MÉRGES CSÓKOK

VÍRUS-VITÁK, MÉRGES CSÓKOK

AZT HITTÜK: TUDOMÁNNYAL, PÉNZZEL MINDEN MEGVÁLTHATÓ

Életem legelső emlékei között őrzöm, hogy kisgyerekként vacog a fogam, édesanyám beburkol valami jéghideg vizes lepedőbe, meg kell innom egy rettenetesen keserű folyadékot, aztán melegem lesz, kiver a veríték, a bőrömet vörös foltok lepik el. Hamar rendbe jövök, de néhány napig még nem mehetek ki az utcára, barátaim se jöhetnek be, mert piros cédula van kiragasztva a kapunkra. Ma már tudom, hogy skarlát miatt karanténban voltam, csak akkor ezt nálunk, a Rokkanttelepen még nem nevezték annak.

Az egyik szomszédban kanyarós, a másikban mumpszos, vagy szamárköhögéses gyerekre figyelmeztetett a vörös cédula. Átélve és egymásnak elbeszélve tudtuk, hogy ezek a betegségek veszélyesek és egymástól elkaphatók, ezért meg sem kíséreltük a tilalmak megszegését, s bár féltünk a védőoltásoktól, mégis vártuk, hogy megkapjuk és megfoganjon, nehogy esetleg még elkapjon a torokgyík, mert az nagyon rossz lehet, ha az embernek „összeszorul a torka” és megfullad. Orvostanhallgatóként aztán minderről sokkal részletesebb, alaposabb ismeretek birtokába jutottam, de rá kellett jönnöm, hogy minél többet tudunk valamiről, annál több ismeretlennel kerülünk szembe. Megismerkedtem a történelem pusztító járványaival, a járványok történelmével, a fertőző betegségek megelőzésének, felismerésének és gyógyítási lehetőségeik felfedezésének regényes történetével. Bár középiskolás tanulmányaink során említésre került, hogy melyik császár, király, vagy hadvezér életének vetett véget fertőző betegség, melyik csata kimenetelét milyen járvány pusztítása határozta meg, a kolera, a tífusz, a lepra, a malária, sárgaság, vérbaj, tuberkulózis, spanyolnátha és még számos betegség egész világra kiterjedő hatásai akkor döbbentettek meg igazán, amikor részletesen megismertem azokat. Pedig akkor az eboláról és a HIV-ről még fogalmunk sem volt. Ma is csodálni valónak tartom, mennyi buktatón, tévhiten, tragédián kellett átesnie az orvostudománynak, egy-egy kutatónak, pl. Semmelweis Ignácnak is, amíg kiderült, hogy egyes betegségeket bizonyos, szemmel nem látható, apró élőlények szervezetünkbe kerülése okozza. Ez történhet közvetlen érintkezéssel, étel- és italfogyasztással, belégzéssel, véráramba juttatással, sérüléssel és egyéb, ritka módokon is. Ma már szinte természetesnek tartjuk, tudjuk, hogy e kórokozóknak vannak speciális terjesztői, hordozói, s azt is tudjuk, hogy léteznek csak embert, vagy csak állatokat megbetegítő kórokozók is. Mindezek felfedezése, a betegségek megelőzésének, gyógyítási lehetőségeiknek megteremtése fáradságos, aprólékos, kitartó, nagy anyagi ráfordítások, és a tudományos ágazatok, műhelyek összefogásának, vagy éppen versengésének eredményeként jöhetett létre. Bár nem voltam a fertőző betegségekkel foglalkozó orvosi szakmák szakorvosa, mintegy fél évszázadnyi belgyógyászati, reumatológiai és kórházvezetői tevékenységem során azonban így is bőségesen adódott alkalmam ilyen irányú tapasztalatok szerzésére, mert a kórokozó mikróbák bizony, mindenütt ott vannak körülöttünk, általuk előidézett betegségek minden orvosi szakterületen előfordulhatnak, s az orvosi beavatkozások minden lépésénél fenyegetnek. Kizárásukra a diagnosztika során, kiváltép pedig az orvosi beavatkozások, vizsgálatok, injekciók, műtétek végzésénél szigorú szabályok betartásával kötelező gondoskodnunk. S mégis, a higiénés alapszabályok egyre szélesebb körű betartása, a védőoltások, antibiotikumok ellenére ma sem zárhatók ki az egyéni tragédiákat okozó fertőzéses szövődmények, a kisebb-nagyobb járványok, s most megtudtuk: a világjárvány, a „pandémia” sem. Hirtelen tört ránk, de nem egészen váratlanul. Tudtuk, hogy – nagyrészt a különböző életfeltételektől, társadalmi szokásoktól, népsűrűségtől, az egészségügyi ellátás színvonalától, az éghajlati viszonyoktól és sok egyéb tényezőtől függően – kisebb-nagyobb járványok szinte folyamatosan zajlanak jelenleg is a föld különböző országaiban. Az is éberségre intett, hogy egyes, állatok között terjedő járványok néhány nap alatt hatalmas területeken, a határok figyelembe vétele nélkül söpörnek végig (sertéspestis, kergekór, madárinfluenza stb.), megállításuk csak a legszigorúbb elizolálással, alig merem leírni: karanténba zárásával és ott a tömeges elpusztításukkal, elégetésükkel oldható meg. A hagyományos influenzajárványok a védőoltások ellenére különböző intenzitással, de évek óta rendszeresen végigvonulnak a világon. Útjukban most már az óceánok sem állnak, hiszen a légi országutakon emberek (és áruk) tömegei jutnak át néhány óra alatt egyik kontinensről a másikra. S azt is tapasztalhattuk, hogy legnehezebben a légúti fertőzéssel terjedő járványok fékezhetők meg, mert a levegő, amely úgy néz ki, mint a „semmi”, nehezen megfogható vivőanyag. A fertőzött élelmiszert meg lehet semmisíteni, az ivóvízhálózatokat ki lehet fertőtleníteni, a kórokozókat terjesztő gazdaállatokat (patkányok, szúnyogok, vadak stb.) ki lehet irtani, a levegő azonban gyakorlatilag szabadon szállítja egyik emberről a másikra a kórokozókat. A mostani járvány talán legfontosabb tanulsága éppen az, hogy az újfajta koronavírus természetének, virulen DR. FANCSIK JÁNOS

