az ő munkásságukba való betekintés miatt. A Marton Éva által megálmodott gálakoncert Liszt, Bartók és Kodály műveiből állt, aminek az elején én énekelhettem az eredeti népdalokat.  Az elkövetkezendő tíz évet hogyan képzeled el?

– Most olyan időszakomban vagyok, amikor intenzíven tudok jönni-menni, utazni, énekelni. Aztán ki tudja. Ha tíz évet nézünk, akkor már azért anyuka is szeretnék lenni... Ha minden jól megy, júniusban államvizsgázom, és szívesen dolgoznék településtervezési területen, de jelenleg csak az éneklés mellett tudom ezt elképzelni.

Most fog megjelenni az első saját lemezem, Magam járom címmel. Kimondva soknak tűnik, de eddig szám szerint pontosan 30 lemezen működtem közre énekesként, ám ez lesz az első szólólemezem. Az azért teljesen más.

 A lemezed egy népdalénekes lemeze lesz, vagy valami más? Azért feszegetem ezt, mert nyolc évvel ezelőtt mondtad, hogy a világzene megérintett ugyan, de te nem mernél még hozzányúlni a népdalokhoz.

– Én elsősorban autentikus énekesként tartom magam számon, a legtöbben szerintem ide sorolnak, és egy autentikus albummal mutatkozom be. A lemezen azoknak a tájegységek a zenéi lesznek, amelyekkel a legtöbbet foglalkoztam. Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás, Unger Balázs és a Dűvő zenekar közreműködésével készül. Alapvetően nem vagyok világzene párti, bár sok olyan zenész ismerősöm van, akiknek értem az ilyen irányú indíttatásait, és pozitívan állok hozzá. Sok dolog tetszik ebből a műfajból, szívesen veszem, ha ilyen irányú énekesi feladatokkal megkeresnek, de nekem továbbra sincsenek zeneszerzéssel kapcsolatos terveim.

FOLKLÓR

világból a másikba csöppentem. Az egyetemen nem énekesként ismertek, hanem egy hallgató voltam a sok közül, aki igyekszik helytállni és minél jobb tervezővé válni.

 Mikorra várható a lemez, és lesz-e koncertturné?

– Május elején jelenik meg, és persze szeretnénk minél több helyre elvinni koncert formájában. Május 8-án lesz egy nagyszabású lemezbemutató Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban.  Hol énekeltél a legtöbb ember előtt?

– Talán a Csík zenekar óévbúcsúztató koncertjén, 2012-ben, a Syma csarnokban.  Mivel töltöd a szabadidődet, már ha van ilyen?

– Szívesen járok koncertre, akár más műfajbelire is, ami zenei élményt ad, és amiből tudok merítkezni. Örömmel megyek ismerős zenészek koncertjeire is. Olyankor kívülálló vagyok, mégis úgy érzem, kicsit beavatottként is látom, hallom a dolgokat. Jó ez a kettősség. Utazás közben jut időm olvasni, de szívesen sétálok akár a természetben, akár a városban.

Szívesen megyek táncházakba. Persze, amikor van egy kis szusz, a családomra és a barátaimra szánom az időt, mert a rohanós időszakokban van, hogy erre nem jut annyi, mint szeretném.  Milyen fellépéseid vannak mostanában?

– Nemrégiben léptem fel a Magyar menyegző című produkcióban, a Sportarénában. Novák Ferenc készített még 1990-ben egy koreográfiát, és ennek a 25 éves évfordulója, ezüstlakodalma lett most újra rendezve. Több énekes, hangszeres szólista és nagyon sok táncos vett részt benne. Ebben a műsorban kaptam az egyik nyoszolyólány szerepét. Utána felgyorsult minden, mert a Dűvő zenekarral van erdélyi koncertünk, jön a szólólemezem bemutatója, májusban utazom Milánóba énekelni, utána pedig a Magyar Állami Népi Együttessel megyek Kárpátaljára, majd Oroszországba egy-egy hétre, ahol Herczku Ágnest helyettesítem.  A hitvallásod nem változott a népzenével kapcsolatban? Ugyanezt gondolod-e róla, ahogy egyre többet műveled, egyre többet tudsz róla? Változik-e az ember viszonya a népzenéhez, ha sokat foglalkozik vele hivatásszerűen?

– Azt hiszem, hogy a népzene és az én viszonyom változatlan. A lelkesedésem ugyanaz, de az intenzív előadói tevékenység kimerítő néha. Tudatosan kell pihenni, kikapcsolódni, hogy aztán újult erővel lehessen színpadra állni. És talán azzal szembesültem még azóta, mennyire fontosak a megfelelően szerkesztett összeállítások, az ízléses körítés ahhoz, hogy a népzene, a népdalok és a néptánc a színpadon is helyt tudjanak állni. Sokszor a nem megfelelő tolmácsolás miatt nem jut el a lényeg a közönséghez. Fontos precízen és ízlésesen színpadra vinni. Attól még maradhat eredeti és letisztult, de tudatosan kell szerkeszteni és zeneileg átgondolni.

Kovács Bodor Sándor

 A WASHINGTONI SMITHSONIAN FOLKLIFE FESTIVALON 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

19

GAZDASÁG  FOTÓK: KBS

KIRAKATBAN A KISKERESKEDELEM VÁLTOZÓ SALGÓTARJÁNI ÜZLETHÁLÓZAT: TÖMEGÁRUKKAL, HIÁNYOKKAL A kereskedelemhez mindenki ért, mint a futballhoz: a felnőtt lakosság egy része rendszeresen, további hányada időnként felkeresi az ületeket, és vásárol. Ez utóbbi a kiskereskedelem: árucikkek adásvétele, eladók–vevők kapcsolata. Az alábbi írásunkban Salgótarján bolti kiskereskedelmét – üzlethálózatát, egy-egy üzletét, kínálatát és keresletét, a fogyasztás szerkezetét, kulturáltságát, higiénéjét – vesszük górcső alá.

ÜZLETHÁLÓZAT: ÁLLANDÓ ÁTALAKULÁSBAN A város üzlethálózata 1991-ben – a még zajló privatizáció közben – 775 bolti egységből állt. A megszűnt és átalakult állami vállalatok állás nélkül maradt dolgozói tömegesen váltak kényszervállalkozóvá, amelynek következtében 1995-ben már 1236 üzlet volt a városban. A ’90-es évek második felében viszont a felkészületlen vállalkozások már évről évre százával mentek tönkre.

Egy „túlélő” a vásártéri bolt gazdája, aki tanulóként már a szakmai gyakorlatát is mai üzletében töltötte, és ahová 1982-ben már üzletvezetőként tért vissza. A Palóc Kereskedelmi Vállalat privatizációja során az állása forgott kockán, ezért 1991-ben megpályázta a boltot, és el is nyerte. Páles Józsefné magánvállalkozóval a Vásártéri ABC-üzletben beszélgettünk.  Miközben vállalkozások százai mentek tönkre, az ön üzlete ma is jól működik. Mi a titka?

– Velem is előfordult, hogy az áruházláncok betelepülő egységei miatt kialakult versenyhátrányban már-már feladtam, de látja, itt vagyok, itt a boltom is. Nincs titkom, ha csak az áldozatos munka nem az. Nem akartam meggazdagodni, „csak” megélni akartam az üzletemből. Felvettem a kesztyűt, küzdöttem a családomért, az alkalmazottaimért, akiknek én is sokat köszönhetek.

20

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

 Elárulná, kinek, mit köszönhet?

– Van két közgazdász diplomás gyermekem.

Péter ma már itt üzletvezető, Petra a megyei munkaügyi központ szakembere. Férjem a hátteret biztosítja, amely nélkül nem tudtam volna helytállni. De ne én legyek a középpontban, én az üzletemre és a vásárlóimra vagyok büszke! – mondja a bolttulajdonos. Így aztán Jutka asszony bemutatja a hat alkalmazottját, akikkel csak akkor perel, ha nem a vevővel foglalkoznak. Ugyanis nála a vásárló áll a középpontban. Egyébként a boltban minden megtalálható, amire egy háztartásban szükség van. A vásárlók dicsérik a széles választékot, a jó árakat, az akciókat, miként jónak tartják, hogy az eladók és a törzsvásárlók ismerik egymást.

A bolttulajdonos mosolyogva meséli, hogy a „kedves Gyuláról”, és a legtöbb törzsvásárlóról is tudja, mire van szüksége. Ez a közvetlen ismeret, a kulturált kiszolgálás az, amely a kisbolti hátrányt előnnyé is változtatja.  És mit üzen a vásárlóinak?

– Én nem üzengetek, én beszélgetek velük.

Azt persze tessék csak megírni: várjuk szeretettel minden eddigi és leendő vásárlónkat!

Tanulságos történet, amely rámutat, milyen kvalitások (szakmai tudás, kitartás, kapcsolatok, kultúra, háttér) kellenek egy vállalkozás megtartásához.

 Milyen a viszonyuk a konkurens CBA boltjaival?

– Korrekt a kapcsolatunk, tudjuk, Salgótarjánban mindkét cég üzleteire szüksége van a vásárlóknak, akiket kedvezményekkel is szolgálunk. A mi érdekünk is, hogy az üzleti versengés nyertese a vásárló legyen.

GAZDASÁG

Visszatérve az üzlethálózathoz, 2006 és 2013 között a kiskereskedelmi üzletek száma 799-ről 772-re csökkent. Az élelmiszerés ruházati boltok száma mérséklődött, az arányok az iparcikk- és műszaki üzletek felé tolódtak el. A 10 ezer lakosra jutó üzletek számában Salgótarján a megyei jogú városok mezőnyének közepén áll.

A városban csaknem valamennyi üzlettípus jelen van. (A következő felsorolásban a cég neve után zárójelben a profil és a salgótarjáni egységek száma szerepel.) A diszkontáruházakat a Penny Market (kiskereskedelmi és fogyasztási cikkek, 1) és a CBA (élelmiszer és háztartási cikkek, 2) reprezentálja.

A hazai üzletláncokat a CBA (élelmiszer és háztartási cikkek, 5), az Unio Coop Zrt. (élelmiszer és vegyi áru, 6) és a Reál Hungária Élelmiszer Kft. (élelmiszer, 2) képviseli a városban.

A miskolci székhelyű Unio Coop Zrt., a 100%-ban magyar tulajdonú, Coop Üzletlánc tagja, több mint 120 üzletet működtet, többségében Borsod megyében, 2014. január 2-től 15 üzletet Nógrád megyében is. Utóbbiak közül az egyik a salgótarjáni garzonház földszintjén lévő Coop Szuper üzlet.

– Üzleteinket az eladótér nagysága és forgalmuk szerint soroltuk be Coop Mini, ABC és Szuper kategóriába. A hat salgótarjáni üzletünk közül ez a boltunk és a Beszterce-lakótelepi került 300 m2 feletti eladóterével a Coop Szuper kategóriába – mondja Kissné Tóth Erika boltcsoportvezető, aki szívesen kalauzol üzletükben.

– „Szuper-boltunk” korszerű technológiai háttérrel (raktárak, hűtőkamrák, előkészítők stb.) rendelkezik, eladóterét a vásárlói igényekre is figyelve rendeztük be. A bejárattól a tágas eladótér felé haladva jobbra Coop-márkatermékek – édességek, konzervek, fűszerek, szörpök – találhatók. Balra ásványvizek, üdítőitalok és sörök sorjáznak.

Beljebb a nagy bevásárló tér polcain élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek várják vevőiket.

Közben megtudom, az üzlet dolgozói a vásárlókkal beszédbe elegyedve, rendszeresen informálódnak az igényekről, és ehhez is igazodva alakítják választékukat.

A megnyitás óta fokozatosan nő a forgalmuk. Tudatosul vásárlóikban, a „Jót, jó áron!” szlogen valóság is. Ezért is kedvelt termékeik – többek között – a száraztészták és a húsféleségek, amelyek minőségi magyar termékek. Az újként bevezetett áruk között népszerű a grillcsirke, a hidegkonyhai (rántott gomba, karfiol stb.) kínálat, és kedveltek a cukrászsütemények is.

KIRAKATBAN: BOLTOK, ÜZLETEK, ÁRUHÁZAK S hogy milyen további üzlettípusok és jellemző boltok kívánkoznak még a kirakatba? A Spar (élelmiszer és napi cikk, 4), a DM (drogéria, 2), a YISK (lakberendezés, 1) és a Euronics (elektronikai, műszaki cikkek, 1), a Raab Karcher („építő ötletek kereskedője”,1) és a Szatmári (épületgépészeti és fürdőszobai cikkek, 1) is kedveltek. A hipermarketet a Tesco (élelmiszer és egyéb áruk,1) testesíti meg. A gyógyszertárak és üzemanyagtöltő állomások „létszükségleti egységek” a város ellátórendszerében.

