Tvl1602

TARJÁNI

2016/2. • 16. SZÁM

VÁROSLAKÓ KÖZÉLETRŐL ÉS KULTÚRÁRÓL SALGÓTARJÁNBAN

MAGAZIN

PINDROCH CSABA VALAMI AMERIKÁBA MEGY A GŐZÖS

Fénykígyó tekereg

Oláh Patrik Gergő

T. Pataki László

Hrúz Dénes, Dűvő

Puskás Marcell

Bohács István

Simon Lajos

Nagy János

ÉBREDEZŐ LÉT A VÉGEKEN PETŐFI MAMÁJÁNAK NÉVROKONA VAGYOK! KULTÚRÁNK ÜNNEPNAPJAI A VÖLGYVÁROSBAN

NAGY ÁLMA: HOLLYWOOD IMÁK ÉS „RAP-DUMÁK” „HANGOKBÓL SZŐTT POMPÁS KÁRPITOT”

REMÉLNI KÖTELEZŐ!

HATVANADSZOR NYÍLT KI A RÓZSA

Torják Vilmos

HOL A SZÓ HATALMA VÉGET ÉR

KÖZÜGYEK

FÉNYKÍGYÓ TEKEREG A VÖLGYBEN

TARTALOM

LÁTOM A TÁVOLI ÉLET NYOMAIT – ÉBREDEZŐ LÉT A VÉGEKEN

2 Fénykígyó tekereg a völgyben 4 PINDROCH CSABA Valami Amerikába Megy a gőzös 6 HRÚZ DÉNES, DŰVŐ Petőfi mamájának névrokona vagyok!

8 OLÁH PATRIK GERGŐ Nagy álma: Hollywood 10 SIMON LAJOS Kultúránk ünnepnapjai a Völgyvárosban 13 ÓBUDAI EGYETEM Jövőre újraindul a felsőoktatás 15 BALASSI KÖNYVTÁR „Építsd fel elmémet az jó bölcsességgel” 18 OBRUSÁNSZKY BORBÁLA Aki a Góbi füvét megszagolta…

20 PUSKÁS MARCELL Imák és „rap-dumák” a zsoltároskönyvben

Nézem a salgói várhegyről a várost, honnan máshonnan is nézném? Van, amikor naponta kétszer is feljövök ide.

A hegyek mögé bukó nap fénye bíborszínűre festi az eget, és szürkül már erősen, mikor lent kigyulladnak a fények. Ahogy a költő mondaná: világítani csak takarékosan, szépen, ahogy a csillag pislákol az égen, úgy éri meg.

Hosszan kígyózik a völgyben Salgótarján.

Mit is mondjak? Szép. Furcsa, igaz? Benne élni is más, és messziről nézni megint más… Na, azért mégis impozáns fénykígyó ez a völgyben, a Cserhát lankái előtt. A távolból, a hegyről mindig ilyen. Ugyanazt látom évek óta, a fényeket, a távoli élet nyomait, a látszólagos változatlanságot.

Amikor sétáltam errefelé a salgói utcán, egy nő és három gyerek jött szembe velem. A gyerekeknél tömött műanyagzsákok, a nő kézikocsit tolt, azon is zsákok. Semmi egyéb, ez volt az összes cuccuk. Nem volt bútoruk, még egy nyomorult hokedli sem, csak néhány ruha bezsákolva. Kirakták őket az albérletből, és most valaki szívességből megengedte, hogy bepakolják a bezsákolt életüket hozzá. Hol fognak aludni? Ki tudja?

Miközben a város fényeit néztem, a nyikorgó kocsikerék hangját újra hallani véltem. Arra

gondoltam ekkor, hogy ott, a távoli, pislákoló lámpák mögött élő emberek tudják-e, hogy milyen az élet itt nálunk, a végeken? Ó, hát engem elkábítottak a fények! A völgyben csillogó város miért lenne más? És arcok bukkantak fel a szürkületből, ismerősök, naponta látott emberek, akiknek az élete mindennapos küzdelem vagy talán gyötrelem. Egy férfi pár napja húsz forintot kért tőlem. Majd megadja, mondta.

Nézem a várost. A völgyekben kígyózó utcákat fénybe borító közvilágítás mögött ekkor már látni véltem a sok sötét ablakot. Meglehet, minden nap egy újabb ablak sötétbe borul. Évekig néztem ezt a fényt, és becsaptam magam. Azt persze tudtam és éreztem, hogy nehéz a helyzet, de azért azt is láttam, hogy mégis épülnek a dolgok (sajnos nem feltétlenül fenntarthatóak). Most azonban gyors leltárt készítettem, és ezután, úgy vélem, hogy valójában egy fokkal mindig, minden évben rosszabb lesz a helyzet. Szinte észrevétlenül kopnak el a dolgok, amik komfortosabbá, élhetőbbé tették ezt a várost. Egyik évben megszűnik egy intézmény, másikban egy szálloda, kivesznek egy buszjáratot, egyre több az üres épület, csökken a lakosság, elmennek a fiatalok, fogy az értelmiség.

Minden hely csodás azonban, ha az emberek ragyognak. Ez a fény azonban egyre

22 NAGY JÁNOS „Hangokból szőtt pompás kárpitot” 24 T. PATAKI LÁSZLÓ Remélni kötelező!

27 BOHÁCS ISTVÁN Hatvanadszor nyílt ki a rózsa 28 ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ Mikszáthi mese zivatarral 30 TORJÁK VILMOS Hol a szó hatalma véget ér 32 Magyar áruk, bő választék…

35 OLÁH IMRÉNÉ Hagyományőrzésre sincs pénz 36 Lavórból vacsoráznak a vaddisznók 38 Fotós csodák a Medvesen

Lapalapító: Ercsényi Ferenc (1953–2013). Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Balás Róbert, dr. Baráthi Ottó, Drexler Szilárd, Dudellai Ildikó, Handó Péter, Kovács Bodor Sándor, Losonczi Tamás. Főszerkesztő: Balás Róbert. Képszerkesztő: Kovács Bodor Sándor. Tervezőszerkesztő: Kalcsó István. Kiadja: a Tarjáni Városlakó Egyesület megbízásából a Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Web: www.tarjanivaroslakomagazin.hu. E-mail: tarjanivaroslako@gmail.com.

Nyomdai munkák: Polár Stúdió, Salgótarján. © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével. Előfizetés: Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Megvásárolható: Juhász Könyvesbolt: Fő tér 2. JAMKK-pénztár: Fő tér 5. Az Unió Coop Beszterce-lakótelepi, Gorkij-lakótelepi, Garzon alatti, Pécskő mögötti és Klapka úti üzleteiben.

A Dornyay Béla Múzeumban: Múzeum tér 2. A Bányamúzeumban: Zemlinszky út 1. A Szent Lázár Megyei Kórház büféiben: Füleki út 54–56.

Címoldal: Pindroch Csaba színművész. Hátsó borító: A Medves peremén (Fotók: Kovács Bodor Sándor).

2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

KÖZÜGYEK  FOTÓ: DREXLER SZILÁRD

halványult az elmúlt években. Zseblámpák azért pislákolnak itt-ott még, meg persze a színház reflektorai rendületlenül ontják a fényt, hiába, no, a színpadra kell a kraft.

Egy kicsit tehát mindig nehezebb, egy kicsit mindig rosszabb. Minden évben meg kell értenünk, össze kell húznunk, ki kell bekkelnünk, és majd jobb lesz…

Patyomkin város ez, ami ráadásul a harminc-negyven évvel ezelőtti önmagát próbálja reprodukálni. Sőt! Sőt! Na, igen, a mesterterv szerint majd tenyérjósló roma javasasszonyok fogják többek között a város turisztikai vonzerejét növelni… Így lesz majd a hátrányból előny. Hurrá, hátra is dőlhetünk.

Ezen felül tartja magát az a nézet, hogy az a jó itt, ami már működött. Nekem az az érzésem, hogy ez a vezérelv, pedig a világ már elhaladt mellettünk. Miközben talicskázzuk a pénzt például olyan fesztiválra, ami már a városlakókat sem érdekli, jó kezdeményezések elhalnak, vagy underground térben maradnak. Pedig a furikról (palócok vagyunk, na!) lehulló pár tízezres ott is jól hasznosulna. De mit is beszélek, nem a filléres gondokról van szó! Salgótarjánnak társadalmi és gazdasági téren is innovációra van szüksége! Ez itt létkérdés.

Valami azonban változik. Nagyon gyenge, erőtlen, de határozott jeleket küld a társadalom. Most udvariasan vagy inkább óvatosan azt kellene mondanom, hogy fogalmam sincs, mi az oka a változásnak, de miért tenném?

Nézzük előbb, a teljesség igénye nélkül, hogy mire is gondolok!

Az Új Palócország Egyesületet tíz fiatal salgótarjáni vállalkozó alapította. Az egyesület legfontosabb célja Salgótarján és vonzáskörzete gazdasági és turisztikai fejlődésének elősegítése. Tevékenységével azt kívánja szolgálni, hogy ez a környék élhetőbb legyen, főképpen a munkahelyteremtés ösztönzésével. Nagyon szeretnék, ha a képzett tarjáni fiatalok el tudnának majd itt helyezkedni.

A helyi gazdaság élénkítése a célja az üzleti reggeliknek is. Egy ilyen találkozó lehetőséget teremt arra, hogy a helyi vállalkozók megismerjék egymást, üzleti kapcsolatokat létesítsenek, kibeszéljék ügyes-bajos dolgaikat. Fontosnak tartják, hogy létrehozzanak egy erős vállalkozói közösséget, ahol segítik egymást, segítik a várost, amely erősíti a helyi közösséget. Képzéseket, előadásokat is terveznek a jövőben.

Más utat választott a Sakkozzuk Ki! salgótarjáni csoport. Mint mondják, motivációjuk a város szeretetéből fakad. Nem bejegyzett szervezet, az informális közösség alapítói nem véletlenül maradtak a kötetlen szervezeti forma mellett, bárki számára biztosítják a lehetőséget, hogy akár csak egy akció erejéig is csatlakozzon hozzájuk.

A csoport célja, hogy felrázza az alvó várost, a kiüresedni látszó kisebb lakóközösségeket élményekkel lepje meg, miközben önkéntes munkával szépítik és építik Salgótarjánt.

Több helyen is szerveztek akciókat a lakó-

 HOSSZAN KÍGYÓZIK A VÖLGYBEN SALGÓTARJÁN

közösségekkel együtt, a városszépítés és a helyi közösségek újraértelmezése, újraszervezése érdekében.

Bizakodásra adhat okot tehát, hogy néhány ember azon töri a fejét, miként lehetne jobb hely Salgótarján. Vannak önkéntes csoportok, akik az állatvédelemben aktívak és vannak, akik nehéz sorsú családokon segítenek. A közösségi médiában szerveznek gyűjtést, és a segítők toborzását is itt oldják meg. Működik néhány régi motoros is, olyan szervezetek, egyesületek, amelyek a közösségépítésben fontos szerepet töltenek be a város életében. Szerényen meg kell itt említenem a Medvesi Fotós Maratont is, amely a járdán összerugdosott fillérekből szerveződik, de talán rámutat arra, hogy milyen fontos lenne a városnak a turizmus fejlesztése, a brandépítés, a marketing és az új szemléletű programok támogatása.

Mindenekfölött áll azonban, és az én kőszívemet is az törte meg, hogy salgótarjáni fiatalok is megmozdultak. A SpeakSmart csoport laza szervezeti keretein belül már megmutatták: ez az ő városuk, és azt kérik tőlünk, ne szúrjuk el! Ez a hely az otthonuk, bárhová is sodorja őket az élet, ehhez kötődnek, hosszabb-rövidebb időre majd vis�szatérnek. Vigyázzunk addig erre a városra, amíg a rátermett emberek újra kezükbe nem veszik az irányítást!

A SpeakSmart csoport tagjainak egyik fontos célja, hogy megtörjék a tarjáni fiatalok passzivitását, alkotó, kreatív munkára ösztönözzék őket.

A figyelmes városlakó a közösségi médiában is észlelheti a fontos jeleket: a digitális szemét és a sehová nem vezető, terméketlen politikai okoskodás és vagdalkozás mellett erősödnek azok a hangok, amelyek a város sorsáért aggódnak.

Csoportok alakulnak, viták bontakoznak ki, beszélgetések indulnak és halnak el. Egyre erőteljesebben és dinamikusabban látható ez a jelenség.

Az emberek kiléptek a komfortzónájukból, és véleményük van, sőt, tenni is akarnak.

Amit fentebb felvázoltam, a világ szerencsésebb helyein természetes jelenség, még gazdag városokban is működnek ezek a folyamatok, aktív a civil élet. Amiért rám nagy hatással vannak ezek az új jelenségek Salgótarjánban, az talán azért lehet, mert szerintem ennek a városnak merev, szinte ledönthetetlen struktúrában működő intézményei és társadalmi szervezetei – bár a maguk módján fontosak és hasznosak lehetnek – nem hordozzák magukban a megújulás lehetőségét, nem jelentik a jövőt.

Rendkívül érdekes a kérdés, mi az oka, hogy éppen most történik mindez. Mert ne legyenek kétségeink, valami változik. Először az jutott eszembe, hogy a politikai erőtér korábban meghatározta a társadalmi folyamatokat, uralta és irányította. Ez nyilvánvalóan így volt, de tévútnak bizonyult. A másik lehetőség lehangolóbb, mégis reménykeltő.

Lehet, arról van szó, hogy mindez a helyi társadalom immunrendszerének a műve.

Mindenki érzi, hogy nem stimmel valami, az utolsó percekben vagyunk. Nem hagyjuk!

A város életereje megmutatkozik. A régi rendszerek még működnek, de pár év, vagy rosszabb esetben pár évtized, és ledőlnek.

A kérdés az, hogy lesz-e életképes alternatíva. Marad-e még valaki, aki megmenti a várost?

Vajon, aki majd felkapaszkodik harminc, negyven év múlva a salgói várba, az a csodás fénykígyót látja, vagy a kihunyó fényeket?

A műanyagzsákokba ruhát gyömöszölő, utcára került, tanácstalan, otthontalan emberek sajnos akkor még velünk maradnak, talán mindörökre. Mert bármilyen reménysugár is támad, alig vannak emberek a mi társadalmunkban, akik másoknak is meg­ gyújtják a fényt.

Szóval, hosszú lesz.

Drexler Szilárd 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

3

SZTÁR  PINDROCH CSABA (BALRÓL) ÉS SZABÓ GYŐZŐ A VALAMI AMERIKA CÍMŰ SIKERFILMBEN

VALAMI AMERIKÁBA MEGY A GŐZÖS

PINDROCH CSABA: MINDIG ARRA VÁGYTAM, HOGY SZERESSENEK Nézem Pindroch Csabát, ahogy jön át a téren fekete nadrágban, zakóban, fehér ingben.

Magas, elegáns, jó megjelenésű, sikeres színész. Azt gondolnám, hogy magabiztosan sütkérezik a népszerűségben. De a magaméra készülve – sok korábbi interjúját elolvasva – azon döbbentem meg, milyen nagymértékben igényli, hogy mindenki szeresse és elismerje, és hogy erről milyen sokat és őszintén beszél. Sok szó lesz erről itt is, de színházról, a megélhető csodákról, mércéről, sikerről, kapcsolatokról is beszélünk.  Gyerekkorától középpontban akart lenni, kitűnni, magára vonni a figyelmet. Ebből még az is következhetne, hogy korán eldöntötte, színész lesz, de nem így volt.

Sőt, az érettségitől a diplomáig is eltelt hét év, tehát nem volt ez egyenes út.

– Alapvetően szakács szerettem volna lenni, az érdekelt a legjobban. De igazából mindig feltűnni akartam, és ez semmilyen területen, sem a szépségben, sem a tanulásban, sem a sportban nem sikerült. A család jó barátja, Szabó József karancskeszi plébános révén tizennégy éves koromban elkerültem Esztergomba, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba. Nyolc egyházi gimnázium volt az országban, a mi iskolánk sem kapott állami támogatást, emiatt volt egyfajta pikantériája az egésznek. Vagy nagyon bennfentes emberek gyerekei, vagy nagyon jó képességű, nagyon vallásos, vagy protekciós gyerekek jártak ide, ez utóbbi voltam én.

Szabó Józsefnek köszönhetem, hogy nem az ISZI-be mentem cipőfelsőrész-készítőnek, ahová az osztályfőnököm szánt a tanulmányi eredményeim alapján. Ez nem őt minősíti, lehet, hogy engem, illetve akkor még nem figyeltek oda, hogy miként orientálják a nem tipikusan fejlődő gyerekeket. Ugyanakkor az általános iskolai magyartanárnőm, Horváth Marianna észrevette, hogy verseket írogatok.

Ezek nem művészi versek voltak, hanem a magányomból való kitörés, meg a középpontba helyezkedés bizonyos formái. Egyszer azt mondta – emlékszem a pillanatra 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

–, hogy írjak egy verset, mert sokat ér majd, ha híres leszek. Húsz év múlva a Vígszínház portáján várt a verssel. Eltette. Most be van keretezve otthon édesanyáméknál, Mondd, mit ér az élet címmel.  Elmondja?

– Mondd, mit ér az élet, ha nincs értelem, s mit ér az érzés, ha élni képtelen, mit ér a föld, ha nem forog saját tengelyén… Nem tudom pontosan. Nem merek ránézni otthon.  Nem egy jókedvű vers.

– Nem. De a kérdés mai nap is ugyanaz számomra. Az érzéseim, az örömeim, bánataim, a félelmeim, a sikereim amplitúdóban ugyanott mérhetők, mint nyolc, tizenkét, huszonkét évesen. Azok nem változnak, mint ahogy a kérdések sem. És a válaszok sem sokszor. A gimnáziumban aztán az egyik magyartanárnő behozott egy kazettát, amin Latinovits Zoltán mondott verseket.

Nagyon megfogott a kifejezési forma, az előadóművészet, és onnantól kezdve csak versekkel foglalkoztam, de még nem a színészet, hanem az önmegvalósítás érdekelt.

Nagyon halkan mormogtam a verseket (Latinovits modorában, persze), hiszen nem fért bele abba a képbe, a vicces fiú, a hülyegyerek képébe, amit képviseltem. Amikor jöttem haza, Szentkútig elhoztak a papok, onnan stoppoltam, és amikor nem vettek fel, boldogan ordítottam az út szélén, „ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet”. Ez a két hang volt akkor. A

középhangot később találtam meg, remélem legalábbis.

Az érettségi után nem vettek fel a főiskolára, egy évet töltöttem még Salgótarjánban, újságkihordó voltam. Édesanyám, aki a Pécskőben volt üzletvezető-helyettes, öt évig vezetett egy balatonszabadi–sóstói, majd egy siófoki csemegét. Minden nyáron a Balatonnál voltunk.

Tizenkilenc éves voltam, amikor Budapestre költöztünk. Nem ismertem senkit, kaptam napi száz forintot, ami elég egy cigire, mozira, meg valami rossz fröccsre, és éltem a semmiben, gyalogoltam hatalmasakat.

Borzasztó nehéz időszak volt és csóróság.

Nyáron pedig királyság Siófokon, ott szállodaportás voltam. Nyáron Marlboro, télen a csikket szedtem. Egyszer volt 800 forintom, és a Blaha Lujza téren sétáltam. Ebben a magányomban – ami nem volt ismeretlen számomra – azon gondolkodtam, hogy ebből a 800 forintból már kijön két mozi, két doboz cigi, még csajozás is lehet belőle, vagy adok magamnak még egy esélyt.

 A MAGYAR VÁNDORBAN

PINDROCH CSABA

SZTÁR

Beadtam még egyszer a jelentkezési lapot. Harmadrostáig eljutottam, de akkor még nem vettek fel, következett egy év az Arany János Színház Stúdióban (most már Új Színház néven fut). Ott végérvényesen „elkaptam ezt a betegséget”. A következő évben már elkezdtem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet.  Ahhoz képest, hogy tengett-lengett, azért három próbálkozás már konkrét szándékot jelez.

– Valójában nem a színház érdekelt, hanem a vers, de olyan nincs, hogy versmondó ember legyen valaki. Dolgoztam a Budapesti Kamaraszínházban, a Vígszínházban, voltam szabadúszó. A Tháliában most nagyon jól érzem magam, és már saját produkcióim van, a Mr. és Mrs. (ebben feleségével, Verebes Lindával játszik), amit a harmadik gyerekem születése után újra elkezdünk a Mikroszínpadon.

Emellett saját egyszemélyes előadásra készülök Balatonföldváron, egy június 26-i előbemutatóval és egy szeptember-októberi Thália színházas bemutatóval, a darabnak producere is leszek. A Segítség! Megnősültem! nagy állomás lesz az életemben.  A színházi, filmes sikerekkel, negyvennégy évesen, háromgyerekes családapaként még mindig megvan az a nagyon nagy igénye arra, hogy szeressék, elismerjék?

– Persze, mindig erre vágytam. Most, csodák csodájára, felnőtt fejjel elmentem egy pszichológushoz, amin mosolyog egy kelet-európai ember, de rendkívül hatékony dolog.

Ott tulajdonképpen én válaszoltam meg magamnak, hogy ha megkapnám, amire vágyom – díjakat vagy a feltétlen szeretetet, amit nem kap meg az ember ezen a szubjektív pályán –, ugyanúgy nem nyugodnék meg.

Azt hiszem, ezt már eldobtam magamtól.  Sokat gyötörte magát kommentolvasással, átélhette, hogy az emberek szeretik rugdosni a másikat, de úgy tudom, hogy ezt már csökkentette. Mi a mérce önnek?

– Nem csökkentettem, teljesen leállítottam.

A mérce pedig alapvetően a feleségem, aki szintén színésznő, és a kollégák, akik értenek hozzá. Mert sértődés ne essék, a nézők befogadják ezt, vagy elutasítják, de nem értenek hozzá. Meg kell elégedni azzal, hogy

 BOTRÁNY A MÉDIAMOGUL ESKÜVŐJÉN SCHELL JUDITTAL ÉS FODOR ANNAMÁRIÁVAL

pontosan tudom, most jó voltam vagy rossz.

Aztán, hogy a nézőknek jó-e vagy rossz, az már más kérdés. Mensáros László egyszer azt mondta valakinek: nyugi, emberi minőséged alatt úgysem tudsz teljesíteni. Igaz, felette sem. Nem vagyok tökéletes, de örülök, hogy játszhatok. A munkában nagyon tudom szégyellni magam, amikor nem vagyok felkészült, és nagyon szeretek mindent megtenni annak érdekében, hogy varázsoljak. Ez hajt. Olyan csodák történnek velem!

Most a Hétköznapi őrületeket játszom a Thália Színházban, életem egyik legnagyobb ajándéka. És megtörtént az, hogy ovációs taps fogadta a végén, pedig nagyon kemény kelet-európai sztori egy magányos fiúról, aki megőrül. A múltkori előadáson lekiabált valaki, hogy bravó!, egy másikon meg valaki öblös, mély hangon, hogy köszönjük! Ez minden díjnál többet ér.

Volt egy eset ugyanezen az előadáson, amikor a darabban azt látom, hogy egy próbababa megelevenedik. Láttatom a nézőkkel a szürrealitást, hogy úristen, mi van velem, bejön Szabó Győző, a próbababa gazdája, és amikor elhúzom őt a színpad szélére, hogy gyere, ülj le, azt látom, hogy a harmadik-negyedik sorban feláll vagy tizenöt ember. Kiderült, hogy valaki rosszul lett. Végig tartottuk az előadás feszültségét, kivártam, amíg vis�-

1972. március 19-én született Salgótarjánban. 1990ben érettségizett az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban, 1997-ben szerzett színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Diploma után a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött, majd 2002-től négy évig a Vígszínház tagja. Ezt követően hosszabb ideig szabadúszó, majd a Vígszínháznál eltöltött újabb évadot követően 2012-től a Thália Színház művésze. Felesége Verebes Linda színésznő. 2002-ben a Valami Amerika című vígjáték hozta meg neki az igazi hírnevet, a film folytatását 2008-ban mutatták be a mozik.

Szerepelt többek között a Kontroll, a Megy a gőzös, a Magyar vándor, a Rokonok című filmekben. Színpadi szerepei között van a Cseresznyéskert, a Lila ákác, A revizor, vagy a Tévedések vígjátéka.

szajöttek a nézők, befordultam, kérdezi Győző, hogy hol van? – Lement sétálni. Az a csoda történt, mintha a Pause gombot nyomtuk volna meg filmnézés közben. Ugyanott folytatódott mind az előadás színvonala, mind a nézők reakciója. És erről szól a színház, a csodáról. Ez egy karmikus tér. Felmegy az ember, eltörik a lába, és nem veszi észre, csak amikor lejön. Nagyon boldog ember vagyok, hogy ilyen dolgok megtörténnek velem.  2002-ben a Valami Amerika hozta meg önnek a hírnevet. Harminc éves volt akkor és öt éve színész. Hogyan változtak a kapcsolatai a sikertől?

– Személyes kapcsolatokban nem történt változás. Az emberi kapcsolataimban eleve csak azok maradtak meg, amik régről datálódtak, azok mindent kibírtak, vagy a szakmán belüli barátságok.

Akkor forgattuk a Valami Amerikát, amikor nagyon kevés sikeres film készült, ráadásul utána jött a Kontroll. Akkor még nem voltak gyártott egyéniségek, celebek, és az összes médium, magazinok, televíziós műsorok ezzel foglalkoztak. Beépültünk. Érdekes volt az a folyamat, ahogy az úgynevezett ismertség kialakult. Onnantól, hogy rám köszön, de nem tudja, ki vagyok, azon át, hogy te, ez nem az izé, addig, hogy a szép húst kapom a hentesnél. Az, hogy a szép húst adja, sokkal nagyobb teher, mint kiváltság. Ez engem arra kötelez, hogy én is a legjobbat, a legtisztábbat adjam magamból.

Hál’ istennek ott volt mellettem végig a feleségem. Ott volt, mielőtt sikeres lettem, és a mai napig mellettem van, illetve én mellette vagyok. Ez sajnos nem mondható el több, sikert megélt kollégámról. Kegyelmi állapotban vagyok ezáltal.  Kezdődik lassan a fellépése, már csak azt mondja meg, hogy milyen érzés Salgótarjánba jönnie?

– Itthon vagyok. Elment itt egy lány, tudom, ki ő, felettünk lakott két emelettel. Rám köszönnek, visszaköszönök. Ahogy jöttem, valaki azt mondja, itthon van? Mondom, igen, lesz a fellépés. Szorcsik Viki is jön? Úgy tudom, igen, mondom. Úgy beszéltünk, mintha ismernénk egymást. Ez jó.

Dudellai Ildikó 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

5

HAGYOMÁNY  FOTÓK: DÁVID BOTOND

„PETŐFI MAMÁJÁNAK NÉVROKONA VAGYOK!” DŰVŐ: DALLAMOS VILÁGCSAVARGÁS MONTEVIDEÓTÓL SEATTLE-IG

A Dűvő itt, a Dűvő ott, a Dűvő mindenütt! A Hrúz-fivérek és társaik hol Stuttgartban, hol Veszprémben, hol Csíkszeredán, hol Seattle-ben, hol a Vajdahunyadvárban muzsikálnak, s nemrégiben újra átrepülték az óceánt is, hogy Palócföld és a Kárpát-medence népzenéjét megcsillantsák és tanítsák a dél-amerikai magyaroknak.

