A nárcisztikus hálójában

Szeghy Krisztina

Fodor Ákos

Annak viszont, aki még sosem találkozott ilyen emberrel – legyen az férfi vagy nő – segítséget nyújthat, ha ismeri ennek a személyiségzavarnak a jellemzőit, mert amennyiben ezek közül többet is felfedezni vél partnere viselkedésében, érdemes érzékenyebb antennával, lassan beleengedni magát a kapcsolatba, és figyelni az intő jeleket. De még akkor sem lesz könnyű dolga az illetőnek, mert a nárcisztikusok kezdetben olyan élményt képesek nyújtani, amelyek miatt nehezen vesszük észre a furcsa, már kezdetben is árulkodó jelzéseket. Ezek annyira eltörpülnek amellett, hogy azt érezzük, megtaláltuk a lelki társunkat, akivel rengeteg dologban hasonlítunk, aki megérti a gondolatainkat, az érzéseinket, hogy mi magunk gabalyodunk bele önként ebbe a jól felépített hálóba, amelynek egyetlen célja van: a nárcisztikus igényeinek a mindenkori kielégítése. Ahogy a pók kiszívja még élő áldozata testnedveit, ugyanígy szív ki belőlünk a nárcisztikus mindent, amire szüksége van.

Nézzük akkor át közösen a nárcisztikus személyiségzavar diagnosztikai kritériumait, amelyet kiegészítek az életből vett példákkal, hogy jobban érhető legyen.

Az ilyen ember bármivel is foglalkozzon, mindig felsőbbrendűnek érzi magát. Például, ha egy cégen belül a legalacsonyabb képzettséget igénylő feladatokat végzi, akkor is lenézően viszonyul a nála képzettebb, többet kereső munkatársakhoz. Beleértve akár a cég tulajdonosát is, akinek például „hiába van több milliós kocsija, meg egy halom pénze, ha a felesége csak a pénze miatt van vele”. Mindenkiben képes találni valami olyasmit, ami miatt ő különbnek érezheti magát az illetőnél.

Az önbizalma határtalannak tűnik, úgy érzi, hogy ő mindent jól csinál, és vele aztán minden munkáltató megfogná az Isten lábát.

Mindenben mindig a tökéleteset keresi, beleértve a párkapcsolatot is, amivel valójában minden kapcsolatát szabotálja, hiszen tökéletes ember nem létezik. Ő viszont űzi, hajszolja ezt a nem létező ideálképet, mert csak egy tökéletes partnert felmutatva képes a valójában (mélyen) értéktelennek érzett önmagát értékesre kiegészíteni.

Kezdetben a párját mindig eszményinek látja, idealizálja, aztán ahogy telnek a hétköznapok, egyre nyilvánvalóbbá válik a távolság az elképzelt tökéletesség és a valóság között, ami előbb-utóbb, de szakításhoz fog vezetni. Sajnos addig általában nagyon sok idő telik el, amit kitöltenek a nárcisztikus játszmái, hazugságai, és a partner ebből adódó szenvedése.

A tökéletesség keresése során a nárcisztikus elveszíti a kapcsolatot a realitással. Például nem veszi figyelembe az olyan korlátokat, mint a múló idő, és az ebből adódó társkeresési lehetőségek szűkülése. Mivel azt gondolja, hogy ő különb, mint más férfiak/nők, ezért úgy érzi, bárhol, bármikor találhat egy, az elképzelt ideálnak jobban megfelelő párt az előző helyett.

Ha azt tapasztalod, hogy a párod sok időt tölt a barátaival/barátnőivel, mégis rendszeresen kritizálja őket a viselkedésükért, az életmódjukért, a gondolkodásukért, megindokolva, hogy ő miért különb náluk, akkor azért nem árt figyelni a többi ismérvet illetően is.

A nárcisztikus csak azokat az embereket veszi emberszámba, azoknak a társaságára, barátságára, elismerésére vágyik, akik az általa meghatározott kritériumot illetően – például intellektus, anyagi javak vagy hatalom – nagyon jól teljesítenek. Mindenki más a „köznép” kategóriába tartozik, akikkel nem foglalkozik.

Leegyszerűsítve: elvárja, hogy minden helyzetben elismerd, és nem fogad el semmilyen kritikát. Ha mégis kritikát fogalmazol meg felé, visszafordítja feléd, olyan ügyesen csűrve-csavarva a mondandóját, hogy a végén ő legyen az áldozat, és te legyél a hibás. Például: „én csak azért ismerkedtem más nőkkel, mert te állandóan féltékenykedtél, és úgy gondoltam, akkor már legyen rá okod is”.

