Tarjáni Városlakó 2021/1

TARTALOM

2 ELŐTÉRBEN A HELYI TERMÉKEK Határon átnyúló összefogás

3 DR. FERKÓ ATTILA „Oltani kell! Oltani kell!”

5 DR. MÁRKUS LÁSZLÓ

A ragály berúgta otthonunk ajtaját

6 MEGSZOKNI

A MEGSZOKHATATLANT Gondolatok az oktatásról, az életről és magunkról

ELŐTÉRBEN A HELYI TERMÉKEK HATÁRON

ÁTNYÚLÓ ÖSSZEFOGÁS

8

DR. JUHÁSZ TIBOR Munka, tanulás nélkül nincs haladás

10 DR. PRAZNOVSZKY MIHÁLY Hagyom, hogy az élet vezéreljen

13 SIMON LAJOS Újra kinyílnak Thália kapui

16 TARNÓCZI JAKAB Ifjú tehetség nagy sikere

18 ORBÁN GYÖRGY JÁNOS Madách-díjas a Balassi Bálint Asztaltársaság

21 TEGYÜK JOBBÁ A VÖLGYVÁROST! Nem adják fel a reményt a fiatalok

24 GABORA ATTILA

A pincértől kapott borravaló 25 ALAPI ISTVÁN Dalra fakadt a gitárkirály 26 JUHÁSZ TIBOR „Ő bezzeg kimondja...” 28 A TENKES

Találkozások Zenthe Ferenccel 30 FEKETE ZOLTÁN Friss tudás az érvényesüléshez 32 BUMCHUN KFT. Elismeri a város a fejlesztést 34 TARTJÁK A „FRONTOT” A CÉGEK A vírusjárvány hatása a vállalkozásokra 37

SZERETÜNK, HÁRSI!

Majd nektek is ilyen bátran kell viselkednetek! 38 HELYÜNK A TURIZMUS TÉRKÉPÉN

Nem tudjuk kihasználni az értékeinket

A Novohrad–Nógrád Geopark is csatlakozott az UNESCO Globális Geoparkok nemzetközi helyi termék programjához, amelynek célja a geológiai értékek és a helyi ízek közötti kapcsolatok bemutatása, a helyi gazdaság segítése – közölte a program koordinátora. Nagy Júlia, az Innotime Hungary Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindulás támogatása és a klímaválság kezelése érdekében a Novohrad–Nógrád Geopark is csatlakozott a Magma Geopark által 2015ben elindított GEOfood programhoz, a világon 24. geoparkként.

A csatlakozással megnyílt a lehetőség a helyi termelők és éttermek számára egy nemzetközi védjegy megszerzésére. A GEOfood programban minden, a geopark területén működő kézműves terméket előállító termelő és étterem részt vehet.

A világ első határon átnyúló UNESCO globális geoparkja, a Novohrad–Nógrád Geopark hatvannégy magyarországi és huszonnyolc szlovákiai település földtörténeti, régészeti, néprajzi, történelmi, kulturális örökségét ápolja és geológiai értékeit mutatja be.

A GEOfood védjegyet helyi élelmiszer-előállítók, illetve éttermek is megkaphatják, és annak érdekében, hogy minél szélesebb kör számára elérhetővé tegyék, a geoparkkal szomszédos övezetre is kiterjesztették, így egész Nógrád megye közigazgatási területére. Fontos kritérium, hogy az alapanyagoknak erről a területről kell származniuk. Kiemelték, hogy a termékek csomagolásán a csatlakozó termelőknek fel kell tüntetniük a geológiai adottságok és a termékek közötti kapcsolatot.

Az éttermek esetében alapvető elvárás, hogy legyen egy olyan szezonális vagy egész évben elérhető menüsoruk, amelyben az alapanyagok legalább fele a geopark területéről származik, a geológiai adottságokkal és a táj történetével, hagyományokkal való kapcsolódást az étlapon fel kell tüntetni.

Nagy Júlia emlékeztetett rá, hogy 2020-ban Nógrád megye önkormányzata már elindította a veddanogradit.hu oldalt, amelynek célja a helyi termelők bemutatása és egy helyi vásárlói közösség kialakítása.

A programra időről időre felhívja a figyelmet a geopark is, a GEOfood programhoz kapcsolódóan pedig a kft. elindított egy országos kutatást is a kézműves és helyi termékek fogyasztásáról, hogy a kapcsolódó partnerek számára operatív tanácsokat tudjanak adni – tette hozzá.

* * *

Szlovák–magyar együttműködésben bővítik a turisztikai kínálatot Gácson és Salgótarjánban: a szlovákiai községben és a nógrádi megyeszékhelyen kialakítják Csontváry Kosztka Tivadar és Mustó János festőművészek emlékházait is – közölte Salgótarján megyei jogú város önkormányzata – írja az MTI.

A Nógrád egyedi kultúrtörténeti értékeit bemutató fejlesztésre az Interreg pályázat segítségével 735 ezer eurót fordítottak. A program magában foglalja a festők életét és munkásságát bemutató interaktív kiállítások kialakítását, Gácson a Csontváry Kosztka Tivadar-emlékház a fazekasság és kerámia történetének és Csontváry gyógyszertárának is emléket állít.

A Lucfalván született Mustó János és több szlovákiai magyar festő művészetére épülő képzőművészeti tárlatnak és kiállításnak a megújuló Dornyay-turistaház ad majd otthont, az eresztvényi épület szlovák fotóművészek, festők, fafaragók, népi iparművészek kiállításainak is helyszínéül szolgál majd.

Az emlékházak teret biztosítanak kreatív műhelyek, kulturális események szervezéséhez, és múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz. A beruházásoktól a Novohrád–Nógrád geoparki települések vonzóbbá válását, a látogatók számának növekedését várják.

Lapalapító: Ercsényi Ferenc (1953–2013). Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Balás Róbert, dr. Baráthi Ottó, Drexler Szilárd, Kovács Bodor Sándor, Losonczi Tamás. Főszerkesztő: Balás Róbert. Képszerkesztő: Kovács Bodor Sándor. Tervezőszerkesztő: Kalcsó István. Kiadja: a Tarjáni Városlakó Egyesület megbízásából a Nógrád-Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Web: www.tarjanivaroslakomagazin.hu. E-mail: tarjanivaroslako@gmail.com. Nyomdai munkák: Polár Stúdió, Salgótarján. © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével. Előfizetés: Nógrád-Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Megvásárolható: Juhász Könyvesbolt: Fő tér 2. JAMKK-jegyiroda: Fő tér 5. Az Unió Coop Beszterce-lakótelepi, Gorkij-lakótelepi, Garzonházak alatti és a Pécskő mögötti üzleteiben. A Dornyay Béla Múzeumban: Múzeum tér 2. Eresztvény Látogatóközpont – Novohrad Geopark: Salgótarján, Eresztvényi út 6. Címoldal: Gérard Philipe és Zenthe Ferenc találkozása az ötvenes évek első felében Hátsó borító: Salgó-menedékház, ma Dornyay-turistaház 1964-ben. Fotó: dr. Tóth Károly

RÓNAI KONYHAKERT

FOTÓ: KOVÁCS LEA

„OLTANI KELL! OLTANI KELL!” A

HÁZIORVOS ELÁRULJA A JÁRVÁNY ELLENSZERÉT

Több mint egy éve sújtja már a világot – és benne szűkebb hazánkat – ez a fránya a koronavírus-járvány. Egyre több család gyászol, szinte naponta értesülünk jó ismerős, barát, rokon, családtag haláláról. Az emberek félnek, ugyanakkor nehezen viselik a járvány miatt bevezetett biztonsági intézkedéseket. A koronavírus világszerte gazdasági válságot is okozott, sokak megélhetése került veszélybe, és ezek az emberek már a nyitást szorgalmaznák, akkor, amikor még nagyban tombol a vírus. Mit tehetünk…? „Oltani kell!” – hangsúlyozza dr. Ferkó Attila György közismert salgótarjáni háziorvos, akivel az alábbiakban a koronavírus egészségügyi, társadalmi, gazdasági hatásairól is beszélgettünk. A kiúttal kapcsolatban hangsúlyozta: „A járvány egyedüli ellenszere az oltás!”

 Hogyan is kezdődött ez az őrület...?

– 2019 decemberében a kínai Vuhanból ismeretlen eredetű tüdőgyulladás-járványt jelentettek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felé. A megbetegedések hátterében egy új koronavírust igazoltak a kínai egészségügyi hatóságok, amely a Béta koronavírusok nemzetségébe tartozik, közeli rokonságot mutatva a SARS- és MERS-koronavírusokkal.

 A szakemberek azóta is vitatkoznak azon, hogy honnan indult ki a járvány.

– A kezdeti megbetegedések esetén közös expozíció volt, hogy az érintettek a vuhani halpiacon jártak, ezt a halpiacot 2020. január 1-jén bezártak a hatóságok. A járvány előrehaladtával a zoonózis (az állatról emberre terjedés) mellett igazolódott a vuhani új koronavírus (2019-nCoV) emberről emberre történő terjedési képessége is.

 Az egészségügyi szakemberek mellett „természetesen” a politikai is gyorsan bekapcsolódott a járványkezelésbe!

– A járvány átpolitizálása kezdettől fogva fennállt. Az amerikaiak és a kínaiak egymásra mutogattak. A kínaiak „amerikai” behurcolásról (a kínai gazdaság tönkretételének kísérlete), az amerikaiak a vuhani laborból „elszabadított” járványról beszéltek! Ezt követően Kína az országból menekülő tőke bagóért történő felvásárlásával kifejezetten jól járt.

 Azt hinnénk, hogy Kína messze van, de mi sem tudtuk megúszni a ragályt!

– Amikor a holdújév után közel százezer kínai vendégmunkás visszaköltözött az észak-olaszországi Lombardiába, elindult a koronavírus európai hadjárata. A megbetegedések és az elhalálozási statisztikák az égig törtek. Nem volt olyan országát vezénylő kormányzat, amely ne a maszkviselés és az emberek izolálása mellett döntött volna.  Kivéve a svédeket!

– Igen, a svédek hagyták „nyitva” a polgáraikat, de az idő teltével nem igazolódott a

döntésük helyessége. Világszerte durva gazdasági válság kezdett kibontakozni, amely csak egyre mélyült. Az elérhető sajtóban és a szociális médiában minden botorság, szkepszis, összeesküvés-elmélet fellelhető volt, s mert ezeket a laikusok számára könynyen emészthetően adták el, a kérdésekre ugyan hamisan, de mégis választ adtak, nőtt a lakosság elégedetlensége a bezárás, majd később látjuk, a vakcináció ellen!  Ebben az a veszélyes, hogy a politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül a nép szavát!

– Elmondható, hogy a nemzeti kormányok újraválasztása függött a járvány kezelésétől.  Furcsa, hogy az emberek még ilyen súlyos ügyben is szeretnek jobban hinni a celebeknek, mint az orvosprofesszoroknak. – Amikor 2020. március 11-én világjárványt hirdetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO), akkor a sámánok, kuruzslók, influenszerek, járvány- és oltástagadók azt hitték: elérkezett az ő idejük, és kedvükre riogathatnak álhírekkel és tévhitekkel, a rideg számok azonban rájuk cáfoltak.

 Igen, a tények makacs dolgok – lennének, gondolnánk…

– Ebben az időszakban, egészen pontosan a járvány kezdete óta a regisztrált fertőzöttek száma világszerte meghaladta a 160 milliót. Egy év alatt 3,3 millió ember halt meg a Covid–19 szövődményeinek következtében, közülük 29 ezren Magyarországon, amely népességarányosan sajnos a gyászlista első öt helyezettje között szerepel.

 A kormány gyakran szóvá teszi, hogy az ellenzék nem segíti eléggé a járvány elleni védekezést.

– Az ellenzék a halálozási statisztikákat rendre a kormány orra alá dörgöli. Tudvalevő, hogy a vírus a betegeket, a védtelen, elhanyagolt egyéneket fertőzi meg halálosan! Nem véletlen, hogy az oltási célcsoport a krónikus betegségben szenvedők sávja.

A napi halálozási adatok nem feltétlenül járványkezelési problémából adódnak, hanem a közel egy évszázada fennálló társadalmi és nemzetmentalitásbéli anomáliák egészségügyi eredője. Így az ellenzék csak akkor róhatja fel a napi statisztikákat, ha hajdan, kormányon, felismerve a fentieket, tettek volna valamit az egészségügyért és a társadalom egészségéért.

JÁRVÁNY EGYEDÜLI ELLENSZERE AZ OLTÁS

 DR. FERKÓ ATTILA

 Máskor mi vagyunk a tízmillió futballszakértő országa, most viszont mindenki ért a járványkezeléshez – kivéve azokat a „nyomorultakat” (már bocsánat!), akik azt tanulták és azzal foglalkoznak. – Ma mindenki virológus és lélegeztetőgép-gyártó kisiparos. Ráadásul ezek a „Mekk Elekek” a közösségi portál hamis híreiből ollózva hörögnek, és nem veszik észre, hogy a közösség legártóbb hangadóivá válnak. Az ellenzék rossz narratívát tol, de bevállalja a demagógiát, mert ütősnek érzi, hogy a halálesetekre hivatkozik. Pedig a magas mortalitási adat nem (csak!) járványkezelési probléma. Lenne kritizálni valója, amit elegánsan tehetne. Az eleganciát a következetes kritika és az okos együttműködés adhatná. Ez a járványhoz méltatlan hangzavar ebből és a kormány mindenre, mindenkori válaszcsapásaiból adódik.  Mit tegyen a kormány…?

– A járványhelyzet alakulása önmagáért beszél. A kormány tegye a dolgát, és ne fecsegjen! Az egészségügy strukturális anomáliái örökölt tényezők, ahogy az ország egészségügyi állapota is. A problémák, amivel nap mint nap találkozunk, abból adódnak, hogy a kormány a járványkezelést centralizáltan, kemény szabályokkal kezébe vonta. Így a rendszer törékennyé vált. Ha a szakmára bízta volna, sokkal rugalmasabb, a helyi viszonyokra adaptálhatóbb védekezési metódus alakult volna ki. Ezért „tűnt el” az egészségügyért felelős államtitkárság, s került a „csúcsra” az Operatív Törzs. Ezért tűnnek rettentően ellentmondásosnak, esendőnek, bizonytalannak az intézkedések.

Magyarul, ha az orvosszakma szabad kezet kapna, simábban mennének a dolgok. Ezért lázongnak az orvosok, s a betegek is érzik, hogy a tradicionális orvos–beteg kapcsolatban egy felsőbbrendű (eddig ismeretlen) tényező is megjelent.

Nehezíti a védekezést és rossz reakciókkal telíti azt, hogy a kabinet az egészségügy strukturális átszervezésével terheli a rendszert, és digitálisan alaposan nyakon önti az alapellátást. Így a napi adminisztrációs terhek duplájára fokozódnak. Szinte bírhatatlanok.

 Miben reménykedhetünk?

– Van hiba bőven, de ádáz türelemmel evezünk a túlpart felé! Már, ami a csendes

többséget illeti, akiknek csak az egészség, s nem a politikai haszonlesés a célja!

 Mindezek ismeretében miként jellemezhetjük az ellenzéki erők koalícióját, s hogyan a kormányoldalt, valamint híveiket?!

– Azt hiszik, hogy a dolgok csak fekete-fehérben léteznek. Ami semmiképpen nem megengedhető! Egy tanult embertől meg pláne nem! Ami a koalíció oldalán megjelenik mint narratíva, arra mindig igen, a másik oldalira pedig a gyűlölettel teli tagadás. S ez fordítva is igaz.

Az ellenzék halottasházakból tudósít, álmentősöket vet be, de újonnan a gyászolókat célzó politikai (korrekt?) narratívát ajánl. A kormánymédia baloldali önkormányzatok szociális intézményeinek halálozási számaival és a naponta többször is beolvasott adatokkal riogat, kelt félelmet.

 Ezzel pedig csak idegesítik a nép egyszerű fiait!

– Ennek a kulturált vitát nélkülöző „zajnak” csak hergelő szerepe van, ami úgy „sózza el” a közéletet, hogy egyszer, s ha ezt nem

tudjuk felszámolni, nem is olyan sokára ki kell öntenünk a „bablevest” (amit főztünk)! No, ettől mentsen meg minket az ég! A középen történő gondolkodás egy egészséges kritikai érzéket feltételez (mindanynyiunknak van egy belső iránytűje!), amit naponta gyakorolnunk kell. A kormány járványkezelése kivételes, de hibákkal tarkított. Néha sorjáznak a meggondolatlan instrukciók, amelyek tetten érhetők nap, mint nap.

Járvány van, ebben a helyzetben bizony improvizálni illik, s néha ez bevallottan(?!) elő is fordul. Egy bizonytalan euro-világ és hazai szövetben ez kötelezően elő is fordul. Főleg úgy, hogy a másik oldal nem együttműködő, hanem guvadt szemekkel arra vár, mikor csapjon le egy-egy problémára!

Ha már nem imádkozunk naponta, néha valljuk be magunknak is, bárhova tartozunk (bár ne tartoznánk!), az igazságérzetünk a döntő, és sohase hagyjuk becsapni, és ne legyen kétségünk, hogy a politika óráról órára megkísérli azt!

 Mi várható a közeljövőben, és mit tehet az egyszerű ember?

– A helyzet a mutánsokkal és az oltóanyagok szaporodásával csak bonyolódik! Brüszszelnek kár szabadkoznia, az oltásokkal kapcsolatos szerződéseket dilettánsan elszúrták. Nyilván mindenki a mundért védi, de a józanok átlátnak a szitán.

Oltani kell! Ez a járvány egyedüli ellenszere (Izraelben 60%-os átoltottsággal fokozatosan nyitnak). Magyarország, a keleti oltóanyagokkal mára az Európai Unióban lakosságarányosan a legmagasabb átoltottsággal büszkélkedhet, úgy, hogy a kínai és az orosz oltóanyagot, bár jóval később, de több nyugat-európai ország rendelte meg, sőt gyártani szeretnék!

B. R.

 „AZ ADMINISZTRÁCIÓS TERHEK DUPLÁJÁRA FOKOZÓDTAK”

TÜRELEMMEL EVEZÜNK A TÚLPART FELÉ!”

A TÖRTÉNELEM FOLYTATÓDIK A RAGÁLY BERÚGTA OTTHONUNK AJTAJÁT

a nevét, ismerjük a génszekvenciáit, az már nem is olyan félelmetes. El is megyünk szépen esküvőre, keresztelőre, sutyiban összejövünk ezzel-azzal. Némi elégedettséggel veszszük tudomásul, hogy mégiscsak igazunk van, mert bár halnak meg emberek itt-ott, vagy akár körülöttünk, de sose mi haltunk meg.

De megint csak tévedtünk. A ragály nem a vuhani, brit, dél-afrikai, brazil mutáns, vagy az indiai kettős mutáns. A ragály mi magunk vagyunk itt, a Völgyben, meg mindenhol. Nehéz ezt nekünk megemészteni, hiszen mi kiválóak voltunk, vagyunk mindig. A baj, rossz, elnyomás mindig máshonnan jön. Hülye bíró ellenünk fújt.

Nem is tudunk hát mit kezdeni a helyzettel. Trendibben: nem tudunk reagálni rá, nem vagyunk elég rugalmasak. A ragálynak ez bőven elég. Ő csak sokasodni akar. Nem gonosz, minket nem utál, még csak nem is ismer. Nagy meglepődésünket kihasználva tombol tehát. De nem fog mindig tombolni. Nem fog, mert a járványok maguktól kifáradnak, passzálódnak, enyhülnek, szelídülnek. Így volt ez a korai időkben is, mikor a Fekete Halál berontott. Ő is elvonult, pedig senki nem tudta, hogy az ügynökét Yersinianak hívják, foglalkozására nézve pedig gram negatív fakultatív anaerob pálcika. Mégis elvonult. Magától. Most is magától fog elvonulni a ragály (v. ö. mennyit fejlődtünk a középkor óta).

Nem szeretném persze alábecsülni társadalmunk teljesítményét. Tanulunk azért. Néha még egyénileg is meg tudunk változni: például nem megyünk sutyiban a haverokhoz. Bár, mi nagyon fifikás nép vagyunk, úgyhogy nehezen megy nekünk a szokásainkon változtatni.

Aztán jött a ragály. Nem kopogtatott, hanem brutálisan berúgta ajtónkat a történelem. Ültünk itt évtizedek óta a kis Völgyünkben, csendben sorvadozva, és nagy kalandokat legfeljebb a nagypapánk frontmeséiből, egy idő után a vásártéri sortűz túlélőitől, vagy messziről jött garabonciásoktól hallottunk. Üvegen keresztül néztük a világot, minden máshol történt.

De tévedtünk. A dolgok nálunk is történnek. Legfeljebb mi elszoktunk tőlük. Legalábbis az utolsó egy év tanulságai alapján. A ragály berúgta otthonaink ajtaját, és mi nem hittünk a szemünknek.

„Bocsánat, kit tetszik keresni?” – kérdezgettük. De nem válaszolt Csak kezdett öszszeszedni idős szomszédot, nagymamát, 47 éves szakácsnőt, a főorvos úr feleségét, iparost, fiatal férjet, futballgála-szervezőt. Kezdetben mérsékelt eredménnyel rabolt a ragály, hiszen rémületében mindenki – a többiek parancsra – bezárkózott. Sarkon is fordult, úgy tett, mintha nem kellenének neki a mufurc magyarok. Aztán egy idő múlva csak előmerészkedtünk, mert kíváncsiak voltunk, na jó, inkább állhatatlanok. Szóval, bevettük a cselt.

Mikor mindannyian kint táncoltunk, mulattunk, magunkkal rettentőn megelégedve, akkor csapott le. Mint annyiszor már a történelem során: ’56-ot is majdnem megnyertük, meg ’48-at, meg Rákóczi is majdnem, meg még talán Mohácsot is, csak hát Szapolyai. Meg Bernben is 2:0-ra vezettünk a döntőben. A ragály nagy történelmi sikereinkről mit sem sejt. Ez a buta kis vírus teljesen tiszteletlen velünk szemben. Nem ért minket itt a Völgyben. Ennél valamivel nagyobb baj, hogy mi sem értjük a vírust. Látszólag persze igen: RNS az örökítő anyaga, meg van rajta lipid-paplan, nem is beszélve a hírhedt spike fehérjékről. Okos cikkek százezrei tárgyalják és mutatják meg nekünk, ki ő, a ragály. Ettől aztán némiképp megnyugszunk, hiszen, akinek tudjuk

No, ha akaratból nem megy, akkor megy immunrendszerből – megmaradnak, akikben nem érzi jól magát a vírus; megmaradnak, akik többet ülnek otthon, megmaradnak, akik jobban figyeltek az iskolában. Tanulunk tehát, ha nem is egyénileg (tisztelet a kivételnek), hanem populáció – társadalmi szinten. Darwin óta ezt hívjuk evolúciónak. Keserves dolog, hogy nem csak az írott történelem rúgta be az ajtónkat itt, a Völgyben, hanem az evolúció folyamata is tudatosul itt és most. Mert bizony az evolúció, az társas műfaj. Mi meg egyénileg vagyunk mind-mind kiválóak. Ez bizony sehogy nem illeszthető össze.

Utóirat: a kórházakban elkeseredett küzdelem folyik. Ilyenre is volt már példa. Hogy csak egyet említsek, mikor 35 M ismétlőpuskával fogadtuk a T-34-eseket 1943. január 13-án, az urivi áttörésnél, mínusz negyven fokban.

Márkus László salgótarjáni orvos. 26 évig a helyi kórházban dolgozott, majd külföldön, jelenleg pedig Budapesten és hetente egyszer itthon. Ezer szál fűzi Salgótarjánhoz. Orvosi hivatásán túl a város civil életében is részt vesz. Alapítója és tíz éve adminisztrátora egy 8600 főt számláló lokálpatrióta Facebook-csoportnak: Akik szeretik és óvják a Tarján környéki hegyeket. Néhány éve fotókiállítást szervezett a Dornyay Béla Múzeumban egy, a világ minden tájáról verbuválódott fotóscsoport anyagából. Aktív tagja a Szent Lázár Lovagrend helyi szervezetének.

Márkus László

32 évvel Francis Fukuyama filozófus híres nyilatkozata után ezer apró jelből érezhettük, hogy a történelem nem ért véget. Háborúk itt, háborúk ott, hitelválság, egységesülés, széthullás, a szokásos kompozás nyugat és kelet között. Tele a híreink és a fejünk.

 A RAGÁLY MI MAGUNK VAGYUNK ITT, A VÖLGYBEN, MEG MINDENHOL

KORONAVÍRUS

MEGSZOKNI A MEGSZOKHATATLANT NÉHÁNY

GONDOLAT OKTATÁSRÓL, ÉLETRŐL, MAGUNKRÓL

Éppen egy éve, hogy ennek a lapnak a hasábjain a koronavírus-járvány oktatásra gyakorolt hatásairól elmélkedve arról értekeztünk, hogy úgy érezzük, ránk rúgta a jövő az ajtót. Akkor még nem sejtettük, hogy az, amibe csöppentünk, épp csak a kezdete valami még rosszabbnak, s hogy egy félig-meddig gondtalan nyár után jön majd egy második, aztán idén tél végén egy minden korábbinál pusztítóbb harmadik hullám.

órai titkos levelezés, szünetbeli sugdolózások, lopott csókok az első kedvessel a 10. béből, titkos cigi a hátsó fiúvécében, vagy akár az amúgy utált szorongás a tábla előtt. Nincs se jó, se rossz, helyettük fásultság, kedvetlenség, a semmi gondjai. Valami persze történik. Egyre profibban mennek a digitális órák, akár válogatni lehet a platformok között, akinek nem tetszik a hazai e-KRÉTA, bármelyik amerikai techóriás felületét igénybe veheti. E sorok írója gyakorló tanár is, és egy év kihagyás után újra óraadó egy általános iskola 7–8. osztályában.

Most, mikor ezek a sorok papírra kerülnek, már lecsengőben van ez a harmadik szakasz is, a népesség fele vagy az átfertőződés, vagy az oltás felvétele révén egyelőre védettnek tekinthető, de éppen a tapasztalatok mondatják velünk, hogy messze még a vége, csak úgy ne járjunk, mint az öreg bácsi a műrepülőn – vajon lesz-e olyan, amit nem gondoltunk volna. Talán mindenki érzi, hogy megváltozott az életünk. Megtanultunk együtt élni a maszkokkal, még divat is lett belőlük, megszoktunk, és alkalmazunk korábban ismeretlen szavakat, mint pandémia, tüskefehérje, vektor vakcina, felelevenednek emlékek a gimnáziumi biológiaórákon tanult mRNS-ről, és ha azt halljuk, mutáns, már rég nem a sci-fik torz embereire gondolunk, hanem a vírus indiai, brit vagy dél-afrikai változataira, és bizonyára lesz még jó pár.

A szakemberek azt mondják, hogy legalább két-három évig biztosan itt cirkulál közöttünk még ez a sejt alatti félszerzet, és senki ne ringassa magát illúziókba, ha nem oltakozik szorgalmasan, előbb vagy utóbb biztosan megfertőződik.

Ha idén nem, akkor jövőre, vagy azután. Így vagy úgy, de mindannyian hozzájárulunk majd a nyájimmunitás kialakulásához, csak vannak, akiknek nem lesz lehetőségük mulatni egyet az afterpartin.

Sokan mondják, hogy kérik vissza a régi életüket. Bár nem tisztem, de szeretném kiábrándítani őket: soha nem fogják visszakapni. Egy másik korszak kapujába érkeztünk, sokkal, de sokkal durvább, alattomosabb, személytelenebb világ jön, és afelől sincs

kétségem, hogy ha nem vagyunk hajlandók magunktól átmenni, majd egy egész segítőkész úttörőőrs fog minket a szebb jövő oldalára átkísérni. S hogy mi a helyzet a fiatalokkal? Az iskolákkal? Amikor tavaly júniusban az utolsó két hétre visszatért az élet az intézmények falai közé, kicsit felszabadultunk, és úgy gondoltuk, hogy jó leckét kaptunk, és bár nem így terveztük, de kialakult néhány készségünk, amit majd később minden pandémiás kényszer nélkül is használni tudunk. Eljött az ősz, s bár a viharfelhők már gyülekeztek, igazán senki nem sejtette, hogy november közepére a középiskolás korosztály már újra a képernyők elé szorul, s hogy márciusban az óvodások és az általános iskolások is követik őket. Mire ez a magazinszám az olvasók elé kerül, már ez is múlt idő, az általános iskolák alsósai már vidáman kergetőznek a szünetekben, és visszatérnek a felsősök és a középiskolások is.

Talán a most érettségizőknek a legrosszabb, hiszen nekik két középiskolás évük telt el ebben a kvázi háborús helyzetben, és bár biztos vagyok benne, hogy megtalálták a közösségi együttléthez a kiskapukat, a diákélmények, melyek az iskolában születnek, az ő életükből örökre hiányozni fognak. Nincs

Az általa tanított korosztályba 13–16 éves fiatalok tartoznak, tipikus városi vagy környékbeli fiúk és lányok. Óraadóként ugyan osztályfőnök nem lehet, de mivel történelemszakosként társadalmi ismeretekkel is kell foglalkoznia, sőt nyolcadik második félévében szinte csak ezzel, adódott a lehetőség, hogy közvélemény-kutatást folytasson.

Az eredmény érdekes, mondhatni meglepő volt. Abból a hipotézisből indultunk ki ugyanis, hogy ez a korosztály vágyik legjobban a társas kapcsolatokra, és őket viseli meg legjobban a bezártság. Ehhez képest szinte a válaszadók fele gondolta úgy, hogy ugyanolyan jó vagy akár jobb is a digitális tanrend.

