A Názáreti Jézus az állatokért is jött

Ez a brosúra kivonatokat tartalmaz a több mint 1000 oldalas nagy
kinyilatkoztatási műből, melynek címe: „Ez az Én Szavam. Alfa és Ómega“, mely Isten prófétanője és követe,
Gabriele-Sophia által adatott
itt most az alábbi témában:
Názáreti Jézus
állatokért is jött
R2025. november
A magyar nyelvű kiadás a © Gabriele-Verlag Das Wort GmbH, Max-Braun-Str. 2, 97828 Marktheidenfeld, Németország Tel. +49 (0)9391/504-135, Fax -133 www.gabriele-verlag.com
Jesus von Nazareth kam auch für die Tiere című kiadása alapján készült.
Minden tartalmi kérdésben a német eredeti kiadás mérvadó.
Megrendelésszám: G368hu
Minden jog fenntartva, beleértve a terjesztés, illetve bárminemű sokszorosítás jogát is.
Kiadja: Gabriele Kiadó – A Szó – Kft., 1012 Budapest, Várfok utca 18. www.gabriele-konyvaruhaz.com
Kivonatok a nagy kinyilatkoztatási műből:
Ez az Én Szavam
A és Ω
A következő témában:
A Názáreti Jézus az állatokért is jött
Bizony, mondom nektek, azért jöttem a világba, hogy eltöröljek minden véres áldozatot, az emberek által leölt állatok és madarak húsának evését.
Én, Krisztus, magyarázom, helyesbítem és elmélyítem a szót: Aki szereti az életet Istenben, az szereti Istent és egy az Istenből való élettel. Azért jöttem e világba, hogy a szeretet evangéliumát, a Mennyek törvényét tanítsam, és életemmel példázzam. Aki megvalósítja a Mennyek szeretet-törvényét, az megtalálja az élet beteljesedését.
Az Istenben való élet nem csak felebarátunkat foglalja magába, hanem minden más életformát is, így az állatokat, növényeket, ásványokat és köveket, mert minden létező hordozza az Életet, Istent. Aki egységben van az Élettel, az nem öl szándékosan állatot, és a növényeket sem semmisíti meg szándékosan. Tiszteletben tartja az ásványok és a kövek életét is –vagyis azok tudaterőit.
Aki tiszteletben tartja az Életet, az becsüli felebarátját is, mivel önmagát is becsüli.
A lélekben van ugyanis az Élet, Isten, mint szubsztancia és erő. Aki becsüli felebarátját, az békében él minden létezővel és felebarátjával is, mert minden lény és ember az AtyaAnya-Isten gyermeke.
Ismerjétek fel: Aki megvalósítja a szeretet törvényét, az változtat gondolkodásmódján és életén. Ezáltal finomítja érzékeit, és fokozatosan felhagy az állatok tudatos mészárlásával, amelyet húsfogyasztás céljából tesz.
Akinek fontos a teste, az fogyaszt húst. Akinek a Szellem fontos, az azzal táplálkozik, amit a föld ajándékoz neki, ahogyan hajdanában volt.
Ismerjétek fel: Semmilyen változás, akár az emberekben, akár a világban, nem történik máról holnapra. Az egy fokozatos változási folyamat. Aki Isten felé fordul, az egészen fokozatosan változtatja meg gondolkodását és életét, és nemesíti érzékeit, vagyis egész emberi mivoltát. Eközben mindinkább távol tartja magát a húsételektől, és békében él az emberekkel és a természet birodalmaival...
Amikor Jézus néhány tanítványával útnak
indult, találkozott egy emberrel, aki kutyákat idomított más állatokra való vadászat-
ra, és így szólt hozzá: „Miért teszed ezt?”
Az ember így válaszolt: „Mert ebből élek. Különben mi hasznuk ezeknek az állatoknak? Ezek az állatok gyengék, a kutyák azonban erősek.”
Jézus pedig így szólt hozzá: „Belőled hiányzik a bölcsesség és a szeretet. Nézd, minden teremtménynek, amelyet Isten teremtett, értelme és célja van. És ki tudja megmondani, mi jó van benne, és mire szolgálhat neked
vagy az emberiségnek?
