ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ – 2015/16 by Gergoe Nagy

2015/16

Fotó: Nagy Gergő

Kedves Nézőnk, ha hiszi, ha nem, ez színházunk új bejárata. És pénztára, közönségszervezése. A képen még üres: lakjuk be együtt!

Bemutatók KOVÁCS–MOHÁCSI–MOHÁCSI–PARTI NAGY

Köd utánam – operett három kurta, rövid felvonásban –

szereplők: Baksa Imre m.v. • Bíró Kriszta • Csuja Imre Debreczeny Csaba • Ficza István • Für Anikó • Kurta Niké m.v. Lénárdt Laura e.h. • Máthé Zsolt • Murányi Márta m.v. Nagy Zsolt • Némedi Árpád m.v. • Novkov Máté e.h. Osváth Judit e.h. • Pogány Judit • Szathmáry Judit m.v. Takács Nóra Diána • Vajda Milán továbbá: Ignácz Dániel • Vásárhelyi Márton zenekar: Csíkvár Gábor • Kápolnás Attila • Kovács Márton Sebesi Tamás • Zságer-Varga Ákos díszlet: Mohácsi András • jelmez: Remete Kriszta zene: Kovács Márton • dalszövegek: Parti Nagy Lajos dramaturg: Mohácsi István • koreográfia: Bodor Johanna súgó: Horváth Éva • ügyelő: Sós Eszter a rendező munkatársa: Tóth Péter rendező: Mohácsi János bemutató: 2015. október 9. Vajon lehet-e boldognak lenni Magyarországon? Az Operában rendezett Szegénybálon egymásba szeret a dúsgazdag Sándor és az öreg Ördögh egyetlen leánya, Berta. Szüleik ellenállásának hullámait hiába próbálják megtörni a magyar tenger mólóján – úgy néz ki, hogy ez az ország túl kicsi a szerelmeseknek. De ott, ahol kolbászból van a kerítés, ahol a szegény embernek teljesítenie kell az aranyhal három kívánságát, a vő pedig megkapja a fele királyságot, minden megtörténhet.

2015/2016

Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj Akira Kurosawa, Hideo Oguni, Shinobu Hashimoto A hét szamuráj című forgatókönyvének motívumai alapján, valamint Tábori Zoltán Cigány rulett című riportkönyve felhasználásával írta: MIKÓ CSABA és GÁSPÁR ILDIKÓ

szereplők: Baksa Imre m.v. • Bíró Kriszta • Debreczeny Csaba Ficza István • Jankovics Péter m.v. • Jéger Zsombor e.h. Kerekes Viktória • Kókai Tünde e.h. • Máthé Zsolt Nagy Zsolt • Novkov Máté e.h. • Pogány Judit Takács Nóra Diána • Terhes Sándor m.v. • Vajda Milán Znamenák István díszlet-jelmez: Izsák Lili • zene: Kákonyi Árpád dramaturg: Ari-Nagy Barbara súgó: Horváth Éva • ügyelő: Sós Eszter a rendező munkatársa: Tóth Péter rendező: Polgár Csaba bemutató: 2015. október 30. Egy világtól elzárt kis faluban ismeretlenek megölnek egy nőt és egy gyereket. A rendőrség tehetetlen, nincs indíték, nincs nyom. A parasztok félnek, mert senki sem védi meg őket. Meneküljenek? Maradjanak? Ki segít rajtuk, és mi az ára a túlélésnek? Mikó Csaba és Gáspár Ildikó szövegkönyve a klasszikus Kurosawafilm apropóján kettős tükörbe helyezi a hét szamuráj alaptörténetét. Az előadás formai és gondolati kísérlet, amely a mese és a dokumentumszínház eszközeivel keres kapcsolódási pontot mítosz és valóság között.

MIKÓ CSABA

Apátlanok – családtörténet hét képben –

szereplők: ANYA..................................................................................................Kerekes Éva TOMI......................................................................................................Nagy Zsolt DODA............................................................................................Tenki Réka m.v. LACI...................................................................................................Polgár Csaba FESZTER............................................................................Takács Nóra Diána SIMON..................................................................................Patkós Márton e.h. díszlet: Boros Lőrinc • jelmez: Izsák Lili videótervező: Juhász András • dramaturg: Ari-Nagy Barbara zene: Kákonyi Árpád • fénytervező: Kehi Richárd súgó: Horváth Éva • ügyelő: Mózer Zsolt asszisztens: Érdi Ariadne rendező: Gáspár Ildikó bemutató: 2016. január 15. „Egy négyszobás házban lakunk nagy kerttel – ez a mi királyságunk, a mi URADALMUNK, mondja apa mindig. Apa annyira vicces. Állandóan mosolyog és folyton komoly tervei vannak. Folyton arról beszél, hogy végre most már lehet. Van jövő! Van szabadság! Csak akarnunk kell és elérhetünk bármit! Te már bármi lehetsz, fiam, bármi! És én elhiszem neki, és én imádom az apám.” A darab 2013-ban elnyerte Az Évad Legjobb Magyar Drámája-díjat

Hiszek a családban | Eddig egy drámakötete és három ifjúsági regénye jelent meg. A Stuart Mária című előadásban dolgozott először az Örkény Színházban. Ezt követi idén A hét szamuráj, amit októberben, majd az Apátlanok, amit januárban mutatunk be. Ebből az apropóból beszélgettünk. Mennyire veszel részt egy próbafolyamatban? Nem nagyon, a Stuart Mária alatt pl. itt sem voltam. Csak akkor vagyok jelen a próbákon, ha a rendező kéri. De persze nagyon vonz a színház, sőt valójában állandóan ott ülnék a nézőtéren. De tudom, hogy vagy folyton lelkesednék, vagy folyton nem értenék valamit. Legjobb tehát, ha távol maradok. Ami jó volt, hogy a Stuart Mária olvasópróbáján ott lehettem. Akkor hallottam először a szöveget. Borzongató volt, amikor Szandtner Anna Erzsébetet olvasta. Éppen úgy, ahogy a fejemben hallottam. Ez az egyik legintenzívebb színházi élményem. Hogy találkoztál először a színházzal? Egyszer írtam egy darabot Kőrösi Csoma Sándorról, ami után keresni kezdtem, hogy hol lehet a drámaírást tanulni. A neten találtam meg a Vígszínház kurzusát, amit Spiró György és Radnóti Zsuzsa vezetett. Addig csupán nézőként volt közöm a színházhoz, de nem volt szerelem. Bementem a Vígszínházba, mondták, hogy ne fűzzek a felvételemhez nagy reményeket, mert egy éve megy már a kurzus. Aztán Spiró György a kezembe nyomott egy novellát, hogy ebből írjak darabot, és ha megírtam, jelentkezzek. Ez Szerb Antal Szerelem a palackban című novellája volt. Egy hét múlva ott toporogtam megint. Elolvasták, attól kezdve járhattam a kurzusra. Akkor írtam az Apát, ami később díjakat is kapott. Az alapokat, a szituációkat, a párbeszédírást mind tőlük tanultam. Fantasztikus egy év volt. Gáspár Ildikóval dolgoztatok együtt a Stuart Máriában, A hét szamurájban, januárban pedig bemutatjuk Apátlanok című darabodat az ő rendezésében. Hogy találkoztatok? Kétszeri találkozás volt. A Színművészetin Tóth Andrással éjszakánként csináltunk egy vizsgadarabot. A büfében volt egy lány, mosolygós, csillogó szemű, mindenki azt mondta róla, hogy nagyszerű dramaturg. Sok évvel később, amikor megírtam az Apátlanokat, elküldtem neki. Felhívott, két órát beszéltünk. Akkor még nem voltak a darabnak díjai, semmilyen visszhangja, de ő már akkor azt mondta, meg akarja

BESZÉLGETÉS MIKÓ CSABA ÍRÓVAL

rendezni. Aztán láttam az előadásait, a Kivit, a Két nénit, meg persze a többi színházi munkáját. Azóta úgy érzem, kölcsönös barátság és egymásra figyelés van köztünk. Evidens volt, hogy a Stuart Máriát te írd meg? Nem. Ez talán a sok beszélgetésnek és a kialakult bizalomnak köszönhető. Ildi egyszer csak felhívott, és azt mondta, hogy meg akarja csinálni a Stuart Máriát. Ehhez pedig olyan formavilágot képzel el, ami talán egy kicsit az enyém is. Én hét év után akkor csöppentem vissza a színház világába, és nagyon megtisztelő volt, hogy rám gondolt. Persze ijesztő is. Hosszú beszélgetésekkel kezdtük, amiben Ari-Nagy Bori, a dramaturg is részt vett, majd kaptam a darabból egy húzott változatot, amit elkezdtem átírni és kerekre formálni. Aztán újra Ildiék dolgoztak rajta, majd megint én. Nagyon jó munkafolyamat volt. Ha három ember ír darabot, nincs konfliktus? Ez csapatmunka, de kell egy, aki megmondja, mi legyen. Ez a rendező. Ildi nem szólt bele az átírásba, jelenetről jelenetre haladtam, megtartva a darab szerkezetét, stílusát, és átküldtem neki a kész jeleneteket. Nem szólt egy szót sem, amíg be nem fejeztem. Nem dicsért, nem mondott semmit, hagyott dolgozni. Utána csak csiszolást kért, és elkezdődött a dramaturgiai munka. A hét szamuráj egy másik típusú munka. Az ismert film és Tábori Zoltán riportkönyve alapján írtatok Gáspár Ildikóval közösen egy darabot, amit Polgár Csaba rendez. Csaba és Ildi szoros alkotói kapcsolatban állnak, és most bizalmat szavaztak nekem. Az első részt írtam én, aztán Ildi még írt hozzá jeleneteket, majd készre dolgoztuk. Aztán jött a második rész, ami Csaba rendezői elképzelése szerint egy dokudráma lett a Tábori-könyv alapján. Ez a rész még nem végleges. Nagyon izgalmas, hogy van egy rendezői elképzelés, amihez Csaba összekapcsolta a filmet és a könyvet, végül ezeken keresztül beszél arról, ami foglalkoztatja őt. Az Apátlanok harmadik típusú munka lesz. Írtál egy darabot, amit Gáspár Ildikó fog megrendezni, a dramaturggal, Ari-Nagy Barbarával fognak a szövegen dolgozni. Te beleszólsz? Jó esetben nem. Ha húzni kell, vagy pár mondatot beleírni, akkor azt megteszi a dramaturg. Jobb is,

mert az író először elbizonytalanodik, majd kétségbeesik, végül begörcsöl. El kell tudni engedni, rábízni a szöveget az alkotókra. Az Apátlanok egy család története, az apával a középpontban, aki soha nincs jelen, mert dolgozik, de mindig arról beszél, hogy milyen fontos a család. A dráma gyerekszereplőit a rendszerváltás nagyon fiatalon éri. A korábbi rezsimben felnőtt apjuktól folyton azt hallják, ne bízz senkiben, nem számíthatsz másra, csak magadra. Ezért nem tanulnak meg közösségben gondolkodni, nem mernek támaszt keresni a céljaikhoz. Ugyanakkor idővel a család sem marad menedék a számukra. A családfő ugyanis a rendszerváltás utáni új helyzetben már nem tud érvényesülni, tanácsai sorra érvényüket vesztik, lassan megszűnik követendő példa lenni. A gyerekek tehát teljesen magukra maradnak a gyorsan változó világban, vákuumba kerülnek. Ebben a családmodellben a rendszerváltás előtt született gyerekek prototípusait próbáltam megmutatni, kezdve Dodával, aki keresi a közösséget, de nem találja, egészen Simonig, aki már inkább a közösségben találja meg a helyét, mint a családban. Mind álmodozók, örök tervezők, akik a saját kudarcaikat önáltatással dolgozzák fel. Ördögi körben őrlődnek, nem tudnak kitörni belőle. Azt a küzdelmet próbáltam megfogalmazni, amit a korosztályom, az ún. Pán Péter nemzedék, a 25 és 35 közöttiek most megélnek. Az anya sem kapaszkodó a gyerekeknek, mert az egyikük beteg lesz, ettől kezdve már csak vele foglalkozik. Van egy fontos jelenet, amikor gyakorlatilag a többi gyerekét megtagadja, csak a beteg gyerek érdekli. Az oroszok kivonulásával az anya számára kiürült az ország, neki az az időszak jelentette a fiatalságot, a szerelmet, a reményteljes jövőt. Onnantól a családba zártság marad, nem tud másba kapaszkodni, csak abba a gyerekbe, aki képtelen egyedül érvényesülni. Csalódott a férfiban, aki mellett megkopott egykori szépsége, jövőtlenségéért pedig gyermekeit vádolja. Tomi, a legidősebb gyerek nagy álmokkal indul, majd feladja, olyan lesz, mint az apa, ugyanazokat a mondatokat mondja a család fontosságáról, miközben kövér felesége sorra szüli a gyerekeket. Amint feladja az álmait, azonnal igazolást keres arra, hogy ez miért történt. Polgári életet választott,

Mindegyik gyerek eljut végül a családig, csak más áldozatokkal. Doda a művészlélek típusa, aki nem tud nagyot alkotni. Doda odáig jut, hogy már nem érdekli semmi, csak az, hogy szeressék. Szép nő, aki még tehetséges is, de mindig kell valakinek, mindig része valaki életének, nem elég erős ahhoz, hogy megvalósítsa önmagát. A pillanatban tud feloldódni, tervei csupán folytonos ötletek, fellángolások. Mindig más terveivel és életével halad előre, ezért szép lassan elveszíti azt, ami valaha mozgatta őt. Amikor a darabot írtad, láttál magad előtt egy díszletet, színészeket? Az Apátlanok úgy született, hogy Csuja László barátom, aki rendező, forgatókönyvíró, megkért, hogy egy amatőr csapatnak írjak darabot. Nagyszerű volt velük találkozni, 5-6 próbán vettem részt, improvizáltak, beszélgettünk. Az így született jelenetek nem kerültek be végül a darabba, de a velük való próbák nagyon inspiratívak voltak. Nagyon szomorú, hogy mire kész lettem a szöveggel, és elkezdtünk volna dolgozni, ez a csapat magánéleti okok miatt feloszlott. A darab pedig magára maradt. De végül bemutatták Die Vaterlosen címmel, Németországban. A berlini fal lebontásának évfordulóján adták elő a Theater Regensburgban. Korábban a német rendező, Michael Lippold és a fordítók, Stephanie Junge és Arpad Dobriban itt voltak Magyarországon egy hétig, megnézték a helyszíneket, komolyan felkészültek. Novemberben Magyarországra is meghívták a darabot a Jurányi Házba, a Kortárs Drámafesztiválra. Remek volt látni, milyen alázattal és odafigyeléssel dolgoztak a szövegen. Az Apátlanoknak fontos szakmai díjai vannak. Megkapta a Vilmos- és az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat is 2013-ban. Alig hétéves voltam, amikor meghalt az apám. Talán ezért olyan meghatározó téma nálam az apakérdés. Persze a díjak is fontosak, a visszaigazolás.

