A felelősség vállalása

Fényhalmi Beatrix

A felelősség vállalása

Elterelések

Az elterelések többsége a felelősség elöli kibújást jelenti, hogy ne kelljen megfigyelned önmagad folyamatait. Sokszor pihenésképpen használjuk ezeket, elterelve magunkat a gondolkodástól, megoldandó feladatoktól vagy éppen érzelmi kitöréstől. A pihenés is történhet Jelenléttel, nem a gondolat alázuhanásával vagy teljes elterelésével, elfojtva, félrelökve azt.

A felelősség vállalása

Felelősséget elsősorban csak magadért vállalhatsz és azokért a dolgokért, melyhez közöd van. Egy gyermekért is 16-18 éves koráig vállalhatsz felelősséget; addigra már képesnek kell lennie önálló, felelős döntéseket hozni. Honnan ered ez tulajdonképpen? Mit jelent? Sokan használják ezt a fogalmat, miközben kifogások, ürügyek és felelősök seregét tolják maguk elé. Nem elég az életed egyik vagy másik területén Felnőni.

A felelősségvállalás a Felnőtté válás folyamata szellemileg, lelkileg, agyilag, anyagilag; minden szinten. Akkor vagy Felnőtt, ha nem másokat hibáztatsz, okolsz azért, amid nincs vagy amid van. Nem fogod a kormányra, szülőkre, sérülésekre, elitre, sátánra, ufókra, szomszédra. Ez még egy durcás, lázadó gyermeki rész. Sokszor az ilyen felnőtt az, aki többnyire otthon lakik a szüleinél, mert fél a világtól, fél önmagától és biztonságosabb a biztos „rossz”, mint a változtatás.

A gondolkodásmódunk önmagunkkal és a világgal „szemben”, az érzéseink, gondolataink, tetteink, elvárásaink, vágyaink, mintáink, hitrendszereink akadályozzák önmagunk fel nem vállalását, hiszen ahhoz önismeretre van szükség.

Az alapvető bizalommal elindulni az életben, hogy mindig lesz annyim, amennyire szükségem van; nem egyenlő azzal, amire vágyok. A vágyak gyakran nem a realitás talaján állnak és nincsenek harmóniában azzal, akik vagyunk, ezért nem tudnak megvalósulni. A vágyakat Most, hirtelen akarjuk csodaként megvalósítani. Ezek elmaradásával, nagyravágyással, kapzsisággal és elvárásokkal, csalódások sorozata ér. Egyre mélyül a lázadás, dac, harag, majd a depresszió. A különleges vagyok, különb vagyok érzés ezt felerősíti.

Mindennek, amit kint kergetsz; benned van az alapja. A szükségleteket, vágyakat, az éppen aktuális, reális, megvalósítható szintre célszerű beállítani, így örömet lelsz abban, ami van. Nem a hiányon és a hibákon lesz a fókusz, hanem a hálán, örömön, amennyiben abbahagyod a világ hibáztatását és meghagyod olyannak lenni, amilyen. Ezzel megteremted magadnak is a szabadságot, hogy olyan lehess, amilyen vagy, mely nem függ mások véleményétől, gondolataitól, érzéseitől.

Bátran, bizalommal, hittel elindulni. Ez a legfontosabb első lépés és nem azt nézni, túlgondolni, mennyi marad, mi lesz rosszabb; ha elköltözöl és albérletbe mész mondjuk. Azt nézd, amit nyersz ezáltal. Önállóságot, még ha lesznek zúzós időszakok is. Függetlenséget mások hülyeségeitől és azt a szabadságot, hogy otthon úgy töltöd az idődet, ahogy akarod. A legnagyobb áldás benne az, hogy sokkal gyorsabban fejlődhetsz és hatékonyabban tudsz önmagaddal foglalkozni, harmóniába kerülni, megismerni magad, hiszen Magadra vagy utalva. Ez felelősségvállalás. Be mered vállalni, hogy Önmagadért lépsz és abbahagyod a kifogásokat?

