Piaristák MA 2011/2

piaristáK A magyar piaristák l apja

Átadó ünnepség 2011

Iskolakezdés a piaristáknál

a nevelés által evangelizálunk

Vakáció Diákszemle

De gyönyörű az őszi táj a sárga nyár is égre száll feltündököl a láthatár gyönyörű őszi táj …

Részlet Gyurkovics Tibor piarista öregdiák Gyönyörű című verséből

találkozás Istennel Kedves Olvasó!

Veni Sancte Spiritus!

Az utóbbi időben néha rajtakapom magam, hogy mielőtt megkezdem beszédemet – főleg nagyobb hallgatóság előtt –, nagy lélegzetet veszek. Mintha valami nagy erőre lenne szükségem, hogy megszólaljak, hogy belekezdjek mondandómba. S valóban, sokszor úgy érzem, épp erre van szükségem: lendületre, nekirugaszkodásra. Lélegzetet veszek: megtöltöm levegővel a tüdőmet, erővel a bensőmet.

A crédóban így fogalmazunk: „hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben”. A Lélek éltető, latinul vivificans vagyis élővé tevő. Sajátos működésével a Lélek az, aki igazán élettelivé, életre méltóvá teszi életünket. Mennyei Atyánk terve, hogy egyre teljesebb életet tudjunk élni, a Lelken keresztül jut el hozzánk.

Az Egyház is tisztában van ezzel az alapvető emberi tapasztalattal, hogy egy-egy nagy, különösen jelentős feladat előtt szükségünk van egy igazi lélegzetvételre.

Az Egyház magával az isteni lélegzettel-lélekzettel, a Szentlélekkel kapcsol össze minket, arra hív, hogy Vele töltekezzünk. „Veni, Sancte Spiritus!” – hívjuk Őt ilyenkor tanév elején.

S ez mindennap történik, történhet. Kalazanci Szent József egyik levelében így fogalmaz: „Isten szava a Lélek szava, amely jön és megy, megérinti a szívet, azután tovaszáll, s nem tudni honnan fúj, vagy mikor. Éppen ezért kell mindig készenlétben állni, hogy ne lepjen meg, s ne haladjon tovább eredmény nélkül.” Készenlétről, nyitottságról, éberségről beszél Kalazancius. Ez a magatartás, hozzáállás segít abban, hogy a mindennapok az Istennel való találkozás helyszíneivé váljanak.

S valóban milyen jó lenne mindnyájunknak a Lélekkel együtt nekiindulni ennek az új tanévnek: diákoknak is, tanároknak is, szülőknek is. Nem Lélek nélkül, lelketlenül: unottan, egykedvűen, rutinszerűen, szürkén. Hanem lelkesen, lélekkel telien: érdeklődőn, kíváncsian, leleményesen, kreatívan, reménytelien.

Kedves Diákjaink, kedves Szülők és Kollégáim, ebben a nekünk adatott új tanévben keressük figyelőn, éberen, mikor merre hív minket Istenünk a teljesebb, az élettelibb élet felé; hol, merre fakadnak fel teljesebben az öröm, a szeretet, a szolgálat forrásai.

„Isten szava a Lélek szava, amely jön és megy, megérinti a szívet, azután tovaszáll, s nem tudni honnan fúj, vagy mikor. Éppen ezért kell mindig készenlétben állni, hogy ne lepjen meg, s ne haladjon tovább eredmény nélkül.”

Labancz Zsolt SP tartományfőnök

piaristák

3

piarvilág 2011. július 4-én Vitoriában (Spanyolország) – a rendi újjászerveződés (ristrutturazione) szellemében – megkezdődtek a tárgyalások az Emmausz (Andalúzia és Baszkföld) és Aragón rendtartományok egyesítéséről. A spanyolországi tartományokkal szívélyes, baráti kapcsolata van a magyar tartománynak is, így számunkra is fontosak ezek a tárgyalások.

Kalazanciusi Titkárság A Generálisi Kongregáció – miután a nagyobb elöljárók tanácsa pozitívan nyilatkozott a kérdésben – rendi karizmánk kalazanciusi jellegének erősítésére létrehozza a „Kalazanciusi Titkárságot”. A titkárság céljai között szerepel, hogy erősítsék rendalapítónk, Kalazanci Szent József központi szerepét a rend életében és annak revitalizálásában, valamint, hogy új lendületet adjanak a kalazanciusi képzésnek rendünkben.

Kiemelt cél azok segítése, akiket különösen is érdekel Kalazancius személye és karizmája illetve képzési programokat javasolni karizmánk egyes alapvető területein.

Ezeken kívül fontos cél elősegíteni kalazanciusi témájú kiadványok létrejöttét. A titkárság tagjai: Ángel Ayala (Spanyolország Harmadik Demarkációjából), Alejandro Solórzano (a Kolumbiai Provinciából), Tőzsér Endre (a Magyarországi Provinciából), Calasanz Diatta (a Szenegáli Viceprovinciából), Raju Antony Panackal (a Japán-Fülöp-szigeteki Viceprovinciából). A titkárság munkáját egy tanácsadó csoport is segíteni fogja.

Piarista fiatalok Madridban Különböző piarista iskolákból és plébániákról nagyjából 1000 fiatal vett részt a madridi Ifjúsági Világtalálkozón augusztus 16. és 21. között. Amerikából, Ázsiából, Afrikából és Európából érkeztek a spanyol fővárosba, mintegy 30 piarista szerzetes kíséretében. A madridi piarista házakból pedig 50 fiatal vett részt önkéntesként a hatalmas rendezvény szervezésében és lebonyolításában. Építjük a Piarista Rendet!

Augusztus elején Rómában fontos összejövetel zajlott, Építjük a Piarista Rendet! címmel. Pedro Aguado rendfőnök hirdette meg a kurzust, amelyen közel negyven fiatal piarista vett részt, olyanok, akik papságuk első éveit élik. Papságukban és piarista hivatásukban való megerősödést, a rendhez való tartozás érzésének tudatosítását és a fiatal papok problémáinak, gondjainak megoldására való felkészítést szolgálta ez a találkozás sok más téma között. Magyarországról Keserű György SP vett részt a találkozón, illetve Urbán József SP segített a szervezésben. A találkozóról készült bővebb beszámoló a 28. oldalon olvasható.

piaristák

Impresszum: Piaristák MA - A magyar piaristák lapja Kiadja: Piarista Rend Magyar Tartománya ∙ A szerkesztőség címe: 1052 Budapest, Piarista köz 1.

E-mail: ujsag@piarista.hu ∙ Felelős kiadó: Labancz Zsolt SP ∙ Főszerkesztő: Turcsik István ∙ Szerkesztő: Nacsa Lőrinc ∙ Arculat, layout: www.estercom.hu ∙ Fotók: Turcsik István, Piarista Archívum ∙ ISSN: 2062-817X Lapengedély szám: 163/2520/1/2011.

hírek a magyar tartományból

„Krisztus által van értelme az életnek és van értelme a halálnak.”

Szeretettel gondolunk és emlékezünk nyáron és ősszel elhunyt piarista testvéreinkre. Kartal József, Pázmándi György és Terebesi Tibor rendtársainkra, akik beteljesítve piarista hivatásukat, visszatértek Teremtő Atyjukhoz. A közösség imádságban és engesztelő szentmisékben fejezte ki háláját a piarista életutakért, rendtársaikért.

Kitüntetés Farkas Istvánnak Magyarország köztársasági elnöke állami ünnepünk alkalmából 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést adományozta Farkas István piaristának, a mosonmagyaróvári Piarista Iskola igazgatójának, oktatói és nevelői munkásságáért, a közoktatás átalakítása és az egyházi oktatási rendszer újraindítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. A kitüntetést Dr. Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át a Néprajzi Múzeumban.

Közös felelősség Papszentelés és fogadalom Augusztus végén jeles események történetek Kecskeméten. Vass Bálint és Szabó Gábor szerzetesnövendékeink noviciátusuk befejeztével letették egyszerű fogadalmukat a piarista rendben, Labancz Zsolt tartományfőnök úr kezébe. A szertartásra egy szentmise keretében került sor piarista templomunkban.

Nagyon örülünk, hogy fiatalok ma is meghallják az Úristen hívó szavát a piarista küldetésre.

Ugyancsak Kecskeméten, örökfogadalma és diakónussá szentelése után Bozók Ferenc SP rendtársunkat áldozópappá szentelte Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Piarista Templomban. Újmiséjét szintén itt, Kecskeméten mondta, valamint szülőfalujában, a Mátra-vidéki Domoszlón.

Papszentelési jelmondata: „Hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt.”

(Lk 1,52)

A Congregatio Jesu szerzetesrend és a Piarista Rend Magyar Tartománya felelősséget érez azon családokért, akik gyermekeik számára katolikus iskolai nevelést igényelnek Kecskeméten. Ezért a két fenntartó rend, helyi szinten pedig a két iskola vezetése együttműködik abban, hogy a kecskeméti Ward Mária Leánygimnáziumban tanuló gyermekek és fiatalok zavartalanul folytathassák megkezdett tanulmányaikat.

A kialakítandó megoldás jogi és gazdasági kereteiről októberben szeretnénk véglelges megállapodásra jutni. A következő, 2011/12-es tanév végéig pedig tisztázzuk a további pedagógiai, személyi és épülethasználati kérdéseket. Szándékaink szerint a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a Piarista Iskola adna otthont a két iskola diákjainak.

„Dícsérjük a Jézus nevét, kóstoljuk a hegynek levét” Lezárult a Piarista Bor 2011 pályázat, Labancz Zsolt tartományfőnök átadta a díjakat a nyertes borászoknak.

A 63 idei pályázó közül két fehérbor nyerte el a piarista bor címet: a Nyári Pince 2009-es, Szent György-hegyi Kéknyelűje (a pince 2009-ben szürkebarátjával már egyszer elnyerte a címet), és a Tokajicum Borház 2009es Darázskő Furmintja.

nacsa lőrinc

piaristák

5

kisablak a múltra a rendtartomány gyűjteményei, a könyvtár, a levéltár és a múzeum olyan nyomtatott, írott és tárgyi emlékeket őriznek, amelyek kaput nyitnak magyarország és a piarista iskolák múltjába. néha azonban a kisablakon is be lehet kukucskálni.

Egy focimeccs emlékezete

1934-35

Az 1934/1935 tanévben a piarista rend tanárképző intézetének, a budapesti Kalazantinumnak hat évfolyamban 88 kispap növendéke volt, így akár minden évfolyam kiállíthatott volna egy focicsapatot. Az igazi rangadót azonban az jelentette, amikor a felsőbb évesek (IV-VI. évfolyam) és fiatalok (I-III. évfolyam) csapata, a KÜSC és a KESE lépett pályára egymás ellen. (A rövidítések feloldása e sorok írója számára sajnos bizonytalan, talán azt jelentették, hogy Kalazantinumi Ügyesség Sport Club és Kalazantinumi Erő Sport Egyesület). Egy ilyen mérkőzésre került sor 1934. augusztus 10-én, a fehérvári úti BEAC pályán, tehát a későbbi budai Skála áruház (ma Allee bevásárlóközpont) helyén.

Az első gólt a KESE szerezte a 15. percben, de a KÜSC hamar kiegyenlített, sőt öt percen belül három góllal válaszolt. A második félidőben a KESE nagy fölényben játszott, de csatárai a tizenhatosnál „megtorpantak, s addig állítgattak-tologattak, míg a tömörülő védelem szét nem szórta őket.” A meccs utolsó perceiben végül a KÜSC még két gólt lőtt a fáradt KESE hálójába. „Kínlódás volt nézni csatársorunk tehetetlenségét. E deprimált hangulatom okozta az utolsó gólt” – nyilatkozta Maklári Lajos, a fiatalok kapusa a Kalazantinumi Sport című lapnak.

Ezt a népszerű (de sajnos egyszeri) újságot, valamint a hozzá tartozó képes magazint Zsidi János IV. éves kalazantiner szerkesztette elhivatott munkatársai segítségével, akik a nagy meccsről fényképeket és rajzokat is készítettek. Kovács István itt látható két felvételén a kezdőrúgás előtti bírói pénzfeldobás, valamint a KÜSC egyik támadása látható (a kapuban Maklári), Meskó Lajos rajzai pedig magukért beszélnek.

KÜSC–KESE 5:1 (3:1). – Fehérvári út, 15 (ezer:) néző – Vezette: Maurice (?), Szikrai Ferenc (III. éves), Gál István (II. éves) – Góllövők: Tiborc (20.), Mészáros (22.), Hardi (25.), Magyar (84.), Kovács (90.), ill. Murányi (15.).

(Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapesti Kalazantinum levéltára, Növendékek munkái, 2. tétel).

6

piaristák

koltai andrás

1973 A piaristák kólája

A Budapesti Piarista gimnázium tanári kara 1973. június 16-án, szombaton tanévzáró tantestületi értekezletre gyűlt össze a gimnázium tanári szobájában, amelyet akkoriban inkább tanácsteremnek használtak. A hangulat láthatóan vidám volt, afféle vakáció előtti. A tanítás ugyanis pénteken, június 8-án véget ért, 11-én hétfőn délelőtt volt a Te Deum, délután a tanévzáró ünnepség, kedden, csütörtökön és pénteken pedig lezajlott a jövő évi beiratkozás is. A vidám társaságot Koós Gyula fény-

képész, az akkori egyházi események elhivatott fotósa és az egyik végzős diák édesapja örökítette meg. A kép akkor készült, amikor a Kinizsi sört már kitöltötték, de a Hegyi tanár úr előtt álló Pepsi Cola még bontatlan volt.

A képen látható tanárok (és a tantárgyak, amit akkor tanítottak) az álló sorban: Diószegi Lajos (gyakorlótanár, biológia, kémia), Gál István (történelem, latin), Veszprémi Tibor (matematika), Somogyi Zoltán (történelem, latin), Borián Tibor (magyar, történelem), Sóczó Ferenc (német, magyar), Kovács Mihály (matematika, fizika), Szilágyi Géza (testnevelés), Medvigy Mihály (hittan), Vízvári László (földrajz, biológia, rajz), Galambos László (latin), Fekete Antal (német, magyar), Jelenits István (hittan, magyar), Varga László (fizika, matematika); ülnek: Hegyi Ferenc (orosz, német), Szemenyei László (biológia, földrajz), Mészáros Imre (házfőnök), Darvasy Mihály (igazgató, rajz), Kemenes László (igazgatóhelyettes, francia), Magyar István (magyar), Pogány János (matematika), Kincs Lajos (orosz), László Mihály (biológia, kémia).

(Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény, Csoportképek)

HITvallás Egyházmegyésből piarista A szemináriumban eltöltött öt év után kértem felvételemet a piarista rendbe. A szegedi jelöltévet és a váci noviciátust követően harmadik éve tanítok a budapesti gimnáziumban. Sajátos az út melyet bejártam és járok most is. Helyesebb, ha keresésnek nevezném, mely folyamatos és állandó feszültséget hoz az életembe. Az ember ugyanis csak abban a mértékben tudja fölismerni Krisztus akaratát és ezáltal a saját hivatását, amennyire személy szerint megtapasztalja Krisztust. Minél jobban ismered Jézust, annál inkább vonz az Ő misztériuma; minél mélyebben találkozol vele, annál inkább sürget, hogy keresd Őt. A lélek mozgása végig tart az életen (vö.

XVI. Benedek pápának, a kölni Ifjúsági Világtalálkozón, a szeminaristák előtt elhangzott beszéde). Ez az úton lét

,,Minél jobban ismered Jézust, annál inkább vonz az Ő misztériuma; minél mélyebben találkozol Vele, annál inkább sürget, hogy keresd Őt.” szükségképpen hoz változásokat az ember életében.

A piarista hivatást nem szakadásnak éltem meg addigi életemhez képest, hanem fejlődésnek Krisztus követésében. Isten közösséget vállal az emberrel, hogy végtelen szeretetét kifejezze, és erre hív meg, hogy a közösségvállalást mindinkább megtanuljuk Tőle és megélhessük.

Ennek a kommuniónak táplálója és gyümölcse is számomra a piarista közösség. Az Egyházban, mint Isten megtestesült szeretetének ikonjában, a kommunió és a küldetés egymással mélyen összekapcsolódnak, kölcsönösen átjárják és feltételezik egymást olyannyira, hogy a kommunió a küldetés forrása és egyben a gyümölcse: a kommunió missziós jellegű, a misszió (küldetés) pedig a kommunióra irányul (vö. Katolikus Nevelési Kongregáció: Együtt nevelni a katolikus iskolában). Papként ebben a misszióban találtam igazi önmagamra és úgy látom, hogy rendünk hiteles hordozója annak a küldetésnek, melynek szeretnék mindinkább részese lenni.