– A két hét alatt, amíg Montevideóban voltunk, egyetlen éjszaka sem aludtunk; minden éjjel kivilágos-kivirradtig muzsikáltunk – foglalja össze röviden és velősen az Uruguayban töltött szép napokat Hrúz Dénes, a zenekar vezéralakja, érzékeltetve, hogy a maguk részéről fittyet hánytak a 12 ezer km-es repülés során maguk mögött hagyott időzónákra, és továbbra is a salgótarjáni helyi idő szerint élték a napjaikat.

No, de hogyan is keveredtek a mieink a déli féltekére? Idén Uruguay fővárosában tartották a XIII. Dél-amerikai Magyar Néptánc Találkozót, ahol a házigazdák mellett Argen­tína és Brazília hagyományőrzői randevúztak, míg a venezuelaiak az ottani zilált helyzet miatt ezúttal nem tudtak elutazni.

– A találkozó két napig tartó fergeteges fesztivállal indult Montevideo legszebb színházában, ahol egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak a nézőtéren – folytatja a prímás. – A fellépők hatalmas sikerrel adták elő a műsorukat, amelyre már két éve készültek, hogy megmutassák magukat a nyolcszáz főnyi közönségnek. Bemutatták, hogy nagyon jól ismerik és remekül adják elő a gyönyörű és gazdag magyar néptánckincset. Nekünk nem volt könnyű dolgunk, hiszen a két nap során mind az ötvenhat produkciót mi kísértük!

A nagysikerű gálát egyhetes szimpózium követte, ahol a Dűvő tagjai – Hrúz Dénes és Hrúz Szabolcs (hegedű), Mohácsy Albert (nagybőgő), Nagy Zsolt (brácsa) és Kubinyi Júlia (ének) – nappal zenét és éneket oktattak a dél-amerikai magyaroknak, majd este megkezdődött a táncház, ahol a remek hazai muzsikára hajnalig ropták a táncot öregek és fiatalok. Ez az ottaniaknak óriási ünnep, hisz két évig arra készülnek, hogy újra együtt zenéljenek, táncoljanak, önfeledten megéljék a magyarságukat.

6

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

A Dűvő immár harmadszor vett részt a dél-amerikai fesztiválon, és – mint említik – sok mindent visszahallottak a két éve, a brazíliai Sao Paulóban átadott tudásukból.

Az ottaniaknak élményt adott az otthonról érkezett csapat élettel teli magyar népzenéje. Látták őket a Youtube videomegosztón, alig várták, hogy élőben is hallják a bandát.

– Az ottani magyarok összetartanak, őrzik a hagyományokat, remekül zenélnek, táncolnak; vannak magyar házak, templomok, iskolák, cserkészcsapatok – folytatja a prímás. – Uruguayban is gyönyörű magyar otthon van, nagyon összetartanak, ragaszkodnak a gyökerekhez. Magyarjaink szinte évről évre egyre jobbak, mind magasabb szinten művelik a magyar népi zenét, táncokat, sokuk előadását a hazai fesztiválokon is megirigyelhetnék. Akikkel foglalkoztunk, képzett zenészek, technikailag már helyen vannak, csak a dallamokat kellett megtanítani nekik. Csodálatos, ahogy az anyaországtól 12 ezer km-re is híven őrzik népünk

nyelvét, kultúráját. Örülünk, hogy ebben segíthetünk nekik.

Hogy oda eljussanak, átvitt értelemben is nagy utat tettek meg a muzsikusok.

– A magyar népzenét játszó Dűvő 1979ben alakult a Nógrád táncegyüttes kísérőzenekaraként, én 1981-ben csatlakoztam a bandához – eleveníti fel Hrúz Dénes, aki öc�csével, Szabolccsal a szécsényfelfalui szülői házból hozta a népi muzsika szeretetét, hisz édesapjuk, Hrúz Bertalan volt a falu kiváló muzsikusa, s gyerekkoruktól tanulták a hegedülés csínját-bínját.

– Számtalan rangos fesztiválon léptünk fel – folytatja –, így jutottunk el Spanyolországba, Franciaországba, Németországba, Izraelbe, Törökországba, Kanadába, az Egyesült Államokba, de Mexikóban, Argentínában, Brazíliában, s Puerto Ricóban is megfordultunk.

A Dűvő a tengerentúl sokszor hatalmas fesztiválokon, több tízezres közönség előtt mutatja be a magyar népzenét. Itthon minden rangos találkozón fellépnek. Számtalan kiválósággal játszottak együtt, többek között Sebestyén Mártával, a műfaj koronázatlan királynőjével. Büszkék a Népművészet Ifjú Mestere címre, a Madách-díjra, a salgótarjáni Pro Urbe- és Pro Arte-díjra és a kétszeres Kiváló Együttes-címre.

Sikereiket egy kis- és egy nagylemez, két műsoros kazetta és 13 CD fémjelzi; a legutóbbi korong Dűvölet címmel pillanatképeket villant fel a banda több mint három és fél évtizedéből; a jelenlegi felállásban 2008 óta játszanak.

A zenekar idei világcsavargása azonban nem Uruguayban kezdődött, hiszen előtte felléptek Stuttgartban, ahol a hagyományos Magyar Bálon muzsikáltak.

– Rengeteg honfitársunk él arrafelé, most is ezerkétszázan jöttek el, hogy a kisgyerekektől az öregekig igazi magyar szívvel mulassanak, ünnepeljenek a zenénkre – említi Hrúz Dénes, hozzátéve, hogy előtte a martonvásári huszárbálon játszottak, ahol a hagyományőrzők pompás egyenruhái és huszárdalai a zenészeket is meghatották, de a nemzetközi politikában is „megmártóztak”, amikor a hazánkba akkreditált nagykövetek, diplomaták számára tartott állami fogadáson zenéltek Budapesten, a Vajdahunyadvárban.

 ÖNFELEDT MUZSIKÁLÁS A MONTEVIDEÓI SZÍNPADON

HAGYOMÁNY  A DŰVŐ TAGJAI ÉS A DÉL-AMERIKAI MAGYAR TÁNCOSOK IS SZÉP SIKERT ARATTAK

Hazarepülésük óta sem szakadtak el a dél-amerikai magyaroktól, ilyen különleges alkalomból zenéltek a népszerű komáromi Mediawave Együttléten.

– Egy argentínai magyar pár látványos, népi lagzis hagyományokat felelevenítő „parasztlakodalmában” húztuk a talpalávalót – folytatja Hrúz Dénes. – Az egybekelt Mihályfy Kingát és Eduardo Bonapartiant a magyar hagyományok iránti közös vonzódás – a cserkészmozgalom és a magyar néptánc – hozta össze, és ma már ők a Buenos Aires-i Regősök néptáncegyüttes vezetői, természetesen nagyszerű barátaink.

A „hét országra” és két kontinensre szóló lakodalom végén a fesztivál szervezői Hrúz Dénest is kitüntették egy hatalmas plakettel az autentikus magyar népzene ápolásában és terjesztésében végzett munkásságáért.

A muzsikusok előtte is kitettek magukért a zalai kamara-néptáncfesztiválon, ahol első díjat nyertek a Közgazdasági Egyetem táncegyüttesével, kisvártatva pedig a budapesti Országos Táncházi Találkozó alkalmából a Fonóban, a seregszemlét nyitó táncházban húzták a talpalávalót.

– A szervezők úgy gondolták, hogy mi tudunk olyan hangulatot teremteni, amilyenre ott szükség van – említette a prímás, majd kérdésünkre hozzátette: „igen, sikerült”, és a Dűvő a következő napokban a hatalmas nemzetközi hagyományőrző fesztiválon – ahová az erdélyi, felvidéki, délvidéki és őrvidéki táncosok mellett nyugatról, sőt a tengerentúlról is jöttek résztvevők –, a Papp László Arénában tízezernyi ember előtt kísérte a táncosokat. És az élet nem áll meg, azóta zenéltek Szécsényben, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület északi területi bemutatóján, koncerteztek Balatonszemesen, húzták a muzsikát a szentendrei skanzenben, a hagyományőrző pünkösdi Örökség fesztiválon, mint ahogy a gyöngyösi borfesztiválon is ők alapozták meg a jó hangulatot.

Sok zenekart tesz tönkre az, hogy egy idő után ismételgetni kezdik önmagukat, unalmassá válnak. A Dűvőtől azonban ez távol áll. Három és fél évtized alatt nem lehet könnyű mindig megújulni, új repertoárral előlépni.

– Áh, ez nem olyan nagy boszorkányság – cáfol a prímás. – A magyar népzene annyira gazdag, olyan sok lehetőséget kínál, hogy képtelenség mindent megtanulni, eljátszani.

Mindig nagy szenvedélyünk volt a gyűjtés, sokszor jártunk Erdélyben és Felvidéken, de sajnos most már nincs annyi lehetőség, mint korábban, mert kihalnak az öregek. Az elmúlt évtizedek alatt azonban annyi kincset összegyűjtöttünk – személy szerint én is –, hogy talán a Magyar Tudományos Akadémiának sincs ilyen gyűjteménye. Ezek kimeríthetetlen „alapanyagot” adnak, mindig csipegetünk a finomságokból, mindig akad olyan, amit még érdemes bevenni a műsorba.

Felmerül, hogy az autentikus népzenét játszó muzsikus mennyire viheti bele a játékba a saját egyéniségét.

– A népzene nincs leírva, tehát nem leckét kell felmondani – magyarázza a prímás. – Ezért ez a zene olyan, mintha az enyém lenne, így aztán én is mindig variálom, és amikor visszahallgatom magam, számtalanszor rádöbbenek, hogy hűha, ezt régebben máshogy játszottam. Sebaj, most pedig így játszom, mert az ember önmagát is hozzáteszi a muzsikáláshoz.

A mai fiatalok viszont a régi falusi népzenészek helyett jobbára már a profi muzsikusoktól veszik át az örökséget.

– Igen, sokan mondják, hogy mi vagyunk még azok a népzenészek, akiktől érdemes tanulni a fiataloknak, hiszen első kézből kaptuk ezt a kincset a nagy öregektől – említi Hrúz Dénes, aki 1984 óta tanít a (mai nevén) Váczi Gyula Művészeti Iskola népzenei tanszakán, ahol az évek során rengeteg növendékkel szerettette meg a magyar népzenét. Sőt, már Kazáron is oktatja az ifjakat.

– Büszke vagyok a „Ki mit tud?”-győztes Lenkó Péterre, aki ma már a Folt zenekarral dolgozik, vagy említhetem ifj. Gelencsér Jánost, a Dobroda prímását, aki most végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet, de még hosszan sorolhatnám a tehetséges fiatalokat, akikből zenekarok verbuválódtak – említi. – Ilyen a Tücsök, a Folt, vagy a Salgó zenekar, ahol a fiam, Márton a prímás, és nagyon ügyesek. Idén már ötödik alkalommal lesz Dűvő-tábor Kiscsőszön, Ajka mellett, ahol szintén sok fiatalnak tudjuk átadni a népzene szeretetét.

Sokan mondogatják nekik: annyi tehetséges fiatal zenészt kineveltek már, hogy eleszik előlük a kenyeret… Így van? Vagy elvannak így is? Itthon például – bár tavaly ők játszottak Szentkúton, a Megyenapon – alig látni őket.

– Elvagyunk mi… – említi. – Igaz, itthon nem nagyon foglalkoztatnak bennünket, mert az

utánpótlás már sok mindent meg tud oldani, de annyi dolgunk van az országon belül másfelé, vagy külföldön, hogy megélünk…

Nem lehetnek próféták saját hazájukban, így viszont menni, utazni kell. Elmennek játszani a svájci Martigny fesztiváljára, „átugranak” Erdélybe, majd pedig immár huszadszor is az Egyesült Államok nyugati partjára veszik az irányt, várják őket Seattle-ben, ahol a TiTi Táborban idén nyáron is oktatják a magyar zenét a résztvevőknek.

De hogyan is jutottak el a tengerentúlra?

– Az 1997-es szekszárdi Duna menti fesztiválon ismerkedtünk meg Teslik Lindával, aki nem sokkal később meghívott a Seattle-ben zajló Ti-Ti Táborba zenélni, oktatni – mondja Hrúz Dénes. – Azóta minden nyáron megyünk, az évek során az Egyesült Államokban és Kanadában is több hagyományőrző fesztiválon vettünk részt, így jutottunk el – Seattle mellett – Chicagóba, Madisonba, Edmontonba, Victoriába és más nagyvárosokba, ahol, úgy érzem, méltóképpen képviseltük a magyar népzenét.

S hogyan néz ki egy-egy ilyen tábor?

– A Ti-Ti Táborban nem csak magyarok muzsikálnak, táncolnak – folytatja a prímás –, sőt többségben vannak az amerikaiak, akik szeretik a zenénket, táncainkat, mert a magyar folklór sokrétű, virtuóz és temperamentumos, inspirálja őket. Nagyon jó zenekar van Salt Lake Cityben és Madisonban is, akik amerikaiak, mégis a magyar muzsikát játsszák, és minket tartanak mesterüknek, ami jó érzés. Legutóbb örömmel láttam, hogy a régi arcok mellett mind több fiatal is feltűnik. Ez jó, mert szükség van az utánpótlásra, a megújulásra. A táborban egész nap tanítunk, majd esténként táncházban muzsikálunk.

Búcsúzkodóban nem hagyhatjuk ki a legfontosabb közérdekű kérdést: Hrúz Dénes nem rokona Petőfi Sándornak?

– De igen, legalábbis a mamájának, Hrúz Máriának a névrokona vagyok – mondja nevetve. – A sors érdekessége, hogy két évig Kiskőrösön, a költő szülővárosában katonáskodtam. Mindezek ellenére, eddig még nem kutattam mélyebben a rokoni szálak után. Annyi biztos, hogy Petőfi édesanyja a Felvidékről származik, de a Hrúz név ott sem gyakori, így akár még az is lehetséges, hogy bennünk van Petőfi vére, hiszen mi is művészlelkek vagyunk.

B. R. 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

7

MUZSIKA

NAGY ÁLMA: HOLLYWOOD!

HEGEDŰ ÉS ZENESZERZÉS – OLÁH PATRIK GERGŐ MÁSODIK AZ ORSZÁGBAN Oláh Patrik Gergő 1998. május 23-án született Salgótarjánban. Hat évig a Dornyay Béla Általános Iskolába, két évig a Bolyai János Gimnázium hat évfolyamos osztályába járt, jelenleg a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium hegedűszakának érettségiző tanulója. Édesapja építészeti vállalkozó, édesanyja a Salgóbox Kft-nél dolgozik, bátyja édesapjának segít a vállalkozásban. Forgáchtelepen él. A közelmúltban a korosztálya számára megrendezett országos Sugár Rezső zeneszerzőversenyen második helyezést ért el.

 Honnan jön a zene szeretete? Zenészcsaládban nőtt föl?

– Nem igazán. Apukám édesapja volt hegedűs. Vendéglátóhelyeken játszott. Először zongorázni szerettem volna, csak nem volt hely zongorára… Az unokabátyáim nyomán kezdtem el hegedülni Becze Lajosné, Kati néninél. Betegsége miatt aztán Tóth Tibor tanár úrhoz kerültem, majd Budapestre.  A zeneszerzői ambíció megvolt az első pillanattól?

– Nyolcéves koromban írtam az első picike darabokat. Azok nem voltak olyan komoly hangvételűek, mint amilyenek az utóbbi három évben. Először nyolcadikosként adtam elő saját szerzeményt a zeneiskola1 tanévzáróján. A következőt a konzi2 kötelező zongoravizsgáján még elsőben. Utána a szalagavatónkon Astor Piazzolla Libertango-átiratával, majd most a versenyen szerepeltem.  Miképpen születik egy zenemű?

– Szerintem erre nincs jó válasz. Kell találni egy jó témát és onnantól kezdve már megy, magát adja a zene. Ahhoz lehet írni bevezetést, mellék- és záró témát, kidolgozást.

1 2

8

áczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, V Salgótarján.

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest.

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

 Itt lép be a szakma…

– Hát, igen. Nagyon nehéz azt megvalósítani, amit kigondol az ember. Egy zeneszerző egész életén keresztül ezt tanulja.  Zongorán vagy hegedűn születnek a zeneművek?

– A fejemben. Sokan úgy csinálják, hogy előbb zongoráznak, és aztán vetik papírra, osztják szét a szólamokat hangszerekre.

Időnként egypár részt elpróbálok, hogy kihozható-e a hegedűből, de nem ez jellemző rám. A fejemben fogalmazok, aztán beírom a számítógép MuseScore-programjába. Ez stimmekre, tehát szólamokra szedi a kottát, aztán adom oda a zenészeknek. A versenyre írt vonósnégyesem elég nehéz darab, mint kiderült, mind ritmikailag, mind intonációban.  Mi okozza a nehézséget?

– A váltakozó ritmus, a négynegyedes, háromnyolcados ütemváltások. Egyébként három tételből áll. Sok ötlettel telített az első. A második passacaglia. A basszusnak végig ugyanaz a témája, és erre jönnek rá a többi hangszerek. A harmadik egy vicces presto, egy gyors, egyperces levezető, ami eredetileg hosszabb, de az időkorlát tizenkét percben volt. Ha terjedelmesebbre veszem az összművet, akkor kizárnak a versenyből.  A kurtítás miatt mennyi veszett el a darabból?

– Pontosan nem tudom. Úgy terveztem, hogy a harmadik tétel rondóforma lesz, vagyis

mindig visszatér a főtéma, és közé ékelődnek más témák. Így viszont csak egy főtéma, egy melléktéma és megint a főtéma fért bele.

Szerintem három-négy perc még, és akkor nagyjából egyensúlyban van a három tétel.  Kikből állt a szakmai zsűri?

– Vajda János zeneszerző. Fekete Gyula zeneszerző, tanszakvezető. Sugár Miklós zeneszerző, annak a Sugár Rezsőnek a fia, akiről elnevezték ezt a versenyt.  Milyen gyakran van fellépése?

– Amióta Pesten tanulok, azóta nagyon ritkán. Salgótarjánban egy héten négy fellépésem volt. Sőt, egyszer egy nap volt négy.

Pesten a vizsgaelőadásokon kívül alig van más. Egyrészt a suli kitölti a napjaim. Másrészt a tanárok is nagyon elfoglaltak, nincs arra se idő, se lehetőség, se keret, hogy koncerteket szervezzenek.  Hogyan került be a konzervatóriumba?

– Nyolcadikosként, 2012 februárjában jelentkeztem. Öt darabot kellett eljátszani hegedűn. Ez egy jó félórás műsor volt. Aztán aki ezen megfelelt, mehetett a szolfézsfelvételire. Ez se volt könnyű. Bementünk egy terembe, és ott kétszólamú dallamdiktálást kellett mindenkinek leírnia. Utána következett a szóbeli szolfézs, ahol először látva a kottát, lapról olvasva énekeltem. Az nekem nem sikerült túl jól, mert az éneklés nem igazán megy. És még volt egy beszélgetés a tanszakvezetővel.  Kikből állt össze a verseny vonósnégyese?

– A legjobb barátaimból. Az első hegedűs Váradi Gyula volt. Ő már közismert a tavalyelőtti Virtuózokból3, és idén is szerepelt a műsorban. A második hegedűs Farkas Jenő évfolyamtársam, a brácsás Soós Előd ötödéves, a csellista Petruska Emma harmadikos volt.

Nagyon jó, összeszokott csapat lett belőlük.

A zsűri is azt gondolta, több éve együtt játszanak, de csak egy hónapot próbáltunk. Én kimaradtam a vonósnégyesből. Úgy vélem, a szerzőnek nem szabad játszania a művében.

Főleg, ha versenyről van szó. Mert ő tudja, hogy kell szólnia a darabnak. Ha játszik, akkor képtelen mindenre figyelni.  Nem zeneszerzőszakosként, gondolom, akukktojás volt a versenyen. Hányan indultak rajta?

– A zeneszerzőszakosok nagyjából mindan�nyian. Végül huszonegyen jutottunk be a döntőbe. Az előválogatóra a kottákat kellett beküldeni, és az alapján döntöttek, ki mehet tovább. A versenytől egyébként sokat nem vártunk, mert azt hangoztatták, aki nem zeneszerző, az nem lehet helyezett. Az én esetemre van a legjobb nem zeneszerzős által komponált műért járó különdíj. Azt mondták, azt biztosan megkapom, de másra ne számítsak. A versenyre is úgy mentünk, hogy annyival beérjük. Aztán eléggé vicces volt, hogy először a különdíjakat olvasták fel, és néztünk a tanáromra, hogy ezt sem, még ezt sem kapom. Azt gondoltam, nem tetszett nekik, hogy vonósnégyest írtam. Valami biztosan nem tetszett benne. Így mentünk tovább. Harmadik helyezett… és másodiknál a 3

Komolyzenei tehetségkutató a köztelevízióban.

MUZSIKA

nevemet mondták… Nagyon nagy öröm volt hallani. Utána beszéltem a zsűrivel. Tetszett nekik a darabom. Fekete Gyula egyedül nekem adott tíz pontot. Ő a rektorhelyettes a Zeneakadémián. Azt is mondta, hogy a zeneakadémiai felvételi előtt mehetek hozzá konzultációra, de én hegedűre felvételizem.

Erre hozzáfűzte: az a legfontosabb, hogy ne hagyjam abba a zeneszerzést. Vajda Jánosnak egy problémája volt a művemmel: a harmadik tételt túl rövidnek találta. De egyetértettünk abban, hogyha hosszabb, akkor nem adhattam volna be. Az első és a második tételből semmit nem lett volna érdemes lecsípni, hogy a harmadik tételhez hozzárakjuk. Szerinte is abszolút vonósnégyest írtam.

Előtte a zeneszerzősök nagyon mondták, hogy nem szabadna írnom vonósnégyest, mert az egy elit műfaj, csak azok vállalkozhatnak rá, akik eljutottak egy szintre. Hát, én mégis azt írtam. Direkt azért választottam, mert ez a legnehezebb. Egy nagy szimfonikus zenekarra is könnyebb komponálni, mint vonósnégyesre. A Bartók konziból senki más nem kapott helyezést, csak én.  Honnan voltak a többiek?

– Debrecenből. Az első egy modernebb darab volt, melyben ordibáltak a közepénél.

Két zongorista egy zongorán kvázi négykezest játszott. Egy fiú ütővel ütötte ugyanazon zongora húrjait, és volt egy harsonás, akinek bele volt írva a kottájába, hogy forduljon a közönségnek háttal, úgy játsszon.

A zongorába fújta a hangokat. Igazából a zeneszerzők meg a zsűri is azt mondta, hogy még egyszer nem úgy hallgatnák végig, mint legelőször: odafigyeléssel és meglepődve. Jó, de hatásvadász darab volt. Az enyém viszont odafigyelésre méltó sokadszori hallgatáskor is, mert abban nagyon sok ötlet valósult meg.  Ennyire erős egyébként a debreceni zeneművészeti szakközépiskola?

– Igen, erős. Ott is ugyanaz a zeneszerzés tanára, mint a konzinkban, ám ott más felfogás uralkodik, hagyják érvényesülni a diákokat, nem megy az a fajta ellenségeskedés, mint nálunk. Ha itt valaki ugyanazt a darabot megírja, mint a győztes, akkor lenézték volna érte – leginkább a diákok.

 Az egyéni törekvéseket nem szeretik a pestiek?

– Nem igazán.  A zenélésen túl mivel telik az élete?

– A zenészek azok, akiknek nincs idejük semmire. Ha van két óra szabadidőnk, akkor gyakorlunk. Rengeteg a tanóránk. Nekem ötvennégy van egy héten, ami a megengedettnél sokkal-sokkal több. Ha lenne két szabad órám, hogy elmenjek például futni, akkor inkább gyakorolnék azalatt is.

Mondják mindig a tanárok, amikor ők odajártak, akkor napi öt órát is próbáltak. Ma már erre nincsen lehetőség, pedig edzésben kell tartani az ujjakat.  A bátyjának voltak zenei ambíciói?

– Ő nagyon jó sportoló volt. Elsősorban focista, de mellette rengeteg futóversenyt nyert, nemzetközit is. Aztán egy betegség miatt abba kellett hagynia.  Önnél más alternatíva nem is merült fel, mint hogy hegedűművész lesz?

– Egészen kiskoromban ügyvéd szerettem volna lenni, de végül zenész lettem.  A tanulmányai során volt olyan tanára, akit szívesen említene?

– Becze Lajosné, Kati néni, akitől az alapokat sajátítottam el. Tóth Tibor tanár úr pedig rengeteg koncertfellépést tett számomra lehetővé. Itt, a konziban, a főtárgyban a tanárom Tuska Zoltán, ő nagyon sokat segített. A Magyarországon legjobbnak tartott Fesztiválzenekarban szólista, elismert hegedűművész.  Milyen távlati tervei vannak?

– Érettségi, majd felvételizek hegedűből a Zeneakadémiára. Ott aztán szeretnék párhuzamos képzésben zeneszerzést tanulni.

Továbbá hegedűsként egy jó zenekarba bekerülni, és klasszikus alapokra épített holly­ woodi filmzeneszerzéssel foglalkozni majdan, csak oda rettenetesen nehéz bejutni.

 Más zenei irányzatok – például a dzsessz – felé hegedűsként nem kacsintgat?

– Nem. A dzsesszt nem igazán szeretem.  És valamilyen klasszikus fúzióban…?

– Volt egy eléggé jónak számító vonósnégyesünk, de a verseny miatt felbomlott, mert kellett egy másik, amiben én nem vagyok. Abban a mostaniak közül egyedül Váradi Gyuszival játszottam együtt, a brácsás és a csellista már a zeneakadémiára jár, és egy párt alkotnak. Auer Lipót hegedűművész nevét vettük fel. Mi voltunk az Auer Kvartett. Az akadémián lesz arra lehetőség, hogy újraszerveződjünk. Meg ott kötelező a kamarazenélés.  Azt gondolom, aki zenét szerez, az matekból is jó.

– Nem vagyok annyira jó matekos, csak olyan négyesféle, de valóban kell a matek a zenéhez. Sokan mondják, hogy teljesen más, de nem. A zeneszerzésnél sok logika kell és új ötlet, így születhet jó darab.  És készül már az új darab fejben?

– Kidolgoztam egy módszert, amit már lehet, hogy megcsináltak előttem is. Kórusra még sohasem írtam, viszont sokszor hallottam énekelni, és rájöttem, hogy a szöveget sohasem lehet érteni. Májusban, amikor lemegy az érettségi, olyan kórusművet alkotok, amelyben nincsen szöveg. Hangutánzásokból, hangokból áll majd, teljesen úgy, mintha a torkok hangszerek lennének. Négy szólam lesz. Basszus, tenor, alt és szoprán.  Érdekes kísérlet. Például Weöres Sándornak vagy az avantgárd költő Szkárosi Endrének van olyan műve, ahol egyetlen szó sincs, csak hangok, hangsorok, a vers mégis működik.

– Mondjuk, ez lehetne az avantgárd a zenében.