A Nógrádker Zrt. ruházati és lakberendezési áruházai, iparcikküzletei, sport-, márka- (Adidas), barkács- (Let’s do it) és egyéb boltjai évtizedek óta kedveltek. A Piac és Vásárcsarnok a város éléskamrája, érdekes színfoltja. Külön kategóriát képviselnek a külföldről betelepült vállalkozók üzletei (Ázsia Divatcentrum stb.). Viszonylag kevés a városban a – magas minőséget, márkát megjelenítő – szakbolt, noha ruházati és cipőbolt, élelmiszer-, hús-, hal-, hentesáru-, zöldség-gyümölcsbolt éppúgy található, mint műszaki, bútor-, háztartásicikk-üzlet, elektromos és „egyéb iparcikk” üzlet.

Kurrens áruk kedvelt kisboltjai sorjáznak a Fő téri pavilonsoron. Közülük az állandóságot jelenti az édességbolt és a nagyobbik virágüzlet, a kettő között pedig a Juhász Könyvesbolt.

Kirakata színes, változatos: látom többek között Dragomán György, Müller Péter, Popper Péter, Márai Sándor, Hankiss Elemér könyveit.

A bolt gazdája, Évike most is szívesen invitál beljebb. Elmondja, a könyvkereskedelem olyan radikális változásokon ment keresztül, amely kihat a kisboltokra is. A könyvpiac 2008-ig

 Az árversenyben hogy állnak?

– Régiós beszállítóinknak is köszönhetően jó a pozíciónk. Egy sajátos – a környezetünkben lévő üzletekből származó – „fogyasztói kosár” javunkra billentené a mérleg nyelvét. S ha már az áraknál tartunk, szólok a bérekről is: mi a törvény szerinti járandóságokat – a pótlékokkal együtt – pontosan kifizetjük dolgozóinknak.

2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

21

GAZDASÁG 22

lassuló ütemben nőtt, 2009-től – a gazdasági körülmények miatt – valamelyest szűkült. Az elektronikus kereskedelem viszont folyamatosan nő, átcsoportosítva a keresletet a hagyományosról az online-rendszerre. E tendenciák érintik a kiskereskedéseket, a kedvezőtlen hatásokat – a lemezeladás ellehetetlenülését, a fiatalok elvándorlását, a fizetőképes kereslet mérséklődését – nehéz ellensúlyozni.

– Minden igyekezetem arra irányult, hogy továbbra is megfeleljek törzsvásárlóim – mert sokan vannak! – bizalmának. A filozófiámban a könyv olyan érték, amit közkinccsé kell tenni. Könyveink választékát szélesítettem, nálunk azonnal kaphatók a legújabb kiadású szépirodalmi és ifjúsági könyvek – az utóbbiakat különösen fontosnak tartom –, kérésre pedig mindent beszerzünk. Csaknem negyedszázados működésünk során egy nemzedék nőtt fel könyveinken, és sok egykori fiatal vásárlónk ma már gyermekeivel tér be boltunkba, ami felemelő érzés. Újra nagy számban jönnek a fiatalok, jobbára a gimnazisták. A vágyam az, legalább még egy nemzedéket tudjak tanácsaimmal és jó könyvekkel pallérozni. Az üzletem ma is igazolja, a könyv örök érték, mindig aktuális ajándék. Amíg ez így lesz, én optimista vagyok.

Folytatva az üzlettípusok sorolását, említést érdemelnek az óra- és ékszerboltok, az Ofotért, a dohányboltok, a kerékpár-, motorkerékpár-, és gépjármű-szaküzletek, a használtruhaüzletek („turkálók”), a zálogfiókok, a hírlapárusítók is. S ha valaki a plázát hiányolná, nézzen be a többnyire kihalt Alba Üzletházba, amelyet 1999-ben adtak át, és amit mintegy mini plázának szántak. Manapság a mozgólépcsője „magában” jár, az épület 60 üzlethelyiségéből 15 kiadó vagy eladó, további 10–12 zárva van.

S ha már városunk kiskereskedelmét kirakatba tettük, megnéztük üzleteinek portáljait is.

Többségük nem igazán szívderítő, hívogató. Kivételt „természetükből adódóan” virágüzleteink és könyvesboltjaink kirakatai képeznek, itt-ott azért más gondozott portál is akad.

Az áru megtévesztő megjelölése, hamis címkézése, az árak nem előírásszerű feltüntetése – gyakori gond. Ki és hogyan véd meg bennünket? A Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője, Szomszéd Tamás elmondta: – A 11 fős szervezetünkből 6 kolléga felügyelőként végzi feladatait, 3 jogász pedig a törvényesség betartásán őrködik. 2013-tól minden közszolgáltatási területen (villamosenergia-, földgáz-, távhő, vízközmű-szolgáltatás stb.) széles hatásköri jogosítványokat kaptunk, amelynek eredményeként nőtt – a Felügyelőségünkön felállított Rezsiponton – a hatósági megkeresések száma. A rezsicsökkentés tapasztalatai – köszönhetően következetes ellenőrző tevékenységünknek is – kedvezőek, javuló tendenciát mutat a közszolgáltatók jogalkalmazó munkája, így például a számlázás korrektsége.

A piacfelügyelet során az elmúlt évben a bevizsgált és az általunk forgalomból kivont veszélyes termékek (például gyermekjátékok, műszaki cikkek) száma a megyében 24 (Salgótarjánban: 11) volt; ami arra utal, van még teendőnk ezen a területen is.

A feltárt hiányosságok száma csökken, 2014-ben a kifogásolási arány 34,5% volt (1053 ellenőrzésből 363 állapított meg valamilyen szabályszegést). A legnagyobb arányban ki-

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

fogásolt terület az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés, a közműszolgáltatókkal szembeni fogyasztói kifogások és a szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói panaszok intézése volt.

Az emelkedő számú lakossági bejelentések az elmúlt évben 26,5 %-ban bizonyultak megalapozottnak. Figyelmeztető az árubemutatókkal és az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos panaszok növekvő száma.

Szomszéd Tamás felhívta még a figyelmet a hatékonyabb megelőző – a lakosság és a vállalkozók körében végzett tájékoztatási, illetve konzultációs – tevékenységre, a fogyasztóktól elvárható tudatos, tájékozott vásárlói magatartás szükségességére.

NÉVTELEN BEJELENTÉSEK – A HATÉKONYSÁG HÁTULÜTŐI A kiskereskedelem kulturáltsága az élelmiszer-biztonságra és higiénére vonatkozó szabályok betartásában is megmutatkozik.

A tapasztalatokról a Nógrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága vezetőjétől, dr. Imre Sándortól kaptunk információkat.  A piaci elárusítóhelyek korábban „neuralgikus helyszínek” voltak.

– Igen, ez így van, de a legutóbbi vizsgálatok kedvező változásokat is jeleznek. A csarnokban nyilvántartási számmal bíró kistermelők árusítanak, élelmiszer-előállítási, -forgalmazási, -higiéniai feltételeik általában meg-

GAZDASÁG

felelőek. Így van ez az áruházláncoknál is, ahol a szakképzett eladók ismerik az élelmiszer-biztonságot érintő jogszabályokat.

Az ellenőrzések során évről évre kevesebb a jogsértés, a bírságok túlnyomó részét a lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű termékek miatt szabják ki. A kisebb alapterületű és forgalmú boltokra ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak, mint az üzletláncokra, és a jogsértések is hasonlóak. A kereskedők többsége gondot fordít a higiéniára és a termékminőségre.  Milyen szankcionálási eszközeik vannak? – kérdeztem.

– Élelmiszer-higiéniai hiányosságok miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabunk ki, a termékek biztonságát, minőségét és jelölését érintő jogsértések miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot alkalmazunk, kisebb hiányosság esetén figyelmeztetünk. A bírság alapösszege 15 ezer forint, mértékét a jogsértés súlyossága és az érintett tételek értéke alapján határozzuk meg. A legmagasabb kiszabható bírság elérheti az ötmilliárd forintot is.

Fontos információként megtudtuk még, hogy az élelmiszerek jelölésével, minőségével kapcsolatos, az előállítás és forgalmazás feltételeire vonatkozó bejelentéseket az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságon vagy a Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivataloknál lehet megtenni.

További lehetőség a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Zöld száma: 0680-263-244. Sajnálatos, hogy esetenként hiányoznak a kivizsgáláshoz szükséges információk (pl. hiányzik a vásárlást igazoló blokk).  Mit üzennek a salgótarjáni vásárlóközönségnek? – kérdeztük végül.

– Keressék az ellenőrzött minőségű, biztonságos magyar vagy hazai termék feliratú élelmiszereket, ellenőrizzék a termék minőség-megőrzési és fogyaszthatósági idejét, olvassák el a csomagoláson lévő információkat.

AZ ÍZLÉSEK KÜLÖNBÖZŐK, A FOGYASZTÁS ÁRULKODÓ Az ellátottság jó mutatói és minősítése mellett is előfordul, hogy az árukínálat – valamely több, de legalább egy ismérve szerint – nem felel meg egyes vásárlók szükségleteinek. Tucatnál jóval több városlakót is megkérdeztem vásárlási szokásairól, álljon itt néhány lényegére rövidített válasz.

K. József, Rákóczi úton lakó nyugdíjas szakember a Penny Marketben és a CBA-ban is vásárol, de leggyakrabban a Vásártéri ABCben, ahol elégedett a választékkal, a kulturált kiszolgálással, az eladók segítőkészségével. A vásárcsarnokban kifogásolja egyes kofák higiénéjét, s azt is, hogy tiltott helyeken, az eladótereken belül is dohányoznak.

A közszereplőként is ismert tanárnő a húst,

az élelmiszert, a zöldséget-gyümölcsöt a Sparban szerzi be. Az Euronicsben műszaki cikkeket, a JYSK-ben bútort vásárolnak. Háztartási felszerelésekért a Szatmári Kft.-be, egyéb árukért, anyagokért a Raab Karcher telephelyére is elmennek. Kedvenc drogériája a piaci Spar melletti DM. Kétlaki és mobil lévén időnként más városokban, Budapesten és külföldön is vásárol, miként ismerősei is.

Egy József-platón lakó igényes jogásznő legszívesebben a Spar üzleteit látogatja, ahol különböző minőségű és árú termékek közül választhat. Az egyik belvárosi zöldségboltban jó áron bő választék várja, udvarias eladóhölgyekkel. Kenyeret a belvárosi Kézműves cukrászdában vásárol.

Sz. I., fiatal, főiskolát végzett, hivatalban dolgozó hölgy a parkolóhellyel rendelkező üzleteket kedveli, ahol a kéregetők sem zavarják. Ezért belvárosi lakosként is a Beszterce-lakótelepi Sparban, vagy az egyik külvárosi Coop-boltban vásárol. Az illatszereket a DM-ben veszi meg. Húsféleségeket a minőség – és az udvarias kiszolgálás – miatt a Pécskő úti áruházban vásárol.

Több megkérdezett kifogásolja az állandó átrendezéseket, a gyakran máshová kerülő termékeket, a 9 forintra végződő árakat, a kirívó áreltéréseket. Néhányan szóvá teszik, hogy a minőségi választék szűk, egy méretből például csak egyetlen darab kapható. Perelnek az apró betűs használati utasítások, az olvashatatlan lejárati és szavatossági idők miatt is. És folytathatnám az egyéni panaszokat vég nélkül.

Hogy „úgy egészében” milyen is a városi háztartások fogyasztási összetétele? Egy felmérés szerint a fogyasztás struktúrája az élelmiszerek és az olcsóbb termékek felé tolódik el. A kisjövedelmű családok elsődleges igénye az élelmiszer beszerzése és a háztartási energia biztosítása. A felmérésbe bevont háztartások fogyasztási struktúrája a nyugdíjasok fogyasztási szerkezetére inkább hasonlít, mint az átlagos hazai fogyasztóéra.

A fentiek alapján városunk kiskereskedelmében a túlkínálat és a hiányok egyaránt jelen vannak. Salgótarján lassan araszol a fogyasztói társadalom felé, minthogy éppen a város népességének összetétele, társadalmának struktúrája és a szerény fizetőképes kereslet a visszahúzó tényező.

Baráthi Ottó 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

23

(H)ARCOK  ROMANO RÁCZ SÁNDOR: „BORZASZTÓAN NEHÉZ ÁTLÉPNI A SZÓBELI KULTÚRÁBÓL AZ ÍRÁSBELIBE…”

SZIGETEMBER, KÉT KULTÚRA KÖZÖTT PILLANATKÉPEK ROMANO RÁCZ SÁNDOR ÉLETÉBŐL Aniela Jaffé az élete vége felé tartó Carl Gustav Jungot beszélgetésre bírta 1960-ban. Az akkor már 85 éves professzor azt mondta: „rajtam a felelősség, és tőlem függ, hogyan alakul a sorsom”, azaz nem hitt a véletlenben, sőt, az „emberi tényezőt” meghatározónak tekintette. Amikor az 1940-ben Ecsegen született, Magyargécen felnőtt Romano Rácz Sándorral – aki 2014-től a salgótarjáni Gorkij-lakótelepen él – beszélgetésbe fogtunk, egyre inkább az erősödött föl bennem, hogy egy kivételes sors, kivételes életút az övé, hiszen roma származásúként kevesen futhattak be hozzá hasonlót.