A megélhetésedet illetően pedig: nézd a mezőt, milyen dús és termő, nézd a gyümölcsöző fákat és füveket! Mit akarsz még többet annál, mint amit kezed becsületes munkájával megkereshetsz? Jaj az erőseknek, akik visszaélnek erejükkel! Jaj a ravaszoknak, akik Isten teremtményeit megsebzik! Jaj a vadászoknak!
Mert őrájuk is vadászni fognak.” ( Kap. 14, 5-7)
Én, Krisztus, magyarázom, helyesbítem és elmélyítem a szót:
Én Vagyok az Igazság! Aki az Élet ellen cselekszik, az saját maga ellen van, mert ő maga is élet. Benne munkálkodnak ugyanis az Élet összes erői – az állatok és a növények élete is.
Mert minden, ami egy ősforrásból, Istenből árad, élet.
Az ember addig szenved, amíg felebarátjának szenvedést okoz, legyen az ember, állat vagy növény. Az elmúlt kétezer évben beteljesültek szavaim a vetés és aratás törvényéről, és továbbra is be fognak teljesülni – addig, amíg a vetés és aratás törvénye nem alakul át, midőn majd az emberek önzetlenül szeretik egymást.
Isten Birodalma érkezik a Földre!
Az eljövendő korszakok folyamán nagy területek fognak kifinomodni az egész Földön. Ezeken megvilágosult emberek élnek majd. Ők együtt élnek majd az állatokkal, és az állatok is velük. A bárány az oroszlánnal együtt
fekszik, és megértik egymást, mert az emberek messzemenően mentesek lesznek a bűntől.
Sok állat átveszi az emberek rezgéseit, és hasonlóan viselkedik, mint az ember. Ha az ember megváltozik, és az Isteni Törvények szerint él, akkor az állatok is bizalommal lesznek iránta, és barátaivá válnak.
Mialatt a bűnös világ Isten világává alakul át, sok ember, állat és növény fog szenvedni az uralkodó ember hajthatatlansága miatt, aki az isteni teremtés ellen cselekszik.
Az Atya minden hatalmat és dicsőséget Isten Krisztusának adott, nem pedig az embernek, aki megveti Isten Törvényeit. Jaj a vadászoknak, és jaj azoknak, akik húseledel után vágyakoznak! Ahogyan a vadászokat, úgy azokat is, akik kannibálokhoz hasonlóan mohón fogyasztják az állatok húsát, kínozni és vadászni fogják az állatoknak okozott kínok, szenvedések és fájdalmak következményeként.
Ez azokra is érvényes, akik a növény- és az ásványvilágot gyalázzák. Ők is szenvedni fognak gonosztetteik miatt. Amit az ember vet, azt fogja aratni – vagy ebben az életben, vagy lélekként a tisztulási övezetekben. Ezért ügyeljetek gondolataitokra, szavaitokra és cselekedeteitekre, mert azok végzetetekké válhatnak.
Földi birodalmam az egység és a béke birodalma lesz, ahogyan az kinyilváníttatott: ember és állat békében fognak élni egymással, mert az emberi lelkek messzemenően tiszták lesznek...
Legyetek tehát figyelmesek, jóságosak, együtt érzőek és barátságosak nem csak a hozzátok hasonlókkal, hanem minden teremtménnyel szemben, amely oltalmatok alatt áll, mert ti olyanok vagytok számukra, mint az istenek, akikre szorultságukban felnéznek.(Ka p. 19, 9)
Én, Krisztus, magyarázom, helyesbítem és elmélyítem a szót:
Isten gyermeke az Atya-Isten képmása, és ezért ő önmagában az örökké alkotó erő, mert magában hordozza az örök erő összes szubsztanciáját. Mindezek teljesen kifejlődtek benne. Emiatt tekintenek fel az állatok, a növények és a kövek Isten képmására, egységre áhítozva az érett, Istentől származó lénynyel, melyhez a mindinkább formát öltött Élet szellemileg felfejlődik. Érezzétek tehát a kapcsolatot minden teremtménnyel, minden kővel és növénnyel, és védelmezzétek a reátok bízott életet! A virágok
és a füvek áldozati adományok Isten kezéből.
Ezért csak akkor használjátok fel őket, amikor külső életük már elvirágzott. És törekedjetek arra, hogy a gyökereket a földben hagyjátok.
