Reformátusok Lapja 2022/12. szám

LXVI. ÉVFOLYAM,

12. SZÁM,

2022. MÁRCIUS 20.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

ÁRA: 500 FT

„Mindenképpen haza szeretnénk menni” 9 771419 856007

KÁRPÁTALJAI CSALÁDOK EZREINEK NYÚJTANAK MENEDÉKET A REFORMÁTUSOK

22012

| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Hathatós oltalmadba ajánlom életem tavasz-korát, melyet kegyelmedből értem meg; ifjúságom koszorúját, melyet tisztaság-és ártatlanságban óhajtok homlokomon viselni. Adj örömemhez és korom vidorságához kellő komolyságot is, hogy a világtól, a mosolygó élet csábjaitól szerfelett el ne ragadtassam. Segélj rendeltetésem s leendő hivatásom világos és józan tudatára jutni.  TOMPA MIHÁLY, 1867

6

12

16

30

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13.

Honlap: www.reflap.hu.

E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu) Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Főszerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa Főszerkesztő-helyettes: Weberné Zsikai Mária (weber.maria@reformatus.hu) Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu), Kiss Sándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu), Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu).

Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs.

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája.

Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál.

Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Sebestyén László

INTERJÚ • 6. Egymás terhét hordozzátok | Gilicze Andrásné, a Szentes-Felsőpárti Református Egyházközség lelkipásztorával a Nőszövetség munkájáról is beszélgetünk AKTUÁLIS • 12. Szenvedélye az oktatás | Bruckner László, a Magyarországi Reformá­ tus Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója iskolarendszerünk előnyeiről és hátrányairól is beszél INTERJÚ • 16. Aki a büntetést is jutalomként élte meg | Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas klasszika-filológus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárával hitről, angyalokról, az ókori kultúra értelméről beszélgettünk INTERJÚ • 22. Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok | Szabó Zoltán szernyei presbiter, az Evangéliumot Minden Otthonba (EMO) nemzetközi szervezet kárpátaljai munkatársa a háborús időben megélhető böjtről is beszél PORTRÉ • 30. Református Névjegy | Ismerjék meg Szőke Imrét, a Kunszentmiklósi Református Egyházközség főgondnokát

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben).

A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

2022. március 20.

Reformátusok Lapja

3

| AZ IGE MELLETT |

LÁNYI GÁBOR

III. 20.

VASÁRNAP

Böjt 3. vasárnapja

III. 21.

HÉTFŐ

III. 22.

KEDD

III. 23.

SZERDA

4

(6) „Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól.” (1Sám 30,1–15) Miután Dávidnak sikerül elkerülnie, hogy a filiszteusokkal együtt vonuljon hadba saját népe ellen, hazatér ideiglenes otthonába, Ciklágba. Otthon tragikus kép fogadja. Harcosainak távollétét kihasználva a kor hírhedt rabszolga-kereskedői, az amálekiták törtek be a városba, és elhurcolták az otthon maradt gyerekeket és asszonyokat. Támadásuk a „szemet szemért” elv alapján még akár jogosnak is lenne mondható, hiszen korábban Dávid is szívesen fosztogatta az ő területeiket. A férfiak elkeseredése óriási: „...végül erejük sem maradt a sírásra.” (4) Sőt mi több, a tragédia okát Dávidban látják, ellene fordulnak, a halálát kívánják, meg akarják kövezni. Mintha a pusztai vándorlásnak azok a jelenetei elevenednének meg újra, amikor a nép a kapott jót és sikert természetesnek veszi, de ha nehézsége van, lázad, bűnbakot keres, és vezetőjére támad. Lehet-e kiút ebből a helyzetből? „Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól.” (6) Isten, az elveszett ügyek és helyzetek megmentője lép megint közbe. Kivonja Dávidot kétségbeeséséből. Tettekre sarkallja.

Dávid kérdezi, és ő válaszol. Isten ma nekünk is ezt üzeni. Ő az elveszett helyzetek megmentője. Ő adhat kiutat, felemelkedést, megoldást.

Mt 21,33–46  63. zsoltár (23) „Ne bánjatok így azzal, amit az Úr adott nekünk!” (1Sám 30,16–31) Mi kinek tulajdonítjuk a győzelmeinket? Az előző napi igében olvashattunk arról, hogy Dávid Isten akaratát tudakolja abban, hogy üldözőbe vegye-e az emberrabló amálekitákat. Isten felbátorítja őt a cselekvésre.

Sőt mi több, ma arról olvashatunk, hogy a győzelem útját is ő készíti elő: az amálekiták hamis biztonságtudattal esznek-isznak, ünneplik zsákmányukat. Dávid meglepetésgyőzelmet arat felettük. Nemcsak az elrabolt családtagok kerülnek elő hiánytalanul, de az amálekiták korábban összerablott kincsei is Dávid kezére jutnak. Dávid emberei közül néhányan viszont maguknak tulajdonítják a győzelmet. Nem akarnak adni a zsákmányból azoknak, akik hátramaradtak a felszereléssel, mondván, ők nem olyan mértékben vették ki a részüket a harcból. A zsákmány az övék, ők szerezték, ők dolgoztak meg érte. Dávid Istennek tulajdonítja a győzelmet: „Testvéreim! Ne bánjatok így azzal, amit az Úr adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket…” (23) A győzelem, a siker, az előmenetel nem jutalom, hanem ajándék. Nem ők érdemelték ki, hanem Isten kegyelméből kapták. Adja Isten, hogy megláthassuk, elismerjük mi is: „És hogyha néha-néha győzök, / Ő járt, az Isten, járt előttem, / Kivonta kardját, megelőzött.” (Ady Endre) Mt 21,1–14  489. dicséret (6) „Így halt meg Saul azon napon…” (1Sám 31,1–13) Végjáték. Miközben Dávid fényes győzelmet arat az amálekiták felett, Saul is vívja a maga harcát a filiszteusokkal. Dávid győzedelmes, Saul viszont alulmarad. Veresége betetőzi azt a tragikus utat, amelyen engedetlenségének, önzésének és hatalomvágyának elvakultságában végigment. Nem adatik meg neki a hősi halál. Mindenképpen el akarja kerülni a fogságba kerülést, amikor pedig már nem lát kiutat a megmenekedésre, fegyverhordozójával akarja leszúratni magát. Ám ő ezt nem hajlandó megtenni. Végül Saul önkezével vet véget életének. Több történetből láthattuk, hogyan harcol Saulban az életet igenlő és az embert romboló hatalom. Volt, amikor úgy látszott, van esélye, hogy az első győzzön (1Sám 26,1–25). Végül az utóbbi győzött rajta, visszafordíthatatlanul. Tragikus sors az övé: Istennel való szembefordulása, önszeretete először indulatosságba, haragba (1Sám 20,33), majd félelembe, levertségbe sodorja (1Sám 28,5), babonás tettekre sarkallja, az út vége pedig az öngyilkosság. Mi talán nem kerülhetünk bele ilyen spirálba? Adja Isten, hogy hullámvölgyeinkben tudjuk kérni az ő feleszméltető, önszeretetünket leleplező, megmentő erejét!

Mt 22,15–22  173. dicséret (16) „Magadnak köszönheted, hogy így jártál…” (2Sám 1,1–16) Mai gondolkodásunk számára idegen és kegyetlen a mai igében lejátszódó eseménysor. Dávid fényes győzelme után két nappal szomorú hírt kap. Izráel vereséget szenvedett a filiszteusoktól, elhunyt Dávid barátja, Jónátán, és üldözője, Saul is. A hírvivő ráadásul – aki talán nem is sejti, hogy az elmúlt napok fényében milyen rosszul csenghetett amálekita származása – azzal kérkedik, hogy ő maga végezte el a kegyelemdöfést Saulon. Hazugságával akart érdemeket szerezni Dávidnál. Rosszul kalkulál. Dávid felháborodik az arcátlanságon: hogyan is kérkedhet valaki azzal, hogy kezet emel az Úr felkentjére? Ő ezt többször megtehette volna, de nem tette meg. Elvetettségében is tiszteletben tartotta a Saul fölötti isteni oltalmazó jelet.

Reformátusok Lapja 2022. március 20.

| AZ IGE MELLETT |

Dávid gyászos felindultságában megöleti a hírvivőt. Nem tudhatunk igazságot tenni ebben a barbár eseménysorozatban. Amit azonban a történetből mai szemmel is megláthatunk, hogy nem Istennek tetsző az, amikor valaki más szerencsétlenségén, baján, nyomorán akar nyerészkedni, amikor valaki más rosszindulatára, rossz szándékára apellálva akarja a maga előmenetelét előmozdítani. „Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.” (2Tim 2,5) Mt 22,23–33  352. dicséret (25) „Jaj, elestek hőseink a harcban!” (2Sám 1,17–27) Saulnak nem adatott meg a hősi halál, Dávid most mégis hősi énekbe foglalja emlékét. Az ének azonban nem is Saulról, hanem inkább Dávidról mint Isten emberéről szól. Az ő őszinte gyászáról nemcsak a barát Jónátán, hanem egykori példaképe, királyi ideálja, Saul kapcsán is. Az ő megbocsátásra való hajlandóságáról, amely annak az embernek a sajátja, aki tudja, hogy neki is sokat engedtek már el (Lk 7,43). Semmiképpen nem a beteljesedett bosszú elégtételének érzése csendül ki ebből az énekből, hanem egy jobb sorsra érdemes ember tragédiája miatt érzett szomorúsága. Ő ismerte Sault fénykorában, látta az útját lefelé, egészen dicstelen haláláig. Mégsem káröröm van benne, hanem szánakozás az ember iránt, aki tudná, mi a jó, mégsem találja annak véghezvitelét (Róm 7,18). Meglátja az életére törő Saulban is az örök emberit, annak minden áldásával és átkával együtt. Bár ő volt Saul végzetes viselkedésének egyik nagy kárvallottja, mégsem tör pálcát felette, „nem ül a csúfolók székébe” (Zsolt 1). Megelőlegezi a jézusi ember követelményét: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket…”

(Mt 5,44) Csak Isten Lelke által lehetséges ez annak, akinek ezt ő adja.

Mt 22,34–40  78. zsoltár (5–6) „Az Úr áldottai vagytok, amiért hűségesek voltatok uratokhoz, Saulhoz, és eltemettétek őt.

Ezért majd az Úr is szeretettel és hűséggel bánik veletek.” (2Sám 2,1–11) Saul elestével Dávid számára még nem egyenes az út a trónig. Saul tábornoka – Abnér – Saul életben maradt fiát, Ísbósetet teszi meg az északi területek királyává. Abnért tettében nem Isten népével kapcsolatos szándéka érdekli: a báb Ísbóset királlyá tételével a maga hatalmát építgeti. Az emberi hatalomvágy újabb felesleges konfliktusba, vérontásba viszi majd a népet. Dávid azonban az Urat kérdi: hogyan tovább? Az Úr válaszol. Hebrónba küldi Dávidot, ahol saját törzse, Júda már felismerte benne az Úr felkentjét. Dávid pedig további szövetségeseket keres. Jábes-Gileádba küld követeket. Ők Saul olyannyira hűséges hívei voltak, hogy kockázatos tettel megszerezték a holttestét, hogy aztán méltó körülmények között eltemethessék. Miért éppen ők lehetnének Dávid szövetségesei? Azért, mert Dávid uralmát olyan értékekre akarta építeni, mint amilyen a becsület, hűség, igazságosság. Ha pártállásuk elkülönítette is őket egymástól, belső értékrendjük mégis összeköti őket. Míg az önző, önérvényesítő ember a maga érdekében akár a barátját is odahagyja, addig az igaz emberek támogatására számíthat az, aki maga is igaz ügyet képvisel.

Mt 22,41–46  110. zsoltár (26) „Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak? Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek?”

(2Sám 2,12–32) Testvérháború. Dávid és Isbóset katonái királyaik nélkül vonulnak ki a határvidékre, és találkoznak egymással a gibeóni tónál. Talán nem is bántanák egymást, de Isbóset becsvágyó tábornoka, Abnér harci játékra hívja ki Dávid tábornokát, Jóábot. Játék a tűzzel. A „harci bemutató” elfajul, a szemlélők is elveszítik önuralmukat, egymásnak esnek. Így indul meg a háború. A kis tűz az egész erdőt felemészti. A két tábornok felelőtlen rivalizálása sokak életébe kerül. Istennek ezért is van haragja az emberi gőggel, hatalomvággyal szemben. Lavinát indít el, ezt aztán már csak nehezen lehet megállítani: rombol életeket, sorsokat, lelkiekben és testiekben egyaránt. Akinek az élete felett Jézus uralkodik, esélyt kap arra, hogy ő is uralkodni tudjon magán. Uralkodjon indulatosságán, felcsattanásain, megromlott emberi természete átkain. Másokat is szem előtt tartva, felelősségteljesen éljen. Ne szítsa a feszültségeket, hanem ameddig szava elér, simítsa inkább el azokat. Szolgálja Isten akaratát, ami nyugalom, béke, élet.

Mt 23,1–12  29. zsoltár

III. 24.

CSÜTÖRTÖK

III. 25.

PÉNTEK

III. 26.

SZOMBAT

2022. március 20.

Reformátusok Lapja

5

| INTERJÚ |

Egymás terhét hordozzátok ILLÉNYI ÉVA

Tavaly ismerte el a Nőszövetség Zsindelyné Tüdős Klára-díjjal országos titkárának, Gilicze Andrásnénak, a Szentes-Felsőpárti Református Egyházközség lelkipásztorának szolgálatát. Ez alkalomból készítettünk interjút vele.

Amikor telefonon felhívtam, sorolta a feladatokat: lelkigondozás, hitoktatás, bibliaóra, áhítat, jegyesoktatás, ökumenikus imanap… A Nőszövetség szolgálattevői sosem állnak meg?

Ahhoz, hogy működőképes legyen egy gyülekezet, nagyon jelen kell lennie a női munkának. 1991 decemberében lelkésznők, lelkészfeleségek összefogtak, hogy a korábban megszüntetett Nőszövetséget újraindítsák. 1983-tól a női ordinációt is elfogadta a Zsinat, a nők teljes értékű lelkészekké válhattak.

Az akkori presbiterekkel, gyülekezeti tagokkal el kellett fogadtatnunk a lelkésznőket gyülekezeti vezetőként. Feladatunk a gyülekezeten belüli és kívüli jószolgálati és női lelki munka megszervezése volt.

A reformáció emlékévében „Egymás terhét hordozzuk...” címmel adott ki könyvet a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége. Milyen terheket hordoznak a nők a gyülekezetben?

Már régebben kialakultak a munkatípusok a gyülekezetekben, volt, ahol a diakónia volt hangsúlyos, a gyermekekkel való 6

Reformátusok Lapja 2022. március 20.

munka, nyári táboroztatás, másutt a missziói munka evangélizációs részét is a nők vállalták. Hiába voltak képzett diakónusok, fizetésükre a legtöbb gyülekezetnek nem volt pénze. Nagy szükség van ma is a nőszövetségi munkára: az idős, egyedülálló, beteg emberek látogatására, felkarolására, a nőtestvérek lelki támogatására. Nincs annál nagyobb bizonyságtétel, mint amikor az asszonyok elindulnak és segítenek. A koronavírus-járvány idején is látogatták egymást az asszonyok. Vannak olyan idős emberek, akik nem tudják kezelni az informatikai eszközöket, éppen ezért néhány nőtársunk telefonját vagy tabletjét adta be nekik az ablakon, hogy ők is be tudjanak kapcsolódni az istentiszteletekbe. Engem nagyon meghatott, hogy így is figyelnek egymásra a testvérek. A mi gyülekezetünkben például élelmiszerosztás is van mindennap. Egy hipermarketből mentjük a pékárut, zöldségeket, van, amikor másfél mázsa érkezik, máskor húsz kiló. Ezt nem csak el kell hozni, hanem ki is kell osztani a rászorulók között. Sokszor én megyek reggel, mert mások nem mernek mikrobuszt vezetni, de a hétvégeken a saját autójukkal szolgálnak a Nőszövetség tagjai.

