Reformátusok Lapja 2020/43. szám

LXIV. ÉVFOLYAM,

43. SZÁM,

2020. OKTÓBER 25.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

ÁRA: 400 FT

Otthon a templomban 9 771419 856007

KESZNYÉTENI MEGÚJULÁS ORSZÁGOS ÖSSZEFOGÁSSAL

20043

| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Oh, mindenható Isten, íme, a te nevedben és irgalmasságodban bízván, veszem fel az én utamat, melyre indultam, mert te vagy az én Istenem, ki az én kimenésemet és bejövésemet megőrzöd, és az én lábaimat egyenes úton hordozod, hogy soha meg ne ütközzek. Kérlek téged arra, a te szent angyalaidnak parancsold meg, hogy engem mindenütt az én utaimban megőrizzenek, és engem egyenes úton arra a helyre, melyre igyekszem, vezéreljenek, és ismét viszonylag egészségben és haszonnal vis�szahozzanak.  DIÓSZEGI KIS ISTVÁN (1635–1698)

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13.

Honlap: www.reflap.hu.

E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu.

Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208.

A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban.

Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269.

Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000.

IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB.

8

11

14

17

Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu).

Helyettes felelős szerkesztő: Farkas Zsuzsanna (farkas.zsuzsanna@reformatus.hu).

Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Balogh-Zila Teodóra Feke György (feke.gyorgy@reformatus.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu).

Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs.

Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája.

Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető.

A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket.

A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál.

Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x.

Címlapfotó: Kojsza Péter / tirek.hu

INTERJÚ •6. Kiállok az igazságért, másként nem tehetek | Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust a Meseország mindenkié című mesekönyv gendermeséiről megfogalmazott véleménye és az amiatt kapott támadások apropóján kérdeztük AKTUÁLIS • 8. Választ az egyház | Bemutatjuk a Tiszáninneni Egyházkerület jelöltjeit RE-KONSTRUKCIÓ • 25. Világkép | Köntös László rovata GONDOLATOK • 23. Októberi okozatok | Vitéz Ferenc publicisztikája PORTRÉ • 30. Öt kérdés – öt válasz | Ismerjék meg Tóth-Mihala Veronikát, a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség lelkipásztorát!

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAILJEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben).

A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel.

2020. október 25.

Reformátusok Lapja

3

| AZ IGE MELLETT |

X. 25.

VASÁRNAP

X. 26.

HÉTFŐ

X. 27.

KEDD

X. 28.

SZERDA

STEINBACH JÓZSEF

(10) „…mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.” (2Kor 6,1–10) A szolgáló élet kettősségeit sorolja az apostol: dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, ismeretlenek és jól ismertek, megfenyítettek és meg nem öltek, szomorkodók és mindig örvendezők, szegények és sokakat gazdagítók, mint akiknek nincs semmijük, és akiké mégis minden. Minden ember ebben a világban ezeket a kettősségeket éli át, ha kapott rá az Úrtól valamiféle reflexiós képességet. Mégis más e kettősségek megélése a puszta emberlétben, és más hitben járva, a Jézus Krisztusban. Akik nem hitben járnak, azok menekülnek – amíg tehetik – ezek elől a kettősségek elől, az élet, a tapasztalati testi-lelki jó irányába. Mégis ámítás minden ilyen menekülés. A bajokat – amíg tehetjük – elütjük magunktól, vagy emberi technikákkal, pszichológiai, vallásos és egyéb köntösbe öltöztetett önáltatással próbáljuk kezelni azokat. Hiszen valójában megváltásra van szükségünk. Hitben járva azonban Isten szolgái ezt a sok-sok kettősséget reménységben élik meg. Ők is látják a problémákat, két lábbal a földön járnak, nincsenek rózsaszín ködös illúzióik, mégsem keserednek bele a gondokba, mert reménységük van, győzelmük van a Jézus Krisztusban. Hitben járva tényleg olyanok vagyunk, mint akiknek semmijük sincs, mindent odaadnak, és akiké mégis minden az örök életben, az üdvösségben, így „onnan” visszafelé tekintenek erre a földi életre.

2Sám 18,19–32  91. zsoltár (13) „…tárjátok ki ti is szíveteket!” (2Kor 6,11–18) Isten Jézus Krisztusban megnyílt felénk: kitárta a szívét, életét nekünk, odaadta önmagát értünk. Ez a kiindulási pont még akkor is, ha Jézus Krisztus isteni hatalmával tette ezt, mi pedig csak emberek vagyunk, akik újjászületetten is, e testben távol vagyunk az Úrtól (5,6). A szív az egész embert jelenti, az egész valónkat, az egész életünket (11). Mennyi hely van az életünkben a másik ember számára (12)? Nyilván egy emberként mindenkit nem tudunk befogadni. Ennek óhaja szép, de ebben a világban – minden tekintetben – csak elméleti feltételezés lehet. A kérdés az: észrevesszük-e azokat az embereket, akiket az Isten ránk bízott, akiknek az életében mi vagyunk az ő gondviselésének eszközei? Némelyek életében csak egy életszakaszt illetően, egy szűk kör életében pedig egy egész földi léten át. Ki a te embered? Te kinek vagy az embere? A bajban még egyetlen emberünk sincs, mint a harmincnyolc éve beteg embernek (Jn 5,7)? Döbbenetes, hogy milyen kevés a hely a szívünkben, az életünkben, a másik ember számára! Az is kérdés, hogy merészelhetjük-e vállalni annak kockázatát, hogy nyitunk a másik ember felé (13). A mai ige és a teljes Biblia üzenete szerint csakis ez az egyetlen járható út. Az apostol sem vár a még bezárkózott korinthusiakra, hanem ő lép, ő nyit, ő vállalja a krisztusi szeretet minden szent rizikóját (12).

2Sám 19,1–9a  345. dicséret (5) „…kívül harcok, belül félelmek.” (2Kor 7,1–7) Ez tömör diagnózis, amelyet az apostol a korinthusiakkal való küzdelmes viszonya kapcsán fogalmaz meg, de ami általánosságban az egész földi életünkre nézve érvényes: kívül harc, belül félelmek (5). Megrendít az apostol őszintesége, aki hívő emberként is meri leírni élettel és szolgálattal kapcsolatos tapasztalatainak összegzését: kívül harc, belül félelmek. Ennek a félelemnek pontos definícióját adja az apostol: „...semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak…” (5) Mindenféle gyötrelem előbb-utóbb testi tünetekkel jár. Ebben a harcokkal és félelmekkel teli helyzetben csakis a megtartó Jézus Krisztusba vetett hit segíthet. A félelmekre nincs más gyógyszer, csak a feltámadott, megváltó, megtartó Úr. Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember nem fél, de nem lesz úrrá rajta a félelem (Mk 4,40), hanem e világ keretei között is átéli – sajátos kettősségben – Ura üdvözítő jelenlétét. Az apostol ezt így írja meg: „…minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.” (4) Az Úr áldása az, hogy a félelmek helyett az istenfélelem vezet bennünket, és az ő ígéretei szerint (1), minden szomorúság ellenére, egyre inkább megvigasztalódunk (5–7), minden megalapozottnak tűnő bizalmatlanság ellenére újból és újból az egymás iránti bizalommal ébredünk (2–4), és minden tisztátlanságunkból egyre inkább megtisztulunk (1).

2Sám 19,9b–15  75. zsoltár (9) „…Isten szerint szomorodtatok meg…” (2Kor 7,8–16) A világ szerinti szomorúság halálos. Isten őrizzen bennünket minden közömbösségtől, megkeseredéstől, megfáradással teli csalódástól, amely valóban megölhet (10). Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy mindenekelőtt a magam nyomorúságát látom meg, és az Úrhoz menekülök kegyelemért. Ez a meg-

4

Reformátusok Lapja 2020. október 25.

| AZ IGE MELLETT |

térés: az Úrhoz fordulás és elfordulás a bűntől. Ettől kezdve mindig az Urat látom, az ő kegyelmes hatalmát, üdvösségre kiválasztó szeretetét, amelytől senki és semmi nem választhat el. Isten részéről garantált, hogy megbánhatatlan a megtérésem, noha ebben a világban hátulról még mardos a bűn, a gonosz, de már nincs hatalmuk felettem (9–12). Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy az Úrhoz fordulva rendezem az ügyemet a mellettem élő embertársammal – nem csak a Krisztusban testvéremmel –, amíg egy úton vagyunk, amíg tehetem. Miért nem tudja sok-sok megtért ember rendezni a dolgait még a testvéreivel sem (11)? Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy megvigasztalódva örülünk, jó híreket hozunk egymásnak, jó híreket mondunk, híresztelünk egymásról, bízunk egymásban (Lk 9,55–56). Titusz jó híreket hozott (13–16).

2Sám 19,16–31  41. zsoltár (3) „…adakoztak…” (2Kor 8,1–15) Jézus Krisztus a menny gazdagságát ajándékozta nekünk megváltó szeretete által (9), ezért Isten népe és benne az egyes hívő ember is bővelkedik. Bővelkedünk hitben, igében, ismeretben, igyekezetben, szeretetben, adni tudásban (7). Mindent megkaptunk az Úrtól, örök életünk van, ezért nem lehetünk olyan szegények, hogy abból ne tudnánk adni valamit másoknak is. A hitben bővelkedő ember ad a látható egyház számára is, adakozik, fenntartja a gyülekezetét, mert neki szívügye a Krisztus ügye, annak látható egyháza. Ez a bővelkedő élet egyházfenntartása (3). Először is akkor teljes az életünk, ha adhatunk, mégpedig nem várva érte semmit. Ez a krisztusi szeretet. Aki ad, az felüdül (Péld 11,25). De egy ponton túl ha én magam nem kapok, akkor nem lesz mit adnom sem. Az adásban mindig van egyfajta szent kölcsönösség, amely nem üzleti viszony, hanem egymásra szoruló szeretet. Ne kérdezd, mit adhatsz másoknak, csak imádkozz, hogy megmaradhass a hitben, és hited krisztusi gazdagsága minden élethelyzetben túlcsordul majd mások javára.

2Sám 19,32–40  228. zsoltár (17) „Mert megkapta ugyan a bátorítást…” (2Kor 8,16–24) Ha bátorítást kapunk emberektől, az mindig megerősít a feladatunkban. Bátorítsuk bátrabban egymást! Ha intenünk kell valakit, azt is szeretettel tegyük, hogy az illetőnek az Úr kegyelmébe kapaszkodva legyen bátorsága újrakezdeni. Tehát inteni is lehet bátorítva. Ugyanakkor nekünk is legyen bátorságunk elfogadni az intést és a kritikát. Ezen keresztül is bátoríthat az Isten. Titusz kapott bátorítást testvéreitől. Akik testvéreink a Krisztusban, azok bátorítanak, és ha intenek, azt is szeretettel teszik (16). Többnyire azonban intés helyett is inkább támadásoknak lehetünk kitéve mai világunkban, az Úr követésében különösképpen. Ekkor gondoljunk arra, hogy az Úrtól kapott bátorítás nekünk mindenre elégséges, ahogy Titusz is buzgóbb volt feladatában annál, mint amire az emberi biztatás felhatalmazta volna. Ez az isteni bátorítás, amelyet mindig megkapunk az Igéből napi kegyességünk által, buzgóvá tesz, de nem túlbuzgóvá. A buzgóság az Úrtól való és épít, a túlbuzgóság emberi érdekek és dicsőség kiszolgálója, és éppen ezért rombol (17).

2Sám 19,41–44  170. dicséret (3) „…készen legyetek.” (2Kor 9,1–5) Készen lenni a szentek iránti szolgálatra (1), amely olyan magától értetődő, hogy erről felesleges is írnia az apostolnak. Tényleg magától értetődő ez, miszerint először a ránk bízott testvéreinkért tartozunk felelősséggel az Úrnak? Tényleg magától értetődő a Jézus Krisztusban testvéreink iránti szeretet és irgalom (3–4)? A reformáció ünnepén azonban sokkal mélyebben érint bennünket ez a felszólítás: legyetek készen! (3) A mi Urunk felszólítása figyelmeztet itt minket: legyünk készen az ő fogadására mindenkor, mert nem tudjuk az időt! (Mt 24,44) Legyünk készen az Úr fogadására, hogy hálaadó hittel és bizonyossággal állhassunk meg a hétköznapi harcokban és piti provokációkban ugyanúgy, mint a próbatételek idején és halálunk óráján. A felszólítás kérdéssé lesz: készen vagyunk-e? Könyörülj, Urunk, óvj meg minket a felkészületlenségtől (4)! Micsoda kegyelem: annyi minden nem kész bennünk és körülöttünk, de a mi Urunk készen áll elfogadni minket, és éppen ez az irgalom formál bennünket is késszé! Jézus Krisztus feltámadott (Lk 24,34)! Íme, minden kész (Lk 14,17)!

2Sám 20  46. zsoltár

X. 29.

CSÜTÖRTÖK

X. 30.

PÉNTEK

X. 31.

SZOMBAT

A reformáció ünnepe

2020. október 25.

Reformátusok Lapja

5

| INTERJÚ |

üzeneteket, amelyeket a gyermek kritika nélkül fogad. Még nincs viszonyítási alapja, tehát ha a mesében két hercegfiú szeret egymásba, akkor ez számára természetessé válik, a fiúk között az ilyesmi éppúgy lehetséges lehet, mint akár a lányok között.

Ha viszont azt akarjuk, hogy a gyermek felnőve majd toleránsan fogadja el ezt, és ne ítélje el az ilyen kapcsolatot, azt bizony nem ebben az életkorban kell és lehet megtanítani. Akkor, amikor már képes humán értékek alapján becsülni az embert, etikai mércék, valós emberi értékek alapján.

Azon túl, hogy szakmaiatlansággal vádolták kollégái, azt is mondták, hogy megszólalásának „várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”.

Nyers, kíméletlen és igaztalan kritika, amit írtak. Én lennék gyűlöletkeltő? Ki indította el ezt az áradatot? Nem a mesekönyvre reagáltam, hanem arra, mit mond a tudomány a nemi viselkedésre szocializálásról. Most láthatják, hogy sok-sok ezren vannak, akik ezt az objektív megalapozottságú véleményt megerősítik, ezáltal mellém állnak. Támadóim vélekedéses, azaz ideológiai alapon érvelnek. Toleranciára volna szükség, hogy elfogadják, másoknak is szabad másként gondolkodni, mint ők.

Kiállok az igazságért, másként nem tehetek „Protestáns vagyok, azaz protestálok, mert ott van a szívemben a felelősség” – indokolja határozott kiállását a Meseország mindenkié című mesekönyv gendermeséi HEGEDŰS MÁRK kapcsán megkérdezett és a nemi érzékenyítésről véleményét kifejtő Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékalapító professor emeritája.

Mit szól az önt ért támadásokhoz? Ön tudományos érvekre hivatkozik. A petíciót aláíró pszichológusok is szakmai érvekre hivatkoznak.

Fájlalom, hogy éppen a pszichológus kollégák szaladtak így nekem, amikor mi szakmaetikai parancsként esküszünk fel arra, hogy legyünk a másik emberrel elfogadók, megértésre, megbeszélésre törekedve. Nem firtatom az indulatok hátterét, mindenki maga számolhat el ezzel a lelkiismeretének. Valóban szociálpszichológiai munkákra hivatkoznak az engem bírálók, de a hivatkozott irodalom más korosztályra vonatkozik, nem a három-hat éves gyerekekre. A vitatott mesekönyv viszont ennek a korosztálynak szól, pedig a gyerekek később sajátítják el a mássági toleranciát.

