Hol keressem? II/I.

PÁLI PATRÍCIA

Hol keressem?

Egy a háttér, egy az út, egy az illúzió, egy a kérdés– de mi a te személyes történeted? II/I.

Harmincas éveiben járó, kellemes benyomást keltő, magasan kvalifikált, a saját szakterületén saját erőből magas pozíciót elért /önálló vállalkozást felépítő nők, stabil – stabilnak hitt – párkapcsolattal/ házassággal, amiben anyagilag prosperálóbbak, mint társuk, azaz anyagi biztonságot nyújtóak önmaguk és ezen keresztül párjuk számára. Viszonylag fiatal gyerekkel rendelkező vagy gyereket tervező nők rendezett egzisztenciális és anyagi, családi háttérrel, akik egy irigylésre méltóan tökéletes idillből hirtelen a szakítás/válás, a megcsalva és elárulva levés rémületében találják magukat, amire az első reakció a kényszeres bizonyítási vágy…

…hogy még jobb, hogy még tökéletesebb, még inkább az elvárásoknak megfelelő, még többet a másiknak megadó legyen, hogy még inkább bebizonyítsa...

Építsd tudatosan önmagadat! Építsd tudatosan pályafutásodat! – így szól az én két pilléres siker elméletem, mely elméletem mára már az én szakmai flagship store-om lett. Egy olyan esszenciális szlogen és üzenet, amivel 6 egyszerű szóval le tudom írni, hogy mi az igazán kiegyensúlyozott – sikeres – élet „egyszerű receptje”.

Egy olyan szlogen, amivel, amire alapozva pontosan modellezni tudom, hogy miért és hogyan csúsznak el életek és miért nem valósul meg a kiteljesedett, az egyén számára legmegfelelőbb élet.

Mert, hogy ezek a női történetek nem szólnak másról, mint, hogy egy nagyon jól kidolgozott “Építsd tudatosan pályafutásodat!” rész mellett ott a hatalmas űr az “Építsd tudatosan önmagadat!” pilléren.

Hogy túl a látható és számszerűsíthető teljesítményeken, él benne valami értékes emberi?

Hogy van az egy és uralkodó “Építsd tudatosan pályafutásodat!” láb és nem is tudják, hogy kellene egy “Építsd tudatosan önmagadat!” lábnak is lennie.

Nem tudják, hiszen nem így nevelték őket!

Nem ezt a legalizált mintát kapták, hanem azt az egyszerű intelmet, hogy az önmagukkal való foglalkozás egy bűnös és önző cselekedet!

Tehát nem, hogy nem természetes részükként élik meg az “Építsd tudatosan önmagadat!” énrészt, hanem egy olyan autoimmun “betegségként”, aminek teret adni nem szabad, amit tudatos és kemény munkával kell legyőzni és nem megjelenni hagyni.

Mert hát az élet küzdelem, amibe nem férnek bele gyarló vágyak és érzelmek, mert azok csak legyengítenék az embert a küzdelmek közepette!

Mert az élet harc, ahol mindenért meg kell keményen dolgozni és áldozatot kell hozni!

Mert a saját vágyak kifejezése – egyáltalán tudatos megélése és megfogalmazása – egy erőszakos és önző tett a környezettel szemben. Másokat az igényeim kifejezésével arra „kényszeríteni”, hogy azt tegyék, amit én akarok, ami nekem jó az egy elfogadhatatlan forgatókönyv.

Az „Építsd tudatosan pályafutásodat!” kizárólagos lábán jutnak előre nagy küzdelmek árán. Mert mit szoktam kérdezni? Te meddig tudnál stabilan egy lábon állni? Te hogyan tudnál egy lábon szökdelgetve előre haladni?

Te mennyire lennél stabil, ha csak egy lábon állhatnál?

Rövid ideig, semennyire és egyáltalán nem – ezek lennének a helyes válaszok.

Ezek a nők ilyen nehezített körülmények között, csak magukra támaszkodva jutottak el nagy magasságokba és vittek másokat is a hátukon!

De milyen áron?