Vegyétek azt, ami a gyökérből sarjad, de csak akkor, amikor ennek eljött az ideje eme életforma számára. És ha azt gyökerestől veszitek ki, hagyjátok egy árnyékos helyen, hogy az élet lassacskán kivonulhasson belőle, és visszatérjen az ősszubsztanciába, amelyben minden erő egyesül. Mindezt igaz szeretetből és megértően tegyétek, mert minden él.
Sohase öljetek állatot személyes használatotokra. Lássátok, a természet, a teremtés élete, gondoskodik rólatok. Legyenek elegendők számotokra a földek, a kertek és az erdők termései. Sohase tapossátok el szándékosan az életet – se az állatokét, se a növényekét. Aki szándékosan tapossa el az életet, az okokat teremt. Mintegy saját életére tapos, és emiatt szenvedni fog...
Éppen e korfordulóban, a régi bűnös kornak a Fénykorba való váltásakor, az állatés növényfajok érző erőikkel, tudatuk beszédével segítségért és szabadulásért hívják Teremtőjüket. Az állatok és a növények elképzelhetetlenül szenvednek az emberi én, az emberi önzőség kicsapongásai miatt. Az elnyomásban sínylődő élet könyörületért és szabadulásért eseng.
Isten, az Én Atyám, minden létforma teremtője, meghallgatta az elnyomásban sínylődő teremtményeket. Sok állatfaj kihal az emberek törvényellenes cselekedetei miatt.
Szellemi erejük vagy visszatér a Föld lelkébe, vagy az öröklét tiszta területeire. Ez sokuk számára megváltást jelent. De közülük majd sokan visszatérnek, amikor a Földön világosság honol, mert akkor az emberek már egységben élnek Istennel.
Tudjátok meg: Minden büntetlen gonosztett és bántalmazás – legyen az ember, állat, növény, sőt kő, vagy az egész Föld és a légkör iránt – visszaszáll okozójára. Ismerjétek fel:
sok állat azért adatott az embernek, hogy szolgálja őt. Sok pedig azért adatott, hogy megőrizze az ökológiai egyensúlyt. De az igazi, kölcsönös szolgálat csak akkor lehetséges, ha az ember kifejleszti az Atya-Anya-Istenből való gyermekségi szeretetet és a teremtői szeretetet, amely az állatokban, a növényekben és a kövekben munkálkodik. Akkor képes az ember a teljes Léttel kapcsolatban állni.
Q„
Azért jöttem, hogy véget vessek a véres áldozatoknak és ünnepségeknek“ azt jelenti: Azért jöttem, hogy a Szeretet Törvényét, az evangéliumot tanítsam nektek, és azt példaként éljem előttetek, hogy felismerjétek: csak az az ember gazdag bensőleg szellemi erőben, aki megtartja Isten törvényeit. Azok az emberek, akiknek belső értékeik vannak, semmiben sem szenvednek hiányt.
Mert aki szívében gazdag, az felebarátjával van és nem ellene – ily módon Istenért, az Életért van, ami maga a bőség. A belső értékekkel rendelkező emberek pártfogolják az állat- és növényvilágot, és nem ellenségei Isten teremtményeinek. Aki felebarátja ellen van, az harcol ellene és meg is öli. És aki felebarátja ellen van, az nem áll ki a többi életformáért sem – sem az állatokért, sem a növényekért, sem a kövekért.
Aki ellene van az életnek Bennem, Krisztusban, az siker, gazdagság, hatalom és tekintély után éhezik és szomjazik. Ünnepségeihez és ínyenclakomáihoz állatokat öl le, és húsukat elfogyasztja. Ezzel mutatja, hogy távol van Istentől.
Isten, az Örökkévaló számára az állatáldozatok iszonyatosak. Ő nem akarja, hogy neki állatokat áldozzanak vagy ajánljanak fel.
Isten adta az életet a lét minden formájának, tehát az állatoknak is. Miért kellene azokat neki feláldozni, mikor Ő maga, az élet, bennük lakozik?
Ha azonban az ember feláldozná Nekem, Krisztusnak emberi énjét, szenvedélyeit és vágyait, és Istennek tetsző, illetve Istennek felajánlott életre törekedne, és a szerint is élne, ez elősegítené minden életforma egységét.