Miért fontos ez az életkor a gyermekek életében?

Azért, mert óvodáskorban kap meg a gyermek kulcsingereket, szülői mintát, amely segíti, hogy mélyen azonosuljon, identitásába ágyazza nemi hovatartozását. Ebben az időszakban a látott minták, a példák, így a mesék is fontosak. Bejuttatnak 6

Reformátusok Lapja 2020. október 25.

Miért tartotta fontosnak, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, és elmondja, nem tartja jónak azt a mesekönyvet, amelyben például két herceg egymásba szeret?

Egyrészt azért, mert megkérdeztek, és van véleményem, ehhez közlési bátorságom is. Másrészt nem tudom elfogadni, hogy a tudománnyal és természeti törvényekkel szemben uralkodó eszmék határozzák meg, hol vannak a nemi identitás határai, és beleférjen az átlagosba, a normába sokféle kapcsolati szélsőség. Ne a normát tágítsuk, azt bízzuk a természetre, hanem az elfogadó emberségre tanítást fokozzuk, ne ítélkezzünk! Minden sejtemben református keresztyén vagyok. Protestáns, azaz protestálok, mert ott van a szívemben a felelősség. Csak úgy teszek, mint Luther tette, amikor a wormsi birodalmi gyűlésen elutasította tanai visszavonását, mondván: „Itt állok, másként nem tehetek.” Hű vagyok saját identitásomhoz.  FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT A MESÉK GYÓGYÍTHATNAK Az egyedülléttől – szeparációtól –, szorongástól, sötétségtől, sőt a gyermeki védtelenségből, kicsiségből eredő gyermeki félelmet is finoman, szeretettel, szelíden gyógyíthatják a mesék – mondja Bagdy Emőke. „A mesék értéke, hogy van magatartási és erkölcsi üzenetük, amely beivódik. A rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig a jutalmát.”

| REFORMÁTUS SZEMMEL |

LITERÁTY ZOLTÁN

Ki igazol engem?

A szerző érdligeti lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem docense

„Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.

Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: »Az igaz ember pedig hitből fog élni.«” (Róm 1,16–17) Ez a két igevers nem csupán Luther, de az egész korabeli egyház életét kifordította a sarkából. Isten kinyilatkoztatja az evangéliumban a maga igazságát hitből hitbe. Micsoda üzenet! Álljunk meg egy percre és ízlelgessük ezeket a szavakat! Van még ennek a mondatnak bármilyen üzenete számunkra itt, a 21. században? Gyakor-

„Létezésünket Istenen kívül más nem képes igazolni.

Más szavakkal: önigazoló ördögi köreinkből békét és gyógyulást csak akkor nyerünk, amikor Isten ad nekünk igazat, azaz, amikor Isten igazít meg minket.” latiasabban: hogyan fordítanánk le ezeket a szavakat például a rokonunknak, a szomszédunknak vagy a kollégánknak? Elmondhatnánk nekik, hogy ez a szó: „igazság”, „megigazulás”, „megigazítás” bő fél évezrede képes volt a feje tetejére állítani egész Európát. Olyan jelentőséggel bírt, hogy pápák, királyok, fejedelmek feszültek miatta egymásnak, és vívtak felette nem csupán hitvitákat, de sokszor véres háborúkat is. Ugyanakkor az is tény, hogy ma a templomfalakon kívül nem igazán halljuk ezt a kifejezést, és legyünk őszinték, nekünk sem lenne könnyű lefordítani azt a szomszédunknak. Pedig a világot feje tetejére állító erő ma is ott található benne.

A megigazítás Pál apostol leveleiben olyan kép, amelyet az ókori bíróság gyakorlatából kölcsönzött. Amikor a bíró felmentette a vádlottat, akkor azt úgy nevezték, hogy igaznak mondta őt, azaz megigazította. Ma ezt úgy mondanák, hogy a bíró felmenti a vádak alól a vádlottat.

Fordítsuk le ezt a képet, és tegyük fel a kérdést a teológia szempontjából! Vajon a rokon, a szomszéd vagy a kolléga tudatosítja önmagában, hogy egész életében az Isten megigazítására vágyik? Aligha.

Akkor most tegyük fel a kérdést egy kicsit másképpen! Egytől tízig terjedő skálán vajon mennyire vágyunk arra, hogy igazoljanak minket a szeretteink, a kollégáink, a szomszédaink vagy bárki más?

A válasz: „tízes”. De mivel a környezetünk nem igazán kíván igazolni bennünket, így marad számunkra az, hogy akkor majd mi igazoljuk önmagunkat.

Munkával, eredményekkel, vagyonnal, rekordokkal, diplomákkal, gyermekekkel, unokákkal. Ezektől várja nagyon sok ember, hogy az élete értelmet és igazolást nyerjen.

Mert amikor arra vágyunk, hogy igazoljanak minket, akkor nem apró-cseprő félreértéseinkről, igazságérzetünkről, sérelmeinkről van szó, hanem magáról a létezésünkről, és ha ezt más nem teszi meg nekünk, akkor megtesszük mi magunk az önigazolás formáiban. Minden önigazolás ott, a mélyben az ember legmélyebb vágyát tükrözi hűen: vágyom arra, hogy igazat adjanak nekem.

Vágyom arra, hogy igazolják létezésem értelmét.

Hétköznapi nyelven: vágyom, hogy a környezetem igazolja azt, hogy szerethető, értékes, pótolhatatlan, el- és befogadható ember vagyok.

De ember nem igazolhatja a saját vagy mások létezését, mert létezésünket Istenen kívül más nem képes igazolni. Más szavakkal: önigazoló ördögi köreinkből békét és gyógyulást csak akkor nyerünk, amikor Isten ad nekünk igazat, azaz, amikor Isten igazít meg minket.

Ez az evangélium örömhíre. Ez van benne leírva.

Van lehetőség szabaddá válni attól a belső kényszertől, hogy saját eredményeinket lobogtatva állandóan igazolni akarnánk létezésünk értelmét. Ez a szabadító erő az Isten újjáteremtő ereje, amely Krisztus feltámasztásában mutatkozott meg nekünk. Az evangélium pedig nem más, mint a Krisztus feltámadásáról szóló örömhír. Így az evangéliumban, azaz a Krisztus feltámadásáról szóló örömhírben Isten azt mondja nekünk: ő szeret, ő értékesnek tart, ő elfogadott már, ő pótolhatatlannak tart bennünket. Fiáért, a Krisztusért igaznak mond minket. Ez az erő válik megtapasztalhatóvá annak, aki hittel elfogadja az evangélium örömhírét, mert abban az szólal meg, hogy Isten mint igaz bíró Fiáért, a Krisztusért igaznak, szerethetőnek és értékesnek ítél minket.

Figyelem! Ennek következménye pedig nem az, hogy akkor szabadon távozhatunk a tárgyalóteremből, hanem az, hogy szabadon odamehetünk most már hozzá. Isten igazít meg minket, ő igazolja létezésünk értelmét azáltal, hogy szeret minket. Ez a reformáció üzenete a 21. század emberének is.  2020. október 25.

Reformátusok Lapja

7

| AKTUÁLIS |

A vidék védelmezője FEKETE ZSUZSA

8

Szívügye a kis falvak reformátussága. A nehezebb utat választotta, amikor minden hívás ellenére hűséges maradt a szülőhazájához. Pásztor Dánielt megpróbálta az Isten: három kisgyerekkel maradt egyedül, amikor felesége meghalt, de a mélységből is felkapaszkodott. A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökjelöltje nemcsak bátor kérdéseket tesz fel, hanem őszinte válaszokat is ad.

Reformátusok Lapja 2020. október 25.

| AKTUÁLIS |

Látva a vezetők nehéz munkáját, sokszor felvetődik bennem a kérdés: miért vesz magára valaki olyan terheket, amelyek feszegetik az emberi határokat?

Két dolog kell hozzá: elhívás felülről és emberi elhatározás.

Hiszem, ha Isten kijelöl egy feladatra, akkor megadja a hozzá való fizikai és pszichés erőt. Nem terhel jobban, mint amennyit elbírunk. Egyszer valaki azt mondta nekem: „Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen kis faluból valaki a püspökségig jusson.” Ezt másként látom, mert ha Isten úgy gondolja, egy falucskából is elhívhat magának szolgát.

Mindig is a Tiszáninneni Egyházkerületben szolgált, itt született, de gondolom, érkezett hívás máshonnan is.

Szívembe zártam az egyházkerületem gyülekezeteit, különösen az apró falvakat. Választhattam volna más utat, hiszen sok felkérést kaptam nagyvárosokból, Budapestről és az agglomerációból, de én soha nem mentem el, és nem bántam meg a hűségemet.

Pedig a térséget nézve úgy tűnik, hogy nem a könnyebb utat választotta. Hogyan lehet a nehézségekben az apró gyülekezetek mellett állni?

A Reformátusok Szárszói Konferenciáján állami vezetők előtt is beszélhettem arról, hogy az aprófalvak megmaradása össz­ társadalmi kérdés. A belső migráció miatt kiürülnek falvaink, és erre a nagypolitikának is felelnie kell. Én azt a választ fogalmaztam meg magamnak, hogy addig, amíg egyetlen református gyülekezeti tag lesz a településen, nem engedjük el a kezét, gondoskodunk róla.

Szép gondolat, de hogyan működhet ez a gyakorlatban?

Forrás és szervezés kérdése: megtehetjük, hogy a falvakból autóval elszállítjuk az embereket az istentiszteletre. Ha négy-öt kis faluból összegyűlik egy harmincfős közösség, és az istentisztelet után elbeszélgethetnek egymással, valamint a lelkipásztorral, az már nagyon sokat jelent. Viszont fontos, hogy az egyháztagok is megértsék, nem lehet mindenütt önálló lelkész.

Körzeteket azonban létrehozhatunk, ahol a lelkipásztor számára biztosítjuk a szolgálat feltételeit és a tisztes megélhetést.

Ebben a mondatában már az is benne van, hogy nemcsak a gyülekezeti tagokra, hanem a lelkészekre is figyelni kell, hiszen nem biztos, hogy egy családos embernek perspektíva olyan településen élni, ahol már sem iskola, sem orvos nincs.

Valóban gondos körültekintést igényel, hogy kiválasszuk azokat a lelkészeket, akik alkalmasak erre az egyedi szolgálatra.

Köszönöm a szolgatársaimnak, akik most is zötykölődnek a járhatatlan utakon, és akik télen a jéghideg templomokban hirdetik az Igét akár két-három emberért. Ezekre a lelkészekre különösen oda kell figyelni, hogy ne érezzék magukat egyedül, ne fáradjanak meg, és ne égjenek ki. Ezt a püspöki szolgálat egyik különösen fontos területének érzem.

Átérzi a lelkészi kar helyzetét, de ön mit élt meg a szolgálati helyén?

Sajóvelezden, valamint Dubicsányban szolgálok. Velem is előfordult, hogy magamra maradtam. Bármelyik lelkipásztor számára megterhelő lehet, hogy hiába tesz meg mindent, esély sincs rá, hogy a gyülekezet gyarapodjon. Nehéz bele­gondolni abba, hogy öt-tíz év múlva elfogyunk. Az a célom, hogy reményt adjak a csüggedőknek. Nem az lesz a reménysugár, hogy néhány év múlva háromszor annyian leszünk, hiszen ez önáltatás volna, hanem az, hogy még vagyunk, és Isten számára a kettő-három is ugyanolyan fontos, mint a hatszáz.

Nemzetmegtartó erő, hogy a helyünkön maradva támaszt nyújtsunk, bátorítsunk, vigasztaljunk.

Amikor harminc éve felvette a palástot, gondolta, hogy ez a legfontosabb feladatai közé tartozik majd?

Születésemkor lelkész édesapám az Abaúj megyei Baktakéken szolgált, majd Zilizre kerültünk. Számomra sosem volt kérdés, hogy itt a helyem, Isten a vidéki embereket bízta rám.

Azt mondják önről, hogy lelki ember, de mégis, honnan tudta, hogy ez a küldetése?

A lelkiségemet azok ítélhetik meg, akikhez szólok. Rám az bízatott, hogy a legfontosabb üzenetet itthon továbbadjam.

Persze átéltem, hogy mit jelent, amikor egy fiatalember Isten kegyelmében új életet kezdhet, mit ad a vigasztalás, a remény.

Hiszem, hogy más is átélheti ezt a csodát.

Amikor erről beszél, élete legnehezebb éveit idézi? Három kisgyerekkel maradt egyedül, amikor tizenhárom éve a felesége meghalt.

Harminckilenc évesen veszítettem el gyermekeim édesanyját. Özvegy lettem, három gyerekem pedig félárva. Hatalmas trauma volt, számtalan kérdéssel. A tragédia után egyik hívő ismerősöm így figyelmeztetett: „Csak egy kérdést nem tehetsz fel Istennek, azt, hogy miért történt ez.” És feltette? Úgy gondoltam, hogyha Dávid, a zsoltáros feltehette a kérdést: „miért, Uram?”, akkor ezt én is megtehetem. A választ hosszú évek után kaptam meg. Álságosnak tartanám, ha az Istennel való viszonyunkat úgy állítanánk be, hogy mi nem kérdezhetünk. Ha Isten az Atyánk, és mi a gyermekei vagyunk, igenis föltehetjük őszinte kérdéseinket. Életemnek ebben az időszakában azonban sok dolog átértékelődött.

Elárulná, hogy mi?

Megváltozott a képem az időről. Arról, hogy mit jelent az életünkben egy nap vagy egy pillanat. Rájöttem, mennyire fontos, hogy minden napot ajándékként fogadjak, és meglássam benne a jót. Az élet törékeny. A feleségem lelkipásztor volt, a 2020. október 25.

Reformátusok Lapja

9

| AKTUÁLIS |

betegséget és a halála előtti állapotot együtt éltük át. Azóta új aspektusba került az örök élet és a feltámadás reménysége, és mindezzel az igehirdetésem is teljes egészében megváltozott. Értem, hogy új ember lett és minden megváltozott, csak azt nehéz felfognom, hogyan lehetett ezt kibírni.

Istennek célja volt azzal, hogy megpróbált engem. Bármi történjék is az életünkben, az nem csak úgy, véletlenül történik. Akkor azt gondoltam feladatomnak, hogy egyedül kell felnevelnem a három gyermekemet. Csakhogy a hónapok múlásával nemhogy könnyebb, hanem sokkal nehezebb és nehezebb lett minden. Reggeli csendességeimben Isten elé vittem az életünket, majd eljött az idő, amikor kimondtam: nem bírom tovább! Súlyos hónapok voltak. Eszembe jutott Illés próféta és Mózes, akik a maguk életének mélypontján odaálltak az Úr elé, és azt mondták, vagy adsz valamilyen megoldást, vagy vedd el az életem.

Eddig eljutott?

Igen. Elfogyott az erőm.

Most pedig itt ül velem szemben egy életerős férfi, aki teljes erőbedobással szolgál, akit szeretnek az emberek, és akiről úgy tűnik, hogy a helyén van. Mi kellett ehhez?

A történet folytatása az volt, hogy kértem Istent, adjon megoldást. Az Úr pedig azt felelte, hogy segítőtársat ad mellém. A társ egy gyülekezeti tagunk volt. Amikor elé álltam, hogy Isten azt mondta, „te leszel a feleségem”, teljes értetlenkedéssel fogadta a mondandómat. Amikor idővel igent mondott, az egyik istentisztelet után kértem a gyülekezetet, hogy maradjanak a templomban, mert szeretnék valamit mondani. Azt gondolták, hogy elhagyom a gyülekezetet. Meglepődtek, amikor bejelentettem, hogy nősülök. Egy idős presbiter a hír hallatán felugrott a székből és azt kiáltotta: megszavazzuk! Ez a történet nem az én talpra állásomról szól, hanem arról, hogy Isten felemelt, megerősített és utat mutatott.

Bizonyára a szolgálatában is figyel majd erre az útmutatásra.

Szükségem van a felülről való erőre, hogy igeneket és nemeket tudjak mondani, határozott döntéseket hozni. A prioritások között szerepel a kisgyülekezetek megerősítése és a városi misszió. A város különös eszközöket igényel, hiszen ténylegesen ki kell lépni az emberek közé. Szeretném, ha minél több szabadtéri istentiszteletet tartanánk, hiszen attól, hogy szól a harang a templomban, még nem érzik megszólítottnak magukat az emberek. Ha egy színpadról az evangélium hallatszik, a hívek énekelnek, és bizonyságot tesznek a hitükről, akkor a hallgatóságban elindulhat valami. Lufikeresztyénségre nincs szükségünk, ahol csak hangulat van, de krisztusi alap nincs.

10 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

Csomós József püspök úr tizennyolc éve vezeti az egyházkerületet. Kapott tőle útmutatót a jövőre nézve?

Püspök úr hat évvel ezelőtt megkért, hogy csak abban az esetben vállaljam el a lelkészi főjegyzőséget, ha hat év elteltével vállalom a püspökjelöltséget is. Nagyon megtisztelő volt a felkérése, de komoly döntést kellett akkor meghoznom. Az elmúlt időszak úgy telt, hogy Csomós püspök úr számos dologban tanácsolt, azonban sosem irányított, és minden szolgálatba bevont, amely később várhat rám. Különböző személyiségek vagyunk eltérő karizmával. Hálás vagyok azért, hogy nem akart a saját képére szabni, és együtt szolgálhatjuk anyaszentegyházunk ügyét.

A lelkisége mellett van egy igen csak reális oldala, hiszen a zsinat gazdasági bizottságának az elnöke.

Azt mondják, hogy a számoknak is van lelke. Amikor a Magyarországi Református Egyház gazdálkodását figyelem, a számok mögött mindig életeket látok, legyen szó gyülekezetekről vagy intézményekről. Az irgalmasság és a segítő szándék megkönnyíti a döntéseket a gazdasági kérdésekben is.

A református egyház a gyülekezeteiben él, de nem mehetünk el az intézmények mellett sem.

Arányaiban a legnagyobb intézményfenntartó kerület vagyunk, különösen igaz ez az oktatás területére. Önmagam is felül kellett vizsgálnom ebben a kérdésben, hiszen az intézményeink egyben diakóniai feladatot is adnak. Az iskolákban számtalan hátrányos helyzetű fiatallal és családdal találkozunk. Nekik először enni kell adni, fel kell őket ruházni ahhoz, hogy befogadók legyenek, csak ezután lehet beszélni Jézus Krisztusról.

Hogyan fogadja a családja, hogy püspökjelölt lett, hiszen ez azt is jelenti, hogy megválasztása esetén kevesebb időt tölthet majd velük?

Megbeszéltük ezt a családdal, mert késő lenne feleszmélni, amikor már benne vagyunk a sűrűjében. Öt gyerekünk egy kivétellel mind kirepült. Ezúton is köszönöm a feleségem áldozathozatalát. Odaadó háttérszolgálata nélkül nem menne ez sem.

A Tiszáninneni Egyházkerület másik püspökjelöltje Varga István. A választók dolga, hogy mérlegeljenek. Miért önre adják a voksukat?

Jó értelemben vett csapatjátékos vagyok, fontos szerepet szánok az espereseknek, lelkészeknek, mert egyedül nem lehet elvégezni ezt a munkát. Szeretném éreztetni a gyülekezetekkel és a lelkészekkel, hogy mindez értük és az Isten ügyéért van. Közös útra hívok mindenkit, de a döntés a presbitériumoké. Mindannyian Isten kezében vagyunk.  FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA

| AKTUÁLIS |

Vargabetűkkel is egyenesen FEKE GYÖRGY

Filozófia helyett a lelkipásztori hivatást választotta, templomot épített és intézményeket alapított az egykori szocialista iparvárosban. Szolgatársai megbecsülése mellett Krisztus szolgálatát tartja legfontosabb feladatának Varga István tiszaújváros-tiszaszederkényi lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület egyik püspökjelöltje.

Hogy kerül egy református lelkész Leninvárosba?

Az egyik elődömet ide még száműzték. Én itt nőttem fel. Budapesten születtem, de édesapámnak munkahelyet és ezzel együtt lakást is kínáltak a központi akarat szerint iparosodó Tiszaszederkényben. Így kerültünk ebbe a városba. A gyerekkorom egyik felét a fővárosban töltöttem, de iskoláimat már itt végeztem.

Milyen gyerek volt?

Sokáig nem tűntem ki semmilyen tekintetben, nem voltam zászlóvivő típus, inkább a háttérbe húzódónak lehetne mondani. Tanulmányi eredményeim alapján mehettem volna gimnáziumba, de a hosszú haj és a koptatott farmer korában nem volt sikk tanulni, így szakközépiskolába jelentkeztem gépszerelőnek. Jelesre elvégeztem ugyan, de annyira kétbalkezes voltam, hogy a munkahelyemen, a Tiszai Vegyi Kombinátban komoly feladatot nem mertek rám bízni. Így rengeteg ideje maradt olvasni.

Időközben elkezdtem filozófiával foglalkozni, első lendületből írtam egy dolgozatot. Ez lételmélet volt, amit ontológiának hív a tudomány. El is küldtem véleményezésre Ancsel Évának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetőjének. Fél év múlva kaptam tőle választ: saját hatáskörben felvenne – akkor még volt erre lehetőség – az egyetemre. Nagy dolog volt ez ebben az időben, az elit járt erre a szakra, de én akkor már hívő voltam, templomba jártam, imádkoztam.

A hit jelent meg előbb az életében, vagy a filozófia?

Minden út Isten országába vezet, de Isten mindenkit másképp vezet. Miközben sokat gondolkodtam az életről, a világról, ezzel párhuzamosan természetesen nyílt ki bennem a hit, egyre közelebb kerültem Krisztushoz, az evangéliumhoz. Ez a belső fejlődési folyamat sohasem ér véget, minden napnak megvan a házi feladata, amellyel meg kell küzdeni. Van, amikor megbukunk, de másnap újrakezdjük. Ez a szép a hit harcában.

Ki vagy mi segítette ebben a folyamatban?

A helyét kereső fiatalember számára nagyon fontos a környezet, az őt befogadó közösség. Ettől függően ugyanaz az ember ki tud nyílni, de el is tud veszni. Nekem Isten megadta a megtartó közeget. Volt egy hívő barátom, fontos volt az ő és a szülei példaadása. Az én szüleim is istenfélő emberek voltak, de ahogy az lenni szokott, nekem mégis a másé tetszett. Példájuk nyomán indult el bennem a gondolkodás a hit dolgairól, azután pedig bekapcsolódtam ide, a tiszaszederkényi gyülekezetbe.

Hogyan lett a filozófiából teológia?

Kalydy Miklós nagytiszteletű úr szolgált Tiszaszederkényben, akit a sárospataki teológia bezárása után büntetésből helyeztek ide, a téeszesített, elkommunistásodott faluba. Sokat jelentett nekem az ő hiteles bizonyságtétele. Csendes, de rendkívül művelt, mély hitű emberként emlékszem rá. Ő vitt el Debrecenbe, Kocsis Elemér akkori dékánhoz, akivel barátságban volt. Azt mondta: Varga István szeptemberben kezdhet, én pedig a filozófia szak helyett ezt választottam. Nekem ez az út adatott. Hálás vagyok érte, mert nagyon szép élet van mögöttem, sok jó ember vett körül. Hiszem, hogy Isten a vargabetűkkel is tud egyenesen írni. 1994-ben azért csak elvégeztem az egyetemet is, majd 2004-ben doktoráltam.

A zempléni Erdőhorvátiban volt exmisszus, lelkésszé szentelése után hét évig Szikszó melletti kis falvakban szolgált, míg anyagyülekezete haza nem hívta.

1990. szeptember 1-jén kerültünk ide feleségemmel, az akkor még Leninvárosba. Húsz évig szenvedte ezt a nevet az idetelepített vegyipari gyárak és erőművek dolgozói számára épített lakótelepekkel felduzzasztott település, amelynek népszavazással változtatták meg a nevét Tiszaújvárosra.

Az egykori szocialista mintavárosban hogyan működhetett református közösség?

Tiszaszederkény, a több mint hétszázötven éves, a török hódoltság alatt elnéptelenedett településre Lorántffy Zsuzsanna 2020. október 25.

Reformátusok Lapja 11

| AKTUÁLIS |

telepített harminckét hajdúcsaládot – református, szabad, földműves réteget. 1798-ig fatemploma volt a községnek, akkor adták át a mostanit. Az 1950-es években sokan a városokba mentek dolgozni, és megszakadt a kapcsolatuk a gyökereikkel, elmaradtak a gyülekezetből, de a mai napig megmaradt egy komoly, hűséges, hívő mag, amelyet Isten időről időre kipótol. Az államhatalom nem is nézte jó szemmel. Volt prédikátor, akit a szószékről vittek el, mert bizonyságot tett hitéről. A város létrejötte középértelmiségi reformátusokkal bővítette a gyülekezetet, de a rendszerváltás előtt engedély kellett még ahhoz is, hogy a lelkész látogasson.

1990 őszén néhányuk azzal a merész ötlettel állt elő, hogy építsünk templomot a városban. Vettünk egy nagy levegőt, osztottunk-szoroztunk – és belevágtunk. Kegyelmi pillanat volt ez.

12 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

Miért?

A város szociológiai összetételét tekintve kevert, mindenki máshonnan költözött ide, hozta a maga hagyományait. Az viszont fontos elemi szükséglete volt mindenkinek, hogy legyen egy közösség, egy templom, ahol hitét megélheti. A rendszerváltáskor mindenki kereste a helyét, és habár a templomunk közadakozásból épült, a gyárak, erőművek nem tudták, milyen világ jön, gondolták, jobb lesz, ha ők is besegítenek. Kaptunk egy telket, ahol korábban kukoricatábla volt, a presbiter atyafiak ragadtak ásót és csákányt, ők kezdték kiásni az alapokat 1992-ben. Két év múlva szenteltük fel az Isten házát. Urunk annyira megáldotta a munkánkat, hogy addigra már megkezdhettük az alapozását a hozzá tartozó imaháznak. 2001-től se-

| AKTUÁLIS |

gédlelkészünk lett, aki azóta is lelkésztársunk. Ma már négyen, közösen végezzük a terjedelmes szolgálatot.

Időközben idősotthont építettek, valamint egy általános iskolát és egy óvodát is átvettek az önkormányzattól. Miért tartották ezt fontosnak?

Mert azt bízta ránk az Úr, hogy amennyire lehet, legyünk hatással az emberek lelkére, életére. Látjuk, hová fajul, ha átengedjük a világnak, hogy nevelje a gyermekeinket. Mi olyan fiatalokat nevelünk, akik tisztában vannak az alapvető értékekkel. Általános iskolánkba háromszázhetven, óvodánkba pedig hetvenöt gyermek jár. A 2004-ben épült idősotthonban pedig ötven fő ellátását tudjuk biztosítani. Jól tudjuk azt is, hogy az utolsó napokban az Úristen az egyedüli támasza az embernek. El sem tudom képzelni, milyen lehet hit nélkül élni és meghalni.

Már hat éve is jelölték püspöknek, akkor úgy fogalmazott: győzött az erősebb. Most ismét megméreti magát.

Meggyőződésem, hogy tizennyolc év ilyen jellegű szolgálatban hosszú idő. Természetes hát, ha az emberekben felmerül az igény a változásra. A borsodi lelkészek ismerik az én habitusomat, azért jelölhettek, mert bíznak benne, hogy az változást hozhat az egyházkerület életébe.

Milyen ez a habitus?

Elég rugalmas ember vagyok, igyekszem két lábbal állni a földön, nem tudok olyan allűrjeimről, amelyek ellenérzést válthatnának ki. Viszonylag könnyed, nem görcsös, nem merev, nem egyháziaskodó stílusom van, de az evangéliumból nem engedek, ezen a téren fegyelmezett vagyok.

Mi motiválja, hogy ne csak a saját gyülekezetére figyeljen?

Annyi jót kaptam az Úristentől és az anyaszentegyháztól, hogy szeretnék valamit visszaadni abból. Mint ahogy előbb a szülő neveli fel a gyermeket, viseli gondját, később a gyermek ezt természetesen visszaadja, mint szeretetteljes szolgálatot. Ha ezt bízza rám az Úr, ezt végzem. Erre nem lehet nemet mondani. Nincsenek hatalmi törekvéseim – szolgálni szeretnék. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem valaki ellen indulok.

Nem szeretném, ha a világban tapasztalható ellenségeskedés, szekértáborok az egyházban is eluralkodnának. Testvéri szeretettel vagyok jelölttásram iránt, jó képességű embernek tartom, én viszont alternatívát mutatok, ahogy én képzelem a dolgokat, és akinek ez a szimpatikus, válassza ezt.

Milyen ez az alternatíva?

A legfontosabbnak a törődést az igehirdetőkkel, a személyes látogatásokat, a lelkigondozást tartom. A gyülekezetek egyházunk sejtjei, építőelemei. Nagyon fontos, hogy a számos teendő mellett ne feledkezzünk el a legkisebbekről sem. Óriási erő van abban, ha az ember azt érzi, őt számon tartják. Ennek

hiányában elanyátlanodunk, elbizonytalanodunk, elidegenedünk egymástól. Emellett fontosnak tartanám az intézményrendszerünk átgondolását is. A saját példánkon látom, hogy a gyülekezeti fenntartású intézmények másképp működnek, sokkal személyesebbek, mint a kerületiek. Olyan a különbség a kettő között, mint a vágott és a cserepes virág között. Előbbi vázába rakva szép és illatos, de sok vizet igényel, és nincs benne élet. Míg a cserepes talán nem olyan szép, locsolni is kell, de él. Nem tenném kötelezővé, de ahol van erre igény, lehetőséget adnék a gyülekezeteknek, hogy fenntartói lehessenek a településükön működő intézményeknek. Meggyőződésem, hogy ez az evangéliumi küldetésünk sokkal személyesebb megélését tenné lehetővé.

Milyen feladatokat lát az egyházkerületben?

Más a zempléni, az abaúji, az egervölgyi vagy épp a borsodi gyülekezetek állapota, de közös gond a kiüresedés, az elmagányosodás. Ravasz László szavai mindig előttem vannak: az egyház válsága az igehirdetés válsága, az igehirdetés válsága pedig az igehirdetők válsága. Miért vannak válságban az igehirdetőink? Erősíteni kell a teológiai továbbképzésüket. Növelni kellene szolgálóink társadalmi és anyagi megbecsültségét.

