Férj és feleség

Tudtam, hogy ez nem ugyanaz, mint igazi életet kiépíteni valakivel. Nem ugyanaz, mint olyan unalmas dolgokkal foglalkozni, amik elromolhatnak – mosógép, bojler, autó, család, házasság -, de még mindig ő volt a legédesebb dolog a világomban, és ez is igaz volt, igazabb, mint bármi más. Beszélgettünk egymással, Kazumi és én. Mindenről beszélgettünk. Kivéve, természetesen, a feleségemet. Róla sosem beszélgettünk.

– Agresszívabb kezelést írok elő önnek – közölte az orvosom.

Változtatott a gyógyszeradagjaimon. Napi 40 mg Zestril helyett, ezentúl 20 mg Zestrilt és 20 mg Zestoreticet kell szednem.

De a szívem – őrült, dobogó, szerelemre éhes szívem – mélyén éreztem, hogy ami engem most beteggé tesz, abból a világ összes tablettája sem gyógyíthat ki.

Hány lányt és nőt vittem haza bemutatni anyámnak?

Nem az összes lányt, akit moziba vittem, és nem az összes nőt, akit ágyba vittem.

De a kamaszkori barátnőket és a két feleséget is beleszámítva, most már két számjegyűnél tarthatunk. És ahogy Kazumi és én egyre beljebb értünk a külvárosba, és a városi táj végre nyári mezőknek adta át a helyét, rádöbbentem, hogy mindig ugyanazon kritérium alapján mutattam be a nőket anyámnak: ő az, ő az a különleges valaki, az utolsó, rajta kívül más lányt már nem hozok haza. Miért kellene túl nagy fontosságot tulajdonítani az elsőnek? Mindig a legutolsó számít. Életének ezen szakaszában szerettem volna megkímélni anyámat legutóbbi otthoni problémáimtól. De nem lett volna értelme azt mondani neki, hogy Kazumi csak jó barát.

Anyám tudta, hogy az olyan férfi számára, akinek gondok vannak a házasságával, ilyesmi nem létezik.

A régi ház vasárnap délután.

Pat engedett be minket, Kazumira mosolygott, nem egészen értette, hogy kerül ide. Anyám a nappaliban ült a szőnyegen, vállkörzést végzett, nyugodt, koncentráló kifejezéssel az arcán. Felállt, kicsit zavarban, hogy ilyen tevékenység közben látjuk, de úgy puszilta meg Kazumit, mintha világéletében ismerte volna.

– Szia, drágám, épp tornázom.

Anyám a poklot járta meg, de úgy adta elő, mintha könnyed sétát tett volna a parkban.

A műtét és a radioterápia után jobb karjában merevek, feszesek voltak az izmok.

Voltak gyakorlatai a fájdalom kontrollálására, és más gyakorlatai, hogy mielőbb megint használni tudja a jobb karját. Kötelességtudóan elvégezte valamennyit, sosem panaszkodott, és én megértettem, hogy őt keményebb fából faragták, mint bármely férfit az életéből.

– Két évig kell csinálnom minden áldott nap, édesem – mondta Kazuminak.

Anyámnak elég volt ötpercnyi ismeretség, és mindenkit kedvesemnek, drágámnak, édesemnek szólított. – Legalábbis ezt mondták.

Kazumi, Pat és én néztük, ahogy anyám végigcsinálja a gyakorlatsort a kedvünkért. Bemutatta a vállkörzést. A hajfésülést. Az alátámasztott emelést. A hátnyújtást. A karhajlítást. Büszkén sorolva el a gyakorlatok nevét, ahogy régebben a