Munkájuk része az adománygyűjtés is. Az ukrán–orosz konfliktus kapcsán egyre többen gyűjtenek a háborúból menekülők, illetve az otthon maradottak számára.

A református keresztyén hit és a magyar önazonosság erősen összefonódik a határon túli magyar közösségekben. Mi is segítünk a kárpátaljaiaknak: a hiper- és szupermarketeknél fogunk gyűjteni, mert később is szükség lesz a tartalékokra; ezeket a felajánlásokat a Magyar Református Szeretetszolgálatnak adjuk át. A Nőszövetséggel korábban is segítettük a kárpátaljaiakat keresztmamaprogrammal, de sokat jártunk oda bibliaiskolát is tartani. Ennek összetartója Szécsiné Emma néni (a kerületünk előző titkára) volt, akit tavaly nyáron temettünk el. A mi városunk, Szentes is fogad menekülteket. Mi a gyülekezettel és a nőtestvérekkel a bajbajutottak lelkigondozásában szeretnénk részt vállalni, közösséget nyújtani számukra.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ RAVASZ LÁSZLÓ ALAPÍTOTTA A református egyház a negyvenes években a nők erejében bízva nőszövetségi mozgalmat indított, élére két olyan vezetőt jelölt ki Zsindelyné Tüdős Klára és Pilder Mária személyében, akik hitelesen közvetítették az egyház céljait, és népszerűségüknél fogva képesek voltak a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez tartozó református nőket megszólítani. A Nőszövetség kiemelt figyelemmel fordul azok felé, akik közösséget formálnak, hitelesen végzik feladataikat a misszióban, diakóniában, gyülekezetépítésben. A szövetség a nőtársak áldásos munkáját Zsindelyné Tüdős Klára-díjakkal hálálja meg.

| GONDOLATOK |

SOMOGYI LÁSZLÓ

Ki uralkodik?

A szerző hajdóböszörményi református lelkész

A szomszédunkban váratlanul kitört, döbbenetes háború második napján diakónus feleségem elém áll és közli, hogy ő segíteni szeretne a magyar határon át ide menekülőknek. Önkéntesekkel adományt gyűjtenek a gyülekezetben, a helyi gyógyszertár egészségügyi felszereléssel, gyógyszerekkel segít. Az óvodánk kisbuszával tervezett 270 kilométeres utazásra egy menyasszony és egy egyetemista lány jelentkezik. Elindulnak a február végi hidegben síró, magába roskadt felnőttek és gyerekek támogatására, étellel, meleg itallal, gyógyszerrel, gyümölccsel, Isten Igéjével és emberi szóval. Csoda csodát követ, és a három törékeny nő szolgálata valóban az elesettek megsegítésévé válik.

„Csoda csodát követ, és a három törékeny nő szolgálata valóban az elesettek megsegítésévé válik.”

Most, amikor soraimat írom, az orosz–ukrán háború első hete után, sok kérdés cikázik a fejemben. Katonaemlékeim jutnak eszembe. 1979– 1981 között, a teológia megkezdése előtt voltam sorkatona, de soha nem gondoltam volna, hogy egykor háborús körülmények között írok cikket a Reformátusok Lapjába.

1981 júniusa: két év után már nagyon várjuk a leszerelést. Közben halljuk a híreket Lengyelországból. A lengyelek többsége ki akar lépni a szocializmusból, a Varsói Szerződésből. Egyik nap megállít egy tiszt a laktanya udvarán: „Maga szerint mi volna a katonák véleménye egy lengyelországi éles bevetésről?” Megáll bennem az ütő, azt sem tudom, mit válaszolok, alig várom az estét, hogy leborulhassak a Mindenható elé: „Uram, létezik ez? Ki akarnak minket küldeni, hogy embereket öljünk Lengyelországban, mert ők változást szeretnének? Könyörülj rajtam, Uram, mondj valamit!” Ekkor – József Attilával szólva – „az Isten itt állt a hátam mögött”, és a Bibliaolvasó Kalauz napi igeszakaszán keresztül válaszolt: „Ezt mondja nektek az Úr: Ne féljetek és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti hábo-

rútok ez, hanem az Istené!” (2Krón 20,15) Isten könyörületes volt. Nem rendeltek ki bennünket a lengyel forradalom leverésére. A tervezett időben, augusztusban leszereltünk. Mert az Úr uralkodott. Ma is uralkodik, a háborús helyzetben is, támogat minden elesettet.

Lássuk meg hát őt, először úgy, mint aki uralkodik önmagán! Hányszor kellett volna lesújtania hitetlenségeink, bűneink és mulasztásaink miatt?

Igen, akár özönvízzel is. De 4500 éve megígérte, hogy nem teszi, s azóta tartja a szavát (1Móz 8,21).

Majd mint aki a Golgota fölött tétlenül is Úr. Levehetné egyszülött Fiát a keresztről, mégis otthagyja. Mert erkölcsileg így lett Úrrá minden gonoszság, igazságtalanság, hazugság és erőszak felett! Így semmilyen erkölcsi alapja nem maradt sem a Sátánnak, sem egyetlen embernek sem, aki védekezésből, önigazságból bármilyen megtorlást, bűnt elkövet. „Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!” (Róm 2,1) Ezért önmagunkat lássuk meg először mint elesettet! „Ő nem az a véres Isten: az a véres Isten nincsen. Kard ha csörren, vér ha csobban, csak az ember vétkes abban.” (Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra) De lássuk meg úgy is, mint akinek a karja uralkodik. Kitárt karral vár, még mindig, sőt: „Fut az Isten az ember után...” (Füle Lajos) Ölelni kíván e két kar, és nem elítélni! Cirógatni, simogatni, mint aki tudja: magunk okozta háborúinkban mi magunk sérülünk a legtöbbet. Elesettségünk őszinte elé tárására van szükségünk (1Ján 1,9).

S végül: úgy uralkodik, hogy vele jön szerzeménye: „… az Úr jön hatalommal, karja uralkodik.

Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott.” (Ézs 40,10) „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Ján 1,7) Ezért őt dicsérjük háborúban és békében, amíg csak élünk!

Feleségemmel ott, a határon váratlanul interjút készített az egyik hírcsatorna. „Miért jöttek ide?”

A válaszban ott van keresztyén küldetésünk lényege: „Jézus Krisztus indított minket arra, hogy jöjjünk és segítsünk…” 

2022. március 20.

Reformátusok Lapja

7

| AKTUÁLIS |

„Mindenképpen haza Több mint két hete dúl a háború Ukrajnában.

Az orosz invázió elől menekülve már legalább kétmillió ember hagyta el az országot, a legtöbben Lengyelország felé. Bár Kárpátalja HEGEDŰS BENCE távol esik a délkeleti országrész harcokkal sújtott területeitől, a kárpátaljai magyarok közül több ezren döntöttek úgy, hogy Magyarországon keresnek menedéket. Sokan csak „vakon” indultak neki a menekülésnek, de családi, baráti és gyülekezeti kapcsolatok révén többen vannak olyanok, akik már a határ átlépésekor tudták, hol töltik majd az éjszakát. Ilyen „szerencsés” volt a Hete család is, akiknek az Albertfalva-Kelenvölgyi Református Egyházközség nyújt menedéket.

– Két héttel a háború kitörése előtt utaztam vissza Budapestre, a lányok otthon maradtak, a fiam pedig a főiskola kollégiumában. Sokkszerűen ért az orosz invázió híre. Ők otthon vannak, én meg Magyarországon. Mindenki menekül, ők hogy jöjjenek ki?

Nagyon összetört, és leginkább azon aggódtam, hogyan tudjuk összeszedni a családot, hogy együtt legyünk – idézi fel a február 22-i történéseket Hete János, aki építőipari szakemberként már évek óta Magyarországon dolgozik, jelenleg éppen az új Ráday utcai kollégium épületében, ahol gipszkartonozik.

Hiába telt el azóta két hét, János szemében még mindig ott az aggodalom, ahogy a család többi tagjának tekintetében is.

Beszélgetésünk közben el-elmosolyodnak, de a mosoly ritka vendég mostanában.

Jánostól felesége, Klára veszi át a szót. Gyorsan, határozottan beszél a szomorúság és az aggódás hangszínén. Elmondja, hogy kisebb gyermekük, János éppen Magyarországra szervezett főiskolai kiránduláson vett volna részt, amikor kitört a háború. Csütörtökre János és egy másik magyar fiú maradt a kollégiumban, péntek éjjelre viszont már csak János és a portás voltak az egyetlenek az épületben.

– Én vonattal próbáltam hazajutni Lembergből, de a vonat nem nagyon haladt. Először bejelentették, hogy két órát késik, majd azt, hogy még hármat – emlékszik vissza az asszony, aki tehetetlennek érezte magát. – János fiam a kollégiumban egyedül a portással, a lányom Csongoron, a férjem pedig Budapesten.

SÜRGETŐ IDŐ Klára elmondja azt is, menekülésük oka leginkább az volt, hogy János mihamarabb elhagyhassa Ukrajnát, még mielőtt betölti a 18. életévét. Csak pár napjuk volt. – Máskülönben nem gondoltuk volna, hogy el kell jönnünk, főleg ilyen hamar. Úgy éreztem, hogy bármi jön is, bármit ad a Jóisten, az elől nem futhatunk el.

8

Reformátusok Lapja 2022. március 20.

| AKTUÁLIS |

szeretnénk menni” UKRÁN MENEKÜLTEK KÁRPÁTALJÁN Miközben Kárpátalját tömegével hagyják el magyar ajkú lakói, folyamatosan érkeznek a menekültek Kelet-Ukrajnából a magyarok lakta vidékre. Úgy tudjuk, a harmincezer fős Beregszászra mintegy tizenötezer menekült érkezett, akiket a kiürült iskolákban, sportcsarnokokban és házakban szállásolnak el.

A Kárpátalján maradt magyarok most a még nehezebb helyzetben lévő ukrajnai menekülteket is támogatják. A beszámolók szerint zárnak a pékségek, a boltok polcai lassan kiürülnek, hiánycikk lett a liszt, az étolaj, a tésztafélék, korlátozták az egyszerre megvehető cukor mennyiségét, eltűntek a fájdalomcsillapítók a gyógyszertárakból. Mindezek mellett Ukrajnában is drágul az üzemanyag, és a hrivnya egyre kevesebbet ér.

2022. március 20.

Reformátusok Lapja

9

| AKTUÁLIS |

Ő Csongoron és itt is meg tud védeni minket. Végül a fiunk miatt úgy döntöttünk, hogy eljövünk, csak hogy őt mentsük, őt el ne vigyék. Sürgetett az idő, mert még épp nem volt 18 éves, végül az a pár nap mentette meg – emlékszik vissza. Az édesanya szerint az ukrán határőrök kedvességén és jóindulatán is múlt, hogy Jánost átengedték a határon, az egyik határőr meg is jegyezte, hogy az utolsó pillanatban érkeztek.

Jánost az édesanyja gyalog kísérte át a határon Beregsuránynál, majd fordult is vissza a lányáért, illetve hogy összepakoljanak néhány dolgot. – Semmink sem volt összerakva, mert egész éjjel utaztam.

Az idősebb János közben folyamatosan tartotta a kapcsolatot telefonon a családjával. – Nem lehet elmondani szavakkal, mit érez ilyenkor az ember.

Háborút mi eddig csak a tévében láttunk, most pedig mi is belecsöppentünk. Senkinek sem kívánom azt a három éjszakát, amit bizonytalanságban töltöttem addig, amíg újra együtt nem lehettünk. Még az ellenségeimnek sem – mondja a férfi.

„Szeretnék én is minél hamarabb munkába állni, hogy ne éljünk vissza a gyülekezet és tágabb értelemben Magyarország jóindulatával.” (Hete Klára) VAN, AKI MARADT A főiskolás fiú végül három órát várt a határon, amíg édesapja Beregsurányba ért, eközben Klára a lányával összepakolt az útra, majd autójukkal többórás várakozás után beléphettek Magyarországra. – Otthon, a házban elzártam a vizet és a gázt, az áramot végül nem kapcsoltam le a hűtők miatt. Egész életünk munkája, minden ott maradt. Még a kulcsot sem hoztam el, hanem odaadtam édesanyámnak, aki nem akart velünk jönni – mondja az asszony, miközben megremeg a hangja. Könnyeivel küszködve idézi fel, mit mondott neki akkor a gyerekek nagymamája. – Édesanyám szerint nálunk, Csongoron még nincs háború, és nem is tudjuk, hogy lesz-e, de ő semmiképpen sem akart jönni, annak ellenére, hogy egyedül él. Szívfacsaró érzés volt, amikor már bent ültünk az autóban, és a házunk előtt a hídon ott maradt anyukám, mi pedig elindultunk.

János szülei a legnagyobb kárpátaljai magyarlakta református településen, Nagydobronyban élnek, ők is maradtak.

Egyelőre. – Istenben bízva a jót várják. Össze van készítve a kis csomagjuk, hogyha esetleg lesz valami ott, akkor eljönnek, de még kivárnak – mondja.

Isten „keze is benne van” abban a családfő szerint, hogy ő most biztonságban tudhatja családját Kelenvölgyön, ahol a parókiának készült, hatvan négyzetméteres lakásban kaptak szállást a gyülekezettől. A gyülekezet gondnoka, Bubenyák Máté 10 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

már régebbről ismerte János testvérét, rajta keresztül pedig a Hete családot. – A háború előestéjén hívott fel a gondnok úr, kérdezte, hogy vagyunk. Azt feleltem, jól, elmondtam, hogy János fiam készül a magyarországi kirándulásra, és javasoltam, hogy majd fussunk össze valamikor. Másnap reggel már sms-t írt, amelyben azt kérdezte, hogy a fiunk át tudott-e jönni a csoporttal a határon, majd felajánlotta, hogy szívesen befogad bennünket a saját házába – mondja Hete János, aki szerint Isten gondviselő szeretetének köszönhetik pillanatnyi nyugalmukat.

A család nem szeretett volna senkinél alkalmatlankodni, ekkor merült fel a gyülekezeti házként használt kelenvölgyi parókia mint átmeneti szálláshely, és inkább ezt választották, ahol saját magukról gondoskodhatnak. – Örültünk, hogy fedél lesz a fejünk felett, a többit megoldjuk magunk – mondja János. S bár addig maradhatnának, ameddig szeretnének, a családnak más tervei vannak. Azt senki sem tudja, meddig tart majd a háború Ukrajnában, ezért a család tagjai dolgozni szeretnének Magyarországon, hogy amíg haza nem mehetnek, addig se éljenek vissza a gyülekezet jólelkűségével. – Varrónő a szakmám, bár nem gyakorlom – mondja Klára. A csongori óvodában óvodapedagógusként dolgozó Annabella is szívesen vállalna munkát itt-tartózkodásuk alatt, amennyiben lesz erre lehetősége.

A gyülekezet lelkipásztora, Pocsaji Miklós a beszélgetés közben felajánlja a fiatal nőnek, hogy körbekérdez majd a ke-

| AKTUÁLIS |

lenföldi és a budafoki református óvodában, nincs-e szabad állás. Annabella reméli, hogy annak ellenére szakmájában dolgozhat majd Magyarországon, hogy a beregszászi főiskolán szerzett diplomája nincs honosítva.

