Barátságos mérkõzések kezdete Két OTDK verseny közti évben hagyományteremtõ szándékkal közös tudományos diákköri ülést tartott három jogi egyetem március 28-án az ELTE Dísztermében. Nem sok hiányzott hozzá, hogy a hallgatóságon úrrá legyen az OTDK-kon jól megszokott szurkolói hangulat, hiszen a felszólalásokat heves viták követték – természetesen többnyire egyetemenként frakciókba tömörülve –, amelyekbe nem egyszer oktatók is beszálltak. Most a kommunikációs jogok voltak napirenden, amelyek a közelmúlt eseményeinek fényében rendkívüli aktualitással bírtak. A program az Országgyûlési Biztosok Hivatalában kezdõdött, amelynek keretén belül a résztvevõk megismerhették a biztosi munkamódszereket, illetve a folyamatban levõ projekteket. Az eseménynek otthont adó ELTE Díszterem pogácsákkal, valamint forró kávéval történt felszerelését követõen – õsi Pázmányos zászlók büszke és ünnepélyes jelenlétében – megkezdõdött a konferencia. Az esemény megnyitásaként Dezsõ Márta az ELTE tanszékvezetõ asszonya kifejtette abbéli reményét, hogy az ülés az egyetemek tudományos együttmûködését erõsíti majd. Felszólalásában Chronowski Nóra tanszékvezetõ asszony (PTE) megemlékezett a korábbi években a Pázmány és Pécs Alkotmányjogi Tanszékei között kialakult jó viszonyról, amelyet a gyakori
kölcsönös meghívások tanúsítanak. Végül Schanda Balázs egyetemünk dékánja felhívta a figyelmet az OTDK-k közti idõszakok lehetõségeire, az ehhez hasonló „barátságos mérkõzések” tudományos eredményeire. Az elsõ téma, a gyülekezési jog felelõse a Pécsi Alkotmányjogi Tanszék volt. A megszokott bevezetõ gondolatokat követõen a heves vitákat kiváltó javaslatok következtek. A pécsi kolléga gondolataira (úgy, mint a gyülekezõk arceltakarása, azonosító nélküli rendõrök intézkedései, békés zónák kialakítása stb.), egyetemünk ötödéves hallgatója, Berkes Lilla reagált. Válasza felért egy vitaindító gondolattal – a német Alkotmánybíróság gyakorlatát is megismerhettük –, így a téma tárgyalásának csak a késve megkezdett kávészünet vetett véget. A második téma felelõse a Pázmány volt, s ennek megfelelõen Sabjanics István (IV. évf.) tartott referátumot a gyûlöletbeszédrõl. A vita moderátora Hajas Barnabás tanár úr volt. A különbözõ szabályozási kísérletek, illetve a vonatkozó AB határozatok bemutatása után ismertette véleményét az elõadó, amely szerint a megfelelõ szabályozást a büntetõjogon kívül kell keresni. A korreferátumok elmaradtak, de az elõadást követõ vita eloszlatta hiányérzetünket. Az utolsó vitaindító elõadásban a közszereplõk bírálhatóságával kapcsolatban fejtette ki álláspontját az ELTE hallgatója, amelyre Tõzsér Tamás (II. évf.) készült részünkrõl korre-
ferátummal. A téma rendkívül gyümölcsözõnek bizonyult, hiszen az elõadás bírálatán túllépve a heves véleménycsere újabb és újabb területekre tévedt. Az elõadó témavezetõjét, Fleck Zoltánt is megszólították a vitában, de mellette Dezsõ Márta tanszékvezetõ asszony is kifejtette véleményét. A közös TDK zárásaként – immár este hatkor – a résztvevõk a közeli Építész Pincében pihenhették ki a tudomány fáradalmait egy ízletes vacsora elfogyasztása közben. Az ültetési rend – a Pázmány-Pécs közös TDK ülések hagyományainak megfelelõen – a lehetõ legvegyesebb volt, amely sem egyetemre, sem tudományos fokozatra nem volt tekintettel. A cél az ismerkedés volt. A vacsora közben Chronowski Nóra tanszékvezetõ asszony pohárköszöntõt mondott, amelyben a szervezésnek (Hajas Barnabás – PPKE, Lápossy Attila – ELTE) címzett köszönet mellett kifejezte azon szándékát, hogy jövõre Pécsre várják a másik két résztvevõt, remélhetõleg kiegészülve Debrecen, Szeged és Miskolc TDK-ival. Az esemény alapját a Pázmány és Pécs között meglévõ régi jó viszony jelentette, azonban a résztvevõk körének szélesítését mi kezdeményeztük. A Pázmány Alkotmányjogi TDK hallgatóinak és a tanszék oktatóinak reményei szerint az elhintett mag termést hoz majd, és lesz folytatása a „barátságos mérkõzéseknek”. Deák-Varga Katalin – Várnai László
