Reformátusok Lapja 2022/10. szám

LXVI. ÉVFOLYAM,

10. SZÁM,

2022. MÁRCIUS 6.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

„...de testvérré a nyomorúságban válik”

9 771419 856007

A HÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN

LAPJA

REFORMÁTUSOK

ÁRA: 500 FT

22010

| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Oh, én édes Jézusom! Kérlek Tégedet amaz te keserves könnyhullatásidért és minden te könyörületességidért, mellyek által nékem, elveszettnek csudálatossan segítséggel lenni méltóztattál, adjad énnékem a keserves könnyhullatásoknak kegyelmét, mellyet igen kíván és óhajt az én elepedett lelkem!  CSÚZI CSEH JAKAB (1639–1695)

6

13

16

22

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13.

Honlap: www.reflap.hu.

E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

Szerkesztőségi titkárság: Buzási Zsoltné (titkarsag@reflap.hu) Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Főszerkesztő és kiadó: Fekete Zsuzsa Főszerkesztő-helyettes: Hegedűs István (hegedus.istvan@reflap.hu) Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Illényi Éva (illenyi.eva@reformatus.hu), Kiss Sándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu), Regéczy-Nagy Enikő (szerk@reflap.hu), Weberné Zsikai Mária (weber.maria@reformatus.hu).

Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs.

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája.

Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál.

Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Todoroff Lázár

INTERJÚ • 6. Az igaz ember buzgó könyörgése | Gulyás Dórával, a Zsinat ifjúsági osztály osztályvezető-helyettesével a közös imádságok fontosságáról is beszélgettünk INTERJÚ • 12. Közönségből közösséggé formálni | Hajdú Zoltán Leventét, a Missziói Szolgálat szakmai vezetőjét misszió elképzeléseiről is kérdeztük INTERJÚ • 16. Egymásra utalva | Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas művelődéstörténésszel közép-európaiságról, életpályáról és személyes hitéről is beszélgettünk GONDOLATOK • 19. Újabb lehetőség az istenkeresés útján | Alföldy-Boruss Dezső nyugdíjas lelkipásztor írása a böjtről GONDOLATOK • 21. Több mint kétszáz | Vitéz Ferenc a debreceni Kálvin János toronygalériában rendezett „Több mint 200 forma és szín” című kiállításról INTERJÚ • 22. Oázis a nyolcadik kerületben | Karsay Eszter négy és fél évtizednyi lelkészi tapasztalattal a háta mögött mesél arról is, hogy való-e a parókus lelkészség a nőknek

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAIL-CÍMEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben).

A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

2022. március 6.

Reformátusok Lapja

3

| AZ IGE MELLETT |

LÁNYI GÁBOR

III. 6.

VASÁRNAP

III. 7.

HÉTFŐ

III. 8.

KEDD

III. 9.

SZERDA

4

(32–33) „Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kell meghalnia? Mit követett el?

Erre Saul feléje dobta a lándzsáját, és át akarta vele ütni.” (1Sám 20,1–34) „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek!” (Lk 9,55) – mondja Jézus tanítványainak, akik miután egy samáriai faluban nem adnak nekik éjszakai szállást, vérig sértődve tüzet kérnek az égből, hogy az eméssze meg az őket elutasítani merészelőket. Micsoda elvakultságot eredményez Saulban a Dávid iránt érzett féltékenység, hogy még saját fiának is nekitámad, amikor az meg meri kérdőjelezni apja szándékának jogosságát! Micsoda indulat tud esetleg bennünk is támadni, akár csip-csup ügyek, bántalmak, sértések, hétköznapi nyűgök miatt is! Amikor bevág elénk valaki a sorba; amikor kiderül, valaki a másik oldalra szavaz; amikor valaki mondta, de nem tette meg; amikor elutasítják, megkérdőjelezik tévedhetetlenként dédelgetett álláspontunkat. „Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse” (Lk 9,56) – folytatja fenti mondatát Jézus. A jézusi indulat nem fizet rosszal a rosszért. Valóban csak az ő indulata és az ő Lelke tehet bennünket is képessé, hogy uralkodni tudjunk megromlott emberi természetünk heveskedő voltán, és ellenálljunk az ebből fakadó elvakult és végeredményben minket károsító tetteinknek. Kérjük ezt tőle ma is!

Mt 18,21–35  91. zsoltár (42) „Abban pedig, amiről mindketten megesküdtünk az Úr nevére, legyen az Úr a tanú közöttünk és utódaink között mindörökre!” (1Sám 20,35–42) „Isten a tanúm” – az ókori Izráelben megvolt a lehetőség arra, hogy ha valakinek nem volt emberi tanúja egy ellene felhozott váddal szembeni ártatlanságára, akkor a jeruzsálemi templomban a papok előtt Istent tanújává kérve fogadhatta meg ártatlanságát, amit aztán bíráinak is el kellett ismernie. E mögött a fogadalom mögött hitelesítő erőként állt ott az a mély lelki meggyőződés, amely az „Isten engem úgy segéljen” mondás eredeti hátterében is áll, hogy az Istent tanújául hívó ember magára vállalja Isten haragját és átkát, amennyiben hamisan használta fel őt a maga ártatlanságának bizonyítására. Ez az Ószövetség embere számára valóban nagy belső visszatartó erő volt. „Isten a tanúm”, „Isten engem úgy segéljen”.

Ezek a szófordulatok ma már legtöbbször elkoptatottak, kiüresedett frázisokká váltak, és valóban, Jézus e tekintetben sokkal inkább hangsúlyozza azt, hogy az embernek nem esküdöznie kell és Isten nevét tanújául hívnia, hanem hitelesnek lennie. Hitelesnek jó megmaradni: „...ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem...” (Mt 5,37) Adja Isten, hogy törekedjünk erre mi is, őrizzük szavaink, hitelünk, ígéreteink tisztaságát és ezáltal erejét!

Mt 19,1–12  220. dicséret (7) „Ekkor odaadta neki a pap a szent kenyereket, mert nem volt ott más, csak áldozati kenyér…”

(1Sám 21,1–16) Ennek az ószövetségi jelenetnek megkülönböztetett jelentőséget ad, hogy maga Jézus hivatkozik rá, hogy kortársait és bennünket is valamire megtanítson (Mt 12,1–8; Mk 2,23–28; Lk 6,1–5). Egy szombati napon tanítványaival gabonamezőn halad át, éhes csapata pedig tépked a kalászokból, és eszik belőlük. Farizeusok veszik észre a jelenetet, és mivel a kalásztépés szombaton tiltott munkának számított, felelősségre vonják Jézust: utasítsa rendre a tanítványait. Ekkor idézi fel Jézus, hogy a Saul elől a nóbi szentélybe menekülő Dávidnak és kiéhezett csapatának hogyan adták oda a papok – másuk nem lévén – az istentiszteleti célokra felszentelt kenyereket, hogy éhségüket csillapíthassák. „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért” (Mk 2,27) – összegzi Jézus üzenetét. Isten ügye az ember. Szent idők, helyek, szokások, tettek nem önmagukért vannak, hanem hogy a javunkra váljanak. A hit külsőségei nem célok, hanem eszközök, hogy általuk az emberi élet jobb és több lehessen.

Mt 19,13–15  469. dicséret (8) „Senki sem szánt meg engem…” (1Sám 22,1–10) Isten Dáviddal van. Dávid tábora a menekülésben, bujdosásban is növekszik. Saulé csökken. Dávidhoz sereglenek a „mindenféle elnyomottak” (2), elkeseredettek, kiábrándultak, akik csalódtak Saulban, akik már észrevették, hogy a király eljátszani látszik isteni felkenetését. Önzése, uralkodási vágya, ebből fakadó zavartsága, szeretetlensége elzárja őt másoktól: egyedülállóvá, magányossá teszi. Paranoia, tomboló düh, már-már megbomlott elme a része. Nem csoda, hogy még a saját fia is inkább a „trónkövetelő”

Reformátusok Lapja 2022. március 6.

| AZ IGE MELLETT |

pártját fogja. Igaza van Saulnak: senki sem szánja meg őt (8). Valóban szánalomra méltó az ilyen emberi helyzet. Talán Saul vágyna is a szánakozásra. Vágyna maga is arra, hogy valaki vele legyen, támogassa, megértse. De az önzés, az önszeretet nem nyerheti el mások szimpátiáját. Ahhoz, hogy valaki „megszánja” őt, neki magának kellene megváltoznia. Belátnia tévútját, megbánnia elkövetett bűneit, visszatérnie az Istenhez való engedelmesség általa szétszakított kötelékébe. Mert egy biztos: a lehetősége meglenne rá, Isten „megszánná” őt, Saul mégsem találja a véghezvitelét.

Mt 19,16–26  267. dicséret (22) „Én okoztam apád egész háza népének a vesztét.” (1Sám 22,11–23) Ha eddig bárki számára kétséges is lett volna, hogy Saul elfordult Istentől, a mostani történésekből ennek mindenki számára egyértelművé kell válnia. Saul magához rendeli a nóbi szentély papjait, akik menedéket nyújtottak a bujdosó Dávidnak és embereinek, és kérdőre vonja vezetőjüket, Ahímeleket. Kérdése szemléletes példája elvakultságának. Az igazságra már régen nem kíváncsi, a kérdés ezért nemcsak vádbeszéd, hanem maga az ítélethirdetés: „Bizony, így van ez!” (13) Míg Dávid tábora nő, addig Saulé csökken: legközelebbi szolgái sem engedelmeskednek neki, nem mernek kezet emelni az Úr papjaira; az előkelő idegen, az edómi Dóég végzi el a piszkos munkát helyettük.

Itt is kontrasztos – Sauléval szemben – Isten emberének gondolkozása. Amikor Dávid hírül kapja a papok végzetét (22), nem Saul gonoszságát becsméreli, hanem a maga felelősségét látja meg: nem kellett volna a szentélybe menekülnie. Ő hozta rájuk a bajt. Ilyen alázatot, felelősségérzetet, önkritikára való hajlamot az Istennel napi kapcsolatban álló ember tudhat magáénak.

Mt 19,27–30  488. dicséret (4) „Dávid ismét megkérdezte az Urat.” (1Sám 23,1–12) Isten Dáviddal van. Ahhoz, hogy Dávid ereje menekülésében is növekedjen, hogy egyre több ember fogadja el őt vezetőjének, ismerje fel benne Isten elrendeltjét, egy másik fontos tényezőt is figyelembe kell vennünk: mégpedig azt, hogy Dávid is Istennel van. Az egyik meghatározó különbség közte és Saul között, hogy míg Saul a maga feje után megy, semmibe veszi Isten vele és országával kapcsolatos akaratát, addig Dávid Isten szándékát keresi. A mai történetben is háromszor tudakolja meg azt. Isten küldi a filiszteusok által szorongatott város, Keíla felszabadítására. Amikor az emberei megkérdőjelezik, hogy ez jó ötlet-e, Dávid megint Istenhez fordul, tőle kér és kap megerősítést.

Végül pedig amikor elhagyja Keílát, azt is Isten tanácsára teszi. Saul azt hiszi, hogy a körülményekből kiolvashatja Isten akaratát: „Kezembe adta őt az Isten.” (7) Szerinte Dávid rosszul döntött, amikor a nyílt terep helyett egy zárt városba vette be magát. De Saul taktikázása emberi okoskodásán, nem Isten vezetésén alapul. Milyen jó is ügyeinkben Isten akaratát keresni, kutatni, és reménység szerint meghallani: csak ez vezet győzelemre.

Mt 20,1–16  272. dicséret (14) „…Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe.” (1Sám 23,13–28) Az, hogy a héten olvasott történeteinknek Saul és Dávid a főszereplői, pusztán emberi illúzió, a fenti mondat arról árulkodik, hogy az igazi főszereplő Isten. Az ő gondviselése óvja, védi, menti Dávidot, nehogy Saul kezére jusson. Közben pedig erősödjön lélekben és emberekben, tűrésben és szívósságban, vezetésben és szervezésben: mindazon készségekben, amelyek népének olyan királyává teszik majd őt, amilyennek Isten szánta. Mindig kevesen múlik, hogy Dávid ne jusson Saul kezébe: épp elhagyja a várost, az erdőt, a barlangot, mire az üldözők odaérnek; az egyik csapat a hegy egyik, a másik a másik oldalán vonul; éppen akkor szólítja el Sault másik kötelesség, amikor már-már elérné Dávidot. Kevesen múlik, és ez a kevés az, ami éppen elégséges ahhoz, hogy Dávid tovább éljen, menjen, küzdjön. Ez a kevés, ami éppen elég, Istenen múlik. Ebben is neveli ő Dávidot. Megtanítja arra, hogy hozzá fordulhat, rá számíthat; hogy sikere nem a saját és emberi erőben rejlik, hanem Isten vezetésében; hogy már most is felfogjon valamit abból, amit később megénekel: nem a harci kocsikban és lovakban van a győzelem, hanem az Úr nevében (Zsolt 20,8) – „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel!” (Zak 4,6) Mt 20,17–19  344. dicséret

III. 10.

CSÜTÖRTÖK

III. 11.

PÉNTEK

III. 12.

SZOMBAT

2022. március 6.

Reformátusok Lapja

5

| INTERJÚ |

Ezerféle könyv szól a Bibliáról, mi mégis a Szentíráshoz nyúlunk, mert az az igazi vezérfonal. Az alapimádságaink is ilyen stabil pontok az életünkben. Fontos saját szavakkal imádkozni, de jó visszatérni a miatyánkhoz, amely egyfajta origója az imáinknak, nem véletlenül van benne minden istentiszteleti rendtartásban. Ahhoz, hogy jól éljünk, meg kell tanulnunk Istent első helyre tenni. A miatyánk pont erre tanít bennünket. Az ő méltósága, az ő országa és az ő akaratának megvalósulása legyen fontosabb személyes kéréseinknél! Amikor elkezdünk imádkozni, érezhetjük úgy, hogy most nagyon esetlenül szólítottuk meg a mi Atyánkat, ahogy Istennel mélyül a kapcsolatunk, úgy egyre személyesebbé válnak az imáink. Istennek formáló ereje van, nagyon erősen dolgozik. Ha tiszta szívből, őszintén letesszük elé nemcsak az örömöket, hanem a bánatokat is, akkor az ima feltöltő lesz, és eltűnik a feszengés.

Az igaz ember buzgó könyörgése „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád ILLÉNYI ÉVA pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged” – olvashatjuk Máté evan­ géliumában. Március 2-án, a keresztyén nők öku­menikus imanapján a békéért, az emberek közötti egyetértésért, a gyermekek jobb jövőjéért imádkoznak. Miért fontosak a közös imádságok? Erről is beszélgettünk Gulyás Dórával, a református egyház Ifjúsági Osztályának osztályvezető-helyettesével.

Miért választotta a teológián a szakdolgozata témájául az imád­ságot?

Egyetemi éveim alatt több olyan pasztorálteológiai tantárgyunk volt, amely azzal is foglalkozott, hogy az embernek adott életkorban milyen istenképe van. Ezt továbbgondolva jött a kérdés: ha az életünk során változik az istenképünk, akkor vajon az imádságaink változnak-e? Sok írás alátámasztotta, hogy igen, bizonyos életszakaszainkban másként imádkozunk, ez persze függ az élethelyzetektől is. Amikor hittel, nyitott szívvel és helyes gondolatokkal olvassuk a Szentírást, Isten megválaszolja imáinkat. Általános, hogy mindenki a saját szavait, érzéseit viszi Isten elé, amikor imádkozik. Ugyanakkor vannak alapimádságaink, a miatyánk, az asztali fohászok is.

6

Reformátusok Lapja 2022. március 6.

Az ima akkor is fennmarad, ha minden más porrá omlott – ez a keresztyén tanítás különösen aktuális a koronavírus okozta helyzetben vagy a mostani ukrajnai háború idején, amikor a kárpátaljai püspök is közös imára kér, annak erejére számít.