A fiatalabbik Hete János az iskolát folytatja, ahol most nem a Covid, hanem a háború miatt kényszerülnek online oktatásra. – Egyelőre kényszerszünet van a főiskolán – fűzi hozzá. A család terve az, hogy ha már mindenkinek lesz munkája, albérletet keresnek valahol Budapesten. Leginkább azért, hogy a helyükre olyan család érkezhessen, amelyiknek nagyobb szüksége van a szállásra. Szeretnének együtt maradni ebben az időszakban, így a Hete családdal költözik majd Annabella férje, Tamási Krisztián is, aki apósához hasonlóan Magyarországon, az építőiparban dolgozik és most a családdal együtt, a kelenvölgyi gyülekezeti házban él.

ÖSSZEFOG A GYÜLEKEZET – Nekünk azért ez boldogság is, hogy nemcsak úgy tudunk segíteni, hogy cukrot, lisztet meg ezt-azt gyűjtünk, majd egy kocsi elviszi valahová, vagy csak elutaljuk az adományt, hanem közvetlenül, személyesen, emberi módon. Jó érzés, hogy

KÖSZÖNET ÉS HÁLA Klára nemcsak otthon maradt édesanyja és családja jövője miatt aggódik, hanem azért is, hogy ittlétük, nemcsak az övék, hanem minden Ukrajnából menekült ukrán és magyar vagy akár más anyanyelvű menekülté megterheli az országot.

– Azért is szeretnék én is minél hamarabb munkába állni, hogy ne éljünk vissza a gyülekezet és tágabb értelemben Magyarország jóindulatával. Annyi segítséget kapunk!

Pocsaji Miklós egyből megnyugtatja. Szerinte a kialakult helyzet Magyarország számára lehetőség, amelyben megmutatkozhat az összefogás ereje. – Úgy látom, jól reagáltunk, és az ország rég nem látott módon fogott össze a menekültekért. Örülünk, hogy adhatunk és kifejezhetjük azt, hogy együvé tartozunk – mondja a lelkész az elérzékenyüléstől könnyeivel küszködő Klárának.

– Ebben a helyzetben felemelő megtapasztalni az anyaországban élők hozzáállását. Jóleső érzés megélni, hogy ilyen szeretettel, együttérzéssel és elfogadással vannak irántunk az emberek. Nem tudom, hogy ezt fordítva mi meg tudtuk volna-e tenni, ilyen önzetlenül segíteni mindenben, és együtt­ érezni velük. Köszönjük szépen! – mondja az asszony.

„Senkinek sem kívánom azt a három éjszakát, amit bizonytalanságban töltöttem addig, amíg újra nem lehettünk együtt. Még az ellenségeimnek sem.” (Hete János) tudunk tenni valamit, és örömmel tesszük – mondja Pocsaji Miklós lelkipásztor. Persze az adománygyűjtés hagyományos, közvetett formáját is gyakorolja az Albertfalva-Kelenvölgyi Református Egyházközség.

A lelkész felidézi: a múlt héten úgy tudtak megtölteni egy kisbuszt adományokkal, hogy a felhívást csak délelőtt 11 órakor tette közzé a közösségi médiában, este pedig már indult is az autó Kárpátaljára a gyülekezeti felajánlásokkal.

Egyéni felajánlásokból sincs hiány, a háború és annak közelsége sokakat adakozásra késztet. A Nyírségből származó Nagy Györgyné Erzsébet úgy tudja, egykori falujában is többen fogadtak be kárpátaljai menekülteket, így nagyon örült neki, amikor megtudta, hogy a lelkészlakásba is beköltözik majd egy magyar család. – Hála Istennek, amiért ezt megtehetjük! Kár, hogy két családot nem tudunk befogadni – sajnálkozik. A 83 éves, súlyos betegséggel küzdő asszony szerényen mondja, hogy a vasárnapi istentisztelet után ezer forintot tett a perselybe, a megelőző vasárnap pedig huszonötezer forintot adott adományként a háború elől menekülők megsegítésére.

– Nem az ukránoknak, hanem Istennek tesszük azt, ha segítünk a rászorulókon, meg a bajba jutottakon. Benne nem csalódhatunk – mondja a gyülekezeti segítségnyújtásról Bubenyák Máté.

Meghatódottságukat később János még azzal is magyarázza, hogy gyerekkorában évente csak egyszer utazhattak Magyarországra, ahol sokak szemében ők csak „ruszkik” voltak, Ukrajnában pedig csak a magyar kisebbség. – Eddig soha nem lehettünk azok, akik vagyunk, ez most nagyon jó érzés – teszi hozzá.

HAZA Hogy mennyire valószerűtlen helyzetbe került most az a több mint kétmillió ember, aki elhagyta Ukrajnát, talán János megfogalmazása adja vissza leginkább. – Én még most sem fogom fel. Sokszor úgy érzem magam, mint egy baráti kiránduláson egy szerető, régről ismerős családnál.

S hogy mit várnak a jövőtől? János azt, hogy ez csak rossz álom, amely mindjárt véget ér és hazatérhetnek. Felesége, Klára is haza szeretne menni, számára a háború kimenetelénél fontosabb az, hogy legyen vége. – Megfogalmazódott bennem, hogy ha Oroszország elfoglalja Ukrajnát, akkor oroszként kell továbbélnünk – de legalább visszamehetünk a házunkba, és folytathatjuk az életünket. A mi korosztályunk ezt már átélte. Oroszok alatt születtünk, oroszok alatt jártunk iskolába, orosz nyelven tanultunk. Dédnagyapám soha nem költözött el otthonról, élt Magyarországon, Csehszlovákiában. Minket a történelem csak dobál ide-oda – sóhajt fel János, majd hozzáteszi: mindenképp haza szeretnének menni.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ 2022. március 20.

Reformátusok Lapja 11

| INTERJÚ |

BEMUTATJUK EGYHÁZUNK SZOLGÁLATVEZETŐIT • 4. RÉSZ

Szenvedélye az oktatás Bruckner László négygyermekes édesapaként saját bőrén is tapasztal­ta FEKETE iskolarendszerünk elő­ ZSUZSA nye­it és hátrányait, a szak­ képzésben eltöltött harminc év pedig kiérlelte benne azt az irányt, amelyet követni szeretne a református egyház oktatási szolgálatának főigazgatójaként. A tanárok és a vezetők fejlesztését elsődleges feladatnak tartja, a diákoknak pedig olyan kompetenciákat adna, amelyek egyelőre nem jellemzők, ilyen például a kritikus gondolkodás és a csapatmunkára való képesség.

„Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni” – mondta Klebelsberg Kuno oktatásügyi miniszter a két világháború között. Men�nyire igaz ez a kijelentés napjainkban?

A magyar gondolkodásmód eltér a szokásostól, ami a nyelvünk sajátosságaiból is fakadhat, kétségtelen, hogy nehezen érvényesítjük az ötleteinket. Talán a hibázástól való félelem gátol meg minket abban, hogy kipróbáljunk új dolgokat. Jó példa erre, amikor néhány éve német vezetőkkel együtt jártunk be egy gyárcsarnokot, ahol lehetőségünk volt kipróbálni egy hegesztőszimulációt. A németek rögtön nekiláttak, míg a magyarok leginkább csak bámulták a külföldi kollégáikat. A tanulás folyamat, amelyben benne van a hiba lehetősége, ezt meg kellene engednünk magunknak.

A történetet azért mondtam el, mert az új munkakörömben igyekszem a fejlesztő szemléletet megvalósítani, és teret adni az ötleteknek, újdonságoknak.

12 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

| INTERJÚ |

Miként lehet ezt megvalósítani?

Szinte az egész világon az iskolarendszer válságát tapasztaljuk, az iskolák nem képesek követni a társadalmi trendeket. A viták sokszor azon folynak, hogy milyen óraszámban oktassunk bizonyos tárgyakat, holott ennél jóval fontosabb lenne, hogy a társadalmi igényekre reagálva alakítsuk ki a képzéseinket. Az oktatási folyamat hatásai csak évek múlva mérhetők, viszont a nagy cégek már most ott toporognak az egyetemek kapujában, hogy elvigyék a legjobb hallgatókat.

A tudás azonban abban a percben avulni kezd, ahogy a diákok kézbe veszik a diplomát, mert olyan gyorsan változik minden. Ezért is tartom elengedhetetlennek, hogy az oktatás-fejlesztés a jelenleginél rugalmasabb keretek között valósulhasson meg.

Kell reformálni a református iskolákat?

Az iskoláink egy része szépen teljesít, mások pedig átlag alatt. Nem fogadható el, hogy a trendek lefelé mutassanak, még akkor sem, ha megvan a gyengébb szereplés nyilvánvaló oka, például az intézmények átvétele vagy új iskolák indítása. A mennyiségi növekedés már mögöttünk van, a következő években a minőségi fejlesztésre szeretnénk koncentrálni, hiszen azt látjuk, hogy mély bizalommal tekintenek a református iskolákra azok a szülők is, akiknek nincs kapcsolódásuk az egyházhoz. A kilencvenes években tanulmányúton jártam egy holland iskolában, ahol az igazgató reggeltől délutánig az iskolában járkált és nézte, hogyan tanítanak a kollégái.

Csak jóval később értettem meg ennek a jelentőségét, hiszen a vezető feladata, hogy felmérje, milyen munka folyik a rá bízott területeken, és reagáljon a folyamatokra.

Csaknem kétszáz oktatási intézménye van a református egyháznak. Hogyan vágott neki ennek a hatalmas feladatnak?

Sok tapasztalatot gyűjtöttem az államigazgatásban, és a közoktatásvezetői képzettségem mellett fontosnak tar-

tottam azt is, hogy komplex teológiai látásmódot sajátítsak el, pályakezdőként kateketikai diplomát is szereztem. Amikor Balog püspök úr felkért a feladatra, úgy gondoltam, hogy a hosszú évek alatt felhalmozott tudás egy irányba mutat, éreztem, hogy dolgom van az egyházamban. A szakképzés a fő területem, ahol arányait tekintve kevesebb szerepet vállalt eddig az egyház, de vállalnunk kell ezt a kihívásokkal teli területet is.

Ezért is örülök, hogy a felzárkózó települések programban a legrászorultabbak között, az Ormánságban és a keleti határvidéken a kisiskolák oktatási ügyét támogathatjuk.

hogy az intézmények döntő többsége nyitott, és hajlandó küzdeni a jobb eredményért. A vezetőkön rengeteg múlik, ezért támogatásuk kiemelt feladatunk.

Mit gondol, hogyan és miben lehet a vezetőket támogatni?

A tanárokból lett intézményvezetőkre általában az a jellemző, hogy korábban nem dolgoztak más ágazatban, nem volt módjuk versenypiaci tapasztalatokat szerezni, pedig nekünk a munkaerőpiac elvárásait kell teljesítenünk. A versenyszférában folyamatosan tréningezik a munkavállalókat, erre a közoktatási vezetőknek is szükségük lenne.

 Bruckner László 1968-ban született Budapesten, hívő családban nőtt fel. Pályáját gyógypedagógiai tanárként kezdte, majd igazgatóhelyettesként fogyatékos fiatalok szakképzésével foglalkozott, emellett szakképzési, felnőttképzési, valamint foglalkozási rehabilitációs szakértő volt. Dolgozott az államigazgatásban és a versenyszférában is. Idén januártól tölti be a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatói posztját. Nős, négy gyermek édesapja; a Budapest-Fasori Református Egyházközség presbitere és intézményügyi gondnoka.

Jó, hogy ezt említi, mert sokszor éri az a vád az egyházat, hogy elitképzést folytat. Mit gondol erről?

Minden oktatási rendszernek feladata, hogy a legjobb képességűeket a legtovább repítse, de akkor méltányos a rendszer, ha mindenkinek ugyanazt a hozzáadott értéket tudja biztosítani. Egy román felmérés azt mutatta, hogy a ranglisták élén álló iskolákban nem volt nagyobb a hozzáadott érték, mint máshol, csak magasabb szinten léptek be a diákok, és ugyanígy magasabb szinten léptek ki onnan. Érdemes eltűnődni, hogy milyen családból és felkészültséggel érkeznek hozzánk a gyerekek, és ahhoz képest hogyan hagyják el az iskolát. A református egyház nem túl kicsi, de nem is túl nagy közösség, így belátható oktatási portfólió birtokosa. Az intézményvezetők és a fenntartók szakmai közösséget is alkotnak, ami a köznevelésben a nagy számok miatt sokkal esetlegesebb. Az iskolák egy részét a gyülekezetek tartják fenn, ez is jóval túlmutat az oktatáson, mert személyes kapcsolatokat feltételez. Úgy vélem,

Gondolom, nem véletlenül említi a mun­ kaerőpiacot.

Hosszas tusakodás előzte meg, hogy elvállaljam az egyházi szolgálatot. Az elmúlt harminc évet ugyan szakképzési területen töltöttem, de részben segített a döntésben, hogy tanítóként kezdtem a pályámat, majd gyógypedagógusként tanulásban akadályozott fiatalokkal dolgoztam, akik hiába tanultak szakmát, nehezen találtak állást. Motivált, hogy miként lehet támogatni a sérülteket a munkaerőpiacon.

Azt tapasztaltam, hogy akiknek sikerült beilleszkedniük, megállták a helyüket, ráadásul nagyban meghatározták és javították a munkahelyi légkört is. Dolgoztam egy nagy német cég fejlesztési projektjében is. Németországban régi hagyománya van a duális képzésnek, ez nagy ugrást jelenthetne itthon is. A tanulási eredményre fókuszáló oktatás nem arra helyezi a hangsúlyt, hogyan jut el a diák a tudáshoz, hanem arra, mit tanul meg, és azt hogyan tudja alkalmazni. Most ezt a modellt tartják a 2022. március 20.

Reformátusok Lapja 13

| INTERJÚ |

legkorszerűbbnek. Számos pilotprogramban vettem részt, később egyetemi kurzusokat is tartottam a tapasztalataimról. 2011-től a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal fejlesztési vezetőjeként dolgoztam, majd a minisztériumban a szakképzési főosztály vezetőjeként, itt főként a szakmai irányítás területére láttam rá.

Igazán komplex feladat.

Azért is az, mert a fiataloknak hiányoznak olyan készségeik, amelyeket nem le­het tantárgyként elsajátítani, ilyen pél­dául a kritikus gondolkodás és a csa­patmunka.

Ugyanígy meg kellene fo­ galmaznunk, hogy milyen kimeneti kompetenciákra van szükségük a gyerekeknek ahhoz, hogy továbblépjenek a középiskolába. Túl tantárgyközpontúak vagyunk, és ez egyáltalán nem felel meg annak, amiben a gyerekeink élnek.

Az egyházban kiváló tananyagfejlesztő csoportunk is van.

Fejlesztünk tankönyveket, de még inkább tartalmakat, amelyek pontosan az előbb említett „egyéb” kompetenciákat erősítik, és még színesebbé, egyházközelibbé teszik a gondolkodást. Számos anyag a tanárok fejlesztését mozdítja elő, digitális platformot is létrehoztunk, amellyel a tanárok tudják segíteni a gyerekeket. Nem lehet kijelenteni, hogy a tankönyvek ideje lejárt, de azt be kell látni, hogy egy könyv elkészítése évekig tart, és mire megjelenik, már lehet újrakezdeni a fejlesztését.

Mikor lenne elégedett a református egyház oktatásával?

Ha tudnánk garantálni, hogy az általános iskoláinkból kilépő diákok sikerrel befejezik a középiskolát. Ezt az iskolák jelentős része most is teljesíti, de még mindig vannak diákok, akik képzettség nélkül sodródnak ki a rendszerből. A következő lépés pedig az, hogy akik református középiskolákból jelentkeznek a felsőoktatásba, mindannyian diplomát szerezzenek.

14 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

Ez komoly cél.