Zsódi Viktor SchP

piaristák

7

Mikszáth téri impressziók

BUDAPEST

felemelő érzés volt

A Mikszáth téri épülettől búcsút véve atya, tanár és diák mást és mást vihet magával emlékként a tarsolyában, miközben a különböző élethelyzeteken átívelve számtalan közös benyomás is fennmaradhat a szűrőn, hisz végső soron ugyanabban a szűkre szabott élettérben (sőt: légtérben!) léteztünk mindannyian. A piaristák legtöbbje alighanem hosszabb időn át élvezte a ház összetéveszthetetlen atmoszféráját, mint a civil kollégák vagy a diákok, s azon belül sem csak a délelőttöket töltötte itt, hanem a kinti hangokban gazdag estéket, a hőgutás nyári éjszakákat, az odalenn talán túlságosan is mozgalmas hétvégéket és a diákokat szerteszét vivő vakációk egy részét is. A világi kollégák ennyit talán nem

időztek az épületben, de így is elég hosszú és kétségtelenül egyedi pályafutások kötődhetnek ide, nem egy esetben súlyos évtizedekben kifejezhetők. Még a diákok panaszkodhattak a legkevesebbet, hiszen itt tartózkodásuk szerencsés (és kívánatos!) esetben hat évre korlátozódott, s mindenesetre előbb változtattak munkahelyük színterén, s ballagtak egy-két házzal odébb, mint jobban röghöz kötött tanáraik.

Mik lehetnek a közös nevezők, amelyek atyát, tanárt és diákot egyaránt mélyen érinthettek? Csoportosítsuk őket külső, belső és lelki-hangulati jellegük szerint!

Ami a külső hatásokat illeti: nem csak negatívumokat láthatunk ezek között, ilyesmit rút rosszindulat lenne állítni! Valljuk csak be, kezünket a szívünkre téve (s a helyhatóságok aktuális pártszínezetétől elvonatkoztatva), hogy a környék ugyancsak megszépült az utóbbi években, s maga a tér Budapest egyik legszebb terének mondható (ha nem is a legápoltabbnak). De a megközelítési útvonalak sem mondhatók rossznak! Akár a Kálvin tér, akár az Astoria felől sétáltunk (vagy szaladtunk) az iskolába reggelente, a gyönyörű Pollack Mihály téren, a 8

piaristák

alapítva: 1717 honlap: www.gimn.piar.hu szépséges Reviczky utcán kelhettünk át, s a Körút felől érkezők kedvéért is szépen felújították a Lőrinc Pap teret.

Közel volt a fogászat, ahová pillanatok alatt átkísérhettük az intézményesített ellenőrzésekre a csoportjainkat (persze egy-egy fizikaórát ilyenkor óhatatlanul elvesztegetve), és egy-egy ünnepi alkalommal rendhagyó órát is tarthattunk Múzeumkertben (akár nyílt tüzű főzőcskézéssel, a történelmi bozótos rejtekén!).

A Kálvin téri aluljárón való átkelést már kevésbé mondhattuk lelkesítőnek, itt inkább a mélyszegénységet tanulmányozhatták az érkezők és a távozók. Nem volt örömteli a Mikszáth tér zaja sem, különösen, ha koncertet rendeztek itt, vagy ha a nagyheti szertartások (ne adj isten gyászmisék) elmélyült pillanatiban egyúttal a szemközti mulató dinamikusan lüktető zenéjét is meg kellett hallgatnunk. Sor került sajnálatos módon a gyerekeink zaklatására, bántalmazására is a téren vagy a környező utcákban, s ilyenkor be kellett látnunk, mégiscsak a Nyolcadik kerület része ez a Palotanegyed (sőt: a Nyóckeré!). És persze a benzingőzt is sokszor szívhattuk szmogosabb napokon (vagy ha egy idegesebb sofőr megakasztotta a forgalmat) – csak remélni lehet, hogy a Duna-parti szél az új épület környékéről jobban kisöpri majd a füstöt.

No, de a lényeg odabenn volt, természetesen, meghatározóbbnak mutatva a külügynél a belügyet, s ezek a benti körülmények is vegyesen hordoztak kellemes és kellemetlen mozzanatokat.

A kissé sötét földszinti folyosó az impozáns szobraival nem feltétlenül volt ijesztő hatással mindenkire – az efféle sirámok inkább csak mondvacsinált panaszok. Hisz az értő fül rögtön kihallott ebből a homályból egy olyan üzenetet is, mintha egy másik világba léptünk volna be, ahol nem a kinti élet talmi csillogása érvényesül, hanem valamiféle nemes befelé fordulás, valamiféle vertikális elmélyülés, valami olyan légkör, amelyben nem a külcsín felszínes eleganciája a lényeg (sőt: az a legkevésbé!). A tornaterem és az öltözők felől áradó illatok pedig csak tovább erősítették ezt az érzetet (mondhatni sajátosan kereszteződtek vele), s a fényviszonyok meg a szagok szinesztéziás együttállását meg úgy lehetett értelmezni, hogy itt nem ám valamiféle steril (vagy kenetes, szenteltvíz szagú), avítt oktatás folyik, hanem nagyon is húsvér, nagyon is sportos és realisztikus nevelés.

PIARISTA ISKOLA BUDAPEST

Az omladozó falak és az alagsori csótányok már kevésbé voltak pozitív üzenetként felfoghatók, mint ahogy elég kellemetlen volt a téli fagyoskodás is a huzatos ablakok közelében, bár a huzat okozta üvegkárokat egy fából faragott, frappáns (és olcsó!) kitámasztó eszköz révén idővel sikerült teljesen kizárni. Zavaró volt egy-egy nagyobb létszámú osztályban a hely szűkössége is, és főleg az udvar hiánya, hiszen a mozgékony (sőt olykor hiperaktív) fiúk nemigen tudták hol és hogyan levezetni az energiáikat, s a sajátos adottságok sokszor kellemetlen magatartási problémákhoz vezettek. Összességében kijelenthetjük, hogy az egész lepusztultságnak (vagy mondjuk úgy: archaikus jellegnek) mindenképpen volt egy jól kitapintható, határozottan építő, erősítő jellegű hozadéka is, amely azt üzente: a minőségi munka nem a külső körülményektől függ, a romos, igénytelen falak között is lehet nagyszerű életet élni és nagyszerű közösségeket alkotni. Másfelől viszont, ha egy-egy cserediák vagy amerikai vendéggyerek érkezett közénk, bizony nehezen tudtuk leküzdeni a hiúságunkból fakadó röstelkedésünket, mert hiszen a pozitívumok megtapasztalásához nemigen töltöttek ők itt elegendő időt, s számolnunk kellett annak lehetőségével is, hogy csak a felszín rossz benyomásait viszik magukkal, s odahaza kissé fura intézetként jellemzik majd iskolánkat.

De jobb lesz talán berekesztenünk elvont elmélkedésünket: menjünk inkább végig az épületen, lentről fölfelé haladva!

A szellemnek a körülmények dacára is győzedelmeskedni képes hatalmát mi sem mutatta jobban, mint az igényes (sőt: ambiciózus) elnevezés, amellyel a diákebédlő savanykásan káposztaszagú pincehelyiségét illettük.

Igen, Lovagterem volt ennek a neve, a boltíves födémszerkezete miatt, s valóban jól tudtuk itt érezni magunkat, mert a név magában hordozta annak az eltökéltségnek a gesztusát, amely képes volt fölülemelkedni az adottságokon. Hány és hány kedélyes fehér asztalos összejövetelnek adott helyet ez a kitűnő Lovagterem!

Hány és hány nagyszerű tanári összejövetelt tarthattunk itt, amelyek kötetlen (sőt: fesztelen!) hangulatát csak elrontotta volna egy reprezentatív, hideg-steril helyszín!

A tornaterem ugyan beázott, s az utolsó években sokat veszített hajdani fényéből, a benne lezajlott sport-csaták hangulatát azonban egyetlen percre sem tudta ez a hanyatlás tönkretenni (vagy beárnyékolni).

Még ebben a lepusztult állapotában is emlékeztetni tudta rá az arra fogékonyakat, milyen szellemesen hidalta át annak idején a problémát (és az udvar fölötti teret) a gúzsbakötött iskola, a folyosó felé kinyitható ajtókkal, a világítóablakok ügyes megoldásával és a bizonyára olcsónak számító technológiával.

Valószínű ugyanakkor, hogy az a kísérlet, amely piarista bált próbált megvalósítani ebben a búcsúéveit élő, fénykora után lassacskán leszálló ágba került teremben, im-

már nem volt kompatibilis a tényleges helyzettel, mert itt már csak rongyosbált lehetett volna a környezettel harmonizáló formában megvalósítani. A remek színielőadásokat azonban a romvilág sem tudta elrontani: aki látta, sosem fogja elfeledni az emlékezetes Dürrenmattdarabot, vagy legutóbb a Játék a kastélyban színrevitelét.

Egyik-másik földszinti teremnek az idők folyamán alkalmi lakói is voltak, s bár kényszerszülte megoldás volt épp az iskola legforgalmasabb helyén (kirakatában?) lakókat elhelyezni, ennek is megvolt a maga kissé bizarrnak vagy abszurdnak mondható íze (sőt: zamata). A gyerekek az itt ellesett életképekből legalább magát az életet ismerhették meg, annak minden prózai vagy éppen komikus összetevőjével együtt, s a kollégák is sajátságos hangulati töltést kaphattak egy-egy tanítási órára indulva. Később aztán ezekből a termekből a legmodernebb ténykedések központja lett: a tanári gépterem, amelynek ajtaján belépve egyszerre a XXI. századba jutott az érkező. piaristák

9

BUDAPEST

Az egymáshoz tapasztott két épület határát jelző lengőajtók közt átkelve a tanárihoz érkeztünk, amelynek óriási konferenciaasztalán a lexikonok és dolgozatok, cédélejátszók és papi kellékek leírhatatlan káosza fényesen igazolta a közhelyes vélekedést: rendre csak az átlagembernek van szüksége, a zseni az anarchiában is eligazodik. A hangulatos névnapozások során a legfinomabb kávékkal (sőt: teákkal!) ültünk itt le baráti kört alkotva, s a jó hangulathoz semmi másra nem volt szükségünk, mint néhány csomag ropira, sós süteményre, pár palack ásványvízre. A mosogatás persze néha-néha elmaradt, de jószívű kolléganőink végtelen türelemmel dolgozták fel utóbb az elmaradást, legalább a mosogató környékén megszüntetve a káoszt. Ha ez sikerült, még a falon függő portrék, nagy magyarjaink pillantása is mintha megenyhült volna, s némileg mintha felengedett volna a hajdani miniszterelnökök szigora, a haza bölcsének tekintete.

Az igazgatói iroda legjellegzetesebb eleme (majdhogynem nélkülözhetetlen attributuma) a számtalan kellemes és kellemetlen tárgyalást túlélő bordó (vagy meggypiros) ülőgarnitúra volt, amelynek kissé megbicsaklott, ám mindvégig szilárdan álló rugói mintha csak az iskolavezetés hajlíthatatlanságát, s egyben az évszázados távlatokat is kifejezték volna a benne terpeszkedők (vagy épp tűkön ülők) számára. Éppenséggel az idők szavára figyelmeztetett viszont a kissé odébb található számítástechnika terem, melybe a kies kocsibejárón átkelve juthattunk, hiszen pontosan a változékonyságra, a maradandó lakás keresésének hiábavalóságára intett minket. Merthogy eredetileg a könyvtárnak adott helyet, Pilinszky-terem néven, utóbb viszont, épp ellenkezőleg, a könyveket száműző, modern technika fellegvára lett. S hogy hova űzte a könyveket? Előbb a tanulószobába, majd még méltatlanabbul félreeső helyekre, majdhogynem mellékhelyiségekbe – erről jobb nem is beszélnünk.

Nem hagyhatjuk viszont szó nélkül a terem tőszomszédságában meghúzódó meghitt kis odút, az úgynevezett szerverszobát sem. Mert a régi időkben ez a számítógépeken túl megannyi igazi kuriózumot jelentő

10

piaristák

videomagnónak, másolóberendezésnek, jószerivel azonosíthatatlan audiovizuális eszköznek is helyet adott, s ennek megfelelő fontossággal bírt mindennapjainkban.

A mai technikai kényelem mellett fiatalabb pályatársaink már el sem tudják képzelni, milyen hallatlan szerepe volt ennek a látszólag igénytelen és félreeső kis kabinetnek a modern oktatástechnológia útkeresésében (főleg a kilencvenes évek hőskorában!). Mert nemcsak a VHS-kínálat szinte kimeríthetetlen tárházát kapcsolta be oktató-nevelő munkánkba, hanem az egymástól karnyújtásnyira bíbelődő kollégák spontán beszélgetéseire is teret biztosított, s úgy szőtte össze ezer szállal, igazi csapatépítő médiumként, a tantestületet, ahogyan a megannyi ott kígyózó kábel és vezeték kapcsolta egybe az elektromos alkalmatosságokat.

Hagyjuk most a fizikum feltérképezhetetlen aranybányáját, tekintsünk el a sugárzó anyagok és sugárzó egyéniségek rejtélyes pályáinak feltárásától, s mellőzzük a hely szűkére tekintettel a kitömött madarak valóságos örvénylését is a biológiateremben, meg a félbe-szerbe hagyott képzőművészeti resztlit is a nagy értékű fazekas kemence környékén! Vessünk ehelyett egy utolsó pillantást a földrajz teremhez vezető folyosóra, annak is eredeti elrendezésben megmaradt beépített szekrényeire. Mert amit itt láthattuk, az valósággal a történelem lenyomata volt: évszázadok hordaléka, egyéni és közösségi életutak páratlan rezervátuma, a régi idők spontán módon feldúsuló múzeuma! Mert itt nem csupán régi piarista tárgyakat lelhetett fel az érdeklődő, hanem jóval korábbi, a nővérek idejéből itt maradt rekvizitumokat is, mégpedig az egyházias életvitel egészen barokkos gazdagságában és teljességében. Hányszor és hányszor gyűltünk ide szinte már áhítattal, hogy egy sajátságos időutazással visszarepülhessünk a régmúltba!

Hányszor éreztük úgy, mintha ott kísértene e gardróbok világában a múlt, mintha annak szelleme lengné be az obskurus folyosókat, az évtizedek alatt is érintetlenül megőrződött gyűjteményeket! Ez adott igazi patinát az épületnek, ez a titkos tárlat (vagy mondhatni: régészeti réteg) rejtette csak az igazi kincseket.

Miközben óriásit nyert minden érintett az új épülettel, tagadhatatlan, hogy a veszteségünk is nagy. Sokan szerettük a Mikszáth téri épületet, sok pillanatot idéz fel bennünk minden zuga, minden szöglete. Az élet járta át, amely se nem szép, se nem csúnya. Az élet, amely Márai szerint egy „nyers és torz kaland”, s ebben a nyers és torz formájában is felemelő. Kicsit ilyen nyers, kicsit ilyen torz, s eközben mégis nagyon felemelő volt a Mikszáth tér is.

Valaczka András

PIARISTA ISKOLA BUDAPEST

A nagy örökség egyúttal kötelesség Beszéd részletek az átadó ünnepségről „Úgy hiszem, ma olyan iskolára van szükség, amely újra az egész embert tudja figyelme középpontjába állítani. Az egész embert, a teljes embert. Nagy feladat ez, roppant nagy, de ahogyan a legutóbbi egyetemes káptalanunk fogalmazott Kalazanci Szent József szülőhelyén: „docere audeo”, „merek tanítani”, „van merszem tanítani”; így nekünk is van bátorságunk belevágni ebbe a roppant feladatba, mert épp ez a feladat az igazán pedagógushoz méltó; ez a feladat az, amely lelkesít minket, ez a feladat az, amely felszítja pedagógusi szenvedélyünket. (…)

A jövő miránk vár, Isten áldásával folytassuk utunkat, nagyszerű a küldetésünk!”

Labancz Zsolt tartományfőnök

„A pesti Piarista Gimnázium és rendház kápolnájával együtt régóta központi szentélye a magyar katolikus közoktatásnak. Ennek a Duna-parti épületnek a mérete, eleganciája, sőt a puszta elhelyezkedése is itt, a város szívében mutatja, milyen nagy hivatásra vállalkoztak a tanító szerzetesek, és milyen nagyra becsülte ezt a munkát az egész társadalom. Egyrészt a kiváló színvonalú oktatás, másrészt a harmonikus, teljes, Isten felé megnyíló ember nevelése olyan szolgálat, amelyre minden népnek és minden kornak szüksége van. (…) „Akik az igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek majd, mint a csillagok a világegyetemben” (vö. Dán 12,3). Ez hát a hivatása ma is a katolikus iskolának, erre kapnak különleges küldetést és kegyelmet a tanító szerzetesek. (…)

Olyan hivatás, amit a szerzetesi önfeláldozás világos tanúságtételével ma is érdemes, ma is nagyszerű vállalni.”

Erdő Péter bíboros

„Három évszázad, tizenkét emberöltő. Tizenkét nemzedék élete, öröme és bánata, sikere és kudarca sűrűsödött össze történelemmé. Az egymást követő nemzedékek sorsának metszéspontjában egy olyan iskola áll, amelynek falai között a magyar kultúra, a magyar történelem jeles alakjai nevelkedtek. (…)

Mert egyes emberek felett lehet uralkodni ideig-óráig, léteznek lelkek, amelyeknek áruk van, gerinceket is meg lehet törni erővel, de – és számomra ezt jelenti az Önök gimnáziumának a sorsa – az emberi szellem végül is törhetetlen. Lám csak: ez a megnyitó is több mint két emberöltő kihagyása, 58 év után zajlik az eredeti, történelmi helyén. Ez jó hír mindannyiunk számára, hiszen azt jelenti, hogy amíg vannak, lesznek, akik nem adják fel, akik mégis, akkor is, csak azért is képesek újrakezdeni, akik állandóan virrasztanak. Nos, addig nincs mitől félnünk.”

