Vendéglátás Másképp Blogi módra 5.

BLOGI

Vendéglátás Másképp Blogi módra 5.

Áprilisi írásomban tettem egy kis kitérőt, visszakanyarodva a kezdetekhez, arról mesélve hogyan és mi célból érkezett az életembe asztrológus barátnőm Müllner Patrícia, akivel ezen cikkem után riportot olvashatnak. Magazinunk ezen számában az volt az elképzelésem, hogy folytatom első vállalkozásom történetét. Az élet azonban néha felülírja a terveket. Közbejönnek „véletlenek”, találkozások, történések, amik aztán nagyobb jelentőséget kapnak és komolyabb aktualitással bírnak.

Így történt ez most is. Ezért döntöttem úgy, hogy egy újrakeretezett ÉletMesével érkezem most Önökhöz. Melyet egy nagyon kedves fényképész ismerősöm, Katkó Blanka inspirált, akit még idén szintén megismerhetnek majd a kedves Olvasók riport sorozatom egyik alanya.

„Merőben véletlen találkozások olykor jelentősebbé válnak az ember számára, mint amelyekre hosszan, gondosan kitervelt módon készülődött.” (Somlyó György)

Így történt ez a mi esetünkben is. Bár részemről a véletlenekről azt gondolom, hogy mindössze jelek az életünkben, amiket a mi dolgunk helyén kezelve értelmezni egy hosszabb távú cél megvalósulása érdekében.

Kellemes, napsütéses kávézás során találkoztunk Blankával először egy közös ismerősnek köszönhetően. Jót beszélgettünk hármasban, ezért természetesen bejelöltük egymást a Facebookon. Mondván: sose tudni ki, mikor, miben tud segíteni a másiknak.

Eltelt pár év, hellyel-közzel követtük egymás életét a közösségi oldalon, s egyszer csak úgy alakult, hogy Blankának adódott pár kérdése olyasmivel kapcsolatban, amiről én elég sok hasznos információval rendelkeztem. Nagyon kedvesen ebédre invitált az otthonukba, hogy meséljek neki arról, hogyan érdemes belevágni az embernek, amennyiben Ausztriában készül munkát vállalni. Megint egy jót beszélgettünk, gyorsan elröppent a délután, hamarosan pedig mily meglepő: nekem lett szükségem segítségre.

2020 tavasza számomra az előző év őszén, a munkaügyi központ általi támogatással indított vállalkozásom szüneteltetését hozta. Bármennyire is nem akartam, ideje volt belátnom, hogy munkát kell találjak.

Ami azzal jár, hogy az ember lánya első lépésként a laptopjáról kikurkászott legutóbbi önéletrajzát aktualizálja.

Igen ám, de a hagyományos CV-ktől engem világ életemben kirázott a hideg...

Ráadásul „előző életemben” szinte sosem volt rá szükségem, hogy bárhova is ilyen módon jelentkezzek. Balatoni vendéglátós életem során akkori párom „utánfutójaként” automatikusan mindig volt munkám ott, ahova Ő ment dolgozni. Évek múltán Ausztriába kikerülve pedig sose a papír számított, hanem a nyelvtudásom és a szakmai tapasztalatom. Első kinti elhelyezkedésemet leszámítva, ahol aztán a kint töltött 18 szezonból 12-t dolgoztam le, önéletrajz mailezés helyett telefonbeszélgetések és próbamunkák során dőlt el, hogy felvesznek-e a megpályázott állásra.

Ott álltam tehát 2 évvel ezelőtt egy 13 éves önéletrajzzal, ami ráadásul azért sem volt releváns, mert egyértelmű volt: az akkori helyzetben jó eséllyel nem tanult szakmám lesz az, amiben el tudok helyezkedni.

Blanka azonban egy huszárvágással megoldotta a helyzetet. Olyan kreatív megoldást prezentált nekem, hogy a szám is tátva maradt. Igazi Blogis CV-t rittyentett számomra, melyre felfigyelt egy HR-es hölgy, akinek köszönhetően hamarosan egy online állásinterjú után az egyik legnagyobb hazai biztosítótársaság partner irodájában találtam magamat.

És hogy mitől lesz ebből a történetből újrakeretezett ÉletMese Blogi módra?