Az egyik kedvenc igém Jakab leveléből: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Sokszor megtapasztaltam a legnehezebb helyzetekben is, hogy a közös imádságnak óriási ereje van. A legmeghatározóbb ilyen élményem az volt, amikor leégett a Ráday Kollégium, és ott álltunk döbbenten az utcán, néztük, ahogy az otthonunk porrá ég. Nem tudtunk részt venni sem a tűzoltásban, sem a romeltakarításban, csak imádkozni tudtunk. Megtapasztaltuk azt, hogy milyen ereje volt az imádságunknak, megérkezett a segítség: a diákok közül senki nem sérült meg. Ez óriási élettapasztalat volt számomra.

Tanulmányok sokasága is bizonyítja, hogy a Szentírás olvasása, az imádság mind jótékony hatással van ránk, különösen, ha az imával hálát is mondunk.

Már az is ok a hálaadásra, hogy olyan világban élünk, amelyben szabadon imádkozhatunk. Az én legmeghatározóbb imaélményem óvodáskoromhoz köthető, amikor a hálaadás még nem volt tudatos. Minden hittanóra elején elmondtuk ezt a rövid imádságot: „Jó Atyánk, Istenünk, te taníts bennünket, Jézus Krisztus útján vezesd a lelkünket, Szentlelked ereje növelje hitünket. Ámen.” Amikor első osztályos lettem, furcsa volt, hogy az iskolai tanórák elején már nem hangzanak el ezek a gondolatok. Ez a kis ima annyira meghatározta a mindennapjaimat, hogy én akkor is elmondtam, amikor beértem az iskolába, mindmáig, 28 évesen is ezzel az imádsággal indul a napom.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

| AKTUÁLIS |

Kárpátaljai körlevél Az alábbiakban Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyház püspökének a kebelbeli gyülekezeteknek kiküldött, február 25-ei körlevelét tesszük közzé teljes terjedelmében, a mindannyiunknak szóló üzenet kedvéért: NAGYTISZTELETŰ LELKIPÁSZTOROK! KEDVES LELKÉSZNŐK! TISZTELT GONDNOKOK ÉS PRESBITÉRIUM! Az Ukrajnában kialakult helyzet miatt mindenki különleges lelki és fizikai állapotba került. Lelki téren imádságainkban őszintébben és buzgóbban fordulunk Istenhez oltalomért, békéért, vigasztalásért és türelemért. Fizikailag a félelem, a bizonytalanság okoz gyomor- és vérnyomásproblémákat, légszomjat és sorolhatnám tovább, mik teszik nehézzé a percek és órák múlását. Nem látok a jövőbe, hogy mi lesz holnap vagy holnapután. Abban reménykedem, hogy hamarosan vége lesz a fegyveres cselekményeknek.

Amit tudok, hogy Istennek mindennel terve van. Ő nem változik, meg tud őrizni, ahogy a hitvallásunk első kérdés-felelete tanítja: Mi néked életben és halálodban egyetlen vigasztalásod? – Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halá­ lomban nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál se eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által engem is az örök élet felől biztosít, és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek.

Az üdvösséget szolgálja a nehézség, a próba, az önmagunkban való elbizonytalanodás és a rendszerek összeomlása. Ez mind arra mutat, hogy nincs itt maradandó városunk. Isten a mennyek országát készítette a benne hívők számára. A földi, úgynevezett biztos pontok ilyenkor tűnnek el többségében. Végül marad az egyház, a közösség, amelyek imádkozó, igazi baráti kapcsolatok.

Mindenkit szeretettel és tisztelettel kérek, Lelkipásztort, Gondnokot, Presbitert, maradjon a helyén. Szükség van az evangéliumra, az imádkozó emberek összegyűjtésére és arra a szolgálatra, amit az itthon maradtak felé megtehetünk. Figyeljünk oda egymásra, legyünk emberségesek, segítőkészek és türelmesek. „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Isten szeretik, minden a javokra van.” (Róm 8,28) FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD

A Magyar Református Szeretetszolgálat a háború kitörésének reggelétől jelen van a határátkelőknél, a pályaudvarokon, és élelmiszerrel, alapvető szükségleti cikkekkel, szállásnyújtással és szervezéssel segít a Magyarországra menekülőknek, valamint „Nemzeti összefogás” megjelöléssel gyűjtést hirdet.

Támogatást fogadunk az adományvonalunkon: 1358 – egy hívás 500 forint segítség – vagy közvetlen utalással a szervezet számlaszámára: CIB 10702019-85008898-51100005 (a közlemény rovatba kérjük beírni: Nemzeti összefogás).

Külföldről érkező adomány esetén az alábbi bankszámlaszámra várjuk a felajánlásokat: HU67 1070 2019 8500 8898 5110 0005 Bank neve: CIB BANK LTD SWIFT kód: CIBHHUHBXXX Bank címe: 1027 Budapest, Medve u. 4–14.

2022. március 6.

Reformátusok Lapja

7

| AKTUÁLIS |

WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA

A KONFLIKTUS HÁTTERE

Amikor háborúk

A Szovjetunió megszűnésével, 1991-ben vált független állammá Ukrajna.

A viták már akkor elkezdődtek az országon belüli jelentős számú oroszbarát lakosság hovatartozásáról. 2012-ben Ukrajna és az Európai Unió tárgyalásokat kezdett a társult tagságról és az euroatlanti közösséggel való kapcsolatról, ami az Európa-párti ukrán lakosság körében népszerű volt, az orosz kisebbség azonban ellenezte.

A tárgyalásokat a Kreml sem nézte jó szemmel, tartottak tőle, hogy elveszítik a szevasztopoli katonai bázist, amely Oroszország egyetlen, a Földközi-tenger felé vezető tengerészeti támaszpontja. Az orosz vezetés bizalmatlan lett, hiszen az Oroszországgal közvetlenül szomszédos Ukrajnából kiindulva Moszkva könnyen megtámadható. Ezek a félelmek jelentős részben alaptalanok voltak, Putyin elnököt mégis motiválták védelmi döntések meghozatalában.

2013 nyarán Oroszország új szabályozások bevezetésével érezhető hatást gyakorolt az ukrán gazdaságra. Az akkori ukrán elnök felfüggesztette az EU-s tárgyalásokat. Ennek hatására tüntetések kezdődtek a Majdan téren, Kijev belvárosában. A kezdetben békés megmozdulások erőszakba torkollottak. 2014 elejére provokációkat követően már halálos áldozatokkal járó összecsapások is kibontakoztak. Ezen a ponton elszabadultak az indulatok, melyek elől az ukrán elnök Oroszországba menekült.

Oroszország puccsként értékelte a Majdan téri eseményeket. Ukrajna keleti területein pedig felgyorsult az orosz ellenállási mozgalom szerveződése. 2014 februárjának végén az orosz különleges erők alakulatai akcióba léptek a Krím-félszigeten, elfoglalták az Ukrajnához tartozó autonóm köztársaság legfontosabb kormányzati épületeit és az ukrán katonai bázisokat. A terület parlamentje ekkor megszavazta az Ukrajnától való elszakadást és az Oroszországhoz történő csatlakozást, amelyet a májusi – oroszbarát lakosság körében tartott – népszavazás is megerősített. Putyin elnök a térségben így biztosította a legfontosabb tengerészeti hídfőállását. A Kelet-Ukrajnában lévő donyecki és luhanszki területek még 2014 tavaszán kikiáltották önálló népköztársaságukat, és saját kormányzat létrehozása mellett döntöttek. Kijevnek nem volt kellő katonai ereje a szakadárok tevékenységének megfékezésére, így patthelyzet alakult ki.

2015-ben a minszki egyezmény megkötésével a két ország viszonyát még egyfajta békefolyamat jellemezte. 2021 őszén azonban ez Joe Biden amerikai elnök euroatlanti integrációról szóló nyilatkozatainak hatására megszakadt. Éles diplomáciai háború kezdődött, ennek következtében Moszkva nagyszámú katonai erőt rendelt az ukrán–orosz határ közelébe.

A feszültté váló helyzetben idén februárban ismét felerősödtek a harcok a szakadár területeken, amelyek függetlenségét a Kreml – egyedüliként – elismerte, és „békefenntartó” csapatokat vezényelt a donyecki és luhanszki területre.

2022. február 24-én, csütörtök hajnalban pedig Oroszország had­ üzenet nélkül megtámadta Ukrajnát.

8

Reformátusok Lapja 2022. március 6.

Február 24. Gyermekét tartó nő felszáll egy buszra Kijevben, hogy elhagyja a várost

Február 22. Autóval menekülnek az emberek Kijevből

| AKTUÁLIS |

zaját halljátok Ukrajna már hetek óta számított az orosz invázióra, majd a hosszú nyilatkozatháború után február 24-én megkezdődtek az ország számos pontját érintő orosz támadások, és a fegyverropogás valóságossá vált. A rakétarobbanások és légitámadások dübörgő hangja között élő lakosság további sorsa a legjobb esetben is bizonytalan, és úgy tűnik, még jó ideig az is marad.

Tömegek hagyták el szülőföldjüket, sokan futnának el, de nem tudják, hova menekülhetnének. Ukrán beszélgetőtársam egy keresztyén szervezet munkatársa, családjával Kijevben él. Az egyre szűkülő ostromgyűrű árnyékában a háború első napjainak megrendítő élményeiről beszélgettünk.

Tanácstalanul nézzük a helyzetet, még most sem hisszük el, hogy ez tényleg megtörténik.

2014 óta kiéleződött a feszültség a két ország között, de valószínűtlen volt, hogy idáig fajul a helyzet. Ukrajna az ország keleti részén hadban áll az oroszbarát szakadárokkal, és nyilvánvaló volt, hogy abban a régióban lesznek még harcok, de senki nem hitte, hogy a fővárosunkat fogják bombázni. Szürreális volt, amikor február 24-én reggel öt óra körül hatalmas robbanások zajára ébredtünk. Mindössze 10 kilométerre lakunk a repülőtértől, ahol a becsapódások történtek. Fájdalmas Putyin elnök beszédeit hallgatni arról, hogy Ukrajna nem ország, csak Lenin találta ki, nem érdemeljük meg, hogy önállóak legyünk. Mi békében szeretnénk élni.

Reménykedünk, hogy a hadseregünk meg tudja akadályozni Oroszországot a földünk megszállásában. Csernobil elfoglalása különösen aggaszt. Sajnos Fehéroroszország átengedte a területén az orosz harckocsikat, Kijevet abból az irányból nagyon könnyű megtámadni.

Hogyan tájékozódnak az eseményekről?

Csak az interneten keresztül. Tudjuk, milyen csatornákat kell nézni, hallgatni, mert nagyon sok a hamis hír, amellyel félrevezetik az ukránokat és az egész világot.

Február 26. Ukrán katonák kinéznek egy katonai létesítmény kitört ablakán Kijevben

Mit tudnak a donyecki és luhanszki területeken élő barátaikról?

Sokan már közvetlenül 2014 után elmenekültek, és azóta az ország középső vagy nyugati részén élnek. Mostanában keresztyénektől azt hallottam, hogy tiltották az alkalmaik megtartását.

FOTÓ: MTI

Miért döntöttek a maradás mellett?

Itt szolgálunk egy szervezet tagjaiként, szeretnénk hűségesek lenni. Mindennap halljuk a fegyverropogást, ha kell, lemegyünk a pincébe, amelyet óvóhelyként használunk, hisszük, hogy Isten megőriz minket. A jelenlegi helyzetet tovább nehezíti számomra, hogy műtétre várok, már volt is megbeszélt időpontom az orvossal, de a hadiállapotot miatt az operációkat bizonytalan időre elhalasztották, csak sebesült katonákat és civileket látnak el. A háború után sok helyreállító műtétre lesz szükségem.

Honnan merítenek erőt?

Online tartunk istentiszteletet, a lelkészünk biztat, hogy le­ gyünk bátrak, ne essünk pánikba, hiszen Isten most is Úr, eb­be kapaszkodunk. Segítünk, ahol tudunk, a Lembergben (Lviv), il­ letve Ukrajna nyugati részén lakók megnyitották az ottho­naikat, a templomaikat. Reménykedünk.

2022. március 6.

Reformátusok Lapja

9

| AKTUÁLIS |

Másik beszélgetőtársam egy kárpátaljai házaspár, akik éppen Kijevben tartózkodtak egy héten át keresztyén munka­ társaikkal. Ők a háború kirobbanása után, de még az ostromgyűrű bezáródása előtt, az utolsó pillanatban, elhagyták a fővárost. Tizenhét órás fárasztó vonatút után érkeztek haza a családjukhoz.

Hónapok óta tervezték a rendezvényt, de azt nem gondolták, hogy közben megváltozik Európa történelme.

Soha nem fogjuk elfelejteni ezt a találkozót. Ami még különlegesebbé teszi, hogy nem ekkor szoktuk rendezni, hanem sokkal később.

Egyikünk sem gondolta, hogy a megváltoztatott időpont éppen egybeesik majd egy olyan háború kitörésének napjával, amelyet 1945 óta nem látott Európa, különösen két ekkora hadsereg között. Miután megérkeztünk Kijevbe, már az első nap, különösen most visszatekintve, történelmi jelentőségű volt, ugyanis ekkor ismerte el az orosz elnök a délkelet-ukrajnai Donyec-medence két népköztársaságának szuverenitását. Rögtön tudtuk, hogy ettől csak még bonyolultabb lesz a helyzet, hiszen a megyék területének egy része Ukrajnához tartozik.

FOTÓ: MTI

Hogyan élték meg ezeket a feszült napokat?

Várakozással, bizonytalansággal, ami még jobban összekovácsolt minket. Ömlöttek a hírek, de hamar rájöttünk, hogy óvatosnak kell lennünk, mert hamis információkkal is elárasztottak minket, úgyhogy csak azokat vettük figyelembe, amelyeket közvetlenül az adott térségben élő barátaink küldtek. Február 24-én hajnalban arra ébredtünk, hogy lőni kezdték a repülőteret Kijev mellet. Még ekkor sem tudtuk elhinni, hogy ez valóság, többen azt hitték, pusztán hadgyakorlat. Megrendültünk a feleségemmel, de tudtuk, hogy nekünk haza kell jutni a családunkhoz, a gyerekeinkhez, a jegyünk is megvan visszafelé. Láttuk, hogy sokan az üzletek felé szaladnak, felvásárolták az élelmiszereket. A benzinkutak hamar kiürültek, vagy pillanatok alatt kígyózó sorok alakultak ki. A buszok leálltak. Az emberek megindultak a keleti országrészből a főváros felé, a konferenciánk helyszínét is átadták a menekülteknek.