Benődy Márton 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

9

KÖZÖSSÉG  SIMON LAJOS

KULTÚRÁNK ÜNNEPNAPJAI A VÖLGYVÁROSBAN SIMON LAJOS AZ 50 ÉVES „JÓZSIRÓL”, A SZÍNHÁZRÓL ÉS EGYEBEKRŐL

Salgótarjánban idén a kultúra ünnepnapjait éljük, hiszen ötvenéves a József Attila Művelődési Központ. A kultúra tarjáni szentélye a jubileumhoz méltó, színvonalas programokkal ünnepli az évfordulót. A ház falain belül működik a Zenthe Ferenc Színház, amely – a számadatok és a szakmai vélemények szerint – néhány gyors év alatt szinte páratlanul sikeres utat járt be. A város két fontos kulturális intézménye – kismillió más mindennel – a Salgótarjáni Közművelődési Nonporfit Kft. égisze alatt működik, amelynek vezetője, Simon Lajos elmondja: a megyeszékhely kulturális kínálata és intézményrendszere a tisztes középmezőnyben található a megyei jogú városok között, ami azt mutatja, hogy a mostohább gazdasági helyzetben is lehet színes és gazdag kulturális életet teremteni, ha van elegendő ötlet, kreativitás és tettrekészség a helybeli emberekben.  Gratulálunk ahhoz, hogy újabb öt évig vezetheti a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.-t, amellyel minden bizonnyal az eddigi munkáját is elismerték. Különleges céget visz, amelyhez sok-sok, tartalmában szinte össze sem függő terület tartozik. A vezetésére sokak szerint nem is Simon Lajos, hanem Simon Templar kellene…

– Köszönöm a gratulációt. A cégünk tényleg egyedülálló; nincs az országban még egy ilyen gazdasági társaság, amely ennyire össze­tett feladatot lát el, hiszen működtetünk színházat, közművelődési intézményeket, ellátunk ifjúsági, sport- és idegenforgalmi feladatokat, sőt a helyi média egyik szelete is hozzánk tartozik. A „kirakatban” lévő Zenthe Ferenc Színház és József Attila Művelődési Központ mellett mi üzemeltetjük az Apolló Centrumot a mozival, a zenés-táncos szórakozóhellyel és az ifjúsági irodával; miénk a városi sportcsarnok, a strandfürdő, a tanuszoda, a gyermektábor, működtetjük a 10

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

városi televíziót, a zagyvarónai Bátki József Közösségi Házat, a salgói Geocsodák Házát, de van irodaházunk a Bartók Béla úton, lőterünk Zagyvarakodón. Felsorolni is hosszú.  Hogy lehet ezt a sok területet összefogni, együtt vinni?

– A feladatokban az a közös, hogy mindegyik szolgáltatást nyújt az itt élőknek, így a különböző tevékenységek jól megférnek egymás mellett. Amikor az önkormányzat ezt a nagy, összetett céget létrehozta, fontos szempont volt, hogy a feladatellátáshoz mind kevesebb támogatást kelljen nyújtania. Cégünk életében jól szemlélteti ezt a folyamatot, hogy öt éve még 72 százalékos önkormányzati támogatással indultunk, amely az idén 50 százalék alá csökkent, azaz a gazdasági társaság működéséhez szükséges bevételek több mint felét magunk teremtjük elő, miközben a feladataink növekedek. Ez is mutatja, hogy egy ilyen gazdasági társaságban sokkal több a lehetőség, mint az intézményi keretek

közt. Gazdálkodásunk széleskörű: vállalkozunk, és sokat pályázunk, emellett mivel a fő tevékenységünk a Zenthe Ferenc Színház működtetése, a társaságiadó-felajánlásból érkező támogatásból is részesülünk, sőt jó néhány mecénást is sikerült magunk mellé állítani. Sok-sok apró forintból áll össze a működésünk, de azt nem mondom, hogy több önkormányzati támogatás ne segítené a munkánkat. Idén mintegy 200 millió forintot kapunk a várostól, amely – mint említettem – a tevékenységünk kevesebb, mint felét fedezi.  Eszerint a gazdasági társaság az évi félmilliárdos forgalmat közelíti…?

– Igen, nagyjából félmilliárdos cég vagyunk.

Természetesen, mivel Salgótarjánban működünk, nem szakadhatunk ki a hétköznapi valóságból; ha az önkormányzat lehetőségei szűkösebbek, tudomásul kell venni, hogy a mi támogatottságunk is kevesebb, és azért kell dolgoznunk, hogy a közönség ezt ne vegye észre.  Nagyon feszített feladatot jelent behozni a több mint ötven százalékot, vagy simán ki lehet ezt itt gazdálkodni?

– Nagyon feszített! Ez az összes terület számára kemény munkát jelent, mindegyiknek előírtam a vállalkozási bevételek növelését, a színháznak a támogatói kör bővítését, a jegyés bérletértékesítés, a tájelőadások számának a növelését, hiszen ezekből származik a bevételünk jelentős része.  A város mai helyzetében, a lakosság csökkenése közepette sokan túlméretezettnek tartják Salgótarján kulturális intézményrendszerét, mások szerint a XXI. században egy megyeszékhelynek ez a kínálat még mindig szegényes...

– Az igazság szerintem valahol középen van; nem hinném, hogy az intézményrendszerünk túlméretezett, hiszen mellettünk még a Dornyay Béla Múzeum és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár lát el önkormányzati fenntartású intézményként kulturális feladatokat. Ha feltesszük a kérdést, hogy mitől város egy város, azt felelhetjük: azért, mert van színháza, könyvtára, mozija, művelődési háza, fesztiválja, vannak rendezvényei; van sportcsarnoka, uszodája és még több minden, ami a városi léthez elengedhetetlen. Ezek Salgótarjánban rendelkezésre állnak. Sőt, ismerve a megyei jogú városok közművelődési, közösségi, közgyűjteményi tevékenységét, elmondhatom, hogy nem állunk a sor végén! Tehát Salgótarjánban nagyobb a kínálat több olyan megyei jogú városénál, ahol a gazdasági lehetőségek a miénknél sokkal jobbak.  Ez örömteli. Egyébként is, egész évben a kultúra ünnepnapjait éljük, hisz ötvenéves a József Attila Művelődési Központ. Milyen az intézmény helyzete? A jubileum kapcsán milyen kiemelt rendezvényeket tartanak?

– Az ötvenéves József Attila Művelődési Központ nemcsak Salgótarján, de egész Nógrád megye legjelentősebb közművelődési intézménye. Cégünk tavaly több mint 210 ezer látogatót, azaz naponta 578 főt fogadott, és ebben a művelődési központ vállalja a főszerepet, hiszen a színháztermi rendezvények zöme itt zajlik. Az ünnepi év januárban, a kultúra napja és a várossá nyilvánítás évfordulója alkalmából rendezett gálával kezdődött, de igazán a Tarjáni Tavasz során indult el a jubi-

hogy az út, amelyre léptünk, jó, helyes és eredményes.

Az igazgatói pályázatomat bíráló szakmai bizottság is megfogalmazta, hogy ahová a színházunk elért, országosan is kiemelkedő, különleges kuriózum. Zenthe Ferenc is azt mondta, hogy az ember, amikor kicsi, mindig utol akarja érni a nagyobbakat. Mi is eszerint dolgozunk, és úgy érezzük, hogy a salgótarjáni közönség is egyre inkább magáénak érzi a színházat. Ha pedig azt nézzük, hogy a jelenlegi évadban itthon mintegy negyven előadást tartunk, és további közel nyolcvanat a megye és az ország különböző városaiban, sőt a határon túl is, ez jól mutatja, hogy a választott népszínházi irány helyes. Örömmel tapasztaljuk, hogy a városban is mind többen úgy látják: olyan jelentős érték születik, amely Salgótarján kultúrtörténetében is meghatározó lesz.  Folytassuk a sort a városi televízióval! A rohamosan fejlődő technikával hogyan tudnak lépést tartani?

– Ez nagyon nehéz! Volt egy olyan időszak a helyi televíziók életében, amikor azt gondolták, úgy kell működniük, mint az akkor induló országos kereskedelmi csatornáknak. Az élet bebizonyította, hogy ezt sem technikailag, sem a költségekkel nem lehet győzni. A helyi televízió fő értéke, hogy a helyi eseményekről tudósít, melyek az itt élőknek fontosak. Arra törekszünk, hogy a városi tévében a helyi hírek és értékek kapjanak főszerepet. Ezért is adunk élő közvetítéseket, és a főbb kulturális eseményeket – mint az újévi hangverseny, a dixielandfesztivál, vagy most a Salgótarjánból elszármazott művészek fesztiválja – rögzítjük, hogy azok is részesüljenek ezekből az értékekből, akik nem tudtak részt venni ezeken a rendezvényeken. A hírműsoroknál új struktúrát alakítottunk ki: sok rövid hírt adunk, de a fontosabb témákat bővebben is kifejtjük,

hiszen érezzük, hogy a felgyorsult világban az emberek a sok gyors, rövid információra éhesek, de azoknak, akik szeretnének jobban a dolgok mögé nézni, tágabb műsorstruktúrát is kínálunk. Technikailag nagyon fontos fejlesztés előtt állunk: még az idén meg kell valósítanunk a digitális átállást. Be kell kerülnünk azokba a digitális csomagokba, amelyeket Salgótarján és a környék lakói néznek. Készen áll a technikai fejlesztési csomag, melynek révén a nézőink számát jelentősen meg tudjuk növelni.  Ez örömteli, de hogy ne csak a boldogságban ússzunk, nézzük a strandfürdőt!

Sokak szerint a strand a város állatorvosi lova, ahol minden probléma jelen van. Az adottságai eleve nem jók, hisz hol van itt meleg gyógyvíz... Időről időre felmerülnek impozáns fejlesztési tervek, de aztán el is sikkadnak...

– A strand fejlesztése az utóbbi években a helyi közbeszéd egyik fontos témája lett, azt viszont tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy ezt önerőből nem tudjuk megtenni. Van rosszabb hírem: az önkormányzat sem tudja! Talán ennél is szomorúbb, hogy az elmúlt időszakban csak olyan strandok fejlesztésére lehetett pályázni, ahol gyógyvíz található.

Sőt, a jelenlegi időszakban egyáltalán nem is lehet ilyen fejlesztésekre pályázni. Így itt állunk egy komoly fejlesztési koncepcióval, amelyben lenne úszómedence, gyermek- és élménymedence, csúszdák, kis pihenőmedence, sok zöldterület, árnyas fákkal, ami a közönségnek élményt, kikapcsolódást, rekreációt jelentene. Ehhez keresi az önkormányzat a forrásokat, és bízom benne, hogy az előttünk álló fejlesztési időszakban sikerrel járunk. Az olvasókat kevésbé érdekli, milyen fejlesztések kellettek ahhoz, hogy évről évre ki tudjuk nyitni a strandot, de a múlt nyáron – sokak örömére – az éveken át használaton kívüli gyermekmedencét fel tudtuk újítani. Így

KÖZÖSSÉG

leumi kavalkád, amelynek mottója: „ötven év, ötven program”. Arra törekedtünk, hogy az elmúlt öt évtized során teremtett értékeket és a „Józsihoz” kötődő alkotókat bemutassuk.

Ezért is indítottuk április 4-én, a születésnapon a programokat a városból elszármazott művészek fesztiváljával, ahol színes, változatos előadói gárda lépett hazai színpadra Pándy Piroskától kezdve Mikecz Estillán és Pindroch Csabán át Szolnoki Péterig és Alapi Istvánig és más neves előadóművészekig, akik városunk büszkeségei. Még januárban gálakoncertet adott Radics Gigi, a vendége pedig Oláh Gergő volt, de aznap színpadra lépett Kubinyi Juli is, akik a fiatal nemzedéknek jelentik azt, hogy a városban, igenis, rengeteg érték van, és innen indulva is nagy sikereket lehet elérni. Mi ebben kívánjuk segíteni őket.  Sokak szerint a harmadik évezredben színház nélkül már nem képzelhető el megyeszékhely, mások viszont azt a „költségvetési” szemléletet képviselik, hogy jaj, ez sokba kerül…

– Igen, sokba kerül…! De 2012-ig a megyeszékhelyek közül csak Salgótarján nem rendelkezett színházi társulattal. Négy éve alakult meg a Zenthe Ferenc Színház, amelyről sokatmondó számadat, hogy amíg 2012-ben 17 ezer 200 látogatója volt a színházi előadásainknak, addig 2015-ben 37 ezer 490 főre nőtt a közönség. Míg 2012-ben öt-, a 2015/16-os idényben már tizenhatféle színházbérletből válogathat a publikum, hiszen a legszélesebb közönséget szeretnénk elérni.

Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek annak a folyamatnak, amelynek révén színházunkat augusztusban reményeink szerint kiemelt előadó-művészeti szervezetté minősítik, és ezzel egy rangra kerülünk a többi vidéki teátrummal. Nem azt akarom mondani, hogy a teljesítményünk már eléri a sok évtizedes múltú nagy színházakét, de mutatja,

 A JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 50. SZÜLETÉSNAPJÁN IDŐKAPSZULÁT HELYEZETT EL A FŐ TÉREN FEKETE ZSOLT POLGÁRMESTER ÉS SIMON LAJOS 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

11

KÖZÖSSÉG

van egy olyan komplex medencénk, amelyben lehet úszni, labdázni, játszani, és van egy gyermekmedencénk is, amelynek a környezetét is úgy alakítottuk ki, hogy a legkisebbek is átéljék a strandolás örömeit. A strandkézilabdázók három homokos pályát alakítottak ki, idén ezek kiszolgáló létesítményét fogjuk a klubbal és az önkormányzattal közösen fejleszteni. Tehát mindig vannak újdonságok, és az imént vázolt nagy fejlesztés is csak egyetlen dolgon múlik, ami viszont most nem áll rendelkezésre: ez a fejlesztési forrás.  Ha már ilyen jól benne vagyunk a vízben: mi újság a városi tanuszodában?

– Rengeteg olyan fejlesztést hajtottunk végre az utóbbi években, amelyet a közönség is láthat: korszerűsítettük az öltözőket, lecseréltük a zuhanyzókat, a szauna- és az uszodatér is megújult. Amit nem látnak: olyan gépészeti beruházások történtek, melyek az energiaellátásban, a vízforgatásban és a vízminőséget szolgáló technológiában is nagy előrelépést jelentettek. A sportegyesületek mellett a mindennapos testnevelésnek köszönhetően

– Nagyon jól! Kezdjük a mozival, amely a felújítás alatt a művelődési központ oldalszárnyában működött, ahol hoztuk is a régi moziban megszokott számokat, de jól mutatja a változást, hogy míg 2014-ben 25–26 ezer, addig a 2015-ös évben 37 ezer néző váltott jegyet a moziban. Ez annak, köszönhető, hogy 2015 júniusában elindult az új Apolló Centrum, ahol már két terem várja a közönséget, és hétvégi matinék is vannak. Naponta 6–7 mozifilmből is lehet választani, ebben nagyon jó a kínálatunk.

Az épületben nyílt egy olyan zenés-táncos szórakozóhely, amely az előző években hiányzott a város életéből. Az Apollo Dance Hall a hétvégéken jól kielégíti a salgótarjániak kulturált szórakoztatási igényét, de ennél több is, hiszen számos tehetségkutatónak, ifjúsági rendezvénynek is helyt adott már, és az a célunk, hogy a tevékenysége a hét minden napjára kiterjedjen. Az ifjúsági irodának pedig az a feladata, hogy generálja, összefogja az ottani eseményeket, a tanácsadótermet, a multifunkicós termet, a drámapedagógiai

 A ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ SIKERES ELŐADÁSOKKAL VONZZA A KÖZÖNSÉGET

a helyi és környékbeli iskolák közül többen már délelőtt is igénybe veszik a tanuszodát. A gond az, hogy a sok fejlesztés és az erős reklám ellenére a helyi lakosok, a fizetővendégek nagyon kevesen látogatják a tanuszodát.  A sportcsarnokot néhány éve építették át, így ott bizonyára magas szinten tudják kiszolgálni a teremsportokat.

– A sportcsarnok átalakításakor két szempontot vettek figyelembe. Az egyik az volt, hogy a létesítmény legyen sokkal korszerűbb, és a működtetése váljon költséghatékonyabbá – nos, ez az utóbbi nem sikerült teljesen.

A másik pedig az, hogy a lehető legjobb színvonalon szolgálja ki a teremsport-szakosztályokat. A pálya kézi- és kosárlabdában is nemzetközi minősítéssel rendelkezik, de a női futsalcsapatunk is itt játssza mérkőzéseit. Örülünk, hogy sok néző kíváncsi a népszerű labdajátékokra, és remélem, hogy minél előbb élvonalbeli csapatnak is tapsolhatunk, mert erre nagy szüksége lenne a város sportszerető közönségének.  A megújult Apolló Centrumot mennyire sikerült már belakni?

12

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

műhelyt pedig megtöltse programokkal. Ennek eredményeként most már minden nap használja valamelyik ifjúsági közösség az Apollót.  A Geocsodák Házát meg tudták tölteni tartalommal? A turizmus sokak szerint a város egyik megmentője lehet.

– A Geocsodák Háza teljesen új hely, nincs még egy éve, hogy átadták. Az elmúlt hónapok arról szóltak, hogyan tudjuk felhelyezni Salgótarján turisztikai térképére, felhívni rá az idelátogatók figyelmét. Kapott egy szép honlapot, és a különböző utazási kiállításokon is igyekszünk megismertetni. A Tarjáni Gyerektábor vendégeit is próbáljuk oda kivinni, de kapcsolatban állunk a Dornyay Béla Múzeummal és a Bányászati Kiállítóhellyel, mint ahogy erősítjük az együttműködést az Ipoly Erdő Zrt.-vel, hogy a látogatóhelyeket, amelyekért a turisták Salgótarjánba jönnek, valamiként összefűzzük.

Azon a területen van az Ipoly Erdő kezelésében a salgóbányai Erdészház és a somoskői vadaspark, a miénkben a Geocsodák Háza.

Aki ezt a hármat megnézi, teljes képet kap a

Karancs–Medves-vidék növény- és állatvilágáról, geológiai csodáiról.

Az épületben található Zenthe-emlékszobához és a színházteremhez kapcsolódva szeretnénk a házban rendszeressé tenni a színházi eseményeket, amelynek jegyében a Zenthe Ferenc-emléknapon ott rendeztük meg a pajtaszínházi program előadásait, melyek reményeink szerint csak a kezdetet jelentik.

Mindemellett ott van ez a gyönyörű környezetben lévő, különleges létesítmény a 150 fős színházteremmel, amely már az elmúlt hónapokban is számos konferenciának, tanácskozásnak adott otthont, de esküvőket, családi és céges rendezvényeket is szívesen fogadunk, annál is inkább, mert a Tarjáni Gyermektábor korszerűsített konyhája révén bármilyen rendezvényt színvonalasan, versenyképes áron ki tudunk szolgálni.  Apropó, úgy hallani, hogy a bakancsos turisták bakancslistájára mindinkább felkerül a Tarjáni Gyermektábor.

– Nagyon fontos, a cég életében meghatározó és dinamikusan fejlődő létesítmény a Tarjáni Gyermektábor. Nem is jó már ez az elnevezés, gondolkodunk rajta, hogy megváltoztassuk, mert ez már egészen más, mint az a régi „úttörőtábori” kép, ami a név hallatán beugrik, hiszen ma már a bakancsos turisták, a diákcsoportok elvárásai jóval magasabbak, mint régen. A fő- és a kiszolgáló épületet téliesítettük, most ahhoz keressük a pályázati lehetőséget, hogy ezt a konyhával és az étteremmel folytassuk. A korábbi „három hónapos” tábor helyett március elejétől november közepéig teltházunk van. A vendégéjszakák száma a 2012-es 5460-ról, 2015-ben 10 ezer 700-ra nőtt, azaz néhány év alatt sikerült megkétszereznünk, ami egy ilyen gazdasági társaság életében, ahol innen-onnan, sok kis apró forintból gyűjtjük össze a szükséges százmilliókat, nagyon fontos.  Ennyi területet egyetlen ember aligha tud napi szinten összefogni.

– Nem! De nem is az a dolgom, hogy én végezzem egyedül az összes munkát. Hét fontos területet viszünk, és mind a hétnél olyan vezető dolgozik, akik a munkatársaikkal együtt magas színvonalon végzik a feladatukat. Aki ebben a cégben dolgozik, már jól tudja, azon múlik a cég jövője, az ő munkahelye, a fizetése, a boldogulása, hogy a lehető legjobban végezze a munkáját. Nincsenek itt nagy csodák; a hétköznapi dolgokat nem kell nagyon másképpen végezni, csak mindig kicsivel jobban, több odafigyeléssel. Nekünk akkor kell tevékenykednünk – precízen, pontosan, vidáman –, amikor a vendég szórakozik. A vendég pedig éppen azt hagyja itt nekünk, amiből a legkevesebb van neki: az idejét és a pénzét – ezért is kell őket a legmagasabb színvonalon kiszolgálnunk.

Mindezt Oravecz Nóra írónő fogalmazta meg a legszebben: „Nem kellenek nagy dolgok: az apróságban rejlik a varázslat. A varázslat az, ami többé tesz, amit elő tudsz magadból csalogatni. A varázslat az, ami mindannyiunkban ott van, és csak arra vár, hogy előjöhessen.

A csodák, a megvalósult álmok, no meg a hit… mind ott rejtőzik a mélyben, csak arra várva, hogy végre észrevedd, hogy a te életed is lehet más.” Mi ebben akarunk segíteni!

Balás Róbert

ISKOLA

JÖVŐRE ÚJRAINDUL A FELSŐOKTATÁS

 FOTÓ: KOVÁCS BODOR SÁNDOR

ELSŐSORBAN MŰSZAKI TERÜLETEN NYIT AZ ÓBUDAI EGYETEM

2017 szeptemberétől indítja a felsőfokú képzést Salgótarjánban az Óbudai Egyetem.

Ekkor kezdődik a négy féléves felsőoktatási szakképzés, elsősorban műszaki területen, de az egészségügyi-szociális képzést, vagy a kereskedelem és marketing, illetve a gazdálkodás és menedzsment szakokat is elindítják, ha arra lesz igény.

A BSc, vagyis az egyetemi szintű diplomát adó képzés két év után kezdődhet el a szakképzés tapasztalatai alapján annak függvényében, hogy milyen lesz az érdeklődés a hallgatók, illetve a helyi vállalkozások részéről. Kártyás Gyula oktatási főigazgatóval és Nádai László stratégiai rektorhelyettessel beszélgettünk.

 KÁRTYÁS GYULA

 Terveik szerint mikor indul Salgótarjánban felsőoktatás? Felsőfokú szakképzésről, vagy diplomát adó képzésről van szó?

– Az egyetem 2017 szeptemberében kívánja indítani a képzést, és műszaki komplex felsőoktatási szakképzésben (FOSZK) gondolkodunk – mondta Kártyás Gyula. – Az előzetes információk alapján műszaki típusú képzésre van szükség, de a jelentkező hallgatók irányultsága többrétű.

A műszaki komplex felsőoktatási szakképzés első évében közös a képzés, majd specializációkra bomlik: a hallgatók gépész, villamos, könnyűipari, biztonságtechnikai, mechatronika képzéseken fejezik be a tanulmányaikat, és kapnak oklevelet.

Ennek tapasztalatait felhasználva léphetünk tovább BSc irányba. A szakképzésben végzők tanulmányaik kreditértékének nagyjából 75 százalékát be tudjuk számítani BSc képzésbe. Tehát a jó eredménnyel végzők folytathatják a tanulást, akik viszont nem akarnak már továbbtanulni, komoly felsőoktatási oklevéllel elismert végzettséggel tudnak elhelyezkedni.  A korábbi elképzelés műszaki, közgazdasági és egészségügyi-szociális szakokról szólt. A műszaki mellett gondolkodnak ezekben?

– Az egészségügyi-szociális képzést a Semmelweis Egyetemmel együtt szervezzük, ez

 NÁDAI LÁSZLÓ

közös szándékunk. Az Óbudai Egyetemen BSc-ben és felsőoktatási szakképzésben is tanítunk kereskedelem és marketing, illetve gazdálkodás és menedzsment szakon. Ha a salgótarjáni térségben van ezekre igény, nincs akadálya, hogy ezeket is oktassuk.

Abból indulunk ki, hogy indítsuk el a képzést, és szerezzünk egy kis tapasztalatot, mert sok vonatkozásban sötétben tapogatózunk. Jelenleg azt sem tudjuk, milyen az érdeklődés, hány hallgatóval kezdjük Salgótarjánban az oktatást.

Mi nagyon komolyan fel akarunk erre készülni. Alapvető kérdés, hogy hányan jelent2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

13

ISKOLA  RÉGER MIHÁLY ÉS FEKETE ZSOLT

Egyetem gyakorlatorientált módon, a munkaerőpiaci igényeknek megfelelően képez.  Miért nem a salgótarjáni főiskola épületét választották helyszínként?

– Az egyik praktikus ok az volt, hogy a vagyonkezelő a volt Nemzeti Szociális és Családpolitikai Intézetet hirdette meg, és ez az épület jobb helyen van. Én kezdettől azt gondolom, hogy a főiskolának több ezres létszámot megmozgató, igazi közösségszervező intézménynek kell lennie a város közepén, és nem a városon kívül.  Mit jelent a gyakorlatban és a városnak, hogy telephelyet létesítenek Salgótarjánban, ahol kutatással, innovációval is foglalkoznak?

– Az oktatási funkciók mellett egy modern műszerekkel, eszközökkel felszerelt úgynevezett nyílt labor kialakítását is tervezzük. Ez segítené azokat a környékbéli kis- és közepes vállalkozásokat, akiknek méréssel, kutatásfejlesztéssel kapcsolatos igényük van, de nem tudják megfizetni, esetleg nincs meg hozzá a szaktudásuk. Inkubációs, innovációs, támogató tevékenységet is szeretnénk megvalósítani ebben az épületben, de szabadegyetemi előadásokban is gondolkodunk. Ha mindez jól működik, az egész más fejlődési pályára tudja állítani a várost.

Dudellai Ildikó

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere és Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese április végén írt alá szándéknyilatkozatot a felsőfokú képzés salgótarjáni újraindításáról.

Ennek értelmében az egyetem a volt Nemzeti Szociális és Családpolitikai Intézet állami tulajdonban lévő épületében létesít telephelyet felsőoktatási, kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységének megvalósítására. A telephelyen 2017 szeptemberében elindítják a felsőoktatási szakképzést, figyelembe véve a helyi vállalatok igényeit is.

Az önkormányzat tíz éven keresztül hozzájárul a telephely működéséhez.

 FOTÓ: KOVÁCS BODOR SÁNDOR

keznek az általunk indított képzésre, a siker érdekében ezért nagyon fontos a megfelelő előkészítés. A 2017 szeptemberét megelőző fél évet előkészítő félévnek szánjuk, és ez nem csak a hagyományos értelemben vett matematika vagy fizika előkészítőt jelenti. Sokkal többre gondolunk, arra is, hogy a fiatalokat szélesebb értelemben készítsük fel az egyetemi polgári életre, hogy jól vehessék azokat az akadályokat, amelyeket különösen az első félév teljesítése jelent.

Legtöbben az első félévben morzsolódnak le az egyetemeken. Ez nálunk is így van – műszaki területen különösen –, és szeretnénk ezt a lehető legkevesebbre csökkenteni.

Egyetemünkön meglehetősen magas színvonalú, és egyre több tananyagot érint az e-learninges tananyagfejlesztés. Kidolgoztunk az előkészítőre vonatkozó, úgynevezett Moodle rendszerben futó tananyagokat is.

Jogosultságokat adunk az érdeklődő, leendő hallgatóknak, így bármikor hozzáférhetnek, és folyamatosan készülhetnek. A tananyagok egyaránt tartalmaznak videofil-

meket, leírt anyagokat, példákat, megoldandó feladatokat, ellenőrző kérdéseket.  A salgótarjáni főiskola „közösségi főiskola” lesz-e, be akarják-e vonni a cégeket duális képzésbe?