Tehermentesíteni a lelkipásztorok mentálisan feszült életmódját. Sokoldalú dolog ez, először is ezt kell elemezni.

Mit lehetne tenni?

A kötelezően választható református hit- és erkölcstan rendkívül fontos és nagy segítség, ugyanakkor hittanoktatók hiányában elveszi az időt a lelkipásztori munkától. Ezzel valamit kezdeni kellene. Korábban jól működtek az egyházkerületi továbbképző hetek, amelyeken neves előadók bontottak ki egy-egy témát, a lelkipásztorok pedig azokról beszélgettek.

A fiatalok tanulhattak az idősektől, erősödött a közösség és a szolgatársi kapcsolat. A pedagógusihoz hasonlóan ki kellene dolgozni a lelkészi életpályamodellt, hogy a gyülekezetben évtizedekig szolgálók fizetése se rekedjen meg harminc évvel korábbi szinten. Ha lenne rá forrás, el tudom képzelni, hogy a kerület magára vállalja a lelkipásztorok nyugdíjjárulékának lelkészi részét, ezzel is tehermentesítve a gyülekezeteket. Intézményfenntartóként látom, hogy az embereket lelkileg és anyagilag is motiválni kell, mert akkor dolgoznak szívesen és jobb hatásfokkal.

Hat év múlva milyennek szeretné látni az egyházkerületet?

Félelemmentesnek. Most azt tapasztalom, hogy indokolatlanul félnek a lelkészek a jövőtől, a nehézségektől, talán egymástól is. Azt kívánom, hogy legyünk nyitottak, bízzuk dolgainkat jobban az Úristenre! Semmit ne akarjunk nélküle megoldani.

Ha minden ügyet odaviszünk elé imádságban, megszűnik a félelem, Jézus átveszi terheinket, és így haladunk Isten országa felé.  FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA 2020. október 25.

Reformátusok Lapja 13

| AKTUÁLIS |

Legyünk egyensúlyban!

14 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

| AKTUÁLIS |

FEKE GYÖRGY

Az emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza és azokat szeretné tovább erősíteni – az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztéseire is építve – Csernaburczky Ferenc kazincbarcikai iskolaigazgató, borsod-gömöri egyházmegyei gondnok. A Tiszáninneni Református Egyházkerület egyik főgondnokjelöltje az egyházi testületekben és az oktatási intézményekben szerzett vezetői tapasztalataival szolgálná egyházát a következő hat évben.

Meghatározó volt egy reformátusok lakta régióban felnőni?

Dél-Borsodban, Mezőcsáton születtem, anyai ágon gelejiek voltak a nagyszüleim. Ez erősen református vidék, a családom – ugyan nem számoltam meg, hány generációra visszamenőleg, de nagyon régóta – református. A családi hagyomány szerint amikor még volt lehetőségük, telket is adományoztak templomépítésre. A gyermekkoromban, hogy úgy mondjam, nem volt ildomos az egyházat hangosan dicsérni, egyházi rendezvényeken részt venni. De nálunk ez mindig is természetes része volt az életnek, az ünnepek különösen is. Ezeken az alkalmakon a család idősebb tagjai a fiatalabb generációknak példát mutatva vettek részt. Két dolog biztosan befolyásolta életem további részét: az egyik a szeretetteljes légkör, a másik a református hagyományok, életvitel.

A hagyományokból hogyan született élő hit?

Mint gyermek, fiatal, nem ez volt érdeklődésem középpontjában, később azonban rájöttem, mennyire meghatározó volt számomra ez az időszak. Meglehetősen korán, alsó tagozatos koromban elveszítettem az édesapámat. Édesanyám három gyermeket nevelt fel olyan szeretetben, hogy ennek minden nehézségéből akkor semmit sem éreztünk. Ki tudta pótolni a keletkezett űrt, utólag is végtelen hálával tartozom neki – sajnos már ő sincs közöttünk. Ebbe kapcsolódtak be a nagyszülők is érdeklődésükkel, történeteikkel, útmutatásukkal. Apránként egy-egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy megérezzem: minden nehézség ellenére, még ha egy világ dőlt is össze bennem, ott volt mellettem egy másik világ, amely folyamatosan támaszt, reményt adott. Ez az érzés nemhogy csökkent volna az idők folyamán, hanem sokkal inkább erősödött. Úgy szőtte át az életemet, hogy egyre több bizodalmat nyertem, míg ki tudtam mondani: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) A gyermekkorában kapott odafigyelés vitte a pedagógusi pályára?

Iskoláimat helyben végeztem. Gimnáziumba ugyan mehettem volna Miskolcra, mert felvételt nyertem, de úgy döntöttem, hogy otthon maradok, mert édesanyámnak segítségre van szüksége. Érettségi után egy évig voltam képesítés nélküli nevelő a szomszédos településen, mielőtt felvettek volna Nyíregyházára főiskolára. Abban az egy évben belekóstoltam, milyen gyermekekkel foglalkozni, a kollégákkal közösségben dolgozni, milyen felelősséggel jár az, amikor rám vannak utal-

va mások, igénylik a törődésem. Ez az élmény meghatározta egész pályámat. Földrajz–rajz szakon végeztem. A vizuális kultúra mindig is vonzott, így két évig a sárospataki tanítóképző főiskola gyakorlóiskolájában voltam rajz szakvezető. Miután a feleségemmel, Andreával összeházasodtunk, igyekeztünk a szülőföldhöz közelebb elhelyezkedni. Ő is pedagógus, először ő kezdett el dolgozni a nem sokkal korábban indított mezőcsáti református általános iskolában. 1996-ban én is csatlakoztam hozzá.

Fontos volt, hogy református intézményben dolgozzanak?

Ha nem is Mezőcsáton éltünk, nem szakadt meg a kapcsolatunk a gyülekezettel: ha otthon voltunk, mentünk a templomba, ott házasodtunk, két gyermekünket ott kereszteltük, ott is konfirmáltak. A lelkész és a felesége érdeklődtek a házasságkötésünk előtt, hogy milyen végzettségünk van, és örömmel vették, hogy református pedagógusok vagyunk, mert iskolát szándékoztak alapítani. Mi is úgy gondoltuk, hogy ha lehetőség lesz rá, beállunk ebbe a szolgálatba. Feleségem Sárospatakon elvégezte a hitoktatói képzést, ezt is tudta kamatoztatni. Engem pedig azért hívott a gyülekezet, hogy segítsek az iskola felső tagozatának kiépítésben, és vezetői feladatokkal bíztak meg.

A munka mellett hogy kezdődött az egyházi szolgálata?

Amikor visszajöttünk Mezőcsátra, iskolát kellett építeni.

Ezt pedig nem lehetett másképp, csak ha őszinte, testvéri kapcsolat alakul ki a fenntartóval, hiszen egymásra voltunk utalva. Ahogy elkezdtem dolgozni, jobban megismertek, és bekerültem a presbitériumba. Elsősorban azon a területen szolgáltam, amely az iskolát érintette, de több más fela­ datban is részt vettem. Huszadik éve vagyok presbiter, szép időszak volt ez, a nehézségek mellett sok-sok örömet is megéltünk. 2006-ban az országos tanévnyitót is Mezőcsáton tartották, az Enyedy Andor püspök nevét viselő iskola akkoriban az ország egyik meghatározó intézménye volt. 2008-ban egyházmegyei gondoknak választottak, a mai napig betöltöm ezt a tisztséget. 2012-ben püspök úr felkért, hogy segítsek a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola felső tagozatának elindításában. A rám bízott feladatot sikerült jó lelkiismerettel elvégeznem, így 2016-ban újabb megbízást kaptam az egyházkerülettől: a reformátussá lett, Irinyi János nevét viselő barcikai szakközépiskola vezetését, amely mostanra több tagintézményből álló oktatási központként működik.

2020. október 25.

Reformátusok Lapja 15

| AKTUÁLIS |

Miért tartja fontosnak iskolák alapítását, szervezését az egyház keretein belül?

Mert ez a küldetésünk része. A református intézményekben mindenképp érvényesülnie kell annak a többletnek, amelyet keresztyénként próbálunk megélni. Részt vettem én is a református köznevelési intézményrendszer stratégiájának kidolgozásában. Feladataink között első az Isten dicsőítése munkánkkal, kapcsolatainkkal. Az igazság megismertetése sem működik másképp, mint a krisztusi igazság megismertetésével. Nap mint nap egyre közelebb kell vinnünk hozzá az embereket, olyan módon, hogy a nevelésben, napi ügyekben, problémáikban biztatást, segítséget, megerősítést adunk nekik. Ez a feladat adatott számomra. Nem volt mindig egyszerű szintet lépni, amikor új kihívások jöttek, de a 121. zsoltár 2. verse adott erőt, amely a vezetői programomnak is a mottója: „Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.” Ez adott nyugodalmat, biztatást, hogy vállaljam el, vágjak bele, mert szükség van rám. Akkor is, ha olyan terepre kell menjek, amely számomra is szakmai kihívás.

Miért tartja fontosnak világiak és lelkészek közös szolgálatát? Mit tapasztal, hogyan egészíthetik ki egymást?

Nem véletlen, hogy a reformáció idejétől kezdve jelen van egyházunkban ez a kettősség, hogy világiak is alakítják az egyház életét, hisz ez nem a világtól elzárt közösség: nem másról szól, mint az életünkről. A teendők és a szolgálatok specializálódás alapján elkülönülnek, de mindannyiunk feladata Isten országában részt venni, abban szolgálni, függetlenül a végzettségünktől, hiszen hitünk, elköteleződésünk tárgya ugyanaz. Azt tudjuk hozzátenni ehhez az ügyhöz, ami a sajátunk. Mindannyian kaptunk valamilyen tálentumot, ezt használva jól ki tudjuk egészíteni egymást, és erre nagy szükség is van. Az egyikünk elvi látásmóddal rendelkezik, a másikunk gyakorlatiasabb, de a közös cél lebeg a szemünk előtt.

Miért vállalta a főgondnoki jelölést?

Valószínűleg szakmaiságomat és rálátásomat tartották szem előtt, akik jelöltek. Az elmúlt húsz évben sok dolgot megéltem, megtapasztaltam, és ha a szolgálatot ilyen módon folytathatom tovább, ezeket bele tudom vinni a rendszerbe egy magasabb szinten is. Ahogy a templom és iskola nem tudott soha különválni egyházunkban, az én életemben is olyan módon vált szervessé a kettő, hogy így teljesedtem ki. Egyházkerületünk területét nézve valóban a legkisebb, de oktatási-nevelési tevékenysége nagyon kiterjedt, ezen keresztül a lakosság nagy részét el tudjuk érni.

Mit lát még a Tiszáninneni Református Egyházkerület erősségének, amelyre szívesen építene?

Az elmúlt évtizedekben jelentős infrastrukturális fejlesztés történt egyházkerületünkben, oktatási intézményhálózatunk­ 16 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

ban kifejezetten. Ez erőteljes alap ahhoz, hogy hosszú ideig korszerűen működjenek. Ezzel párhuzamosan sokakban felmerült az igény a lelki megerősödésre. Feladatomnak érezném a tanintézmények, egyházközségek látogatását, a személyes kapcsolatok erősítését, ha a presbitériumok kitüntetnek bizalmukkal. A közösségünk erősebbé válik azáltal, ha kapcsolataink élővé válnak, ha a formális teendőkön túl is találkozunk, ha nem érzi magát senki perifériára kerülve, magára maradva, ha át tudjuk érezni azt a problémát, amely nemcsak anyagi értelemben gyötri a benne élőket, hanem lelki terhet is jelent nekik. Ezeket a feszültségeket fel kell oldani, hogy azt hirdethessük, ami ránk bízatott. Fontosnak tartom imádságos lelkülettel elkérni, hogy mi az, ami még a mi időnkben tud változni a jó irányba. Ön szerint milyen nehézségekkel kellene foglalkozni?

Országosan is komoly problémát okoz az elnéptelenedő falvak és a fogyatkozó kis gyülekezetek kérdése. Összetett dolog ez, hisz vannak fogyatkozó húsz-harminc fős közösségek, amelyeken úrrá lesz az elkeseredés és a lemondás, míg máshol tizenöt-húsz ember erős magot képez, hitelességükkel, odaadásukkal, lelkületükkel másokat is bevonnak. És míg sokat beszélünk a kiüresedő régiókról és a nagyvárosi misszióról, vannak olyan nagyközségek is, ahol nem csökken a lakosság, mégis egyre fogy a gyülekezet. Úgy gondolom, ha van olyan elhivatott lelkipásztor, aki nemcsak a szószékről, hanem emberi kapcsolatain keresztül is hitelesen hirdeti az evangéliumot, akkor ezek a folyamatok kevésbé jelentenek gondot.

Elvilágiasodott társadalmukban hatalmas igény van valódi közösségekre. Persze ehhez az anyagi biztonságot is meg kell teremteni a szolgálóknak, hogy ne kelljen másodállást vállalniuk a megélhetésért.

Hat év múlva milyen egyházkerületet szeretne látni?

Kiegyensúlyozott egyházkerületet szeretnék a ciklus végére. Örülnék, ha az előbb említettek szerint kerületünkben megerősödnének a testvéri kapcsolatok. Ha ezek megelevenednek, meggyőződésem, hogy a gyülekezetek életére lesznek források saját erőből is, támogatásoktól függetlenül tudnak működni. Ha az emberek valahová tartozóknak érzik magukat, akkor könnyebben vállalnak áldozatot, hiszen nem azt érzik, hogy valaki mást gazdagítanak, hanem saját maguk életének kiteljesedését látják benne. Szeretném, ha magunkévá tennénk azt a mentalitást, amelyik nem a hiányokat és a korlátokat nézi, hanem előbb Isten országát keresi. Ha küldetésünk arra a helyre kerül a szívekben, ahová való, én nagyon hálás és elégedett leszek.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

| AKTUร LIS |

Tartsuk szรกmon egymรกst!

2020. oktรณber 25.

Reformรกtusok Lapja 17

| AKTUÁLIS |

FEKE GYÖRGY

Lelkészgyerekből orvos, diakóniai gondnok, majd az egyházkerületi főgondnok helyettese lett Molnár Pál, aki évtizedek óta a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség presbitere. A Tiszáninneni Református Egyházkerület egyik főgondnokjelöltje azt mondja, nagyon sok múlik az egyházban a személyes kapcsolatokon és azokon is, akik nem hivatásszerűen szolgálnak a gyülekezetekben.

Honnan indult Molnár Pál? Milyen szülői örökséget kapott?

Vadnáról, egy borsodi, Sajó menti kis faluból származom. Édesapám több mint negyven évig szolgált ott lelkészként, édesanyám közben kétkezi munkával vezette a háztartást, ugyanakkor besegített a konfirmandus- és a gyermekfoglalkozásokba is. Én még a kommunista időkben is megtapasztalhattam a falu hagyományos szerkezetét, rendjét. Tisztességre nevelt minket a korábban egyházi kötődésű tanító is, aki a rendszer hatására másfelé orientálódott. Nosztalgiával emlékezem vissza azokra az időkre, amikor a konfirmációra fehérbe öltöztek a lányok, fel volt díszítve labdarózsával a templom. Gyerekkorom meghatározó élményei kötődnek a szüleim szolgálatához.

