4 minute read

Nem elég a fizikális erőnlét, fejben is ott kell lenni – de hogyan?

Nem elég a fizikális erőnlét, fejben is ott kell lenni – de hogyan?

Az élsport vitathatatlanul embert próbáló teljesítményt kíván nap, mint nap. Vajon mennyire fontos, hogy emellett a mentális egészséggel, a kudarcok feldolgozásával és a sikerek megélésével is foglalkozzunk? A témáról Takáts-Rezsu Emesével sport coachal, sport mentál- és csapatépítő trénerrel beszélgettem.

Hogyan talált meg téged a hivatásod, hogy a sportolók mentális egészségével foglalkozz?

Alapvetően biológusként végeztem, aminek köszönhetően egy erős rendszerszemlélettel rendelkezem. Ezt fontosnak tartom, mivel egy sportoló felkészülése elképzelhetetlen anélkül, hogy ne rendszerben gondolkodnánk róla. Annak idején kacérkodtam a pszichológiával, de valahogy mégis biológus lettem, viszont a dolgok kiegyenlítődnek, jelenleg pszichológiát hallgatok, hogy még kompetensebben tudjam segíteni a sportolókat – összességében mindig a tudományosan megalapozott dolgok vonzottak. Mára ért össze minden: egészen a mentális segítőtől, a sporton keresztül, a rendszerszemléletű gondolkodáson és a tudományon át ötvöződött minden az életemben, ami fontos számomra. A végső indíttatás, ami a sport felé terelt, azok a gyermekeink, akik mind a ketten versenysportolók. Az élsportban tapasztalt mentális támogatás hiánya sarkalt arra, hogy ezen az úton haladjak.

Miért tartod kiemelten fontosnak a sportolók mentális egészségét és az ezzel való foglalkozást?

Véleményem szerint a régi módszereken már túlnőttünk. Az, hogy mennyire tudjuk kihasználni a testünk fizikális erejét és képességeit, azt már tudjuk, idáig már eljutott a sporttudomány. Amivel folyamatosan találkozom a versenyeken, meccseken, edzéseken, hogy azok a sportolók tudnak hosszútávon és fenntarthatóan jól teljesíteni, akik fejben is ott vannak. Azok, akik megtanultak küzdeni, kudarc helyzetekből felállni, fókuszáltak tudnak maradni és ki tudják zárni azokat az eseményeket, amelyre a verseny ideje alatt semmi szükségük. Enélkül ma már élsport nem létezik. Hozzáteszem szerintem ez nem csak a sportban fontos, hanem az élet bármely területén. Emiatt is egyik kiemelt célom, hogy már gyerekkortól (jellemzően 12 éves kortól) támogassam az utánpótlás korosztály versenyzőit és átadjam ezt a szemléletmódot nekik. A sportolók mellett dolgozó mentális segítő szakember egy plusz lehetőség a fejlődésre, de nem helyettesíti a sportági felkészülést, az edzésmunkát. A legjobb eredmények akkor születnek, amikor felismeri a sportoló és az edző is, hogy ez egy lehetőség arra, hogy a sportoló kihozza magából a maximumot úgy, hogy mellette mentálisan erős és egészséges tud maradni.

Mit tapasztalsz, 2024-ben mi a legnagyobb kihívás az élsportolók életében?

Tapasztalatom szerint ez sportáganként változik, viszont jelenleg az élsportolók, akik ma tizennyolc évesek vagy afeletti korosztály, ők sajnos nem gyerekkortól kezdve kapták meg ezt a támogatást, így ez mindenképp hátrány. Ettől függetlenül, ha valamit most nagyon ki kell emelnem, akkor az a kudarc helyzetből való felállás és a megküzdés az, ami a legnagyobb kihívás a sportolók körében. Ezen felül nagyon fontos, hogy megtanulják kezelni a közösségi médiában való jelenlétüket és azt, hogy ez mivel jár. Nagyon sokaknak elmegy akár tétmeccs is azon, hogy olvassák a kommenteket. Befordulnak, szétcsúsznak, elvesztik a fókuszt pont egy téthelyzet előtt. Ez ma 2024-ben egy élő probléma.

Ezekben óriási segítség a sport coach és sport mentál- és csapatépítő tréner, aki kompetencia határain belül dolgozva tud segíteni és fejleszteni ezeken a területeken, de felismeri az esetlegesen ezen határokon túlmutató problémákat és javaslatokat tesz sportpszichológus vagy sportpszichiáter igénybevételére. A sportolók részéről is szükség van egy szemléletváltásra, hogy lássák nem az eredménycél a legjobb célkitűzés, hanem a fejlődés. Ha nem a dobogó az elsőszámú cél, hanem az, hogy megfejlődjön a sportoló egy komoly szintet önmagához képest, akkor előbb vagy utóbb a dobogó legtetején ünnepelheti eredményeit.

Hogyan lehet veled közösen együttműködni?

A Facebookon és az Instagramon is jelen vagyok, illetve most készült el a weboldalam. Lehetőség van online és személyes konzultációkra is, ezt úgy alakítjuk, hogy kinek mi a kényelmesebb. Csapatsportágak esetében csapattréningeket is tartok. Ez esetben az edzővel átbeszélem, milyen kompetenciákat szeretne fejleszteni a csapaton belül, vagy éppen a csapat építése a cél, akár a fókusz fejlesztése és ehhez mérten állapodunk meg a közös munka hosszában, gyakoriságában. Csapatok esetében a tréning minden esetben személyesen zajlik.

A közös munkáról bővebben a linkre kattintva a weboldalamon lehet olvasni:

https://www.instagram.com/sportmentalbazis/

Telefon: +36 30 8332 333

(x)

This article is from: