HÁZI FELADATOK A KARANTÉNBAN

tölteni az időm, és persze mindenhol ott akartam lenni, ahol csak lehetett. Mivel említettem, hogy sok különórát vettem az egyetemi időszakom alatt, így tizenkilenc éves korom óta dolgoztam, gőzerővel tanultam, hogy ösztöndíjat kaphassak, és mindent tudjak finanszírozni, amihez kedvem támadt. Így kerültem Tokajba is, a Crescendo Nyári Akadémiára, ahol fantasztikus embereket ismertem meg, barátságokat kötöttem, és szakmailag is sokat kaptam az ott töltött idő alatt.  Említene erre egy-két példát? – Timothy Bentch volt ott az énekmesterem, és azok a dolgok, amelyeket akkor mondott a hangommal és a sajátosságaival kapcsolatban, ma már kezdenek beigazolódni. Érdekés így utólag visszagondolni az akkori beszélgetésekre. Akadt olyan év, amikor a Varázsfuvola annyi színpadi gyakorlatában voltam benne, hogy a III. Dáma szerepe egy kurzus alatt meglett. Olyan rendezőkkel és koreográfusokkal dolgozhattam együtt akik, mindig megmutatták, mennyire fontos a tudatos testkép, mit jelent a színpadon akár egy biccentés is. Mindig hálásan gondolok vissza ezekre a nyarakra.  Hogyan néz ki egy-egy napja? Miként készül a meghallgatásokra? – Egyelőre muszáj vagyok „civilként” is helytállni, de nem szégyellem! Reggel hattól délután fél háromig pincérkedem egy négycsillagos hotelben. Munka után két délutáni program lehetséges: Hazajutva sem nagyon ugrálhattam, inkább döcögtem a két, később egy mankóval. Mire nagyjából kilábaltam a bicebóca állapotból, hát megérkezett ez az undok új vírus és persze a kijárási korlátozás. A lányom igen szigorúan vette az előírásokat: bevásárolt nekem, sehová sem engedett. No, és hogy legyen valami hasznos időtöltésem, mindig kitalált nekem aznapi feladatot. Sosem unatkoztam életemben: nem tudtam, mi az. De folyamatosan bent, a háztartási munka „rabságában”, bent-bent… ez ugye szürke, tartalmatlan, még akkor is, ha közben sokat olvastam (főleg a kórházban). Így hát az én drága lányom még a munkakezdése előtt (ők bejártak folyamatosan) felhívott telefonon: addigra kitalálta az aznapi „házi feladatomat”. szalagokból ajtódíszt – különböző méretű vagy tanítok, vagy próbára járok, és este edzek. Szabadnapokon Linzbe utazom az énektanáromhoz, Vaida Raginskytéhez. Hangban, testalkatilag és karakterben is nagyon hasonlítunk, így döbbenetes tempóban dolgozunk. Azt hiszem, ha az embernek van egy terve, és következetes magához, bármit el tud érni. Nyilván, a családomat és a barátaimat sem hanyagolom el, velük teljes minden, és nagyon szoros kapcsolatban vagyunk.  Magyarországon nem szeretne érvényesülni? – Dehogynem! Készültem is egy jelentős megmérettetésre, a Simándy-énekversenyre egy nagyon erős programmal, de sajnos most mindent elhalasztanak...  A koronavírus miatt... Hogy éli meg ezt egy énekes? – Őszintén szólva: nehezen. Azért is, mert Bécsben is, Magyarországon is elindult volna egy-egy szál, és sajnos most nem tudom, hogy mi lett volna belőlük... Versenyekre is kaptam meghívást. és mentem volna ügynökségekhez is előénekelni. A legnagyobb problémám az volt, hogyan kéredzkedjek el ilyen sokszor a főnökségtől, és melyik lehetőséget válaszam. A vírus elintézett így mindent.  Hát, igen: megállt a kulturális, művészeti élet a koronavírus-járvány miatt. Mit tud tenni ilyenkor egy operaénekes? – Sajnos tényleges gyakorlás sincs most. A korlátozások miatt be vannak zárva a

 IGAZI NŐI SZEREPEK VÁRJÁK

zenetermek, és itthon, a 9. emeleten ez nem kivitelezhető, de dúdolgatni szabad, így tudok új anyagot tanulni. Rengeteget olvasok, tanulok, pszichológiát hallgatok, edzem, egyszóval magamba fektetem az időt. Amint fizikai értelemben is újra kinyílnak a kapuk, én kész akarok lenni.

MEGMARADT AZ IGÉNY: ALKOTNI!

HÁZI FELADATOK A KARANTÉNBAN

Az én bezártságom története előbb indul, mint a többségnek, hiszen egy januári műtéttel járó tíz napot, majd tovább a rehabilitáció heteit kórházi négy fal közé zárva töltöttem.

Húsvét előtt jártunk, tehát az lett az első, hogy az ünneppel kapcsolatban bütyköljek valamit. Készítettem is két sárga pomponcsibét. Másnap a tojásformát kellett megje- FOTÓ: GÓCS ÉVA lenítenem. Erre gyártottam keménypapírból,  B. R. tojások felfűzésével. Ezt a lányom ki is szögezte otthonában. Ezek után nyuszit kellett gyártanom. Találtam itthon szőrmedarabot, amiből kézbábot eszkábáltam, s hozzá egy mesét Nyuszkó Muszkóról, aki furcsa fülei segítségével és bátorságával megmenti a testvéreit. Utóbbiakat feladtuk postán a messzi távolban élő kis unokámnak. A továbbiakban főleg rajzos feladatokat kaptam. Hol a témát, hol az eszközt, a technikát szabta meg a lányom. Én pedig örömmel láttam neki a „házi feladatnak”, s amikor munka után betoppant a gyermekem, már az előszobában várta őt a teljesítmény. Így született aztán 53 db „valami”, ha jól számoltam. Hol egy kéztanulmány, hol portré, vagy mozgásábrázolás, hol kertrészlet, vagy éppen víz ábrázolása. No hiszen! Hogy ez milyen nehéz! Egykori balatoni emlékemet próbáltam visszaadni, szemben a Badacsonnyal, az „aranyhidat”, de ez bizony nem sikerült. Akadtak, akadnak ugyan elfogadható darabok, talán ki is jönne belőle egy kis kiállítás: grafikák, színes pasztellképek, akvarellek. Szűnt a szorítás, szűnt a lecke, de megmaradt az igény: valamit ALKOTNI! Lehet, hogy ezek a lapok a kukában landolnak egyszer, de picit vigasztal, hogy gyermekeim már eddig is választottak a képeimből. Talán egykét alkotás túléli alkotóját… Boros Istvánné Salgótarján