Rengetegen jelezték Magyarországról is, hogy imádkoznak értünk, folyamatosan kerestek, kérdezték, rendben vagyunk-e. Hittük, hogy Isten megvéd bennünket. A kijevi pályaudvarra helyi érdekű vasúttal akartunk bejutni, amelynek állomásán riadtan álldogáltunk a tömegben, szorongattuk a jegyünket, mindenhol káosz, félelem. Ekkor megcsörrent a telefonom. Kérték, menjünk vissza a szállásunkra, lezárták a kijevi állomást. Már begördült a kisvonat a peronhoz, és abban a pillanatba egy mellettünk álló lány, aki fültanúja volt az izgatott párbeszédünknek, megszólalt: menjenek be Kijevbe, a barátnőm most hívott, elindulnak a vonatok. Mintha az Isten angyala szólított volna meg minket. Felszálltunk, gond nélkül elértük a város peremét. Metróval akartunk továbbmenni, de zárva volt. Bőröndjeinkkel a kezünkben elindultunk gyalog befelé a fővárosba. Négy metróállomásnyi távot mentünk, miközben úgy siklottunk ide-oda a Kijevből kiáramló tömeggel szemben, mint az angolnák. Egyedül mi mentünk szembe az emberáradattal. Hozták a bőröndjeiket, a kis háziállatokat kalitkában, bácsi nénivel, csomaggal, egyedül, fiatalok, egyetemisták. Végre találtunk egy metrót, amely elvitt a pályaudvarra. Minden üzlet zárva volt, a McDonalds, a KFC, az élelmiszerüzletek. Az ásványvíz ára az egekben, még kenyeret sem tudtunk venni az útra. Sok katona, rendőr ácsorgott mindenhol. Feltűnt közülük egy 18 év körüli fiatal fiú golyóálló mellényben, sisakban, gépfegyverrel. Vajon hol van a családja? Majdnem megszakadt a szívem. Beléptünk a pályaudvarra, hálát adtunk, és alighogy befejeztük, bemondták a vonatunkat. Zsúfolásig megtelt a szerelvény, a mozdonyvezető fülkéjébe öten szálltak fel, mert nem volt már máshol hely. Imádkoztunk tovább, hogy ne legyen bombariadó, mert akkor kiküldik a vonatokat a vasútállomásról, és mindenkinek le kell mennie a metróba. Átéltük már ezt 2014-ben. Közben folyamatosan kaptuk az üzeneteket a többiektől. Egyik barátunk csak a forgalommal szemben tudott kijönni városból, másvalaki azért fordult vissza, mert az ukránok felrobbantottak egy hidat, hogy az orosz tankok ne tudjanak átkelni rajta. Néhány barátunk háza légvédelmi bázis közelében van, de még így is, a háborús zónába is hazamentek a családjukhoz. Mindenki retteg, hogy a férfiakat elviszik egy értelmetlen háborúba. Ukrán állampolgársággal 18 és 60 év között nem lehet elhagyni az országot. Bárki jelentkezhet katonának, és kap fegyvert. Ha a bankrendszerünk összeomlik és nem lesz élelmiszer, bajban lesznek a gyerekes családok.

Miben bizakodnak? Mi ad erőt?

Isten kézen fogva vezetett ki minket Kijevből. Ha nem így történik, ott rekedünk. A Gondviselőnk kezében van az egész világ. Háborúkat tud megszüntetni, és törődik az övéivel, védelmezi őket. „Amikor pedig háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rettenjetek meg.” (Lk 21,9) Ha jól megy a sorunk, nem törődünk Istennel, pedig azt mondja: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11) Isten megőrzött bennünket.  WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA Február 25. Metróállomást óvóhelyként használó emberek Kijevben

10 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

| AKTUÁLIS |

A Magyar Református Szeretetszolgálat az ukrán–magyar határhoz közeli Beregszászba szállított kéttonnányi tartós élelmiszert FOTÓ: REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT

Életem leghosszabb napja

Maradunk, amíg nem látunk füstöt a hágón – mondja eltökélten a telefonba kárpátaljai kollégám. – Itt a hazánk, itt születtünk, nem mehetünk el – magyarázza. Egy harmincöt éves magyar református családapa beszámolóját olvashatják az ukrajnai háború kirobbanásának napjáról.

6 óra: Nézem az alvó várandós feleségemet, és arra gondolok, hogyan keltsem fel azzal, hogy „szerelmem, lőnek, megkezdődött a háború”? Ez annyira abszurd. Gyorsan felkapom a ruháimat, elindulok a munkába.

7 óra 30: Egy kupacban tanácskozik az összes munkatársam, mindenki zavarodott, nem tudjuk, mitévők legyünk.

8 óra: A rádióban magyarul is bemondják: bombáznak Ukrajnában, kitört a háború. Kérik, hogy tartsuk meg békénket, és higgyünk Istenben. Édesapám ötvenhatos történetei jutnak az eszembe, de ez a borzalom velünk történik. Itt és most, 2022-ben.

10 óra: Arra jutunk a munkahelyen, hogy mindenki tegye, amit jónak lát. A kollektíva fele úgy dönt, hogy elindul a családjával a magyar határ felé, talán még átjutnak. A nők sírva berámolnak néhány holmit a bőröndbe, megfogják gyerekeik kezét, és Magyarország felé veszik az irányt.

11 óra: Isten csodája, hogy megkapjuk a fizetésünket. Rohanok a benzinkútra, hogy üzemanyaghoz jussak. Örvendek, hogy csak hetvenen sorakoztak előttem, járhattam volna sokkal rosszabbul. Kapok még benzint. Az utcán kétségbeesett, szomorú emberek húzzák maguk után életük darabjait bőröndökbe zárva. Félelem sugárzik a szemekből. Sokan ismernek, összeszedem magam, és mindenkire hatalmas mosollyal köszönök. Még most is hittel tudom mondani: velünk az Isten!

12 óra: Bejelentik a rendkívüli állapotot, nem akarjuk elhinni…

Ugye, minden rendben lesz?

13 óra: Lisztet, cukrot, konzerveket vásárolunk, de szinte üresek a boltok polcai. Ezrek tartanak a határ felé, senki semmit nem tud igazán. Mitévők legyünk? Menjünk vagy maradjunk?

Mi lesz velünk? Hogy történhetett ez? Lehet, hogy ez csak brutális rémálom? Fel akarok ébredni!

15 óra: Kimegyünk a határra. Azt suttogják, hogy le fogják zárni. Mindenki ott van… És ki marad? Mi. Mi maradunk!

16 óra: Néhány óra leforgása alatt bekövetkezik a hadiállapot legdurvább változata, amitől minden ukrán és magyar retteg: az általános mozgósítás és határzár. A 18 és 60 év közötti férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát. Sosem gondoltuk, hogy ez megtörténik. Megtörtént.

17 óra: Folyamatosan érkeznek a telefonok és az üzenetek Magyarországról. Rég nem látott barátok, családtagok üzennek, hogy befogadnak minket, csak menjünk. Felajánlanak szobát, ágyat, házat, telket, mindenki, amije van. Hála ébred a szívemben, hogy számíthatunk anyaországi és erdélyi testvéreinkre.

18 óra: Jár az agyam. Kinek sikerült átérni a határon? Mi lesz ott velük? Mit tegyünk? Mi azért nem költöztünk el soha Kárpátaljáról, mert ez az otthonunk. Itt kell maradnunk. Nem mehet el minden magyar – magyarázom a telefonban egy magyarországi barátomnak, de érzem, hogy nem ért meg.

19 óra: Elbizonytalanodom egy pillanatra, hogy mi a helyes.

A legnehezebb azonban az, hogy nem tudom, mit mondjak a családomnak, a gyerekemnek, a barátaimnak.

23 óra: Életem leghosszabb napja után fekszem az új otthonunkban, amit nemrég építettünk Beregszászban. Három szív dobog mellettem a nagy ágyban. Hallgatva szuszogásuk azon töprengek, vajon biztos jól döntöttem, hogy nem mentünk el?!

Lezárták a határt, és mi itthon vagyunk. Rengetegen elmenekültek. Jó döntést hoztam?! Vagy valami óriásit hibáztam? Úgy éreztem, nekem nem szabad mennem. Van itt feladat még nagyon sok. Tudom, hogy Isten áldása van rajtam, amióta élek.

Mindig figyeltek rám a környezetemben, fontos volt számukra, amit mondtam, gondoltam és tettem. Vajon lesz-e valami magasztos feladatom itthon, vagy csak bajba sodortam a családom?! Reszketnek az ujjaim. Elfáradtam.

Isten velünk!

Lejegyezte: Fekete Zsuzsa 2022. március 6.

Reformátusok Lapja 11

| INTERJÚ |

BEMUTATJUK EGYHÁZUNK SZOLGÁLATVEZETŐIT • 2. RÉSZ

Közönségből közösséggé formálni ILLÉNYI ÉVA

„Számomra az egyház azokban a gyülekezeteiben él, amelyek tudatos és elkötelezett hittel élik meg szolgálatukat – a közösségen belül, de a külvilág, a társadalom felé is.” Aki megérzi a közösséget Istennel, az keresi majd másokkal is: elhívásunk lényege és célja a misszió. Hajdú Zoltán Leventét, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Missziói Szolgálatának szakmai vezetőjét missziói elképzeléseiről is kérdeztük.

Lelkészcsaládba született, belülről látta és élte meg, hogy mit jelent egy gyülekezet vezetőjének lenni. 22 évesen úgy fogalmazott, hogy Isten sorban zárta be a lehetőségek kapuit ön előtt, és csak egy maradt nyitva: a teológia. Milyen kapukat zárt be Isten ön előtt?

Kisgyermekkoromban lelkész szerettem volna lenni, mint édesapám. Van is egy anekdota a családban, hogy a gumiállatkákat sorba raktam a parókia előszobájának mély ablakkeretében, és ott prédikáltam nekik. Kamaszkoromra ez a gyermeki indíttatás eltűnt, már minden akartam lenni, csak lelkész nem. Az ELTE matematika–filozófia szakára jelentkeztem, ahová – utólag azt mondom: hála Istennek! – nem vettek fel. Ekkor egy év szünet következett a tanulmányaimban.

Egy negyedévet Észak-Írországban, keresztyén ifjúságivezető-képzőn töltöttem. Hazatérve aktívan bekapcsolódtam az akkor bontakozó egyházi ifjúsági szervezetek életébe. De Isten ezeket az irányokat is sorra zárta előttem, egyetlen nyitott utat láttam magam előtt, a teológiát. Talán furcsa ezt lelkészként mondani, de úgy mentem a lelkészképzésre, hogy Isten döntött helyettem.

Nyilván volt bennem egyházi elköteleződés, sőt, a hitbeli döntés is megszületett bennem Isten mellett, mégsem éreztem 12 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

igazán jól magam elsőévesen a teológián. Isten döntése már világos volt, de a magam elkötelezett igenjét csak a második évben tettem oda mellé. Amikor ez megtörtént, gyökeres fordulatot vett az életem, a teológia első éve után meg is nősültem.

Az egyetem után Isten kisgyülekezeti lelkipásztori szolgálatra hívta. Sokan megkérdőjelezték a döntést, ön mégis a 600 lelkes kistelepülésre, Szóládra költözött a feleségével.

A teológián egyre inkább kezdett érdekelni a gyülekezetépítés mint szakterület. Viszont azt láttam, hogy erre jobbára csak észak-amerikai és nyugat-európai modellek vannak, és azok is leginkább nagyvárosokra, illetve azok agglomerációjára vonatkoznak. Engem az foglalkoztatott, hogy a magyar református egyházi valóságra, azon belül is a vidéki, többnyire kis gyülekezetekre lehetséges-e olyan modell kidolgozása, amely ezeknek a kicsi közösségeknek az életben maradását, sőt, megerősödését tudja szolgálni. Harmadéves koromban Szóládon jártam legációban, ahol a gyülekezeti tagokkal folytatott beszélgetés közben az egyik idős presbiter bácsi felvetette, nem mennék-e hozzájuk lelkipásztornak. Ezt a megszólítást Isten eltervezte

NÉVJEGY Hajdú Zoltán Levente 1970. december 18-án született Budapesten. Lelkészcsaládban, Fejér megyében nőtt fel, négy testvérével. 1998-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. 27 éve él házasságban. 2009-ben a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán bölcsésztanári diplomát szerzett.

1998 óta szolgál a szóládi református gyülekezetben. A Magyarországi Református Egyház Zsinatában a Missziói Bizottság tagja. Az idei évtől a Zsinat Missziói Szolgálatának vezetője. Több mint tíz éve képviseli egyházunkat a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Missziói és Evangélizációs Bizottságában. Rendszeresen tart gyülekezetépítéssel kapcsolatos előadásokat. Verses-imádságos kötetei a Kálvin Kiadó gondozásában jelentek meg (Előtted, Uram…; Nem a felhők fölött).

| INTERJÚ |

útnak éltük meg a feleségemmel. Amikor tehát megosztottam a kihelyezésemben illetékesekkel a tervemet, hogy Szóládra szeretnék menni, jó szándékkal ugyan, de mindenki igyekezett lebeszélni, mondván, ez a gyülekezet már nem életképes, és az objektív számadatok alapján már nem is lesz az. A 20. század közepén Szóládon a református gyülekezetnek még ötszáznál több választó tagja volt, de a ’90-es évek vége felé már a falu lakossága sem érte el ezt a létszámot, ennek alig egyharmada volt a reformátusság. De látták az odaszántságunkat, így megkezdhettem a segédlelkészi évemet.

Hogyan tették meg az első lépéseket egy ismeretlen közösségben?

Szólád számomra nem volt ismeretlen.

Amíg az anyai dédszüleim éltek, gyakran jártunk oda. A mostani gyülekezeti házunk, az egykori református iskola akkor épült, amikor az anyai dédnagyapám volt a gyülekezet gondnoka, a másik családi ágról pedig a nagyapám nagybátyja a gyülekezet kántortanítója. A feleségemmel, aki egyébként tanítónő, és az egyik közeli településen kapott állást, nagy lelkesedéssel láttunk neki a gyülekezeti szolgálatnak, hiszen az Úristen ajándékként adta nekünk ezt a gyülekezetet.

Hadd meséljek el egy történetet az első hetek, hónapok eseményei közül! Még 1998 nyarán történt, hogy a felügyelő lelkészem, Kocsev Miklós megbízott azzal, ismertessem a szóládi presbiterekkel a gyülekezetre vonatkozó terveimet. Ott ültek körben, főleg idős bácsik, nagyapám korúak, én meg lelkesen beszéltem nekik, hogy mit és hogyan szeretnék velük összefogva indítani a gyülekezetben.

Kíváncsian hallgattak, majd az egyikük megszólalt: „Reméljük, hogy a tiszteletes úr lelkesedése majd minket is magával ragad!” Erre a számomra prófétai erejű mondatra azóta is emlékszem. Ugyanis ez arról beszél, hogy ha a lelkészen látszik az odaszántság, ha a szószéki igehirdetését az élete igehirdetése hitelesíti, akkor azt az Úristen meg fogja áldani. Ugyanerről beszél Pál apostol is, amikor az első 2022. március 6.

Reformátusok Lapja 13

| INTERJÚ |

korinthusi levélben azt mondja: „Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni?” Kell az a bizonyos elhívott vezető, a lelkipásztor, aki a hitével, a meggyőződöttségével, a lelkesedésével magával ragadja, pontosabban Isten felé indítja el a rábízottakat.

Az életképtelennek minősített Szóládi Református Egyházközség mára gyűjtőgyülekezetté vált, a szóládiakra sokan úgy tekintenek, hogy ha nekik sikerült, akkor máshol is van esély.

Valóban óriási a változás, de ez nyilvánvalóan olyan közösségépítési folyamat, amely sok-sok lépcsőn keresztül jutott el idáig, a maga szükségszerű hullámzásaival együtt. A gyülekezetünknek lassan nyolc éve két lelkipásztora van. Gyülekezeti táborunkat húsz éve működtetjük, hét éve óvodát indítottunk, aztán gyümölcsöst telepítettünk, gyümölcsfeldolgozó kisműhelyt létesítettünk. De ami a legfontosabb, olyan hívő és hitvalló lelki közösség formálódott Szóládon – szóládiakból és a bekapcsolódó környékbeliekből –, ami Isten hatalmas ajándéka, és azért kaptuk Istentől, hogy szolgáljunk vele. Ez nem a mi nagyszerűségünk okán van, hiszen annyiféle nyomorúsággal küzdünk mi is, hanem mert Isten ránk bízta, mások épülésére. Mondok erre példát: tavaly késő ősszel egyhetes evangélizációra mentünk Komárom megyébe. Egyik este én prédikáltam, a következő este Právetz Anikó, a lelkésztársam. Minden este jött velünk egy-két presbiter, gyülekezeti tag vagy gyülekezeti munkatárs, akik beszéltek az ottaniaknak arról, hogyan kapcsolódtak be a gyülekezetbe, milyen szolgálatot végeznek, illetve bizonyságot tettek arról, hogy milyen megerősítés és áldás számukra a gyülekezet közössége. Máskor gyülekezeti csoportok látogatnak el hozzánk, amikor az életközegünkben, Szóládon beszélünk mindezekről. Nemcsak mi, a lelkipásztorok, hanem a gyülekezetünk tagjai is. Így tudunk megerősítéssé lenni mások számára is, miközben az alkalmak által mi magunk is erősödünk.