Az biztos, hogy a tanárra sokkal több feladatot ró a távtanítás. Rutinos pedagógusként az embertől már nem kíván túl sok időt az óra előkészítése, de ebben a formában az alapos előkészítés nem úszható meg. Nem elég csengetéskor bemenni az osztályba, kezdés előtt legalább negyedórával be kell jelentkezni, megnyitni a szemléltetni kívánt anyagokat, leellenőrizni, hogy az animáció vagy a filmrészlet megnyílik-e, és ha igen, sikerül-e a képernyőmegosztás. Aztán, ha „becsengetnek”, meg kell nézni, hogy mindenki bejelentkezett-e, aki nincs ott, miért nincs. Ezek a platformok úgy mű-

 VIRTUÁLIS MATEMATIKA

 SOKAN MONDJÁK, HOGY KÉRIK VISSZA A RÉGI ÉLETÜKET

ködnek, hogy egyszerre él kép és hang. De ez csak a tanárra igaz. A tanulók zöme a kamerát soha nem kapcsolja be, még felszólításra sem. Vannak aztán ravaszak, akik ezt továbbfejlesztik azzal, hogy az óra elején bejelentkeznek, aztán eltűnnek, felszólításra sem válaszolnak, gyakorlatilag csak a gép vesz részt az órán, ők valahol máshol vannak.

Sok mindent nem tud ezzel kezdeni a tanár, ha nagyon erősködik, legfeljebb azt mondják, biztosan rossz volt a vonal, azért nem tudtunk beszélni egymással. Érezhető, hogy a személyes kapcsolatok mind a tanár–diák, mind a diák–diák viszonyban meggyengülnek. A diákok elszigeteltebbé válnak, a tanár pedig hiába adja le és kéri számon az anyagot, igazából kevésbé tud hatékony lenni, szemléltetés ide vagy oda. A jó tanár színész és rendező is, és csak akkor van sikere, ha egész személyiségével tanít. Az órán csak addig ül az asztalnál, amíg beírja a naplóba a szükséges adatokat, egyébként ott áll a terem közepén, megpróbálja magával ragadni a fiatalokat, sokszor nem is az a fontos, amit mond, hanem ahogy mondja. Ez a képernyő előtt ülve lehetetlen – nevelni így nemigen lehet, legfeljebb tanítani. A diákok jó része ellustul. Több olyan válaszadó is volt, akik szerint azért jobb a digitális tanrend, mert nem kell korán kelni. Az órák miatt délutánig szinte ki sem mozdul a lakásból, nem kell szünetekben kimenni a levegőre, nem kell és nem is lehet sétálgatni, a mindennapos testnevelés keretében kapott feladatokat pedig vagy elvégzi, vagy nem.

Egy hónapnyi otthon tartózkodás után az is érezhető, hogy a test ernyedését a szellemi restség is követi. Különösen azoknál a tanulóknál, akik amúgy is motivációhiánynyal küzdöttek eddig is. Mindebből csak azok éreznek kevesebbet, akik továbbra is járhatnak sportfoglalkozásokra, edzésekre. Ott van mód a többiekkel találkozni, kihajtják magukat, így persze, este könnyebben megy az elalvás, aztán reggel a felkelés, és még az agy fogaskerekei is olajozottabban futnak.

Talán az lenne a megoldás, hogy ha újra lecsap ránk ez a járvány, kötelező lenne valami szabadtéri sportot választani legalább heti háromszor. Ez így első olvasásra biztosan meredek, jogvédők talán meg is köveznek miatta, de eltekintve néhány egészségügyi problémával küzdő tanulótól, biztosan jót tenne mindenkinek. De még a betegeknek vagy sérülteknek is, hiszen a mozgás az élet, az élet az mozgás.

Lehetne még példákat hozni, de talán szemléltetésnek ennyi is elég. Így állunk most, s mintha ez az április maga is szimbólum lenne: a fényes, ám hűvös nappalokat a mai napig hajnali fagyok kísérik. A muskátlikat még ki sem tettük az ablakba, a hónap végén sárgállik még az aranyvessző virága, és esélye van, hogy bevárja az orgonát. Legalábbis azt a keveset, amit a fagyos éjszakák meghagytak.

Paróczai Csaba

Kedvesnek nem mondható Halál!

Az utóbbi időben igyekszel főszerepet játszani az Élet színpadán.

Van egy rossz hírem számodra. Mint karakterszínész, markáns jelenléteddel folyamatosan igyekszel életünket alakítani, de a főszerep sosem lehet a tiéd.

Sokáig bíztam benne, hogy nem kedvelsz, és elkerülsz.

Mára megértettem, feladatod emlékeztetni arra: létünk mulandó, csak egy ideig lehetünk vendégei ennek a csodás bolygónak. A találkozás Veled, mindig egy világvége. Könyörtelenül átformálod az állandóság, a nyugalom és a biztonság szavak értelmezhetőségét.

Meggyötröd, legyengíted, erőtlenné, tehetetlenné teszed az itt maradót.

Részvétet nem mutatsz a vesztesége miatt zokogó, a fájdalomtól önmagába forduló, gyakran cselekvésképtelenné váló, álmatlanul virrasztó, kétségbeesett túlélő számára. Erős vagy, és mérlegelés nélkül cselekszel. De tudd, nem vagyunk védtelenek! Pusztításod pillanatában nem hisszük, nem akarjuk elhinni, hogy ez megtörténhetett. Picit később haragszunk, dühösek vagyunk, hogy miért pont ő kellett neked, miért pont velünk történik ez a felfoghatatlan, de megváltoztathatatlan.

Elménk keresi az okot, kutatva, vajon mit tehetünk volna, mit kellett volna tennünk, hogy megakadályozzuk a történést. Időnként lelkiismeretünk háborgat: miért nem mondtam el? Miért nem viselkedtem másképp?

Szembesülünk saját mulandóságunkkal is, ami félelemmel töltheti el lényünket. A mindennapok üressé válnak.

A megszokott létformánk eltűnik, időnként működésképtelenné válik minden, amit előt-

te könnyedén szerveztünk, irányítottunk, cselekedtünk.

Mindezek megélése fájdalmas, szinte elkerülhetetlen útja a gyászolónak.

Bár, feltehetjük a „minden rendben, teljesen jól vagyok” álarcot, de ezzel csak késleltetjük az önmagunkat újjáformáló, erősítő, felszabadító folyamatok megjelenését.

Hiszen a fájdalmas gyász megélése során lassan képessé válunk elfogadni az elfogadhatatlant, beletörődni a megérthetetlenbe. A napi gyakorlati tevékenységekre koncentrálás sokat segíthet ebben.

Az emlékezés, az együtt töltött idő felidézése elindít egy folyamatot, amelynek végén felismerjük, hogy akit testi valójában elvesztettünk, sejtjeinkben, gondolatainkban, szavainkban, tetteinkben életünk végéig velünk marad.

Minden egyes pillanat, amikor rámosolygunk valakire, segítő kezünket nyújtunk valaki felé, erősebbé tesz. Ha mind ezt teszszük, mindannyian egyre erősebbé válunk. Szépen, lassan, bölcsebben, mint ezelőtt, megértjük, átérezzük, hogy mindig is az Élet a főszereplője világunknak.

Picit sem kedves Halál!

Lehet, hogy most vigadsz, mert emberek sokasága fél tőled és gyászol, de az élők minden reggel felkelnek, számba veszik a teendőiket, rövid- és hosszabb távú feladataikat, és egymást támogatva, segítve, napról napra megújulva diadalmaskodnak.

Kovács Rózsa pszichológus

MUNKA, TANULÁS NÉLKÜL NINCS HALADÁS

DR. JUHÁSZ TIBOR DÍSZPOLGÁR KÖZÖSSÉGRŐL, HITRŐL, HIVATÁSRÓL

Munka és tanulás nélkül nincs előrehaladás, nem boldogulhat az ember. A családi szeretet és összetartás jótékony ereje védi, őrzi, vezeti az embert életútján, s ha mindehhez az ősök iránt érzett tisztelet, a hitből fakadó erő, a közösségért végzett munkálkodás szorgalma is társul, akkor már nem élünk, nem éltünk hiába – vallja dr. Juhász Tibor, aki a város 99. születésnapján, idén kapta meg a Salgótarján díszpolgára címet munkássága megérdemelt és méltó elismeréseként. Vele beszélgettünk munkáról, hitről, közösségről, a hivatásról.

Bácskai János tanár úr kövezetesen szigorú embernek számított, de ő volt az is, aki megszerettette velünk a matematikát. Gajzágó Aladár tanár úr emlékét sem felejtjük, nagyszerű előadó volt, órait nagy figyelem kísérte. Egyetemi éveim során tapasztalhattam, mekkora segítséget jelentett számomra a tanári szigor.

 A tanári szigor, a szülői intelem, s talán a tudáshoz vezető szorgalom segítette, hogy sikerrel felvételizett a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. – Valóban, minden így együtt volt. Szorgalom, vizsgaidőszak előtti éjszakázások, stressz nélkül nem ment volna. Mai divatos szóval ezt valamiféle kényszernek mondanánk, pedig nem az volt, inkább a szebbre, jóra, a magasabbra törekvés vágya hajtott. Erre intettek az itteni tanáraim is. Egyetemi éveim alatt olyan fantasztikus memóriával rendelkező tudóst ismerhettem meg, mint dr. Hagelmayer István professzor úr. Ő az egyetem pénzügyi tanszékvezetője volt. Amikor első alkalommal a professzor úrnál vizsgáztam, a kapott tételre adott válaszaim rendben voltak, a kötelező irodalomra már nem maradt időm. Professzor úr közölte, átenged, de találkozunk a szigorlaton. A szigorlaton ugyanabból a kötelező irodalmi anyagból, ugyanazon kérdéseket tette fel, mint két évvel korábban. Nem volt előtte az asztalán semmi, fejből mindenre emlékezett. Csodáltuk őt, végül is négyessel szigorlatoztam.

Dr. Neményi István a Beruházási Bank vezérigazgatója volt, majd a bank megszűnése után, nyugdíjasként az egyetem pénzügyi tanszékén tanított. Szakmailag igen felkészült, nemzetközileg is elismert szakember volt. Doktori értekezésem opponenseként is tisztelhettem.

– Szüleim köztiszteletben álló parasztemberek voltak, és mint minden szülő, abban a reményben neveltek, hogy évek elteltével, büszkék lehessenek gyermekeikre – emlékezett. – Azzal az intelemmel engedtek tehát utamra, hogy „Fiam, ne hozz szégyent magadra és családodra”. Akkor ezt még nem értettem, csak évekkel később fogtam fel, mit jelent ez a szülői intelem, ez a szülői elvárás. A szülők életszemléletéből aztán megtanulhattam, hogy munka és tanulás nélkül nincs előrehaladás. Igen, ez a szemlélet szolgált aztán példaként számomra, és kísérte végig egész eddigi életemet az iskolapadtól a Salgótarján díszpolgára kitüntető címig.

 Milyen meghatározó szerepe volt az ön további életében a gyermekkorának, az ott szerzett emlékeknek, a szülői háznak, emberséges tanítóinak?

– A gyermekkor örömeit ugyan elvitte a második világháború okozta félelem és szegénység. Szüleim hite és kitartása azonban sokat segített ennek az időszaknak a túlélésében, éppen úgy, mint szülőfalum, a Karancskeszi Általános Iskola tanítói, tanárai. Hálás szívvel emlékezem rájuk. Közülük is például Schreier Kálmán igazgató úrra, Sztermen József és Kovács

Géza tanár urakra, az iskola minden pedagógusára. Hiszen mi, gyerekek tőlük kaptuk az alapokat, ők voltak, akik megtanítottak bennünket az írás és az olvasás tudományára, akik rendre és fegyelemre, tanítóink és szüleink iránti tiszteletre neveltek. Ekkor tapasztalhattuk igazán, mit jelent egy összetartó család hite és ereje. Ezt a szemléletet, magatartást kaptuk és hoztuk magunkkal, őriztük meg örökségül ifjúkori emlékeinkben. Meg aztán ott csengtek a fülembe édesapám gyakran mondott szavai: fiam, a munka, tanulás nélkül nincsen előrehaladás.

Izgalommal teli várakozással voltam, vajon hogyan fogok megfelelni a középiskolai – de még inkább, ha sikerül bejutnom –, az egyetemi követelményeknek. Aztán hamar tapaszthattuk, hogy például a Közgazdasági Technikumban olyan tanárok tanítanak, mint Tóth Ferenc tanár úr. Benne nemcsak osztályfőnökünket tisztelhettük, de azt az embert is, aki az életre készített fel bennünket, akinek nem volt terhére például a szülőkkel való találkozás, ismerkedés. Ma is tisztelettel emlékezem rá, mint ahogyan iskolánk igazgatójára, Ravasz Dezső úrra is. Szakmailag felkészült, elismerten kitűnő vezetője volt iskolánknak.

Dr. Kulcsár Dezső az egyetem gazdaságföldrajz- és regionális gazdaságtan tanszékének tanára volt. Ő volt a doktori értekezésem másik opponense. Nagy tudású, okos emberként emlékezem rá.

 Szerencsés embernek tudhatja magát, hiszen biztos családi háttér, jó tanítók egyengették az útját, nevelték hitre, reményre, szép életre, jóra. Hogyan gazdálkodott a kapott talentumokkal munkában és a közéletben? Fordíthatta ezeket saját maga és mások szolgálatára?

– Valóban szerencsés embernek tarthatom magamat: szüleim szerették a rendet és a megbízható, szorgalmas embereket. Már gyermekként bevontak minket a munkába, mind a földeken, mind otthon, akár az állatok ellátásában. Ugyanakkor természetes volt a családban: tanulás nélkül nincs előrehaladási lehetőség. Végül is a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet négyes átlaggal fejeztem be, doktori disszertációmat pedig summa cum laude eredménnyel védtem meg 1984-ben. A rám bízott feladatokat igyekeztem mindig a legjobb tudásom szerint elvégezni. Munkámat a Pénzügy Kiváló Dolgozója és a Munka Érdemrend ezüstfokozata kitüntetéssel ismerték el. Mindig tisztelője voltam a nagy tudású, művelt, okos embereknek. Felkérésre ezért is

 A JUHÁSZ CSALÁD; KÖZÉPEN, HÁTUL TIBOR

vállaltam el 2002-ben a Szövetség a Városért Polgári Kör főszervezői feladatát. Olyan kiváló embereket sikerült Salgótarjánba hozni – előadásuk megtartására 2002–2006 között – mint például Makovecz Imre, dr. Mikola István, Tőkéczki László, Eperjes Károly, Lovas István, Pozsgay Imre, dr. Papp Lajos stb., összesen 36 főt. Az előadásokra egy kivétellel mindig telt ház (250-300 fő) volt. A legnagyobb sikert a Történelem főutcája rendezvényünkkel értük el a salgótarjáni sportcsarnokban 1300–1400 fő részvételével. Rendezvényeinknek köszönhetően a 2006. évi önkormányzati választást megnyertük. Engem helyi önkormányzati képviselőnek és társadalmi megbízású alpolgármesternek választottak meg.

 Megtisztelne, ha szólna néhány szót szűkebb családjáról!

– Örökre megőrzöm a szülői ház máig ható üzenetét: bárhová visz, a sorsom, szégyent ne hozzak magamra és családomra. Ebben a szellemben éljük családi életünket a feleségemmel együtt, több mint 52 éve. Mindketten nyugdíjasok vagyunk. Legnagyobb fájdalmunk, hogy egyetlen fiunkat 32 évesen elveszítettük.

 Megbocsájt, ha megkérdezem, hogyan sikerült feldolgozniuk ezt a nagy csapást?

– A kérdésre lehetne szép kerek mondatokba foglalt válaszokat adni, lehetne másra, másokra hivatkozni, és lehetne kérdéseket feltenni: miért éppen velünk történt mindez? Lehetne…, de amit nem lehet: a fájdalmunkat, a fiunk hiányát feldolgozni, netalán a szívünkből kitörölni. A fájdalom velünk él mindörökké.

Ami részben kitölti az életünket, az a kerti munkálatok, a vállalt társadalmi megbízatások és a lehetőségünkhöz mért adományozások. Legutóbb a Salgótarján díszpolgára címért kapott teljes összeget az egyháznak

és a salgótarjáni diákok tanulmányainak segítésére osztottuk el.  Visszatérve a közélethez, a Szövetség a Városért Polgári Kör egyik alapítója, alelnökeként a külhoni magyarok élete, sorsa iránt is mindig a nagy empátiát érzett. – Polgári Körünket 2002 nyarán hoztuk létre, alelnökként vállaltam körünk fő szervezői feladatát, azzal a céllal, hogy segítünk a külhoni magyarok nehéz életén. Az első és a legjelentősebb vállalásunk a Nyikó-völgyi árvízkárosultak megsegítése volt. Több mint 740 ezer forintot, harminc zsák ruhaneműt vittünk ki személyesen két részletben. Második vállalásunk alkalmával a csángóföldi magyaroknak nyolc tonna ruhaneműt, játékokat, könyveket és 150 ezer forintot adományoztunk. Kérésünkre 2002-től öt alkalommal jött Salgótarjánba a csíksomlyói Árvácska ének- és zenekar 40–45 fős csapata. Pásztorjátékokat adtak elő szentmise keretében, telt templomi előadásukon. Ellátásukról Polgári Körünk gondoskodott.

 Nemcsak Salgótarján egyik korábbi építőjeként szolgálta a várost, hanem alpolgármesterként is tevékenykedett.

Egyik felelős munkaterülete a történelmi egyházak segítése volt, milyen eredményeket ért el?

– Megalapítottuk a Salgótarjáni Városszépítő Egyesületet, elnökének engem kértek fel. Ekkor Varga András esperes úr azzal a kéréssel keresett fel – akkor mint alpolgármestert –, hogy hozzuk, vissza a régi hagyományt, emlékezzünk meg az elhurcolt ferences testvéreinkről. Az emléktáblát egyesületünk készíttette. Dr. Beer Miklós püspök úr szentelte fel a rendház falán. Az ünnepi megemlékezést Peregrin atya és én

SZÉPÍTI A VÁROST

tartottuk. Rendszer lett a megemlékezés kezdeményezéséből.

Szintén Varga András esperes úr kezdeményezte: hozzuk vissza az adventi közös gyertyagyújtás hagyományát. Megoldottuk, és 2007 óta folyamatosan megtartjuk Salgótarján Fő terén.

Veszelovszki Balázs úr pedig azzal kereset föl, hogy ha lehetséges, a salgótarjáni televízió a zagyvapálfalvai templomból szentmisét közvetítsen. A szándék akkor megvalósult, abban a reményben vagyunk, hogy lesz folytatása.

 A közelmúltban megkapta a Salgótarján díszpolgára címet, milyen érzésekkel vette át a kitüntetést?

– Rendkívüli meglepetést és rendkívüli örömet jelentett számomra a Salgótarján díszpolgára kitüntetés. Örömet elsősorban, mert előrehaladott korom ellenére elismeréssel gondoltak rám. Külön meglepetést és egyben örömet jelentett, hogy a kitüntetés kezdeményezője Fekete Zsolt polgármester úr volt. Elismeréssel tapasztaltam, hogy a pártok ezúttal félretették a hovatartozásukat. Mindez természetesen polgármester úrnak és a város közgyűlésének köszönhető, mert bátor kézzel nyúlt egy új szemlélet, egy új gondolkodásmód megjelenítéséhez. Persze, tudom, ennek jövőbeli alkalmazása még sok és igen fáradságos munkát igényelhet. Ismételten megköszönöm a rendkívüli elismerést a polgármester úrnak és mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a számomra örömünnephez. Jóleső érzés volt, akikkel a díszpolgári cím átvétele után találkoztam, az emberek többsége így fogalmazott: „Ez a sok és sikeres munka eredménye. Megérdemelted!”

Szabó Gy. Sándor

Dr. Juhász Tibor Karancskesziben született 1936. november 1-jén. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolát a salgótarjáni Közgazdasági Technikumban végezte, 1955-ben érettségizett. Katonai szolgálata után az OTP Nógrád Megyei Igazgatóságán helyezkedett el. Közel húsz évig dolgozott a bankvilágban. Ezen idő alatt tizenegy újítását fogadták el. Legidőszerűbb feladatnak tartották a családi ház, az építési kölcsönigények hosszabb elbírálási folyamatának egyszerűsítését. Közben elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szakát. Tíz évig a Salgótarjáni Városi Tanács VB pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályát vezette. Fő feladata a városfejlesztés, a beruházások szervezése és a lebonyolításban való közreműködése volt. Doktori értekezését is e témakörben írta, summa cum laude minősítéssel védte meg. Munkájáért számos elismerést és kitüntetést kapott. 1991-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a Salgótarjáni Ötvözetgyár igazgatóhelyetteseként dolgozott. A vallási és társadalmi közéletből is kivette a részét. 2006–2010-ig a salgótarjáni önkormányzat képviselője, négy éven át társadalmi megbízatású alpolgármestere volt. 2002-ben részt vett a Szövetség a Városért Polgári Kör megalapításában, programjainak szervezésében. Tevékeny tagja a Salgótarjáni Városszépítő Egyesületnek, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége salgótarjáni szervezetének és a Szent Lázár Lovagrendnek. Figyelemmel kíséri a határon túli magyarság életének, sorsának alakulását, lehetőségeihez mérten segíti sorsuk jobbra fordulását. Ez évben, a város 99. születésnapján munkássága elismeréseként Salgótarján díszpolgára kitüntetésben részesült.

 DR. JUHÁSZ TIBOR ÉS FELESÉGE

Pár éve fedeztem fel, hogy él egy unokatestvérem Szekszárdon, 90 éves. Anyai ágon még nagyobb a rokonság, ott nyolc unokatestvérem is van, illetve volt, sajnos, már csak négyen élnek.

Aztán az egész gyűjtést átadtam az öcsémnek, akiben láttam érdeklődést a családtörténet iránt. Példás szorgalommal több évszázados genealógiát rajzolt fel, amivel ugyan nem tudok mit kezdeni, de azért, hogy honnan jöttünk, kik voltunk kérdéskör elég fontosnak tűnik nekem is.

 Melyek voltak a gyermek- és fiatalkorod meghatározó élményei? Mennyire alapvetőek a tarjáni emlékek?

HAGYOM, HOGY AZ ÉLET VEZÉRELJEN

TALÁLKOZÁS

DR. PRAZNOVSZKY MIHÁLY IRODALOMTÖRTÉNÉSSZEL

Praznovszky Mihály 1965-ben érettségizett a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban. 1971-ben a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés–könyvtár szakán, majd 1978ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár–történelem szakán végzett. 1981ben szerezte meg egyetemi doktorátusát, 2000-ben pedig az irodalomtudomány kandidátusa címet. 1976-82-ig a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatója, 1982–87 között a Nógrád megyei, majd az 1987–93-as években a Veszprém megyei múzeumi igazgatóság vezetője, 1993–2000 között a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt. 1993-tól a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkára volt, majd a Mikszáth Kálmán Társaság elnöke lett.

 A régi tarjániak szerint a szüleidet sokan ismerték egykor a városban. Gondolom, muzeológusként kutattál a felmenőid után. Mit tudtál meg róluk, elmesélnéd a Városlakó olvasóinak?

– Hogy ismerték-e őket? Egy bizonyos körben biztosan. Abban a polgári, inkább kispolgári (ezt most nem pejoratív értelemben használom!) közegben, amelyhez tartoztak. A városi iparossághoz. Apám a háború előtt kereskedő volt a Singer cég helyi üzletében, később 1945 után önállósította magát, s persze a legrosszabb döntést hozta meg: pillanatok alatt elvették az üzletét, vagyis mindenét. Attól kezdve sehol nem dolgozott, úgy értem, állami cégnél, nem volt munkahelye. Helyette járta a falvakat, és javítgatta a házaknál a varrógépeket. Anyám pedig varrónő volt, azt hiszem, az ő anyja is. Egész életében önállóan dolgozott, mondhatom, a varrógépe mellett hunyt el. Részt vettek a kisiparosok közösségi életében. Fiatalon mindketten műkedvelő színjátszók voltak, apám úgy, ahogy hegedült is, az iparos szövetkezet zenekarában játszott. Ismerősi körünk is innen verbuválódott, kiegészülve azokkal a családokkal, akik anyámhoz jártak varratni. Mivel a város élete több részre szakadt: acélgyáriak, bányatelepiek stb., ők a „városhoz” tartózónak érezték magukat, a régi tarjániakhoz.  Régi? Nem olyan régi történet ez a Tarján-lét, mit keresnének benne az ősök? – Pedig voltak. Ámbár engem nem nagyon érdekeltek. A nagyszüleim korán meghaltak. Annyi bizonyos, hogy apai ágon szentesiek vagyunk, ott több nyarat is eltöltöttem

gyermekkoromban. Anyai ágon felvidékiek, Losonc mellettiek. Később találtam néhány forrást magunkról, meg előbukkant Praznovszky Iván, az a bizonyos párizsi ügyvivő Trianon idején, de őt sem ismertem (nevet) Aztán később, ahogy kezdtem többet szerepelni a rádióban, televízióban, gyakran jelentkezek azonos családnevű emberek, s kiderült, nagy família a miénk. Például három öreg nénikémre Ausztriában bukkantam rá, magyarok maradtak életük végéig.

– Amikor eszméltem, már a Lubytelepen éltünk. Ez két sor, újonnan épült ház volt, mondhatom, az akkori város végén, a mai kórház után pár száz méterrel. Remek épületek voltak, tán 1949 táján épültek, két szoba-konyhás, fürdőszobás, kertes házak. Gyermekkorunkban heten éltünk itt (két szülő, öt gyerek), de kényelmesen elfértünk. Már amennyire persze ezt kényelemnek lehet nevezni.

Ez a világ tele volt élményekkel. Tulajdonképpen egy völgyben laktunk, s bármerre indultunk a barátainkkal: erdőbe jutottunk. Ennél nagyobb élmény nincs, hiszen az erdő titokzatossága, szépsége, hangulata felejthetetlen. Voltak ott régi lövészárkok, hatalmas fák, amelyek ágain hintázni lehetett, kukoricasütés (természetesen lopott kukoricából), szánkózás hatalmas lejtőkön, végtelen focizás az országút melletti árokban… S ott volt maga a város is a lehetőségeivel. A moziba járás a vasárnapi matinéra (A Bátor emberek című szovjet kalandfilm jut most eszembe hirtelen), aztán a Stécé-meccsekre járás, a nagy nevekkel: Szojka, Oláh Géza a kapuban, Csáky, a robusztus center, vagy Bablena és az ördöngösen cselező Taliga A kirándulások, gyalog a Tatárárkon végig (mi így neveztük), fel a turistaházig. Tudom, hogy kevesen hiszik el, de a Dornyay akkor

 JOBBRA PRAZNOVSZKY MIHÁLY (1966, HORPÁCS)

 DEBRECENI FŐISKOLÁSOK, KÖZÉPEN PRAZNOVSZKY MIHÁLY, JOBBRA LEENDŐ FELESÉGE, JUDIT

még javában működött: családok, tömeg, zsivaj, játék, az étterme tele – nem nosztalgia ez, hanem históriai tény.

Mindezt az iskola sem rontotta el. Nem a magam hibájából – mert jó átlagos diák voltam – négy helyen jártam ki a nyolc osztályt. Az első két évet az acélgyári suliban, itt Vasas tanító nénire emlékszem jó szívvel. A harmadik-negyediket a Salgó úti kis iskolában (mára lebontották), ott Kupcsulik tanító néni volt a kedvencem. Majd vissza az ötödik-hatodikba, az acélgyáriba. Micsoda modern iskola volt az!

Szóval a 7–8. osztály már egy vadonatúj iskolában következett, ez a mai Kodály, lánykori nevén a Május 1. úti iskola… Leginkább Kelemen Erzsébet tanárnő maradt meg, a magyartanárom és osztályfőnököm volt. Sokat köszönhetek neki. Egyébként itt ért az első Mikszáth-élményem is. Valamilyen pályázatra egy kis írást készítettem, egy Boszorkánykő melletti számháborúról. A jutalmam a kétkötetes Különös házasság volt. S persze, a Madách… Életem meghatározó intézménye, diákközössége mindmáig. Micsoda tanárok voltak! Nagy részük még az előző rendszerben nevelődött, azt az értékrendet hozták át magukkal, s persze, a követelményrendszert is. Mint Czakó Gyuri bácsi, vagy Győrffy tanár úr. S az újak, mint Herold László, aki lenyűgöző egyéniség volt, Orosz Laci (hadd nevezem így) szórakoztató személyiség, Ravasz Dezső pedig fantasztikus emberként él az emlékezetemben. S persze ott volt Kovács János, aki irányította a történelem iránti érdeklődésemet. S legvégül Balogh „mama”. Azt hiszem, ha így nevezünk egy tanárt magunk között, az a nagy szeretet jele. Így is volt. Osztályfőnökünk élete utolsó percéig velünk maradt, közöttünk van ma is emlékeinkben. Szóval, így telt a gyermekorom, s ifjúságom első szakasza. Végtelenül kellemes volt. Csak feltűnően rövid…  Középiskolásként minek készültél? – Stabil fiú voltam, mindig hoztam a jó szintet. Nem közepeset és nem kitűnőt. Akkor már színjátszó voltam, sokat szavaltam közönség előtt, máig emlékszem Karinthytól Az emberke tragédiájára, amelyben Luci Ferkót alakítottam, aki „éppen arra lődörög”. Aztán már az acélgyári Petőfi színjátszókhoz is bejártam, Vertich Józsi bácsi keze alá kerülve. De azért az látszott, hogy a színészethez kevés a tehetségem. Maradt a magyar és a történelem. A kettő egyformán vonzott, sok dolgozatot írtam önállóan. Horváth Pista (dr. Horváth István, 1976-tól a salgótarjáni múzeum és a megyei múzeumi szervezet igazgatója – a szerk.) ott talált rám a megyei könyvtárban, ahogy az olvasóteremben éppen egy Mikszáth házi dolgozathoz kerestem forrásokat. (Isten bizony így történt!) Írtam Madách Mózeséről, a Feszi (ki tudja, mi volt az?) történetéről stb. (Ötvözetgyár – a ferroszilícium vegyjele, a Fe-Si után nevezte így a népnyelv – a szerk.) Vagyis habzsoltam a tudomány adta élményeket. Egy időben Kulcsár Jóskával diákként idegenvezető tanfolyamot végeztünk, s vezettünk turistacsoportokat főleg a somoskői várhoz.