Orbán Viktor miniszterelnök

piaristák

11

Tanévvége • nyár • tanévkezdet

kecskemét

Mozaikok a kecskeméti Iskola életéből Május végén iskolánk Kerti ünnepélyére nagy előkészületeket tettek a szervezők, tanárkollégáink, diákjaink és a szülők egyaránt. Idén is sok-sok énekes és tánccsoport lépett fel rendezvényünkön, amatőrök és profik egyaránt: a Művészeti Iskola néptánc csoportja, a Napsugár Zenekar, a Szentkirályi Tánccsoport, a Grapevine Tánccsoport, break-esek, valamint diákénekesek és verselők. Öröm volt számunkra, hogy mindegyik előadásban szerepeltek piarista diákjaink is. A műsorszámok után tombolasorsolás következett, majd ez elmaradhatatlan esti táncos mulatság, ahol a zenét a Horizont Party Zenekar szolgáltatta. Hálás köszönet Szabóné Adorján Erika kollégánknak, aki újra magára vállalta a főszervezői teendőket.

Hagyomány iskolánkban, hogy az öregdiákok szervezésében Piarista Pedagógusnapot tartunk június elején.

Ez alkalomból legelőször iskolánk 8.a osztályos diákjai köszöntötték tanáraikat Eleanor Porter „Az élet játéka” című regényének színpadi változatának remek előadásával, amelyet osztályfőnökük, Weninger Endréné tanított be a gyerekeknek. A gyerekek kedves műsora után az öregdiákok nevében Laczkó János elnök üdvözölte a jelenlévőket. Nagyon örültünk, hogy nyugdíjas kollégáinkat is köszönthettünk az ünnepi vacsorán.

Pedagógusnap alkalmából Ifju Sebestyén-díjjal tüntettük ki Urbán Katalin, Tamásiné Suba Adrienne, Ábel István, Garda László és Kovács András SchP kollégáinkat.

Szeretettel gratulálunk mindnyájuknak. Ezt a díjat idén alapítottuk iskolánkban a kiemelkedő pedagógusi munka elismerésére. Az átadott díszokleveleken a következő volt olvasható: „Ifju Sebestyén piarista nehéz időkben, 1951-től 1967-ig igazgatta a Piarista Gimnáziumot. Hálásan emlékezünk rá és piarista elődeinkre, és büszkék vagyunk, hogy ma is folytathatjuk munkásságukat, hűen a kalazanciusi hivatáshoz.”

Mennybemenetel napján, június elején idén is ellátogattunk Ausztriába, hogy részt vehessünk salzburgi testvériskolánk, a Gymnasium der Herz Jesu Missionare éjszakai zarándoklatán, a Nachtwallfahrton. Tőlünk, kecskeméti piaristáktól tizenegy gimnazista diák és két felnőtt kísérő indult el. A 25 km-es gyaloglás után Maria Kirchentalban ünnepi szentmisén vettünk részt, melyet Jézus mennybemenetelének emlékére celebráltak az osztrák misszionárius atyák. A kimerítő zarándoklat után este városnézés következett Salzburgban, majd hazafelé jövet ellátogattunk Melkbe is, a világhírű bencés monostorhoz.

12

piaristák

alapítva: 1717 (1993) honlap: www.kecskemet.piar.hu Az utóbbi néhány évben rendszeresen részt veszünk a Pünkösdi Ifjúsági Találkozón, mely idén majdnem 200 fiatal részvételével zajlott, akik különböző plébániákról, egyházi iskolákból érkeztek Petőfiszállás-Szentkútra. A kecskeméti piaristákat a kilencedikes diákok képviselték, valamint tanárkísérőik: Suba Adrienne, Kuthy Zoltán és Nagy Attila SchP. Idén a családi élet és a női-férfi identitás témája került az elmélkedések középpontjába.

A gimnáziumi TESZI zárónapon most is számos bemutatóhely várta diákjainkat: tolószékes akadálypálya, vakon járás, kéz nélküli számítógépezés, festés szájba vett ecsettel, kosárra dobás tolószékből, boccia-bemutató és beszélgetés Dr. Nagy Andrással és Boronkay Péterrel a fogyatékkal élők hétköznapjairól. Büszkék vagyunk tizedikes diákjaink egész tanévet átfogó karitatív munkájára, és hálásak az őket segítő tanármentorok segítségéért, különösen is Csány Endre tanár úrnak, hogy ös�szefogta és szervezte iskolánk szeretetszolgálatát.

A tanévzárás után mindnyájan kitörő örömmel fogadtuk a vakációt. Az idei nyáron az alábbi programjaink közül választhattak diákjaink: alsós napközis táborok, balatoni kerékpártúra, dunántúli kerékpártúra, tiszai kenutáborok, szakácstábor, focitábor, német nyelvi tábor, cserkésztábor, testvériskolai projekt Kecskeméten a salzburgiakkal és Németországban a Rheinbachiakkal, tűzzománc tábor, gimnáziumi gólyatábor és lovas tábor.

PIARISTA ISKOLA KECSKEMÉT

Grandiózus vállalkozás volt a Pompilius-zarándoklat Dél-Olaszországba, melyen gimnazistáink vehettek részt. Piarista szentünk sírja mellett számos egyéb helyet is sikerült felkeresnünk: Padova (Páduai Szent Antal sírja), Ravenna (koraközépkori keresztény mozaikok), San Giovanni Rotondó (Szent Pio atya kegyhelye), Campi Salentina (Pirotti Szent Pompiliusz búcsú), Lecce (a barokk csoda). Szicíliában: Taormina, Catania (város az Etna lábánál), Siracusa (a könnyező Madonna kegyhelye és az ókori amfiteátrumok városa), Agrigento (a görög templomok városa), Monreale (csodálatos bencés apátsági templom pazar mozaikokkal), Palermo, Szicília fővárosa.

Utunk megkoronázása Nápoly volt, ahol az ottani piarista iskolában kaptunk szállást. A mikrobuszos kirándulás Ábel István és Nagy Attila SchP tanárurak szervezték.

Idén nyáron is megszerveződött iskolánkban a balatoni vitorlástábor. Szállásunk a balatonberényi piarista vitorlástelepen volt. A vitorlázás elméleti és gyakorlati oktatása mellett adódott alkalom röplabdázni, pingpongozni, mozizni és egyéb társasjátékra is. A vitorlázás fortélyaira két kiváló szakember, Turóczi Gábor és Somogyi Farkas Pál budapesti piarista öregdiákok tanították fiataljainkat.

Majdnem minden kilencedikes diákunk részt vett augusztus közepén a piáros gólyatáborban, melynek a főbb programjai az alábbiak voltak: zarándoklat a Mária kápolnához, Nagyboldogasszony napi ünnepi szentmise, séta Vazul tanár úr lovas tanyájára, lovaglás, íjászat, egymás megismerését segítő társasjátékok, esti focimeccsek a kollégium udvarán, strandolás és kenuzás Tiszaugon.

A nyár végén gimnáziumunk volt diákja, a 2010-ben érettségizett Balla János a templomunkban magára öltötte a piarista reverendát s ezzel megkezdte rendi újoncévét, a noviciátust. Ezt megelőzően 1 év jelöltidőt töltött a szegedi piaristáknál.

Szintén augusztus végén Vass Bálint és Szabó Gábor szerzetesnövendékeink noviciátusuk befejeztével letették egyszerű fogadalmukat a piarista rendben, Labancz Zsolt tartományfőnök úr kezébe. A szertartásra egy szentmise keretében került sor piarista templomunkban. Nagyon örülünk, hogy fiatalok ma is meghallják az Úristen hívó szavát a piarista küldetésre. Különösen is büszkék vagyunk Szabó Gábor piarista kispapra, aki iskolánk 2009-ben érettségizett öregdiákja.

A pálosszentkúti iskolai zarándoklatainkat 2004-től szervezzük meg. Idén az első szeptemberi hétvégén mintegy 300-an (diákok, pedagógusok és szülők) indultunk el a Kisasszony napi búcsúba. A múlt évihez hasonlóan ez alkalommal is bekapcsolódtak a zarándoklatba a Szent Imre és a Piarista Általános Iskola nyolcadikos diákjai, tanárai is.

Délután Bátor Botond pálos tartományfőnök atya, öregdiákunk tartott rekollekciós előadást, majd este Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek vezetésével mutattuk be a búcsúi szentmisét.

Lelkileg feltöltődve kezdhettük el új tanévünket, mely iskolánk történetében immár a 297-ik.

Nagy Attila SchP

piaristák

13

élmények Svédországból

SZEGED

alapítva: 1720 (1991) honlap: www.szepi.hu 2011. július 27. és augusztus 7. között a Magyar Cserkészszövetség százharmincöt fős küldöttsége képviselte hazánkat a 22. Cserkész Világtalálkozón, Svédországban.

Ennek a csapatnak a tagjaiként iskolánkból – a Dugonics András Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhetően – hárman is részt vehettünk ezen a rendkívüli eseményen. (Bokor Dániel, Farkas Péter és jómagam.)

A fesztiválra Budapesten készültünk fel egy háromnapos előtáborral. A negyedik napon hajnalban indultunk el a repülőtérre, és onnan Malmőbe. Érkezés után buszra szálltunk és meg sem álltunk Rinkabyig, ahova a svédek egy 15 km2-es tábort építettek nekünk.

A nyitó ünnepség a második napon volt. A negyvenezres tömeg (29 000 résztvevő, 10 000 segítő és vezető) este levonult az Arénához, egy medence-jellegű természetes képződményhez, aminek a közepén egy nagy színpad állt kivetítőkkel. Miután mind a 140 résztvevő ország zászlóját felvonultatták, Bear Grylls, Anglia főcserkésze, A túlélés törvényei műsorvezetője megnyitotta a ceremóniát és a dzsemborit. Ezután egy zenével tarkított, humoros rajzfilmet néztünk meg a svédek történelméről, majd svéd zenekarok közreműködésével hatalmas bulit csaptunk.

Napközben a „Quest”-en próbára tehettük fizikai erőnket, a „People”-ön közelebb kerültünk egymáshoz, és a többi nép hétköznapi szokásaiba nyerhettünk betekintést, a „Global Developement Village”-en a világot érintő mai problémákkal szembesülhettünk. Az „Earth”-ön a környezetvédelemmel foglalkoztunk, a „Camp in Camp”-en pedig svéd, dán, illetve norvég cserkésztáborokba nyerhettünk betekintést. A „Dream”-en pedig egy álomutazáson vehettünk részt, halálunktól visszafelé, egészen a születésünkig. A dzsembori egyik napján a különböző népi kultúrákat ismerhettük meg, nemzeti ételeket kóstolhattunk és ezen a napon adta elő csapatunk néptáncos különítménye is a produkcióját.

Délutánonként szabad program volt. Ezt sokféleképpen el lehetett tölteni. Volt, aki a táborkaput építette, volt, aki ismerkedett, tárgyakat cserélt más cserkészekkel (a svájci bicska és a mexikói sombrero közkedvelt cserecuccok voltak nálunk, a külföldiek pedig az életfa-motívummal díszített zöld nyakkendőnkért voltak oda), játékokat, énekeket tanítottak egymásnak. Mások japán teaházakban, ír kocsmákban (ahol természetesen csak alkoholmentes 14

piaristák

italokat lehetett kapni), és a többi ún. „food house”-ban töltötték az időt. Itt került sor az ún. „fikákra” is. A „fika” a svédeknél kávészünetet jelent. Ezeknek az alkalmaknak még az említése is jó kedvre hangolta a Magyar Kontingens tagjait.

Egy nagy szupermarketben lehetett beszerezni az alapanyagokat, amiket szabadon elkészíthettünk. Főztünk együtt a németekkel, a svájciakkal és a hollandokkal, és a vegetáriánusok torkán is lenyomtuk a jó magyar paprikás krumplit.

Az utolsó éjszaka került sor a záró ceremóniára, amihez egy kalandos történet kapcsolódik. Az ünnepség napját az összepakolással töltöttük. Leszedtük a sátrakat, szétosztottuk a konyhaeszközöket, a táskáinkat, hálózsákjainkat pedig szétterítve hagytuk a füvön és kimentünk a záró bulira. A tábor alatt összesen kétszer esett az eső.

Egyszer az elején, öt napig, utána pedig akkor, az utolsó estén. Bőrig áztunk. Sátrak híján a legközelebbi fedett és alvásra megfelelő helyre, a felnőttek ebédlősátrába kellett elcibálnunk csuromvizes táskáinkat, éjszaka a szakadó esőben. Cirka két kilométer volt az út, és az örökkévalóságnak tűnt. Végül csak megérkeztünk. Letelepítettek minket, kiterítettük a ruháinkat száradni, átöltöztünk, majd megvacsoráztunk és a svédektől kölcsönbe kapott hálózsákokba bújva egy jót aludtunk – volna, ha nem kellett volna hajnalban felkelni, hogy elérjük a Koppenhágába induló buszt.

Talán rosszul hangzik ez a sztori, de ez a közös emlék erősen összetartja a csapatot, és visszaemlékezni rá már sokkal mulatságosabb, mint amilyen megélni volt. Bár ha nincs ez a tortúra, akkor nincs az a nagyszerű hajnali ébresztés, amit a vezetők csináltak.

Szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem a cserkészet legnagyobb eseményén. Kívánom minden cserkésznek, aki abban a korban lesz, hogy ha teheti, menjen el 2015-ben Japánba, a következő találkozóra, utána meg 2019-ben az Amerikai Egyesült Államokba. Felejthetetlen élményben lesz része, új barátságokat köthet, tapasztalatot és tudást szerezhet, amit a cserkészetben és az emberi életben is felhasználhat majd.

Jó munkát!

Gábor Bence, 11. a

PIARISTA ISKOLA SZEGED

Egy rendíthetetlen ember Angyal László az elmúlt húsz évről

Húsz éves az iskola, húsz éve tanít itt. Tanár úr az iskola doyenje. Az egyetlen a mai iskolában, aki ott volt a szegedi piarista iskola feltámadásánál.

Az hiszem ez nem érdem, inkább állapot. Bár 20 év nagy idő. Romantikus regények epilógusai fejeződnek be így.

Ennyi idő alatt emberi sorsok kerülnek nyugvópontra.

Nagy szerelmek hamvadnak el. És egy iskola is gyökeret verhet, mint egy évszázados fa. Ugyanakkor a modern kor kihívásai állandó készenlétet igényelnek. Nagyon kell figyelni a széljárásra. A 90-es évek elején a piaristák kihasználták a pillanatot, több iskolájuk indult el ekkor az országban.

Hogyan került kapcsolatba az újjászerveződő piarista iskolával?

Jókor voltam jó helyen. Az első igazgatóval Kakuszi Péterrel az egyetemről ismertük egymást, Futó Béla atyával pedig földik vagyunk. Mindketten személyesen agitáltak, jöjjek, szükség van rám. Ennek az ajánlatnak nem lehetett ellenállni. Mások cégeket gründoltak, vállalkozásokat indítottak garázsokban, mi iskolát alapítottunk – barakkban. Ismerve a rendtörténetet, ez minden időben hosszú távú befektetésnek látszik.

Tanár úr egészében látja az újraalapított szegedi piarista gimnázium húsz évét. Ott volt az alapító atyák között. Minden területét ismeri az intézménynek: volt osztályfőnök, prefektus, igazgató-helyettes. Egyedüliként 1991 óta mindenkit – diákot, munkatársat – ismer. Hogyan értékeli az elmúlt két évtizedet?

Az első évek nehézségét a megfelelő épület és a taneszközök hiánya okozta. Ez volt a hét szűk esztendő, ami nyolcra sikeredett Felsővároson. De nagyon termékeny évek voltak ezek. Igazi hőskor. Kikristályosodott a tanári kar, remek osztályaink voltak. ’99-ben már mint egy jól működő intézmény költöztünk át a Franciahögyre.

Főként olyan emberek kezdték az iskola formálását, akik nem voltak piarista diákok, akiknek nem volt személyes piarista-élményük. Egy nagy múltú intéz-

mény hagyományaira építve kellett valami egészen újat létre hozni. Ez teher, vagy lehetőség volt inkább?

Mik voltak az indulás legfontosabb alapelvei?

Valóban kevesen voltak itt az elején, akik piarista iskolába jártak. Kalazanciusról csak Szántó Konrád atya egyháztörténeti könyveiben olvastunk valamit. Szeged sok mindent átvett a kecskeméti hagyományból. Mégsem lettünk második Kecskemétté, hanem önálló utat jártunk be. Büszkék voltunk arra, hogy egy „szegedi modellt” csináltunk. A szerzetesek és a világiak teljes egyetértésben dolgoztak együtt. Ahogy egy korábbi tanuló mondta, látszik, hogy itt szeretik egymást a tanárok. Ez a legnagyobb dicséret, amit diáktól hallottam. Igaz, ez már az ezredforduló táján volt.

Pedagógus pályájának nagyobbik hányadát itt töltötte. Hogyan hatottak az itteni évek tanári munkájára, személyes életére?

A tanárság itt életforma. Sőt több annál, valóban az „igazság munkatársai” vagyunk. A rendalapító jelmondata egy életre szóló feladatot és mércét jelent, ennek megfelelni nem könnyű.

Tanár úr hogyan látja az intézmény jövőjét? Mik azok a legfontosabb feladatok, amelyekkel szembe kell néznie a szegedi piaristáknak?

Hiteleseknek kell lennünk, mert csak így lesznek diákjaink. A legjobb iskolapropaganda az, ha a mostani szülők elégedettek s a gyerekek szívesen járnak ide.

Mondana néhány igazán „angyali” dolgot? Mi az, amit Önnek köszönhet a szegedi iskola?

Semmit sem védettem le. Minden a közös munka, beszélgetések, esetleg viták eredményeként született.

Kollektív alkotás. Arra azért büszke vagyok, hogy egyik ötletadója vagyok az alapítványi báloknak. Mi kezdtük el a Karolinával közös szalagavatókat 1996 februárjában.

Az én fejemből pattant ki, hogy csábítsuk hozzánk a felnőttoktatást.

Az elmúlt 20 évnek melyik a legkedvesebb sztorija az Ön számára?

Mielőtt indult az iskola, 1991-ig fatornyos falumban Bácsalmáson tanítottam. A hívásra örömest jöttem, de nem volt hol laknom. Kovács Miska bácsi csodálatos ember és házfőnök volt, befogadott a rendházba s 1 évig Urbán József SP későbbi szobájában laktam. Emlékezetes év volt.

Piár Futár

piaristák

15

Szigetkerülő kalandtúra

VÁC

édesapám nyomdokaiban AZ ELSŐ PIARISTA NYARUNK KILENCEDIKES DIÁKOK A VAKÁCIÓRÓL Édesapám – aki maga is nagy vízitúrázó – sokat mesélt nekem hajdani vízi kalandjairól, a vízi élet szépségeiről.

Említette, hogy a vízitúrázás mennyire teljes embert kívánó kikapcsolódási forma. A nem hétköznapi erőnlét mellett meg kell ismerni a víz törvényeit és, hogy élményünk még teljesebb legyen, nem árt, ha tisztában vagyunk a vízinövények és vízi állatok sokféleségével is.

Mindezek után izgatottan vártam a nyári kétnapos evezést, amely Vácról indulva majd másnap oda megérkezve a Szentendreisziget megkerülését tűzte ki céljául. Indulás előtti este izgatottan pakoltam össze túrafelszerelésemet. Itt is sokat segítettek édesapám tapasztalatai. Többek között egy általa szerzett megfelelő méretű, jól záródó, vízhatlan, műanyag hordóba bele tudtam tenni valamennyi holmimat. A jó tanácsok itt is segítségemre váltak, mert én egy pár olyan dolgot is szívesen magammal vittem volna amire – mint később kiderült – egyáltalán nem lett volna szükség. A váci Duna-parton már izgatottan vártuk a vízre szállást. Mindannyian délcegen feszítettünk a kötelezően előírt mentőmellényünkben. Mikor már mindannyian elhelyezkedtünk a magunk hajójában immár vízen ringatózott az egész társaság, hogy nekiinduljon a 8 hajóból álló flotta, benne 22 mindenre elszánt diákkal, akik sóvárgón lesték a tanár úrnak a vízi szabályokról szóló szavait. Elindultunk lefelé.

Mikor a távolban feltűnt a Megyeri-híd a 8 hajó egymás mellé sorolt, hogy elkészüljön az első vízi osztálykép.

Nem sokkal ezután már előttünk jobbra felbukkant a Szentendrei-sziget déli csücske. Ezt megkerülve kezdődött el tulajdonképpen az igazi vízi túra. A szentendrei Duna ágon bizony szemben kellett menni az áramlással. Ez – különösen az avatatlan kezeknek – már igazi embert próbáló feladat volt. Egyhuzamban feleveztünk 16

piaristák

alapítva: 1714 (1990) honlap: www.vpg.sulinet.hu Szentendréig, ahol egy könnyed sétával kinyújtóztattuk lábainkat és elnyaltuk jól megérdemelt fagylaltunkat. A magunkkal hozott szendvicseinkből még itt megebédeltünk, majd hajóba pattantunk, mert még nem kis távolság várt ránk. Az este a tahi híd közelében ért utol minket. Gyors táborverés után a tűz körül ülve mindenki magának sütött nyárson csirkemellet. Pazar illat lengte be a környéket. Szerencsére a szúnyogok érdeklődését mindez nem keltette fel. Nem kellett a társaságot nagyon álomba sem ringatni. Néhányan még a tűz körül maradtunk addig, míg kihunyt a parázs. Még egy pillantást vetettünk a Duna nyugodt vízére, majd mi is nyugovóra tértünk.

Másnap mikor felébredtem már lázban égett a csapat.

Ki az indulás lázában, ki az előző napi izomlázban. A dunabogdányi strand volt a következő megálló. Fürdés, napozás, dinnyézés, közös fényképezés volt a program.

Fölérve a Szentendrei-sziget felső csúcsára elidőztünk a hatalmas sóderzátonyon. Fölgyalogoltunk amennyire csak lehetett, majd a víz sodrására és a mentőmellényünkre bíztuk magunkat – így csorogtunk vissza a hajóinkig. A szigetspiccet elhagyva ismét a nagy Duna ágon haladva értünk le célállomásunkra, Vácra. Barnára sülve, jókedvűen szálltunk ki hajóinkból és megállapítottuk, hogy egy szép, közösségkovácsoló élményen lettünk ismét gazdagabbak.

Bleicher Réka 2015. c

PIARISTA ISKOLA VÁC

Római vakáció

A délutáni órákban járunk, az eget szinte teljesen elfedte már a daruszürke felhőréteg. A 11. évfolyam A osztályának majd összes tagja családjukkal a hátuk mögött, az ismeretlentől való szorongással és kíváncsisággal várja az előttük álló órák sokaságát, aminek végén megérkezik abba az országba, abba a városba. Az eső egyre jobban rákezd, így erőszakolva minket a buszra való felszállásra, hogy majd integető kezek sokasodó seregében induljunk el a Rómába vezető tizennyolc órás úton. A motor feléledő hangja után néhány perccel tudatosulni kezd bennünk a tény, igen, elindultunk, most már nem lehet visszakozni, Rómába megyünk.

Jó néhány óra buszozás után még mindig általános a jókedv, hiába fordul lassan estébe az alkonyat, kedvünk nem csügged, az ide-oda kanyargó útvonal ellenére sem, bár mi tagadás az éj közepén, Szlovéniába érve már kissé elmacskásodnak ízületeink, azonban ha másnak nem, élettapasztalatnak mindenképp megfelel ez is. Többórányi buszút után már egészen otthonosan berendezkedünk átmeneti szálláshelyünkön, mikor felkészületlenül rontva ránk, megérkezünk Rómába.

A meglepően sok információtól és látnivalótól megrészegülve maga a római metróban való utazás és az olasz emberek feltérképezése is mind az újdonság erejével hatnak ránk. Azonban mégis a több évezredes épületek láttán ámulunk el legjobban: a Szent Pál-bazilika és csodálatos kertje közel sem hasonlítható semmihez: évezredes kultúrák valódi tárháza, hiszen hatalmas oszlopaival, kültéri folyosóival, rengeteg szobrával leginkább Róma ókori énjével kápráztat el minket, homlokzata mégis keresztény elemeket vonultat fel csakúgy, mint belső tere, amely egyszerre rémisztően nagy és tekintélyt parancsoló, valamint pompás és fényűző. Csakugyan eszméletlen magasságokba tör Róma egyik legismertebb szórakoztatásra szánt épülete, a Colosseum: az elképzelhetetlenül nagy ókori építmény, amely régen népek ezreit látta vendégül, még ma is őrzi egykori méltóságát, s a falak közt, a lépcsőkön egyre feljebb jutva az a borzongató érzés fog el minket, mintha még most is épp egy gladiátor küzdelem folyna, sok ezer kurjongató lélek fennhatósága alatt. Mi sem bizonyítja jobban kolosszus mivoltát, mint a hosszan elnyúló árnyék, amelyet a szuvenír-árusokra vet. Elképesztően nagy teret tudhat magáénak a Forum Romanum is, mely akár egy kiállítás, vonultatja fel a szebbnél szebb épületek romjait. A Vatikáni Múzeum szavakkal leírhatatlan: több ezer freskó, szobor, festmény, és még sok más várja a látogatókat rendkívül hosszú időszakot felkarolva, bemutatva a legnevesebb művészemberek kiváló műveit. A Szent Péter-bazilika és hozzá tartozó tere óriási területet tudhat magáénak, több tízezer ember látogathat el ide akár egyszerre, úgy,

mint a legtöbb római és vatikáni épület esetében.

Megemlíthető még a Kalazanci-ház, ahol igazi Piarista vendégszeretetben részesülhetünk, valamint megcsodálhatjuk Kalazanci Szent József valódi ereklyéit, szobáját, az ízlésesen berendezett és megtervezett rendházat, valamint kertet; a Pantheon, az Angyalvár, a Tiberis partja, a Trévi-kút, igen sok obeliszk, szökőkút a város különböző pontjain, a Spanyol-lépcső, az előtte elnyúló gyönyörű térrel, bazilikák, valamint a Katakombák: ahol több méter mélységben tapasztalhatjuk meg az őskeresztények labirintusszerű temetkezési szokásait. Szállásunk egy Bracciano nevű hely mellett található kempingben van, egy közepes nagyságú tó partján, amit a környező hegyek és dombok vesznek körül – a kilátás meseszerű. Sok apró mobil-home és sátor

helyezkedik el egymás mellett, akár hangyák a bolyban, négy és hatszemélyes szobákkal, konyhával, és fürdővel fogadva minket. Estéinket a házakban, az azokhoz tartozó teraszokon vagy a tóparton töltjük leginkább, mivel kivétel nélkül napnyugta után érünk haza, amit persze nem bánunk, hiszen Róma látványosságai mindennap tudnak valami újat mutatni. A jó környezet, napos idő társaságában csak úgy szalad az idő, gyorsabban, mint gondoltuk volna, elérkeztünk az utolsó naphoz, amit tóparton töltünk sok nevetéssel és a helytől való búcsúzással. A busz motorjának feléledő hangja után néhány perccel tudatosulni kezd bennünk a tény, igen, elindultunk, most már nincs visszaút, hazamegyünk. Mondhatnánk, hogy itt a vége, azonban mégiscsak valószínűbb a kezdet, hiszen ahogy a mondás is tartja, Rómába legalább egyszer még vissza kell térni.

Kuzma Gréta 12.

piaristák

17

Kalazanci József egy pedagógiatörténész szemével (1. rész)

Josep Doménech i Mira

A szerző a pedagógia doktora. A barcelonai egyetem hispán és katalán filológia szakán végzett, majd tanfelügyelő volt. Katalóniában az Oktatási Minisztérium tagja. A Távoktatási Egyetemen koordinátorként és tanárként dolgozott. Kutatási területe az összehasonlító neveléstudomány.

A pedagógia óriása 1997-ben ünnepeltük az újkori Európa első olyan iskolájának négyszázadik évfordulóját, amely ingyenes közoktatást biztosított az alsóbb néprétegek számára.

Négy évszázaddal ezelőtt egy nagyszerű spanyol pedagógus, Kalazanci József volt az, aki a Kegyes Iskolák Rendjének (piarista rend) megalapításával megtette az első lépést az ingyenes oktatás általánossá tételének hosszú és göröngyös útján. Elgondolása és munkássága nemcsak ebben a tekintetben, hanem a nevelés sok egyéb területén egyaránt forradalminak bizonyult. A 17. században alakját csak Comeniuséhoz lehet hasonlítani. A két pedagógus munkásságában sok párhuzam és hasonlóság vehető észre. Mindketten a harmincéves háború zűrzavaros Európájában éltek, annak két különböző és egymással feszültségben élő területén. Comenius a protestáns, Kalazancius pedig a katolikus Európa nevelője volt. Mindketten a 16. század szülöttei: Kalazancius 1557-ben, Comenius pedig 1592-ben látta meg a napvilágot. A korkülönbség jelentős volt közöttük; ám mivel a spanyol szép kort ért meg – kilencvenegy éves korában halt meg –, így azt mondhatjuk, hogy a 17. század első felében a cseh pedagógus kortársa volt. Comenius szülőhazájában, Morvaországban és más európai országokban a két nagy nevelő egy időben fejtette ki hatását.

Mindketten kiálltak az oktatás általánossá tétele mellett, és síkra szálltak a nemzeti nyelv használatáért az oktatásban. Mindketten nagy újítónak számítottak a didaktika és az iskolaszervezés területén. S noha különböző felekezethez tartoztak, mindketten mélységesen vallásos életet éltek. Az egyik egy katolikus szerzetesrend alapítója, a másik pedig protestáns püspök volt. Ennek ellenére ők a 17. század legjelentősebb európai pedagógusai, ugyanakkor minden idők oktatástörténetének nagy személyiségei is.

Comeniusszal a történelem érdemei szerint, igazságosan járt el mind saját hazájában, ahol mindig nagy hírnévnek örvendett, mind nemzetközi téren, Kalazanciussal azonban már nem volt ilyen igazságos: jóllehet Spanyolországban, Olaszországban és Közép-Európában egy időben nagy népszerűségre tett szert, alakja nemzetközi szinten hamar feledésbe merült. A neveléstörténeti könyvekben bizony nem sok figyelmet szentelnek neki.

18

piaristák

Ez a történelmi igazságtalanság három alapvető okra vezethető vissza: az első a túlzott felmagasztalás életrajzírói és követői részéről, amellyel épp szándékukkal ellentétes hatást érték el; a második ok az, hogy egyoldalúan a vallási dimenzióra helyezték a hangsúlyt, a szigorú értelemben vett pedagógiai dimenzió kárára; végül a harmadik az, hogy Kalazancius nagyon kevés olyan dokumentumot hagyott hátra, amelyek rendszerező jelleggel mutatják be neveléssel kapcsolatos nézeteit, és ez óriási művének megismerését és megértését egyaránt megakadályozta.

Kalazancius elgondolásait az általa írt több mint tízezer levélből, illetve az iskolák és a szerzetesrend alapításáról, megszervezéséről és működéséről írott dokumentumokból ismerhetjük meg. Ezek az írások, melyek mind megjelentek nyomtatásban is, lehetővé teszik, hogy alaposan megismerjük és világosan lássuk nevelői munkásságát.

Életrajzi adatok Kalazanci József 1557-ben Peralta de la Salban született, egy katalán nyelvű kis spanyol településen Aragónia tartományban, Katalónia közelében. Egy aragóniai kisnemesi család hetedik és egyben legkisebb gyermekeként látta meg a napvilágot.1 Apjának kovácsműhelye volt, és Peralta polgármestere lett. Tizenegy éves koráig József saját falujában végezte az általános iskolát, majd átköltözött Estadillába, ahol humán tanulmányokat folytatott.

1571-ben már a szomszédos Lleida városában találjuk, ahol az ősi aragóniai királyság legnevesebb egyeteme volt. Erre az egyetemre katalóniai, aragóniai és valenciai – tehát az aragón korona alatt egyesült három nagy tartományból származó – diákok jártak, akik a középkori szokásokat követve „nemzeti” csoportokba rendeződtek.

Az aragóniaiak Kalazanci Józsefet választották vezetőjüknek. Ez volt az első jele annak, milyen tekintéllyel és erkölcsi kiválósággal rendelkezett.

Lleidában filozófiát és jogot tanult. Ezután a valenciai, az Alcalá de Henares-i, majd ismét a lleidai egyetemen hallgatott teológiai tárgyakat, s Lleidában doktori címet is szerzett. 1583-ban pappá szentelték, majd különféle egyházi megbízatásokat látott el katalán területeken. Életének ebben a szakaszában pár évet La Seu d’Urgellben töltött, ezen a francia határ közvetlen közelében fekvő kis településen, amely akkoriban rendkívül veszélyes helynek számított. Katalóniában ugyanis abban az időben súlyos problémát jelentett az útonállók garázdálkodása, amely még veszélyesebb volt a határzónákban, ahová a gascogne-iak és a hugenották folyamatosan betörtek. Ezek a csoportok a szomszédos országban eluralkodott zűrzavar hatására alakultak ki, és sokféle támadás, fosztogatás előidézői voltak a katalán térségben.

A püspöki szék bizonyos időre megüresedett, Kalazanci Józsefnek pedig a püspök nélkül még inkább vészes időszak minden bizonytalanságát és veszélyét meg kellett élnie. Az, hogy senki sem rendelkezett olyan erős hatalommal, mint amelyet akkoriban a püspökök gyakoroltak, mindenféle visszaélésre alkalmat adott. A székeskáptalan titkári megbízatása nagy irányítási felelősséget rakott Kalazancius vállára, amint az a katalóniai alkirályhoz írott tíz leveléből kiderül. Ezekben sürgős segítséget kér a terület kétségbeejtő helyzetének megoldására, hiszen a banditák vég nélkül rabolnak, fosztogatnak és gyilkolnak.2 A lleidai térséghez fűződő kapcsolata más megbízatások gyakorlásán keresztül is erősödött. Így például vizitátor volt Trempben, ahol a domonkosoknak volt kolostora, akik írásra és olvasásra oktattak diákokat. Kalazancius akkoriban magas, erős fizikumú fiatalember volt. Ezen természetes adottságaihoz járult erkölcsi, intellektuális és lelki kiválósága, melyekről egész életében tanúbizonyságot tett. Abban a szívósságban, mellyel Kalazancius hatalmas pedagógiai művét megalkotta, volt valami rendkívül nagy energia, valami gigantikus erő, ami csak egy ilyen különleges adottságokkal rendelkező embernek lehetett sajátja.

