Hévíz folyóirat // 2018.6

Művészeti folyóirat

XXVI. évfolyam • 2018/6 • Ára: 400 Ft

Király László Lanczkor Gábor Nemes Z. Márió versei

Molnár T. Eszter Szvoren Edina Vágvölgyi B. András prózái

Hévíz U25 verspályázat

Ajtmatov-mítosz Tandori 80 Hajószakács

Grimod de la Reynière W. H. Auden versei Melhardt fordításában

Gergő

Mándy 100 Bereményi Géza szakdolgozata

Tartalom

2018/6

Nyílt víz Szvoren Edina: Kedvesék ....................................................................................................................................................... 505 Király László: Fotó . ......................................................................................................................................................................512 Korpa Tamás: Havrania Skala (770 m), 48°38’33.3”N 20°49’09.0”E ..................................................................513 Vágvölgyi B. András: Creative writing ............................................................................................................................515 Lanczkor Gábor: Az új naptár ..............................................................................................................................................522 Horváth Veronika: Szódaszünet .........................................................................................................................................524 Molnár T. Eszter: A gerinc . .....................................................................................................................................................525 Orbán Gábor: Máshol ...............................................................................................................................................................530 Nemes Z. Márió: Privát .............................................................................................................................................................532 Piros Vera: Szombat délelőtt ............................................................................................................................................... 534 Dezső Katalin: Tundra ...............................................................................................................................................................538 Szira Péter: Mínusz egyes szint ...........................................................................................................................................539 W. H. Auden: Elmondanám, Temetési blues (Melhardt Gergő fordításai) . ............................................. 549 Hévíz U25 verspályázat Csete Soma: Kollázsetika ........................................................................................................................................................551 Kalocsai Péter: az út alatt .......................................................................................................................................................553 Kovács Boglárka: Fába vésni .................................................................................................................................................555 Vas Máté: A vasárnap borzalmai ........................................................................................................................................556 Vida Kamilla: utópia és uzsonna egy kertben, mely a versailles-i kastély kertjének pontos mása ...557

Hullámverés Legfőbb ideje, hogy – Tandori Dezső 80 (Hét plusz egy hommage) ...............................................................561 Szabó Márton István: Az Ajtmatov-mítosz . ............................................................................................................... 569 Rozner: Mándy (1970) ...............................................................................................................................................................577

Hajószakács Szederkényi Olga: Újsütetű Lucullus .............................................................................................................................. 585

Öböl Buda Attila: Apa és fia – a széntől az olajig ....................................................................................................................595

Hévíz Művészeti folyóirat Megjelenik kéthavonta Főszerkesztő: Cserna-Szabó András Szerkesztő: Fehér Renátó Képszerkesztő: Palásti Kovács András Munkatárs: Vajna Ádám Kézirat-előkészítés: Darida Benedek Szerkesztőbizottság: Cserna-Szabó András, Cséby Géza, Fehér Renátó, Hinger Tamás, Őry Rózsa, Szálinger Balázs Címlapfotó: FORTEPAN, Hunyady József, 1969.

Alapította: Dr. Kiss Lajos Kiadja Hévíz Város Önkormányzata, 8380 Hévíz, Kossuth Lajos utca 1.

Felelős kiadó: Papp Gábor polgármester e-mail: hevizfolyoirat@gmail.com www.facebook.com/hevizfolyoirat Korábbi számaink: www.onkormanyzat.heviz.hu/heviz/heviz-folyoirat-szamai Terjesztés, előfizetés: Csongrádiné Olasz Sára, csongradine@hevizph.hu Tördelés, layout: Leon Creativon Kft. Nyomás és kötés: Ziegler Nyomda Kft. ISSN szám: 1216-8181

NYÍlT VÍZ

Szvoren Edina

KEDVESÉK

J

ön az áentéesz, mondta Kedves Józsefné egy este a fiának. A kantint is meg fogja nézni.

A Kedvesék ugyanannál a cégnél dolgoznak – vagy ahogy Kedvesné mondja a tőle megszokott szeretetteljes csipkelődéssel: azonos a munkáltatónk.

Nagy cég, országos, energiaipari. Kedvesné itt nem adminisztrátor, de nem is kétkezi munkás, és büszke erre a felemás hovatartozásra. A főnökség annak idején őt választotta ki, hogy az automata ügyfél-tájékoztató rendszer, vagyis a cég hangja legyen. Egyfajta híd vagyok, mondja magáról a barátnőinek, mivel a karbantartókkal kávézik, de az irodistákkal ebédel. Ha valaki nyugdíjba vonul, ő az, akire a szervezést, az ajándékpénzek beszedését nyugodt szívvel rá lehet bízni. Ő az, akit megvárnak a lifttel. Céges kirándulásokon pálinkáról gondoskodik, a táskájában pedig mindig találni egy csomag kábelkötőt – ezt amúgy épületgépész férjétől, néhai Kedvestől tanulta. Az az általános vélekedés, hogy Kedvesné egy szabadszájú, úgynevezett egyszerű asszony, akinek vele születetten magas az intelligenciája. Persze az ilyen dicséretek Kedvesné szerint kétélűek, mert ha tévednek az egyszerűben, akkor szükségképpen tévedniük kell a magasban is.

Kedvesék mindennap külön indulnak a munkába. Kedvesné nyolcra jár, a kantinosok tízre. Délután Kedvesné olyan sokáig húzza az időt, hogy a fia ne

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

505

győzze várni. Kedvesné meg a barátnői – hárman az irodáról – egy tévéműsor mintájára főződélutánokat rendeznek, úgyhogy munka után mindig van mit megbeszélni. Pontozzák egymás főztjét, ahogy a tévéműsorban látták, eredményt pedig negyedévente hirdetnek, ünnepélyes külsőségek közt.

Kedvesné nevetve mondja magáról, hogy gyerekkora óta szereti pontozni a dolgokat. Amikor rá kerül a sor, egész délelőtt, de már előző este is főz, vásárol, takarít. Ha megérkeznek a barátnői, a Kedves fiú tapintatosan elvonul a szobájába. Van, hogy kóstolót kap, és versenyen kívül még a véleményét is kikérik.

Kedvesné fia huszonkét éves, barátnője van. Az üzemi konyhára anyja ajánlotta be, amikor ismeretlen okokból félbehagyta az egyetemi tanulmányait.

A fiú mindössze ennyit mondott Kedvesnének az egyetemről: káosz, kosz, anarchia – ezek persze az apja kedvenc szavai voltak, megváltoztatott sorrendben, elfuserált ritmussal. Kedvesné tisztában van vele, hogy nem szül jó vért, ha anyának és fiúnak közös a munkahelye, de mit lehet tenni, mondta, nincs más választásunk. Eleinte szégyellte, hogy a fia kondérokat emelget.

A Kedves fiú magas, vékony fiatalember erős szemöldökkel. A járomcsontja alatt, főképp, mikor hallgat, erősen beesik az archús. Van, aki azt gondolja – Kedvesné nincsen közöttük –, hogy sajnálatot akar ébreszteni az emberekben, és hogy szánt szándékkal szívja be. Ha Kedves Ákos felnéz a kantin örökké hunyorgó középső neoncsövére, ez a vértanú-jelleg – ahogy Kedvesné főzőpartnerei mondják – jócskán meg is erősödik. A Kedves fiú kicsit furcsán, billegve jár, szinte lábujjhegyen, van a mozgásában valami tétova. Nagy öröm, hogy állandó barátnője van. Sokat van egyedül az ember, mielőtt párra talál.

Ha Kedves Ákos megjelenik valahol, az emberek először a haját veszik észre, mert ez a haj göndör és erős, mint a bárányok szőre. Ha megnő, nem hosszú lesz, hanem nagy, és mikor a Kedves fiú a főzelékes kondér falához veri a merőkanalát, akkor ez a sprőd gyapjúglória hosszan, tehetetlenül rezeg. Amint azt Kedvesné észrevette, van néhány ember a cégnél, aki az ebédlőben olykor átnyúl a kiadónyíláson. Szabad?, kérdezik, megfoghatom?, aztán tenyerüket óvatosan a fiú hajkoronájára teszik, miközben a fiú készségesen, nyakát görbesztve közelebb hajol, hogy a másiknak ne kelljen nagyot nyújtóznia a gőzölgő tányérok fölött. Kedvesné nem szereti ezeket a nyúlkáló, középkorú asszonyokat, és viszolyogva elfordul, ha meglátja dekoltázsukban az összefőzelékezett nyakláncokat. Ne engedd nekik, tüzeli olykor a fiát. A fia nem érti, miért olyan nagy baj ez, és hát ezek a nyúlkáló nők a felettesei, akiknek nem mondhat nemet.

Vágasd le, mondja néha Kedvesné a fiának.

506

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

A kantint öten viszik. A Kedves fiún kívül három nő dolgozik ott, meg egy nyugdíjazás előtt álló, gyakran dohogó férfi, akinek könyök alatt hiányzik a bal keze. A konyha vezetőjét Mártának hívják és szemtől szemben Mártásnak becézik.

Szóval, ahogy Kedves Ákos mondja, nem nehéz a munka és jó a hangulat. Így dolgoznak: szellőztetnek, az asztalokról lekapják a székeket, kávéznak, ücsörögnek tizenegyig. Kedves Ákost édesanyja miatt az ügyfél-tájékoztató menüpontjaival ugratják, vagy a nevével. Hogy kedves. Dudálva jön az ételszállító furgon. Valaki aláfirkantja a szállítólevelet, aztán a nagy, hatvanliteres kondérokat a konyhába görgetik. El kell túlozni az erőfeszítés nagyságát, ez a szokás. Máskor úgy tesznek, mintha gusztustalan volna, amit a tányérokba mernek. Kedves Ákos feltölti vízzel az asztali kancsókat, másvalaki szalvétát töm a szalvétatartó bokszba, a főnökasszony – pontban délben – beereszti a vendégeket. A konyhásoknak mindenkihez van néhány kedves szavuk. Ideig-óráig úgy tűnik, hogy a társadalmi különbségek a kiadópult két oldalán állók közt nem áthidalhatatlanok, vagy hogy ebből az áthidalhatatlanságból nem következik semmi káros, semmi rossz. Fél háromkor zárják az ajtót, ekkor engedik be az utolsó vendégeket. Persze mindig akadnak néhányan, akik nyitvatartási időn kívül szeretnének megebédelni, és az üvegajtó túloldalán ingerülten lobogtatják az ebédjegyüket. A konyhások felmosnak, kihúzzák a moslékos műanyag bödönt a rámpára, amit majd másnap visz el az ebédszállító furgon. Négy előtt pár perccel pedig már lehet hazaindulni. Aki akar, magához vesz egy-két adagot a maradékból. A Stefánia-szelet igazán finom.

Van valami, amire Kedvesné igazán büszke lehet. Léteznek emberek, elsősorban nők, akiknek a hangja furcsamód alig öregszik, mint ahogy másoknak a lábuk, kezük, arcbőrük marad le kissé a halál felé menetelésben. És Kedvesné bársonyos, erőteljes hangja ilyen. Hívása fontos számunkra, tartsa a vonalat, mondja az egyes menüpontok végén, a telefonos ügyfél-tájékoztatóban.

Visszalépés a főmenübe: kettős kereszt – ezt Kedvesné finom, méltóságteljesen leplezett fájdalommal jelenti ki, mint a legjobb tragikák, Básti Juli, Fullajtár, Ruttkai.

Kedvesné elérzékenyül, ha eszébe jut, hogy az épületgépész ezt az ő telefonos karrierjét már nem érhette meg. Ilyenkor magához húzza a fiát, és vigyázva, hogy hajtincsei ne érinthessék az arcát, félrehajtott nyakkal megöleli – ahogyan annak idején néhai Kedvestől látta. Férfiasan érzékeny, szép kapcsolatuk volt.

Velünk van, suttogja Kedvesné a fiának, vigyáz ránk, látja, hogyan élünk. Kedves épületgépészt egyébként egy rosszul diagnosztizált szívroham vitte el. Családi körben Kedveséknek minden karácsonykor el kell mesélniük, hogyan találtak rá a konyhában, arccal a kövön, kezével a gáztűzhely alatt. Mintha keresne valamit.

Minden élet végén maradnak kérdőjelek, felelik a rokonok.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

507

Kedves Józsefné fél kettő körül szokott ebédelni. Étkezési jegyét az evőeszközök mellé készített műanyag dobozba ejti, az előírás szerint. Csak azért, mert a tulajdon fia szolgálja ki, a tányérjába nem kerül több étel, mint bárki másnak, és ő ezt nem is várja el. Minden rendben, kérdezi, és már odébb is állt. Olyan asztalt keres, ahol a kiadópultnak háttal ülhet. A szájában lévő falattal ízlésesen manőverezve asztaltársaival beszélget, meghallgatja a forgalomban lévő szóbeszédeket. Ha esetleg szóba kerülne a vértanú-jelleg vagy a fiú „üstöke”, hidegvérrel más tárgyra tereli a beszélgetést, vagy egyszerűen úgy tesz, mintha félrenyelt volna. Amikor végzett az ebéddel, tálcáját a tizenkét emeletes tálcatartó kocsi egyik sínjére helyezi, és a tányérok fölé hajolva odasúgja a főnökasszonynak: akinek nincs gyereke, nem értheti ezt. És hát Mártásnak nincsen. De azért Kedvesné nem felejti, hogy ennek a tálcatartó kocsi emeletei közt bontakozó barátságnak köszönheti Kedves Ákos a munkahelyét.

Vágasd le, mondja Kedvesné a fiának halkan, türelmesen. Miért hagyod, hogy ekkorára nőjön. A családban senkinek nem volt ilyen. Kétszer akkora, mint az arcod. Ha beszállsz a teherhordó liftbe, rezeg, mint a kocsonya. Ha fúj a szél, megváltozik a karaktered. De ezt már csak gondolja Kedvesné, ha iszik pár pohár bort főzőcskés napokon, a barátnőivel.

A Kedves fiú barátnője tizennyolc éves múlt. Szüleivel, fiútestvéreivel Budán lakik, egy szebb napokat látott villa második emeletén. Vidám, cserfes teremtés, akire a bátyjai révén ráragadt valami fiús vagányság – nőies külsejű lányoknak olyan jól tud ez állni. Állítólag egy pesti strandon ismerkedtek össze, amikor a lány történelemtételeket magolt. Kedvesnének nincs kifogása ellene, hogy a lány néha náluk aludjon, az ilyesmi szerinte természetes. Ő meg a néhai Kedves is, gondolja, hát igen. Van, hogy szombaton vagy vasárnap együtt ebédelnek, Kedvesné összeüt valamit, a lány besegít a panírozásban, a mosogatásban. Állatorvos akar lenni, erről beszélgetnek: állatokról és emberekről. Egyszer arról vitáztak, mi az ösztön.

A lány Csányi Vilmos-könyveket ígért Kedveséknek, de aztán megfeledkezett az ígéretéről, ahogy már sok minden másról. Van, hogy szó esik a félkarú kantinosról is – a lányt érdeklik ezek a csonkaságok –, aztán a fiatalok elvonulnak a fiú szobájába, és reggelig ki se dugják az orrukat. Zenét hallgatnak összebújva, nem túl hangosan. Egyszer a lány azt kérdezte a Kedves fiútól: szerinted mi az ellentéte a csodának?

Kedvesné szeret buszozni, szereti a menetiránynak háttal elhelyezett székeket. Van abban valami visszás, gondolja néha elmélázva, hazafelé, hogy egy másik embert olyasmiért tartsunk nagyra, ami az illető testének nem is része. Kilóg belőle, hullik, elszíneződik, megváltozik a formája, a minősége,

508

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

az állaga – ha pedig levágják, nincs is ott. Kedvesné végignéz az utastársain, a zebránál várakozókon, a busz után szaladók frizuráján, az eső áztatta hajviseleteken. Ha valakinek nagy haja van, az arc kicsinek látszik: akkorkának, mint egy makimajomé. Ha viszont a koponyára simul, akkor felnagyul, kikerekedik, sőt kidülled a szem. Kedvesné azt állítja magáról, hogy a nagy szemű, éber tekintetű férfiakhoz vonzódik – csak hát még sokan emlékeznek az épületgépész tengeliceszemére. Mártás, te ezt nem értheted.

Egy délután, amikor Kedvesné azt hihette, Ákos meg a barátnője kint ücsörög az erkélyen, elkövetett egy hibát: mit sem sejtve, kopogás nélkül nyitott a fia szobájába, és meglátta, ahogy a lány öt ujjal – szétterpesztett ujjakkal – a fia hajába túr, majd csukott szemmel beletemeti az arcát, és áhítattal, vagy hogyan is, beleszagol. A fia pedig tűri ezt. Kedvesné megtántorodott, visszahőkölt, berántotta az ajtót. Megfogadta, hogy ezentúl mindig kopogni fog, tátiti tátiti tá, káosz, anarchia, kosz. Később kiderült, hogy a lány szereti kedveskedve „boglyának” nevezni a fiú frizuráját, sőt, néha a homlokára húzza a tulajdon hajráfját, egy lila csillagokkal telehintett nőies holmit, mert akkor, állítólag, jobban szemügyre tudja venni Kedves Ákos szív alakú arcát. Ez a lila hajráf azóta is felbukkan itt-ott a lakásban. Ki érti, mit keres szombaton a mosógép tetején, kedden a könyvespolc alatt, pénteken az olló markolatába akasztva? Miért vándorol?

Kedves Józsefné megint buszozott. Közel a lakáshoz, a park kutyasétáltató felőli oldalán kiszúrt egy borbélyműhelyt, aminek a bejárata előtt barkós férfiak álltak egyforma, középen felborzolt centis frizurával. Arabok. Kedvesné hirtelen támadó, de lassan múló sóvársággal figyelte a férfiak szabadon hagyott fülét, tarkójuk esendő, tenyérbe kéredzkedő kanyarulatait, és mikor hazaért, nem volt kedve semmihez. A fia megmelegítette az üzemi konyháról hazahozott fogásokat, de Kedvesné csak turkálta az ételt. Itthon valahogy más az íze, mentegetőzött. Később, tévénézés közben hirtelen megélénkült, följebb ült a fotelben. Kiszaladt telefonálni. Mikor visszatért a szobába, halkabbra vette a tévét, majd a távirányítóval gesztikulálva azt mondta a fiának: jön az áentéesz, tudod? Megkönnyebbült, ahogy kimondta. A kantint is meg fogja nézni. Kedves Ákos csak megvonta a vállát, és magához vette a távirányítót.

A konyhai dolgozók egy nap nejlonba csomagolt szakácssapkákat találtak a pulton. Márta, a főnökasszony bejelentette, hogy ellenőrzés várható, márpedig fedetlen fővel, korpás, zsíros vagy akár szállongó hajjal dolgozni szabálytalan.

Volt némi zúgolódás, de aztán nekiláttak kibontani a hegesztett csomagokat.

Vajszínű, sildes körsapkákat kaptak hálós felső borítással, hogy kevésbé izzadjon

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

509

a fejük. Jó példával Mártás járt elöl. Megnézte magát a szolgálati hűtő fölötti kis tükörben, puklit csippentett a sipka tetejére. Jól állt neki. A félkarú férfinak segíteni kellett, de az egész jelenet fesztelenül zajlott – általában nincs annál kínosabb, mint mikor valakinek, aki valóban rászorul, valóban segítenek. A Kedves fiú is nehezen boldogult, mert néhány oldalsó tincs minduntalan a sapka kartonszegélye alá csípődött, és tépte a hajhagymáit. Ha két ujjával felfeszítette a kartont, hogy megpróbálja a tincseket a háló alá tömni, akkor a feltáruló résen azonnal kiszabadult egy másik. Ha pedig a halántékánál hátrasimította a hajszálait, nem maradt szabad ujja, keze. De aztán megoldotta valahogy, magára erőltette a sapkát, és beállt a pultba. Jé, mondták a többiek.

Dudált a furgon, begörgették a kondérokat. A főnökasszony kinyitott, beengedte az éhes energiaipari dolgozókat. Nőnap volt, kaptak nárciszt a nők. Sokan észre se vették a változást, a sosem látott fejfedőket: ők vajon mindenből ugyanennyit látnak, dohogott a félkarú férfi, miközben előre szegezett csonkjával finoman megbökte a Kedves fiú mellkasát. Szerelemből, politikából, acsargó kutyából ugyanennyit? Azt is csak ő, a dohogó férfi vette észre, hogy Kedves Ákos hajszálai idővel megemelték a sapka tetejét. Szép lassan átfurakodtak a háló szemein, mint mikor a nedves vattába bugyolált magból végre kihajt a csíra.

Jött persze Kedvesné is, a szokott időben. Magabiztosan köszönt oda a fiának, és mikor megkapta a levesét, a savanyúságot, a Zsuzsi-szeletet, a fiú válla fölött néma pillantást váltott a főnökasszonyával. Azután arccal a pultnak, fölszegett fejjel egy tálalóhoz közeli asztaltársasághoz telepedett. Ült ott valaki, egy tolakvó, önkritika nélküli kolléganő, aki igencsak nagyra volt a főzőtudományával. Sous vide, mondta, blansírozás. Szeretett volna csatlakozni a legendás szombati főzőversenyekhez, de Kedves Józsefné úgy tett, mintha nem értené, mire megy ki a játék. Ma az egyfűszeres konyha a trend, szögezte le a főmenü kettes pontjának modorában. Aztán megtörölte a száját, elköszönt, vitte a tálcáját a kocsihoz. Úgy kellett utánaszaladni a nárcisszal, mert azt ottfelejtette a tányérja mellett, a műanyag tálcán.

Mártás, Mártás: szegény konyhások hiába várták az ÁNTSZ embereit. Nem jöttek másnap, nem jöttek a következő hetekben, sem pedig a következő évben, de a körsapka most már ott maradt a kantinosok fején. Megszokták valahogy.

Volt, aki hátracsapott silddel viselte, és kicsit behorpasztotta a tetejét, mert akkor távolról úgy festett, mint egy csákó, vagy azok a negyvenes évekbeli női kalapok. A főnökasszony szerződést kötött egy konyhai beszállító céggel, hogy havonta új garnitúrát küldjenek. Nem kell mosni, ez az előnye.

510

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Idővel bevezették a reformmenüt. Felújították a kantint, kaptak hatvan vadonatúj fatámlás széket, lecserélték az otromba linóleumot. Jók ezek az új dolgok, olykor nehéz elhinni, hogy pénzzel nem vásárolható meg a jókedv, az akaraterő. Igaz, a székek közül néhány rögtön az első héten kettérepedt, a többi fémvázában meg furcsán kotyogott, fémesen percegett valami, ahogy pakolgatták őket. Kedves Ákos fogta az egyiket, kipiszkálta a csővázból a gumitömítést, de ahogy fejjel lefelé fordította, nem esett ki belőle semmi. Mi a csoda ellentéte, jutott eszébe akkor. A kondérokon egyébként újabban görgő is található: csak arra kell vigyázni, hogy mikor megdönti őket az ember, meg ne szaladjanak. Ha hatvan liter főzelék megindul, kő kövön nem marad.

Még mindig megvan a Kedves fiú barátnője. Túljutott az államvizsgán, a szigorlaton, megszerezte a diplomát, de egyelőre nem tudja, hogy kisállatgyógyásznak vagy hippológusnak tanuljon-e tovább. Kedvesék sokat vannak együtt, a lányt most már bemutatták a nagybácsiknak, nagyszülőknek és unokatestvéreknek is. Végre hozott a lány egy illusztrált Csányi Vilmos-kötetet.

Kedvesék szeretnek tréfálkozni az ügyfél-tájékoztató menüpontjaival, és ezekbe a játékokba újabban a lányt is bevonják. A fürdőszoba ajtaja előtt egyszer ezzel állította meg őt a Kedves fiú: az Ön előtt várakozók száma nyolc! Kedvesné rájött, hogy ha menüpontokban beszélnek, a konfliktusok ritkábban mérgesednek el, és ritkábban csúsznak ki a száján olyan meggondolatlanságok, mint „lobonc” vagy „sörény”. Péntek esténként, munka után a lány megmasszírozza a Kedves fiú homlokát, ha úgy látja, hogy nagyon megsanyargatta a körsapka szegélye.

Egyszer a fiatalok rábeszélték Kedves Ákos anyját egy kora tavaszi biciklizésre.

Kedvesné nem bánta meg, hogy kötélnek állt – a fia bukósisakot húzott –, amikor pedig bérelt kerékpárján fékezés nélkül legurult egy lejtőn, hangosan kurjongatott. Hány százalékos lejtő volt, kérdezgette este a fiút.

Ezt a hangot Önök is ismerik. Néhányan már fölemelték a kagylót, hogy leellenőrizzenek, s most türelmetlenül nyomkodják a gombokat, bolyonganak főmenük és almenük között, tévesztenek össze csillagot kettős kereszttel, mosolyognak az angol nyelvű szöveg kedves akcentusán. Sokan vannak, akik női hangokkal vigasztalódnak, mikor egyedül érzik magukat. És nem zavarja őket, hogy ezek a hangok ebben az országban mindenkihez beszélnek, aki fogyaszt áramot, gázt vagy vizet, szemetet termel, a csatornahálózatba szennyvizet ereszt. De hát ennek az írásnak nem a magány a tárgya.

Szvoren Edina

2018/6

(Budapest, 1974) író. Legutóbbi kötete: Verseim (2018).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

511

Király László

Fotó

Az üres szombat délutánokon.

Bájtalan vasárnap reggeleken.

A közöttük dorombolva rejtőző versbűvölő éjszakákon.

Néha s végül semmi se fontosabb, égetve-ragyogóbb, mint ahogy ott ültünk némán Peterhofban, a világ legszebb szökőkútjainál.

Színezüst zuhogó vízpermetben!

Testünk-lelkünk rejtekeiben egy lehetetlen szerelem végítéletével.

1971. Saját időszámításunk legutolsó áttetsző pillanatai.

Azóta fonom (fonod?), varázsolom surrogó ostorrá egy sose-volt-lesz regény téphetetlen álomszálait.

Király László

512

(Sóvárad, 1943) Babérkoszorú-díjas költő.

