5 minute read

TANÁCSOK bántalmazó kapcsolatból való kilépéshez

Dudás Diána

TANÁCSOK bántalmazó kapcsolatból való kilépéshez

Egy nárcisztikus társsal szakítani nem könnyű feladat. Ő nem fogja megérteni, hogy a partner boldogtalan, és legyen kedves elengedni. Ha a másik menni akar, az megalázás, amitől felébred a nárcisztikus düh, és jön a megtorlás: meghurcolja, lejáratja a partnerét, igyekszik rontani erkölcsi és emberi hitelét.

A partner számára a legfontosabb, hogy tudatosítsa mi történik vele pontosan. Az első lépés, hogy megértsük a kapcsolat dinamikáját, és átlássuk, milyen játszmákhoz asszisztálunk.

A legtöbb önsegítő irodalom javaslata szerint, a szakítás után a „semmi kapcsolat–tartás” elvét érdemes alkalmazni. A nárcisztikus szinte biztosan meg akar győzni az újrakezdésről. Nem azért, mert annyira szeret, hanem mert képtelen elviselni, ha elfordulnak tőle. Éppen ezért fölösleges bízni a 43. tisztázó beszélgetés eredményességében, jobb határozottan lépni, majd teljesen ignorálni a próbálkozásait.

Légy szürke kő

Ez persze csak olyan esetben kivitelezhető, ahol nincs közös gyerek, elosztandó vagyon, közös vállalkozás vagy más összekötő szál. Ahol komolyabb az összefonódás, ott a „szürke kő” (grey rock) technika tűnik hatásosnak. A módszer célja, hogy az érzelmileg abuzáló partner elveszítse érdeklődését, és a továbbiakban ne tartson lehetséges célpontnak. Ennek érdekében tanácsos kerülni minden érzelemnyilvánítást, és nem szabad semmiféle fogódzót adni a másiknak: unalmas válaszok, érzelmi állapotra, vagy preferenciára vonatkozó érdemi információk kerülése.

Hogyan kell pontosan csinálni?

A lényege tulajdonképpen borzasztóan egyszerű: a lehető legkevesebb kommunikáció, amit – ha csak egy mód van rá – sosem mi kezdeményezünk. Rettenetesen unalmas, monoton válaszokat adunk, hogy a másik személy drámára való éhségét ne tudja rajtunk keresztül kielégíteni. Hogy ez miért működik? A nárcisztikus, szociopata és pszichopata személyek éhezik a drámát. Imádják felzaklatni a másik embert, mivel ez élteti őket. Ha nincs „dráma”, akkor nem kapják meg, amit a leginkább szeretnének… ezért hát továbbállnak. Egyszerűen kénytelenek máshová menni, hogy kielégítsék ezt az igényüket.

Amikor a közelükben vagyunk, nem szabad feldühödni, elszomorodni, zaklatottnak, vagy esetleg boldognak lenni. Fogalmazzunk csak pontosan. Hiszen természetesen nehezen tudnánk magunkban kontrollálni ezeket az érzelmeket. Azt viszont kontrollálhatjuk, hogy ebből a másik személy mit lát. Tehát: mindezeket az egyébként jelenlévő, természetes érzelmeket nem szabad megmutatni. Ez furcsa lehet, hiszen őszinteséghez szoktunk. Igazából minden vágyunk, hogy megértessük magunkat a másikkal, és hogy közös megegyezésre jussunk a problémáinkat illetően.

De tudnunk kell, hogy bizony élnek ezen a Földön olyanok, akik erre nemhogy nem kaphatóak, hanem a valóságuk tartományán teljes mértékben kívül esnek azok a fogalmak, hogy együttérzés, közös megegyezés, megértés, önzetlen figyelem… tehát, még ha szívszorító is, bizony meg kell tanulnunk megvédeni magunkat. És ennek a legjobb módszere az, ha semmiféle negatív, vagy pozitív érzelmi reakciót nem mutatunk akkor sem, sőt főleg akkor nem, amikor azt a leginkább kifejeznénk.

Amikor neadjisten olyasmit helyez kilátásba, olyasmivel fenyeget, ami számunkra a legijesztőbb, a legkényelmetlenebb (és ezt mindenki maga tudja, hogy mi az a számára)… na, akkor kell a leginkább „egyenletesen” kommunikálni. Semmi érzelmi reakciót nem szabad mutatni. Csak ilyen unalmas válaszokat szabad adni, hogy „aha”, „hmmm, igen”,„persze, persze”... Mivel nem kapja meg a drámát, amit vár, egy idő után abbahagyja próbálkozást és más forrás után néz.

Ha meglehetősen rendszeres beszélgetésekre lehet szüksége egy mérgező vagy erőszakos személlyel, akkor jól működhet az online vagy telefonos kommunikáció, hiszen így elkerülhetők a hosszan tartó interakciók, amelyek stresszt okozhatnak, és megnehezítik a szürke szikla viselkedésmód fenntartását. Válaszoljunk a lehető legrövidebben, és további magyarázat nélkül használjuk például az „igen”, a „nem” vagy a „nem tudom” szavakat.

Fontos, hogy ne buktassuk le magunkat! Soha ne magyarázzuk meg a nárcisztikus személynek, hogy éppen a „szürke kő” módszert végezzük, mert ezt az információt ők csak olyan módon fogják felhasználni, hogy folytassák a manipulációt és a domináns viselkedést. Tehát egy szót se erről!

Hasznos lehet, ha a kötelező találkozók idejére egyszerűbb ruhát viselünk, hogy kevésbé érdekesnek vagy vonzónak tűnjünk vagy kevesebb figyelmet fordítunk a megjelenésünkre (azért arra figyelni kell, hogy ez nem menjen az önbecsülésünk kárára).

Ez nem egyszerűen egy elméleti gyakorlat. Képzeld el, hogy te magad válsz szürke kővé. Mit is jelent ez? Bárhová mész, szürke kavicsokat látsz mindenhol, de sohasem veszed őket észre. Beleolvadnak a háttérbe. Na ezzel a fajta unalommal kell etetned a nárcisztikus személyt, ha már egyszer muszáj kapcsolatban maradnotok.

Egy utolsó figyelmeztetés a végére

Egy dologgal kapcsolatban figyelmeztetni szeretnélek benneteket: ha addig megszokás volt, hogy neadjisten feldühödsz, vagy megijedsz egy kirohanásától, vagy kellemetlen szavaitól, de most ezt hirtelen abbamarad, lehetséges, hogy először másképp fogja megpróbálni ugyanazt elérni. Lehet, hogy még ijesztőbben, kellemetlenebbül fog viselkedni egy darabig. Ne törődj vele. Hamarosan abbahagyja majd, hogy új forrás után nézzen…

Zárszó

Ha Te vagy hozzátartozód szcientológiával kapcsolatos problémás helyzetbe keveredett, és segítségre van szükségetek, akkor vedd fel a kapcsolatot a Clarus Animus Alapítvány munkatársaival a www.clarusanimus.eu oldalon.

Ha a szcientológiával kapcsolatos személyes történetemet szeretnéd megismerni, akkor szeretettel ajánlom Az én szcientológia sztorim című könyvemet, mely elérhető a Libri, Líra és Anima könyvesboltokban, illetve a www.dudasdiana.hu weboldalon.