Az, hogy a szegényekkel és a szerencsétlenekkel való a törődés Kalazanci József szívügye, már Spanyolországban töltött ifjú éveiben is megmutatkozott: Claverolban alapítványt hozott létre, amely a községben minden

évben élelmiszert osztott a szegényeknek. Ez a jótékonysági alapítvány 1883-ig, tehát majdnem két és fél évszázadon keresztül működött. Kifinomult szociális érzékének, mely később pedagógiai munkásságában megmutatkozott, már ifjúkorában megvolt a beszédes előzménye.

1592-ben, harmincöt éves korában a majdani pedagógus átköltözött Rómába azzal a céllal, hogy az egyházi pályán előrébb lépjen. Hátralevő ötvenhat évének nagy részét ott élte le. Ezen hosszú itáliai tartózkodása során – anélkül, hogy hispán gyökereit elveszítette volna – valódi rómaivá vált, teljesen azonosult a várossal és az országgal.

Megrendülve azon a szegénységen és alacsony erkölcsi nívón, amelyben a római gyerekek tömegei éltek, 1597ben megalapította a Tiberiszen túli Santa Dorotea-kápolnában az újkori Európa első ingyenes népiskoláját, az első piarista iskolát.

(Folytatjuk)

Jegyzetek 1.

Severino Giner: San José de Calasanz. Maestro y fundador, BAC, Madrid, 1992, 40.

2.

Calasanz Bau: San José de Calasanz, Publicaciones de Revista Calasancia, Salamanca, 1967, 47.

Forrás: Eredetileg az UNESCO összehasonlító neveléstudományi folyóiratában jelent meg: Perspectivas 23 (1993/3–4) 808–821.

Fordította: Tőzsér Endre SP

150 éve történt

.

1861. április 26 Guba Pál piaan b yi ág b b Jo tt gylet E napon születe Asszonya imae ív Sz b b te en i sz rista, a Leg ítója, máriazell ap al ek et yl g ye n ázi terjesztője, legé gyöngyösi egyh a , je tő ze ve k zarándoklato tanára. ója, Ady Endre múzeum alapít kori legidősebb ak d n re a an -b 1952 eg. tagjaként halt m piaristák

19

PIARISTA ISKOLA GÖD

nyár a szakiskolában

GÖD

Közösségépítés Fűrésszel és kalapáccsal Mi történik nyáron egy szakiskolában – és mi történik nyáron egy szakiskolással – és mindez hogyan néz ki a gödi piaristáknál?

Szakiskolában a tanévzáró után nem néptelenedik el az iskola, a diákok még három héten keresztül szakmai gyakorlatra járnak a tanműhelyekbe. Ez alatt a három hét alatt is történnek említésre méltó események.

Munka a gyadai erdészetnél A tizenegyedikes asztalos csapat például két napot töltött a gyadai erdészetnél, ahol egy erdei pihenőt újítottak fel: pontosabban a régit lebontották és emeltek helyette egy újat. Olyan környezetben tudtak így szakmai munkát végezni, amilyet az iskola nem tudott volna biztosítani.

Kőfaragó verseny A nyári gyakorlat végén szerveztük a kőfaragó versenyt.

A versenyt nemzetközire, vagy legalábbis országosra terveztük. Két kategóriában hirdettük meg: egy fiatal szakember (25 éves korig) és egy tanuló. Sajnos az osztrák és a szlovák partnerintézményekből nem jelentkeztek diákok, a másik magyarországi kőfaragó képzőhelyről – Magyarországon iskolai rendszerben csak két iskolában oktatják ezt a szakmát – pedig a jelentkező visszamondta a nevezését. Így egy nagyon barátságos háziversenyt tudtunk szervezni öregdiákjainknak és diákjainknak. Öröm, hogy hat öregdiákunk jött vissza az iskolába erre a versenyre és nagyon szép remekeket állítottak elő a két versenynap alatt. Nehéz a szívünk amiatt, hogy egyikük sem tud a szakmájában dolgozni. Jó volt velük újra találkozni, szép volt, ahogy együtt dolgoztak mostani diákjainkkal. Igazi iskolai közösségépítő élmény volt, ezért szándékunk, hogy hagyományt teremtünk ebből az elképzelésből. A verseny megvalósításában fő támogatónk a Kőszövetség volt.

alapítva: 1991 honlap: www.g-piar.hu Erdei iskola Nálunk a tanév nem szeptember elsején, hanem már augusztus 31-én elkezdődött. Nem a munkamániánk miatt tettünk így, és nem is azért, mert meguntuk a nyári szünetet. A kilencedik osztályosok ilyenkor mindig kétnapos erdei iskolába mennek. Ezt a már nyolc éve működő tanévkezdési gyakorlatot azért tartjuk fontosnak, mert először iskolán kívül találkozunk belépő diákjainkkal. Hagyományosan a pomázi Magyar Vár Alapítványnál szervezzük táborunkat: nomád, félnomád körülmények között – nem mellékes szempont, hogy nem zavarunk senkit és bennünket sem zavarnak. Ügyességi feladatokon, csoportos versenyhelyzetekben mérjük fel, hogy hogyan működnek diákjaink csoportban, illetve tanulási helyzetekben mire számíthatunk – kinek mi az erőssége, gyengesége.

Az egyik nagysikerű csoport összekovácsoló gyakorlat a paprikás krumpli főző verseny – itt minden csoportnak az adott alapanyagokból készítenie kell bográcsban egy paprikás krumplit, ami aztán az ő vacsorájuk lesz.

Skanzen-projekt A tanév első hetében a kilencedikes fejlesztős diákoknak egy pályázat keretében háromnapos foglalkozás sorozatot szerveztünk a szentendrei Skanzenben. Az első napon a Skanzenből jöttek az iskolába rendhagyó órákat tartani a hagyományos építészetről, szakmákról, életmódról, a másik két napon pedig a Skanzenben élték meg, hogy hogyan is működött mindez a gyakorlatban: vályogvetés, vert fal készítés, harangláb építés.

Búzaszem együttműködés Az előző számban is írtuk, de nem győzünk örömünknek hangot adni, hogy egyre szorosabbá, élőbbé és tartalmasabbá válik a szakiskola és a Búzaszem Általános Iskola kapcsolata. Keressük a közösségépítés és megjelenítés lehetőségeit. Az előző tanévben az asztalos műhelybe jártak a búzaszemes diákok technika órákra. Nagyon szép volt látni, ahogy a mi diákjaink együtt dolgoztak a kis általános iskolásokkal, ezt szeretnénk idén is folytatni.

Idei első közös akciónk a Muzsikás együttes rendhagyó énekórája volt, amin együtt vett részt a két iskola diáksága. Valóban élményszerű volt ez az együttlét – a mi diákjainknak különösen is – ők csak akkor hallanak ilyen zenét, ha valami elállítódik a lejátszójukon.

Szabó László SP

20

piaristák

PIARISTA ISKOLA NAGYKANIZSA

nagyKANizsa

KERÉKPÁRTÚRA AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLON

alapítva: 1765 (1992) honlap: www.nk-piar.hu A kerékpártúra előtti napokban már lázasan készülődtünk az ötnapos túrára. Elosztottuk egymás között, hogy ki mit visz. Naponta többször felhívtuk egymást telefonon a félreértések elkerülése végett.

Augusztus 15-én, hétfőn reggel indultunk az iskola udvaráról. Nagyboldogasszony ünnepe lévén indulás előtt szentmisén vettünk részt. Mise után kibicikliztünk a vasútállomásra, ahonnan vonattal mentünk Siófokra.

Innen a balatoni kerékpárúton áttekertünk Alsóörsre, a piarista üdülőbe. Ez volt az első napi táv (50 km). Az üdülőben Dragon Faragó Lajos tanár úr látott bennünket vendégül. Nagyon finom vacsorát kaptunk. Bár első nap nem értük el a kitűzött célunkat, de második nap már sikerült. Ezúttal 80 km volt mögöttünk. A második nap eléggé kalandos volt, mert a kerékpárokkal gondok akadtak. Egyikünknek leestek a csomagjai, másikunknak pedig a lánccal voltak problémái. A keddi éjszakát Tápon töltöttük a Bencés Ifjúsági Házban. Szerdán még reggeli előtt megtekintettük a pannonhalmi bencés apátságot.

Mivel nem szerettünk volna sátorban aludni, és abban a meleg időben a tusolás is jól esett, ezért azon a napon késő estig kellett tekernünk, hogy eljussunk Gércéig, ahol tanár úr egyik kedves ismerőse a plébános. Richárd atya nagy szeretettel fogadott bennünket, így aztán a plébánián, „ágyban, párnák közt” tölthettük az éjszakát.

De ezért 100 km-t kellett kerékpároznunk. Másnap végre

már megláthattuk a zalai tájakat is, bár nem sokáig, mert aznap még a Veszprém megyei Sümegre mentünk. Sümegen egy nagyon finom vacsora elfogyasztása közben eldöntöttük, hogy lemondunk a kitűzött úti célról és nem tekerünk tovább, mert nagyon elfáradtunk. Így hát aznap a ferences kolostorban szálltunk meg. Az volt a legkényelmesebb szállásunk, ugyanis a szobában volt fürdőszoba is „saroktusival”. Az utolsó esti liturgiánk telt a legjobb hangulatban. Nagyon sokat nevettünk. Az esti ima után még sokáig fenn voltunk, beszélgettünk. Mivel féltünk a sötétben, éjszakára égve hagytuk a kislámpát.

Másnap hálaadó szentmisén vettünk részt, majd megreggeliztünk, és elindultunk hazafelé. Útközben tettünk egy kis kitérőt Gyenesdiás felé, ahol az Edvi-Illés család vendégszeretetét élveztük, majd megálltunk Hévízen is, ahol pedig tanár úr édesanyja hívott meg bennünket egy fagyira. Már nem jártunk messze a pacsai metropolisztól, amikor elkapott bennünket egy hatalmas, ám de rövid ideig tartó vihar. Bókaházán beálltunk egy buszmegállóba, ahol megvártuk a vihar lecsendesedését. Azt nem vártuk meg, hogy teljesen elálljon az eső, mert akkor sose értünk volna haza, hanem esőkabátjainkat felvéve tovább indultunk. Este hat óra körül érkeztünk meg Pacsára, ahol elköszöntünk „Böröczkétől”. „Fannifalvára” (Zalaszentbalázs) kb. egy órával később érkeztünk meg, ahonnan – egy finom vacsora után – tanár úr már egyedül tette meg az utat Nagykanizsáig korom sötétben.

A beszámoló írása közben, a túrára visszaemlékezve még ma is sokat nevetünk. Felejthetetlen élmény volt.

Böröcz-Papp Alexandra és Uzonyi Fanni

Családi nap az óvodában „Isten azoknak a szívébe költözik, akik megnyitják a szívüket a rászoruló testvéreiknek.”

– írta egyik levelében Boldog Donáti Celesztina anya.

A Családok éve alkalmából óvodánk május végén családi napot szervezett, hogy erősítse a családok közötti kapcsolatokat és kötelékeket.

Sokszor tapasztaljuk, hogy a körülöttünk élő emberek elidegenednek egymástól, pedig egy mosoly, jó szó, melegséggel tölti el szívünket, lelkünket.

Egész napos rendezvényünket szentmisével nyitottuk meg, amelyet a családokért ajánlottunk fel. Ezt követően a Katica, Maci és Süni csoport gyermekei és felnőttei mérhették össze ügyességüket, kitartásukat. A közösen elfogyasztott ebéd után színes gyermekprogramokkal zártuk a napot. Hagyományteremtő jelleggel jövőre ismét várjuk a kedves családokat.

Sifter Józsefné

piaristák

21

BESZÁMOLÓk AZ Óvári nyári táborokról Erdélyi túra 2011. június 27-én reggel 26 túrázó indult útnak busszal Erdélybe. Az első napon kb. 700 kilométert tettünk meg, mire elértük Györgyfalván a Bethlen házat, ami 3 éjszakára szolgált szálláshelyül csoportunknak. Ezen a napon egyetlen jelentős megállónk volt Kalotaszeg egyik legnevezetesebb településén, Körösfőn. Itt felmásztunk a híres, 4 fiatornyos református templom harangtornyába, és megismerkedtünk a körösfői népviselettel. A helybéli Anna néni és lánya beöltöztették csoportunk egyik tagját a falu ünnepi népviseletébe.

A második nap délelőttjén kolozsvári városnéző sétát tettünk. Délután megismerkedtünk az erdélyi sóbányászat történetével a tordai sóbányában. A nap utolsó programja a tordai hasadék bejárása volt.

Harmadik napon következett el a legizgalmasabb, és egyben az egész kirándulás legnehezebb túrája, a Székelykő megmászása. A nehézségeket nagyban növelte a közben eleredt eső, ami miatt a kövek hihetetlenül csúszóssá váltak, nekünk pedig nagyon óvatosan kellett megtennünk a lefelé vezető utat. Még szerencse, hogy a túra előtt tettünk egy rövid sétát a különleges hangulatú Torockón, mert a hegyről leérve, vizesen és sárosan nem sok erőnk maradt volna a városnézéshez.

A negyedik nap ismét hosszú utazással telt, mire elértünk a Hargita lábához, Szentegyházára, ahol szintén 3 éjszakát töltöttük. Útközben két hosszabb és két rövidebb megállónk volt. Kutyfalván a helyi lelkész és polgármester vezetett, és vendégelt meg minket, a Darnózselivel való testvértelepülés-kapcsolat révén. Szovátán néhány merész ember a Medve-tóban fürdőzött, a kevésbé merészek pedig a tavak körül sétáltak, majd kivétel nélkül ismét megáztunk.

22

piaristák

Mosonmagyaróvár

alapítva: 1739 (1994) honlap: www.piaristamovar.hu Mire Korondra értünk, elállt az eső, így megcsodálhattuk a helyi fazekasság alkotásait, lehetőségünk volt ajándéktárgyak vásárlására is. Esőben indultunk tovább, de rövid időre megálltunk tiszteletet tenni Tamási Áron sírjánál, Farkaslakán.

Hosszas tanakodás után (az időjárás miatt), az ötödik napon indultunk leghosszabb túránkra: a Madarasi –Hargitára. Traktoros szekérrel jutottunk fel egy menedékházig, ahol nyakunkba szakadt az ég. Miután az eső csendesedett a csoport vállalkozóbb fele elindult a csúcs fele vezető gyalogtúrára. Mire fölértünk, a csúcsra a szép kilátás helyett csak köddel, felhőkkel és esővel találkoztunk.

A hatodik napon a Gyilkos-tóhoz kirándultunk, és végigsétáltunk a Békás-szoroson. A visszaúton mondtunk el egy fohászt a csíksomlyói kegytemplomban, és sétáltunk föl a nyeregbe, ahol az „ezer székelyleány” találkozó zajlott.

A tervezett programok közül hetedik nap nem tudtuk teljesíteni a Torjai-büdös barlang túrát, mert esett és hideg volt. A Szent Anna-tavon sem tudtunk csónakázni, csak megnéztük a felhőbe burkolt tavat. Szerencsére délután derültebb időben értünk Törcsvárra, a Drakula várhoz.

Az utolsó éjszakát Nagyszebenben töltöttük, ahol a helyi református lelkész vezetett egy esti városnézést. Egy diákunk pedig megszólaltatta a templom orgonáját.

Az utolsó napon jártunk Vajdahunyadon. Bejártuk a várat és „gyönyörködtünk” a város nehézipari negyedében.

Rendkívül megerőltető túrával (lifttel) jutottunk fel Déva várába, ahol néhányan rémülten siettek vissza a buszhoz a nagy magasság és a „viperaveszély” tábla láttán.

Mindannyian sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk vissza a kirándulásról. Megtettünk 2400 km-t, sok szép helyet láttunk, sok emberrel megismerkedtünk, és legtöbben szeretnénk még visszatérni!

PIARISTA ISKOLA MOSONMAGYARÓVÁR Szigetközi kenutúra Június 27. és 30. között egy csillagtúra során a felsőszigetközi ágrendszert eveztük be. Táborhelyünk a dunakiliti Vadvíz Kempingben volt. Ahogy teltek a napok, mindenki egyre fáradtabb lett, de a feledhetetlen élmények kárpótoltak bennünket. Hiszen ki gondolta volna, hogy a Dunában élnek amőbák, hogy egy négyórás árral szembeni evezés után hajnali egyig tudunk röplabdázni, és hogy a segítő apukák milyen kitűnően főznek? Nagy izgalommal várjuk a következő nyári tábor meglepetéseit.

Angol nyár 2011 nyarán is volt angol nyelvi tábor azoknak a mindenre elszánt középiskolásoknak, akik komolyan gondolják az angol nyelv tanulását. 2011. július 18. és 22. között Magyarkimlén, a plébánián napi négy másfél órás foglalkozáson fejlesztettük a különböző készségeket: olvasott szöveg értése, hallásértés, íráskészség, beszédkészség és természetesen nyelvtan! Négy szintezett csoportban folyt a munka, amelyet angol nyelvű ima indított reggel, és zárt este a szomszédos templomban. Az esti program feliratos filmek megtekintése volt, de társasjátékokat is játszottunk. A részt vevőknek mielőbbi eredményes nyelvvizsgát kívánok!