Az utána következő majd’ 2 évtől, a mai napig bezárólag.

Idáig pedig két másik munkahelyen, csalódásokon, kudarcokon és megbillent egészségi állapoton át vezetett az út. Hozva persze bőven kellemes meglepetéseket, igazi sikerélményeket és egy olyan szerelmet, amiről álmodni sem mertem volna.

Pár héttel ezelőttig azonban sikerült magam némileg visszatornázni a korábban már nagy nehezen megmászott létrán.

Eljutva arra a pontra, hogy a közvetlen környezetemből többen javasolták: ideje pszichológushoz fordulnom, mert tisztán látszik, hogy a jelen helyzetből egyedül képtelen vagyok kimászni.

Eljutva arra a pontra, hogy veszélybe sodortam egy mesébe illő módon kezdődött és hónapokig kifogástalanul működő párkapcsolatot.

Eljutva arra a pontra, ahol végre megint megláttam:

- Nem az számít, mi történik velem, csak és kizárólag az, hogy én hogyan reagálok rá!

- Mindegy milyen mélyen vagyok, mindig van, akikért és amikért hálás lehetek!

- Minden(ki) jó valamire, ha másnak nem, akkor elrettentő példának!

Arra pedig a hozzám legközelebb állók a tanúk, hogy ezúttal én lettem magamnak az elrettentő példa. Azzal, hogy egy időre újra feladva önmagamat és a számomra fontos dolgokat eljutottam odáig, hogy belássam: innen csak akkor van lejjebb, ha én úgy döntök. Én azonban MÁSKÉPP döntöttem! Hiszen ez a BOLDOGulásom kulcsa. Vagyis a „kulcs maga én vagyok, amivel ajtókat nyitok. És nem adom fel, amiben hiszek, s hogy egyszer ott leszek” – ahogy Sas Sanyi és Szabó Leslie énekli a Jó úton járj című dalban. Tudom, hogy jó úton járok. Tudom, hogy ott vagyok, ahonnan végre lehetőségem van előre és felfelé haladni.

Mert így döntöttem. Újrakeretezve azon Élet- Mesémet, mely szerint időről-időre újrafuttatom a rég lejárt lemezt, az alábbiak alapján:

- nekem mindenért sokszorosan meg kell dolgoznom és nagy árat kell fizetnem

- kizárt, hogy könnyen, lazán, örömmel teremtsem meg az általam vágyott életet

- nem érdemlem meg a boldogságot és azt, hogy biztonságban érezve magam valaki mellett örülhessek bárminek

Tovább is van, mondjam még?

Mondom, de majd csak legközelebb. Most inkább megyek és rácsodálkozom mindarra, amit azóta teremtettem, hogy Blanka segített egy új szakmában elindulnom lassan két évvel ezelőtt.

Arra, hogy egy csodás Férfi mellett alhatok el és ébredhetek minden áldott nap. Aki elfogad olyannak, amilyen vagyok és minden hülyeségem ellenére úgy szeret, ahogy még soha senki. Aki mindig tud mutatni egy másik nézőpontot a saját berögzült hitrendszereim helyett. Akinek bármiben kikérhetem a véleményét, és biztos lehetek benne, hogy azt úgy osztja meg velem, hogy bármilyen döntést is hozok végül, akkor is rám hagyja azt, ha érzi, hogy éppen már megint fejjel megyek a falnak. Mert tudja, hogy jogom van hozzá és hogy én is ezt tenném a helyében. Mert megtanultam, hogy senkit nem tudunk megmenteni semmitől, amit a másik annak idején beleírt a maga forgatókönyvébe. Na jó, ezt Ő biztos másképp fogalmazná meg, de a lényeg egy: mellette végre életemben először minden szempontból biztonságban érezhetem magam.

Megtapasztalva, hogy milyen az, amikor nincsenek elvárások, csak elfogadás. Akkor is, amikor nem értjük miért úgy cselekszik a másik, de szeretjük Őt annyira, hogy engedjük a maga útját járni, sőt támogatjuk benne, hogy önMAGa merjen és tudjon lenni. Engedjük hibázni és megvárjuk, amíg magától jön rá, mit és hogy érdemes legközelebb MÁSKