34.
KÉP
ÉS
SZÖVEG
image
et
A HARMINCNEGYEDIK KIÁLLÍTÁS
texte 1998. JANUÁR 8 - FEBRUÁR 4.
Ádám
József
Barta Zsolt Péter Bánföldi Bányay
Zoltán Péter
Czeizel
Balázs
Detvay
Jenô
Drégely Eperjesi
Imre
Ágnes
Hajdú
József
Halas
István
Hamarits Herendi Kecskés Kerekes
Péter Péter Gábor
Várnagy
M E G N Y I T Ó: 1 9 9 8 . J A N U Á R 8 . C S Ü T Ö R T Ö K 1 8 Ó R A
Zsolt
Tibor
VERNISAGE: 8. JANVIER 1998. JEUDY 18.00
CÍMLAP: BÁNYAY PÉTER
a léthe vize Léthe, az élõket az élettelenektõl elválasztó alvilág határfolyója amely vizétõl a lelkek elfelejtik mindazt, amit az életben tapasztaltak.” “ A nevezett vízen túlkerülve az ókori görögök az a-létheiába jutottak, amely kápráztató módon nem Hádész birodalmát, a sötét alvilágot, hanem magát az igazságot és valóságot egyesítõ állapotot (az alétheiát ) jelentette. talán ez a pozitív mélység olyan zsiliprendszer (mondhatunk útés csatornahálózatot), amely az égiekhez, a lét el nem rejtéséhez vezet. és mit kell ehhez felejtenünk? nyilvánvalóan nem csak a tapasztalatainkat, szavainkat, képeinket és írásainkat, de azok befogóit, formába öntõit, a különféle érzékeinket is, a látást, hallást, tapintást. a megjelenés/befogadás existo. valaki, valami kilép, elõlép, megjelenik. jövõbõl érkezik az idõ (V. Flusser), olyan helyrõl, amely a jelenben nem létezõ. a jövõbõl érkezõ idõ a Léthén túlról formába nem öntött szabad helyet hoz magával. 1. ha valaki vagy valami megjelenik, az ismeret- és tudásképzõ formák in-formalitása következik be. új entropika, új hajlításmód, a korábbiaktól eltérõ formálás. a sík átmontírozódik, a toposz harctérré változik és ütések, vágások, döbbenetek helye lesz. a formabontás eszköze az icon, stilus, typos, a megjelenés aspektusai. 2. kialakul a formarend, a nagy, sematizált formakezelõ és befogadó. az ütés, vágás, gesztus és vonás határokat és keretformákat kap. a képkeret, a könyv az elsõ elõírás és háttérprogram: formakezelés. ezáltal a toposz, a lehatárolt hely, a használat és a megjelenés vonásait veszi fel, typos lesz: mód, minta, divat, öntõforma, amelyben az írás és a kép nem csupán elkülönülõ forma, hanem egységesen informális, formán belüli. 3. kép és az írás alapvetõen okkult cselekvés, ugyanis a látható szimbolikus formák mögött mindig (és máig) ott lapul, rejtõzik (in occultum) a megjelenítõ fizikai jelenléte (a mûvész, az in-formátor nyomainak mondhatjuk ezeket) és a megjelenés formája, helye: a keretezett kép, vagy az apparátus, a médium, amely terében a kép maga létrejön és funkcionál. a rejtett, vagy véletlenszerû megjelenése átmetszi a tapasztalati valóság ontikus felszínét és arra csupán mellékszerepet ruház. bár az ontológiai aspektus sok esetben kiindulópont, eredet marad de már ritkán azonos a jelentéssel, mivel az tovagenerálódik a beltérbe hatolás, a formabontás által. a beltér montírozott tér, inkább struktúra és typosz mint sík és topológ. 4. a befogadás egyben térhatár megadás: a keret megadása. a recepcionáló forma: anya, dajka, lenyomat, hordozó, kép-alakzat (tropizmusok: metafora stb.). a befogadó apparátusok által a hely nem valami által meghatározott tér, hanem minták, módok, médiumok absztrakt szintû terei, olyan mûvi helyek amelyekben a valami (melynek helye lehetséges ott!) valamilyen módon jelformába öltözik. a forma passzív állapota, amely a megjelenés, az informálás által kel életre, és viszont, mert a megjelenés a befogadó forma által ölt alakot. 5. Hermész mélybe-magasba vezetõ technikái, az in-formalitások a formakontúron, kereten, síkokon (tárgyakon, tárgyhatárokon) túl viszik a kép- és szövegcsinálót. ikonizálási és textuálási folyamatok mûveleteit végezzük, és nem egyszerûen csak informálunk.