Hiszen azt mutatja, hogy olvassák, foglalkoznak az ember szövegével. Amikor az Apa című darabom Németországban megkapta a Heidelbergi Drámafesztivál „Európai szerző” díját, fel sem fogtam, hogy ez mit jelent, aztán pedig az Apátlanokkal jelöltek az Év drámája díjra, így olyan alkotókkal kerülhettem egy „listára”, mint például Závada Pál vagy Pintér Béla. Emlékszem, 38 fokos lázzal feküdtem otthon, amikor felhívtak, hogy nyertem. Csak azt tudtam hajtogatni, hogy „Úristen!” Azt mondtad, hogy hét évig nem foglalkoztál színházzal. Előtte melyik színházban dolgoztál? A Vígszínházban csináltuk a Picasso kalandjait, majd a Krétakörnél voltam ösztöndíjas. Egy évig részt vehettem a Krétakör munkájában, amely komoly barátságokat hozott számomra, és közelről láthattam dolgozni Schilling Árpádot. Aztán a Krétakör feloszlásával én is eltávolodtam a színháztól, majd Gáspár Ildinek és Mácsai Pálnak köszönhetően jött az Örkény. És itt újra otthon érzem magam, mint egykor a Krétakörben. Te alapvetően ifjúsági regényeket írsz, több iskolában is kötelező olvasmány vagy. Szerencsére mind több ifjúsági regényíró műve ajánlott olvasmány az iskolákban. Tőlem a Tükörváros titka és a Veszélyben a tölgy. Nagy élményem volt, amikor a százhalombattai általános iskolában megcsinálták színházi előadásnak a Tükörváros titkát, 300 gyerekkel, három órában, osztályonként tizenöt perceket játszottak. Gondolj bele, mekkora munkát végzett az a pedagógus, aki ezt a 300 gyereket mozgatta! Abból az energiából, amit egy-egy íróolvasó találkozón kaphatunk a gyerekektől, hónapokig el lehet lenni. Szerintem nyolcvan évesen is kalandregényeket akarok majd írni. Az írás alapvetően magányos foglalkozás, miközben neked fontos a közösség, a valahová tartozás. Ez időszakos dolog. Ha az ember fél évig ül otthon és ír, majd fél évig egy közösséghez tartozhat, akkor szivacsként szívja magába a tapasztalatokat. Jelenleg az motivál, hogy nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt, akiktől rengeteget tanulok.

Szöveg: Veszprémi Judit • Fotó: Nagy Gergő

azt kell mondania, hogy ez a legjobb, ez a helyes út, családod van, dolgozol. Ez addig a pontig működik is, amíg a család fel nem bomlik. Akkor merül fel benne, hogy mit szalasztott el. Tomi példája azt mutatja, hogy valódi döntések nélkül az ember mindig ugyanabba a gödörbe lép bele, folytonos önáltatás marad az élete.

rendező: Bagossy László bemutató: 2016. március ÖDÖN VON HORVÁTH

Mesél a bécsi erdő fordította: Parti Nagy Lajos

A bababoltos lánya házasodni készül a hentessel, de a szomszéd trafikosnő fiatal szeretője elcsábítja a lányt az eljegyzési pikniken. Az újdonsült szerelmesek elköltöznek, gyerekük születik. A csecsemőt kiadják a szerető anyjához vidékre, mert nem tudják eltartani. A bababoltos lánya táncosnő lesz, apja megtagadja, a trafikosnő egy fasiszta joghallgatóval vigasztalódik, majd visszafogadja régi szeretőjét. A gyerek közben meghal. A hentes megbocsát a bababoltos lányának, így minden megoldódik. Ödön von Horváth kispolgári meséje a harmincas évek boldog Bécsébe repít, sok zenével.

rendező: Mácsai Pál bemutató: 2016. május ARTHUR MILLER

Az ügynök halála fordította: Hamvai Kornél

Willy Loman egyre több időt tölt a múltban, képzelet és valóság határán. Pénzt már nem keres, tartaléka nincs. Fiai sodródó léhűtők, nagy tervekkel, amiket ő maga ültetett a fejükbe. Neki is nagy tervei voltak, pénz, dicsőség, boldogság, de csak háromszáz havi letörlesztett banki részlet lett belőlük. Az álmok álmok maradtak – és felfalták a maradék jövőt.

Repertoár

ARTHUR SCHNITZLER

A Bernhardi-ügy fordította: Kertész Imre rendező: Ascher Tamás

Fotók: Gordon Eszter

MOLIÈRE

Tartuffe Parti Nagy Lajos szabad fordításában rendező: Bagossy László

Fotók: Gordon Eszter

KOVÁCS MÁRTON – MOHÁCSI TESTVÉREK

e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY rendező: Mohácsi János

ALFRED JARRY

ÜBÜ KIRÁLY, vagy a lengyelek fordította: Jékely Zoltán rendező: Mácsai Pál

FRIEDRICH SCHILLER

Stuart Mária Kálnoky László fordítása nyomán átdolgozta: Mikó Csaba rendező: Gáspár Ildikó

Fotók: Gordon Eszter

Anyám tyúkja (1.)

a magyar irodalom kötelező versei

válogatta: Várady Szabolcs rendező: Mácsai Pál

WILLIAM SHAKESPEARE

Hamlet fordította: Nádasdy Ádám rendező: Bagossy László

Fotók: Gordon Eszter

SZIGLIGETI EDE

Liliomfi a szerző műve alapján írták a Mohácsi testvérek rendező: Mohácsi János

ÖRKÉNY ISTVÁN

Tóték a szövegkönyvet készítette és a dalokat válogatta: Gáspár Ildikó rendező: Mácsai Pál

Fotók: Gordon Eszter

WILLIAM SHAKESPEARE

A vihar fordította: Nádasdy Ádám rendező: Bagossy László

Fotók: Gordon Eszter

PIERRE NOTTE

Két néni, ha megindul fordította: Jankó Szép Yvette • a dalszövegeket fordította: Kiss Judit Ágnes rendező: Gáspár Ildikó

ARTHUR MILLER

Pillantás a hídról fordította: Gáspár Ildikó rendező: Mácsai Pál

Fotók: Gordon Eszter

ÖRKÉNY ISTVÁN

Macskajáték A szerző azonos című regényéből és drámájából a szövegkönyvet készítette: Gáspár Ildikó rendező: Mácsai Pál

FRIEDRICH DÜRRENMATT

János király fordította: Görgey Gábor rendező: Bagossy László

Fotók: Gordon Eszter

VAJDA ISTVÁN

nőNYUGAT

Pedig én jó anya voltam

A Thália Színház és az Örkény István Színház közös produkciója válogatta és szerkesztette: Bíró Kriszta rendező: Mácsai Pál

A Pinceszínház és az Örkény István Színház közös produkciója rendező: Anger Zsolt

CZIGÁNY ZOLTÁN

Csoda és Kósza

A Sötétben Látó Tündér

rendező: Mácsai Pál

Magyar népmesék motívumainak felhasználásával írta: Bagossy László rendező: Bagossy László

Fotók: Gordon Eszter

Diggerdrájver

Azt meséld el, Pista!

Az Örkény István Színház előadása az Asbóth u. 22.-ben (volt Shure Stúdió) Az előadás szövegét Diggerdriver blogjának felhasználásával szerkesztette: Bagossy László és Epres Attila rendező: Bagossy László

Az író saját szavaiból összeállította: Bereményi Géza és Mácsai Pál

A 2015/2016-os évad bérletei Mozaik Bérlet A bérlettel 2 előadás választható a repertoárból + 2 előadás az évadban bemutatott előadásokból. Ára: I. kategória 13 200 Ft • Nyugdíjas és diákigazolvánnyal: 11 700 Ft II. kategória 10 500 Ft • Nyugdíjas és diákigazolvánnyal: 9300 Ft

Ajándék Bérlet A bérlet egy fő részére 2, vagy két fő részére 1 szabadon választható előadásra váltható be. Ára: I. kategória: 7800 Ft II. kategória: 6200 Ft III. kategória: 4600 Ft

Pártoló Bérlet

A bérlet 2 db első kategóriás színházjegyet tartalmaz, amely szabadon beváltható egy fő részére 2 előadásra, vagy két fő részére 1 előadásra, ezen kívül jogosít a pártolói kedvezmények igénybevételére. (A bérlet a bemutató napjára nem váltható be!) Ára: 9600 Ft

A bérletek felhasználására vonatkozó szabályok: • a bérlettulajdonosok minden hónapban a vásárláskor megadott e-mail címre megkapják a havi műsort, a levélben meghatározott időpontig élhetnek elővásárlási jogukkal, és a számukra lefoglalt keretből igényelhetnek jegyet az általuk kiválasztott előadásra; • a bérletek jegyre váltására csak személyesen van lehetőség, kérjük, hogy a beváltáshoz mindig hozzák magukkal a bérleteket; • amennyiben ajándékba kapták a bérletet, kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot színházunk szervezésével, az e-mail cím egyeztetése miatt; • a bérletek csak az Örkény Színházban játszott saját előadásokra használhatók fel, az egyéb helyszíneken játszottakra nem; • a III. kategóriában a földszint 1. sor nem minden előadásnál áll rendelkezésre; • a bérletek a bemutatókra, a szilveszteri, illetve egyéb emelt helyáras előadásokra nem használhatók fel; • a bérletek csak a bérletben szereplő kategóriának megfelelő helyekre válthatók be, a kategória módosítására nincs lehetőség; • elmaradt előadás esetén a bérletekre kiváltott előadásokat átcseréljük másik előadásra, visszaváltásra nincs lehetőség. A bérletek a 2015/2016-os évadban érvényesek, 2015. októbertől 2016. május 31-ig használhatók fel.