14 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

Egy korábbi interjújában nyilatkozta, hogy nincsenek csodaprogramok, az Istentől kapott lelki ajándékokat azért kapjuk, hogy szolgálatot indítsunk és továbbadjuk.

Minden lelkésznek és minden gyülekezetnek a maga életközegére vonatkoztatottan kell kidolgoznia a maga kibontakozási tervét. Mert hiszem, hogy Istennek minden gyülekezetre van jó terve, amely viszont akkor fog működésbe lépni, ha abban mi is, akikre ezt bízta, cselekvő részesek leszünk. De erre a Lélek szerinti közösségi működésre meg kell tanítani a mai embereket, ebben a hiteles életpéldák a legjobb tanítómesterek. Mindemellett pedig nagyon fontos, hogy milyen a gyülekezet atmoszférája, hangulata, kisugárzása.

Van is néhány kulcsfogalom, amely erre vonatkozólag kikristályosodott előttünk az elmúlt évek során.

Melyek ezek?

Egészen hétköznapi fogalmakra gondolok: családiasság, közvetlenség, odafigyelés, elfogadás; mindaz, ami meghittséget ad egy közösségnek. Klaus Douglass német teológus Az új reformáció című könyvében sok megszívlelendő megállapítás van. Az egyik ilyen ez: „A keresztyén gyülekezetben az egyik legfontosabb feladat, hogy közönségből közösséggé kell azt formálni.” Olyan hellyé, találkozási ponttá, amely otthonos, ahová szívesen megy az ember. Sőt, ahová szívesen hív másokat is.

Amikor felkérték a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának vezetésére, hogyan fogadta?

A feleségemmel közösen gondoltuk és imádkoztuk át, hogy lehet-e a zsinati szolgálatot a gyülekezeti szolgálat mellett végezni. Aztán a lelkésztársammal és a presbiterekkel is megbeszéltük, hogyan szervezhető úgy a gyülekezeti élet, hogy minden működőképes maradjon. Lelkesen végzem a zsinati szolgálatot, mert meggyőződésem, hogy Isten most kairoszt, kegyelmi időt adott

az egyházunkban, hogy a sok szervezeti változás a gyülekezetek lelki és hitbeli megerősödéséhez vezessen. Milyen hatalmas dolog úgy tekinteni erre, hogy Isten ma is csodákat tesz az övéivel, de ezeknek a csodáknak a megvalósulásába minket, mai tanítványait is bevon!

A missziói szolgálat vezetőjeként mit tekint a legfontosabb feladatának a közeljövőben?

A gyülekezetem kulcsfogalmait – családiasság, közvetlenség, személyesség – a zsinati központból szeretném átvinni a gyülekezetek valóságába. Ne adminisztráló egyház legyünk, hanem a kapcsolatok ereje határozza meg a lényegünket!

A missziói szolgálatnak tisztáznia kell, kik vagyunk mi, reformátusok. Azaz a lehető legpontosabban határozzuk meg az identitásunkat mind önmagunknak, mind a társadalom egésze számára. Erre az identitásbázisra épülhet az a segítő, támogató szolgálat, amely három irányban valósulhat meg: a gyülekezetek, az egyházi intézmények és az egyházban szolgálatban álló személyek – lelkipásztorok, pedagógusok vagy a szociá­ lis szféra dolgozói – felé. Kincsekkel van tele az egyházunk! Olyan szakemberekkel, akik mély lelkiséggel végzik munkájukat, de sok esetben láthatatlanok. Ezekből a kincsekből kell működő és együttműködő rendszert építenünk.

Amikor nem gyülekezetet vezet, nem missziói szolgálatot végez, nem verseket, imádságokat ír, hanem csupán el szeretne csendesedni, hol talál erre módot?

A Balaton közelében lakunk, de Szólád maga is festői környezetben fekvő település. A feleségemmel szeretünk nagyokat sétálni vagy éppen kerékpározni. Ahhoz, hogy az ember igazán ki tudjon kapcsolni, el kell menni otthonról. A parókián mindig szolgálatban érzem magam. Egyébként az elcsendesedést én szó szerint is nagyon szeretem.

A csend sokkal jobban regenerál, mint bármi más.  FOTÓ: HIRLING BÁLINT

| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Az önzés és a kapcsolati kulturálatlanság, a közöny és a passzivitás nem büntetendő kategóriák. A figyelmetlenség, a csöndes elvárások és sértődés vagy elzárkózás, a magányos kétségbeesés vagy az önbizalom hiányára hivatkozás, a jogos vagy érthetetlen kisebbrendűségi érzés, a passzív-agresszió vagy a cinizmus és a gúny, mindezek nem könnyen tetten érhető bűnök, amelyekkel zsaroljuk egymást. Folytathatnánk a sort, a példákat a társas és családi kapcsolatok rejtett bomlasztó folyamataira az őszinteséggel való visszaéléssel, a titkok kifecsegésével, az ízléstelen viccelődéssel házastársunk vagy gyermekünk rovására. Mennyi sebet ejtünk egymáson és sokszor észre sem vesszük! Csak értetlenkedünk, hogy miért nincs harmónia köztünk.

Mikor vesszük a fáradságot arra, hogy a sok elhallgatott hiányt, bántást és békétlenséget kibeszéljük? Tisztába kellene tennünk a házasságunkat és a kapcsolatainkat! Mindennap. Amikor migrénbe burkolózik a másik, vagy más testi tünetekkel védekezik a közeledés elől, itallal vagy édességgel vigasztalja magát, vagy egyéb függőségbe szorul bele. Egyre többet dolgozik, vagy egyáltalán nem dolgozik, hanyagolja vagy kerüli a családi találkozókat. Észrevesszük-e, mit üzen vele? Már nem fontos a kapcsolat. Vagy nagyon is fontos, de szenved benne ő is, mi is. Hogyan lehet visszatalálni egymáshoz?

János apostol levele figyelmeztet: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (1Jn 3,18) Ezek szerint a magatartásunkkal és tetteinkkel. A cselekedettel fordított görög szó egész pontosan munkát jelent. Tehát nem az elhalványult érzelmeket kell kierőltetni a másikból, kicsiholni magunkból, hanem dolgozni annak javán, akit szeretünk. Keresni és figyelni, hogy miben tudunk segíteni neki. Önmegfigyeléssel dolgozni saját magunkon is, hogy tetten érjük magunkban valódi akaratunkat és célunkat. Fáradságos munka vizsgálni, hogy hol vannak a találkozási pontjaink. Legyen a szeretetünk valóságos is, tanítja az apostol. Azaz igazsággal fűszerezett.

Mondjunk igazat, legyen az őszinteség alapállás közöttünk. De fontos, hogy együttérzéssel közvetítsük azt, amit igaznak tartunk, mert szeretet nélkül az igazság kegyetlen lehet, ölni tud, s végképpen összetöri a kapcsolatot. Nem szeretet az, ami félrevezet, hazugságban tart, nem meri vállalni a valóságot. Hit kell ehhez, hogy helyreálljon a bizalom. Önzés az önféltés, önmagunk visszatartása. Az igazi szeretet: önátadás. Ne féltsük magunkat egymástól! Csak erősödünk és gazdagodunk a kapcsolatban.  (Folytatjuk)

IMÁDKOZZUNK!

Urunk, ne engedd, hogy a szívek feketesége éjszakává változtassa a nappalokat is, és a félelem, a rettegés költözzön be oda, ahol még él a remény!

Urunk, ne engedd, hogy a gondolatok sötétsége egymás ellen fordítson barátokat, testvéreket, ellenséget keresve és találva mindenkiben!

Urunk, ne engedd, hogy a gyilkos szándék tetteket szüljön, nem látva a másik arcában a Te arcodat, eltakarva istenképűségedet!

Könyörgünk, add, hogy a bennünk fellángoló békevágy tüzét adhassuk most tovább, és hogy a Te világosságod ragyogja be a szíveket! Add, hogy benned testvérekké válva szeretettel és megbocsátással legyünk mindenki iránt, és hogy mindig szem előtt tarthassuk: Te gyarlóságaink ellenére szeretsz, és az életedet adtad értünk. Ámen.  HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Első és utolsó Azt mondják, hogy az emberi elme a legelső és a legutolsó emlékeket raktározza el a legjobban, hiszen az első esetben az ismeretlenség határozza meg az emlék erősségét, míg az utóbbinál az, amikor szembesülünk azzal, hogy már soha nem fog megtörténni. Első és utolsó, két véglet, amely az emberi életet is meghatározza és keretbe foglalja, annak ellenére, hogy éppen ez az, amivel a legkevesebbet foglalkozunk életünk során.

Heti bibliai szakaszaink sorában Jézus a szőlőmunkások példázatának végén így summáz: „Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” (Mt 20,16) Erőteljes kritika ez az emberi gondolkodással szemben, amely előszeretettel teremt versenyhelyzeteket, és csak az számít és fontos, hogy ki az első, mert utolsónak lenni szégyen. Az Emberfia azonban éppen ezekre az utolsókra, az emberek által megvetettekre irányítja a figyelmet, rámutatva arra, hogy értékesebbek annál, mintha valaki azt gondolja magáról, hogy ő az első, a tökéletes, a legjobb. Nem az a kérdés és nem az számít, hogy én hogyan minősítek egy-egy tettet vagy embert, hanem az, hogy az Úr hogyan ítéli meg azt. Hiszen az a Valaki minősít és ítél meg bennünket, aki így szól önmagáról: „Ezt mondja az Úr, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” (Ézs 44,6) Ő az, aki a leghatalmasabb, de egyben vállalta az emberi lét leggyengébb és legerőtlenebb állapotát is, amikor egyszülött Fiában emberi formát vett fel, hogy megízlelje az elsőt és az utolsót, a születést és a halált, hogy ez utóbbit legyőzve mondhassa el magáról a Jelenések könyvében: „ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt” (Jel 2,8). „Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel 22,13)  SZETEY SZABOLCS 2022. március 6.

Reformátusok Lapja 15

| INTERJÚ |

Egymásra utalva WEBERNÉ ZSIKAI MÁRIA

Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas művelődéstörténészt leginkább az foglalkoztatja, hogyan tudja átplántálni az összetartozás gondolatát a következő nemzedékbe itt, Közép-Európában. A nemzeti önismerethez elengedhetetlen a szomszédos országok kultúrájának ismerete, hiszen a kettő szorosan összekapcsolódik. Ezen az úton azonban még sok lépést kell megtennünk. A nemzetközileg is elismert kutatóval közép-európaiságról, életpályájáról és személyes hitéről beszélgettünk.

Fél évszázados tudósi, tanári, közírói munka után jólesik számot vetni, visszatekinteni az út elejére.

Egész életemben történelemmel és irodalommal szerettem volna foglalkozni, és örülök, hogy ez megadatott. Tanulhattam, alkothattam, sőt, most már hosszú tanári pályám eredményét is láthatom a következő nemzedék életében, tudományos munkáiban. Ha a kezdeteket nézem, mindig hálával emlékezem meg az indulásom helyéről, a budai 11. kerületről és dunapataji nagymamámról, akinek a református örökségemet, hitemet és szellemiségemet köszönhetem, még bizonyos történelmi tudatot is. Keveredett bennem az ősök dunapataji falusi világa a budai, alsó-középosztálybeli életérzéssel, mindez történelmi folytonosságot, a klasszikus magyar kultúra iránti elköteleződést jelentett. Édesanyám Jókai-regényeket olva16 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

sott fel nekünk, Petőfi Sándort mi, gyerekek mint valami távoli rokont tartottuk számon.

Hogyan alakult ki közép-európai elhivatottsága? Életem sorsfordító találkozását 1964 lengyelországi autóstoppos nyara jelentette. Ezt a kalandozást nemzedéki szabadságélményként éltük meg, mint valamiféle modern bujdosást.

Kitűnő kortársaim, művészek, tudósok, orvosprofesszorok, Sólyom László volt köztársasági elnök autósstoppal járt Lengyelországba. Fiatal diákok voltunk, a lengyelek pedig mintha hősként fogadtak volna bennünket, nem nekünk szólt persze, hanem a magyar forradalom emlékének. Ott és akkor a lengyel kultúra szerelmese lettem, elkezdtem lengyelül tanulni. Az én politikai szocializációm nem Magyarországon, hanem Lengyel-

| INTERJÚ |

ták a magyar tanszéket, nem voltak helyi szakemberek, ezért kollégáim biztatására megpályáztam a vendégtanári állást, hiszen ezzel újabb betekintési lehetőséget kaptam egy addig számomra kevéssé ismert kultúrába. 1999 és 2004 között tanítottam a Zágrábi Egyetemen. Kitűnő magyart fordító nemzedék nőtt fel itt, többen közülük tanítványaim, van, aki már a tanszéken tanít. Horvátország mély, ámde méltatlanul elfelejtett történelmi kapcsolatot is jelentett, hiszen 1102-ben Tengerfehérváron, a középkori Horvát Királyság fővárosában horvát királlyá koronázták Könyves Kálmánt, és ezzel létrejött a több mint 800 évig fennálló államközösség. Európában ez példa nélküli. Érdekes, hogy ennek a tudata valahogy eltűnt a magyar és a horvát közösségi emlékezetből. A katolikus egyház szervezete is összekapcsolódott: a zágrábi püspökség hosszú ideig a kalocsai érsekséghez tartozott. Közös pont továbbá a Zrínyi család. A Szigeti veszedelmet Zrínyi Miklós magyarul írta meg, és NÉVJEGY édestestvére készítette el a horvát változatot. Azt hiszem, a világiroKiss Gy. Csaba irodalomtörténész, művelődéstörténész, a Magyar Tudományos dalomban nincs több ilyen példa. A Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Festetics, a Grassalkovich család is Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara horvát származásúak. A 19. századMűvelődéstörténeti Tanszékének címzetes ban, a modern nemzetté válás után egyetemi tanára kivételes tudományos a két ország egymás ellen fordult, pályája elismeréseként 2020-ban vehette át hazánk egyik legrangosabb kitüntetését, a Jellasics horvát bán 1848. szeptemSzéchenyi-díjat. Aktív tagja a szlovák és lengyel ber 11-én megtámadta Magyarortörténészbizottságoknak, több antológiát is szágot. Amikor átkeltek a Dráván, a összeállított, húsznál több önálló kötete jelent piros-fehér-kék zászlót lecseréltetmeg, néhányat közülük lengyel, horvát és angol te fekete-sárgára, a Habsburg-ház nyelvre is lefordítottak. Írásaiban a lengyel–, a szlovák– és a horvát–magyar kapcsolattörténet színeire. Azt akarta hangsúlyozni, mellett ezeknek a népeknek irodalmával, nem Horvátország képviseletében kollektív emlékezetével és a közép-európai támadja meg Magyarországot. Hirégió múltjával foglalkozik. ába született meg azonban 1868országban történt meg. A középban a magyar–horvát kiegyezés, euró­ pai érdeklődésem következő amely mindkét ország számára óriási haszonnal járt, a horvát mér­földkövét Pozsony jelentette, és az 1968-as események. politikai elit mégis elégedetlen volt, és szembeszállt hazánkMagával ragadott a változás reménye, a rendszer megreformákal. Végül rá kellett döbbenniük, hogy Jugoszlávia keretében lásának lehetősége. Az álomból drámai módon ébredtem fel a sokkal kevesebb önállósághoz jutottak, mint a horvát–magyar katonai agresszió napján, a szívem azonban kinyílt a szomszéd államközösségben. Ha Kossuth és Jellasics előrelátott volna a közép-európai szláv világ előtt. A kandidátusi disszertációmat a 20. századba, talán mindent megtettek volna a megegyezés érkét háború közötti magyar és lengyel családregények összehadekében. Mindezek csupán villanásnyi emlékek, de bizonyítják, sonlításának témájából írtam. Megragadott az összehasonlító hogy mélyen összekapcsolódott a két ország kultúrája, mégis, módszer, ezért később hallgatóim számára kidolgoztam a köezek a közös gyökerek elvesztették a jelentőségüket. zép-európai nemzeti mítoszok összevetésének óraterveit, ami során az egész közép-európai kultúrát vizsgáltam. 1995 tavaTanári pályájának következő állomása Nyitra. szán lettem az ELTE oktatója.