Legutóbbi kötete: A Bethlen bástya dallama (2015).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Korpa Tamás

Havrania Skala (770 m) a vércsík negatív Ariadné-fonalát visszafűzni magába a meneküléskor felborogatott páfránylevelekről. ezzel próbálkozott, míg a köhögések sortüze el nem árulta. a későn felismert allergia, mint végzet. két szárnya ekkoriban elöregedett ejtőernyő, szinte használhatatlan. centikkel, ha elemelték a földtől. amikből, ha a kanapén görnyedve simogatta őket, azért még káprázatos emlékek rajzottak elő. az erdészek szakszerűen kopasztották meg. tollai belefértek egy átlagos párnahuzatba. hosszú játék a csupaszságával. csupaszsága, mint egy szélkakas esős időben, úgy viselkedett. szemfenekén akárha egy csikorgó, gőgös stroboszkópot húztak volna fel. ernyedt papírlapot kellett volna arcára szorítanom, mint egy érmére, és satíroznom gyorsan, megállás nélkül. most marcona glóriáján számolom az évgyűrűket. kevés hiányzott neki, majdnem meglett az ezüstlakodalom a tájjal.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

513

48°38’33.3”N 20°49’09.0”E elhiszem, hogy vihar sújtotta, rokkant vezérágammal, korán elapadt lágyszárú végtagjaimmal, korai karmos végtagjaimmal, könyökeimmel, szirmaimmal és sziromizmaimmal maradéktalanul, oldalágaimmal, melyekből evőeszközök lettek talán, minden ingósággal, ami belőlem lesz, ládák, gerendák, nyelek, vállfák, rám fonódott hűséges borostyánfűzőmmel, adoptált ágaimmal, akikkel beszélő viszonyban vagyok, konzervszarkofágokban nyugvó gyümölcseimmel, szemeteszsákok éjsötét mélyén nyugvó leveleimmel, mozdulatokkal, amik rajtam lesznek, és amiket majd hordozok, lombhálózsákomban az alvással egyszer még találkozom. mindazokkal, akiket elvermeltek, gyökereim martalékai, találkozunk? uhu-mészárszék odúmban, találkozunk? uhu-mészárlás az én csarnokomban? súgómmá válhatok, de számomra, rügyek, hirtelen hajlamaim, éjszakai kérdezősködés maradtok. találkozunk? együtt leszünk mi mind?

Korpa Tamás

514

(Szendrő, 1987) költő, a Fiatal Írók Szövetsége társelnöke, a SZIFONline.hu főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Inszomnia (2016).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Vágvölgyi B. András

Creative writing

A

tweedzakós, kék-zöld kockás, sárga csíkozású flanelingéhez nyakkendőt, nem is akármilyen nyakkendőt öltő, barna mikrokordnadrágos és jócskán középkorú kantanár fanfárszóra belép az előadóba. A hallgatóság csak lassan csendesedik. Tanár torkot köszörül, hátomütemnyit dobol az íróasztalon jobb keze körmeivel, megképződik valamiféle figyelem. Feláll, rájön, meleg van, túlöltözte magát, leveszi a halszálkás szürke zakót, a kékzöld kockás, sárgacsíkozású flaneling marad rajta, igazít egyet a mélybordó papucsállatkamintás csokornyakkendőn, kicsit odébb billen a nyakban madzagon lógó piros keretes olvasószemüveg, ismételten torkot köszörül, s hozzáfog bevezetőjéhez a szeptemberi derűben.

Kedves hallgatóság, irodalomszakosok, mindenféle nyelveken szólók, szabadbölcsészológusok, esztéták és más garabonciások. Ez a mi jelen tantárgyunk, ez a creative writing egy gigantikus amerikai faszság, excuse my French, ostoba ripőkség, újdondászkodásában is vulgáris butaság. Hülye biznisz, ilyen diszciplína nincs, majmolat, mindegy-ezvan, de bocsássuk előre, az egész szemeszterre előre, az írás mestersége, s főként éthosza valójában taníthatatlan; személyes kiküzdés eredménye, tehetség és véletlenszerű élettények találkozása lehet csupán, tanórán tanulhatatlan. A miénk gyakorlati óra, irodalmi kézimunkaóra, nem nélkülözhetjük az otthoni munkát, nem

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

515

tekinthetünk el az óráról órára való szöveggyártástól: a tartalomfejlesztéstől, hogy mai szóval kedveskedjek ehelyt, fogjuk fel valóságértelmezési kísérletnek, ne féljünk a széptől, szótól és mondattól, a storytelling legősibb gondolatátvitelünk és élményreprezentációnk, mióta nem csak makog az ember, bár ugye kérdéses, hogy egyáltalán a makogás stádiumán túl-e van ún. „fajunk”. Az írásbeliség későbbi tüneménye, mely elsőbb a műveltek sajátja volt, később popularizálódott, mainapság ismét szűkül, elitizál a szövegkultúra: a jó olvasó többet ér, mint a jó író. Előbbiből úgyis kevés van. Utóbbi pedig magukból se’ lesz, jó eséllyel. Mindegy. Van ez a tantárgy, kell a kredit, jó, ha összeszedik magukat, nem lesz fáklyás körmenet.

Morellnek hívnak, segédprofesszor vagyok, ezt már tudhatják a tansegédletből. Filmcsinálói dinasztiából származom, egy dédnagybátyám a Nordisknál tanulta a szakmát Koppenhágában, csak sajnos odaveszett az első világégésben, de nem ő volt az egyetlen filmszakmai a családban. Az anyatejjel szívtam magamba a montázsgyakorlatot, hogyan reagál egy kép vagy emléke az előző vagy a következő képre. Nevemen ne csudálkozzanak, vallon ősapám zsoldosként került Savoyai Eugén hadseregébe, a zentai csata után megtelepedett Bácskában svábok, szerbek és magyarok között, magam hetedízigleni migráns vagyok, mint honfitársaink zöme. Argetinológia az eredeti szakmám, most nem megyek bele abba, hogy mi ennek a fogalma, tárgya, módszere, s helye a tudományok rendszerében, legyen annyi elég, hogy egy harcálláspontunkból tekintve távoli ország létezése által felvetett kérdéskomplexum körbejárása tartozik diszciplínám fő feladatai közé. Bohó ifjúságomban az amerikai irodalomban hittem, jó ideje az argentinban.

Argentína tökéletes szimulakrum: Európának látszik, de nagyon is Amerika.

Irodalma is ilyen: fantasztikus, mágikus, filozoptermód sikátorközeli. Ezen az órán nem fogunk zakók szerkezetéről, mondatok hajókénti imbolygásáról, a pontosvessző kultstátuszáról, általában napi ügyeink euróban lúgozott szomorú helyzetéről beszélni, a kelet-européer foszlott exoticáját, a középeuropéer párás szemű nosztalgiáját kerüljük, csakúgy, mint a radioaktív kerti törpe szentimentáliáját. A kisebbségi irodalmat, a gödrét kaparó kutya vagy az odúját ásó patkány igyekezetéből és szenvedélyéből született irodalmat viszont nem kerüljük, nem is kerülhetjük. Szemhatárunk ne (csak) a kontinentálnémet és a kontinentálfrancia legyen, de a világspanyol is, meg persze a világangol; ha már kínai-japánul, arabul, farsziul, hindusztániul, szuahéliül elmulasztottunk megtanulni, és ez sajnos már így is marad erre az életre.

516

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Szenvedélyből született irodalom tehát a témánk, hiszen az írás maga kellem és luxus, Firenze fürge párduca, gondolati fitnesz, agy- és léleksimogató jókedv, illékony bárányfelhők galerije vagy a masszív, a fekete halált idéző stratocumulusok kergetése, pillantás a lét mélységes dögkútjába; szenvedésés üdvtan, a gondolkodás és az élet szeretete, valójában a legjobb, mit isten ád. A mai órán témánk a felütés. Auftakt, ahogy a régiek mondták zeneileg.

Főcím előtt szekvencia, cím, mottó, első mondat: ilyenek. Maga ott a hátsó sorban, befejezné, kérem, a padalatti mobiltelefon-baszkurálást? Köszönöm.

Az írás olykor kocsmai műnem, bar brawl, „Galamb nekirepült a falnak, de a következő percben úgy vágta szájon a vitorlamestert...”, ám nem kizárólag erre a példára gondolok éppen, a bemozdulni ballal, majd a orrnyeregre ütést mérni jobbal, amitől megindul az vér, és könnybe borul a szem; hanem a jóhiszemű megvezetésre, a játékosság képességére. Címünk leírhat, utalhat, alliterálhat, figyelmet kelthet fel, s ez feladata is neki, egyet nem tehet: hidegen nem hagyhat. Kísértse az olvasót, aki ekkor tán még csak vásárlójelölt, ragadja meg üstökénél, gyomrozza, hökkentse, ébressze benne az értelmi-érzelmi bírvágyat. Minden többi, dizájn és betűtípus, könyvészet, tipográfia, de még a fülszöveg is kiadói feladat, de ezt majd a kultúrmarketing órán fogják elsajátítani Isten nagyobb dicsőségére. Amit tudniuk kell, hogy többet tudunk meg a pókról, ha a hálóját tanulmányozzuk, mint a hálóról, ha a pókot. Ezt Sir Karl Popper mondta, egy ausztro-brit szabadelvű, szinte bácsikánk, ám ezzel nem indoktrinálni óhajtom magukat bármiféle terv részeseként, de bármennyire is süppednének is a rendfegyelem sötét kurzusaiba, azt tudniuk kell, hogy az igaz írás nem nélkülözheti a szabadságot.

A cím az cím, elkerülhetetlenül az első dolog, amivel a reménybeli olvasó találkozik a szerző neve mellett. A szerző, tartalomfejlesztő nevéről most nem beszélek, azt majd a personal branding-órán tanulják, nálunk is elő fog kerülni, de csak a kurzus végén. Az első mondat más. Mikor még könyvesboltba jártak az olvasók, azt ott helyben elolvasták a fülszöveg (marketing) és a hátoldali ajánlások (marketing) után, az „engem nem vertek át, beleolvasok a real thingbe”-alapon. Vegyünk példát. Közbevetőleg megjegyzem, hogy bár spanyol nyelvű a példám, mégsem tanult szakmám, az argentinológia tárgykörébe esik, szerzője kolumbiai, a könyv igen népszerű, nekem messze nem kedvencem, sokallom a tropikus egzotizálást, sekélyes moralizást és szentimentalizmust benne, ugyanakkor első mondata marketingteljesítményként is példaértékű. Olvasom: Muchos años después, frente al peletón de fusilamiento el coronel Aureliano Buendía habla de recondar

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

517

aquella tarde remote en que su padre lo llevó a conocer el hielo. No kérem, nézzük meg ezt az első mondatot, behúz-e a regénybe? Az első tagmondat azt mondja, sok évvel később, rögtön tehát két idősíkot teremt a könyv elején feszítő erővel, hogy aztán jöjjön a hely meghatározása: a kivégzőosztag előtt, amitől rögtön eszünkbe jut egy Goya-festmény, fekete-fehér fénykép a felsorakozott Einsatzgruppéról a Kijev melletti Babi Jarban, vagy KemenyecPodolszkij, tömeges tarkón lövéshez készülődő NKVD-legénység Katýnban. ¿Ki áll a kivégzőosztag előtt?, a dallamos nevű Aureliano Buendía ezredes, ¿miért áll?, nem tudjuk. ¿Főtiszt, kivégzőosztag előtt?, meggondolkodtató, ¿ki lehet ő?, ¿áruló?, ¿egy levert zendülés vezetője?, ¿a puccisták basszusgitáron is játszó frontembere?; nyilvánvalóan érdeklődés-felkorbácsoló kérdések ezek. És ez a Buendía ezredes ebben az általunk egyelőre ismeretlen országban, tudván, hogy mindjárt meg fog halni, gondol valamire. Születésünk óta halljuk, mi jár az ember fejében a halál pillanataiban, mielőtt belépne a fényalagútba, az opálos fényű hosszú folyosóra, az örvénybe, forgószélbe, 49 napos bardóba, mielőtt lejelentkezne Szent Péternél, a jegyszedőnél, házmesternél vagy gondnoknál, illetve megkezdené szinte elviselhetetlen végső bugyborgását valami valószínűleg megérdemelt üstben. Az ezredesről kiderül: emberből van, gyerekkorára, első emlékeire gondol, ahogy a mi fordításunk mondja: „arra a távoli délutánra gondolt, mikor az apja elvitte jégnézőbe”. Wow, gondoljuk magunkban süvöltve, csapkodva, vergődve, hiszen foszladozó emlékeink szerint a víz halmazállapoti formáinak tudásával jövünk a világra, már az anyánk hasában tudjuk, mi a gőz, mi a folyékony H²O, és feltételezzük annak korai tudását is, hogy mi a jégtömb vagy éppen a sózott pohárszélű margaritában olvadó jégkása. Vagyis kényszerít a szerző, hogy mi, nem tropikus emberek belegondoljunk korábbi, a villamosítás előtti korokra; bizony meleg helyeken, sivatagban, dzsungelben, bizony a jég, mint olyan, bizony hogy távoli idea, melyet a pálmalevelekkel befedett tanteremben tanultak ugyan fizikaórán, van a víznek szilárd, fagyott állapota, ám halványlila szellentésük nem volt arról, az valójában milyen, színre, szagra, tapintásra. A trópusi ember jégtelensége a mai olvasók zömét jelentő mérsékelt égöviek számára egzotikus. Erre mondja a ma legjelentősebb irodalmi lelete, a Bolaño nevű nem argentin, majdnem, de mindegy, ebbe nem megyek bele, tehát illető, katalóniai strandfelvigyázó, kan-Pamela Anderson és éjjeliőr, így mondja mintegy kesztyűként kifordítva: „mi az egzotikum? Egy szegény, de boldog hely. Németország egzotikus? Igen.

Mi benne az egzotikus? A sörcsarnokok, az utcai étkezdék és a koncentrációs táborok romjai.” Visszatérve az első mondatokhoz: nem kizárólag egzotizáló

518

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

első mondatokkal lehet a műberántás eredményét elérni, bár nyilván hatásos mondjuk Rodolfo Wilcocktól, a La synagoga de los iconoclastes szerzőjétől, mely regény fejezetei egy-egy szereplővel kapcsolatos rövid életírások, és az egyik capítulo így kezd enigmatikusan: En 1938 John Kinnaman visitó Sodoma. Lehet paradoxonnal kezdeni, mint a tizenhármat ütő óra, lehet szentimentalizmussal, mint a halálos révületben lévő, ám a tavon távolban hattyakat, a végső szépséget, bájt, kecset látó ember megszólalása; s lehet persze kontrára játszani, és teljesen jellegtelen, akár sivár, kietlen első mondatot írni, a lényeg e mondat fontossága, ezt jegyezzék meg.

A főcím előtti szekvencia egy nagy tulokság, kérem, a filmből jön persze, és több mint száz éve mondogatják, hogy a Kép legyőzi a Szót, mely a kínai bölcsességre hajaz, hogy jobb egyszer látni, mint tízezerszer hallani róla.

Kétségtelen, egyszerűbb egy másfél órás filmet megnézni, mint végigolvasni egy tetralógiát, pláne, ha az fennkölt és mély értelmű, filozófiában jártas s arra bőven hivatkozó, lélektanilag árnyalt és el-elmerengő leírásokban gazdag; Hollywoodban, e földi pokolban találták ki, hogy gigantikus és ordenáré főcímeik elé tesznek egy jelenetet, mintegy behúzni nézőiket a csőbe, if you don’t have a hard on in the first ten minutes, than it’s a waste, ezt Samuel Fuller mondta, filmrendező, de van itt helye, hiszen író is, keressenek csak rá a Dark Page vagy Brainquake című műveire, és remek cartoon-rajzoló volt, nem is értem, filmes helyben járásai idején miért nem újította meg a képregényműfajt, mint például tanult kollégája, Jodorowsky.

Ebben a részben, a főcím előtti szekvenciában is lehet zsebcsel, kocsmatrükk: figyelemterelőn ahogy már említettem volt: bemozdulni ballal, hogy aztán orrnyeregre mérni egyenest jobbal. Például, mert vegyük most a példát, adott egy hetvenes évekbeli, az amerikai Középnyugat világvégéjében játszódó egzisztenciális drámánk. Sokszor vicces, ha tetszik: black comedy. Minden közép ebben, közepes: Középnyugat, középkorú középzsidó középosztálybeli középférfi középszerű hányattatásai középnagy, középkicsi életproblémákkal szembesülve, a tortúrának nincs vége, mert annak sosincs vége, akárha Zappát hallgatna korfestőn, the torture never stops, és akkor kimondottan szellemes ötlet a közép-közép-közép filmhez egy kitudja-mikor Galíciában játszódó, jiddisül beszélő Dibuk-történetet csapni az elejéhez, mely szinte középkori, de leginkább kortalan. A kocsis felesége az erős télvízkor hozzájuk betérő koros rabbit egy árral megdöfi, iszt ejn dibek, mondja értetlen és bamba férjének, a rabbi nem vérzik, ha nehézkesen is, de elvonul a hóesésben. Ez a főcím előtti szekvencia megadja a kóvedet a

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

519

kipusztított jiddis nyelvű hangosfilmnek, közte s a főtörténet között, mely valahol Minneapolis környékén zajlik, képződik egy luk, hiány, semmi, üresség, szakadék, szurdok, mely folytonossághiányon, megszakítás általi feszültségen éppenséggel mindnyájunknak érdemes eltöprengeni. Hetedíziglen.

A hiány, a kihagyás, a szakadék, a szurdok, a semmi erős fegyverünk nekünk az írás harcmezején, ahol az olvasót generációkon átívelő élethazugságokra, otrombaságokra, elkendőző megszépítésekre (giccs) és kendőzetlen szépségre, erényre figyelmeztethetünk, hogy opál- vagy gyémántkapun lépjünk be az előzetes mindenütt jelenlét lehetőségébe, mit a Zen is fejteget. Egy pillanat a satori, de ha el akarunk jutni hozzá, kívül-belül, faltól falig végig kell mennünk visszafelé a történelmen. Meg előre a futurológián. A pszichológia öregasszony hangulatú szó, mondta egy argentin férfi, hogy szakmám véráztatta terepére tévedjek egy kósza pillanatra, s ez az argentin férfi a Pénelopé-módszert javasolja, de nem a fölfejtéssel kezdi. A halál közelebb van hozzád, mint az inged, ezt pedig egy albán maffiózó mondta egy körúti teraszon, aki mindig pénzt tett az áldozatai szájába, érmét vagy kis címletet, útravaló obulust. Elő a szigetekkel, elő a sötét Árkádia-komplexussal, a vissza az anyaméhbe mozgalommal, back to Adam, le bon sauvage. És merjünk nevetni, egymagában is több hasznos alagutat fúrt a szenvedésbe a nevetés, mint a világ minden könnye, még ha ez nem is tetszik azoknak a fafejűeknek, akik mindmáig hiszik konokul, hogy termékenyebb Melpomené, mint Queen Mab, a gyászének múzsája a tündék bábájánál. A visszafelé fejtett történelem nem lehet a nosztalgia terepe, a giccs terrénuma: Tom Sawyer és Huck Finn látják Indián Joe-t, mikor kiássa Lazarus Morell kincsét (csak névrokonom, hál’ istennek, az altroz redentor, a fertelmes megváltó), és nem érzékenyülhet el olvasónk saját egykori, hamvas fiúságán.

Ott-e az örökkévalóság a Jin és a Jang hullámvonalán, erre adjon választ Morel, Morell vagy Morelli vagy akár Morini. Az éleaiaktól napjainkig bőven volt ideje a dialektikus gondolkodásnak, hogy meghozza nekünk gyümölcseit. Eszegetjük őket, ízletesek, de forr bennük a sugártevékenység. Le matin des magiciens avec petit-dejeuner propre. Vagy mondjuk argentinul: Los profetas, los místicos, la noche oscura del alma: utilización frecuente del relato en forma de apólogo o visión.

Mit és hogyan írjunk meg, és akkor az üres papírlap, na jó, képernyő előtt érzett mallarméi borzadály. Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet? Mit mond erre a gonzó-kedvenc, a trigger hippie? I hate to advocate drugs, alcohol, violence, or insanity to anyone, but they’ve always worked for me. Erről később.

A jól mottózott szöveg viszont olyan, mint a megfelelő irodalomjegyzékkel bíró társadalomtudományos tanulmány, segíti a kiadót, a szerkesztőt döntése

520

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

meghozatalában – most akkor lehozza ezt a szart, vagy sem, megjelentesse, vagy mégsem; orientálja az olvasót, jóllehet nem túl szubtilis eszközökkel, de mankót ad, merre induljon a befogadás általa reményelten kevésbé csapongó, kijelölt irányú és fékezett habzású folyamata. Pipiskedés és púposkodás, ám bevett gyakorlat: ismerniük kell.

Tehát, liebe Klasse (ezt szinte sikítva, Nina Hagen falzettós mezzobaritonján mondja a segédprof), feladat a jövő hétre, sőt az egész szemeszterre: mohóságtörténetek (fabulas avariticus) jelenkorunkból és gyerekkorukból, közelmúltunkból, családtörténetekből, országunkból és a világból. A kezdődő félévben ezzel vagyunk foglalkozandó.

Vágvölgyi B. András

2018/6

(Szeged, 1959) író, neozsurnaliszta, filmdirektor, luftmensch.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

521

Lanczkor Gábor

Az új naptár

Szabad Atyánk!

Amit a nyár nyaranként

művel az erdővel, Művi, akár a fenyőhordók bora.

Nem Voltunk fölkészülve a borra, de megszoktuk, Míg át nem szoktunk róla

a tölgyekkel feketéllő őszre És így vissza

a borra.

De ha az aranykor visszaRúg, mint lőfegyver, Nincs menedékem – Leterített őz, leterített őz – Meghasonultam, És ha nem is magunkkal:

az otthoni tájjal. Úgy utazom, ahogyan egy pineafenyő Dől tobozaival terhesen északnak – Sűrű-száraz alsó ágai tartják A lehullott tűlevelek tömegét, és besötétedett.

Iszamosan feketélltek Az apály-mosdatta kövek

522

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Egy nemrég kikötött Halászhajó Reflektora fényében.

Kirakodták a fogást a halászok.

A hálót átcsörlőzték.

Zizegtek a tűlevelek a szélben.

Szabad Atyánk Indiából Visszaérkezett.

Nem voltak ezek itt még fölkészülve a borra.

A király berúgott,

Megerőszakolta az anyját,

Kivágatta az összes szőlőtőkét

Másnapos országában.

Szabad Atyánk

Hazaérkezett. Láttam,

Hogy fogadták el Nyomott hívei:

Evoé, evoé, Dionüszosz – Pillangó A tenger fölött.

Virrad. Árnyékliliom.

Moccanó akantuszgyökér.

Lanczkor Gábor

2018/6

(Székesfehérvár, 1981) József Attila-díjas költő, író, műfordító.

Legutóbbi kötete: Monolit (2018).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

523

Horváth Veronika

Szódaszünet

Az utcazajba ékelt teraszokért, a kavargó tömegért, amiben kicsinyesség lohol a szerelem nyomában,

kitartás és elfáradás támasztják egymást, nagy nekibuzdulások ütköznek össze;

a zsibongásért, ami pár óra múlva elül, és akkor tényleg csak a verőfény hagy csíkokat a combomon:

kár lesz.

Cheatkód voltál, igazi lifehack,

lehetővé tettél párhuzamos fel- és leépüléseket, légváraim helyén alapot ástam stabilabb szerkezeteknek.

Vannak valódi kövek, víz, fák, anyagok.

Minek markolászni a levegőt,

formába kényszeríteni a szabálytalant?

Nem elég szép önmagában ez a lassú megsemmisülés,

az oxigént pumpáló, sötétedő tüdő? A sóhajok?

Bizsergő bőrömből varrok függőágyat,

a napos oldalt elviselni csak árnyékban tudom.

Kellenek kontrasztok,

képzelt tornyok, lesállás, kiszögellések, élek.

Lehessen homályba nézni és magammal szembesülni,

lehessen kapaszkodni, lehessen lezuhanni, koppanni valahol, éji bogár!

Ügyetlenül szállok ki-be, de a ringatózás alap – közelebb, távolabb erdő,

közelebb, távolabb ég.

Szalakótákkal álmodom.

Mielőtt délre mennek, lábukra útilaput kötök.

Nem mintha gyógyfűre szorulnának.

Nem kell tudniuk azt sem, bennem hová tartanak.

Horváth Veronika

524

(Győr, 1990) költő. Legutóbbi kötete: Minden átjárható (2017).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Molnár T. Eszter

A gerinc

A

lámpabúra körül egész délelőtt két zöldhátú légy kergetőzött, csak délutánra fáradtak bele, és ültek le egymás mellé a szakadt rizspapírra.

Húsz perccel később Tamás lecsukta a laptopját, arcot mosott, copfba fogta a haját, sőt még egy tiszta, bár gyűrött pólót is előkotort a ruhásszekrényből.

Vilmos a kanapéról figyelte.

– Minek pimpeled magad? – kérdezte. – Nem úgy volt, hogy kidobod?

– Nem szeretnék rossz utolsó benyomást kelteni – felelte Tamás.

Vilmos ledobta a legyezőként használt épületenergetika-füzetet, és morgott valamit, talán azt, hogy az is hülye, aki harminchat fokban csajok után rohangál. Tamás úgy tett, mintha nem hallaná. Megvakarta az állán a begyulladt szőrtüszőt, elgondolkodott, hogy a piros tornacipőjét vagy a fémbetétes bakancsát vegye fel. Végül a bakancs mellett döntött.

– Miért nem írsz neki inkább? – akadékoskodott Vilmos.

– Csak a seggfejek szakítanak üzenetben.

– Ha elviszed valahová, veszel neki egy süteményt, és csak azután mondod meg, hogy vége, az nem seggfejség?

Tamás a vállát vonogatta.

– Este azért eljössz?

– Persze.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

525

– Több próbát nem hagyhatsz ki, mert Csula kivág.

– Tudom.

Tamás zsebre vágta a lakáskulcsát, és becsapta maga mögött az ajtót.

A szomszéd lakásból áradó káposztaszag tolakodó volt, mint egy túlhajtott dobszóló. Befogta az orrát, úgy futott le a lépcsőn. Csak a kapu előtt vett újra levegőt. Két óra ötvenöt. Öt perce maradt, hogy eldöntse, mit mondjon Panninak. Átvágott a Garay utcán, és a Murányi árnyékos oldalán elindult a Liget felé.

Egyedül volt, a kocsit vonszoló vénasszonyok és a miniruhában billegő lányok is visszahúzódtak a házak belsejébe. Atomvillanás után lehet ilyen kihalt a város.