POGÁNY JUDIT

KÁKONYI ÁRPÁD

EPRES ATTILA

KEREKES ÉVA

BÍRÓ KRISZTA

KEREKES VIKTÓRIA

VAJDA MILÁN

SZANDTNER ANNA

TAKÁCS NÓRA DIÁNA

HÁMORI GABRIELLA

NEUDOLD JÚLIA

FICZA ISTVÁN

Fotó: Nagy Gergő

MÁCSAI PÁL

GÁSPÁR ILDIKÓ

MÁTHÉ ZSOLT

ARI-NAGY BARBARA

ZNAMENÁK ISTVÁN

NAGY ZSOLT

DEBRECZENY CSABA

CSUJA IMRE

BAGOSSY LÁSZLÓ

FÜR ANIKÓ

POLGÁR CSABA

GÁLFFI LÁSZLÓ

Az Örkény Színház társulata 2015/2016 Vezetőség: Mácsai Pál • ügyvezető igazgató Herboly Domonkos • gazdasági igazgató Czeiner László • műszaki vezető Sütő Anna • művészeti titkár Művészeti munkatársak: Ari-Nagy Barbara • dramaturg, irodalmi munkatárs Gáspár Ildikó • dramaturg, rendező Bagossy László • rendező Kákonyi Árpád • zenei vezető Neudold Júlia • IRAM műhelyvezető Színészek: Bíró Kriszta • Csuja Imre • Debreczeny Csaba Epres Attila • Ficza István • Für Anikó • Gálffi László Hámori Gabriella • Kerekes Éva • Kerekes Viktória Mácsai Pál • Máthé Zsolt • Nagy Zsolt • Pogány Judit Polgár Csaba • Szandtner Anna • Takács Nóra Diána Vajda Milán • Znamenák István

Gazdasági munkatársak: Herboly Domonkos • gazdasági igazgató Csepregi Gyöngyi • gazdasági főmunkatárs Horvát Ildikó • munka- és bérügyintéző Mogyorósi Andrea • gazdasági és számviteli munkatárs Simon Anikó • pénzügyi főmunkatárs Vid Balázs • gazdasági és pénzügyi munkatárs Szervezők: Endrédi Krisztina • szervezésvezető Őri Bea • közönségszervező Pongrácz Györgyi • közönségszervező Komon Ágnes • közönségszervező Sölét Marika • jegypénztáros Jegypénztárosok külső jegyértékesítési pontjainkon: Aranyi Bianka • Dani Orsolya • Horvát Krisztina Jándy Gézáné • Karmacsi Balázs

Hangosítók: Mazura János • hangtárvezető Halmen Zoltán • hangosító Kellékesek: Sík Kata • kelléktárvezető Vörösmarty Marcell • kellékes Öltöztetők: Frank Mónika • öltöztetőtár-vezető Szegedi Zsófia • öltöztető Tóth Tünde • öltöztető Vass Barbara • öltöztető Fodrász: Szombathelyi Julianna Üzemeltetés: Berta Tamás Gergely • üzemeltetési vezető Tóth Ferenc • karbantartó Takács Zsolt • karbantartó Pál-Kovács Zsolt • karbantartó Horváth József • világosító, karbantartó Csire Krisztina • takarító

Titkárság: Sütő Anna • művészeti titkár Nagy Lotti • színházi titkár Veszprémi Judit • produkciós menedzser Kovács Veronika • sajtóreferens, színházi titkár

Díszítőtár: Kiss Zsolt • színpadmester Csire Zoltán • színpadmester-helyettes Vásárhelyi Márton • színpadmester-helyettes Díszítők: Hetényi László • Kende Ádám Orosz Gábor • Szikszay Richárd Tukora István Tamás • Tukora Richárd

Művészeti ügykezelés: Érdi Ariadne • rendezőasszisztens Tóth Péter • rendezőasszisztens Mózer Zsolt • ügyelő

Világosítók: Kehi Richárd • fővilágosító Szalai Dávid • fővilágosító-helyettes Hlinka Mónika • fővilágosító-helyettes

Nézőtéri munkatársak: Mucsi Erika • nézőtéri felügyelő Bakó Flóra • Csikós Lujza • Csuti Zsófi Debre Anna • Derda Dávid • Derda Dóra Gergely Hanna • Grund Ágnes • Haramia Judit Kara Kata • Kiss Luca • Koós Lilla • Kovács Henrietta Makai Luca • Maróti Zsófi • Nagy Tamás

Sós Eszter • ügyelő Kanizsay Zita • súgó Horváth Éva • súgó

Világosítók: Eőry Zoltán • Szieber Ottó Kocsán-Bneu Edina • Horváth József

Sebeházi Hajnalka • Szabó Júlia • Szakács Eszter Török Tímea • Turai Kincső

Ki Kicsoda?

Társulatunk tagjait kérdeztük gyerekkorukról, a színpad iránti vonzalmuk első emlékeiről, korai színházi élményeikről. Vajon ki kicsoda? A válaszokat megtalálja a www.orkenyszinhaz.hu-n.

Fogalmam sincs, mikor voltam életemben először színházban. Pedig biztos voltam, de nem volt meghatározó élmény. Annál inkább az óvodai, később az általános iskolai farsangok, köszönhetően anyukám áldozatos munkájának. Ez a kép ‘87 körül készült, Nádudvaron. Ez még óvodai buli volt. Az első, amire emlékszem. Úgy látom, elég jól elkaptam a könyörtelen, mégis megengedő tekintetet. A magányos, vadnyugati hőst. Pedig a legjobb Pókemberként voltam, már az iskolában, de arról nem maradt fent dokumentum.

Kaposvár, Csiky Gergely Színház, Pinokkió, Pogány Judit. Egy délutáni előadás volt, kisiskolás koromban. Bármikor felidézhető élmény, mint az olyan történetek, amelyeket semmilyen idősík, más megvilágítás, tudatállapotváltozás sem tud megmásítani, elfakítani. Ugyanolyan élő, jelenidejű marad. Mint az igazán nagy események általában nálam, mindig kitágul az idő, valószerűtlenül lelassul, teljességében veszek részt a pillanatban. Egy félemeletnyi páholy, a vörös bársonyborítás a kezem alatt. Ahogy rálátok a nézőtérre és a színpadra, és azt érzem, itt jó lenni. Nagyon. Az az illat, a mesebeli érzet, amit csak a színház légköre tud kelteni, és maga az előadás. Kitörölhetetlen örökérzet. A SZÍNHÁZ.

Sportolónak készültem... no jó, focikapusnak! Válogatott kerettag is voltam, de aztán egy bokatörés, és kettétört a karrier... mindaddig színház semmi... Középiskola: muszáj színházba menni... sikerült ellógni, harmadszor már nem. Az első, Háy Gyula: Mohács... számomra színházi Mohács volt. Következő félév, második előadás: Übü király. Muszáj volt, no nézzük... Ja! Hogy így is lehet! Az nem olyan volt, mint a magyar, hanem mint a brazil foci...

A Kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese az első, amire határozottan emlékszem. Kiscsoportos óvodás voltam, tehát kb. három és fél éves. Egy városunkhoz közeli faluba utaztunk, Érsekújvárról Kürtre. A helyi óvodában néztük meg ezt a bábelőadást. Az óvó nénikből verbuválódott kis társulat hozta létre a mesét. Ők készítették a bábokat, díszletet. Akkor minden közeli magyar óvoda ovisai látták ezt az előadást, nagy attrakció volt ez akkor. Ilyenre nemigen volt példa azelőtt. Arra emlékszem, hogy tetszett és lekötött. Szép színesek voltak a bábok, ami egy gyerek számára nagyon fontos.