Nagy levegőt kellene vennünk és azt mondani, hogy megpróbáljuk ezt is. Jó lenne elkötelezett pedagógusainkkal mintát adni a világnak. A rövidebb távú cél, hogy megkezdjük a szervezetfejlesztést és a vezetők képzését. A második lépésben szeretnénk a református iskolagarancia alapjait letenni. Ez még járatlan út, de ha már nagyjából harminc iskola részt vesz ebben, az egész rendszeren érezteti majd a hatását. Az ambiciózus célok inspirálóak a vezetők számára, hiszen ha jól végzik a feladatukat, látható lesz az eredménye.

Sokszor a felvételi arányszámokra koncentrálunk, de nem csak ettől jó egy iskola.

Valóban érdemes lenne komplex mutatókat kidolgozni. A szülők a felvételi arányszámokat böngészik, azonban az iskola első dolga, hogy megtanítson tanulni és olyan kompetenciákhoz juttasson, amelyekkel a fiatalok sikeres, boldog felnőtté válhatnak. Jó volna, ha az iskola közösségi élményeket adna, felkészítene a házasságra, a szülőségre, a pénzkezelésre és számos olyan dologra, amit most nem szokás az iskolákban tanítani.

A változás mindig félelmetes, nehéz folyamat. Márpedig az oktatás területén folyamatos változásra kényszerülnek a pedagógusok.

A pedagógustársadalom jó része változást akar, mert meg kellene haladunk, ahol most tartunk, de mindezzel együtt bennünk van a félelem a kihívásoktól és a kudarctól. A pedagógusokban szorongást okoz, hogy a korábbinál sokkal gyorsabban szembesülnek a generációs változásokkal, húsz év helyett akár ötévente. A gyerekeknél is megfigyelhető, hogy akár néhány évnyi korkülönbség hatalmas kommunikációs zavarokat okoz, ez feladja a leckét a tanároknak.

Segíti a munkáját, hogy a felesége is pedagógus, és általa is rálát az oktatás dilemmáira?

A feleségem egy jónevű állami gimnáziumban tanít, de szem előtt tartom, hogy ez budapesti iskola. A munkám egyik fontos szelete, hogy végigjárjam országszerte az intézményeinket, mert pontos képet akarok szerezni arról, hogy mennyire más a munkánk a végeken, mint a nagyvárosokban.

Mit gondol, milyen az ideális pedagógus egy református iskolában?

Csak akkor lesz hiteles a gyerekek számára egy egyházi iskola pedagógusa, ha tud naponta beszélgetni az Istennel, emellett példamutató életet él, és szakmailag a lehető legmagasabb szintet nyújtja. Az álmom, hogy olyan pedagógusokkal dolgozzak együtt, akiket hajt a „belső drive”, hogy a legjobbak legyenek. Az elkötelezett, hívő pedagógusok szinte észrevétlenül adják át a gyerekeknek az élet értékeit.

Beszélgetésünk idején dúl a háború Ukrajnában, és biztos vagyok benne, hogy minden tanárt megkérdeznek a gyerekek a harcokról. Nem érdemes elrejteni előlük a nehézségeinket, fontos, hogy lássák, mi is megküzdünk a terhekkel.

2022 a hittanoktatás éve a református egyházban. Ez az első tematikus év, miért éppen a hittané?

Gyakran az iskola az első vagy akár az egyetlen hely, ahol a gyerek találkozik azzal a tanítással, hogy őt Isten alkotta, és az Úrnak célja van az életével. Vajon szánunk-e elég időt arra, hogy olyan személyes kérdésekre válaszoljunk az iskolában, hogy ki Isten és ki vagyok én, mi az életem értelme? Mindenki eljut egyszer ezekhez a kérdésekhez, hiszen a kisgyerekekből kamaszok lesznek, majd felnőttek, és eléri őket az életközépi válság, amikor újból fölteszik ezeket a kérdéseket. A hittanoktatáson releváns válaszokat kaphatnak. Óriási lehetőségünk, hogy hetente százötvenezer gyereket érünk el a hittanórákon Isten üzenetével.  FOTÓ: HIRLING BÁLINT

| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Bizalmas viszony a szerelem, a házasság és a szexualitás, ami több, mint két test intim egysége. Baj, ha elválasztjuk a testi érzékelést a lelki kapcsolattól, a hittől és a spiritualitástól. Ha csak tabutéma a szexualitás az egyházban, az is baj, mert nincs bizalmas tér erről beszélni. De a test és lélek dualista szétválasztásával a keresztyénség abba az irányba torzult, hogy az, ami testi, bűnös, csak a lélek dolgaival közeledünk Istenhez (hellenizmus emberképe). Nem részletezve az egyháztörténelmi zsák­ utcákat eljutunk a test, a szexualitás leértékéléséhez, a nők alárendeléséhez, a cölibátus fölértékeléséhez. A reformáció visszabillentette az egyensúlyából vesztett hitéletet ezen a téren is, de máig nem tudjuk a testben élő ember egységét és gazdagságát értékelni. A hetedik parancsolattal nemcsak a házasságtörésre gondolunk, hanem gyakran társul hozzá általában a szexualitás is mint a bajok és bűnök forrása. Ennek következtében vannak házasságban élő keresztyének is, akik bűntudattal, szégyennel vagy szorongással élik szexuális kapcsolatukat, vagy elfojtják, vagy teljesen mellőzik a szexuális életet. Esetleg a gyermeknemzés ad hozzá mégis felmentést nekik. A másik szélsőség a teljes szabadosság, a korlátlanul terjedő erotika vagy pornográfia, ami viszont fertőzi a szexualitásában tanácstalan, fejletlen embert, és titkos bűnök világába löki áldozatát, amitől a bűntudata és állandó szégyenérzete fokozódik, s nem tud tiszta szemmel házastársa szemébe nézni szexuális közeledésekor.

Az egészséges szexuális nevelést a gyermekeknek elsőrenden a szülőktől kellene kapni, ha elég érettek és őszinték lennének ahhoz, hogy szavakkal és magatartással tanítsanak arra, hogy a szexualitás szép és szent dolog, és a magánélet intimitásában és biztonságában örömöt ajándékoz életünkbe. Az önmérséklet az egészséges szégyen fejlett formája, amely keretek között tudja tartani a szexualitást. A „szerelem lelkiismerete”, ahogyan Max Scheler német filozófus nevezi a Szégyen és szégyenérzet című írásában.

Jó volna áttörni a hallgatás falát, és kialakítani értő, bölcs és szeretetteljes légkört arra, hogy családban, gyülekezeti kiscsoportos közösségben erről a bizalmas és kényes témáról is lehessen beszélni botránkozás nélkül az egészséges fejlődés és a jobb házasságok érdekében. Az erosz Isten ajándéka, a férfi és nő voltunk kisugárzásából adódó hajtóerő, amely áthatja egész életünket, munkánkat és minden kapcsolatunkat. Lendítőerő, mert a lét jön mozgásba ott, ahol egy térben vannak férfiak és nők.  (Folytatjuk)

IMÁDKOZZUNK!

A te békességed (Jn 14,27–28a) Uram, kérlek, / hogy légy támasza annak, / aki azt érzi, hogy a világban / a dolgok összevissza vannak.

Hogy omlik a múlt, / s a jövő kicsiny kapaszkodóit / kérdve keresi az ember.

Kérlek, légy ott / a reménytelennel! / Vezesd az útra indulót, / a bizonytalanba érkezőt!

Uram, békéddel, jelenléteddel / te áldd meg / a nekünk adatott időt! Ámen.  HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Amikor Dávidot majdnem megkövezték Dávid vitathatatlanul sikeres ember volt. Hosszú utat tett meg, míg a betlehemi mezőről, a juhok mellől királyi trónra ülhetett.

Fővárost foglalt és dinasztiát alapított, mely évszázadokon át uralkodott Jeruzsálemben; élete kalandos volt, harcokkal, meneküléssel, hódításokkal, gyakran életveszélyes helyzetekkel.

Ezen a héten az Igék sorában egy történet (1Sám 30) mégis kilóg a többi véres história közül: ezúttal hősünk halálát nem ellenségei, hanem saját emberei kívánták.

A konfliktus a Ciklágra törő amálékiak miatt robbant ki. Kíméletlen, délvidéki nomád népség volt ez, már Gedeon idején is gyakran fosztogatták Izráelt (Bír 6,1–6). Ezúttal is mindent vittek, a maradékot felperzselték, asszonyt-gyermeket rabszíjon hajtottak el. Az üszkös romok közt keresgélő, zokogó emberek haragja hamar a vezér ellen fordult – ő viszont most sem vesztette el józanságát. Kisírta magát, de amikor mindenki más már bűnbakot keresett, ő a paphoz fordult: „Hozd ide az efódot!”

Dávid tudta, amit a legtöbben sem akkor, sem ma nem értenek.

Tudta, hogy Istenhez kell fordulni a nyomorúság és a veszteség idején, őt kell keresni, ha megoldhatatlannak tűnik a helyzet.

Történetünk szerint Dávid egyrészt istenismeretének, másrészt emberségének köszönhette a szabadulást. Az ellenség üldözése közben talált félholt embert megetette-megitatta, a győzelem után gondoskodott róla, hogy a zsákmányból mindenki megkapja részét, és jó politikusként még majdani királyságának leendő oszlopait, Júda véneit is megajándékozta.

Dávid Isten elé állt, de nem kért, hanem kérdezett. Amikor világossá vált az Úr akarata, küzdött, Istenbe kapaszkodva, de férfiként, erős karral. Az Istenre hagyatkozás és a határozott cselekvés összhangját teremtette meg. Bár több erre képes vezetőt adott volna az Örökkévaló ennek a világnak!  HODOSSY-TAKÁCS ELŐD

2022. március 20.

Reformátusok Lapja 15

| INTERJÚ |

Aki a büntetést is jutalomként élte meg WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA

„Mindig nyitottnak kell maradni, az öregedés biztos jele, ha ez ember kezd nem érdeklődni a dolgok iránt“ – vallja Ritoók Zsigmond Széchenyi-díjas klasszika-filológus, aki hetven évvel ezelőtt kezdte tanári pályáját, és eközben nemzedékeknek tanította meg a kultúra szeretetét. Családjából életre szóló útravalóként hozta magával a kötelességteljesítés fontosságának gondolatát. Az ELTE nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárával hitről, angyalokról, az ókori kultúra értelméről beszélgettünk.

Kivételesen értékes oktatói, kutatói pályájára visszatekintve mit tart a legfontosabbnak?

Messziről indulok. 1940-ben helyezték el a Budapesti Református Gimnázium alapkövét a Lónyay utcában. Az ünnepségen az iskola tanulóit én képviseltem. Pontosan megmondták, melyik Igét kell elmondanom, amikor majd kalapáccsal jelképesen ráütök az építkezés elkezdését szimbolizáló alapkőre.

A 16. zsoltárból a 6. verset kaptam: „Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.“ Azóta sem felejtettem el, mert ez az Ige elkísérte az egész életemet, ez az élet­ igém. Később megkérdeztem Kondói Kiss József igazgatótól, hogy miért pont énrám esett a választása, hiszen nálam jobb tanulókat is talált volna az osztályban. Megvallotta, nem tudja. Örülök ennek, mert nekem ez azt üzeni, kegyelemből történt ez is, mint életem, pályafutásom és eredményeim minden apró részlete. Isten vezetett egész végig. Sok olyan emberrel találkoztam az utamon, akik beléptek, majd távoztak az életemből. Őket angyaloknak nevezem. Az angyal annyit jelent, küldött. Isten küldött egy-egy személyt, aki elvégezte a feladatát, majd továbbment. De az életemen, valamilyen formában, nyomot hagyott. Néha kellemetlen és fájdalmas epizódokként éltem meg ezeket, mert az angyalnak olyasmit kellett elvégeznie, Isten megbízásából, ami nekem nem tetszett, de utólag rájöttem, úgy volt jó, és Isten jobban tudta, mint én.

Kik voltak azok az angyalok, akiknek a legtöbbet köszönheti?

Ilyen volt nagy-nagynéném, Ritoók Emma, aki klasszika-filológiát tanult a 20. század elején. Ókori latin szerzőktől régi szövegkiadásokat gyűjtött, amelyeket nekem adott, mert már nem olvasta őket, viszont nekem még jók lehetnek, gondolta. Édesapámmal átnéztük, hogy mit érdemes megtartani belőlük, és ahogy a könyveket forgattam, feltámadt bennem az érdeklődés, vajon mit jelentenek a lapokon sorjázó latin szavak. Elhatároztam, lefordítom őket, és attól a pillanattól kezdve menthetetlen voltam. Egy életre szóló szerelem kezdődött el. Mindössze tizenöt évesen már biztosan tudtam, latin szakos tanár leszek.

Persze, lehetett benne némi kamaszos magabiztosság is, „én még ezt is meg tudom oldani“, „azért is mást csinálok, mint mindenki más” mentalitás. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ez 16 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

nem véletlen. Hiszem, Isten indított el ezen a pályán, hogy a tudományt, amelyben örömömet lelem, továbbadjam másoknak, így mások is örömüket leljék benne. A következő áldott küldött az apám volt, akinek döntéseiben átéltem Isten vezetését. Amikor érettségi előtt, tizennyolc évesen dönteni kellett, merre tovább, apámat néhány barátja rá akarta beszélni, verje ki a fejemből azt a butaságot, hogy tanár legyek. Helyette vegye elő a fizikát és a matematikát, és neveljen belőlem saját magához hasonlóan gépészmérnököt. Akkoriban az volt a legdivatosabb szakma. Édesapám mély bölcsességgel elmagyarázta, nem feladata nekem, helyettem pályát választani, hanem csak annyi a dolga, hogy lehetőségei szerint mindent megadjon az indulásomhoz. Aztán ezen a pályán mire viszem, az már az én dolgom. Nagylelkű, támogató döntéséért mindig hálás leszek, mert valószínűleg nagyon rossz gépészmérnök lettem volna.

Hogy jó tanár lettem-e, nem tudom, mindenesetre szívesen és boldogan tanítottam. Indulásomban az Eötvös Kollégium játszik még kulcsszerepet, de az odakerülésem távolról sem mindennapi történet. Az egyetemen latin–görög–angol szakra jelentkeztem. A nagyhírű, jelentős szellemi műhelyként nyilvántartott Eötvös Kollégiumra a szüleim nem gondoltak, de én sem. Azonban valamikor abban az időben megjelent nálunk egy távoli rokon, akit nem is ismertem. Eötvös-kollégista volt, és győzködni kezdett bennünket, hogy nekem ott a helyem, ugyanis az Eötvös Kollégiumba a több napig tartó megméretés után felvett diákok vizsga nélkül mehettek az egyetemre. Ugyanakkor a kollégiumot 1948 után szocialistaértelmiség-képző intézménnyé akarták átformálni, ami nekünk nem volt rokonszenves, ezért végül otthon lezártuk ezt a kérdést. Az említett rokon nem nyugodott, újra eljött, és szinte erőszakoskodott a szüleimmel, hogy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni. Küldött szerepet töltött be ő is.

Végül pályáztam a kollégiumba, és be is kerültem. A rokonommal, aki akkor már ötödéves volt, soha többet nem találkoztunk.

Párizsba ment, és nem jött haza.

Beszélhetünk azokról a küldöttekről, akik fájdalmas, de utólag hasznos változást hoztak?

Az egyik osztálytársam halála máig fájó emlékem, hiszen tizenegy éves voltam, amikor elvitt a Keresztyén Ifjúsági Egyesületbe

| INTERJÚ |

NÉVJEGY RITOÓK ZSIGMOND klasszika-filológus, az Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus 1953-ban szerzett latin–görög szakos tanári diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

1965-ben ugyanott elvégezte a magyar szakot is. 1952-től 1958-ig tanársegédként dolgozott az ELTE BTK Görög Nyelvi és Irodalmi Tanszékén. 1958-tól 1970-ig a budapesti Martos Flóra Gimnáziumban tanított.