Panni pontosan érkezett, már ott várta a szokott helyen. Tamás messziről látta, hogy igazgatja a pólóját. Piros volt, kicsit izzadt és egészen gyanútlan.

Tamás egy pillanatra úgy érezte, talán mégis várnia kéne, adni neki egy hetet, kettőt, végül is nem olyan rossz csaj, sőt, ha bizonyos szögből nézi az ember, egészen szép tud lenni az arca. Aztán a lány előrelépett, és Tamás meglátta mellette Edét. A tacskó a hőséghez képest tempósan szedte lábait, mintha szégyellte volna, hogy feltartja a lányt, és talán azt is, hogy ott van, hogy egyáltalán megszületett. Ilyen lények csak a mesékben léteznek, gondolta Tamás, ezek a lábak teljesen alkalmatlanok egy test cipelésére, a szűk mellkas meg úgy sípol, mint a kilencvenéves Olga néni, ha elromlik a lift, és gyalog kell felevickélnie a harmadikra. Az egésznek a tetejébe ez az idétlen fej, a megbocsáthatatlan mosoly…

– Ugye nem baj, hogy elhoztam Edét? – Panni maga is majdnem olyan bocsánatkérő volt, mint a kutya. – Ma még nem sétált, és mindig örül, ha veled találkozik.

– Nem gond – vonta fel a vállát Tamás. – Úgyse tudok sokáig maradni.

Próba lesz.

Panni nem volt hajandó meghallani a húzódozást a hangjában. A nyakába ugrott, rátapadt, mint egy nedves mosogatószivacs. Tamás nem csókolta vissza, csak a kezét tette a lány fenekére.

– Annyira hiányoztál – súgta a fülébe Panni.

Tamás óvatosan végigsimította a haját. A helyzet még nem érett meg a szakításra. Kell még pár perc. Talán egy fél óra. Aztán már jó lesz. Addig hagyja, hadd legyen boldog a lány. Hadd beszéljen az öregasszonyokról, akiket napközben etet meg pelenkáz, és hadd rángassa el Edét az összes szemetestől.

Amikor Vilmos előző este rákérdezett, miért dobja ki, Tamás nem tudott mit mondani. Tulajdonképpen mintha minden rendben lett volna Pannival.

526

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Nagyobb melle volt, mint Vikinek, és a testszaga sem taszította annyira, mint Rékáé. Sőt ott, a Ligetben, a kánikulában egészen felizgatta a lány kipárolgása.

Figyelnie kellett, nehogy túl szorosan ölelje magához.

Panni, igazából azért hívtalak ide, mert mondanom kell valami nagyon fontosat. Igen, ezzel fogja kezdeni. Idétlenül hangzik, de jobb nem jutott eszébe. Ezt egy filmből vette, ott is szakítás előtt mondta a főhős, csak ott nem Panni volt a lány neve, hanem talán Jane. A főhősnek pofaszakálla volt, de az ő nevére már nem emlékezett Tamás. Közben Panni tovább fecsegett, az öregasszonyok után a szobatársáról, a nővére gyerekeiről, végül még Ede diétájáról is, a legidegesítőbb mégis az volt, amikor kérdezősködni kezdett.

– Hogy állsz a vizsgákkal? Milyen lett a fizkém?

Fogd már be, nem vagy az anyám, gondolta Tamás, de hangosan csak annyit mondott, hogy UV. – Másodikra meglesz – vigasztalta Panni, és finoman, mintha csak meg akarta volna simogatni, lesöpörte a korpát a fiú válláról.

Tamás most már dühös volt, de tudta, hogy dühből nem szakíthat, abből csak veszekedés lesz, amit aztán békülés követ. Ide higgadt fej kell, nyugodt szavak.

Némán baktatott a lány mellett. Minden lépésnél megmozgatta a kislábujját, amit feltört a bakancs. Közben a napozóréthez értek, ez nem volt jó, itt csókolóztak először. Az első csókot jobb elfelejteni, amikor szakítani akar az ember. Vagy pont, hogy fel kell idézni? Talán szóba kéne hozni azt a csókot, és a Pannitól kapott örömteli perceket, vigyázva a pontos szóhasználatra, az órák túl hosszúnak tűnnek, aki több órányi boldogságot adott, afölött nem lehet csak úgy átlépni.

Igen, ez jó irány, megköszönni mindazt a szépet, és folytatni, hogy ennek ellenére mégsem. Csak tudná, hogy miért nem. Mit lehet ilyenkor mondani? Az, hogy unalmas vagy, túl kegyetlenül hangzik. Nőkkel nem szokás őszintén beszélni.

Tamás nagy levegőt vett. Elhatározta, hogy nem húzza tovább. Figyelni kezdett, miről beszél a lány, de meglepetésére nem Edéről vagy egy jelentéktelen barátnőről, hanem róla, Tamásról volt szó. Arról, hogy milyen jó vele lenni, és hogy Panni reméli, ő is komolyan veszi ezt a kapcsolatot, nem játszik vele úgy, mint egy csomó más fiú tenné. Panni tudja, hogy Tamás nem olyan, mint mások, ő nem hülyítené fél éven keresztül, már régen szakított volna, ha úgy érezné, nincs jövője a dolognak. Tamás hirtelen nagyon szeretett volna olyan lenni, mint mások. Pont olyan, sőt, ha lehet, még olyanabb. Panni bizakodva nézett fel az arcába. Most kellett volna megölelni, fülébe súgni, hogy dehogy hülyíti, vagy kimondani, hogy nem lesz itt közös jövő, sőt közös jelen sincs, de Tamás ehelyett eltávolodott a lánytól, és zavarában felállt az egyik pad tetejére.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

527

– Tudod, hogy nagyon bírlak – kezdte végül, aztán elakadt.

– Tudom – vágta rá Panni, és közelebb lépett.

Tamás a lány boldogságtól kipirult arcán látta, hogy még mindig nem érti. Hirtelen türelmetlen lett. Miért gyötri magát, amikor semmi sem gátolja abban, hogy szó nélkül otthagyja, és elszaladjon? Elrugaszkodott, leugrott a pad tetejéről, izmaiban már érezte a futás rugalmasságát.

Aztán földet ért. Először csak a reccsenést hallotta, aztán egy szívdobbanásnyival később a vonyítást is. De hogy baj van, azt csak Panni arcáról olvasta le. Amíg ő szájára tapasztott kézzel állt a vonagló kutya felett, a lány kétségbeesetten próbálta kitapintani, melyik csont törhetett el. A vonyítás éles sírásba csapott át.

– Úristen! Ede! – kiabált Panni. – A lába! Nem tudja mozgatni a hátsó lábait.

– Eltört mind a kettő?

– A gerince. Hová vigyük? Tamás, hová vigyük?

Tamás elővette telefonját, de annyira remegett a keze, hogy majdnem elejtette. Először nem jutott az eszébe az állatkórház szó, aztán nem sikerült helyesen begépelnie. Végül, mikor betöltött a térkép, véletlenül kilépett a navigációs programból.

– Megvan – üvöltötte végül Panni fülébe. – Húsz perc innen. Nyitva vannak.

Letépte magáról a pólót, beburkolta és felnyalábolta Edét. Futva indultak a klinika felé. A kutya sírása a rázkódástól elcsendesült, viszont a lány ettől csak még hisztérikusabban zokogott. Meg fog halni. Tudom, hogy meg fog halni, mondogatta. Tamás nem gondolt semmire. Futott. Bakancsa kopogott az aszfalton, a copfja kibomlott, csapzott hajtincsei az arcába tapadtak, de a kutyát gyöngéden tartotta a karjában, mint egy újszülöttet. Nem is vette észre, mikor hagyta el Pannit. A címre emlékezett, a bejáratot könnyen megtalálta. A lihegéstől nem jutott szóhoz, némán nyújtogatta a kezében tartott nyöszörgő csomagot a recepciós felé.

Mire Panni befutott, Ede már a műtőben volt. A remegő lányt egy ápoló vigasztalta: minden rendben lesz, megmenthető a kutyus. Köszönje meg a fiatalembernek, hogy ilyen gyorsan ideért, mert ha lassabb, nagyobb baj is lehetett volna a belső vérzés miatt. A hátsó végtagok sajnos lebénulnak, és valószínűleg gond lesz majd a vizeletvisszatartással és a székletürítéssel is, de emiatt nem kell most aggódni, majd kialakul. Csak az a kár, hogy nem írták fel a gázoló rendszámát.

Nem ember az ilyen, aki csak úgy elhajt, miután elütött egy drága kis jószágot.

– Láttam egy malacos videót – mondta Tamás, amikor kettesben maradtak.

– Hiányzott a két hátsó lába, és a pasas csinált neki egy kiskocsit. Érted, ilyen

528

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

kerekesszéket, és aztán azzal közlekedett.

– Igen, azt én is láttam – szipogott Panni.

– Szerintem Edének bejönne. Majd megépítem.

– Te annyira kedves vagy!

– Hát, szegényre ráugrottam egy Martenssel.

– Véletlen volt. Tudod, attól féltem, hogy a terhedre van, de most látom, hogy te is szereted.

Tamás érezte, hogy mind a ketten jobban járnak, ha most nem próbál őszinte lenni. Inkább magához húzta Pannit, és megsimogatta a hátát. A lány finoman lesöpört néhány kutyaszőrt a pólójáról.

Edéhez csak két óra múlva mehettek be. Panni elszántan suttogott az álmosan pislogó kutya fülébe, de Tamás néhány perc után kiosont a folyosóra. Éppen akkor szólalt meg a telefonja.

– Te meg hová tűntél? – Vilmos kiabált, mint mindig, amikor iszik.

– Bocs, már akartalak hívni. Valami közbejött.

– Nehogy azt mondd, hogy nem szakítottál a csajjal!

– Hát…

– Mondtam, hogy írni kellett volna neki.

– Igazad volt. Az a helyzet, hogy tönkretettem a kutyáját.

– Mit csináltál?

– Ráléptem.

– Nebassz. Megpurcant?

– Nem, de nyomi lett. Ezek után, érted, nem hagyhatom ott a csajt.

– Aha. Akkor ma este már nem jössz?

– Nem, bocs. Még itt vagyunk a kórházban.

– Írnod kellett volna neki inkább.

– Ja. Majd legközelebb – mondta Tamás, és kinyomta a hívást.

Vett egy csokit az automatából. Panninak is akart hagyni belőle, de végül egyedül elmajszolta az egészet. Odakint sötétedett, a váróban már csak egy bánatos dobermann ült a gazdájával. Panni még fél órán át Ede mellett kuporgott, így Tamásnak volt ideje rákeresni, hogy átlagosan hány évig él egy tacskó.

Molnár T. Eszter

2018/6

(Budapest, 1976) író, biológus. Legutóbbi regénye: Szabadesés (2017).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

529

Orbán Gábor

Máshol „Alusznak az elsüllyedt városok” (Weöres Sándor: A Bab el Mandeb-en)

A

nappali egyetlen szabadon maradt falát szinte teljesen beborította Karthágó látképe. A kikötő egy égszínkék krokodilfejre emlékeztetett: hosszúkás pofájában két sor vitorlás, a fogai ringatóztak, kerek feje közepén egy tágra nyílt szem, az admiralitás szigete pislogott kíváncsian. Mondhatott bármit a barátja, aki éjjel-nappal ókori városokat rekonstruált tussal és akvarellel, Karthágónak buta ragadozófeje volt. Hiába pöttyözték tekintélyes középületek a testét – cirkusz, fürdő, fórum, színház –, a város egy tengerpartra terített, formátlan krokodilbőrre emlékeztette. A maga részéről jobban szerette Róma belvárosát, amelyet a lakás méretéhez képest szokatlanul hosszú és keskeny vécé falán lehetett megcsodálni. Minden pisilést érdemes volt komolyan venni, mert negyed órába telt, mire az ajtótól eljutott a vécécsészéig, mintha valóban lesétálná a Tiberis és Vespasianus fóruma közötti távolságot. A pun krokodillal ellentétben itt minden forma az emberi értelem diadalát hirdette, akárcsak az ő fémből és üvegből komponált középületei. Az építész szakról ismerték egymást, és a férfi már akkoriban is kevés érdeklődést mutatott a saját kora iránt. Az apja jól menő irodája helyett a ki tudja hányas számú lascaux-i barlangprojektben keresett és talált gyakornoki állást. A vadló- és szarvascsordák között azonban állandóan attól rettegett, hogy eltapossák, ezért néhány hónap után lejött a sziklafalról. Az őskorral egy alkoholban ázó

530

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

egyetemi bulin számolt le örökre. Amikor tőle szokatlan ünnepélyességgel bejelentette, hogy haladni akar a korral, mindenki azt hitte, megtér a vasbetonhoz, vagy legalább vesz magának egy mobiltelefont. Arra senki sem számított, hogy ezután sumer meg egyiptomi városokat fog rajzolni egy dél-franciaországi kiadó történelmi sorozatához. Ha azt kérdezték tőle, miért nem használ legalább számítógépes programot, sértődötten hallgatott, vagy valami olyasmit motyogott, hogy az akvarell szebben öregszik. És az akvarelljei tényleg időtlenül szépek voltak. Ő is inkább csak miattuk járt fel egykori csoporttársa apró kétszobás lakásába, ahol minden szívszorítóan kicsi volt, akárcsak maga a rajzoló; szanaszét heverő fehér teniszcipői láttán egészen elérzékenyült az ember. Nem sokat beszélt, és modora érdes volt, mint az arcát benövő, feltartózhatatlan szakáll érintése. Nézni azonban nagyon tudott. Valószínűleg ezért feküdt le vele néha a rajzmappákkal és szárnyas gipszbikákkal telepakolt zsebkendőnyi hálószobában. De az esetek nagy részében inkább a két kopott fenekű fotelben üldögéltek, és az éppen aktuális művet bámulták a függőlegesre állított rajzasztalon. A barátja azt állította, hogyha kellő ideig figyel egy régészeti és geomorfológiai szempontból is kifogástalan városrekonstrukciót, képes behatolni a képbe, érzi az arcán Rodosz lágy szellőjét, vagy az ostiai dokkok émelyítő szagát. Amikor a házmesterrel rátörték az ajtót, ugyanebben a kopott kárpitú, piros fotelben ült, és tágra nyílt szemmel bámulta Ur városának homokszín téglafalait. Hetek óta nem lehetett elérni, a házmester is aggódott, a Dél-Franciaországból érkező küldemények toronyban álltak üvegezett falú fülkéjében. Az öt emelet után kissé kifulladt mentősök azt lihegték, nem halt meg, csak máshol jár. De azt nem tudták megmondani, hol. Gyakorlott építészszem kellett hozzá, hogy az ember kiszúrja az apró szakállas alakot, aki a lépcsőfokokat kettesével szedve igyekezett a nagy zikkurat utolsó terasza felé.

Orbán Gábor

2018/6

(Budapest, 1975) műfordító, könyvtáros. Párizsban él, magyar irodalommal foglalkozó francia honlapot szerkeszt.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

531

Nemes Z. Márió

PRIVÁT

(Részletek egy verses regényből)

A hazaérkezés után 12 órát kellett aludnom, mert amit addig magammal cipeltem, meglepetésszerűen rám omlott. Nem emlékszem, mit álmodtam, álmodtam-e egyáltalán, arra ébredtem, hogy a sajt belső fénye felizgatott. Gyakran juttattam magamat ebbe az állapotba, hiszen voltunk néhányan akkoriban, akik merényletet akartunk elkövetni a dolgok ellen. A hűtőben voltak sajtok, anyai sajtok voltak, fehér bőrük volt. ( Mindez a gondolat előtt játszódott le.) De aztán felhívott PP, hogy a városban HAZUGSÁG van, ezért sem sikerült egyről a kettőre jutnom.

A hőerőmű körül apró emberek álldogáltak. Nem láttam jól az ablakból, de hittem benne, hogy ők is a HAZUGSÁGOT várják. De vissza a sajthoz. Szerinted nem furcsa, hogy egy élelmiszerhez ennyi szókéreg tapad, szinte ki se látszik alóla a győzelmes fény? Lekapargattam az álfehéret, hogy belehatoljak az igaziba, körülbelül fél órába telt, mire eljutottam a sajt mélyére, de akkor már éreztem a hőt, ami a lakás minden szegletéből felém áramlott, és amelynek mégiscsak a sajt volt a középpontja. Éreztem azt is, hogy te is izgalomba jöttél, hiszen imádod a sajtot, csak sose tudtad pontosan elmagyarázni nekem, hogy ebbe fogunk belehalni, nem pedig a HAZUGSÁGBA. Most végre megértettem és ez nagyon boldoggá tett.

Miután meghaltam, Zoli kivonszolta a testemet a konyhából, és levette rólam a pólót, meg a nedves alsónadrágot, majd beleszuszakolt a fürdőkádba.

Még szerencse, hogy mindketten jó erőben voltunk.

532

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

A FALUTELJESSÉG nem ismeri a HAZUGSÁGOT, mert maga se hallgat a jó szóra, hiszen nem kell tudnia, mihez képest vidék a vidék, egyszerűen csak önmaga krátere, mert nem hisz a világűrben.

A vonatok se járnak addig, Győrben át kell szállni, egy ingázó buszra, ahol egyszer már ki akartam szúrni a szemem, de nem sikerült, ezért azóta is sokat sírok. Magyarország radarképe üres.

Mégis természetellenes biztonsággal találok haza. (A kráter vonzását még a bukásra ítélt fajok is érzik.) Zoli nagyon fel volt pörögve, mert az ANYA paradicsomot passzírozott, és ilyenkor mindig kibuggyannak a „szabadság vörösre érett keményhasú gyümölcsei.”

A Kassák-idézet helytelen használatát elítélem, mert a paradicsom nem gyümölcs, de a szabadság előjelében ettől még lehet valami, hiszen a forró vörös lé rád emlékeztetett, arra a pillanatra, amikor belehatoltam a síró lyukadba, te meg egy csapásra megöregedtél, és magadba asztál, mint egy tartás nélküli pép. Öregek vagyunk mi is Zolival, de az ANYA ezt nem veszi tudomásul, mert ugyanazzal a dühvel passzíroz át bennünket az APA nyelőcsövén, mint amikor még ki se látszódtunk egymásból. Nem volt jó ötlet hazajönni, de nem volt más választás, mert Budapesten rendőrállam alakult. Csöbörből vödörbe, mondhatnád, hiszen az APA az állam, de szavad ne feledd, azt még nem is meséltem, hogy a kis úszómedencét a szomszédban (tudod, ahol lenyeltél) teljesen befedte az alga. Nonszensz!

Nemes Z. Márió

2018/6

(Ajka, 1982) költő, kritikus, esztéta. Az ELTE BTK oktatója.

Legutóbbi kötete: A hercegprímás elsírja magát (2014).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

533

Piros Vera

Szombat délelőtt

J

ózsi a kilenc negyvenes vonattal érkezik. A vasútállomás teljesen kihalt.

Egyedül az öreg bakter álldogál a sínek mellett. Jó reggelt, Miska báttya!

Jó napot, fiam. Minden rendben? Aha. Az öreg hóna alá csapja az indítótárcsát, zakója zsebéből elővesz egy kisebb pálinkásüveget. Tessék, egy kis szíverősítő.

Köszönöm, báttya, nem kérek. Pedig, ahogy elnézlek, rád férne. Nyitva van a vécé? Persze, Józsikám, menjél csak. Egy darabig szótlanul állnak, a levegő remeg a hőségtől. Na, jól van, Miska báttya, akkor megyek. Adja át üdvözletemet Marika néninek. Meglesz, fiam. Az öreg bakter meghúzza a pálinkásüveget.

A vécében Józsi megengedi a csapot, hagyja folyni. Minél hidegebb, annál jobb. Leveszi az inget, a hűvös vízzel megpaskolja hónalját. A csap alatt, a sarokban, egy kis darab szappant vesz észre. Felveszi, benedvesíti, és a vékony habbal alaposan megmosakszik. A Laknerfi Pistához nem mehetett vissza, hogy rendbe tegye magát, mielőtt vonatra száll. Mit mondott volna neki, miért ment vissza, miért van még mindig Pesten? Az arcát hosszan dörzsöli. Két napja nem fürdött. Élvezi, ahogy a meleg felszárítja testéről a vizet. Farzsebéből fésűt vesz elő, a kopott tükörben megfésülködik. Zsuzsa, baszd meg. Azt mondja, ez neki így nem jó. Mit gondolt, majd elhagyom Erzsit? Józsi felveszi az inget, az egyik ujjánál hiányzik a gomb. Azt mondta, megvarrja. Idegesen kutatni kezd a nadrágzsebében, legalább a gomb meglegyen. Emlékszik, oda tette, ott

534

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

kell lennie, ha Zsuzsa nem varrta fel. Nem találja. Kapkodva feltűri az ingujjat, meleg van, Erzsinek tuti nem fog feltűnni. Aztán majd megkéri a Margit nénit, hogy tegyen rá gombot. Szorosabbra húzza a nadrágszíjat, még egyszer a tükörbe néz, minden rendben lesz.

A faluba érve nem érti a nagy csöndet, szombat délelőtt szokatlan. Átvág a piactéren, teljesen üres. Befordul a Nefelejcs utcába, senki. Elhalad a házuk előtt, látja, a kertkapu zárva, a függöny elhúzva. Valami történt, gondolja. Nem nyitja a kertkaput, nem megy be a házba, a kocsmába megy. Kutya szalad át az úton. Hát ez meg mit keres itt? Jól ismeri, a Juhász bácsiék kutyája. Nem érti, mit keres az utcán, az öreg mindig kiköti.

A kocsmában senkit nem talál. Még a Jani bá sincs ott, csak a lánya, a pultban cigarettázik, és az Arrivederci amorét dúdolja. Nagyon fura, gondolja Józsi. Szia, Anikó, mi történt? Hol vannak a többiek? A temetőben, válaszol a lány anélkül, hogy Józsira nézne. Kérsz valamit? Egy pohár vizet, teljesen kiszáradt a torkom. Anikó kiengedi a csapot, hosszan folyatja. Józsi egyhajtásra megissza.

Erősen verejtékezik, zsebkendőt vesz elő, megtörli a homlokát. Észreveszi, hogy remeg a keze. Kit temetnek? A fiatal lány Józsira emeli a tekintetét, felakasztotta magát. De kicsoda? Józsi megszédül, nem hallja, mit válaszol a lány. Megyek, szól elfúló hangon. Lassan az ajtó felé indul, de az utcán már egyre szaporábbra fogja. Nem tud másra gondolni csak arra, hogy az nem lehet, hogy az Erzsi…, nem meri kimondani. Mikor a héten Pestről hívta, Erzsi szokatlanul szűkszavú volt, nem veszekedett vele. Nem fenyegetőzött, hogy ezt ő már nem bírja, hogy végez magával. De az biztos, a gyerekeket nem hagyná magukra, nincs az az isten. Mondjuk a hangjában volt valami furcsa, Józsi egy pillanatra megáll, megtörli tarkóját. Jól van, majd jössz, amikor jössz, hallja Erzsit. Valami furcsa nyugalom. Gyanút fogott, biztosan rájött, Józsiról dől a víz. Nem kellett volna annyiszor Pestre mennem, a Laknerfihez, mekkora egy fasz vagyok. Az a múltkori egy hét betett neki, még csak veszekedni sem veszekedett, mikor megjöttem. Csak hallgatott, négy kurva napig egy szót se szólt. Rohanni kezd. A temető a téesz mögötti dombon van. Messziről látja a sok feketébe öltözött embert, a sok Wartburgot, Trabantot. Nem is érti, hogy nem vette észre idáig.

Két nappal korábban Erzsi paprikás krumplit készít vacsorára. Gyere csak ide, fiacskám, kóstold meg te is. Olyan más a szaga, nem? Kisjózsi a lábas fölé hajol, a kezével legyez, szimatol, ahogy azt a Luis de Funès-filmben látta, A főnök inkognitóban. Elfintorodik. Anya, ezt nem lehet megenni, avas benne a zsír. Aj,

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

535

fiam, neked kellett volna főznöd, mint a múltkor. Szaladj át gyorsan a Juhász nénihez, hogy adjon egy kis szalonnát, majd azzal feljavítom. Kisjózsi gyorsan felkapja a cipőjét. Vedd a másikat, fiam, ez ki van szakadva. Anya, a másiknak a talpa lukas. Nem baj, vedd azt, az nem látszik. A gyerek felkapja, és már szalad át a szomszédba. Kopog az ajtón, nincs válasz. Óvatosan benyit a konyhába, senki. Juhász néni, kiáltja, merre van? Semmi. A nappaliban ég a villany, a tévében a híradó megy, a Magyar Rádió Gyermekkórusa Japánba repült, Juhász néni sehol. Kiszalad a házból, ki az udvarra, a tyúkok még nem ültek be. Kisjózsi felvesz a földről egy botot minden eshetőségre. Nem szeret este a baromfiudvarban lenni, mióta a kakas nekiment. Kezében a bottal zavartan áll, mikor halk nyöszörgésre lesz figyelmes. Az udvar végébe indul, remeg a lába.

A pajta ajtaja résnyire nyitva, bekukucskál. A félhomályban felismeri a Juhász nénit. Látja, amint egy széken előregörnyedve ül, arcát a kezébe temeti. És még valami mást is lát. Mintha valami lógna, nem tudja kivenni, mi lehet az, de biztosan nehéz, mert hallja, ahogy az ácsolat nyikorog. Hát nem is a Juhász néni nyöszörgött, suttogja. Nem tudja, mit csináljon, érzi, baj van. Szalonna, jut eszébe hirtelen, miért is jött. Anya várja. Halkan, óvatosan visszasiet a házba.

A konyhaasztal fiókjából kiveszi a nagykést, bemegy a kamrába, és vág egy darabot a fellógatott szalonnából.

Fiam, mi tartott ennyi ideig? Semmi, csak Juhász néni megkínált egy pohár vízzel, hadarja a gyerek. Na, jól van, add azt a szalonnát! Erzsike, tedd ki a tányérokat. Bátyus, hol voltál ilyen sokáig, kérdezi suttogva a kislány, miközben az asztalt teríti. Valami furcsa dolog történt odaát, válaszolja halkan a fiú, nem tudom elmondani. Vacsora közben nem beszélnek, csak nyámnyogják az ételt. Erzsi nem szól rájuk, a férjére gondol, két nap múlva hazajön. És ő mégis milyen nyugodt. Még az sem zavarja, hogy a gyerekek nyámnyogják az ételt. A vacsora után egyből lefekszenek. Kisjózsi nyitott szemmel fekszik az ágyban. Mert, ha behunyja, az a nehéz valami, a Juhász néninél a pajtában, himbálódzni kezd, szinte már az arcát érinti. Hugi, mesélsz nekem? A kislány mesél neki. A kedvencét, a három kismalacot. Elalszanak.