Sporttábor 2011 A X. városi sporttábort Cséfalvay Attila a Piarista Ált. Isk. Gimn. és Szki. testnevelője szervezte. 84 gyerek vett részt a táborban, ebből 32 piarista diák. A tanulók számára színes volt a programkínálat: foci, kosárlabda, atlétika, floorball, kerékpártúra, lovaglás, sárkányhajózás, kenuzás, biciklis- és görkorcsolyás ügyességi versenyek stb. Az utolsó napon a lipóti termál-és élményfürdőbe kerekeztünk el. Mindenki nagyon jól érezte magát és sok szép emlékkel tért haza.

Lópofa lovastábor Iskolánkban 3 éve rendezünk kézműves foglalkozásokkal összekötött lovas tábort. Idén július 18-22. között Rajkán az Ádám Család Lovastanyáján táboroztunk.

Bár az időjárás a héten nem volt túl kedvező nagyon jól éreztük magunkat. Lovagoltunk, lovas kocsikáztunk, trambulinról ugrottunk lóra, persze a „piszkos” munkát is el kellett végezni, bokszokat takarítottunk, lószerszámokat fényesítettünk. De fontunk kosarat, készítettünk erdei manót és festettünk textilt is. Tábortűznél sütöttünk szalonnát és virslit, gitároztunk és énekeltünk. (Szervezők: Fitus Szilvia és Fitus Tibor)

Évkezdő lelkigyakorlat A hagyományoknak megfelelően az idei tanév is lelkigyakorlattal kezdődött az iskolában. Augusztus 22. és 24. között Bíró László püspök atya a Szentlélekről, imádságról, közösségről és családról tartott elmélkedései mélyen megérintették dolgozóinkat. A hallottakat kiscsoportos beszélgetésekben mélyítettük tovább. Mindannyian úgy érezzük, hogy feltöltődve, lelkiekben megerősödve foghatunk hozzá feladatainkhoz.

Kerékpáros zarándoklat A tanév megkezdése után, szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén az egész iskola kerékpáros zarándoklattal látogatott el a máriakálnoki kegytemplomhoz. A zarándoklat igazi kihívás volt, hiszen a kánikula után ezen a napon megmutatta magát az esős ősz. A kitartó zarándokok szentmisével köszönték meg a Szűzanya pártfogását.

Erdősné Benke Éva, Molnár Zsuzsa , Salamon Gézáné

Öt nap alatt a Föld körül!

Az idei nyári táborozók világjáró körútra indultak: öt nap alatt kerülték meg a Földet.

A résztvevő diákok csapatokra osztva indultak útnak, hogy logikai feladványok, találós kérdések, versírási és egyéb ötletes feladatok során megkerüljék bolygónkat – legalábbis képzeletben.

Matusz Péter tanár úr és felesége, Ili néni vezetésével a csapatok felfedezték többek között Hawaii, Tahiti, Bécs és Japán érdekességeit. De a táborozók kreativitását is megdolgoztatták: készítettek, bőröndöt, zsebkendőt, legyezőt a melegebb éghajlatok felfedezéséhez és sok más hasznos úti holmit. Délután a csapatok sportjátékokban is összemérték ügyességüket.

A tábor végén a különböző kontinensekről „hozott” emlékek mellett a csapatok számos ízletes nyereménnyel térhette haza.

piaristák

23

A mi nagycsaládunk!

Sátoraljaújhely

Élet a kollégiumban

Hagyományteremtő Piár Napot rendeztek a sátoraljaújhelyi Piarista Kollégiumban.

A projekt nap témája a család volt. Éppen harminc éve született meg a Familiaris Consortio, II. János Pál pápa apostoli buzdítása a keresztény család feladatairól a mai világban. Erre emlékezve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy döntött, legyen 2011 a Család éve.

Kollégiumunknak az a törekvése, hogy tanulóink otthonuknak tekintsék ezt a 700 éves gyönyörű épületet. E gondolatot követve az a célunk, hogy az itt élők közössége működjön úgy, mintha második, tágabb családja lenne az itt lakóknak.

Rendezvényünk – amelyről a Zemplén Televízió is beszámolt – diák igazgató választással indult.

A két jelölt Kosztyi Evelin és Urbanovics Péter sok derültséget okozó kortes beszéde után, demokratikus választásra került sor. Szoros küzdelemben a szebbik nem képviselője győzedelmeskedett.

Ezután a diákok sorsolással öt nagycsaládot hoztak létre.

Minden család valamely neves sátoraljaújhelyi személyiség nevét viselte pl.: Kossuth Lajos „a turini remete”, Kazinczy Ferenc „a nagy levelező”. Majd a családok szellemi és sport versenyen mérték össze tudásukat.

A nap fontos programja volt Jármi Zoltán görög katolikus parókus előadása a mai keresztény család XXI. századi kihívásairól.

Később a „Kollégiumi ki mit tud?” következett. A műsort ezekkel, a szavakkal nyitotta meg konferansziénk: „A tehetség adomány. Meghatározása valószínűleg annyira bonyolult, hogy az egyszerűség kedvéért csak annyit mondunk, Isten adta.”

A színes programot eredményhirdetés és ünnepi, családi vacsora zárta.

alapítva: 1789 (1992) honlap: www.piarista-koll.sulinet.hu

Újra indul a munka!

222 év telt el azóta, hogy öt piarista atya szekéren zötykölődve csekély holmiukkal egyetemben Tokajból Sátoraljaújhelybe érkezett. Az ünnepi Veni Sancte 1789ben hangzott el először.

A második újra kezdésre pedig, a renszerváltást után, 1992-ben került sor.

A két hónapos szünet után, 2011. augusztus 31-én ismét benépesültek a hálók és tantermek. Kollégiumunk 2005től ismét koedukált lett, az első a fiúk, a második emelet a leányok birodalma.

A beköltözés után a tanévnyitó ünnepségen 81 diák köszöntötte az újévet a pálos-piarista templomban. Az igazgató, Sebes Péter, örömének adott hangot, hogy a tavalyi évhez viszonyítva 10 tanulóval több ülhet templomunk padsoraiban. Etele György piarista atya köszöntésében a hit és tudás egységére hívta fel a figyelmet.

A szertartás Bukovenszky Zoltán káplán úr áldásával ért végett.

Pokrócos Zsuzsanna

Itt van az ősz a „konviktusban is” Minden augusztus végén Ottlik Iskola a határon című műve jut eszembe, amelyet megboldogult Mészáros Gábor tanár úr nyomott a kezünkbe: Fiúk ez alapmű!

Persze a sátoraljaújhelyi kollégium azért más, mint Kőszeg, de emberségre és az értékek tiszteletére itt megpróbáljuk nevelni a diákokat.

Beköltözéskor újra „zengtek” a több évszázados falak jelezve azt, hogy elkezdődött egy újabb tanév tele reményekkel várakozásokkal. Öröm ilyenkor hallgatni a nyári élménybeszámolókat, mint annak idején BB vagy Medve szájából.

Nekem mindig eszembe jut az is, hogy milyen nehéz korban élnek, amely tele van elvárásokkal, kísértésekkel könnyűnek látszó ígéretekkel, hamis illúziókkal. Másokon felkapaszkodó és kihasználó emberekkel, mint az elefánt és a kisegér a hídon: dobog az acél alattuk és az egér odaszól az elefántnak: „Ugye milyen jól szólunk?!”

24

piaristák

PIARISTA ISKOLA SÁTORALJAÚJHELY

Melyik is a helyes út nem könnyű nekik elmagyarázni, hogy a nehezebb a célravezetőbb, mert rögtön megvan a válasz: na de igazgató úr, nézzen már szét a világban és néha bizony nagyon össze kell szednünk magunkat egy frappáns válaszhoz.

Napóleon mondta: „hogy a gyermekek nem is annyira szüleikre, mint inkább korukra hasonlítanak!”

Megpróbáljuk őket a szépre, a jóra, az igazra vezetni, mert csak ennek van értelme, persze ők is elgondolkodnak de néha csak felnőtt fejjel egy-egy, baj megpróbáltatás tragédia után de belátják és visszaemlékeznek a Piárra és ez erőt és kitartást ad itt a Végeken is. „Eltéved kinek út az irány, és nem a cél, ahová utat csinál.”

Illyés Gyula Sebes Péter

Mi, piarista nővérek, akik Kalazanci Szent Józsefet égi pártfogónkként tiszteljük, és akiket az Úristen arra hívott, hogy kövessük a szegény, tiszta és engedelmes Krisztust, a Szentlélekre figyelve, aki a kicsinyek segélykérő szavával kiált, örömmel újítjuk meg IGENÜNKET Isten szeretettervének beteljesítésére.

Bemutatkoznak a nagykárolyi nővérek

A szerzetesi nevem Keresztről nevezett Judit nővér. Református családban születtem, amiért most is hálás vagyok, hiszen hosszú, de csodálatos utat tettem meg a hit útján. Életem egyetlen perce sem volt hiábavaló, mindennek értelme és célja volt. Ezt azért is gondolom, mert boldog vagyok. Felsőfokú tanulmányaimat Temesváron végeztem, először matematika-fizika, majd matematika szakon. Tanár vagyok. Az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg Való Ferenc piarista atyával, aki a Szent Rita-templomban szolgált. Mi, fiatalok nagyon szerettük őt, mert ő is szeretett minket. Évekig volt a lelki vezetőm, és biztos, hogy köze van ahhoz, hogy piarista nővér lettem. Sokszor említette, hogy hagynia kell valakit maga helyett.

Hogy helyette vagyok-e, nem tudom, de azt igen, hogy jó helyen vagyok. Érdekes, hogy ezzel a „magam helyett adni valakit” lelkülettel újra találkoztam Firenzében, és akkor jobban meglepett, mint először. Nagyon szerettem az első házfőnöknőmet, aki azt mondta a halálos ágyán, hogy most már nyugodt szívvel megy el, mert van, ki átvegye a helyét. Ezek már a noviciátusi évek voltak. Messze küldött az Úr a partiumi kisvárosból, Nagykárolyból, ahol érettségiztem. Aztán ide is hívott vissza – kicsit úgy érzem, azért, hogy folytassuk azt, amit a piarista pap-tanárok évszázadokon át tettek: neveljünk. Úgy, ahogy azt Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati alapító anyánk tette. A piarista lelkiséggel gyökereket is kaptunk. Hát ezért Nagykároly! De hogy miért piarista? Ez már a kegyelem, a nagy titkok, és a csodák egyike, amikkel tele az életem.

Számomra nagyon sokáig nem az volt a kérdés, hogy van-e hivatásom, hanem az, mennyire szeretem Jézust, és hol adhatom oda teljesen az életemet úgy, hogy annak értelme legyen.

Kürti-Bokor Judit

piaristák

25

CSÍKSZEREDA TANULMÁNYI HÁZ

Napló a nyárról

Mi történik velünk Csíkszeredán?

Tusványos – Összenő, ami összetartozik. Ezzel a mottóval zajlott huszonkettedszer a nagysikerű nyári szabadegyetem és diáktábor július 19. és 24. közt a tusnádfürdői kempingben.

A Corvina sátor programjai közt mi, piaristák is (Emil és Sándor atya, valamint Molnár Lehel) kaptunk egy órát „Piaristák visszatérése Erdélybe” címmel, amelynek moderátora Ferencz Kornélia szerkesztőasszony volt.

A tizedik Háló Gyermektábort tartották július 22–27. közt Kászonfeltízen, Vizi Veronika és Csikai Ildikó, valamint Papp Márton lelkész és sok más (egyetemista) segítő szervezésében. Vasárnap szép (és esős) napot tölthettünk együtt, szentmisével, közös ebéddel, sok-sok játékkal.

Augusztus 25-én Kolozsvárott megemlékeztek a piarista öregdiákok (és az egykori Marianum végzettjei) rendalapítónk ünnepéről. A szentmisét Sárközi Sándor atya végezte. Ugyanekkor Máramarosszigeten Ruppert József atya tartotta a megemlékező szentmisét az öregdiákoknak.

Erdei Iskola Mesetábor zajlott szeptember 1–3. között Lőrincz Éva Katalin hittanár vezetésével Hargitafürdőn. Kézművesség és mesedramatizálás, kirándulás a Kossuth-sziklához és szentmise a fatemplomban, no meg Balupark szerepelt a programok közt. A 18 diák a Krisztus Világa csíkszeredai havilap mesepályázatának nyertese volt.

Mindezekről bővebben a csíkszereda.piarista.hu honlapon olvashatsz!

Sárközi Sándor

Öregdiák oldalak

Szatmári Szieszta

Váci öregdiákok nyári tekergései Heten a váci piarista öregdiákok klubjából úgy döntöttünk, hogy a Balaton és az Adria közötti választás hálás vitatémáját úgy zárjuk le, hogy keletnek megyünk. Apropót szolgáltatott a történelem: 300 évvel ezelőtt szúrták le zászlóikat a Nagymajtény melletti síkon a kuruc seregek, majd írták alá a szatmári békét. Ennek emlékére kerek 300 kilométert tekertünk a történelmi Szatmár vármegyében és annak környékén is: Beregben, Szabolcsban, Ugocsában. Egy hét alatt nem sok a 300 kilométer, ezért nem is kerékpártúra volt ez, hanem inkább túra kerékpárral.

26

piaristák

Benézve Beregbe A júliusi túra a tákosi fatemplomnál kezdődött, amikor még nem is sejtettük, hogy az ehhez hasonló, minden pusztítást átélő, kicsiny református templomból később még vagy tucatnyit fogunk megnézni, többek között Csarodán, Csetfalván, Csengersimán. Mind az árvízi rekonstrukcióknak, mind a gondos gazdáknak, nem utolsó sorban pedig az uniós pénzeknek köszönhetően mindegyik templom gyönyörű állapotban van.

A kirándulás Bereg ukrajnai oldalán folytatódott. A határátkeléssel évtizedeket is ugrottunk. Az öt állomásos, géppisztolyos, átkutatós, borravalós rendszer megismerésé-

vel utólag értettük meg Nemes Tanár úrnak a határon még az évezredforduló tájékán is előjövő, számunkra mulatságosnak tűnő idegeskedését. A feszültséget hamar feloldotta a helyiek kedvessége és az alacsony árak.

Romok, csontvázak, eltűnő utak Másnap Beregszászban kezdtünk, ahol hivatalosan már kisebbségben van a magyarság, de az utcán még mindig bőven lehet magyar szót hallani. A belvárosban impozáns látványt nyújt a magyar főiskola, de a városon érződik az a fojtogató világ, amelyben csak a rendőr és a határőr gyarapodik. A folytatásban eltekertünk a kismuzsalyi templomromhoz, aminek szépsége a zsámbékival vetekszik. A templomhoz egy tragikus történet is tartozik, miszerint a lengyelek a XVII. században felgyújtották a falut, az erdei barlangokba menekülőket pedig kénnel fojtották meg. Kétszáz évvel később úgy találták meg őket az üregekben, ahogy érte őket a halál: többek között egy férfi csontvázát, aki átkarolja asszonya térdét, miközben annak karjában csecsemő csontváza fekszik. Szívszorító. Kárpátalján történt az is, hogy a nemzetközi térképeken is jelölt út egyszerűen megszűnt alólunk. Volt, aztán egyszer csak nem volt. Nagy nehezen a Tisza gátján azért elértük célunkat, és visszatértünk Magyarországra.

Csodák a folyók mentén Ezen a vidéken minden falu valamiről nevezetes: Tiszabecs a Jókai által megénekelt rongyos gárdáról, Milota a dióról, Tiszacsécse Móriczról, Tiszakóród pedig onnan, hogy a kanyargó Tiszába a kis Túr ott siet beléje. Igaz ugyan, hogy Petőfi nem ott írta A Tiszát, mert ez már egy mesterséges meder, de ezt a bibit a beömlésnél található bukógát bőven ellensúlyozza. Szatmárcsekén a csónakfejfás temetőt néztük meg, benne Kölcsey sírjával, majd búcsút intettünk a Tiszának, hogy a túristvándi vízimalmot érintve a Szamos vonalát kövessük. Útközben felemlegettük Penyige szörnyű napját az 1905. évből, amikor is kilenc kislány fulladt meg a Szenkében, ahogy felborult velük a csónak. Az ő történetüket meséli el az utolsó históriás népballadánk.

A Szamos partján első pihenőnket a cégénydányádi Kendekastély parkjából kialakított arborétumban töltöttük, ahol egy kolosszális platánfa törzsét fogtuk át – minden karra szükség volt. Szamossályinál a folyó áramát kihasználó köteles kompot használtunk az átkeléshez, személyenként 50 forintért. Unokáink ezt fogják látni?

A püspök úr üdvözletét küldi Következett Csenger, aminek belvárosát – szomorúan aktuálisuralják a Makovecz-féle organikus épületek.

A csengersimai határon átjutva megérkeztünk Szatmárnémetibe, amit a helyiek csak Szatmárnak hívják.

A városba szervezési okokból csak két nappal Scheffler János boldoggá avatása után érkeztünk, de így is leróttuk kegyeletünket a mártír püspök sírja előtt. A szatmári békét és körülményeit bemutató díszes, kétnyelvű kiállítást abban a Vécsey-házban néztük meg, amelynek helyén korábban aláírták a békeszerző-

dést 1711-ben.