1970-ben visszakerült az egyetemre, ahol az ott működő MTA Ókortudományi Tanszéki Kutatócsoport tudományos munkatársa, majd főmunkatársa lett. 1986-tól 1999-ig egyetemi tanárként, 1987 és 1993 között tanszékvezetőként dolgozott az ELTE BTK Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékén. 1990-ben az MTA levelező, 1993-ban pedig rendes tagjává választották.

Szakterülete a korai görög epika, dráma, az antik esztétikai gondolkodás, az antikvitás továbbélése.

Az utóbbi időben főképpen Homérosz magyarországi hatástörténetével foglalkozott.

Számos kitüntetése mellett 2001-ben átvehette a Széchenyi-díjat, 2009-ben pedig a Bolyai János Alkotói Díjat.

2022. március 20.

Reformátusok Lapja 17

| INTERJÚ |

(KIE), méghozzá a Vas utcai székházba. A fiatalember nem jött többet, én ott maradtam, és megismertem a bűnöktől megváltó Istent. Ez a fiú is követ volt, de 1956-ban halálos lövés érte a Magyar Rádiónál. Szomorú emlék Brusznyai Árpád története is. Együtt jártunk az ELTE bölcsészkarára, majd a diploma megszerzése után Veszprémben kezdett tanítani. Részt vett az 1956-os forradalomban, annak leverése után, 1957 elején, bejött hozzám az egyetemre a felesége az akkor négyéves kislányával, és elmondta, hogy a férjét a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa teljesen ártatlanul kötél általi halálra ítélte, valahogy segítsünk. Az 1950-es évek minden tekintetben nehéz korszak volt, és nekem akkor, ott rögtön, döntenem kellett, hogy igent vagy nemet mondok, esetleg kitérek a kérése elől. Isten egy Igét juttatott eszembe a Máté evangéliumából: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.“ Persze nekem Brusznyai Árpád nem volt az ellenségem, mégis ez az Ige sarkallt arra, hogy jól döntsek. Szepessy Tibor klasszika-filológus kollégámmal, aki szintén a görög tanszéken dolgozott, kegyelmi kérvényt fogalmaztunk. Miközben aláírásokat gyűjtöttünk, az ítéletet végrehajtották. Azt hittem, rögtön kitesznek az egyetemről, de nem így történt. Először fegyelmi eljárást indítottak mindkettőnk ellen, szigorú megrovásban részesítettek, majd engem 1958-ban a Martos Flóra Gimnáziumba helyeztek középiskolai tanárnak, ahol tizenkét évig tanítottam. Életem egyik legboldogabb korszaka volt. Nem jutalomból küldtek oda, de én jutalomként éltem meg. Eszembe jut egy másik eset, amelyre még ma sem tudok meghatottság

alatt uralkodó egyház lett. Ezt a gondolatmenetet követtem az órámon. A szakfelügyelő persze nem tudta, hogy leckét tanít meg nekem, hiszen Isten megmutatta, félelmetes helyzetben is megtart, bízhatom benne.

Hogyan vált életet megváltoztató meggyőződéssé a hite?

Isten gondviselő szeretetéről édesanyámtól hallottam. Mindig hálával emlékezem meg a hitoktatókról, akik bibliai történeteket tanítottak, mindegyik magvetés volt. Hitem az évek múlásával a gondviseléstől a Megváltó Jézus Krisztus felé fordult. Rájöttem, egyáltalán nem vagyok tökéletes, pedig annak gondoltam magam. Az Ézsaiás próféta könyvének 55. fejezetéből a 8. verset kaptam egy KIE-konferencián: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim.“ Ítéletnek hangzott abban a pillanatban, de a szövegösszefüggésben kiteljesedik, jobban érthető, hiszen Isten a kegyelméről beszél.

Mi nem tudtunk megbocsátani, de ő meg tud. Azt fogalmaztam meg a magam számára, hogy aki elfogadja Isten nemleges válaszait, az ítéletét, az megtapasztalja az igenjeit, a kegyelmét is.

A KIE megszűnése után a gyakorlati keresztyénséget a Kálvin téri ifjúságban is megtapasztaltam, vagyis hogy a hívő közösség az élet minden területére kiterjed. Különösen igaz volt ez az 1950-es évek elejének emberpróbáló időszakában. Sokszor anyagilag támogattuk egymást, ha valakinek a szüleit vagy a férjét elvitték, letartóztatták. A templomban közben Ravasz László prédikációit hallgattuk, Pásztor János, Boross Géza, Kiss Károly, Farkas József ifjúsági alkalmaira jártunk. Pesten nem is

„Kilencvenhárom évesen, hetvenéves pályámra visszatekintve úgy látom, olyan voltam, mint egy magvető, aki elveti a magot, de nem biztos, hogy ő fog aratni.“ nélkül gondolni. Elsőéves gimnazistáknak az ókor történelmét tanítottam, amikor az igazgató szólt, szakfelügyelő érkezik az órámra. Az 1950-es évek túlpolitizált légkörében ennek óriási tétje volt. A tanmenet szerint a keresztyénség eredete következett. Mit mondjak most? – tépelődtem. Isten megvilágosította a gondolataimat, amikor a szakfelügyelő megjelent az ajtóban.

Jakab apostol levelének második részét használtam szemléltető anyagnak, abból is a 2–4. verseket. „Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: »Te ülj ide kényelmesen«, a szegényhez pedig így szóltok: »Te állj oda«, vagy »Ülj le ide a zsámolyomhoz«, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?“ A keresztyénség Jézus tanítása alapján eleinte mindenkit egyformának tekintett. Többségében szegények követték, de néhány évszázad után a szegények gyülekezeteiből Nagy Konstantin 18 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

nagyon volt máshol ifjúsági gyülekezet. A Kálvin téren Bereczky Albert lelkészsége alatt az Állami Egyházügyi Hivatal nyilván úgy gondolta, hogy a püspök árnyékában semmi rosszat nem teszünk. Nem is tettünk, csak összejöttünk. 1955-ben lettem pótpresbiter, majd presbiternek is megválasztottak. Ötvenöt évig szolgáltam ebben a tisztségben az egyházban. Keresztyén életem egyik legnagyobb ajándéka a feleségem, akit szintén Istentől kaptam. Tizenhat évesen egy társaságban ismerkedtünk meg, és éreztem, ez a lány nem teljesen olyan a számomra, mint a többiek. Megfogta a szívemet, de azután sokáig nem kerültünk kapcsolatba. Az egyetemen elkezdtem udvarolni egy lánynak, és úgy tűnt, minden csodálatosan működik. De Isten „elküldött egy angyalt”, és most megint az angyalokról kell beszélnem, bár akkor nagyon fájdalmas volt, és inkább ördögnek néztem, mert elhódította a lányt, akinek udvaroltam. De Isten akkor már elkészítette számomra a feleségemet, mert tudta, őt szánja nekem társul immár 65 éve.

| INTERJÚ |

Felesége, Ritoókné Szalay Ágnes irodalomtörténész, a magyarországi reneszánsz és humanizmus latin irodalmának és képzőművészetének neves kutatója. Hogyan tudták támogatni egymást a tudományos életben?

A feleségem latin–görög–könyvtár szakos volt, de sohasem tanított. Pontosan az ellentétem. Őt addig érdekli egy probléma, amíg meg nem találja a megoldást, utána már nem foglalkoztatja. Engem pedig éppen akkor kezd még jobban érdekelni. Szerettem továbbfejteni a gondolatot, latolgattam, hogyan tudnám például a diákjaimnak megtanítani, az érdeklődésüket felkelteni vagy éppen elmélyíteni. A tudományos munkában és a házasságunkban is kiegészítjük egymást, hiszen más szemszögből látjuk a dolgokat. Mindketten nyugdíjasok vagyunk, most is sokat segítünk egymásnak az egyéni szemléletünkkel.

2001-ben Széchenyi-díjat, 2009-ben Bolyai János Alkotói díjat kapott. Az utóbbit csak természettudósok vehették át koráb-

ban. Tanár úr az első díjazott, aki a társadalomtudományt képviselte. A díj alapítói a gazdasági élet képviselői, ezért is hatalmas elismerés a kitüntetés, hiszen azt üzeni, szükség van az értékteremtésre. Édesapjától tanult kitartó, szorgalmas munkájának eredményeit minden tudományág elismeri.

Mindig egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert nem tekintettem soha megérdemeltnek. Egész életemben azt tehettem, amit szeretek, tanítottam és tudománnyal foglalkoztam. Néha elgondolkozom, vajon miért tüntetnek ki valakit azért a munkáért, ami egyben a legkedvesebb időtöltése. Alázattal elfogadtam és örülök neki, de tudom, ez mindig kötelezettséggel, felelősséggel is jár a környezetemmel szemben. A tudományos munkásság értelme a közkinccsé tett megismerés, amit kötelességünk továbbadni a családunkban, az oktatásban. A szellemi javak többet érnek, mint az anyagiak. Arisztipposz, a Kr. e. 4. században élt görög filozófus írta: „Jobb koldusnak lenni, mint műveletlennek, mert a koldus csak a pénznek van híján, de a műveletlen az emberségnek.“ Előbb lettem tanár, mint tudós, és ezt nagyon fontosnak tartom, ugyanis a tanítás során a gyerekeknek az ókori kultúrában megnyilatkozó emberséget tudtam megmutatni, átadni a szépség szeretetét, az önfeláldozás eszméjét például Hektór és a felesége, Andromakhé cselekedeteit elemezve. Kiváló példa továbbá az Íliász utolsó énekében Akhilleusz és Priamosz találkozása. Az agg Priamosz elmegy Akhilleuszhoz, és elkéri tőle fia holttestét. Ekkor Akhilleusznak eszébe jut saját édesapja, könnyekre fakad, és visszaadja Priamosznak a fiát, hogy illőn eltemethesse. Engesztelődésük azt mutatja, hogy sohasem a bosszú a megoldás. Az ókor kutatásának az az értelme, hogy közben meglátom, mi az, ami mai korunknak szól.

Hiszen régen is foglalkoztak azokkal a problémákkal, amelyek ma is felvetődnek. Mit látunk meg a műben, nekünk most miért érdekes? Miért kell ezt tanítani? Egy ókori görög szöveg olvasása közben ma is aktuális élethelyzetekkel találkozunk. Olyan ez, mint egy példázat. Jeremiás próféta a fazekasműhelyben felismeri, hogy az edényformázás folyamata ugyanolyan, mint az ő élete, megérintette a szívét, és kihallotta belőle Isten üzenetét.

Kilencvenhárom évesen, hetvenéves pályámra visszatekintve úgy látom, olyan voltam, mint egy magvető, aki elveti a magot, de nem biztos, hogy ő fog aratni.  FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA 2022. március 20.

Reformátusok Lapja 19

| INTERJÚ |

FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

A tettek Istene

LXVI. ÉVFOLYAM,

12. SZÁM,

2022. MÁRCIUS 20.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

Amikor másként történik valami, mint szokott, és a „zsarnoki van” helyett a „szent lehet” érvényesül, bizonyosak lehetünk benne: valaki még benne van a történetben. E csodákat sokszor észre sem vesszük, pedig sok ilyen történik velünk. Egy szürke reggelen egy mosoly, egy jó szó, a kedvesség kultúrája is ilyen csoda. Ilyen jótékony csoda az idős szülőt látogató, gondozó gyermek jelenléte, az újszülöttjéről gondoskodó, éjt nappallá téve fáradozó édesanya.

E csendes csodákban mindig az Isten történik, cselekszik.

Ilyen csoda a szerelem, a szerelmesek elköteleződése a házasságban, a gyermekek vállalása, a betegek gyógyítása és gyógyulása. Ezek szülik a köznapok hőseit, a keresztet hordozó, meghaló és föltámadó embert, akinek az akarásában, győzelmében és kudarcában jelen van, cselekszik az Isten.

Az emberlétünk apró történeteiből összeálló történelemben ugyancsak jelen van, s cselekszik.

A világháborúban a zsidókat mentő Schindler listáján voltak elrejtve a biztos halál elől azok a munkaszolgálatosok, akikre szükség volt a gyárban. Ez a hajdan könnyelmű férfiú az életét kockáztatta, hogy minél több lelket mentsen meg.

A háború után a „Világ Igaza” címmel tüntették ki, azokkal együtt, akik szintén mentették az üldözötteket. Az ilyen rendhagyó történetek egy-egy csodát rejtenek, mert hőseik ár ellen úszva is partot érnek. Ezek az emberek emberfeletti dolgot tettek, engedték, hogy Isten cselekedjen általuk.

Jézus sem tett mást, mint egyszerűen csak engedte, hogy általa történjen az Isten. A Krisztust követők célja is az, mint Mesterüké: az Isten akaratának való engedelmesség.

A nehézségek elkerülhetetlenek, de az irgalmas cselekedet gyógy­ír lehet. A kereszten függő Jézus az emberlét tragikumára, a szenvedésre és a halálra emlékeztet szüntelen.

Azonban Isten története nem ér véget a kereszten, a húsvéttal folytatódik tovább, mert az életünk és a halálunk is része annak a történetnek, amely nekünk adatott, s amelyben az Isten is szóhoz jutott, ha engedtük, hogy testet öltsön bennünk az Ige. A súlyos gondokkal küszködő embervilág egyre kiszolgáltatottabbnak érezheti magát. A hívőnek is nehézséget okoz a várakozás, hiszen úgy tűnik, késik az isteni beavatkozás. „Gondolatban tán nem is hittem. / De mikor egy nagy zsákot vittem / s ledobván, ráültem a zsákra, / a testem akkor is őt látta. // Most már tudom őt mindenképpen, / minden dolgában tetten értem. / S tudom is, miért szeret engem – tetten értem az én szívemben” – írta József Attila.

Az élő, cselekvő Isten mindig „tetten érhető”. Visszanézve láthatjuk: velünk volt, velünk cipelte azt a zsákot, vagy pásztorolt minket életünk útvesztőiben. Azonban nemcsak az eseményekben „érhetjük őt tetten”, de a szívünkben is.

Nagyobb ajándékot nem kaphatunk tőle, mint azt, hogy a szívünkbe költözik.  SIMON ISTVÁN

ÁRA: 500 FT

„Mindenképpen haza szeretnénk menni” 9 771419 856007

KÁRPÁTALJAI CSALÁDOK EZREINEK NYÚJTANAK MENEDÉKET A REFORMÁTUSOK

22012

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre

fél évre

negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: .........................................................................................

Cím: ......................................................................................... ..................................................................................................

Telefon (nem kötelező): ...........................................................

Aláírás: ...................................................................................

ReformátusokLapja Lapja 2019.

2021.január augusztus 6. 8.

20 20 Reformátusok





1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

| GONDOLATOK |

VÁRADI FERENC

Böjt, forradalom, háború A szerző irodalomtudós, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója

A szerző által beküldött illusztráció

Ha létezik keresztyén „világnézet”, ennek minden bizonnyal egyik legfontosabb ismertetőjegye a léptékekkel és nagyságrendekkel kapcsolatos gondolkodás. A Szentírás sok helyen időzik el a kérdés mellett: a világhoz, Istenhez képest hogyan aránylik az emberi test, lélek, életidő. A hasonlatnál maradva: a térképen is úgy igazodhatunk el, ha tisztában vagyunk annak léptékével, és – jó esetben – iránytűvel is rendelkezünk.