Újságíró szerettem volna lenni. Ugyan nem tudtam, mivel jár, ezt később Mikszáthtól megtudtam. Édesapja azt akarta, hogy legyen ügyvéd: jó foglalkozás az, kell egy keveset hazudni, és sok pénz jár érte. Ő nem fogadta meg a tanácsát. Újságíró lett, s most sokat kell hazudnia, s keveset keres vele... Hát, nem is ebben a konkrétságában állt előttem a zsurnaliszta pálya… Aztán az élet megdobált egy kicsit: sikertelen egyetemi felvételi, katonáskodás, debreceni képzés, majd hazatérés stb., stb. Ez már nem olyan érdekes. Ez már a felnőtt kor.  De azért Debrecen és Budapest szintén meghatározó helyszínek lehettek az életedben!

– Igen, ezek fontos állomások. Debrecenben, a Tanítóképzőben, annak új karán, a népművelés-könyvtár szakon tanultam és diplomáztam. (Éppen most ötven éve végeztünk.) Itt a legfontosabb a diákélet szabadsága volt, amiért érdemes egyetemre járni. Nem tanulni kell ugyanis abban az életkorban, hanem élni! Nagyszerű közösségben éltem, mindmáig rendszeresen találkozunk. A város akkor még város volt, s nem gigantikus lakótelep. Villamosok csörögtek jobbra-balra kitérőkkel, régi meghitt kocsmák és kofabárok, a Művész mozi, a kézilabdacsapat, Süvöltősékkel, olykor a színház. S valami ifjú leányzó is rám szállt, s kénytelen voltam elvenni őt a végzés után rögvest, s ennek is az idén lesz ötven éve. Mivel a diplomámat kevésnek éreztem, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen elvégeztem még a történem–könyvtár szakot, majd le is doktortálam sajtótörténetből. Közben az új otthon Hatvanban és a munkahely Budapesten. De jött Horváth Pista, és hívott haza, Szécsénybe, az akkor éppen elkészült és induló múzeumba, a Forgách-kastélyba  Amikor kollégák lettünk a nyolcvanas évek legelején, nekem úgy tűnt, Szécsényben jól érezted magad. Mennyire ambicionáltad, hogy a múzeumi szervezet vezetője legyél mégis?

– Abszolút jó volt Szécsényben, s még ma is nagyon jó, ha ott vagyok. Nekem mindig szerencsém volt a közösségekkel. A szécsényiek sokat adtak városi mivoltukra, noha nagyközség volt a titulusuk ekkor. De ami város volt valaha, lélekben mindvégig város is marad. Szécsényben a tudományos szabadság volt a lényeg számomra egyfelől. Horváth Pista volt a megyei múzeumigazgató, hagyta, hadd dolgozzak azzal a korral, amelyet szerettem, s ez a XIX. század volt. Jött Madách, vele a helyiek, Ferenczy Teréz, Komjáthy Jenő, Pintér Sándor. S persze Mikszáth. Ha nagyon belegondolok, őt is már ötven éve olvasom, s Isten bizony még nem untam meg! A munka csak az egyik dolog volt, amely e városhoz köt. A másik az emberek, a múzeumbarát kör a maga 300 fős tagságával. A nyitottságuk, az értékőrzésük. Óriási egyéniségek, mint például az az Odescalchi Eugénia hercegnő, aki itt maradt a múltból, s akit az egész település tisztelt a megőrzött méltóságáért. Vagy Földi Laci, a tanácselnök, az ízig-vérig lokálpatrióta, épp úgy, mint Horváth Béláné munkatársam a múzeumban. Géczi Évike, a takarítónő és a teremőrök, Vilimi Bözsi nénivel az élen –mennyit kaptam, mennyit tanultam tőlük. Aztán egy délután ez a sokat emlegetett Horváth István (valóban sorsom szekerének irányítója volt) megjelent a feleségével a kisded lakásomban, a múzeumban (volt vagy 150 négyzetméter), s azt mondta: van három perced, hogy eldöntsd, akarsz-e megyei múzeumigazgató lenni, mert őt máshová helyezi a sors, meg Devcsics Miklós. (Devcsics Miklós, a Nógrád Megyei Tanács elnöke ekkor – a szerk.) Pont letelt a kitűzött idő, mire azt mondtam: megyek. (Ó, boldog pályáztatási rendszer…) Így döntöttem, elsősorban azért, hogy én legyek a főnök, s ne más legyen a főnököm, akivel nem tudok majd jól kijönni. Magammal csak elvagyok valahogy. Így jött a salgótarjáni múzeum csupa fiatallal, akikkel együtt tanultuk ki a szakmát, Kovács Annától és Bagyinszky Katitól kezdve, Kollár Sanyin

 A FŐISKOLA ELVÉGZÉSE UTÁN

keresztül Hídváry Pistiig, aztán Presits Tóni, Szvircsek Feri, Buda Laci – micsoda nagy generáció vagyunk mi!…  És a Múzeumi Mozgót még meg sem említetted, ahol rendes, 35 mm-es vetítőgépekkel játszottuk a cseh és a francia új hullám legjobb alkotásait… Mégis elhagytad Tarján városát. Akkor azt mondtad, a helyi politika (hatalom) kiszemelt magának, ezért döntöttél inkább Veszprém és a muzeológusi pálya mellett. Így volt?

– Azt hiszem, ezt én találtam ki. Egy idő után már nagyon jól ment a szekér a múzeummal, s tán megyei vezetőnek gondoltak, szántak. De valójában egészen egyszerű oka volt a távozásomnak, s ezt, akik ismernek, úgysem hiszik el. Jobb volt azt terjesztenem, hogy engem üldöznek a kommunisták, azért megyek el. Most bevallhatom: engem soha nem üldözött senki, őrült peches vagyok. Így nem lehet karriert építeni Magyarországon, egy kis üldöztetés nélkül! (nevet) Szóval, Veszprém teljesen ismeretlen város és táj. A prózai ok: a feleségem szülei, akik nyugdíjba vonultak, oda költöztek az egyik lányukhoz. S én akkor azt mondtam Juditnak: ha már eddig te követtél engem, most menjünk a szüleiddel, ki tudja, meddig láthatod még őket. Így történt… Most mondják, ki hiszi el rólam, hogy ilyen érzelgős vagyok?

 Veszprém, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatása. Mit tartasz fontosnak ebből az időszakból? Az jól látható, hogy irodalomtörténeti könyvek sokasága született ekkoriban a te jóvoltodból. (Most eszembe jut, hogy egyszer találkoztunk a PIM-ben a Nagy Pálról szóló portréfilm kapcsán. Akkor úgy tapasztaltam, hogy nyugodt légkör vett körbe téged. Persze ez csak egyetlen, felszínes benyomás volt.)

– Addig általában hétévente álltam tovább. Új munkahely, új otthon. Veszprémben, illetve egy faluban mellette, már több mint harminc éve élek. Ez azért jelent valamit az itteni életérzésről. Pont olyan volt, mint Nógrád: nagy hegyek, várromok, jó irodalmi emlékek, s baloldalibb volt még Nógrádnál is: lásd Papp János. (Papp János,

1965–85-ig az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára – a szerk.) Nem lehetett hiányérzetem….. Egy kis különbség volt: a Balaton. Ugyan nem vagyok a víz nagy barátja, de a Balaton környéke a maga irodalmi emlékeivel szinte megújított. Mikszáth és Madách mellé felzárkózott Eötvös Károly, Kisfaludy Sándor, Batsányi János, egy kicsi Déry Tibor – most mondják, milyen mázlista vagyok. S hiába nem élek már ott hivatásszerűen, de ott élek mint magánember, s felettébb jól érzem magam. (Ebben azért benne vannak a balatoni borok is…) Persze, amint megszoktam, megint váltottam, s elmentem a fővárosba, a Petőfi Irodalmi Múzeum élére. Addigra már házat építettünk Nemesvámoson, s nekem maradt a feljárás a fővárosba. Nem nagyon zavart, egy házasságnak amúgy is jót tesz a tartós távollét. A PIM nagyon jó volt. Soksok élmény, rengeteg kortárs alkotóval való ismertség és barátság. Így kerültem közel pl. Juhász Ferenchez, Görgey Gáborhoz, Hubay Miklóshoz, Keresztury Dezsőhöz

És, hogy miért az irodalmi múzeum? Mert időközben pályát váltottam. Átléptem az irodalomtörténethez, nem utolsó sorban egy rendkívüli ember, Kovács Sándor Iván hatására, s persze a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, valamint az ott lévő 300 magyartanárnő hatására. Rossz az, aki jóra gondol: egészen briliáns emberek közé kerültem. Hogy a többségük nő volt, az az én szerencsém. Szóval, a história már alig-alig, a kutatásban pedig csak az irodalomtörténet. Közben tanítás ELTE-n óraadóként és címzetes egyetemi docensként, majd a kandidátusi cím megszerzése – hazudnék, ha azt állítom, hogy unatkoztam a fővárosban.  Vettem a fáradságot, és a Wikipédián megszámoltam, hány könyv írása, illetve szerkesztése fűződik a nevedhez. Nyolcvankettő! Ez nemhogy gombócból, de még babszemből is rengeteg! Mégis, melyik az a 4–5 kötet, amelyekről egy kicsit részletesebben is mesélnél nekünk?

– Nincs elég hely ebben az interjúban, hogy részletesen beszéljek róluk. Igazán fontosnak tartottam a Mikszáth-kutatásaimat, amelyből számomra több fontos könyv is született. Így egy kis életrajz, amelyben először foglaltam össze mindazt, amit tudok róla. Másodjára a nagy Horpács-könyvem, amely jóval több, mint falutörténet. A Madách-ügyben pedig egy hatalmas, testes kötet, amelyben összeszedtem mindazt, amit Madáchról írtak a honi sajtóban 1861–64 között. Ezeket olyan tartópilléreknek érzem, amelyek elbírják a többi könyvem és tanulmányom súlyát az életművemben.

– Van leszűrhető élettanulságod? – Csak önmagamnak. Hagyni kell, hogy az élet vezéreljen minket. Hogy lesz, ami lesz. Csak el kell kezdeni valamit, s mindig valami rettentő jó dolog jön ki belőle. Éljük az életet a kedvünk szerint. Csuda jó ez az egész. Hogy mondja Pepinke sógor Hrabalnál: „A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom.” No hát, erről van szó!

Kovács Bodor Sándor



ELŐTTEM AZ UTÓDOM – DR. HORVÁTH ISTVÁN ÉS A MÚZEUMI SZERVEZET ÉLÉRE UJONNAN KINEVEZETT DR. PRAZNOVSZKY MIHÁLY

FOTÓ: BUDA LÁSZLÓ

FOTÓ: HŰVÖSI CSABA

 HORPÁCSON, MIKSZÁTH KÁLMÁN SZOBRÁVAL

ÚJRA KINYÍLNAK THÁLIA KAPUI

SIMON LAJOS: „A SZÍNHÁZ – ÖRÖKKÉ TARTÓ LÁZ”

Nehéz időszakon jutott túl a Zenthe Ferenc Színház. Két csonka évad után azonban úgy néz ki, hogy hamarosan visszatérhet a közönség a nézőtérre. Bár az elmúlt hónapokban hagyományos módon a teátrum nem tarthatta meg az előadásait, az élet azonban nem állt meg a falakon belül. Készülnek az új produkcióra, addig is, a színházszerető közönség az online térben elérhető előadások újbóli megtekintésével elevenítheti fel korábbi élményeit. Múltról és jövőről, kihívásokról és tervekről beszélgettünk Simon Lajossal, a színház nemrégiben újraválasztott igazgatójával.

A kilenc évad alatt szisztematikus társulatépítő munka valósult meg, ennek eredményeként a színház 18 fős induló létszáma folyamatosan bővült, és kialakult egy professzionális kőszínházi szervezeti struktúra. Ennek eredményeként a 2020/21. évadban a társulat létszáma 59 fő. A színház megalakulásától kiemelten figyelt arra, hogy a társulat meghatározó része salgótarjáni vagy Nógrád megyei legyen. Jelenleg a tagok 70%-a salgótarjáni, vagy a város környékén él, de a nem szerződtetett színészek, művészeti munkatársak közül is 12 fő salgótarjáni. Mára az is elmondható, hogy a művészek, művészeti munkatársak 70%-a megfelel a legmagasabb végzettségi követelményeknek, akik közül többen az első évadoktól velünk vannak.

 Megalakulása, 2012 óta vezeti a színházat, és most újra sikeres pályázatot nyújtott be, így az elkövetkező időszakban is a teátrum élén áll. Tudom, hogy nehéz, de kérem, foglalja össze ennek a kilenc évnek a meghatározó eseményeit!

– A legfontosabb, hogy 2012. április 24-én színház alakult Salgótarjánban. A társulattal közösen egy befogadható, érthető és érzelmes színházat akartam építeni: mert a jó színház az emberek közötti viszonyokról, az élet értelméről, a szerelemről, a halálról, az erkölcsről, a becsületről, a hazáról szól. Nyílt, közös párbeszédet folytat a közönségével. Szerintem ilyen színház született! Meggyőződésem, hogy megalakulása óta különlegesen sikeres időszakot élt meg a Zenthe Ferenc Színház, amely 2021 szeptemberében már a tizedik évadát kezdi. Közel egy évtized alatt a színház megtalálta a hangját, szerepét Salgótarján, Nógrád megye és ma már elmondható: a hazai színházi életben is. Érzem, hogy a Zenthe a megalakulása óta meghatározza a város, a régió szellemi és kulturális identitását, annak egyik vezető intézménye, lüktető művészeti központja lett.

Életünkben az is fontos döntés volt, Salgótarján önkormányzata 2012 februárjában nyilvánította ki azon szándékát, hogy a színházi élet fejlesztése, a helyi tehetségek támogatása, a helyi hagyományok megőrzése, a városi identitástudat erősítése és az ifjúság művészeti nevelése érdeké-

ben 2012. évtől – önként vállalt közszolgáltatási feladatként – a vezetésem alatt álló Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. szervezeti keretein belül támogatja a színházi tevékenységet. A Zenthe Ferenc Színház megalakulásától kezdve a színházi tevékenység számára ez a társaság biztosította az intézményi, a személyi és az infrastrukturális hátteret, finanszírozta az önálló produkciók létrehozását és végezte a bérletes előadások, szólóelőadások tervezését, szervezését és lebonyolítását is. Szintén meghatározó döntést hozott a város közgyűlése, amikor arról döntött, hogy átalakítja a Zenthe Ferenc Színházat 2012től működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.-t, amelynek értelmében a társaság 2018. szeptember 1-jétől Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft. néven, tisztán előadóművészeti profilú, önálló gazdasági társaságként működik.

 Időközben az országos szakmai elismerésként is elkönyvelhető központi támogatás is megérkezett Salgótarjánba!

– A színház jelenének és jövőjének mérföldkövét jelentette, hogy bekerült a 44 önkormányzati fenntartású kiemelt színházművészeti szervezet közé, mely természetesen kiemelt központi költségvetési támogatással is együtt járt. A működés biztonságát nagyban segíti – ezt most, a koronavírus-járvány idején érezzük is –, hogy a színház 2020-tól állami és önkormányzati közös fenntartásban működik.

 A sikerek sem maradtak el! – Büszkék vagyunk a szakmai sikereinkre, amelyek között a két fesztiváldíj, a Lázár Ervin és a Déryné programba történő bekerülésünk emelkedik ki, meg az, hogy a Zenthe Ferenc Színház a legtöbbet tájoló magyar színházzá vált. Büszkék vagyunk arra is, hogy 2018-ban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezete Nógrád Megyei Príma-díjjal ismerte el az addigi tevékenységünket. Ha a premiereket nézzük, akkor elmondható, hogy a Zenthe Ferenc Színház a megalakulásától eddig 46 előadást vitt színre, most zajlik a legújabb bemutató, Bródy Sándor A tanítónő című művének próbafolyamata. Mindezek mellett azzal is tisztában vagyok, hogy színházunk fejlődési iránya, a társulatépítés, a művészeti tevékenység fejlesztése csak folyamatjelleggel valósulhat meg. Felelősséggel az állapítható meg, hogy helyes irányt vettünk, jó úton járunk.

 Mi volt a legnagyobb kihívás eddig?

– A koronavírus-járvány és következményeinek kezelése. A korlátozó intézkedések miatt eddig egy évadnyi, összesen 216 előadásunk maradt el, amely hatalmas bevételkiesést eredményezett. Amit azonban nagy eredménynek tartok, hogy ennek ellenére a színház a pandémiás idõszakban nem bocsátott el munkavállalót, de nem élt a munkaidõ csökkentésével sem, a színház ugyanis a művészeti és alkotómunkát, a próbafolyamatokat nem állította le. Ennek eredményeként véget ért Tamási Áron Énekes madár, valamint Pirandello IV. Henrik című darabjának próbafolyamata, így immár két előadás áll rendelkezésre, ha majd újra járhatunk színházba, és ahogy említettem, zajlanak a Bródy-darab próbái. Azaz, a színház már készül az újranyitásra, készül az új évadterv, az új pályázatok szakmai anyaga, zajlik az eszközök, díszletek karbantartása, szervezés alatt áll közel 40 nyári szabadtéri előadás és már az őszi vendégjátékok is. A leállás után a színház nem szerette volna megszakítani kapcsolatát közönségével sem, ezért 2020 decemberétől online programokat kínáltunk. Ennek keretében felolvasószínházi bemutatókat tartottunk a YouTube csatornáján, de karácsonykor itt láthatták a családok a színház új mesejátékát, az Ágacskát is. A régebbi előadások

 A NÉVADÓ SZOBRÁNÁL

mellett a Teátrum kávéház és a Kedvenc színészeink sorozatokból, valamint két játékfilmből is lehetőség nyílt válogatni. Nagy lelkesedéssel készülünk a színház tizedik évadára!

 Mi volt a legnagyobb szakmai elismerés?

– A Zenthe Ferenc Színház művészeti tevékenységének sikerét mutatja, hogy már 2016 szeptemberében, a Hazatérés című előadásunk meghívást kapott a POSZT mellett jegyzett Vidéki Színházak Fesztiváljára, ahol fesztiváldíjjal ismerték el a színház műhelyteremtő alkotómunkáját. 2019ben újra meghívást kaptunk, ahol a kilenc előadás között Heinrich von Kleist Az eltört korsó című előadásunk szerepelt. A vígjátékot Tarnóczi Jakab állította színpadra. A díjátadón Varga Zsófia átvehette a legjobb dramaturgi munkáért járó díjat, az előadást pedig bemutatta az M5 televízió. 2018 októberében megtisztelő felkérésnek tettünk eleget, amikor a II. Brassói Magyar Színházfesztivál nyitóelőadásaként mutathatta be Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című vígjátékát. Társulatunk egyetlen anyaországi színházként képviselte hazánkat a négynapos erdélyi fesztiválon. A következő évben Beregszász, Budapest és Marosvásárhely nemzeti színházai mellett a Zenthe ismét meghívást kapott Brassóba, ahol a Lovagias ügy című zenés előadásával nagy közönségsikert aratott. A 2020. június 22-ei budapesti sajtótájékoztatón mutatták be a Nemzeti Színház szakmai védnökségében megvalósuló Déryné Programot, mely a kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott kistelepülésekre juttat el színvonalas produkciókat. A „Színház mindenkinek” jelmondattal elindított Országjárás alprogramba 116 színház és társulat 381 produkcióval pályázott. A szakmai elbírálás után 41 előadás került fel az alprogram listájára. A szakmai bíráló bizottság a Zenthe Ferenc Színház négy (!) előadását (Advent a Hargitán, Az ördög, Pillantás a hídról, Szent Péter esernyője) választotta be a 41 produkciót tartalmazó kínálatba. Ez komoly szakmai siker! Nem szakmai, de erkölcsi siker – a Megyei Príma-díj mellett –, hogy 2019-ben érettségi tétel lett a Zenthe Ferenc Színház, ugyanis a szóbeli magyar irodalom érettségin a színház létrejöttéből, működéséből is felelhettek a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola végzősei. A 20. tételt, a „regionális kultúra és határon túli irodalom” témakört a Zenthe Ferenc Színház témájában állították össze. A diákok örültek a helyi vonatkozású tételnek, főleg talán azért, mert egy színházlátogatás során a kulisszák mögötti világba is bepillantást nyerhettek, amire viszonylag ritkán adódik lehetőség. Egy diák ki is húzta a tételt, aki beszélt Zenthe Ferencről, a Nemzet Színészéről, áttekintést adott a salgótarjáni színjátszás múltjáról és jelenéről, ismertette a társulat összetételét, a teátrum műsorpolitikáját és céljait, beszélt a közönségdíjról és a gombokkal történő közönségszavazásról is.

 Mi volt önnek a legkedvesebb emléke az eltelt időszakból?

– Minden perce. Öröm és egyben megtisztelő, hogy részt vehettem a Zenthe Ferenc Színház megalapításában, a színházépítő munkában, az önálló társulat kialakításában. Szentül hiszem, hogy új fejezetet írunk Salgótarján kultúrtörténetében. Színigazgatóként Polgár Ernő író, drámaíró, dramaturg gondolatait vallom, aki szerint: „A színház nem földi színtér! A színház menedék. Csodák világa. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz.” Szerintem nem csak én, hanem kollégáim közül is sokan ilyen lázban égnek!

 Hogyan értékeli a Zenthe 100 pályázatot?

– Zenthe Ferenc születésének centenáriumára hirdettük meg a drámapályázatot, amelyre 35 pályamű érkezett. Az I. kategóriában olyan műveket vártunk, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik a témájukat és azok színpadi adaptációi, illetve átdolgozásai. A II. kategória Salgótarján várossá nyilvánításához kapcsolódott. Itt olyan írásokat vártunk, amelyek Salgótarján sorsfordító, történelmi eseményeiből, vagy polgárainak mindennapi életéből merítik témájukat, illetve a város valamely jeles személyiségének életét dolgozzák föl. A két kategória nyerteseit egy öt tagból álló bizottság döntése alapján hirdettük ki. A bizottság tagjai elismeréssel szóltak a beérkezett művekről, azok számáról. Az I. kategória győztese O. Horváth Sári Fejünk felett a nap című műve lett, a különdíjat Sikó Koppány Sebestyén Jób lázadása kapta. A II. kategória 1. helyezettje Topolcsányi Laura Macskakő című alkotása lett, itt a különdíjat Kellerwessel Klaus Csonka Lili című művéért vehette át. Terveink szerint a díjnyertes műveket a Zenthe Ferenc Színház következő évadai során színre viszi, a Palócföld című folyóirat pedig megjelenteti.

 Milyen a belső munkamegosztás? Mivel foglalkozik pl. az igazgató, a produkciós igazgató, a művészeti vezető és a művészeti titkár?

– Az elmúlt években kialakítottuk a professzionális színházi működés kereteit. A Zenthe Ferenc Színház ma már olyan szervezeti struktúrában működik, mint bármelyik magyarországi kőszínház. Hihetetlenül lelkes és csapatként is hatékonyan dolgozó munkatársaim vannak. Minden kérdésben az igazgató dönt, de ezek előkészítésében sokan tevékenykednek. Susán Ferenc produkciós igazgató irányítja és ellenőrzi például a művészeti vezető, a műszaki vezető, az értékesítési vezető, a művészeti titkár, az ügyelő, a hang- és fénytár-, a díszítőtár-, a jelmeztár-, a kelléktár- és a fodrásztár-vezető munkáját, valamint a tárak dolgozóit. Teljeskörűen összehangolja a saját és befogadott produkciók folyamatait. Előkészítő egyeztetéseket folytat a színészekkel és a művészeti munkatársakkal. Összefogja a saját produkciók tervezési és kivitelezési feladatait is: díszlet-, jelmez-, világítás-, kelléktervezés és kivitelezés. Sándor Zoltán művészeti vezető a művészeti kérdésekben az ügyvezető igazgató tanácsadója. Közreműködik a színház műsortervének és művészeti stratégiájának kialakításában. A produkciós igazgatóval közösen javaslatot készít az egyes évadok premier darabjaira. Az egyes premierek előtt jóváhagyja a rendezői koncepciót, egyeztet az dramaturgokkal, zenei szerkesztőkkel, korrepetitorokkal (zenészek, táncosok). Figyelemmel kíséri a darabok színpadra állításának próbafolyamatát. A bemutatókat követően részt vesz a darabok művészi szempontú értékelésében.

Nagyon fontos szerep hárul Kasza Henriette művészeti titkárra is. Többek között közreműködik a színház művészeti tevékenységének szervezésében, a próbák és előadások tervezésévben, szervezésévben és nyilvántartásában, a művészekkel a kapcsolattartásban. Megtervezi a szükséges próbafolyamatot, elkészíti és kiadja a havi műsornaptárt, koordinálja a játszási és próbahelyeket, végzi a színészek egyeztetését. Előkészíti a művészekkel és a művészeti munkatársakkal kötendő szerződéseket. Fontos feladata még a művészeti vezetővel közösen a pályázati anyagok szakmai, tartalmi részének elkészítése, a pályázatok beadása és azok szakmai beszámolóinak elkészítése. Szintén fontos szerep hárul a vezetésben a gazdasági igazgatóra, a műszaki vezetőre és az értékesítési vezetőre is.  Mit a tervez az elkövetkező vezetői ciklusára?

– A színház lényegesen több, mint ami a színpadon látható. Magában foglal egy egész világot a színfalak mögött, a jelmezek és a díszletek készítőitől a kellékeseken át a technikusokig: a színház magas szintű csapatmunka. Sőt, még ennél is több. A színház nem más, mint az alkotók és a nézők egymásra találása. A színház lényege ebben rejlik! Nem véletlen, hogy a 2021–2026.

SIMON LAJOS

FOTÓ: VARGA TAMÁS

közötti művészeti programomban a színház évadonkénti bemutatóinak kiválasztása, majd a bérletsorozatok összeállítása során kiemelt figyelem hárult a nézők, a befogadók visszajelzéseire, ezért az évadok színházi kínálata színes, változatos előadásokat tartalmaz, így minden színházlátogatónk és befogadóhelyünk közönsége megtalálhatja benne a számára kedvelt műfajokat. Bízom benne, hogy a Zenthe Ferenc Színház előadásaival, jelenlétével hozzájárul egy település, térség, régió szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárásához, megismertetéséhez, jelentősen segíti a helyi művészeti, szellemi élet fejlődését, a helyi identitástudat erősödését. Hiszem, hogy az a színház a jó színház, amely a közönség minden rétegének tud élményt adni, akár egy előadáson belül is. Ezt nevezhetjük népszínháznak, de annak modern értelmében! A Zenthe kísérletező, újító népszínház: a nívósan szórakoztató darabok mellett magas művészi, esztétikai értékű darabokat is színpadra állít. Az eddigi művészeti szempontok mellett azonban a jövőben egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak majd a kamara előadások, az osztálytermi, a zenés és az érzékenyítő színházi előadások is.

Alapvető stratégiai cél az is, hogy a színház növelje előadásainak és nézőinek számát, a lehető legszorosabb kapcsolatot ápoljon a játszóhelyekkel, a legmagasabb nívón vigye színre előadásait, és nem utolsósorban domináns szerepet töltsön be Nógrád megye színházi életében.

A művészeti program összeállítása során kiemelt figyelmet kapott, hogy továbbra is részt tudjunk venni a Déryné Programban,

amely a kulturális szolgáltatásokkal kevésbé ellátott kistelepülésekre juttat el színvonalas produkciókat. Emellett a Zenthe Ferenc Színház a 2021–2026 közötti évadokban részt kíván venni a Lázár Ervin Programban is, amelynek célja, hogy évente legalább egyszer minden kisdiák eljuthasson színházi előadásra.

Az elkövetkezendő öt évad tervezett repertoárjának összeállítását néhány új szempont is jellemzi. Ilyen a kiemelt figyelem a kortárs magyar irodalomra, de szeretném, ha a színház közönsége több új kortárs női drámaíró művével is megismerkedhetne, ugyanis a hazai és külföldi színházak évadterveit a férfi szerzők uralják. A fogyatékossággal élő embertársaink színházi élménye, tapasztalata – néhány kivételtől eltekintve – megoldatlan kérdés Salgótarjánban. Középtávon ezen kívánok változtatni azzal, hogy akadálymentes, mindenki számára hozzáférhető és elérhető színházi darabokat állítunk színpadra. Így minden nézőnk számára ún. „érzékenyítésen” keresztül érthetőbbé válhat a fogyatékossággal élő személyek világa. Ez a művészi alkotó tevékenység átformálhatja és gyógyíthatja az alkotót és a befogadót egyaránt, így válhat a színház is a társadalom mentálhigiénés színterévé.

Az eddigi saját és vendég zenés darabok sikerei, a helyi és a tájhelyszínek közönségének igénye alapján a színház középtávon bővíteni kívánja a zenés színházi műfajú repertoárját, de rendhagyó drámaórákkal is szeretne jelentkezni, valamint élő színházat vinni Nógrád megye és a Felvidék magyarlakta kistelepülésein élő, elsősorban óvodáskorú gyermekek számára.

A Zenthe Ferenc Színházat 2012-ben a „színházcsinálók” mellett a város polgárainak kulturális igénye hívta életre, s ugyanilyen elvárás inspirálja azt a szándékot is, hogy a színház kamaratermet és abban kamaraszínpadot alakítson ki. A nézői visszajelzésekből számomra egyértelművé vált, hogy a közönség egy rétegének ma már határozott igénye van a megszokottól, a konvencionálistól eltérő darabokra és művészetre, amely igény kielégítésével nem lehet a nagyszínpadon, az 562 férőhelyes színházteremben „kísérletezni”. Ezért tartom egyik kiemelt feladatomnak egy új játszóhely, egy 110–130 fős kamaraterem kialakítását, ahol elsősorban – de nem kizárólagosan – a kortárs magyar és külföldi darabokat mutatunk majd be.

A színház fontos feladatának tekinti tehetséges salgótarjáni fiatalok „hazacsábítását”, ezért csatlakozott Salgótarján város „Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!” ösztöndíjprogramjához. Ennek eredményeként Mikecz Estilla színművész és Tarnóczi Jakab rendező a jövőben is a színház társulatát erősíti.

 Jövőre lesz tízéves a színház. Mivel készülnek az első kerek évfordulóra?