– Szegény családba születettem. Még egy éves sem voltam, amikor apám elment a II. világháború frontjára. Négyévi frontszolgálat után orosz fogságba esett. Onnan ’50-ben jött haza. Három hónap híján tíz évet töltött távol.

A hosszúra nyúlt távollétnek feltehetően nyomós okai lehettek, mert évekig tovább kísértette a hadifogságban eltöltött idő. Magyargécet nem hagyhatta el; akár egy házi őrizetest, megfigyelték, rendszeresen jelentkeznie kellett a körzeti rendőrnél; ahhoz, hogy családjáról gondoskodhasson, Salgótarjánban munkát vállalhasson, a hatóság engedélyére volt szüksége.

– Három éves sem voltam, amikor a nélkülözés elől a magyargéci nagyszülőkhöz költöztünk. Itt végeztem el az általános iskolát. Ide akkoriban összesen három cigánygyerek – én, a húgom és az egyik unokatestvérem – járt, a többi nem. Ez osztatlan iskola volt, ami azt jelentette, hogy délelőtt az alsó négy, délután pedig a felső négy osztály tanult együtt.

A XX. század közepén a kötelező oktatás ellenére egyfelől a cigányközösségek nem tekintették fontosnak a fiataljaik taníttatását, másfelől az intézmények (iskola, községi tanács stb.) is szemet hunytak a romák iskolakerülése fölött. (Számos esetben még ma is.)

– Általános iskola után katonai középiskolába mentem. Nem volt választási lehetőségem, tanulni akartam minden körülmények között. Teljes ellátást, szállást, kosztot biztosítottak itt. Ruhát adtak, sőt, még zsebpénzt is. Az ’56-os forradalmat kadétosként éltem át. Amikor pedig bejöttek az oroszok, végigmotoztak, majd két sorfal között engedtek ki a kapun.

Mehetett mindenki, amerre látott. Volt, aki nyugatra távozott, én hazasiettem. Később hívtak vissza, de addigra már beálltam kőművesipari tanulónak.

1959-ben szakmunkásvizsgát tesz. Utána betanított munkásként elhelyezkedik a salgótarjáni Tűzhelygyár TMK-jában, ahol lakatos mellé osztják be. 1963-ig itt marad alkalmazásban, ám ebből két évet rádiótávírászként a szabadszállási laktanyában tölt el. Ide úgy szeretett volna bevonulni, hogy közben képezhesse magát, mivel abban az időben a rádió folyton azt szajkózta: „pártunk és kormányunk a sorkatonai szolgálatot teljesítő fiataloknak továbbtanulási lehetőséget biztosít”.

24

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

Ezen felbuzdulva bement a szécsényi hadkiegészítő parancsnokságra, de ott megtagadták tőle ezt a lehetőséget. Habár hasonló hírek a szolgálati ideje alatt is folyamatosan szóltak, hogy egyetemre, főiskolára járhatnak a kiskatonák, valamennyi itteni próbálkozását is elutasítják. Így aztán a leszerelését követően kell kiverekednie azt, hogy tanulhasson.

(A katonaságnál eltöltött idejére esik a berlini válság és épül fel a berlini fal, valamint a kubai rakétaválság, ami miatt a leszerelés előtt álló állomány „önként” továbbszolgál.

Egy alkalommal élesben is riadóztatják a laktanyájukat. Lélekben már arra készülnek, hogy bevetik őket, amikor a településen kívüli gyülekezőhelyről megtörténik a „hazarendelésük”.)

– ’63-ban mentem vissza Pestre, az építőiparba. Munkásszállón laktam, és sorstársaimmal budai szövetkezeti lakásokat építettünk. ’64-ben sikeresen felvételiztem a Ybl Miklós Építőipari Technikumba. Ez tulajdonképpen a régi felsőipari iskolának, a mesterképzőnek volt az utódja. Még mielőtt befejeztem a tanulmányaim, az intézményt átminősítették főiskolának. Két évet kellett még rádolgoznom az addigi négyre, és kaptam egy diplomát. Üzemvezetőként helyezkedik el, ám úgy érzi, még nem találta meg a valódi hivatását. Pályamódosításra készül. Erre lehetőséget teremt számára az, hogy az 1970-es évekre a magyarországi vendéglátó-szórakoztató ipar föllendül a nyugati turisták előtt megnyíló határok miatt; az addigi jugoszláviai-balkáni kalandozásaik mellett egyre szívesebben jöttek a kelet-európai szocialista tömb „gulyáskommunista” országába a valutával fizetők. Újabb háromévnyi tanulást követően levizsgázik és előadóművészi működési engedélyt kap nagybőgőre. Zenészként kezd el dolgozni. (Erdős István Messze kéklik a Duna című esszéregénye főhőse, a magyargéci Rácz Pali, a XIX. század híres cigányprímása Romano Rácz Sándor őse.)

Szinte ezzel azonos időben egy másfajta változás is bekövetkezik az életében.

– Harmincegy éves voltam, amikor az első házasságomat megkötöttem – családi rábeszélésre. Született gyors egymásutánban két fiam. Az egy boldog szakasza volt az életemnek, amíg a fiaim kicsik voltak, mert őket nagyon szerettem. Ám a házasságom nem volt jó: elromlott, elváltam. Mivel a gyerekeimen láttam, hogy szenvednek, megviseli őket a válás, visszamentem, újra házasságot kötöttem. Majd amikor már felnőttek, megint elváltam – egyszer s mindenkorra.

Ez a rendszerváltás időszakában történt.

Első feleségével való szakítása a túlságosan eltérően gondolkodásuk következménye volt. Míg az asszony a cigány kultúra tradicionális talaján állt, s aszerint értelmezte a világot, Romano Rácz Sándor a tanulmányai révén már eltávolodott ettől a cigány kultúra biztosította „paneltől”.

– Utána jött a második házasságom, amivel kompenzálni próbáltam az elsőt. Elvettem egy nem cigány származású, francia szakos bölcsész nőt. Ő műfordítóként franciából

„félember” bére jött ki. Egy cigánypedagógiai szakcsoportot alakítottam. Többen akartak nálam dolgozni, de nem találtam megfelelőnek egyiket se. Rájöttem, hogy tulajdonképpen azért problematikus ez az értelmiségi létezés a romakultúrában, mert ez egy szóbeli kultúra, és borzasztóan nehéz átlépni a szóbeli kultúrából az írásbeliségbe. Mert ez nem csak azt jelenti, hogy tudok írni, olvasni, hanem másféle gondolkodásmódot is feltételez. A fiatal értelmiségiekkel az volt a probléma, hogy olyan oktatási rendszerben szocializálódtak, ahol – az érvényesülésükért cserébe – elvárták tőlük a saját kultúrájuk feladását. Tehát a többségi társadalomba történő asszimilációjuk volt a sikerük záloga. Ma is az mindenütt. Én viszont a magyargéci osztatlan iskolában olyan környezetben nőhettem fel, ahol nem várták el a kultúrám feladását, megtagadását, hanem kifejezetten igényelték a megtartását. A fiatal értelmiségiek megtagadták azt, és elkezdték kívülről nézni önmagukat meg a saját kultúrájukat. Ezért nem tudtak érdemlegesen bekapcsolódni ebbe a munkába.

Szinte általános jelenség, hogy a felsőfokú képzésük során a roma hallgatók megtagadják származásukat, s azt a későbbiekben is a legritkább esetben vállalják fel. Igyekeznek elhatárolódni mindattól, amit a társadalom túlnyomó része „cigánydolognak” tart és vél.

– Én a megszületésem pillanatától értelmiségi pályára készültem. Már gyerekkoromban elkezdtem figyelni öntudatlanul a környezetemben élő embereket, a különböző helyzeteket, rengeteget olvastam a petróleumlámpánál. Ezért nehezteltek is rám a családtagjaim, a szüleim. Kilógtam a sorból, nem illettem bele a képbe, fekete bárány voltam. Ez is közrejátszott abban, hogy elkívánkoztam otthonról. Én olvasni, tanulni, tudni akartam, ami megtudható a világról. Ez számukra elfogadhatatlan volt, mivel az értelmiségi lét a cigány kultúrában nem létezik. Tehát nem tudnak mit kezdeni egy értelmiségivel. Ma is, ha hazamegyek, megöleljük, megcsókoljuk egymást, egy félórát beszélgetünk, és utána nincs tovább, már unjuk a másikat. Nem tudunk beszélgetni, mert már mások a gondolati struktúráink, más jár az agyunkban.

A nagyszüleimnek tizenegy gyerekük volt. Mind a tizenegy felnőtt, családot alapított, mind a tizenegynek népes családja lett. Nagyapámmal, amikor elkezdtük számolgatni, hogy hány unokája van, nyolc–tíz éves koromban már eljutottunk a százig. És ebben a népes családban egyetlenegy értelmiségiről nem tudok rajtam kívül. Ami borzasztó: egyedül vagyok.

A gyerekeimet is hiába szerettem volna értelmiségi pályára irányítani, olyan nagy volt a visszahúzó erő – elsősorban a feleségem és a családja részéről –, hogy nem tudtam elérni náluk ezt.

Az egyedüllétérzés az, ami az emberek túlnyomó többsége számára elviselhetetlenné teszi a saját kultúrájából való kilépést, kiszakadást. Ráadásul miközben az egyik közeg kiveti magából, a másik, amelyik felé tart, amelyiket egyre inkább magáénak kezd vallani, valójában nem fogadja be. Mindenki, aki Romano Rácz Sándor sorsához hasonlót vállal, sajátjának érezheti József Attila Reménytelenül című versének sorát: „A semmi ágán ül szívem”… Pedig történhetett volna másként is.

– A roma kultúrában a házasságkötési szokás normává vált. Ezt a normarendet leírtam a Rejtett örökségünk című tanulmányomban. Fiatalon éreztem is a késztetést, hogy nekem is az egyik környezetemben élő lányt kellene elvennem. Szerettem és ő is vonzódott hozzám.

De akkor már eltökéltem, hogy tovább kell tanulnom, el kell a nevelőfalumból mennem.

Ha én ezt a normát teljesítem, minden törvényesen zajlott volna le, viszont ott maradtam volna egyszer s mindenkorra, és akkor nem lettem volna értelmiségi. Így viszont az ember szigetemberré válik.

Handó Péter

(H)ARCOK

fordított regényeket magyarra. Vele huszonegy évet éltem le. Szellemileg tökéletesen kijöttünk egymással, nagyon jókat beszélgettünk, de állandóan közénk emelkedett egy fal, ami kulturálisan ellehetetlenítette a mi együttélésünket. Tehát vele se tudtunk igazából összekapcsolódni. Átlépni egyik kultúrából a másikba borzasztóan nehéz. „A peremvidékről érkezel, és ezért szükségszerűen betolakodó vagy” – írja Végel László a Bűnhődés című regényében; azaz idegen. A befogadás, az elfogadás csupán a külsőségek szintjén történik meg – még akkor is, ha nincsenek megkülönböztető rasszjegyek.

– Valamikor a ’80-as években visszatértem az építőipari szakmámba, mert a vendéglátásban bekövetkezett egy hanyatlás, már érezhető volt a recessziónak az előjele. Úgy láttam, hogy nincs jogom elvenni a megélhetésüket azoktól, akiknek csak ez a lehetőségük van.

(Vajon hányan lépnék meg ezt? – bármiféle hovatartozástól függetlenül.)

– A rendszerváltás megint új fejezetet nyitott. Az volt az igazi váltás. Elkezdtem publikálni diszkriminációellenes írásokat. Akkor jelentek meg a szkinhedek, meg a cigányverő rendőrök. Hát volt miről írnom. A publikációimnak köszönhetően kaptam meghívást a Tanárképző Főiskola Cigány Speciál Kollégiumába. Azt addig ketten csinálták: Péli Tamás festő, országgyűlési képviselő és Farkas Endre docens. Ők hívtak meg, hogy hárman vigyük tovább ezt a munkát. ’94-ben először Tamás, majd rá egy félévre Endre is meghalt. Egyedül maradtam. És akkor bementem a bölcsészkar dékánjához, akinek elmondtam, hogy mit végeztünk eddig, és ezt szeretném folytatni. Azt válaszolta: semmi akadálya, a bölcsészkar kész befogadni ezt a kezdeményezést, de szerezzek rá pénzt. Elkezdtem lobbizni, és sikerült összeszedni rá két–két és fél millió forintot évente. Ebből egy ember és három

 ROMANO RÁCZ SÁNDOR ÉS TÓTH TAMÁS 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

25

TÁRSADALOM

ÉLET SZÖKŐÁRBAN, FÖLDRENGÉSBEN, ÁRVÍZBEN MANGA MIHÁLY: EGY MENTŐSNEK HIDEGVÉRŰNEK KELL LENNIE Ha azt mondjuk, hogy ideje nagy részét katasztrófák helyszínén tölti, romok és halottak között, vagy térdig vízben, hobbiból pedig a föld alatt tartózkodik – mint barlangász –, az elég morbid. Mondhatjuk úgy is, arról szól az élete, hogy embereket ment meg földrengések, szökőárak, árvizek helyszínén, szabadidőben pedig szívesen síel. Így is igaz. Manga Mihály a Központi Különleges Mentőszolgálat alapítója és mentési vezetője, akiről ma már nehéz elgondolni, hogy lehetett volna nyugis, fehér köpenyes kémikus is.