A Krisztus születése utáni 2022. év tavaszán úgy érkezünk meg a húsvétra várakozás, a böjt

időszakába, hogy a saját történelmünket olyannyira meghatározó 1848-as forradalom megünneplésével párhuzamosan a jelen időben a szomszédságunkban zajló pusztító háborúra is kénytelenek vagyunk figyelni. Micsoda kavarodás térben, időben, világnézetek, gondolatok és érzelmek között!

Micsoda ellentmondás a böjti időszakra jellemző, a befelé fordulást és elcsendesülést kívánó lelki vágyakozás, a 19. század nacionalizmustól fűtött, nemzeti önazonosságot termő tavaszias hevülete és a 21. században mindeddig elképzelhetetlennek tartott primitív tömeges vérontás okán érzett borzalom és szorongás között! Van-e léptékünk és iránytűnk, hogy eligazodhassunk a látszólag egymásra csúszó történelmi korszakok, nagy erejű érzések és tapasztalatok labirintusában?

Ha a történelem fogalma felől közelítünk, Bibliánk léptéke ezredéves. És bár sokan könnyen, talán túl könnyen azt a következtetést vonják le a Bibliában olvasható történetek alapján, hogy a pergő ezredévek alatt az emberi nem vajmi ke-

veset változott – valójában lehetetlen figyelmen kívül hagyni az ésszel szinte felfoghatatlan távolságot, amelyre tekintünk, és amely ezeket az általánosításokat mérhetetlenül bizonytalanná és önkéntessé teszi.

Isten viszont biztosan átlátja, sőt, uralja ezt a hatalmas történetet, és ahogyan Krisztus megszületése a lassan, de biztosan kibontakozó nagy terv bizonyítékaként lehet a mi korunk számára vigasztalás, talán bízhatunk abban is, hogy a Történelem Ura más területeken is nagy erőkkel munkálkodik helyzetünk jobbra fordulásán. Így, ahogyan a keresztyénség a középkorban képes volt minden szempontból meghaladni az ókori népek erkölcsiségét és jobb civilizációs körülményeket teremteni, úgy – minden tiszteletünk ellenére – bízhatunk abban is, hogy az 1848-as forradalmi eszmények és nemzettudat ma már nem feladatként, hanem a közös emlékezet tárgyaként, a bennünket ös�szekötő fontos élményként van velünk, azért, hogy arra építhessük immár megerősödvén a jobb jövő irányába tartó cselekedeteinket.

A háborús helyzetben ugyanis rendkívüli mértékben fontos, hogy józanságunk megőrzése mellett ne a múlt megoldatlannak vélt problémáit ássuk elő újra és újra, hanem erőnket, figyelmünket arra koncentráljuk, ami itt és most rendelt feladatunk. A 19. század szabadságharcainak tüzében – mérhetetlen áldozatok mellett, de – kiformálódott magyar nemzeti identitásunk, és bár drága áron, de megtarthattuk önrendelkezésünket, hazánkat. Ám a jelen helyzetben ez a nemzeti összetartozás ha erőt ad, csak egy irányba hathat: a belharcok, kampányok és a hétköznapi torzsalkodások mámorából kijózanodva tudjuk anyagi lehetőségeinket, időnket, munkánkat, tudásunkat a bajba került nemzettársaink, embertársaink javáért áldozni. „Jutalmam, hogy szolgálhatok” – a diakonis�szák jelmondatát idézve a lépték mellett irányt is kapunk: mert igen, kissé élvezetelvű, hedonista korunk embere szívesen veszi a jutalmat. Nos, Krisztus jót ígér: „Az én igám gyönyörűséges.” Az életben valódi öröm várja azt, aki munkáját, tudását: az életét adja a barátaiért. A szolgálat, a felebarátunknak nyújtott segítség az isteni terv igazságában rejlő valódi boldogságot teszi átélhetővé.

Nem biztos, hogy háborús időkben más örömünk, reménységünk lehet ezen kívül.  2022. március 20.

Reformátusok Lapja 21

| INTERJÚ |

Ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok BALOGH-ZILA TEODÓRA

Azt mondja, leginkább alázatra tanította meg Isten az elmúlt időszakban. Kárpátaljáról menekült, de otthonában most más menekültek élnek. A határon átlépve egyből munkába állt: tolmácsol, szállít, és közben igyekszik Isten eszköze lenni. Szabó Zoltán szernyei presbiter, az Evangéliumot Minden Otthonba (EMO) nemzetközi szervezet kárpátaljai munkatársa élményeiről, Isten vezetéséről, szeretetről és a háborús időben megélhető böjtről beszélt nekünk.

Mit csinált három-négy hete egy átlagos hétköznap, amikor még nem volt háború?

A kárpátaljai Szernyén élek családom egy részével. Amikor nincs háború, az Evangéliumot Minden Otthonba elnevezésű szervezet munkatársaként Istenre igyekszem felhívni az emberek figyelmét. Keresztyén könyveket, füzeteket, Bibliákat terjesztek és események szervezésében veszek részt.

Most egy budapesti református parókián beszélgetünk. Hogyan került ide?

Hosszú története van annak, ahogyan Isten kivezetett Kárpátaljáról. Február 25-én, pénteken reggel, a háború kitörésének másnapján, egész éjszakai küszködés, töprengés és imádkozás után döntöttünk úgy, elindulunk.

Miért volt nehéz meghozni ezt a döntést?

Hiszem, hogy bennünket Isten nem hiába teremtett oda. Ott van feladatunk, nem csak az enyém: feleségem a helyi cigánymissziós iskola szakácsa, és kislányunk is helyi iskolába jár. Hátrahagyni a hivatásunkat, az otthonunkat, a kertet és aprójószágot nem egyszerű döntés, de ami a kézzel épített dolgoknál is fontosabb: otthagyni a lelkeket még nehezebb. Mi lesz azokkal, akik ott maradnak? – ez volt a legnagyobb kérdésünk. Ugyanakkor kislányunk 14 éves, 1-es típusú cukorbeteg, őt is szerettük volna biztonságban tudni. Isten vezetését kértük hát, hogy jó döntést hozzunk.

A szomszédunk szintén szernyei presbiter, átvállalta a ház és az állatok gondozását, az ott maradtakkal pedig tartjuk a kapcsolatot. Azóta menedék is lett az otthonunk: egy Kijevből menekült, missziónkhoz tartozó lelkész és családja száll meg nálunk.

A fizikai út is megterhelő lehetett, de milyen lelki úton mentek végig azóta, hogy elindultak?

Imádsággal indultunk az útnak. „Uram, rád bízzuk az életünket, ha úgy gondolod, hogy nekünk át kell kelni a határon, akkor mi átmegyünk. Ha nem, ha te valamiben is akadályt gördítesz elénk, akkor mi úgy vesszük, hogy ez isteni jel, és mi ebbe belenyugszunk, hazamegyünk, és folytatjuk a munkánkat.” Isten vezetését kértük és láttuk is. Konkrét eseményekkel mutatta meg az utunkat. Hasonló dolgot éltünk át, mint ami a zsidó néppel 22 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

történt, akik előtt Isten kettéválasztotta a Vörös-tengert. Amikor elindultunk 27-én, már rengetegen menekültek, de az általunk választott határátkelőhely ukrán oldalán egy autó sem állt előttünk, szabadon, pár perc alatt átjutottunk. Máskor – nem háborús időben – van, hogy három-négy órát is kell várni. Mi ez, ha nem csoda?!

Mi történt, miután átlépték az országhatárt?

Először hálát adtunk Istennek, hogy ilyen akadálytalanul átjutottunk. Ekkor megfogadtam, hogy bármit képes vagyok tenni azért, hogy tovább szolgáljam az Urat. Lehet, hogy nem közvetlenül az evangélium hirdetése lesz a feladatom, hanem hogy valakinek segítsek abban, amire épp szüksége van, de bármit vállalok.

Hogyan sikerült medret találni a tenni akarásnak?

Isten országának vannak itt is munkatársai, akikkel régóta kapcsolatban vagyok. Legelőször fölhívtam a szernyeiek testvérgyülekezetének lelkészét, a budapesti Nagyvárad téri egyházközség lelkészét. Tanácsot kértem, hogyan tovább. Ő segített megkeresni a Mátészalka-Kertvárosi Egyházközséget, amelyik mások mellett vállalta, hogy segít a Kárpátaljáról és Ukrajna belsejéből érkező menekülteknek. Miután a családomat biztonságba helyeztem Magyarországon élő fiunknál, elindultam Mátészalkára.

Hogyan tudott bekapcsolódni a munkába?

Aznap délután, amikor megérkeztem, kis csapattal el is indultunk a tiszabecsi határra. Az ottani iskolában befogadóközpont üzemel, ahol egyből feladatot is kaptunk. Volt, aki fogadta a menekülteket, volt, aki a csomagokkal foglalkozott. Rám leginkább tolmácsként volt szükség. A befogadóközpont regisztrációjánál igyekeztem segíteni a rászorulóknak. Feltérképeztük, van-e hova menniük, van-e élelmük, ruházatuk. Ezután a koordinátorok felvették őket a rendszerbe, és igyekeztek szükség szerint segíteni. Később a határátkelőhelyhez irányítottak, mert ott nem nagyon volt más tolmács, még a határőröknek sem mindegyike érti az oroszt vagy az ukránt. Különleges esetek, kérések és félreértések is voltak, amelyeket sikerült orvosolni. Fagyos volt az este, de Isten erőt adott, és örömet is, hogy hasznos lehettem.

| INTERJÚ |

DÓKA VIKTÓRIA

Még itt is látta azt az egyértelmű vezetést, amelyről korábban beszélt?

Igen, bár azóta a lelkes csapattal együtt azt is beláttuk, hogy az embereknek nem csupán kenyérre van szüksége, hanem lelki táplálékra is. Ezért felvettük a kapcsolatot Sztanó Péterrel, aki a magyarországi Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvány vezetője. Tőle tudtuk meg, hogy a kijevi testvérszervezet munkatársai már úton vannak a határ felé, olyan nyomdai anyagokkal, amelyek segítségével imádságokat és bibliai idézeteket tartalmazó szórólapokat, füzeteket tudnak előállítani a magyarországi munkatársak. Hamarosan több ezer ilyen füzet jut el a határra, hogy az étel- és ruhacsomagok mellett lelki megerősítést is kapjanak a menekülők.

Ez lehet a jó út a feléjük fordulásra?

Ha valaki fel van zaklatva, és csak annyit mondunk neki: „nyugodj meg”, akkor nem segítettünk. A nehéz helyzetben lévőknek időt kell hagyni, hogy megnyugodhassanak, megnyílhassanak. Hadd idézzek egy bibliai példát. Amikor Pál apostolt és Szilást megverték és bezárták a filippi börtönbe (ApCsel 16), kellett egy kis idő, amíg megvert testük megnyugodott, és az Isten felé tudtak fordulni. A Bibliában úgy áll: éjfél környékén elkezdték dicsőíteni Istent. Két megvert férfi újra erőt kapott, és tudott énekelni. Kell tehát egy kis idő a megnyugvásra, és én hiszem, hogy Isten az, aki meg tudja nyugtatni ezeket az embereket. Ha ez megtörténik, akkor tudunk majd elkezdeni velük beszélgetni, vigasztalni, bátorítani őket. Nem szabad őket egyből letámadni a mondandónkkal. Viszont nagy segítség, ha a kezükbe fognak egy papírt, amelyen ott áll az isteni vigasztalás. Ezt eltehetik, később, amikor nincs körülöttük ekkora felfordulás, elővehetik, átgondolhatják. Amíg ezek az anyagok meg nem érkeznek, piros, szív alakú képeslapokat viszek magammal. Ezeknek a belsejében ott áll a Korinthusiakhoz írt első levél 13. része: a szeretethimnusz. Vannak ukrán és magyar szívecskék is.

Ezeket leteszem az étel- és ruhacsomagok mellé, aki akar, elvihet belőle.

Hogyan látja most a közeljövőt?

Egyedül Istenre tudok hagyatkozni, és csakis abban bízom, hogy ő ugyan megengedi a háborút, de egyszer békét teremt.

Más kérdés viszont, hogy mi a célja ezzel a háborúval. Személyesen számomra eddig leginkább az alázatot tanította meg ezáltal. Azt, hogy ne nézzem az emberek arcszínét, nyelvét, ne nézzem, honnan jöttek, hanem úgy tekintsek rájuk, mint Isten teremtményeire. A szeretetet másképp nem is lehet megmutatni: magamtól megvonok valamit, és érdek nélkül a másiknak adom. Különösen sokat jelent ez most a böjti időszakban.

Remélem, minél több magyar ember tart és fog úgy böjtöt tartani, hogy magától megvonja a jó falatot és odaadja a másiknak, aki elmenekült a háború elől. 

Megmaradni Hála és Istenben való bizalom jellemzi Kristofóri Ildikó Ukrajnában maradt beregszászi református presbitert, akivel arról beszélgetünk, hogyan élte meg a háború első hetét.

Miben változott meg az élete a háború kezdete óta?

Az Isten még nagyobb hálát munkált ki a szívemben a háború kitörése óta. Sok minden változott, de bármilyen furcsa, úgy érzem, hogy a javunkat is szolgálja ez a helyzet.

Ez nagyon meglepő kijelentés…

Vasárnap olyan emberek jöttek istentiszteletre, akiket régóta nem láttam. Bár sokan elmentek már Magyarországra, ezúttal is legalább annyian voltunk együtt a templomban, mint máskor, és igazán meghitt volt egymással közösségben lenni.

Szívszorító volt a múlt vasárnapi istentisztelet: a presbiterek sírva imádkoztak a gyülekezet előtt, többek között ön is. Oldódott a feszültsége az úrasztalánál?

Majdnem egy hétre szükségem volt ehhez, az első napokban folyamatosan szorongtunk, és hullámzó volt a hangulatunk. Március 4-én ellátogattak hozzánk a magyarországi református püspökök; akkor már azt láttam, hogy több békesség van a presbitertársakban. Csak az Isten szava erősített, és ez az Ige járt a fejemben: „Ha félek is, benned bízom!” (Zsolt 56,4) Lassanként oldódott a félelem és a bizonytalanság, hogy menjünk vagy maradjunk.

Bementem a templomba, ahol a Covid-járványkor a padra ragasztott igés képeslapon ezt olvastam. „Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megszabadítalak és megmentelek – így szól az Úr.” A Jeremiás könyvéből való Ige akkora erőt adott, hogy az egész napomat átjárta. Ezekben az időkben mindenkinek szüksége van bátorításra.

Felnőtt autista fia mit érzékel az eseményekből?

Felfogta, hogy háború van, figyeli a híreket, az eseményeket, de békessége van ebben. Tudom, hogy érzi rajtunk a feszültséget, mert az egyik reggel megkérdezte, amit egyébként nem szokott, hogy hová megyünk. Azt gondolom, attól tartott, hogy a határra indulunk.

Van most olyan szolgálat, amely ebben a helyzetben talált önre?

A tiszteletes asszonyunk, Taraczközi Marianna azt javasolta, keressünk fel minden hatvan évnél idősebb embert a gyülekezetben, és kérdezzük meg őket, hogy mire van szükségük. Szeretnénk segíteni nekik, ha nem tudnának eljutni a boltba. Sokan csatlakoztak ehhez a szolgálathoz, én például a gyógyszertárba mentem a szomszéd néni kérésére. A férjem nehezen nyugodott bele, hogy nem mehet dolgozni. Lakásfelújítással foglalkozik, de most senki nem csináltat ilyen jellegű munkát. Elvileg nem vihetik el katonának, mert ő a fogyatékkal élő fiunk gondozója, de nem ismerjük pontosan a jogszabályt.

Vannak tartalékaik?

Pénzünk nincs, de élelmiszerünk van elég. Senkinek nem beszéltem arról, hogy nincs megtakarításunk, csak Istennek mondtam el. Erre meglátogatott a hittestvérnőm, és segített, másnap pedig egy másik hittestvér adta nekünk, amije van.