– 2022-ben ünnepli Salgótarján a várossá nyilvánításának 100. évfordulóját. Nagyon megtisztelő, hogy a január 27-ei centenáriumi díszelőadásra Fekete Zsolt polgármes-

ter úr a Zenthe Ferenc Színházat kérte fel. A Zenthe drámapályázat győztes alkotását, Topolcsányi Laura Macskakő című művét állítjuk színpadra, amely az 1920 tavaszától 1922 őszéig terjedő időszakot öleli át, azaz a várossá válás idején játszódik. A szerző igyekszik a korabeli tarjáni miliőt megidézni, utcanevekkel, épületekkel, várostörténeti és az ország, a nemzet életét meghatározó valós események felrajzolásával. A darabban feltűnik dr. Förster Kálmán, a város első, legendás polgármestere is. A mű egyfelől a tarjáni bányászok, két, kolóniában élő bányászcsalád életét, mindennapjait követi nyomon, másfelől egy felvidéki polgári család életének alakulását, jelesül egy színházigazgató sorsán keresztül láttatja. A két társadalmi osztályból származó fiatal, egy bányászfiú és egy polgárlány, a színigazgató lánya szerelmének viszontagságait is nyomon követhetjük a történelmi események sodrásában. Szerelmük beteljesedését igencsak megnehezítik a korszak történelmi eseményei és tragikus fordulatai: a tanácsköztársaságot követő terror fojtogató légköre, a Trianon okozta nemzeti és személyes traumák sora. A színdarab végén a szerelmesek egymásra találnak, és életterük, Salgótarján is elindul a fejlődés útján. Ez a bemutató is szerves része lesz a színház évfordulós eseményeinek.

A számos elképzelés között izgalmasnak ígérkezik, hogy 2022. május 27-én – tíz évvel az első bemutató után – újra színre viszszük Plautus Hetvenkedő katona című zenés vígjátékát. 2012-ben a darabot Susán Ferenc rendezte, amelyben játszott Mikecz Estilla és Tarnóczi Jakab is. Az új bemutatóban ismét láthatja a közönség az azóta színművészként végzett Mikecz Estillát, a darab rendezője pedig a legígéretesebb pályakezdő díjjal kitüntetett Tarnóczi Jakab lesz.

Igazán nagy születésnapi ajándék azonban az lenne, ha az új, önálló színházépület építésével kapcsolatos elképzeléseink célt érnének. Ez nagyban segítené a Zenthe Ferenc Színház művészeti munkájának fejlődését és nem utolsósorban még színvonalasabb körülmények között fogadhatnánk a közönségünket.

S hogy miért tartom én ezt fontosnak? A színház mára szinte az egyetlen közösségi esemény, amelyben a nézővel olyasmi esik meg, ami életének más helyszínein jórészt elvesztett: egy-egy előadás hatására átlényegül, a mágia részévé válik, fantáziája új inspirációkhoz jut. Hiszem, hogy a színház lényege nem más, mint az alkotók és a nézők egymásra találása, egymás közti nyílt párbeszéde. A jó színház ugyanis az emberek közötti viszonyokról, az élet értelméről, a szerelemről, az elmúlásról, az erkölcsről, a hazáról szól. Meggyőződéssel vallom, hogy a színművészet maga egy nélkülözhetetlen varázslat, mert amit nyújt, annak mással nem helyettesíthető haszna van. Nagyon örülök, hogy ennek a varázslatnak továbbra is részese lehetek!

Paróczai Csaba

 KARANTÉNBAN A SZÍNHÁZ

IFJÚ TEHETSÉG NAGY SIKERE

LONDONBAN NYERT DÍJAT TARNÓCZI JAKAB RENDEZÉSE

Bizonyára a Tarjáni Városlakó Magazin sok – főként a kultúra, a színházművészet iránt érdeklődő – olvasója számára cseng ismerősen az ifjú rendező neve, most azonban egy nemrégiben kapott újabb rangos, ráadásul külföldi elismerése okán érdemes feleleveníteni az idáig vezető életútját, a Salgótarjánban töltött gyermek- és ifjúéveinek főbb jellemzőit, annál is inkább, mert az itt történtek nélkülözhetetlen előzményei voltak annak, hogy a még mindig bőven harminc év alatti fiatalember elérje az alábbiakban megelevenedő sikereit.

Az 1994-ben született Tarnóczi Jakab már óvodáskorában szívesen szerepelt, de kizárólag otthon: előszeretettel játszott cirkuszosat, a városban megfordult társulatok hatására akkoriban artista akart lenni. Aztán a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alsó tagozatában olyannyira a színjátszás felé fordult a figyelme, hogy saját csoportot szervezett, amellyel kisebb jeleneteket, groteszk történeteket mutattak be alkalmi publikumnak a szünetekben, a napköziben, s aztán szélesebb körben is.

Felsős korukban korábbi osztályfőnökük, Müllerné Lenner Ildikó – aki színjátszó szakkört működtetett – nagymértékben támaszkodott Tarnóczi Jakabra és társaira. Nem véletlen, hogy közülük többen is a városi Impro’ Színpad tagjai lettek.

Első nagyobb bemutatójuk 2008-ban volt: Kamaszkorunk körül címmel interaktív drámajátékot vittek színre. A következő előadásaikkal – a Lear király és a sóval, valamint a Rímbörtönnel – már díjakat is nyertek diákfesztiválokon.

A csoport vezetője, Nagyné Hajdú Györgyi adott először Tarnóczi Jakab kezébe Shakespeare -t, majd a Kaukázusi krétakör kapcsán Brechtet is, és ezáltal akarva-akaratlanul a fajsúlyos irodalom irányába terelte érdeklődését, formázta művészi ízlését. Ráadásul az Impro’-ban nemcsak játszott, hanem korát meghazudtoló ötleteivel segítette a rendezői munkát, a díszlettervezést is.

Mintegy négyesztendőnyi közös munka után Tarnóczi Jakab 2011 decemberében vált ki a csoportból, s 2012 tavaszán csatlakozott

a Zenthe Ferenc Színház közvetlen előzményét jelentő Vertich Színpadstúdióhoz. Ez éppen akkor következett be, amikor a helyi társulat – mintegy megalakulásként – bemutatta a Krisztus születése előtti harmadik és második évszázad egyik jeles római szerzőjének, T. M. Plautusnak A hetvenkedő katona című vígjátékát, s az előadásban az egyik szolga szerepében az akkor már Bolyai gimnazista diák is fellépett, és azon évben az óvodások és kisiskolások Tudor–Vidor bérletében megformálta a szamár figuráját is P. Ensikat A brémai muzsikusok című zenés mesejátékában. Következő lépésként Tarnóczi Jakab rendezőasszisztensként segítette Susán Ferenc rendező munkáját A. Camus Félreértés című drámájának színre vitelében. P. Kerner Edit és Sándor Zoltán előadóművészek, a Zenthe színház tagjai ösztönzésére és instruálásával sikerrel próbálkozott vers- és prózamondással is.

Mindeközben rendületlenül látogatta a pesti színházak – úgymond klasszikus és alternatív – előadásait, de eljutott ilyen céllal Berlinbe, Münchenbe és Stockholmba is. Ugyancsak a pályára való tudatos készülésére utal, hogy a darabok zömét előre elolvasta, és így már kifejezetten a produkciókra tudott koncentrálni.

Tarnóczi Jakab a rendezvényeken, különböző szakmai kurzusokon való részvételével is igyekezett színház közelbe kerülni és ott maradni. Két társával együtt megnyerték a KÖR – azaz a Katona, az Örkény és a Radnóti színházak – által középiskolásoknak meghirdetett színházi vetélkedőt.

FOTÓ: SZOKODI BEA

Az Örkény prózamondóversenyének a Széchényi könyvtárban megrendezett országos döntőjében második lett a névadó író Nápolyi című novellájával és a Rossz álom című egypercesével. 2011-ben és ’12-ben a magyar dráma napja tiszteletére megrendezett vígszínházi jelenetíró pályázaton bemutatták írásait Hegedűs D. Géza egyetemi osztályának növendékei. Tarnóczi Jakab még ugyancsak középiskolásként részt vett a szintén a jeles színművész, rendező fémjelezte nyári egyetemen, s több napot is töltött a Balázs Zoltán vezette Maladype Színház társulatánál Shakespeare Macbethjének egyes jeleneteit tanulmányozva, elemezve.

S – lásd fentebb – asszisztensként már belekóstolt az igazi színházi, nagyszínpadi rendezésbe, az Antigoné azonban – bár sokak számára érthetően meglepetést –Tarnóczi Jakabnak több mint egy nagy lépést, valóságos ugrást jelentett, amikor 2014 tavaszán – megszokottnak aligha nevezhető módon – negyedikes középiskolás korában nem kisebb faladatot kapott a Zenthe színház vezetésétől, mint az i. e. V. században élt és alkotott Szophoklész görög drámaíró Antigoné című, máig világirodalmi szinten emblematikus drámájának színre állítása. S a végzős gimnazista diák – talentumának, szorgalmának köszönhetően – nem is okozott csalódást, tudott élni a bizalommal.

A stáb nemcsak idősebb, de tapasztalt tagjai – köztük Albert Péter, Erdélyi Gábor és Farkas Zoltán – is fegyelmezetten követték a fiatalembert a társadalmi aktualitásokra is reagáló, megannyi új szakmai fogással élő, a darab erkölcsi tanulságait kihangsúlyozó koncepciója megvalósításában.

S ebben közreműködött még egy másik Salgótarjánból elszármazott, akkor még ugyancsak pályakezdő fiatal dramaturg, Horváth Eszter is, akivel úgymond vendégszövegeket (így J. Anouilh francia írótól, Klaus Mann Mephistójából és a Bibliából) is felhasználtak mondandójuk, a mindenkori zsarnokság elleni fellépés felerősítéséhez.

TARNÓCZI JAKAB

Az ifjú rendező a díszlettervező szerepét is felvállalta: teljes mélységében bejátszatta a színpadot, nagy szerepet szánt a fény és árnyék viszonyoknak, földdel – pontosabban tőzeggel – boríttatta be a játékteret, szimbolizálva, hogy azzá leszünk, amelyből vétettünk. S innentől kezdve már nem volt megállás, szinte szárnyalt Tarnóczi Jakab karrierje. Ennek nagyon fontos elemeként 2014 nyarán úgymond első nekifutásra abszolválta a színművészeti egyetemre való felvételt, és Ascher Tamás osztályfőnöksége mellett – a város ösztöndíjasaként – 2019-ben kapott rendezői diplomát.

A felsőfokú tanulmányokkal összefüggő feladatok mellett folyatódott a Zenthe színházzal való együttműködése is. 2016 decemberében az ő rendezésében került színre V. P. Katajev – Magyarországon először 1972ben, a Vígszínházban bemutatott – A kör négyszögesítése című darabja. Az előadás formailag és tartalmilag is újszerűnek, mondhatni eredetinek mutatkozott. Egyrészt a kamaraszínházi móddal, a szintén fiatal, képzőművészeti egyetemet végzett Dabóczi Noémi által kreatívan megtervezett és megépített díszlettel, egy élére állított kockával, illetve lépcsőrendszerrel, de mindenekelőtt a feldolgozás – az egykori szovjet korszakot mai szemmel sajátos módon értelmező, karikírozó – szellemiségével, amelyet a rendező többségében azonos korú – köztük a szintén salgótarjáni gyökerű Mikecz Estillával – pályatársaival abszolvált. A következő kihívást 2018 júniusában itt, a szülővárosban egy német darab jelentette, amelynek már volt előélete a színházművészeti egyetemen való tanulmányok során. Ugyanis Tarnóczi Jakab az Ódry Színpadon bemutatott vizsgarendezése keretében H. von Kleist XVIII–XIX. századi mélyen gondolkodó német drámaíró A Schroffenstein család című darabját vitte színre. E számára kedvelt szerző 1808-ban írott, Az eltört korsó című – több mint – vígjátékát ajánlotta a Zenthe színház figyelmébe, amely zöld utat adott a produkciónak. S ez jó döntésnek bizonyult minden érintett részéről, merthogy – mint a megyei napilaplap

hasábjain jómagam jellemeztem – ezzel az időtlen erkölcsi motivációkra, tanulságokra alapozó előadással egy csipetnyi művészszínház született az alapvetően népszínházi karakterű teátrumban.

A rendező remek stábot vonultatott fel: a dramaturg az ugyancsak egyetemista Varga Zsófia, a jelmeztervező Mikes Anna volt, a puritán, dobozszerű zárt teret formázó díszletet újra Dabóczi Noémi tervezte, a színészek között – mások mellett – Bozó Andrea és Kaszás Gergő Jászai Mari-díjas színművész is mozgósíttatott. Ismét kapott szerepet Mikecz Estilla is. Ugyancsak emlékezetesre sikeredett Tarnóczi Jakab újabb – eleddig utolsó – tarjáni rendezése. 2019 szeptemberében állította a Zenthe színpadára W. Shakespeare világhírű drámáinak egyikét, a Vízkereszt, vagy amit akartok címűt.

Csakhogy fiatal alkotótársával, Kukk Zsófia dramaturggal úgy döntöttek, hogy különle-

ges, a sztereotípiákkal bátran szembe menő interpretálásuk első jeleként Amit akartok címmel viszik színre – és mint bebizonyosodott: sikerre – az ismert darabot. Ugyanis a Színházi Kritikusok Céhe – tehát szakemberekből álló grémium – az előadás rendezőjét a legígéretesebb pályakezdő díjjal ismerte el. S ilyen előzmények után következett el az ez év eleji Londonból érkezett jó hír, amely szerint a brit fővárosban a független színházi előadásokat felsorakoztató és jutalmazó 2021-es Offies Awards-gálán Voila OffFest-díjban részesült a k2 Színház Búcsúkoncert című, Tarnóczi Jakab rendezte produkciója.

E fiatal, ambiciózus társulat tavalyi felkérése nyomán valamilyen zenés darabbal akart számukra valami pluszt nyújtani. Ebbéli törekvésében segített Mozart Requiemje, amelyet újra hallgatva bizonyos tételek köré egy új világot lehetett alkotni.

Olyat, amelyben már elfogytak a szavak és vagy teljesen csend van, vagy a zeneszerző motívumai csendülnek fel egy zongorán és öt színész hangján. A világvégi abszurd hangulatot – amelyben a szereplők gyakorlatilag saját halotti torukat élik – manapság még erőteljesebbé tette, teszi a pandémia okozta sokrétűen sajátos élmény. Ebből az előadásból készült filmváltozat versenyzett és nyert díjat a londoni fesztiválon. Bár Tarnóczi Jakab – akit az eddigi pályaképe igencsak szép karrierrel kecsegtet, 2020. szeptember óta a Katona József Színház rendezője, – s alkalmasint más fővárosi és egyéb színházakban is számítanak rá –, a Zenthe társulatával való együttgondolkodás, együttműködés lehetőségét természetesen nem adja fel, és reméli, hogy még többször adódik lehetősége a nógrádi megyeszékhely színházkultúrájának fejlesztéséhez a maga módján hozzájárulnia.

Csongrády Béla

 PILLANATKÉP AZ ELTÖRT KORSÓ CÍMŰ DARABBÓL

FOTÓ: KOMKA PÉTER

BÚCSÚKONCERT – KÉP AZ ELŐADÁSBÓL

NÁLUNK IS GONDOLKODÓ EMBEREK ÉLNEK

MADÁCH-DÍJAS A BALASSI BÁLINT ASZTALTÁRSASÁG

Krisztusi korba lépett a salgótarjáni alkotók, írók, költők, képzőművészek Balassi Bálint Asztaltársasága, amely idén – szűkebb hazánk életében végzett kiemelkedő kulturális és művészeti munkájáért – elnyerte Nógrád megye tekintélyes Madách Imre-díját. Az elismert kulturális, művészeti, lokálpatrióta alkotóközösség történetéről, munkájáról, sikereiről, közelebbi és távolabbi terveiről Orbán György Jánossal, a BBA elnökével beszélgettünk.

borús időkre eső megszűnésének időpontját sem ismerjük pontosan. A Balassi Bálint Könyvtár azóta is a székhelyünk. Az első vezetést Bódi Ildikó elnök, Kovácsné Maruzs Éva titkár és jómagam mint elnökhelyettes vállaltuk.

 Hogyan zajlott az asztaltársasági élet?

– A kilencvenes évek első fele nagy lelkesedéssel, sok-sok vitával és eredménnyel zajlott. Az elnökünk és titkárunk elkötelezte magát a tudományos-fantasztikus irodalom iránt, és idecsalogatták az Országos Sci-fi Találkozókat mintegy öt éven keresztül, az esemény súlya miatt erre jelentős anyagi támogatást kaptunk a város vezetésétől. (Ma összesen nem kapunk ennyi támogatást az egyéb pályázatokkal együtt sem.)

Nem csak vendéglátásra, de irodalmi és képzőművészeti pályázat kiírására is futotta belőle. 1992 őszén jelent meg az Asztaltársasági Füzetek első száma, helyi alkotók munkáival. Időszakosan követték ezt a többiek, közöttük volt olyan, amelyet a sci-fi találkozónak szenteltünk. Ennek én vállaltam el a szerkesztését.

 Mikor, hogyan lett Orbán György János az asztaltársaság elnöke?

 Noha különböző időszerűségek kapcsán lapunk hasábjain is többször írtunk az alkotóközösségről, vegyük úgy, hogy az új olvasónak minden hír új: mikor, hogyan indult a Balassi Bálint Asztaltársaság története?

– Az egyesület születését célzó első invitáló levél 1988. december elején kelt; ehhez a dátumhoz kötjük a Balassi Bálint Asztaltársaság létrejöttét. Erre a fórumra azért volt igény, mert a napi munkájuk mellett alkotói feladatokat is vállaló – jelentős számban értelmiségi, de a kenyerüket sokszor kétkezi szak- és betanított munkával kereső – salgótarjániak is folyamatosan kutatták a megnyilvánulás, bemutatkozás, továbbképzés lehetőségeit. Csakhogy a kilencvenes évek elején hirtelen szűntek meg az addig ipari üzemek által támogatott képzőművészszakkörök, a városi nyomda és a művelődési házak szervezte klubok, irodalmi összejövetelek. Láthatóvá vált az akkori Palócföld nehéz helyzete, és azokban az években – vagy kicsivel korábban – veszítettünk el több olyan kiemelkedő helyi művészt, mint Szujó Zoltán, Hibó Tamás, Hegedűs Morgan, Szabó Gáspár, Iványi Ödön, akik szakmai kapcsolatot jelenthettek a minőségi munkára törekvő alkotók számára. Másrészt a rendszerváltás előtti években a komoly sikereket elérő – bár megyei–városi tá-

mogatást is élvező – Nógrád táncegyüttes és Dűvő zenekar működése is sarkallta a többi művelődési területen tevékenykedő embereket az eredményesebb utak felé. Engem legalábbis feltétlenül, hiszen abban az időszakban kénytelen voltam megválni az ottani kedves feladataimtól, az eredeti elképzeléseim és magánéletem évtizedek alatt felépített kiegyensúlyozottságát komolyan veszélyeztető profibb zenészi pálya terheitől. Nyilvánvaló volt számomra egy ilyen csoport vonzása.

 Az új – vagy mondhatjuk: régi-új – alkotóközösség gyorsan felhívta magára a figyelmet.

– Nagyon hamar, 1989 első felében megszületett az egyesület első kiadványa, a Széllyel tündökleni, amely a verselők kis antológiájaként látott napvilágot, majd egy nagy vitát eredményező újságcikk következtében közel egyéves várakozás keletkezett. Jómagam 1990-ben léptem be a közösségbe egyik barátom második hívására. Végül összefogva az akkor felépült új városi-megyei könyvtár vezetésével, id. Kojnok Nándor igazgató szakértelme által vezérelve, az új civil törvénykezéssel összhangban, 1991-ben bejegyeztetett a cégbíróságon a Balassi Bálint Asztaltársaság. Ez azért is volt jelentős esemény, mert az elődnek tekintett 1936-os Balassa Társaság annak idején nem jegyeztette be magát, így a há-

– 1990 szeptembere óta rendezzük a könyvtárban az éves képzőművészeti kiállításainkat, amelynek egyik következménye volt, hogy Kicsiny Miklós tagunk javaslatára a Balassi Bálint Könyvtár 1997-ben létrehozta az emeletén az addig is jól működő kiállítóhely felújításával a Bóna Kovács Károly Galériát. Persze, ezek más idők voltak, a központi intézményekben még akadtak tartalékok mecenatúrára, amelyek sajnos a kilencvenes évek végére elfogytak. Érzékelve a támogatottság hiányát és az egyesületen belüli viták szaporodását a kitüntetett műfaj és a többi irodalmi és képzőművészeti irányultságok között, Bódi Ildikóék létrehozták az Avana sci-fi egyesületet, és 1998 második felében jelezték: inkább saját érdeklődési területükön maradnának, és nem kívánják a többség munkáját ezzel befolyásolni, lemondanak a vezetésről. Laza kapcsolatunk továbbra is baráti, ha jól tudom, azóta is részt vesznek az országos találkozókat követő munkákban. Vannak közöttük, akikkel közelebbi barátságba kerültem általuk. Társaim engem bíztak meg az elnöki feladatok további ellátásával, amit, ha nehezen is, elvállaltam. Éppen akkor végeztem a Pécsi Egyetem HR-szakán, és úgy gondoltam, talán tudom valamilyen hasznát venni az ottani ismereteknek.

 Az azóta eltelt lassan negyedszázadban melyek voltak az asztaltársaság történetének legfontosabb állomásai? Milyen főbb kiadványok, kiállítások, események történtek a közösség életében?

– Legelső feladatom az egyesület működését a friss civil törvénnyel, szabályokkal összhangba hozni, s a bővülő adminisztrációt elviselhetőbb rendszerbe foglalni, amely elsősorban közösségen kívüli, otthoni fejtörést okozott. Kellemes meglepetés volt, hogy első alapszabályunk nagyon időállónak bizonyult, átgondoltan igazodik

 A BALASSI BÁLINT ASZTALTÁRSASÁG EGYIK KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJÁN

a harminchatos elődök céljaihoz, és formai változásokon kívül nem kellett hozzányúlni. Az Asztaltársasági Füzetekből eredetileg évi négy számot terveztünk, de három év alatt a pénz is és a lendület is elfogyott, 1998-ban már csak egy „összevont” számmal tudtunk megjelenni, pedig a nyomdaköltség tizede sem volt a mainak. Újabb szám 2002-ben, majd 2014-ben jelenhetett meg. A közös kiadvány szerkesztése helyett előtérbe kerültek az egyéni kötetek igényei. Ennek következtében összejöveteleinket elsősorban műhelynapjainknak szenteltük, nem egyszer kiscsoportokban. Így jelentek meg sorban Marschalkó Zsolt kötetei magánerőből, amelyek tervezésével engem bízott meg, mindjárt a Kaméleonidász c. kötetével kezdve. Ennek a könyvek az országos pályázatot nyert színdarab, a Füzetekben folytatásokban bemutatott mű és az Újpesti Színház 1995-ös bemutatója többek között Papadimitriu Athinával, Sztárek Andreával is előzménye volt. Azonban a többiek sem tétlenkedtek, vagy önállóan, vagy az egyesületen belüli kapcsolatokra építve pl. Handó Péter, Etesi Deák László, Paróczai Csaba, Dukay Nagy Ádám verseskötetei, Kupcsulik Ágnes, Zsibói Gergely, Kis Simon Miklós munkái kerültek nyomdába. A köteteket döntő részben képzőművészeink tervezték, illusztrálták. Rajtam kívül Losonczy Ildikó, Gedeon Hajnalka, Cene gál István, Karácsony Attila, Kalocsai Enikő. Képzőművészeink igen nagy munkát végezetek nem csak alkotásban, de szervezésekben is, ugyanis a város és a megye iskolagalériái nagy számban kérték fel őket

csoportos és önálló kiállításokra, vagy éppen megnyitók megtartására, zsűrizésekre. Az egyik közös bátonyterenyei gimnáziumi kiállítás alkalmából jött az ötlet, hogy mivel a sok kiállításon nem tud mindenki részt venni, kisebb csoportok (mint a nyomtatványok létrejötténél) eredményesebbek lehetnek az érdeklődés, témakör, pályaelképzelés stb. szempontjaira építve produktumokat létrehozni, megjelenni a nyilvánosság előtt.

 S ez így is történt! – Igen, így jött létre 2010 februárjában a StArt 20:10 Műhely, amely a következő években ismertebb galériákban is meg tudott jelenni Budapesten, Miskolcon, Pécsett. Ezeknek a bemutatóknak az angliai tanulmányaiból hazatért Birkás Babett textiltervező, festőművész volt a fő motorja. Nagyon fontosnak tartom az alkotók egyéni pályájának támogatását. A StArt 20:10 Műhely nem csak tagságot vállaló alkotók csatlakozási pontja, hanem már elismert szakmai pályafutást is felmutató, képzettebb művészek részvételével adhat ösztönzést alkotóink számára. Az ő emberi hozzáállásukra mindig is szükség volt és lesz. Gondoljunk csak Czinke Ferenc, Hibó Tamás, Iványi Ödön, Földi Péter képző szakköreire és tehetségeket kutató-támogató, önzetlen munkájára! A Pál Józsefhez,a Palócföld egykori főszerkesztőjéhez fűződő gyümölcsöző kapcsolatunk emlékére, 2012-ben Handó Péter az író, költő, publicista nevével összetoborzott egy azóta is jól működő irodalmi csoportot. Ők műhelynapjaink legaktívabb résztvevői. Már az ezredforduló idején több kapcsolat alakult ki például a pestszentlőrinci Rózsa Művelődési Ház egyesületével, a balassagyarmati Komjáthy Társasággal, vagy a losonci Kármán József Körrel, akik hasonló gondokkal küzdöttek, míg egyáltalán működőképesek voltak. Ők részben viszonyítási alapot is jelentettek számunkra, és nagy segítséget nyújtottak munkánk szélesebb körű bemutatására. Az ilyen munkák nélkül elpocsékolódnának a helyi tehetségeink, akik segíthetnének emberibb jövőnk építésében.

 Az asztaltársaság tevékenysége nem szűkült be szűkebb hazánk területére, időről időre megmutatkoztak országos és nemzetközi fórumokon is. Tudatos törekvés, hogy sokfelé bemutatkozzanak?

– Igen, ezért is fontosak számunkra Gelencsér János, Király Mandi, Kun Péter nemzetközi sikerei, Gedeon Hajnalka, Losonczy Ildikó, Botos Zoltán, Antal József és jómagam bezsűrizése országos pályázatokra, mint ahogyan Losonczy Ildikó és Király Mandi képzőművész körei, vagy évente öt-hat alkotónk részvétele hazai és nemzetközi művésztelepeken, és más körökkel épített jó kapcsolatok. Ez utóbbi egyik frissebb eredménye a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületével tervezett együttműködésünk is. Lehetetlen leírni azt a sokrétű és minden aktív tagunkat érintő munkát, fontos információt, ami lakóhelyünk országosan is kiemelkedő alkotói-kulturális jó hírét táplálja. Feltehetően

erre is felfigyeltek a határon túli magyar alkotók 2017-ben, részben Handó Péter irodalmi, közösségszervező és kiemelkedő művészeink, irodalmáraink munkáit kutató tevékenységén keresztül, amikor megkerestek bennünket közös kiállítások szervezése szándékával. Ennek lett eredménye a Parola kiállítások Salgótarjánban, Pozsonyban, Révkomáromban 2018-ban, 2020-ban, vagy a nagyoroszi Spangár András Körrel fenntartott laza kapcsolat és egy rakás meghívás Nógrád megyén kívülre. Másrészt az egyéni érvényesülések is természetszerűen folytatódnak egyre komolyabb kiállítóhelyeken és könyvbemutatókon.

 Mutassuk be az asztaltársaság jelenlegi életét!

– Kicsit visszább kezdeném. 2012 óta újabb közös kiadványaink jelentek meg, s Handó Péter és az idén József Attila-díjat kapott Madár János költőink ténykedése nyomán már a Magyar Írószövetség is felfigyelt alkotóinkra. Elsőként az akkor már négy éve eltávozott Marschalkó Zsolt ötletét fejezték be költőink, amikor Földi Péter rajzaihoz készítettek szonetteket. Erre lett kíváncsi Turczi István költő a szövetség költészeti szakosztályában 2012-ben. Jelenleg 25–30 aktív tagunk van. Azért ilyen pontatlan a számuk, mert komoly döntéseknél a tagdíjbefizetések alapján tudunk határozatokat hozni demokratikus módon. Van, aki belép ebbe a körbe, s vannak, akik csak időnként fordítanak figyelmet ránk, viszont néha-néha fontos közösségi munkát végeznek ők is. Teljes mértékben tiszteletben tartjuk az egyéni szándékokat, és a közösség iránti megnyilvánulásokat próbáljuk emberi módon összehozni.

 Hogyan fogadták a Madách-díjat? Meglepődtetek? Számítottatok rá? Mire ösztönzi ez az alkotóközösséget?

– A Madách-díj igencsak meglepett minket, annak ellenére, hogy néhány éve már mondogatják kívülállók, jó az, amit csinálunk, sokan már számítanak is ránk, ez elismerésre méltó. Úgy hiszem, nem ezért végzi egyetlen alkotó ember sem a vállalt önkéntes feladatát, hiszen elsősorban a kíváncsiság, a tenni akarás és a közösség felé áradó jó szándék hajtja, és hozzáteszem, nem kevés lokálpatriotizmus is. Azzal is tisztában vagyunk, hogy adott korok értékelései más és más jelentőséggel bírnak. Ez, szerintem valamennyi teremteni képes alkotó emberrel így lehet. Mindazonáltal nagyon örülünk ennek a megbecsülésnek, igen nagy megtiszteltetésnek tartjuk. Bár a járvány miatt még nem kaptuk meg a tárgyi attribútumokat, mindenképpen visszaigazolása jelentőségünknek, biztatás tevékenységünk folytatására. Meg fogjuk ünnepelni, mihelyst lehet.

 Legfrissebb aktualitás a legújabb Asztaltársasági Füzetek. Mutassuk már be ezt egy kicsit!

