Dualizmus közszájon

Serfőző György

Miért érdekes ez? Nos azért, mert ez a mai napig létező és alkalmazott elvrendszer meglepően gyakran merül fel az életünkben – legalábbis az enyémben –, szóval csak egyszerűen van miről beszélni ezzel kapcsolatban. Persze nem pontosan a fentebbi definíció szerinti, s nem egész komplex tanokról kívánok beszélni, csupán kisebb és egyszerűbb bölcselkedésekről. Nagyrészt olyan gondolatmenetekről, amik az emberi jellemeket csoportosítják két skatulyára építve. Amik szerint (A) emberek jellemzői és (B) emberek jellemzői a maguk halmazában gyűlnek össze, ezáltal (A) és (B) személy különbség viszonyát egy alapvető eltérés, néha kontrovetzia határozza meg, minden más lényegtelen. Ugyan e téren vannak népszerűbb, több elemből álló struktúrák, régiek és újak egyaránt, mint a horoszkópok vagy a

16 Personalities, de ezeket is könnyedén lehetne önkényesen csoportosítva eljuttatni a kettőhöz. A köznapi dualitások fókuszában lehetnek emberi személyiségformák, társadalmi osztályok, illetve szociális szerepek, de akár olyan banális dolgok is, mint az, hogy melyik kezeddel írod a bevásárló listát. Egy pár konkrét példát elemezve – amúgy szám szerint, rendkívül meta módon, kettőt – kívánom még jobban elmélyíteni a témát, melyek egy-egy hosszabb beszélgetés alatt kerültek az utamba. Az első könnyebb, míg a második komolyabb hangvételű, és ha bár csak feltételezem, de vannak még, akik szintén hisznek valamelyikben. Az viszont biztos, hogy rendelkeznek más és vagy saját elképzelésekkel, nem csupán dualista formában. Szóval!

Az első az extrovertált és introvertált személyiségekből indul ki és egyes egyének szociális életének működését vagy működésképtelenségét magyarázza. Fontos leszögezni, hogy nem szakértői színben, minőségben kell ezeket vizsgálni, mint inkább köznapi felszínes értelmezésükben. Tudjuk kikről beszélünk. A társaságot igenlő életvidám fiúk és lányok, akik minden parti és összejövetel középpontjai és a többi. Mellettük pedig ott vannak a befelé forduló, hallgatag társaik, akiket legalább annyira lefáraszt egy pár órás társasági esemény, mint egy tízórás munkanap. Ezek a csoportok jól elkülöníthetők és az elv alapvetése, hogy nehezen viselik el egymás társaságát.

Az elmélet nem firtatja hogyan vagy miért lesz valaki introvertált, illetve extrovertált, csupán ezen emberek kapcsolati viszonyait járja körbe. Például, (A) nem tudja kapcsolatát elmélyíteni (B)-vel s annak baráti körével, mert az ellenkező személyiség-csoportba tartozik. Mindegy, hogy az érdeklődési körük nagyban megegyezik-e vagy sem, a habitusukból, a szokásaikból és temperamentumukból származó ellentétek akadályozzák őket egymás megértésében és a puszta együttlétükben. E két kaszt között nincs alá-fölé rendeltségi viszony, ellenben lehetséges a csoportok közötti átjárás. Abban az esetben, ha (A) introvertált személyt tartósan extrovertált közeg veszi körül, megeshet, hogy idővel átsorol hozzájuk. Ez fordított esetben is történhet, de csak akkor, ha a most extrovertált (A) személynek nincs lehetősége kapcsolatot teremtenie más extrovertált személyekkel. Ugyanakkor fennállhatnak nem tisztán homogén társaságok is, de ezek kohéziója labilis lehet, élettartalma pedig rövid vagy alapból alkalmi jellegű.

Az elmélet a két csoportot ritkán kezeli egy skála két végeként, erre pusztán abban az esetben utal, ha az átjárásra vagy éppen az együtt- élésre kíván hajlamosító okot felhozni, de ilyenkor is fenntartja ezen kasztok különállását. Tehát (A) introvertált személy nem tud tartósan boldogulni (B) extrovertált személy társaságában, sőt gyakran egy másik introvertált személy mellet sem, bár itt picivel jobbak az esélyei. Ellenben két extrovertált személy könnyen boldogul egymás tartós közelségében is, mivel jobban megértik és megértetik egymást és magukat másokkal.

A következő elv alapját szintén személyiségek képezik, itt már viszont csoportos, társadalmi töltete is van az elméletnek. Ez az „egyszerű” és „átlagos” ember viszonyrendszere. Már az elején fontos megjegyezni, hogy alapvetően egyik kaszt sem sarkosan jó vagy rossz, bár külön-külön hordoznak negatív és pozitív tulajdonságokat vagy árnyalatokat. Tehát kik azok az egyszerű és átlagos emberek? Legcélszerűbb, ha egy-egy hipotetikus személy működési sajátosságain keresztül járjuk körül a fogalmainkat.

Mind egyszerű emberek voltunk gyermekként, (A) és (B) gyermekről elmondható a teljes tudatlanság, nem értik kezdetben mi micsoda és mi hogyan és mért úgy működik, ahogy. Ellenben kíváncsiak és kreatívok, a dolgokat saját fogalmaikkal írják le. Mindenre rácsodálkoznak és minden dolog egy újabb tapasztalatot ad át nekik.