Józsi a fekete tömeget bámulja. Erzsi megölte magát, érzi. Megtudta a Zsuzsát, és öngyilkos lett. Teljesen átizzadta az ingét. Tudja, oda kell mennie, de nem viszi a lába. A gyerekek biztos a Teri mamáékkal vannak, de hol, nem látja őket. És egyáltalán, miért nem szóltak neki? Erzsi meghalt, és senki nem értesítette. Még a Pista sem. Józsit teljesen elhagyta az ereje, alig vánszorog.

Végre meglátja a Vékony Pistát, a harmadik sorban áll. Ha Józsi nem lenne olyan ideges, akkor hamarabb is észrevehette volna. Könnyű felismerni, már

536

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

csak az öltönyéről is. Pesten varratta magának az esküvőjére. Ilyen öltönye csak a Vékony Pistának van. És a haja most is szanaszét áll. Gyorsan odasiet, megkopogtatja a vállát. Pista hátrafordul, végre, hogy itt vagy, és erősen átöleli barátját. Erzsi nem tudott eljönni, súgja a fülébe, Józsika belázasodott. Józsi megszédül. Kit temetünk, Pista? Hát az öreg Juhász bácsit, felakasztotta magát a pajtában. Józsi úgy érzi, menten elájul. Pista, haza kell mennem. Mielőtt indulna, odalép Juhász nénihez, átöleli. Az öregasszony zokogva borul a mellére. Józsikám, felakasztotta magát. Borzasztó, Margit néni, részvétem.

Piros Vera

2018/6

(Budapest, 1971) író, költő. Jelenleg Portugáliában él.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

537

Dezső Katalin

Tundra gyújtott homlokú őzek és meszesedő porcok az erdőben ragadt szarvasok tetemein a régi állatok lelkében athéni fény van minden kedves játékodat műanyag dobozban őrzöd a kötődésnek nincs helyigénye ritkán vizsgálod őket nem jellemeznek téged mondod de átveszed sérüléseiket gólyafészek csodálkozol hogy tudna bárki minden évben szilárd fészket építeni egyre képlékenyebb póznasorokra löszfalakban álmodó fecskékre gondolsz mielőtt újra figyelni kezdesz megvárod a soron következő kilégzést nehéz szavak vannak az aszfalt alá hordva csak akkor látni őket ha nyáron a forró bitumentől kipárolognak az alsóbb rétegek egy ismeretlen csonka sziget fölé hajolsz megérted a földben munkáló magvas erőt a gejzírfakasztó mechanizmust és új földrajzi korokon keresztül a pusztítás szókészletét a mindentől délnek fordulsz magad felé

Dezső Katalin

538

(Zalaegerszeg, 1996) költő. Kötete: Akiket hazavártak (2017).

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Szira Péter

Mínusz egyes szint

T

élen hideg, nyáron meleg, neon világít a Nap helyett, föld alatt van, s habár műtárgy, falra sosem akasztanád.

Mi az?

Az aluljáró.

A Katona József utcát a pályaudvar külső vágányaival összekötő 220 méter hosszú folyosó vége már nagyon messze található a fősodortól. Távol van a Westend aluljárószinti bejárata, és a metró sem errefelé köpi felszínre utasait. Télen itt van a leghidegebb, nyáron a legmelegebb, és a szél is itt tud igazán felgyorsulni a nyílegyenes csatornában. Budapest legforgalmasabb aluljárója, a Nyugati téri, 13 + 3 feljárón át három kerületet – V., VI., XIII. – kapcsol össze a felszín alatt. Naponta körülbelül háromszázezer járókelő fordul meg ebben a labirintusban.

– Angolul, magyarul? – kérdezzük a kínai cipőárust.

– Angol? Nem… – feleli a férfi. Sürgősen valami tennivaló után néz, pedig vásárló híján eddig csak a telefonját babrálta. Felkap egy dobozt, és eltűnik a fal mögött húzódó raktárlabirintusban.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

539

Ez egy meglehetősen csendes szakasz. A neonok bágyadt fényt köpnek a billegő járólapokra. A falak szürke burkolata már jó harminc éve ontja magából a kiábrándultságot és az elmúlást. Olyan ez a folyosószakasz, mint egy kétszer kétsávos katakomba, ahol a szabályos, négyszögű burkolólapok mögött egyegy kolumbárium rejtőzik.

A fejünk felett egy hibás neon kacsingatni kezd. A sötét armatúrában működésbe lép a megszakító, mire a cső pattan egyet, s a fény előbb derengeni, majd vibrálni kezd. Mire felizzik valamennyi, a kínai is kiles a sötét raktárajtó mögül, kezében még mindig ugyanazzal a dobozzal.

– Te jól beszél magyar – próbálnánk belesimulni a környezetbe, de hiába.

Cseppet sem lesz együttműködőbb.

– Nem jól, én nem tudni – válaszol kurtán.

Végigvág rajtunk a pillantása, aztán csak ide-oda forog, mint a csapdába esett suszterbogár.

– Miért ilyen messzire jött?

– Szép ország. Jó hely.

– Az aluljáró?

– Igen. Príma. Kicsit lopnak, de azért jó.

Egy alkalmi árus dombornyomott, díszkeretes, hálózati feszültséggel működő plasztikvízesést kínál.

– Vezérem! Iszonyú hülye áron adom. Csak hét guriga.

Ha jól látjuk, ez a felspécizett, kétállásos változat, ahol a fölső fokozatban a lezúduló víz a vízesés alatt hullámzik is.

– Vegyed meg, testvér! Anyád is örülni fog… Higgyél nekem!

A büfé mögötti félhomályból hirtelen egy félmeztelen alak bukkan elő.

Odakapjuk tekintetünket. Nyilván nem azért, mert részeg és hajléktalan, olyat már láthattunk eleget, hanem mert deréktól lefelé teljesen csupasz.

– Ne már, vaz’, ez kurvára undorító! – üvölti oda a vízesésárus haverja, és nem látjuk pontosan, de ezzel egy időben lendül a keze is, és valamivel fejbe dobja a nyomorultat. A férfi tétován nyúl az arcához, furcsa pirosas ragacs tűnik fel a kezén. Alighanem egy fél hamburgert kapott a képébe. A vízeséses meg a társa nyerítve röhög, ahogy a hajléktalan, a pillanatnyi zavart leküzdve nyalogatni kezdi ujjairól a ketchup és a szósz keverékét. Kisvártatva a zsemle maradékát is fölporszívózza bokájára tolt nadrágja mellől.

– Basszus, mindjárt behányok! – mondja a fél hamburger gazdája, és stilizált öklendezésbe fog.

540

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

– Vezérem! – veszi fel az elvesztett fonalat az alkalmi árus. – Hatezer, rendben? És mindenki jól jár.

Indulat, vagy inkább düh hallatszik a szavai mögül, mivel még így sem kapunk az ajánlaton.

– Akkor rohadjá’ meg! – mondja. Nem pont ezekkel a szavakkal: választékosabban, plasztikusabban, sűrűbben. Elmenőben azért még leütközi a vállunkat, hátha összejön valami laza adok-kapok.

A büfé zöld pultjánál egy aktatáskás, zakós-nyakkendős férfi is végignézi a jelenetet. Most, hogy azok ketten már hallótávolságon kívülre kerültek, előáll a maga véleményével. Mintha egy rasszista turiból válogatna, úgy húzza elő a cigánygyűlölet alaptoposzait. Nem igazán tudunk mit mondani. Ő van itthon, mi csak átutazók vagyunk. Azért sejtjük, hiába érvelnénk azzal, hogy az általánosítás csalóka és elég kártékony dolog.

Tulajdonképpen most döbbenünk rá, hogy csak azért maradt meg az emlékezetünkben, mert a féldeci mellé barna sört ivott, pohárból.

A félmeztelen hajléktalan ekkor már szinte komilfó: fél kézzel a nadrágját tartva csoszog a vágányokhoz vezető lépcsők irányába.

A büfé szűk ablaka mögött nyúzott asszony tesz-vesz. Meghökkentő színű frizurája a Boglya & Kazal típusú lakótelepi garázsszalonok merészségéről árulkodik. Ezekben a kreációkban az a közös, hogy koloritásuk kizárólag természetes fényben ragyog fel igazán. Mivel a dicséret ingyen van, s nekünk sem kerül semmibe másoknak örömet okozni, pár kedves szóval méltatjuk is az ismeretlen fodrász remeklését. Rá is fér a bók: hajnalban, fél hatkor kezd, és gyakran megesik, hogy a teljes műszakot, nyitástól standolásig, egyedül csinálja végig. Ez persze csak olyankor fordul elő, ha váltótársát eltángálja gyorsan cserélődő élettársainak egyike, mert hiába a tapasztalat, még mindig nem mutat kellő alázatot a férfiúi nagyság és tekintély előtt.

– Amióta bekamerázták az egész aluljárót – mondja békítőleg –, verekedések nem nagyon vannak, és lopni sem igen mernek. De volt már olyan, hogy meglestek valakit, és a Váci úton vagy beljebb kapták el. Állítólag ezt a mérnököt is többször fenyegették, legalábbis ő így mondta.

– Az aktatáskást?

– Mindennap jön. Egy fél vodka plusz egy Bak sör. Semmi mást nem iszik.

– És honnan tudja, hogy mérnök?

– Így hallottam. Valami nagy cégnél van, de már a fene sem emlékszik.

Hanem akkor látta volna, amikor suttyomban levitték a vodka alkoholtartalmát!

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

541

Hőzöngött, hogy biztos én vizezem fel.

– És nem?

– Á! A tulaj minden új belépőnél azzal kezdi, hogy itt nincs trükközés, mert neki többet ér az engedély.

– De ezek szerint kibékültek.

– Tanult ember, megértette, szerintem ő is a piacról él. Ha nő a jövedéki adó, csökken az alkoholfok. Olyan ez, mint az egyszeregy.

– Helló! Négyezerért valamit?

Kicsi, gömbölyű, barna teremtés kezdeményez szabadon választott testi kapcsolatot anyagi ellenszolgáltatás reményében. Ápoltnak éppen nem mondanánk, és habár a szükség sokszor nagy úr, de itt a küszöbérték annyira alacsony, hogy nem létezhet érv, amely nézetazonosságon alapuló akarategyezést eredményezhetne szándékainkat illetően. A nulla kölcsönösség persze még nem elutasítás, azt még jó párszor meg kell majd erősíteni. És ez még egyébként is afféle rutinkérdés, semmi komoly, csak a kommunikációs akadályok ledöntésének első modulja. Kisvállalkozói lakmusz.

A korfán a leány az ötventől már meglehetősen jobbra állhat. Olyan hatást kelt, mint a városi légszennyezéshez nemesített ecetfa: poros, ványadt, de dacol mindennel. Kutyaszar, húgy, szárazság… szinte mindentől csak elnyűhetetlenebb lesz. A beszédhangok és a szóképzés sajátosságai arra utalnak, hogy a frontoldali fogazat felső, de talán az alsó karéja is hiányozhat.

Hirtelen valami rossz érzés fut át rajtunk. Zavar és nyugtalanság. Mintha a nyúlból húznák elő a cilindert. Vagy tényleg ennyire rosszul néznénk ki? Elpergett volna a magabiztos férfibáj, mint foncsor a tükörről?

– És kétezerért bármit?

Tekeredik lefelé az élet, mint a bravúrosan hámozott alma héjszerpentinje: már csak néhány kör, és aláhull a semmibe. Ideje fiatalabb szerető után nézni.

Nemsokára éjfél. Nemsokára reggel. Nemsokára záróra. Nemsokára nyitás.

Végeérhetetlen, monoton ritmusban követik egymást a napok. „Misi bácsi mulatós egyvelege 2. hamarosan megtekinthető a You Tube-on!” Az örömhírt nem más, mint maga Mulatós Misi bácsi, azaz Lengyel Mihály hirdeti Pesterzsébetről. Ez képileg összetettebb, mert Lengyel Mihály nem szól, hangja nem zeng ércesen, csak áll némán a kerengő közepén. A hírt a tábláról olvashatjuk, amit a művész tart a feje fölé, rendületlenül, 15 plusz 2 perces terminusokban.

542

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Ez az aluljárószakasz valóságos marketinges és reklám-kincsesbánya. Kilenc irányból áramlik le ide a sok nép. Tizedik maga a metróbejárat. Aki látszani akar, itt ver tanyát, és Lengyel Mihály azt vette a fejébe, hogy híres, valamint népszerű lesz, mert csak így véli megreparálhatónak a magánéletét. Ami nem túl megnyugtatóan alakul.

Lengyel Mihály egyébként egy olyan elfuserált, ám mégis szerethető rajzfilmfigurára hasonlít, amit a grafikus iszonyú lelkesen dobott fel a papírra, ám a negyedik variációnál, megunva a kísérletezést, bevágta az egész szakramentumot a kukába.

Lengyel Mihály életében a magánéleti krízis a társ hiánya körül forog. 7140es számon szerepelt volna az X Faktorban, de épp a fellépés napján hunyta le szemét örökre 38 évnyi házasság után Lengyel Mihályné. Ez azért eléggé baljós egybeesés. Mármost a Heim Pál Kórházban ismerkedtek meg, és Misi bácsi tulajdonképpen soha sem talált értelmes magyarázatot arra, hogy miért is vette feleségül. Egyrészt hozott egy gyereket a házasságba. Másrészt Misi bácsinak a Heim Pál valamennyi osztályán volt egy-egy beélesített nője.

– Olyan ez, mint az egyenruhásoknál a rendelkezési állomány... Jöttemmenten, mindenhol udvarolgattam kicsit, a nők meg valósággal utánam vetették magukat. Én meg, hát hogy mondjam… nem ugrottam félre. Ahogy a seregben mondják: a parancsot végrehajtani kell, nem baszakodni felette, mert úgy csak szaporodik.

– Mostanában a temetőben szoktam ismerkedni – magyarázza szépkorúakra kifejlesztett technikáját. – Valósággal hemzsegnek ott az özvegyasszonyok. A legtöbbje valahogy nagyon kéreti magát, mintha a temetéssel együtt legalábbis bevarrták volna nekik… Ha érti, mire gondolok.

Biztosítjuk, hogy értjük.

– Na most megtetszett ott nekem valaki. Csak nem tudom, mondhatom-e…

– Mit? – A bőrszínével kapcsolatos…

– Miért? Fekete?

– Dehogy! Csak cigány.

– Most akkor tetszik magának vagy nem tetszik?

– Az nem tetszik, ahogy folyton kamuzik. Amikor felmennék hozzá, mindig kitalálja, hogy miért nem jó. Vagy egyszer csak leteszi beszélgetés közben a telefont, hogy majd visszahív, mert megjött az orvos. Miféle orvos, kérdezem én, de már csak a búgást hallom. Tudja, mit gondolok én erről?

– Mit?

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

543

– Hát, ha kezelgetik is, tuti, hogy csak alulról.

– Kicsoda?

– Kicsoda? Kicsoda? Hát a János meg a város. Tudom én, mi megy ott a nyolcban! Talicskáztam ott én is eleget.

Lengyel Mihály itt tart most. Negyven év alatt kizuhant isten tenyeréből.

Nem maradt senki, aki rendelkezésre állna. Innen két út vezet kifelé: hírnév vagy őszinteség, és egyik sem egyszerű.

A koreai evangelisták egy kézikocsin tolják el előttünk a rekviziteket: hangfal, erősítő, megállítótábla, világító totemoszlop. Csatlakozz Jézushoz! Regisztrálj most, és téligumi-szettet nyerhetsz! Az Úr veled van, a csoda házhoz jön.

Misi bácsi sem pihenhet, újra felemeli a táblát. Hátha a népszerűség segít, úgyhogy rátol a potméteren a marketingre.

A Tamás bátya konyhája és a Rockshop között található az Erogén zóna, a mínusz egyes szintek nélkülözhetetlen ellátóhelye. Műszájak, felfújható guminők, fullextrás vibrátorok – de minden csak az elkerített részben. Látható helyre csak a köznyugalmat és a közerkölcsöt nem zavaró tárgyak kerülhetnek.

– Elképesztő, hogy milyen innovációt gerjeszt a felnőtt-tartalom-gyártás! Bár csak az orvostudomány fejlődne olyan tempóban, mint a vibrátoripar – jegyzi meg Kornél, a tulajdonos.

Az Erogén zóna több mint tíz éve szolgálja diszkréten az emberiség legfontosabb szabadidős tevékenységét, az örömszerzést.

– Itt lent töltöttem be a negyvenkettőt. Eredetileg szakács lennék, de előfordult, hogy egy hétvégén lenyomtam három esküvőt, rendőrbált vagy falunapot, úgyhogy otthagytam az egészet. Jó eséllyel én is egy lettem volna azok közül, akik hajnalban, egy félálomban abszolvált kanyar után feltekerednek valami fára. Szóval otthagytam a jó francba Szabolcsot, irány Budapest! Minden szegletben ott leskelődött a kommunizmus antitézise, a vadkapitalizmus: semmik vagyunk, minden leszünk! Üres zsebbel, kurva nagy ambícióval vágott neki mindenki az ismeretlennek. Egyik nap felhív egy haver, hogy van-e valami dolgom. Videokölcsönzőt nyitott a szülei szexfilmkészletére alapozva, ott kellett besegíteni egy napra, amíg ő átugrott Ausztriába egy füles után, mert állítólag felszámoltak valahol egy pornófilm-lerakatot. Cirka 3000 darabot hozott haza, én úgy Trabantot megpakolva még nem láttam. Basszus, az ölében is kazetták voltak! Találomra belenéztünk egybe. Először csak egy pár hancúrozott, majd egyre többen és többen lettek, és ha jól emlékszem, csak Rudolf, a jávorszarvas nem szállt be a végére. Majdnem kidobtam a taccsot. Egyébként is szégyellős

544

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

vagyok, ki nem próbálnám ezeket a dolgokat, de ami ott ment, apám… éjszaka, napszemüvegben, csukott szemmel se raktam volna be még egy kazettát…

Szóval vitték, mint a cukrot. Sőt, előjegyzést kellett felvenniük még a legdiszkrétebb darabokra is.

– Később kibéreltünk egy peepshow-színpadot, és egy rózsaszínű Barkasszal húztuk végig az országon. Felejthetetlen pillanatokkal ajándékoztuk meg a népet… A csajok rendületlenül tekergették magukat a kutricákban, két kézzel a furnérnak támaszkodva, fenekük a színpadnak. Bömböltek a slágerek a Danubiusból. Sabrina, Samatha Fox, csupa D-kosaras nyugati sztár, a helyi erők – jellemzően az agráriumból meg a szétlopkodott üzemekből – pedig olyan kétségbeesett elszántsággal rohangáltak a zsetonért, mint a pesti prolik a dodzsemben. Még 11-kor is pokoli sor kígyózott az ajtó előtt, pedig nálunk szigorúan csak a szem legelt, semmi Tapicska forgalmista. És akkor éjfél előtt következtek a hírek, utána megszólalt a Himnusz, de a csajok még csak ritmust sem vesztettek… Rutinból átugrották fejben azt a három percet.

Az volt az aranykor, magyarázza Kornél, ma már azonban semmin nem lepődnek meg az emberek. Bejön Valentin-napkor a nagymama, és megveszi a kisunokának a puncis, fütyis lufit. Simán végigmegy vele akár Sátoraljaújhelyig is a vonaton.

– Hogy mi volt a legnagyobb dobásom? Egyszer eladtam egy felfújható gumibabát… Tíz percig meséltem róla a vevőnek, de tudtam volna még egyszer annyit is. A guminők Rolls-Royce-a volt, eszelős áron. Ha jól emlékszem, egymilla körül kóstált, és az tíz éve már elég szép summának számított. A csillagokig repít, valami ilyesmi volt a szlogenje. Változtatható szem- és bőrszín, előmelegítő funkció, variábilis átmérő-funkciók… Szóval nyomtam a marketinget, a pali meg végül azt kérdezte: és a haja éghető anyagból van?

– Hogy mit tettem hozzá a pornópiachoz? Van egy nyugdíjasom, Csámpika néni, ő varrja nekem évek óta a cicis-faszos párnákat. Persze, 3D, mindent a kéznek! Azt hiszem, ennyi innováció tökéletesen elegendő egy olyan piacon, ahol már tízezer éve ki van találva minden.

Mi van még a mínusz egyes szinten? Mi rejtőzik még a föld alatt?

Agresszió. Kíméletlenség. Gyűlölet. Irigység. Ezekből bőven. Szelídségből, emberségességből, szeretetből és jószívűségből sokkal kevesebb. Néhány éve a Der Standard óriásplakátokon így köszöntötte az Ausztriába gépjárművel érkező látogatókat: „Isten hozta a vérfertőző náci pincerém földjén”.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

545

Gróf Donald Franklin és Hegedűs Andrea, illetve most már Gróf Andrea esküvője augusztusban volt, a Bazilikában. Gróf Donald Franklint eredetileg Adolf Péternek hívták, de Adolf Péter szisztematikusan, nagyjából kétévente hivatalosan is nevet változtat. A következőt még nem tudja. A jelenlegi állapottal elégedett.

Gróf Donald Franklint nehéz nem észrevenni. 136 kiló, 202 cm, és az arca, a fejbőre és a tarkója is absztrakt mintákkal van kivarrva. Ahogy a teste is, habár ott inkább a figurális elemek dominálnak. Olyasmiket láttunk, amiket csak az az ember mer és akar magára varratni, aki nem tart semmiféle következménytől.

Aki talán sebezhetetlennek gondolja magát. Olyan portrékat és szimbólumokat, amelyek nem kínálnak lehetőséget a mérlegelésre: vagy elutasítod, vagy egyetértesz velük.

Hét esztendeje még csak 76 kilogrammot nyomott, ám a fehérje- és a szteroidkúra kis híján megduplázta Gróf Donald Franklint. A növekmény gyakorlatilag száz százalékig izomszövet, így kevesen vannak, akik nem megszeppent óvodásként állnak meg a rendkívüli test előtt.

De mintha mégis önmaga antitézise lenne ez a csöndes óriás. Az internetes kommentszekciók leginkább karikírozott figurája a férfi, akinek akváriuma van. Ehhez a kitalált és nyelvileg alaposan kikezdett karakterhez általában nevetségesnek gondolt konnotációk tapadnak, de – összevetve az elméletet a gyakorlattal – Gróf Donald Franklin az élő cáfolata az akvárium-előítéletességnek.

Habár, mint tudjuk, minden ember rendkívül összetett személyiség: egyvalakiben is simán megférhet két homlokegyenest ellentétes karakter. Antiszemitától a zöldhumanistáig, például.

Nos: van tehát egy 1200x700 milliméteres, 150 literes, hatalmas akváriuma, ebben tartja a sziámi harcoshalait, a kisebbekben pedig a vitorláshalakat.

– Azt figyeltem meg, hogy a drága halak sosem párzanak, csak az olcsók, pedig mindig párban veszem őket. A sziámi harcoshal egyébként felfalja az összes többit, úgyhogy tulajdonképpen tökmindegy.

Az üzletben csupa-csupa fekete cucc kínálja magát. A szitázott pólókon és egyéb göncökön apokaliptikus jelenetek keverednek a népszerű rockbandák nevével, emblémáival. A végtelenített zene hangereje a halláskárosult koncertlátogató vásárlókhoz van kalibrálva. Úgy hajolgatunk egymás füléhez a válaszokkal, mint az összeesküvők.

Adolf Péter 15 éves volt, amikor eljött otthonról. Ennek 17 esztendeje. Szüleiről nincs más emléke, csupán az, hogy alkoholisták voltak. Azóta nem beszélt velük.

Először autómosónak állt, később őrző-védő szolgálatot alapított, most meg itt van ez az üzlet. Meg még pár egyéb érdekeltség. Barátai nincsenek. Beszélgetni

546

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

nem nagyon szokott. A problémáit, ha akadnának is, megoldja maga. Gyereke nem lehet. Nemzőképtelen. Egy családi ház az álma. A pénzből sosem elég. És keménynek kell lenni, lazítani sosem szabad.

Hamar úgy érezzük magunkat, mintha egy olyan csapból próbálnánk meg oltani a szomjunkat, amelyik nincs rákötve a hálózatra.

Gróf Andreának ez volt a második házassága. Az első férje három hét alatt halt meg. Az agydaganatot csak a boncolásnál diagnosztizálták.

– A fiunk vette csak észre, hogy az apja valahogy nem úgy viselkedik, mint korábban. Bokszedzéseket tartott a gyereknek, mindennap. És amikor már többedjére fordult elő, hogy másodjára, sőt néha harmadjára is felakasztotta a bokszzsákot azzal, hogy gyere, Töki, ma rövid sorozatokkal kezdünk, kérdezte tőlem a fiam, hogy anya, szerinted minden rendben van vele? De mivel szófogadó fiúnak neveltük, csinálta becsülettel a kirótt penzumot, és mire szólni mert, már minden mindegy volt.

– Hogy mit gondolok a tetoválásairól? Most voltam ötven. Szeretnek és én is szeretem őt, úgyhogy tulajdonképpen tetszenek, és az is biztos, hogy mindig lesz helyünk a strandon, ha levetkőzik.

A folyosó másik oldalán, majdnem szemben a pulttal, a préseltlemeztáblákkal elkerített terület takarásában felsikít egy flex. A mennyezetvilágítás neonjainak armatúráiból itt-ott már csak egy-egy vezetékszál tekereg kifele. A műanyag burkolatot rég ellopták, vagy egyszerűen csak elváltak a plafontól, mint ágtól a levél. Ha pislog is némelyikben a neoncső, fény helyett csak félhomályt köpködnek. Bearaszolunk a terelőfal mögé. A szürke gránitlapokkal burkolt folyosófalból nyíló ajtó mögött közös előterű wc-k készülnek, magánberuházásban. Több, sokat megélt bérlő szerint a legutolsó felújítási terv bejelentése óta eltelt hat évben ez az első alkalom, hogy valamiféle rekonstrukció zajlik a föld alatt. Egy darabig szóltak a tulajdonos önkormányzatnak, a MÁV-nak, esetleg a BKV-nak, hogy már megint összetört a járólap vagy leszakadt egy armatúra, de amikor rájöttek, hogy itt harminc éve más tempóban telik az idő, hagyták a panaszkodást a francba.