Tizenkét évesen, 1983-ban találta ki, hogy hegyi mentő lesz.

– Addig kémikusnak tartottam magam. A kémiához egyébként máig is értek. Édesapám, aki állatorvos és Pozsonyban élő keresztapám mindent beszerzett nekem, gyerekkoromban kémialaboratóriumom volt. Műanyagot, nitroglicerint állítottam elő, ami nem könnyű. Általános iskola első osztályos koromtól egyetemi tankönyvekből tanultam a kémiát, de tizenkét évesen azt mondtam, hogy nem fogom leélni az életem egy laboratóriumban, fehér köpenyes, szemüveges kémikusként” – említi Manga Mihály.

Hegyimentő lesz – jött fél perc alatt a gondolat. Néhány évvel később pedig jöttek a Salgótarján környéki nyitva hagyott bányabejáratok, csilletartó tornyok, magasfeszültségű vezetéktartó tornyok, szilváskői barlangok, a Mátra, az ágasvári Csörgőlyuk-barlang. Aztán a barlangász-hegymászó Buda László üzenete, hogy keresse meg, „mielőtt meghalnak”.

Manga Mihály szervezett formában folytatta, tagja lett a Salgótarjáni Hegymászó Klubnak, és elkezdett barlangászni, majd történt egy eltűnéses baleset. Két gyerek a barlangban rekedt, két társuk kint maradt.

 „FÖLDRENGÉS; ÍGY NÉZ KI EGY LAKÓTÖMB, AMINT ODAÉRÜNK…” 26

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

 MANGA MIHÁLY MAGASHEGYI EXPEDÍCIÓN

Két rossz zseblámpával lementek abba az omlásveszélyes, éktelen labirintusba, ez a hülyeség netovábbja. Kimerült a lámpájuk, ahogy az lenni szokott, a másik kettő meg észrevette, hogy vagy hat órája nem jöttek fel. Buda Lacival találtuk meg őket, akkor mondtam, hogy csinálni kellene barlangi mentőszolgálatot – is. Innen indult – eleveníti fel a kezdeteket.

Vízi mentő, búvár, géphajóvezető, barlangi mentő és persze hegyi mentő lett. A műszaki egyetemen felsőfokú munkavédelmi, munkabiztonsági és munkaszakellenőri végzettséget szerzett, az 1992 májusában alapított Központi Különleges Mentőszolgálat tagjai elvégezték az UN INSARAG ENSZ Nemzetközi Mentésvezető iskoláját. A nemzetközi egységet bejegyezték New Yorkban és Svájcban is.

– Hivatás – mondja egyszerűen, és sorolja a hivatása területeit: árvíz, szökőár, földrengés, hegyomlás, vulkánkitörés, sugárzás, kémiai, fertőzés-, robbanás-, tűzveszély.

Körülbelül negyven államban volt katasztrófáknál, baleseteknél, beleértve Európa szinte összes államán kívül Tajvant, Kínát, Indiát, Srí Lankát, Iránt, Pakisztánt, Törökországot, járt Dél-Amerikában, Afrikában.

Számos országgal szerződésben állnak.

A csapat – Takács Róbert, Bagyó Sándor, Makra Imre, Hencz Zoltán, Görög András, Rubecz József, Maruzs Erik, Toldi Balázs, Musztrai Ferenc, Haussmann János – bármikor tud indulni, készen áll a mentőhajóval, trélerrel, búvártechnikával felszerelt furgon, terepjárók hegyi mentő és roncsból mentő, egészségügyi, újraélesztő felszerelésekkel, hírközléssel, vízálló ruhákkal. Öt perc alatt megkezdődik a mentésszervezés, egy óra alatt a repülőtéren vannak Budapesten, általában külön gépek viszik a mentőcsapatot.

Hogy lehet megszokni, közömbösödni, nagyon nehezen megélni egy-egy olyan helyzetet, amikor az ember elveszíti mindenét, a közelében lenni, amikor meghal?

tetlenségig összetört Ford Scorpio kombit Mátrakeresztesről, amelyet valószínűleg a kiáradt Csörgő-patak sodort el és tett tönkre.

Terepjáró egy tajvani mélygarázsban, az autóra rádőlt a toronyház; kihalt, víz alatt álló terület, épp csak a földbe szúrt tábla látszik: „Ez a telek eladó”; indiai földrengés, ahol egy faluban egyetlenegy ember volt, aki nem tudott beszélni; lengyelországi gyermeksír maradványa árvíz után.

Egy kis tó, amin lábnyomok vezettek a beszakadt jéghez, de a tóban nem volt senki, és lábnyomok nem vezettek el róla; egy csinos, fiatal nő álló holtteste, Athénban éppen bevásárolt a szupermarketben, amikor összedőlt az épület; a Jégvirág nevű hajó az autó fölött parkol, a víz magasabban áll, mint a település.

Manga Mihály magashegyi vándorexpedíción; egy másikon előadást tart a Belügyminisztérium Duna Palotájában; eltűnt hegymászók kutatása általános fémkeresővel; japán mentőkkel a tajvani földrengésnél; árván maradt kisfiú Törökországban földrengés után, mögötte – félhold alakban – kitört ablaküveg.

Barlangász hegymászás; gyerekszoba Athénban, vagyis ami maradt belőle: plüssállat, könyvek a padlón, falak már nincsenek, de tömbház sincs.

Tajvanban vagyunk megint, egy emeletes lakóház dőlt neki a szomszédos épületnek, mint ahogy egy részeg ember a cimborájának, itt szétszakad a lift, leszakad a lépcsőház. Ugyanitt, a nemzetközi mentők egy félig összedőlt szállodában aludtak, amikor jött az utórengés, szaladt ki mindenki, a spanyol mentős anyaszült meztelenül, fél arcán borotvahab, kezében borotva (erről nem látok képet, csak hallgatom).

– Földrengés, így néz ki egy lakótömb, amikor odaérünk. Nem túl barátságos – mutatja.

Hát ebből a lakótömbből nem látni semmit.

– Hát ez a baj, azok se látják, akik benne laktak – teszi hozzá.

– Többször megkérdezik tőlünk, hogy vagyunk képesek ezt végigcsinálni. Mi nem rettegni vagy szörnyülködni megyünk ilyen helyzetben, hanem segíteni. Aki meghalt, az nem a mi dolgunk, bármilyen csúnyán is hangzik. Viszont aki még él, esélye van a túlélésre, annak kell segítenünk, ez erőt ad. Ez szerintem egyszerű – magyarázza.

Nehezen engedem el ezt a témát, nem hiszem el, hogy ilyen egyszerű.

– Az egészségi állapotom katasztrofális, valóban. Még senki nem talált összefüggést a lelki megterhelés és az egészségi állapotom között. A lelkem rendben van – említi.

Kicsit már felbosszantja a hitetlenkedésem, meg az arról való győzködésem, hogy de igenis, meg kell, hogy rázzák ezek a dolgok, de azért türelmesen válaszol.

Nem, nem a fekete a kedvenc színe, hanem a zöld. Néz ugyan horrorfilmet is, de amit legjobban szeret, az a Volt egyszer egy vadnyugat, amit a filmalkotás egyik mérföldkövének tart. Nem Stephen Kinget olvas, hanem Mikszáth Kálmánt, és Mikszáthon még sírni is képes. De egy jó filmen is.

– Ez nem szégyen. Az lenne szégyen, ha ott sírnék, ahol nem kell – bizonygatja.

Amikor nem dolgozik, vagy nem vár arra, hogy mikor dolgozik, síel, gördeszkázik, úszik, barlangászik, sziklát mászik.

– Nagyon jól barlangászok és nagyon jól síelek – teszi hozzá.

Ha egyszer elutazhatna végre nyaralni, az alaszkai tajgába menne. Mert hiába járta be a fél világot, nyaralni a Balatonnál messzebb még nem jutott.

Dudellai Ildikó

TÁRSADALOM

– Tárgyak. Tudom, hogy ez így nagyon ronda, de hogyan tudnánk segíteni, ha mi is átéreznénk azt, amit ők vagy a hozzátartozók? De, ez gombnyomás kérdése. A katasztrófapszichológia az oktalan cselekvésekről, a hisztériáról, bolondériáról szól. A hisztéria egy helyben zajlik, bolondéria alatt jön-megy az illető, és hülyeségeket csinál.

Nem foghatod le, mert akkorát kapsz, hogy csillagokat látsz. Elé állsz, és terelgeted.

Kirakat felé nem jó, mert beszalad a kirakatba, és összevagdossa magát. Víz felé se, mert utána mentheted a vízből, oda se, ahonnan le lehet esni, út felé se. Csak valami teljesen semleges helyre, ami néha nehéz. Az utórengés meg jön. Egy mentősnek rendkívül hidegvérűnek kell lennie – magyarázza. Árvíznél vízi mentés, búvármentés, ivóvíz-, élelmiszer-, gyógyszerszállítás, egészségügyi ellátás, kimentés a feladat.

– Az már jó eset, ha a háztető tetején ülnek, és nem a vízzel mennek a semmibe. A lengyelországi Nysában a két völgyzáró gát között száz méter szélesen úgy folyt a víz (amúgy folyócska), mint egy magashegyi vadvízi folyam. Tudod, milyen látvány az egy belvárosban? – említi.

Azt is mondja, többféle lakos van ilyenkor: halott, kicsit sérült, súlyosan sérült, és élő nem sérült. Azokkal például már nem találkozott, akik egy Popielow környéki tanyáról úgy menekültek el, hogy a fürdőkádban állt az árvíz, az asztalon ott volt a félig megivott kávé, az otthagyott reggeli.

– Utána megtudtuk, milyen, amikor ötszáz megfulladt disznót elégetnek gázolajjal meg benzinnel – folytatja.

Amikor a cunaminál voltak, 275 ezer eltűnt volt, a keresésük nem az ő dolguk, a nemzetközi mentőszolgálat minden helyzetben az élőket keresi, és megjelölik a helyeket, ahol halottak vannak. Érdekesek a reakciók vészhelyzetre. Itthon, békeidőben nem tűnik nagy dolognak, de combig érő vízben elég nagy probléma, hogy valaki papucsban, más lavórral, vagy két vödörrel érkezik ivóvízért a lajtos kocsihoz. Csak képzeljük el, meddig jut el az ember, aki combmagasság fölött tartva visz kétszer tízliteres vödröt, a tét pedig a szomjan halás. Vagy, hogy minek szivattyúz valaki – nyilván – árvizet a kerti nyomós kútból.

Vannak a hisztérikusak, a harcra készek, akik eltaligáznák a vizet, bontanák a romokat, és azok, akik ülnek a nyakukig érő vízben, és hagyják magukat meghalni. A bajba kerültek önzőek lesznek.

Azt hiába kérdezem, többször is, hogy ha becsukja a szemét, milyen képeket lát, amiket amúgy nem akar látni.

– Ilyeneket ezrével tudnék mondani – említi.

De nem mond, mert szerinte minek.

Képeket válogatunk még ehhez a beszélgetéshez: Athén, földrengésben ledőlt templomtorony; Forma 1-es versenyautó vis�szahúzása a pályára; Mancs kutya, amikor olyan fáradt, hogy etetni kell.

– Ha megmondod, ez milyen autó, akkor csodálkozni fogok – mutat egy felismerhe-

 „NEM SZÖRNYÜLKÖDNI MEGYÜNK, HANEM SEGÍTENI…” 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

27

TURISZTIKA  A GEOPARK LÁTOGATÓKÖZPONT SALGÓBÁNYÁN

KELL VALAMI ÉRDEKES, MEGKAPÓ, KÜLÖNLEGES… ÚJ TURISZTIKAI BERUHÁZÁSOK SALGÓBÁNYÁN ÉS ERESZTVÉNYBEN Ugye, ismerik a viccet a nyuszikáról, akit egyszer azért páhol el a róka és a farkas, mert van rajta sapka, máskor pedig azért, mert nincs? Folyamatosan ez jár a fejemben, amikor az új turisztikai beruházások kerülnek szóba Salgótarján környékén, hiszen ha valaki nem csinál itt semmit, az a baj, ha csinál valamit, az a baj. Most, hogy a foci kevésbé fontos társadalmi ügy felénk, a turizmus lépett a helyébe; mindenki ért hozzá ugyanis.