Az önmagukról való lemondás árán, amit útközben nem is vettek észre, hiszen nem is tudtak róla, hogy kellene, hogy olyan részük legyen, amiben „személyes érzéseikkel, vágyaikkal és gondolataikkal teli énjük él”.

Egy totális, minden addig felépített rendszert és működési elvet megsemmisítő törésnek kell eljönnie, hogy elinduljon egy változás ezeknek a nőknek az életében.

Egy mindent megsemmisítő földrengésnek, ami mindent maga alá temetve egy kétségbeesett kérdést fogalmaz meg ezen hölgyek fejében: „Hol keressem?”

3 pontosan elkülöníthető fázison mennek keresztül ezek a nők, ahol ugyanaz a kérdés, a „Hol keressem?” nagyon más értelmet nyer és egészen eltérő fókuszba tereli útjukat.

1) Hol keressem magamban a hibát, hogy megjavítva magamat újra jó legyek neked?

Az „Építsd tudatosan pályafutásodat!” kizárólagos pillérén szerveződő élet egy matematikai pontossággal és mérnöki tudatossággal megtervezett élet, ami itt a szakítás küszöbén egy nagy fejtörést okozó rejtéllyel szembesíti a nőket!

„Ha rossz metrikus mértéket adtam meg önmagam értékének meghatározásához és ezen referencia érték köré építettem életemet leíró teljes képletrendszert, aminek közepén ott ül a párom, akihez mértem magamat, mivé leszek, ha ő végül kikerül onnan az origóból és magával viszi minden értékemet?”

De a számításban hiba nem lehet! Innen indul ki a kétségbeesett kapaszkodás és bizonyítási vágy a társ felé!

Bebizonyítani, de mit! Hogy érdemes a társa/párja/férje szeretetére? Hogy elég értékes ember? Hogy saját jogán is van helye a világban és nem csak házastársi vízummal rendelkezik, ami abban a pillanatban visszavonódik és száműzötté válik, ahogy kapcsolata megszűnik lenni?

Mert a sikeres egzisztenciális építkezés hátterében nem áll más, mint egy kétségbeesett bizonyítási vágy, hogy méltó vagyok a szeretetedre, hogy szégyenkezés nélkül felvállalható társaddá emeltem magamat fel.

Hogy önerőből oda feljutottam melléd, s haladok töretlenül előre és felfelé, s hálából, hogy bevártál engem, hogy kivártad felemelkedésem útját most megadok neked mindent, amire csak vágysz, mit mindezek után megérdemelsz. S helyreállt ezzel a világ rendje, megérkeztünk, s innen egyenes út visz a végtelenbe.

S ebbe az egyensúlyinak hitt állapotban, mikorra felépült a sikeres nő életének minden aspektusa - szép ház, stabil párkapcsolat, prosperáló egzisztencia -, jön a törés, a szembesülés, a megcsalás, az elhagyás tényével, egy metrikus mérték objektív számadatai szerinti alacsonyabb értékű nőre lettem lecserélve felismerésére – ez az elsőszámú törés.

Ilyenkor kezd kiderülni, hogy útközben valahol nagyon elcsúszott a matek, hogy ebbe a tökélybe valami fatális számítási hiba csúszott...

S ezen a mindent felborító ponton indul el egy sok belső vívódással teli önmegtalálási folyamat, benne a kérdésekkel:

„Akkor miről is szólt ez az önmegvalósítás valójában és milyen értékkel is bírok saját jogomon?”

„Ha a másik félhez kötöttem önmagam értékességének mértékét, akkor, ha még voltam is annyira bátor, hogy az értékemet őrző másik felet elhagytam, akkor is mivé leszek én nélküle, hogy leszek én értékes ember?”

A nagy feladat újra indítani a legelejéről a számítást, megtalálni saját értékességem metrikus mértékét, s meglátni, hogy valójában milyen értékkel bírt a párom, milyen túlidealizált és túlárazott képet kapcsoltam hozzá, s milyen mértékben becsültem alul önmagamat, vontam meg saját értékeim feletti önrendelkezési jogomat!