Hirtelen élettel telik meg a folyosószakasz. Olyan váratlanul robban egy hang, mint amikor vaslemez csattan a kövön: – Irén… Irén! Tolhatod! – üvölti valaki torkaszakadtából.

Profi zenészek közt régóta szokásban van, hogy időről időre lejárnak gyakorolni a Nyugati aluljáróba. Nem is a pénzkereset, sokkal inkább a kiváló akusztika miatt.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

547

A sarkokban az eltakaríthatatlan ürülék- és vizeletszag az úr. Hogy, hogy nem, épp egy verekedés simul bele a pályaudvari pillanatokba. Két hajléktalan csépeli egymást félig-meddig indulatok nélkül. Az ütések inkább a levegőt érik. A nézők között körbejár egy szotyis zacskó, mi is sorra kerülünk. A tenyerünkbe öntik a magot. Rendesen meg van pirítva. Egy Bing Crosby-dalt nyiszatol egy kókadt muzsikus a közelben, a „Violets And Violins”-t. Csak körülbelül fogja le a hangokat, mert ide ennyi is elég. Fütyülés közben nem lehet szotyizni, tehát az egyiket abbahagyjuk. „Szívem zengő hegedű, rajta szíved a vonó, minden hangja gyönyörű, kacagó vagy zokogó. Hangja egyszer oly vidám, részeg mámor tán ilyen, máskor fáradtabb csupán, s bánat húrja lesz a szívem. Nótám mindig gyönyörű, ha szívem zengő… ha szívem zengő hegedűűűűűűűűű”. S a végét, ahogy illik, egy bonyolult hullámzású vibrátóval díszítjük fel.

A hajléktalanokból közben a maradék szufla is kimegy, hirtelen kókadnak le, pont mint a méregdrága hollandi rózsa.

A roma is abbahagyja a játékot. Ül az x lábú székén, és csak bámulja a hangszert az ölében. Ezer forintot adunk, de még erre sem ocsúdik. Rendkívül erős testszag burkában ücsörög. A lába mellett színes reklámszöveg van a járdára fújva. Elsőre valami gerillamarketinges szarságnak tűnik. Közelebb lépve derül ki, hogy csak egy privát üzenet: „DORINA SZERETLEK”. A kapkodva kivágott sablon miatt a „K” betű száraiban összefolyt a festék, és csak egy kis hasáb lett belőle. Ilyen: █.

Csak rózsaszínben.

Szira Péter

548

(Kaposvár, 1964) volt már személyszállító kisiparos, hírlapkézbesítő, feketemosogató, pincér, pultos, asztalosasszisztens, porondmunkás, filmgyári világosító, részmunkaidős golfoktató, munkaverseny-felelős és raktáros-anyagbeszerző is. Újságírói korszakát döntően az a 14 év uralja, amelyben az Élet és Irodalom olvasószerkesztője és művészetkritikai rovatának vezetője volt. Sokféle műfajban publikál. A nagyobb lélegzetű munkák – saját bevallása szerint – egyelőre még mindig csak dagadoznak a födő alatt.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

W. H. Auden

Elmondanám (If I Could Tell You)

Az idő nem szól semmit, mondtam neked, Hogy mi mennyibe kerül, az idő tudja csak.

Elmondanám én, de nem lehet.

Ha sírnunk kell, mikor a bohóc nevet, Ha megbotlunk, mikor zenészek játszanak, Az idő nem szól semmit, mondtam neked.

Bár nincsen sors, mit jövendölhetek, Mert jobban szeretlek, mint mondják a szavak, Elmondanám én, de nem lehet.

Valahonnan csak fújnak a szelek, Valamiért a levelek hullanak; Az idő nem szól semmit, mondtam neked.

Talán a rózsa tényleg nőni szeret, A látomás komolyan itt marad; Elmondanám én, de nem lehet.

Ha minden oroszlán felkel s útnak ered, Minden patak és katona elrohan; Az idő csak annyit szól, mondtam neked?

Elmondanám én, de nem lehet.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

549

Temetési blues (Funeral Blues)

Állítsd meg az órát, húzd ki a telefont, A kutya szájában ne legyen finom csont, Ne szóljon zongora, csak tompa dobszó, Jöjjenek a gyászolók, jöjjön a koporsó.

Körözzenek repülők a fejünk felett, MEGHALT – karcolják égre az üzenetet, Galamb fehér nyakán legyen a gyászszalag, A rendőrök mind sötét kesztyűt húzzanak.

Nekem ő volt kelet, nyugat, észak, dél, Vasárnapi pihenőm és a dolgos hét, A dél, az éjfél, beszédem, énekem; Azt hittem, a szerelem örök – tévedtem.

A csillagokat oltsd el, most nem kellenek; A holdat és a napot szétszerelheted; A tengert öntsd ki, az erdő hulljon porba.

Hisz úgyse fordulhat már soha semmi jóra.

Melhardt Gergő fordításai

W. H. Auden

(York, 1907 – Bécs, 1973) angol-amerikai költő. A huszadik század angolszász költészetének egyik legnagyobb alakja. Magyarul megjelent kötetei: Achilles pajzsa (1968), W. H. Auden válogatott versei (1980).

Melhardt Gergő

550

(Szombathely, 1993) kritikus. Budapesten él.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Hévíz U25 verspályázat A Hévíz folyóirat 2018 nyarán kétnapos irodalmi fesztivállal ünnepelte a lap fennállásának 25. évfordulóját.

A jubileumhoz kapcsolódva jeligés verspályázatot hirdettünk huszonöt évnél fiatalabb alkotók számára.

Az előzsűri tagjai (Fehér Renátó, Szálinger Balázs, Vajna Ádám) több mint kétszáz pályamunkából juttatták tovább az öt legjobb művet, amelyek közül a zsűri (Beck Zoltán, Kemény István, Takács Zsuzsa) választotta ki a Hévíz U25 verspályázat győztesét, Csete Somát, akinek 2018. július 20-án, a Fesztivál nyitónapján adták át a díjat.

A következőkben a döntőbe került öt verset olvashatják.

Csete Soma

Kollázsetika Én vagyok én, te vagy te, ki a hülye: én vagy te?

Nyílvessző csap így át az erdőn, ilyen munkabírással, ilyen öntudatlanul.

Nem kell most csendben lenned, csak felejtsenek el a hangok. Felejtsenek el a színek.

Iskolaudvar. A nap körei így délután.

A fényben állatias karok, állkapcsok.

Egy porba vágódó tarkó – a játék alkalmi tárgyai. Odébb az árnyékban riadt szemek, gyermekei valami másnak.

Ki kúszik ki most a fényességre? Senki. Sárga fűcsomók, egy elkapott fej, kerítésrohanás.

Apáddal fekszel tengerparton, nádi stégen, uszodakövön. Valami belemegy a szemedbe, vakarózol, ő elmegy sörért. Később már az árnyékban ébredsz, ő odébb fekszik, napozik.

Nézed, nincs nála nagyobb hatalom.

Fintorog egyet: ha fennhagyja a napszemüvegét, nem barnul le alatta, ha leveszi, egy idő után fájni kezd a szeme.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

551

Ez még megvan: gondolni egyet, lemenni a Balatonra a lassan záródó őszben. Kiérünk a Déliből, a karcos ablak visszfényében egy pillanatra, akkor, amikor nem is számítok rá, szépnek látom magamat.

Hajnal kettő múlt, már rég elhagytuk a sötét partszakaszt. Nem plázs: part, bazmeg. Őszilevet iszunk egy buszállomás melletti késdobálóban.

Mert mindig ezt akartam, őszilevet inni az este végén egy férfival, zakóban, lehetőleg széjjelázva, az északi parton. Még rutinból elnézegetjük az egyre fáradó almádi picsákat, aztán – Gyomorforgató délidő, ebbe érek vissza Pestre.

Ez első öt perc mindig sorsdöntő, most is, mint mindig, gyalázat. A színek árulása a fényen.

Tort ül rajtam a körúti ragyogás. Ásítok, de ha süket lehetnék, egy elhaladó busz ablakában azt látnám, üvöltök.

Ugyan, képzelődni szabad.

A többiek, a mások – mint a kövek.

Ne járj, lépdelj. Már csak az ütem.

Előttünk a sosemlátott.

A kollázs szigorú, kipróbált etikája.

Most pedig hajtsd fel a fejed, és úgy, de csak úgy, ahogyan napfogyatkozás után a madarak tudnak, énekeljünk.

Csete Soma

552

(Szekszárd, 1996) költő, kritikus. Az ELTE BTK hallgatója.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Kalocsai Péter

az út alatt Az emberek örökké a holnapra készülődtek. Én nem hittem ebben.

A holnap nem készülődött az emberekre.

A holnapnak fogalma sem volt arról hogy az emberek egyáltalán léteznek.

(Cormac McCarthy: Az út; ford. Totth Benedek)

és futottunk, és alattunk a völgyben elterült a gyermekkor szaga, az állatkert: oroszlán, elefánt, hópárduc, tapír, de már csak csapzott kecskeszőr és tyúkól illata leng. a kis majmokat is megették mind és a csimpánzokat: az áldott agyvelő-zsigert nem kenték többre, csak mint a velős pirítóst. és a várost hamvakba oltották mindenütt, szigetre költöztek vagy híd alá. és már a csillagok kurvái sem fénylenek az utcasarkokon, már csak a rongyos bőrtömeg feszeng a csontokon: áttetsző narancspír, fehérre mardosott ágak ropognak a hideg éjek ölén. olyan vékonyak! meddővé csonkult derekuk hiába ring, az álmok terméketlenek, és csak akkor ébrednek fel, ha a zsíros majomagyvelő cseppjeit elkapkodják a száraz kenyérhéj elől. felnyársalt életet csepegtetünk, hogy életben maradjunk, de ha már felfaltunk mindent, mint a láng, minket is elaltat majd az éjszaka. jártunk itt: elfeküdtünk a hídpillér alatt, és néztük:

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

553

már akkor sem voltak távoli napok, nem láttuk a meseszigetet a borosüvegek prizmáján át, és a tejút sem volt az égtetőnk, hacsak nem a fent ívelő fémösvény közvilága, átúszva az olajos víz felett, behálózva Pestet, Budát. és vándor tüzekké, földön ragadt égitestekké lett a világ a búrák alatt, az ablakokban: még ültek gyermekek, és álmodozók, álmok is. ma már magam sem vagyok, csak szextáns isten bevásárlókocsijában, de tört horizontunk felett Vénusz, az esthajnal nem dereng, a kóborló ég után lépkedek.

Kalocsai Péter

554

(Veszprém, 1996) költő. Az ELTE BTK hallgatója.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Kovács Boglárka

Fába vésni Ezt az erdőt nagyapa ültette.

Belőle lettek a fák. Éjszaka a nedves talaj Négyzetre emeli a lidércnyomást.

Megmondani valakinek,

Hogy már nem.

Hajnali páralecsapódás.

Nagyapa szerint ilyenkor isznak a tündérek.

Seggre esni a vizes fűben Annyit tesz, mint A saját kipárolgásod visszhangjának

Mondani, hogy szeretlek.

Ilyenkor már sírni is felesleges.

A hajad meg a ruhád már úgyis nedves, A Föld vízkészletei fogyóban, A fákat nem is szokták öntözni.

Az erdőre hagyom a nyáltól

Cseppfolyós szerelmes verseim.

Kovács Boglárka

2018/6

(Székesfehérvár, 2001) költő, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanulója.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

555

Vas Máté

A vasárnap borzalmai

1.

Félek, hogy értelmetlenül érsz véget.

Tenyeremben forgatlak, onnan ide, próbállak kirakni. Meghívás, ügyelet nélkül, ha engem más nem csévél fel, én kit merészeljek? Ügyesen kell választani.

Minek a letöltése, kóstolása, bebarangolása valósuljon meg, amennyiben valósulni szabad. Éhség se lep meg. Futárszolgálat nélkül telünk, kanalazás nélkül telünk. Aludni aludtam eleget.

Hűtőm tele, új üzenet nem jött. A gyep is esztétikus.

2.

Fakulnak a darvak a képen, sárgábban sárgállik a konyha. Anyámat ugyanitt, mindig három óra múltán, most már csak arra gondolok, anyámat ugyanitt, mindig három óra múltán.

3.

Dorombolni kezd a készülék az asztalon, mohón zsákmányt ejtek. Este jelenésem van.

Szép cipőm van, egészséges szervezetem van. Barátaim, akiknek a gyepe esztétikus.

Vas Máté

556

(Szentes, 1996) költő, az ELTE BTK hallgatója.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

Vida Kamilla

utópia és uzsonna egy kertben, mely a versailles-i kastély kertjének pontos mása „Mindenkit akasszatok fel, csak a királyokat ne!” a torkomat köszörültem, hogy a teremtett lények figyelmét felhívjam a teremtés aktusára, ezzel megmutatva önnön nagyságom és a teremtett lények kicsinységét. boldogok a lények, akiknek nincs fülük a torokköszörülésre és nincs szemük a teremtett világra, súgta persze megint valaki oldalról, háttal nekem. [… a helyen, ahol pajtásaimmal élek, halott történelmi személyiségek arcképei lógnak a falon. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, csak a lakosság 36 százaléka gondolkodik szimbólumokban. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a libidó teher, akár a házimunka. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, megdolgozunk az élményeinkért. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, gyilkosságot elkövetni kizárólag jó indokkal lehet. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, érdekvédelmi szervezetet alapítottak a franciául nem beszélők. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, betiltották az alkoholt, mert hatására a lakosság elbizonytalanodott, lelkük magányosságba fordult, kivált, ha a fogyasztás moll jellegű tánczenére történt. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, az emberek szabadidejükben az ország dekorációjához készítenek különböző díszeket csuhéból. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a költők nem a művelt közönségnek, hanem maguknak írnak. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a művelt közönség nem érzi magára hagyatva önmagát. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, nincs külön szavunk a spleenre, hisz semmi nincs rajta kívül, amitől meg kellene különböztetni. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, nincsenek döntéshozók, ilyenformán pedig döntések sincsenek.

2018/6

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

557

a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a papok a buszon felállnak és átadják a helyüket. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a lakosságszámhoz képest kevés a próféta. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, szabad beszélni arról, hogy nem kedvünkre való a hely, ahol élünk. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, erősen ajánlott az előző tételt sok helyütt, sok ember előtt hangoztatni. a helyről, ahol pajtásaimmal élek, nem lehet elmenekülni, mert nincsen kívüle számodra hely. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a nemzeti ünnepek: játékok. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a törvények vannak miérettünk.. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, lehet különböznöm, de ezért nem érdemlek dicséretet. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, nem rendeznek sportversenyeket. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, nincsen cenzúra. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, van vérfertőzés. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a testemet csak egyféleképpen bocsáthatom áruba. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, van kötelező furulyaóra. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, nem születik sok gyerek. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, minden pajtásom ugyanezeket a dolgokat mondaná a helyről, ahol pajtásaimmal élek. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, vannak kötelező olvasmányok. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, az emberek zsetonokat nyernek, ha rajtakapnak valakit, hogy ellentmondásba keveredik önnönmagával és a zsetonokat ételre válthatják. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, a táplálkozás divat, nem létfeltétel. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, rajzpályázatot hirdetnek lázadás és forradalom hívószavakkal, a nyeremény: könyvcsomag. a helyen, ahol pajtásaimmal élek, mindannyian ugyanúgy vagyunk boldogok. …] a kosaramból szőlőt, friss kenyeret és tejet veszek elő, megkínálom vendégeimet, akik szavamra nem figyelnek, a szökőkutak kápráztatják a férfit, a nő pedig fűfoltos szoknyája miatt bosszankodik. csak kirándulni jöttünk, mondják néha egymásnak, és azon gondolkozom, hogy könyörüljek-e rajtuk.

Vida Kamilla

558

(Pécs, 1997) költő. Az ELTE BTK és a Társadalomelméleti Kollégium hallgatója.

hÉvíz /

NYÍLT VÍZ

2018/6

HUllÁMVERÉS

Fotรณ: Gรกrdi Balรกzs

LEGFŐBB IDEJE, HOGY – Tandori Dezső 80 Hét plusz egy hommage

Töredék Hamletnek. Egy talált tárgy megtisztítása. Koppar Köldüs. Medvék minden mennyiségben. Miért élnél örökké?

Nem lóverseny! Nagy gombfocikönyv. Emblematikus címek Tandori Dezső idén épp fél évszázados, beláthatatlan méretű életművéből, melyben saját írásainak terjedelmét csak műfordítói teljesítménye és tágassága haladja meg: ő ültette át magyarra Franz Kafka, Virginia Woolf, Robert Musil, Samuel Beckett, J. D. Salinger, Sylvia Plath, Thomas Bernhard és Elfriede Jelinek több művét is. Az pedig mára irodalomtörténeti közhely, hogy első két kötete idején és által a magyar költészet mennyire mélyen megváltozott. Nagyon. Költőket, kritikusokat, irodalmárokat kerestünk meg azzal a (kör)kérdéssel, hogy mit is jelent(ett) az ő számukra Tandori, és arra kértük őket, hogy rajzolják meg röviden a személyes Tandori-portréjukat. A Hévíz folyóirat ezzel az összeállítással köszönti a 80 éves Tandori Dezsőt.

Bedecs László Mit jelent szeretni?

Rácsodálkozom: Tandori Dezső igazán csak 40 éves kora körül kezdett el írni.

Negyven felett hozta létre a jelenleg két polcméternyi életmű kilencven százalékát. Alighanem akkoriban ért meg tehát benne a döntés, mit és hogyan szeretne elmondani, sőt: miért és hogyan érdemes élni. Talán ez a döntés szakította át a gátat, amit az legelső kötetei már igencsak fellazítottak, ezzel köszöntött be a madarak évtizede, amiből aztán minden későbbi következett, ezzel indult el az a már terjengősnek, csapongónak, szétfolyónak, önismétlőnek, követhetetlennek is nevezett szövegfolyam, ami azonban az elmúlt években látványosan lelassult, elcsendesedett, megszelídült.

Ez úgy hangzik, mintha egy életközepi válságból indult volna a történet – de szerencsére nemcsak önmagával, hanem az irodalom értelmével, lényegével, céljaival is szembenézett valamivel '78 előtt Tandori. És erre volt éles válasz a csak és kizárólag a közvetlen környezetről beszélő költészet és az ezzel

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

561

szorosan összefüggő magánéleti bezárkózás. Onnantól minden szövege a kötődésről, a szeretetről, az áldozatvállalás értelméről beszél. Kihez, kit, kiért?

Ez nem vérrokonság, hanem választás kérdése. Nála: egyoldalú választásé.

Az első próba, a beszélgető játék mackók iránti felelősségérzés a versben nem működött, kisherceges, cukiskodó túlzássá vált, az apró testű madárkák azonban kiszolgáltatottságuk, sérülékenységük és főleg halandóságuk miatt már tökéletes választásnak bizonyultak. A művekben megszólaló életrajzi figura képes volt a figyelmét, az idejét, a szeretetét, a tenni akarását évtizedeken át az irányukba fordítani, majd az emléküknek szentelni – és ebből nagyon sok megható, szívbe markoló, önkritikus, emberi, és nagyon sok vicces, bolondos, de mindig a szeretet és a kötődés mélységeit megmutató élethelyzetet kihozni, egy páratlan életművet felépíteni. A legfőbb ideje, hogy. Hogy ezt újra elmondjuk egymásnak.

Bárány Tibor „Mindegy, és mégse” A TD, az nekem Underlord „T”, A tizedik név: Walton Street főalakja (Holnap Kiadó, 1990, felelős szerkesztő: Háy János), ahogyan idézőjelek közé zárt egyoldalas töredékekben beszámol egy őszi angliai utazásról, a londoni szín 27 napjáról, újraírva és újraélve a történteket (menekülés a verébhalálok és az egzisztenciális – meg minden más – zűrök elől), krimibe forduló cselekménnyel; de persze a cselekmény nem fordul sehova, mert az élők nem engedik a regényt elszakadni a valóságtól, az erősebb lét közegéből (Másikunk [a felügyelőné!], a még élő madarak, Samu, Alíz, Mokka, Tóni, Tutu, és a kutya, meg Főmedvém a rafinált szójátékaival), jelenlétükkel felborítva az írói tervet – „e könyvben váltogatva követték volna egymást; egy életzűr-lap, egy színi-nyugalom lap” –; pedig volna itt tét bőven, elutazik-e az író London után Dániába, maga mögött hagyva őket és a zűrjeiket (közben rádióműsorok, magazincikkek stb. formájában nagyon is hírt ad magáról a kül- és a nagyvilág – rendszerváltás, délszláv háború –, szereplőinknek még csak előérzeteik vannak), a döntés mindegyre halasztódik, kezd vészesen összekeveredni minden, „a még leírandó, a tisztázandó és amit ebből elmesélek”; hiába, „napra nap telik, és ezeket a dolgait ismétli”, még sincs megoldás, de az biztos: nélkülük nem lehet („itt korántsem tökéletes velük a kapcsolat, sok a zűr, velük is, ha úgy akarom, és az, hogy nekünk halnak meg a végén, igazán minden mondás alatt-fölött van, mégis… ők Azok, nem más”); és nemcsak nélkülük nem lehet, de ezen felül még értsük jól: „mindezek a dolgok nem jelképek, nem erőszakoskodások, hogy érdeklődést kell kiváltaniok,

562

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

egyszerűen csak jellegek”, vagyis „ezek pályajellegek stb., ahogy dolgok lenni tudnak”, és nem lehet, hogy engem ne érdekeljen, ahogy dolgok lenni tudnak.

Nem lehet, hogy ne érdekeljen TD. Kántor Péter Semmi kész TD 80 Ha volna a világon független ész, ott járna, ahol épp te mész, egy szatyorban lóbálva minden napod, drága Dezső, S füled hegyezve hallanád, amit közben suttogna szád, hogy nincs semmi befejezetlen és semmi kész Kukorelly Endre Szép vers. TD-nek Nem tudom, mi van Tandorival. Érdekel, de annyira mégsem, hogy utánajárjak.

Ez nyilván a korral jár. Az övével meg az enyémmel. Ez meg az mond ezt meg azt róla, visszakérdezek, semmi érdekes, aztán már másról esik szó. És indulok haza. Jó lesz otthon, iszom egy sört, satöbbi, mindenkivel az van, ami van.

Sokszor megyek el otthonról kollégák közé, mondhatni, szívesen. Érdekelnek, és az is érdekel, hogy mit kezdek velük. Kedvelek sok mindenkit, akit nem, azt nem, nézem őket, és nyilván magamat is a kontextusban. Öregek. Jé, a fiatalok is öregek. Tandori nem jelenik meg, ezt sokáig sajnáltam, most már szarok rá. Nem épp Tandorira, szarjanak rá a verebei, ha még nyomatja ezt a baromságot, hanem arra, hogy sokáig sajnáltam. Oké, mit mikor sajnálsz; kíváncsi vagy, érdeklődsz, aztán már nem, többé nem arra vagy kíváncsi és nem az iránt érdeklődsz. Persze ha valami jó újat olvasnék tőled, Dezső, arra kíváncsi volnék. Vagy olvassak tőled így, ünnepileg, valami jó régit? A vonalas számom legalább húsz éve nincs már meg. Emlékszem, bementem a Westendbe, és lemondtam az előfizetést. Mentem a Westendben a shoppingoló csajok közt, hogy lemondjam a telefonom előfizetését, és arra gondoltam, hogy húsz évvel ezelőtt – húsz évvel ezelőtt húsz éve – ezt nem értettem volna. Mi az, hogy

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

563

Westend? Mi az, hogy lemondod a telefont? Hat napja, október 9-én, kedden egy szép verset álmodtam. Amikor felébredtem, csak ez a sor maradt meg: a kőnek tartalma nincsen. Azért írom le, hogy meglegyen a cirka ezerötszáz leütés.

Láng Orsolya A tolmács Nehéz ember, aki érti az angyalok nyelvét. Nem könnyű egyfelől érintetlen, másfelől lelakott létdimenziók között ingázni. Oda-vissza fordulni, fordítani.

Tolmácsunk nemcsak embereknek vagy angyaloknak nyelvén szól, de szeretet is van őbenne. A Másikra való odafigyelés, a hű közvetítés vágya teszi érthetővé az ismeretlen nyelvet. Ahogyan a némák jelbeszéde is pontosan érthető, légyen konkrétságában bármilyen elvont. Mondatot minek befejezni, aki érti, jó lesz úgy is, akinek nem érti, minek értelem mondat, nem érthet? annak jó lesz így is, ígys, sííigy, íegys. igyse. Ennyi a trükk. Roncsolt tökély a T. D.-i nyelv, tökélyre vitt roncsolás.

Kényelmetlen, mint a konceptuális művészet. Nem komfortzóna-párti. Ez a Sztalker Zónája.

Nem lehet könnyű az az ember, aki játék mackók, örökmedvék, medveféleségek etológusa. Elfoglalt univerzumteremtő lévén pl. csak akkor veszi fel a telefont, ha a megadott számú csengetéssel előbb „bejelenti” magát a hívó. Társnémmal sok lehetőségünk van beszélgetni, csak egyikünk se nagyon azt mondja, ami a másikat érdekli. Miközben a cél az unalmas várhatót izgalmassá tenni, T. D. felismeri, hogy egy másik lény közelségének transzcendenciája csak nem-konvencionális úton tapasztalható meg. Nem jelképekkel bástyázza magát körül, hanem olyan lényekkel, akiknek létezése őt feltételezi. Kerülő úton közelít. „Mióta kezemen veréb / alszik néha, mintha egyet-mást/ tüzetesebben értenék, / s nem is azért, mert a meleg has, / áttüzelve a tollakon, / általánosabb létezést hoz / közelünkbe, nem, csak azon / tűnődöm el, hogy szakadékos, // ami egymásmelletiségnek / látszik nagy-általánosan / jó »rokonok« mit értenének / belőlem; mikor én magam / sem értem magam”. Mindent megszerez a láthatatlan világból, amire a láthatóban szüksége lehet.

Alakja ködbe burkolózik, távolmaradása avatja közszereplővé. Pedig nála nyíltabban senki nem vall színt. Mert van-e annál emberibb, mint lemondani egy külföldi meghívást néhány veréb miatt? A mellékest avatja nélkülözhetetlenné: lovaggá üti a lovat. Versenyen kívül indul a betöretlen ló... Trepp-Trapp-TreppTrapp. Tan-Dori-Ló. Tan-Dori-Dé.