A „szinházi szüzességemet” 1984-ben vesztettem el a Katona József Szinházban, egy mikulásünnepségen. A mikulásba vetett hitemet ugyanazon a napon. A nővéremmel és húsz másik gyerekkel vártuk a Mikulást, aki feltűnően hasonlitott Horváth Józsi bácsira és gyanúsan sok belső infót tudott rólam. Ráadásul többször ültette az ölébe a „Jó Öreg Söpit” (Söptei Andrea), mint az összes többi gyereket. Azt sem értettem, hogy Kaszás Geri bácsi és Stohl Buci bácsi miért álltak be a mikuláshoz Krampusznak. Addig úgy tudtam, hogy a mikulás sok tejet iszik. Sokat is ivott, de biztosan nem tejet. A tej nem átlátszó és nem is sárga és habos. De a felnőttek, a szüleink udvariasságból nem szóltak neki, inkább ők sem ittak tejet. Szerintem ők jobban várták a mikulást, mint mi gyerekek, mindenki hangos lett, énekelt és táncolt. Olyan jól érezték magukat a mikulással, hogy még jó sokáig nem mehettünk haza.

A legelső színházi élményemre sajnos nem emlékszem, de elmondom, mi vezetett engem a színház irányába. Az általános iskola második osztályában nagyon fegyelmezetlen voltam az órákon, a magatartásomra folyton fekete pontot kaptam. Jól tanultam, csak nem kötött le eléggé a suli. Egy idő után az osztályfőnököm megelégelte a dolgot és miután az sem segített, hogy sállal bekötötte a számat, úgy érezte, hogy le kell kötnie valamivel az energiáimat. Kitalálta, hogy induljak az iskolai mesemondó versenyen. Ez nagyon felvillanyozott és meg is nyertem a versenyt. Ezután tovább mentem a területi és megyei versenyre is, amiket szintén megnyertem. Egészen a nyolcadik osztály befejezéséig jártam versenyekre, amiket nagyon élveztem, akkor gondoltam ki, hogy színész leszek. Az egyik legintenzívebb emlékem Csuja Imréhez kötődik, Ő volt a zsűri elnöke azon a versenyen. Akkor hallottam róla először. Elmondott egy mesét az eredményhirdetés előtt, amin nagyon jól szórakoztam. Az estre mindketten másképpen emlékszünk, még mostanság is nagyokat vitázunk azon, hogy melyikünk emlékszik jobban.

Kissrácként rajongtam a bábszínházért. Semmiért nem hagytam volna ki egyetlen előadást sem. Aztán már kamaszként az első nagy falat a Hunyadi László volt az Operában! Emlékszem, a második felvonás alatt elaludtam, és csak a fináléra ébredtem fel, amikor nagy hangzavar közepette a hóhérnak csak negyedszerre sikerül lecsapni szegény László fejét. Az élmény akkora hatással volt rám, hogy innentől kezdve, már diákbérlettel, mindent megnéztem, amit csak lehetett. Tizennégy éves voltam, amikor a Vígszínházban egy ajándék jeggyel megnézhettem Dürrenmatt A fizikusok című darabját. Várkonyival, Darvassal, Tomanekkel, Bulla Elmával. A rendező: Horvai István. Álmodni sem mertem volna, hogy néhány év múlva Horvai a mesterem lesz a Főiskolán, és belőlem is vígszínházi színész lesz.

Ennél a karácsony esti performansznál jelen volt még anyukám, nagymamám, nagypapám. Azóta ők sorban elmentek. Éppen arra helyre, ahol a képen állok, tettük később anyám betegágyát, mert egy pálcás ember azt mondta, ott nincs kártékony kisugárzás. Ott hagyta el a földi létet. A fényképen látható koncerten jelen voltak még apám és nővérem, akik különböző okokból azóta is csak néhányszor láttak játszani színházban. Ez az egyetlen rögzített pillanat rólam, amikor mindenki ott volt, akit szerettem. Nincs olyan előadás, hogy egyegy pillanatrane képzelném oda őket a nézőtérre.

Ezen a fényképen annyi idősen vagyok látható, amikor eldöntöttem, hogy márpedig én színésznő leszek. De az első színházi élményemet, már nagyon sokszor elmondtam-leírtam, inkább elmesélem egy kamaszkori történetemet, amiből kiviláglik, mennyire hülye tyúk voltam, miközben elszánt és makacs. Gimnazistaként minden este a Katonában álltam. Igen, akkor még lehetett állni büntetlenül, ingyért, csak ki kellett bírni, amíg az összes jegyes elfoglalta a helyét. És akkor jött vendégszerepelni a Katonába az Ivo Krobot rendezte Őfelsége pincére voltam, Nyíregyházáról. Odamentem, ahogyan szoktam, bízva a szokásos bejutásban. Embertelen tömeg fogadott már az utcán, nagyon sokan akartak aznap este beslisszolni jegy nélkül. Nem taglalom: lincshangulat uralkodott. Horváth Györgyike, a legendás nézőtéri felügyelő, hét óra kettőkor önhatalmúlag kiemelt a tömegből, megragadta a könyökömet, becipelt a nézőtérre. Érdekes látvány fogadott: a színpadon, szemben a valódi széksorokkal, felépítettek egy nézőtér-emelvényt. Rögtön felfogtam: tehát két oldalról nézzük a játékot. Györgyike a fülembe súgta: látod, ott, a színpadi nézőtér utolsó sorában a (és itt egy híres, általam rajongott színésznő neve következett) melletti üres széket? Na, az a tiéd. Rohanj, mert már becsengettük a kezdést. Csak arra tudtam gondolni, hogy Szűz Máriám, át fogok menni a Katona József Színház színpadán. Nekiiramodtam. Amint felértem a színpadra, mély csönd lett. Hiszen azt hitte mindenki, elkezdődött. Érzékeltem a rám szegeződő tekinteteket, lángvörös lettem, még gyorsabban futottam, lépcsőkön ugráltam, majd ugyanezzel a lendülettel lezuhantam a túloldalra. Két, jelenésre váró színész fejére estem. Mindenem fájt. Nyilván nekik is. De azért a hátsómnál fogva visszatoltak a székem mellé. Elég hangosan röhögött rajtam vagy’ kétszáz ember. A mellettem helyet foglaló híres színésznő is. Ez volt az egyetlen előadás életemben, amit úgy hagytam ott szünetben, hogy semmire nem emlékszem belőle. Csak a szégyenre.

Gyönyörű szép volt. Emlékszem a haja illatára, meg a keze puhaságára. A hosszú, fekete szoknyán, amit viselt, pici, narancsszínű virágok voltak. Épp a csípőjéig értem. Elvitt engem egy palotába. Ott elmuzsikálták, eljátszották és eltáncolták a legcsudálatosabb mesét a világon. Annyira gyönyörű volt, hogy alig mertem levegőt venni. Olyan szépséges, olyan hatalmas, hogy majdnem féltem. Magányosnak éreztem magam, amikor vége lett. De nem mondtam. Csak azt, hogy itt kellene maradni örökre. A Varázsfuvola volt a címe. Azt hiszem, 1976-ban volt. Megkérdezném tőle. Ha még élne.

Nem tudom, miért vágtam magamnak papírból szakállat, bajuszt, szemöldököt, pofafoltokat. Nem emlékszem, hogy színész akartam volna lenni. Talán felnőtt akartam lenni? Mindenesetre újságot olvastam a fotelban, mint a nagyok, de belealudtam. Apám fényképezett le titokban. Harmadikos voltam, a cserépkályhát mögöttem akkor cserélték fafűtésűről Héra gázégőre: ezerkilencszázhetvenben. Ma is így van: az osztály bohóca és a felnőtteskedő jó tanuló próbálják eldönteni, melyikük az erősebb, és én ettől elfáradok.

Négyéves lehettem. Csak arra emlékszem, hogy a Bábszínház előcsarnokában bömbölve ordítok, mert nem akartam az életnagyságú Süsü ölébe ülve fényképezkedni. De hiába. A fotó elkészült. Felnőtt fejjel megtaláltam a képet és dühömben összetéptem.