– Az egyetem, az önkormányzat és a cégek hármasának együttműködése az első pillanattól elengedhetetlen. Az előkészítés kapcsán esett már szó arról, hogy megcélozzuk a hallgatók körét, de a másik nagy blokk épp a vállalatoké. Hamarosan elindítjuk a vállalatokkal való kapcsolatfelvételt, és reméljük, hogy a konstrukciónak ők is részei lesznek 2017-re.

– 2012-ben azért zárt be a BGF Salgótarjánban, mert veszteséges volt – folytatta Nádai László. – Előzetes számításaink szerint, ha újraindítjuk a képzést, az ugyanúgy veszteséges lesz, ezért közösségi típusú képzést szeretnénk, amelyben az önkormányzat és a helyi vállalkozások is aktívan részt vesznek. Van még jó egy évünk az előkészítésre.

A FOSZK képzés nem duális formában zajlik, de tartalmaz egy féléves szakmai gyakorlatot, amit már a helyi cégekkel közösen szeretnénk végezni. A laborokat is a cégek igényeinek felmérése alapján szerelnénk fel.

Nem üres szlogen a részünkről, hanem nagyon komolyan gondoljuk azt, hogy az Óbudai

14

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

KULTÚRA

„ÉPÍTSD FEL ELMÉMET AZ JÓ BÖLCSESSÉGGEL!”  FOTÓK: KOVÁCS BODOR SÁNDOR

A BALASSI: KÖNYVTÁR, ÉRTÉKARZENÁL ÉS FÓRUM IS

Az egyik leglátogatottabb közgyűjteményi intézmény Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtár. Felépítését, működését, belső értékeit már kevesebben ismerik. Ezért is kértem arra Molnár Éva igazgatót, hogy kalauzolja olvasóinkat az intézmény közönség számára fontos részlegeiben, valós és virtuális világában, és válaszoljon kérdéseimre is. Szívesen – mondta, majd hozzátette, régi ismeretségünk okán – tegeződni fogunk.

 A kinevezésed óta hét év telt el, de talán nem hét szűk esztendő...

– Egyáltalán nem volt ez hét szűk esztendő, a működés alapfeltételei biztosítottak, állományunkat gyarapítottuk, sikeresen pályáztunk, több szakterületen előbbre is léptünk.

Az állami támogatás az idén is annyi, mint a múlt évben volt. A városi vezetéssel együtt azon vagyunk, hogy mind hatékonyabban, még jó színvonalon lássuk el feladatainkat.

Jó érzéssel tölt el, hogy sok sikeres rendezvény és nívós program zajlott le intézményünkben. Jó munkánkat igazolja – többek között – 6200 beiratkozott olvasónk és 129 ezer látogatónk is, akik közül sokan fejezik ki elismerésüket. Eredményeink egy részét pedig mai „bejárásunk” alkalmával is megmutathatom – mondja az igazgatónő.

Az épületbe lépve az előtér jobb oldalán társalgó és akciós könyvárusításnak is helyet adó kisebb közösségi tér látható. Balra a korábbi ruhatárat kiváltó szekrénysorok állnak, mögöttük összenyitható nagyobb és kisebb előadóterem, amit bérbe is kiad a könyvtár. Beljebb lépve a nyilvántartó pulthoz érkezünk, amelynél visszaadom a szót Molnár Évának. főcím: részlet Balassi Bálint (Hatvanötödik) c. költeA ményéből.

KÖLCSÖNZÉS – KORSZERŰ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

– Itt történik a beiratkozás, a kölcsönzés, a könyvek kiadása és visszavétele. A beiratkozás összege 2000 forint egy évre, melyből engedményeket is adhatunk. A könyvtár valamennyi dokumentuma elektronikus katalógusban érhető el. A számítógépes rendszert több mint 10 évvel ezelőtt kezdtük el kiépíteni.  Dokumentumot említettél, mit takar ez a kifejezés?

– Könyvtári dokumentum a könyveken kívül az időszaki kiadvány, minden szöveg-, kép, adat- és hangrögzítő anyag, beleértve az elektronikus dokumentumokat is.

Itt, a földszinten találjuk a nyelvi-zenei részleget is, ami napjainkban kevesebb érdeklődőt vonz, mint korábban. A zenehallgatás – az internetnek, a youtube-nak köszönhetően – már nem igazán dívik a könyvtárban.

Mégis örültünk, hogy a múlt évben sikerült megújítani ezt a részlegünket – említi.

– Ugyanis nagy erősségünk itt az idegen nyelvi dokumentumok gyűjteménye, kapcsolódó szolgáltatásaival. Nagy a kereslet a hangos könyvek, a CD-k és a DVD-k iránt.

Látássérült olvasóink részére sok berendezést sikerült beszerezni. Ebből a részlegből

 MOLNÁR ÉVA IGAZGATÓ

biztosítjuk a házi kölcsönzést: többek között az idősek otthonába juttatunk el könyveket, hanganyagokat. Könyvtárunkat 1988-ban adták át, de az eltelt idő óta korszerűsítés ezen a területen nem történt.

Miközben a földszintről felballagunk a könyvtár első szintjére, kérdésemre válaszolva elmondja Molnár Éva, hogy a könyvtár össz­létszáma 24 fő, amely a legalacsonyabb a megyei könyvtárak között, de a fajlagos mutatókat, a munkatársak képzettségét és felkészültségét tekintve jobb a helyzetük.

– Az első emeleten a Bóna Kovács Károly Galéria – egyik büszkeségünk – tűnik a szemünkbe. Főleg Nógrád megyei és salgótarjáni amatőr művészek kiállítását rendezzük itt. A galériában is elsősorban a helyi értékeinket mutatjuk be, a helyi kultúrát szolgáljuk. Nemcsak az amatőr alkotók kaphatnak itt helyet, hiszen tavaly többek között Földi Gergelynek is volt itt sikeres kiállítása, korábban az édesapját, Földi Pétert is tisztelhettük itt, és fel sem sorolhatom, ki mindenki alkotásait mutattuk már be. Évek óta itt mutatkoznak be megyénk települései, hagyományaikat, értékeiket a közönség elé tárva, kiváló személyiségeiket is bemutatva.

Szerintem ez a galéria legfontosabb küldetése.

– Amely kiderül a vendégkönyvek elismerő bejegyzéseiből is – teszem hozzá, és mindjárt javasolom is, sétáljunk át a gyermekkönyvtárba.

A KICSIK KEDVENC HELYE A SZÜLŐK ÖRÖME IS

– Aminek a Mikkamakka Gyermekkönytár nevet adtuk, ezzel is hangsúlyozva, itt igazi játékos, mesés világot kínálunk látogatóinknak. Van itt többek között „hempergő”, ahol 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

15

KULTÚRA  A NYILVÁNTARTÓ PULTNÁL FOGADJÁK A KÖNYVTÁR 6200 BEIRATKOZOTT OLVASÓJÁT

az anyukák a kisbabáikkal együtt érezhetik jól magukat. A kisebbeknek színes, könnyen lapozható leporelló könyveket ajánlunk, és mindazt, ami az életkori sajátosságaiknak megfelel. Tavaly avattuk a tanulószobát, amely az iskola utáni tanulás komfortos lehetőségét kínálja – íróasztalokkal, számítógépekkel. A tanulás támogatását kiemelten kezeljük, s azt is, hogy a gyerekek ne feledkezzenek meg a könyvről, az olvasásról. A tapasztalat szerint sokan már szívesebben interneteznek.  Mit tehetnek a könyv felé fordulás érdekében a könyvtárosok? Mit olvasnak a mai fiatalok?

– Sokat teszünk azért, hogy olyan könyvet is adjunk a gyerekeknek, ami nemcsak szórakozásukat biztosítja, de annál többet jelent számukra. Hogy például a kötelező irodalomba tartozó és klasszikustól származó könyv is kerüljön a látókörükbe, majd az érdeklődési körükbe is. Hogy mit olvasnak a mai fiatalok? A mi korunkban a lányok a pöttyös könyveket, a fiúk az indiános és Delfin-könyveket olvasták, manapság nincs ilyen fókuszpontjuk. Más korban élünk…

– mondja jelentőségteljes hangsúllyal a könyvtár igazgatója.  Ugyanitt sok programot szerveztek, kiemelnél néhányat? Mondják, rendezvény-centrikusak vagytok, miközben állománygyarapításra nem futja.

– Nehéz lenne rangsorolni a sikeres rendezvényeink között. Nekünk mindegyik program édes gyermekünk. Úgy gondolom, büszkeséggel tölthet el bennünket az, hogy vendége volt a könyvtárnak Röhrig Géza, a Saul fia című film főszereplője, dr. Papp Lajos szívsebész, Gyuri bácsi, a füves ember, sok író, költő nagyságról már nem is beszélve. A rendezvény ugyanúgy könyvtári szolgáltatás, mint a könyvkölcsönzés, mind az olvasás népszerűsítését is szolgálja. Azok a vélemények, melyek szerint rendezvényközpontú a könyvtár, nem megalapozottak. Az állománygyarapításról pedig később fogok még szólni.

16

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

VONZÓ VIRTUÁLIS VILÁG, CSÁBÍTÓ INTERNET

 Közben a gyakran teltházas virtuális olvasóteremhez értünk.

– Igen, ahol egyórás időkorláttal, térítés nélkül lehet igénybe venni számítógépes szolgáltatásainkat, amelyek már 8–10 éves múltra tekintenek vissza. Mostanában már azt is kérdezik, miért kell ez a virtuális tér, hiszen mindenkinek van már otthon is számítógépe. A tapasztalatunk szerint ez nincs így. Számítógépeink egyébként minden olyan szűrőtechnikával el vannak látva, amely kizárják a káros vagy ártalmas tartalmak megtekintését. Mindig is népszerű volt a számítógépes tanfolyamunk, most is három csoportban tartjuk. A virtuális térrel könyvtárunk minden eddiginél jobban megvalósítja társadalmi hasznosságát és közösségi küldetését. Gondoljunk csak azokra, akik az említett tanfolyamainkon szerzett tudásuk nyomán és az itteni internethasználat révén jutnak széleskörű információkhoz, ami által mind magabiztosabban igazodnak el a

virtuális, sőt a való világban is. Érdekes, hogy ők immár állandó látogatóink is.  A virtuális világtól pár lépés a felnőtt kölcsönző. Mit olvasnak a „nagyok”?

– Erre a részlegre neve alapján azt mondhatnánk, hogy ide a felnőttek járnak, de a fiatalabbak is napi vendégeink, különösen a szakdolgozatot író főiskolások, egyetemisták fordulnak itt meg sokan. A hagyományos könyvkölcsönzésen túl a könyvtárközi kölcsönzéssel is élhetnek tagjaink. A legtöbben a munkájukhoz, tanulmányiakhoz kérnek dokumentumokat, veszik igénybe ezt a kényelmes szolgáltatást. Egyébként csaknem 300 ezer dokumentum van birtokunkban, ami állandóan változó állomány, hiszen gyakran selejtezünk, és folyamatosan vásárolunk is dokumentumokat. 2013-től mind több új dokumentumot tudunk beszerezni, mert az állami támogatás 10 százalékát kötelezően állománygyarapításra kell fordítanunk. Az elmúlt időszakban évente mintegy 9 millió forint összegben vásároltunk. S hogy én mit olvasok? Csak kuriózumként: a dalai láma könyveit gyűjtöm, mert tizenéves koromban megkapott a sorsüldözöttsége. Napi rendszerességgel olvasom az újságokat, aktuálisan a fontosabb folyóiratokat és persze munkámhoz a jogszabályokat, a szakirodalmat.  Még itt, az első – csak néhány lépcsővel magasabb – szinten találjuk a lokálpatrióták kedvelt részlegét.

– Nagy értékünk, büszkeségünk is a Kojnok Nándor olvasóterem és a helyismereti gyűjtemény. Nem véletlen, hogy volt igazgatónk nevét viseli. Itt található többek között Ver­ tich József és Galló Olga életműhagyatéka, dr. Praznovszky Mihály gyűjteményajándéka. Itt van a mikrofilm-leolvasónk, például A Munka c. egykori tarjáni hetilap is ezen érhető el. Itt nemcsak könyv, de sok fontos dokumentum, igazi kuriózum is található: megyei sajtótermékek, helyi újságok, folyóiratok, rendezvényi meghívók, politikai röpiratok, választási hirdetmények, reklámanyagok, képeslapok, plakátok. Éppen ez utóbbiakból nyílt kiállítás az 50 éves JAM-

 KIÁLLÍTÁS A BÓNA KOVÁCS KÁROLY GALÉRIÁBAN

ISMERETSZERZÉS, ANYAGGYŰJTÉS, TÁRSALGÁS HELYE

Érdekelt, kik a rendszeres könyvtárhasználók! A könyvtárosok szerint fiatalok és idősek, nők és férfiak, városlakók, környékbeliek és távolabbról bejárók is szép számmal vannak a gyakori látogatók között.

Jómagam a helyismereti részlegben gyakran találkozom dr. Csongrády Bélával, aki közíróként, szerkesztőként, műsorvezetőként, a Madách-kultusz ápolójaként is rendszeresen gyűjt „anyagot”, ahogy Erdős István író is aktuális könyvéhez. Törzsvendég Szabó Gyula Sándor és Gáspár István Gábor újságíró. Nekünk – másokkal együtt – információs fórum, derűs diskurzusok helyszíne is a könyvtár. S, hogy mások miért is ülnek be a könyvtárba, arról egy fiatal fiút és egy szép korú urat is faggattam.

A pálfalvai nagykamaszt iskolaidőben találom a számítógép előtt. Mint mondja, a matekkal nem volt jóban, meg is lett az „eredménye”, 14 évesen az ötödik osztályt járja – „magántanulóként”. Hogy miért is jár a könyvtárba?

– Információkat gyűjtök az internetről. A kalandos könyveket szeretem. Egyébként „sok tulajdonságom nincsen” – így a szerénynek tűnő fiú. Javasolom neki, a könyvtár mellett a tanulást se hanyagolja el.

A 79 éves, Mátraverebélyből „ingázó” Szűcs Károly ny. magyar-történelem szakos tanár – rendszeres látogató – így válaszol fenti kérdésemre: – Információszerzés és a volt kollégákkal való beszélgetés céljából jövök ide, hogy lépést tarthassak a szakmával is. S hogy a tanár úr naprakész, azt egy kiselőadással igazolja: elemzi oktatási rendszerünket, az

MOLNÁR ÉVA

KULTÚRA

KK-ban. Itt mindent a genius loci, a hely szelleme leng körül. A teljesség igényével gyűjtünk minden nógrádi dokumentumot.

Helyi kincseink gazdag tárháza, értékarzenál a mi helyismereti gyűjteményünk. Kiegészítő feladatként határozta meg számunkra a város önkormányzata a Salgótarjáni Értéktár működtetetését. Könyvtárunk kiemelkedő helytörténeti munkát végez. Legutóbb digitalizálni tudtuk a Nógrád Megyei Hírlap és jogelődjei 1948–2005 között megjelent lapszámait.

A közösségi terek és kiszolgáló helyek bemutatását követően volt módom egyéb információkat is „begyűjteni”.

 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS A GYEREKEKNEK

alapfokú képzés buktatóira, a tanulók szövegértése hiányosságainak okaira is kitérve.

Hogy jobban értsük az előző ifjú interjúalanyom drámai történetét is. Nos, ezért is érdemes könyvtárba járni – összegezem friss tapasztalataimat.  Miután fenti információimat az igazgatónőnek is elmondtam, a már szóba került digitális csoportról, a honlapról, és az intézmények együttműködéséről érdeklődöm.

– A digitális csoport 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy a papíralapú dokumentumokat feldolgozza. Elsők között merült fel a Palócföld folyóirat online lapként olvashatóvá tétele. Az internetes honlapunk a digitális arcunk is. Napi frissítéssel adunk hírt magunkról. A digitalizálás ma már követelmény. Így fogjuk fel a társintézményekkel való együttműködést is, ami részben gazdasági szükségszerűség, egyben kötelező feladat is. Utóbbi esetében arra utalok, hogy megyei könyvtárunk a város peremkerületeinek fiókkönyvtári ellátását is végzi, és 118 Nógrád megyei kistelepülés könyvtári ellátása is a mi feladatunk, mindez folyamatos szakmai együttműködést igényel.

Megítélésem szerint az intézményi együttműködésben élenjárók vagyunk. A „Józsi” ötvenedik születésnapja évében a közgyűjteményi intézmények igazolták az összefogás nagyszerűségét. Ennek gyümölcseként említhetem az Ünnepi Könyvhét és a Költészet Napja rendezvényeit, az aradi vértanúk napja alkalmából rendezett kiállítást is.

1987 óta lépdel mind feljebb az intézmény képzeletbeli ranglétráján. Kezdetben könyvtáros, több mint tíz évig módszertani könyvtáros, majd olvasószolgálati osztályvezető. 2000-2008 között szakmai igazgatóhelyettes, 2009-től a megyei könyvtár igazgatója. Könyvtáros és pedagógia szakos tanári diplomáját 2001-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán könyvtári menedzsment diplomával egészítette ki. Az elmúlt másfél évtizedben szakirányú, vezetői és kommunikációs képzéseken szerzett magas szintű menedzsment, projekt- és programtervezési, minőségbiztosítási ismereteket. Szakmai elhivatottsága mellett legbüszkébb az ELTE mesterszakán az idén végző, doktori képzésre is készülő lányára.

 A könyvtár a Palócföld folyóirat kiadója is.

– Igen. Felelős kiadóként mindig azt tartottam, meg kell őrizni és tovább kell vinni a lap jó hagyományait és immár több mint 60 éves értékeit. A folyóirat fenntartásának anyagi alapjai esetenként aggodalomra adtak okot, az előző években is nagyobb részben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően tudott évi hat lapszámmal megjelenni. A fenntartó salgótarjáni önkormányzat támogatásával a lap továbbra is megjelenhet, közvetítheti tájhazánk irodalmi, művészeti, közéleti értékeit.

KÉRÉS A LÁTOGATÓKHOZ

– Egész beszélgetésünket azzal zárnám, jó úton haladunk, amit látogatóink is rendre vis�szaigazolnak. Van egy panaszládánk, ez eddig még üres maradt, miközben az ötletládánkban találtunk hasznos javaslatokat. Így például, egy tanuló azt írja, hogy több példányban rendeljük meg a romantikus regényeket, sikerkönyveket.

Egy idős úr kéri, cseréljük ki az elhasználódott, alacsony fotelokat, mert nehéz belőlük felállni. Egy középiskolás diák életérzéseként közli, jó itt lenni, csak télen nagyon hideg van, és javasolja: „Csináltassanak korszerűbb fűtést”.

Mindezzel csak jelezni akartam, ismerjük az elvárásokat és a feladatainkat is, megvannak az elképzeléseink, de azt is tudjuk, minden terv annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle. Legsürgetőbb feladatunk az épületkomplexum fűtésrendszerének a korszerűsítése, amelyre 2016-ban mintegy hárommillió forintot kapunk az önkormányzattól. Az 1988-ban átadott, Finta József tervezte épület is felújításra szorulna. Folyamatos feladatunk szolgáltatásaink színvonalának és látogatóink komfortérzetének javítása. Úgy gondolkodom, hogy a könyvtárnak olyan közösségi helynek kell lenni, ahová jó bejönni, ahol jó tanulni, kikapcsolódni, ahol fiatal és idős egyaránt magas színvonalú szolgáltatásban részesül. Kérjük olvasóinkat, használóinkat, bízzanak bennünk, látogassák továbbra is könyvtárunkat, vegyék igénybe szolgáltatásainkat!

Baráthi Ottó 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

17

TÖRTÉNELEM

AKI A GÓBI FÜVÉT MEGSZAGOLTA…

DR. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA A HUN–MAGYAR ROKONSÁGOT HANGSÚLYOZZA Sokaknak még ma is misztikus a „mesés” Kelet. Rengetegen szeretnének belecsöppenni abba a különös, csodás világba, de ez csak keveseknek adatik meg. Egy fiatal, salgótarjáni származású hölgynek azonban teljesült élete álma. Dr. Obrusánszky Borbála történész-keletkutató a Bolyai János Gimnázium után az ELTE-n, mongol–történelem szakon szerzett diplomát, majd a Mongol Állami Egyetemen doktorált. Később az MTA Néprajzi Kutatóintézetében dolgozott, jelenleg a Károli Gáspár Egyetem adjunktusa.

Sokszor járt Mongóliában és Kínában, ahol a Belső-Mongol Tudományegyetem vendégtanára is volt, de nagysikerű előadásokat tartott Ulánbátorban is. Egy mondás szerint, aki a Góbi füvét megszagolta, visszamegy oda. Nos, az ő lelke is odahúz…  Hogyan fordult a figyelme a mesés keleti világ felé?

– Már gyerekkoromban nagyon érdekelt a történelem, a magyar népmesék után a kedvenc olvasmányom a Régi magyar mondák volt. Alig múltam 9–10 éves, amikor elkezdtem olvasni a különböző népek regéit, mondáit. Érdekesek voltak a görög és római történetek, de a legjobban Komjáthy István Mondák könyve tetszett, az állt hozzám a legközelebb. Megfogott a hunok és magyarok bátorsága és különleges életmódja. A gyermekkori álmom akkor vált valóra, amikor bejutottam az egyetemre, ahol lehetőségem volt belekóstolni a keleti – török és mongol – népek történetébe. Akkor számomra teljesen új világ nyílt meg, amely megváltoztatta korábbi életemet. Hátat fordítottam az európai műveltségnek, és elindultam a Kelet felfedezésére. El kellett telni tizenöt évnek, míg rájöttem, hogy az úgynevezett európai műveltség nagyon sokat tanult a keleti, lovas népektől. Tehát végső soron nem bántam meg, hogy őseink nyomába eredtem. Éppen a munkám segített sok nehézségen át.

 A LEGENDÁS KÍNAI AGYAGHADSEREGGEL 18

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

 Hogyan tudta az álmát megvalósítani, eljutni oda, hogy a keletkutatás legyen a hivatása?

– Az első siker az volt, hogy felvettek az ELTE-re, történelem szakra, és párhuzamosan a mongol szakra is beiratkoztam. A következő nyáron lehetőség adódott, hogy vonattal kiutazzam oda évfolyamtársaimmal, és tanáraimmal egy körutat tegyünk a pásztorok között. Nem mindennapi élményben volt részem. Akkor döbbentem rá, hogy milyen kiváló emberek a mongol pásztorok, és mennyire odafigyelnek a vendégekre. Találkoztam egy táltos-, vagy sámánasszon�nyal, aki azt mondta, hogy engem ismer, mert előző életemben ott élhettem. Akkor láthattam közvetlen közelről a régi sztyeppei lovas népek ősi emlékeit, a szarvasos köveket, rovásírásos sztéléket, ősi sírokat, városmaradványokat. A sors megadta azt a kegyet, hogy eljuthattam a déli hunok fővárosába, Fehérvárra és még számos, a hun és a magyar őstörténet számára fontos helyre. Idehaza azonban nem egyszerű megélni ebből a szakmából, kaptam ugyan néhány megbízást szakmai műhelyektől, de

 OBRUSÁNSZKY BORBÁLA A LEGÚJABB, MONGOL NYELVŰ KÖNYVÉVEL

főleg újságírásból éltem, csak később kértek fel oktatásra.  Hol tanult, és utána milyen szakmai utat járt be, mi a szakterülete?

– Itthon és Mongóliában is tanultam. Az ELTE történelem–mongol szakán végeztem, majd felkérést kaptam Dzs. Boldbátor mongol professzortól, hogy folytassam tanulmányaimat kint, Mongóliában, mert idehaza nem volt mongol történelemmel kapcsolatos PhD-képzés, így Mongóliában doktoráltam, amit itthon honosítottam. Történész-mongolista vagyok, és ebben a témában végzek kutatásokat. Elsősorban a régi sztyeppei, nomád társadalomszerveződés érdekel, azt kutatom, hogy mi volt az ősi lovas népek sikerének a titka, hogyan tudtak olyan nagy területeket uralni hosszú időn keresztül.

Jelenleg a Károli Gáspár Tudományegyetem adjunktusa vagyok. Dolgoztam és kutattam a MTA Néprajzi Kutatóintézetében, tartottam előadásokat hazai egyetemeken.

Számos nemzetközi szervezetnek vagyok a tagja, és rendszeresen hívnak konferenciákra. 2013-ban a kínai Belső-Mongol Tudományegyetem vendégtanára voltam, ahol több előadást is tartottam saját kutatásaimról. Mongólia fővárosában, Ulánbátorban is jó néhány előadást tartottam. Sokszor kértek fel szakértőnek dokumentumfilmek készítésénél. 2014-ben A lovas íjász film stábját kalauzoltam el Belső-Mongóliába.  Hol, merre járt már a keleti világban, mit kutatott, és milyen eredményeket ért el?

– A legtöbbet Mongóliában és Észak-Kína mongolok lakta vidékén jártam és ezeken a helyeken végeztem kutatásokat. A legnagyobb élményem a Góbi volt, ami nem sivatag, hanem egy nagyon változatos, kopár táj, oda mindig visszahúz a szívem. Eddigi útjaim során foglalkoztam a Góbi kulturális emlékeivel és az ősi nomád államszervezet egyik elemével, a vérszerződéssel.

Bebarangoltam Kínában azokat a helyeket, ahol egykor hunok éltek, de megfordultam Tibetben és a dél-kínai részeken. Ezeken

nincs idehaza olyan, aki a kérdés avatott szakértője lenne. Ráadásul nem tanácsos a kérdéssel elfogulatlanul foglalkozni. Az akadémikusok félnek attól, hogy kiderül az igazság, vagyis, mi tényleg a hunok utódai vagyunk, mert akkor – szerintük – meginogna a tekintélyük.

Nagyon sok régi dogma még mindig érvényben van, amelyeket tudományos alapon át kellene vizsgálni ahhoz, hogy tisztán lássunk a kérdésben. Ezeket a lépéseket azonban senki sem meri meglépni, mert a legtöbb kutató félti a megszerzett, kényelmes pozícióját, inkább nem nyilatkoznak a kérdésben. Az egyik ilyen elavult dogma, hogy a középkori magyar krónikákat nem szabad felhasználni a kutatáshoz, holott az abban leírtak nagy része megfelel a valóságnak.

Elég abszurdnak tartom azt a hozzáállást,

kicsit torzítottak, de össze lehet egyeztetni a latin és görög nyelvű krónikákkal. További probléma, hogy sok kutató elfogadta: a hunok egyik napról a másikra eltűntek a Kárpát-medencéből, és még nyomuk sem maradt. Ehelyett antropológiailag és régészetileg is kimutatható, hogy Attila népe nem tűnt el, csak a régészek besorolták a gót és gepida népek közé. Szerintem embertani téren hamarosan új eredmény születik meg.

Jelenleg komolyan csak a keleti, mongol, kínai és belső-mongol kutatók érdeklődnek a hun kutatás iránt, talán az ő segítségükkel lehet az európai hunok kérdését rendbe tenni. Remélem, a mongol könyvem segít összehozni a keleti és a nyugati kutatókat.  Jelenleg mivel foglalkozik? Tervei, céljai…?