564

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

Radics Viktória Nyolcvantól -ig TD-vel össze voltunk házasodva. Fogarassy Miklós, a férjem, nem vakszívű kutatója volt TD-nek, hanem mindennapi olvasója, előbb szemüveg nélkül, aztán okuláréval vagy fejből, és így a házban velünk volt Dezső asztrálmása, Miklós szellemi ikre, asztali beszélgetéseink résztvevője, aki a három évtized során családtaggá korosodott. Amikor Miklós öt éve meghalt, ő is elköltözött, ámbár a könyvespolc fölső sora most is itt roskadozik nekem a könyveitől.

Szerelmünk elején, a nyolcvanas években nem értettem TD-t, mert Újvidéken akkortájt épp Kassákék aktivizmusával foglalkoztam, a MÁ-val, és azokat a pici lényeket nem fogtam föl; összezavart, hogy mi a csuda lehet a jelentőségük. S amiként minden szerelem forradalmi örvényű, úgy röpködtek be a köreimbe a verebek meg a kalickák. Figyelmem pályái elhajlottak, megváltoztak – akartam ezt, úgy, mint a kedvesemet.

Miklóstól tanultam meg figyelni a részletekre. Mintha azelőtt nem tudtam volna, hogy vannak lombok, fűszálak, madarak, víztükrök – huszonéves koromban a politikai művészet vonzott bennünket Újvidéken, és amikor falun éltem, akkor is csak a perspektivikus látásomban volt jelen a természet, de ha írtam, az eszmék meg a társadalmi móduszok aktivizálódtak, balszéllel. Amíg meg nem ismerkedtem Miklóssal és általa TD világával, addig nem tudtam fölmérni a kicsi nagyságát és a nagy kicsinységét, a mindennapok múlásának idejét. Arra sem jöttem rá magamtól, hogy mit tesz a nyelv, és hogy egy versben micsoda mikromozgalmak zajlanak.

Miklós türelmes ember volt, kafkaian, és a halála után ez a tulajdonsága uralta el a képzeletemben a többit; ez az, amiből meregetni szeretnék, mint a Danaidák. A „Ne lőj az ülő madárra!” volt az első Tandori-könyv, amit az ő hatására elolvastam; növelte iránta való odaadásomat, meg a szomjamat, hogy megértsem Dezsőt, s vele őt – és fordítva. Nem lehetett őt Tandori nélkül szeretni. Ez ma sem lehetséges, és maradjon mindig így.

Takács Zsuzsa Tandori-rítusok (1968–2008) A Töredék Hamletnek című legendás kötet 68-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadó híressé vált fekete borítós, a mező felső harmadát színes csíkkal kettéosztó, fiatal költőket bemutató sorozatának első darabjaként. A szerző neve és a kötet címe közti piros pötty, apró kör, szabadkozás, utalás arra, hogy

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

565

a (szocializmust építő) világ, amelyben élünk, feketesége ellenére is színes.

Csak megemlítem a merészen fekete belső vászonborítót, a szerző és cím piros és arany mezőbe írt betűit, a kétszínnyomásos belső címlapot, a versek kezdősorának iniciáléit, hogy jelezzem, a Kiadó tisztában volt azzal, hogy korszakos szerzőt avat. Kérdés, pontosabban: nem kérdés, hogy mi lett volna, ha nem kíséri kivételes figyelem első lépéseit. Ha nem segíti, ünnepli (vagy oktatja ki) a kortárs irodalmi elit, az Újhold baráti (ízlés)köre: Nemes Nagy, Ottlik.

Ha nem áll mögötte Weöres, Pilinszky és a test szerint már halott, de hatásában eleven Rilke és József Attila. Ha nem írja meg Vas István nevezetes Vojtinalevelét: „Formát, matériát (amennyiben / Nem durvaság utóbbit verseiddel / Összefüggésben említeni) biztos/ Mederben tartasz – szűk meder, / És nem te magad vájtad verseidnek, igaz. / Húsz évvel ezelőtt előkelő / Elődeid, Pilinszky és Nemes Nagy/ Ágnes az új remekmívű csatornán / Vezették át költészetünk honi / Beltengerébe Rilke mágiáját / Meg Trakl hervadó idegbaját…” A megsemmisítően gazdag, tékozló királyfi, Tandori azonban erre se rezzent meg, követte fényes csillagát.

Második kötetétől kezdve azonban épp az általa művelt, magas, szépirodalmat tette gyanússá olvasói és rajongói előtt, és teremtette meg azt a gördülékeny filozófiai-fogalmi nyelvet, mely a magyarul írók és olvasók számára csakhamar természetessé és használhatóvá vált.

Zavarba ejtő műveinek nagy száma, és emlékezetes minden performansz, amelyet egy-egy felolvasás alkalmából vagy ürügyén bemutatott. Ha nem tudnánk, hogy egyetlen író, költő, műfordító, ideogram-szerkesztő, grafikus, álszakíró rejtőzik neve és álnevei mögött, azt hinnénk egy egész műhely: író, lóversenyrajongó, ornitológiára (mit ornitológiára? – verebekre; mit verebekre? – Totyira, Szpéróra és Pipi-nénire) szakosodott szakembergárda dolgozik a keze alá. „Már csak azt a jövő időt kívánom, ami elmúlt. / Ne legyen több pillanatom, / ami eddig nem volt” – írta az első kötet emlékezetes darabjában, a Koan bel cantóban. Ezt a lenyűgöző, ellentmondást nem tűrő be- és kijelentését azonban csak első kötetére tarthatjuk érvényesnek. A személy, aki romlatlanságában, örök fiatalságában mutatkozott meg előttünk a Töredék Hamletnek lapjain, további színrelépései során esendőségében talált otthonára. „Volt idő, mikor / velem is bárki találkozhatott akár minden nap, / mint a faluból kifelé menet a cigánnyal / megkérdezhette, hova mész, cigány – // most már tudom, / ezeknek a dolgoknak vége” – írja az első kötet Nyers című, középhosszú versében. Maga a vers egyébként (melyet a kiadó kérésére a megfelelő terjedelem elérése céljából írt) a búcsúvétel és az újrakezdés dokumentuma.

566

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

Az Egy talált tárgy megtisztítása című második kötetben találkozunk először Tandori epikus énjével. „Ha megelégeljük a »teljesítményt«, ha úgy érezzük, ránk kényszerítette magát, kihasznált bennünket csupán, nem biztos, hogy igazunk lesz; de életünk múlóbb szerves világa, amit helyette mindinkább vállalni kívánunk, új fájdalmasságot nyit ránk, mely szerényebb lehetőségeivel mindinkább közelebb áll hozzánk” – írja a kötet hátlapján. Csupa nem-döntés az egymás nyomába lépő kötetek témája, bizonytalanság, melyből kihallatszik mégis a dán trónörökös fiúhangja.

A 68-as első kötet megjelenését követő negyvenedik évben, a Két és fél töredék…-ben Tandori újra közli a hajdani verseket, s fűz hozzájuk laza, epikus, szkeptikus és maliciózus verskommentárt. A vers azonban elsősorban az olvasóé. És ahány olvasó, annyi a versek létezésformája. E sorok írója elragadtatottan olvassa a szerző bravúros Két és fél töredék…-ét, de nem csökken csodálata az egykori töredék iránt.

Fehér Renátó „Baráti ablakok” „Apropó munka: Tandori.” – írja Az olvasó országa egyik esszéjében Esterházy Péter. Gondoltam rá, hogy illendő lehet egy ilyen összeállításban házigazdaként is mondani valamit, tósztot, személyes és/vagy szerkesztőségi álláspontot fogalmazni meg, így beállni az ünnepeltet köszöntők sorának legvégére. Most mégis inkább hozom ezt az általam idén (meg)talált tárgyat, a hetvenöt éves TD-t köszöntő EP-mondatot, ami megtisztításra aligha szorul. Erőfeszítésnek és elkötelezettségnek, tehát a hivatás titkának, kínjának, igézetének és gyönyörének a mondata ez, muníció mindazok számára, akik verset, prózát, drámát, cikket, esszét, kritikát vagy tanulmányt írnak, műfordítanak, könyvet vagy folyóiratot szerkesztenek. Akikre mindeközben rendszeresen ráesteledik, s aztán rá is hajnalodik. Akiknek eszerint akkor Tandori Dezső, teremtsünk műfajt, a legnagyobb közös többszöröse. A távoli közös rokon. Mert az erőfeszítés és elkötelezettség, tehát a hivatás mondatának Tandori az alanya. Ezzel adom vissza a szót Esterházynak: „ő is azok közé tartozik, akiket a hosszú, munkás, magányos estéken magam elé képzeltem (mit kerteljek, képzelek, se a hosszú, se a munkás, se a magányos nem változott), hogy ők is épp ott ülnek az asztaluknál, ott szöszmötölnek, vagyis baráti ablakok fényei szövik át a várost, vagyis mégsem úgy van egészen, ahogyan érzem, mégsem teljesen egyedül”.

Szabó Márton István

AZ AJTMATOV-MÍTOSZ

A 90 éve született Csingiz Ajtmatov a II. világháború utáni szovjet irodalom talán legnagyobb hatású alkotója. Műveit még életében több mint száz nyelvre fordították le, könyveiből kilencvenmillió példánynál is többet adtak el. Helyét mégis nehéz meghatározni a világirodalomban, műveiről alig készülnek publikációk. A szovjet ideológiát a népi értékekkel összeegyeztető irodalma a feledés homályába merült a Szovjetunió bukásával, holott a 21. század emberének a nemzeti, a kulturális hovatartozás problémaköre – az egyre inkább internacionális világban – fontosabb kérdéskörnek tűnik, mint valaha.

A mitikus-realista próza eurázsiai megteremtőjének szocialista vezető apját feltehetően Sztálin végeztette ki. Őt magát már kamaszkorában falusi elöljárónak választották, majd állattenyésztést tanult, állatorvos lett, később irodalomból is diplomázott. Kirgiz volt az anyanyelve, oroszul írt.

Pályakezdő művével egy tetralógiaként is értelmezhető, négy kisregényből álló (Dzsamila szerelme; Az első tanító; A versenyló halála; Fehér hajó) regényciklust kezd el, mellyel megalapozza úgy irodalmi, mint politikai karrierjét. Mitikusrealista eszköztárát ezen a négy kisregényen keresztül futtatja csúcsra. Mind a négy kisregénye alapvetően két vezérmotívum köré épül: a munka hőse (vagy épp hogy nem hőse), mint a kollektív szociális felelősség ábrázolása, és a kirgiz lét sajátosságainak bemutatása köré. A kirgiz nép hagyományainak szövegbe öntése kezdetben éppúgy foglalkoztatja, mint a megvalósult szocializmus működésének megértése.

Népies hangjával érkezik a szocializmus kultúrapiacára egy olyan kultúrpolitikai közegben, ahol a szovjet irodalom vezető alakjává kell válnia, hogy a kirgiz irodalom vezető alakja lehessen. Pályája sikerességét jellemzi, hogy a többszörös Lenin-díjas, a Szocialista Munka Hőse Ajtmatov élete végén már az EU, a NATO és az UNESCO kirgiz követe.

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

569

Ha végigolvassuk (magyarul Az első tanító címen kötetbe foglalt) kisregényeit, nemcsak Ajtmatov stilisztikai, de politikai-ideológiai fejlődésének története is kirajzolódik előttünk.

Első, Dzsamila szerelme (1958) című munkája alapvetően életrajzi jegyeket felvonultató szociopróza. A faluban egyedüli férfiként maradt kamasz elbeszélő, a még épphogy nem katonaözvegy Dzsamila és a sérült veterán katona, Danijar titokban kibontakozó szerelmét meséli el. Az elbeszélés terjedelmű művet Ajtmatov népiességhez való vonzódása keretezi. A szerelmi történet ábrázolása előtt szinte pontról pontra mutatja be a történet társadalmi közegét: a munkaés a családközösséget, amiben a kirgizek élnek.

Mitikus irodalmának első művében már építeni kezdi a fogalomhálót, melybe a későbbiekben majd mindegyik prózai művét beleszövi: a néprajzi igényességgel ábrázolt faluval a törzsi időket idézi meg, amelyek tovább élnek Ajtmatov gyermekkorának félmodern közösségében. Ebben a világban még számon tartják a kirgiz törzsek leszármazottjait. A törzsi vallás, társadalmi tagozódás maradványai és a muzulmán befolyás szerezte szokások egyszerre vannak jelen a hétköznapokban.

Ahogyan későbbi műveiben, így ebben a kisregényben sem hitkérdésként jeleníti meg a vallást: „Apám, az öreg ács, virradatkor elmondta az imát a Koránból, és elment a közös portára, az ácsműhelybe.”1 – csupán a Szovjetunióhoz való csatlakozás előtti kirgiz társadalom mindennapi gyakorlatát ábrázolja.

A többnejűség ebben a világban a mesebeli jósággal kapcsolódik össze: az özvegyen maradt asszonyt a legközelebbi családtaghoz adják, a két család így egyesül. Nincsenek mostohák és mostohatestvérek, csupán testvérek vannak, anya és „fiatalabbik anya”, Kis ház és Nagy ház. Ajtmatov nem archaizál, nem „népieskedik” mondataiban. A mondák, népi mítoszok egyszerű (leíró mondatokkal, de nem tagmondatokban díszítő) nyelvén fogalmaz, miközben többek között olyan türkmén eredetű kirgiz szavakat emel be a szövegbe, mint a bej (úr) vagy a dzsigit (legény). Mitikus szókészletének minden darabja többletjelentéssel bír, így a példában szereplő bej szó nemcsak tiszteletre méltó urakat, de úrhatnám uraságokat, negatív karaktereket is jelöl univerzumában; ugyanígy a dzsigit szó, amely nemcsak legényt, délceg fiatalt, „leventét” jelöl, hanem a családot védelmező személy szerepét is, ami mitikus módon száll egyik családtagról a másikra.

A történet világának mesebeli szabályrendszere és a világhoz kapcsolódó új fogalmak bevezetése mellett a mítoszépítés harmadik eszköze a mágia 1 Csingiz Ajtmatov: Az első tanító (kisregények). Ford. Tarisznyás Györgyi, Árvay János, Láng Anikó, Fehér János. Bukarest: Kriterion, 1981, 6.

570

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

bevonása. A Dzsamila szerelmének mágikus eleme Danijar mindent feloldó éneke. „Haragudtam rá, meg magamra is, és talán meg is gyűlöltem volna Dzsamilát, ha tudom, hogy Danijar nem fog többé énekelni, hogy soha többet nem hallom a hangját.”2 Ajtmatov első kisregényét, talán a népies téma hatása alatt, népmesei zárlattal látja el. A fiatal mesélő otthagyja a falut, elindul a városba, hogy festőművész lehessen. „Elmegyek a sztyeppen át az aulba és ott új színekre lelek majd. Minden festményem Danijar énekét zengje! Minden festményemben Dzsamila szíve verjen!”3 (Aul: hegyi falu; Ajtmatov irodalmában a társadalom, ahonnan ki lehet vonulni.)

A magyarul megjelent kisregényeket egybefogó kötet címadó darabja Az első tanító (1961). Úgy tűnhet, mintha kilógna az életműből, mégis érdemes szót ejtenünk róla. Ajtmatov egy kirgiz professzornő gyermekkori emlékein keresztül meséli el az iskolaalapító őskommunista Gyujsen történetét. Irodalomtörténeti szempontból világos számunkra, hogy a világon változtatni akaró (és tudó) kommunista kisembert sikertörténetbe helyező próza nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy a saját népével foglalkozó Ajtmatovot nemcsak hogy elfogadta, de fel is emelte a szovjet kultúrpolitika. Műve mégsem csupán önmagát legitimizáló politikai tettszöveg. Ajtmatov ezúttal a naiv, ideológiától fellelkesült szovjet fiatal találkozását mutatja be a hagyományaiban, nemzetiségében megkövült néppel. Azt a problémát járja körül, hogy hiába az akarat, ha a nép nem hajlandó segíteni a problémák orvosolásában.

Gyujsen figurájában a szocializmus alapkövét, a Lenint kérdés nélkül a zászlajára tűző, tettvágytól égő fiatal karakterét örökíti meg. Kommunista népmesét ír, ezzel tovább építi mítoszát. Ebben a művében teszi fel a legtöbb kérdést a hagyományok újragondolásával kapcsolatban: hogyan lehet változtatni hagyományokká vált hibáinkon? Miben akadályozza a hagyomány az innovációt? Egészen konkrétan: mivé válik a többnejűség egy modern közösségben, ahol az emberek már nem lehetnek felelősek a szomszédjaikért? „Keljetek fel a sírotokból, szerencsétlenek, keljetek fel, ti szellemei az agyongyötört, megalázott, emberi méltóságuktól megfosztott asszonyoknak!

Keljetek fel, ti vértanúk, hadd remegjen meg sötét szelleme azoknak az időknek!”4 – mondja a főszereplő Altinaj, amikor eladják második feleségnek. Ajtmatov, miközben erősen elítéli a népszokást, ebben a monológban új hangot vezet be a mitikus nyelvezetbe. Ez a hang az Ezeregyéj népmeséinek hangja, kitekintés 2 Ajtmatov: Az első tanító, 42.

3 Ajtmatov: Az első tanító, 55.

4 Ajtmatov: Az első tanító, 97.

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

571

a szellemvilág felé. Ajtmatov az ima, a ráolvasás (vallásosságról leválasztott) gesztusában addig ismeretlen hangot üt meg, nemcsak a szocialista-realista, de a mágikus-realista prózatörekvések hangjai között is.

A kötet harmadik, talán legolvasottabb darabja A versenyló halála (1966).

Ajtmatov ebben a művében már a ’40-es, ’50-es évek kései sztálinista kommunizmusának kritikáját igyekszik megfogalmazni. A kirgiz hegyekben fekvő kolhoz versenylova, Gülszári haldoklik. Lovának elbúcsúztatása közben Tanabaj, az öreg kommunista a tűz mellett végiggondolja életének bukástörténetét.

Tanabaj alakjában az író a nincstelen gazdálkodó emberből az ideológia hatása alatt a saját bátyját is a gulágra küldő fanatikussá váló kisembert festi meg.

Tanabaj kiegészítő- és ellenpontjaként ábrázolja Csorót, a kolhozelnököt, a kommunizmusban felemelkedett fiatal értelmiségit, aki újból és újból rábeszéli Tanabajt a vállalhatatlanra: először a felszerelés- és ellátmányhiányos ló-, majd a még mostohább birkatenyésztésre.

Az első tanítóban sikerre vitt karakter ebben a műben elbukik. Ajtmatovot már nem a hagyománykultúra hátráltató hatása érdekli. Azt a kérdést teszi fel, hogy meddig lehet nyomorban tartani egy népet egy ideológia nevében. A mű központi jelenetsora a termelési terv nyomorúságos körülmények között megkísérelt betartása körül játszódik, melyben az állatorvos Ajtmatov zoológiai részletességgel írja le az újszülött bárányok és vemhes birkák tömeges pusztulását.

Az életmű ezen pontjától kezdve Ajtmatov állatábrázolását értelmezhetjük a sztahanovista, kizsákmányolt munkás allegóriájának. Ebben az esetben Ajtmatov álláspontja elkeserítő és radikális. „A futásban élte ki magát. Lelkiismeretesen, fáradhatatlanul futott, mintha bizony utolérhetné azt, amit elvettek tőle az emberek. Futott, és sohasem ért célhoz”5 – írja a versenylóról; „Volt ebben valami természetellenes, valami iszonyatos. […] Szeretett volna rákiáltani azokra az ostoba juhokra: »Hagyjátok abba! Ne szüljetek! Hagyjátok abba!«”6 – írja az állatok elletésekor Tanabajról.

Az állatallegória ettől a műtől kezdve végigkíséri Ajtmatov munkásságát.

Ezt a jelrendszert talán Vesztőhely (1986) című nagyregényében használja a legrétegzettebben. Szereplői antilopcsordákat irtanak ki helikopterekről, gépfegyverekkel, hogy a kolhoz hústermelési tervét be tudják tartani; a történet mellékszálában pedig az emberekkel együtt kizsákmányolt farkascsalád tragédiáját festi meg. Allegorikusan ábrázolja a kommunizmus gulágon és háborús bűnökön túlmutató világégetését.

5 Ajtmatov: Az első tanító, 203.

6 Ajtmatov: Az első tanító, 220.

572

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

A mitikus elemek a harmadik kisregényben is tetten érhetőek. A mesebeli szabályrendszer szerint Tanabaj antihős, akit saját hevessége miatt kizárnak a pártból. Habár látjuk az igazságtalanságokat, melyek vele történnek, végig világos előttünk, hogy Tanabaj – azzal, hogy nem akarja odaadni az elöljáróságnak a versenylovat; hogy folyamatosan elégedetlen – hátráltatja a rendszert, ezért el kell buknia. A ráolvasás ez esetben is arab-népmesei („Allah segíts! Hol vagytok, őseink szellemei? Segítsetek!”7 ), ahogyan a rejtett, még a legsötétebb sztálinista időkben is hagyományidéző – Asszalom-alejkum, bej! / – Alejkum-asszalom! – párbeszédek és a népi játékok szociológiai igényességű ábrázolásai is azok („Áldásunk szálljon őseinkre, hogy ránk hagyták e férfias, hősi játékokat”8 ). Innováció a mítoszban: A versenyló halálától kezdve Ajtmatov mitikus prózájában a mágikus hatás legfontosabb eszközévé a megszemélyesített állat válik.

A „kisregényciklus” záródarabját Ajtmatov stilisztikai beérkezésének is tekinthetjük. A Fehér hajó (1970) első mondatától kezdve lebegteti a mitikus tragédiát: „A kisfiúnak két meséje volt. Az egyik csak az övé, arról nem tudott senki. A másik, amit a nagyapja szokott mesélni neki. Aztán egy meséje sem maradt. Erről lesz szó.”9 Az árva kisfiú tragikus történetét egyszerre helyezi az író népmesei és szociokörnyezetbe. A kisfiú a kirgiz hegyekben, mostohanagyanyjával és a „szolgalelkű” Momun nagyapóval él. Meddő nagynénjét, Bekej nénit folyamatosan bántalmazza a zsarnok férje, Orozkul. Orozkul szolgasorban tartja Momun nagyapót.

A regény központi mítosza, Koronás Szarvas Anya története (a bugu nemzetség Romulus és Remus-sztorija), melyet Momun nagyapó mesél a kisfiúnak a hófehér iramszarvas ősanyáról. A másik „mese” a kisfiú sajátja, melyben a hegyi folyón keresztül, kisfiúfejű hal képében az Iszik-Köl taván mindennap felbukkanó fehér hajóhoz úszik, hogy köszöntse sosem látott matróz édesapját. A két történetet a regény konfliktusa boronálja össze. Azon a napon, amikor iramszarvasok érkeznek az erdőbe, Momun nagyapó hirtelen „fellázad” és otthagyja falopás közben a másnapos Orozkult. Egy délutánra kibújik „rabszolga” szerepéből, hogy elhozhassa unokáját az iskolából. Orozkul félholtra veri feleségét, apósát azzal fenyegeti, hogy kirakja az erdészetből.

Nagyapának bűnhődnie kell: a lopott fáért érkező vendégek kedvére ki kell lőnie a hófehér „Koronás Szarvas Anyát”.

7 Ajtmatov: Az első tanító, 165.

8 Ajtmatov: Az első tanító, 156.

9 Ajtmatov: Az első tanító, 279.

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

573

Ajtmatov ezt a művét is a periférián élő szovjet nép mélyszegénysége köré építi. A kisfiú anyjának „panelszobába” szorult életét állítja szembe az önálló gazdálkodás lehetőségétől megfosztott hegyi gazdálkodók nyomorával.

Ismét láttatja a rendszer hibáit: a szovhozból későn, rosszul felszerelkezve érkező, szénát begyűjtő munkások kis híján halálra fagynak a hegyekben.

Rendszerkritikát fogalmaz meg, amikor a szomszéd karakterén keresztül fenyegeti Momun nagyapót: „…jó lenne elfelejteni ezeket a dajkameséket, mert egyszer majd nem leszek tekintettel arra, hogy öregember vagy, és megírom illetékes helyekre.”10 Illetve, amikor a szovhoz-sofőr képében a kisfiút oktatja: „Ne hallgass az öregapádra! A kommunizmusba megyünk, a kozmoszba repülünk, ő meg mire tanít? Csak jönne el hozzánk politikai oktatásra, azt hiszem, pillanatok alatt kiközoktatnánk.”11 Ez a mű a mitikus realizmus beteljesedése: az író a társadalomábrázolás és a mítosz eszközeivel egyenlő arányban építi a tragédiát. A mitikus eszköztár már nem kísérleti, hanem jól bevált, működő. A mű elengedhetetlen alkotóeleme, habarcsa, kovásza.

A kisfiú gyermeki nézőpontja egyszerre egyszerűsíti és pontosítja az őt körülvevő világot („Akadtak még másféle kövek is: »gonoszak« vagy »jószívűek«, sőt »ravaszak« meg »buták« Ugyanígy a növények is: vannak köztük »kedvesek«, »bátrak«, »félénkek«, »mérgesek« meg mindenfélék.”12). A kisfiúnak a „csodaszarvas” a mű egésze alatt maga a valóság, Momun nagyapónak ezzel szemben csupán identitáskérdés, egészen addig, amíg ki nem kell lőnie a Szarvas Anyát – abban a pillanatban számára is transzcendens élménnyé válik. Ugyanígy, se Nagyapa, se a bántalmazott Bekej néni nem tud változtatni a sorsán, csak a kisfiú teheti meg, hogy a folyóba sétál és „hallá változik”. Ajtmatov világában a kisfiú ilyen értelemben az egyetlen „tisztán látó”, aki, mivel még nem távolodott el a mitikus világtól, az igazságot látja, cselekszi. Ajtmatov ezzel a művével egyenlőségjelet helyez az ember mitikus látásmódjának megmaradása és helyes igazságérzetének kialakulása közé.