Mindenkinek van számtalan jobbnál jobb ötlete, és persze régen minden jobb volt. Természetesen én nem értek hozzá, ezért lehetek szubjektív, ráadásul a szakértők így nem fognak neheztelni egymásra. Rám meg minek?

Mindennek a tetejébe nekem a turizmusról más elképzelésem van, mint az itt élők többségének. Ki nem állhatom ugyanis! Idejönnek, hangoskodnak, szemetelnek, hülye kérdéseik vannak... Ugyanakkor úgy érzem, hogy a turizmus ma az egyik leghatékonyabb eszköze lehet annak a szándéknak, hogy egy táj értékeit megvédjük.

28

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

Nagyon fontos szerepe van tehát abban a folyamatban, hogy a helyben élők felismerjék, megóvják értékeinket.

Nem akarok belemélyedni a gazdasági jelentőségébe, elég legyen annyi, hogy van, de nem olyan mértékben, mint ahogy ezt általában a döntéshozók és az itt élők elképzelik. Tudom, hogy itt mindennapi megélhetési problémákról van szó, ezért a túlzott várakozás, de abban is biztos vagyok, hogy a turizmus hosszú távú haszna a természeti erőforrásaink, vagyis a legnagyobb kincseink megóvása kell, hogy legyen.

Ezt a célt véleményem szerint úgy érjük el, ha a salgótarjáni turizmust megfelelő stratégia mentén építjük fel, figyelünk a fenntarthatóságra és irányítottá tesszük.

Talán jó útra léptünk. Egyrészt mára már mindenki rájött, hogy azzal kell sáfárkodnunk, amink van, tehát a csodálatos környezet, várak, erdők azok, amelyek szóba jöhetnek e téren. Ez a gondolat megjelenik a döntéshozásban, ráadásul erősíti a Novohrad–Nógrád Geopark létrehozása is.

Döntő változások kezdődtek az elmúlt években, amelyek jövője, sikere azonban pengeélen táncol. A fontos változás véleményem szerint az volt, hogy a döntéshozói akarat mellé sikerült megfelelő anyagi forrásokat is találni. A veszély az, hogy a beruházásokat nem követik megfelelő társadalmi, gazdasági változások, illetve gondok akadnak a fenntarthatósággal. Nagy probléma, hogy a térségben hiányoznak a színvonalas turisztikai és alapszolgáltatások, amelyek az új épületek működését kiegészítenék, segítenék.

Nézzünk tehát körül a salgói erdőben! Újra van erdei tornapályánk. Tanösvények létesültek, Eresztvény környéke rendezettebbé vált, felépült a geopark irányító központja Eresztvényben, megújult a salgóbányai kaszinó és kultúrház épülete.

GEOPARK LÁTOGATÓKÖZPONT Egyes források szerint a salgóbányai kaszinó és kultúrház felépítését még Zenthe Ferenc apja kezdeményezte. (Az építés idején már nem éltek Salgóbányán, de a családnak addig meghatározó szerepe volt a telep életében. Rameszhoffer Ferenc – a Zenthe később felvett művésznév – szervezte meg az első film­vetítéseket Salgóbányán, az István-táróhoz tartozó bányaépületben, fia talán ennek hatására lett színész. Rameszhoffer Ferencné a helyi nőegylet vezetője volt.)

A kaszinó és kultúrház épületegyüttese mellett tekézőt is építettek. A moziterem

impozáns méretű volt, rézcsillárokkal, falfestményekkel. Korszakokon átívelően élettel volt teli. 1945 után is a helyi kultúra fontos színterekén működött. Bálokat is rendeztek itt.

A nyolcvanas évektől már csak Petőfi-körnek nevezett kocsma miatt volt híres bizonyos körökben, de meg kell említenünk, hogy szinte az utolsó pillanatig itt működött a megyei könyvtár salgói fiókkönyvtára Pék Toncsi bácsinak köszönhetően.

Az épület állaga az évek során leromlott. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület létrehozott itt 1991-ben egy természetvédelmi információs irodát és kiállítást Bagolytanya néven, majd pályázatot írtak, abban bízva, hogy az épület a medvesi táj turisztikai és természetvédelmi információs központjaként üzemelhet majd.

A döntéshozók bizalmatlansága miatt ez a pályázat nem volt sikeres. Az ötlet azonban nem halt el, és 2012-ben Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának projektjeként újjáéledt.

Az elképzelés szerint a felújított épület a Novohrad–Nógrád Geopark látogatóközpontjaként működik majd a jövőben. Az épületben helyet kapott a Zenthe-emlékszoba, az interaktív kiállítótér és a 120 fős konferenciaterem. Helyreállították a színpadot is.

Már a látványtervek idején vita alakult ki az épületről, hiszen a színházterem főbejárataként használt tornyot átalakították. A faszerkezetű előteret és a torony jellegzetes süvegét is elbontották, helyette betonelemekből épült kilátó. Sokunknak a kultúrház még romjaiban is egyik legszebb eleme a torony és a fa-üveg előtér volt. Lehet, hogy az épülethez ezt később toldották, de akkor is ez emlékeztetett legjobban a korabeli salgói életre.

Minden bizonnyal az érzelmeink félrevezetnek bennünket, meg kell tehát szoknunk a betonmonstrumot a barátságos kis torony helyén. Ettől eltekintve szerintem a város egyik legszebb épületét sikerült itt létrehozni. Igényesnek tűnik kívül-belül, szép lett a színházterem.

Nyilvánvalóan a bútorokra már nem jutott pályázati pénz, erre utalnak az olcsó székek.

Különösen tetszik a büfé és környéke, bár lehet, hogy 10 év múlva már nem lesz ilyen trendi. A homlokzatért külön köszönet jár a tervezőnek és a kivitelezőnek. Megrendítő élmény volt újjászületve látni az évtizedeken át romos házat.

Van tehát egy kiváló épületünk. Hogyan tovább?

Nagy kérdés, hogy ez az épület miként fog gazdaságosan üzemelni. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, Salgóbánya jelenleg Salgótarján egyik elhanyagolt peremrésze. Kérdés, hogy a település társadalmi-gazdasági adottságaihoz képest ilyen nagy beruházás életképes lesz-e?

Továbbra sem értem, mi volt a szándék a 120 fős színházteremmel, hisz a környéken nincs rendes étterem, s a ház büféje még közepes rendezvények kiszolgálására sem alkalmas.

Nagy kérdés, hogy a salgótarjániakat bármilyen (fizetős és rendszeres) programra ki lehet-e csábítani ide?

TURISZTIKA

Amennyiben kitekintünk Somoskőbe, akkor láthatjuk, hogy az ott található vadaspark mellé fogadóépületet is felhúztak.

Az eresztvényi és a salgóbányai beruházás és a hozzájuk kapcsolódó egyéb fejlesztések (tanösvények stb.) egy 2012-ben elnyert, 100%-os támogatású uniós projekt részeként valósultak meg a Novohrad–Nógrád Geopark Nonprofit Kft. és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködésében. A somoskői beruházás gazdája az Ipoly Erdő Zrt. Mindez szépen hangzik, de vegyük sorra! A hely szűkössége miatt csak a geoparki épületekkel foglalkozom.

 GEOCSODÁK HÁZA 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

29

TURISZTIKA

Az interaktív kiállítóterem sem az, amire gondoltam, amikor a tervekről beszéltek nekünk.

Lehet, hogy a sok-sok monitor csábítónak tűnik a fiataloknak, de hiányzik egy igazán ötletes, eredeti kiállítás. A Zenthe-szoba fontos, de aligha vonz majd tömegeket.

Az épületből jelenleg nyugtalanítóan hiányzik az, amiért létrehozták: a geopark. Miként fogja így kiszolgálni a turizmust? Ehhez végtelen számú érintőképernyős ketyere is kevés önmagában. Nagy kihívás lesz a létesítményt működtetni és a tetemes üzemeltetési költségeket előteremteni.

Ennyit a kételyekről. A nyuszikán ott van a sapka, de könyörgöm, most már ne üssük! Közös érdekünk, hogy hosszú távon, jól működjön ez az épület.

GEOPARK OKTATÓ-, KUTATÓ- ÉS IRÁNYÍTÓ KÖZPONT Az eresztvényi létesítményt a Novohrad–Nógrád Geopark Nonprofit Kft. üzemelteti. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a fenntartással nem lesz gond, a szervezet középtávon bizonyította, hogy képes a forrásait előteremteni.

Ez az épület nagyobb vitákat váltott ki, mint a salgói kaszinó felújítása, talán azért, mert itt szinte teljesen lebontották az eredetit, és gyökeresen más jellegű, szellemiségű házat húztak fel helyette.

Eresztvényen keresztül vezetett a somoskői kőbányáktól Somoskőújfaluig a követ szállító, keskeny nyomtávú iparvasút. Itt állt a vasút gépműhelye, de ez már feledésbe merült.

Sokkal fontosabb, hogy amikor a tarjániak kedvezőbb anyagi helyzetben éltek (működtek ugyanis a gyárak), Eresztvény és környéke fontos pihenőterület volt, és itt üzemelt a Napsugár étterem. Az étterem végül az enyészeté lett, később komolyabb támogatásból felújították, de a vállalkozói klubétterem lényegében megbukott. Szomorú volt látni, hogy állaga egyre romlott.

Amikor a jelen felújítás elkezdődött, indulatokat kavart, hogy tulajdonképpen lebontották.

Mivel gyökeresen új formát kapott, sokaknál ez is kiverte a biztosítékot. Engem nem zavar, Salgótarján – a mai építészeti irányoknak megfelelően – egy modern épületet kapott. A fiatalabbak jobban elfogadják, sőt, nekik kifejezetten tetszik. Nos, nem ez a lényeg? Az én korosztályom siránkozhat, hogy nem sátortetős, harmadosztályú panzióra emlékeztető ház épült itt, de ezek az épületek már a következő nemzedék Napsugárjai, Dornyayjai lesznek.

Az épület térkihasználása a fogadótérben és a hozzá kapcsolódó galériában szerintem

 A GEOPARK OKTATÓ-, KUTATÓ- ÉS IRÁNYÍTÓ KÖZPONTJA ERESZTVÉNYBEN 30

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

nem eléggé kiforrott, a galériarész szerepét meg kell találni. Az irodai részeken a tervező látszatbetont használt, itt nem érzem szerencsésnek a szűk helyek miatt. A sötét folyosón a látszatbeton nem érvényesül, inkább ront a komfortérzeten.

Kérdéses még a működtetés is. Az rendben van, hogy a nonprofit kft. képes erre forrásokat szerezni, de fontos, hogy oktató- és kutatóközpont is lehessen. Mivel Eresztvényben épült, nyitottnak kell lennie a látogatók előtt, találni kell olyan funkciókat, szolgáltatásokat, amelyek ezt a célt szolgálják.

Be kell csábítani az embereket, ehhez azonban át kell gondolni a hatalmas fogadótér szerepét, és kreatív ötletek kellenek. Állandóan az motoszkál a fejemben, hogy kell oda valamilyen érdekes, megkapó, különleges látvány. Azt is át kell gondolni, hogy oktatóközponti funkcióját hogyan tölti majd be a rendelkezésre álló terekkel.

Régen minden jobb volt?

Nem, határozottan nem! És igen!

Bárki bármit is mond, nem volt ennyi fejlesztés, ugyanakkor kedvezőbb társadalmi és gazdasági környezetben működött a Napsugár, a Dornyay, nagyobb élet volt a salgói, eresztvényi térségben. Amit érzünk, az természetes idegenkedés az újtól és bizony nosztalgia. Amit a fiatalok látnak (ha látják): végre történik valami.

Maradjunk ennyiben: végre történik valami.

Drexler Szilárd

RIPORT

CSÁBÍT A PLATÓI „SZERELEM”

 FOTÓ: DREXLER SZILÁRD

A „KEMEROVO” MA IS ZÖLD SZIGET A VÁROSBAN

 FOTÓ: KBS

Azon gondolkodom, vajon az ott élőkön kívül kinek, mi dolga lehet a Kemerovo-lakótelepen. Álljunk csak meg egy pillanatra! Így hívják még egyáltalán? Mármint hivatalosan. Mert az rendben van, hogy sokan József-platóként, vagy egyszerűen Platóként emlegetik, de a népek barátsága jegyében született Kemerovo név vajon használatos, szalonképes ma is?

Szóval, kinek, mi dolga itt? Úgy vélem, a lakótelep kis sziget Salgótarjánban. Gyerekkoromtól így látom. Akkor még gyakran jártunk gyalog a Kercsegre szalonnát sütni, és a turistaúton elhaladtunk a lakótelep közelében is. Itt van a Plató, mutatta az édesapám. Akkor úgy éreztem, hogy a tarjániak kicsit irigykednek az itt lakókra. Én, bevallom, vágytam rá, hogy itt éljek.

Talán azért volt, van ez így, mert a lakótelep a hegyre épült, a völgy fölé emelkednek a házai, arisztokratikusan elkülönül a többi városrésztől... és persze körútja van, de olyan igazi, nem amelyik összevissza kacskaringózik, hanem tényleg körben megy.