Könnyû a bírónak… Nem egyszer hallottam már gyakorló jogászoktól is, hogy könnyû a bírónak, bezzeg az ügyész vagy bezzeg a védõ… Vitathatatlan tény, hogy az ügyésznek számtalan nehéz feladattal kell szembesülnie akár egyetlen vád megszerkesztésénél is, és a védõ dolga sem egyszerû, ha minden a védence ellen szól – néha még maga a védenc is. De úgy gondolom, igen elhamarkodott vélemény, hogy a bíró csak ül a pulpituson, kérdezget, kap egy tényállást, behelyettesíti az ismeretleneket és kijön az ítélet, mint Leibniz ítéletgépénél. Ezt támasztja alá a követezõ, a valóságban is lejátszódott és már jogerõs ítélettel lezárt eset is. Vádlottunk 35 éves közgazdász, igen jól él(t), amit mi sem bizonyít jobban, mint a saját tulajdonát képezõ 40 millió forint forgalmi értékû ingatlan és egy szintén saját tulajdonát képezõ Porsche. Pár gyorshajtáson kívül nem volt más a rovásán. A vádbeli napon éppen egy keresztelõre sietett a barátnõjével, aki mellette ült az anyósülésen. Mivel késésben voltak, a megengedett 50 km/h helyett a szakértõ szerint 102-120 km/h-val közlekedett, amikor is a kanyarív végén a jelzõlámpa piros jelzését észlelte. Azonnal lassító fékezésbe kezdett, ám a kocsi (állítása szerint fékrendszeri hiba miatt – ezt a szakértõ nem erõsítette meg) hátsó része elkezdett kifelé sodródni, minek következtében átcsúszott az ellentétes forgalmi irányú sávba, ahol belecsapódott az ott szabályosan közlekedõ Fordba.
Vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett, de eszméletét vesztette, a mellette ülõ nõ a baleset óta kómában van. A Ford sofõrje olyan maradandó fogyatékosságokat szenvedett, minek következtében elvesztette az állását (azóta sem talált újat), és mozgása jelentõsen korlátozódott; a Ford anyósülésén utazó nõ (a sofõr felesége) a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe, a hátsó ülésen utazó nõ nyakcsigolyatörést szenvedett, amit késõbb a szakértõ maradandó fogyatékosságként értékelt. Vádlott amint magához tért, igyekezett felvenni a kapcsolatot a Ford sofõrjével, ám az orvosok lebeszélték errõl, mondván, hogy a találkozás túlzottan felizgatná a sértettet, ami az egészségi állapotát tekintve nem volt ajánlott. Így vádlott írt egy bocsánatkérõ levelet, amiben felajánlotta a segítségét és a kártérítését is. Adva van tehát egy 187. § (2) bekezdés b) pontja szerint minõsülõ halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, aminek a büntetési tételkerete egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés. Vádlottunk igen súlyosan sértette meg a KRESZ-szabályt , ráadásul (ha korábban nem is ilyen mértékben, de) nem is elõször. Ez a cselekménye egy ember halálához, és három ember maradandó fogyatékosságához vezetett, akik közül az egyikük azóta is kómában fekszik. Másrészrõl viszont figyelembe kell venni, hogy a vádlott azonnali tevõleges megbánást tanúsított (a kómába esett nõ elsõ osztályú ápolását azóta is õ finanszírozza, a sértett sofõr-
nek felajánlotta azonnal a segítségét, igyekezett vele a kapcsolatot felvenni és tõle telhetõen a károkat enyhíteni), felelõsségét végig elismerte, és a hatóságok munkáját segítette. Mit tegyen a bíró? Mi a helyes ítélet, ami után nyugodt lélekkel aludhat? A forgalomban részt vevõ összes autós (köztük maga a bíró) és a társadalom igénye értelemszerûen az, hogy a sértett sofõr bosszúszomját a bíró maradéktalanul elégítse ki – a vádlott viszont rendezett életvitelû értelmiségi ember, aki egy rossz pillanatban rossz döntést hozott, és emiatt õ is igen komoly lelki terhet visel azóta is, és ez valószínûleg így lesz élete végéig. Tettét megbánta, azóta is a következmények enyhítésével próbálkozik. Az ítélet 2 év 6 hónap letöltendõ szabadságvesztés, a felmerült 350.000 forint bûnügyi költség megtérítése és 4 év jármûvezetéstõl eltiltás. Mivel a baleset után közvetlenül bevonták a vádlott jogosítványát, (a bíróságok mindenki által ismert elképesztõ túlterheltsége folytán) az ítélet jogerõre emelkedésekor a jármûvezetéstõl eltiltás ideje gyakorlatilag egy hónap híján lejárt. Vélelmezhetjük, hogy egy jól menõ közgazdásznak (drága ingatlan, drága autó…) a 350.000 forint nem jelent különösebb megterhelést. Marad a 2 év 6 hónap. Sok? Kevés? Az ügyész és a védõ megtette, ami hivatali kötelessége volt, nyugodtan alhatnak. A bíró vajon jól döntött? Nyilván. De a kérdés mindig benne lesz. És nem csak ebben az egy ügyben, hanem sok száz más ügy kapcsán is. Biztos, hogy könnyû a bírónak? Kovács Bence
harmadik oldal