Kb. nyolc-tíz éves lehettem, amikor apám elvitt moziba, a szomszéd faluba. A Star Wars-t adták. Az út a mozihoz egy erdőn keresztül vitt. Odafelé még világos volt, visszafelé már sötét. A film után örökre megváltozott bennem az az erdő a csillagokkal, a végtelenségével.

Kb. kilencéves lehettem. Nem biztos, hogy a címre pontosan emlékszem, de a Bábszínházban volt, talán a Hencidaiboncidai csetepaté. Édesanyám vitt el. A szünetben rettentő szomorú lettem, kértem anyukámat, hogy menjünk haza. Nagyon nem tetszett, idegen volt, biztosan azért, mert akkor még zoológus vagy tengerész szerettem volna lenni, semmi közöm nem volt a színházhoz. Az első színházi élményem tehát kifejezetten rossz, úgyhogy nyilvánvaló, hogy nem amiatt lettem színész.

Már négy és fél éves koromban tudtam írni-olvasni, ezért az első osztályt rossz kisfiúként abszolváltam, mert untam. Itt kezdődhetett a versekre való fogékonyságom, mert az legalább érdekelt. A 70-es évek elején, Hajdúnánáson volt az első színházi élményem, amikor a lottósorsolást a művelődési házban felvette a televízió. Anyukámmal elmentünk megnézni. A negyedik lottószámot én húzhattam ki, ez a 60-as volt, a születési évszámom. Ilyenkor hoztak fővárosi művészeket, akik műsort adtak, esztráddal, zenével, versekkel. Ott láttam először Hofi Gézát, óriási élmény volt, hogy egy színpadon állhattam vele. Ugyan nem egymás mellett, de legalább egymás után. Az igazi, kőszínházi élményem Debrecenben volt, gimnazista koromban, Osztrovszkij Viharját játszották. Novák István maradt meg legerősebben az emlékeimben, most is látom magam előtt az alakját.

1966 nyara, Sopron, pedagógusüdülő. Anyukám és a barátnője kézen fogtak, és beugrottak velem a mélyvízbe. Amikor felbukkantam prüszköltem, kapkodtam a levegőt, és amikor végre meg tudtam szólalni, annyit mondtam: Méééég!!! + 1967 ősze, Magyar Állami Operaház, Csajkovszkij Csipkerózsikájára vitt el a nagymamám. Bubifrizura, barna bársonyruhácska, fehér harisnya és csipkegallér, lakkcipő. Lenyűgözve, egyetlen kukk nélkül néztem végig az előadást, azóta is emlékszem rá. (A jegyszedő néni érkezéskor azért megkérdezte, hogy szobatiszta vagyok-e már.) + 1969, Balassagyarmat, kert. Anyám: „Üdvözlöm, Hercegnőm. Gyönyörű a ruhája. Hol csináltatta?” Én: „A Szövetkezetben.” Anyám: „Értem. És mivel jött, Hercegnőm?” Én: „Villamossal.” = 1989-ben végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Az általános iskolában, az egyik utolsó november 7-i ünnepségen szerepeltem először színpadon. Solohov Emberi sors (vagy sorsok?) című könyvében található Sárga ló című novellát alkalmazták színpadra, amiben nekem jutott a főszerep: Trofim, a vörös katona. Úgy emlékszem, hogy nem akadt vállalkozó kedvű kisdiák, én meg minden mindegy alapon jelentkeztem. És a konkrét emlék az volt, ahogy a próbán gyakorlom a színpadi halál mozdulatsorát: két kézzel a szívemhez kapok, nagy koppanással térdre esek, és kuncogva eldőlök, mint egy krumpliszsák.

Nem tudom, hogy az első színházi élményemre valóban emlékszem-e magam is, vagy csak a színes, családi történetmesélések miatt érzem úgy, hogy igen, emlékszem. Eta háztartási alkalmazott volt a szüleimnél, és mivel egy kicsi, erdélyi faluban született, Kaposvárra kerülve imádott színházba járni. Édesanyám csak a bátyámat engedte el vele, aki már elmúlt hatéves, mondván, hogy én még kicsi vagyok. Valóban, még három se voltam. Etát, miközben elragadtatással nézte a színpadon hömpölygő operett-előadást, bántotta, hogy én ebből a csodálatosan szép dologból kimaradok. Szünetben kapta magát, a bátyámat a barátnőjére bízta, és hazaszaladt értem. Valami ruhát dobott rám, az elmaradhatatlan masnit a hajamba kötötte. (Fényképeken láttam, hogy még a homokozóban is fehér zsorzsett kötényben, hajamban masnival térdelek! – emiatt már többször megállt az eszem!) Szóval Eta ölbe kapott, és futott velem vissza a színházba. És én ma valóban úgy érzem, hogy emlékszem a szép, színes világra, ruhákra, nénikre, bácsikra, muzsikára, táncra, mindenre. És arra a különös, titokzatos névre, hogy „Gül baba”. Egy-két év múlva, amikor a János vitézt láttam, ezt már valóban nevezhetjük az én első színházi élményemnek. Ma is színesben látom a jelenetet, amikor egy szakadékból kicsapott egy gyönyörű, kék fény, a kénköves láng, és a boszorkány ráült egy seprűre, és igaziból elrepült. Izgalmas és félelmetes volt! Ettől kezdve állandóan színházasdit játszottam a szomszéd gyerekekkel. Több, mint harminc év múlva, amikor Ascher Tamás a János vitézt rendezte Kaposváron, és megtudtam, hogy a boszorkányt fogom játszani, azt mondtam: „Jó, de csak akkor, ha igaziból elrepülhetek a végén seprűnyélen”. Ascher megígérte, a műszaki fiúk pedig megoldották, húzták az acélhuzalokat a csigán át fölfelé és oldalra, és én repültem a seprűnyélen, a trégerek felé, fel a magasba! A seprűm pedig, mihelyst megnyomtam egy gombot, még tüzijátékot is szórt a hátam mögé!

Első színházi élményem a boglári kultúrházban volt; valami iskolai fellépés alkalmával farkast alakítottam, kb. hatévesen. Ja! Van egy még megalázóbb fotó ebből a korszakból, amin csirkejelmezben guggolok, szegény állatjelmezes ovistársaim között, alighanem ugyanazon a deszkán. Nálunk nem egyszerűen művház van, úgy hívják Lengyel-Magyar Művelődés Háza. Legelső nézői emlékem pár száz méterrel arrébb, a kápolna előtti szabadtéri színpadról lehet, a kaposvári társulat játszott ott nyaranta. Emlékszem a fiatal Hollósi Fricire, a suhanc Kulka Janira, Vajda Drunyóra, Pogány Juditra... mára sajnos valakik megfordították a színpad-nézőteret és kivágták a tujafasort, ami a díszletek állandó háttere volt. Aztán Sopronban, már amatőr színpados erdészdiákként láttam először „alternatív” színházat, meg sok más diákszínházat: erős élményem Gazsó Gyuri az Egyetemi Színpadról, Lengyel Feri a Győri Fesztiválról. Minket Fintor Színpadnak hívtak, ott játszottam első főszerepem, Kőműves Kelement, Gyurkó darabjában, Kováts Adél volt Katinka.

IRAM – Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely A fiatalok tehetségesek. A fiatalok kíváncsiak. Aki kíváncsi, nem öregszik meg. „Az emberi létnek nincs más orvossága, mint az emberismeret” – mondja Örkény István. Az IRAM egy biztonságos játszótér fiataloknak, ahol színházat nézni és figyelni tanulunk, ahol alkotók és nézők együtt gondolkodnak. Játszunk helyzetekkel, történetekkel, csoportokkal és a társadalommal. Negyedik éve indul szeptemberben az Örkény IRAM. Diákokat várunk az előadásainkhoz kapcsolódó programokra, hogy színházi játékok, beszélgetések és viták révén olyan fórummá válhasson a színház, ahol a fiatal közönség kreativitása, véleménye és humora is teret nyer.