TÖRTÉNELEM

a helyeken terepmunkát végeztem, illetve részt vettem néhány szakmai fórumon, és előadásommal nagy sikert arattam. 2013ban a déli hunok fővárosáról rendezett konferencián például megtörtént: annyi jelentkező volt, hogy a neves angol, kanadai, kínaiul tökéletesen beszélő professzorokat nem engedték szóhoz jutni, csak bennünket, magyarokat, mert ott tudják, hogy a hunoktól származunk. Akkor nagyon büszkék voltunk származásunkra. Amikor A lovas íjász című filmet forgattuk Tongwanchengben, vagyis Fehérvárban, megismertek az előző évi konferencia rendezői, és meghívták az egész stábot a városukba. Ezen kívül jártam Oroszországban, Burjátiában, a Bajkál-tó környékén, ahol egy közös mongol–orosz programba csöppentem bele. 2014-ben Tatárföldön, Kazanyban jártam, ahol a tatár–magyar kapcsolatok egyik nem kellően ismert epizódjáról számoltam be. Mindegyik helyen a magyarság keleti kötődését mutattam be, amiről az ottani kutatóknak kevés fogalmuk volt. Kétszer jártam Ukrajnában, ötször Azerbajdzsánban. 2014-ben eljutottam Grúziába. Utóbbi két helyen sok értékes adatot gyűjtöttem a kaukázusi magyarokról és a kései hunokról. Természetesen nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a székelyeket és a csángókat sem. Nálunk úgy éreztem magam, mintha Ázsiába csöppentem volna, olyan sok hasonlóságot találtam köztük és a belső-ázsiai népek között, ami megdöbbentett.  Kutatásait rendszeresen publikálja…

– 2000 óta jelennek meg tanulmányaim szakmai lapokban, 2005-től látnak napvilágot könyveim, legelőször a mongolok történetéről szóló összefoglalóm jelent meg. A következő évben a nesztoriánus keresztényekről írt kötetem látott napvilágot, amelyben összefoglaltam a kereszténység keleti, ázsiai terjeszkedésének a történetét.

2008-ban jött ki a Hunok a Selyemúton című könyvem, amelyben a belső-ázsiai hunok történetét foglaltam össze. Abban az évben született meg a kisfiam. Mivel akkortájt nem tudtam elmenni keletre kutatni, elkezdtem otthon és a hazai könyvtárakban az európai hunok emlékeivel foglalkozni, és az azóta eltelt évek alatt sikerült jó néhány megoldatlan kérdést tisztáznom, főleg a hun–magyar rokonsággal kapcsolatban.

Először kései, Attila halála utáni hunokkal foglalkoztam, majd elkezdtem felgöngyölíteni a 378 körül a Kárpát-medencébe érkezett hunok történetét is. Az erről szóló könyvem már megjelent mongolul, magyarul pedig őszre várható a kiadása. Nógrád megyében is tartok könyvbemutatót. Ma már ismert dokumentumok alapján bátran kijelenthetem, hogy a magyar történeti hagyomány hiteles, és mi tényleg a hunokkal vagyunk rokonok. Szeretnék még egy kicsit a palócokkal is foglalkozni, mert a jelenlegi származáselméletek nem fedik a valóságot.  A hivatalos tudományos álláspont mást mond a hun–magyar kapcsolatról…

– Sajnos, az elmúlt fél évszázadban nem történt semmilyen előrehaladás a hun–magyar rokonság kutatásával kapcsolatban,

 KÍNÁBAN

hogy a krónikások csak Szent István megszületéséig írtak hazugságokat, utána már csak az igazat jegyezték le. Másik komoly probléma, hogy teljesen át kellene vizsgálni az úgynevezett népvándorlás kori leleteket, a Kr. u. III–VIII. század között. Ezt már a németek és osztrákok megtették, és átértékelték a hun–szkíta–gót kapcsolatokat, nálunk viszont a hun leletek többségét germánnak vagy gótnak tartják, holott azoknak a kincseknek a párhuzama megvan Belső-Ázsiáig, ahol biztosan nem jártak germán népek. Visszatérve a krónikáinkra, az azokban található adatokat és a benne szereplő neveket senki sem kutatta alaposan, az utóbbi két évben én ennek jártam utána, és kiderítettem, hogy a magyar adatok egy

– Nagyon sok tervem van, de egyelőre maradjunk a biztos programoknál. A Salgótarjánban is bemutatott kiállításom – Dzsingisz kán öröksége – jelenleg Székelyföldön turnézik. Kétszer is megyek megnyitóra a nyár folyamán. Júliusban Erdenbátor professzort várom, hogy folytassuk a közös kutatást a hunokról. Augusztus elején részt veszek a Palóc Világtalálkozón, aztán elrepülök Mongóliába, mert meghívást kaptam egy nemzetközi mongolisztikai konferenciára. Várom a hunokról szóló könyvem megjelenését. Ősztől nekiállok, és írok egy összefoglaló kiadványt a déli hunok fővárosáról, Fehérvárról. Ha a tervek jól alakulnak, akkor télen Pest megyében állandó helyet kap a kiállításom.

B. R. 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

19

MŰVÉSZET

IMÁK ÉS „RAP-DUMÁK” A ZSOLTÁROSKÖNYVBEN BESZÉLGETÉS PUSKÁS MARCELL PRO ARTE-DÍJAS TERVEZŐGRAFIKUSSAL

Puskás Marcell tizenévesen elhatározta, hogy grafikus lesz. Elsőre nem vették fel, ezért gazdálkodási és menedzsment szakon tanult tovább. Egy év múlva ismét a művészeti képzés felé fordult, de úgy, hogy eredeti szakát sem adta fel. Ez számomra mindenképp példamutató hozzáállás. Marcell édesapja a sokak által ismert és becsült televíziós operatőr és fotográfus, Puskás Ákos, így nem kell különösebb családfakutatást végeznünk, ha a tehetség, az indíttatás vagy az inspiráció gyökereit keressük.  Hová jártál középiskolába?

– Középiskolás éveimet a Bolyai János Gimnáziumban töltöttem. A felvételire jelentkezéskor furcsamód első helyen a Képzőművészeti Egyetem grafikusművész szakát jelöltem meg. Miért furcsa ez? Ide általában művészeti gimnáziumból szokás jelentkezni, nekem viszont semmilyen előképzettségem nem volt. De, ahogyan a mondás is tartja, próbálkozni mindig lehet.

A második helyen a Budapesti Metropolitan Egyetem gazdálkodási és menedzsment kara szerepelt. Egy „híres filozófus”, Mick Jagger énekelte egyszer: „Nem mindig azt kapod, amit akarsz”. És tényleg! A képzőművészetire nem sikerült bejutnom, a gazdálkodási és menedzsmentképzésre viszont igen. Szüleim nagy örömére – hogy a kisfiukból közgazdász lesz – elkezdtem a tanulást. Egy év elteltével ismét jelentkeztem tervezőgrafikusnak, immár a Budapesti Metropolitan Egyetemre. Sikerült, és ettől kezdve két szakon tanultam párhuzamosan.

Mindkettőt befejeztem, a tervezőgrafikusi diplomámat 2014-ben, a közgazdászt 2015-ben szereztem meg. Jelenleg mesterképzésen veszek részt, amelynek júliusban lesz vége.  Ugorjunk még vissza a gyerekkorba.

Mikor fedezte fel a környezeted a tehetségedet?

– Kiskoromban nagyon érdekelt a rajzfilmek világa. Kilenc-tízévesen már forgatókönyveket írtam és fázisrajzokat készítettem fóliákra, amiken, ha gyorsan pörgettem, megmozdultak a figurák. A 20

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

munkát szerettem, a kísérletezés érdekes volt, a végeredmény még inkább. Egyetlen negatívumként talán azt említhetném, hogy

sokszor, pontosabban huszonötször kellett ugyanazt a figurát megrajzolni egyetlen másodpercnyi mozgóképért. Természetemből fakadóan általában egy munkát csak egyszer készítek el, mindennek egy verziója van, és a rajzfilmkészítéskor ez a hozzáállás sajnos nem volt megvalósítható. Később egyre kevesebb rajzfilmet készítettem.  Hanem…?

– Néhány évem rajzolás nélkül telt el. Aztán, körülbelül tizenhét éves koromban egyre inkább a divatrajzok világában éreztem otthon magam. Egyre több karaktert rajzoltam, egyre több kollekciót készítettem. Rajzaimon nem ruhákat próbáltam bemutatni, hanem az illusztráció segítségével egy hangulatot igyekeztem átadni. Korai munkáimban a divatvilág pozitívumait, szépségeit emeltem ki, majd az évek során ez a szemlélet kritikus irányt vett. A karakterek átértelmeződtek, a szépség kifordult önmagából. Megette a szörnyeteg. A lánykák gonoszak lettek, szomorúak, csalódottak, túlságosan vékonyak. Jelenlegi munkáim divatellenes divathirdetések, amelyek egy-egy adott reklámot átértelmezve, a divatvilág és a szépségipar sötét oldalát mutatják be.

A divatvonulat mellett a klasszikus tervezőgrafika az, amiben dolgozom. Készítek arculatokat, editoriálokat (könyv- és kiadványtervezés). A kísérleti tipográfia, a média-archeológia, az analóg és a digitális technikák együttállásából született kísérleti képek, valamint a web 2.0 újragondolása és kisajátítása az, amik igazán érdekelnek.  Milyen az egyetem?

– A művészeti képzés magas színvonalú, jól felszerelt műtermekkel. A tanárok segítő-

 Tavaly Pro Arte-díjat vehettél át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Ezt mivel érdemelted ki?

– Az Országos Tudományos Diákköri Tanácsé a legrangosabb verseny az egyetemek között. Ennek művészeti ága az Országos Művészeti Diákköri Konferencia. A versenyt kétévente rendezik meg, három napig tart, számtalan kategóriában lehet nevezni. A tavalyi erőpróbán több mint tízezer hallgató vett részt. Munkáimat két kategóriába neveztem be. Illusztrátorként a divatrajzaimat mutattam be, míg az installáció kategóriájában egy pszeudo szappannal indultam. A szappan a gyónás folyamatát értelmezi újjá. A vallásosságban és a néphagyományokban is jellemző az a

az OMDK első helyezettjei nevezhettek. Ez 2015-ben körülbelül ezer hallgatót tett ki, ők pályázhattak a Pro Arte Aranyéremért.

De itt már nem egy produkciót, hanem egy komplett életutat értékeltek. Kétévente összesen két Aranyérmet osztanak ki, melyek közül az egyiket én kaptam.

Számomra óriási megtiszteltetés és öröm volt ez.  Milyen a viszonyod az intermédiához?

– Munkámban elmosódnak a határok a művészeti ágak között. Alkotásaim nem kifejezetten tervezőgrafikai megoldások, hanem átmenet a képzőművészet, az alkalmazott grafika és az intermédia között.

Számtalan olyan munkám van, amely kifejezetten intermédiaművészetnek mondha-

gondolkodás, miszerint a testi megtisztulás egyenlő a lelki tisztasággal, a gyónással. A kereszténységben három kategóriája van a bűnöknek. Vannak a halálos bűnök, a bocsánatos bűnök és van a hét főbűn.

Munkám során egy szappant készítettem, amelyre különféle bűnöket véstem fel (pl. loptam, csaltam, hazudtam), s a szavakat különböző színű és állagú festékekkel töltöttem meg. Így egyrészt jól el lehetett olvasni a betűket, másrészt, és ez a fontosabb, használatkor nem, hogy megtisztul tőle a fürdőző, de összekoszolja magát, és így szembesül azzal, hogy a bűneitől nem tud megszabadulni. A szappan belsejébe pedig hét ólombetűt helyeztem, a hét főbűn kezdőbetűit, ami azt jelenti, hogy bár a szappan elkopik egyszer, de a hétfőbűn az mindig megmarad.  És hogyan értékelte a zsűri?

– Az illusztrációimmal első lettem, az installációval második, de itt nem adták ki az első díjat. Egy hónap elteltével azonban a verseny újraindult, de ekkor már csak

tó. Készítettem videó-installációkat, interaktív installációkat és média-archeológiai megoldásokat is.  Mit jelent számodra most Salgótarján?

– Szerintem életünk szobák sorozatából áll.

Számtalan sok kis szobából. Ezen szobák és a benne élő emberek határozhatják meg a további életünket és sorsunkat. Salgótarján is egy ilyen szoba – bár jelentőségét ma még nem érzékelem eléggé, hiszen nagyon fiatal vagyok –, ahogy Budapest és Salzburg is az volt. Minden szoba egy újabb lépcső, egy újabb lehetőség, hogy önmagunkat kifejezzük, megtaláljuk és kiteljesítsük. És minden ilyen szoba az önmegvalósítást segíti, ha jól használjuk a forrásainkat.  Ha kapnál egy megbízást Salgótarján új arculatának megtervezéséhez, milyen motívumokat használnál elsősorban?

– Inkább szöveges, betűs megoldásokat használnék képiek helyett, ugyanis munkámra jellemző a minimalitás, a kevés színhasználat és a kísérleti tipográfia.

Kovács Bodor Sándor 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

MŰVÉSZET

készek, a klasszikus tanár–diák viszony helyett inkább az alkotótársi attitűd a jellemző.

Számtalan eszköz és lehetőség áll rendelkezésünkre egy-egy munka megvalósításához. A klasszikus tervezőgrafika mellett lehetőségünk van egy projekt kivitelezése során a konceptualista (gondolati) művészet eszközeit használni.  Hogyan jöttek a sikerek?

– Első sikeremet az egyetemi éveim első félévében, egy boros címke tervemmel szereztem. Ezek után, ahogyan gyarapodott a tapasztalatom és a bemutatandó munkáim száma is, számtalan versenyen, pályázaton indultam, több-kevesebb sikerrel.  Honnan érkeztél most haza?

– Erasmus-ösztöndíjasként fél évig tanultam Salzburgban, a Fachhochschule Salzburg multimédia-művészeti egyetemen. Főként 3D-ben terveztünk, különféle applikációkat fejlesztettünk, illetve 3D-ben modelleztünk és nyomtattunk. Érdekes volt ezen technikákkal is dolgozni.  Elmesélnéd, hogy mi lesz a diplomamunkád?

– Egy konceptualista zsoltároskönyvet tervezek. Az a lényege, hogy háromféle szövegréteget viszek fel egy-egy oldalra. Az első az internetes közösségi oldalakon található, rendkívül népszerű, közhelyes, giccses idézetekből fog állni, a második a legismertebb rapperek szövegeiből, akik arról beszélnek, hogy ők a legjobbak, nekik van a legszebb nőjük és autójuk stb., a harmadik pedig a zsoltárok imáiból.

Amikor az olvasó kinyitja majd, akkor csak az első réteg mondataival találkozik, de ha ráilleszt egy dekódoló sablont, amit a titkosírásoknál használnak, akkor olvashatóvá válik a zsoltár szövege, és ha fordítva teszi rá, inverzben, akkor megjelennek a rapszövegek is. Tulajdonképpen választás elé állítja az olvasót, hogy a háromféle világot tükröző szövegmontázsból mi az, amit igaznak gondol. Összesen száz oldalból fog állni, és a zsoltároskönyvek tagolását követi majd, tehát 52 hétre lesz osztva. Eredetileg Gutenberg bibliáját szerettem volna ily módon újraértelmezni, de kb. ezer oldalt kellett volna megterveznem, ezért inkább a zsoltárokat választottam.  Hogyan telik egy-egy napod?

– A nap nagy része az iskolai konzultációkkal telik. Mellette a Cosmopolitan Magazin illusztrátora vagyok. Ezeken kívül egyéb felkérésekre dolgozom.  Hogyan kerültél a Cosmopolitan Magazinhoz?

– A kötelező szakmai gyakorlat keretében jelentkeztem ide. A gyakorlat eltelte után is számítottak a munkámra.  Milyen terveid vannak a jövőt illetően?

– Egyrészt ki akarom próbálni magam más grafikai területeken is (stúdióban, reklámügynökségen), továbbá szeretném a tanulmányaimat doktori, PhD-szinten folytatni.  Mikor lesz a következő kiállításod?

– Június 28-án, Budapesten, az Art9 nevű galériában fogom bemutatni a diplomamunkám egyes oldalait külön-külön installálva, mellékelve a kódfejtő sablont.

21

ZENE

„HANGOKBÓL SZŐTT POMPÁS KÁRPITOT” Az én nemzedékem a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Chick Corea, Herbie Hancock és Keith Jarrett felvételei után futkosott leginkább itt, Salgótarjánban, és természetesen fel sem merült benne, hogy a városban már megszületett az a kisfiú, aki nemsokára a magyar dzsesszélet egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb zongoristája lesz.

Személy szerint először 2005-ben a somoskői Bazaltkő Panzió udvarán hallottam Nagy Jánost játszani, és rögtön meghívtam a Ceredi Nemzetközi Művésztelepre egy koncert erejéig. Ez akkor elmaradt, de igyekeztem figyelemmel kísérni a pályafutását, és a Városlakó folyóirat 2006-os indulásától kezdve rajta volt a neve azon a listán, amely a legfontosabb riportalanyok névsorát tartalmazta. Aztán röpke tíz év után eljött a pillanat.  Volt-e családi indíttatás a zenei pályára?

– Volt, mert édesapám, akit szintén Nagy Jánosnak hívtak, hivatásszerűen zongorázott. Budapestről költözött ide, először a Karancs Szállóban játszott, később a Tarján Vendéglőben. Még a fiatal, tizenéves Snétberger Ferenccel is játszott együtt néhányszor. Jókat szoktunk ezen poénkodni Ferivel, ha valahol összefutunk.  Akkor, gondolom, volt otthon zongora, ki lehetett próbálni egy kisfiúnak?

22

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

– Igen, mindig volt, ilyen értelemben nem lehetett akadálya a zenetanulásnak. Hatévesen kezdtem a Kodály Zoltán Általános Iskola zenetagozatára járni, és ezzel párhuzamosan hegedülni tanultam a zeneiskolában, három évig. Aztán jött a zongora, de a zeneiskola mellett az Országos Szórakoztatózenei Központ Tarjánba kihelyezett intézményében tanultam Parádi Nándortól könnyűzenét. Az országban egyedülálló módon dzsessztanszék indult az itteni zeneiskolában, így 14 éves koromtól ott folytattam a tanulmányaimat Süle László­ nál, miközben a Bolyai Gimnáziumba jártam. Közben elhagytam az OSZK-t, bár otthon ennek nem nagyon örültek. Aztán érettségi után már Budapesten tanultam tovább. Mivel a dzsesszoktatásnak Magyarországon a legfelső foka a szakközépiskola volt akkoriban, ott tanultam tovább. De, mire végeztem, elindult a Zeneművészeti Főiskolán a dzsesszképzés, így a mi évfolyamunk lett az első, aki oda felvételt nyert.

Előbb zongoraszakon, majd zeneszerzőként diplomáztam.  Hogyan lesz az ember zeneszerző?

– Szerintem a dzsessz magával hozza ezt, hiszen ennek a zenének alapja az improvizáció. Talán annyiban különbözünk a klas�szikus szerzőktől, hogy mi zenélés közben találjuk ki az új dallamokat, témákat, míg ők először leírják. Egy jó dzsesszmuzsikus valahol zeneszerző is, mert nem csak az adott pillanatra koncentrál, hanem az egész darabra, a műsorra, azaz ugyanúgy fontos a szerkezet, a forma, mint a zeneszerzésnél.  A tanítás mikor kezdődött?

– Már a főiskola alatt elkezdtem, aztán Pomázra kerültem, és ott tizenegy évig tanítottam. Közben három évig Tarjánban is dolgoztam, de az időpont-egyeztetések nehézsége miatt fel kellett adnom. Aztán Vác következett néhány évig, és most már negyedik éve a budapesti Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolában és ezzel párhuzamosan a Kodolányi János Főiskolán tanítok dzsessz-zongorát.  Kevés olyan dzsessz-zongorista van ma Magyarországon, aki ennyire szerteágazó pályát mondhat magáénak, ilyen sokféle műfajt kipróbál, folyamatosan kísérletezik, mint ön. Honnan az inspiráció?

– Nem tudom; engem érdekelnek az új dolgok. Bár időnként szívesen játszom ugyanazokat a számokat immáron harminc éve, de érdekelnek az új hangzások. A világ folyamatosan változik körülöttünk, és úgy gondolom, hogy a művészet mindig annak a világnak a lenyomata, illetve tükröződése, amiben éppen élünk, nyilván az által, aki éppen megéli ezt. Ma már sokkal szélesebb látókörűnek kell lennie egy muzsikusnak, és ebben a külföldi zenészek is megerősítenek engem, akikkel volt, illetve van szerencsém együtt muzsikálni. Nagyon sokféle stílusban kell otthon lenni és jó színvonalon. De például lemezfelvételkor a stúdióban érteni kell a keverőpulthoz, a mikrofonok elhelyezéséhez, a különböző zenei szoftverekhez.

 FOTÓ: KOVÁCS BODOR SÁNDOR

TALÁLKOZÁS NAGY JÁNOS DZSESSZ-ZONGORISTÁVAL

Lényegesen összetettebb már a világ, mint hogy kezembe fogok egy bendzsót, megtanulok rajta nyolc harmóniát, és nekivágok a kontinensnek.  Nyílván, a tanítás ad egyfajta anyagi biztonságot.

– Ez is igaz, de valahol úgy érzem, ha az ember megszerzett valamiféle tudást, azt kötelessége átadnia. Nem feltétlenül csak anyagi érdek számomra a tanítás. Ha elsődleges lenne a zenével való pénzkeresés, akkor nem ezt a műfajt játszanám, és egészen másfajta munkákat vállalnék. Egy picit összetettebb, hogy miért vállal tanítást egy művész.  A balatonfüredi Világzenei és Improvizációs Tábor is szerves részét képezi az életének. Lehet az improvizációt tanítani?

– Nem csak lehet, hanem kell is! De először a világzenéről. Mitől világzenei? Attól, hogy népzenei alapokkal dolgozunk.

Ugyanis mára a különböző népek zenéi (afrikai, arab, délszláv) erős keveredésbe kerültek a dzsesszel. Szerényi Béla nemcsak tekerőlantot tanít a táborban, hanem minden nap van másfél órás népzenetörténet is. A magyar népzene a mi zenei anyanyelvünk, úgy gondoljuk, hogy a zene egy nyelv, pont úgy tanítható, mint egy idegen nyelv, az improvizáció pedig azt jelenti, hogy ezen a nyelven elmondjuk a gondolatainkat. Aztán, hogy ki mit tud elmondani rajta, az már tehetség kérdése.

Egyébként a táborba bárki jelentkezhet! (http://www.vilagzeneitabor.com/)  Hogyan jobb játszani, egyedül vagy zenekarban?

– Hú, én nem szeretek egyedül zongorázni, zenekarban sokkal jobb! Most fogok mindjárt fellépni, és a hideg ver ki a gondolattól.

(Az interjú a Tarjánból elszármazott művészek fesztiválja előtt készült.) Bocsánat, hogy így mondom, de személy szerint nem

NAGY JÁNOS

izgat, hogy mit csinálok a zongorán. Nagyon szeretem a zongora hangját, de nehezen jövök lázba attól, ha egyedül kell játszanom.

Engem ebben az egészben a kommunikáció érdekel, a párbeszéd. Nyilván az az optimális eset, ha azonos szintű vagy még jobb partnerekkel van körülvéve az ember.

Nekem most sikerült összehozni életem egyik legjobb zenekarát, a Nagy János Experimentet, ahol Dominique Di Piazza bas�szusgitározik, Xavier Desandre Navarre ütőhangszereken játszik és Borlai Gergő dobol.

Számomra a velük való koncertezés olyan, hogy tulajdonképpen itt be is fejezhetném a földi pályafutásomat, mert az eddigi együtt­ zenélések a szakmai életem csúcspontjai közé tartoznak. Persze, ez kicsit túlzás.  Hogyhogy…?

– Sokszor volt már ilyen érzésem, amikor azt gondoltam, ezt a csodát már nem nagyon lehet fokozni. Ilyen volt a MoNaMo együttes (Szirtes Edina Mókus – ének, hegedű, Mogyoró Kornél – ütőhangszerek) legutóbbi lemezfelvétele. Azok a triók, amelyeket Winston Clifford angliai dobossal játszottunk. Sorolhatnám. Ezekért a pillanatokért élek. Egyszer Németországban léptem fel, ahol Vincent Mascart volt a szaxofonos. A második ütem után egymásra néztünk, és pontosan tudtuk, hogy évekig tart majd ez a zenei barátság, mert annyira közös volt a hullámhosszunk. Ő most már negyedik éve résztvevője az említett világzenei és improvizációs tábornak.  Egy híres kortárs író mondta egyszer, hogy egy jó kormány olyan, mint egy dzsessz-zenekar.

– Amikor Russell Ferrante-t kérdeztem az improvizációról meg egyáltalán, hogyan kell zongorázni (nevet), annyit mondott, hogy egy zenekarban a szólista szerepe pusztán annyi, hogy a párbeszédet pillanatnyilag ő vezeti, de a produkció mindig is egy közös alkotás.  Csalog Gábor, az ismert zongoraművész egy interjúban arról panaszkodott, hogy akármennyit is gyakorolt életében, 57 évesen már bizonyos dolgokat nem tud eljátszani, mert az ízületei és az izmai nem engedelmeskednek úgy, mint korábban.

Ez így van a dzsesszben is?

– Erről két dolog jut az eszembe. Az egyik, hogy remélem, még nem vagyok ebben a

(1971, Salgótarján) nemcsak dzsessz-zongoristaként, hanem zenekarvezetőként és zeneszerzőként is jelentős szerepet tölt be a hazai dzsesszéletben. Saját trióját (Hard Line Trió, majd Nagy János Trió) 1994-ben alapította. A trióval 2001-ben, a Mediawave Fesztiválon együtt játszottak a világhírű David Murray szaxofonossal. A Gramofon Magazin kritikusai a koncertet az év dzsesszeseményének szavazták. 2002 májusában Dewey Redman volt az együttes partnere. 2004-ben Pálhegyi Máté fuvolaművésszel megalapította a Free Style Chamber Orchestrát. Számos hazai és külföldi fesztivál fellépője, s olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Al DiMeola, Alex Acuna, Bernard Maseli, David Murray, Dave Samuels, Dewey Redman, Dominiqe Di Piazza, Krzysztof Scieranski, Garry Willis, PacoSery, Shankar Lal, Tony Lakatos, Vinx, Xavier Desandre Navarro.

ZENE

„Nagy János hangokból szőtt pompás kárpitot gyengéd líraisággal, filmszerű struktúrával, gyönyörű és váratlan harmóniákkal megtöltve.”

Russell Ferrante, Grammy-díjas zongorista, zeneszerző

korban, a másik, hogy van egy súlyos betegségem. Az néha megnehezíti a játékot. Volt olyan időszak az életemben, amikor folyamatosan bénult a balkezem játék közben, és minden előzmény nélkül egyszer csak úgy magától ráesett a zongorára. Nyílván ez egy Bach-darabnál kellemetlen lehet. A dzsesszben a zenésztársak empátiája sokat segít, illetve az improvizációt egy kézzel is végig lehet vinni ilyenkor, és a zene, hál’ Istennek, nem a technikáról szól! Mindig az a kérdés, és ezt mondom a tanítványaimnak is, hogy a benned megszólaló zenét le tudod-e játszani. A közönség nem arra kíváncsi, hogy mit nem tudunk, tehát abból kell gazdálkodnunk, amink van. Ha ezt ügyesen tessz­ük, akkor működni fog a dolog.  Sok tanítványából lett dzsessz-zongorista?