Teljes mértékben a partnerére hárítja a felelősséget a saját tetteiért is, amelyet sokszor a szokatlan és ijesztő mértékű nárcisztikus düh kísér, amitől a partner lebénulva, megsemmisülve érzi magát egy-egy vita végén, és elhiszi, hogy valóban az ő hibája minden, ami történt. Ezért állandóan egyre jobb és jobb próbál lenni, egyre többet és többet tesz a kapcsolatba, amíg a végletekig kimerül, és belátja, hogy egyetlen útja annak, hogy lelkileg vagy akár testileg életben maradjon: a kapcsolatból való szabadulás. Ami rendkívül nehéz, hiszen a nárcisztikus folyamatosan lengeti a mézesmadzagot, az ideális kapcsolat lehetőségét: „ha nem ilyen lennél, már rég megkértem volna a kezedet”. A nárcisztikus partner olyan, mint egy feneketlen kút. Akármennyi szeretetet töltünk bele, sosem lesz elég.

Indokolatlanul különlegesen kedvező bánásmódot vár el, vagy azt várja, hogy mások mindenben alkalmazkodjanak az ő elképzeléseihez.

Párkapcsolatban például csak az ő programjai, elfoglaltságai számítanak, a társtól elvárja a teljes mértékű alkalmazkodást. Ledominálja a másik felet. Nem akar sem alkalmazkodni, sem kompromisszumokat kötni. Például ugyanolyan életmódot folytat a párkapcsolatban is, mintha továbbra is szingli lenne. A párját nem viszi magával olyan eseményekre, ahol mások a párjukkal jelennek meg – házibulik, mozi, utazás – esetleg azzal az indokkal, hogy ő a másik jelenlétében nem érezné magát felszabadultnak. Ugyanakkor érzelmi zsarolással, manipulációval, vagy akár a nárcisztikus düh révén eléri, hogy a partner hasonló programokra ne járjon el egyedül.

A kapcsolatban nincs egyenjogúság, és mindig kettős a mérce. Férfi esetén például neki lehetnek lánybarátai, akiknek a jelenlétét a kapcsolat határain belül mindig meg tudja indokolni. Az egyiket épp támogatja, mert szegénynek válságban van a párkapcsolata, a másiknál úgy érzi, hogy olyan, mintha az apja lenne, akkor is, ha egyidősek, a harmadikat már régóta ismeri, és különben is, annyira fiús, hogy ő férfiszámba veszi. Ezzel párhuzamosan viszont a partner mellől érzelmi zsarolással, manipulációval eltávolítja az ellenkező nemű barátokat, arra hivatkozva, hogy „fiú és lány között nem létezik barátság”, és „ezek a férfiak mind csak szexet akarnak tőled”. Számára teljesen magától értetődő, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Általában olyan emberekkel veszi körül magát, akik valamilyen szempontból hasznosak a számára, és addig tart a velük kapcsolatos érdeklődése, amíg ezeknek a hasznát tudja élvezni. Bárki bármikor átkerülhet az „értéktelen” kategóriába, amennyiben a továbbiakban a nárcisztikus nem tudja belőle kiszedni tovább, amire szüksége van, legyen szó barátról, vagy párkapcsolatról.

Az emberek ugyanolyan tárgyak, mint bármilyen más hasznos tárgy. Filmeket néz, mert jól szórakozik rajtuk, embereket használ, mert érzéseket, törődést, odafordulást, gondoskodást nyer ki belőlük, anélkül, hogy ő ezeket viszonozná. Például elvárja, hogy ha baleset éri, a barátai siessenek a segítségére. Ugyanez fordítva nem működik. Az éjjel kettőkor lerobbant barátot hazugsággal lerázza, kimagyarázva, hogy miért nem tud érte menni, miközben magában felháborodik azon, hogy tőle mer segítséget kérni, annak ellenére, hogy tudja, hogy hajnalban jár dolgozni. Teljes természetességgel fogad, és nyel el minden törődést és segítséget, de eszébe sem jut, hogy ő maga viszonozza.

Egyáltalán nem érdeklik mások érzései. A kapcsolat elején tökéletesen el tudja játszani, hogy empatikus, de egy nehezebb élethelyzet során azonnal kiderül, hogy mindez csak színház. Például, ha a partnere elveszíti egy családtagját, a nárcisztikus a haláleset napján is simán elmegy bulizni a haverokkal/barátnőkkel, mert „már nem mondhatja le”, és a párja gyászától függetlenül képes tökéletesen jólérezni magát, hiszen neki ez jár.