Vendéglátónk Bodnár Imre volt, aki nemcsak szállást biztosított számunkra, hanem általa bepillanthattunk a szentelés előtt álló fiatal magyar papok triduum-időszakába, valamint egy személyes találkozót is szervezett nekünk Schönberger Jenő Püspök Úrral, aki a piarista öregdiákoknak szóló személyes jókívánságaival indított útunkra, amely Nagykárolyba vezetett, a piarista nővérekhez.

Foci győzelemmel Judit nővér és Tünde nővér szeretettel és szállással fogadtak minket. Beszéltek hitvallásukról, az előttük álló feladatokról. Itt döbbentünk rá, mennyi szegény és keserű sorsú gyermek él, nem is messze tőlünk, akik egy kinyújtott kézre vágynak, egy támaszra, ami nélkül végleg elvesznének. Ezeket a kisgyermekeket másnap ki is hívtuk egy focira. Kitörő örömükbe aztán egy kis üröm vegyült, mert hiába kívántuk megnyeretni a kicsikkel a meccset, egyik társunk nem figyelt erre, és egy óriási góllal végül mi győztünk. Sápadt arccal aztán mi kértük a visszavágót, amit végül ők nyertek Kármen góljával.

A kis focizás után a megnéztük az egykori piarista rendházat és a gimnáziumot, ahová Ady is járt. Szerencsére ezekbe az épületekbe is visszaköltözhetett a piarista szellem. Ennek örömén felbuzdulva még egyszer beléptünk a Kalazanci Szent Józseftemplomba, és elénekeltük az ópátert. Mielőtt a határ felé vettük volna az irányt, természetesen megnéztük a Károlyi család híres kastélyát.

A jó idő is megérkezett Az utolsó napokra a napsütés is megérkezett, így a vállaji sváb csűröket, a bátorligeti őslápot, Nyírbátor várkastélyát és híres templomait már napsütésben néztük meg. Nem is bántuk, hogy utolsó szállásunk a bátori kemping volt, ahonnan siettünk is átmenni a szomszédos új fürdőbe. Jól esett egy kis regenerálódás!

Az utolsó szakaszt a máriapócsi kegyhely és a baziliták kolostorának meglátogatásával kezdtük, ezután következett az ikonná vált Pócspetri, valamint Nagykálló, ahol önmagában is vagy fél tucat látnivaló van: régi megyeháza, csodarabbi-sír, a harangodi tábor, a Korányi-ház, a „Kállai-kettős” leírásának helye.

A sok látnivalótól és egy hét élményével megpakolva indultunk hazafelé.

Webkettes világ - http://szatmar.blog.hu A túrán Kovács Lóránt diáktársunknak köszönhetően teljesen onlájnok voltunk, napi frissítéssel követni lehetett minket videókkal fűszerezett blogunkon. Így nem is volt mit mesélni az aggódó szeretteinknek. Hogy ez jó-e vagy sem, lehet vitatkozni, de mindenesetre nagyon vicces volt. Mint ahogy az is, hogy összeadtuk a kerékpárórákon a megtett távolságokat, és végül a szatmári béke évszámát, 1711-et kaptuk meg eredményül.

Mikesy Árpád

piaristák

27

Lelkiség

Építjük a Piarista Rendet Fiatal piaristák római találkozója

Történelmi jelentőségű eseménynek voltak részesei azok a fiatal piaristák, akik a nyár derekán Pedro Aguado generális atya meghívására Rómába érkeztek. Magyarországról Keserű György SP vett részt a találkozón. A koordinátori csapatban a generális atya és Mariano Grassa kameruni viceprovinciális mellett Urbán József SP segédkezett. Összetételét tekintve a csaknem három hetes összejövetel egyedülálló a rend történetében. Soha ilyen sok nemzet piarista fiai nem gyűltek még össze tanácskozásra. De nem csak ettől volt rendkívüli ez az alkalom. Ha lehet, még izgalmasabbá tette az a szándék, amelyet a meghívó generális atya így fejezett ki a találkozó címében: „Construimos Escuelas Pías – Építjük a Piarista Rendet”.

Ezt a spanyol kifejezést, ha a nyelvérzékem nem csal meg, akkor felszólításként is lehet fordítani. De ha nem, a meghívás gesztusa mindenképpen ezt fejezi ki. A rend legmagasabb szintű vezetője együttműködésre, közös építkezésre hív meg, mégpedig nem valamiféle részfeladatban, hanem a rend, a Piarista Rend építésében.

Korosztályos káptalan Pedro Aguado generális atya nem akarta bizonytalanságban hagyni a harmincnyolc résztvevőt azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent a „Construimos Escuelas Pías” kifejezés. Rögtön a találkozó elején kifejtette: „Arra van szükségünk, hogy a ti nemzedéketek piaristái teljes mértékben tudatában legyenek, mit él át a rend most. Nemcsak arra van szükség, hogy adjátok be, ami a tiétek, hanem arra is, hogy lépéseket tegyetek annak elkötelezett megértésében, amit a rend célként maga elé kitűz, amit keres, amit remél.”

Felszabadult részvételt, egyben pedig igényes és erőfeszítésekre kész jelenlétet várt a fiatal rendtársaktól. „Nem pusztán valamiféle képzési jellegű találkozó előtt állunk – tette még hozzá –, hanem egy olyan meghívás előtt, amely imádságos figyelemmel végzett elemzésre és a Piarista Rend építése melletti elkötelezettségre szólít. Nem egyfajta mini tanfolyam ez, hanem a közös keresés találkozója, egy piarista tapasztalat megszerzése, az élet lehetősége, testvéri találkozás, a növekedés ajánlata.”

Valójában ez az, ami miatt történelmi jelentőségű volt ez a találkozó. Nem volt túlzás a generális atya részéről, amikor afféle korosztályos általános káptalannak nevezte az együttlétet. Hiszen a találkozó meglátásait továbbviszi arra az október végén esedékes rendi összejövetelre, amelyre a tartományok elöljárói hivatalosak, és amelyen a következő négyéves időszakra szóló feladatokat és irányokat pontosítják.

28

piaristák

A program Ahhoz, hogy az „Építsük a Piarista Rendet” nehéz és igényes célkitűzését elérhesse az összejövetel, megfelelő impulzusokra volt szüksége a résztvevőknek. Az első napokban a Personalización y Relaciones Humanas nevű nemzetközi szervezet segítségével a rendhez tartozás témájában mélyültek el. Mit is jelent az, amit szaknyelven a „karizma” szóval szokás jelölni? Hogyan állok én személyesen, az életemnek ebben a pillanatában ezzel? Mi az, amivel tudok azonosulni, mi az, amivel nem, vagy csak nehezen? Mire van szükségem? Mire hív Isten?

Nagyjából ezeket a kérdéseket járták körül a két nyelvi csoportba osztott résztvevők.

Az első hét második felében Juan María Uriarte püspök beszélt a fiatal papok előtt álló feladatokról. San Sebastian nyugalmazott püspökéről azt érdemes tudni, hogy nagyon közel áll a piaristákhoz, érti a nyelvünket, belülről ismeri a világunkat. Püspökként pedig nagyon sokat foglalkozott a papok képzésével, nem a szeminaristákéval, hanem a már felszenteltekével. Minden mondata mögött évtizedes tapasztalat áll, és ezekről érhetően, egyszerűen, világosan és pontosan tud beszélni.

E lelkigyakorlatos jellegű bevezetés után öt résztvevő mondta el, milyen rendről álmodik, és ez az álom hogyan érhető el abból a helyzetből, amelyben jelenleg él.

Egyikük egy idős kolumbiai piaristától idézet ima-verssel zárta tanúságtételét: Si no fui todo de Dios / fue tal vez porque los niños, / me robaron mis cariños, / y hube de partirme en dos. / Pero también en los niños, procuré buscar a Dios.

Magyarul: „Ha nem voltam teljes egészében Istené, talán azért volt, mert a gyerekek ellopták tőlem a szeretetemet, és ketté kellett szakítanom magam. Csakhogy a gyerekekben is igyekeztem Istent keresni.”

A második hét közepén három szerzetesközösség – Mária Iskolatestvérek, ferencesek, Mária Társasága – egyetemes elöljárói beszéltek közösségük helyzetéről, majd három idős és három középkorú piarista osztotta meg élettapasztalatait. Két világi piarista is beszélt hivatása történetéről és sajátos tapasztalataikról. Ezek az előadások azt a célt szolgálták, hogy a résztvevők impulzusokat kapjanak, és így az életük természetes korlátait tágítva értelmezhessék saját tapasztalataikat. A találkozó végén az volt a feladat, hogy beadják a közösbe azt, ahogyan most, mindezen benyomások után értik saját életüket és a rend helyzetét.

Néhány meglátás A résztvevők fontosnak tartják, hogy a fiatal piaristák megfelelő képzéssel kezdjenek neki küldetésük ellátásának. A képzés teljes értelemben vett képzés legyen, vagyis terjedjen ki az emberi, a spirituális és az akadémiai területre is.

A helyi szerzetesközösség legyen a mély és igaz párbeszéd helye; tegyük közösségi összejöveteleinket és imádságainkat olyan alkalmakká, amikor megosztjuk egymással hittapasztalatainkat. Legyünk rajta, hogy a rendtagok képesek legyenek beszélni élményeikről és tapasztalataikról, és ehhez vegyük igénybe a humán tudományok segítségét is.

Legyen életünk és küldetésünk középpontja a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat; ezt táplálja az imaélet, amely összhangban van Istennek szenteltségünk állapotával. Fontos, hogy a rendtagoknak legyen spirituális kísérőjük. Gondoskodnunk kell arról, hogy a közösségben legyen tere az imádságnak, ezen belül pedig az Ige és az élet megosztásának. Legyen ideje a személyes imának is a közösségi imádságon túl.

Erősítsük meg identitásunkat azzal, hogy állást foglalunk a szegények mellett. Minden újonnan létrehozott intézményünk irányuljon a szegények szolgálatára. Tegyünk azért, hogy minden intézményünk rendelkezzék szociális tervezettel a legszegényebbek javára. Közösségeink éljenek olyan életet, amelyet az egyszerűség, visszafogottság és az adott környék szükségletei iránti érzékenység jellemez.

Urbán József SP

Tudtad, hogy ő is piarista diák volt?

Bonyhádi lovag Perczel Mór (Bonyhád, 1811. november 11. – Bonyhád, 1899. május 23.) Tolna megyei földbirtokos, honvédtábornok, az 1848–49 évi szabadságharc egyik katonai vezetője.

http://www.facebook.com/piaristak

Klauzál Gábor (Pest, 1804. november 18. – Kalocsa, 1866. augusztus 3.) reformkori magyar politikus, miniszter.

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja.

Toldy Ferenc (Buda, 1805. augusztus 10. – Budapest, 1875. december 10.) irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, titkára, a Kisfaludy Társaság másodelnöke.

piaristák

29

nevelés

Szociális érzék fejlesztése

T ESZI TEvékeny SZeretet Iskolája

a Tevékeny Szeretet Iskolájában

rettük Piroska nénit és el is határoztuk, hogyha már így ös�szeszoktunk, nem hagyjuk abba a látogatását. Piroska néni és az Égiek másképp döntöttek, következő szeptemberben eltemettük Őt. Örülök, hogy megszépíthettük az utolsó hónapjait.

A másik hely, ahova két éven keresztül jártam, a Ferences Szegény Konyha ingyenes ételosztó programja hajléktalanok számára. Ezt a helyet csak önkéntesek működtetik. Mi hetente egy alkalmat vállaltunk. Ételosztás, mosogatás, elpakolás volt a feladatunk. Nem hangzik túl csábítónak ezt csinálni szabadidőben, mivel ezt az ember még otthon sem teszi szívesen. És valóban, gyakran nagyon nehéz volt otthonról elindulni péntek délután, egész heti hajtás után, pihenés helyett. De érdemes volt, mert az emberek többnyire hálásak voltak, mert látták, hogy segítettünk nekik. Ha nem voltak hálásak, akkor az is elég volt, és legalább olyan jól esett, mikor látod az ötven fázó hajléktalant, fiatalokat, öregeket, gyerekeket bemenni egy házba enni, és látod őket kijönni átmelegedve és jóllakottan. Két idős néni főzte az általában egy tál meleg levest.

Sokat fejlődtünk elfogadásban, odafigyelésben, toleranciában, látvány és szagok viselésében. Emellett tanultunk egy s mást a fegyelemről, a keretekről, meg azokról az emberekről, akiknek ez a hivatásuk, és persze nagyon fontos volt a társaság, akikkel együtt csinálod az egészet, mert egy jó csapattal bármit ki lehet bírni!”

Iskoláinkban több éves múltra tekint vissza a tevékeny szeretet iskolázása, a diákok szervezett formában találkozhatnak rászorulókkal, a társadalom perifériáján élő kiszolgáltatott embertársaikkal.

Az a célkitűzésünk, hogy a T ESZI-ben részt vevő fiatalok szélesebb látókörrel, társadalmi tudatossággal, nagyobb felelősségvállalással vegyenek részt az életterükben zajló eseményekben, s abban a közösségben, ahova tartoznak.

A szeretetszolgálat tevékenységein keresztül szeretnénk hozzásegíteni diákjainkat, hogy fejlődjön szociális érzékük, személyiségük, nyitottak legyenek emberi kapcsolataikban. Értékválasztásuk formálódjék, gyakorolhassák a személyes felelősség vállalást, közelről szerezhessenek tapasztalatokat az előítélet-mentességről.

Az érzelmi nevelésben fontos szerepe van a saját élményű tanulásnak, a diákok fejlődnek önismeretükben, érzelmeik kezelésében, tudatosításában.

Gondolkodásukat, érzésvilágukat hosszútávon befolyásolhatják a szolgálat alkalmai, ahogy erről a következő élménybeszámolók is hitelesen tanúskodnak.

Egy fogyatékkal élő embernek, aki a korlátai miatt elszigetelődik, bizony nagyon sokat számít más emberek társasága. Sokszor csupán a jelenlétetek volt fontos, hogy meglátogattátok őt, meglátogattátok és kedvességetekkel, odafigyelésetekkel örömet szerezLőw Helga tetek neki. A szürke hétköznapjaiba színt vittetek. Az a nap mikor tudta, hogy jöttök T ESZI vezetői találkozó: mindig más volt, örömmel várt benneteIdén a Piarista Tartományfőnökség elindította az iskoláiban folyó szeket. Sajnos időnként csalódnia is kellett, retetszolgálat összefogását. Igyekeztünk egybegyűjteni a mentorokat, mikor lemondtátok a találkozót. a szeretetszolgálat vezetőit, teret biztosítani, hogy rátekintsenek saját „Az iskola egykori munkatársához jártunk munkájukra és a többiekére, megoszthassák élményeiket, nehézséPéter barátommal. Piroska néni Alzheigeiket. A különböző iskolák sokszínű gyakorlata inspirálólag hatott mer-kórban szenvedett. Félt az emberektől, azokra az intézményeinkre, ahol most kezdik bevezetni a T ESZI-t. A nem mert kimozdulni, így bizalmatlanul 2010/2011-es tanévben legtöbb iskolánk sikeresen pályázott a Nemzefogadott minket eleinte, és újra és újra meg ti Erőforrás Minisztérium által meghirdetett TÁRS-program keretében kellett vele ismerkedni. Később már meg(Társadalmi Szolidaritás Program), ahol a közösségért végzett munkát ismert, és várt is minket, próbált finomsátámogatta az állam. A pályázat célja, hogy a felnövekvő nemzedékek gokkal, kedveskedni. Segítettünk neki a ház körében szemléletváltás következzék be a szűkebb és tágabb körkörül, de azt hiszem leginkább társaságra nyezetükhöz, a rászorulókhoz és a közjóhoz fűződő viszonyukban. vágyott. Kevesen voltak körülötte. Megsze30

piaristák

Pedagógia

Epic fail… bolhapiacon még az árusnak sem tűnik fel a hosszasan ácsorgó alak. Fokozódó hitetlenkedéssel nézeget egy nagy vázát. Percekig tart, míg rászánja magát a kérdésre: – Elnézést… ez tényleg kínai?! – A piacoló kelletlenül tárja szét a kezét: – Nézze kérem, ez van. Sajnos ma már mindent ott gyártanak, higgye el…

Egy ezresért viheti. – Az üzletet hamar megkötik; a vevő egy perc múlva már iszkol is hazafelé kincsével.

A magyarság a közelmúltig valami fontos értéknek volt tulajdonosa és örököse. Nem csak egy „kínai vázáról”, tárgyi természetű, muzeális értékről van szó, hanem a félig-meddig vérünkké lett latin nyelvről és kultúráról. Bár Európában mindenütt majd’ kétezer évig folyamatosan tanult latint a legképzettebb réteg, nálunk a politikai körülmények és a hazafias törekvések még szorosabbra fűzték a latin és a nemzeti nyelv kapcsolatát.

A váza műértő gazdához került; kultúránk e belénk oltott részére viszont úgy tűnik, a feledés szemétdombja vár. Érthetetlen, hogy miközben mind a média, mind az oktatáspolitika szűretlenül vesz át Nyugatról minden új trendet, a klasszikus műveltséget módszeresen irtja – bár Nyugaton már bő harminc éve rájöttek, hogy a retorika létszükséglet, és nincs jobb az ókori rendszernél. Hogy a latint tanulók markánsan jobb eredményeket érnek el a felmérésekben; hogy jobban megértik saját nyelvüket stb. Német, belga elitiskolákban nemcsak latint, de ógörögöt is oktatnak nagy óraszámban – és büszkék is erre mint az igényesség jelére. Nálunk a latin a vaskalaposság és az életidegen (hiszen holt nyelv!) kultúrbúvárkodás szinonimája lett.