– Miután régen tanítok, elég sokan indultak el a zenei pályán. Van olyan, aki New Yorkban már a mesterszakot is elvégezte a Berkeley College-ban, és producerként dolgozik. Az utóbbi három évben mindig volt növendékem, akit felvettek Grazi Zenei Egyetemre.  Munkálnak még olyan vágyak önben, amelyek új utakra csábítják?

– Én ezeket az új utakat nem igazán hajszolom. Arra törekszem, hogy olyan produkciókba menjek bele, ahol a színpadon jól érzem magam, még ha ez kicsit önzőnek is tűnik.

Már van annyi tapasztalatom, hogy el tudom kerülni a zsákutcás helyzeteket, ahol csak rosszul érezném magam.  18 éves koráig Salgótarjánban élt. Mit jelent önnek most ez a város?

– Az ifjúságomat. Szívesen emlékszem vis�sza tanáraimra, az első együttesekre, kórusokra. Nagyon szeretem a környező hegyeket, erdőket. Ma is gyakran visszajárunk, mert a feleségem szülei itt élnek.

K. B. S. 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

23

FILM

REMÉLNI KÖTELEZŐ!

T. PATAKI LÁSZLÓ: „ITT VANNAK VELEM A TÖBBIEK…” T. Pataki László (1934–2009) a Vertich Színpadstúdió alapítója, a Magyar Kultúra Lovagja, Madách-díjas író-rendező. Művei: Lidércláng (monodráma), Lelkigyakorlat (monodráma), Békák és bolondok (szatirikus regény).

ugyanabban a ritmusban. Láttuk, hogyan bombázták le a házunkat, a boltív meghajolt, majd visszaállt eredeti helyzetébe.

Mindig megszöktem, amikor csak lehetett.

Egyszer kimegyek a sarokig, látok jönni egy férfit balról, egy asszonyt jobbról, indulok vis�sza, egy nagy robbanás, és vége. Visszaszaladok, látom, mind ketten meghaltak, mert egy akna becsapott az utcába. Apám kirohan a pincéből, megkönnyebbülve látja, hogy megúsztam. De lőttek rám repülőről, félkörben pattogott a golyó körülöttem a keramitkockán. Fogalmam nincs, hogy az az orosz pilóta mire gondolhatott, amikor egy futkározó gyereket próbált lelőni. Sokáig megvoltak a lövedékek, mert összeszedtem őket.

KIS KAMASZ

 A CSALÁD 1939-BEN

GYERMEKKOR

Budapesten születtem, azon belül a VII. kerületben, amit Chicagónak hívtak. 1934. november 12-én, éjfél előtt érkeztem, és az Istennek sem akartam megmaradni, úgyhogy az orvosok hol hideg, hol meleg vízbe tettek, ütöttek-vertek, és akkor elvállaltam az életet, de nagy ösztönzésre.

A VII. kerületben nőttem fel, a Damjanich utcában, a Regnum Marianum szomszédságában. Bethlen Gábor utca, a 36-os sárga villamossal, aminek volt szerencsém a tujáján, azaz a hátulján utazni. Nehéz időszak volt az 1930-as évek első fele, a legnagyobb munkanélküliség ideje. Apám, aki nagyszerű mester volt, aranyérmes szobafestő-mázoló, címfestő, tehát az egész szakmát birtokolta, nem kapott munkát.

Végül azok az emberek segítettek, akikhez anyám takarítani járt. Így került be a Ganz hajógyárba, amely nagyon gyorsan hadi üzemmé vált, és aki ott dolgozott, annak nem kellett a háborúba mennie. Apám annak is örült, hogy vihette a vasakat. Amikor este hazajött, a válla tiszta véraláfutás volt, borogatni kellett. Aztán eljutott oda, hogy festhette a hajókat, és hamar vezető lett belőle, mert a kapitalista észrevette, hogy ez olyan ember, aki nem csak dolgozni tud, hanem másokat is rá tud venni erre. Később az Elemér utcában laktunk, a Damjanich utcai szuterénből már kiköltöztünk, ahol szegény anyám viceházmesterként mosta a három- vagy négyemeletes bérkaszárnyának a lépcsőházát.

nap azonban apám beállított egy lovas kocsival, és a falusi iskolából szó szerint bevittek Budapest ostromába. A gyűrű már körbefogta a fővárost, amikor engem a német katonákkal együtt a szüleim berendeltek az ostromra. Két nap múlva bezárult a gyűrű. A Pestre tartó vonaton annyian voltunk, hogy az egyik német katonának a térdén ültem végig és ettem a műcsokoládét. Valószínű, hogy ez a katona aztán a társaival együtt elesett a harcokban… Én pedig bekerültem a pincébe, és két hónapot töltöttünk ott a szüleimmel. Nehéz elmondani, hogy ez milyen volt. Talán csak annyit, fene tudja, a gyerekek hamarabb megszokják, hogy lőnek rájuk. Emlékszem, rengeteg zaj volt, folyamatosan döngött felettünk a város, hetekig

Aztán felszabadultunk, hogy a ma vitatott kifejezéssel éljek. Jött a Rottenbiller utcai híres polgári iskola. Én voltam az utolsó cserkész, a Regnum Marianum hármas cserkészcsapat farkaskölyke. A nagy hadászati gyakorlatokon is részt vettem, már akkor is felderítő voltam, el is kaptak, ki is kötöttek, de nem vallottam be, hogy hol vannak a többiek. Akkor aztán további atrocitások értek, de ezt most nem szívesen idézem fel… Mentem egyszer a Damja­ nich utcában, néztem az eget, és arra gondoltam, hogy tulajdonképpen én bármi lehetek. Ez 1948 ban volt, a centenárium évében. Három dolog érdekelt: az újságírás, az ügyvédség és a nyomozás, dehát ezek valahol össze is függenek.

A NÉPHADSEREG

1953-ban oldódott a személyi kultusz, s a politika egy kissé talán kevésbé volt diktatórikus, talán kevésbé voltak félelmetes jelenségek. Kevesebbet csöngettek, ritkábban állt meg a fekete autó a ház előtt. Kicsit oldódott a feszültség, meghalt Sztálin, Nagy Imre lett a miniszterelnök, de azért 1954ben a szerb határ mellé csak úgy lehetett valakit bevonultatni katonának, hogyha

A HÁBORÚ

Aztán jött a háború, az ostrom. Akkor éppen vidéken voltam anyám rokonainál, és úgy tűnt, hogy kimaradok belőle. Az egyik 24

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

 A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN. JOBBRÓL: T. PATAKI LÁSZLÓ

 BÉCS

annak volt valamilyen megbízható háttere.

Baján aztán megkaptuk a szokásos kiképzést. Mi még három évre vonultunk be, de 1955-ben ezt megváltoztatták, és minden egységnél visszavették kettőre. Nem voltak harcok, de akadtak események, és nem tudtuk pontosan mindig, hogy milyen eseményekben vagyunk. Aztán bizony úgy nézett ki, hogy háború lesz 1956-ban, mert mindenki abban reménykedett, hogy az amerikaiak beavatkoznak az oroszok ellen.

Október 23-a után a laktanyában megválasztottunk egy új parancsnokot, de ő azt mondta, hogy nem vehetjük fel a harcot az oroszokkal, akik már Kalocsa felől közeledtek, mert a mi harckocsijaink alkalmatlanok erre. Az új orosz tankok tíz tonna túlerővel, tűzerővel, páncélzattal rendelkeztek, ellenük mozgásképtelenek lennénk. És ha nincs vezér, akkor szétmegy a banda, szétmegy az egység, és az elitalakulat így ment szét. Amiről azt hitted, a világon bárkit le tud győzni. Hát, az egységek szétbomlottak, a katonák beültek az autókba, megrakták a raktárból élelmiszerrel, és hazamentek a falujukba. Én még visszaszöktem az üres laktanyába, és kihoztam a csapatzászlót. A harckocsik ágyúinak a hűtőszerkezetét kiszereltük, elástuk. Amikor az oroszok bevonultak, és megpróbálták beindítani ezeket, akkor hatalmas gázolajfelhő fogadta őket és használhatatlan tankok.

A határ után már várt bennünket egy orvos házaspár. Eljöttek Bécsből megnézni a szabadságharcosokat és ha lehet, elvinni néhányat Bécsbe. Még aznap éjjel megérkeztünk, kiszálltunk a Stephan­ kirchénél, és elámultunk a ragyogó neonreklámoktól.

Beleestünk a hatalmas fényözönbe, és csodálkozva nézhettünk körül, hogy hová csöppentünk. A bécsiek még csak filmhíradóban láttak magyar szabadságharcosokat, mégis mindenki azonnal látta rajtunk, hogy honnan jöttünk. Mi arattuk le azt a dicsőséget, amiért nagyon sokan meghaltak Magyarországon.

Láttak bennünket sétálni Bécs utcáin, és tömték a zsebünkbe a tíz- meg százschillingesekkel. Annyi pénzünk soha nem volt.

Később felszállhattam volna egy vonatra, amely Párizsba ment, rajta voltam a listán, de oda nem jutottam el. Kimentem az állomásra, és láttam a vonatot, ahogy

FILM

egyre távolodik a piros lámpája, de én ott maradtam, mert a feleségem még Pesten volt, és ki akartam hozatni Bécsbe. Küldtem két embert, akik egy gyűrűvel igazoltak engem, de anyám szegény, Isten nyugosztalja, bezárta őt, és nem engedte el, mert tudta, hogy akkor engem sosem fog látni többé.

Talán jobb is, mert visszafelé jövet a határon az egyiket lelőtték, a másiknak meg a karját lőtték át.

Aztán persze itthonról is jöttek olyan hangok, hogy akinek nem volt nagyobb csetepatéja, nyugodtan hazajöhet, mert amnesztiát kap márciusig. És én elég bátran, nyilvánosan hazajöttem, ami alatt azt kell érteni, hogy gyanússá váltam az osztrákok szemében: hogyhogy én 1957. január elején jelentkezem, és hivatalosan akarok hazamenni? Elmeorvost akartak hívni, lefogni, meg mindenfélével ijesztgettek, hogy Szibériába kerülök azonnal, a határon már ott állnak a vagonok.

A válasz különben az volt, ami a mai napig is megszokott tőlem ilyen esetben: „Na és, nem jártam még Szibériában”. Egyébként akkoriban még tömegek lépték át a határt nyugat felé. Tehát ahogy első voltam abban, hogy elmentem, úgy hozta a sors, hogy az elsők között voltam, akik hazajöttek.

A HATVANAS ÉVEK

1962 őszén egyszer csak ott találtam magam Győrött, a Kisalföldnél mint szerződéses gyakornok. Azt szoktam mondani, hogy valamit kezdjél a világgal, ha újságíró akarsz lenni, anélkül nem lehet, hogy ne akard a világot egy csekély mértékben megváltoztatni. Ha nincs ilyen szándékod, akkor tégy valami mást. A jót és a gyengét mindig pártolni kell, ezeket tanultam a VII. kerületben, a Kis Elemér utcában. Ezért aztán nagyon hamar felvállaltam Sopront, mert Győr és Sopron között volt egy nagyon nagy ellentét, ahogy azt akkor mondtuk. Dehát ez megvan

BÉCS

Úgy gondoltuk, ha kitör egy háború, átmegyünk Ausztriába, és nem tudnak minket ismét besorozni. Így kerültünk Bécsbe, gyalog, végig a Dunántúlon, és az utolsó éjjel át a határon, ahol nem tudtad, hogy van-e akna vagy nincs, mert a vezető csak egy darabig jött velünk, aztán mutatta, hogy merre kell továbbmenni. A nyomjelző lövedékek cikáztak keresztül-kasul, ott álltunk, és nem mertünk elindulni, és ha a kiscserkész nem indul el bennem, akkor még mindig ott állnák, mert a többiek azt várták, hogy én induljak előre, és ők majd a nyomomba lépkedve megússzák. Hát, muszáj volt felvállalni valakinek.

 A HETVENES ÉVEK KÖZEPÉN 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

25

FILM  A NYOLCVANAS ÉVEK VÉGÉN

Kőszeg és Szombathely, Salgótarján és Balassagyarmat között is. Sopronról nagyon sokat írtam, szerettem volna ott maradni.

Akkoriban még szokás volt, hogy az éjszakai bárban az újságírók ketten, hárman, öten, megvárták, míg indul a lap, és amikor bezárt a bár, elmentek a nyomdába, a friss lapot kivették a gépből, és ott, helyben elolvasták.

Megdicsérték a nyomdászokat, hogy a 120 éves amerikai gép megint elindult, és szépen, nyugodtan hazamentek, hogy majd kilenc órakor ott üljenek a szerkesztőségben az értekezleten. Ez egy ilyen adys élet volt. Tele voltunk borral, vodkával, cigarettával, kávéval, értekezlettel, élettel. És tudatossággal, amit később Salgótarjánban sikeredett megtanulni, mert ide hívtak a Nógrádhoz dolgozni. Érdekes területet kaptam: a KISZ-t, és itt jöttem rá, hogy azt a lányt, akit megcsodáltam a televízióban az első Ki mit tud? döntőjében, Kerner Editnek hívják, és ő a tarjáni KISZ munkatársa. Itt ismerkedtünk össze, és így lett ebből máig tartó házasság.

1968-ban a szófiai VIT-re együtt mentünk ki a fizetett forradalmárokkal, akik a járási úttörőtitkárból, meg a városi KISZ-titkárból és hasonlókból álltak. Mert küldött csak négy volt összesen a megyéből, mi pedig egy busszal vagy negyvenen mentünk utánuk, mint csellengő, fizetett forradalmárok.

Itt tartunk. Az értelmiség szerepvállalása a rendszerváltásban és ennek kudarca megérne egy nagy kutatást…

Hát, ez minden, csak az nem, amiről 1989ben, vagy ’90-ben szólt a nóta. Hol van ma olyan értelmiségi tömörülés, amelyik ki tudná mondani azt a tíz érvényes mondatot, ami a nemzetre vonatkozik. Nem nagy szavakat mondok. Nincs tíz érvényes mondatunk, öt mondatunk sincs. Nincs egy mondatunk sem, amelyet elfogad az egész nemzet. Egyetlenegy hiteles mondatunk nincsen, akkor mit mondjak én?

AZ ALSÓTOLDI HÁZBAN

A DRÁMAÍRÁSRÓL

A halál szerintem egy nagy állomás, egy nagy utazás kezdete. Nem olyan borzasztó dolog. A régiek nagyszerűen együtt éltek vele. A parasztember még a koporsóját is megcsináltatta. Felvitte a padlásra, néha felment, belefeküdt, hogy elég kényelmes-e. A mai ember akar örökké élni, nem tudom, miért. Én megpróbálom például megtervezni ezt az utolsó utat is. Kiülök a birtok szélére, átnézek a völgyön, a falu felett. És ott látom szemben a temetőt. És könnyű elgondolni, vagy jó elgondolni, hogy nincs más semmi hátra, mint innen átmenni oda. Látom a végét. Szokták mondani, hogy sok minden van még, amit meg kellene tenni, amit el kéne végezni. Én ebben nem hiszek. Hogy te mennyit csinálsz meg, az már az első percedben meg volt határozva. Ne erőlködj, ne akarj! – mi ez az erőlködés? Nem erőlködni kell, hanem csinálni, ha pedig nem tudod, akkor ne csináld.

Amennyit meg tudsz csinálni, megcsinálod, és szépen leteszed a lantot, ahogy a költő mondja. És bal kettőn el, hogy színpadiasan fejezzem ki magam.

Hiszek abban, hogy az ember kap sugallatokat. Hogy ezeket a sugalmakat honnan kapja, nem tudnám pontosan megmondani.

Volt egy időszak az életemben, amikor Madáchné Fráter Erzsébettel sokat foglalkoztam, de inkább a kérdés szándékával, hogy a hűtlenségét mi is bizonyítja. Volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy ezt talán intenzívebb formában kellene megragadni, mondjuk egy monodrámában. Nem is írás volt ez, mert egy bizonyos élethelyzetben úgy adódott, hogy néhány napra magamra maradtam, s egyszerűen fogtam egy magnót, és rámondtam az egészet néhány óra alatt.

Ez a megalázott helyzet nekem elég volt ahhoz, hogy Fráter Erzsébetet felpártoljam. De ugyanígy képes vagyok az ellenkezőjére is, tehát a vele szemben álló Majtényi Annát, Madách anyját is meg akartam érteni, és szerettem volna megmutatni.

A Békák és bolondok az egyetlen olyan mű, amely kimondottan általam csak gengszterváltásnak nevezett tüneményről szól egy kisvárosban, egy majdnem az utcai harcokig menő küzdelem, ahol a politika anatómiáját igyekeztem megmutatni antropológusi megközelítéssel, ami, remélem a mai napig érvényes.

A RENDSZERVÁLTÁSRÓL

Az értelmiség százfelé szakadt, és sokszor olyan alapokra került, amelyek nem alapok voltak, hanem mocsár, és elmerült. Az egész politika is elmerült, mert ma már ott tartunk, hogy a politikus eleve gyanús egyén.

Itt valami nagyon el van rontva, és ebben az értelmiségnek a szerepe legfeljebb az, hogy nem tudott olyan erőt összeszervezni önmagától, amely egy pártokon felüli pártot jelentett volna. És nem tudott egy márciusi ifjakhoz hasonló erőt összeállítani, amelyik tudta volna kontrollálni és helyes irányba tartani ezeket a csatározásokat. Mára eljutottunk a teljes hiteltelenségig a politikusokat illetően.

Ez alól nincs is kivétel. Hiába tisztességes egyébként, aki politizál, az eleve gyanús.

26

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

 BOBÁL GYULA ÉS T. PATAKI LÁSZLÓ

Megint csak azt mondom, amit az egész kis birtokra mondtam az elején, hogy itt vannak velem a többiek, anélkül, hogy mint valami spiritiszta hívnám őket, állandóan itt vannak… Itt ez az ágy, ennek a helyén aludt az előző házban a háziasszony, Örzse néne, sőt itt is halt meg. Amikor lefekszem, majdnem mindig eszembe jut. Azt érzem, hogy ülök a világ legharmonikusabb pontján, ebben a szobában, és nem vagyok egyedül.

A HALÁLRÓL

Palóc-képműhely – Kovács Bodor Sándor, Sándor Zoltán

BOHÁCS ISTVÁN HOLTA NAPJÁIG DALOLNI AKAR

„Galambszívet örököltem az édesanyámtól” – dalolta jókedvűen Bohács István, és a tévénézők tömegei imádták a rokonszenves nádújfalui fiatalembert. A szeretet nem ismert határokat: a tehetséges nótaénekes negyedmillió szavazattal nyerte el az 1984es Nyílik a rózsa közönségdíját.

 BOHÁCS ISTVÁN

Ennek immár több mint harminc éve, de a siker töretlen: Bohács Istvánt 1998ban aranykoszorús nótaénekessé avatták, 2001-ben országos dalversenyt nyert, és már sok-sok éve hivatásos előadóművésznek vallhatná magát, ha otthagyná munkahelyét, a Szent Lázár Megyei Kórházat.

A népszerű „Pista nővér” nem titkolja, kiskorától lelkében él a dal.

– A Mátra tövében, a természet ölén nőttem fel, és ma, hatvanévesen is ott „növekszem” – említi. – Iskoláskorom óta felléptem mulatságokon; sokan biztattak, hogy folytassam az éneklést, és rájuk hallgattam…

Jól tette, hiszen 1984-ben zajlott le a Nyílik a rózsa, a tehetséges fiatal énekesek nagy seregszemléje…

– Ezernél is többen jelentkeztünk, és így az is nagy szó volt, hogy bekerültem az elődöntőbe, amelyet már a rádió és a televízió is közvetített – emlékszik. – Elképzelheti bárki, milyen érzés az, amikor egy falusi fiú belekerül ebbe a miliőbe, de a kamerák inkább megsokszorozták az erőmet, az előadásomat hatalmas tapssal fogadta a pesti Vigadó közönsége, így örömmel léptem tovább a középdöntőbe.

Ahol Bohács Pista a poklokat és a mennyországot is megjárta.

– A középdöntőben a szigorú zsűri kirostált, de két versenyzőt a közönség juttathatott be a nyolcas döntőbe. Rettentően meghatódtam, amikor megtudtam, hogy kétszázötvenezren szavaztak rám. Még ennyi év után is könny szökik a szemembe, ha a szeretet ilyen erős megnyilvánulására gondolok. A döntőt az Intervízió is átvette, így a környező országokban is nézték a műsort. Elnyertem a verseny közönségdíját, amelyet nagyra értékelek.

A hirtelen jött népszerűség felcsillantotta a lehetőségét, hogy a fiatalember élethivatásként folytassa a nótázást.

– Kaptam kecsegtető ajánlatokat, hogy szerződtetnek, felléptetnek, de jól éreztem magam a megyei kórházban, és a biztosat nem adtam fel a bizonytalanért. Lehet, sokan úgy vélik, elszalasztottam életem nagy lehetőségét, de azóta sem bántam meg akkori döntésemet, mert szeretnek, megbecsülnek, elismernek a munkahelyemen.

Az énekléssel nem hagyott fel, 1998-ban a Jákó Vera Alapítvány nemzetközi versenyén különdíjat nyert, és megkapta az Aranykoszorús nótaénekes címet. Kisvártatva meg sem állt az országos győzelemig.

– A Bojtor Imre Népdal- és Nótakör 2001es országos versenyén első díjat nyertem – említi. – Boldog voltam, mert sokéves munka gyümölcse érett be ezzel.

Bohács Istvánt ma is gyakran láthatjuk, és a szakvizsgája óta ízig-vérig előadóművésznek vallhatja magát. A Budapest TV-ben közkívánatra hónapokig ismételték a műso-

rát; a falunapok, a fővárosi és az egri nótaklubok gyakori vendége, és a Salgótarjáni Magyar Nóta és Népzenei Egyesülettel is (amelynek elnöke) rendre fellépnek. „Pista nővér” régi adósságát törlesztette kedvelőivel szemben, amikor kiadta CD-lemezét.

– Szerencsére ebben olyan kiváló emberek támogattak – folytatja –, mint Sulyok László menedzser és dr. Ferkó Attila orvos-zenész-producer, akik segítették valóra váltani az álmom. A dalaimat a 100 Tagú Cigányzenekar muzsikusai kísérték Berki Tibor prímás vezetésével. A pályám 30 éves jubileumát a „Józsiban” fergeteges lemezbemutató koncerttel ünnepeltük.

A népszerű énekes a külhoni magyaroknak is többször bemutatkozott.

– Előbb Egerbe hívtak meg a határon inneni, határon túli nótás találkozóra, majd a budapesti Syma-csarnokban léptem fel a Magyarok Világtalálkozóján, ahol műsoromat a Mercy internetes rádió révén 153 országban hallhatták – említi az énekes, akinek Gyöngyöstarjánban a Nóta TV vette fel a műsorát.

Bohács Pista most sem tétlenkedik, a kórházi munkája mellett évi félszáz fellépést vállal, így a Balassi Bálint Megyei Könyvtár szervezésében „végigturnézta” Nógrádot, de falunapokon, ünnepeken is gyakran láthatjuk. Azt sajnálja csak, hogy a közkedvelt műfajban alig-alig van helyben utánpótlás.

Nem nagyon jönnek a fiatalok…

A népszerű dalnok nem áll le. Nemrégiben az Arany Cinege nemzetközi nótaversenyen győzedelmeskedett. A 60. születésnapa alkalmából pedig a minap a salgótarjáni Stécé Kávéházban adott fergeteges koncertet. „Meddig még…?” – kérdeztük.

– A nótázás engem csak fiatalít, így a hatvan évem súlyát sem érzem – említi. – Holtom napjáig énekelni akarok!

B. R.

NÓTA

HATVANADSZOR NYÍLT KI A RÓZSA

 BOHÁCS ISTVÁN (KÖZÉPEN) A 100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR KIVÁLÓSÁGAIVAL 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

27

SZÍNHÁZ  FOTÓK: P. TÓTH LÁSZLÓ

 SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA

MIKSZÁTHI MESE ZIVATARRAL

ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ: SZENT PÉTER ESERNYŐJE Aki egyetlen művét is olvasta valaha, tudja, Mikszáth Kálmán csodálatra méltón játszik az érzelmekkel. Könnyesíti a szemet egyfelől komikummal, másfelől tragikummal, de semmiképp nem hagyja szárazon. Így tesz a jó vígjáték is, amikor egy csipetnyi ürmöt kever a darabba. S ezt tette Deres Péter is, amikor a Szent Péter esernyőjéhez nyúlt, elkészítette annak színpadi átiratát. Bár tehette volna ezt figyelmesebben is, hiszen például az esernyő legendává válásának igen fontos motívumát hagyta figyelmen kívül: Srankó János temetését és föltámadását. Ebből adódóan keletkezik az emberben némi hiányérzet, még ha a regény egy-egy anekdotázó részének szövege rabul ejtően alakul is át párbeszéddé, a mikszáthi mese dialógussá.

A történet egyszerű. A besztercei Gregorics Pál úr, hogy vagyonát megvédje kapzsi családjától a nevére nem vett fia számára, az arról szóló váltót kémszolgálati ernyője nyelébe rejti. Ám mielőtt ezt a titkát elárulhatná, meghal. Az ernyőt – egyéb apróságokkal együtt – eladják a zsidó kereskedő Müncz Jónásnak, aki a portékáit értékesíteni útra kel. Glogovára érve elkapja egy nagy zivatar. A településen való általmentében, a paplak eszterhaja alatt megpillant egy mózeskosárba tett csecsemőt, Bélyi Veronkát, így az ernyőt fölé helyezi védelem gyanánt.

A frissen „megörökölt” húgáról megfeledkező pap döbbenten fedezi föl, hogy a testvére miképp úszta meg a vihart. Szinte rögvest a falu csodálatának tárgyává válik az ernyő, s a benne való hit révén létrejön egy mindent felvirágzó összefogás. A gazdagodó községben tizenhét év elteltével felmerül az igény egy „saját” zsidóra, mint afféle városi kellékre. Küldöttséget menesztenek Gre­ gorics úr fiához, Wibra György ügyvédhez, hogy segítsen zsidóhoz jutniuk. Ő Müncznét ajánlja fel, aki él is a lehetőséggel, remélve, hogy egykor eltűnt férje nyomára akad.

Eközben Wibra megismerkedik az ernyő történetével, s rájön, hogy az öröksége váltója annak nyelében lehet elrejtve. A glogovaiak távozása után Wibra egy erején felüli tet28

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

tet visz véghez, megmenti Veronikát és az újonnan érkező francia társalkodónőjét egy elszabadult bikától. György és Veronika első látásra szerelemre lobban, aminek elmélyítésében kezükre játszik egy újabb vihar: a hölgyek kénytelenek Wibra édesanyja ven-

 GREGORICS ÚR HALÁLA

dégszeretetét elfogadni. Másnap Glogovára utaznak az ügyvéd fogatán és kíséretében. Úgy tűnik, az örökség utáni vágy felülírja a Veronka iránt érzettet. Amikor pedig erről a lány tudomást szerez, hisz az ő öröksége részét képezi „Szent Péter esernyője”, nekiszalad a határnak – némi tragédiát sejtetőn. Wibra közben szembesül azzal, hogy az ernyő eredeti nyelét ezüstre cserélték, a régit pedig gyógyítási céllal elégették. Mivel így az érdek elveszett, szabad utat nyer a szerelem. Már csak a harangszónak kell visszaszólítania Veronikát. A történetet egy szövegében meg nem támogatott, elő nem készített „lamúr” zárja.