A fentiek ismeretében kijelenthetjük, hogy a négy kisregény egyértelműen körvonalazza Ajtmatov mitikus-realizmusának fejlődéstörténetét. A műveken keresztül válik láthatóvá, ahogyan a mesebeli szabályrendszerhez hozzátapad a vallásos népmesék rítusszerű mondatainak hangzásvilága; ahogyan a mitikus fogalomrendszer kiegészül a mágiával, a természetfelettivel. A mágikus 10 Ajtmatov: Az első tanító, 402.

11 Ajtmatov: Az első tanító, 361.

12 Ajtmatov: Az első tanító, 281.

574

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

realizmus eurázsiai válfajának is tekinthető irodalmi irányzat megteremtésével Ajtmatov akaratlanul is új utat jelöl ki a térség művészeti törekvéseiben. A nehézségek, borzalmak túléléséhez szükséges mágikus-mítosz otthonosságát egy gyorsan változó technokrata világ biztonságpontjaként hozza létre. Azt állítja, hogy a hovatartozás szellemi szükségletét a hagyományról, a földről leválasztott mítoszban lehet átmenteni a huszonegyedik századba. Ajtmatov élete és munkássága tehát a világ népi-futurista törekvéseinek (hazánkban a hungarofuturizmus jelenleg is szerveződő mozgalmának) fontos támpontokat tartogat. Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényében, míg az oroszamerikai űrprogram már az idegen élet jeleit kutatja, a regény kirgiz hősei még a szent temetőt keresik – életművének koronája már a világok találkozását problematizálja, s ezen gondolat jelenlétét erősíti meg visszamenőleg az egész életműben.

Az elmúlt korok értékeinek felismerése és átmentése az internacionáléba – ezt tűzte írónk zászlajára. Törekvéseit több, személyes vonzáskörétől távol eső nemzetállam még életében elismerte, így kaphatta meg többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is. Nem politikai ideológiákról, hanem társadalmi kohéziókról beszélt. Személyével, munkásságával kapcsolatban azt a kérdést feltenni, hogy nemzetisége volt-e eszköz arra, hogy felemelkedjen a tömegekből, vagy a kommunizmus működésének ábrázolása volt az eszköz arra, hogy keresztülvigye nemzeti törekvéseit a rendszeren, felesleges.

Szabó Márton István

2018/6

(Budapest, 1993) költő, esztéta. Kötete: Másodlagos kötések (2016).

hÉvíz /

Hullámverés

575

Hunyady Jรณzsef fotรณja: FORTEPAN

ROZNER: MÁNDY (1970)

1968-ban Mándy Iván 50 éves író felkeresi Bereményi Sándor kiskereskedőt a Teleki téri piacon. 22 éves unokája iránt érdeklődik, akinek olvasta egy novelláját.

Mándy a közelmúltban költözött a Teleki tér környékére.

Elmondja az ifjú író nagyapjának, mennyire irigyli az unokáját, akinek születése óta módja van megfigyelni ezt a környéket. Hiszen ez a vidék Mándynak elsődleges írói tere.

Csodálkozik is, hogy az ifjú író sohasem ír a Józsefvárosról.

Végül Bereményi Sándor feljegyzi egy staniclire az író nevét („Mádi”, mint a közeli borozó), és megígéri, átadja unokájának, hogy kereste őt.

Két év vel később Rozner Géza (ekkor még hivatalosan nevelőapja nevét viseli Bereményi Géza) Mándy Iván műveiről írja szakdolgozatát az ELTE bölcsészkarán.

Bíráló tanára Czine Mihály. A szakdolgozat jeles, sőt „évfolyamkiemelt” minősítést kap. Mándy elolvassa a róla szóló szakdolgozatot, majd egy presszóban találkozik Bereményivel. Felajánlja neki, hogy elhelyezi az írást egy irodalmi folyóiratban, de Bereményi dacosan közli: „Nem akarok megjelenni ebben a mai magyar irodalomban.”

Mándy csodálkozik. „Behúzta szarvait, mint a csiga, s többé nem győzködött. Pedig talán meggyőzhető lettem volna” – meséli Bereményi 2018-ban.

Mándy Iván 100. születésnapját Bereményi Géza 1970es, Mándy című szakdolgozatának egy részletével (utolsó – V. – fejezetével) ünnepeljük. A kéziratból most jelenik meg részlet először nyomtatásban. A dolgozat esetleges sutaságait meghagytuk, nem akartuk kiretusálni az író arcképét kölyökkutya korából.

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

577

AZ IGAZIAK „Mint ahogy a geometriában először csak pontokról beszélünk, és azt mondjuk, hogy a vonalak pontokból állnak. Aztán meg kell fordítanunk a dolgot, és a pontot úgy kell meghatároznunk, mint két egyenes találkozását: hasonlóképpen a regényírás is azzal kezdi, hogy a csoportokat egyének összességének tekinti mindaddig, amíg rá nem kell eszmélnie, hogy az egyént csak mint különböző csoportok találkozását határozhatja meg helyesen.”

(Michel Butor)

Sok szó esett az eddigiek során az „ősi forrásokról”, a „nagyvárosi mítoszról”, Mándy epikus hagyományokban gyökerező világszemléletéről. Vizsgáljuk meg most közelebbről, mit is jelentenek ezek, pontosabban: mi az a tartalom, mely életre kelti őket.

Michel Butor francia író Egyén és csoport a regényben című tanulmányára támaszkodva érdekes szempontból nyerhetünk betekintést Mándy Iván számtalan körből álló, hierarchikus világába. A magvas tanulmány az egyén és a közösség viszonyának alakulását vizsgálja az epikában.

A feudalizmus kialakulása és virágzása idején egy megingathatatlan tekintélyű, általánosan ismert kisebb csoport, a nemesség volt a hatalom birtokosa, többek közt a tekintélyi hatalomé is. A középkori eposz, a chanson de geste egy világos hierarchiájú társadalom terméke, melynek szimbóluma, megtestesítője volt a felső osztály. Tagjainak személye képviselt, megjelenített egy mögötte álló, nélküle névtelen tömeget (jobbágyokat, hűbéreseket stb.), tettei a mögötte állók tettei is voltak, dicsősége az ő dicsőségük. „A feudális társadalom hierarchiája tehát nem pusztán politikai, hanem mindenekelőtt jelentéstani” – jelenti ki Butor –, „az uralmi és erőviszonyok képviseleti viszonyoknak vannak alávetve; a nemes tulajdonképpen név (…) Shakespeare Egyiptomot Kleopátrának nevezi, Franciaországot a francia királynak, Kentet a kenti hercegnek. Hűbérúr és hűbéres kapcsolatában a név játssza a kapocs szerepét: ha azt mondják, Franciaország királya, a Franciaország szó jelenti az embereket is, javakat is; és megfordítva, ha azt mondják, Franciaország emberei és javai, a Franciaország szó a királyt jelenti.”

A vezető személy segítségével különböztetik meg az embereket a más vidékről származóktól. A dolog folyamatosságát, hogy mindig érthető

578

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

maradjon, jogosnak tűnjön, miért éppen ez vagy az a személy viseli a nevet, jelöl meg engem, állandó próbatételekkel, dicsőséges tettekkel kell igazolni.

Az eposz szerepe ebben a „metaforikus körforgásban” az, hogy emlékezteti az embereket, mivel érdemelte ki ez vagy amaz a család, hogy őket képviselje.

Hőstettpótlék tehát. Ha az énekes jó, művei tekintélyt szereznek a családnak, melynek tagjait – kisszerűségük vagy egyebek miatt – már-már elfelejtenének, és ezzel megmenthetnek egy népet a zűrzavartól, a család hanyatlásával feltétlenül együtt járó marakodástól, háborútól.

Ez az egész rendszer a technikai fejlődés meggyorsulásával inog meg, amikor például egy csatában már mit sem ér a személyes erő és bátorság, a régi erények egy esetleg jelentéktelen ember puskagolyójával szemben. A harc és az élet zűrzavarossá változik, a régi nagy vállalkozások elvesztik értelmüket. A nemességgel járó előnyök elvesztik a jogosság látszatát. Megtartásukra irányuló utolsó kísérletnek tekinthetjük az „Istentől való jog elméletét.” „A király tehát parancsolni még parancsol, képviselni azonban már nem képvisel. A nemesség is parancsol, de már nem tudhatni, miért.” Az emberek már nem lesznek nemesekké, hanem születnek. Ezért nevetséges Don Quijote minden kísérlete, érdemekkel már nem vívhat ki nevet, csak csúfságot képvisel szépen hangzó nemesi címe.

A képviseletet mások, méltóbbak látják el. Tengerészek, posztógyárosok, akikhez maguk a királyok is fordulnak. És megjelenik a regény, melynek hőse a népből vagy a polgárságból származik, és „végigjárja a társadalmi ranglépcsőt, anélkül, hogy bejutna a nemességbe”. De végül talán még jobban ismerik, mint a nemeseket, akiket a társadalmi rangrend puszta látszata tart meg az élen. A világ a feje tetejére áll, a hatalom a homályban lévők kezében van, a látszólagos vezetők parádéznak, és közben ismeretlenek uralkodnak, ők az igaziak. / „Ők meg fent maradtak a hegyekben, Cecil Bé és az emberei, és most ott csinálják a filmeket. Lehet, hogy bibliai tárgyút, lehet, hogy mást, de az biztos, hogy ők az igazi filmesek. Ott van az igazi Cecil Bé, az igazi Myrna Bara, az igazi Doug. Akinek most futnak a filmjei, az nem az igazi Cecil Bé, hiába van ott a neve meg a védjegye, és egy percig se hidd, hogy Myrna Barát vagy Dougot látod. Az igaziak fenn vannak a hegyekben, ahová Cecil Bé vezette őket” – mondja a Fővárosi Mozi gépésze a fiúnak Mándy Az igaziak című novellájában, mely a Régi idők mozijában található. A párhuzam önkényesnek, véletlen szóegyezésen alapulónak tűnhet, de a következőkben talán kiderül jogossága.

Egyelőre ismerjünk el annyit, hogy mindkét esetben ugyanarról van szó, vagyis

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

579

az általánosan elfogadott képviselők, az ismertek nem az igaziak, azok valahol a háttérben lapulnak. / A pikareszk regény ennek az időszaknak a jellegzetes terméke. „Találkozom egy rongyos alakkal, olvasmányom nélkül ügyet sem vetettem volna rá, valójában nem egy egész hadseregnek a feje-e, nincsenek-e barlangokban rejtett kincsei, nem képes-e olyan vállalkozásokra, amire a nemesek már alkalmatlanok, nem tud-e fegyvertársaiban olyan hűséget ébreszteni, aminek már híre-hamva sincs egyébként? S ilyesformán az éjszakának és hazugságnak ez a világa nem kevésbé hazug-e immár a fényes nappalnál? S nem ez-e az igazság végső menedéke, az utolsó színház, ahol kinyilvánulhatnak az ember képességei?” – kérdez rá a lényegre Michel Butor. És ez Mándy személyes vallomása is lehet, amikor megáll a Józsefvárosban és ránéz egy szembejövő rongyos alakra. És ezért nem formai lelemény a Mándy-művek „titkossága”, a csodák állandó lehetősége, a készenlét, hogy minden jelenség mögött valami váratlan bújik meg. /S most egy áttételesebb példát Mándy Ivántól: „A saroknál visszafordult, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami. Előtte az a kopottas ház, a madárkereskedő boltjával, a vajszínű autóval. Ketten guggoltak a háztetőn, valami antennafélét szereltek. Asszonyok jöttek ki, megálltak, összehajoltak.

Ezt nézte egy darabig. Nagyon is könnyen el tudta képzelni, hogy a Soroksári út felől befordul egy oroszlán. A Boráros téri buszmegálló felől.

– Miért ne…?”/ Miért jogosak az idézetek egymás mellé állításai? Hol találkozik Mándy világa a felbomlott, a szilárd feudális hierarchiát követő, rejtett mozgatókat feltételező pikareszk világgal?

A kiindulópont mindkét esetben egy fejtetőre állt értékrend. A csavargóregény írója érzi, hogy a hivatalos, az elfogadott és hangoztatott hierarchia csak álca, az igazi vezetők valahol a háttérben húzódnak meg, vagy oda szorultak, ki tudja? (Ne feledkezzünk meg a Mándy-írások önéletrajzi ihletettségéről, melyet már annyian fölfedeztek. Vitathatatlan, hogy a későbbi művekben felerősödött kiszorítás-szólam, a lappangó igazságtalanság érzése részben innen is táplálkozik.) Ezt érzi meg a Mándy-hős is: Csempe-Pempe, Csutak, a fiú, a mozik szerelmese. Azonnali következtetés: a világ rejtélyes, titkokkal terhelt, tehát kutatni kell. Elindulni és keresni. Pikareszkként, kóbor lovagként, focidrukkerként, mindegy. Ha belenyugszom, ha maradok, lemondok személyiségemről, méltó helyemről, azaz elfogadom a fejtetőre állt világot, a hamis tekintélyt.

580

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

Hol, mikor érzi meg egy Mándy-hős a tekintélyek hamisságát? Mivel jellemfejlődést nem követhetünk az író műveiben, ráeszmélést ritkán tapasztalunk, mely a hősök számára újrarendezné a dolgokat, és az író személyes reflexiói is hiányoznak az írásokból, erre a kérdésre maga a könyvek hierarchikus világa adja meg a választ. A rendellenességet az a feszültség jelenti, mely az alakok vitathatatlan belső értékei (hit, szeretet, sebezhető emberség) és az elszürkült, nyomasztó világ között szikrázik. Silánynak, talminak kiszolgáltatott érték – ez a rendellenesség indítja útnak Mándy hívő embereit.

Van az érvényesülésnek útja. Kell, hogy legyen! Csak hinni kell benne, makacsul, akár a nevetségességgel is számolva.

Butor így ír a pikareszkregény hőséről (ide számíthatjuk nyugodtan a német „iskola-regényeket” is, például Goethe Wilhelm Meisterét): „A parvenü fényre és névre vergődése olyan egyénnek az érvényesülése, akinek családi kapcsolatai meglazulnak, a nemesek viszont, akikhez csatlakozik, anélkül azonban, hogy maga is nemessé lehetne, mindig a születésüket szegezik szembe vele; de nyilvánvaló, hogy ezzel az érvényesüléssel együtt jár a társadalom önmagáról való tudatának az újrarendeződése. A parvenü büszke rá, hogy előkelő hölgyek olvassák, elsősorban azonban azokhoz fordul, akikből szintén parvenük lehetnek: bátorítást nyújt, példát mutat nekik, megtanítja őket, hogyan kell a bevallott hatalmi viszonylatok alatt az igaziakhoz, az elismert társadalmi csoportosulások alatt a valódiakhoz fordulni. Szemet nyitogat, gyanakvásra és szövetkezésre tanít.”

A Mándy-hősök azonban sohasem jutnak „fel”, ezért sosem tudhatják meg, hogy az „igaziak”, a mozgatók ők maguk és társaik, ezért maradnak magukra, nem jut eszükbe sem a szövetkezés. Kísérleteiket nem értheti meg senki, ez a tragédiájuk, mert igazolást csak saját hitükben találnak.

Alapállás tehát mindkét esetben: egy hibás mértékegységű világ, amelynek igazi beavatottjai érezhetően a sötétben rejtőzködnek. A hős tudja, hogy közéjük való. Elindul, hogy elfoglalja méltó helyét. Próbákkal bizonyítja a helytállását, érdemeit és ragaszkodását. A pikareszkregény hőse jutalmat kap és szemében a rend helyreáll. De a Mándy-hős nem jut el céljához. Kudarcot vallana? Nem. Mert Mándy számára a titok a lényeg. Egyszerűen fogalmazva: megmutatni, hogy ez a titok, a rendellenesség létezik. Bemutatásának különböző állomásai a művek.

Nem a leleplezésé, és nevetséges is volna ezt számon kérni tőle.

Lehoczky Gergely a pikareszkregény elődjéhez, a lovagi történetekhez, legendákhoz viszonyítja Mándy műveit (Magyar Műhely, 26., 1968. III. 15., 43– 47.). A Grál-mondakörrel állítja párhuzamba, a kóborlovagok viszontagságaival

2018/6

hÉvíz /

Hullámverés

581

egy csodás világban. Érvei meggyőzőek. De ennek a világnak szilárd, ritkán megbomló és akkor is hamarosan helyreálló, igazságos értékrendje jelentősen különbözik Mándy fejtetőre állított világától.

Honnan ered Mándy lelkesült világa, melyet mégsem érzünk igazán antropomorfnak? Az író kísérletező kedvét jelentené, törekvését a formai bravúrokra? A mitikus világkép a világnak kiszolgáltatott ember képe a világról, aki tabukkal, ráolvasásokkal, az érthetetlen jelenségek „megnyerésével” igyekszik létét biztosítani, megóvni cselekvőképességét. Törpék, manók, források tündérlányai, erdők szellemei segítik, vagy állják útját. Ezek a motívumok Mándy írásaiban is megtalálhatók, hasonló funkcióban, és ezek a mitikus elemek nála is egy, a világ titokzatosságába vetett hiten alapszanak. A rejtélyek pedig szintén a kiszolgáltatottság okait fedik el. „– Miért ne?” – kérdezi az egyik Mándy-hős. – Miért ne fordulhatna be egy oroszlán a sarkon, a Soroksári út felől?

Miért ne szólalhatna meg egy salakdomb, pottyanhatna be Csempe-Pempe egy italosüvegbe? Miért ne lehetne a világ szimbólumok rendszere, ha maguk a tények elfordítják igazi arcukat, hogy csak a kiválasztottak szűk körének mutassák meg?

A lényeget szolgálja ki tehát a forma, a titkot, mely mindig újra útnak indítja, csalogatja Mándy makacs hitű hőseit.

Bereményi Géza

582

(Budapest, 1946) Kossuth-díjas író, filmrendező. Érdemes elolvasni azt az interjút is, melyet Darvasi Ferenc készített Bereményivel Mándyról (Köztünk vagy, Corvina, 2015).

hÉvíz /

Hullámverés

2018/6

HAJÓSZAKÁCS

Szederkényi Olga

ÚJSÜTETŰ LUCULLUS „Egyenek, igyanak, emésszenek és aludjanak!

Minden más csak hiúság.”

(L’Almanach des gourmands)

Alexandre Balthazar Grimod de la Reynière író volt, filozófus, jogász, színház- és irodalomkritikus. Ebbéli minőségeiben talán már nem emlékeznénk nevére. Viszont kulináris úttörő is volt, ő teremtette meg a gasztronómiai bírálat műfaját. Ő tehát az első étteremkritikus. Éppen 260 éve született, 1758. november 20án. Ebből az alkalomból mutatjuk be pályáját, és adunk némi ízelítőt – magyarra eddig még soha nem fordított – művéből.

Párizsi nagypolgári családba születik, gazdagnak. Ám hiába a szerencsés körülmények: az anyja nem szereti, mert a kisfiú deformált, csonka kézzel jön világra. Emiatt egész életében protézist kell hordania, amelyet fehér kesztyű alá rejt. Szülein nem felejt el bosszút állni: édesanyja boudoirjába viszketőport csempészik, édesapjának pedig hashajtós cukorkát ajándékoz. Mindennél erősebb benne a vágy, hogy elismerjék. Ez a dühös bizonyítási kényszer lehet magyarázat különc viselkedésére is. Anyai szeretet hiányában és a folytonos csúfolások következményeként Grimod nőgyűlölő és mizantróp lesz. A fogyatékos fiúról hamarosan kiderül, briliáns az intelligenciája. Magányában nemcsak tréfákat eszel ki, hanem rengeteget olvas. Édesapja, a főadószedő szakadatlan utaztatja, neves vidéki és külföldi iskolákba járatja, így igen művelt és széles látókörű ifjúvá serdül.

Egyebek mellett jogot és filozófiát tanul.

25 évesen már mohón vágyik az ismertségre, ezért megrendezi az ún. „temetési vacsorát”, sokan ezt az 1783-as eseményt tartják a „modern gasztronómia” kezdetének. Grimod újabb csínyt eszel ki, meghívja egy pazar halotti torra az ismerőseit. A vendégek egy fekete teremben várnak, majd hirtelen felemelkedik a függöny, és egy ravatallal találják magukat szemben, melyet 300 gyertya világít meg. A vacsora végén, a desszertnél – mindenki legnagyobb meglepetésére – váratlanul megjelenik a „halott”, és beszélgetést kezdeményez az étkezés örömeiről… Ezen emlékezetes este után minden szerdán tizenhét barátját

2018/6

hÉvíz /

Hajószakács

585

hívja meg vacsorázni Champs-Elysées-i palotájába. A meghívott ínyes barátok hatórás szeánszokon vesznek részt, és a lakoma közben mindenki beszámol friss gasztronómiai élményeiről. A közös cél: a konyhaművészeti tudomány megalapozása. Elemzik az ételeket, főzési technikákat, alapanyagokat, éttermeket, fűszereseket, vendégségeket.

A forradalom ideje alatt vidéken rendezi meg a vacsorákat. 1802-től pedig címkéje is van az esteknek: a meghívottak „Európa legjobb ínyes joggyakorlásáért” küzdenek. A Révolution ugyanis a gasztronómiában is új helyzetet teremt. A korábban az arisztokratáknál dolgozó séfek az új rendszerben munkanélküliek lesznek. Kényszerűségükben új terepet fedeznek fel: a nemrég divatossá váló éttermek, azaz restaurant-ok világát. A konyhaművészek itt találják meg új közönségüket művészetük bemutatásához. A mai értelemben vett éttermek a XVIII. és a XIX. század fordulója körül alakulnak ki a francia fővárosban. A mi Balthazarunk pedig megérzi az új időknek új szeleit, és – kihasználva írói képességeit és esztétikai jártasságát – megalkotja a gasztronómiai kritika, a konyhaművészeti reklám, valamint az ételtesztelő zsűri intézményeit.

A hatórás, filozofikus élményvacsorák eredményeként megszületik a nagy mű: 1803-ban publikálja először a L’Almanach des gourmands, azaz Ínyesek almanachja című könyvét. A mű szempillantás alatt rivaldafénybe állítja egyéni hangú szerzőjét. A zsebkönyvnek még nyolc további kötete jelent meg de la Reynière irányítása alatt, 1812-ben az utolsó. (Később mások próbálták felújítani a nagy sikerű vállalkozást, de Grimod személye nélkül nem működött a varázslat.)

Az Almanach igazi figyelemfelkeltő mű, amely kategóriájában abszolút újdonságnak számít. A könyv alcíme így hangzik: Útmutató ahhoz, miként lakmározzunk jókat – egy tapasztalt műkedvelő tanácsai. A könyv konyhaművészeti anekdotákat és elmélkedéseket, kulináris sétákat (címekkel, tippekkel, receptekkel), valamint gasztrokalendáriumot tartalmaz. Egyszerre a konyhaművészeti különlegességek kincsestára, napi étkezési útmutató, étterem- és boltkalauz, valamint irodalmi gyűjtemény. Talán legnépszerűbb fejezete a Tápláló iránytű, avagy egy ínyes kalandozásai Párizs különböző kerületeiben című. Mindez a szerdai kóstolóbizottság eszmecseréjének esszenciája, a szerző szellemes stílusában tálalva. Az éttermek történetéről szóló fejezetből tudjuk, hogy „1789-ben nem akadt száz étterem Párizsban. Ma (1803) legalább ötször ennyi vendéglőnk van. Így fejlődött Meot, Robert, Roze, Very, Léda, Brigault, Legacque, Beauvilliers, Naudet, Edon stb. sötét kuktafiúból szinte milliomossá”.

A francia konyha a XVII. században már az európai gasztronómia csúcsát jelentette, de csak a XIX. században emelkedik igazán művészi színvonalra. A

586

hÉvíz /

Hajószakács

2018/6

modern éttermek számának drasztikus növekedése tökéletesíti az élelmiszerek termelési és elosztási rendszerét. A menükből kiderül, hogy sok helyen már az új divat szerint, orosz szervizzel kínálják az ételeket, azaz az egyes fogásokat egymás után. Korábban a középkori francia módi az volt, hogy egyszerre tálalták fel az étkeket (jó esetben két részletben, ez volt a francia szerviz). Az éttermi forradalom mellett a konyhaművészeti társalgások is építik a gasztronómiai tudást, így születik meg a gasztrozófia, elsőként Grimod almanachja, majd Brillat-Savarin gasztronómiai teóriái, Carême vagy Dumas alapművei.

De la Reynière írásaiban a humor, a szertelen szerkezet és az asztali örömök elválaszthatatlanok egymástól. Az ő stílusa merőben különbözik a szakácsok szigorú szövegeitől (már életében azzal hivalkodott, hogy ő találta fel az „ínyes írásművészetet”, a rombuszhalat például költőien a „tenger fácánjának” hívta).

Négyes egysége: a főzés és az arról való beszéd, valamint a kóstolás és az arról való írás – nála ez jelenti a konyhaművészet lényegét.

A szakácsok persze nem voltak felhőtlenül boldogok az almanach megjelenésétől, a kor szakácspápája, az első nemzetközi hírű sztárséf, Antonin Carême például keményen bírálta a bírálót: „a szakácsok rendelkeznek egyedül szakmájuk valódi technikai tudásával és nyelvezetével”. Carême szerint egyedül a szakácsok képesek arra, hogy fejlesszék művészetüket. Az éttermekben a legtudatlanabb inasokat ezután „grimaud”-nak csúfolják (egy betűvel több csak, mint a Grimod, magyarul nagyjából „okostojást” jelent).

Az almanach abszolút Párizs-központú. A korabeli párizsi ember hozzászokott, hogy minden francia vidékről a legkiválóbb élelmiszerek a fővárosba kerülnek, és örömét leli abban, hogy helyváltoztatás nélkül a világ legtávolabbi zugaiból származó alapanyagokból válogathat. De la Reynière a párizsi központi vásárcsarnokot „Európa leggazdagabb veteményeskertjének” nevezi, ahol januárban epret vásárolhat a vevő, húsvétkor szőlőt, és ananászt egész évben.

Ezek a gyümölcsök „briliáns desszertként szolgálhatnak a mi újsütetű köztársasági Lucullusainknak” – teszi hozzá a szerző. (Kritikusunk nemcsak a piaci árusok birodalmába kalauzolja el olvasóit, de a környező sikátorokba is, hogy a hentesek allée-ját, a bonbonosok utcáját, a pékek és cukrászok közét is szemügyre vegye.)