Mi történt az egyetem után?

Miskolcra kerültem, a megyei kórházba. Mehettem volna falusi körzetbe, de egy pataki szál miatt ezt választottam. Akkor már orientálódtam a belgyógyászat felé, és a kórházban a gasztroenterológiai osztály vezetője – édesapámhoz hasonlóan – egykori sárospataki diák volt. Ez a kötődés jó ajánlólevél volt, bizalommal jöttem, itt dolgoztam közel tíz éven át, szakvizsgát is szereztem.

Amikor már túl nagy tehernek éreztem, hogy nagy csapatban kell dolgozni, önállósítottam magam, Szerencsre kerültem. Ez szakmai fejlődés is: az osztályon szerzett endoszkópos tapasztalataimat a rendelőintézetben is kamatoztatom. Kórházi háttér nélkül kevés helyen végzik ezeket a vizsgálatokat a környéken.

Mégsem lett önből lelkész.

Falusi gyerekként élveztem, hogy tanulmányi eredményeim miatt előbb Kazincbarcikára, majd gimnáziumba Miskolcra kerültem, bejáróként városi iskolákban tanulhattam. A tardonai kisvasúttal jártunk: igaz, korán kellett kelni, de nagyon szép volt. Édesapám úgy gondolta, hogy Istent minden hivatásban lehet szolgálni, ő irányított más pálya felé. Debrecenben végeztem orvosként.

Orvos és betegei között évtizedek alatt bizalmi kapcsolat épül ki. Hogy látja, mik a régió, az emberek problémái?

A kis falvak jövője emberi szemmel megítélve több helyen kiúttalannak látszik, de a Jóisten útjai nem a mieink. Az biztos, hogy ezt a lelkipásztor, az egyház egyedül nem tudja megoldani. Állami, önkormányzati segítség is kell. Nagyon sok helyen együtt is dolgoznak, hiszen egymásra vannak utalva. Önkormányzati képviselő is voltam három cikluson át Miskolc Görömböly nevű városrészében. A területen három felekezetnek is van gyülekezete, igyekeztem őket segíteni. Azt tapasztaltam, hogy az emberek igénylik azt a fajta találkozást, amikor érzik, hogy partnerek vagyunk, mert ilyenkor jönnek az ötletek, mit kellene tenni, hogyan lehetne a problémák megoldása felé elmozdulni.

Lelkészgyerekként akkoriban nem lehetett könnyű az orvosin.

A felvételin okozhatott volna gondot, hogy nem akartam úttörőtáborba menni, de édesanyám akkor beteg lett, így igazoltan hiányoztam. Egyébként is elkerültem az ilyesmit, otthon mi március 15-én kokárdát viseltünk, bejárósként nem kellett részt vennem a felvonulásokon. Az egyetemen is jó közösségbe kerültem: egyik csoporttársam szintén lelkészgyerek volt, egy másik fiú Pannonhalmán végezte a középiskolát, de volt olyan csoporttársunk is, aki később a Bethesda Gyermekkórházba került. Szívesen mentünk orgonahangversenyre, amelyet a Nagytemplomban tartottak. Nem szembenállás volt ez, csak jól éreztük magunkat.

Az egyház ízét magába szívhatja az ember az anyatejjel, de azt mondják, hogy a hitet nem lehet ilyenformán örökíteni. Önnél hogyan alakult ki? Édesanyám mutatott példát életvitelén, szeretetén keresztül: ő mélyen hívő lélek volt, első keresetéből Bibliát vásárolt magának.

Mindenért hálás volt az Úristennek, meg is köszönte neki. Persze volt egy kis kényszer, hogy vasárnap templomba kell menni, később orgonálnom is kellett. De én is megtapasztaltam a hit erejét, különösen, amikor az egyetemen nehézségeim voltak.

Emlékszem, egy nagyon nehéz vizsgánál megfogadtam, hogy nem leszek hűtlen az Úristenhez. A nagyerdei gyülekezet akkori lelkésze, Kormos László tiszteletes prédikációi pedig megerősítettek abban, hogy ezt az utat kell járnom.

18 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

Önt mi tartotta itt a régióban?

A szüleim is itt laktak, másrészt a táj szeretete. Örököltem ezt is édesanyámtól, aki természetszerető volt. Vadna hegyek között fekszik. A kedvenc igém is ez: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.” (Zsolt 121,1–2) Szeretem ezt a vidéket és az itteni embereket is.

Munkája mellett az egyházra is maradt ideje. Hogyan alakult ez az elköteleződés?

Amikor Miskolcra kerültem, a kórház mellett kaptam szolgálati lakást, megszólított az utcán a közeli Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora, Benke György. Apáink ismerték egymást, ő pedig meghívott a Deszkatemplomba. Ez adta a lökést, hogy tevőlegesen is tagozódjak be az egyházba. Presbiter vagyok, korábban diakóniai gondnokként is szolgáltam a gyülekezetben. Feleségemmel azóta már egy kertvárosiasabb részébe költöztünk Miskolcnak, de a mai napig visszajárunk a Deszkatemplomba. Gyermekeim a Lévay József Református

| AKTUÁLIS |

Gimnáziumba jártak. A szüleim és édesapám édesapja is a Deszkatemetőben van eltemetve. Egyházmegyei gondnokunk tragikus halála után engem választottak meg, nyolc évig végeztem ezt a szolgálatot, a rendszerváltozás utáni időszakban jó néhány egyházi intézmény indulásánál segítettem, 2009 óta pedig világi főjegyző vagyok az egyházkerületben.

Emellett többek között a Presbiteri Szövetségben is tevékenykedett. Laikusként miért tartja fontosnak az egyházi szolgálatot?

Egyházmegyei gondnokként az esperessel sorra bejártuk az egyházközségeket, olyan helyekre is eljutottam, ahol nyolc-tíz ember alkotta a gyülekezetet, és bizony, sokat számított nekik, hogy számontartják őket. Fontosnak tartom, hogy legyünk jelen helyi közösségeinkben, mert ezzel megerősítjük a testvéreket. A gyülekezetben próbálkoztunk azzal is, hogy a presbiterek legyenek a konfirmandusok patrónusai. A cserkészetből vannak ilyen tapasztalataim. Azt látom, fontos a fiataloknak a személyes jelenlét, a mértékletes, józan példa, és hogy nagyon sok múlik rajtunk is, akik nem hivatásszerűen szolgálunk a gyülekezetben.

Tapasztalatai szerint hogyan támaszkodhat a lelkész a presbiterekre és fordítva? Miben egészíthetik ki egymást?

Nagyon sok teher van a lelkészen, segítenünk kell neki, nem várhatjuk el, hogy mindent ő csináljon. Ehhez persze meg kell találni a megfelelő embereket, akik tudnak és akarnak is szolgálni, legyen szó ifjúsági munkáról, csoportvezetésről vagy bármi egyébről. Nagyon fontos, hogy bevonjuk az alkalmas embereket.

Sok mindent odaszánhatunk, főleg az időnket, képességeinket, de az anyagi javainkat is. Az induló, missziói gyülekezetek még nem képesek fizetni egy lelkipásztort, természetes, hogy az egyházkerület támogatja ezeket, de ha megerősödnek, anyagilag is önállósodnak. Közösségeinket a tagok segítőkészsége, odaszánása viszi előrébb.

Mit tart a Tiszáninneni Református Egyházkerület erősségének? Úgy érzem, mifelénk nagyobb az áldozatkészség, mint más egyházkerületekben. Sokszor a kis létszámú közösségek lelki téren nagyobbak, erősebbek. Jó példa erre, hogy a kárpátaljai Tiszapéterfalván micsoda szeretettel és lelkesültséggel veszik körbe az árvaellátást. Megdöbbentő és jó érzés volt látni, mennyire komolyan veszik ott a diakóniai munkát. Jelentős intézményrendszer épült ki az egyházkerületünkben, és teológiai akadémiánk is fontos szellemi-lelki gócpont, még ha Trianon megfosztotta is felvevőterületei jelentős részétől.

Mi az, amit tovább erősítene?

Például a gyülekezeti munkatársak bevonását a szolgálatba. Sárospatakon van is ilyen képzésünk, de nemcsak a lelkészeket bátorítanám, hogy neveljenek ki magunknak munkatársakat, szeretném ösztönözni a presbitereket is, hogy legyenek partnerei a lelkésznek. Nem szembenállásra van szükség. Nem fogjuk tudni

közvetíteni a hitet, ha szeretetlenség van közöttünk. Tovább erősíteném a lelkészek pasztorációját, a több gyülekezet presbitereinek és gondnokainak találkozóit, hogy beszélgessenek, ismerjék meg és erősítsék egymást. Jó dolgok a kerületi konferenciák, összreformátus találkozók, de azok más típusú rendezvények.

Vagy ott van az egyházi média kérdése. Jó, hogy van rádiónk, de lenne még mit fejleszteni rajta, hogy igazán ki tudja tölteni az adásidőt megfelelő tartalommal. Testvérgyülekezeti kapcsolataink sokat erősödtek az elmúlt tíz évben, határon túli testvéreink nem élnek már olyan elzártságban, mint korábban, de továbbra is nagyon fontosak a találkozások velük. Ennek mintájára azt is meghonosíthatnánk, hogy a nagyobb gyülekezetek a saját egyházmegyéjükön, egyházkerületükön belül vállalják, hogy egyegy kisebb közösséggel élő, támogató kapcsolatot ápolnak.

Milyen problémákkal szembesül? Milyen megoldásra váró feladatokat lát?

Ezeket helyi szinten kell keresni, ezzel is erősíteni közösségeinket, hogy ne érezzék egyedül magukat. Bizakodó vagyok, még nem tartunk ott, hogy bezárjuk a kaput, tenni kell a dolgunkat. Lelkészeink mondják, hogy sokszor a temetés az utolsó alkalom a misszióra, amikor még elérik a családokat, és elhangozhat: szükségünk van lelkünk épülésére is. Fontosnak tartanám felkeresni a körülöttünk élőket, és valamilyen vonzó formában, nem erőszakosan meghívni őket gyülekezeteinkbe. A fiatalok megtartása, visszavezetése közösségeinkbe szintén nagy dilemma, hisz Miskolcon még csakcsak megmaradnak, máshonnan viszont sokan elköltöznek. Szűcs Ferenc professzortól azt tanultam, hogy nem a gyülekezeti utánpótlás biztosítása az elsődleges feladatunk, hanem hogy tisztességes, egyházhoz közel álló, hitben járó embereket neveljünk. Azt is szeretném, ha a mindennapi életben hangsúlyosabban jelenne meg az egyházunk. Vannak fogyatékosokat gondozó és idősotthonaink, de a Magyar Református Szeretetszolgálat jelenlétét tovább növelhetnénk a régióban úgy, hogy szeretetszolgálatunk kézzelfogható legyen a mindennapokban, hogy valóban olyan diakóniát gyakoroljunk, amelyre elhívásunk van.

A hivatása miatt fordult a figyelme az egyház szolgálati területei közül a diakóniára, vagy a szeretetszolgálat vezette az orvoslás felé?

A foglalkozásomból kifolyólag megerősödtem abban, hogy a teremtett világ Isten műve – érezni kellene ezt minden porcikánkban. Csodálatos szerkezet az ember, mennyi-mennyi helyen és módon elromolhatna, mennyiféle baja lehetne, mégis működünk.

Ugyanakkor ügyeltem pszichiátrián is, és láttam, hogy sok betegségnek a szeretetlenség az oka. Ha az ember maga alatt van, minden súlyosabban érinti. A szeretetteljes kapcsolatok hiánya elvadítja az embert. Gyülekezeti közösségeinkben, presbitériumainkban hordozzuk imádságban, hogy a most az ősz végére megválasztott tisztségviselők útja, szándékai az Isten dicsőségére és gyülekezeteink javára szolgáljanak!  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ 2020. október 25.

Reformátusok Lapja 19

| RE-KONSTRUKCIÓ |

Világkép Izgalmas könyv került a kezembe. A címe a magyar fordításban: Tények – Tíz ok, amiért tévesen ítéljük meg a világot, avagy miért állnak jobban a dolgok, mint gondolnánk. De az eredeti főcím angolul többet mond: Ténytudatosság (Factfulness). Szerzője, Hans Rosling azt állítja, hogy a világ sokkal jobb hely, mint gondolnánk, és a tévedésnek – hogy rosszabbnak gondoljuk – az az oka, hogy nem vagyunk tisztában a tényekkel. Rosling szerint ezért ténytudatosságra van szükség, amely majd a mai általánosan negatív világkép helyett pozitív, azaz szerinte tényalapú világképet alakít ki.

„…lehet, hogy tudunk válaszolni néhány olyan kérdésre, hogy mit tesz az ember a világban, de ettől még teljes homályban marad az, hogy tulajdonképpen mi történik a világgal és benne az emberrel.”

Rosling az állítását úgy akarja igazolni, hogy világszerte teszteket készíttetett emberekkel, és iskolázottságtól, társadalmi helyzettől függetlenül mindenütt az az eredmény jött ki, hogy a világról alkotott kép sokkal sötétebb, mint amilyen a világ valójában. A tesztkérdések egyszerűek voltak. Például arra kellett válaszolni, hogy az elmúlt húsz évben hogyan alakult a szélsőséges szegénységben élők aránya a világon. A helyes válasz az volt, hogy majdnem a felére csökkent, de még a válaszadók országonkénti csoportosításában az e kérdésben legjobban teljesítő svédeknél is csak a megkérdezettek 25%-a válaszolt jól. Az összes többi kérdés is arra irányult, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan alakult a világ jóléti állapota. Rosling a válaszokat összeveti a tényekkel, és azt mutatja ki, hogy miközben a világ sokkal jobbá vált az elmúlt időszakban, az emberek valamiért mégis sokkal rosszabbnak látják a helyzetet. Ennek az az oka, mondja a szerző, hogy tudatlanok, nincsenek tisztában a tényekkel. Ha viszont ismernék azokat, vagyis ténytudatosan gondolkodnának, akkor szerinte megváltozna a világképük. A mostani drámai világkép azért helytelen, mert nem a tényeken alapul.

Nem kétlem a Rosling által felvezetett adatok hitelességét. Aki a világ szerencsésebb részein él, saját bőrén tapasztalhatja, hogy a jóléti mutatókat illetően mennyit haladtunk előre az élet minden területén. Én például még olyan világba szület20 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

KÖNTÖS LÁSZLÓ

tem, ahol nem volt vezetékes víz. Általános iskolás voltam, amikor életemben először autót láttam.

Gimnazista, amikor először telefonáltam. Ha ezt a mai gyerekeknek elmesélem, azt hiszik, az őskorról beszélek. Tényleg elképesztő, milyen kedvező változásokon ment keresztül a világ akár csak az elmúlt fél évszázadban. Ennyiben teljesen igaza van a szerzőnek. Nem tudatosulnak bennünk a tények.

De szerintem abban nincs igaza, hogy az, amit ő ténytudatosságnak tart, egy csapásra megváltoztatja a világképet. Alapvető tévedése abban rejlik, hogy csak és kizárólag a jóléti fejlődésre vonatkozó tényeket gyűjti egy csokorba, azt állítván ezzel, hogy a világkép ezek ismeretének a kizárólagos függvénye. Ez eléggé leegyszerűsített feltételezés.