Isten a szeretet és szabadság Szelleme! Ezért kellene minden embernek önként feláldoznia saját énjét. Csak akkor lesz szelíd és alázatos szívű, és talál a nagy egységhez: Istenhez.
Az embernek Isten felé való fejlődését szereti Isten gyermekeiben.
Aki pedig átadja magát az Atya-Anya-Istennek, miközben az emberit magában istenivé változtatja, az nem öl állatot, hogy annak húsát elfogyassza, és szeszélyből sem oltja ki az állatok életét. Az ilyen ember a növényvilághoz is önzetlen szeretettel viszonyul, mert az is Isten teremtő ajándéka embergyermekeinek. A növények, a mezők és az erdők termései önként ajándékozzák magukat az embereknek táplálékul és gyógyírként beteg testük számára...
Továbbá ismerjétek fel: Az állatok kínszenvedése és a szándékosan megölt állatok húsának fogyasztása visszahatásszerűen felemészti az ember húsát. A következmény betegségek és ragályok, amelyek az említett és hasonló okok hatásai...
Amikor Jézus egy faluba érkezett, naplopók
csoportját látta. Azok egy talált macskát kínoztak és bántalmaztak, szégyenletes módon. Jézus megparancsolta nekik, hogy hagyják abba, és dorgálni kezdte őket, de azok semmibe vették szavait és szidalmazták Őt..
24, 1)Én, Krisztus, magyarázom, helyesbítem és elmélyítem a szót:
Aki embereket és állatokat kínoz és bántalmaz, az egyszer a saját testén fog kínzást és bántalmazást megérni.
Ugyanez vonatkozik a növény- és ásványvilág elleni vétség esetére is. Mert ami életformaként megnyilvánul az anyagban, az a lélekben is megjelenik szellemi szubsztanciaként. Aki tehát vét az Élet ellen, az önmagát ítéli el, mert szellemi örökségének egy részét terheli meg.
Mert minden, ami Istenből származik, az esszenciaként az ember lelkében is megjelenik.
Ismerjétek fel: A Föld élelmet teremt az ember számára. Ezen kívül az embereknek fedélre és öltözékre is szükségük van. Az ember mindezeket nem tudja úgy megteremteni, mint az angyalok az égben. A Föld az élet hordozója mindenek számára. Ezért nem szabad meggyalázni és kizsákmányolni.
A Föld, és minden, ami rajta él, az állatok, a növények és a kövek, szolgálni akar az embernek. Ennek előfeltétele, hogy az ember a Földet elfogadja és befogadja, tehát ápolja, mert a Föld egy nagy élő szervezet. Isten, az Örökkévaló, az embereknek állatokat és növényeket adott, a földből pedig gyümölcsöt, zöldségféléket és gabonát ajándékozott. Mindezeket az embereknek adományozta, és így szólt hozzájuk: „Hajtsátok uralmatok alá a földet”, amelynek igazi értelme a következő: Tiszteljétek és ápoljátok az életet annak minden formájában, és azok szolgálni fognak titeket.
Ismerjétek fel: Az állatok tiszta életformáit Isten teremtette, és minden növény Is-
ten nagy teremtőpotenciáljába tartozik, amely a fejlődési ciklusokon keresztül tovább fejlődött. Ezzel minden életforma a nagy egész egy-egy része.
Isten megparancsolta az embernek, hogy értékelje és szeresse az életet, és tartsa be az „Imádkozz és dolgozz!” parancsolatot. Ezért az úgynevezett naplopók élete a napi erők elpazarlása.
Vannak emberek, akik lopják Isten energiáját. Aki a napot nem használja, hanem csak arra használja fel, hogy embertársait kihasználja, állatokat és növényeket meggyalázzon, az az
Élet Törvénye ellen cselekszik.
Azok az emberek, akik csak saját javukra gondolnak, kínozni fogják az állatokat, kizsákmányolják majd a Földet és mérgezik a rajta lévő életet, mert gondolataik kapzsiságtól és irigységtől mérgezettek. Azok az emberek ugyanis, akik nem ismerik önmagukat, kínozzák az embereket és az állatokat, és ellenségei a természetnek. Csak azt teszik, amire egoista gondolataik ösztönzik őket.