Bemenni azonban nem mentünk a házak közé, mert minek is. Ott nem voltak munkahelyek, szórakozóhelyek, közösségi terek. A lakótelep azért épült, hogy az emberek onnan munkába menjenek, majd hazatérjenek, és megint munkába menjenek...

Salgótarjánt az ipar és a bányászat tette várossá. Az ipari fejlődés hatással volt a lakosság létszámára is, egyre többen költöztek a városba a környező településekről. A városrendezési tervekkel próbálták ezt a folyamatot követni, vagy éppen a trendeket figyelembe véve megelőzni, így 1960-ban, a város mai arculatát meghatározó rendezési terv született. Ez a terv Salgótarján területét nyolc szomszédsági egységre osztotta.

A korabeli meghatározás szerint a szomszédsági egységek, vagyis a lakókörzetek a 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

31

 FOTÓ: DREXLER SZILÁRD

RIPORT

bantartva, mutatják, hogy felhasználóik elfogadták és kedvelik azokat. Általánosságban látható, hogy a lakóterületek, ahol a növényzet, kellemes ligeteket alkotott az épületekkel, esztétikus, egészséges, szerethető, humánus környezetté váltak.

Salgótarjáni munkáim közül, a Kemerovo-lakótelepen épült több mint 200 lakást, a Fő téri postahivatalt és az új köztemető tervezését emelem ki.”

Tény, hogy a József-plató nem csupán az urbánus környezetet nézve elkülönülő kis sziget, hanem a természetben is szigetként jelenik meg, ennek ellenére kicsit olyan, mintha eleve parkban épült volna, körülöleli az erdő. A hajdani bányatérség és meddőhányó rekultivációja tehát jól sikerült.

A helynek akadtak árnyoldalai is. Egy időben a már megszüntetett, szomszédos völgybe telepített szeméttelep öngyulladásai során keletkező füst okozott kisebb felzúdulást, más alkalommal a hegyoldal csúszása miatt aggódhattak a kemerovóiak.

 FOTÓ: DREXLER SZILÁRD

„korszerű szocialista városépítés vívmányai” voltak. A települések területét olyan körzetekre bontották, amelyeket elkerülnek a főutak, lélekszámuk 5000–8000 fő, és lehetőleg épül ott bölcsőde, óvoda és iskola is.

Az 1960-ban jóváhagyott rendezési tervben a mai Kemerovo-lakótelep területe a 2. számú szomszédsági egységbe került. Akkor még nem tervezték a terület intenzív beépítését, előbbre helyezték a városközpont fejlesztését. Úgy vélték, hogy 1970-ig a teljes építési kapacitást és a beruházási lehetőségeket a központ építésére fordítják, majd annak végeztével sorra kerülhet a József-plató.

Hamarosan azonban lehetőség nyílt OTP-, KISZ- és vállalati lakások építésére, így átértékelték az eddigi terveket, és képbe kerültek azok a területek, amelyeken viszonylag sok lakást lehetett építeni.

Az építkezéseket a platón 1967-ben kezdték meg, maguk az építők így emlékeztek erre: „Az Öreg Józsefi-plató beépítésének kezdeteként 84 lakás építését indítottuk el.”

Az OTP–KISZ-lakások többsége ezen a lakótelepen épült fel Salgótarjánban. Szükség is volt a bővülésre, hiszen 50–60 ezres várható lélekszámot is becsültek annak idején a városban, ráadásul meghirdették az ezer értelmiségit Salgótarjánba programot. Nem volt túlzás tehát a korabeli jelző: dinamikusan fejlődött a település.

Szerencsére a kemerovói épületek nem egyformák, sikerült némi változatosságot kialakítani, hiszen vannak egyedi tervezésű kétszintes sorházak, típusházak és külső folyosós lakóépületek is.

A rendezési tervet a Nógrádterv készítette. A vezető tervező, az életműdíjas Tamássy István Emil így emlékezett vissza salgótarjáni munkáira: „A lakó- és középületek, az iskolák, szociális, egészségügyi és üzleti funkciókkal, átvészelték az elmúlt 30–40 évet, eredeti céljaikat megtartották, sőt igen szépen kar-

32

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

A MÓKUSOK BARÁTJA Minden telepen akad egy olyasféle figura, mint Árpád, aki – szinte kilépve egy Tersánszky-regényből – a társadalmi élet peremén tengődve is megőrzi jó szívét, derűjét, és kissé lenézetve, lesajnálva is igyekszik hasznossá tenni magát a közösségben, miközben az őt hanyagoló emberek helyett a madarak és kis állatok pártfogásával, gyámolításával üti el magányát. Árpád a „Kemerovo” összetéveszthetetlen alakjaként tett-vett a telepen, tisztította a járdát, elsöpörte a leveleket, takarította a lépcsőt, igazítgatta, szépítgette környezetét.

Különösen kedvelte a mókusokat, rakott ki nekik diót, mogyorót, és a kis jószágok odaszoktak. Egyre többen lettek, mert Árpád – akihez nem volt bőkezű az élet, de azért csak-csak eléldegélt – növekvő kedvvel, egyre bőkezűbben traktálta apró cimboráit, akik megszokván az embereket, mind szelídebbek, barátságosabbak lettek – főleg a környékbeli gyerekek örömére. Így lettek a mókusok is a „kemerovóiak” kedves lakótársai, vidám színfoltot adva a telepi életnek.

(B)

RIPORT  FOTÓ: KBS

Akik, amúgy, köszönik, jól vannak. Reggel felkelnek, mennek a dolgukra, majd hazamennek... még mindig ugyanúgy, mint amikor a Kercseg felé gyalogoltam rövidnadrágos koromban.

Nekünk, akik nem itt lakunk, továbbra sincs ott semmi dolgunk....

Nem bontottam ki az igazságot teljesen, mert nem volt mindig így!

Fogalmam sincs, hogy a szocialista városépítés nagymesterei a szomszédsági egységek kialakítása során előírták-e a kocsmák minimális számát, de nem is az ő javukra, hanem a tervezőére írom a Tajga teázót. Egyrészt milyen hangzatos név volt, szinte már előkelő, teázónak addig Tarjánban hírét sem hallottuk (persze, a szeszes italok széles választéka is a rendelkezésre állt), másrészt a kemerovóiak nagyszerű ajándéka szüntelenül ott vicsorgott valamelyik sarokban: a kissé kopott, molyrágta Miska, a kitömött barnamedve (élő medvét is ajándékoztak a kemerovóiak Salgótarjánnak. Misu a Dolinka szenzációja volt).

Nos, ha másért nem, ezért a medvéért be kellett térni ide. Mi tagadás, a Tajga teázó a maga idejében híres volt, mivel azonban – a rendezési terv szándékának megfelelően a fő közlekedési utak elkerülték a lakótelepet – a város egyéb lakóinak kocsmakörútjaik okán csak unikumként maradt meg a hely.

Kénytelen vagyok még elidőzni a Tajga teázónál, hiszen alig-alig foglalkozunk Salgótarján kapcsán a városi legendákkal... Nos, hát én még emlékszem rá, hogy járt a szóbeszéd... A tarjániak már tudják, hová akarok kilyukadni, ugye?

Szomjas György Falfúró című filmjével kapott szárnyra a legenda, hogy egyes lakótelepek unatkozó kismamái egy kis keresetkiegészítés reményében a testüket árulták a lakótelepi presszóban. Összejöttek egy kis tereferére, és ha már adódott az alkalom, akkor nem szalasztották el. Éppen ráértek, ugyanis.

Ez a történet sok városban, több változatban is ismert, és természetesen a tarjániak jelentős része biztos abban, hogy az ősforrása bizony a Tajga teázó. Így volt, vagy sem? Mélázzunk el egy kicsit rajta, de ne firtassuk!

Na jó, unatkozó kismamákból nem lehetett hiány, hiszen ezeken a lakótelepeken abban az időben a mainál sokkal nagyobb élet volt. Rengeteg gyerek játszott a sportpályákon, játszótereken, lépten-nyomon babakocsit toló anyukákba botlottunk. Salgótarján ötvenezres város volt, a fiatalok itt találtak munkát, beköltöztek a környező településekről, fiatal értelmiségiek érkeztek az ország különböző pontjairól.

Logikusnak tűnt, hogy ilyen demográfiai viszonyok között a Kemerovo-lakótelepnek is szüksége volt iskolára. Meg is épült, és a maga névtelenségében ugyan, de mégis egyfajta ikon lett, szinte mindenki emlékszik a piros iskolára. Ami aztán elég rövid életűnek bizonyult.

Talán azért is emlékezetes marad ez az iskola, mert megszűnése idején még nem szoktunk az iskolabezárás gondolatához, addig eszébe sem jutott senkinek, hogy ilyen is megeshet.

Mindenesetre megtörtént, és az épület új szerepet kapott, amelybe a gyerekek talán nagyobb kedvvel jártak volna, mint az iskolába: csokigyár üzemelt ugyanis ott. Nem hallgathatom el, hogy lokálpatriótaként és csokikedvelőként próbálkoztam a helyi csokigyár termékeinek fogyasztásával, de sajnos egy Fradi-tojást (ez volt az egyik fő termékük) sem tudtam legyűrni. A gyár 2011 októberében porig égett, végül az önkormányzatnak kellett 2013-ban eltakarítani a romokat.

A lakótelep mai helyén korábban bányatérség volt. Ezt a részt József-platóként ismerték, mellette volt az Öreg Józsefi-telep, ahol bányatáró is működött.

A rendezési terv és az építkezés idején még József-platóként, Öreg József-platóként említik, de a köznyelvben egyszerűen csak Plató néven jelenik meg. A plató kifejezés, ugye, a terület fennsík jellegére, lapos voltára utal.

1967-ben testvérmegyei, testvérvárosi kapcsolat jött létre az oroszországi területtel.

1974-ben például „a Salgótarjánban tartózkodó P. V. Guzenko, az SZKP Kemerovo Területi Bizottság VB tagja, a területi tanács elnöke vezette kemerovói küldöttség a Kemerovo-lakótelepen részt vett annak az épületnek az alapkőletételén, melynek földszintjére ABC áruházat, orvosi rendelőt és más szolgáltató egységet terveztek.”

Innen, ebből a testvérvárosi kapcsolatból ered tehát a Kemerovo név, a Tajga teázó, valamint a lakótelep feltűnő köztéri alkotása, Kiss István műve, eredeti nevén a Szovjet– Magyar Barátság szökőkút, amely a testvérvárosi kapcsolatot is szimbolizálja. Az amúgy figyelemre méltó alkotást, a vörös csillagokat rejtő pitypangot 1985-ben állították, majd 1989-ben véget vetettünk a nagy barátkozásnak. Érdekes adalék: 1987-ben az OTP kérte, hogy a lakótelep körútját Fáy Andrásról nevezzék el, és a városi tanács helyt adott a kérelemnek. Fáy Andrást Mikszáth Kálmán a haza mindenesének nevezte. Ő az alapítója a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak, amely 1840-ben kezdte meg működését. Erre az intézményre az OTP egyfajta jogelődként tekintett. (Fáy sokrétű személyiség volt, írt könyvet például a nőnevelésről is, amelyet nyilvánvalóan senki nem forgatott a Tajga teázóban.)

A Kemerovo ma csendes, máshol egy pékség előtt vagy egy központi téren, parkban ös�szegyűlnek az emberek, ez viszont egy madárfüttyös lakótelep, még a körúton sincs nagy forgalom, végtére az is csak egyirányú. Ez persze nem baj, sőt, a mai rohanó világban irigylésre méltó. A gyerekzsivaj talán hiányzik, helyettük, igaz éjszakánként, a vaddisznók bandáznak a házak között. Közel a természet.

Gyakran nézem, fotózom a Kemerovót a salgói várból. Pár tömbház a házak fölé emelkedik, mögöttük a Cserhát végtelen dombsorai húzódnak.

Még mindig szeretnék itt lakni.

Drexler Szilárd 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

33

ZARÁNDOKÚT

 A MÁRIA ÚT JELZÉSE

 SZENTKÚT, AZ ORSZÁG EGYIK LEGFŐBB BÚCSÚJÁRÓ HELYE

FÁRAD A TEST, EMELKEDIK A LÉLEK A MÁRIA ZARÁNDOKÚT TÖBB MINT 1400 KILOMÉTER HOSSZÚ „Vegyétek szemügyre az ősi utakat És kérdezősködjetek a régi ösvényekről: Melyik volt a jó út? És azon járjatok!

Akkor majd megtaláljátok a lelketek nyugalmát” Jer. 6,16 A Szentírás üzeni ezt a ma emberének is, már aki kész a befogadására, egyúttal mindenkit meghív a múlt gazdag és sokszínű értékeinek feltárására, testi, lelki zarándoklatra.

