TÁRSADALOM
Az internacionálé Mi áll Május 1. ünnepe mögött? Miért fordul elõ éppen ezen a napon olyan sok erõszakos megmozdulás? Egy válasz a sok közül.
1889 volt a z a z év, a m ikor május elsejét elsõ a lka lomma l nyilvánították «a munkásosztály harci napjává». Ez lett a «világ proletáriátusának ünnepnapja». Ezzel az «ünnepnappal» többek között hangsúlyozni akarták a munkásosztály olyan követeléseit, mint a nyolc órás munkaidõ, nagyobb szociális igazságosság, béke és egyenlõség minden ember között. Érdekes azonban, hogy a rendezõk oly nemes törekvései ezen a napon törést szenvednek. Alig hogy elhangzanak az ünnepi beszédek, már törnek is az ablaküvegek, felszedett betondarabok és Molotov-koktélok röpködnek a levegõben, sõt autók lobbannak lángra, és nem ritkán emberek is áldozatul esnek. Felvetõdik tehát a kérdés: Miért történik mindez? Miért végzõdik egy rendezvény, a mely zászlajára a z iga zságosságot, a békét, és a z emberek közti egyenlõséget írta, mindig a mértéktelen gyûlölet és erõszak megnyilvánulásával? A feleletet
a követ kezõ szomor ú tényben ta lá ljuk: Ezen a z úg y nevezett «munkásosztály harci napjá n» Istent tudatosan kizárták az eseményekbõl. Egy ökölbe szorított kezet mutattak fel Neki, amelyrõl Vladimir Iljics Lenin 1913-ban ezt mondta: «Egyetlen rendõrségi fortély sem akadályozhatja meg, hogy a világ minden nagy városában, minden munkástelepülésen, a földmûvesek kunyhóiban egyre gyakrabban egyöntetûen felhangozzék a bérmunka rabságából való szabadulást hirdetõ proletár ének.» Ennek az éneknek, amelyet «az Internacionálé» címen ismerünk, ilyen strófái vannak:«Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár! A gyõzelem napjai jönnek, Rabságodnak vége már. A múltat végképp eltörölni, Rabszolga-had, indulj velünk! A Föld fog sarkából kidõlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk!» Refrain: «Ez a harc lesz a végsõ! Csak összefogni hát! És nemzetközivé lesz holnapra a világ.» És: «Védelmezõ nincsen felettünk, se isten nem véd, sem király. A közjó alkotói lettünk, hát vesszen el, aki ellenáll!
Ga zda gok na k kénye-kedve erõnkbõl szívja ki a vért. Csaló az államok törvénye, mert minden bajt szegényre mért. Kínlódás most a munka bére, de már ebbõl elég, elég! Szerszámot hát az úri kézbe, s ide a jognak felét!» A május elseji ünnepségek alkalmával a proletáriátus testvériségét hirdetik, szociális igazságosságot követelnek, és sok szónoklatban a béke utáni vágyat hangoztatják, majd az ég felé tartott ököllel éneklik: «Védelmezõ nincsen felettünk, se isten nem véd, sem király. A közjó alkotói lettünk, hát vesszen el, aki ellenáll!» De alig hangzanak el a versszakok, elszabadul a hihetetlen rombolás és pusztítás dühe. Noha a békéért szálltak síkra, a béke Fejedelmét, Jézus Krisztust mégsem fogadták el. Hirdették a «kapitalizmus láncaiból» való szabadulást, de a saját tulajdon vagy a saját vágyaik és ösztöneik rabjai voltak. Ha Istent kizárjuk, nem kell azon csodálkozni, hogy a dolgok odáig fajulnak, amint leírtuk. A szocializmus jelszavai különben – igazságosság, béke, egyenlõség – olyan fogalmak, melyeket a keresztyén szókincsbõl
Éjféli Kiáltás 2014. 05. 19