Maguk is üldözöttek, és ezért mindent üldöznek maguk körül, mert minden zavarja őket, ami nem illik bele elképzeléseikbe. Emberi énjük az ilyen embereket mintegy beszámíthatatlanokká teszi.
Az ilyen emberek nem ismerik a bocsánatkérés, a megbocsátás és a jóvátétel parancsolatát. Leszámolnak felebarátaikkal: szemet szemért, fogat fogért alapon. Eközben azonban saját lelküket terhelik meg azzal, amit felebarátaiknak okoztak. Mert amit az ember felebarátjának okoz – úgyszintén az állatoknak és növényeknek, vagyis a Föld egész szervezetének –, azt saját magának okozza. Így volt ez valaha, és így van ez ma is a mostani bűnös világban [1989]. De egy új nemzedék van növekedőben, és halad az Új Kor felé, az egymással és az Istennel való élet felé...
Az Én jövetelem kinyilatkoztatott. Készítsétek elő Nekem, Isten Krisztusának az utakat bennetek, mert Isten birodalma, ahonnan jövök, a ti bensőtökben van!
Készüljetek fel jövetelemre, és vizsgáljátok felül napról napra életeteket, hogy az Isten akaratából van-e. Ha felismeritek, hogy érzéseitek, gondolataitok, szavaitok és cselekedeteitek nem Isten akarata szerint vannak, akkor rögtön változtassatok azokon.
Erre ügyeljetek az evésnél és az ivásnál is.
Isten adományait hálával fogadjátok, és olyan ételeket egyetek, amelyek megfelelnek az isteni Törvénynek. Tiszta szíveteket szenteljétek Istennek, hogy az Élet felszenteltjei legyetek, akik teljesítik Isten törvényeit. Elközelgett az óra, amikor mindenkinek számadást kell adnia arról, amit az embereknek, a természetnek és az állatoknak okozott. Felvirrad az Új Kor, amelyben megszűnnek a véres áldozatok és az állatkísérletek, valamint az állatok leölése és fogyasztása is, hiszen azok az ember-
nek élőlénytársai. A Föld megtisztul minden aljasságtól. A törvényellenes helyére egy magasabb rendű élet lép, amelyben mindjobban teljesítik Isten akaratát.
Az Új Korban az emberek nemcsak imádni fogják Istent, hanem törvényeit meg is fogják tartani.
Názáreti Jézusként sokaknak beszéltem az
Élet Törvényéről, mint ahogyan az állatokról is, amelyek hasonlóan, mint az emberek, éreznek fájdalmat, szenvedést és örömet. Ahogyan az embernek nem felebarátja ellen, hanem mellette kell lennie, ugyanúgy kell az állatok mellett is lennie, és felelősséget kell értük vállalnia, mivel azok az embert szolgálják. Az embereket állandóan arra tanítottam, hogy az állatok is Isten teremtményei, amelyeket az embernek nem megvetnie, hanem szeretnie kell. Aki veri és kínozza őket, az egyszer a saját lelkén és testén azonosat vagy hasonlót fog megélni. Mert amit az ember embertársainak és élőlénytársainak, az állatoknak okoz, azt saját magával teszi.
Sok ember felismerte saját durvaságát, és elkezdte tanaimat megvalósítani. Megbánták viselkedésüket, és az állatokat barátaikként fogadták el. Így aztán volt olyan, aki megértette szavaimat, és követett Engem...
Az emberek az Örökkévaló Szellemében
tudják: a mezők és erdők gyümölcseiben található az Élet szubsztanciája, amely az emberi testet, annak hússzubsztanciáját és vérét egészségben tartja – nem pedig a leölt állatokban, melyet az ember fogyaszt, mert a hús halott táplálék. Az ember ne öljön se embert, se állatot tudatosan, fogyasztás céljára ne vágja le, mert az állat, mint Isten teremtménye az ember élőlénytársa.
Ha az ember földi életét Istennek szenteli, akkor Isten Szelleme tartja egészségesen anyagi testét, a húst és vért; és akkor érzései, gondolatai, beszéde és tettei is nemesek és jók lesznek. Egyedül ebből származik a magas erkölcs. Egy ilyen ember erkölcsi értékei a táplálék megválasztásánál is jelentőséggel bírnak, és távol tartja magát a hús- és halfogyasztástól és a tömény italok élvezetétől is...