E sorok írója, s még sokan mások jó néhányszor elgyalogoltak már Mátraverebély–Szentkútra. Mi, nógrádiak büszkék lehetünk, hogy van egy nemzeti kegyhelyünk, amely örök kincsünk, épül, szépül, gazdagodik.

Meg azt is tudom, hogy nemcsak gyalogoltunk, mert több volt ez annál: a megtett huszonvalahány kilométeren fáradt a test, de emelkedett a lélek, egészen a magasba, amikor

a hajnali indulást követő délutáni érkezésünkkor üdvözletünkre megkondultak a szentkúti harangok, úgy vonultunk zarándoktársaimmal énekelve, hogy tisztelegjünk a kegyszobor előtt.

Most egy nagyobb zarándokútra indulunk, szinte lehetetlen vállalkozásként, ha csak röviden is bemutatva a most épülő Mária utat, amely Közép-Európa leghosszabb, több mint 1400 kilométeres zarándokútja, szót ejtve arról is, hogy ez az út valóságban és képletesen „több mint” 1400 kilométer.

Kalauzom és segítőm, mondhatni kedves földim a Tarról elszármazott, családjával Gödöllőn élő Katona Ildikó, a Mária Út Egyesület munkatársa.  Mi a Mária út, és merre vezet?

– A Mária út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, amelynek kelet–nyugati tengelye az ausztriai Máriacell felől érinti többek között Kőszeget, Celldömölköt, Bakonybélt, Csatkát, majd kettéválik, Péliföldszentkereszt, Esztergom, Szécsény, Mátraverebély– Szentkút, Máriabesnyő, Budapest, illetve Eger, Tokaj, Máriapócs irányába vezet to-

 MINDEN ÉVBEN SZÁZEZREK ZARÁNDOKOLNAK EL A CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI BÚCSÚBA 34

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

 Kik számára készül a Mária út?

– Szinte mindenki számára, aki nyitott szívvel, a lelki feltöltődés reményében vállalkozik egy nagy gyalogos zarándoklatra, akár csoporttal, akár egyedül. Meghívást kap ide a hívő és a lelki megnyugvást kereső, a természet szépségeit, Közép-Európa kulturális kincseit kedvelő, az ott élő emberekkel találkozni, azokat megismerni vágyó ember.

 A MÁRIA ÚT TÉRKÉPE

vább, határokon átnyúlva Erdélyben folytatódik, és Csíksomlyón végződik majd. Talán a felsorolásból is kitűnik – még ha azt nem is teljességében tehettük –, hogy mindegyik állomásnak megvan a szakrális és kulturális értéke, zarándokhely mindegyik, s ha ezeket összekötjük, értékek gazdag tárháza várja az útra, a zarándokútra indulókat.  Hol tart most a Mária út építése, mikor lesz bejárható?

– Több „munkazarándoklat” során meghatároztuk az 1400 kilométeres fő útvonal

MITŐL TÖBB… A Mária út több mint turistaút, több mint zarándokút, több mint értékes program, több mint érékek gyűjteménye, több mint önismeret útja, több mint új szemlélet, több mint jó társaság, több mint kultúra, több mint szakralitás, több mint spirituális élmény, több mint Közép-Európa felfedezése, több mint az országkép gazdagítása, több mint 1400 kilométer.

Azért több, mert a gyalogos zarándoklat a lélek útja. Az ember teste fárad, de lelke gazdagodik, emelkedik. A természet csodáit és az Istent kereső ember alkotásait, az imádságos lélek nyomait követi és valódi alkalom arra, hogy az ember nyitott legyen a Teremtő felé.

Ha pedig ez a találkozás megtörténik, az fordulatot hozhat az ember életében. Így válhat a zarándokút belső utunkká, s egy hosszabb, rövidebb zarándoklatról életre szóló lelki élményekkel lelkileg megújulva térhetünk haza.

A zarándoklat áldozata, titokzatossága és emelkedettsége egyszerre teszi lehetővé, hogy találkozzunk önmagunkkal és az Istennel, mindez életünk személyes élményévé válhat.

A Mária út valójában nem kívül, hanem mindenkiben a saját lelkében épül, épülhet fel.

ZARÁNDOKÚT

nagy részét. Kész terveink vannak az útjelzési rendszer kialakítására. Lelkes csapat dolgozik azon – az említett régiókban is –, hogy mielőbb megkezdődhessen a jelzések felfestése egyes szakaszokon, valamint elkészüljön a teljes út leírása. Próbálunk pályázati forrásokat is bevonni. Talán elmondhatjuk, hogy nagy áttörés előtt áll a Mária út, néhány éven belül a teljes útvonal járhatóvá válhat.

 Spanyolországban ismert a híres zarándokút a Camino, sok-sok magyar ismeri és kedveli, vélhetően a Mária út is hasonló lesz?

– Legfeljebb végső céljában! Egyrészt mert nemcsak magyar, hanem egy nemzeteket összefogó regionális összefogás gyümölcse. Osztrákok, szlovákok, magyarok, románok, a későbbiekben reményeink szerint szlovének, horvátok, lengyelek is részt vesznek majd a zarándokút-hálózat kialakításában. Másrészt pedig kifejezetten a régiókra jellemző zarándokhagyományokat igyekszik bemutatni. Gondolhatunk például itt a csíksomlyói búcsúhoz kapcsolódó búcsújárási hagyományokra, amelyek az egész Kárpát-medencében általánosnak mondhatók. Sajátsága még a Mária útnak, hogy a teljes hálózat száznál is több Mária-kegyhelyet igyekszik összekötni. Tehát az egyes szakaszok, amelyek kegyhelytől kegyhelyig tartanak, külön zarándokútként is értelmezhetők. Megemlítem, hogy a mintegy 1400 kilométer hosszú zarándokút hatvan nap alatt „teljesíthető”.  Áll a Mária út építése, kialakítása mögött valamilyen szervezet?

– Igen. A Mária Út Közhasznú Egyesület vállalja fel ezt a szép és nemes munkát. Az egyesületet teljes egészében magánszemélyek (világi hívek) alapították. Olyanok, akiknek lelkében megfogant az a vágy, hogy a Szűzanyát egy nagy zarándokúttal ajándékozzák meg, és hogy sokakat hívjanak a Boldogasszony tiszteletére. Később azután az egyesülettel kapcsolatba léptek más civil szervezetek, például erdészetek, önkormányazatok, természetjáró egyesületek. Szóval ez egy csodálatos és szép reményekkel biztató összefogás, és örömmel érzékeljük a kiteljesedését.  Az internet világában illő, sőt kötelező megkérdeznem az egyesület elérhetőségét, hogy aki bővebben kíván tájékozódni a témában, az megtehesse.

– Közép-Európa zarándokútja várja az érdeklődőket www.zarandokiroda.hu honlapján, de a www.mariaut.hu címen is.

Szabó Gy. Sándor

 EGYÜTT A SIRATÓFAL UTÁN 2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

35

SPORT

LÁTOGATÁS A POFONOK VÖLGYÉBEN KILENCVEN ÉVE KEZDŐDÖTT A SALGÓTARJÁNI ÖKÖLVÍVÁS Hosszú évtizedeken át a hazai ökölvívás egyik legerősebb vidéki fellegvára volt Salgótarján, ahol sok-sok országos bajnok és magyar válogatott bokszoló vitézkedett. Fiaink a nagy világversenyekről is csillogó érmekkel tértek haza, bizonyítva, hogy a völgyvárost nem érdemtelenül tartják a „pofonok völgyének”. Most is van felnőtt válogatott bunyósunk!

A salgótarjáni ökölvívás kezdeteihez kereken 90 évet kell visszamennünk az időben. 1925ben alakult a városi leventeegyesület, amelynek keretében a bokszolók csapata a polgári iskolában (később Rákóczi) tartotta edzéseit Fülöp Béla volt katonatiszt vezetésével. Itt kötött örök hűséget a sportággal Pintér János is, aki később edzőként élvonalbeli bunyósok nemzedékeit nevelte ki a tarjániaknak és az országnak.

Sportegyesületi keretek között a SSE-nél kezdődött az ökölvívás, vitéz Temesváry Antal acélgyári írnok 1931-ben szervezte meg a szakosztályt, amelyben ő maga vezette az edzéseket. A Munka című hetilap számolt be arról, hogy a SSE első háziversenyét 1931. február 14-én rendezték meg. Ettől kezdve bunyósaink térségi és országos versenyek egész során értek el szép eredményeket.

A háború után a SSE edzéseit már Pintér János irányította. Az 1947-es országos bajnokságon a pehelysúlyú Kára István aranyérmet szerzett, bekerült az olimpiai keretbe, de az Acélgyár és a város nem tudta támogatni. London így álom maradt, míg Csík Tibor, akit a bajnoki döntőben padlóra küldött, olimpiai aranyéremmel tért haza.

Az SBTC-nél 1950-ben indult az ökölvívóélet Pintér János irányításával. Az évtized második felében Csonka Jenő, Szerémi Andor, Vanó Sándor és Bibók Miklós már dobogóra állhatott az országos bajnokságokon.

A hatvanas évek végétől kezdve tündökölt a tarjáni ökölvívás legnagyobb csillaga, Botos András, aki 1971-ben a madridi Európa-bajnokságon ezüst-, majd 1972-ben, a müncheni olimpián bronzérmet szerzett. Szépséghiba, hogy Bandi ezeket a sikereket sorkatonaként a Bp. Honvédnak szállította, de 1975-ben, a katowicei Eb-n már ismét igazi tarjániként állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Igaz, az 1976-os montreali ötkarikás játékokon már nem jutott a legjobb négy közé, de az évek során hét magyar bajnoki címmel és több rangos nemzetközi versenyen elért győzelmével gazdagította a tarjániak dicsőséglistáját.

Időközben Botos Bandi bűvkörében, Pintér János és Szerémi Andor edzők keze alatt re-

mek új korosztály nőtt fel. 1980-ban Farkas Sándor a moszkvai olimpián lépett ringbe, 1981-ben A-kategóriás lett az STC szakosztálya, és az évek során a mieink közül – igaz, honvédség, miegymás miatt nem mindig hazai színekben – Hranek Sándor tíz, Botos Tibor hét bajnoki aranyérmet zsebelt be, de Révai György és a szemsérülése miatt korán visszavonuló Farkas Sándor is felállt a dobogó tetejére.

A nemzetközi porondon Hranek Sándor és Botos Tibor az 1985-ös budapesti Eb-n bronzérmet szerzett, sőt Botos Tibor egy évvel később a renói világbajnokságon ötödik, Hranek Sándor az 1989-es moszkvai vb-n harmadik lett. Csalódásként élték meg, hogy 1984-ben nem vehettek részt a Los Angeles-i olimpián, ahol pályájuk csúcsán kiemelkedő sikerre készültek.

A régi szép idők azonban elmúltak, a kilencvenes évek társadalmi-gazdasági változásai padlóra küldték a sportágat. Több kísérlet is történt a szakosztály talpra állítására, 1993-ban indult a Gong SE, ahol Botos András keze alatt 1996-ban Klajbán János 48 kg-ban bajnoki bronzérmet szerzett, de miután a tarjáni bokszpápát a hivatal packázásai Nyíregyházáig „üldözték”, elhalt a szakosztály.

1998-ban jött létre a Salgó SK, amelynek berkeiben Botos Tibor vívott hősies küzdelmet az ökölvívás életben tartásáért. A gondok ellenére 2006-ban Csikós József 57 kg-ban bronzérmet nyert a felnőtt bajnokságon.

Az új korszak 2009-ben indult, amikor is megalakult a Salgótarjáni Box SE, ahol a

 A NÓGRÁDI ÖKÖLVÍVÁS NAGY ALAKJAI (BALRÓL): SZERÉMI ANDOR, BOTOS ANDRÁS, SZIKORA ISTVÁN (BALASSAGYARMAT), BOTOS TIBOR, HRANEK SÁNDOR ÉS FARKAS SÁNDOR 36

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

SPORT

hazatérő Botos András és az itthon kitartó Botos Tibor keze alatt egyre több tehetséges ifjú jeleskedett. 2012-ben az egyaránt ifjúsági korú Szőrös Márk (56 kg) és Bangó Edvárd (64 kg) is ezüstérmet szerzett a felnőtt bajnokságon.

Botos András újabb távozása után Botos Tibor ismét egyedül maradt, rengeteg munka szakadt a nyakába, de hősiesen harcol a salgótarjáni ökölvívás megőrzéséért. * * * Botos Tibor fénykorában technikás bokszolásával a klasszikusokat idézte, sokan rajongtak az ökölvívásáért. A nyolcvanas években itthon egyeduralkodó volt súlycsoportjában, s a nemzetközi porondon is vitézkedett. Tudását, tapasztalatait ma edzőként kamatoztatja.

– Versenyzőként nekem sem adtak semmit ingyen, és most is arra nevelem a tanítványaimat, hogy küzdjenek keményen, állhatatosan – említi. – Nagyon szeretek edzősködni, a városban ma is rengeteg tehetséges gyerek van, az ökölvívás még mindig népszerű sportág Salgótarjánban.