ciájának ismeretlenségei, a védőoltás és a kezelésre alkalmas gyógyszerek teljes hiánya nagymértékben beszűkítette a megelőzés és a gyógykezelés lehetőségeit, tehát rákényszerítette az emberiséget, hogy az egyetlen rendelkezésre álló védekezési eljárás bevetésével akadályozza meg a járvány robbanásszerű tovaterjedését. Ez pedig nem más, mint a védőmaszk és a távolságtartás együttese! Szerencsére ez a módszer nem kerül sokba, a világon mindenütt megvalósítható, csak a szakemberek egyöntetű véleménye, a politikai vezetők elhatározása és az állampolgárok szolidaritáson alapuló összefogása kell hozzá. Most, a járvány első rohamának csillapodása idején már egy kicsit hátra dőlve azonban megállapítható, hogy ezt a nagyon egyszerű és nagyon olcsó, és mégis hatékony módszert, amely nem más, mint magatartásforma, nem könnyű megvalósítani. Az elmúlt évtizedek tudományos sikerei, a gyógyszerek arzenálja, a méregdrága vizsgáló- és kezelőeszközök kínálata ugyanis túlságosan magabiztossá tett és elkényeztetett bennünket. Azt hittük, hogy tudománnyal, pénzzel, technikával minden megoldható, megváltható. Berögzült szokásainkon változtatni nem könnyű feladat. Elsősorban talán azért, mert az ember alapvetően társas lény, szereti a sokadalmakat, a tömegrendezvényeket, a csoportosulásokat, amelyek melegágyai a fertőzések terjedésének. Imádjuk az egyre nagyobb tömegeket vonzó fesztiválokat, főleg, ha azok nemzetköziek. Alig várjuk a rendszeres időközökben ismétlődő olimpiákat, a különböző sportágak világ-, és kontinensbajnokságait. A futball szerelmesei életük elengedhetetlen részének tartják a hétvégi meccseket. Ezekről lemondani embert próbáló teljesítmény. De nemcsak a szórakozás, hanem a kényszer is sokszor összezsúfol bennünket: együtt szorongunk a tömegközlekedési eszközökön, nem mindenütt lehetséges egymástól megfelelő távolságot tartani az iskolákban, munkahelye-