PROGRAMOK FLESS

Ráhangolódás az előadásokra osztályoknak és csoportoknak Színházi játékokból és beszélgetésekből felépülő kétórás képzelettorna a színház próbatermében, az előadást megelőző héten. A FLESS-en olyan élményanyag kerül a fejünkbe, amelyet majd az előadás működtet tovább, amely asszociációkat kapcsol a színházi élményhez. Színházat nézni és figyelni tanulunk, feltérképezzük, mi közünk lehet a választott előadáshoz. Éjszakai beszélgetés egyetemista csoportoknak Közvetlenül az előadás után az alkotókkal találkozunk, kérdezzük egymást, vitatkozunk és beszélgetünk: a színház a kíváncsi emberek helye.

IMPRÓS FLESSBACK mindenkinek

Novembertől egyes előadások után színészeink improvizálnak. A látott előadás konfliktusaiból, problematikájából inspirálódva jelöljük ki a közös játék alapját. Asszociációk, párhuzamok és a közönség ötletei irányítják

a rögtönzött történeteket. Az improvizáció közösségi játék és tanulás, kreatív szellemi és fizikai torna. Az ilyen élmény megvilágítja, hogy a színházban saját történeteink tükröződnek, a felvetett problémák a jelenünkhöz szólnak. A program az Örkény Színház és a Momentán Társulat együttműködésében valósul meg.

KAPTÁR

Alkotócsoportok egyéni jelentkezőknek A KAPTÁR fiatalokból álló alkotócsoport, amely egy évadon át végigkíséri a színház életét, próbafolyamatait. Az előadásokból inspirálódva színházi kísérleteket végeznek saját élményeikkel és alkotóerejükkel; a minket körülvevő világgal és elképzelt helyszínekkel. Az 2015/2016-os évadban több rövidebb projekt várja a kaptárba jelentkezőket.

HÁTTÉRANYAGOK ÉS MŰHELYEK pedagógusoknak

Az előadásokhoz kapcsolódó tanítási segédleteket és tanári háttéranyagokat letölthetik honlapunkról. Az évad során pedagógusnapokat tartunk, ahol bepillantást nyerhetnek a foglalkozásainkba, módszereinkbe és a színház próbafolyamataiba. A pedagógusoknak szóló részletes tájékoztatónkat szintén a honlapról tölthetik le; itt tanári ajánlókat és jelentkezési útmutatót is találnak az osztályoknak kínált FLESS-programokhoz. http://www.orkenyszinhaz.hu IRAM – IFJÚSÁGI RÉSZLEG PEDAGÓGUSOKNAK

IRAM CSAPAT Neudold Júlia > színész • színház-pedagógus • IRAM műhelyvezető Bethlenfalvy Ádám > színész-drámatanár Szabó-Székely Ármin > dramaturg Várady Zsuzsi > dramaturg • imprószínész Hudáky Rita > magyartanár Varju Nándi > színész-drámatanár • imprószínész

Légy szabad! Játssz el a gondolataiddal! Megéri. Színházban bármi megtörténhet. Kövesd az IRAM-ot a színház honlapján és a facebookon!

Juli

Ádám

Ármin

Zsuzsi

KAPCSOLAT

Rita

További információ: http://www.orkenyszinhaz.hu IRAM – IFJÚSÁGI RÉSZLEG Jelentkezés és elérhetőség: iram@orkenyszinhaz.hu

Nándi

Néző nélkül nincs színház | BESZÉLGETÉS KÖZÖNSÉGSZERVEZŐINKKEL A néző a színházban először a közönségszervezőkkel találkozik. Ismerkedjünk meg velük! Az Örkény Színház szervezésének tagjai: Endrédi Krisztina szervezésvezető, Komon Ági, Őri Bea és Pongrácz Györgyi szervezők; Aranyi Bianka, Dani Orsi, Horvát Kriszti, Jándy Éva, Karmacsi Balázs, Karmacsi Emi és Sölét Mária jegypénztárosok. Hogy épül fel a közönségszervezés, kinek mi a feladata? Kriszti: Az ügyfélfogadás mindannyiunk feladata. A belső és külső pénztáraink a jegy- és bérleteladással, illetve a tájékoztatással foglalkoznak. A közönségszervezés részterületeit felosztottuk egymás között: az iskolákkal, csoportokkal Györgyi foglalkozik, a bérletesekkel Ági van napi kapcsolatban, pártoló tagjainkkal pedig Bea. Emellett ő vezeti a pénztárkönyvet is, mint egy belső pénztáros. A színházon kívüli programokon – Örkény kert, Pozsonyi Piknik, Színházak Éjszakája, egyéb kulturális rendezvények – közösen veszünk részt. Györgyi: Vannak külső szervezőink is, akik cégek, intézmények dolgozóit személyesen keresik fel színházjegyeinkkel. A velük való kapcsolat is a napi munkánk része. Amikor elkezdtem színházzal foglalkozni, még a külsős szervezők adták el a jegyek tetemes részét, rájuk épült a színházak szervezése. Ez megváltozott. Mi az oka ennek? Kriszti: Folyamatosan csökken a számuk, most a teljes jegyeladás kb. 7-8%-át értékesítik, míg pár évvel ezelőtt még a jegyek egyharmadát adták el. Helyüket átvette az internet, az online jegyvásárlás, és a bérletesek. A nagy cégek, ahova jegyet árulni jártak, megszűntek. Ráadásul ebből nem lehet megélni. Néhány régi nagy szervező – a színház szeretete miatt – nyugdíjasként még vállalja ezt a munkát, de nincs utánpótlás. Ági: Sok színház kínál akciókat, ezért nekik nehéz eladniuk a teljes árú jegyeket, így részben a színházak lehetetlenítik el őket. Bea: És ott vannak a bevásárlóközpontokban lévő külső pénztáraink, ahol jegyeink 10%-át értékesítették kollégáink.

Hogyan kezdődött a jegyértékesítés a plázákban? Bea: Mindig új irányokat keresünk. Pár éve az Alleeban szerettünk volna helyet bérelni a karácsonyi időszakra. Akkor még elutasítottak, mivel nem találták a profiljukba illőnek. Így az Allee melletti szabadtéri karácsonyi vásárba mentünk ki, nagykabátban is vacogva, a mobilinternetet a ruhánk alatt melegítve árultuk a jegyeket. Ma már öt helyen van külső pénztárunk, az Allee-ban, az Arénában, a Duna Plázában, a Camponában és a KÖKI Terminálban, és állandó munkatársaink várják az érdeklődőket. Nincs könnyű dolguk, a bevásárlóközpontok forgatagában kell kapcsolatot teremteniük leendő nézőinkkel. Bea, te vagy itt a legrégebbi munkatárs, ha jól tudom, nézőtéri dolgozóként kezdted. Bea: 2004-ben egyetemistaként jegyszedő lettem az akkor alakult Örkény Színházban, és szinte minden estémet itt töltöttem. Ezt négy-öt évig csináltam, majd voltam váltópénztáros is, miközben két évig a Bárka Színházban dolgoztam. Amikor Kriszti visszahívott közönségszervezőnek, nem volt kérdés, hogy igent mondok. Györgyi, te honnan jöttél? Györgyi: 2002-ben, húsz év után költöztünk vissza Miskolcról Budapestre a családommal. Pedagógusként nem kaptam állást, maradt a szervezés. A Budapesti Kamaraszínházban, majd az Új Színházban dolgoztam, végül sikerült a nagy vágyam, és ide jöhettem. Ági, te is az Új Színházból érkeztél. Ági Külsős szervezőként kezdtem, majd az Új Színház közönségszervezésén dolgoztam. Boldog voltam, amikor ide, az Örkénybe kellett egy negyedik munkatárs, és Kriszti megkeresett. Kriszti: Egyértelmű volt Ági személye, nem is jutott eszünkbe más. Számunkra egy új kollégánál fontos volt, hogy az alapvető elvárások felett személyiségével erősítse összeszokott csapatunkat. Kriszti, te közönségszervezőből lettél vezető. Kriszti: Nyolc éve dolgozom itt, és ez a hatodik évadom szervezésvezetőként. Amikor felmerült, hogy vegyem át a szervezés vezetését, nagy kihívásnak ígérkezett. A szervezés nem volt része a színház