-2005 és 2007 között a Közép-európai Tanulmányok Karán dolgoztam. amely a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem legNégy közép-európai egyetemen is taníthatott egymás után, fiatalabb intézménye. Ezen a karon magyar nyelven folyik az négy kultúrában mélyült el az évek során. oktatás. Tapasztaltam a kisebbségi kultúra kínjait, ugyanakkor Meggyőződésemmé vált, hogy a magyar irodalom igazi termérendkívül sok jó szándékot is. Nyitra környékén él egy kis maszetét a hasonló hátterű szomszédos irodalmakkal összevetgyar diaszpóra, a zoborvidéki magyarság. Magyar művelődésve ismerhetjük meg. A lengyel és a szlovák világ után sorsom történetet tanítva naponta szembetalálkoztam a múltban gyöHorvátország felé fordított. 1994-ben Zágrábban újraalapítot2022. március 6.

Reformátusok Lapja 17

| INTERJÚ |

kerező szlovák–magyar kapcsolatokkal és előítéletekkel, közös örökségünkkel, amelynek jelentős része nincs feldolgozva. Nagyon hasonló a két nép mentalitása, ha csak a gasztronómiát vagy a folklórt nézzük is. Mindez nem véletlen, hiszen az elmúlt évezredben a két nép nagy területen élt együtt, jelentős volt az asszimiláció és a disszimiláció. A szlovák kultúrában ugyanúgy megtalálható a protestáns–katolikus kettősség, mint a magyarban. A 19. században a szlovák nemzeti mozgalom legfontosabb szereplői evangélikusok voltak, például Ján Kollár, akinél Petőfi Sándor – egyébként németül – konfirmált.

Az összehasonlító művelődéstörténet oktatását a Prágai Károly Egyetemen folytatta.

Szlovák nyelven tanítottam 2007 és 2010 között. Prága különös tükör a magyar és a cseh kultúra összehasonlítására. Más a két nemzet gondolkodása, a cseh inkább polgári, megegyezésre törekvő, a magyar hagyományban sokkal erősebb a rebellis magatartás. Mindenképpen említeni kell Svejket, a közép-európai túlélni tudás gondolkodásmódját: hogyan lehet parancsuralmi rendszereket kijátszani. Jaroslav Hašektől is meg lehet tanulni, mennyi humor és önirónia van bennünk, közép-európaiakban.

Ottlik Géza írja az Iskola a határonban, hogy nekünk a vereség fontosabb tapasztalatunk, mint a győzelem. A közép-európai identitás fontos alkotórésze szerintem a reménytelenség mélyén fölcsillanó remény. Gyakran eszembe jutott Németh László Az én cseh utam című esszéje, melyben bemutatja a cseh és a magyar irodalom, történelem lényeges kapcsolódási pontjait. A cseheknél a nagy tudósokból lettek a politikusok, nálunk pedig költőkből. Amikor Prágában tanítottam, ha ott ért a vasárnap, elmentem istentiszteletre a hozzánk közel álló csehtestvérek egyház egyik gyülekezetébe. Érdekes, hogy náluk a modern nemzeti identitás fontos előzménye és építőköve a protestantizmus. A csehek modern nemzeti identitása a huszitizmusban gyökerezik, jelen van egyfajta protestáns hagyomány, amelyet az ellenreformáció majdnem teljesen eltörölt. A cseh társadalom a 15–16. században vált protestáns lelkületűvé. Husz Jánosnak, az előreformátornak óriási érdeme volt a cseh nyelv egyházi és irodalmi használatának elterjedésében. A vallási és hatalmi ellentétekből kirobbant cseh rendi felkelést 1620-ban verték le, amely után elindult egy nagyon erős ellenreformáció, és nyomában számosan elhagyták hazájukat, papok, tanárok, hivatalnokok, orvosok, jogászok, a legnagyobb számban pedig kereskedők és iparosok.

Sokan közülük Magyarországra menekültek.

Professzorként vándorolva Közép-Európában Varsó következett.

2011-ben hívtak meg a Varsói Egyetem Magyar Tanszékére.

Ott igazán sokan érdeklődnek a hungarológia iránt, óriási a túljelentkezés. Ennek oka részint a lengyel–magyar barátság, részint pedig a térben közeli, ám egzotikus nyelv iránti érdeklődés. Büszkék a magyar szakosok, hogy ilyen nehéz nyelvet ké18 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

pesek elsajátítani. Megkockáztatom, egész Európában a nem magyar anyanyelvűek közötti hungarológiának itt van az egyik legerősebb bástyája. Hozzá kell tenni, hogy Lengyelországban ehhez hasonló képzés folyik még Poznanban és Krakkóban is.

2011 és 2018 között dolgoztam itt, értékes együttműködés alakult ki a hallgatókkal történelmi, irodalmi témákban, sok színvonalas szakdolgozat megszületésénél bábáskodhattam.

2020-ban Széchenyi-díjat kapott. Úgy érzem, a díj minden eddigi munkám összegzése, és arra biztat, hogy dolgoznom kell tovább. Elsősorban a közvetítő szándékával próbáltam végezni a tudományos munkámat, megmutatni térségünk értékeit, nem utolsósorban azért, mert egymásra vagyunk utalva. Mindig arra kerestem a választ, vajon van-e, és milyen az európai kultúrának a közép-európai változata, mi segítheti elő térségünkben a kölcsönös megértést. Húsznál több önálló könyvem jelent meg, amelyek egy része tudományos munka, ezek közül a legfontosabb a közép-európai himnuszok összehasonlítása. 2011-ben jelent meg Hol vagy, hazám? címmel, most készült el az angol fordítása. Hozzátartozik még a munkásságomhoz esszéim sorozata. Íróként valójában esszéistának tartom magam. Egyik legkedvesebb munkám a Lengyel napló, amelyet 1980-tól 1982-ig vezettem a Szolidaritás idején, s akkor csak reméltem, hogy egyszer könyv lesz belőle. Horvátul is megjelent a Budapest–Zágráb oda-vissza című kötetem, a horvát–magyar kapcsolatok és zágrábi emlékeim bemutatása esszé formában. Sokáig voltam az Írószövetség elnökségi tagja is. Jelenleg már nyugdíjasként tanítok az ELTE Bölcsészettudományi Karán, doktori szemináriumot vezetek.

Milyen hitbeli tanulságokat szerzett fél évszázados pályája során?

Sokáig számos magyar értelmiségihez hasonlóan „kulturális kálvinista” voltam. Eljött azonban az idő, amikor föl kellett tennem magamnak a kérdést, hogy hova is tartozom végtére; egyetem után döntöttem úgy, hogy konfirmálni fogok. Tudtam, szükség van olyan szilárd pontra, amelyhez képest értelmezni lehet a világot és a magam helyzetét benne. Ami akkor is reményt ad, ha kilátástalannak látja az ember a helyzetet, amikor ránehezednek a bűnei. A hit ez a szilárd pont. Minden év elején beírom a naptáram elejére: „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!“ (Zsolt 4,9) Nagyon fontosnak tartom a gyülekezeti életet, egyre inkább, a mai nehezen értelmezhető világ globális zűrzavarában. Néha persze kissé zárt szigetnek érzem közösségünket, kisebbségnek a szekularizálódott világban, de tudnunk kell, hogy van mit mondanunk a nagyobb közösségnek. Azon ugyan még sokat kell töprengeni, hogy miképpen tudunk fogható üzeneteket közvetíteni, mert ez a megmaradás és a jövő kulcskérdése.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

|

GONDOLATOK

|

ALFÖLDY-BORUSS DEZSŐ

Újabb lehetőség az istenkeresés útján A szerző nyugdíjas lelkipásztor

A böjti időszak a lelki elcsendesedés lehetősége.

Húsvétra felszabadultabb, Istennel megbékélt keresztyének leszünk. Lehet, hogy eddigi istenkeresésünk nem volt sikertörténetet, elképzelhető, hogy sok kudarc ért. Mégse adja fel a reményt, kedves Olvasóm, mert nem hiába keressük az Urat!

Ilyen drága biztatást olvasunk a Bibliában: „...akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.” (Péld 8,17) Ha úgy érezzük, nem hallgatta meg imánkat, ha kéréseink nem teljesültek, akkor is jöhetünk hozzá. A húsvét előtti időszakban kiváltképpen való utat kínál nekünk az elcsendesedésre.

Csendben, áhítattal végiggondolhatjuk azt, amire

„Ebben az időszakban mi, reformátusok is sok lelki áldást nyerhetünk, noha a böjt nem központi része a református kegyességnek.” készülünk: mint szenvedett Jézus értünk, és lelki utunk közben Isten átölel bennünket kibeszélhetetlen szeretetével.

Az elcsendesedés egyik módja a helyes böjtölés, amelynek gyakorlatában és értelmezésében nyilvánvalóan nem vagyunk egyformák. De egyvalami közös: keressük az Urat. Isten Igéje pedig úgy segít ebben bennünket, hogy elmondja Ézsaiás próféta által, mi a helytelen böjt, majd azonnal elénk tárja az igaz böjtöt is, annak lényegét és áldásait (Ézs 58,5–11).

Ebben az időszakban mi, reformátusok is sok lelki áldást nyerhetünk, noha a böjt nem központi része a református kegyességnek. Kálvin szerint is helye van a böjtnek nálunk is, bár „alsóbb rangú segédeszközként”. Egyetértünk vele, hiszen a normális keresztyén életben pusztán a lelki böjt is segít abban, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Mert nem a módszer a lényeg, ezért is említi Kálvin első helyen Jóel próféta intelmeit (Jóel 2,13): nem a ruhákat, hanem a szíveket kell megszaggatni.

Három lelki eseményben lehet szerepe a böjtnek: a hívő élet kezdetekor, folytatásakor és rendkívüli napjaiban.

Amikor a ninivebeliek meghallották Isten ítéletét és a rövidre szabott kegyelmi időt (még negyven nap, és elpusztul Ninive), zsákba öltöztek, hamut hintettek fejükre és böjtöltek. A megtérés idején az ember felismeri bűneit, retteg Isten ítéletétől, lelkiismerete vádolja, Istent keresi, kegyelméért esedezik. „Tusakodás a hitért” – írja Júdás apostol (Júd 1,3).

Ez a lelki-testi böjt: az ember mindent megvon magától, ami akadályt jelent abban, hogy csak Istenre és szabadítására figyelhessen testével-lelkével. Ha eljön Isten meglátogatásának ideje, akkor mi is tegyünk félre mindent, tagadjuk meg jó és rossz kívánságainkat, és egyedül csak Istent keressük. Ez a böjt, a mindenről lemondás lehet a megtérés eszköze (Jón 3,5).

Másodszor, a böjt lehet a megszentelődés eszköze. A fentiekben leírt lelki tusakodás nemcsak a megtérés előtt, hanem a későbbiekben is előfordul. Hiszen az óembert le kell vetkőznünk (Ef 4,22).

Erről tanít hitvallásos iratunk, a Heidelbergi Káté a 89. kérdés-feleletében. Régi természetünkkel harcolnunk kell. Le kell mondanunk igényeiről, követeléseiről. A lemondás és megzabolázás eszköze az állandó böjt, a mértékletes élet, az önmegtartóztatás, a szent életben járás. A puritánok ezt mindennapi böjtnek nevezték.

Harmadszor, a böjtnek van helye rendkívüli esetekben. Amikor nehéz körülmények miatt, szeretteinkért imádkozva, járvány idején, a háború rettentései között Isten előtt megalázzuk magunkat és úgy tárjuk elé a bajt, hogy az étkezés és az élet kérdéseiről is szinte megfeledkezünk. 2022 tavaszán, e cikk olvasásakor, gondolhatjuk úgy, hogy eljött a böjtölés ideje mind egyénileg, mind közösségileg.

Az idézett ézsaiási kérdés után prófétai választ is kapunk arra nézve, hova vezet az igazi lelki böjt.

Istennek tetsző, jó cselekedetekben bővölködő életre! Mindehhez ígéretet is csatol: „Akkor felhasad, mint hajnal, a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.” (Ézs 58,8) Most, mikor a böjti szelek fújnak, jó lenne Isten Lelkének zúgását és csendes tanítását is meghallani. Igéje lelki dolgokra figyelő, szent életre vezet bennünket.  2022. március 6.

Reformátusok Lapja 19

| INTERJÚ |

FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

LXVI. ÉVFOLYAM,

10. SZÁM,

2022. MÁRCIUS 6.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

„…beszéllgessenek véle” Az Úr 1701-es esztendejében, a nagy hírű lőcsei Brewer-féle nyomdában látott napvilágot Erdély és egész Magyarország egyik legnagyobb hatású orvosának és kollégiumi profes�szorának, Pápai Páriz Ferencnek egy akkoriban kimondottan életmentő kézikönyve, a Pax corporis. Életmentő volt a pestises időkben mifelénk praktizáló orvosok csekély száma miatt.

Szakirodalmi munkának ugyan nem nevezhető, de szerzője nem is annak szánta: inkább segítő, kisebb bajok házi gyógyítgatására alkalmas, tanácsadó kézikönyvnek, amely egyben korai gyermek- és nőgyógyászatunk írásos dokumentuma.

Egy világjárvány ötödik fordulójában élvén természetes, hogy számunkra e nevezetes munka VII., A’ Pestisről című fejezete a legfontosabb. Ebben egymást váltogatják a mindmáig hasznos, használható ápolási tanácsok és az abszurditás határát súroló gyógyítási ötletek. Lássunk először példát e kettőre: „3.) Egyszer nem elég; hanem háromszor, négyszer is kell izzasztót venni, míg a méreg jól kiüt. 4.) A’ verítéket meleg ruhával kell letörleni, hogy vissza ne üssön. 5.) Ha pedig ugyan a’ bévött ital után-is izzadni nem akar; a természetet külsöképen-is segíteni kell: Hév téglákat Eczetbe mártott ruhával kell bétakarni, s’ azokat kell a’ (betegségben szenvedő!) Talpaihoz rakni: az Oldala mellé pedig meleg Vizzel teli ón palatzkokat.”

Emlékszem, épp hatvan évvel ezelőtt, 1962 márciusában, az injekciós kezelés mellett ugyanez az izzasztásos módszer segített (Isten segítségével megerősítve) abban, hogy otthon gyógyulhassak fel egy súlyos, kétoldali, vírusos tüdőgyulladásból. Igaz, nem felforrósított tégla, és nem is ónpalack segítette a verejtékezést fokozó gyógytea munkáját, hanem egy akkoriban már elérhető elektromos ágymelegítő és egy a paplanomra tett, pehellyel töltött dunna.

Ami az abszurd tanácsokat illeti, azok közül a legcifrább ráadásul a 42. zsoltár szívünknek oly kedves „címerállatát”, a szarvast hozza elénk, méghozzá egy ókori állatorvosra, bizonyos Theomnestusra hivatkozva. Mindettől azonban ez a gyógyítási próbálkozás nem lesz hihetőbb: „A’ vén Szarvasnak a’ szeme szegeletin öszve-aszott nedvességnél vagy könnynél, nintsen semmi hathatósabb izzasztó állat; annyira, hogy ugyan patak módjára folyva foly emberről a’ veríték, ha Pápa-fű vizben 3 vagy 4 árpa-szem nyomót megiszik benne.” Ennek a tanácsnak közeli rokona a szarvas megreszelt agancsából forrásvízzel készült főzet leírása.