Abban az időben, amikor Názáreti Jézusként a Földön jártam, az emberek imaházaik kőoltárait vérrel mocskolták be, azután pedig még meg is ették a megölt állatok húsát. Húsból és csontból való templomaikat ellentétes érzésekkel, gondolatokkal, szavakkal és cselekedetekkel mocskolták be. Ezt teszi a mai kor embere is [1989] újra meg újra. Ugyanígy mocskolja magát még mindig az állatok vérével, amelyeket legjobb tudása ellenére leöl és elfogyaszt. Ismerjétek fel: Isten Törvénye örök, és az is marad. Ami a régi időkben érvényben volt, az érvényes ma is, mert Isten ugyanaz a Törvény – ma, holnap és mindörökké. Aki ártatlan vért ont, húst fogyaszt, az irgalmatlan, és önmagán fogja tapasztalni saját irgalmatlanságát.
Emlékmű az Örökkévalónak a tiszta lélek és egészséges test, amelyet a tiszta lélek tart egészségesen.
A természetes táplálék Isten szubsztanciáját tartalmazza. Az a földi test élete. Aki megbánja bűneit, és azokat többé nem teszi, annak érzései, gondolatai, szavai és cselekedetei Istenben nyugszanak, és azt eszi, amit Isten ajándékozott neki...
Ismerjétek fel: Minden, ami él, érez. Az emberhez hasonlóan minden életforma érez örömet és szenvedést – legyen az állat, növény vagy kő. Az Élet tudat. A tudat az Én Vagyok számtalan evolúciós fazettáit sugározza ki. A tudat tudatosulás is. Az emberek, állatok, növények és kövek tudatuknak megfelelően éreznek.
Ismerjétek fel: Aki állatra vadászik, egyszer reá is vadászni fognak. Aki állatokat kínoz, őt is kínozzák majd egyszer. Aki a földi életet kizsákmányolja, azok zsákmányává lesz, akik őt arra rávezették.
Minden vetést aratás követ. Amit az ember elvet, az bejut a lelke szántóföldjébe; ott kicsírázik és növekszik. Minden vetőmagban már benne van a termés.
Aki tehát felebarátja vagy a természet ellen van, az Isten ellen is van – mert Isten az Élet, jelen van minden létben... Q
Tartsátok tehát kezeiteket és lelkeiteket tisztán – nem csak a lopástól és rablástól, hanem mindenek előtt az erőszaktól – ember vagy állat ellen –, és őrizkedjetek a vérontástól.
Aki önzetlenül szereti felebarátját, az nem erőszakoskodik vele, sem nem öli meg. És aki felebarátját önzetlenül szereti, az állatot sem öl szeszélyből. Aki tisztel embert és állatot, annak nincsenek harcias szándékai, mert tiszteli Isten törvényeit, amelyekbe a természeti törvények is tartoznak. Aki igyekszik megvalósítani Isten törvényeit, az mindinkább eltávolodik a húsételektől, és a föld adományait veszi hálásan magához – tehát azt a táplálékot, amely Istentől jön az Ő embergyermekei számára.
Én, Krisztus ezt a kinyilatkoztatásomat a hatalmas korfordulón adom, hogy többek között megint felhívjam a figyelmet arra, hogy éppen úgy, ahogy az ember élete, úgy az állatok, növények, kövek és ásványok élete is Isten kezében van.
Sokan elfordultak az Atya-Anya-Istentől, hogy a materializmus mellett kötelezzék el magukat. Ennek következményeként az emberi érzékek megnyilvánulásai is mindinkább eldurvulnak. Az ember ezáltal elveszíti a finom érzéseket embertársai és a természet iránt is.
Már csak egy hallóérzéke van, egy érzék maga iránt, a saját énje iránt. A következmény az, hogy most már csak egyedül saját magára irányul a figyelme, és mindent a saját kívánságainak kielégítéséért tesz – anélkül, hogy arra gondolna, hogy van felebarátja és teremtménytársa, az állat.
Az állatok szenvednek az uralkodó embertől.
