A megĂşjult 2011
A Piarista kĂśz esti fĂŠnyben
Tóth Eszter* Látkép a Piarista-köz keretében
Tóth Eszter, Tóth Árpád költő leánya 1945–1948 között írta versét, amikor az Erzsébet-hídnak csak roncsai álltak
*
Mit is vihetnék innen el, ha meghalnék, a túlvilágra? Egy képet kéne vinnem el, a Városból szépen kivágva.
Pesttel az Erzsébet-hídon. A Gellérthegy felől a zöldek szürkét ezüstbe símítón jönnek, – s az egész egyre zöldebb.
Sebzetlenül, hibátlanul örökre őrzöm ezt a képet: csúf romra szét hiába hull a valóság, a szerte tépett,
A Piarista közön át ha kinézünk a túlsó partra, Buda szelíden köszön át és karját lágyan fűzi karba
Szemhéjaim zárt albumán a kép a régi változatlan. Megvan a híd a halk Dunán s a táj, s a drága pátosz abban.
én elviszem, ha meghalok, a képet, mintha épen állna, – elkérik majd az angyalok s felakasztják az ég falára.
© Piarista Rend Magyar Tartománya, 2011 Szerzők: Golda János, Koltai András Szerkesztette: Turcsik István Felelős Kiadó: Labancz Zsolt SP Tördelés, kivitelezés: Ester Communications - www.estercom.hu Fotók: Piarista Múzeum, Fortepan, Családháló.hu, Kovács Zoltán, Szántó Tamás, Turcsik István ISBN: 978 963 88543 4 6 © Minden jog fenntartva.
Előszó Külföldön, főleg a miénknél szerencsésebb történelmű országokban járva, lenyűgözve nézem a régmúlt korok csodás épületeit, a gótikus katedrálisokat, a reneszánsz palotákat, a monumentális barokk apátságokat. Emléket állítanak azoknak az elszánt és kitartó embereknek, akik sokszor szinte egész életüket egy-egy ilyen ámulatba ejtő alkotás létrehozására szentelték. Visszatükrözik az alkotók istenképét, szellemi felkészültségét és persze anyagi lehetőségeiket is. ➢
Újjáépített tetődísz a belváros felett
Kalazanci Szent József szobrcsoport a piarista központ Váci utcai homlokzatán (Radnai Béla, 1917)
Természetesen Magyarországon is számos nagyszerű építészeti alkotás maradt ránk régi időkből – gondoljunk csak Jákra, Nyírbátorra vagy Pannonhalmára –, de ha monumentális épülettel akarunk büszkélkedni, akkor az újabb korból származó műveket keressük fel, a Parlamentet, az esztergomi bazilikát vagy a szegedi Dóm teret. Régebbi korok csodáit ugyanis történelmünk viharai elpusztították, vagy legalábbis erősen megrongálták, s az utódokra már csak a helyreállítás, jobb esetben pedig az átépítés feladata maradt. Nálunk az épületek, főleg ha évszázadosak, nemcsak az eredeti építők szándékait mutatják meg, hanem viselik az építést követő történelmi idők viharainak nyomait is. Talán nem is baj ez, hiszen így történelmi épületeink is tanítanak minket: megmutatják, hogy nincs lehetetlen helyzet, nincs olyan pusztítás, amely után ne lehetne új életet kezdeni. S arról is tanúskodnak, hogy az újrakezdések mindig megőriznek valamit az őket megelőző korszakokból is. A piarista rend sajátosan viszonyult történelme során régi épületeihez. Egyfelől nem kötődünk hozzájuk. Már a kezdetek kezdetén, a rendalapító is arra törekedett, hogy a tanítás céljára legalkalmasabb épületet találja meg iskolájának. Emiatt az alapítás első éveiben gyakran költöztek, s csak sokszori pró-
bálkozás után jutottak el a rend központjának ma is otthont adó San Pantaleo templomhoz és a mellette álló épülethez. Vagyis Kalazanci Szent József nem épületekhez ragaszkodott, hanem az iskola szükségleteire válaszolt, mindig alkalmasabb – és többnyire nagyobb – helyet keresve. Másfelől fontosnak tartjuk az iskolaépület milyenségét. Ezt is rendalapítónktól örököltük. Kalazancius egyszer idős kora ellenére személyesen akart meggyőződni egy felajánlott épület alkalmasságáról, és ezért vállalta a Rómából a liguriai Carcarébe vezető csaknem hatszáz kilométeres utat. A rend magyarországi történetét tanulmányozva is látszódik ez a kettőség. Vannak olyan települések, ahol többször is változott az iskola helye a városon belül (Nagykanizsa, Budapest, Szeged), többnyire azért, hogy még jobb körülmények között folyhasson a tanítás. Másutt, ahol a kezdet kedvezőbb vagy bőkezűbb volt, csak az épületek bővültek, alakultak át az évszázadok során, igazodva az igényekhez (Vác, Kecskemét). Jellemző, hogy a II. világháborút megelőző bő fél évszázadban az új kor kívánta új iskolai rendszernek megfelelően szinte minden piarista iskolában komoly építkezések folytak (lásd Temesvár, Máramarossziget, Selmecbánya, Szeged, Kecskemét, Vác, Tata vagy Budapest piarista épületeit).