Sajnos azt látom, a pénz ürügyével sokan otthon maradnak, mert azt számolják mennyi megy ki az ablakon egy albérlettel, amit félre tehetnének. TEHETNÉNEK, de nem teszik. Otthon lakva ugyanúgy elköltik azt a pénzt és sírhatnak tovább a pénz ürügyébe kapaszkodva, miért laknak otthon. Ez elkényelmesedés, biztonságban akarok lenni minden áron; gyermeki hozzáállás. A felfogást, gondolkodás menetét kell megvizsgálni, felismerni és bátran kilépni a komfortzónából. Sok esetben a lehetőségek tárháza az illető fejében az akadály. Egyszerre akar több lovat megülni, így szétforgácsolódik a figyelem energia és egyik se fog jól működni. Közben meg azt hajtogatja, mennyi sok dolga van és még ezt kell/lehetne megcsinálnia és stb. A teendőinek listáját órákig hallgathatjuk, miközben nem történik semmi. Az ilyen ember abból tud tanulni, ha kényszerhelyzetbe teszi magát, mert nem várhat a lehetséges bevételre bizonytalanul, hanem rá van szorítva, hogy Most tegye, amit kell, 1-2 dologra koncentrálva, különben a léte forog kockán.

A túl sok lehetőség és „kellene” döntésképtelenséget szül. Mindenbe belenyúlunk kicsit és elhitetjük magunkkal, hogy mennyit teszünk azért, hogy jobban éljünk.

Ha ismered magad, akkor vagy képes Felnőttként benne lenni egy párkapcsolatban, játékok, tudatlan szerepek, egóharcok, vádaskodásoktól mentesen, őszintén; megfelelő önkritikával felismerjük ezeket és javíthatunk a hibákon.

Ha van egy párkapcsolatod, légy Jelen benne. Ne a fejeddel legyél, a kattogó gépezettel, a világképeddel, véleményeiddel, címkéiddel. Sok spiri ember a másik igaz szavait visszafordítja, támadásnak éli meg, önmaga képét és gondolatait védi, hogy véletlenül se kelljen felelősséget vállalnia. Így nem lehet mély kapcsolódásokat kialakítani, sem megtartani azokat. Elvárni, hogy elfogadjanak, szeressenek, ne játszanak, közben nem venni észre, hogy amit elvársz, annak te még nem felelsz meg, míg a másik esetleg igen. Ahol van felelősség, ott van figyelem, szeretet, együttérzés, elfogadás. Hatással vagyunk egymásra, hatással vagyunk a világra és az is ránk, de mi döntjük el mennyire megyünk ebbe bele. Kifelé tekintve mindig lesz kit/mit okolni, hibáztatni.

A komfortzónából való kilépés az, ha eldobsz magadról mindent. Ki vagy család, barátok, pénz, hatalom, lakás, autó és minden más nélkül? Mennyire lehet igaz a gondolat, hogy neked van igazad? Az Egy Igazság mindenkiben ott van, amihez az önismeret az út. Tudatossá válni magadra, nem spirituális téma. Egyszerű figyelem, mely önmaga működését figyeli, túlmagyarázás nélkül, a megfelelő összefüggések mélységeiben.

Felelősségvállalás a döntésekért, a legapróbbakért is. Ha főzöl, sütsz, bemész a boltba; nem a párodért, unokádért, nem másért teszed, hanem mert Te így döntöttél. Ha hazamész és takarítasz egész nap, azt vetítve és panaszkodva, hogy ez a dolgod és nincs magadra időd, ez a Te döntésed és nem mások hibája, felelőssége. Megtehetnéd, hogy nem körbeugrálsz állandóan másokat, kötelességtudatból, hanem leállsz. Amint elengeded azt a hitrendszert, hogy szerinted milyennek kell lennie egy anyának, apának, testvérnek, vendéglátónak, férjnek, feleségnek, gyereknek, máris fogsz tudni magaddal lenni. Magadnak adsz figyelmet, elfogadást, szeretetet, így ezt másoknak is tudod felhánytorgatás, teher, mártírkép nélkül átadni.

A lehetőségeknél is meghozol egy döntést, akkor vállalsz érte felelősséget, ha arra figyelsz, nem pedig arra, mi lett volna, ha a másik mellett döntesz vagy agyalsz, hogy lehet rossz döntést hoztál. Nincsenek jó és rossz döntések. Mindenben fellelhető az érem két oldala. Tökéletes lehetőségek, helyzetek, munkahelyek nincsenek.

Felelősség tudatában lenni, hogy kívül sosem leszel biztonságban. Nincs biztos kapcsolat, biztos munka, biztos pénz. Az elbizakodás során elő szokott jönni, hogy magadban találj biztonságot, biztos pontot. A belső nyugvópont tapasztalásával történhet a környezetedben bármi, mindig lesz tered, otthonod, még ha időnként ki is billensz.