Csodálatos volt ezt megtapasztalni, hatalmas istenélmény, hogy betölti a szükségünket az Úr, és ekkora áldásokat élünk meg a legnehezebb időkben is! 

2022. március 20.

Reformátusok Lapja 23

| GONDOLATOK |

Jézus méltóságot adott a nőknek WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA

Lukács evangéliumát bibliatudósok sokasága nevezi a világ legszebb könyvének. Az írás üde, felemelő, mégis gyakorlatias, ráadásul a görög nyelv legnemesebb változatát használja. A görög felmenőkkel rendelkező író művének történelmi hitelessége és pontossága számtalan gondolkodó embernek nyújtott már segítséget. Lukács nyitott az őt körülvevő, változó világ hatásaira, evangéliuma tele van a nők iránti szeretettel és megbecsüléssel. Művét ezért nevezik a nők evangéliumának is.

Pedig a kor, amelyben élt, egyáltalán nem adózott ekkora megbecsüléssel a női nemnek. A zsidó kultúra az első században határozottan patriarchális volt. A férfiak nyilvánosan nem üdvözölhettek nőket. A szebbik nemet szinte kizárólag a családi otthonban tudták elképzelni. A nőket általában fiatalon adták férjhez, és szinte egész életüket férfi fennhatóság alatt töltötték: először az apjuk felügyelte őket, majd a férjük vagy a férj egy férfi rokona, ha megözvegyültek. Alig volt rá példa, hogy saját tulajdonnal vagy örökséggel rendelkeztek. Ha pénzt kerestek, az a férjet illette meg. A férfiak szinte bármilyen okból írhattak elváló levelet egy nőnek, amely jogilag érvénytelenítette a házasságot. Egy nő semmi szín alatt nem tehette meg ugyanezt.

Lukács bemutatja olvasóinak, hogy Jézus ezeket az elvárásokat sorra figyelmen kívül hagyta, számára a nők belső értéke megegyezett a férfiakéval. Tizenhárom olyan epizódot jegyez fel a szerző, amelyet egyetlen másik evangélista sem említ.

Ihletett írása nélkül nem szereztünk volna tudomást Erzsébetről, Mária énekéről, Annáról, a prófétanőről. Csak Lukácsnál bukkan fel, a sareptai özvegy, a naini özvegy, a bűnös nő, a Jézust követő asszonyok, köztük Johanna, Kúzának a felesége és Zsuzsanna, az asszony a tömegből, aki megáldotta Mária méhét, a meggörnyedt asszony, az asszony, aki elveszítette tíz drachmáját, Lót felesége, az özvegyasszony, aki felkereste a hamis bírót, és Jeruzsálem lányai.

Evangéliumának másik érdekes vonása, hogy számos egymáshoz hasonló eseményt, példázatot szerepeltet párban, az egyikben egy férfit, a másikban egy nőt állít az események középpontjába. Például Simon és Anna, a sareptai özvegyas�szony és a szír Naámán. Lássunk néhány példát Lukácstól Jézus nőkkel kapcsolatos forradalmian új viselkedéséről: Jézus, kortársait megbotránkoztatva, nyilvánosan beszélt a nőkkel. Mindenki füle hallatára megszólította a naini gyászoló

tömegben haladó asszonyt, és feltámasztotta a fiát, majd előszólított egy tizennyolc éve meggörnyedt asszonyt, ezt mondva: „Asszony, megszabadultál betegségedből.”

Jézus méltóságot adott a nőknek. Amikor a zsinagóga elöljárója megharagudott a szombati gyógyítás miatt, Jézus olyan kifejezést használt, amely különleges megbecsülést sugárzott: „Ábrahám leánya”. Miközben az „Ábrahám fia” kifejezést gyakran használták azt érzékeltetve, hogy egy zsidó férfit szövetség köt Istenhez, a nőket soha nem hívták „Ábrahám leányának”.

Jézus nem volt hajlandó a nőket „tisztátalanként” kezelni.

Lukács evangéliumának egyik legdrámaibb története egy 12 éve vérfolyásos asszony krónikája. Az evangélium írója az asszony iránti tiszteletét azzal is bizonyítja, hogy elénk tárja, amikor Jézus a Jairus (zsinagógai elöljáró) házához vezető úton találkozott az évek óta elszigeteltségben élő asszonnyal. A nő puszta érintése, a hivatalos vallási szabályok szerint, tisztátalanná tette Jézust. Ő pedig meg sem említi a rituális tisztátalanságot, hanem azt mondja neki: „Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!”

Jézus társadalmi tabukat döntött le, hiszen hajlandó volt gyógyítani erkölcsileg megvetett asszonyokat. A Simon farizeus házában elmondott példázatában a köztiszteletben álló elöljárót tanítja, az egész vendégsereg előtt, egy laza erkölcsű nő példáján keresztül. A vallási vezető lakomára hívta Jézust. Amikor a meghívottak megérkeztek, letelepedtek a kerevetekre, arccal az ételek felé, lábuk távol volt az asztaltól. Hamarosan feltűnt a vendégek között egy „bűnös asszony”, aki egy parfümmel teli alabástromtartóval a kezében érkezett. A meghívóval nem rendelkező vendégekre vonatkozó szabályok ellenére Jézus közelébe jutott, és hallgatta a beszélgetéseket. Egyszer csak sírni kezdett, könnye mind Jézus lábára hullt, amelyet leengedett hajával kezdett szárítani, majd csókolgatta, és megkente kenettel.

„Lukács nyitott az őt körülvevő, változó világ hatásaira, evangéliuma tele van a nők iránti szeretettel és megbecsüléssel. Művét ezért nevezik a nők evangéliumának is.”

24 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

|

Itt a „brechō” görög szó áll, amely esőt jelent. Tehát szó szerint ömlött a könnye Megváltójának lábára, amelynek megmosására a házigazda az illendőséget áthágva egy csepp vizet sem adott. Cselekedete rendkívül mély alázatra utal, úgy viselkedett, mint egy szolga. A farizeus feltekintett az étkezésből és látta, mi történik. Azt gondolta, lám, minden rabbi, aki csak egy kicsit is ad magára, már régen felismerte volna, kicsoda ez a nő, hiszen ennek a cédának az érintése Jézust is tisztátalanná tette, és egy farizeus semmivel nem érintkezik, ami tisztátalan. „Ha ő volna ama próféta, tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös” – gondolta Simon. Már Jézus felett is ítéletet mondott, és erkölcsileg különbnek gondolta magát.

Ekkor elékezett az idő, hogy Jézus megszólítsa Simont. Elmondott egy példázatot egy hitelezőről és két adósáról. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. És ő mindkettőnek elengedte a tartozást. A példázat hihetetlen mélységét Simon sehogyan sem értette. Az még nyilvánvaló, hogy akinek nagyobb adósságot engednek el, az hálásabb lesz. De mitől is annyira nagylelkű valaki, hogy elengedi az adósságot? Az elengedő nemcsak elengedi az összeget, hanem teljes egészében meg is fizeti. Tehát nemcsak megbocsát, de az adósság teljes összegét maga egyenlíti ki, mert az elengedéstől az adósság még nem tűnik el. Jézus nemcsak azt mondja az asszonynak, hogy megbocsáttattak a bűnei, hanem a szemük előtt lezajló, hús-vér történetet a szeretetről arra használta, hogy a házigazdát, a nagy tekintélyű rabbit az evangélium erejére tanítsa. Jézus valami olyat mutatott, amit a nagy vallási tanító és az asztal körül ülő vendégei még nem ismertek: „Kicsoda az, aki a bűnöket is megbocsátja?” Jézus világosan átlépte a nők és férfiak között kiépített mesterséges válaszfalakat azáltal, hogy nők is lehettek tanítványai. Mária és Márta jól ismert története Lukácstól gyönyörűen példázza ezt. Mária úgy ült Jézus lábainál, mint egy korabeli férfi tanítvány a mester lábánál. „Leült az Úr lábához, és hallgatta a beszédét.”

Jézus nemcsak tanította a nőket, de néhányan vele utaztak és szolgáltak neki. Jézus kereszthalálánál is jelen voltak az as�szonyok. Néhányan távolból figyelték az eseményeket, mások követték Józsefet és Nikodémust, hogy lássák, mit tesznek Jézus testével. Nem említi a nevüket, csak annyit árult el róluk, hogy a nyomában jártak Galileától fogva, és kora hajnalban elmentek a sírhoz, illatszereket vittek magukkal, hogy bebalzsamozzák Jézus testét. Nekik mondta el a két férfi fénylő ruhában, hogy Jézus feltámadt. Ezután érkezett meg a magdalai Mária, Johanna és Jakab anyja. Jézus feltámadását az asszonyok tudták meg leghamarabb.  ILLUSZTRÁCIÓ: FREEPIK.COM

GONDOLATOK

|

„Jézus világosan átlépte a nők és férfiak között kiépített mesterséges válaszfalakat azáltal, hogy nők is lehettek tanítványai.”

2022. március 20.

Reformátusok Lapja 25

| MOZAIK |

ANYANYELVI KAPUŐR

Azzal is „rendelkeznek”, ami nincs A rendelkezik igének akkor pontos a használata, ha az utasítás, illetve a döntés jelentéstartalmait fejezzük ki vele: „a felsőoktatási törvény rendelkezik az oktatással kapcsolatos feladatot ellátók kötelezettségeiről is”; „a pályázó a fényképeivel továbbra is szabadon rendelkezik”.

Elfogadható az alkalmazása, ha konkrétum birtoklására utalunk vele: a könyvtár „számos eredeti kézirattal rendelkezik” – magyarosabb mégis így: számos eredeti kézirat van a birtokukban. Ám terjengőssé teszi beszédét, írását, aki ezzel az igével átvitt értelmű birtoklást jelez (vagy ezt tagadja): „kiváló énektudással rendelkezik”; „nem rendelkezik kellő gyakorlattal”. Szabatosan: kiválóan énekel; nincs kellő gyakorlata. Vét a nyelvhasználat szabályai ellen, aki akkor alkalmazza képletes jelentésű birtoklásnak (vagy tagadásának) a kifejezésére, ha az alany nem személy, hanem tárgy, fogalom: „a tea fogyasztása nem rendelkezik mellékhatásokkal”; „a busójárás óriási hagyománnyal rendelkezik”. Szabatosan: nincs mellékhatása; óriási hagyománya van. Az egyik szlovákiai lapban idézte a nyelvész ezt a mulatságos mondatot: „Jóska olyan anyóssal rendelkezik, aki rendelkezni szeretne vele”.

Világosan: olyan anyósa van, aki rendelkezni szeretne vele (ez utóbbi rendelkezik a helyén van: ’dirigál’ a jelentése).

Pongyola beszéd akkor is ezzel az igével élni, ha nincs szó birtoklásról, hanem ennek épp az ellenkezőjéről beszélünk: „sok hiányossággal rendelkezik a nappalija”; „fizetési elmaradással rendelkeznek”. Precízen: a nappali hiányos; a vállalatnak mennyi adóssága van, mennyivel tartozik; fizetési elmaradásuk van, elmaradtak a fizetésben.

Ezeket végiggondolva a beszélőnek kellő ismerete lesz (nem pedig: kellő ismerettel rendelkezik!) e burjánzó ige használatának reguláiról: elhagyható, illetve a szövegkörnyezetbe illő szóra cserélendő.  ARANY LAJOS 26 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

A Zsoltárok könyvéből idézünk.

Vízszintes: 1. Az idézet első része (S, H, Z, E). 13. Éghajlati sáv. 14. Jellegzetes szaglószerv. 15. Költői igekötő. 16. Sertés hímje. 17. Chobei …, gyógyszereket árusító japán üzleti vállalkozó a 18. századból (TAKEDA). 18. Zenekar, idegen szóval. 19.

Jászai-díjas színésznő, komika (Zsuzsa). 21. Történelmi éra. 23. Tova. 24. Fordított kettős betű. 26. Ász a kártyában, héber eredetű régies szóval (TAUSZ). 28. Hónap közepe a rómaiaknál. 30. Hivatalnoki rang a középkori Magyarországon. 32. Szájában levő anyagot gyors fújással eltávolít. 34. Gyűrű alakú korallzátony. 36. Világbajnok kenus, politikus (Márton). 37. Tömegközlekedési eszköz forgó alkatrésze. 39. Országos Doktori Tanács, röv. 40. Fürdőszobai berendezés. 41. Visszaint! 42. Kén és tellúr vegyjele. 43. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község. 46. Londoni űrlap! 47. Gödöllő településrésze. 48. Éveink száma. 49. Széchenyi műve. 51. Árubőség, angol szóval (GLUT). 53. Világnyelv. 55. Somogy szélei! 56. Diplomáciai Testület, röv. 58. Szentély az egykori Savariában. 60. Helyváltoztató élőlény. 62. Fiatalon elhunyt amerikai színész (James). 64. Főzet. 66. Szélhárfa. 68. … right! Rendben! 69. A hőszigetelésben alkalmazott vulkanikus üvegkőzet. 70. … Domini, az Úr esztendejében.

Függőleges: 1. Színész, szinkronszínész (Károly). 2. Egykori török katonai rang. 3.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisváros. 4. Savmaradék! 5. Betonkészítő öntőforma. 6. Leányok, asszonyok között kotnyeleskedik. 7. Oxigén és szelén vegyjele. 8.

Kihalt mauritiusi galamb. 9. Egy ázsiai ország lakója. 10. Krisztus, röv. 11. … et labora! (keresztyén jelmondat). 12. Muzsika. 17. Hindusztáni klasszikus zenei kifejezés: egy rága vokális előadásában használt technika (TAAN). 18. Kegyetlen ember, angolul (BRUTE). 20. Forgatócsoport. 22. Az udvaron, népiesen. 25. Felnéz rá. 27. Köszöntés része! 29. Húzással dönt el. 31. Bizottsági személyt – előre választott – helyettesítő. 33. Atyai, latin eredetű szóval. 35. …-tető, bükki terület Lillafüred és Jávorkút között. 36. Az idézet második része (O, L, M, E). 37. Fejér megyei község. 38. Trinitro-toluol, röv. 40. Osztrák költő, esszéista (Karl). 44. Svéd közgazdász, politikus (Bertil Gotthard OHLIN). 45. Egykori portugál gyarmat. 46. Olasz alapítású dél-koreai sportszergyártó vállalat. 49. A feszültség mértékegysége. 50. Halászati tájszó: hosszú kerítőháló középen gyűjtőzsákkal (GYALOM). 52. Aprókat lép. 54. Széchenyi-díjas történész tanár, MTA-elnök (Ferenc). 57. Pufók. 59. Ábrahám asszonya. 61.

Szűkölködve él. 63. Annál lejjebb. 65. Rálátó egynemű betűi. 67. … step, társastánc.

69. Prohászka Ottokár névbetűi. 70. Antonov felségjele.

Az előző rejtvényünk megfejtése: „Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válas�szatok!” (Petőfi Sándor: Nemzeti dal)

| GYERMEKEKNEK |

Állatok a Bibliában Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. Ezen a héten folytatjuk Tóbiás csacsi történetét.

AZ OKOS SZAMÁR – Nincs semmi értelme, hogy itt baktatok melletted – durcáskodott Tóbiás, aki az anyja mellett haladt a hegyi úton. – Ugrálni nem szabad, málhát még nem raknak rám, mert kicsi vagyok.

Nincs is semmi dolgom!

– Dehogy nincs! – vigasztalta az anyja Tóbiást. – Pont az a dolgod, hogy gyere mellettem, és figyelj. Tanulj! Less el mindent, amit egy jó csacsinak tudni kell. Ide, az izráeli hegyek-völgyek közé olyan kitartó, szívós állatokra van szükség, mint amilyen te vagy, Tóbiás. Aki nemcsak erős, hanem okos is.