De la Reynière veszi tervbe először egy gasztronómiai akadémia felállítását. Ha van Francia Akadémia, amely az anyanyelv alapjait őrzi, kell hogy legyen egy olyan intézmény is, amely a lakoma művészetének alapvetéseit őrzi – állítja. Tizenhárom évvel később ugyanezt kezdeményezi Brillat-Savarin is Az ízlés fiziológiája című könyvében. Ez az álom 1928-ban válik valóra, amikor Curnonsky, azaz Maurice Sailland megalapítja a Gasztronómusok Akadémiáját. Ez nem jöhetett volna létre Grimod de

2018/6

hÉvíz /

Hajószakács

587

la Reynière nélkül: ő tette le az alapkövet, amikor gasztronómiai szaknyelvet kreált, helyes ízlelésre tanította olvasóit, kifürkészte a legkiválóbb alapanyagok lelőhelyeit, inspirálta Párizs legjobb vendéglőseit és szakácsait, és mindenkit meggyőzött arról, hogy a konyhaművészet nem csupán örömforrás, hanem tudomány is egyben. ÍZELÍTŐ AZ ALMANACHBÓL „Hagyjuk el a rue Saint-Honorét, mely már nem szolgál semmi méltóval, mi ínyünkre való volna, és szaporázzuk lépteinket a híres nevezetes Palais-Royal felé, ahol a járókelő összes érzékszervét minden nemű és fajú kísértők veszik ostrom alá.

A galéria temérdek elemózsiakereskedővel van kitapétázva, számuk napról napra nő, csak hármat emelünk ki: Monsieur Hyrment-t, Monsieur Chevet-t és Monsieur Corcellet-t. Monsieur Hyrment, aki egyébiránt a legrégebbi fűszeres, nem az, aki egyben a legnagyobb forgalmat is csinálja, üzlete az új galéria sarkán található, a République Színház mögött. Piramis alakú kirakata elég csábító, mindenféle természetű pástétomai különböző likőrökkel, ecetekkel és maille-i mustárral ízesítettek. Töltött nyelvek és pulykák, sült és nyers szarvasgombák, homárok és más tengeri szörnyek formáznak kellemes társaságot, miközben a helyiség tágas és jól megvilágított.

Mindezt nem mondhatjuk el a sötét odúról, mely Monsieur Chevet üzletéül szolgál, az üvegezett galéria bejáratánál. Az ő ajtaja azonban nem üvegezett, ezért ekkora a homály nála. De ez a félhomály nem szegi kedvét a vásárlóknak, kiket a felhalmozott finomságok illata csalogat ide, ebbe a szűk és zsúfolt éléskamrába.

A bejáratban egész szarvasok lógnak, ők az üzlet cégérei. E becses nagyvadak a legkelendőbbek, ám ez nem akadályozza meg a fantasztikus homároknak, a szépséges rákféléknek, a hollandiai heringeknek, a zaftos és zsíros marenes-i osztrigáknak, hogy kidugják piciny orrukat, jelezve, hogy ők is jelen vannak. De az ínyesek félszavakból is értenek, nekik elég a piciny orr látványa, hogy Párizs minden szegletéből iderohanjanak érte. Közben megfulladunk ebben a kis butikban, a tulajdonos pedig azt sem tudja, kinek válaszoljon, de cseppet sem panaszkodik a zűrzavar miatt, mellyel traktálják. Ellenkezőleg, nem fukarkodik semmivel, hogy portékája magas minőségét és korrekt árát hangsúlyozza jóságos és jövedelmező tolongóinak.

Monsieur Corcellet dicsekedhet a legszebb élelmiszerbolttal, nemcsak a PalaisRoyal területén, de egész Párizsban. A Bons-Enfans galéria végén található, melynek oszlopsora gyönyörűen díszíti Comus (Komos) eme templomát. Minden oldalról besüt a nap, és Bohémia pazar ablaktábláin keresztül szemrevételezhetjük mindazt az ízlésesen és szimmetrikusan elrendezett földi jót, mely egy elszánt lakmározni

588

hÉvíz /

Hajószakács

2018/6

vágyó minden óhaját teljesítheti. Minden darabkán ott csüng az etikett, mely jelzi, honnan származik az áru. (…) Vaskos kiadványban tudnánk csak felsorolni az itt megvásárolható étkek fajtáit, ezen elemózsiakereskedés minden egyes árujának felsorolásáról pedig valóságos enciklopédiát írhatnánk. Van itt strasbourgi libamájpástétom, toulouse-i kacsamájpástétom, rouen-i veau de rivière1 , pithiviers-i pacsirtapástétom, chartres-i hízott tyúk és lile, périgueux-i fogoly… melyek, ha rajtuk múlik, egyből itt landolnak Párizsban. Ebben az üzletben ismerős terepen érzi magát a nérac-i terrine2 , a lyoni mortadella, az arles-i kolbász, a troies-i kis kolbász3 , és egyéb ízletes honfitársaik, és keresik a hamburgi füstölt marha társaságát, ha jó és szerény, mivel ilyen messziről jött, elég nagyra tartja magát.

De nem csak zaftos és tápláló áruja csillogtatja Monsieur Corcellet üzletét, itt nem kicsinylik le a nyalánkságokat sem, még ha közelről érkeztek is: a reims-i mézeskalácskenyér, a nonette4 és a rousselet5 , az agen-i királyi szilva6 , a roueni almazselé; a clérmont-i sárgabaracklikőr, a maconi és orléans-i Cotignac7 stb., melyek itt kicsikként a nagyok szolgálatára állnak. Minő kedves móka, mely egy kiváló tragédia folyománya, avagy mesterségünk nyelvén szólva: ez a remek desszert, mely egy méltó vacsorát zár le, teszi teljessé a briliáns tablót.” „Most pedig engedve olvasóink türelmetlenségének, késlekedés nélkül belépünk az Halle-ba. Ide beérve minden lépésnél hálaimákat mormolunk boldogságunkban, de egyszerre lemondás miatti szomorúság is facsarja szívünk. Mert mindent elözönlenénk, mindent begyűjtenénk, hogy konyhánkat tápláljuk! Ezen a helyen érezzük, jobban, mint bárhol máshol, annak előnyeit, hogy gazdagok vagyunk. Nem javasoljuk egy kispénzűnek, hogy ezt a méltán híres helyet keresztülszelje, hol az összes kísértés együttesen leselkedik rá. Csak fájdalmas emlékekkel és tehetetlen dühvel gazdagodna.

La Marée. A tengeri áruk fóruma ötlik először szembe a csarnokban. Közben pedig megcsap minket a tenger illata. Az Óceán összes szörnye: nagy és kicsi, apa és anya, báty és nővér, még gyermekek is, minden reggel itt adnak egymásnak randevút, melyet semmi sem zavar meg, csak a szélsőségesen forró napok rövidítenek. A gőgös lazac, a büszke tok, a fenséges rombuszhal egymás mellett 1 a Szajna mellett speciális módon tenyésztett borjú 2 gőzben sült, préselt ínyenc májpástétom 3 sertésbélből és pacalból készül 4 narancslekváros gyömbéres kalácska 5 vöröses héjú körte 6 cukorszirupos, Armagnac-os szilvabonbon, esetenként dióval vagy mandulapasztával töltve 7 birsalmazselé

2018/6

hÉvíz /

Hajószakács

589

sorakoznak; a szerény tőkehal, a hízelgő makréla és az alázatos hering, nem úgy, ahogy a tengerben, hanem úgy, ahogy mi leszünk a halál birodalmában egy nap: teljes egyenlőségben.

Az idő sürget minket, de egy árust meg kell neveznünk e rohanásban, itt a tengeri áruk fórumán, legyen Madame Dieu a kiválasztott, ő az, akit a leggyakrabban vesznek körül szörnyek. Miután meggyőződtünk portékája frissességéről, konstatálhatjuk, hogy ő soha sem csap be minket, nem járunk vele rosszul.

A szárnyasok elárasztják az Halle-t, de csak másodkézből kerülnek ide, mondhatni, itt mindig sokkal drágábbak, mint a Vallée-ban8 , hol mindenféle szőr és toll tulajdonosa fellelhető kimeríthetetlen mennyiségben, ezért a szárnyasok elsődleges forrása Párizsban a Vallée.

Tripières. Pacalosok. Ezeknek a származékoknak a kereskedelme elég jelentékeny az Halle-ban, ahol a pacalosok oly rangot vívtak ki maguknak, mint a pecsenyesütők. Eme helyen a borjúlábak, birkavesék, egyszervolt agyvelejük, mindkettejük feje, mája, az első mirigye, a második nyelve stb. fellelhető nagy kínálatban. Más szerényebb pacalosok, kik azonban korántsem képviselnek kisebb társadalmat, alantasabb szerveket is árulnak, mint birkaláb, ökörszív és tüdő és máj és száj, tehéntőgy… Utóbbi üzlet nem oly dicső, mint a megelőző, de mindennek megvan az ára. Ugyanakkor ezek a mádámok oly becsben tartják magukat, mintha legalábbis borjúfejet vagy -fület árulnának; mennyire igaz, hogy a hiúság mindenhol megbúvik, itt is, ebben az alvilágban, főleg, ha nőkről van szó.

Herbes et Légumes. Mindenféle zöldségben lehet dúskálni az Halle-ban, olyan mennyiségben, hogy a zöldségpiac fel van osztva. Aki például sárgarépát árul, nem árul zöldborsót, és a retkek és a karfiolok sem érintik ugyanazokat a kezeket. A legszebb árut felvonultató zöldségesek közül örömmel emeljük ki Madame Noël nevét, ki a legnagyobb éttermek szállítója is. Ez az egész napos szüntelen eladás, akárcsak a tengeri áruk fórumán, lehetőséget ad az árak folyamatos változására. A hőmérő felfoghatatlan befolyással bír a kofákra. A gomba ára például 10 solról 6 frankra változik egy héten belül, a petrezselyem csomója ennyi idő alatt két solról 3 livre-re. Tekintélyes gyakorlattal azonban nem csodálkozunk semmin az Halle-ban.

Poissonnerie. Édesvízi halak. Az édesvízi hal ára nagyobb állandóságot mutat. A középszerűek, főleg télen, ésszerű összegért beszerezhetők. De a nagy pontyok és főleg az angolnák szinte mindig drágák. A szent héten pedig szinte megfizethetetlenek. Ami a csukát illeti, csak óvatosan közelítsük meg, főleg, ha szörnyeteg méretű.

8 külvárosi piac

590

hÉvíz /

Hajószakács

2018/6

2018/6

hÉvíz /

Hajószakács

591

A fenékjáró küllőt, a dévérkeszeget és a szélhajtó küszt kivéve ugyanis az összes édesvízi halat élve árulják az Halle-ban. Gyanakvással kell tehát szemlélni, ha valamelyik hal nem él, illetve, ha gyorsan túl akarnak rajta adni.

A rákfélék, csigák és békák szintúgy élve eladók. Két utóbbiról elfeledkeztünk beszélni könyvünk »Havi étkezési útmutató« részében, de itt megemlítjük, hogy rendkívül keresett éteknek számítanak, ha avatott szakácsművész kezei közül kerülnek ki.

Mds. du Beurre et d’Oeuf. A vaj és tojás árusítását azok a kereskedők végzik az Halle-ban, kik többnyire viszik a Brie, a Marolles és a Neuchâtel sajtok eladását is.

Ezek igazi nagy kapitalisták, kik azonban jóhiszeműek, de nagyban kereskednek.” „A leggyalázatosabb tett, mit egy Ínyesnek okozhatunk, az, ha megszakítjuk állkapocsgyakorlat-végzés közben. A legalkalmatlanabb dolog embereket étkezés közben meglátogatni. Megzavarjuk őket nemcsak élvezetükben, de gondos falatbeosztásukban is, nem beszélve a bosszantó érzelmi kizökkentésről.” „Minden asztali ceremónia a vacsora rovására megy. A lényeg abban áll, hogy meleget együnk, tisztán és sokat.” „Az igazi Ínyes a desszert előtt befejezi a vacsoráját. Amit a sült után eszik, az szimpla udvariasság.” „Egy igazi Ínyes olyannyira szeret diétázni, mint sietősen elfogyasztani a vacsoráját.” „A sajt a részegesek keksze.” „A sült hízott tyúk legfinomabb része a szárnya, a főtté a combja, főleg, ha eme comb fehér, zsíros és igen húsos; pár éve az asszonyok a püspökfalatért vannak oda, ha pedig fogolyról beszélünk, akkor a gyomráért.” „Egy igazi Ínyes soha nem várakoztat meg senkit.” „Öt óra hossza a megfelelő időtartam egy népes vacsora és egyben kívánatos lakoma megtartásához.”

Szederkényi Olga

592

(Monte-Carlo, 1997) jogászként végzett, újságíró, szerkesztő és dokumentumfilmes, a Magyar Televízió egykori brüsszeli tudósítója, Dumas Konyhaszótárának fordítója.

hÉvíz /

Hajószakács

2018/6

ÖBÖl

Breuer Gyรถrgy

Buda Attila

Apa és fia – a széntől az olajig A modern társadalmak kialakulásához elengedhetetlen az ipar önállósodása, ehhez pedig többek között a föld kérgében rejtőző nyersanyagok kitermelése és hasznosítása. A mai Magyarország területének északnyugati részén, a Sopron melletti Brennbergbányán, illetve a zalai Bázakerettye, Lispeszentadorján, Lovászi, később Nagylengyel környékén található a föld mélyén kőszén, illetve földgáz és kőolaj.

Egyik terület sem tartozik a gazdag lelőhelyek közé, ráadásul gyakorlatilag mindkettő kimerült már. Történetük azonban érdekes fordulatokból áll, amit a bányászati szakirodalom az elmúlt két-három évtizedben már feltárt.1 A kettős energiaforrás köztörténete mellett a brennbergi Breuer–Buda család két tagjának élete, amely szorosan kapcsolódott egyik és másik bányához, bepillantást enged ember, természet és történelem változatos, forgandó sorsú kapcsolatába is.2 A német eredetű, Dobsináról az Erdélyi-érchegységbe, onnan pedig Brennbergbányára elszármazó Breuer György 1887-ben született Stájerlak-Aninán.

Iskoláséveket, katonáskodást, nyugati tanulmányutat követően 1913-ban a brennbergi bányában talált munkát. Itt szépen haladt felfelé az üzemi ranglétrán, a negyvenes évek elején már a bánya vezetésének tagjai közé emelkedett.

Nyilván soha nem gondolta volna, hogy 1944–1945 telén a történelem fog ellátogatni hozzájuk. Az október közepén német támogatással hatalomra jutott Szálasi Ferencnek, kormányának és a csonka országgyűlésnek november elején a közeledő front hatására nyugatra kellett menekülnie. Szálasi az országgyűlés helyszínének Sopront jelölte ki, s november elejétől három különböző helyen, köztük Brennbergbányán is lakóhelyet rekvirált magának és kíséretének.3 Breuer 1 Molnár László: Brennbergbánya, a magyarországi szénbányászat bölcsője. Sopron, 2003, Központi Bányászati Múzeum. SRÁGLI Lajos: A politika csapdáin át. A MAORT története 1938–1949. Zalaegerszeg, 2008, Magyar Olajipari Múzeum.

2 Irataik, életük számtalan forrása és dokumentuma a zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban található.

3 A történtekkel kapcsolatos iratok, bírósági jegyzőkönyvek ugyancsak a zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban találhatók, nyomtatásban megjelentek a Három bányászgeneráció válogatott iratai és emlékezései I. Dobsinától Brennbergbányáig (1–2.) című gyűjteményben 2009-ben.

2018/6

hÉvíz /

öböl

595

György szolgálati villalakását 1944. november 4-én foglalta le a Háborús Többtermelésügyi Minisztérium, nála Szálasi menyasszonyát, Lutz Gizellát és az anyját szállásolták be, míg a nemzetvezető a melletük lévő házban lakott.

Rajtuk kívül még Hellebronth Vilmos, tárca nélküli miniszter és családja költözött Brennbergbe. Lutz Gizella anyjával a kétszintes ház alsó szobáit foglalta el, a tulajdonosoknak fel kellett vonulniuk az emeletre. A kis bányatelepen attól kezdve megsűrűsödött a nyilaskeresztes karszalagosok száma, ami többeket félelemmel töltött el, már csak azért is, mert a bányajáratokban soproni és brennbergi zsidó és zsidó származású üldözötteket rejtegettek a bánya tisztviselői, munkásai.

A Breuer-ház élte tovább a maga életét, csak éppen kis módosulásokkal.

Ez többek között abban mutatkozott, hogy ezentúl a vendégeknek és az őket látogató Szálasinak is főzni kellett, s az ételt a háziasszonynak előre meg kellett kóstolnia, nem mérgezte-e meg. Mivel a nemzetvezető nagyon félt a légitámadásoktól, ő a domboldalban lévő óvóhelyek egyikében lakott. A front egyre nyugatabbra tolódásával a következő év elején Brennbergből Kőszegre költöztek, onnan pedig Ausztria, Németország felé menekültek tovább.

A bányatelepen voltak munkaszolgálatosok is, például a bányatelep orvosa, Keresztes László. Neki gettóba kellett volna vonulnia, ezért megpróbált elmenekülni, csakhogy elfogták. A brennbergi nyilas pártirodában faggatni kezdték, s maga mentésére megnevezte azokat, akiket az elhurcolás elől a tisztviselők s a bányászok rejtegettek, meg azokat is, akiknél voltak, akik tudtak erről. Tudott róla természetesen Breuer György is, hiszen tevékenyen részt

Brennbergbánya

596

hÉvíz /

öböl

2018/6

vett a búvóhelyek megszervezésében. A nyilasok ezt követően megkeresték a rejtegetetteket, s letartóztatták a bánya még jelen lévő vezetését; Breuer Györgyöt 1945. január 13-án. Mindannyiukat Sopronkőhidára vitték, ahol nem sokkal korábban végezték ki Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Pataki Istvánt és Pesti Barnabást. A brennbergiek persze nem politikai fogolyként kerültek oda, s velük együtt más polgári személyek is voltak már ott, például Jávor Pál. Az ugyanott fogságban lévő Almásy Pál naplójában így örökítette meg a kihallgatások után történteket, 1945. február 6-án: Ma délután végre átadták a nyolc csendőrségi foglyot: dr. Fluck Andrást, az UrikányZsilvölgyi bánya vezérigazgatóját, Breuer Györgyöt, a brennbergi bánya adminisztratív vezetőjét és feleségét, Vajk Artúr bányamérnököt, Füredi Oszkárt, dr. Keresztes orvost és dr. Szeredai állatorvost. Most már jobb dolguk lesz. Fürödni mehettek, lakótársat kaptak. Eddig senkihez sem szólhattak, magányosan üldögéltek zárkájukban.

Brennbergiek mind. Náluk lakott Szálasi felesége és családja. Egy szép napon a dicső társaság feljelentette a brennbergieket, talán útjukban voltak, vagy a lakásuk kellett, így kerültek ide.4 Az utolsó mondat igaznak bizonyult, mert Breuer György feleségét január végén szintén letartóztatták és Sopronkőhidára vitték. Ekkor még a villában laktak a „vendégek”, miután azonban ők is Kőszegre utaztak tovább, az őrizet nélkül maradt lakást a nyilas keretlegények kifosztották. A fegyintézetben a gyorsan közelgő front ellenére is folytak a tárgyalások, bár formai hibák történtek, például Breuer György előzetes letartóztatását csak február 24-én rendelték el, március 6-i (!) határidővel – akkor már majdnem két hónapja börtönben voltak. Egy nappal korábban Breuer György feleségét határozatlan ideig kitiltották Sopronból, egyidejűleg internálták is – az ítélet feltehetően annak szólt, hogy lakásába ne térhessen vissza. A verdiktet persze fellebbezés követte, evvel is ment az idő.

Március 22-én a soproni törvényszék férjét felmentette az ellene hozott vádak alól, de őt is kitiltásra és internálásra ítélték.

Közben megkezdték a fegyház kitelepítését Németországba. 31-én megjelentek Sopronban az első orosz egységek, dél körül elérték a fegyintézetet, a még ott lévő rabok ekkor szabadultak. Nagypénteken Brennbergbányán is 4 A nyolcadik fogoly Pénzes Pál bányamunkás, segédvadőr volt. A szemelvény lelőhelye: ALMÁSY Pál: Sopronkőhidai napló. (Sajtó alá rendezte: Simonffy András.) Bp., 1984, Magvető. 318. (Az idézett sorok a 82. oldalon olvashatók.) Almásy Pált egyébként a Rákosi-korszakban szintén életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy koncepciós perben, 1956-ban szabadult.

2018/6

hÉvíz /

öböl

597

Bázakerettye

megjelentek a katonák, a helyiek ellenálltak a zabrálásnak: két halottal zárult az akkor már önmagát túlélt világ.5 Kezdődhetett az új.

A történet zalai szála azonban még a „régi világban” indul Breuer György kisebb fia, Buda Ernő révén, aki nevét a negyvenes évek elején magyarosította. Ő 1921-ben Brennbergbányán született, és Sopronban szerzett bányamérnöki oklevelet. A negyvenes évek elején még igen fiatalnak számító, a MAORT által üzemeltetett, bár akkor már állami felügyelet alatt működő zalai olajmezőn kezdte a pályafutását. A front nyugatra haladásával a cég összes anyagi értékét – a fúrókutaktól a hivatalnoki asztalokig – menekíteni kellett. A munkával őt bízták meg, s a vállalati vagyon őrizőjeként Passau mellett töltött három évet.

1948-ban több vasúti szerelvényen hazahozták a még megmaradt vagyont, hogy az immár a kommunista párt által államosított olajtermelés minél erőteljesebben folytatódhasson. Az igen kicsi és egyre nehezebben felszínre hozható hazai olajvagyon az ötvenes években stratégiai fegyverré vált és erős politikai töltetet kapott. 1956 után az értelmiség megfélemlítését is célul tűzve az alföldi és dunántúli szakemberek közül többeket perbe fogtak, bebörtönöztek, internáltak. Buda Ernőt is, aki az 1957 és 1959 közötti években vesztette el a szabadságát. Amikor kiszabadult, két évig vasúti munkásként dolgozott, a síneket és a kocsik kerekeit ellenőrizte. A hatvanas évek elején azonban a szakma visszafogadta, s előbb Lovásziban, majd Nagykanizsán folytatta pályáját.

5 Sopron és környéke, 1922–1990. (Főszerk.: Sarkady Sándor.) Bp., 1992, Mécs László Lap- és Könyvkiadó.

217–218.

598

hÉvíz /

öböl

2018/6

Az olajtermelést néha nem kívánt jelenség kíséri: a kőolaj vagy földgáz, esetleg mindkettő szabályozhatatlanul és ellenőrizhetetlenül törhet a felszínre. A kitörések megfékezése nehéz és veszélyes munka. Buda Ernő a hatvanas évek elejétől evvel kezdett foglalkozni, fokozatosan megismerte a felmerült nehézségeket, az oltásra és az elfojtásra használható eszközöket, meg módszereket. Zalában Buda Ernő kis csapatot szervezett, amellyel több, a környező országokban kitört olajkutat sikerült megfékezni. A hatvanas évek közepétől a Freibergi Bányászakadémián tanévente előadássorozatot is tartott az elméleti és gyakorlati ismeretekről.

A magyarországi olajkitermelés ekkor már nem volt túlságosan nyereséges, még úgy sem, hogy a zalai mellett egy évtizede már az Alföldön, Szeged környékén is működtek olajkutak. A kutatásnak persze járulékos eredményei is voltak, például a mélyben talált termálvíz, amelyre több helyen fürdők, strandok épültek; ezek közül Hajdúszoboszló a legismertebb. Buda Ernő a kitörésvédelem mellett a hetvenes évektől a bányászattörténet felé fordult, nagy, fényképekből álló dokumentációs bázist állított össze, amely ötven év fúrási pillanatait örökítette meg. Különös helyet foglalnak el ebben a gyűjteményben az olajkitörések színes fényképei, melyek az elfojtás nehéz munkáját, az emberi helytállást mutatják be.

Kollekciója napjainkban Zalaegerszegen, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban tekinthető meg – emlékezetének megőrzése az utókor elégtétele változatos, megpróbáltatásokkal teli pályafutásáért.

Buda Attila

2018/6

(Zalaegerszeg, 1953) irodalomtörténész, az Irodalomtörténet szerkesztője.

hÉvíz /

öböl

599

Pezsgő kulturális élet Hévízen

Tény, hogy Hévízen gyűjtött ihletet a múlt századi magyar írók és költők színe-java. Megfordult a patinás fürdővárosban például Tamási Áron, Szabó Lőrinc, József Attila, Passuth László, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond is. A történelmi múlt a mai napig érezteti hatását Hévíz atmoszféráján, kulturális életén és rendezvényein. Válogasson Ön is kedvére az idei változatos felhozatalból! április 1-2. | Húsvéti Vigadalom: Népi játszóház, kézműves vásár, hagyományos ételek április 13-14. | Flavius Tavaszköszöntő Családi Hétvége: Gladiátor viadalok, ókori jósda április 28 – május 1. | VIII. Boldog Békeidők Hévíze: Korabeli jelmezes felvonulás, történelmi séták, koncertek május 19-21. | Pünkösdi Vigasságok: Pünkösdi király- és királyné választás június 17. XIII. | Lotus Retro: Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás június 21-24. | Angyalok és Csavargók Összművészeti Fesztivál: Utcazene, Múzeumok éjszakája, Nemzetközi Művésztelep és Filmművészeti szimpózium július 7-8. | Ízek, Táncok, Jó szomszédok: néptánc, népszene, gasztronómiai hagyományok július 21-22. | Egregyi Búcsú: Mária Magdolna napi búcsú, 25 éves a HÉVÍZ IRODALMI FOLYÓIRAT – Irodalmi fesztivál augusztus 4-5. | Nosztalgia Hétvége: Múltidéző dallamok augusztus 16-20. | VII. Hévízi Borünnep: Borutca zalai-, és magyar borok, koncertek, kézműves vásár szeptember 8-9. | Egregyi Szüret: Folklór programok, szüreti hagyományok november 3-4. | Márton-napi Családi Fesztivál: Libafuttatás, újbor megáldása és lámpás felvonulás november 30 – december 23. | Adventi Programok Hévízen: Karácsony vásár, és koncertek Bővebb információ aktuális programokról és szállásajánlatokról: Tourinform Iroda | www.heviz.hu | heviz@tourinform.hu Tel.: +36 83 540 131 | 8380 Hévíz, Rákóczi u. 2.

2018/6

www.facebook.com/hevizfolyoirat