A rend budapesti épületének a története is jól mutatja azt az elszántságot, amely az adott kor nyújtotta lehetőségekhez képest mindig a legjobb körülményeket akarta biztosítani a tanítás-nevelés munkájának. 1953-ban ez a folyton megújuló, de a hagyományokat is figyelembe vevő folyamat meg bicsaklott Budapesten, mert a gimnáziumot egy jóval kisebb és rosszabb adottságú épületbe helyezte önkényesen az akkori hatalom. Rendtársaink Kalazancius szellemétől áthatva a szűkös körülmények között is a lehető legtöbbet akarták nyújtani diákjaiknak, és állandóan feszegették a lehetőségek határait: nem múlhatott el nyári vakáció anélkül, hogy ne építettek volna át valamit az épületben. Megmutatták, hogy a körülmények nehezíthetik
munkánkat, de meg nem akadályozhatják. A rendszerváltás hajnalán, a 90-es évek első felében felcsillant annak reménye, hogy hamarosan visszaköltözhetünk régi otthonunkba. 2002-ben, amikor végre ténylegesen is birtokba vehettük az épületet, újra kézzelfogható közelségbe került a hazatérés, de az épület állapota ezt nem tette lehetővé. Az azóta eltelt csaknem tíz évben nagyon sok ember munkájának és erőfeszítésének köszönhetően megújult és kibővült a pesti piarista épület, és közben megőrizte az eredeti iskola és rendház szépségét és lelkületét. Most korunk igényei szerint folyhat tovább e falak között a kalazanciusi munka és küldetés. Sokaknak kellene e lapokon megköszönni, hogy munká-
jukkal segítettek létrehozni ezt a csodálatos épületet. Alighanem a lehetetlennel próbálkozunk, amikor a füzet végén megpróbáljuk a teljesség igényével összeállítani a közreműködők névsorát. Ezért ha valaki mégis kimarad, attól már előre elnézést kérünk. Mindenekfelett azonban kö szönettel tartozunk a Gondviselésnek, hogy bár gyakran tűntek emberi erővel megoldhatatlannak a nehézségek, előbb-utóbb minden elrendeződött. Rendalapítónk jelmondata pontosan fejezi ki az épület megújítóinak törekvését is: „A mindenható Isten dicsőségére és felebarátaink javára.” Szilvásy László SP
Új fények a gimnázium régi előcsarnokában
Pest belvárosa a Gellérthegyről a plébániatemplommal és balra tőle a piarista rendházzal (Richter Antal Fülöp színezett rézmetszete, Petrich András rajza nyomán, 1818)
Pest és a piaristák koltai andrás
Szűz Máriáról nevezett Demka Sándor atya, a pesti piarista iskola első kinevezett prefektusa lehetett az, aki 1717. november 4-én délután a piarista rezidencia elöljárójának, Szent Mártonról nevezett Goltperger Lipót atyának és másik két tagjának, valamint Pest város bírájának, Lenner Jánosnak és jegyzőjének, Mosel Antalnak jelenlétében először szólaltatta meg azt a harangot, amelyet aznap délután szereltek föl a piaristák első, ideiglenes pesti házának kicsiny udvarán. A harang jelzésére másnap 165 diák jelent meg a prefektus előtt, hogy beiratkozzék az újonnan induló iskolába, Pest város első gimnáziumába, amely a város és a szerzetesrend közös szándékából jött létre.