– 2014 óta a pályázati támogatások segítségével újra megjelentünk Asztaltársasági Füzeteinkkel, de egyelőre csak évi egy kiadványt tervezünk. Részben a pályázaton nyert

 KERTI ÖSSZEJÖVETEL 2020-BAN

anyagi támogatás elszámolási időrendje, illetve az alkotások beérkezése és szerkesztési körülmények miatt, immár harmadik alkalommal csúszunk át az éves kiadványunk megjelentetésével a következő év január hónapjára. Tavaly is így volt, s az idén is, a 22. számmal. Azt gondolom, nem baj, mivel a legfrissebb munkák kapnak szerepet benne kicsit antológiaszerűen, de még inkább áttekintő, bemutató jelleggel az egyéni irodalmi és képzőművészeti alkotásokból. Most sikerült az őszi képzőművészeti közös tárlatunkból színes mellékletet összeállítani, s szeretnénk ezt folytatni a jövőben is. Furcsa, talán nem véletlen módon a benne szereplő írások természetszerűen reagálnak napjaink gazdasági és morális problémáira az itt élők szemszögéből. Mivel igen sokféle képzettségű és felkészültségű alkotónk van, ez az írások stílusában tükröződik. De ismétlem, itt élő emberekről, az itt lévők kultúrájának összetettségéről van szó.

 Milyen terveket szövögetnek a közeljövőre, ha – amint mondják – nyárig, nyár végéig sikerül kikeveredni ebből a siralmas járványhelyzetből? – Szűkebb tevékenységi körünk továbbra is az irodalom és a képzőművészet egyéni és helyi közösségi megjelentetésére összpontosít. A pandémia a mi kötöttebb tény-

kedéseinket is alaposan átírta, s ugyanúgy keressük az új lehetőségeket kapcsolataink működtetésére, mint más csoportok, intézmények vagy gazdasági szervezetek. Készülünk a könnyítések időszakára, s töretlenül vannak terveink további kiadványokra, közös munkákra időszakos alkotóközösségekben is. Próbálgatjuk az online technikát hasz-

nálni, de nagyon várjuk a közvetlen térbeli kapcsolatot, már csak azért is, mert többnyire szuperérzékeny emberekről van szó, akiknek legalább olyan fontos a szakmailag rokon gondolkodású társak minden érzékszervvel felfogható rezdülése, mint a témáikat adó nagyvilágra történő koncentrálás.

Balás Róbert

A képzőművészet iránti kapcsolódásom születésem óta kódolt volt bennem, talán. mert az óvoda a Kner Nyomda mellett volt Gyomán, és gyakran játszhattunk a nyomáshiba miatt kidobott, Kozma Lajos tervezte nyomatokkal. Szüleimmel némileg ellenkezve, a szegedi művészeti gimnáziumba jelentkeztem középiskolába, ahol grafika szakon érettségiztem.

Osztálytársaimmal és grafikatanárnőnk vezetésével megalapítottuk a Bartók Béla Grafikai Kört, amely, ha jól tudom, ma is működik. Ez akkor különlegesnek számított, hiszen Szalai Ferenc festő-, Kopasz Márta grafikus-, Tóth Sándor szobrászművész és még jó sokan voltak tanáraim, ám Képzőművészeti Főiskoláról anyagi helyzetünkből adódóan nem is álmodhattam. Gyulára szerződtem, hogy komoly ösztöndíjjal végezhessem el az akkor nagyon népszerű Kirakatrendező- és Dekoratőrképző Iskolát. Azonnal beépültem a helyi képzőművészszakkörökbe, Koszta Rozália festőművész tanítványának, illetve közösen béreltünk műtermet a tavaly elhunyt Székelyhídi Attila festőművésszel. Mintegy négy év alatt rengeteg kiállítást, boltbelsőt, kirakatot rendeztem, tervezhettem reklámfalat, süteményes tasakot, kocsmai bútorzatot.

Az elmúlt években visszajártam a tavaly 50., jubileumi évfordulóját ünneplő Gyulai Művésztelepre. Alapító tagja voltam a Békés Bandának, akikkel Budapestre jártunk Halmos Bélához, Sebő Ferenchez, ifj. Csoóri Sanyihoz népzenét tanulni. Első fesztiválos külföldi útjaim is velük zajlott a nagyvilágban. 1979-ben kerültem Salgótarjánba, s itt mindjárt Iványi Ödön és Földi Péter rajzszakkörében kötöttem ki. Még egy hónapja sem éltem itt, amikor Szabó Gáspárral és Oszvald Gyurival létrehoztuk a Dűvőt. Hrúz Dénessel 1981-ben jöttünk össze szerencsére. Egy másik szenvedélyem a film volt, de csak nyolcévnyi filmforgalmazói tevékenységre futotta a Nógrád Megyei Moziüzemi Vállalatnál, viszont együttműködhettem grafikusként a nyomdájával. Még 1985-ben elvégeztem az Egri Tanárképző Főiskolát rajz–földrajz szakon, mintha éreztem volna a jövőt. Jöttek a változások, munkahelyet kellett változtatni, s attól kezdve tanítok mind a mai napig (igaz, öt éve csak mint óraadó). A néprajz és a népzene sokáig kísért, 1994-től 1998-ig Budapestre jártam fát faragni, majd hét évig tanítottam is ott. Majdnem ezzel párhuzamosan a Pécsi Egyetem HR-szakára is beiratkoztam, mivel érdekeltek az akkor újnak számító me-

nedzsment felfogás közgazdasági vonzatai. Elég jó eredménnyel végeztem 1999-ben. Tanulási kedvem újból elragadott, amikor bevezették az általános iskolai médiaoktatást. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem MoMé-szaka filmes ismereteimet bővítette nagy kedvemre. Tulajdonképp minden szakterületet össze tudtam valahogy kapcsolni, és valamennyi megszerzett szakmai ismeretem és képességeim használatát szerettem volna folytatni tovább. Persze, ez nem lehetséges, hacsak nem alkotói munka motivációjaként. Manapság a rajzolás, festés adja ismét a kapaszkodót a világhoz. Természetesen a sajátunkon kívül készülök közös megyei és országos kiállításokra, tagja vagyok a Gyulai, a Jáki Művésztelepeknek, meghívottja a Karancskesziben bontakozó, idén már harmadik Művésztelepnek.

Tavaly Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata is vendégül látott negyedmagammal Cereden egy-egy alkotás erejéig, ami a jelzett tervek szerint folyamatosan alakul majd. S próbálom a Balassi Bálint Asztatársaság ügyeit működésben tartani alkotó barátaimmal együtt. Egészség kell hozzá és közös akarat.

A világ kerek egésznek tűnik, csak mi vagyunk nagyon kicsik benne, és soha nem tudunk róla eleget. Ma már úgy gondolkodom a kissé kalandosnak tűnő eddigi életutamról, jelenleg egy-egy rajz, festmény témájának újra és újra gondolása, technikai megvalósításai visznek közelebb ennek megértéséhez, de legalábbis értelmezéséhez.

 BALRÓL: BOTOS ZOLTÁN, BALÁZS ALFRÉD, MADÁR JÁNOS, ZSIBÓI GERGELY

SEBŐ, HALMOS, CSOÓRI A MESTERE

 ORBÁN GYÖRGY

TEGYÜK JOBBÁ A VÖLGYVÁROST!

NEM ADJÁK FEL A REMÉNYT A TEHETSÉGES FIATALOK

Bizonyára sokan emlékeznek még a Sakkozzuk ki! csapat várost kifestő akciósorozatára, vagy a DemoLab-os fiatalokra, akik újra kivilágították a 20 éve bezárt Karancs Szállót, emlékezetes pillanatokat szerezve ezzel minden korosztálynak. Nos, a sokszor és sok helyen leírt város új generációja nem adja föl a reményt, ismét megpróbálja bebizonyítani, hogy igenis élhető ez a hely, és ők, a maguk tehetségéből mindent meg is tesznek ezért. A völgyvárosi fiatalok csoportjának tagjaival beszélgettünk. Mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom őket.

 Kikben és mikor fogalmazódott meg először ennek a komplex projektnek a létrehozása?

– Alapvetően már négy éve létezik a Tarján Rádió, Kisbali Bence kezdeményezéseként és irányításával, amelynek szlogenje mindig is az volt, hogy „A völgyváros rádiója” Korábban mi mint csapat, együtt csináltuk több programot, mint például a Karancs Fiesztát, vagy egy Actionbound kalandjátékot a belvárosban, és egyszer, pont egy ilyen projektmegbeszélés után kimentünk a főtéri vasútállomáson található két kiállított vonat mellé beszélgetni, mert találtunk egy QR-kódot a Karancson, amely valószínűleg egy másik hasonló kalandpálya része lehetett korábban, és odavezetett minket. Ez pontosan 2020. június 19-én volt, és akkor gondolkodtunk el rajta, hogy ebből a völgyváros témából milyen menő dolgot lehetne kihozni. Felvázoltunk néhány ötletet, majd terveztünk, felkészültünk, lefejlesztettük, megdizájnoltuk, és végül október 15-én, 18 órakor elindult az oldal, a weblapunk. A többi pedig már történelem… Hiszen azóta már három salgótarjánnyi emberhez jutottak el az ötleteink és gondolataink.

 Szeretném, ha most a törzstagok röviden bemutatkoznának!

Alb Levente: – Jelenleg a Bolyai János Gimnáziumban tanulok. Kiskorom óta szeretek a számítógépekkel foglalkozni, a programozás világába mélyebben egy szakkör keretében csöppentem bele, ahol nagyon megtetszett, és azóta is tart. Többször részt vettem ilyen témájú táborban is, a völgyvárosi csapatban is elsősorban a technikai résszel foglalkozom. Szabadidőmben szívesen sportolok, kedvenc sportágaim a tenisz és a tájékozódási futás, sok időt töltök a szabadban, amihez aligha lehet jobb környéket elképzelni, mint ami a völgyvárost veszi körül.

Braun Gábor: – Mindig is olyan dolgokkal foglalkoztam, amit mások nem mertek csinálni. Ez vitt arra, hogy nagyon fiatalon elektronikával, számítógépekkel kezdjek foglalkozni, és ez visz előre minden nap a szakmámban is. Egyszer megkérdeztek, hogy egy elég öszszetett számítógépes interaktív hangszert össze tudnának-e állítani a Madách gimisek. Mivel a feladat közel lehetetlennek tűnt, ezért egyből elvállaltam, és nem csalódtam: ismét kiderült, hogy manapság is mindenre képesek az ifjak! Egyetlen dolog kell ehhez: lehetőséget teremteni, és bízni bennük. Azóta persze már sok-sok nyári tábor és sok év hasonló tapasztalatom bizonyítja, hogy ez nem egyszeri eset: tényleg elképesztő dolgokra képesek. A völgyváros projekt is ilyen: az ifjak elhatározásából, saját maguk tudását bővítve, a lehetőségeik határait minden nap újraírva jött létre egy brand, egy rádió, egy médiacsatorna és megannyi más kezdeményezés. Nekem már csak egy feladatom van völgyvárosban: bízni bennük.

Dér Leonóra: – Több éven keresztül Budapesten éltem, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan alkalom volt, amikor nem sikerült hazautaznom legalább a hétvégére, hogy a családdal, a barátokkal is időt tudjak tölteni ebben a gyönyörű környezetben. A világjárvány óta viszont szinte minden időmet itthon töltöm, és úgy gondoltuk, hogy ha már a világ ilyen szerencsétlen helyzetbe került, akkor mi megpróbálunk valami jót kihozni ebből, így létrehoztuk a Völgyvárost. Szerencsésnek érzem, hogy a csapatban mindenki picit más területhez ért igazán, így jól kiegészítjük egymást, hogy a

AZ ELSŐ WEBKAMERA FÖLSZERELÉSE

FOTÓ: DÉR LEONÓRA

Kisbali Bence: – Jelenleg szabadúszó vagyok, 2020-ban befejeztem középiskolai tanulmányaim a Madách Imre Gimnáziumban. Most a Budapesti Gazdasági Egyetem passzív hallgatója vagyok. Négy éve indítottam el a hobbi rádiómat, ennek köszönhetően rengeteg embert megismertem, ami mindig újabb és újabb ajtókat nyitott meg számomra. Az utóbbi időszakban dolgoztam a városi tévénél, illetve részese vagyok egy fiatalokból álló országos rádiós projektnek is. Szeretem a média minden ágát, szeretek fotózni, sportolni, túrázni, a szabadban lenni. Nagyon örülök, hogy megismertem a Völgyváros csapatot, amelyet színes egyéniségek alkotnak. Egy szuper baráti társaság alakult ki, akikkel élmény minden pillanat, legyen szó szórakozásról vagy kőkemény munkáról. A közösségben a szerepem háttérmunka, a kreatív ötletelés, videók készítése és a projektek észben tartása.

 Mi hatott leginkább ösztönzően erre a közösségre?

– Úgy gondoljuk, hogy a világból kapott és szerezhető inspiráció mind közrejátszik abban, hogy mit is szeretnénk megvalósítani. Rengeteg példás projekt van, amelyet akár itt helyben is érdemes megvalósítani, átalakítva a tarjáni viszonyokra, figyelembe véve a helyi adottságokat, mértékeket. Bárkinek lehet nagyon jó ötlete, amit a csapattal tovább gondolunk, megrágunk, megtervezünk, kiszámolunk, és megpróbáljuk kivitelezni. Persze, előfordul olyan, hogy nem kapunk rá engedélyt (mint legutóbb a Pécskő út 12. társasházban a komposztálás bevezetésére), vagy nagyon elhúzódik, illetve nem fér bele a költségkeretünkbe, de ezek sem adnak okot arra, hogy elkeseredjünk, és abbahagyjuk a dolgot, hanem még inkább sarkallnak arra, hogy van itt mit tenni, és csinálni kell, aztán biztos, hogy kijön belőle valami jó is.

 Hogyan fogalmaznák meg a filozófiájukat?

– Egy fiatalokból álló, politikai párthoz nem tartozó csapat, akik imádják Salgótarjánt és környékét, számos lehetőséget látnak benne, és saját erejükből, kisebb-nagyobb előrelepésekkel próbálják ezeket kiaknázni a közösség érdekében.

 Melyek voltak eddig a legfontosabb célkitűzések, és ezek közül mi valósult meg?

– Van egy hosszú listánk, amit még az indulás környékén kezdtünk el írni, és azóta is folyamatosan bővítjük újabb és újabb ötletekkel. Van benne néhány vad ötlet, ezt aláírjuk, de amíg meg sem próbáljuk megcsinálni, addig nem derül ki.

• Szólítsuk meg a völgyvároslakókat! Egyik fő tevékenységünk, hogy videókat forgatunk, cikkeket írunk, podcastokat készítünk stb. Ezekkel a tartalmakkal szeretnénk megszólítani a helyieket, felhívni a figyelmüket a különböző érdekességekre, lehetőségekre. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy produkcióinkkal főként a fiatalabb korosztályt próbáljuk meg elérni. Ezek az anyagaink a volgyvaros.hu oldalon, valamint a Völgyváros Facebook-oldalán jelennek meg rendszeresen.

alapján elmondhatjuk, hogy már most is nagyon sok emberhez sikerült eljutniuk.

• Programok Különböző események kapcsán mi is próbálunk valamivel kedveskedni. Ez persze a vírusos időszakban nem ment olyan könnyedén. A legutóbbi karácsonykor reméltük, hogy egy online faállításával áthidalhatjuk a távolságokat, és egy picit sikerül összehozni az embereket! Az ünnep időszakában a résztvevők bármikor, bárhonnan elérve együtt díszíthették fel a völgyváros online karácsonyfáját azzal, hogy üzentek a szeretteiknek. Húsvétkor pedig egy érintésmentes, interaktív tojáskereső játékunk a város hét pontján keresztül kalauzolta a lelkes családokat. Salgótarján belvárosában, a hétállomásos játék során a Nyuszi, egy űrhajós, egy festő macskája, Széchenyi pelikánja, egy beszélő varázsszökőkút és persze az Első Polgármester tanácsai segítették a lelkes résztvevőket. A keresés végén a csapatunk által kézzel készített, egyesével elnevezett kiskakasok várták a megfejtőket. Ezeken kívül még további eseményeket is szeretnénk tervezni, ahogy a vírushelyzet majd engedi.

Virágos Gergő: – Most épp életem „legfüggetlenebb” hónapjait élem. Az iskolai kötelezettségek már és még nem kötnek, így végre azzal foglalkozom, amit a legjobban szeretek: futok és biciklizem, kürtözöm, olvasok, beszélgetek. Mindig is érdekelt, hogyan tudnám valamivel én is jobbá tenni a helyet, ahol élek, ezért sokat foglalkoztam városunk múltjával és jelenével. Mivel viszont a jövője is izgat, ezért csatlakoztam a Völgyváros csapathoz. (A törzstagok közé tartozik még Gál Attila és Pozsik Gábor.)

• Webkamerák telepítése, hogy a város szépségét bárki bármikor csodálhassa Amikor a garzonban forgattunk, feljutottuk a tetőre is, és gyönyörű panoráma tárult elénk. Ekkor határoztuk el, hogy ide kell egy webkamera! Aztán december 11-én „Gerzson”, az első kamera elkezdte közvetíteni a lenyűgöző környezetben fekvő völgyváros északi „felét”. Azóta telepítettünk kamerát az Eperjestelepre, „Eperkét”, illetve április 22-én a közönség kívánalmának is eleget téve a garzonról déli irányba néző kamerát is, „Gerdát”. A számok

• #megvitatjuk Kéthetente egy kétórás, beszélgetős élő műsorral jelentkezünk a Tarján Rádión és a Völgyváros Facebook-oldalán, amelyben olyan témákról társalgunk, amellyel Salgótarján és a környék még szebb, még élhetőbb hely lesz reményeink szerint. A témáink között szerepelt már a közlekedés, az oktatás, közösségi kertek létrehozása, a turizmus, vagy a régi síelős emlékek, a százéves salgótarjáni képeslapok és az aktuális Spartan Race akadályfutó verseny is. Sokakat érdekelt és érintett azon betelefonálós riportok sorozata, amelyek a Salgótarjánból elköltözöttek, a Salgótarjánban maradtak, a városba visszaköltözők és a máshonnan ideköltözők szemszögéből vizsgálták a kialakult helyzetet. Ebből azt tanultuk meg, hogy sok olyan értékkel rendelkezik a környezetünk, amely az itt lakóknak gyakran fel sem tűnik.

EGY FACEBOOK-BEJEGYZÉS A SOK KÖZÜL:

Szuperek vagytok! Megmelengette a szívemet ez a fiatalos lendület és elkötelezettség, amire nagyon nagy szükségünk van! Ez a város a miénk, szívesen megmutatjuk másoknak – ezt lehet nagyon szeretni. Várom a következő adást! Prokai Judit

végeredmény minél jobb lehessen. Én magam általában szervezkedni szoktam, illetve szoftverfejlesztőként felelek az online felü

 HÚSVÉTI JÁTÉK

A Völgyváros logójával és sokféle vicces, Salgótarjánhoz köthető feliratokkal, szimbólumokkal díszített apró ajándéktárgyakat álmodtunk meg, amelyek akár online is megvásárolhatók. Szerintünk menő ide tartozni, és emiatt büszkén látjuk, amikor feltűnik egy-egy „tizenegybés busszal utazom” póló, vagy egy „én is a völgyváros lakója vagyok” környezetbarát vászonszatyor a városban.

• app

Megterveztük csapaton belül a völgyvároslakókat segítő alkalmazását, amelybe nagyon sok funkciót álmodtunk bele. Még fejlesztés alatt áll, de hamarosan előrukkolunk majd az első változatával. Reméljük, hogy hasznosnak fogják majd találni ezt is a helyiek.  A gyakorlatban hogyan működik a „rendszer” (weblap, rádió)?

– Mindenféle dolgot csinálunk, és ezeket igyekszünk összegyűjteni a honlapunkon (www.volgyvaros.hu/) és mindenről hírt adni a Facebook- (facebook.com/volgyvaros/) és az Instagram- (instagram.com/volgyvaros/) oldalainkon. A YouTube csatornánkra (www. youtube.com/channel/UCCzJy22-RnJ4mvldsnz9VeQ) felkerülnek a leforgatott videóink, podcastjaink, illetve a Tarján Rádióban hallható élő műsorunk, a #megvitatjuk adásai is.  Kik alkotják a célközönséget?

– Alapvetően a völgyvároslakók, és a völgyön túliak, tehát a salgótarjániak és a városkörnyékiek egyaránt a célközönségünk. Próbálunk mindenkit elérni, akit kicsit is érdekelnek a Salgótarjánhoz köthető projektjeink picit fiatalos köntösbe bújtatva, illetve fiatalos szemmel nézve. Minden olyan dolgot próbálunk összerakni, amely tőlünk telik, megszereztük engedélyeket hozzá, ha van értelme hozzáfogni. Hiszen, ha egy ember boldogabb lett tőle, vagy könnyebb lett az élete, akkor már megérte!

 Milyen további elképzelések vannak a „tarsolyban” rövidebb és hosszabb távon? – Nem is olyan régen megfogalmazódott bennünk, hogy ez az egész projekt röviden nem más, mint egy kísérlet. Egy kísérlet, amely már több mint hat hónapja tart, és reméljük, hogy még jó sokáig tartani fog. Egy kísérlet, amelyet néhány helyi fiatal indított, és napról napra több emberhez eljut a híre. Egy kísérlet, amely a politikai harcoktól, érdekektől eddig távol maradt, és

ezután is ezen elvek alapján próbál tovább működni. És egy kísérlet, amelynek keretein belül minél több kisebb-nagyobb ötletet próbálunk megvalósítani, és reméljük, hogy ezekkel boldogabbá tesszük a völgyvároslakókat és a völgyön túliakat egyaránt. Vannak ötleteink, amelyek nagyon jól sülnek el, és vannak, amelyekről kiderült, hogy nem életképesek.

Sok dolog van, amelyet szeretnénk még megvalósítani, legyenek azok további, nagyobb volumenű események (konferenciák, nyári egyetem stb.), maradandó dolgok (szoborfelújítás, javítás, társasjáték stb.), vagy mondjuk egy olyan bemutató honlap, amely a Salgótarjánba költözésen gondolkodóknak segít, és ösztönzi őket a pozitív döntés meghozatalában. Persze, bármi a pakliba kerülhet még.

 Milyen visszhangja van az eddigi produkcióknak?

– Nagy-nagy örömünkre abszolút pozitív viszszajelzéseket kapunk – szinte folyamatosan – a közösségtől, a közönségünktől. Követjük és elemezzük a különböző felületeink által szolgáltatott statisztikákat, és szinte minden téren pozitív trendek figyelhetők meg. Amikor pedig valakitől közvetlenül dicsérő szavakat kapunk, attól végtelenül boldogak leszünk. Ezeket a visszajelzéseket rögtön bedobjuk a közösbe, hogy mindenki más is értesüljön róla, hiszen ezek azok, amelyek igazán erőt tudnak adni a folytatásra.

 Vannak-e új csatlakozni kívánók?

– Az indulás óta Dér Laurával bővült a Völgyváros csapata, de reméljük, hogy lesznek még lelkes jelentkezők, akik szeretnének részesei lenni a kezdeményezésünknek. Ezúton is mindenkit bátorítunk erre! Ha bármit hozzátenne a dolgainkhoz, akkor írjon nekünk bármelyik felületünkön!

 Vannak-e, és kik a támogatóik?

– Leginkább a családtagjaink, akik végtelenül megértőek azzal kapcsolatban, hogy szinte minden időnket erre áldozzuk. Pénzügyi tekintetben vett külsős támogatóink nincsenek, mindent, amit kitalálunk, a saját pénzünkből valósítunk meg, így lett az elején eltervezve, de persze voltak már olyan projektek (webkamerák), ahol lelkes helyi cégek (Nógrád Solar System Kft., Palóc Pálinka Szaküzlet, Salgó és Forgó Kft.) támogatásával valósult meg végül. De ekkor sem hozzánk folyt be bármiféle pénz, hanem a támogatók közvetlenül a költségeket fedezték. Indítottunk egy webáruázat (nekemis. volgyvaros.hu), ahol a különböző termékek vásárlásával tudnak minket támogatni a vásárlók, illetve szeretnénk több helyi céggel is felvenni a kapcsolatot, hogy hasonló, mindkét fél számára fontos és előnyös projektek létre tudjanak jönni a támogatásukkal.  Biztosan érkeznek furcsa megkeresések is.

– Sokszor azt érezzük, hogy az emberek összekevernek minket az önkormányzattal, és mondjuk felrónak nekünk olyat is, hogy miért rakunk ki egy webkamerát a garzon tetejére, ahelyett, hogy kicserélnénk a régi vízcsöveket az utcájukban. Mi azt látjuk a feladatunknak, hogy minden olyan dolgot megpróbáljunk végigvinni, ami a módunkban áll. Megértjük, hogy vannak, akinek a vízcsövek és vannak, akinek az utak állapota okozza a legnagyobb bosszúságot. Minket az keserít el leginkább, amikor fiatalok és idősek egyaránt csak panaszkodnak, és kizárólag másokat hibáztatnak a dolgok rosszra fordulása miatt. Mi úgy hisszük, hogy a bosszankodás helyett idővel mindenki eljut majd arra a pontra, hogy tegyen is valamit, amennyi tőle telik. Elvégre sem a vízcső, sem az aszfalt nem reagál a panaszkodásra!

Kovács Bodor Sándor

 KÉSZÜL A DRÓNFELVÉTEL

160 VENDÉGLÁTÓHELY EGY KÖNYVBEN

A kiadás előtt álló kötetet az Egészséges Életért Klub meghívására mutatta be a szerző – a szerkesztésben segítő Handó Péter író közreműködésével – a József Attila Művelődési Központban.

A várostörténeti értékű, 400 oldalas kötetből alábbiakban a Duda cukrászdáról szóló részletet idézzük, amely névadójának Gabora Attila emléktáblát is állíttatott Salgótarján központjában.

A DUDA CUKRÁSZDA

A mai Pécskő Áruház földszinti papír-írószer részlege helyén nyílt a Duda cukrászda 1910-ben a losonci születésű Duda Lajos cukrászmester tulajdonában, amely a harminc évvel későbbi „Salgótarjáni útmutató”-ban így hirdeti magát: „Duda Lajos Cukrászata. Telefon: 83. Salgótarján, Fő utca 118. Saját készítményű dessert, sütemények. Dísz cukorkadobozok, sós és édes teasütemények nagy választékban. Likőrök és csemegeborok poharanként. Kávé, tea, csokoládé, fagylalt, Parfait, Gesztenyepüré. A sportolók találkozóhelye.”

A bemutatást ennél a cukrászdánál kivételesen nem csupán segítségnek, de nélkülözhetetlen kiegészítésnek tartva kezdem Baráthy István visszaemlékezésével!

„Meg kell említeni a város lakosai által kedvelt Duda cukrászdát. A Fő utca és a Pécskő utca sarkán volt. Szemben az Erzsébet térrel. A századforduló táján létesült. Losoncról került ide Duda Lajos cukrászmester. Kiváló szakember, aki szakmai tudását külföldön gyarapította. Kitűnő sütemények, fagylaltok, parfék és egyéb cukrászsütemények kínálták magukat. A húszas-harmincas évek elején a tarjáni gyerekek ide jártak pár fillérükkel égetett cukrot venni.

A harmincas évek elején, teljes átalakítást nyert a cukrászda. Az irányítást átvette apósától Keresztényi Ödön, ki szintén igen jó cukrász szakember volt. Forgalma és látogatottsága ezek után igen megnőtt. Központi fekvése folytán a város találkahelye volt. Az ötvenes évek elején történt államosítás után tovább üzemelt a Vendéglátó Vállalat kezelésében.(Mint Orgona cukrászda). Az épület lebontásáig fennállt. (Mármint az Orgona cukrászda!) Azóta sem tudta a város ezen igazi cukrászdát pótolni!” Baráthy úr elismerő szavai után idézem a cukrászda akkori tőszomszédja, gyermekként a Hoffmann-házban lakó, később a város köztiszteletben álló fogorvosa, egyben a rendelőintézet igazgatója, a mindannyiunkat megdöbbentő tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt dr. Gótai László visszaemlékezését! A főorvos úr emlékeit az alábbiak miatt páratlanul értékesnek tartom! „A kopaszhegyi Tóth-kertben (kb. a mai Bolyai Gimnázium udvara) vívott vérre menő focimeccsek után, a »játékosok« szívesen látott vendégek voltak a cukrászműhelyben a még el nem mosott katlanokban és tégelyekben maradt krémek nyalakodására, de alkalomadtán Piri néni, a feleség és Lajos bácsi is meghívta az izzadtságtól gyöngyöző homlokú »focistákat« egy-egy sütire, vagy gombóc fagyira!”

(Csodálatos! A mai kor gyermekei számára, sajnos ismeretlen élmény! Vagy divatos szóval élve; egyenesen X-akta!)

Kérem, ismerjék meg Szendrei Mikó Zoltán idevaló-igazoló néhány kiemelt verssorát a Tarjáni köszörűs c. verséből:

„Kis kocsimat tologatva Fő utcán édes illat lengedezik, / Duda cukrászdából mámorító vaníliaálom szökdösik. / Időt felejtve álldogálok, varázsillattal etetem tüdőmet, / Mikor egy ismerős hang rázza fel bódult elmémet. / – Köszörűs úr, jó barátom...! Fogadja el

krémesemet, / Úgyis sokat élezte már hitelbe, a sok életlen késemet! // S mint éhes kutya vetettem magam a csodás krémesre. / Nem szégyelltem, pedig megvető volt az utcának szeme.”

Többek mellett Gótai főorvos úr, gyerekként szomszéd-törzsvendég van segítségemre a cukrászda vendégterének bemutatásában is. A Fő utcáról belépve, jobb oldalon három kör alakú, kis méretű márványasztal tonettszékekkel és a hozzá illő tonettfogassal fogadta a vendéget.

Balra, közvetlenül az ajtó mellett fagyis pult keverőgéppel és tégelyekkel, melyből helyben főzött fagylaltot kínáltak. Folytatásban a süteményes vitrin, egyben kiszolgálópult. A pult mögött tükrös polcrendszer, ahol különböző díszcsomagolású likőröket, bonbonokat, saját készítésű cukorkákat és egyedi, üveg fagyis kelyheket állítottak ki az akkori kornak legmagasabb ízlésével.

A bejárattal szemben 6 darab, 4–6 személyes boksz, szintén fogasokkal, és ennek részeként a végén nehéz függönnyel leválasztott cukrászműhely.

Helyből történt az utántöltés, másrészt ez volt az akkori tanulók, későbbi kiváló szakemberek, mint Félix Vali, Horváth (Habcsók) Józsi stb. gyakorlóműhelye.

Innen a gazdasági bejárat, amely a Pécskő utcai Kainer udvarra nyílt.