(A) leendő átlagos embergyermek fejlődése során a szerzett tapasztalatokból levont tanulságokat követve igyekszik a felnőtté válás felé lépdelni. A tettei következményeit mindig szem előtt tartva tesz, vagy nem tesz meg bizonyos dolgokat. Amiket tanult és amikre megtanították, nem vitatja, s nem kételkedik azok igazában. Megtanulja hogyan működik a világ és őneki hogyan kell benne működnie. (A) átlagos emberré cseperedett, az életét kvázi úgy menedzseli, mint egy vállalkozást, sikerességét társadalmi státusza, életkörülményeinek minősége határozza meg a maga számára. Célja minél jobban átlátni a rendszer működését és ahhoz a lehető legjobban adaptálódni. Egyéni kvalitásait az őt körülvevő közeg, társadalom engedi vagy gátolja érvényesülni. A szabályok, törvények, mechanizmus működését igyekszik átlátni, de azokat érdemben sosem kérdőjelezi meg.

(B) személy, aki az egyszerű embert testesíti meg, szemben áll vagy teljesen érdektelen mindazzal, amit (A) személy tapasztalatai, tanulmányai során konstatált. Nem érdekli, s direkt vagy indirekt nem látja át az őt körülvevő folyamatokat és ez már fiatal felnőtt korában is megnyilvánul. Áttekint mindazon, amit tapasztal, s ezek mögött saját maga kreál alternatív értelmezéseket, semmit, vagy csak kevés dolgot fogad el, (B)-nek semmi sem vitathatatlan.

Ez a két kaszt külön skálával rendelkezik. Az (A) személyhez hasonló átlagos emberek negatív véglete az, aki igyekszik jól menedzselni életét, de folyton a rossz tanulságokat vonja le a tapasztalataiból. Ők az úgynevezett kispolgárok. „Pozitív” véglete pedig a siker megtestesülése, aki tökéletesen menedzselte életét és a környezete lehetőségeit teljes mértékben kiaknázta. Ezek a politikai vezetők, a multimilliomosok és egyebek.

Az egyszerű emberek skálájának negatív végpontját azok képviselik, akiket csak úgy sodor az élet, érdektelenségüket és minden meglévő működéssel való szembenállásukat zászlójukra tűzve lázadnak, de nem tesznek mást, csak a mának élnek. Életüket rendszerszint képtelenek hatékonyan vezetni, tapasztalataikat és gondolataikat nem fejtik tovább. Őket – határozottan önkényesen – lehet hippiknek nevezni. „Pozitív” képviselőik a meglévő mechanikus, lehetőleg jobb alternatíváit keresik. Ha úgy érzik rátaláltak, végtelenül sok kísérletezés és töprengés után, képesek életüket és lényüket ennek alárendelve folytatni, nem törődve saját kényelmükkel. Példamutatásuk és elvont kommunikációjuk által új rendszert, működést tudnak megálmodni. Ők a filozófusok, szellemi vezetők, reformerek, vallás és ideológiaalapítók.

Van egy idézet, ami e két kasztra utaló elképzelésnek jó példát adva segít kissé érthetőbbé tenni a leírtak lényegét. Úgy kezdődik, hogy Buddha apja, gyermeke születése előtt elment egy jóshoz, hogy utóda jövője felől kérdezhesse. A jós azt mondta, „a gyermekéből vagy a világ leggazdagabb és leghatalmasabb uralkodója lesz, vagy szegénységben él majd élete végéig, de a föld legnagyobb szellemi vezetője lesz”.

Alighanem nincs már mit elmondani, amire ne lehetne az eddigiekből következtetni. Az egyszerű emberek megálmodnak egy rendszert az átlagos emberek pedig megvalósítják azt. Ám e kasztoknak a szembenállása is megnyilvánul, mikor az átlagemberek konzerválnak egy rendszert, mert nem kívánják azt tovább vinni vagy módosítani. Szóval egy monolit konzervatív működéshez ragaszkodnak, ami határozottan nem kedvez az egyszerű emberek törekvéseinek. Ezt azonban nem feltétlenül rossz szándékok vezérlik, mint azt ugyanis tudjuk a rendszerváltások forradalmai és átmeneti zűrzavarai sok szenvedéssel járnak. És mindenki szereti a békét.

Ezek a példák a dualizmus hatásait mutató ‚’kis’’ világszemléletekbe engedtek betekintést. Az őket leíró és valló barátaink ugyan távol állnak a filozófiától, mégis gondolataikban megvan az a potenciál, hogy bármikor feléje gravitáljanak. Fel sem fogjuk néha, hogy életünkre mekkora hatással vannak az ezekhez hasonló gondolatmenetek, s mekkora szükségünk van rájuk. Mind máshogy látjuk a világot, de ez nem azt jelenti, hogy ne lennének átfedések abban a tengernyi perspektívában. Ezek a metszéspontok kötnek minket össze emberként egy rajtunk túlmutató szellemi síkon, egy olyan kapcsot alkotva, mely szemmel ugyan nem látható, mégis mindennél fontosabb.