Annál bölcsebb ez a rövid intelem: „…beszéllgessenek véle”. Ezt a hivatást töltik be a kórházlelkészek, illetve, a könnyebb esetekben, a betegeket otthon ápolók. A gyógyszerek mellett a beszélgetésnek fontos szerepe van a felépülésben. Testünk és lelkünk egyidejű gyógyítását nálunk éppen Pápai Páriz Ferenc kezdeményezte.  PETRŐCZI ÉVA

ÁRA: 500 FT

„...de testvérré a nyomorúságban válik”

9 771419 856007

A HÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN

22010

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre

fél évre

negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: .........................................................................................

Cím: ......................................................................................... ..................................................................................................

Telefon (nem kötelező): ...........................................................

Aláírás: ...................................................................................

ReformátusokLapja Lapja 2019.

2021.január augusztus 6. 8.

20 20 Reformátusok





1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

| GONDOLATOK |

VITÉZ FERENC

Több mint kétszáz…

A szerző főiskolai docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetője, újságíró

A szerző illusztrációja

Több mint 200 éve, 1819. november 24-étől tartanak istentiszteletet az 1802-es debreceni tűzvész után újjáépített Nagytemplomban. Ezt a jubileumot már 2020-ban megünnepelték volna, de a járvány eltolta, sőt szétdarabolta az így már „Több mint 200” programsorozatot. Ennek része a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete által a Kálvin János toronygalériában rendezett „Több mint 200 forma és szín” című kiállítás 25 művész mintegy félszáz művével. Papír, vászon, linó, fotó és dombormű hordozza a szakralitás, a transzcendencia, a bibliai és hitéleti környezet, az istentiszteleti

atmoszféra képzetét, és a templombelső vagy az épület is megjelenik. Az egyesületi elnök, Tamus István grafikusművész tolmácsolásában: „jól érzékeltetve a református Nagytemplom jelentőségét, erejét – helyenként méltóságteljesen, valóságosan, máshol jelképeivel, bibliai idézetekkel, felidézve az templom architektúráját. S vannak utalások a hely szellemére, a több évszázados jelenlétre, a debreceniségre, a cívisváros sokszínűségére is.”

Benyomásaink alátámasztják az ajánlást. A Tamus István-metszetek sűrű vonalhálói azt a belső és külső folyamatot érzékeltetik, ahogy az egzisztenciális hívás hatására a káoszból rend lesz. Lente István spirituális monokróm háttérbe helyezett, grafikai utalásokkal megjelenített kehelytriptichonja szimbolikusan azt mutatja be, ahogy a sákramentumtárgy feltöltődik a Szentlélek erejével. Míg Lukács Gábor dekonstruál, és egy közösségi kultúra személyes emlékeivel építi újra az enteriőrt, Subicz István a fények viselke-

désének lírai áttételeivel a szemlélődés helyzetét foglalja el. Szepessy Béla boltívesen komponált tablója utal a negyven prédikátorra, és a sorshangulat van jelen Papp Károly, Székely Géza vagy Varga József lapjain.

A szakrális tér képzőművészeti reprezentációit látjuk. A múlt év őszén a templom mögötti emlékkertben több mint 130 linómetsző iskolás művészetpedagógiai program keretében elevenítette meg az épületrészleteket, a református motívumokat, egyúttal a negatív és pozitív, a vonal és tömeg, a hiány és hangsúly, a konstrukció és kompozíció, az érzelem, gondolat és technika összehangolásával kísérleteztek. Ezt kívánja a szakrális tér, ami a templom is. Ünnepi, transzcendens, természetfelettiként megszentelt, beavatott, Istennek ajánlott hely. De Isten nincs ott a templomban, csak akkor, ha az ember önmagával együtt viszi be őt a szent térbe. Nélküle a templom csak üres hely, az ember csak üres test. A keresztséggel felajánljuk ezt az üres testet az isteni jelenléthez, a konfirmációval megerősítjük a felajánlást, s az úrvacsorával elfogadjuk a kiérdemelhetetlen kegyelmet, átélve a kairoszi esemény katarzisát.

A templomépítészek egzisztenciális jelenségként tekintenek a szakrális helyre, amely látható és véges létével hivatkozik arra a Létezőre, amely láthatatlan és végtelen. Vajon mennyiben várható el egy képzőművésztől ennek a gondolatkörnek a reprezentációja? Nem egyszerű épület- vagy enteriőr-, motívum- és eseményábrázolásról van szó, hanem a negatív és pozitív formákban, a vonal és a tömeg viszonyában, a hiány és hangsúly értelmezésében, a konstrukció és kompozíció folyamatában, az érzelem, gondolat és technika összhangjában, de a színek látványszerű vagy ikonikus használatában is az ünnepi vágyakozás kifejezéséről.

S hogy hol van a helyünk a szakrális térben, annak művészi újragondolásaiban? Válaszként Velényi Rudolf munkái fogadják a kiállítás látogatóját. Ő a Nagytemplom mai és egykori metszetlátképével visszautal Debrecen egész történelmére, és azt is üzeni az Úrtól tanult imádság régi-nyomtatványos szövegidézetével, hogy helyünket az Isten és ember közötti kommunikációban találjuk meg. A megszólítás hitében és a megszólítottság kegyelmében.  2022. március 6.

Reformátusok Lapja 21

| INTERJÚ |

Oázis

a nyolcadik kerületben 22 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

|

INTERJÚ

|

„Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” (János evangéliuma 6. rész., 37. vers)

FEKETE ZSUZSA

Rengeteget harcolt a lelkésznők jogaiért, de soha nem volt feminista. Az első budapesti női lelkész, aki megszerezte a palástjogot. Karsay Eszter a református egyház két meghatározó lelkipásztora, Gyökössy Endre és Farkas József örökségét vitte tovább lelkészi szolgálatában. Olyan nyolcadik kerületi gyülekezetet vezet, amelynek sosem volt temploma, mégsem cserélne senkivel. Bátor, nyitott, együttérző asszony portréja.

A szobájában beszélgetünk, ahol lelkigondozni is szokott. Mit lehet kezdeni a számtalan emberi történettel, amit meghallgatott?

Sokat tanulok belőlük, tapasztalatot és életbölcsességet adnak.

A történetek megtermékenyítik az írásaimat és az igehirdetéseimet is. Az empátia lényege, hogy belebújok a másik ember bőrébe, együttérzek vele, de közben nem veszítem el önmagam.

A nagyapja gyalog jött haza a szibériai hadifogságból. Előfordult, amikor úgy érezte, hogy szüksége van az ősöktől örökölt erőre? Ötvenéves korom környékén volt az életemnek egy megrázó szakasza, és akkor fedeztem fel újra a nagyapám történetét.

Az édesanyám váratlan halála miatti gyász, az életközepi válság és a válásom egyszerre szakadt a nyakamba. A veszteség és az elbizonytalanodás olyan mélyre sodort, hogy azt éreztem, már az is meghaladja az erőmet, hogy az adott napot túléljem.

Elvesztettem, ami értéket és tartást jelentett számomra. Attól tartottam, hogy el kell hagynom a lelkészi szolgálatot, hiszen elváltként nem tudok többé jegyeseket esküvőre felkészíteni, hitelesen prédikálni.

Azt érezte, hogy elbukott?

Isten színe előtt esküt tettem a templomban, mégsem sikerült megtartani a házasságomat. Aztán lassan-lassan rájöttem, hogy egyedül nem is lehet fenntartani egy kapcsolatot, amelyben többen vannak. A férjem korrektül elismerte, hogy belépett egy másik nő az életébe és elköltözött. Ekkor dobott váratlanul mentőövet az Úristen: a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Tanszékére kerültem szupervizori képzésre. Azt gondoltam, hogy már túl idős vagyok a tanuláshoz, de Bagdy Emőke professzor asszony biztatott, hogy ott a helyem az egyetemen. A kihívás, az új szakterület szinte fizikailag feltámogatott elesettségemből. A gyülekezet is egy emberként mellém állt, még jobban szerettek, mint előtte – így fogalmazta meg a gondnokunk.

Azt szokták mondani, hogy a lelkész kapaszkodjon Istenbe, és megoldódik a problémája.

Ez így van, Istenbe kell kapaszkodni, de nem úgy, hogy az Úristen megold mindent helyettem, hiszen saját magamnak is dolgoznom 2022. március 6.

Reformátusok Lapja 23

| INTERJÚ |

kell azzal a helyzettel, amelybe kerültem: megvizsgálni, hogy mit rontottam el, miben van felelősségem, voltak-e hamis reményeim, milyen hibás döntéseket hoztam. Hiszem, hogy Isten abban gyönyörködik, ha a gyermekei megküzdenek a nehézségeikkel.

Amikor elesik egy gyermek, nem biztos, hogy az anyának rögtön föl kell kapnia a földről, inkább biztatnia kell, hogy próbáljon meg a saját erejéből felállni. Talán azért kellett ebbe a válságos helyzetbe kerülnöm, hogy elnézőbb és megértőbb legyek például az elvált emberekkel, hiszen korábban határozottan kijelentettem: válás pedig nincs! Hosszú évek alatt sikerült fölépülnöm a múlt sérüléseiből, azután találkoztam egykori vőlegényemmel. Istentől kaptunk egy második esélyt. A férjem valódi segítőtársam, sőt a gyülekezetünk munkatársa lett.

Az életútját nézve azt látom, hogy mindig nagy küzdő volt. Az első budapesti parókus női lelkész, majd zsinati tag lett.

Amikor 1976-ban végeztem a teológián, a női lelkészeknek még nem volt joguk úrvacsorát osztani, temetni, keresztelni, esketni, és csak beosztott lelkészi státuszt tölthettünk be. A teológia befejeztével a férfi évfolyamtársainkra ráborították a palástot, velünk pedig kezet ráztak, és mehettünk, amerre láttunk. Sokat harcoltam azért, hogy mi is viselhessünk palástot. Érthetetlennek tartottam a megkülönböztetésünket, hiszen az Ige egyházában az igehirdetés a legfontosabb, azt pedig megengedték nekünk is.

münktől. Én szívesen szolgáltam teljes erőbedobással parókus lelkészként, hiába hívtak a zsinati irodára, tudtam, hogy az nem nekem való feladat, mert gyülekezetben szeretnék dolgozni. Az édesanyám papné volt, öt gyereket felnevelt, de már kamaszkoromban éreztem rajta, hogy szeretne valami mást is tenni, jóval több van benne. A saját életem kiteljesedett a lelkészi szolgálattal, számos nemzetközi konferenciára kaptam felkérést, ahol beszélhettem erről a témáról is.

Indonéziától Dél-Amerikáig rengeteg helyen járt. Mi volt az üzenete, amit a világnak át akart adni?

Ott kell keresztyénként szolgálnunk, ahová az Úristen helyezett, ott van feladatunk akkor is, ha éppen kommunizmus van, és bonyolultak a játékszabályok. Az édesapámnak gyomorfekélye, végül gyomorrákja lett, mert sokat szenvedett, és ellenállt, hogy ne legyen kiszolgálója a rendszernek. Nem volt könnyű megőrizni a függetlenségét. Csak utólag értettem meg igazán, hogy a templomban buzgón jegyzetelő ember nem Isten Igéjére kíváncsi, hanem jelenti, hogy miről beszél az édesapám. A nehézségekkel együtt is úgy éreztem, hogy a lelkészi hivatás csoda, ahol jó szabadon hirdetni Isten akaratát és segíteni az embereket. Nem vagyok feminista, nem szeretem az erőszakosságot, csak valódi lehetőségeket szerettem volna kiharcolni a nőknek. Hibásnak tartom, ha az arányokat számokban akarjuk

„Itt az igehallgatókkal szinte együtt rezdülök, a szemükbe tudok nézni, látom a reakcióikat.”

A többit akkor miért nem? Minden alkalmat megragadtam, hogy elmondjam, teljes jogot kívánunk; zaklattam a püspököt, előadásokat tartottam különböző hazai és nemzetközi konferenciákon. Aztán hat évvel később kaptam egy táviratot a püspöktől, hogy szabad az út, palástjogot kapnak a lelkésznők. 1982 karácsonyán a fasori gyülekezetben az édesapám palástját viseltem először.1986-ban pedig kimondta a Zsinat, hogy egyenjogúak és választhatók a nők gyülekezeti lelkésznek is. Így lettem 1987ben a Budapest-Klauzál téri (Gyulai Pál utcai) Egyházközség lelkipásztora, hiába ajánlgattak helyettem férfi jelölteket, engem választottak meg, és ez történelmi tettnek bizonyult.

Az édesapja, aki a Szabadság téri gyülekezet lelkipásztora volt, úgy tartotta, hogy a lelkészség hatalmas felelősséggel járó életmód, gyakran súlyos terhekkel. Négy és fél évtizednyi lelkészi tapasztalattal a háta mögött mire jutott, való a parókus lelkészség a nőknek?

Jó kérdés! Néha, amikor küzdöttem, hátranéztem, hogy jönnek-e egyáltalán utánam mások is, vagy csak az én harcos elképzelésem az egyenjogúság. Vannak, akik rátermetten hordozzák a vezetéssel járó terheket, mások pedig nem tudják vállalni, de ez inkább a személyiségünktől függ, mintsem a ne24 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

megjeleníteni, hogy ugyanannyi női lelkész legyen, mint férfi.

Az viszont fontos, hogy legyenek komoly teológusnők és aktív presbiternők az egyházban, akiknek hallható a hangjuk.

Egy konzervatív lelkésztársa azt mondta önről, hogy Eszter a biblikusságot megtartva, mindig ízlésesen harcolt a lelkésznőkért.

Egyszer gúnyos megjegyzést kaptam az egyik egyházi elöljárótól, aki miután tetőtől talpig végigmérte az alakomat, pikírten azt mondta, hogy a gyülekezetek a nadrágos papokat szeretik. Erre rávágtam, hogy nekem is van nadrágom, ha éppen erre lenne szükség. A mai napig is vannak fundamentalista gyülekezetek, ahol bibliai igékre hivatkozva nem fogadják el a női lelkészséget.

Az egyik nyilvános vitában Pál apostol levelére hivatkozva érveltek: „A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben.” (1Tim 2,12) Erre visszakérdeztem: Miért? A gyülekezetvezető uralkodik a gyülekezetén? Úgy vélem, hogy sokkal inkább szolgál közöttük.

Ahogyan belépünk a Gyulai Pál utcai gyülekezeti terembe, a falon a következő ige olvasható: „Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.”

|

INTERJÚ

|

más gyülekezetekből és felekezetekből is lelkigondozásra, és aki túlságosan belesüppedt a bűntudatba vagy képtelen talpra állni, azt megtámogatjuk, hogy újra rátaláljon Istenre és önmagára.

Két fontos embert említett: Gyökössy Endrét és Farkas Józsefet. Utóbbi úgy vallott magáról, hogy a nyitott és gondolkodó igehirdetés híve. Mit jelent ez?

Farkas Józsefre a barátságos, gondolkodásra hívó hangnem volt a jellemző. Ebben a gyülekezeti teremben nem is lehet olyasfajta szónoklatot előadni, mint egy katedrálisban. Itt az igehallgatókkal szinte együtt rezdülök, a szemükbe tudok nézni, látom a reakcióikat. Havonta tartunk „visszabeszélős” alkalmat, amikor felajánljuk a híveknek az istentisztelet után, hogy akik szívesen beszélgetnének még az Igéről, maradjanak velünk, mert lehetőségük van visszakérdezni, reflektálni a hallottakra.