Az üzlet motorja a cukrászvégzettségű Éva lánya – aki mellesleg az Acélgyári Olvasó színjátszócsoportjának is tagja – és férje, Keresztényi Ödön, a szintén kiváló szakember, mellesleg a tanulók és a 4–6 fős személyzet egyik irányítója, aki később átveszi az üzlet vezetését is!

Gótai főorvos úr, köszönöm, hogy megosztottad gyermekkori élményeid, én pedig örömmel és nagy büszkeséggel adom tovább az olvasóknak!

Isten áldja emléked!

Gabora Attila éttermi mester többéves gyűjtőmunka gyümölcseként írta meg a Záróra után – A pincértől kapott borravaló című könyvét, amelyben a népszerű felszolgáló százhatvan egykori és mai salgótarjáni vendéglő, presszó, kocsma történetét idézi fel az északi városrésztől Baglyasalján át egészen Zagyvapálfalváig.

DUDA LAJOS A CUKRÁSZDÁJA ELŐTT

DALRA IS FAKADT A GITÁRKIRÁLY

ALAPI LEMEZEKKEL RUKKOLT KI, ÉS TÉVÉMŰSORT VEZET

Noha még mindig csak álmodunk az élő koncertekről, a tarjáni származású gitárkirály igazán tevékenyen éli életét: a szólóalbuma mellett az All Out Band nevű, progresszív rockot játszó szupergroup Magic című bemutatkozó lemezéből is jócskán kiveszi a részét.

Alapi István a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások kezdetétől fontosnak tartja, hogy a mindennapi életünket sújtó és a koncerteket ellehetetlenítő alattomos ragály közepette is élő kapcsolatban maradjon a közönséggel.

A Fonogram-díjas virtuóz ezért rendszeresen tart internetes élő fórumokat, ahol a rajongók kötetlenül beszélgethetnek kedvencükkel. A népszerű muzsikus abban is nagyszerű példát mutatott, hogy karanténprojektje során zenészbarátaival rock-klasszikusokat és saját szerzeményeiket dolgozták fel, tették közkinccsé a világhálón, nem mindennapi élményt nyújtva a szobájukba ragadt zeneszerelmeseknek. A villámkezű gitárbajnok a szobakoncertjein is vidám örömzenélést mutat be a közösségi hálón a sodró lendületű rockszámok és a lírai balladák egymásutánjával, sokrétű tudását, virtuóz technikáját is megcsillantva a közönségnek. A sokak által követett előadás közben Alapi István elmondta:

len nógrádi, hiszen Fekete Sándor, a Front együttes kiválósága veri a dobokat. Harmadik résztvevőként a floridai Jeff Leone írta a dalszövegeket, vokálozik és Alapival közösen egy duettet is előadnak. Igen, igen! Az albumon lévő számok különlegessége, hogy Alapi nemcsak gitártudását csillogtatja, hanem – igazi meglepetésre – a számokat is ő énekli!

„Nagyon sokat törtem a fejem az albumon. Előbb arra gondoltam, hogy több énekes barátomat is felkérem a számok előadására. De aztán eszembe jutott, hogy a hallgatók a dalokat mindig az énekes előadóhoz kötik. Én viszont nem akartam, hogy a szerzeményeimet másokhoz kössék. Ezért döntöttem úgy, hogy magam énekelem el a dalaimat” – mondta koncert közben.

Nos, a lemez – és a szobakoncert – hallatán kijelenthetjük: Alapi jól teszi, hogy maga énekli a számait, és erről az oldaláról is bemutatkozik a publikumnak. Persze, egy-egy nótában

Zenéjük a kemény rock és a dzsessz izgalmas kombinációja, fúvósokkal megspékelve. Itt Alapi olyan kiválóságokkal játszik együtt, mint Balla Endre billentyűs, zeneszerző, Elek István szaxofonos, Kovács Ferenc trombitás, Studniczky László baszszusgitáros, Pusztai Csaba dobos és – nem utolsósorban – Kovács Sára énekes, fuvolás, Gőz László pozanos.

A lemezről Alapi István elmondta: „Én gitározom az All Out-albumon, amelyre nagyon büszke vagyok. Már évekkel ezelőtt elkezdtünk együtt játszogatni ezekkel a zseniális zenészekkel, fel is léptünk egy zárt körű rendezvényén. Aztán egyszer csak Balla Endre megjelent nálam a laptopjával, és elmondta, hogy írt egy csomó új dalt. Gondoltam, biztosan lesz 13–15 szám, és egyet-kettőt majd kihagyunk, ha sok lesz. Nos, ebből az lett, hogy megmutatott vagy 80 nótát! Nagy kérdés volt, hogy melyik ujjunkba harapjunk bele, de aztán el kellett dönteni, mi kerüljön a lemezre. Borzasztóan jó hangulatban telt a munka, sokat nevettünk közben. A legkevésbé sem volt izzadtságszagú az album előkészülete. Ez le is jön a lemez hangulatáról.”

Nos, a rendkívül tevékeny Alapi István azóta sem pihen a babérjain, sőt teljesen új oldaláról mutatkozott be: a Klikk tévében heti műsort indított, amely óriási népszerűségre tett szert. Az Elmondod Alapinak? című zenés, beszélgetős programban a magyar pop-rock legendái elevenítik fel érdekes, humoros történeteket.

A műsorban Alapi vendége volt – többek között – Takáts Tamás (Karthago), Gerendás Péter, Bebe (Back II Black), Sipos Péter (Irigy Hónaljmirigy), Végvári Ádám (Neoton), Barile Pasquale (R-Go), Szigeti Ferenc (Karthago), Kovács Péter (Kovax), Vilmányi Gábor (Exotic), Kiki (Első Emelet), Varga Miklós, Berki Tamás, akik kendőzetlen őszinteséggel válaszoltak Alapi minden súlyos kérdésére.

„Már régen tartottam ilyen szobakoncertet! A legutóbbi alkalommal még azt hittem, hogy ennek a megjelenési formának már lejárt az ideje, és visszatérnek a szebb idők, újra nagy koncerteken találkozhatunk a rockrajongókkal. Eljött a nyár, és valóban tarthattunk néhány jó bulit, de kis idő múlva mégis ugyanoda zuhantunk vissza, ahol előtte voltunk. Ezért gondoltam úgy, hogy ismét adok egy kis házi koncertet, amely abban különbözik a korábbiaktól, hogy néhány olyan dalt is eljátszom, amelyek az új szólóalbumomon hallhatóak.” Alapi István végül három számot adott elő a The Last Day Of Forever című új lemezről, amelyen nem a gitárvarázsló az egyet-

már korábban is bizonyította, hogy tud énekelni. Inkább az volt a kérdés, hogy eddig miért nem rukkolt elő vokális lemezzel. Ám most ez is elkövetkezett – érdemes meghallgatni. Mint elmondta, új albumán arra is törekedett, hogy mást játsszon, mint az Edda Művek lemezein. A fergeteges szobakoncert pedig különleges élményt adott. A többi hangszer számítógépről ment, de Alapi élőben gitározott és énekelt, így a képernyőn is „átjött” a zene varázsa. Annál is inkább, mert néhány számban bátran improvizált, máshogy gitározott, mint ahogyan például az L. A. On My Mind és a The Last Day Of Forever című Alapi-szólólemezeken hallható. S ez adja a koncertek savát-borsát.

A műsor végén nem maradhat el a közös vidám, virtuóz zenélés sem, ahol Alapi általa áthangszerelt hazai és külföldi sikerszámokat ad elő a vendégeivel, és amelyben egy másik tarjáni muzsikus, a billentyűs Pompor László is jeleskedik. A legújabb szenzáció pedig nem más volt, mint az, hogy egy év után újra összeállt az Edda Művek, és fergeteges stream-koncertet adtak a neten a banda zenéjére már alaposan kiéhezett közönségnek.

„Remélem, hogy hamarosan véget ér ez a nyomorúságos járványhelyzet, és újra beindul az élet, mi pedig újra a várva várt élő koncerteken találkozhatunk” – mondta óvatos derűlátással Alapi István, aki már alig várja, hogy újra felálljon a világot jelentő deszkákra.

Sokak kedvenc rockgitárosa a közelmúltban ismét több nagy dobással rukkolt elő! Alapi István, az Edda Művek salgótarjáni származású csillaga az interneten közvetített házi koncertjén élőben adott ízelítőt az új – The Last Day Of Forever című – lemezéről. Majd új oldaláról mutatkozott be: a Klikk tévében népszerű zenés, beszélgetős műsort vezet.

 ALAPI ISTVÁN TÖBB VASAT IS TART A TŰZBEN

„Ő BEZZEG KIMONDJA...”

AMIRE HELYBŐL REFLEKTÁLVA TELIK

Abban biztosak lehetünk: jelentéktelen teljesítményért „gyüttmentként” sehol sem terem babér. Harmadik kötetet pedig csöppet sem egyszerű letenni az asztalra. Addigra döntőrészt elfogyhat, enerválttá válhat a hang kellő szakmai támogatás, alapozás híján, de Juhász Tibornál ez bizonyosan/bizonyítottan megvan.

A Palócföld egykori főszerkesztője, Mizser Attila nyúlt több mint egy évtizede a szárnyai alá, kellő szakértelemmel, és vonta be a szerkesztői munkába, illetve felsőfokú képesítése megszerzése során Juhász szert tett a kortársai szövegszervezői módszerére, gyakorlatára, ami már önmagában is garancia arra, hogy nem vaktában lövöldözi el a szavakat, a domináns kánon részese és része. Az előző két köteténél is feltűnő Juhász Tibor szociális érzékenysége, ifjúsága salgótarjáni éveinek hatása, az itt tapasztaltak, átéltek kamatoztatása, prózába vagy versbe foglalására való törekvés, az azonban a 2021-ben napvilágot látott Amire telik című versesköteténél válik világossá, hogy főképp szakmai elvárásoknak kíván ezúttal megfelelni, a verseit nem az ihlet, hanem a mesterség szüli.

Erről az oldalról nézve nehéz kifogásokat támasztani a munkásságával szemben, bár tudjuk, nincsenek lehetetlenek. Sajnos, ezúttal viszonylag sok versnél érzem azt, félúton „kipukkant a lufi”, valamiért nem kerek a „történet”, befejezetlenek (talán befejezhetetlenek is) a sorok. Másfelől gyakran épül be a verstestbe közszájon forgó előítélet úgy, olyan hangütéssel, mintha ezeket Juhász teljes mértékben a magáénak vallaná. Az nem nyújthat felmentést, hogy egy tudatosan és precízen felépített kötetről beszé-

lünk, amelynél valószínűsíthetően a kötet ötlete időben megelőzte a benne foglaltakat, a versek alkotói terv szerint születtek, dolgozódtak egységgé, esetleg a korábban születettek ez alapján alakultak át. Ezt a tervszerűséget támasztja alá a felhasznált irodalom is.

A tudat nem mindenható, ahogyan a szakma sem, főképp a bölcselet, a művészet terén. Attól, hogy a saját udvartáján, köreiben ezt szokás mantrázni, kifelé ezt illik közvetíteni, mutatni, kommunikálni, ezt kell elhinni és elhitetni, attól még nem válik igazzá.

A művészi szabadság nem jelentheti azt, hogy hamis tartalmakat közvetíthetünk, csúsztathatunk, vagy bármelyik társadalmon belüli csoportosulás közhelyeivel élhetünk. Miként a bölcselő, a művész is felelős a szavaiért. És minél felelőtlenebb korban él, annál inkább.

Neki a nietzschei értelemben vett ember feletti embert kellene megteremtenie. Önmaga fölé kellene rendelnie a céljait és nem önmaga alá, lehúzva ezzel önmagát. És éppígy másokat is.

Ennyi általános dohogás után lássuk a kötetet egy kicsit közelebbről!

Juhász Tibor három ciklusba rendezte, szervezte, írta a verseit, mintegy szakrális egységet teremtve ezzel. A háromban, a hármasságban jelen lévő – nem csak a keresztény kultúrkörben tudatosan és tudat alatt is működő/működtetett – egységet. Ugyanakkor a „cikluscímeket adó” hármaspont jelzi a mögé felsorakoztatott gondolatok befejezetlenségét, befejezhetetlenségét, azaz akár a belé foglalt élet lezáratlanságát, folyamatszerűségét és folytathatóságát, a versbeszédben ki nem

mondott olvasó általi kimondásának lehetőségét… Az utóbbi évek termésén belül ritka erénye e könyvnek, hogy provokál, párbeszédre késztet, nem lehet szó nélkül hagyni. Az első ciklust nevezhetnénk néprajzinak is, amely szakirodalmi támogatottsággal próbálja leírni a szegregátumi szokásokat, azt a hátteret, történeti/történelmi változást, amelyben ezek kialakultak. Ennek illusztrálására kitűnő példa a ciklusindító vers: Szükség:

„

Lószart tesznek géz helyett a sebekre, / és mikor a tüzelő elfogy körülöttük, / saját fejük felől elbontják a tetőt. / Ha segélyt kapnak, drogra, italra költik, / a hideg elől a sóderbánya mélyedéseibe / húzódnak, és a kilométerekre lévő bolt / helyett inkább az erdőből szereznek / húst, gyümölcsöt. Indulataik első / szóra elszabadulnak, sosem tudni, / a dulakodásból gyermek lesz, vagy elítélt.”

Feltűnően szikár, érzelemmentes sorok, miként a kötet többi opusza is döntőrészt. Vagyis főképp tényfeltáró magatartást, dokumentarista felfogást tükröznek a versek és viszonylag kevés beleélést, azonosulást vagy együttérzést. És éppen ez a tárgyalásmód az, amely a saját tanulmányaimmal, tapasztalataimmal való összevetésre késztet. Az egykori idegéri kolóniasoron gyakorlat volt, hogy azoknak a lakrészeknek a tetőzetét elbontották, amely megüresedett, mintegy felgyorsítva ezzel a lakóterület felszámolását, de ez csak áttételesen nevezhető a saját fejük fölüli tetőelbontásnak. A pusztítás egyesek által ment végbe, bár a környezetüket sújtotta.

Az idegéri elhagyatott kolóniaépületekből kinyert anyagot döntőrészt értékesítették. Az itt lakók elenyésző hányada kapcsolódott be ezekbe az önkényes munkákba, a többségük csupán elszenvedője volt, mivel sem az ingatlanok tulajdonosa, sem a hatóság nem próbált hathatósan fellépni a bontók ellen, így nem tehettek mást, mint kiszolgáltatottan nézték, mint tűnik el egy-egy sorház egy-egy szeglete.

Ennél durvábban folyt a pusztítás az egykori acélgyári munkásszálló épületében, részben az Idegér felől érkezők jóvoltából. Ott már valóban megtörtént, hogy a lapos tetőn található vasszerkezeteket értékesítési céllal felszaggatták, mintegy szabad utat nyitva ezzel az esővíznek a legfelső szinti lakások felé, majd kezdetét vette az ajtók, az ajtófélfák, ablakok eltüzelése, az épület lakhatatlanná tétele alig néhány év alatt. Legutolsó ottjártamkor embertelen körülmények között éltek még a „romok” között páran, viszont a korábbi lakók/bérlők mind elmenekültek, Salgótarján más körzeteibe költöztek.

Döbbenetes volt olyan lakásban járnom, ahonnan már hiányoztak a nyílászárók, négy, kettő és egy év alatti gyerek volt éppen odahaza a tizenéves anyukával. Elsőre azt gondolta a „lányanya”, hogy a Szociális Központból érkeztem, ezért fontosnak tartotta hangsúlyozni, a gyerekek éppen látogatóban vannak, egyébként a Pécskő úton

Jóleső érzéssel tölt el, ha egy szülőföldembéli alkotónak sikerül azokat a gátakat átszakítania, amelyek kívül és belül teremtődnek/termelődnek – vidékiként, egy vidékivel szemben –, akkor is, ha ez egy régióváltásnak is köszönhető valamelyest.

 JUHÁSZ TIBOR KÖLTŐ NEM TETT LAKATOT A SZÁJÁRA

lakó nagyanyjuk gondozza őket, oda vannak bejelentve.

Az alkohol és a drog ebben a környezetben valós probléma, de a fedezésére a segély nem elég, ezért az erre szükséges pénz előteremtéséhez bűnözésre vagy prostitúcióra is szükség van. Egy itt élő, húszas éveiben járó, de negyvennek is kinéző, összeszurkált karú, kitágult pupillájú nő vágta az összesereglettek képébe, hogy „itt mindenki drogból és szexből él”, majd nevesítette az üzletszerű drogterjesztés és kéjelgés üzemeltetőjét, a tetten érhető nyomorúságnak, kiszolgáltatottságnak a haszonélvezőjét. Mert hogy még ennek is vannak haszonélvezői. Leginkább azt kell látni, hogy az ilyen körülmények közé került vagy született embereknek semmiféle hosszútávú stratégiájuk sincs. Problémáik vannak, amit azonnal kell kezelniük, legyen az akár elvonási tünet vagy egy éhes száj, ezért a tetteik utóhatásával sohasem számolnak. Egyedül a mával foglalkoznak, amit valahogy túl kell élni. Az is világos, hogy ebből az állapotból külső segítség nélkül nem tudnak kilépni. Annak a segítségnek pedig a létbiztonság-érzetüket kell megteremtenie. A rendszeresen és rendszertelenül folyósított pénz, a segély erre nem elegendő, még ha nélkülözhetetlen része is a változásnak. Egyszerre kell hozzá a társadalmi szándék és az egyéni akarat stb.

A szegregátumokon belül ugyan nagyobb arányban akadnak olyanok, akik az élelmük egy részét az erdőből szerzik be, mint a társadalom egészében, de ott sem ez a jellemző. Több fáradsággal jár és összetettebb ismereteket igényel, mint a fentebb jelzett pénzszerzési módszer/stratégia.

Az is bizonyított, és valahol természetes is, hogy ezekben a periferikus helyzetben lévő családokban sokkal emocionálisabban zajlanak a mindennapok, arányaiban több az erőszak, vagy akár a dominancia szexuális úton történő érzékeltetése, de ez a magatartásforma nem általános, csak feltűnőbb a többség számára, mert ritkábban marad

rejtve, illetve kitűnő alapot nyújt egy egész csoport sztereotipizálásához.

A Szükség című verset a Sárház, a Babona követi. Ezekben néprajzi elemek tördelődnek verssé. Az ezt követő Kényelemben vagy a Sztálinvárosi gyerekekben már az jelenik meg, ahogy a szociális körülmények változtatása sikertelen asszimilációt eredményezett a kádári időkben. A Mária Valéria Budapest egykori rossz hírű nyomortelepének átalakulását, szokásokban való továbbélését írja le.

A Kolónia című versben viszont feltűnik a salgótarjáni Acélgyári út múltja, amelyre ráterhelődik a jelene. A Juhász által idézett időszakban az itt található épületeket döntő részt a gyár munkásarisztokráciája lakta. Ők maguk is törekedtek a környezetük tisztán tartására, szépítésére – például virágültetéssel. Szemeteltté a rendszerváltás környékén kezdett válni, azzal párhuzamosan, ahogyan végbement a szlömösödése.

A város és alkotói és az Örökség Salgótarján múltja és jelene szembesítéséről szól. Hogyan született a város és mivé vált itt az élet. Az utóbbi versben az előítélet ismét komoly szerephez jut: „vérfertőzés köti öszsze a családokat, / a várandós anyák pedig a hasukat verik, / hogy a jövőben is ezen az életszínvonalon élhessenek.” Ugyan találkoztam apa–lánya kapcsolatból származó kiskorúval, általánosságban nem feltétlenül fordul elő gyakrabban, mint a társadalom egyéb szegregátumaiban, már ha például a kerítéssel védett milliárdosok lakóparkját is hasonlóképp zárt közösségnek tekintjük, vagy az aprófalvakét, mivel minden zárt, beszűkült kommunikációs térrel rendelkező csoport esetében döntőrészt a csoporton belül jönnek létre a kapcsolatok, s ez óhatatlanul magas számú rokonházasságot eredményez.

Ezekből a rokonházasságokból sokkal gyakrabban születik valamilyen fogyatékkal bíró utód, mint egyéb esetekben. Ráadásul pontosan a zártságból adódóan ez több generáción végigvonulva hatványozottan termeli a genetikai hibák fölerősödése miatt az egészségkárosultakat.

Bár magát a kijelentést elég gyakran hallom mint lehetséges többletjövedelem-forrást, egyetlen valóban megtörtént esettel sem találkoztam, sőt, nehezen tudom még elképzelni is, hogy bármelyik anya szándékosan megnyomorítaná gyermekét. Főképp magzati korban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a fentebbi ok mellett a nyomorúság is elbánik az idecseperedett jövendő generációval. A cikluszáró Eladósor szintén előítélettel terhelt. Ezt Juhász már az első sorban deklarálja – „A közvélemény szerint…” –, majd átvált a személyes tapasztalat tényszerű és korrekt leírására. Mondhatni ezzel előkészíti a második ciklust, amely a sztereotípiáknak szintén túl sok teret enged, még ha azt bele is szövi a kereskedelemben eltöltött idő személyes tapasztalatai közé. Nem lehet azt mondani, hogy nem tartalmaznak igazságot a leírások, hiszen átéltséggel támogatottak, de azt sem, hogy ezek abszolút igazságok lennének.

Egyedi esetek vetítődnek ki egy egész társadalmi csoportra, rétegre. A Juhász által festett képből hiányoznak az árnyalatok, éppen a szemlélő/szemléző pozíció okán. Akárhányan is vélekednek hasonlóképp, s fogják ettől felmagasztalni a szerzőt, hogy „ő bezzeg kimondja…”, csupán azt mondja ki, amit mások hallani akarnak, amire megvannak az antennák a társadalom túlnyomó hányadában. Sokak által szeretett ingovány ez, dagonyázni lehet benne, s jó ok arra, hogy azt mondhassuk hangosan, halkan vagy magunkban: mi mennyivel különbek vagyunk. Egyetlen példát ragadnék ki a fentebbi illusztrálására: „Bort vesznek, üdítőt, dohányt, / […] / Édességet / a gyerekeiknek, játékokat, / amiket majd pár hét múlva, / mert idegesíti őket a lárma, / a bozótba hajítanak.” Mindezen észrevétel ellenére ez a kötet legempatikusabb része. Juhász ezúttal cselekvő része is az eseményeknek. Látlelete személyes vonatkozásokkal bír, s ettől időnként torokszorító.

A ciklus legjobb darabja szerintem a cikluszáró Ráhagyás, a maga többértelmű jelentésével. Mert egyfelől egy örökségről beszélhetünk e téren is, másfelől arról a megengedő, elnéző, lemondó magatartásról, amelyet a társadalom gyakorol a szegregálódottakkal kapcsolatosan. Innen nézve nincs szükség az integrációjukra, csak arra, hogy kerüljenek a látómezőn túlra.

A harmadik ciklus a „beilleszkedésé”, a társadalmi háttéré, a legalizálható megélhetésé, a munka világáé, az ingázásoké, a lakókörnyezeté. Szikár leírások sorjáznak ezúttal is. Ez van. Erre telik. Van, akinek generációk óta csak erre. Juhász Tibor kötetének is erre. De talán másra is, ha nemcsak engem provokál. Ehhez viszont a kötetét olvasni kell!

Handó Péter

 A KÖNYV CÍMLAPJA

A TENKES TALÁLKOZÁSOK ZENTHE

FERENCCEL

Zenthe (akkor még Rameshofer) Ferenc első tíz évét Salgóbányán tölti, apja bányamérnök, ő maga erdésznek készül, lásd a telepet körülvevő erdők páratlan szépségét. De valami közbeszól. Édesapja mozigépet hozat, és a bánya egyik melléképületében rendszeresek lesznek a vetítések, ahol Salgó apraja-nagyja összegyűlik vasárnaponként, köztük az ifjú Ferenc, aki elkerekedő szemmel figyeli a némafilm színészeinek játékát. Sőt, a környező településeken is hamarosan híre megy a mozgókép csodájának, így a közönség összetétele változatosan alakul a továbbiakban.

Magyarországra, és ha már itt van, megszerveznek neki egy találkozót Zenthe Ferenccel, mert, hogy őt meg a magyar Gérard Philipe-ként emlegetik mind gyakrabban. Bár Philipe volt a fiatalabb, az ő filmszínészi pályája korábban, már a háború alatt elkezdődik. Aztán A pármai kolostor (1948), a Királylány a feleségem (1952) és a Vörös és fekete (1954) egész Európában ismertté teszi. (Akkoriban bevett szokás Magyarországon, hogy a korábbi évtizedekben készült sikeres filmeket felújítják, így a mozik újra műsorukra tűzhetik a következő generációknak. Emiatt kerül Tulipános Fanfan története 1966-ban ismét a nézők elé, sőt, az addig feliratos film 1969-ben magyar szinkront is kap.)

Hogy Fejér Tamás rendezőt a két színész közötti hasonlóság mennyiben befolyásolta, amikor végül Zenthe Ferencet választotta a 13 részes televíziós sorozatának (A Tenkes kapitánya) főszerepére, már nem fogjuk megtudni. Azt azonban maga a Kossuth-díjas művész mesélte el Salgótarjánban e sorok írójának még 2003 februárjában, hogy azért kapta meg Eke Máté szerepét, mert Fejér maradéktalanul megbízott benne. „Te nem fogsz engem cserben hagyni a hoszszú forgatási időszak alatt!” – idézte a rendezőt. Szintén ezen a tarjáni találkozón elevenített föl egy emlékezetes salgói délutánt. 1952-ben forgattuk a Föltámadott a tenger című film külső jeleneteit valahol a környéken – mesélte. – Soós Imrével ekkor már jó barátságban voltunk, és az egyik forgatási szünetben beugrottunk a filmgyár autójába, aztán uzsgyi, irány Salgóbánya! Fölmentünk a várba, Imrének, a tiszántúli fiúnak elkere-

kedett a szeme. Van ilyen? - kérdezte, amikor meglátta a lenyűgöző körpanorámát, de nem is tőlem, csak úgy magától, vagy a nagyvilágtól. Megvártuk, míg besötétedik, és a csillagtenger elborítja az eget. Na, tessék, mondtam, pont ezt írta meg Petőfi a Salgó című elbeszélő költeményében.

„Itt állt Salgóvár, mint egy óriás, Ki az egekre nyujtja vakmerő Kezét, hogy onnan csillagot raboljon; Itt állt Salgó... az éghez oly közel”

És A Tenkes kapitányának bemutatása után hogyan változott meg a világ ön körül? –kérdeztem nekibátorodva. Ezek nem olyan fontos dolgok, mondta. Néha összesúgtak a hátam mögött, hogy ez milyen alacsony… de igazából nem zavart. Viszont egyszer eljutottunk Kínába, és egy idő után azt vettem észre, hogy a szállodánkban mindenki mosolyogni kezd, ha meglát, még a folyosó végéről is leskelődnek utánam a szobalányok. Nem értettem a dolgot, hiszen rajtunk kívül jó néhány európai ember lakott még ebben a hotelben, és a személyzet udvariasan, de nagyon tartózkodóan kommunikált velük.

A család 1931-ben Budapestre költözik, a kisebbik fiú (a nővére 17, a bátyja 20 évvel idősebb tőle) gimnáziumba kerül, majd szülei akaratának engedve a közgazdasági egyetemre is beiratkozik, ahol elvégez négy szemesztert.

Ezt követően jelentkezik a Színművészeti Egyetemre, ahová jellegzetes palóc tájszólása ellenére fölveszik, de közbejön a háború. Bár besorozzák, egyetemistaként nem kell részt vennie a harcokban.

A világégés után nem megy vissza a színművészetire, először Pécsre szerződik, a színpadon tanulja a szakmát. 1952-ben már a budapesti Madách Színház tagja, a filmesek is hamar fölfedezik a markáns arcéllel bíró, jó svádájú színészt. Első főszerepével a 2x2 néha ötben (1954), Ferrari Violetta oldalán átütő sikert arat, de még ezt is túlszárnyalja az 1956-ban bemutatott Gábor diák címszerepe.

Valahol ez idő tájt lép a képbe Gérard Philipe, aki az ötvenes évek első felében eljut

FELESÉGÉVEL, OLÁH KATALINNAL ÉS KISFIUKKAL

Zenthe Ferenc 1920-ban született, Gérard Philipe 1922-ben, apám pedig 1923-ban. (Ez utóbbi persze magánügy, de az írás végén majd kiderül, miért hozakodom elő most ezzel.)

 KORABELI FILMPLAKÁT

 ZENTHE FERENC SZÜLŐHÁZA SALGÓBÁNYÁN

Mindenkivel, kivéve engem. Végül megkértem a tolmácsunkat, ugyan kérdezne már utána, minek köszönhetem ezt a nagy érdeklődést.

Nem tudta? – csodálkozott el a fiatalember. Most vetítették A Tenkes kapitányának mind a 13 részét az állami televízióban, nagyjából egymilliárd ember látta, részenként! Hát így. Mindezek után rákérdeztem: volna-e kedve egy olyan portréfilmhez, amit szülőhelyén, Salgón forgatnánk, sétálgatva az utcán, és ő megmutatná gyermekkorának emlékezetes helyszíneit, fölidézné a maradandó pillanatokat.

Persze! – jött rögtön a válasz. Márciusban jövök az Öregek Klubjába egy kis élménybeszámolóra, akkor szívesen állok a kamerád elé. Az önkormányzat szervezi, megkérem őket, hogy értesítsenek téged is a pontos dátumról, akkor újból találkozhatunk. Nagyjából egy hónap múlva látom a helyi napilap címoldalán, hogy Salgóbányán járt Zenthe Ferenc... Szomorúan kerestem az önkormányzat illetékesét, aki némi hezitálás után elmondta, hogy valaki, aki döntési pozícióban volt, nem akarta, hogy ezt a filmet én készítsem el. Egész pontosan azt szerette volna, ha helyettem a tarjáni tévések forgatják le, ők viszont időhiányában nem vállalták, így aztán szegényebbek lettünk egy dokumentumfilmmel, miközben –és ezt már én teszem hozzá – a Zenthe-kultusz ápolása mára az egyik legfontosabb kulturális tevékenységé vált a városban. De vissza A Tenkes kapitányához! 1964-ben mutatta be a Magyar Televízió, és minden előző rekordot megdöntött a nézettsége. Ennek következtében mi, 9–10 éves fiúk, egész nap kardoztunk, kivéve, amikor az iskolapadban ültünk hátratett kézzel, de a szünetekben már azon vitatkoztunk, melyikünk lesz az igazi Tenkes. Aztán délután irány a zagyvai vár, fából készült kardjainkkal a kezünkben száguldoztunk föl s alá, míg ránk nem sötétedett.