Hogy milyen is volt a mikszáthi játék? Elragadó. S ez kisebb részben volt a szövegkönyvnek köszönhető, mint a színészi teljesítményeknek. A „kritikusi szemem” ugyanis folyton azon kapta magát, hogy belefeledkezett a darabba. Ami mindenképpen az előadást dicséri. Remek XIX. század végi karaktereket sikerült megformálni a színen.

Hozzá kitűnő környezetet biztosított a Bobor Ágnes által megálmodott egyszerű, falaiban bontható, s ezáltal a játékteret többször átstrukturáló, új és új helyszíneket teremtő díszlet.

Mikszáth jó. S hogy egy nem a legjobban sikerült adaptáció előadása is jó volt, az a rendezésen és színészeken múlott. Ezért különösen fontos szólni erről. Elsőként az Adamecz Mátyásnét alakító P. Kerner Edit teljesítményét emelném ki. Bár a valóságban nem találhatunk olyan parasztasszonyt, amilyent ő formált, a színpadon viszont – mert a művészetben mindig így van – valóságosabb volt a valóságosnál. Remekül játszott a testével, a gesztusaival, a mimikájával, a hangerejével és -lejtésével.

Sokszor uralta a színpadot, de nem a többiek rovására. A lányát, Lonkát megszemélyesítő K. Müller Zsófia elhitette velünk vénlány mivoltát. Egyszerre volt az anyja köténye közelébe szokott és onnan elkívánkozó. Különösen nagy erővel kapott ez

 VIHAR UTÁN, CSODÁT LÁTVA

SZÍNHÁZ

hangsúlyt Wibra György paplaki megjelenésekor. Hangulatváltozásai szépen lekövették a lehetőségek felcsillanását és elhalványulását dinamikailag is. Ő tette fel tótként azt a kérdést: „Végül is mi magyarok vagyunk-e vagy szlovákok?” Falati Hedvig Müncznét hozta karakteresen. Széles mozdulatai, erőteljes gesztikulációja és arcjátéka azt a zsidóképet elevenítette fel, amelyet Louis de Funès nyújtott a Jákob rabbi kalandjai című filmben – az irónia és a burleszk keskeny pallóján egyensúlyozva. Erdélyi Gábor négy rövid epizódban tűnik fel. Gregoricsként haláltusát vív az elején, Billeghi Mátéként Veronkát viszi glogovai bátyjához, Münczként esernyőt helyez el a csecsemő mózeskosara „fölé” és szent Péterként megjelenik Wibra György álmában. Orgánuma mind a négy szerepre predesztinálja. Gyuriska János papi gúnyában Bélyi Jánost alakítja. Kimért beszéde, tekintélyt parancsoló mozdulatai, hátra tett bal keze által hangsúlyosabbá tett egyenes tartása, nyíltszívűsége az ideális istenszolgát képviseli. Szlávik Péter személyében a szlovák/tót népviseletbe bújtatott Máté Krisztián brillíroz. Időnként zabál, iszik, nőt csábít, és úgy tipeg, mint egy facipős flamand vagy a kimonójában szorongó japán gésa. Nemzettársa, Gongoly Mihály, alias Tóth Zoltán hasonló hacukában állapítja meg a várossá váláshoz nélkülözhetetlent: „Kéne egy cigány is.” Kívül-belül igazi tótnak látjuk őt. Azaz tökéletesre formálja a mikszáthi tót parasztot. A falu eszét jelentő trió harmadik tagja Majzik tanító, aki arra hivatott, hogy több regénybéli alakot olvas�szon magába. A Borbíró András formálta értelmiségi pártállásra vonatkozó kérdései rendre megbuknak, okfejtései komikumba

 BIKÁN TÚL

fúlnak Gongoly vagy Szlávik „háromszoros hurrája” és itallal való rövidre zárása által.

Marjai Virág a francia társalkodónő, madame Kriszbay szerepében alakítja az egyfelől finnyás úrinőt, másfelől a garatra felöntő, mindenre kapható facért. Gregorics egykori szakácsnéja, fia anyja, Wibra Ancsura – Kovács Vanda előadásában – inkább úri dáma benyomását kelti, mint cselédét. Emberi nagyságban és tisztaságban Bélyi János

„párja” mindenképp. Albert Péter Sztolarikja furfangos úriember, a Wibra-család patrónusa, aki segítségnyújtáson túl Ancsura kezei után is epekedik visszafogottan. Számára a vagyon, a „visszaszerzett” örökség jelentené Wibra György jövőjét, s egyben a sajátját is.

Még két szereplő, éppen a „főszereplők” megítélése marad a végére. Amiről félve írok, hiszen a nap folyamán másodszor görgeti Szent Péter a hordóit, s az első áramszünettel járt. Eddig nem küldött fölém esernyőt, nem is annyira a lezúduló víz, mint a villámok elleni védelem okán. Talán nem méltányolta/méltányolja soraim? Így aztán félve mondom, Farkas Zoltán Wibra Györgye teljesítményében nem volt egyenletes. Egészen magasan szárnyaló pillanatok mellé laposak is vegyültek. Néha az az érzésem támadt, hogy az elmúlt évben terv szerint vitt és pluszként megörökölt különböző szerepeiből mentett át gesztusokat, s ezeket nem sikerült egységessé összeraknia – feltehetően a túlterheltsége okán. Továbbá: Bánfi Kata szépsége és kisugárzása rendkívül jó alap egy tökéletes Bélyi Veronikához, de csak alap. Ezúttal halványabban játszott a többiek ragyogásához képest. Úgy vélem, természetbeli adottságait jobban kamatoztathatta volna, hogy valóban a szerepének megfelelő káprázatban is részesüljünk általa.

Hát, túl ezen, gépembe nem csapott men�nykő. Írtam, mit írtam, s a végszó is eljő: palóclelkünk számára kedves az az esernyő, melyet Mikszáth úr mesélt el elsőként, s a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadott.

Kiss Barna Pál (Zenthe Ferenc Színház, Salgótarján, 2016. május 23.

Rendező: Susán Ferenc) 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

29

MUZSIKA

HOL A SZÓ HATALMA VÉGET ÉR

TORJÁK VILMOS: A ZENE? NEKEM AZ ÉLETEMET JELENTI Soha nem gondolkodtam rajta, mit ad az embernek a zene, nem is tudom könnyen megfogalmazni. Talán nem véletlen, hiszen a lényege a megfoghatatlanságában rejlik. Körülírni lehet, de pontosan definiálni képtelenség, mert érzékszerveinken túli jelenséggel állunk szemben. Más művészeti ágaktól eltérően, látásunk, tapintásunk alkalmatlan a befogadásra, a hallásunk is csupán közvetítő közeg. Debussy frappáns megfogalmazása szerint „a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”.

 AZ IDEI NAGYPÉNTEKI HANGVERSENY

Én milyen zenét szeretek? Az időtállót – amit érdemes újra és újra életre kelteni. Szerzőt ne kérdezzen, Bach vagy Bartók, mindegy.

Egy Bartók-hegedűduó éppen olyan közel jöhet az emberhez, mint egy Bach-korál.

Torják Vilmos szavait olvassák. A Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola tanára, a Doráti Kamarazenekar művészeti vezetője, a Salgótarjáni Kamarazenekar Egyesület elnöke és a somoskői várfesztiválok létrehozója – elismert hegedűtanár – arról is beszél, hogy a hegedüléshez nem igazán volt kedve, amikor kisgyerekként hangszert kellett választania a zeneiskolában.

1948-ban született Salgótarjánban; a város akkoriban még egészen más képet mutatott: többnyire földszintes házak, patinás kapualjak, romantikus kerthelyiségek, cukrászdák sorakoztak a Fő utcán. Kissé rezignáltan mondja: „a régi várossal a gyerekkorunkat is lebontották, ami nagyon megnehezíti az emlékezést. Volt egy meséskönyvünk, aminek kiradírozták a lapjait.”

Apja asztalos volt a Pécskő utcában. Alsó tagozatra is a közeli – hivatalosan az Iskola utcai, köznyelvi nevén a Cigány utcai – iskolába járt, ahol egy „fantasztikus tanító néni”, Börzsönyi Sándorné tanította meg a betűvetésre. „Egyszerűen csak Tanító néninek hívtuk, a keresztnevére már nem is emlékszem. E tekintetben is sokat változott a világ, ritkább a diákok körében a „Tanár úr, Tanárnő” megszólítás, inkább a keresztnevükön szólítják 30

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

őket. Legalábbis az én szakmámban ezt tapasztalom. Talán a hangszeres órák egyéni jellegéből fakad, ami sokkal intenzívebb lelki és munkakapcsolatot teremt. Mindenesetre a megszólítás a tisztelet meglétét, vagy hiányát egyre kevésbé tükrözi, arra már más jelzőrendszerek utalnak.”

Még alsó tagozatos volt, amikor megnyílt a zeneiskola Salgótarjánban. Váczi Gyula és

 CSALÁDI HÉTVÉGE

Váczi Gyuláné Liszt-rapszódiákat játszott a toborzón a Bányakaszinóban. „Az első maradandó zenei élmény volt számomra, lenyűgözőnek találtam, egyébként is kiváló zongoraművészek voltak mind a ketten”.

Amikor a hangszerválasztásra került a sor, zongorázni szeretett volna, hegedülni pedig kifejezetten nem akart. Előbb azonban néhány alapvető dolgot meg kellett tanulni. Szűcs Pali bácsi csellista, zeneszerző volt az, aki bevezette a zene világába, ő tanította az előképzősöket.

Az első hegedűjét aztán a Fő téri játék- és hangszerboltban vették meg. Feles hegedű volt, és túl nagy egy kisgyereknek, kicsit nyújtózkodni kellett, ami némi fizikai megterhelést is jelentett. Erre már tanár korában jött rá, amikor a kezdő növendéknek megfelelő méretű hangszert kellett a kezébe adni.

Kedves tanárai között elsőként említi Jancsin Ferenc operaházi hegedűst, aki a kezdeti lépéseket segített megtenni, de ő hamar megvált az iskolától. (1956 októberét írtuk.) Vinczourek Rudolf, majd Füzes Zsigmond vezette tovább az úton, kinek nevéhez az Úttörőzenekar 1953-as megalapítása is fűződik. „Úttörőzenekari tagságom kezdete emlékezetes maradt. Háromnegyedes hegedűre kellett már váltanom, de a zeneiskolában nem volt, csak az Úttörőházból lehetett kölcsönözni. Zsiga bácsi, amikor átvettem tőle, így szólt: »Tessék, használd egészséggel!

De a legközelebbi próbától itt kell ülnöd a zenekarban«. Akkor még nem voltam tudatában annak, hogy ez a pillanat egész életemre lesz kihatással.”

Az első külföldi vendégszereplés is az Úttörőzenekarral történt, Füzes Zsigmond vezetésével utaztak Németországba. A hangszerjátékosok számának gyarapodásával a zeneiskolában is létrejöttek a zenekari játék feltételei, amely Virág László vezetésével kezdődött, megteremtve a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar alapját.

MUZSIKA

Torják Vilmos itt kitüntetésnek érezte, hogy a nála idősebb és tapasztaltabb tagokkal játszhat együtt.

Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán, 1969-ben szerezte hegedű-, szolfézs- és általános iskolai énektanár szakon. „Évfolyamunk sok kiváló muzsikust adott az országnak, ill. Európának. Többen dolgoznak pl. Finnországban, ahol a magyar muzsikusokat mindig szívesen fogadták. De van, aki itthon futott be remek ívű életpályát, mint például Szabó Dénes, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógus, kórusvezető, Nyíregyházán példaértékű énekkari kultúrát teremtett.” „Magától értetődőnek tűnt, hogy visszajöttem Tarjánba. Virág László igazgató úr is kapacitált, nekem sem volt ellenemre. Vezetése alatt jó hangulatú, őszinte légkörű közösség tanított az iskolában, és ez könnyedén átsegített bennünket a szakmai nézeteltéréseken is. Ő törődött a tantestülettel és az utánpótlással.

Hasonlóan jó káderpolitikát folytatott Ángyán Károly Nagybátonyban és Ember Csaba Balassagyarmaton. Ez jellemző vonása volt annak az időszaknak, a ’80-as évek közepéig.”

1969-től a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola hegedűtanára, kamarazene és zenekari gyakorlat vezetője.

1976-ban vettek egy zenekarra való fúvós hangszert a salgótarjáni zeneiskolába, ennek nyomán jött létre az Ifjúsági Fúvószenekar, amelyet 1988-ig irányított.

Az akkori zenekari fesztiválokon rendszeresen részt vettek, a csapat kétszer is volt Zánkán szolgálatellátóként. Ezután épült fel a Salgótarjáni Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, melynek egy kezdő vonószenekar működtetésével biztosították az utánpótlást. A „nagy” együttes maga is utánpótlást jelentett a városi szimfonikus zenekarnak.

Az együttes rendszeres résztvevője és díjazottja lett az országos zenekari versenyeknek. A II. világháború befejezése 50. évfordulójára rendezett koncertsorozaton egyedüli magyarként léptek fel az angliai Hampshire megyében. E feladatok ellátásához persze szükség volt további tanulmányokra.

Torják Vilmos 1975-től elvégezte még a fúvóskarnagyképzőt, majd a szimfonikus karmesterképzőt Jancsovics Antal irányításával, végül karvezetést tanult Párkai Istvántól. Szívesen emlékszik vissza a Szegeden tartott karmesterkurzusra is, ami a szakmai látókör kiszélesítésén túl gyümölcsöző kapcsolatteremtéssel is együtt járt.

Elsőként, 1975–78 között a salgótarjáni Bányász Fúvószenekar karmestere volt, a 1989/90-es évadban a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekart dirigálta. Hangversenymestere, majd karmestere lett a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekarnak, közben alakulásától, 1976-tól a Nagybátonyi (később Doráti) Kamarazenekar hangversenymestere és művészeti vezetője. „Tíz évig dolgoztunk azon, hogy ki tudjunk lépni a megyéből. Veszprémben kétéven-

 A PAVANE TÁNCEGYÜTTES A MEDVES HOTELBEN, A 2009-ES VÁRFESZTIVÁLON

te voltak a kamarazenekari fesztiválok.

Ezen először 1986-ban vettünk részt. Huszár Lajos Concerto rustico című művének ősbemutatója mellett egy Stravinsky-darab és egy Mozart-divertimento alkotta a műsort. A Huszár-darabot másodikként eljátsz­ va (előző nap egy másik zenekar már bemutatta) bebizonyosodott, hogy egy szerző manapság mennyire kiszolgáltatott az előadónak. Amikor eljátszottuk, a zsűri és a közönség egy másik darabot hallott. Mindenesetre a belefektetett munkánk meghozta a gyümölcsét, Nagybátony felkerült a zenei térképre. A gálán az egész műsorunkat el kellett játszanunk, amire a veszprémi fesztiválok történetében még nem volt példa. Nekünk is meglepetés volt, nem tudtuk, hogy ennyire jók vagyunk. Hadd idézzek egy kritikát a Muzsika című folyóiratból: »A következő napot a Nagybátonyi Kamarazenekar nyitotta meg, és az esti záróhangversenyre már ők voltak a fesztivál sztárjai. Kockázatos, de jól kamatozó vállalkozás volt Stravinsky Nyolc hangszeres miniatűrjének előadásával próbálkozniok. Torják Vilmos (…) ügyesen tartotta egybe a produkciót, amely számtalan szépen kidolgozott karakterrel, jól megformált fúvósszólókkal és legfőként az alapjában véve ápolt zenekari hangzással örvendeztette meg a hallgatóságot.

Ugyanezek az erények váltak a HuszárConcerto másodszori bemutatójának is a javára.« (MUZSIKA, 1986. június) Sorra jöttek a külföldi vendégszereplések is, felléptünk Csehországban, Ausztriában, Spanyolországban, Olaszországban. Ezzel megnyílt egy pálya. A megyei tanács segítségével megvolt a működés fedezete, de sajnos ez az időszak csak 1990-ig tartott.”

Akkor a támogatást a – néhány év múlva megszűnt – Mecénás Alapítványra bízták.

Torják Vilmosban már megfogalmazódott, nem kell ahhoz profinak lenni, hogy a profi produkció létrejöjjön. „A technikai felkészültség végtelenül kibővíti az elérhető művek listáját. Műkedvelőknél ez a kör szűkebb, de ez nem jelenti azt, hogy nem szólalhat meg egy mű ugyanolyan jó színvonalon. A legfontosabb a mérce: abszolút, vagy relatív? Ez utóbbi mindig csak középszerű eredménnyel jár.”

1997-ben alakult meg a Salgótarjáni Ifjúsági Kamarazenekar a szimfonikus együttes legkiválóbb tagjaiból. Ők voltak alapítói

1998-ban a Salgótarjáni Kamarazenekar Egyesületnek, két év múlva beolvasztva a nagybátonyi egyesületet, amelynek addigi helyszínén a működés létalapja megszűnt.

Amint az megjósolható volt, az alapítók 90%-a más városba, külföldre költözött. „Azért is nehéz a működés, mert sokan más városokban dolgoznak, tanulnak, és ez csak a hétvégi próbákat teszi lehetővé, ami különösen nagy szervezést igényel egyegy kitűzött koncert előtti felkészülés esetében.”

Az Előadó-művészeti Iroda nyilvántartásba vette a zenekart, de a működéshez már rendszeresen pályázniuk kell, és nem is mindig sikerrel.

Torják Vilmos zeneszerzői munkája kevésbé ismert, hiszen tevékenységének fő vonulatát a zenepedagógia és az előadói praxis jelentette. Több kompozícióját mutatták be különböző műfajokban a kamarazenétől kezdve, kórusműveken át a zenekari darabokig. Ezek mellett számos átirat készült korábbi szerzők műveiből.

2004-ben a Salgótarjáni Kamarazenekar Egyesület szervezésében rendezték meg az első várfesztivált Somoskőn, Salgón és Füleken. Hagyományteremtő szándékkal olyan művészeti fesztivált akartak létrehozni, amely minél jobban kihasználja a turisztikai adottságokat. A helyszínek kiválasztását eldöntötte a három történelmi végvár közelsége – mondja Torják Vilmos.

A zene, a tánc, a színjátszás jegyében zajló fesztiválokon volt balkáni népzene, szerb táncház, reneszánsz táncház, orgonaest, indiai és egyházzene, fellépett Sebestyén Márta, Szvorák Katalin, Snétberger Ferenc, Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, a Nógrád táncegyüttes, Kéri György skótdudás, a Coincidance együttes, az ír sztepp Európa-bajnoka. Megrendezték a Fiatal Muzsikusok Fórumát, szerveztek kiállítást japán fametszetekből és Hibó Tamás grafikáiból, a szintén Kossuth-díjas Földi Péter, a füleki Jacsmenyik József festményeiből, és a felsorolás korántsem teljes. Sok éve példás együttműködés volt a füleki Koháry Polgári Társulással, akik a nagy múltú Füleki Várjátékokat rendezték, mely ettől az évtől a Füleki Vármúzeum szervezésébe került.

Az idei Várfesztivál azonban támogatás híján – 12 kalandos év után – elmarad.

D. I. 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

31

 FOTÓK: KOVÁCS BODOR SÁNDOR

GAZDASÁG  A SALGÓTARJÁNI VÁSÁRCSARNOK EGY HÍJÁN NEGYVEN ÉVE ÁLL A VÁSÁRLÓK RENDELKEZÉSÉRE

MAGYAR ÁRUK, BŐ VÁLASZTÉK, JÓ MINŐSÉG VÁSÁRCSARNOK: KÜLÖNLEGES HANGULAT, VONZÓ PROGRAMOK

A vásárcsarnok – termelői és iparcikkpiacával, széles áruskálájú üzleteivel és szolgáltatásaival – négy évtizede meghatározó szerepet tölt be Salgótarján és környéke lakosságának ellátásában. Alábbi írásunkban bepillantást engedünk megyénk egyik legjelentősebb bevásárló centrumának mozgalmas életébe.

 MOLNÁR KÁROLY

NOSZTALGIA KEDVES ÉS FÁJÓ EMLÉKEKKEL

Miközben a vásárcsarnokba készülök, lelki szemeim előtt megjelenik Salgótarján 1970-es évekbeli zsúfolt, elavult, mégis szívünkhöz nőtt patakparti piaca. Kirajzolódó emlékem az ósdi piacot kiváltó új épületkomplexum 1977. áprilisi átadóünnepsége. Előttem van a vásárcsarnok első igazgatója, az ifjú Nagy István. Eszembe jut, hogy az átadási szalagot átvágó miniszterhelyettest éppúgy Molnár Károlynak hívták, mint a vásárcsarnok mai igazgatóját, akihez igyekszem. Sohasem felejtem, ahogy apró gyermekeim rácsodálkoznak a csarnok forgatagára, megízlelik a piac gyümölcseit, s 32

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

már-már maguk is egy-egy piros és édes eperszemnek tűnnek.

Az új vásárcsarnok látszólag megfelelt a korszerűség követelményeinek. Ám a szakemberek számára rövid időn belül kiütköztek hiányosságai: hogy az épület rosszul tervezett, mert nincs alápincézve, helyenként kontár módon kivitelezett; hogy kevés a tárolótér és szűk a parkolási lehetőség; hogy a csarnok fűthetetlen, ezért télen fázik, aki betér, és nagy hidegben megfagy, amit a placcon tárolnak. Mégis, jó érzés, hogy ott voltam a vásárcsarnok születésénél, megéltem felnőtté válását, és napjainkban is rendszeres vásárlója lehetek.

Miután a Salgótarjáni Csarnok- és Piacigazgatóság vezetője, Molnár Károly fogadott az irodájában, in medias res, azt kérdeztem: milyen elképzelésekkel és célkitűzésekkel vette át a csarnok irányítását?

– Már az igazgatói ciklusom megkezdése előtt, 2015 májusától itt dolgoztam, fejlesztési feladatkörben – említi. – Így volt módom a vásárcsarnok műszaki állapotát és a fejlesztési szükségleteket is megismerni. Tudomást szereztem régi hiányosságairól, amelyek egy része az elmúlt évtizedekben megoldódott, más része viszont ránk maradt. Így például a nagycsarnok eladótere nem fűthető. A városi legenda szerint itt a tél beálltától a tavasz beköszöntéséig a zöldség csak fagyott állapotban kapható, ami persze nincs így, de jogos igénye a kereskedőnek, hogy minél jobb feltételeket teremtsünk. Fontos, hogy a városi vezetéssel karöltve a vásárcsarnok – finoman szólva sem a XXI. századi követelményeknek megfelelő – komplexumát korszerűsítsük.

ILYEN A PIAC „VALÓ VILÁG”

Ha már így belevágtunk a feladatokba, javasolom, nézzünk szét együtt a piacon. Perceken belül már látjuk is: derűs arcát mutatja a termelői piac.

Van itt minden a pesti „nagybaniról”, a környező földek és fóliasátrak terméséből, a közeli konyhakertek kincseiből: jó a felhozatal, nagy mennyiségben és bő választékban kaphatók a friss magyar termékek, zöldség és gyümölcs, van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Szinte számba kívánkozik az illatos, nagy szemű, piros, friss földieper, miközben összehúzza ajkaimat az irigy-sárga citrom. Szédítő déja vu érzésem támad, hiszen mindezt én már ezerszer láttam, sőt meg is írtam valamikor: „A piaci asztalokon zöldségek; méretes sárgarépák, haragoszöld petrezselyem, gyerekfejnyi kék-zöld karalábé és barna zellergumó. Amott uborkát, tököt, hagymát látok, lila padlizsánt, zöld cukkinit észlelek...”

Ránk köszönnek, majd mi üdvözöljük előre a piac főszereplőit, néhányuknak be is mutat az igazgató úr. S miközben őt elszólítja a munkája, én máris megszólíthatok valakit.

Először – „príma primőr” termékei láttán – Csajkás Lászlóval elegyedek szóba, aki – mint tőle megtudom – 63 éves zöldség-gyümölcs kiskereskedő, és 1980-tól a tarjáni piac állandó szereplője.

– Döntően a nagybani piacról, a felső-jászsági és dél-hevesi termelőktől vásárolt terméket hozok a piacra. Jó minőségű magyar árut forgalmazok, amit minősége, ízvilága indokol, de a vásárlók is elsősorban ezt igényelik.  Milyen változásokat érzékelt az elmúlt években a tarjáni piacon?

– Évek óta csökkennek a kistermelői áruk forgalmazásának a lehetőségei, ami nem csoda: a lakosság vásárlóereje a ’80-as évek végétől romlik. Okai: munkanélküliség, elvándorlás, alacsony bérek, miközben nő az áruházláncok vásárlóerő-elszívó képessége. Ráadásul itt, a csarnokban 10–15 éve még az állagmegőrzés sem volt biztosított.  Mi lehet a kiút? – kérdezem.

– Egy nagy rehabilitációs tervben – úgy tudom, van ilyen – meg kell újítani a csarnokot és a jobb elérését biztosító buszközleke-

jobb tudásunk szerint vezetjük a boltunkat, igyekszünk minél jobb áron kínálni termékeinket.

FONTOS A VÁSÁRLÓK VÉLEMÉNYE

Dr. Cseplák György ny. főorvost és feleségét, Rózsa asszonyt gyakran látni a tarjáni piacon.

– Nagyon régen, szinte a csarnok megnyitása óta járunk ide. Egészséges életvitelünkben fontos az ételek megválasztása, azok minősége. Feleségem jól és változatosan főz. A könnyű és vegyes táplálkozás hívei vagyunk: főzelék, tojás, húsétel, tészta és sok gyümölcs. Mindezeket, illetve a hozzávalókat itt vesszük meg, kedvünkre válogatva az egészséges, friss magyar áruk között.

Közben jókat beszélgetünk – így Cseplák dr.

– Mi már név szerint ismerjük a „palócul beszélő” termelőket, az elárusítókat, tudjuk, megbízhatunk bennük – fűzi hozzá a felesége. – Kedvesen kínálják portékájukat, kicseréljük a tapasztalatainkat is. Ezért is vonzó számunkra a piac.

Aztán a főorvos úr folytatja: – Szeretünk a piacra járni, mert egy helyen ennyi nyugodt embert máshol nem látunk.

A piac nem csupán bevásárló hely, de rendszeres program, kikapcsolódás is – mondja elköszönőben ismerősünk.

A mindig jó kedélyű nyugdíjas Gréczi-Zsoldos Miklóssal és feleségével, Marikával is találkozom.

– Elsősorban a zöldség- és gyümölcsfélék beszerzése miatt járunk ide. A reggelihez retket, zöldpaprikát, paradicsomot fogyasztunk, amit kizárólag itt veszünk meg. A jófajta almát és körtét késő őszig a szabolcsiaktól vásároljuk. Szeretem a véres hurkát, tudom, hol sütik itt a legjobb pogácsát – mondja Miklós mosolyogva.

– Ne feledkezzünk meg a Czakó-féle házi szalonnáról, az ízletes disznósajtról – veszi át a szót férjétől Marika –, de itt vesszük meg a levesbe való zöldségeket, a hagymát,

a káposztaféléket. Kedveljük az ízletes lángost, és innen visszük haza a finom epret is az unokáinknak. Mi elégedettek vagyunk a tarjáni piaccal, a nagy áruházláncok üzleteitől szívesebben vásárolunk a számunkra hangulatosabb miliőben.

A 67 éves Zsidai István, volt tűzhelygyári dolgozó egy héten többször is megfordul a vásárcsarnokban.