történet 1. a kép – az íráskép is – történetileg a karcolás, a bevésés által jön létre, majd a síkra festetté lesz, késõbb fatáblán és könyvbe fûzve hordozható. a természet alvó folyamatainak felkeltése és mûveleti térbe vonása eredményezte a fotográfiát, és végül létrehozta az elektronumerikus apparátusban megformálódó, tér nélküli síkot. a megjelenés helye (az adventálás, transzformálás) már az írással és ikonizálással fontosabbá vált bizonyos esetben mint a létezés eredeti színtere. az eikon , a kép-más speciális képzetek alkotta, absztrakt megjelenés felülete lett, miként ma az apparátus, a médium az. a legfontosabbnak ítélt közlések terén” az írás leváltotta az élõ szót. a könyvek távolab“ bra jutottak el, mint a beszéd, a szavak új formát vettek fel, könyvek, könyvtárak épültek belõlük, az információs formák tárai. 2. a kép régen kiragadtatott a rituális térbõl, mint ahogy az írás feltalálása” is a rituális szó terének elvesztését jelentette. nincs temenosz, “ szentélykörzet, nincs szent épület, csak a kép- és a szó forma-folyamatainak terei. a lágy, sík felület nélküli linearitásokat, mint a szemtõl szembe beszéd, az ökörszántás vésett sorai (írás) váltották fel, valamint a kusza, keret nélküli, és mélységében egymásra vetülõ rituális barlangképet a keretbe fogott hordozható képmás, az ikon, a táblakép. az írás és a keretes kép elõtti mûveletekrõl, típusokról már elfelejtõdött minden eurázsiai szavunk, mert eltûnt az az informális keret, a helyképzés eredeti hajlata, õsállapota, amelyben a toposz és a típus el nem választható volt még, amikor a forma és a tropika idõben felépülõ, majd lebomló, élet és halál állapota volt, in-formalitás, világok határainak túllépése. a lét el nem rejtettségének valóságát, tehát az alétheiát kultúránk által kidolgozott módon éppen a konkrét megjelenés transzformálása, absztrakciója által foghatjuk fel, ragadhatjuk meg. az alétheia a konkrét tárgyat absztrakciós rétegekre – és egyre többre – szabdalja. a tapasztalati térbõl a valóság is régóta az absztrakciós belsõ terek hálóin, csatornáin, mélységein formálódik, az emberi mû itt kapja meg Léthén túli ragyogását, valóságát. kép és szöveg 1. képnek a szó . . . : hagyományosan a szó feladata a kép értelmezési terének kiegészítése, elsõsorban mint cím és név. a kép segítségükkel szólal meg, illetve válik a nézõ megszólítottá. informális értelemben a kép – valóban – néz” (Jakob Böhme), ám szólni is kíván. az ikon és min“ den kép multimédiális törekvése a látás mellett a hallás – sõt a tapintás, a könnyek, az ütések, vágások stb. –, a teljes érzéki tér bekapcsolása. 2. a címek, nevek olvasata: (a képen) . . . . . (van). a hely, a kép és a cselekvés, az idõmozzanat a kopula, amelyek az ikonizálás lét- és aktivitásmódjait tartalmazzák, és a befogadó számára azok mint szavakkal ki nem mondott tipográfiai állapot jelennek meg. Sok okos elme számtalanszor elmondta már, hogy a kép magáért beszél”, azaz hallgat, de szemünk elé helyezi magát. A kép csak helyhatár és “ csak idõkeret, ezért tárgyi értelemben minden esetben üres, csak szimbólumok, nyomok tarkítják. 3. a tapasztalativá lett kontúrok, keretek és írásképek átvágása, ürülése és felejtése történik az absztrakt mezõk láthatatlan vagy véletlenszerû határai mentén. a tér és idõ vezetõvonalai, a lineák, busztrofedonok, centrális perspektívák mint egyszerû formaképzõ és kerethatárt adó síkok idõvel mind lefagyott trópusokká lesznek, archeologikus tudásformákká.