Nincs itt hely vizsgálni ennek okait; arra azonban fontos rámutatni, miért tanítanak iskoláinkban latint.

A mai környezetben ugyanis hitvallásszerű, hogy az összes piarista gimnáziumban tanítják a nyelvet, kettőben pedig (Vác és Nagykanizsa) több évig kötelező is. Tehát: hogyan és miért?

A hogyanról: az élő nyelvekhez képest más a tárgy, a módszer, a cél. Mivel nem beszélt nyelv, megspórolunk pár év „szobafoglalást”, levélírást, bemutatkozást. Átlagos esetben az alaktan elsajátítása kb. két évet vesz igénybe, a 3. év második félévétől szinte bármilyen szöveg fordítására képesek vagyunk. A közhiedelemmel ellenkezőleg a latin nem bonyolult, bár a ragozás elsőre pepecselősnek tűnik: a nyelvtan logikus és sokkal kevesebb a kivétel, mint pl. a németben.

Hogy miért épp a latin? A gimnázium célja általában: a világkép tágítása, sokirányú képességfejlesztés, szellemi kapacitás és kreativitás fejlesztése. Mindezekre svájcibicska módjára alkalmas a latin: • Világképtágítás – Rácsodálkozhatunk az akkori és a mai különbségeire, még inkább hasonlóságaira; felfedezzük az emberi természet változatlanságát –

épp a megváltozott ízlés és a szokások kontrasztja mellett. A mai technicizált ember hajlamos az önteltségre: mellbevágó lehet a találkozás az ókori logisztikai bázisokkal, plázákkal (persze hogy voltak, csak éppen macellumnak hívták); a mai lézeres-GPS-es korénál precízebb építészeti remekekkel, amik függőónnal lettek kimérve.

• Értékhordozó tematika – a sokszor szándékoltan „értéksemleges” élőnyelvi tananyaggal szemben itt sok az olyan szöveg, melynek fontos vagy lényegi eleme a jellemábrázolás és egyéb, iskoláink értékrendjével egyező minták felmutatása.

• Angol – a hasznosság mai idolja. Jack Londontól Asimovig az angol szavak 50-60%-a latin (vagy görög) eredetű. A szaknyelvekben ez az arány 90%(!) fölé megy; jószerivel csak a kötőszók vannak angolul.

A latin középtávú befektetés.

• Hitünk kultúrája – még ma is a Vatikán hivatalos nyelve.

• Irodalom – A klasszikus latin nem véletlenül lett normanyelv. Nyelvtanának egyszerűsége, szabályossága és kristályos logikája lehetővé teszi, hogy már 2-3 év után olyan elvont, értékes irodalmi alkotásokat fordítson le és értsen meg a tanuló, melyeknek megfelelőt modern nyelvekből csak egyetemen olvastatnak. Egy Horatius-óda olyan „szellemi katedrális”, melynek lefordítása és megértése maradandó élmény.

• Állandó – a klasszikus latin olyan mesterségesen rögzített normanyelv, melyet éppen diplomáciaipolitikai célból egységesített két nagy irodalmár (ti.

Caesar és Cicero). Emiatt egy nyelvtani rendszert és szókincset megtanulva megérthető bő kétezer év szinte minden nyelvemléke. Az angolul tanuló már Shakespeare négyszáz éves nyelvezetével is komoly bajban lehet.

• Univerzalitás – szerteágazó kapcsolatai mindennel összefüggésbe hozzák, minden tudomány ehhez nyúl terminológiájában. A latin szóképzés ismeretében az (egyébként nemzetközi) szakkifejezések nem értelmetlen karaktersorok nyelvtörőit jelentik, ellenkezőleg – feltárul bennük a névadó tudós szándéka.

• Szép…

Az árus elégedetten rendezgeti át a készletet: újabb gagyitól szabadult meg… Végre lett hely a fröccsöntött műfa CD-tartó állványnak! Sosem fogja megtudni, hogy a legutóbbi ügylet capitalis error volt. Vagy ha így trendibb: epic fail.

Darvas Mátyás

piaristák

31

„Győzni fog szent hitünk újra, és Krisztusé lesz a világ!” beszélgetés Miskolczy Kálmánnal

Július 10-én ünnepeltük szeretett Kálmán bácsink, Miskolczy Kálmán piarista atya kilencvenedik születésnapját, és egyben pappá szentelésének 66. évfordulóját. Egy éve él közösségünkben az Egyesült Államokból hazatért idős piarista szerzetes, akinek élettörténete kisebb kalandregénnyel felér.

Böszörményi Géza SP

Kálmán bácsi, hogyan lettél piarista? Melyik iskolába jártál, kiknek a példája vonzott?

Sátoraljaújhelybe jártam a piarista gimnáziumba. Hittanárunk dr. Előd István volt a 7-8. osztályban. Kezdettől pap akartam lenni, először görög katolikus (volt görög katolikus keresztlevelem), de ő rám és két osztálytársamra olyan hatást gyakorolt, hogy mindhárman beléptünk a piarista rendbe. Aztán csak én tettem örökfogadalmat.

Az egyik osztálytársam, Fehér László a szombathelyi bombázásban halt meg 1944 decemberében. Mint érdekességet említem, hogy szobatársam volt a növendékházban, ő dohányzott, én pedig nem. Amikor hazajöttem az egyetemről, úszott a szoba a füstben. Erre én mindkét ablaktáblát kitártam, télen is. Ő nem szerette a hideget, ezért becsukta. Erre én újra kinyitottam, mire ő ismét becsukta. Általában én adtam fel. (Egyébként a halálának is a dohány lett ez az oka: a háború vége felé már nehezen lehetett dohányhoz jutni, de ő szerzett leveles dohányt. Elkezdte vagdalni, de közben szólt a sziréna. Ő be akarta fejezni, ezért későn futott le az óvóhelyre, a lépcsőházban érte a bomba.)

Hol működtél a háború után?

1945. július 1-jén szentelt a kassai püspök, Sátoraljaújhelyben, mert a szlovákok kiutasították, és emiatt ott élt. Aztán promagiszter voltam Léh mester mellett (Léh István piarista, 1890–1983). Ő még a noviciátusban megszeretett. Még akkor rábeszélt, hogy legyek teológus, talán azt gondolta, hogy így mellette maradok. De engem az iskola vonzott, így Újhelybe kerültem tanárnak.

A gimnáziumot 1948-ban államosították, de a hittanárt meghagyták. Az járhatott hittanra, aki beiratkozott, de az ő szüleiket igyekeztek meggyötörni. Pl. egy bányászt, akinek a fia hittanra járt, áttették nehezebb munkahelyre. Nagyra becsültem a gyereket, de az arcát már nem tudnám felidézni.

Hogyan kerültél el Sátoraljaújhelyből?

Elkövettem azt a hibát, hogy egy mozgalmi dalt átírtam vallásos szövegűre. Eredetileg így szólt: „Szép gyermekem, jöjj ki a rétre, hol traktorok zenéje szól, nézd, új csillag fut fel az égre, és hírt hoz a hajnali szél”. Én meg így alakítottam: „Jöjj, gyermekem, nézz fel az égre, és zengjed az ének dalát, mert győzni fog szent hitünk újra, és Krisztusé lesz a világ”.

Akkor voltak úgynevezett kivonulások, és mikor az emberek pártházhoz értek, a diákjaim elénekelték ezt az

32

piaristák

indulót. Erre már az ÁVO is felfigyelt, állítólag még a minisztertanácsban is felháborodottan tárgyalták az ügyet.

Az ÁVO érdeklődött felőlem, de egy volt osztálytársamat bízták meg a letartóztatással, aki bizalmasan szólt, hogy meneküljek el. Nagykanizsára mentem, onnan pedig kiküldtek Rigyácra, mert ott nem volt pap. Ott nem kerestek. A rendőrt, akinek jelentéseket kellett küldeni a faluból, én eskettem zárt ajtók mögött a templomban, így aztán jó jelentéseket írt rólam, hogy a néppel együtt érző pap vagyok. Ez lett a vesztem, mert meghívtak a békegyűlésre. Nem mentem el, pedig győzködtek vagy egy óra hosszat. Közben a rózsafüzért szorongattam a zsebemben. Kérdezték, hogy mindketten a nép javát akarjuk, mi választ el minket? Odadobtam a rózsafüzért az asztalra: ez! Mondták, hogy ezt meg fogom keserülni. Áthelyeztettek Petrikeresztúrba, Göcsejbe, ott sokkal rosszabb körülmények voltak (nem volt villany, orvos, nem taníthattam hittant).

Mit csináltál a forradalom alatt? Ötvenhatban én is lelkesedtem. Nem tudtam elmenni a tüntetésre, mert már nem volt hely a szekéren, amivel indultak a buszhoz. Otthon lelkesítettem a népet, még indulót is szerkesztettem. A forradalom után engem is kerestek volna, de a legnagyobb tüntető belépett a MSZMP-be, és ő azt mondta, hogy én csak nyugtattam a népet. Így aztán nem lett bajom.

Sok verset is írtál.

Már az iskolában szerepeltem az önképzőkörben, elnök is lettem, de ott főleg szavaltam. Sok verset megtanultam. A Mária-kongregáció vezetője is lettem. Később, a Kalazantínumban (piarista növendékház), előadtunk pl. egy vígoperát a kispapokkal, én írtam a szöveget ismert dallamokra. Az volt a címe, hogy „Légó mindhalálig”. Aztán sok verset írtam. Meg is jelentek egy kis kötetben.

Hogyan kerültél az Egyesült Államokba?

Egy csoport a háború után Magyar László vezetésével a kommunizmus elől kiment Amerikába, alapítottak egy európai stílusú gimnáziumot. Én 1965-ben Leányvárott voltam plébános, ott jó dolgom volt, édesanyám volt a házvezetőnő. De Magyar László (piarista, 1913–1997) hívott az Egyesült Államokba, mert szükség volt tanárokra.

Senye Pista, a devoni iskola igazgatója mondta: a partvist, ha reverendába öltöztetem, még azt is be tudom

Szülők figyelem!

Kérjük, támogassa a gödi szakemberképzést!

állítani tanárnak! Ezért aztán kimentem. Itt sokkal több dolgom lett, teljes óraszámban tanítottam, minden reggel kisegítettem egy plébánián. Nehéz volt, nyelvi nehézségeim is voltak, meg túl barátságos voltam, ezzel sokszor visszaéltek a diákok. Aztán lelkipásztori munkát végeztem, pl. kórházlelkész voltam kb. öt évig. Éjszaka is sokszor ügyeletes voltam. Katolikus kórház volt, ezért ha éjszaka hoztak egy beteget, azonnal hívták a papot, azt se nézték, hogy katolikus-e az illető.

Szakképzési hozzájárulás Az iskolai rendszerű szakképzés jelenlegi szervezésében jelentős szerepe van a cég vállalkozások által adható szakképzési hozzájárulásnak (SZAHO). A gyakorlati képzés eszközigényét, tanműhelyeink szerszámparkját ugyanis nem tudjuk a normatívából finanszírozni, csak a cégeknek ezen hozzájárulásából. Ez nem külön adomány, hanem adóforma: vagy egy képzőhely megjelölésével teljesíti a cég ezen irányú kötelességét, vagy közvetlenül az államnak fizeti be a szakképzési hozzájárulást. Kérjük, amennyiben teheti, segítsen!

További információ: www.g-piar.hu

Amerikában az emigránsok között is dolgoztál.

Amikor kiértem, mindjárt elkezdtem ezt. Mindszentyvel is találkoztam, kezébe vette a kezemet, mondta, hogy törődjek az emigráns magyarokkal. Akárhova hívtak, misézni, lelkinapot tartani, mindig szívesen mentem.

Valahányszor valamilyen ünnepség vagy összejövetel volt, mindig meghívtak, beszéltem vagy szavaltam. Még Orbán Viktorral is beszélgettem egyszer egy rendezvényen…

(Kálmán bácsinak júliusban ünnepeltük a 90. születésnapját. Sokan jöttek, Sátoraljaújhelyből, még az Egyesült Államokból is. Az ünnepi asztalt több mint 75-en ültük körbe.)

t n é t r ö t e v é 0 0 2

. y 1811. július 29 jhelyen Sivulszk aú lj ra to Sá le ék l egy új, E napon tett gató vezetéséve az ig és k ö n fő és áz József h övét. Az építkez k ap al m iu áz n let csak különálló gim haladta, az épü an tt to ta n vo en azonban ig el.

1820-ra készült

250 éve történt

3. dapesti 1761. december Aygll Glicér bu n o ár sv Sa tt te i tisztEkkor szüle gató. Az utóbb az ig i m iu áz n Az általa házfőnök és gim 0-ig töltötte be.

3 8 1 , ig ál al h l et ő séget 1807-t akönyv (Preces im ló ó sz ak n k ko olas szerkesztett diá ntutis apud Sch ve ju e sa io d u st hymni in usum emléke. lelkiség fontos Pias) a piarista piaristák

33

Feladvány Válassz ki minimum 5 országot a következő oldalon lévő térképből, olyat, ahol van piarista jelenlét, és az adott ország hivatalos nyelvén küldd el az ujsag@piarista.hu e-mail címre a „köszönöm” szót. A legtöbb nyelven beküldők között sorsoljuk ki a nyereményt, egy piarista pólót!

Elsős vélemények iskoláról, tanulásról…

Jó suli, csak az a baj, hogy iskola.

A tanárok és az osztálytársak nagy része normális.

Tehát nagyon jó az első benyomás.

Az a baj, hogy a játszóteret csak tanítás után lehet használni.

Nagyon tetszik az iskola szerkezete. Szépen felszerelt és rendezett.

Az iskola szép és modern. A játszótér nagyon jó!

Eredményhirdetés Előző számunkban meghirdetett TARTALOMJEGYZÉK pályázatunk nyertese: Sinka Domonkos (Budapest, 11. osztály).

Nyereménye: piarista ajándékcsomag, amelyhez ezúton is gratulálunk!

A nyertes mű: Korán reggel felébredtem vízitúrára kellett mennem nyolcra majd a Keletibe vonat vitt el minket Győrbe

Másnap délben elindultunk elég hosszan vitt az utunk osztályfőnök hajtott minket ne herdáljuk időnket.

Győri másfél óra után Rajkára vitt minket a MÁV bementünk a „cébéába” ott maradtunk éjszakára

Este nyolcra megérkeztünk finom vacsorát is ettünk paprikás volt a kaja a bográcsnak nem volt alja

Kora reggel nyolckor keltünk ofőnk hűlt helyére leltünkvolna, ha felkelt volna és a cébéába elment volna

Másnap reggel nagy a zuhé a kétezer-tizenhárom bé nem is ment tovább aznap helyben maradt, fogolynak

„Mindenkire mentőmellényt sapkát, cuccot végy te észlény!

Sapka nélkül nem indulunk véget érne akkor utunk

másnap reggel korán keltünk kétszer annyit is eveztünk annyi volt a vadkacsa hogy azt nézni volt csak csuda

Itt egy mező, táborozzunk Itten mindjárt vacsorázunk” „Tanár úr, hát hol a balta?” „Minek balta, te kőbalta?

Láttunk mink hat vadkócsagot mindenki csak nézett nagyot sátort mink csak Győrnél vertünk vacsorát is mind megettük.

A tűzrakáshoz nem kell balta csak némi hozzáértés te mafla és ez a jézusi tanítások közvetlen megtapasztalására ok Hiszen „aki keres, talál”, s a diák Istenre talál gyújtóskeresés közben nézd fiam, a tanítást ebben”

Utolsó nap becsorogtunk véget ért hát akkor utunk még egy fürdés, eltévedés aztán pedig hazatérés. Összegezve jó túra volt és az idő is túl jó volt ki akarta megtudhatta milyen egy osztály nyara.

Az iskola klassz, csak a felsősök közt van pár kötözködős gyerek, ami nagyon nem szimpatikus.

A tesi órák a kedvenceim, mert nagy a pálya és modern.

A fizikát még nem értem.

A tanárok szigorúak és kedvesek. Amit akarnak, azt megteszik.

Első benyomásra nagyon tetszik, de ez még változhat az idők folyamán.

Még a menza is jó, ami nagy dolog.

Gyűjtötte: Keserű György SchP

Várjuk a legjobb aranyköpéseket az ujsag@piarista.hu e-mail címre!

34

piaristák

A matekrejtvény helyes megfejtői közül a kisorsolt nyertes: Petrik Regina (Vác). Nyereménye 10 db Túró Rudi, amelyhez ezúton is gratulálunk!

Piaristák

a világban

Argentína Bolívia Brazilía Chile Costa Rica Dominikai Köztársaság Ecuador Kolumbia Kuba Mexikó Nicaragua Puerto Rico USA Venezuela

Ausztria Csehország Fülöp-szigetek India Fehéroroszország Japán Franciaország Magyarország Lengyelország Olaszország Románia Spanyolország Szlovákia Ukrajna

Egyenlítői-Guinea Elefántcsontpart Gabon Kamerun Szenegál

piaristáK

„...megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, s ezt el nem hagynám semmiért a világon.”

a nevelés által evangelizálunk