Emlékszem 1965 nyarára, amikor jó magaviseletemért kéthetes jutalomüdülést nyertem Gyulára. Én biztos, hogy nem megyek! –mondtam anyámnak. Hogyhogy? – kérdezte csodálkozva. Mert ismételni fogják a Tenkest a tévében, és azt én ki nem hagynám! Csak úgy tudtak nagy nehezen meggyőz-

ni, hogy megesküdtek apámmal együtt, az üdülőben is lesz tévé, ott is nézhetem majd a sorozatot… (És ez valóban így történt. Kb. kétszáz iskolás ült délutánonként a 80 cm-es képernyő előtt és bámulta Eke Máté kalandjait.)

Jellemző a kor információszegénységére, soha senkitől nem hallottunk arról, hogy a Tenkes kapitányát alakító színész, Zenthe Ferenc a szomszéd településen született. Fiatal felnőtt voltam már, amikor megkérdeztem apámtól, miért nem mondták el ezt nekünk. Egyszerű, válaszolta, mi felnőttek sem tudtuk.

Most, amikor ezeket a sorokat írom, eszembe jut egy gyerekkori beszélgetésem is apámmal. Szoktak-e a felnőttek kiabálni, ha a moziban kalandfilmet vetítenek? – kérdeztem tőle. Nem – felelte egykedvűen. Mi szoktunk, mondtam, mert a délutáni vetítéseken csak iskolások vannak, és nincs, aki rájuk szóljon, hogy csendbe’ legyenek. Főleg, amikor a katonák kardot rántanak! Minden gyerek talpra ugrik, és tiszta erőből üvölt, így szurkolva a főhősnek – dicsekedtem tovább, lelkesen. Ti hogyan bírjátok ki csöndben? Aztán megkérdeztem tőle, ő mikor volt először moziban. Gyerekkoromban Salgón – válaszolta. A bányának volt mozija. Kisfiú voltam még, de a bátyáim elvittek. És mit láttál először? Az

Apostolt, Petőfi elbeszélő költeményét némafilmen. Ez mikor lehetett nagyjából? A húszas évek végén… Hát, így lett kerek az én kapitányom története. Látom magamat karddal a kezemben, és elképzelem a salgói fiúkat a hatvanas évek közepén, akik tudták, hogy az igazi Tenkes egy, közülük. Aztán látom a régieket a húszas évek végén, ahogy rendületlenül harcolnak a salgói várban, és közben azon jár az eszük, milyen jó is lehetett valamikor igazi huszárnak lenni, és győzni minden csatában, éppúgy, mint az élet nagy küzdelmeiben.

Kovács Bodor Sándor

 GÉRARD PHILIPE ÉS ZENTHE FERENC

A TENKES KAPITÁNYA

FRISS TUDÁS KELL

AZ ÉRVÉNYESÜLÉSHEZ

FEKETÉN-FEHÉREN A FEKETE FELNŐTTKÉPZÉSI KFT.-RŐL

Az életen át tartó tanulás elmélete egyre inkább beigazolódik a gyakorlatban is: korszerű tudás nélkül nemhogy az érvényesülés, de lassan a munka világába lépés sem történhet meg. Ilyen értelemben evidencia a felnőttképzés szerepe és jelentősége is. Ám, hogy a térségünkben miért külön kulcsfontosságú, és hogyan valósul meg ez a képzési forma a salgótarjáni Fekete Felnőttképzési Kft.-ben, azt Fekete Zoltán ügyvezető igazgatótól tudakoltuk.

Emlékszem egy másik rendezvényünkre is, amikor egy érdekes – színes és plasztikus – kiállítással egybekötött háromnapos munka- és tűzvédelmi konferenciát szerveztünk vállalati és intézményi szakemberek, munkavédelmi felelősök részére ugyancsak itt, Salgótarjánban, az SVT–Wamsler Rt. székházában. Ennek a különös jelentősége úgy összegezhető, hogy az Európai Unióhoz csatlakozás idején a hazai munkavédelmi szabályozás óriási változás előtt állt, ami aztán be is következett. Mi egy szakmai felkészítő képzéssel – preventív módon – mentünk elébe az „eseményeknek”.

 Egy idő után változtatni kellett a cégformán, a tevékenységi körön és a képzés tematikáján is!

– Igen, de hangsúlyozom, hogy több mint tíz évig eredményesnek és hasznosnak bizonyult ez a cégprofil. 2006–2007-ben láttuk elérkezettnek az időt a megújulásra. Édesapám 2008-ban bekövetkezett sajnálatos halála után átvettem – hiszen ekkor már megvolt hozzá a felkészültségem és a gyakorlati tapasztalatom is – az intézmény irányítását, a feleségemmel új kft.-t alapítottunk, és újra átgondoltuk, meghatároztuk a feladatainkat. Változtattunk a filozófiánkon is.

 Mi volt a filozófiaváltás lényege, mire figyeltek, hogyan definiálták felnőttképzési feladataik fogalmát, tartamát?

– Jól ismertek azok a gazdasági és társadalmi folyamatok, amelyek ebben a régióban és különösen itt, Salgótarjánban a rendszerváltás óta végbemenetek, és szinte minden más térségnél nagyobb megrázkódtatást okoztak a lakosság egy jelentős része számára. Ezek egyike a súlyos strukturális munkanélküliség, amely napjainkban is nagyon magas, az aránymutatója mintegy kétszerese az országos átlagnak. Különösen drámai a helyzet akkor, ha rámutatunk, hogy a munkájukat régen elveszített emberek – a tartós munkanélküliek – és a még napjainkban is munkát keresők döntő többsége szakmával nem rendelkező, alacsony iskolai végzettségű. Az ő visszakerülésük a munka világába, a fiatalabbak – akiknek egy része hátrányosabb helyzetből indul –beilleszkedése a helyi társadalomba mind nehezebb, hiszen a munkáltatóknak a szakmai kvalitások és a minőség iránti igényei fokozódnak, mind magasabbak. Ebben az ellentmondásos helyzetben a munkaerőpiac hátrányos helyzetű szereplői – különösen az alacsony iskolai végzettségű pályakezdők és a szakképzetlen idősebb korú álláskeresők – számára nincs más út, jobb esély, mint az iskolarendszeren kívüli szakképzés, át- és továbbképzés, amit mi – komplex módon –kínálunk a felnőttképzés keretei között  Máris elérkeztünk oda, hogy bemutassa a cégét, amely elődjeivel együtt immár jó negyedszázadra tekint vissza. – Igen, a mai cégünk elődje édesapám, dr. Fekete Mihály fejéből pattant ki, aki 1995-ben

alapította meg a korszak akkori igényeinek megfelelő profilú Információ és Kommunikáció Bt.-t. Az 1990-ben megválasztott, majd 1994-ben átalakult helyi önkormányzatoknak rengeteg értékes információt és aktuálisan korszerű ismeretet tudtunk átadni. Sorolhatnám a példákat, de talán elég, ha a sikeres rendezvényeink közül kettőt kiemelek. Az 1990. évi első önkormányzati választások után a tisztségviselők, képviselők és más alkalmazottak érthető módon nem rendelkeztek a szükséges ismertekkel, amiből – különösen az első ciklusban – nagyon sok konfliktus származott. Amikor a holland nagykövetség támogatásával mód nyílott rá, hogy egy külföldön bevált tematika alapján mi is foglalkozzunk az önkormányzati politikusok és alkalmazottak felkészítésével, felvállaltuk ezt a feladatot, és 1996 nyarán háromszor ötnapos bentlakásos tanfolyamot tartottunk, igen jó eredménnyel, nagyon kedvező visszhanggal.

Ő IS MINDIG TANUL

– A váltás, vagy inkább az új filozófiánk egyik fontos eleme az volt, hogy az önkormányzatok – amelyek ez időre „beértek”, tudták, hogy mit kell cselekedniük, és a jogszabályi előírásoknak megfelelően stabilizálták a kvalifikált személyi állományukat – helyett a versenyszféra, a vállalkozások irányába nyitottunk. A másik releváns része az volt az elképzelésünknek, hogy a korábbinál erőteljesebben preferáljuk a fentebb hátrányos helyzetűnek említett munkaerőpiaci szereplőket, és ennek értelmében is átprofilíroztuk a képzési struktúránkat. Ugyanakkor a felnőttképzés fogalmát, tartalmát nem mi definiáltuk, mi „csak” adaptáltuk a térségi adottságokra és a saját viszonyainkra. Ezt a bővített tevékenységi kört – amely dominánsan az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) struktúrájára épült – a múlt év végéig eredményesen működtettük.

 Jó, de hogyan? A kft. megalapítása óta több mint egy évtized telt el. Hogy sikerült a váltás, miként, milyen eredménnyel valósultak meg az elképzeléseik?

Fekete Zoltán 1959-ben Pásztón, született. Budapesten végzi iskoláit, 1976-ben gépjármű-villamossági műszerész szakmunkás bizonyítványt szerez, majd szakközépiskolai érettségit. 1976–79 között az AFIT salgótarjáni részlegében, 1979–95 idő-szakában a Magyar Autóklub alkalmazásában a szakmájában és a Közlekedési Főfelügyeletnél mint műszaki vizsgabiztos is dolgozik. Munka mellett is képezi magát, aminek köszönhetően 1995-től beltagja lesz az Információ és Kommunikáció Bt.-nek, kiveszi részét a szervezés feladataiból. 2007-től tulajdonosként veszi át a cég irányítását, 2008-tól megalapítja a Fekete Felnőttképzési Kft.-t, amelynek jelenleg is tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Nős, feleségével két lányuk iskoláztatását biztosítják. Szabadidejében a családtagjaival együtt sportol, utazik, kikapcsolódik.

 Miért kulcskérdés a felnőttképzés térségünkben és Salgótarjánban?

 FIGYELMESEK A KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK

– A főbb elképzeléseink – mind nehezebb gazdasági-társadalmi körülmények között, mind szerényebb jövedelmezőségi színvonalon – megvalósultak. A cégünk által szervezett képzések a térségben – és ugye, ez volt a legfontosabb célkitűzésünk – elősegítették a hallgatók munkaerőpiaci megfelelését, és növelték az elhelyezkedési esélyeiket. Számos pozitív visszajelzésünk van erről. Az elmúlt évek folyamán kiemelt programjaink közé tartoztak a már említett hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának javítása érdekében az innovatív kísérleti foglalkoztatás, a komplex humán szolgáltatás, valamint az ifjúsági garancia kiemelt projektje is.

 Térségről beszél, tehát a város-, netán a megyehatárokon kívül is szerveztek képzést és „hatottak”? Milyen szakmákban jeleskedtek? Melyek a főbb tapasztalataik?

– Hogyne, a kezdetektől, ezért is az ismeretségünk – országos. Működésünk során eddig nyolc megyében oktattunk és vizsgáztattunk, 24 szakmacsoportból 18-ban vagyunk jelen. Képzéseinket a legkeresettebb szakmákra összpontosítottuk: így a villanyszerelő, a hegesztő, a hűtő- és a klímaszerelő, fakitermelő, az építő- és anyagmozgató gépkezelő (targonca, földmunka, emelőgép), a szárazépítő és -burkoló szakmákra. Az eddigi tapasztalataink alapján a felnőttképzésben részt vevők többségét elsősorban a kedvezőbb munkaerőpiaci pozíció elérése sarkallta a képzésre, átképzésre. Vagyis az új ismeretek, a korszerűbb képzettség megszerzésével az elhelyezkedés szempontjából előnyösebb helyzetbe kerülés ösztönözte őket. Ám tudunk olyan estekről is, hogy a meglévő munkahely, az adott munkakör megtartása érdekében vált szükségessé a magasabb szintű tudás – felnőttképzés keretei közötti – megszerzése.  Ez arra is utal, hogy kapcsolataik kiterjedtek. Informálná erről és a további a céljaikról is az olvasóinkat?

– Jó együttműködést alakítottunk ki más megyék helyi önkormányzataival, és gyü-

mölcsöző kapcsolatokat ápolunk egyes szociális intézményekkel, alapítványokkal is. Több GINOP-os projektet szerveztünk országszerte, amikor a munkaügyi központokkal dolgoztunk együtt. Főbb programjaink közé tartozott az elmúlt években a TÁMOP 1.1.2 (hátrányos helyzetűek foglalkoztatásnak javítása), TÁMOP 1.4.3. (innovatív kísérleti foglalkoztatás) és a GINOP 5.2.1. (ifjúsági garancia kiemelt projekt). Ezernél is több személy munkához jutását és – vagy – munkában maradást segítettük így elő. Célunk, hogy a felnőttképzést a továbbiakban is jó színvonalon végezzük, az oktatás minőségét folyamatosan javítsuk, képzéseinkkel rugalmasan alkalmazkodjunk az új szabályozók függvényében is a társadalmi elvárásokhoz és az állandóan változó munkaerőpiac igényeihez, a munkáltatók képzési szükségleteihez.

 Bemutatná a kft. tárgyi és személyi feltételeit? Meg tudnak felelni a nehezebb körülmények közötti növekvő feladatoknak is? Gondolok itt például a duális képzés jövőbeni nagyobb súlyára, követelményeire.

– Én magam – mint tulajdonos és ügyvezető igazgató – több mint 20 éve foglalkozom felnőttképzéssel. Négy állandó alkalmazottunk van, köztük a feleségem, ők segítenek az anyagok összeállításában, előkészítésében és a vizsgáztatásban is. Előfordul, hogy magam is kiveszem a részem az oktatásból, de a felkészült oktatóink – döntően megbízásos külsős személyek: elismert tanárok, gyakorlati szakemberek – magas színvonalon biztosítják a képzési feladatok ellátását. A tárgyi feltételeket fokozatosan javítottuk. A néhány évvel ezelőtti kis irodánkból egy jóval nagyobb helyiségbe költözhettünk. Nem csak a mi elhelyezésünk lett komfortosabb, de a képzéseinkben részt vevők számára is tudtunk biztosítani két kényelmes, nagy tantermet, ahol minden szükséges eszköz és berendezés rendelkezésre áll, ami a színvonalas oktatáshoz szükséges. Nemrégiben a villanyszerelők számára alakítottunk ki egy tantermet, ahol nem csak az elméleti, de a gyakorlati ismereteket is el tudják sajátítani. Minden törekvésünk és igyekezetünk arra irányul, hogy mind több szakmában megfeleljünk a duális képzés feltételeinek is.  Hogyan érintették önöket a vírusjárványnyal kapcsolatos korlátozások? Mit tettek a kompenzáció érdekében?

– A vírusjárvány sajnos a mi tervszerű munkánkat is hátráltatta, minthogy szigorúan betartjuk a korlátozó törvényi és helyi szabályozásokat. Ezeknek megfelelően a tanfolyamok kontaktórás megtartása helyett szükség szerint az online oktatás feltételeit biztosítjuk. Sajnos, az egész tanrendet át kell szervezni, szerkeszteni, a gyakorlati munkával csúszunk. A személyes ügyfélfogadást természetesen könnyebben kiválthattuk, hiszen e-mailben és telefonon a megadott időben mindig elérhetőek vagyunk. Jelenleg is teljes gőzzel készülünk a futó és a tervezett tanfolyamok megtartására. Az adminisztráció és az előkészületek folynak, hogy amikor a korlátozásoknak vége lesz, akkor azonnal zökkenőmentesen végezhessük feladatainkat.

B. O.

 A KFT. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJA: FEKETE ZOLTÁN

ELISMERI A VÁROS A FEJLESZTÉST

BEMUTATJUK A BUMCHUN PRECISION HUNGARY KFT.-T

2019

 Először azt kérem, vázolja röviden olvasóinknak mindazt, amit az anyacégről Salgótarjánban tudni érdemes.

– Vállalatunkat 1982 novemberében alapította a jelenlegi elnök, Lee Kee Yeon édesapja. Ipari présüzemből fejlesztette tovább a céget precíziós préseléssel foglalkozó vállalattá 1999-ben, ezt követően számos minőségbiztosítási sztenderdet vezetett be – ISO 9001-től az ISO/TS 16949–ig. Nem csak a folyamatos fejlesztésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen számos szabadalmaztatott terméket tudhatunk magunkénak: kezdve a mobiltelefonokhoz gyártott kis méretű, hordozható mikrofon- és fülhallgató-alkatrészektől az autóiparhoz kapcsolódó cap plate-n át az ezeket előállító gyártási technológiákig.

Odafigyelünk a gyártáshoz kapcsolódó folyamatok veszteség nélküli kialakítására, a kollégák tudásának szinten tartására, erőfeszítéseket teszünk a környezetvédelemre, a tisztaság a legfontosabb mind a gyártás mind a gyárépület körül.

2017-ben különálló R&D kutató-fejlesztő központot létesítettünk, s erőfeszítéseinket siker koronázta. 2014 óta elismert partnere vagyunk a Samsung SDI-nak más globális IT-cégeknek termékeihez gyártott részegységek révén. Bevételeink évről évre növekedtek, így elegendő tőke állt rendelkezésre a vállalat külföldi terjeszkedéséhez. Ennek első lépése 2008-ban kezdődött a hongkongi iroda megnyitásával, és folytatódott a magyarországi beruházás elindításával 2018-ban. Itt ajánlom az olvasó szíves figyelmébe weboldalunkat – www.bumchun.co.kr  Érdekes lehet, hogyan történt a magyarországi piac felfedezése, jelesül a salgótarjáni telephely kiválasztása!

– A 2018-as cégalapítás előtt a beruházásért felelős csoport felvette a kapcsolatot

a Magyarországon működő koreai cégekkel, köztük a Miskolcon található Patec-kel, amely a présgépeket gyártja számunkra. Közreműködésükkel találtunk rá az ipari parkban akkor még eladósorban lévő raktárcsarnokra. Több szóba jöhető helyszín (pl. a tatabányai ipari park) mellett esett a választás Salgótarjánra, melynek elsődleges oka a jó infrastrukturális ellátottság, a képzett munkaerő elérhetősége. Több, mint két év távlatából minden kollégámmal egyetértünk abban, hogy jó döntést hoztuk.

 Bemutatná a tulajdonosi kört, a menedzsmentet, a cég fontosabb munkatársait?

– A vállalat felső vezetése tíz főből áll, hat koreai és négy magyar kolléga vesz részt a többszintű tervezésben. Ügyvezetőnk, Mr. Ma Seong Wook (Stephen) nem csak a Koreai Köztársaságban, de a világ több országában is dolgozott, mielőtt csatlakozott a magyar leányvállalathoz. Hozzánk Vietnámból érkezett, miután az angol Laird (hasonló profilú) gyárát felfejlesztette, 50 főről 750 főre növelte a létszámot két év alatt és értek el magas értékesítési számokat. Minden területnek magyar és koreai menedzsere van. Célunk, hogy a külföldi kollégák számát két-három éven belül csökkentsük, és a helyüket magyar kollégáim vegyék át.  Hallhatnánk a cég gyártási profiljáról, technológiájáról?

– A magyarországi leányvállalat egyedüliként – a cégcsoport történetében – lépett az autóipar piacára. Elektromos autók akkumulátorcellájához gyártjuk a legfontosabb elemet, amit a vállalaton belül „capassy”-nek hívunk. Ez az akkumulátor „teteje”, ahol a pozitív–negatív „aksi saru – vagy dominó” mellett a legfontosabb biztonsági elem található, az akkumulátorcella túlnyomás elleni védelme. Precíziós préseléssel állítjuk elő, a rajta található dominókkal együtt.

A folyamatot polírozás, rendszerezés, minőségellenőrzés követi. Ezután az automata összeszerelősor fejezi be a műveletet, a félkész termékeket készre szereli. Lézer technológiával hegesztjük össze az alkatrészeket szinte az emberi kéz érintése nélkül, nyomáspróbázzuk, és a végső minőségellenőrzésnek vetjük alá.

Büszkék vagyunk a kollégáinkra, legfőképpen azért, mert számos gyártással kapcsolatos mutató alapján azonos, vagy jobb eredményt értünk el, mint az anyacég.  Kérem, jellemezze a dolgozók szakmai struktúráját, szóljon a munkavállalók anyagi-erkölcsi megbecsülésének formáiról!

 AKKUMULÁTOR-CELLAFEDÉL

nyarán a Betoppan a modern világ c. cikkünkben adtunk hírt arról, hogy Salgótarjánban építi meg első külföldi gyárát a dél-koreai Bumchun Precision Co. Ltd. Mint írtuk, az üzemben alumínium akkumulátor-csatlakozókat készítenek elektromos járművekbe. A gyorsan kiépülő vállalkozás ez év elején Salgótarján Gazdaságáért díjban részesült. Az elismerést a cég nevében Kaibás Kornél HR-menedzser vette át, aki időközben helyettes ügyvezetővé lépett elő, és aki online interjúban is készséggel válaszolt kérdéseinkre.

 LEE KEE YEON – ELNÖK, BUMCHUN PRECISION CO. LTD.

 MR. KIM SUNGSICK (KIM BUJANGNIM), A PRÉSTERÜLET VEZETŐJE

– Jelen létszámunk több, mint 130 fő, kollégáim átlagéletkora 34 év, 40%-uk hölgy. A befektetés elindításakor igyekeztünk figyelembe venni a bérpiaci helyzetet és ez alapján kialakítani javadalmazási csomagot. Fix, versenyképes alapbért sikerült megállapítani és elfogadtatni a tulajdonossal. A csomag egyik eleme a melegétkeztetés, ami egyedülálló a környékbeli cégek között. Ezt természetesen bővítjük majd akár vállalati telefonflottával, akár nyugdíj-előtakarékossággal, vagy más eszközzel, ami segíti a kollégák elismerését és megtartását.

Büszkék vagyunk kollégáinkra, tudnak és szeretnek is nálunk dolgozni. Ami fejtörésre ad okot, az a folyamatos változás. A gépeket, termelőeszközöket tovább bővítjük, egyik nap kollégáim a folyamat szerint gyártanak, másik nap gépet telepítenek, harmadik nap új társaikat képzik, oktatják. Mindannyiunktól nagy rugalmasságot igényel, örömmel tapasztalom, hogy szívesen fejlődünk együtt a vállalattal, a folyamatokkal.

Példája ennek, hogy a cég egyik első alkalmazottja, Tari Alexandra kolléganőm, miután közel két évet töltött a Koreai Köztársaságban pályakezdőként, örömmel csatlakozott hozzánk 2019-ben mint az ügyvezető asszisztense. Ma már az egyik magyar termelési vezető.  Mint kérdésemre megerősítette, a cégfilozófiában kiemelt szerepe van a dolgozók képzésnek, a vállalati kultúra átadásának, honosításának.

– Izgatottan várjuk, hogy a jelenlegi gyárépületben befejeződjék a beruházás és a második gyártósor üzembe helyezése. Az eddig eltelt időben az anyacég folyamatait ültettük át a mi viszonyainkra, képeztük az új kollégákat ennek megfelelően. Számításaim szerint a jövő évben tudunk arról egyeztetni a város iskoláival, képző intézményeivel, hogyan tudunk együttműködni a későbbi utánpótlás biztosítására, hiszen hosszútávra tervezünk. Kollégáimmal egymást fejlesztjük, szívesen osztjuk meg a napi sikereket annak érdekében, hogy tanulni tudjunk egymástól. Két különböző munkakultúrát ötvözünk egybe, ebben koreai kollégáim is igyekeznek segíteni,

mesélnek szokásaikról, hogy megértsük, mi és miért történik úgy, ahogy. Készítettünk szótárt a mindennapi kifejezésekről, egymás anyanyelvén köszöntjük a másikat, s igyekszünk figyelembe venni a munkavégzés eltérő módját. Sajnos kevés az idő ahhoz, hogy tervezetten hajtsunk végre szervezetfejlesztést, ami nem marad el, később bepótoljuk, s ehhez eddig sikerült jó alapot teremteni.

 Milyenek a cég városi kapcsoltai, és hogyan fogadták a Salgótarján Gazdaságáért díj adományozását?

– A városvezetés, a Salgó Vagyon Kft., a megyei, járási munkaügyi központ munkatársainak támogatása a kezdetektől fogva sokat jelentett számunkra. Igyekszünk kapcsolatainkat a helyi vállalkozásokkal megerősíteni, sok segítséget kaptunk a Silver 2009 Kft.-től, a Professzionál Kft.-től, és sok kisvállalkozással működünk együtt folyamatosan. Meglepődtünk azon, hogy a két év munkája alapján számunkra adományozták Salgótarján Gazdaságáért díját. Büszkék vagyunk erre az elismerésre, hiszen az eredmény az összes kollégám együttes munkája, erőfeszítése révén jött létre. Azt gondolom, hogy a magunk szerény eszközeivel meg is fogjuk szolgálni a díjat, jövő év elején várható az új gyártócsarnok tervezése, majd kivitelezése. Ily módon is kívánunk a város és a környék mértékadó, felelős munkáltatójává válni.

Baráthi Ottó

TARJÁNT ERŐSÍTI

Kaibás Kornél 1969-ben született Salgótarjánban, itt járt általános iskolába. Kitanulta az autószerelő szakmát, elvégezte a szakközépiskolát, 1989-ben érettségizett. A szakmájában kezdett el dolgozni, munka mellett is állandóan képezi magát, 2007-től – amikor megszerezte gazdasági mérnöki diplomáját – karrierje sikeres angol nyelvvizsgájának köszönhetően is fellendült. Több mint 30 éves szakmai pályáján különösen a rendszerek átalakításában, folyamatok szervezésében sikeres. Karrierje jelentős állomásának az Egyesült Arab Emirátusokban a Develor International tanácsadói munkáját tartja. 2019-től a Bumchun Hungary HR-menedzsere, 2021-től helyettes ügyvezetője. Első házasságából két saját, a másodikban egy nevelt gyermekére büszke. Szabad idejében sportol, jógázik, olvas.

TARTJÁK A „FRONTOT” A CÉGEK A

VÍRUSJÁRVÁNY HATÁSA HELYI VÁLLALKOZÁSAINKRA

A koronavírus 2020. márciusi megjelenése óta – immár több mint egy éve – az egész életünkre kiható jogszabályok léptek hatályba és különböző korlátozások kerültek bevezetésre. Az erőteljesen eszkalálódó járvány súlyos következményei életünk szomorú, de szerves részévé váltak. Ennek ellenére viszonylag kevés (volt) az ismeretünk arról, hogyan is érintette a járvány városunk önkormányzatát, gazdaságát és társadalmát. Alábbi cikkünkben ezt a hiányt igyekszünk pótolni, amikor a helyi vállalkozásainktól kapott érdemi információinkat osztjuk meg olvasóinkkal.

A hagyományos és jól bevált újságírói módszerünk – a személyes kapcsolat: interjú és helyszíni riport stb. – helyett most a körülményekhez alkalmazkodva körkérdéscsokorral fordultunk azokhoz a salgótarjáni vállalkozásokhoz, amelyek tevékenysége iránt jelentősebb lakossági, illetve közületi érdeklődés is mutatkozik. Így most, az „online csatornán” azt kértük a cégvezetőktől, értékeljék, hogy a járvány és hatásai hogyan érintették a vállalkozás 2020. évi üzleti tervének megvalósítását, a cég főbb mutatóit (árbevétel, nyereség stb.) és személyi állományát (létszámleépítés, home office stb.).

Megkérdeztük: a negatív hatások mérséklése érdekében milyen főbb eszközöket alkalmaztak, milyen állami és egyéb támogatásokat vettek igénybe? A kényszerű változások hogyan hatottak a partneri kapcsolataikra, szolgáltatásaikra és a lakosság ellátására? Hogyan öszszegezhető az előző év, milyen kilátásokkal és tervekkel vágtak neki a 2021. évnek? Nem okozott nagy meglepetést, hogy a tíz megkeresett cégvezető közül – többek között éppen a járvány miatt is – „csak” hat válaszolt írásban a fenti kérdéseinkre. Ezeket a – nevezhetjük így – teljesen hiteles tájékoztatókat alább lényegi változtatás nélkül, itt-ott rövidítve, szerkesztett formában tesszük közzé. Így a cégspecifikus információkon túl az értékelések tartalmából egyéb következtetések is levonhatók.

SALGÓ ÉS FORGÓ KFT.: JÓ ÉVET ZÁRTAK

– A 2020-as esztendő nagyon jó volt vállalkozásunk életében. Már az év is jól kezdődött: mind a két üzletágunknál – kivitelezés

és kereskedelem – a lakosság körében és az iparban is hatékonyan folytatódtak az áthúzódó beruházások. A vírus márciusi megjelenése miatt volt némi félsz bennünk. Ugyanakkor a lakossági bevásárlási láz minket is kedvezően érintett, az év első felében mindkét üzletünk pozitív mérleggel zárt. A kivitelezési szakágban 2020. áprilisban elnyertünk egy nagyobb beruházást, amely az év végéig lekötötte a teljes szerelői kapacitásunkat. A kereskedelemben a nyári időszakban történt egy megtorpanás, köszönhetően, hogy ismét nyaralhattak, utazhattak az emberek, így aztán augusztusban jelentős mínusszal zártuk a hónapot. Szeptembertől viszont ismét nőtt a vásárlókedv, folytatódtak a beruházások és a felújítások az év végéig. Az említettek következtében cégünk árbevétele jól alakult, míg a nyere-

ség átlagosnak tekinthető. Mivel megnövekedett a „kosárérték”, ezért mi is szívesen adtunk kedvezményeket vásárlóinknak, így persze nem képződött „extraprofit”. Fontosnak tartjuk, hogy teljes létszámmal dolgozhattunk, nem kellett elküldeni senkit. A home office forma szóba sem jöhetett nálunk, otthonról nem lehet üzletet kötni, kivitelezést megvalósítani. Állami támogatást nem tudtunk igénybe venni, mert nem történt kiesés. Csak megerősíthetem: a 2020as évünk jó eredménnyel zárult. Amit 2021-ről nem biztos, hogy el tudunk majd mondani. Februártól üzleti partnereink behúzták a kéziféket, az otthonfelújítási programmal és egyéb beruházást ösztönző lehetőségekkel eddig kevesen éltek. Kivitelező partnereink is panaszkodnak: nincs az a „hajtás”, mint az előző évben volt. Reméljük, hogy megfordul a trend. Jelenleg a 2019-es forgalmi adatok is nehezen jönnek össze. Közel sincs az a vásárló kedv, ami volt 2020-ban.