inken, az üzletekben, a piacokon, de még az utcákon, játszótereken, parkokban sem. Nem mindenütt, de a világ sok országában az emberiségnek van még egy olyan szokása, amely nagyon kedvező feltételeket teremt a kórokozók emberről emberre terjedésének. Ez pedig a barátság, a szeretet, az öröm, a megbecsülés, az egymás iránti tisztelet kifejeződése, a nyilvános összecsókolózás. Az európai népek nagy részénél és nálunk, magyaroknál – rendszerint a vallási szertartásokkal is összefonódó – népszokásnak tekinthető ez annak ellenére, hogy káros voltára régóta nagyon sok orvos, tudós felhívta a figyelmet. Már csak érdekessége és nógrádi vonatkozásai miatt is (Szentkút) érdemes megemlékeznünk róla, hogy polihisztor tudósunk, Herman Ottó, konkrét vizsgálatainak eredményére hivatkozva, egy évszázaddal ezelőtt leírta, hogy a fertőző betegségek terjesztésében, különösképpen a „Morbus hungaricus”-nak is nevezett tüdőtuberkulózis népbetegséggé válásában milyen jelentős szerepet játszott az a generációkon átöröklődő vallási szokás, hogy a kegyhelyek feszületeire a gyógyulást kereső tömegek több milliméter vastagságban csókolgatják rá tuberkulózisos nyálukat. Az akkori tudományos folyóiratban „Mérges csók” címmel megjelent írásáért kitették őt a természettudományi intézetben számára megélhetést biztosító állásából. A parlament folyosóján Mikszáth Kálmán próbált Tisza Istvánnál érdekében közbenjárni, de a miniszterelnök nem kegyelmezett. Az egyházak ez ügyben azóta sokkal modernebbekké váltak, a jelenlegi válságban pedig példát mutató konkrét intézkedéseket is tettek a szertartások fertőzésveszélyt jelentő részeinek megszüntetésével, s nagyon eredményesen oldották meg a hívek jelenléte nélkül a virtuális térben tartott szentmiséket is. Szerencsére az állami és önkormányzati rendelkezések is idejében megszülettek a maszkviselés és a távolságtartás ügyében. Így a lakosság döntő része be is tartotta azokat, de valljuk be, sok-sok indokolt és indokolatlan vita zajlott körülötte. Miért nincs, ha van, miért van, ha nincs, miért csak most, miért ilyent, miért nem olyant, miért innen, miért nem onnan. Mint orvost engem az első napokban az bosszantott (véleményemet a Facebook-oldalamon igen csekély érdeklődést kiváltva közzé is tettem), hogy a maszkot valamiféle nehezen és drágán beszerezhető eszközként tüntették fel annak ellenére, hogy akár otthon, „hozott anyagból” bárki elkészítheti magának. Aztán, mire megérkeztek tonnaszámra, addigra már szinte divattá vált itthon is a csinosnál csinosabb házi gyártmányú arctakarók viselése. Hamar megszoktuk az üzletek, gyógyszertárak előtti, lazasorú várakozásokat, az élelmiszerboltok idősávos működését, a buszokon az első ajtók zárva tartását, az orvoshoz fordulás kötöttségeit, s mi, védett időskorúak is az otthon maradást. Mindebből kiderül, hogy a védekezés sikerének alapja a döntéshozók és a döntéseket vállaló, végrehajtó lakosság együttműködése volt, amelyre valószínűleg rásegítettek azok a megdöbbentő képsorok is, amelyek Észak-Olaszországból érkeztek a járvány európai kirobbanásának kezdetén. Mindent összevetve tehát elégedettek lehetünk magunkkal, mert a sok ismeretlen tényezős járvány pusztítását sikerült elviselhetővé szelídíteni a lakosság túlnyomó többségének köszönhetően. De azért a jövőre vonatkozó tanulságként feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a vezetők és a vezetettek között is nagyon sokan voltak, akik látványosan fittyet hánytak a megkötöttségekre. Nem viselték a maszkot a világ szeme előtt zajló tanácskozásaikon, mások erőszakkal felszálltak maszk nélkül a buszra, csoportosan randalíroztak az utcákon, kiverték a huppot az üzletben, s a lelkes szurkolók a stadionban „halmazatilag” felrúgtak minden jogszabályt a kupagyőzelem feletti elragadtatott örömükben. Tették mindezt komolyabb figyelmeztetés, vagy felelősségre vonás nélkül. S valószínűleg most sincs lelkifurdalásuk. Arra biztosan nem gondolnak, hogy esetleg éppen azok a gyáva „maszkosok” és „távolságtartók” mentették meg őket is. A levonható tanulságok között érdemes volna hosszú távra megjegyeznünk, hogy a koronavírus-járvány és következményeinek teljes felszámolása után se feledkezzünk meg a higiénia általános szabályairól, környezetünk tisztán tartásáról, a kézmosásról, az egymásra köhögés elkerüléséről, és próbáljunk leszokni a protokolláris ölelkezésekről, csókolgatásokról. Magyarán: tartsunk meg néhányat karanténkorszaki jó szokásunkból! Fancsik János dr.