Ezért nem mondhatjuk csak úgy ebben az időben, hogy: „Azonban ha egy állat nagyon szenved, úgy, hogy az élete egy kínszenvedés vagy veszélyessé válik számotokra, szabadítsátok meg életétől gyorsan és olyan kevés fájdalommal, ahogyan csak tőletek telik.”
Mert ma sok állat folyamatosan szenved kínt és fájdalmat az emberi én brutalitása miatt. Itt nem érvényes, hogy: Mentsétek meg ezt az állatot úgy, hogy gyorsan szabadítsátok meg kínjaitól és szenvedéseitől.
Én, Krisztus mondom nektek: Kíséreljétek meg kínjaikat és szenvedéseiket érzésvilágotokban átélni! Érezzetek bele kínjaikba és fájdalmaikba, és ismerjétek föl, mennyire szenvednek a ti emberi tevékenységetek miatt! Meg lett parancsolva nektek, hogy változzatok meg, átadva magatokat Istennek úgy, hogy felebarátotokat és teremtménytársaitokat, az állatokat bensőtökben meg tudjátok érezni és megérteni.
Ismerjétek fel: Azt, amit az állatokkal tesztek, Velem, Krisztussal is teszitek – és ugyanúgy saját magatokkal. Az állatok kínlódásai és szenvedései egyszer a ti kínjaitok és szenvedéseitek lesznek. Isten, az Örökkévaló az állatokat is az ember kezébe adta – de nem azért, hogy kínozza őket, hanem hogy velük éljen. Az ember az állatért legyen, akkor az állat is az emberért lesz. Akkor az örömmel fog szolgálni neki...
„Ne ölj” – se embert, se állatot szándékosan. Ehhez még hozzáteszem: Már az is, aki gyűlöli és meg akarja ölni felebarátját és teremtménytársát – embert vagy állatot –, ugyancsak bűnös Isten Törvénye szerint. Aki embert vagy állatot kínoz, szintén vét Isten Törvénye ellen.
Ismerjétek fel: az állatok nem terhelték meg a lelküket, tehát nem teremtettek okokat. Ha szenvednek, akkor csak azért szenvednek, mert az ember nem tartja tiszteletben életmódjukat. Ezért óvakodjatok attól, hogy azzal az indokkal öljetek állatot, hogy ne szenvedjen. A mai időben nagyon sok állat szenved a technika következményei és a kínzó állatkísérletek miatt. Ezért vizsgáljátok meg, milyen motivációból öltök állatokat! Itt is érvényes a törvény: Amit az ember vet – mind az ember, mind az állat és a természet iránti magatartásával is –, azt fogja aratni...
Ismerjétek fel: minden állat érzi és megsejti, hogy az ember mit szándékozik vele tenni. Ebben a korfordulóban, melyben magyarázom, helyesbítem és elmélyítem e könyv tartalmát [1989], az állat- és növényvilág elleni brutalitás elképzelhetetlen méreteket öltött. Az állatok és a növények szenvednek az emberek önkénye miatt. Sok ember még saját életét sem tiszteli, nemhogy az egész teremtést. Az emberi magatartás következménye például, hogy a mágneses áramlatok összezavarodtak. Sok állat emiatt elvesztette tájékozódó képességét, kiváltképp a költöző madarak, akik melegebb tájakra repülnek. A folyók, tavak és tengerek, valamint a Föld légkörének szennyezettsége miatt kihal sok állat- és növényfaj a vizekben, a levegőben és a földön.