PIRAZOL KFT.: CSÖKKENŐ ÁRBEVÉTEL ÉS NYERESÉG

– Előzetes adatok alapján – és inkább csak vázlatosan -- tudunk válaszolni a feltett kérdésekre. Cégünk igyekezett előre menekülni a járvány okozta helyzetben. Ami egyrészt azt jelenti, hogy a megkezdett beruházásainkat tovább folytattuk, másrészt – élve egy jelentős HIPA pályázati lehetőséggel, amely a vírushelyzethez és az abból eredő veszteségekhez kapcsolódott – újabbakat is indítottunk. Ugyanakkor a fentebb említett exportfejlesztési pályázaton kívül más állami támogatást nem vettünk még eddig igénybe.

A 2020-as terveinkhez képest (a májusi zárás miatt még nincsenek pontos adatok) az valószínűsíthető, hogy mintegy 25%-kal esik vissza az árbevételünk, 50%-kal pedig a nyereséghányadunk. Elbocsátásokra ugyan nem került sor nálunk eddig, a home office adta lehetőségeket pedig igyekszünk jól kihasználni az irodai állománynál, ehhez rendelkezésre áll a szükséges informatikai hátterünk. Általánosságban kijelenthető, hogy a járvány a külföldi és a hazai meg-

SALGÓ ÉS FORGÓ KFT. ÜZLETE, NAGY VÁLASZTÉKKAL

rendeléseinket is jelentősen visszavetette, emiatt az említett beruházások finanszírozására a korábbi tervekkel szemben jóval több banki forrást kellett igénybe vennünk. 2021-ben is az a célunk, hogy megtartsuk a dolgozói létszámot, senkit sem szeretnénk elküldeni, ugyanakkor látszik, hogy a helyzet 2020-hoz képest is sokat romlott. Sajnos, csak 2–3 hónapra látunk előre munkát, ami az elmúlt évek sikeres időszakaihoz képest jelentős visszaesés. Pozitív fejlemény, hogy sok ajánlatkérés érkezik belföldről és külföldről egyaránt. Bízunk benne, hogy a járvány belátható időn belül visszaszorul, és akkor a várható fellendülést felkészülten, jelentősen felfejlesztett infrastrukturális és eszközháttérrel tudjuk várni.

NÁDASDI ELEKTRO KFT.: ROMLÓ HATÉKONYSÁG

– Cégünk tevékenysége döntően építőipari beruházásokhoz kapcsolódik. Az építőipar ugyan nem állt le, de a folyamatok jelentősen lelassultak. A járvány kezdetén áruellátási zavarok is hátráltatták munkánkat. Ezen a beszállítók idővel tudtak segíteni, de egyes eszközöknél most is vannak fennakadások. Így többek között a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház telepítési munkálataihoz a tűzjelző központok beérkezésére hónapokat kellett várni.

A home office cégünknél csak korlátozottan alkalmazható. Tűzjelző központot, videókamerákat nem lehet távolról szerelni, javítani. Azokat a kollégákat, akik nem külső helyszíneken dolgoznak, vagy munkájukat nem az irodai munkahelyhez kötötten végzik, igyekeztünk mi is otthoni munkára átállítani. Az ő tevékenységüket sikerült megszervezni. Ugyanakkor egyes partnereinknél, számos hivatalnál, hatóságnál, ahol engedélyeztetési eljárások folynak, lassulást tapasztaltunk, ami a mi munkánkra is kihat.

Az egészségügyi korlátozásokat betartottuk, sőt további szigorító intézkedéseket is hoztunk. Ennek ellenére kollégáink közül többen estek át Covid-fertőzésen, szerencsére nagyon súlyos betegünk nem volt. A hiányzók pótlása elég komoly szervezési gondokat okozott cégünknél. Ellentétben az általánosan alkalmazott egészségügyi szabályokkal, mi csak akkor engedjük vissza kollégáinkat dolgozni, ha már rendelkeznek negatív PCR-teszttel. A vizsgálatokra, a vé-

dőeszközökre, a fertőtlenítésre jelentős öszszegeket fordítunk. Összességében: cégünk működése a külső és belső nehézségek miatt lelassult. A költségeink nőttek, a hatékonyságunk jelentősen romlott. A kieséseket pótolni nehéz, de szerencsére voltak és vannak komoly szakmai sikereink is. Egy pályázat keretében – az országban elsőként a legújabb BM-elvárásoknak megfelelő – térfigyelő rendszereket telepítettünk Pásztó városban, Bárna, Buják és Kazár községekben.

SILVER 2009 KFT.: RAGYOGTAK TAVALY IS

– A pontosan egy éve kirobbanó koronavírus-járvány szinte teljesen átírta előzetes várakozásainkat. A gondot egyrészt a bizonytalanság okozta: kinyithat-e tüzép-telepünk, megközelíthető-e a kivitelezéseink helyszíne, szállítanak-e a gyártók, a munkavállalóink tudnak-e, akarnak-e dolgozni? Másrészt folyamatos volt az építőanyagárak emelkedése, a forint rendkívüli gyengülése és ez utóbbi által okozott újabb áremelkedés. Mindez komoly fejtörést okozott, ami azonban a legtöbb szerződéssel rendelkező generálkivitelezési munkánk esetén már nem a profit maximalizálásáról szólt, hanem veszteségeink minimalizálásáról. A Silver 2009 Kft. kereskedelmi üzletága a tervezett dinamikával növekedett, amely a korlátozások, illetve a pánikhangulatnak köszönhetően nagyon szélsőségesen, hol rekordforgalmat eredményező heteket produkált, hol pedig szinte nullára viszszaeső vásárlásokat. A cég árbevétele az előző év forgalmának több mint duplájára emelkedett. Jelentős beruházásokat, eszközvásárlásokat, fejlesztéseket, illetve bővítést hajtottunk végre, és rengeteg „újratervezésre” vagy „újragondolásra” volt szükség, hogy elégedettek lehessünk a 2020-as évvel. A világjárvány ellenére sikerült számos munkahelyet létrehozni,

amellyel az állományi létszámunkat jelentősen bővítettük.

A kereslet egyértelműen nőtt a kivitelezési, illetve a kereskedelmi üzletágnál is, amelyet elsősorban a lakossági megrendeléseknek, vásárlásoknak köszönhetünk, ami elsősorban az utóbbi évek legerősebb családtámogatási kedvezményeire vezethető vissza. Ahogyan az már megszokott tőlünk, a depresszív viselkedés helyett optimistán, komoly tervekkel vágtunk neki ennek az évnek is. Célunk a folyamatos fejlesztések mellett továbbra is a portfólióbővítés, illetve a minőségi szolgáltatás még magasabb szintre emelése a kivitelezés és a kereskedelmi szegmensben egyaránt.

NÓGRÁD „KAS” KFT.: OPTIMÁLIS KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG

– Cégünk az eredeti profilját – a lapostető-szigetelést – folyamatosan az épületszerkezet-szigetelés és az épületfelújítási munkák irányába bővítette. Célunk a komplex épületenergetikai szemlélet kialakítása. Az emiatt történő árbevétel-csökkenés mögött tehát tudatos szervezés áll, minthogy ez a társaság erőforrásainak (humán, eszköz) jobban megfelel, és a költséghatékonyság is optimálisan alakul. A jövedelmezőségi szint várhatóan meghaladja a hasonló vállalkozások átlagos jövedelmezőségét.

A járvány időszaka alatt sem nálunk, sem az alvállalkozóknál jelentősebb hátráltató körülmény nem állt fenn. Az anyagbeszerzéseknél tapasztalunk nehézségeket, amely a szállítási határidők növekedésben és áremelkedésben mutatkozik meg. Az inflációt meghaladó anyag-áremelkedés az áthúzódó ajánlatoknál szigorúbb fegyelmet igényel. Amennyiben a járvány elhúzódik, várható hatását nem tudjuk felbecsülni. Az elmúlt években sikerült kialakítani azt az optimális humán erőforrásszintet, amely segít átvészelni a rendkívüli helyzeteket.

Természetesen cégünket is elérte a Covid hatása, de ez a karanténba kerülő dolgozóknál nem egyidejűleg jelentkezett, így átszervezéssel sikerült megoldanunk a kieső munkaerő pótlását. A járvány miatt rendkívüli intézkedésekre nem volt szükség. Ugyanakkor rendelkezünk erre vonatkozóan tervekkel, ha rendkívüli helyzetekben azt meg kell hozni. Azonban egyértelmű, hogy az időtényező rendkívüli jelentőséggel bír. A működésünket globálisan, a körülményekre figyelemmel rendszeresen áttekintjük, és a szükséges korrekciókat végrehajtjuk. A tervezés kiindulópontja alapvetően a megrendelésállomány, intézkedéseinket nagyságrendjének ismeretében hozzuk meg, belátható időtávra.

NÓGRÁDKER ZRT.: NYERESÉGET HOZTAK

– A Nógrádker Zrt. viszonylag jól élte át a Covid–19 járvány elmúlt egy éves időszakát. A társaság az árbevétel csökkenése ellenére a 2020. évi legfontosabb célkitűzéseit teljesítette, gazdálkodása a rendkívüli járványhelyzet ellenére nyereséges volt, a cég eredménye növekedett, vagyona gyarapodott, finanszírozási helyzete megerősödött. A vírus megjelenése miatt a 2020. évi üzleti terv gyors átalakítására volt szükség. A lakossági eladások értéke 11%-kal csökkent, ezért a nagykereskedelmi tevékenységet megerősítettük. A járvány miatt a tisztító- és fertőtlenítőszerek, a vírus elleni védekezéshez szükséges termékek (kesztyűk, maszkok stb.) iránti viszonteladói, céges és intézményi kereslet jelentősen megnövekedett. A nagykereskedelmi forgalom 10%-os növekedése mérsékelte a lakossági kiesés hatását. Sikeres volt a stratégiai terméknek számító mécsesek országos értékesítése is. A negatív hatások mérséklése érdekében a cég minden támogatási lehetőséget igyekezett igénybe venni. A dolgozói létszám csak három fővel csökkent, a munkahelyek megőrzése érdekében 20 fő kapott bértámogatást a kormányhivataltól három hónapon keresztül. A társaság élt a hitelmoratórium lehetőségével, és a beruházások indításához, a pályázatokon elnyert vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására és a korábbi hitel kiváltására az MNB Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá hiteleit vette fel.

A járvány alatt igyekeztünk előre menekülni, fejlesztéseket indítani és pályázati forrásokat szerzeni. Az elmúlt évben 40 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást nyertünk napelemes rendszerek telepítéséhez, amelynek segítségével az év végén már négy üzletünk, telephelyünk zöld árammal működött. Büszkék vagyunk rá, hogy a járvány időszakában is támogatni tudtuk a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházat. Ebben az évben is csak lassú felemelkedésre számítunk. A március 8-tól az iparcikk üzleteknél bevezetett egyhónapos kötelező zárva tartás jelentős bevételkiesést okozott, ezért a társaság pályázatot nyújtott be a Nógrád Megyei Kormányhivatalhoz március és április hónapokra 50%-os bértámogatásra. Széles körű üzleti kapcsolatok révén a járvány ellenére is, a színvonalas áruellátás biztosítottnak tűnik. 2021-ben kettős jubileumához érkezett a társaság, amelynek jogelődjét a Nógrád Megyei Tanács alapította 1951 évben. A tanácsi irányítású vállat 1991 évben részvénytársasággá alakult. Így ez évben 70 éves a cég és 30 éves a részvénytársaság. Amely a jövőben is azon dolgozik üzleti partnereivel együttműködve, hogy széles árukínálatot nyújtson jó minőségben, kedvező áron minden vásárlójának. [2016/4.]

ÓVATOS KONKLÚZIÓK

Cikkünk végére érve aligha kell hangsúlyoznunk, hogy korántsem messzemenő

következtetések levonásra alkalmas reprezentatív felmérést készítettünk. Viszont fontos információkat gyűjtöttünk arról, hogy városunk egyes jelentősebb vállalkozásai hogyan is működnek „vis major” körülmények között, miként állhatják meg helyüket a koronavírus okozta kihívások között saját szakágazatuk mezőnyében, és hogyan teljesíthetnek a hasonló profilú, kategóriájú cégek állandó, egyre élesebb versenyében. A fenti online interjúk, a saját készítésű rövid cégbeszámolók megerősítik azokat az információkat és az országos tapasztalatokat, amelyek szerint a gazdasági szervezeteket, jelesül a vállalkozásokat ágazat és profil szerint is különböző mélységben érintették a koronavírus gazdasági-pénzügyi hatásai. Jól érzékelhető módon nyert igazolást a „szemlézett” vállalkozásaink esetében az is, hogy az alkalmazkodóképesség, a rugalmasság a hátrányok leküzdésben is előnyt jelent, és hogy a „kitettség” milyen komoly következményekkel járhat. A beszámolók szerint mind a hat kisvállalkozás helytállt a maga módján és sajátos helyzetében. A kapott információk alapján levonható néhány óvatos következtetés is. Az egyik az, hogy a jelenlegi helyzetben – mint minden kvázi kiszámíthatatlan időszakban – a legfontosabb a likviditás fenntartása, a támogatások szerepének felismerése, a pályázati lehetőségek megragadása. Lényeges elem – mindegyik cégnél megfigyelhető – a foglalkoztatottak megtartására irányuló erős törekvés. Fontos lehet, lenne a szervezettség javítása, a korszerűsítés, az innováció, amely városunkban csak halvány nyomokban van jelen, ahogy a most megfigyelt vállalkozásinknál is leginkább csak a jó esélyeket magában rejlő „előremenekülés” felismerésében bontogatja így-úgy a szárnyait. Ami a megfigyelt vállalkozásaink várakozásait illeti, többségük azért inkább bizakodó. Nagyobb visszaeséstől nem tartanak, néhányan – különböző mutatókban – szerény növekedéssel, akár cégfejlődéssel is számolnak.

Baráthi Ottó

 EREDMÉNYESEN GAZDÁLKODIK A NÓGRÁDKER ZRT.

 NÓGRÁD „KAS” KFT.: ÁTLAG FELETTI JOVEDELMEZŐSÉG

SZERETÜNK, HÁRSI!

A családi házas övezet utcája régen várta már a felújítást, hepehupái kezdték az egykori hullámvasút buckáira emlékeztetni az arra autózókat, de csak húzódott a dolog, mármint a felújításé. A lakók egymás közt egyre többször inkább erről beszélgettek az időjárás helyett, ha összetalálkoztak valahol a kisbolt előtt, vagy a játszótéren, a gyerekeiket hintáztatva. Aztán, mint minden, az a nap is eljött, megérkeztek a munkagépek és a munkások, nekiestek az utca minden szegletének, hadd szóljon a muzsika. Nyüszítettek és téptek a mélyásó kanalak, dübögtek a pickhammerek reggeltől estig. Szállt a por, hasadt az öreg aszfalt, kő kövön nem maradt, ahogy az már lenni szokott ilyenkor. Élt néhány akácfa az utcában, meg sövénybokrok is húzódtak végig a házak előtt, az úttestet elválasztandó a járdától. A kiviteli tervrajzon azonban egyikük sem szerepelt, így a munkagépek először őket tüntették el a maguk könyörtelen módján, markolókanalakkal törték le a fák vastagabb ágait,és ugyanezekkel tépték ki a bokrokat, sorban, egymás után. A lakók talán elborzadtak a látványtól, de rég elszoktak már attól, hogy bárhol is szóvá te-

gyék, ami nem tetszett nekik. Leengedték a redőnyöket, elhúzták a függönyöket, és remélték, hogy mihamarább elkészül a szép, új, sima aszfaltú utcájuk.

Jött napra nap, a munkások már az utca másik végén jártak, nyomukban a jól ismert tájkép csata után látványa, megspékelve az elpusztított fák leszakított ágaival. S ha mindehhez hozzávesszük az új járda térköveit vágó gép egész napos vijjogását, máris helyben vagyunk, ez itt a mi hazánk.

Már csak egyetlen fa állt az utcában, egy hárs, amelynek illatát sokan ismerték, akiknek arrafelé vitt az útja. Amikor elérkezett a pillanat, a munkagépkezelő a szokásos csonkolásos módszerrel akarta letépni a nagyobb ágait, de ekkor a szemközti házból egy fölháborodott lakó lépett az utcára, és ráripakodott a férfira. Ezt a fát nem szabad kivágni! – mondta ellentmondást nem tűrően. Ez egy gyönyörű hárs, akkor ültették, amikor ezek a házak épültek, ezt nem tehetik meg vele! De nem tudunk tovább haladni, nem férnek el a munkagépek, muszáj letörnöm az ágait, sorolta a munkagépkezelő, és széttárta a karját.

Hívja ide a művezetőt, mondta a nő elszántan, és látszott rajta, egy tapodtat sem fog mozdulni addig, amíg nem beszélhet a férfi főnökével. Rövid telefonálgatás után egy fehér céges autóból vasalt nadrágos fiatalember szállt ki, kezében műszaki rajzokkal. Igyekezett halkan és szakszerűen elmagyarázni a ház lakójának, hogy mit mutatnak a tervek, és hogy azokon bizony egyetlen fa vagy bokor sem látható.

De miért kell ilyen barbár módon elpusztítani a növényeket, kérdezte a nő most már kissé kétségbeesetten. Igaza van, válaszolta a művezető, majd telefonon odarendelt egy láncfűrészes embert, meghagyva neki, hogy egyelőre csak az út fölé lógó ágakat vágja le, így a gépek elférnek munkavégzés közben.

Ekkorra a ház többi lakója is hazaérkezett, ők is megálltak a fa előtt, és hallani sem akartak arról, hogy a hársukat éppen most vágnák ki. De az nyilvánvaló volt, ha nem tesznek valamit, túl a szóbeli tiltakozáson, a fa nem éli meg a holnaputánt.

Sürgősen telefonálgatni kezdtek, önkormányzati képviselő, alpolgármester, polgármester, betartva a szolgálati utat. Az önkormányzat hivatala kiküldött egy alkalmazottat, ő is megnézte a terveket, ő is széttárta a karját, aztán ahogy jött, úgy vissza is ment az irodájába.

A családi kupaktanács lázasan töprengett, kit lehetne még mozgósítani, ki az az ember egyáltalán, aki megértené, hogy egy dolog a terv, és egy másik a hársfa élete és halála. A gyerekek az emeleti ablakból nézték az utcát, ahogy a könyörtelen, sárga színű gépek összezúznak mindent maguk körül, és legbelül talán már föl is adták a reményt.

Ez pont olyan, mint a Vakond a városban! –kiabálta haragosan a kislány, aki már iskolás volt, és minden este mesét olvasott az öcscsének. Megvan! – mondta a nagymama, itt az országgyűlési képviselő telefonszáma, most azonnal fölhívom.

A képviselő a harmadik kicsöngésre fölvette a mobilját. Végighallgatta a már-már szakszerű tájékoztatást, majd eltöprengett. Talán a főkertész tudna valamit mondani ez ügyben, gondolkodott hangosan. Mindjárt felhívom. Mi is a pontos cím, kérdezte, és közben azon járt az esze, vajon honnan szerezték meg a telefonszámát.

Másnap délelőtt megérkezett a kertészet hivatalvezető-helyettese, kezében messziről lobogtatva egy régi határozatot, miszerint a szóban forgó fa különlegessége miatt már a kezdet kezdetén védetté lett nyilvánítva, így senki emberfiának hozzá nem szabad nyúlnia, kivéve az ő szakembereiket. A kivágásáról pedig szó sem lehet!

Oldják meg a tervezők, módosítsák a nyomvonalat, találjanak ki valamit, a hárs marad! De hol volt ez ideig a védettséget bizonyító okirat?! – kérdezték egyszerre a ház lakói. A helyén a hivatalban, mondta a főkertész-helyettes, ahol a többi védett fáé is van, vagy volt… Azóta a gyerekek reggeli induláskor, mindig megsimogatják Hársit, mert egymás között csak így emlegetik. Bátor volt a nagyi, mondta nekik az anyukájuk, nélküle már ez a fa nem adna több árnyékot és nem illatozna, amikor ablakot nyitunk neki esténként.

Ha nagyobbak lesztek, majd nektek is ilyen bátran kell viselkednetek, mert különben… Én már most is bátor vagyok – szakította félbe a kisfiú – mert tegnap megvédtem egy kislányt, akit a többiek csúfoltak a szemüvege miatt! Mert a nagyi is szemüveges…

Kovács Bodor Sándor

Nem Tarjánban történt, nem is Nógrádban, de az egyik szereplője innen származik, ő mesélte el nekem, én meg továbbadom, hátha tanulunk belőle, mi, magyarok.

 A MEGMENTETT HÁRSFA

FOTÓ: KOVÁCS LEA

HELYVÁLTOZÁSAINK A TURIZMUS TÉRKÉPÉN

NEM TUDJUK KIAKNÁZNI AZ ÉRTÉKEINKET

Salgótarjánban már az iparosodás első éveiben meghonosodott a turisztika legegyszerűbb válfaja, a „kirándulás”. Erre igény támadt a nagyrészt ipari üzemekben dolgozó emberek részéről, és alkalmat kínált rá a település várromokkal, sziklákkal, erdőkkel, mezőkkel, patakokkal ékesített, vonzó környezete.

Aztán közbeszólt a II. világháború. Sok mindent újra kellett kezdeni, de alig néhány hónapos szünet után a turisták összefogásának, társadalmi munkájának eredményeként már ismét működött a turistaház, lassan megalakultak a nagyüzemek, sportkörök turistaegyesületei, és létrejött a turisták megyei szövetsége.

Felújították a forrásokat, kitisztogatták a turistaösvényeket, az erdei tisztásokon sátortáborokat rendeztek, részben a helyi kirándulók, részben a már máshonnan is érkező turisták fogadására.

Az igazi fejlődés azonban az 1960-as évek táján indult meg. Eresztvény térségében a megszűnt kőbányai létesítmények átalakításával a mai Madárpark helyén először egy 100 személyes, majd egy újabb épület átalakításával egy 150 férőhelyes turistaszálló létesült, sőt néhány mobil faházat is elhelyeztek.

A kőbányai vasút nyomán kialakították Somoskő felé a Petőfi-sétányt. Néhány év múlva megépült a Salgó Hotel, majd Salgóbányán országos beruházásból a faházas erdőrészletet és fedett uszodát is tartalmazó KISZ-tábor, valamint a település másik végén az abonyi úttörők ugyancsak csinos, faházas nyaralótelepe.

A várossá válás után pedig – elsősorban a Felvidékről idekerült első polgármesternek, Förster Kálmánnak köszönhetően – a szó szoros értelmében vett turizmus is tudatos fejlesztésnek indult. Néhány év alatt a helyi társadalom minden rétegéből verbuválódott turistaság összefogásával kiépült a nagyrészt még ma is létező, város körüli turistautak hálózata.

Elkészült Dornyay Béla turistakalauza, helyi és országos kiadók gondozásában sorra jelentek meg a városról és környékéről a fekete–fehér és színes képeslapok, s én még emlékszem, a vonatok kupéinak bekeretezett, nagy méretű fényképein országszerte láthatók voltak Lillafüred, Parád, Visegrád, a Budai-vár és a Hortobágy mellett Salgó és Somoskő várának, bazaltömlésének képei is. Büszke voltam rájuk, bár mit sem tudtam róla, hogy már rajta vagyunk az ország turisztikai térképén.

Előkelő helyünket csak megerősítették a Turisták Lapjában vidékünkről rendszeresen megjelent, fotókkal illusztrált útleírások, az itt rendezett országos turisztikai találkozók, s mindezt betetőzte, hogy Petőfi Sándor születésének centenáriumán a salgói bazaltsziklákra helyezett, messzire fehérlő márvány emléktábla avatóünnepsége bizonyult az országos sajtó szerint is Magyarország legszebb és legnépesebb Petőfi-emlékünnepségének. Aztán a még mindig csak alig egy évtizede „város”, saját erejéből, szívós összefogással létrehozta Salgó vára alatt, a Bodzás-forrásnál az ország egyik legkorszerűbb, legjobban

felszerelt turistaházát. Avatásán a város és környéke lakóinak sokasága mellett különvonatokon összegyülekezett, az évi közgyűlését is itt tartva az ország turistatársadalma. Az akkori viszonyokhoz képest igényes kivitelben és tekintélyes méretben megépült a Karancs-kilátó, felújításra került a Margit-kápolna, és Salgó várának megerősített romjaira is felkerült a fedett kilátótorony. E rövid idő alatt mindez csak azért valósulhatott meg, mert a helyi társadalom nagy részénél szokássá vált, mondhatni, közügy lett a kirándulás, a természetjárás.

A salgóiak saját beruházásból még szabadtéri strandfürdőt is létesítettek. Nagyjából ezekkel egyidejűleg Salgótarjánban kialakult a Tóstrand rendszere csónakázási és fürdési lehetőségekkel, vendéglővel együtt. Akkor nyitotta meg kapuit az országszerte közkedveltté vált kempingtelep és a Karancs Szálló is.

E létesítmények indokaként első helyen mindig az itt lakók érdekei szerepeltek. Az, hogy marketing, meg desztináció, meg turisztikai termék, talán sohasem hangzott el, de örültünk, hogy nekünk is tetsző, fejlődő városunk és környéke másoknak is kedvükre való kikapcsolódást nyújt, egyre többen látogatnak bennünket, és ez még hasznot is hoz az idegenforgalom terén foglalkoztatott lakótársainknak. Aztán a nyolcvanas években – talán éppen a sok helybeli és távolabbról érkező turistának, kirándulónak köszönhetően – egyre nagyobb

 ÉLET ZENGI BE A SALGÓ MENEDÉKHÁZAT 1935-BEN  A KARANCS-KÁPOLNAHEGY VÉDKUNYHÓJÁNAK ÉPÍTÉSE. BALRÓL: DORNYAY BÉLA

figyelmet igényelt a várost körülölelő természeti értékek megőrzése. Ennek érdekében a természetvédő turisták kezdeményezésére, sorra védelem alá kerültek a leglátványosabb sziklák, erdő-, és tájrészletek. Néhány év alatt azonban kiderült, hogy ezeknek a tartós védelme csak összevonásukkal, a Tájvédelmi Körzet kialakításával oldható meg. Ennek érdekében azonban fel kell tárni és számba kell venni a bennük található természeti, környezeti és kultúrtörténeti értékeket.

Összefogtak hát a természetvédők, a madarászok, turisták és mindenféle lokálpatrióták, ismereteiket összegezték, közkinccsé tették, s ennek eredményeként megalakult a Karancs–Medves Tájvédelmi Körzet, melyben – elsősorban a védelem, másodsorban a bemutathatóság érdekében – kialakították a tanösvényeket, létrehozták a tűzrakó-, és pihenőhelyeket, esőbeállókat. Igyekeztek látványossá tenni a sziklafalakat,

szebbnél szebb elképzelések, tervek, amelyek közül egyetlenegy sem valósult meg, sőt azok nagy része is használhatatlanná vált, amelyek korábban megvoltak. Felszámolták az eresztvényi turistaszállást, romlásnak indult a Dornyay-turistaház,

modernizáltuk, gyarapítottuk volna ezt az infrastruktúrát, önmagunkat is becsapva, mindig valami nagy beruházóra, gyógyvízfakadásra, várromjainkra alapozott török világ megteremtésére, vízi színpadra és egyebekre várva lassan, de biztosan maradtunk el lehetőségeinktől.

A turizmus a politikai váltógazdaság csapdájába került, míg aztán a Geopark varázszszavára végre jelentősebb beruházásokra kerülhetett sor. Megváltást azonban ez sem hozott, mert a nagy értékű létesítmények nem az itteni igények, hanem a pályázati feltételekkel állítólag ránk kényszerített tervek alapján készültek. Hogy alkalmatlanságuk ne okozzon közbotrányt, kompromisszumok árán és nagyon sok leleményességgel a Geopark Kft. irodavezetője vállalta el működtetésüket. Néhány év alatt azonban a turisták elégedettsége és minden igyekezet ellenére kiderült, hogy így tovább nem folytatható, kimerült az anyagi háttér.

bányaudvarokat, erdei tisztásokat, patakpartokat, a források környékét. A legjelentősebb környezeti beruházásokként a salgói vár megkutatása utáni, eddig soha nem látott mértékű helyreállítása, valamint a Szilváskő komplex rehabilitálása volt.

Kiderült azonban, hogy ezeknek a létesítményeknek a jó karban tartása nem megy magától, itt-ott terheli a korábbi gazdálkodás megszüntetése, vagy éppen a tevékenység szakszerűtlen folytatása és a turisták egyre fokozódó rongálása, szemetelése. A természetvédelmi területek iránti megnövekvő érdeklődéssel – részben tapasztalatok, részben anyagi feltételek híján – a tájgondozás színvonala nem mindig tudott lépést tartani. S a helyzetet csak nehezítette, hogy a város, elveszítve korábbi gazdasági bázisait, kitörési pontként éppen a (túlértékelt) gyönyörű természeti környezetére alapozott turizmust vette célba. Felértékelődött Salgó és Eresztvény térsége, megkapta a város „zászlóshajója” címet a település északi negyede, sorra születtek a

lényegesen beszűkült a volt KISZ-tábor helyén lévő Medves Hotel, a Salgó Hotel, teljesen megszűnt a Karancs Szálló, a kemping és a Strand Hotel. Ahelyett, hogy

A szakmai érdekeket a politika ismét felülírta. A helyzetet csak tovább árnyalja, hogy évek óta nem működik a salgóbányai Erdészház sem, és az előre menekülés szándékával duplájára növelt somoskői turistaközpont működőképessége is bizonytalan. Úgy látszik, most sem sikerült városunkat feltenni a turizmus térképére. Pedig nem is feltenni, hanem csak visszatenni kellene oda, ahol már csaknem száz éve, alapításának éveiben is ott volt!

 A SOMOSKŐI KIRÁNDULÓKÖZPONT

Fancsik János dr.

 A SALGÓI STRAND A HATVANAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

 FAHÁZAK A MEDVES HOTEL TERÜLETÉN