Hideg nyomon

táncosnő; hajlékonyan mozdul a csípője, s kecsesen billen az üveg a kezében. Ha felnevet, teli szájjal, örömtől szikrázó szemmel kacag és ilyenkor a kocsma összes vendége egymást überelve egy-egy újabb viccel próbál előrukkolni, csak hogy újra részesei legyenek az örömének. És akkor még nem is beszéltünk a csodaszép szőke kisfiáról, aki egyáltalán nem hasonlít az anyjára, ám amikor elmosolyodik, a vak is látja, hogy Rachel gyereke. Talán még a hangulatváltozásaiban is emlékeztet rá. Néha figyelmeztetés csillan a szemében, ami nem igazán megszokott egy ennyire fiatal gyerektől. Alig tanult megjárni, és máris azt sugallja a világ felé: „Ne feszítsd túl a húrt!”

Amikor Rachel dolgozik, az öreg Mrs. Hayley vigyáz a kicsire. Egyszer azt mondta Dalton Voynak, hogy kívánni sem lehetne a fiúnál szófogadóbb gyereket, de olyat sem, aki ennyire nyíltan rajongana az anyjáért. Szerinte ebből a fiúból különleges ember lesz. Elnök, vagy ilyesmi. Háborús hős. „Ezt jól jegyezd meg Dalton! Jól jegyezd meg”, hangsúlyozta többször is Mrs. Hayley.

Egy este, naplementekor Dalton éppen a napi sétáját teszi a Boynton-öbölnél, amikor meglátja az anyát és fiát. Rachel a Mexikói-öböl derékig érő, meleg vizében áll, a hónaljánál fogva újra és újra megmeríti a kisfiút a habokban. A víz aranyló, selymes az alkonyuló napfényben, és Daltonnak úgy tűnik, mintha Rachel aranyban fürdetné a fiát, egy olyan ősi szertartás részeként, amely védőburkot von a gyermek teste köré, nehogy baja történjen.

A páros nevetgél a borostyánszínű tengerben, és a nap vörösen bukik le mögöttük. Rachel puszit nyom a fia nyakára, és a csípőjének támasztja a gyerek vádliját. A fiú hátradől a kezében; egymás szemébe néznek.

Dalton arra gondol, hogy talán még soha életében nem látott ehhez fogható gyönyörűséget.

Rachel nem veszi észre a férfit, és ami Daltont illeti, ő sem igazán erőlteti ezt. Az igazat megvallva, betolakodónak érzi magát. Leszegett fejjel indul visszafelé.

Valami történik az emberrel, amikor ilyen tiszta szeretetbe botlik. Egyszeriben kicsinek érzi magát; rondának, szégyenletesnek és méltatlannak.

Dalton Voy a borostyánszínű vízben játszó anyát és fiát nézve egy hideg egyszerű igazságra ébred rá: soha életében, egyetlen másodpercig sem szerette őt még így senki.

Ilyen mértékű is lehet a szeretet? Az ördögbe. Olyan tisztának tűnik, hogy az már szinte bűn.