Ismételten felléptek Isten intelmezői. Újra meg újra az egyetlen Istent tanították a népnek. Ézsaiás, a nagy próféta, a Mennyben az Isteni Bölcsesség viselője, hirdette a Messiást, aki minden lélek és ember számára elhozza a világosságot és az életet. A hirdetés beteljesedett: Én, Krisztus, Jézusban eljöttem az emberekhez, és Emberfiává lettem. Azért jöttem, hogy megmutassam az embereknek a bűnből és a rabságból kivezető utat. Názáreti Jézusként tanítottam Isten törvényeit, és elsőnek éltem azokat az emberek előtt. Az emberiség azonban nem ismert fel Engem. Arra tanítottam az embereket, hogy szeressék egymást, hogy szeressék az állatokat, óvják a természetet, hogy a Földet anyaként ismerjék el, kinek ölében élnek és dolgoznak az embergyermekek. Az embereket egyenlőségre, szabadságra, egységre, testvériségre és igazságosságra tanítottam; továbbá azt tanítottam,
hogy ne osszák fel a földet, hanem hogy mindent testvériesen osszanak el egymás között. Ezzel elkezdődött egy fejlődés – vagyis az emberek lassan újra Isten felé fordultak. Először a bálványimádás szűnt meg, azután pedig az emberáldozat és a későbbi idők folyamán az állatáldozat is. Ma, a régi időknek az Új Korba való fordulóján, megszüntetem a kegyetlen állatkísérleteket, az állatok leölését és húsuk fogyasztását. Ó, ismerjétek fel: ez egy fejlődési kor – a réginek gyökeres megváltoztatása, hogy előtérbe kerülhessen a szellemiség. Ó, fogjátok fel: Názáreti Jézusként jöttem. Elmagyaráztam a törvényeket az embereknek, és példaként éltem előttük az Isten törvénye szerinti életet. A Golgotán minden lélek és ember Megváltójává váltam. Megváltótok most egyben vezetőtök is az Új Korba, a krisztusi korba, aki Én Vagyok. Mind több ember fordul el az állatok leölésétől és húsuk fogyasztásától. Mind több ember tekinti a Földet egészként, táplálójaként és életének részeként.
A Föld ajándékaival táplálkozik, törvényszerűen elkészítve azokat. A nemzedék folyamán lassan létrejön az az emberfaj, amely ismeri az isteni törvényeket, azokat betartja, és azoknak megfelelően táplálkozik.
Názáreti Jézusként eljöttem, hogy tanítsam, és életemmel példázzam a törvényeket, hogy megszüntessem a véráldozatot és az állatok húsának fogyasztását, és véget vessek a lakmározásnak. Azért jöttem, hogy egy új emberfajt teremtsek, amely az örök Atya akaratát
teljesíti, aki az egyetlen Isten, öröktől fogva örökké.
info.gabriele.kiado@gmail.com www.gabriele-konyvaruhaz.com www.gabriele-publishing.com

Alfa és Ómega
Ki volt a Názáreti Jézus?
Hogyan élt, és mit tanított valójában? Mi igaz a ránk maradt hagyományból? Mi Jézus életének jelentősége?
Érvényes még ma is az Ő tanítása? A nagy isteni kinyilatkoztatási műben ezekre és további kérdésekre is választ talál a Názáreti Jézusról, az Ő életéről és tanításáról.
Fedezze fel az igazságot Jézusról, a Krisztusról és az Ő tanításáról: Jézus gyermekkoráról és fiatalságáról
• Jézus Hegyi Beszédéről és a Mózes által kapott Tízparancsolatról • Jézus tanításának meghamisításáról az elmúlt 2000 évben • Jézus igaz tanítása: a földi lét értelméről és céljáról, az ok és okozat törvényéről, a gyógyulás előfeltételeiről, az Ő állatokhoz és természethez való viszonyáról, a halálról, reinkarnációról és életről, a férfi és nő egyenjogúságáról • Mit mondott Jézus az örök kárhozat egyházi tanításáról?
• Jézus tanítása Krisztus Megváltó Tettének valódi jelentőségéről.
1088 old., keménykötés, ISBN 978-963-06-6045-7 www.gabriele-konyvaruhaz.com






• Találjuk meg Istent! De hol és hogyan?
• Ne engedd el!
• Isten bennünk van • Reinkarnáció • Jézus és az állatok • Vigasz bajban és bánatban
Szívesen küldünk Önnek további információt
könyveinkről, valamint ingyenes olvasópróbákat.
Bestellen Sie das aktuelle Gesamtverzeichnis aller Bücher, CDs und DVDs sowie Gratis-Leseproben zu vielen Themen:
Gabriele Kiadó - A Szó - Kft. +36 20 421 0749 info.gabriele.kiado@gmail.com www.gabriele-konyvaruhaz.com
Gabriele-Verlag Das Wort GmbH
Nemzetközi webshop: www.gabriele-publishing.com
Max-Braun-Str. 2, 97828 Marktheidenfeld Tel. 09391/504135, Fax 09391/5041

Gabriele Kiadó