Ugyanis vannak más tények is, amelyek éppen nem indítanak arra, hogy a világot csak a jóléti fejlődés tükrében lássuk.

A legnagyobb probléma az, hogy Rosling a világot csak önmagában látja. De ha a világot, vagyis a Földnek nevezett bolygót elképzeljük a mindenségben, akkor a tény az, hogy semmit sem tudunk mondani. Ha ráadásul elgondoljuk azt, hogy ezen a bolygón él egy embernek nevezett, értelemmel bíró lény, akkor végképp elakad a lélegzetünk, és csak annyit kérdezhetünk: mi ez? Szóval lehet, hogy tudunk válaszolni néhány olyan kérdésre, hogy mit tesz az ember a világban, de ettől még teljes homályban marad az, hogy tulajdonképpen mi történik a világgal és benne az emberrel. Erre igazán akkor lehetne válaszolni, ha látnánk az egészet, mégpedig a vége felől. De Rosling lemond az átfogó értelem kereséséről, és úgy gondolja, hogy egy új világkép megalkotásához elég annyi, ha megállapítjuk, hogy az emberek jobban élnek ma, mint tegnapelőtt. Ez valóban örvendetes, éljen minél több ember minél jobban. De sajnos ettől még az ember maga és állandó beágyazottsága a világba, jottányit sem változott. Ha a világot és benne az embert csak önmagában nézzük, nem is tudunk semmit sem mondani.

Marad a tudatlanság és a szorongás.

A világról csak akkor lehet többet mondani, ha összefüggésbe hozzuk azzal, ami nem a világ: Istennel. Amikor a keresztyénség Isten és a világ kapcsolatáról beszél, akkor nyílik meg a távlat arra, hogy a világ történetét célirányos történetnek lássuk, rátaláljunk az értelmére. A világ önmagában: véletlen. Istennel és Istenben: értelmes történet. 

| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Alázatra és reménységre van szükségünk ahhoz, hogy Istenben bízzunk, és tudatosan és józanul vállaljuk a szabadságot, amelyet tőle kaptunk. Szabadságunk van arra, hogy tehetségünk és képességeink szerint éljünk és dolgozzunk, építsünk vagy romboljunk. Józanság kell ahhoz, hogy felmérjük, hol vannak a saját határaink. Ha túlpörög bennünk az akarás, olyan célokért küzdünk, amelyek nem Istentől valók, elfáradunk, elszabadulnak az indulatok.

A dühös, haragos erők szétdobáló hatása sajnos sokfelé fertőz és terjed. A dühödt hadakozás, a durva hangnem, sértegetés a politikai csatározásokból ismerős, de nem szabad engednünk, hogy a közbeszédbe, sőt személyes életünkbe is begyűrűzzön. Meg kellene tanulnunk az egészséges vitatkozás kultúráját. Ha nincsenek érveink, akkor rágalmazunk, kikezdjük ellenfelünk magánéletét?

Ha elfogyott a türelmünk, az önfegyelmünk és egymás iránti tiszteletünk – ha egyáltalán volt –, tanuljuk újra.

Böjte Csaba írta még 2013 januárjában: „Mindazok, akik habzó szájjal minden ellen lázadnak, a félelem, a bizonytalanság, a káosz ügyvivői. Az előttünk tornyosuló gondokat nem szabad lekicsinyelni, de hinnünk kell, hogy azokat türelmes párbeszéddel, nyugodt érveléssel és kemény, kitartó munkával képesek vagyunk megoldani.

Bízzunk tudósainkban, nézzünk fel Isten adta tehetséggel rendelkező művészeinkre, hagyjuk, hogy dolgozzanak nyugodtan a hivatalosan megválasztott államférfijaink, és őseink hitét hirdető papjainkkal mi is térdeljünk le világunkat biztos kézzel vezető Istenünk előtt! Higgyünk a holnapban, és mindenki ott, ahova sorsa állította, végezze a tőle telhető legjobban a munkáját, ne hagyja, hogy a félelem, a kishitűség kivegye kezünkből a mindennapi feladatokat!” Világos útmutatás ez ma is.

Az alkalmazkodás a lehetőségekhez és a helyzethez tehát nem szolgalelkűség, nem megalkuvás, hanem békességet teremtő és sugárzó magatartás. Az érett felnőtt, a szabad és józan személyiség számára a krízisből születhet katarzis, azaz valódi énünk és állapotunk felismerése és újult lendület a holnaphoz. Az ember válságát csak az Istenember tudja megoldani, megváltani. „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.”

(2Kor 1,3–4) Isten vigasztalása és szeretete betölti megfáradt vagy kiürült szívünket Szentlelke által, ha kérjük. Vigasztaljuk egymást! 

IMÁDKOZZUNK!

Uram, van ötletem, hogy nehézségeim kapcsán mit hogyan oldj meg, kivel hogyan bánj, konfliktusaimban napestig tudnám sorolni sérelmeimet. Ezer indokot tudnék mondani, amelyek az én igazamat támasztják alá. És te meghallgatsz. Nem szidsz össze.

Nem kéred számon rajtam a hitet. A szélviharra, földrengésre, tűzre már meg sem mozdulok. Miért is tenném, ezeket ismerem, ezek tombolnak bennem is. De lelkem minden szeglete rezdül a halk és szelíd hangra, amelyet hirtelen meghallok, és előbújok barlangomból. Uram, ez vagy te? Ez a te hangod? Te tudsz így suttogni hozzám?! Meg sem hallottalak, akkora a vihar bennem.

Köszönöm, hogy mindig tudsz úgy szólni, ami kizökkent a komfortos önsajnálatomból. Könyörülj rajtam, és kérlek, szólj hozzám mindennap, mindennap! Ámen.  HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Az élő Isten temploma vagyunk „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.” (2Kor 6,16) Isten népének a kezdetektől fogva mindig az volt a hivatása, hogy bizonyságot tegyen a teremtő Istenről, és ezzel áldássá legyen minden nép számára. Abban az időben a hetedik nap megünnepelése is már önmagában bizonyságtétel volt a teremtésről és a Teremtőről. Ha volt is a többi népnek naptára, az nem tartalmazott hétnaponta ismétlődő pihenőnapot.

Ma ez egységesen általános mindenütt. De képzeljük el, amikor még nem volt így, milyen furcsán nézhettek Izráel népére, hogy hétnaponta megpihentek a munkától. Éppen ez volt a bizonyságtétel lehetősége, hogy a körülöttük élő népek is megtudják, hogy ilyenkor a világ teremtésére és a Teremtőre emlékeznek.

Amikor bejutottak az Ígéret földjére, nemsokára templomot építettek az élő Istennek. Ez a vele való találkozás helye volt évszázadokig, ide menekülhettek a bűnösök, hogy bűnbánatukat áldozatokkal kifejezzék, és feloldozást nyerjenek.

Ma a hetedik, a szombat utáni nap megváltó Urunk feltámadására, engesztelő áldozatára emlékeztet. Isten nincs a templomba bezárva. Ezt hirdeti Pál apostol Athénban, az akkori világ központjában: „…aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban.” (ApCsel 17,24) Merész kijelentés, hogy mi magunk vagyunk a templom. Összecseng azzal, amit Jézus a tanítványok küldetéséről szólt: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? (...) Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Mt 5,13–15) Legyen ez szent teher és örömteli lehetőség a következő héten is!  GYŐRI ISTVÁN 2020. október 25.

Reformátusok Lapja 21

| GYÜLEKEZETEINK |

FIZESSEN ELŐ

PETRŐCZI ÉVA

hetilapunkra!

LXIV. ÉVFOLYAM,

43. SZÁM,

2020. OKTÓBER 25.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

Egy szál piros pamut – és Sámuel könyve Nyár végén otthonunkban – három unoka vidám zsinatolása közepette – összevont születésnapokat tartottunk.

A mostani helyzethez képest kicsik és nagyok még bátran összejöhettek – ha tömegesen nem is, de néhányan feltétlenül. A lányok – az ünnepi, de egészséges finomságokból álló uzsonna bekebelezése és az ajándékok átvétele után, szokás szerint – a leghátsó, sport-, zene- és játszószobában kötöttek ki. Itt aztán hatalmas sátrat tákoltak össze, amelynek egyik szilárd eleme egy szobabicikli volt. Még aznap este, amikor az aprónép nélkül nagyon üresnek éreztük a családi fészket, minimális vigaszként elkezdtem tekerni ezt a napi mozgást még a bezárt napokban is biztosító masinát. És mit látnak szemeim? A hasznos eszköz kormányán egy vidám, piros színű pamutszál lobogott. Olyan erős, hosszú és vastag, hogy még egy jókora bugyor száját is be lehetett volna kötni vele. „Civil” nagymamaként igen meghatódtam, és megörültem a váratlan üzenetnek, amelynek minden libbenése azt mondta nekem: „Ne félj, nagymama, fogunk még találkozni, sátrat építeni, a zongorát nyúzni és énekelni!”

Az üzenő pertlit hátrahagyó három kislányról pedig Debrecen egyik püspöke, Nógrádi Mátyás jutott az eszembe, aki Idvesség kapuja című, 1672-ben közreadott művének egyik kísérőversében ezt írta a város három szent életű, hitépítő Györgyéről, Komáromi Csipkésről, Krizbairól, Martonfalviról:

ÁRA: 400 FT

Otthon a templomban 9 771419 856007

KESZNYÉTENI MEGÚJULÁS ORSZÁGOS ÖSSZEFOGÁSSAL

20043

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

Éltek mindhárman Úrnak tornácában, Legyetek doktorok Isten templomában.

Hogy midőn a Krisztus híveit csomóban Béköti, menjetek véle mennyországban!”

kiado@reflap.hu

A fenti Nógrádi-idézet két utolsó sora nem egyéb, mint egy ószövetségi eredetű kép és életkép. Izráel pásztorai ugyanis mindig annyi kavicsot őriztek egy bekötött szájú bugyorban, amennyi az élő állatok száma volt. Így tudtak számot adni a gazdának az állományról. Ezt a szokást a zsidó sírköveken is gyakran megjelenítették, ezzel az óhajtásformulával: „Legyen lelke bekötve az élők csomójába.”

E szép, egyszerre költői és realista fohászkodás eredete fellelhető Dávid bibliai történetében is: „…az én Uram lelke az élők csomójába leend bekötve az Úrnál, a te Istenednél.” (1Sám 25,29, Károli-fordítás) Nógrádi Mátyás ezzel az ószövetségi eredetű kívánsággal fejezte ki azt az óhaját, hogy Debrecen városának három pásztora méltó lehessen arra, hogy Istentől további alkotó, hitmélyítő éveket kapjon. És e kívánság gyermeki változata, unokáim piros „kötele”, amely a szobabiciklin lengett, számomra ugyanezt az üzenetet hordozta. 



MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13.

Tel./fax: 06-1-217-6259, 06-1-217-8386 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név: .........................................................................................

Cím: ......................................................................................... ..................................................................................................



22 Reformátusok Lapja 2019. január 6.

Aláírás: ...................................................................................

| GONDOLATOK |

VITÉZ FERENC

Októberi okozatok A szerző főiskolai docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetője, újságíró

A SZERZŐ ILLUSZTRÁCIÓJA

Mit olvasson az ember októberben? A nappalok láthatóan egyre rövidebbek, az olvasandó könyvek viszont egyre magasabbra polcozódnak. Sok adósságunk halmozódott föl, és az adósságoknak a könyvek csupán szimbólumai. Október vége felé egyre többször szorulunk a négy fal közé, így többet kellene foglalkozni önmagunkkal, Istennel és a kegyelemmel, noha az advent-időre még heteket

kell várni. Ám a várakozás a „várakozásra” legalább olyan megszentelt lehetne, mint bármelyik esténk, ha föltesszük a kérdést: valóban méltóak voltunk-e a „mai napra”. Mindegy, hogy tavasz van, nyár vagy ősz, a „méltóság” és méltatlanság harcol bennünk, és imádkozván azt is megköszönjük, hogy méltatlanságunkat az Úr megbocsátja.

Október végén már szemmel láthatóan és hangulatunkban érzékelhetően is növekszik a sötétség és a kétség. Hajlamosak vagyunk elveszíteni az éberségünket (amelyet életben tart ugyan a járvány, a kétséggel és félelemmel együtt, ám ez messze van a bibliai éberségre való figyelmeztetéstől), és bizony, együtt járhat nemcsak azzal, hogy átalusszuk az ítélet és igazság idejét, hanem a jóra való restség is elhatalmasodhat bennünk.

Ha valaki az elmulasztott olvasmányai közül előbb a Bibliaolvasó Kalauzhoz fordul, október utolsó vasárnapján lelki útravalóul szolgál a tizenkét „kispróféta” egyike, Ámósz könyve, hogy az Úr szavának hirdetését és követését semmilyen körülmény között nem lehet feladni. Ugyanígy Márk evangéliuma az „emberhalászi” küldetésről, amelyet kiegészít a korinthusiakhoz írott

második páli levél, hogy mindannyian alkalmasak vagyunk a Lélek szolgálatára. Noha van itt egy megjegyzés arra vonatkozóan, hogy a betű megöl, ellenben a lélek elevenné tesz, érdemes volna az októberi ködben faggatni azt is, hogy a betűt miként tölthetjük föl a Lélekkel.

Akár a Bibliát olvassuk, akár bármi mást. És ebben a bármi másban a mi felelősségünk is benne rejlik. Olvasmányaink kiválasztásában. A dokumentum valóságában vagy a fikció kreatív és as�szociatív erejében, a mesék időtlenségbe helyezett valóságmodelljében – és a mesék genderszemléletű újrafogalmazásában. Isten óvja gyermekeinket, ha már mi is alig vagyunk képesek megóvni őket egy öngyilkos ideológia istentelen hatalmától!

Októberre már beérett az évi utolsó termés, lassan a dércsípte naspolyát is lehet szüretelni – itt van tehát az ideje a számvetésnek, így az emlékezésnek és a készülődésnek is. A hulló falevelek igyekeznek beborítani az utolsó lomtalanítás morbid maradékait – az emlékektől sokan igyekeznek ilyenkor megszabadulni. Az októberi okozatok között van a félelem is a felelőtlen cselekedetektől, az át nem gondolt gondolatoktól.

Előveszem Márai Sándor Négy évszak című könyvét, és az októberi fejezetet felütve olvasom, hogy fiatalon egy este a társalgó kandallója előtt ült, könyvvel a kezében, és úgy érezte magát, „mint lord Byron, mielőtt elment meghalni a görög szabadságért”. Abban az időben ő is hajlandó lett volna elindulni és meghalni, mert úgy érezte, hogy szerepe van a világban, és a feladatát „feltűnés nélkül, tapintattal, de kegyetlen következetességgel” kell végrehajtani. „Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz – írja Márai –, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot.”

Aztán kinézek az ablakon, a 2020. évi forradalmi és reformációs ünnepet előkészítő lakótelepi „dísz­ letre”. Érdekli-e vajon az emlékeitől szabadulót, hogy éppen nincsen lomtalanítás? Októberi okozata életének, hogy közszemlére teszi kacatjait. Ugyanaz a felsőbbrendűség-érzés vezeti, mint a genderizált meseírókat. Hogy neki bármit lehet.