NEM TUDJUK ELÉRNI hiszen – úgymond – a termelés nulla, a kereskedés megszűnt, havi bevételünk AZ OLVASÓKAT a felére, rövidesen az egyharmadára fog csökkeni. KŐRÖSSI P. JÓZSEF A KÖNYVKIADÁS NEHÉZSÉGEIRŐL Május 4-én néhány vidéki és budapesti bolt ugyan kinyitott, de ez egyelőre szinte semA Márkházán élő Kőrössi P. József költő, író arról nyilatkozott, hogy a koronavírus-jár- mit nem old meg azon kívül, hogy „az élet vány alatt milyen nehézségekkel küzdenek a könyvkiadók. élni akar” és az már kezd látszani. Egyelőre nemigen tudjuk elérni az olvasókat, alig van erre tér, illetve próbálkozunk „A Noran kiadó a Kossuth kiadói csoport a print on demand lehetőség bevezetésétagja, ebből a pozícióból tudok a kérdésre vel, ami azt jelenti, hogy csak akkor kerül válaszolni. Radikálisan megváltoztak a min- kinyomtatásra egy kiadvány vagy könyv, dennapjaink, egyetlen kollégánk jár be heti amikor arra konkrét megrendelés érkezik. két-három alkalommal a napi ügyeket át- Napokon belül kiderül, működik-e. nézni, intézni. Ketten otthonról dolgozunk. Az online megrendelések alapján kezdetben Mindent végig viszünk a nyomdai leadásig, reménykedni lehetett, aztán az is mérsékés hogy végül miből lesz nyomatott könyv az lődött. A szépirodalmi művek forgalmazáév második felében, vagy ősszel, ezt majd sában alig, a társadalomtudományi művek akkor döntjük el, amikor látjuk a mozgás- iránt továbbra is van (mérsékelt) érdeklőterünket. dés. A Könyvfesztiválra és a Könyvhétre terve- Júniusig nem terveztünk könyvet megjelenzett könyveink megjelentetését őszre, illetve tetni, akkor azonban egy izgalmas anyag 2021-re halasztottuk. De továbbra is min- Vírus után a világ címmel látott napvilágot den bizonytalan, és attól függ, mikor indul- az a kötetünk, amelybe igen jeles, befolyáhat be a kereskedés, mikor rendelnek újra sos magyar társadalomtudósok, történéa terjesztők, mikor nyitnak ki országosan a könyvesboltok, a tartalékaikat felélő olvasóknak lesz-e pénzük vásárolni, akarnak-e FOTÓ: KBS szek és írók írják meg helyzetelemzésüket, vízióikat. Értékes, sok, a jövőnkre nézve is tanulságot hordozó könyv, amit majd évekig még olvasni. Mi (kiadói csoport) egyelőre senkit nem küldünk el, ami nyilván nem kis teher,  KŐRÖSSI P. JÓZSEF MÁRKHÁZI KARANTÉNBAN  forgatni lehet. Ha lesz igény az értelmesen élhető jövőre.” (KBS)