életének. Kívülállók voltunk. Az egyértelmű volt, hogy ezen változtatni kell, de hogy ez működik-e, elfogadják-e a kollégák, és persze főleg a vezetőség, hogy másképp szeretnénk, hogy a jövőben be kell minket vonni a dolgokba, és ez mindenkinek többletenergiájába kerül, azt nem lehetett előre tudni. Ennek a munkának a színházi szakmában sajnos nincs sok értéke, azt gondolják, ha megy egy darab, azzal nincs dolgunk, ha nem megy, akkor persze rossz a szervezés. Mácsai Pali részéről a bizalom megvolt, de az első két év nagyon nehéz volt. Meg kellett tanulnunk együtt gondolkodni, elfogadni egymás véleményét. Sokáig még betolakodónak éreztem magam a különböző megbeszéléseken. Ugyanakkor nagyon sok pozitív élményben is volt részem. Csunderlik Zitától, aki a művészeti titkárunk volt akkor, és Herboly Domonkos gazdasági igazgatónktól az elejétől nagyon sok segítséget kaptam. A művészeti titkárság és a gazdasági osztály munkatársaival azóta is kiváló a kapcsolatunk, becsüljük és segítjük egymás munkáját. Igyekeztem jól képviselni a szervezés érdekeit, és emellett megőrizni a humorérzékemet. A második évtől már Beával és Györgyivel alkottuk a szervezést, és ők erős támaszt nyújtottak a nehezebb helyzetekben. Igazi véd- és dacszövetség van közöttünk azóta is, és Ági csak erősítette a csapatot. Az élet minket igazolt. Régebben, ha végigmentél a folyosón, köszönt a műszakis kolléga, de fogalma se volt arról, hogy ki vagy. Most már ismerjük is egymást és így lehet igazán együtt dolgozni. Egy dolgot sajnálok csak, hogy vezetőként lényegesen kevesebbet tudok ügyfelekkel foglalkozni, pedig számomra ez a munka legkedvesebb része. Bea: Krisztinek határozott elképzelései, átgondolt céljai voltak. Télen, hóesésben hoztuk-vittük a laptopot az Alleenál, nem azért, mert mondták, hogy ezt csinálni kell, hanem azért, mert akartuk, mert hittünk benne, hogy ettől majd jobb lesz. Voltak vágyaink, és szerencsére kitartásunk is. Kriszti: Fontosnak tartom a példamutatást, a felelősségvállalást, a következetességet. Arra törekszem, hogy a munkatársaim tudják, hogy mindig számíthatnak rám, ahogy én is számíthatok rájuk.

Szöveg: Veszprémi Judit Fotó: Nagy Gergő

KOMON ÁGI

PONGRÁCZ GYÖRGYI

ENDRÉDI KRISZTINA

ŐRI BEA

A lelkesedésetek azóta is töretlen. Györgyi: Nekünk ez nem munkahely, ahova be kell járni, eladni a jegyeket és itt ülni nyolc órát. Mi nem „áruljuk” a jegyeket, egyikünk sem jó kereskedő. Sokkal fontosabb, hogy bejön a néző, érdeklődik, és elégedetten távozik. Nem az a célunk, hogy rátukmáljuk a jegyet, bérletet, hanem olyat ajánljunk, ami elnyeri a tetszését, és a későbbiekben újra a mi színházunkat válassza. Kriszti: Két hónappal előre kell dolgoznunk. Már ajánljuk az új előadás jegyeit, mikor még meg sem kezdődtek a próbák. Fontos, hogy bizonyos információk birtokában legyünk. Elolvassuk a szövegkönyvet, beszélünk az alkotókkal, ott vagyunk a tervelfogadáson, figyelemmel kísérjük az új darab születését. Nyitottak vagyunk, minden évben változtatunk valamit, sose gondoljuk azt, hogy pl. ebben az évben itt volt 16 800 diák, akkor most Györgyi hátradől és megveregeti a saját vállát. Bea: Egyik legszebb sikerélmény, amikor valaki felháborodva jön be, vissza szeretné váltani a bérletét, de ehelyett újabb jegyekkel távozik. Ha egy néző hozzánk betér, akkor addig foglalkozunk vele,

amennyi időre neki szüksége van, ha ez 25 perc, akkor annyi. Néző nélkül nincs színház. Györgyi: Kommunikáció és empátia. Minden emberrel másképp kell foglalkozni! Megértem, hogy a nézők szeretnek beülni hozzátok, mert mindig jó hangulat van, én magam is sokat járok ide. Kriszti: Szerencsére többen vannak így ezzel. Minden-kinek más az erőssége a csapatban, de közös bennünk a lelkesedés, igyekszünk mindig pozitívak lenni, és a fontos dolgokról egyformán gondolkodunk. A nehéz napokat pedig humorral és csokoládéval vészeljük át. Ettől az évadtól már egy szépen felújított irodában várjátok a hozzátok betérőket. Kriszti: Nagyon örülünk neki, hogy végre „fizikailag” is a színház részévé váltunk. Kulturált, szép környezetben fogadjuk nézőinket, és a galériával megvalósult a régi álmunk, hogy a különböző háttérfeladatokat – amiből egyre több van – hatékonyabban tudjuk elvégezni. Szép lett és komfortos, már nagyon várjuk, hogy birtokba vegyük. A jegypénztárunk is

megújult, a nyitott pult már alkalmas a színvonalas kiszolgálásra, közvetlenebb kommunikációra a nézőinkkel. Az iroda megújulása több, mint épületfejlesztés: az elmúlt évek közös munkájának az eredménye. Ahogyan az is ennek a munkának köszönhető, hogy a tavalyi évadban a teljes jegyeladás meghaladta a 100%-ot.

Pünkösti Andorés doktor Varsányiné-díj Mindkét díjat tavaly alapítottuk, hagyományteremtő céllal. A Pünkösti Andor-díjat nézőink szavazatai alapján adtuk át az évad színészének, a doktor Varsányiné-díjat pedig belső szavazással annak a nem színész kollégának, aki szerintünk a legtöbbet tett azért, hogy színházunk jól működjön.

Fotók: Znamenák István

A 2014/2015-ös évad díjai:

Pünkösti Andor-díj: Gálffi László

doktor Varsányiné-díj: Kákonyi Árpád, zenei vezető

Impresszum Szervező, lebonyolító: Örkény István Színház Nonprofit Kft. Fidelio különszám – Örkény István Színház 2015/2016 Felelős szerkesztő: Mácsai Pál Szerkesztő: Veszprémi Judit Fotók: Gordon Eszter • Nagy Gergő • Znamenák István Szöveg: Veszprémi Judit Grafikai munka: Nagy Gergő Korrektor: Endreiné Szemők Ildikó Felelős kiadó: Fidelio Média Kft. • Márkus Gábor Szerkesztőség: 1066 Budapest, Nyugati tér 1. Tel.: (1) 401 3045 • E-mail: fidelio@fidelio.hu Nyomdai munkák: Crew Print Kft. • 1067 Budapest, Eötvös u. 9. Tel.: (1) 401 3045 • Ügyvezető igazgató: Szamos Tamás HU ISSN – 2062-2902 Megjelenik 2015. szeptember 19-én 15 000 példányban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget .

Az Örkény István Színház támogatói: Az Örkény Színház fenntartója Budapest Főváros Önkormányzata

www.orkenyszinhaz.hu

1075 Bp, Madách tér. 6. • Jegypénztár: (1) 267-3775 • Nyitva: hétköznap 11-18 óráig, hétvégén 13-18 óráig, előadásnapokon kezdésig, illetve az első szünet végéig (jegyelővétel és a lefoglalt jegyek átvétele előadásnapokon 18.30-ig) • Közönségszervezés: (1) 235-0032 • Nyitva: hétfőtől csütörtökig 10-17.30-ig, pénteken 10-16.00 óráig. Külső jegyértékesítési pontjaink (nyitva keddtől szombatig 11-19 óráig): Allee Bevásárlóközpont (1117 Budapest, Október 23. utca 8-10.) • Aréna Pláza (1087 Budapest, Kerepesi út 9. • Campona Bevásárlóközpont (1022 Budapest, Nagytétényi út 37-43.) • KÖKI Terminál (1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c)