Márai októbere választékos és lebegő volt, mint amilyen elegáns és illatos volt a világ. Megpróbálom „olvasni” a szemetet – és azt látom, hogy az október „sárban fekszik, és nyakából vér szivárog”.  2020. október 25.

Reformátusok Lapja 23

| EGYHÁZI ÉLET |

Balatonakarattya kapja az országos perselyadományt HEGEDŰS BENCE

Idén a balatonakarattyai református templom építésére ajánlja fel az egyház az október utolsó vasárnapján befolyó perselyadományokat. A Balaton-parti település reformátusainak már többször le kellett mondaniuk a templomépítésről, de ilyen közel még sosem voltak ahhoz, hogy felépüljön a szent hajlék.

– Egyfajta kétlakiság jellemzi Balatonkenesét és Balatonakarattyát is – mondja Németh Péter lelkész, aki feleségével, Némethné Sz. Tóth Ildikóval tizenhét éve szolgál a Balatonkenesei Református Egyházközségben, amelyhez Balatonakarattya is tartozik. A két településen együtt nagyjából ezer reformátusról tudnak, nyolcvan-száz hívő lakik Akarattyán, egyházfenntartói járulékot kétszázhúszan fizetnek.

A NYÁRI GYÜLEKEZET

IMAHÁZ AKARATTYÁN Amíg nem készül el a templom, addig az akarattyai gyülekezetrész minden vasárnap egy kis imaházban tart istentiszteletet.

Az épületet a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium egykori igazgatója, Kondói Kiss József nyaralójának mosókonyhájából alakították ki még a múlt század derekán. – Keskeny épület, nagyjából ötven szék fér el benne, de így is zsúfolt. Nyáron annyian vannak, hogy sokan nem tudnak leülni, télen folyamatosan hideg van bent, mert nincs fűtés – mondja Némethné Sz. Tóth Ildikó.

– Nálunk nyaranta megduplázódik a gyülekezet létszáma – mondja Sz. Tóth Ildikó. – Amíg a kenesei templomban télen nagyjából negyvenen vagyunk egy-egy vasárnap, addig nyáron nyolcvan feletti a létszám. Ők olyan reformátusok, akiknek itt van nyaralójuk, úgy hívjuk őket, hogy a nyári gyülekezet. Ez a nyári létszámnövekedés jellemző az akarattyai gyülekezetrészre is – mondja a lelkész.

Mint ahogy az is jellemző, hogy nem az idősebb korosztály van többségben a közösségben. – Amikor tizenhét évvel ezelőtt átvettük a gyülekezeteket, a padokban sok idős ember ült, akik az elmúlt időkre hőskorként emlékeztek. Hálásak lehetünk nekik, hogy kitartottak és megőrizték ezt. A csoda viszont az, hogy bár az évek alatt egymás után temettük el őket, a gyülekezet nem fogyott el, mert mindig jöttek újak.

24 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

– Felemelő, hogy a fiatalok, akár szüleikkel, akár önmagukban keresik az alkalmakat. Templom híján ez a belső késztetés talán hamarabb elhalványul, és ez az idősebbekre is jellemző.

Fontos, hogy egy közösségnek legyen kőtemploma – véli Bódogh Zoltán, aki feleségével, Dorsánszki Ágnessel két évvel ezelőtt költözött Balatonakarat�tyára és kapcsolódott be a gyülekezet életébe.

KIRÁNDULÁS, TÁBOROZÁS

Érdekesség, hogy Balatonkenesén csak nyaranta van gyermek-istentisztelet, mert a nyári gyülekezethez tartozó gyermekek megszokták ezt az alkalmat.

De nem maradnak nyári program nélkül a kenesei és akarat�tyai gyermekek sem. Amíg az ország többi részén élőknek a nyár csúcspontja a balatoni tábor, addig nekik a Balaton közelsége megszokott dolog. – Éppen ezért a hegyekbe visszük őket a nyári táboraink keretei között – árulja el a lelkész, és hozzáteszi: – Célunk, hogy a hit mellett megismerjék tágabb környezetünket is.

Idén a vírushelyzet miatt nemcsak a gyerekek nyári tábora, hanem az éves gyülekezeti kirándulás is elmaradt, de a lelkészek bizakodnak és remélik, hogy jövőre már újra megszervezhetők lesznek ezek a közösségi alkalmak.

| EGYHÁZI ÉLET |



A balatonakarattyai templomépítést akár közvetlenül is lehet támogatni a Balatonkenesei Református Egyházközség 7290001310001741 számú bankszámlájára teljesített utalással.

TEMPLOMÉPÍTÉS HARMADJÁRA

EMELKEDŐ FALAK, EMELKEDŐ ÁRAK

Balatonkenesén a református templom gazdag múltra tekinthet vissza. A lelki hajlék az 1231-ben emelt Árpád-kori templomra épült, amelyből mára a hátsó falnak mintegy kétharmad része és a torony alsó harmada maradt meg jellegzetes középkori jegyeivel, a lőrésekkel és a sarkokra rakott támpilléreivel.

Ezzel szemben Balatonakarattya csupán a 20. század első harmadában kezdett betelepülni. Jellemző adat, hogy ezer állandó lakosára ötezerötszáz ingatlan jut. Ennek ellenére az akarattyai reformátusok mindig is szerettek volna saját templomot – erre az első lehetőség 1943-ban adódott.

– Ekkor nemcsak a katolikus, hanem a református templom helyét is kijelölték, a hívek a tervek elkészülte után az építkezéshez szükséges vörös követ is a helyszínre hordták, de az akkori lelkész betegsége, majd halála miatt az építkezés nem indult meg. A következő években az állam elvette a telket az egyháztól, a köveket pedig széthordta a lakosság – foglalja össze az első próbálkozást Némethné Sz. Tóth Ildikó.

2015-ben újra felcsillant a remény, hogy saját temploma lehet az akarattyai gyülekezetrésznek. Akkor egy alapítványon keresztül kaptak támogatást az építkezésre, de kiderült, hogy a hajlék csak a mecénás elképzelése szerint készülhetett volna el. Ez a gyülekezet számára elfogadhatatlan volt. A támogatást szomorú szívvel, de tisztán megőrzött lelkiismerettel visszautalták.

A harmadik lehetőségre nem kellett újabb évtizedekig várni, 2017 végén a Dunántúli Református Egyházkerületen keresztül nyolcvanmillió forint állami támogatás érkezett. – Nem kilincseltünk ezért, egyszer csak jött a telefon, hogy nagyobb összeget kapunk az akarattyai templom építésére. Isten iránti hálával éltük ezt meg, válaszként egy hosszú küzdelemre.

Fájdalmunk, hogy az akarattyai gyülekezetrész évtizedeken át szolgáló vezető presbitere, akinek szívügye volt a templom, Hanák Istvánné Editke az elmúlt évben hunyt el. Az alapkőletételnél még jelen volt, de a folytatást már nem érte meg – mondja a lelkipásztor.

Az építkezés 2019 februárjában kezdődött Szabó György építész tervei alapján, és a kivitelező gyorsan haladt a munkákkal. – Március végén volt az alapkőletétel, akkor már két méter magasan álltak a falak – emlékezik vissza Németh Péter az indulásra, amely pont arra az időszakra esett, amikor drámai drágulás jött az építőiparban. – Végül odáig jutottunk el, hogy felépültek a falak, elkészült a torony falszerkezete, a tetőszerkezet, és kész a cserepezés is. Végül még arra is jutott pénz, hogy behelyezzük az ablakokat, így lezárható lett a templom.

Az építkezés most áll, bent nincs semmi. Nincs burkolat, nincsenek választófalak.

Szabóné Szegedi Szilvia hozzáteszi, hogy az akarattyaiak sokszor megkérdezik, miért állt meg és mikor folytatódik az építkezés. – Ilyenkor elmondom nekik, hogy elfogyott a pénz.

Várunk és imádkozunk.

FENTRŐL VALÓ AKARAT Az épülő templom helyszínéül több telek is szóba jött, végül Akarattya télen is lakott részén sikerült telket vásárolni, mint később kiderült, nem is akármilyet. – Pont annak a Rózsi néninek a telkét vettük meg, aki még a kezdetekkor a kertjében helyet adott a hétközi bibliaóráknak, ahol eleink összegyűltek és imádkoztak – árulja el Szabóné Szegedi Szilvia presbiter, aki szerint felülről való, Isten akarata volt ez a telekvásárlás.

HARANG ÉS ORGONA – Viszont van már orgonánk – veti közbe Némethné Sz. Tóth Ildikó, aki elmondja azt is, hogy 2019-ben gyűjtést indítottak az orgonára és a harangra. Még annak az évnek a végén kétmillió-kétszázezer forintért vettek egy kilencregiszteres, kétmanuálos használt orgonát, amely a svájci Kuhn orgonaépítő műhelyben készült. A hangszer jelenleg szétszedett állapotban a kenesei templomban várja, hogy végleges otthona Akarattyán elkészüljön. – Teleki Miklós orgonaművészt kértük meg, hogy legyen kritikusa a hangszernek, mert nem szerettünk volna „gagyit” venni. Már csak azért sem, mert nemcsak istentiszteletekre, hanem reményeink szerint zenés áhítatokra, koncertekre is alkalmassá tennénk majd ezt a kis templomot. A gyűjtés több mint négyszázezer forintot eredményezett, igaz, a vírusos időszakban az adakozási lehetőséget nem hirdették.

PERSELYADOMÁNY A Zsinat 2009. évi határozata értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni, 2020-ban ez az új templom a balatonakarattyai lett. Némethné Sz. Tóth Ildikó szerint már legalább két éve tudják, hogy Kalocsa után ők kapják majd a perselypénzadományokat.

Elmondása szerint nagyon örülnek a várhatóan közel húszmillió forintos segítségnek, azonban egy korábbi számítás szerint a templom befejezéséhez további nyolcvanhatmillió forintra lenne szükség. Németh Péter elmondja azt is: szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy ezt az összeget a kormányzat kipótolja majd.  2020. október 25.

Reformátusok Lapja 25

| MOZAIK |

ANYANYELVI KAPUŐR

Felesleges névelők Nyelvi babona, hogy az „egy” határozatlan névelő bizonyos fajta használata idegenszerű. Nem, ez a névelő nem magyartalan, sőt nélkülözhetetlen eleme szókincsünknek. Több árnyalatot is kifejezhetünk vele.

Például: „Egy író csak akkor mondhatja el azt, ami legszemélyesebb titka, lényének értelme, ha a korszak és a világ körülötte hívják ezt a titkot” – olvashatjuk Márai Sándor Naplójában. E mondat inkább az egyénit hangsúlyozza, és kevésbé általánosít, mint ugyanez a mondat az „a” névelővel. Ez utóbbira egy másik példa, szintén Máraitól: „…az író, a művész menthetetlenül a nyilvánosságnak él és hal, minden szavának, minden megnyilatkozásának megköveteli az emberi visszhangot.” (Az „a” egyébként jobban tükrözi a magyaros szemléletmódot. ) Felesleges azonban az „egy” határozatlan névelő általánosító értelmű főnév vagy nem számszerűsíthető fogalom neve előtt: „az edző egy eredményes módszerrel dolgozik”; „az együttműködés elkerülhetetlenül létrehoz két ember között egy kapcsolatot”. Világosan: eredményes módszerrel dolgozik; az együttműködés két ember között kapcsolatot hoz létre. Sok esetben fölösleges az „egy” határozatlan névelő a névszói állítmány előtt is: „ő egy nagyon szép lány”; „ez egy nagy ötlet”. Magyarán: ő nagyon szép lány; ez nagy ötlet. Nem kell névelőt tenni az olyan főnév elé sem, amely azt jelöli meg, hogy egy-egy név, fogalom mi vagy mi nem. Az állítmányi szerepű névszó ugyanis nem az egyedire utal, hanem az általánosra: „ez nem egy szeretet”, „ez tényleg egy kérdés”. Pontosan: ez nem szeretet, ez tényleg kérdés.

A társalgási nyelvben, a köznapi beszédben sűrűn előfordulnak metaforikus értelmű, illetve az egyediséget hangsúlyozó közlések: „imádom, ő egy tündér”, „aki olvasta a könyvet, annak jobban tetszik, de az semmiképp nem egy jó film”. Az igényes nyelvhasználatban ő valóságos tündér; nem valami jó film.

A közlés világossága múlhat tehát egyegy névelőn!  ARANY LAJOS 26 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

A fősorokban Luther Márton gondolatát idézzük az élet örömeiről.

Vízszintes: 1. Az idézet első része (N, E, B, T, O). 13. Kerti házikó. 14. Hócsuszamlás.

15. Európai főváros. 16. Útjára …, áldással elenged. 18. Fehérorosz város. 20. Retesz.

21. Dátumrag. 22. Csalánkiütés a horvátoknál (OSIP). 24. Jogtudós, bíró, egyetemi tanár, a Kúria elnöke (Péter). 26. Teleinformatikai kábel jellemzője. 28. Idegen női név. 30. Német divatlap. 32. Rénium és nitrogén vegyjele. 34. Pontosan kettévág.

35. Motorfajta. 36. Meghatározott számban. 38. Jelenleg. 39. Lő, táviratban. 40.

Az idézet második része. 41. Hármas betű. 42. Olajozni kezd! 43. Becézett női név.

44. … irae, a harag napja. 45. …-csók, habos, csokoládés édesség a közelmúltból.

47. Részben odaköszön! 48. A frekvencia mértékegysége. 49. A Felpörgetve című 2001-es akció-sportfilm eredeti címe. 51. Olasz divattervező (Giorgio). 53. A polietilén-tereftalát másik neve (LANON). 55. Madagaszkári makiféle. 56. Megelégel. 57.

Vonatkozó névmás. 59. Három, Berlinben! 61. A hídra gyalogol. 63. Börtönkellék. 65.

Az adrenalin metabolikus származéka (ISATIN). 67. Nyíri Tamás.

Függőleges: 1. Európai nép. 2. A részecskefizikában négy mezon összefoglaló neve.

3. Jód, kálium és szén vegyjele. 4. Földbe rejti. 5. Daewoo-típus. 6. Savó egynemű betűi. 7. Orosz tehergépkocsi-márka. 8. Kelta eredetű női név, jelentése: élet, lélek. 9.

Rádiólokátor. 10. Kettőzve: sportfogadás. 11. Menekül. 12. Annál lejjebb. 17. Junior világbajnok, spanyol raliversenyző (Daniel SORDO Castillo). 19. Palesztin politikus, vezető (Jasszer). 23. Lambéria, hajópadló alá rakott építőelem. 25. Fohász befejezése. 26. Miatta. 27. A Ghymes együttes 2007-es lemeze. 29. Államalkotó nép. 30.

Az idézet harmadik része (M, A, É, É, N). 31. Felzárkózik. 33. Vékony szíj az állaton.

36. Vasedény-cikk! 37. Részben kilehel! 40. Étkezési szokás. 41. Igazgató, a tanulók szavával. 43. Beér-…, a Negev-sivatag legnagyobb városa. 44. A farmervászon angol neve. 46. A gerle becézése. 48. A hosszúság irányára merőlegesen. 50. Ófrancia eredetű férfinév, jelentése: északi. 52. Párizsi Mária! 54. Zörej. 56. Mondatszó eldöntendő kérdésben. 58. Fürdőszoba-tartozék. 60. Diadém egynemű betűi. 62. ENB. 64. Somlay Gizella. 66. Tallium vegyjele.