Otthon a város közepén golda jános
A történelmi múlt maradványain, a jelen technológiák kihasználásával új otthon épült a Duna-parton a jövő nemzedéknek. Olyan épület létrehozása volt a feladat, amely ötvözi a hagyományokat a modern értékekkel, és alkalmassá teszi a patinás épületet a korszerű oktatás és üzemeltetés megvalósítására.
Építés
régi és új harmóniája A magánberuházást a rend saját műszaki szervezete, a Piarista Iskolaépítő Nonprofit Kft. irányította. A mérnök feladatát (lebonyolítás, műszaki ellenőrzés) a tervezés időszakában a Főber Kft., a kivitelezés első üteme alatt a Hansa Kft., a második ütem alatt a DKL Kft. végezte. A generáltervező az M-Teampannon Építész és Mérnöki Iroda Kft., építész tervező a kollektív műterem Kft., a statikus tervező a Kenese Kft., a gépész a Battai Kft., az elektromos tervező a Kelevill Kft., a
gyengeáramú pedig a Kód Kft volt. A szerkezetépítést a Reneszánsz Zrt. végezte (I. ütem), a szakipari, épületgépészeti, és minden egyéb befejező munka generálkivitelezője pedig a Confector Kft. volt (II. ütem). A lényegében 2006-tól 2011-ig, az építkezés alatt végig folyamatosan tartó tervezési munka során jelentős megrendelői funkcionális változtatásokat, összetett műszaki-gazdasági problémákat és változó szabályozási környezetet kellett kiszolgálni és
kezelni ahhoz, hogy önfenntartó módon újjászülethessen a százéves épület. A műemléki hatóság tervtanácsi jóváhagyásával eredeti formájában – aprólékos geometriával előállított kontúrtervek segítségével – rekonstruáltuk a háborúban elpusztult nyugati oldali és a tűzvédelmi előírások miatt elbontott többi tető-fedélidomot az egykori nyugati fiatorony egyszerűsített formájú visszaépítésével (ez utóbbi a tetőtéri bériroda részeként kilátó-tárgyaló funk
A régészeti ásatás és az építézés képei
Az újjáépített nyugati torony az egykori torony helyére épített kilátó-tárgyaló a bérirodában és az onnan nyíló panoráma
Ház a házban az udvar beépítésével új, harmonikus térstruktúra létrehozása volt a cél
tották át és újították fel 2000 és 2002 között László Tamás tervei szerint a felsőfokú hittudományi képzés számára (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola), állami támogatással, a Világbanki Felsőoktatási Hitelprogram terhére. Az építkezés csak részben valósította meg az eredeti koncepciót. A járdaszint lesüllyesztésére nem volt lehetőség, és az átjáró beépítése is elmaradt, a Sapientia könyvtára a Váci utcai szárny 2. és 3. emeletére került. Nagyjából az első tervek szerint valósult meg viszont az udvar beépítésével (és egy lépcsőház lebontásával) nyert földszinti előadóterem és a 2. emeleti üvegtetős aula. A Sapientia épületavató ünnepsége és megáldása 2002. november 16-án volt, a tanítás pedig 2003 januárjától már a rekonstruált épületben folyt. Az ötödik emeletre tavasszal és nyáron a piarista tartományfőnökség és a növendékház (Kalazantinum) is beköltözött. Az építkezés azonban ezután évekig szünetelt. Csak 2006tól kerülhetett sor a nagyobb északi tömb felújítására („A” épület) a szorosan vett 12 osztályos budapesti Piarista Gimnázium, a pesti rendház(ak), a rendi könyvtár, levéltár és a tartományfőnökség (végleges helye) számára.
A korszerű, dőltfalú tornaterem egy teljes kézilabda pályával
Bérbeadott üzletek az épület földszintjén
www.piarista.hu