Darvasi László
A két bohóc története (Kleist-átirat)
A
két vándorbohóc régóta talpalt és bukfencezett a vidéken, a városban szinte minden félévben előfordultak, fölléptek új vagy már ismert, de azért még mindig meg nem unt, igenis előadható és sikerre számítható műsorszámaikkal, és rendre kacagást csaltak elő a közönségből. Régóta tudták ők már, mi minden kell a nevetéshez, hogy elsősorban hiba és ügyetlenség, vétek vagy tévedés, csupa olyasmi dologság, ami elüt a rendtől, az élet természetes, és, valljuk meg, gyakran unalmas folyásától, olyasmi, ami kilóg sorból, ami másféleség, s többnyire egy esemény vagy emberi cselekmény fonákját mutatja meg. Milyen önfeledten tudtak kacagni az emberek egy hasra esésen, egy ügyetlen orra bukáson. Hogy mint a kifeszített lélek, elpattan a hegedűhúr, pohár törik szikrázva, fölhasad egy bőrlabda, s száll aztán körülötte a pehely, mellyel ez idáig tömve volt, akár a karácsonyi hó. A legnagyobb sikert mégis azzal érték el, hogy egymást püfölték ezek a bohócok, s bizony sokszor az efféle civódásokban, gáncsokban és ökölcsapásokban alig-alig tanúsítottak kíméletet, apait és anyait beleadtak egymás elagyabugyálásába, betörték a másik homlokát, csomókban téptek hajzatot, ficamítottak, bezúztak, kék és zöld foltokkal borították egymás testét, szédelegtek és elájultak rivalgó nézői kacagások és borízű nevetések közepette, s tették ezt akkor is, amikor maga a gróf hívta meg őket egy kerti
252
hÉvíz /
NYÍLT VÍZ
2019/3