Ez az ige meghatározta a lelkészi szolgálatomat. Nyitott vagyok, szívesen találkozom más felekezetek képviselőivel vagy akár ateistákkal is, hogy beszélgessünk, gondolkodjunk együtt.

Ugyanígy nyitva áll az ajtóm a lelki sebeket hordozók, a nehézségekkel küszködők előtt is. Szívesen várunk bárkit, aki érdeklődik vagy kereső. A lelkigondozás a szolgálatom meghatározó része. Szem előtt tartom, amit Gyökössy Endre mondott: befogadok és meghallgatok mindenkit, de ez nem jelenti azt, hogy egyet is értek vele.

Valaki egyszer keresztyén lelki wellnessnek nevezte az ön tevékenységét. Mit szól ehhez?

Ha dicséretnek szánta, köszönöm, de óvatos lennék a wellness kifejezéssel, mert én nem kényeztetek, nem is fogadok el mindent kritika nélkül. Az viszont igaz, hogy a betérőt próbálom megérteni és szeretni, mert erre van szüksége. Farkas Józseftől azt tanultam, hogy lengőajtó van a gyülekezeti termünkön: szabad bejönni, és szabad elmenni is. Bár ettől a kijelentésétől először megijedtem, később megértettem, jóval értékesebb, ha valaki öt-hat év múlva visszatér, mint ha a ráerőltetett fegyelem vagy félelem miatt minden vasárnap a templomban ülne. Senkit nem akarunk megnyerni a statisztikának. Sokan járnak hozzám

Nem született gyermeke. A beszélgetésünkből úgy tűnik, hogy a gyülekezet az élete.

Későn mentem férjhez, és elsősorban a gyülekezet volt a családom. A hivatásom betöltötte az életemet. Néha szinte össze is folyt a szabadidő és a szolgálat, ami nem biztos, hogy helyes, de ma sem igazán válik el egymástól a kettő, és nekem így teljes az életem. Amikor a bátyám unokái megszülettek, a testvérem és a sógornőm már nem éltek, így én lettem az ikrek nagymamája. Megtörtént a csoda, hogy bár édesanya nem, de nagymama lehettem, és boldogan vállaltam, hogy Eszter nagyiként az ikerfiúk körül tevékenykedek teljes erőbedobással.

Több mint 70 éves a gyülekezetük, de nem lett templomuk.

Az elmúlt évtizedekben sokszor végigjártam a területünket, hogy hol lehetne templomot építeni. A fasori és a Kálvin téri református templom árnyékában élünk egy kifejezetten zsúfolt, sűrűn beépített városrészben, ahol nem akadt hely építkezésre, és persze pénzünk sem volt. 1948-tól az első években a Klauzál tér sarkán bérelt a gyülekezet egy üzlethelyiséget, majd máshova kellett menniük, ide-oda sodródtunk, az is felvetődött, hogy a Vas utca 2. c. szám alatti protestáns helyőrségi templomot kapjuk meg. Az elődömet még ott iktatták be, de belső egyházi feszültségek miatt sosem lett a miénk. A mostani otthonunk egykor a Bethánia Egylet székháza volt, tőlük kaptuk, amikor feloszlatták őket. Sokat gondolkodom, hogy talán így néz majd ki a jövő gyülekezete, mert itt a székeket egy pillanat alatt át lehet rendezni, tarthatunk szeretetvendégséget, nézhetünk keresztyén filmeket, vagy csoporttá alakulhatunk. Jézus Krisztust sem tudnám elképzelni egy hatalmas katedrálisban, inkább egy néhány lépcsős szószéken, ahol közel van az emberekhez. Természetesen a templomnak szent üzenete van, ami nálunk hiányzik, viszont a „Gyulainak” megvan a hangulata, már nem cserélném el senkivel.  FOTÓ: HURTA HAJNALKA 2022. március 6.

Reformátusok Lapja 25

| MOZAIK |

ANYANYELVI KAPUŐR

Sokan nem komolytalankodnak…

Olyannyira nem, hogy a komoly jelző elárasztotta a mindennapi beszédet, írást.

Van, amikor természetes és stílusos a használata. Így például Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényében Boka meghatározó tulajdonsága, hogy „csöndes és komoly”. Azaz – természeténél fogva is – megfontolt, érett, felelősségteljes, higgadt, tisz­ tességes, jóravaló, szolid. Ugyancsak a helyén van, pontos József Attila jelzője: „… játszani is engedd / szép, komoly fiadat!” Ám ez a melléknév gyakran a szövegkörnyezetbe sokkal jobban illő kifejezések helyébe tolakszik a nyelvhasználatban: „hiszünk a komoly kapcsolatok erejében”; „az ügynek komoly következményei lettek”, „ko­ moly kárt okoz a hernyó”. Helyettesíthetjük pedig a kontextusba inkább való szavak valamelyikével: tartós kapcsolatok; végzetes következményei; tetemes, irdatlan kárt.

S ha azt olvassuk, hogy „komoly elemzések készültek”, szintén jelzőcserét javasolhatunk: elmélyült, színvonalas, gondolat­ gazdag, igényes, alapos elemzésekről van szó. A sajtó szerint „komoly széllökések jönnek”, pedig azok erőteljes, viharos, heves széllökések. S nem „komoly eső zúdult a térségre”, hanem kiadós eső, „komoly lehűlés” helyett pedig erős lehűlés várható.

Mosolyfakasztó a média kozmikus „komolysága”: „Komoly napvihar érte el a Föl­ det…” – olvassuk. Szabatosan: óriási, pusz­ tító erejű, elementáris az a napvihar. S a „legszebb”: „komoly derültséget váltott ki a változás”. Íme, fából vaskarika a nyelvhasználatban! Mondjuk hatalmas, nem minden­ napi derültségnek...

E kifogásolt szóáradat okán a komoly komolytalanná válhat (vált)… Pedig elkerülhető ez. Láthatjuk: „komoly” (pontosabban: monumentális, terjedelmes, tekintélyes) szinonimakészlet áll rendelkezésre ennek az unásig ismételt, tartalmát vesztett divatkifejezésnek a váltására.  ARANY LAJOS 26 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

Az Úr vigasztalása a zsoltáros szavával.

Vízszintes: 1. Az idézet első része (K, Z, E, H, O). 13. Amerícium vegyjele. 14. Ősi város Nyugat-Szíriában. 15. A Police együttes frontembere. 16. Lengyel légitársaság betűjele. 18. Indusztria. 19. Színültig. 20. Operabetét. 22. Annyi mint, röv. 23. Helyénvaló. 24. Sallay András világbajnok jégtáncos monogramja. 25.

Palástol. 27. Földet túrni. 28. Aszaló páratlan betűi. 30. Bírósági ügy. 31. Némán babázó! 32. Hord. 34. Klasszikus és. 36. Kormány székhelye. 39. Tűznyelv. 40.

Vadászrejtek. 42. Gyűlöletkeltő. 44. Frissítő ital. 45. Előkelő. 47. Vízesés. 49. Sötét határok! 50. Tőrrel elintéz. 52. Szemmel érzékel. 53. Gereblyézés része! 55.

Talajforgató eszköz. 56. Lendület. 58. Étek. 60. Szilícium vegyjele. 61. Jelez a kutya. 62. Illés Lajos zenekar-alapító, zeneszerző és Kossuth-díjas kántor monogramja. 63. Rovartojás. 65. Gabonát betakarít. 66. Szájpenész. 68. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, röv. 69. Késő romantikus brit zeneszerző (Edward).

71. Fehér nedvet eresztő (növény). 73. A kiütés jele.

Függőleges: 1. Elmúlás. 2. … mio, szerelmem (olasz). 3. Iglu egynemű betűi. 4.

Becézett női név. 5. Dél-amerikai főváros. 6. Londoni villamos! 7. Hirtelen kezdet! 8. Oda-vissza: motorfajta. 9. Dunántúli tájegység. 10. A túloldalra tüzel.

11. Római 1002. 12. Egymást követő betűk az ábécében. 17. Ötlet. 19. Etalon egynemű betűi. 21. A héber ábécé első betűje. 23. Olykor kortyol. 24. Író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző (Iván). 26. Vár. 27. Az egyistenhit ősatyja. 28.

Szerzetesi elöljáró. 29. Az idézet második része (V, Z, K, M, B). 31. Elképedés.

33. Iljusin felségjele. 35. Politikus, külügyminiszter, miniszterelnök (Pál). 37. Félig tervez! 38. Csótánydarabka! 41. Város a török riviérán, vonzó turistacélpont (SIDE). 43. Kelta, latinul. 46. Vissza: számnév. 48. Pázsit. 51. Mozart borbélya.

54. Lét. 57. Berlini tanács! 58. Agg. 59. Erkölcs. 61. Kossuth-díjas színművész (Tivadar). 62. Fiatal. 64. Angliai diákváros. 65. Magnó belseje! 66. Görög levegő.

67. Annál lejjebb. 70. Éneklő szócska. 71. Tóth Orsolya színésznő névbetűi. 72.

Gőgös részlet!

Előző rejtvényünk megfejtése: „Magasztaljátok Istenünket, az Urat, boruljatok le lába zsámolya előtt!” (Zsolt 99,5)

| GYERMEKEKNEK |

Állatok a Bibliában Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. Ezen a héten a kecskék történeteit folytatjuk.

A PÁRDUC ÉS A GÖDÖLYE Gerzson bátya aznap este megnyugodva ment lefeküdni, amikor elmesélte a kiskecskéknek Jákób történetét.

– Hát, remélem, most már nem fogják piszkálni egymást.

De alighogy felkelt a nap, hangos mekegésre ébredtek az akol lakói. A kiskecskék egymással öklelőztek, verekedtek, alig lehetett őket szétválasztani.

Nem egy kecskekobakon nőtt dudor a nagy küzdelemben, Gézának még vérzett is a homloka, mert felhasadt.

– Kormi volt! – bökött a kis fekete gidára Géza. – Miatta volt az egész verekedés.

– Persze – mekegett Gerzson bátya –, Kormi egyedül vert össze mindenkit, ugye?

A kiskecskék elbizonytalanodtak. Mert Korminak igazság szerint nem sok köze volt a verekedéshez. Ő csak annyit mondott, hogy mennyire szereti a friss libatippant. Erre Géza meg Gáspár elkezdtek veszekedni, mert Géza szerint a libatippan ehetetlen, sokkal finomabb a taréjos cincor. No, már erre Gizi is beleszólt, hogy ugyan, libatippan meg taréjos cincor! Ki eszik olyat? Igazi kecske törökbúzát eszik, persze csak akkor, ha elég kifinomult. Erre a gödölyék, a lánykecskék hangosan elkezdték csúfolni a gidákat, a fiúkecskéket, és már készen is volt a verekedés.

– Szóval?! – kérdezte Gerzson bátya. – Kormi volt az oka mindennek, ugye?

– Neeem… – mekegtek óvatosan a kiskecskék. – Deee…

– Deee ő kezdte! – vágta ki Géza, és többiek lelkesen bólogattak, hogy igen, nem lett volna semmi baj, ha Kormos nem kezdi el dicsérni a libatippant.

Gerzson bácsinak el is ment a kedve az egésztől.

– Látom, addig nem hagyjátok abba a veszekedést, amíg egyszer be nem törik a fejetek – legyintett, és elhatározta, hogy többé egy szót sem veszteget ilyen keményfejű, konok gödölyékre meg gidákra. Úgyhogy a kecskegidák ugyanúgy veszekedtek meg öklelőztek tovább. És persze ha bajba kerültek, mindennek Kormi volt az oka. Ám egy napon Géza és Gizi lélekszakadva rohant Gerzson bácsihoz.

– Gerzson bátya! Valami nagy… Valami szőrös… Valami fekete ólálkodik az erdőben – mekegte Géza ijedten.

– Farkas lesz… Biztos, hogy farkas… – szólt reszketve Gizi is. – Vagy medve! Párduc! Oroszlán!

– Ugyan – legyintett Gerzson bátya –, ilyen vérengző fenevadak nincsenek a környéken.

– De vannak! Láttuk a saját szemünkkel! Ott lapult a bokrok között a cseres tisztáson! – állították a gidák.

– És én még azt is láttam – tette hozzá Gáspár –, hogy elugrott a bokorból, és lecsapott Kormira. Mert miatta jött ide ez a fenevad, ő az oka minde…

De a mondatot nem tudta befejezni, mert Kormi kiáltása hangzott fel a karámon kívül.

– Gyertek! Gyertek! Nincs itt semmiféle fenevad!

A gidák óvatosan dugták ki a fejüket a karámajtón. Gerzson bátya volt csak, aki odamerészkedett Kormihoz, aki a szarvával böködte a bokor ágaira fennakadt fekete kabátdarabot.

– No, ettől tényleg nincs mit félni – nevetett a vén kecskebak.

– De amikor olyan félelmetes volt – mekegték a kiskecskék, és elismeréssel néztek Kormira.

– Hát, bizony jobb félni, mint megijedni. Mert az az igazság, hogy amíg világ a világ, a kecskegidáknak sok ellensége lesz. De amikor Jézus visszajön, csodálatos világ köszönt majd be. Akkor már nem lesz több rettegés, nem lesz több félelem.

Mert akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket.

– És ez mikor lesz? Mikor? – kérdezgették a kiskecskék.

– Azt nem tudjuk. De nézzetek Kormira. Ő már most le tudta győzni a félelmet, és bátran kiállt a gonosz „párduc” ellen, amely nem más, mint egy kabátdarab.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

2022. március 6.

Reformátusok Lapja 27

| MOZAIK |

FELHÍVÁS DIAKÓNIAI DÍJAKRA A református diakóniában, szeretetszolgálatban kiemelkedő szolgálatot végzőket a Zsinat diakóniai díjakkal ismeri el. A gyülekezeti munkában fáradhatatlan gyülekezeti tagokat Kiss Ferenc-díjra, az intézményes szolgálatban kiemelkedő munkatársakat pedig Juhász Zsófia-díjra lehet felterjeszteni március 10-ig. Részletek a diakonia.hu oldalon találhatók.

ADOMÁNYGYŰJTÉS

Az új Református énekeskönyv lett a tizedik helyezett a Highlights of Hungary idei

A Károli Gáspár Református Egyetem jótékonysági koncerttel egybekötött adománygyűjtést indít, amellyel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatóit, tanárait, mindazon rászoruló családokat kívánja segíteni, akiknek helyzete, megélhetése válságos. A koncert és közös imádság helyszíne a Pozsonyi úti Református Egyházközség (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.), időpontja: 2022. március 5., 18 óra. Befejező áldást mond Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. A koncerten közreműködik Kokas Dóra csellóművész és férje, az ukrán származású Maxin Rysanov nemzetközi hírű brácsaművész. A részvétel regisztrációhoz kötött: jotekonysag@kre.hu.

Támogatást utalni is lehet a 1160000600000000-97955522 számlaszámra.

28 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

versenyében. A hetedik éve megrendezett megméretésben ezzel énekeskönyvünket „a Kárpát-medence legkiválóbb teljesítményei” közé választották. Az egy évtizedes munkát elismerő díjat Gér András zsinati tanácsos vette át.  FOTÓ: TALABÉR GÉZA

Csak az tud adni, aki kap A lelkészi szolgálatot állandóan kísérő veszély az „adnom kell” nyomása.

Mintha kizárólag a lelkipásztornak kellene például vigasztalást, szeretetet, tanítást és iránymutatást biztosítani a gyülekezetben, ráadásul saját erejéből és mindenkinek a neki megfelelő módon. Ez súlyos lelki terhet róhat ránk, amely akár felőrlődéshez is vezethet.