4. trópus által, az új tecnológiák által elfordulunk a megszokott helytõl, a toposztól, a formától, kontúrtól, kerettõl, határtól és átcsúszunk az in-formálisba, az alakon a külsõn túlra. térképzõ mozzanatunk a tropizálás, az elhajlás, montírozás, átúsztatás. 5. a rendszerek és rendezõ elvek kontúrjai/formái eltûnnek. értelmezõ tudatformák, mentális toposzok rombolódnak le. 6. a betûírás volt az elsõ tördelés – a fordulat mindig töréspontként értendõ –, majd a nyomtatás és végül a montázs-elv már mint képet töri szét a szöveglapot, a linearitás ökörszántását (busztrofedon). 7. a táblákon és tekercseken, tárcsákon történõ információ (szöveglapok, film- és mágnesszalagok, majd cd korongok) hordozhatóvá tették az írást és a képeket, amely a helyváltoztatás – a helytõl független értelmezés – lehetõségét adta meg. 8. a toposz, a hely beolvadt a típusba, a mintába, a változásba. 9. minden új sík a mélybõl bukkan fel és oda hanyatlik. ez a kép és a szöveg tektonikája, alvilága. az alvilág, a befogadó és megjelenítõ, miként a föld és folyója is egyszerre megszülõ és elenyésztõ viszonyban áll egymással. a Léthén túl mi magunk azonban nem juthatunk, mert ontikus huzatunkat csak a halál veheti le rólunk. a teljesség értelmében egyszerre igazak és valók ugyanis nem lehetünk. a Léthén túl csak apparátusaink és virtualitásunk, recepcióink helyei vannak. szûcs károly 1998. december 10.
L'eau de Léthe Léthe est le fleuve frontalier séparant le monde des vivants au monde des inertes, avec son eau qui permet aux esprits d' oublier tout ce qu' ils ont expérimenté dans la vie. Les grecs de l'antiquité avaient atteint a-Létheia en contournant la nommée eau; eau qui ne signifiait pas de facon éblouissante le sombre royaume Hadész, mais l'union de la vérité et de la justice; peut-etre que c'est la positive profondeur qui conduit á la vie céleste, á la non-dissimulation de l'existence, et que devons-nous oublier á cela? évidemment ce ne sont pas seulement nos expériences, nos paroles, nos images et nos écrits, mais leurs cotés droits sous formes de créateurs, dans nos différents organes de sens aussi tel la vue, l'ouie et le toucher. Image et texte 1. Texte illustrant l'image: traditionnellement le role du texte est le complément de l'image en matiere d'explication, premierement l'image se fait entendre á l'aide de son titre ou se fait remarquer par le spectateur; au sens informateur “l'image regarde réellement” (Jacob Böhme),
mais souhaite aussi parler, un ikone et l'aspiration de toutes les images multi médiatiques á coté de la vue c'est l'ouie et le toucher, les larmes, les coups, les coupures etc., bref le rattachement de tous les organes de sens. 2. Lecture des titres, des noms: (figure sur l'image). L'endroit, l'image et l'action , la phase de temps que comprennent les modes de l'existence de l'ikonisation et de l'activité; et pour le receveur ils paraissent comme des mots ayant une forme tipographique non déclarée. A plusieurs reprises déjá on a souvent dit que “l'image se fait parler d'elle meme” c'est á dire qu'elle se tait mais elle se place en face de nos yeux. L'image est seulement une circonstance de temps et de lieu, des symboles qui varient les empreintes, voilá pourquoi elle est vide dans tous les cas. 3. Les contours devenus expériences la coupe des cadres et des écritures d’images, á travers les limites de l’espace et du temps s’opére le vide et l’oubli des zones abstraites invisibles on de façon accidentelle, les liques, les perspectives centrales fui deviendront tous des tropiques confélés comme de simples formations et des cadres donnant des traces avec le temps, des archéologistes fui deviendront des formes de connaissance. 