A helyi boksz mai helyzetéről elmondta: – Most minden rendben van nálunk. A Bajcsy-Zsilinszky úti edzőteremben jó körülmények között készülünk. Sokan is vagyunk, és bár edzőként egyedül nehéz a dolgom, örülök, ha jönnek a gyerekek. Az eredményekre sem lehet panasz. A srácok közül a felnőtt válogatott Szőrös Márk a legjobb, de utána jön Oláh Gergő, Botos Károly és Oláh Károly, akik több korosztályos versenyen is bizonyítottak.

Botos Tibor tanítványai hálásak. A tavalyi juniorbajnokságon Botos Károly (57 kg) ezüst-, Oláh Károly (63 kg) bronzérmet nyert. A Madárfészek Ökölvívó Akadémián is készülő Oláh Gergő (+91 kg) az ifjúsági országos bajnokságon és egy prágai versenyen második lett, majd az idei Énekes István-emlékversenyt megnyerte.

– Van több jelölt, akik sokra vihetik. Egy a lényeg: kitartás! – mondta ki Botos Tibor a lényeget.

A jó nevelőmunkát mutatja, hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség 2014-es utánpótlás-ranglistáján – a serdülő, ifjúsági és junior korosztály összesítésében – Botos Tibor tanítványai a 62 klub között a második helyen zártak. A klubok rangsorában a Salgótarjáni BSE a 69 egyesület közt a 25. helyet foglalta el.

Vida Józseftől, az SBSE elnökétől – aki egyben a Madárfészek Akadémia igazgatója – azt kérdeztük: milyen a salgótarjáni ökölvívás mai háttere?

– Szerintem jó! – mondta. – Sok tehetséges fiatal van a csapatban, akiknek a boksz a vérében van, és ehhez Botos Tibor hozzáteszi azt a szakmai munkát, amit erőnlétben, technikában, taktikában adni kell a gyerekeknek. Az utóbbi öt év igényes munkája most kamatozik, hisz Szőrös Márk felnőtt, Oláh Gergő ifjúsági válogatott kerettag. Fontos, hogy a család támogassa a gyerekeket, de tudom, a szegénység miatt erre nem

 BALRÓL: SZŐRÖS MÁRK, OLÁH GERGŐ ÉS BOTOS TIBOR

mindenki képes. Nos, itt jön a város érdeke! Mi a tarjáni klubnál és a Madárfészek Akadémián is segítjük a srácokat, folyamatosan edzőtáborban vannak. De a nagyobb célok eléréséhez és a legjobb versenyzők megtartásához szükséges a város segítsége. A boksz jó – és szinte az egyetlen – kiugrási lehetőség az itteni egyszerű fiatalok számára. * * * A salgótarjáni ökölvívás legnagyobb ígérete Szőrös Márk, aki mindössze húszéves, de már két felnőtt bajnoki ezüstérem van a tarsolyában. A tavaly decemberi országos bajnokságon is a dobogó második fokára állhatott fel az 56 kg-os súlycsoportban, ahol két éve a magyar felnőtt válogatott tagja, idén már negyedszer járt Kubában a legjobbakkal. Elegánsan, látványosan bokszol. Ezt nemrégiben a hazai közönség is látta, amikor az északkelet-magyarországi válogatott a dél-szlovákiai csapattal csapott össze, és a tarjáni fiú ismét kitett magáért.

– Nagyszerű érzés volt hosszabb idő után újra a salgótarjáni közönség előtt mérkőzni, mert legutóbb a tavaly nyári Botos Boxgálán léptem hazai kötelek közé – említi. – Kicsit izgultam is az elején, mert itt voltak a szüleim, a haverok, a barátnőm, és nem akartam csalódást okozni. A szurkolók biztatása azonban erőt adott, élveztem a kemény csatát, jól is ment a boksz, és a második menet végén technikai K.O-val győztem le a kellemetlen harcmodorban bunyózó ellenfelemet. Jó érzés volt átélni az ünneplést.

Botos Tibor tanítványát nemrégiben Nógrád megye legjobb férfisportolójává is választották.

– Nagyon jólesett az elismerés, amelyet már harmadszor kaptam meg. Remek érzés, hogy szűkebb hazámban is megbecsülnek. Ezt a további teljesítményemmel szeretném meghálálni, ezért a korábbinál is többet fogok edzeni – mondta a fiatal ökölvívó, aki több mint egy éve a budapesti Madárfészek Ökölvívó Akadémián készül az egyre keményebb erőpróbákra, de változatlanul a salgótarjániak versenyzője.

Az elismerést a kiváló tavalyi eredményeiért kapta meg a tehetséges ökölvívó. A legnagyobb sikerét a decemberi magyar bajnokságon érte el, ahol ezüstérmet szerzett. Hogyan is zajlott le ez a menetelés? – kérdeztük.

– A sorsoláson nem kedvezett a szerencse, mert a súlycsoport legjobbjai kerültek utamba – említi. – Mind a négy napon kemény csatát vívtam, de végig jól ment a boksz. Az első fordulóban a korábbi bajnok egri Könnyű Róbertet kemény meccsen győztem le 3:0-ás pontozással. Másnap a debreceni Kalucza Norberttel bunyóztam, aki megjárta már az Eb-t, a vb-t és az olimpiát, de őt is megvertem 2:1-re. Az elődöntőben a junior-világbajnoki ezüst­ érmes, Eb-győztes kecskeméti Herczeg Norbertet is egyhangúlag vertem. A döntőben a legnagyobb riválisom, a bajai Gálos Viktor ellen is jobbnak éreztem magam, de a pontozók 2:1-re őt hozták ki győztesnek.

A döntőről Botos Tibor így nyilatkozott: „Nem vagyok elfogult, de a 2:1-es pontozás a tanítványomnak járt volna. Ellenfele nem érdemelte meg a bajnoki címet, mert tördelte a meccset, sokat fogott, és Márk jobban akarta a győzelmet. A döntő után több szakember is azt mondta, hogy szerintük is nekünk járt volna a bajnoki cím.”

2015 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

37

SPORT  SZŐRÖS MÁRK A RINGBEN (SZEMBŐL) SENKINEK SEM KEGYELMEZ

De majd legközelebb…

Szőrös Márk tavaly az ifjúsági bajnokságot is megnyerte, és ezüstérmes lett a felnőttek egyik legnagyobb hazai seregszemléjén, a Bocskai István nemzetközi emlékversenyen. Ősszel Marokkóban képviselte a magyar színeket a VI. Mohammed ökölvívótornán, ahol bronzérmes lett.

De ha már elkezdtük, menjünk vissza az időben, egészen a kezdetekhez. Mikor, hogyan, lett Szőrös Márk ökölvívó? A kérdés kissé álnaiv, hiszen a srác apja, Szőrös Mihály is kiváló bokszoló volt Botosék idejében.

– Tizenkét évesen kezdtem el a bunyót – említi a fiú. – Édesapám előtte otthon már tanítgatott, és látta, hogy örököltem a tehetségét. Ő vitt le Botos Tiborhoz, és azóta is itt vagyok.

Az első versenyemen megnyertem a diákolimpiát, majd ezt még kétszer megismételtem.

Szintén háromszor győztem a korosztályos magyar bajnokságon, és több versenyen is a dobogó tetejére állhattam. A válogatott színeiben külföldre is eljutottam: Csehországban harmadik, Németországban második lettem. Kezdettől hittem benne, hogy az ökölvívás az én utam, és a sok munka visz előre. Keményen edzettem, semmit sem kaptam ingyen.

Hogyan veszi a fiatalember, hogy még csak húszéves, de már a felnőttek között is beválogatják?

– Két éve vagyok a felnőttek között válogatott, és ez jó érzés – említi. – Sajnos a legutóbbi Eb-n még nem vehettem részt, mert a fiatal korom miatt a nemzetközi szövetség nem adott indulási engedélyt. De a külföldi versenyek eredményei kárpótoltak. Nemrégiben már negyedszer jártam Kubában a válogatott színeiben. Itt a híres kubai boksziskola legjobbjaival is megmérkőztünk. A válogatottban jól érzem magam, mert az idősebb bokszolók, a sokszoros bajnokok is befogadtak maguk közé. Tanítgatnak, segítenek, bátorítanak. Sokat lehet tőlük tanulni! Közülük Harcsa Zoltán a példaképem, aki remek bunyós és kiváló ember.

Szőrös Márk tavaly január óta készül Budapesten, a Madárfészek Akadémián, ahol a volt világbajnok Erdei Zsolt keze alatt, nagyszerű feltételek mellett csiszolódik.

– Hogyan kerültem oda? – kérdez vissza. – Vida Józsi bácsi, aki a salgótarjáni klub elnöke és a Madárfészek Akadémia igazgatója is, elmondta, hogy szeretné, ha a Madárfészekben bokszolnék, de továbbra is a tarjáni csapathoz tartoznék. Ráhallgattam, és felmentem a fővárosba. Nem bántam meg, jó körülmények között készülünk, több edző is foglalkozik velünk. Erdei Zsolt a vezetőedző, akitől sokat lehet tanulni. Remek ember és nagy példakép.

Hogyan is zajlik ez a „kétlaki” élet?

– Egész héten fenn vagyok Budapesten, csak pénteken jövök haza. Itthon szombaton edzünk Botos Tiborral, és vasárnap megyek is vissza a fővárosba. A versenyeken elért eredményeimet továbbra is a tarjáni klubnak hozom.

Botos Tibor kezdettől fogva Szőrös Márk edzője.

38

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2015 / 2

– Emberileg és szakmailag is sokat kaptam tőle – említi. – Ő is vívó bokszoló volt, én is az vagyok. A technikát helyezzük előtérbe, rengeteget tanultam tőle. Itthon is fel lehet készülni a versenyekre, Tibi jó edző.

Ebben az évben nagy feladatok várnak a fiatalemberre.

– Idén nyáron Eb-t, októberben világbajnokságot rendeznek, mind a kettőre ki akarok jutni, és szeretném kvalifikálni magam a jövő évi, riói olimpiára. Ez nem könnyű feladat, de bízom benne, hogy sikerül. Kovács László szövetségi kapitány elmondta, számít rám, ha jól dolgozom. A súlycsoportomból nem könnyű bekerülni a válogatottba, hiszen ott van az olimpiát is megjárt Kalucza Norbert és mások is. Súlycsoportonként ketten vagyunk válogatottak, 56 kg-ban én és Gálos Viktor.

Szőrös Márk napi két edzéssel készül a feladatokra. A budapesti élet mellett a tarjáni barátai is megmaradtak. Talán nem elrugaszkodott a gondolat, hogy példaképe is lehet az egyszerű családokból származó fiataloknak.

– Bízom benne, hogy leszek példakép – mondja tömören, de elszántan. – A tarjáni csapattársaim szokták mondani, hogy én vagyok a példaképük. Azt üzenem nekik, hogy küzdjenek keményen az álmaikért.

A fiatalember a sport mellett iskolába is jár, a budapesti Bródy Imre Gimnázium tanulója.

– Szerencsére össze tudom egyeztetni a kemény edzéseket, versenyeket a tanulással, a magánélettel. Szeretnék leérettségizni, a jövőre is gondolnom kell.

Ha már a jövőről beszélünk, megkérdeztük, akar-e később a profik táborába lépni.

– Igen, egyszer majd kipróbálnám magam a profik között. De addig az amatőrök között akarom elérni céljaimat.

Szőrös Márkról több szakembert is megkérdeztünk.

Botos András: „Kicsi kora óta ismerem, akkor is látszott, hogy tehetséges. Már fiatalon is jó eredményei vannak. Technikás, ügyes fiú, de túl őszinte bokszoló. Több rafináltság és vagányság kell még, de idővel rutint szerez, és lehet belőle a jövő nagy bajnoka.”

Botos Tibor: „Márk ügyes! Örülök, hogy itthon is jól bokszolt. Annyi a gond, hogy sokan beleszólnak a munkájába, és nem mindig tudja, kire hallgasson. Mert van, aki azt mondja neki: tessék odaállni, verekedni.

Nem szabad! Neki vívni kell, vívni, vívni! Ő az elsőszámú jelölt 56 kg-ban a válogatottban.

Ha jól bokszol, idén kiviszik az Eb-re és a világbajnokságra, ahol jó sorsolással akármi lehet. Az olimpiára nehéz kijutni, de némi szerencsével nem lehetetlen.”

Vida József: „Van, amikor elhagyja magát, de össze lehet rakni. Sok munka van benne.

A Madárfészek Akadémián jobbak a körülmények, mint Salgótarjánban, de itt is jó munkát végeznek Botos Tiborral. Stabilan ő a magyar válogatott 56 kg-os versenyzője. Ő indul az idei Eb-n, vb-n és az olimpiai kvalifikáción. Ezt csak saját maga ronthatja el.

Ha Salgótarján akar egy olimpikont, jobban kell támogatni a törekvéseiben.”

Balás Róbert