Szolgálatunk célját inkább így érdemes felfogni: elérni, hogy minden hívő részesüljön a mennyei kincsekben, illetve sáfárkodjon ezekkel. Hitvallásunk a szentek közössége kifejezéssel adja vissza ezt a gondolatot. Ezen manapság sokszor csak a gyülekezeti közösséget értjük, de eredeti értelme sokkal gazdagabb: a szent dolgokban való részesedés. Első helyen az a gondolat áll, hogy a hívő ember valóságosan részt kap az Úr Jézus által szerzett mennyei kincsekből. Ebből következik a második gondolat, hogy ezek a kapott kincsek továbbadásra szolgálnak. Fontos megértenünk, mit jelent ez a lelkészi szolgálat betöltésére nézve, mind a személyes spiritualitásunk, mind hivatásunk gyakorlása szempontjából.

Ezek a kérdések állnak a középpontban a Dunamelléki Református Egyházkerület idei lelkészhetén. Az idei konferencia időpontja: június 20–24.

A szentek közösségéről szóló bibliatanulmányozásokat Marco de Leeuw van Weenen, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa tartja, majd az elhangzottak kiscsoportos feldolgozása következik. A délutáni alkalmak: életéről és lelkészi pályájáról beszámol Szaszák Imre; az idén januárban missziói egyházközségként megalakult aszódi gyülekezet keletkezését mutatja be Barthos Gergely és a Rápolty lelkészházaspár; a hittan­ oktatás és a gyülekezetépítés kapcsolatát elemzi Lenkeyné Teleki Mária. A záró istentiszteletet Végh Tamás tartja.

Elsősorban az aktív szolgálatban álló lelkészeket és házastársukat várják, függetlenül szolgálati helyüktől és felekezettől. A program 14 kreditpontot ér a református lelkészek továbbképzési rendszerében, díja 32.500 Ft/fő teljes ellátással. A helyszín: „Sion hegye” Református Konferenciatelep, Tahi (Nagykert). A jelentkezéseket május 31-éig várják ezen a címen: lelkeszhet.tahi@ gmail.com.  A SZERVEZŐK NEVÉBEN: MARCO DE LEEUW VAN WEENEN

|

REFORMÁTUS ÉLET

|

Böjtöl-e egy hívő séf?

ILLÉNYI ÉVA

A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánatot, az áldozathozatalt és a megtisztulást szolgálja. A negyvennapos böjt a középkorban rendkívül szigorú volt: szerdán, pénteken és szombaton napjában egyszer ettek, csak kenyeret és sót fogyasztottak; a jóllakás és a húsevés pedig a többi napokon sem volt megengedett. A böjt nem öncél, odafigyelést vár a keresztyénektől az Úr: legyen ez önmegtartóztatás, befelé fordulás vagy tartózkodás az evéstől, ivástól. A szokások közül talán a legismertebb a húsételek elhagyása – mondja Csomós András, az Ízzel-lélekkel rovatunk séfje.

A protestáns egyházak híveikre bízzák az önmegtartóztatást. Ön hogyan böjtöl?

Séfként nem tudom kiiktatni a húsos ételeket, hiszen meg kell kóstolnom a főztömet, mielőtt másoknak kitálalom.

A böjt megszentelődésünk egyik útja, számomra felkészülési időszak, amely nem az önsanyargatásról szól, inkább olyan, mint egy adventi időszak. Nem az evés, hanem a médiafogyasztás terén szoktam visszafogni magam, cselekedetekkel böjtölök: elhagyom a közösségi médiát, csökkentem az internethasználatot, kevesebb filmet nézek, inkább olvasok, elcsendesedem. Gyerekként megtanultam, hogy a keresztyéneknek ebben az időszakban többet és tudatosabban kell imádkoznia, aktívabban kell kutatnia Isten akaratát.

A séf találkozik böjtölő vendégekkel is, olyanokkal, akik betartják a hamvazószerdát vagy a nagypénteket, és olyan böjti levesekhez szoktak, mint a cibereleves, céklaleves.

A hotel éttermében az adott ünnepkörnek megfelelő ételeket próbálunk beiktatni a menübe, így az a vendég is talál megfelelő ételeket, aki komolyan veszi a böjtöt. Őseink nem véletlenül találták ki ezeket a szokásrendeket. Magyarországon ebben az időszakban nem főztek-sütöttek állati eredetű zsírral; a nagyböjt kezdete előtt mindent a kamrába tettek, amit negyven napig nem vettek elő: szalonnát, zsíros ételekhez használt edényeket stb. Csak kétszer ettek egy nap: ebédre levest, böjtös pitét, vacsorára olajos káposztát, savanyú paprikát, diót és mézet. A hagyományos böjti étrendben helyet kapott még sok-

féle főzelék, aszalt gyümölcs, tojás- és halétel. Böjti időszak alatt tilos volt lakodalmat, mulatságokat tartani. Volt ennek gazdasági vetülete is: ilyenkorra a paraszti kultúrában már elfogyott a friss hús nagy része, a tartósított pedig még nem volt készen. Ez az, ami majd húsvétkor újra előkerül: a sonka, a kolbász. De nagyon szépen be tudták iktatni a növényi alapú élelmiszereket. Ez fontos is, mert mindannyiunk szervezete jelzi, hogy jön a tavasz, több zöldséget kívánunk, kevesebb húst, hüvelyest kellene ennünk. Idén korán kezdődik a böjt, nehéz friss zöldséghez hozzájutni, ezért vesszük elő a céklát, a diót, a különböző sajtokat, az idényzöldségeket.

A böjt mit sem ér, ha nincs benne a Lélek.

Lelkészcsaládban nőtt fel, milyen szerep jutott a böjtnek gyermekkorában?

Amikor kisiskolás voltam, a református lelkészség nem a legjobban jövedelmező szakma volt (megjegyzem, ma sem az). A mi családunkban tulajdonképpen

más napokon is „böjtöltünk”, mert sokszor nem futotta húsételekre. Édesanyámnak trükköznie kellett, rengeteg főzeléket ettünk, sok zöldséget. Emlékszem, öt-hat évvel ezelőtt egy karácsonyi vacsoránál mi, testvérek, a négy fiú felidéztük, hogy régen mennyire szerettük a virslit. Gyerekkoromban előfordult, hogy anyukám virslipörköltet főzött a főzelékhez, másnap sült virslit készített, harmadnap meg szalonnába tekerte, és tett hozzá sajtot. És akkor édesapám könnyes szemmel elmondta, hogy dehogy szerettük a virslit, csak az volt otthon. Tehát ha húst akartak adni, akkor a virslit tudták megvenni.

Arra emlékszem, hogy a nagypéntek nálunk is igazi böjt volt, olyankor valami könnyű leves és aranygaluska vagy kuglóf került az asztalra. A feleségem nagymamája ortodox vallású, ő nagyon szigorúan vette a böjti időszakot. Ő nagypénteken se nem evett, se nem ivott, egészen a húsvéti ételszentelést követő lakomáig.  FOTÓ: HIRLING BÁLINT 2022. március 6.

Reformátusok Lapja 29

| PORTRÉ |

REFORMÁTUS

Mi volt a legjelentősebb változás az életében?

Tápiószőlősön nőttem fel, legkorábbi emlékeimben a szerető családom, a barátok, a gyülekezet és Sípos Ete Álmos bácsi istentiszteletei szerepelnek.

Alig múltam hatéves, amikor lelkipásztorunk engem is elvitt Szentmártonkátára egy gyerekeknek szóló csendeshétre. Az életem legnagyobb csodáját azon a héten éltem át, mert ott és akkor megismerhettem az Úr Jézust, mint személyes megváltómat. A fiúk szállásán, éppen az ágyamnál A széles út és a keskeny út című máig közkedvelt kép függött a falon. Látványa felerősítette gondolataimban a hallott igéket, és egyszer csak döbbeneten megálltam: de Földvári Tibor hát én is a széles úton vagyok, mint a képen a gyerekek. Úr Jézus szabadíts meg engem, kiáltottam fel magamban. Gyerekfejjel az igékből megértettem és elhittem, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneimért, nagyon szeret engem, és örök életem lehet. Az általános iskolába már így mentem, és alig vártam az hallhatják. Tehát ugyanolyan frissességgel kell a iskolakezdést, hogy mielőbb megtanuljak olvasni, és Huszonöt éve szol­ Szentírás alaptanításairól prédikálni, mint amiböngészhessem a Szentírást, amelyet a gyerekhé- gál a budapest-pasa­ réti református gyüle­ kor először mondtam el. Mintha én is először ten kaptam ajándékba. A mai napig használom ezt ke­zet­ben beosztott érezném át az igei gondolatnak, a tanításnak az a Bibliámat. Az is ott volt a szívemben, hogy hadd lelkészként. Életének örömét, mert tanítani csak az tud, csak az kééljek úgy az iskolában a tanárok és a diáktársaim legemlékezetesebb percei pes, sőt, csak annak szabad, aki előtte az Úrtól előtt, hogy kiderüljön, én Jézusé vagyok és szere- közé tartozik, amikor kapott valamit, és azt megosztja a tanítás sotem őt. Tudtam, hogy azért nem puskázhatok, mert 1996-ban Cseri Kálmán, az akkori vezető lelkész rán másokkal. A pasaréti gyülekezetben kiemelt hogy nézne az ki, hogy tudják, az Úr Jézust követem, őt, a siheder ötödéves szerepe van a gyerekmissziónak, hiszen a hitet és ilyet teszek. A bátyáimmal való kapcsolatom is teológust először mutatta megváltozott, mert durcás gyerek voltam és ret- be a gyülekezetben. Néhány így tudjuk átadni nemzedékről nemzedékre. Nekem Isten a gyerekek közötti szolgálathoz kütenetesen tudtam haragudni rájuk, ha olyasvalami hét után érezte, ez lesz az Istentől rendelt helye. lönösen sok ajándékot adott, mivel én magam történt, ami engem zavart, például ha fociban veszíis gyerekként ismertem meg Jézus Krisztust. A tettem. Jézus megszabadított a gyűlölet indulatától, gyerekeken keresztül pedig elérjük a szülőket is. és megjelent bennem az elhordozó szeretetet, pedig természetem szerint ma is harcos, indulatos lennék. A testvéreKikkel szereti tölteni a szabadidejét? im pályaválasztását követően szakmát akartam tanulni magam Néha jó csendben lenni, elbújni, olvasni. Teológiai könyveket is, de ezzel párhuzamosan látva Sípos Ete Álmos bácsiék életét, veszek elő, szinte biztos, hogy angolul, mert ez frissít fel, és megfogalmazódott bennem, hogy én is pap szeretnék lenni. A azután beépítem az olvasottakat a prédikációimba. Az elvomásik óriási változást, már teológusként, egy angliai bibliaiskolai nulás után másokkal együtt is jó kikapcsolódni. Nekem Isten képzés hozta az életemben. Az angol nyelv elsajátítása lehetőeddig az egyedüllét kegyelmi ajándékát adta, ezért a szabadvé tette számomra, hogy felfedezzem az angolszász teológiai napomon hazamegyek az otthoniakhoz, és amíg éltek a szüleirodalmat, amely megváltoztatta a gondolkodásomat. Gyerekim, őket látogattam meg. A foci a kedvencem, egész nap képes koromban megismertem a poroszos oktatást, ez adta az alapot, vagyok a labda után futni, de ami még ennél is fontosabb, hogy majd az angolszász gondolkodás megtanított az alap használa34 éves koromban megtanultam síelni. Leírhatatlan ajántának szabadságára. dék. Egy hét síelés fizikailag és szellemileg is megpihentet, de egyedül semmi pénzért nem indulnék el, csak az ifisekkel Mire van most leginkább szüksége a közösségének? együtt vágunk bele. Gyönyörű a táj, szuper a közösség, tiszta Elengedhetetlen, hogy a hívő testvérek, illetve akik még nem jára levegő, hihetetlen jó érzés csúszni a lejtőn. A szabadidő elnak hitben, de a gyülekezettel egyre közelebbi kapcsolatba kerültöltése azt jelenti, hogy más formában éljük át ugyanazt, mint nek, érezzék, hogy jó az Úr Jézus jelenléte a szeretetközösséga hétköznapokban: az Úrral és az Úrnak dolgozni, az Úrral, az ben. Újra és újra el kell mondanunk ugyanazt az üzenetet, hiszen Úrnak pihenni.  WEBERNE ZSIKAI MÁRIA mindig van új nemzedék a gyülekezetben, és ők az örömhírt most 30 Reformátusok Lapja

2022. március 6.

NÉVJEGY

| MOZAIK |

ÍZZEL ÉS LÉLEKKEL

Csomós András séf

APRÓHIRDETÉSEK Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

ÁLLÁS • A Kisújszállási Református Egyházközség főállású orgonista–kántori állást hirdet. Amit kínálunk: garantált bérminimum, cafeteria, szolgálati lakás teljes rezsiköltség-térítéssel. A jelentkezéseket a következő címre várjuk: kisujszallas@reformatus.hu.

EGYÉB • HARANG eladó! Új öntésű, 725 kgos, G hangú, füles. Érdeklődni: 06-30 7288161, info@harangontode.hu.

SZÁLLÁS • Szálláshely 5 főre Tapolca belvárosában református lelkészeknek, presbitereknek. Tapolca és Vidéke Református Társegyházközség, tapolcairef@gmail.com.

Rozsdamentes, hosszú élettartamú

Spenótos lasagne Gyermekkoromban olyan szerencsés voltam, hogy nem találkoztam a spenóttal: édesanyám nem szereti, ezért soha nem készített. Felnőtt fejjel ettem először, pont egy böjti időszakban, igazi házi, fokhagymás spenótfőzeléket. Rögtön megszerettem, a fokhagyma és a spenót elválaszthatatlan társak. Ennek a receptnek is ez az alapja, csak csavartam rajta egyet, így már igazán tartalmas főétel lehet a böjti asztalon.

ÚRVACSORAI KISKEHELY GYÁRTÁSA

HOZZÁVALÓK 4-6 SZEMÉLYRE 800 g fagyasztott spenót, leveles (vagy 2x ennyi friss); 5 gerezd fokhagyma; 100 g vaj; só, bors A besamelhez: 80 g vaj; 80 g liszt; 800 ml tej; só, bors, fél szerecsendió, 1 babérlevél, 1 kis fej hagyma A rétegezéshez: lasagne-lapok; 300 g mozzarella; 80 g reszelt parmezán A spenótot néhány órával előbb kivesszük, hogy kiengedjen. A fokhagymát aprítva megpirítjuk a vajon, hozzáadjuk a spenótot, sózzuk, borsozzuk, és kb. negyedórát főzzük, hogy sűrű „spenótragut” kapjunk.

A besamelhez a tejet felrakjuk a babérlevéllel, az elfelezett hagymával és a fél szerecsendióval, amit megroppantunk a kés lapjával. Felforraljuk és 1 órát állni hagyjuk, majd leszűrjük. Ezután felolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, és felhabzásig pirítjuk, kevergetjük, majd felöntjük a fűszeres tejjel.

Folyamatos keverés közben megvárjuk, míg felforr és besűrűsödik, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval fűszerezzük.

Három lasagne-lap nagyságú tepsit kivajazunk, és megszórjuk zsemlemorzsával. Alulra teszünk egy réteg besamelt, jöhet egy réteg tésztalap, egy réteg spenót, erre ismét besamel, reszelünk rá a mozzarellából és szórunk rá a reszelt parmezánból, majd újra jöhet a tészta. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük, az utolsó tésztarétegre már csak besamelt rakunk, és megszórjuk a sajttal. 200 fokos sütőben 35 perc alatt megsütjük. Ha megsült, kicsit hagyjuk állni, és csak azután vágjuk fel. 

Várjuk szíves érdeklődését www.femnyomasfot.hu femnyomasfot@gmail.com 06-30-307-4818, 06-30-473-4129

Úrvacsorai kiskehely

Tömör, rozsdamentes anyagból CNC megmunkálással a generációkon átívelő használatért.

KERESSENEK BIZALOMMAL! www.szekelymuvek.hu +36-30-299-5129 szekely94bt@gmail.com

2022. március 6.

Reformátusok Lapja 31