4. Par les tropiques, par l’intermédiane de nonvelles technologies nous nous détournons du lieu habituel, de la forme, du contour, du cadre, de la limite et nous flissons sur l’informel, au-delá forme extérieure notre phase c’est la tropisalisation, l’inflexion, le flottage. 5. Les contours on les formes des principes d’ordre et de systémes disparaissent, l’interprétation des formes de consciences se détruisent. 6. L’écriture fut la premiére fragmentation-la revolution signifie toujours un point de cassure, aprés l’impression et enfin le principe du montage déjá comme image casse le texte, la linéarité du labourage de boeufs. 7. Les informations ayant lieu sur les tableaux, et les rouleaux, les disques (textes, films, et bandes magnétiques, CD) ont rendu portatifs l’écriture et les images, indépendament du changement de lieu. 8. Les topos, le lieu s’absorbe dans le type, lé ec’hantillon et dans le changement. 9. Chaque nouveau plan apprait du profond et se décline dans le profond, c’est le royanme de l’image et du texte, du receveur et du publieur, aussi comme la terve et son fleuve aussi ont á la fois un rapport de créateur et de destructeur. Au delá de la Léthe Par-contre nons ne pouvons pas y arriver, car il n’ya que la mort fui pent nous enlever notre courant d’air dans son intégralité nous ne provous pas étre á la fois vrais et justes. Au delá de la Léthe il ya seulement nos appareils, ec notre virtualité, les lieux de notre réception. károly szûcs
BÁNFÖLDI ZOLTÁN 40 x 60 cm
ÁDÁM JÓZSEF 30x 42 cm (1993)
HAJDÚ JÓZSEF 26x 26 cm (1997)
HAJDÚ JÓZSEF 26x 26 cm (1997)
KEREKES Gﾃ。OR 50x 60 cm (1997)
KEREKES Gﾃ。OR 50x 60 cm (1997)
HERENDY PÉTER 27x 37 cm (1997)
HERENDY PÉTER 27x 37 cm (1997)
VÁRNAGY TIBOR 13 x 162 cm
VÁRNAGY TIBOR
VÁRNAGY TIBOR
HALAS ISTVÁN 70 x 100 cm
HAMARITS ZSOLT
30 x 40 cm
HAMARITS ZSOLT
30 x 40 cm
HAMARITS ZSOLT
30 x 40 cm
BARTA ZSOLT PÉTER 50 x 60 cm (1996)
EPERJESI ÁGNES (1997)
DRÉGELY IMRE 50 x 60 cm (1997)
CZEIZEL BALÁZS 15x 10 cm (1993)
KECSKÉS PÉTER 21 x 30 cm
DETVAY JENÔ 18 x 24 cm (1990-97)
DETVAY JENÔ 18 x 24 cm (1990-97)
FOTÓ: DETVAY JENÔ
Hangyál Judit, Detvay Jenô H 1082 Budapest, Leonardo da Vinci u. 40. Telefon: /361/ 324 7769 Telefon, fax: /361/ 3121 603 e-mail: bolt@c3.hu web: http://www.c3.hu/~bolt nyitva keddtôl szombatig 14 -18 óráig
ouvert du mardi au samedi de 14 á 18h
TÁMOGATÓK: NEMZETI KULTURÁLIS ALAP, FÔVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS BIZOTTSÁGA,
HTSART
HALÁSZ IVÁN, HTS ART Kiadó és Nyomda BUDAPEST, XVI. Cziráki út 26. Telefon: 403 4437
KLIMA 2000 KFG 1121 Budapest, Magas út 91. Telefon: 0630 428 963, 0630 415 322, 0630 319 139 BONTÁS, LEVILÁGÍTÁS: TIMP KFT. Budapest, II. Ganz u. 16. GRAFIKA: HORVÁTH NÓRA
A BOLT GALÉRIA KIADVÁNYAI: ISBN 963 9009 13–X ISSN 1218 –456 X KÉSZÜLT 500 PÉLDÁNYBAN