– Nekem a piaclátogatás hét közben egészségügyi séta, jó kis beszélgetés az ismerősökkel, míg hétvégén izgalmas beszerzőprogram. Először a főzéshez szükséges zöldséget és húsféleséget veszem meg, de mindazt a csarnokban szerzem be, amire az élelmiszer-önellátásomhoz szükségem van. A bevásárlóközpontokba nem is járok.

Többnyire a választékkal és az árakkal is elégedett vagyok. Különösen, hogy alkudozni is szeretek és tudok is – mondja magabiztosan Zsidai úr, mint igazi piacszakértő.

Kiss József lángost visz haza, otthon fogyasztják el. Tudom, pék az eredeti szakmája. Kérdésemre már fújja is a lángos receptjét. De, hogy mitől jobb egyik vagy a másik?

– Sok összetevője lehet, de a piacihoz hasonlóan ízletes lángost itthon nem lehet készíteni – mondja. Mi pedig már tudjuk, hogy miért is.

GAZDASÁG

dést. Az önkormányzatnak és a kormánynak – noha különböző a színük – meg kell találni egymáshoz az utat.

A zöldség mellé hús is kell – gondolom magamban –, ezért következő kiszemeltem egy jó hírű hentes. Ármos Attila az 1990-es évek elejétől dolgozik a vásárcsarnokban, 2012-től a Sarud-Hús Kft. 1. sz. boltjának a vezetője.

– Régebben elismert szakma volt a miénk, mára degradálódott, ráadásul kiélezett versenyben kell helytállnunk. Hogy miként? Szakismerettel, hivatástudattal, minőségi áruval. Ami nálunk kapható, azt a vevő nem találja meg a multiknál. Kitűnő a hurka és a sütőkolbász, keresett a sült császár, a pörc, finom az erdélyi és a csécsi szalonnánk, amelyek hagyományos ízűek. Specialitásainkat – sarudi házi, lángolt kolbász stb. – saját márkanéven kínáljuk.

Különleges ízviláguk miatt ezekkel nemigen tudják a multik felvenni a versenyt. Ezért is jó a pozíciónk, az is marad, mert a tudás, a minőség nálunk van. Mert mi tiszteljük, megbecsüljük vevőinket, minden igényüket kielégítjük.

Nagyság szerint rendezve, 25–50 forint közötti áron kínálja portékáját a „Boldog tyúkok tojása” gazdája, Sándor István vizslási őstermelő. Felesége, Erzsike 13 éve van itt a piacon. Mint magyarázza, a mélyalmos tartás állatbarát technológia, a tyúkokat szabadon tartják. Kérdésemre azt válaszolja, minden igyekezetük ellenére régebben jobban elkeltek a tojások, mint napjainkban.

– Nem a tojás iránti igények csökkentek, a tojások minősége is hasonlóan jó, de kevesebb a vásárló, vékonyabb a pénztárcájuk is. A tyúktartás költségei is növekedtek, de mivel a törzsvevőink megmaradtak, valahogy még kijövünk – mondja mosolyogva. „Györgyike Lángossütője” előtt hosszú sor kígyózik. A 63. sz. üzlethelyiség 63 éves gazdája, Handó Lászlóné, Györgyike 1980tól árulja itt a lángost.

– A lángos receptjét mindenki ismeri, a miénk annyival jobb, hogy mi szívvel és lélekkel is készítjük, és vevőink minden igényét kielégítjük. A „sima” lángoson kívül 34 féle töltött lángost készítünk, ott áll a cégtáblán a menüsor, az árakkal együtt.

Mint mondja, addig nem panaszkodik, amíg a 160 Ft-os sima lángosát többen megveszik, mint más olcsóbb termékét.

A vásárcsarnokban Tolnai László (50) és felesége a 100 Ft-os boltban már tíz éve fogadja a vásárlókat: – Indulástól három évig pörgött a forgalom, mérsékelt árakon is jó bevételt értünk el, ám a gazdasági válságtól kezdve lanyhult a kereslet, az utóbbi 4–5 évben pedig tovább csökkent a forgalmunk. Ez a helyi fizetőképes kereslet csökkenésének a következménye – összegez a vállalkozó. Majd a „hogyan tovább?” kérdésemre bizakodóan felel: – Bízunk a városvezetésben, hogy új munkahelyek teremtésével bővül a fizetőképes kereslet, és egyre több fiatal Salgótarjánban képzeli el a jövőjét. Mi továbbra is leg-

KERESLET ÁLTAL ALAKÍTOTT KÍNÁLAT

Véleménykutatásom után ismét a fiatal igazgatóval beszélgetek.  Milyenek ma a piac kereslet-kínálati viszonyai, hogy néz ki üzleti, termékszerkezeti struktúrája?

– A rövid válaszom: egyensúlyi a piacunk.

Bővebben akár annyit is mondhatnék, hogy ez tipikusan az a kérdés, amit a verseny eldönt, vagyis például, ha túl sok a zöldséges, nem sokáig marad(hat) fenn ez az állapot, mert a gyengébbek kiszorulnak. Ám ennél összetettebb feladat ez, hiszen nekünk a vevők érdekei mellett az eladókét is védenünk kell. Vagyis teret kell engednünk az árak és

 SÜRGÉS-FORGÁS A PIACON 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

33

GAZDASÁG  BŐSÉGES A GYÜMÖLCSÖK ÉS ZÖLDSÉGEK KÍNÁLATA

a minőség egészséges versenyének, de a rendelkezésünkre álló szabályozókkal (üzlethelyiségek pályáztatása, a tevékenység és egyéb feltételek megszabása) folyamatosan fenn kell tartanunk az egyes árufőcsoportok közötti egyensúlyt is. Most úgy tűnik, egyensúly körüli állapot van, ami üzletek, árufajták és szolgáltatások között is fennáll.

Az eladók sem panaszkodtak, hogy a konkurenciaharc tönkretenné őket, és a vevők sem említettek hiánycikkeket. Ha időben jelentkezik valaki, és a megítélésünk szerint az ittléte mellett is biztosított az előbb említett egyensúly – zöldség-gyümölcs, hús, tejtermék, tojás vagy más áruval – biztos a helye arra az időre, amire engedélyt kér és kap. A piacnak vannak állandó szereplői, üzlet- és asztalbérlet, rövidebb vagy hosszabb távú szerződés birtokában. De vannak árusok – jobbára kistermelők, saját konyhakerti féleséget értékesítők –, akik napi asztalfoglalással vannak jelen a placcon. Összegezve: az általános egyensúly mellett jobbára inkább a kínálati termékpiac a jellemző, és ez jó.

A FIATAL NEMZEDÉK MEGNYERÉSE

 A fenti szubjektív vélemények – paradox módon – erősíthetik az objektív piackép kialakítását. Talán még orientálják is a piacvezetést?

– Igen, hogyne. Vásárlóink is megerősítették, a termelői piacnak van egy sajátos hangulata, s jellemző, hogy a te interjúalanyaid is az idősebb korosztályból kerültek ki. Az ő megtartásuk – minthogy a vásárlói korfa szerint is az idősebbek részesítik előnyben a piacot – az egyik feladat. A másik, hogy a fiatal és a középnemzedék tagjai is gyakrabban bejöjjenek ide. Ezért elsődleges – és ezzel már el is indultunk – a közösségi média bevonása.

Szeretnénk – Szolnoki Norbert munkatársammal – kidolgozni egy marketingstratégiát, amelynek alapján képesek leszünk a vonzó arcunkat mutatni és a fiatal nemzedéket megnyerni. Megtartjuk a bevált programokat és rendezvényeket; a nagy kihívás ezek továbbfejlesztése, újakkal színesítése, 34

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

hogy a fiatalok nagyobb számban jöjjenek be a vásárcsarnokba. Alulról akarunk építkezni, hogy a szülő a gyermekével, a nagyszülő az unokájával térjen be hozzánk. Célunk, hogy a gyermek megtalálja az örömét, a felnőtt a számítását, miközben mindnyájan jól érzik magukat. Bízom benne, hogy ezt szisztematikus munkával, hosszú távon meg lehet valósítani. A multik infrastrukturális feltételeikkel jobb körülményeket tudnak biztosítani, de nem tudnak piaci hangulatot teremteni.  Milyenek a vásárcsarnok költségvetési kondíciói a vázolt feladatok és programok finanszírozhatóságát nézve?

– Pénzügyi helyzetünk a programok megvalósításánál „gyengítő tényezőként” szerepel. A legfontosabb feladataim egyike a pénzügyi egyensúly megteremtése. Ugyan még teljesíteni tudjuk az önkormányzat felé a befizetési kötelezettségeinket, de emellett jelentős kötelezettségállományunk is mutatkozik, amelyet fokozatosan szeretnék lefelé szorítani. Ez olyan feladat, amit pályázatom megírásakor részleteiben még nem láthattam, ugyanakkor olyan jelentős, hogy ezzel az anomáliával azonnal foglalkozni kell. A tárgyi és személyi feltételeink szűkre szabottak, de az alapfeladatok ellátásához, a működéshez elegendőek. Hogy fejlesztésre mennyi jut? A város 2014–20as időszakra jóváhagyott fejlesztési programjában az egyik elem a piac felújítása.

A város részéről több százmillió forint forrás van tervezve, ami, remélem, hogy így is marad, és az időszakos (2018-ban esedékes) országos felülvizsgálat során is meghagyják

MOLNÁR KÁROLY

rá a pénzügyi keretet. Ám – hangsúlyozom!

– nem „üvegpalotát építünk a piac helyén” típusú tervről beszélünk. Sok városlakónak ez juthat eszébe az előző vezetés által bemutatott programról, ami inkább vízió volt.

Miért csinálnánk plázát, amikor ez piac?!  A fentiekben igyekeztünk képet alkotni a vásárcsarnok életéről. Kihagytunk valami fontosat?

– Interaktív kapcsolatot kívánunk fenntartani a vásárlóközönséggel. Képviselőként megtanultam, hogy ki kell menni az emberek közé, meg kell hallgatni a véleményüket, és csak ennek figyelembevételével szabad dönteni. Ez a filozófia kell, hogy érvényesüljön a munkánkban. Folyamatos párbeszédben kell lenni az eladói és vevői oldallal is.

A vásárlói kapcsolat érdekében elégedettség-felmérést végzünk, megkérdezzük a város lakosságát, mit gondol rólunk mint piacról.  Fontos marketingfelület lehet a honlap is.

– Igen, ami kötelező információkat; szabályzatainkat, tájékoztatókat, aktuális híreket, egyéb információkat tartalmaz. Többek között látható a népszerű Állati jó vasárnap programja mint vezető hír. A honlapon inkább csak „ráncfelvarrást” kívánunk végrehajtani, tartalmát megfelelőnek tartjuk, de a jövőben populárisabb kell, hogy legyen.

Hatványozott szerepet kell, hogy kapjon a marketing, a promóció, hogy a fiatalabb nemzedék se lépjen tovább azonnal. Nézelődjön néhány percig, vegye észre a piac világát, fedezze fel magának az értékeit.

Baráthi Ottó

A 32 éves, pénzügyi és számviteli főiskolát végzett szekember 2004-től, már első munkahelyén, a Nógrád Megyei Önkormányzat hivatalában elkötelezte magát a közügyek iránt. 2007-tól Salgótarján önkormányzati képviselőjeként választói szolgálatába szegődik. A fiatal politikus szakemberként is izgalmas pályán, a területfejlesztés terepén tevékenykedik. Fejlesztési menedzserként szerez új ismereteket. 2015 májusától jelenlegi munkahelyén kamatoztatja tudását. Sikeres pályázatát követően, 2016. január 1-jétől az intézmény igazgatója. A fiatal vezető családos ember, párjával és fiúgyermekükkel a Beszterce-lakótelepen élnek.

KISEBBSÉG

HAGYOMÁNYŐRZÉSRE SINCS PÉNZ

BESZÉLGETÉS OLÁH IMRÉNÉVEL, A ROMA ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKÉVEL

Azt láttam, hogy személyében kivételes egyéniséggel van dolgom. Pallérozottsága, stílusa, világos beszéde tiszteletet parancsoló. Jól bánik az emberekkel, tiszteli a beosztottait is, miközben határozott rendet tart maga körül. Már kilépett a „klas�szikus” értelemben vett cigányasszonyok szerepéből.

Szolid tekintélye megkérdőjelezhetetlen, nem illik abba a zavaros manírokkal terhelt képbe sem, amely néhány roma értelmiségiről bennem mostanáig kialakult. Talán furcsa, amit most mondok, de ő egy olyan típus megtestesülése, amellyel mostanáig még nem találkoztam. Hiánycikk és tulajdonképpen ez vonta magára a figyelmemet.

Bizonytalanságom eredője a „Nem ismerik az összetartozás érzését”, „Nem viselkednek társadalomként”, „Nincs történelemtudatuk” az antropológia, a szociológia és a történettudomány által ránk vonatkozóan tett megállapításaiban gyökerezik, amelyeknek kétségtelenül van valóságtartalma.1 Az interjú során rákérdezhettem volna a végzettségére, de nem tettem. Óvatosságom, reflexszerű tartózkodásom nem engedte. Abban sem voltam biztos, hogy vállalja az interjút, lévén, hogy ilyenkor a kérdező a helyzetből adódóan akaratlanul 1 Ennek összefoglalása lásd a Kettős háló című Palócföld-tanulmányban

is be-befurakszik a kérdezett privát szférájába.

Nem politikus alkat, nem szeret szerepelni.

Mivel nem vagyok hivatásos újságíró, úgy gondoltam, az lesz a célravezető, ha szabad folyást engedek a beszélgetésünknek.

Ennek során elmondta, hogy a második ciklusát tölti, sok a tennivaló, a harmadikat már nem vállalja. Fárasztó a főállású munka mellett, ami önmagában is elég megterhelő.

Elsőként említette a hagyományőrzést.

Nyilván érezte, sőt, tudta, hogy ez mennyire fontos egy, a társadalomból évszázadok óta kilógó etnikai közösség számára (ezt politikusaink is jól tudják, csak velük az a probléma, hogy ők nem ismerik ezt a hagyományt, amellyel foglalkozni kellene és ez igaz a roma politikusokra is, pedig köztudott, hogy az önismeret egy egészséges identitástudat alapja, ezért eminens érdek minden közösség, különösképpen az etnikai közösségek számára.)

A továbbiakban szóba jött az alkalomszerűen megjelenő Roma Magazin című, a Salgótarjáni TV-ben adásba kerülő tájékoztató műsor az aktualitásokról, évfordulókról, rendezvényekről, majd az önkormányzat kapcsolatairól beszélt. Talán figyelemre méltó, hogy ezek sorában első helyen említette a büntetés-végrehajtást, a bűnmegelőzéssel foglalkozó szervezeteket,

 FOTÓK: KBS

Némi drukkal készültem az Oláh Imréné roma önkormányzati elnökkel készítendő interjúra. Már ismertük egymást annyira, amennyire ez egy néhány felszínes beszélgetés után lehetséges. Ennek során kiderült, hogy van közöttünk némi távoli rokonság és megtudtam eközben még valamit, ami fontosabb volt számomra a rokonságnál is.

 OLÁH IMRÉNÉ

a pártfogói szolgálatot, majd szólt a bíróság, illetve a szabálysértési hatóság által kirótt közérdekű munkákról. Majd megemlíti mindezek tanulságait, például azt, hogy a közmunka csak látszólag váltja ki a munkanélküliséget.

Súlyos érvágás volt az emberek ezreit foglalkoztató gyárak bezárása, de az igazi megrázkódtatást a művészi ambícióknak is kibontakozási lehetőséget nyújtó öblösüveggyár megszűnése okozta. Ígéretes életpályákat tört derékba a rendszerváltás.

Megemlíti a 380 ezer forint/év összegű működési költséget, ami égbekiáltóan alacsony. Elképzelni sem tudom, hogyan jönnek ki belőle. Igaz, kapnak még egy együttműködési megállapodás keretében évente 600 ezer forintot a többségi önkormányzattól az iroda működtetésére, pontszámok alapján mérik ki a feladatalapú támogatásokat.

A képviselők nem kapnak tiszteletdíjat, a pályázati úton kapott támogatás utófinanszírozásban érkezik. Összességében rendkívül kicsi a roma önkormányzat mozgástere, annyira, hogy az első helyen említett hagyományőrzésre, a kulturális értékek mentésére, ápolására sincs fedezetük. Kérniük kell, ha tenni akarják azt, amit a törvény alapján tenniük kell a saját közösségükért. Összességében elmondható, hogy funkcionális zavar jellemzi a salgótarjáni roma önkormányzat tevékenységét, pedig egy hozzávetőleg kétezer lelket számláló, saját kultúrával, hagyományokkal, történelemmel (ez igaz akkor is, ha ez a történelem íratlan, ezért nem látható) rendelkező közösség több figyelmet érdemelne, ha másért nem, egymás megértésének szándéka okán.

Ennek magyarázata minden bizonnyal az, hogy ezt a sajátos helyzetű közösséget a kisebbségi törvény fogalmazásakor „beemelték” a nemzeti kisebbségek sorába. Nekik vannak saját oktatási, kulturális, egyházi intézményeik és az ezek fenntartásához szükséges politikai, erkölcsi, anyagi támogatásuk. Mi csak álmodhatunk ezekről.

Romano Rácz Sándor 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

35

 FOTÓK: HANDÓ PÉTER

TÁRSADALOM  KÜLSŐ KÖRÜLMÉNY

LAVÓRBÓL VACSORÁZNAK A VADDISZNÓK SZÉL KAVARJA A PORT A HATÁR ÚTON – DOH, SALÉTROM ÉS AZ ACÉLGYÁR EMLÉKE

Salgótarjánon belül a Jónásch-telep frekventált helynek számít, s így is él a köztudatban, ám van benne egy „sziget”, amely egészen más képet mutat. Ez a Határ út. Az Acélgyár volt munkásszállója és a vele szemben lévő egyszintes sorház. Mindkettő családok (jogviszony tekintetében gyakran tisztázatlan) tulajdonában van, a terület viszont – amelyen elhelyezkedik – ma is az üresen kongó falú gyáré.

Ennek következtében az itteni út ez ideig nem kapott, kaphatott aszfaltburkolatot. A rajta lépkedőnek szél kavarja a port a szemébe, szájába. Álló nap a legkülönbözőbb korú lurkók félmeztelen, maszatos csapata próbál játszani az elmondások szerint vizelettel és ürülékkel kent földön. Az előbbi jórészt egy-egy itt élő, zűrös életmódot folytató férfitól, az utóbbi a szabadon kóborló harci kutyáktól, vaddisznóktól származik.

A látvány kiábrándító, még ha a közelmúltban több konténernyi szemetet vittek is el az egyik megbontott épületrész elől a közmunkások – a körzet képviselője jóvoltából.

Akik régebbtől itt élnek, a közelmúltbeli drasztikus romlásra panaszkodnak, s ezt összefüggésbe hozzák az Idegérből és a Rokkanttelepről újólag érkezettekkel.

A szegénység már a szabadlevegőn is szagokban mérhető. Bevezetnek a „szállóba”.

A cúg ki-bejár a betört üvegű csapóajtón.

Mutatnak egy földszinti folyosón lévő foltot.

A létezés nyomot hagy. Van, aki – a lakásából kilépve – rendszeresen ide végzi kis- és nagydolgát.

Néhány lépéssel odébb, jobbra is, balra is üresen, ablak- és ajtókeret nélkül tátongó lakások, szeméttel vastagon beszórva. Haj36

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

léktalanok vacka, de egyet sem látok közülük. Nappal van.

Egy madzaggal felkötött gázcsonk fityeg a falon. Az egyik lakó próbálta az „eleven csö-

 NEM BABRA, ZSETONRA MEGY

vet” olyan magasságba juttatni, hogy a gyerekek ne tudják hintának használni. A közeli játszótér ugyanis fémfelvásárlás áldozatává vált. Jobbik esetben kenyérre, rosszabbikban italra, drogra ment el az így befolyó pénz.

Megtorpanunk egy „lakás” előtt. Mondják, amíg a tulajdonosa kéthónapnyi börtönbüntetését töltötte, feltörték, kirámolták, az „értéktelen” dolgokat szétszórták benne, ajtaját, ablakát tokostól elfűtötték. A férfi szabadulását követően – jobb híján és kisemmizve – visszaköltözött vidéki szüleihez.

A téglák itt is, ott is lógnak, a mindent beborító dzsuva fertőzés- és balesetveszélyes, ennek ellenére a gyerekek előszeretettel használják közösségi térnek. Sokak szerint addig nem történik semmi, míg baj, áldozat nem lesz.

 GYEREKJÁTÉK

Bevezetnek egy második emeleti lakásba. Penészfoltok a falon, hulló vakolat, leszakadt mennyezet. Ez az általános kép, bárkihez kopognék. Máshol a doh mellé salétromszag is vegyülhet, ha kevésbé szellőztetnek – vonom le a következtetést.

A lapos tetőn lévő fémek eltulajdonítása közben a bitumenréteg számos helyen fölszakadt, a hiányzó csatornák miatt a házfalon ömlik le az eső, megtekinthetővé téve az épület „csontvázát”. A helyreállítás, pótlás ideig-óráig tart, mert egyéni beruházáson alapul. Nincs lakóközösség, házfelügyelőség, közös költség…

Másfelől valamiből meg kell élnie annak is, aki közmunkához sem jut. Őrt meg nem lehet minden mellé odaállítani. A magántulajdon sérthetetlensége a nincstelenek körében nem létezik.

A környékbeliek vagy erős testű kutyákat tartanak, vagy zárják a kapukat, esetleg a kettőt együtt alkalmazzák, különben bármikor beszalad valamelyik kölyök, s már viszi is, amit éppen talál. Húzza a földön a ruhaszárító kötélről letépett frissen mosottat.

Senki sem mondja neki, hogy ezt nem illik, nem szabad. A károsult sem. Féli a szülőket.

Innen talán iskolába, óvodába se viszi el a gyerekeket senki – felügyelet nélkül rohangálnak, ténferegnek délelőtt is. Nekik egyegy csínytevés igazán jó szórakozás.

Az apák, a nagyobb testvérek is valahogy elütik a számukra kimért haszontalan időt.

Körükben viszont póker dívik az „udvarra”, nyílt utcára kivitt asztal körül. Többnyire zsetonra, de időnként pénzre is. Az ezresek akkor röpködnek, amikor befutnak az Acélgyári útiak, vagy a város más részén élők.

Ekkor már valaki komolyabb összeget be­ zsebel: egy-két havi segélyt.

Ott-tartózkodásom alatt kettesével többször is befutnak a gyermekvédelmisek. Akiket keresnek, azok éppen nincsenek odahaza.

Látszik, hogy villámgyorsan és megkönnyebbülten távoznak.

Lefotózok egy felcímkézett Trabantot, rendhagyó rendszámtáblával. Többek által szidott gazdája hamarosan előkerül – biciklin tolva a moslékot valamelyik kifőzdéből. Kiderül, egy hónappal én vagyok az öregebb, de ettől függetlenül nem kvaterkázunk.

Autója egykor a nagyállomási versenyeken szerepelt. Mutatja a felvételeket egy mellénk szegődő leányzónak is. Aztán ő is kiböki, miért szálka a szemekben: éjjelente lavórból eteti a vaddisznókat a „portája” előtt. Mondja, szelídek a vadak, megvárják, míg leteszi elébük az ételt, s hátrébb húzódik két-három méterre.

Mindezt éjjel kettő-három felé – a kutyák és az alvók örömére. Ő egy Kemerovo-telepi kétszintes családi házból érkezett egy évtizede, ahonnan a testvére ebrudalta ki a szülők halálát követően.

TÁRSADALOM

Egykor Volán-dolgozó volt, aztán rokkantnyugdíjas lett, de azt az ellátását végül elvették tőle. Számos betegséggel küzd (talán egyiket se kezelteti), így aztán sehol sem alkalmaznák szívesen. Érettségi előtt álló lány jön a közeli családi házak felől. Barátnőjével felül a Trabant motorháztetejére. Meg van győződve arról, hogy csak rosszat lehet írni erről a helyről, ugyanakkor látszik rajta, itt van otthon, jól érzi magát ebben a közegben.

Beszélgetésünk során megtudom, hogy a vendéglátás területén szeretne továbbtanulni. Tisztában van a diploma értékével. Tervei vannak, s azokat most építgeti.

Némivel odébb – műanyag kerékpárján – mellém gördül az egyik csupa maszat három-négy éves lurkó. Ugyan nem értem, mit mond, de veszem az adást a kezében szorongatott és agyonnyomorgatott olcsó csoki láttán. Átveszem. A csomagolás gyerekbiztos, mert én sem tudom eltépni. A fogaimat kell segítségül hívnom. A tenyerébe öntök egy darabot, s javaslom, hogy a többit óvatosan piszkálja elő, hiszen törmelékben van.

Arcát ragyogóvá varázsolják az édességből nyert boldogsághormonok. Kérdem, miközben megsimítom buksiját: – Finom? – Bickel. Fülig érő szájjal odébb teper a járművével. Vétlen abban a sorsában, amit nagy valószínűséggel prognosztizálhatunk neki.

Itt, a „Jónás” gyomrában.

Handó Péter

 HÁZSOROK KÖZÖTT 2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

37

TERMÉSZET 38

FOTÓS CSODÁK A MEDVESEN

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2016 / 2

Mindig beleugrunk ugyanabba a csapdába. Sírunk, szenvedünk, aztán nagy lendülettel mégis nekivágunk. A rendezvényen már alig élünk, szinte négykézláb mászunk, mert még ki kell vinni egy akkumulátort a Salgói várba. Alig várjuk a hétfőt, de amikor végre eljön, akkor már újra kezdenénk.

Idén is megrendeztük a Medvesi Fotós Maratont.

Nagyon jól sikerült a rendezvény. 388-an regisztráltak, meg sem tudom számolni, mennyi programhelyszínünk volt. Nagyszerű központnak bizonyult a salgóbányai Geocsodák Háza. Úgy vélem, színvonalas fotós rendezvényt hoztunk össze, és majdnem biztos vagyok abban, hogy az idén készültek el az eddigi maratonok legjobb fotói. Megáztunk ugyan kétszer-háromszor, de ennek ellenére az időjárás tökéletes volt. Hab volt a tortán, hogy szombaton fotózhattuk a csillagos eget is.

Azoknak a családoknak sem kellett csalódottan otthon ülniük, akik túrázni szerettek volna, de a fotózás iránt nem érdeklődtek, mert vártuk őket a Medvesi Fotós Maraton kísérő rendezvényére, a Geopark Családi Napra is Eresztvényben.

Ezen a hétvégén mindenki tapasztalhatta, hogy milyen az, amikor a geopark programot szervez.

Remélem, a Medvesi Fotós Maraton olyan brand, márka lesz, de lehet, hogy már most is az, amelyre büszke lehet minden salgótarjáni.

Az, hogy fillérekből rakosgatjuk össze a saját szabadidőnkben? Üsse kő! Itt élünk, mi felelősnek érezzük magunkat ezért a vidékért, ezért a tájért. Szégyenkeznünk már nem kell.

Köszönjük szépen a támogatóknak, a partnereknek, az önkénteseknek és természetesen mindenkinek, akinek a munkája hozzájárult az elmúlt három, nagyszerű naphoz!

Drexler Szilárd

2016 / 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

39

 FOTÓK: KOVÁCS BODOR SÁNDOR

TERMÉSZET

ÁRA: 900 Ft