Az előző lapszám rejtvényének megfejtése: Az emberi lélekbe bele van vésve az istenség érzete, melyet kitörölni sohasem lehet.

| GYERMEKEKNEK |

Miért vagy királynő?

A döntés megszületett: a zsidókat ki kell irtani Adár hónap tizenharmadik napján. Sírtak, gyászoltak a zsidók egész Perzsiában. Sírt és gyászolt Mordokaj is.

Tudod-e, mi volt a gyász jele az ókori kelet népei, így a zsidók között is? Ha nem tudod, tippelj! a) Fekete gyászba öltöztek, és böjtöltek harminc napig. b) Zsákruhába öltöztek, megszaggatták a ruhájukat, és hamut szórtak a fejükre. c) Fehérbe öltöztek, sátrakat állítottak fel, és ott mutattak be áldozatot az Úrnak.

Mordokaj gyászruhában ment a királyi palotához, hogy beszéljen Eszterrel. De a palotába nem engedték be így. Amikor Eszter meghallotta, hogy a nagybátyja gyászruhában sír a palota bejáratánál, azonnal kiküldte szolgálólányait. Vajon mit küldött velük a nagybátyjának?

– Hogyan tehetném? A király összes udvari embere és a királyi tartományok népe is tudja, hogy minden férfira és nőre ugyanaz a törvény vonatkozik: aki hívatlanul be mer menni a királyhoz a belső udvarba, azt kivégzik. Csak az marad életben, aki felé a király kinyújtja aranypálcáját. Engem azonban már harminc napja nem hívtak be a királyhoz.

– Megyek, megmondom Mordokajnak – bólintott az udvarnok, és így is tett. Mordokaj azonnal visszaüzent a királynőnek.

– Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Ha most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?

Eszter mélyen megrendült attól, amit hallott. Ő is üzenetet küldött a nagybátyjának, ám az üzenet az évszázadok során megrongálódott, szerencsére a hiányzó darabok megmaradtak. Próbáld meg kiegészíteni a szöveget! MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

De hiába próbálkoztak a szolgálólányok, Mordokaj nem fogadta el az ajándékot.

– Jaj, mit tegyek? – zokogott a királyné. – Így nem léphet be a palotába a nagybátyám. Én pedig nem mehetek ki. Hogyan tudjam meg, mi történt?

– Majd én kimegyek, és megkérdem! – ajánlkozott Haták, Eszter királyné udvarnoka. Ki is ment, és szomorú hírrel tért vissza: a király parancsot adott a zsidók kiirtására.

– A nagybátyja azt kéri, úrnőm, hogy menjen be a királyhoz, kérjen tőle kegyelmet, és esdekeljen előtte a népéért.

Eszter rémülten tekintett udvarnokára: b.); Egy öltözet ruhát; Menj, és gyűjts össze minden zsidót, és böjtöljetek értem! Ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóleányaimmal. Azután bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha el kell vesznem, hát vesszek el!

2020. október 25.

Reformátusok Lapja 27

| EGYHÁZI ÉLET |

Online ülésezett a Zsinati Tanács A 139. zsoltár szavaira figyelve kezdődött a Zsinati Tanács október 14-i ülése, amelyet, tekintettel a járványhelyzetre, online formában tartottak meg.

FEKETE KÁROLY:

Két percben Megjelent Fekete Károly tiszántúli püspök Két percben – Ige – gondolat – fohász című áhítatoskönyve. A kötet bemutatóját október 29-én, csütörtökön este hat órától tartják a debreceni Kölcsey Központban. Az eseményt a Tiszántúli Református Egyházkerület Facebook-oldala élőben közvetíti. A kötetet bemutatja Fazakas Gergely egyetemi docens (Debreceni Egyetem, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet) és Galsi Árpád igazgató (Kálvin Kiadó).

A kötetben szereplő szövegek Fekete Károly református püspök, egyetemi tanár kétperces időkeretben elhangzott elmélkedései, amelyek az Ige – gondolat – fohász vázra épülnek. A szerző a Kossuth Rádió hajnal hat órai hírek előtt elhangzó Napi imádság című műsora számára fogalmazta meg gondolatait, amelyekből a könyv válogat. Keresztyén ünnepeink üzenete, a zsoltárok hangja, az evangéliumokban írásba foglalt jézusi szavak és az apostoli intelmek abban segítik az olvasót, hogy a lélek belső derűje és állóképessége mindennap növekedjék.  WWW.TTRE.HU APRÓHIRDETÉSEK Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

Palást, Luther-kabát, reverenda, Bocskai-öltöny készítése, javítása méret után. Tahy László egyházi és úri szabó. Tel.: 06-70-6309502, www.egyhaziszabo.eoldal.hu.

28 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

– Valósággá válik a zsoltár felirata: Isten mindenütt jelen van – mondta nyitóáhítatában Pásztor Dániel tiszáninneni lelkészi főjegyző. – Bár távol vagyunk egymástól, a szívünk mégis egy lehet, mert összeköt bennünket Lelke által – tette hozzá.

– Ilyen még nem volt, most az Úristen ezt adta, fogadjuk alázattal – kérte a rendhagyó tanácskozás résztvevőit Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke. Az Elnökségi Tanács és a Generális Konvent Elnöksége március óta rendszeresen tart online üléseket, ahogy egyházmegyei és egyházkerületi szinten is egyre gyakoribb ez a fajta tanácskozás.

Fekete Károly tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke arra kért mindenkit, hogy imádkozzunk a koronavírussal megfertőződött betegek gyógyulásáért, valamint az intézményeinkben dolgozókért, ellátottakért és tanulókért. Információi szerint a szintén megbetegedett Adorján Gusztáv tiszántúli főgondnok állapota stabil. Beszámolt az örmény egyháznak juttatott segítségről, valamint adakozásra buzdított a viharkárt szenvedett viski műemléktemplom helyreállítására. Tájékoztatása szerint a kistelepüléseken szolgáló lelkészek idén év végéig megkapják a támogatásuk hatvan­ százalékos kiegészítését, a megígért további emelés szétosztásának módjáról pedig már a 2021 elején felálló új vezetőtestületek döntenek.

Fekete Károly örömét fejezte ki, hogy az épp zajló tisztújítás során egyre több helyen használják ki a belső egyházi nyilvánosság lehetőségeit. Mint mondta, a nyilvános beszélgetések lehetőséget adnak arra, hogy a jelöltek maguk mutassák be elképzeléseiket, a választók pedig megismerjék lelkiségüket, meggyőződhessenek alkalmasságukról. – Ne feledjük, nem mi választunk csupán, hanem együtt keressük az Isten által rendelt vezetőket – hangsúlyozta.

A koronavírus-járvány miatt hozott állami rendelkezések lehetővé tették, hogy őszre halasszák a tavalyi évi költségvetési beszámolókat, így a mostani ülésen fogadták el a Magyarországi Református Egyház, valamint intézményei 2019. évi zárszámadását, illetve módosították egyházunk és intézményeink idei költségvetését is.

Jövő év végén lejár az az egymilliárd forintos állami támogatás, amelyet saját fejlesztésű tananyagok létrehozására kapott egyházunk. A munka már harmadik éve zajlik, a visszajelzések pozitívak, a Zsinati Tanács azt javasolja a Zsinatnak, hogy hosszabbítsa meg a Református Tananyagfejlesztő Csoport mandátumát, valamint dolgozzák ki ennek szakmai, szervezeti és anyagi feltételeit. Az ülésen hozzájárultak a református szociális intézményrendszer bővítéséhez, valamint módosították a Lepramisszió okiratát is, a nemzetközi szervezet részeként működő misszió ezentúl Lepramisszió Magyarország néven végzi szolgálatát.

További részletek a www.reformatus.hu oldalon olvashatók.  FEKE GYÖRGY

| EGYHÁZI ÉLET |

Otthon a templomban Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kesznyéten református temploma. A munkálatokra összesen 214 milliót költöttek. A beruházás érdekében a református gyülekezetek is összefogtak, két éve az október végi országos perselypénzadomány is a kesznyéteni templom megújulását támogatta.

Tizenkét év után először tartottak istentiszteletet október 4-én a kesznyéteni református templomban. Ennyi ideje annak, hogy a templom felmérését végző szakember megállapította: a födém és a padlásszerkezet állapota életveszélyes, az épületet nem lehet használni.

Teljes körű felújításra volt szükség: külső-belső tatarozásra, a vizesedés megállítására, beleértve a nyílászárók, a padló és az elektromos vezetékek cseréjét is. A magyar kormány 184 millió forintot adott a munkálatokhoz. A fennmaradó részt az egyházkerület és a hívők támogatása biztosította. A református gyülekezetek két éve az október végi perselypénzüket ajánlották fel a kesznyétenieknek.

Pásztor Dániel tiszáninneni püspökhelyettes az istentiszteleten tartott igehirdetésében hálát adott a több mint százéves templom megújulásáért. Mint mondta, Isten a legjobbat és a legszebbet érdemli, az elsőt, a tökéletest. Ilyen ez a templom is, amely ajándékokat rejteget a hívők számára. „Hadd teljünk be a házad javaival, templomod szentségével!” – idézte a zsoltár­írót az igehirdető.

– A templom otthon, ahol a bennünket szerető Isten lakozik, ahol letehetjük terheinket, gondjainkat, mert van, aki biztosan meghallgat. Itt hálát és köszönetet mondhatunk, és őszintén beszélgethetünk Istennel – fogalmazott Pásztor Dániel, aki hozzátette: – Isten házában mind egyformák vagyunk.

Az igehirdetés után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára el-

mondta, a keresztyénség az elmúlt két évezredben soha nem zárkózott be, és nem öncélúan segített, tanított, terjesztette a kultúrát, hanem ezt mindig a társadalomért tette. Az államtitkár méltatta a helybéliek református közösségért végzett munkáját, illetve arról is szólt, hogy az elmúlt évtizedben a kormány az egyházakkal összefogva háromezer templomot újított fel a Kárpát-medencében, és több mint százharmincat épített.

Nagy István Károly kesznyéteni lelkipásztor az ünnepségen elmondta: rendkívüli összefogás indult az 1908-ban épült templom felújításáért. Milliós nagyságrendű összeg gyűlt ös�sze a munkálatokra. Környékbeli áruházak és a szomszédos települések is csatlakoztak a gyülekezet által meghirdetett adománygyűjtő programokhoz. Tiszaújváros reformátusai például templomukat adták kölcsön egy jótékonysági orgonaversenyhez.

Szőnyi Tamás köszöntőjében emlékeztetett, hogy a kesznyéteniek a felújítás ideje alatt a gyülekezeti házban tartották istentiszteleteiket. A borsod-gömöri esperes hangsúlyozta, Kesznyéten mindig ragaszkodott református hitéhez, és ez a kitartás vezetett templomuk felújításához is.

– Életünk az isteni szándékhoz igazodás nélkül elveszett – mondta beszédében Csernaburczky Ferenc egyházmegyei gondnok, aki szerint hit kell a célok kitűzéséhez és eléréséhez. Úgy vélte, a templom felújításának gondolata is hit által fogalmazódott meg a gyülekezetben, és ez tartotta bennük a reményt, hogy álmuk valóra válhasson.  KOJSZA PÉTER / TIREK.HU 2020. október 25.

Reformátusok Lapja 29

| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Tóth-Mihala Veronikát, a Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük.

Tóth-Mihala Veronika Tiszafüreden nőtt fel, Debrecenben tanult tovább bölcsész szakon, majd az ottani teológián szerzett vallástanári és lelkészi végzettséget.

Tizenhatodik éve a debreceni Verestemplom beosztott lelkipásztora. Férjével, Tóth Tamással három gyereket nevelnek, a huszonhárom éves Danit, a tizenkilenc éves Orsit és a tizenkét éves Simont.

1

Hogyan jelent meg életében a hit?

Tizenhét éves koromban kaptam egy kisméretű Károli-bibliát apámtól. A családomból senki nem járt istentiszteletre, apám katolikus, engem anyám után reformátusnak kereszteltek.

Miközben olvastam a Bibliát, imádkozni kezdtem, majd kerestem egy közösséget. Vasárnapról vasárnapra tanulgattam meg, hogyan kell viselkedni az istentiszteleten, mikor állunk, ülünk, énekelünk. Nem szégyelltem ezt a tudatlanságot, de bátorságom sem volt kérdezni. Ez a 90-es évek történetei közül egy. Vajai evangelizáció, Bethánia Szövetség, egyetemi bibliaóra az albérleti szobákban, megtérések, bizonyságtételek, ifjúsági énekek lelkes évei következtek.

2

Debrecenben szolgál tizenhat éve. Milyen feladatokat lát el az igehirdetés mellett?

A Kossuth utcai gyülekezet konzervatív, belvárosi közösség. Az elmúlt másfél évtizedben keresztülmentünk azon a változáson, amelyen a legtöbb nagyobb gyülekezet, hogy a kiscsoportok hétköznapi találkozásaival lett személyesebb a közösségépítő és hitmélyítő tevékenységünk. Tizenhárom hétközi alkalmunk van rendszeresen, én öt csoportot vezetek. Évekig végeztem a felnőttkonfirmációi oktatás munkáját, ma a korosztályos tartozik hozzám, és azt élvezem a leginkább. Sze30 Reformátusok Lapja

2020. október 25.

retem a gyerekeket, és szeretek velük időt tölteni, játszani, tanítani őket. A lelkigondozás szolgálatát is rendszeresen végzem, megpróbálom kísérni a bajbajutottakat, meghallgatni őket.

3

A Tiszántúli Református Egyházkerület missziói tanácsosa, több programsorozat főszervezője. Milyen célt szolgálnak ezek a kezdeményezések?

A Hirdesd az Igét! öt éve tart, több mint százhatvan rendezvény van mögöttünk. Fekete Károly püspök úr indította a programot az útjára, lelkészeket, presbitereket, gyülekezeti tagokat hívtunk meg egy-egy csendesnapra, ahol közösen imádkoztunk, Igét hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk egymással. Az Így jöttem olyan zenés találkozás, ahol egy előadói est után kerekasztal-beszélgetés következik valamilyen izgalmas témáról, mint az utazás vagy a játék. A RefKatedra negyvennyolc munkatárssal olyan belső vezetői képzés, amelynek a motiváció, tudatosítás és hivatásértelmezés szerepel a céljai között, és tapasztalatcserére épül.

Hálás vagyok, hogy részt vehetek ezeknek a szervezésében, mert sokat változott az egyházképem.

Nem elképzelésekre, hanem személyes tapasztalatokra épül, és így sokkal pozitívabb. Valahogyan a közbeszédben mindig a hibákra figyelünk. Az egyházi közbeszéd olyan, mintha lejtőn haladna, mindig lefelé hajlik benne a görbe. A valóság jóval összetettebb és pozitívabb. Sok elkötelezett, tiszta ember van az egyházunkban.

4

Melyik a legkedvesebb igéje a Bibliában és miért?

Nagyon szeretem a Genezist, mert tiszta tükör, megmutatja, ki vagyok. Fontos számomra János evangéliuma, mert szárnyalni tanít.

5

Ön szerint mi az egyház mai fő feladata és missziója?

A gyógyítás. A történelmi, generációs, egyéni sérülések gyógyítása, hiszen nálunk van a gyógyszer, ezért óriási a felelősségünk.  SZIRÁK SÁRA