– Okos? – kerekedett nagyra Tóbiás szeme. – Úgy tudtam, nem az agyunkról vagyunk híresek.

– Pedig néha bizony okosabbak vagyunk, mint az emberek – bólogatott Tia mama –, sokkal okosabbak.

Tóbiás csodálkozva nézett az anyjára.

– Jól van, elmesélek neked egy történetet, amelyből kiderül, hogy a szamár sokszor többet tud, mint az ember. Akkoriban, amikor a zsidók a pusztában vándoroltak, élt Móáb földjén egy király. Báláknak hívták. Nagyon megijedt a közelgő héberektől, és elhatározta, hogy megkeresi a híres jövendőmondót, Bálámot, hogy mondjon átkot a zsidókra. Sok kincset ígért neki, de Bálám nem akarta megátkozni a zsidókat, mivel Isten kereken megmondta neki, hogy ők istenáldotta nép. De csak addig könyörgött Bálák a jövendőmondónak, hogy az engedett: elmegy vele, és megnézi a zsidókat. Felült a szamarára, ám a csacsi nagyon csökönyösen viselkedett. Bálám legalábbis azt hitte. Mert a szamár egyszer csak letért az útról, és a mezőnek vette az irányt. Bálám ütni kezdte a szamarat, hogy jobb belátásra bírja. Azután, amikor egy szurdokon haladtak keresztül, úgy nekilapult a falnak, hogy a sziklához szorította a gazdája lábát. Bálámnak már nagyon fogytán volt a türelme, és újra csak ráhúzott a szamárra. De a csacsi nem engedett. Lefeküdt a földre, és nem volt hajlandó egy tapodtat sem menni. Bálám ütni-verni kezdte a szerencsétlen állatot. Ám ekkor a csacsi megszólalt.

– Mit vétettem ellened, hogy háromszor is megvertél engem?

Bálám szeme-szája elállt a csodálkozástól, de dühösen fújtatott: – Azért bántottalak, mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek!

A szamár azonban ezt mondta Bálámnak: – A te szamarad vagyok, régóta rajtam utazol. Szoktam-e ilyet tenni veled?

– Nem – felelte Bálám. – Tényleg sohasem tettél ilyet.

Ekkor az Úr megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében.

Bálám meghajolt, és arcra borult. Az Úr angyala ezt mondta neki: – Miért verted meg a szamaradat háromszor is? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert ellenemre való ez az út. A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor. Okosabb ez a szamár, mint te vagy, Bálám. Megmentette az életedet.

Mert ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna.

De a csacsit nem akartam bántani. Mert ő megértette, hogy mi az Úr akarata.

– És mi volt az? – kérdezte csodálkozva Tóbiás.

– Hogy Bálám áldja meg a zsidókat. Mert ők az Úr népe.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

2022. március 20.

Reformátusok Lapja 27

| EGYHÁZI ÉLET |

Kíváncsiskodni, mint a gyermek Közel háromszáz hitoktatást végző kíváncsiságával telt meg a Debreceni Református Nagytemplom március 5-én. Kilenc egyházmegyéből – Záhonytól Szegedig, a Tiszántúli Református Egyházkerület minden szegletéből érkeztek résztvevők a hitoktatók első tiszántúli találkozójára. ÖNFELEDT JELENLÉT A MINDENNAPOKBAN

A TÖRTÉNETEKNEK EREJE VAN

A találkozó fókuszpontjába az a fajta önfeledt és tudatos jelenlét került, amelynek nagymesterei a gyermekek. Bodó Sára egyetemi docens a szervezők nevében mondott köszöntőjében ennek jelentőségére hívta fel a figyelmet: mit jelent a felfedező, önmagára és másokra kíváncsi jelenlét, amikor testünk, lelkünk, tudatunk egy helyen van, összefonódik. A nap során a résztvevők tizennégy különféle műhely közül választhattak.

A találkozón Kádár Annamária pszichológus tartott praktikus, érdekfeszítő előadást, saját élettapasztalatait is elmesélve a történetek erejéről. Hangsúlyozta: „Életmeséink hősévé kell válni.” Az a felnőtt tud adni ebből az életerőből és életszeretetből a diákjainak is, akinek megvan a bátorsága és ereje így élni, tette hozzá.

GYERMEKEKTŐL TANULNI A délelőtt tartott áhítatában Fekete Károly rendhagyó módon a gyermekek szavaival élve vitte közelebb a jelenlévőket ehhez a Máté evangéliumában olvasható történethez: „Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: »Ki nagyobb a mennyek országában?« Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; és ezt mondta: »Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.«” (Mt 18,1–3) Az igeolvasás után vetített kisfilmben tizenhét kisgyermek kapott szót, őszinte gyerekszájjal bontogatva az Ige és a felnőttek világának titkait, szemnyitogató mondatokkal: „Ha a felnőttek veszekednek, nem mehetnek be oda, mert a mennyben nyugalom van, ott zajt csapnának…” „Ha nem kíváncsiskodunk, mint a gyerekek, nem juthatunk be az Isten országába.”

Fekete Károly igehirdetésében kitért a vallásos felnőtt élet és az evangéliumi felnőttség ismérveire. A gyermekektől tanulni lehet, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy „Jézus nem dicsőíti és isteníti a gyermeket vagy a gyermeki ártatlanságot, hanem szimbólumnak tekinti. Az izgatja, ami a men�nyek országára emlékezteti a gyermeklétben” – fogalmazott.

28 Reformátusok Lapja

2022. március 20.

REMÉNYTELJES ÉNEKLÉS A megújult Református Énekeskönyv énekanyagába Kurgyis András gimnáziumi tanár vezette be a megjelenteket. Különös erővel hatottak a hetek óta tartó békéért könyörgés közepette a 391. dicséret sorai: „A sötétség szűnni kezd már, az a csillag eljő hozzánk, véget ér a gyász, a sóhajtás.” A nap folyamán a résztvevők adományaikkal is hozzájárulhattak a háborúban szenvedők támogatásához.

LESZ FOLYTATÁS A délutáni műhelycsoportok a kéréseiket is megfogalmazták. Fekete Károly az elhangzottakra reagálva hangsúlyozta, lesz folytatás. A kapcsolattartás megerősítő és támogató erejéről nem mond le a kerület a jövőben – a hasonló nagyobb találkozások mellett többek között egy katechetikai hírlevél elindítását tervezik.

FELNŐTTEKET BÁTORÍTÓ GYERMEKEK Az első tiszántúli hitoktató-találkozó a legkisebbek áldásával zárult. A felnőtteket a Debreceni Református Egyházmegye hittanos gyermekeinek rajzai és az evangéliumi gyermekség gondolatai kísérték útjukra. Az enyémen ez állt: „Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet.” (Zsolt 121,7)  BOGYÓ ZSÓFIA, FOTÓ: ZELENKA ATTILA

| MOZAIK |

APRÓHIRDETÉSEK

ÍZZEL ÉS LÉLEKKEL

Csomós András séf

Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

EGYÉB • HARANG eladó! Új öntésű, 725 kgos, G hangú, füles. Érdeklődni: 06-30-7288161, info@harangontode.hu.

SZOLGÁLTATÁS • Toronysisak javítása, festése, bádogozása, villámhárító elkészítése: Török Lajos, 8881 Sormás, telefon: 06-20388-0536. ÁLLÁS A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) gondnoki állást hirdet azonnali kezdéssel. Férfiak és nők jelentkezését egyaránt várjuk. Érdeklődni lehet Fischl Vilmos főtitkárnál a +36-30-245-4741-es telefonszámon és jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal az oikumene@meot.hu címen.

FELHÍVÁS

Böjtös sültcéklakrémleves A böjt színe a lila, de nem csak ezért népszerű a cékla böjti ételként. Itt is megjelenik eleink hatalmas tudása, amelyet tapasztalat útján szereztek: a cékla rengeteg jó tulajdonsággal bír, gyulladáscsökkentő, vérképző. Tele van antioxidánsokkal, ásványi anyagokkal, sok vasat, kalciumot, magnéziumot tartalmaz, bővelkedik vitaminokban. Szóval igazi főnyeremény olyan időszakban, amikor az ember bizonyos tápanyagokat megvon magától. A legjobb nyersen a levét fogyasztani, de azt mégsem lehet feltálalni ebédként vagy vacsoraként a családnak. Jöjjön hát egy érdekes recept.

HOZZÁVALÓK 1 kg cékla, 4 gerezd fokhagyma (hámozatlanul szétnyomva), 2-3 ág kakukk­ fű, 1 db babérlevél, 3 ek olívaolaj, 1 liter zöldségalaplé, só, frissen őrölt bors, 100 g sűrű tejföl, 50 g pirított dió.

ELKÉSZÍTÉS A jól letisztított, megmosott céklát egészben, hámozatlanul egy tálba tes�szük, ahol kézzel jól összekeverjük olajjal, fokhagymával, babérlevéllel és kakukkfűvel. Bőségesen sózzuk, borsozzuk, majd így, a fűszerekkel alufóliába csomagoljuk. A 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a cékla meg nem puhul. Ha kisebb gumókat sütünk, ez kb. egy óra.

Kivesszük a sütőből és kicsit hűlni hagyjuk, majd lekaparjuk a héját. A meghámozott céklákat összevágjuk, a fokhagymákról leszedjük a héjat, hozzádobjuk a céklákhoz, és az egészet, folyamatosan adagolva a zöldségalaplevet, turmixoljuk. Annyi levet adjunk hozzá, hogy kellemes krémlevesállaga legyen.

Melegítsük meg, de vigyázzunk, hogy ne forrjon. Tálalásnál adjunk hozzá a tejfölből egy-egy jó kanállal, és szórjuk meg pirított dióval. Ha szeretjük, adhatunk hozzá krémes kecskesajtot is.  FOTÓ: PÁLYI ZSÓFIA

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara örömmel tesz eleget annak a hagyománynak, hogy volt diákjainak jubileumi díszoklevelet ad át. Kérjük ezért azokat, akik református teológiai tanulmányaikat az egyetem jogelődjénél, a Budapesti Református Theológiai Akadémián 1952-ben, 1957-ben, 1962-ben, 1972-ben sikeresen lezárták, hogy nyújtsák be kérelmüket a rubin, vas, gyémánt, illetve arany díszoklevél elkészíttetése érdekében a Hittudományi Kar Dékáni Hivatalához (1022 Budapest, Csopaki u. 6.) vagy a dekanihivatal.htk@kre.hu címen március 31-ig.

Úrvacsorai kiskehely

Tömör, rozsdamentes anyagból CNC megmunkálással a generációkon átívelő használatért.

KERESSENEK BIZALOMMAL! www.szekelymuvek.hu +36-30-299-5129 szekely94bt@gmail.com

2022. március 20.

Reformátusok Lapja 29

| PORTRÉ |

Közrejátszott esetleg az iskola is?

Kunszentmiklósról Debrecenbe, a református gimnáziumba mentem középiskolába. Az államosítás után egészen a rendszerváltásig az országban csak ez az egy református gimnázium működhetett. A kollégiumi légkör is nagy hatással volt rám, refisnek lenni létforma volt. Éjjel-nappal együtt éltünk, és csak négy-hat hetente utaztunk haza. Ott nap mint nap éltünk az Igével, velünk volt a reggeli áhítatokon, a hittanórákon és a diákok között, a kollégium esti alkalmain. Itt érlelődött meg bennem a hit, és itt adtam át magam Jézus Krisztusnak.

REFORMÁTUS

Fel tudja idézni hitre jutásának pillanatát, körülményeit? Volt szerepe a családjának abban, hogy hívő református lett önből?

Nagyszüleim mindkét ágon Igével élő, imádkozó református emberek voltak. Szüleim úgyszintén, édesapám pedig gyülekezetünk presbitere volt.

Gyermekkoromban ezért nekem természetes volt, hogy gyülekezetbe járunk, ugyanígy Isten léte sem volt kérdés számomra. Hitre jutásomnak konkrét időpontját nem tudom megnevezni, de a korszakot igen, ez a kamaszkor és a felnőtté válás időszaka volt.

Mióta tölti be a főgondnoki tisztséget?

1988 óta vagyok presbitere, 1998 óta pedig a gondnoka a kunszentmiklósi gyülekezetnek. Az egyházmegyei főgondnoki tisztséget a legutolsó, 2019-es tisztújítás óta viselem.

Ezek mellett hiszem, hogy a gyülekezetben szolgálni tisztség nélkül is lehet.

2022. március 20.

NÉVJEGY Ön mégis elvállalta a nagyobb feladatokkal járó tisztségeket. Úgy gondolta, így többet tehet az egyházért, gyülekezetért?

Miután lemondott a gondnokunk, az akkori lelkészünk, Somogyi László kért fel gondnoknak. Nem mondtam egyből igent. Kérdések voltak bennem, de végül a presbitérium és a gyülekezet támogatása megerősített. Úgy éreztem, hogyha az ember Istentől egyrészt elhívást, másrészt pedig képességeket kapott, azzal úgy kell sáfárkodnia, hogy azt az Istennek visszaadja. Úgy éreztem, hogy ami energiámba, időmbe és képességembe, tudásomba belefér, azt meg kell tennem. Most megyei gondnokként is ezt próbálom továbbadni. Az elsődleges feladatunk az evangélium hirdetése, mi pedig, felesküdött gondnokok és presbiterek azt vállaltuk, hogy a református anyaszentegyházon belül végezzük ezt a munkát.

Szőke Imre 1969-ben született, a gimnázium elvégzése után számviteli végzettséget szerzett.

Két évtizedig volt önkormányzati képviselő is.

Jelenleg Kunszentmiklóson vállalkozást vezet, hetven ember munkáját irányítja.

Két felnőtt gyermeke van, felesége, Szőke Imréné Barócsi Judit a helyi református iskola intézményi lelkésze és vallástanára.

Az, hogy az ember református gimnáziumba jár, még nem predesztinálja őt arra, hogy a hitét felnőttként is megőrizze. Önnek hogy sikerül?

A hit megtartása csak úgy működik, hogy ha elfogadom Krisztust és azt az ajándékot, amit Isten benne adott nekünk. Én befogadtam Krisztust, attól kezdve ez valahogy magától értetődő volt.

Kétségtelen, hogy az iskola önmagában nem predesztinálja az embert, de jó alapokat adhat. Kunszentmiklóson 1992ben kaptuk vissza a református gimnáziumot, az pedig nagy lehetőség, hogy ott Isten Igéje hangozhat, és ez teljesen természetes, nem úgy, mint egy állami iskolában. „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által” – mondja Pál apostol a római levélben. És ahol hangzik az Ige, ott van esély meghallani. Bizonyságot tehetek arról, hogy az osztályunkból sokan hitre jutottak, ők akár lelkipásztorként, akár presbiterként ott vannak ma a református gyülekezetek életében.

30 Reformátusok Lapja

Szőke Imre

Úgy tudom, Debrecenben kántorképzőbe is járt. El is végezte?

Nem, orgonán már nem játszottam. A zene szeretete is szülői örökség. Szüleimnek jó hangja volt, népdalkörbe is jártak. Édesapám citerázott is, én fuvolázni tanultam, a nővérem zongorázott. Ő el is végezte a kántorképzőt és most a gyülekezetünk kántora. Amikor Debrecenből hazakerültem, bekapcsolódtam a helyi népdalkörbe. Elvégeztem a népzenei vezetőképzőt, és már több mint harminc éve én vezetem a Szappanos Lukács Népdalkört. Nemrég vehettem át a Kunszentmiklós Kultúrájáért díjat a várostól a három évtizedes szolgálatomért.  HEGEDŰS BENCE