Mivel a nárcisztikus számára a szeretetet és a szerelmet az izgalom pótolja, ezért a biztonságot nyújtó, stabil párkapcsolat helyett az izgalmat üldözi, akár egy életen keresztül. Ebből adódóan gyakran tart fenn a párja mellett mindenféle kapcsolatokat más nemű személyekkel, amelyekben ezt az izgalmat akár folyamatos titkos, szexuális töltetű chatelések, akár tényleges szexkapcsolatok formájában megélheti. Egyáltalán nem képes tartani a kapcsolat kereteit, nem érdekli, hogy ezekkel milyen fájdalmat okoz a párjának, ha lebukik, „túlérzékenynek”, „üldözési mániás”-nak titulálja a másikat, és a végletekig hazudik, egészen nyilvánvaló helyzetekben is.

Mivel a nárcisztikus egy idő után távolodni kezd a partnerétől a kapcsolaton belül, hiszen rájön, hogy a párja nem tökéletes, gyakran az intim együttlétek is megszűnnek, elutasítóvá válik. Amikor a partner közeledni próbál, „követelőzőnek” bélyegzi, aki így belekerül a 22-es csapdájába. Hiába szeretné rendezni a kapcsolatot, hiába szeretné visszaállítani az intimitást, a nárcisztikus épp erre hivatkozva utasítja el az szexuális együttléteket, mert számára „a követelőzés megöli a vágyat” – holott az intimitás épp az ő távolságtartása miatt szűnt meg.

Az emberek három kategóriába tartoznak szerinte, és mindenkit ezekbe a kategóriákba sorol be. Vannak, akik felette állnak, akikre felnéz, és akik méltóak hozzá, van a pórnép, az emberek többsége, és az ellenségek, akik rosszat akarnak neki.

Gyakran vannak a munkahelyén, a magánéletében problémái. Azt gondolja, hogy a barátai irigykednek rá, vagy a kollégái összefogtak ellene, és ebből a gondolatból kiindulva reagál le minden szituációt, ami sok konfliktushelyzethez vezethet.

Lehet, hogy téged elvarázsol, de a barátaid többsége azt mondja, hogy kellemetlen a társaságában lenni, mert lekezelő, és megpróbál mindenkit ledominálni. Mások úgy érzik, hogy lehengerlő, és elbűvölő – mert az adott társaságban valamilyen célból épp ilyen hatást akar kelteni. Humoros, jópofa, a társaság középpontja akar lenni, de néha épp (ál)alázatos, ha ezzel tud magának rajongókat gyűjteni.

Ha azzal érkezik az első randira, hogy „ne haragudj, hogy késtem, de hiába van 300 ezres telefonom, nem működik rajta a GPS”, ez ismét benyomhatja nálad a vészcsengőt.

Hosszan lehetne sorolni. Mert állandóan úgy érzed (hiszen ezt érezteti veled), hogy minden probléma a kapcsolatban csakis a te hibád. Ha még ezt megtennéd, akkor már biztosan működne. De nem fog. Mindig lesz olyasmi, amiről le kell mondanod, amiben változnod kellene, miközben nem egyre értékesebbé, hanem egyre értéktelenebbé válsz majd a szemében, hiszen egyre inkább ő irányít, és te elveszíted azt az ön- magadat, ami miatt egykor értékes voltál a számára.

A nárcisztikusok tragédiája, hogy képtelenek valódi szeretetre, inkább használják az embereket. Egy egészséges párkapcsolatban a felek törődnek egymás érzéseivel, vágyaival, valóban érdeklődnek a másik gondolatai iránt, nemcsak ideig-óráig mutatják ennek a látszatát, és képesek beismerni a hibáikat vagy a hozzájárulásukat egy konfliktus kialakulásához. A nárcisztikus fél azonban nincs tekintettel a másik fél érzéseire. Függ a másik féltől, hiszen attól függ az önérzete, hogy megkapja tőle a szeretetet, figyelmet, dicséretet, de mindeközben képtelen beleengedni magát a kapcsolatba, mert retteg tőle, hogy ha a kapcsolat megszakad, megsérül, és elveszíti az „akkumulátorát”.

Így bár a nárcisztikus személy sok szenvedést okoz a másik félnek, de valójában ő is szenved. Sosem lesz igazán boldog, mindig magányos marad.

Útravalóként vidd magaddal a következő kapcsolatodba ezt a mondatot, amely mindig jó iránytűként szolgálhat:

Dora Gyula

Ha bővebben is olvasnál nárcisztikus személyiségzavarról, jó szívvel ajánlom a téma szakértőjének, Bánki Györgynek A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című művét.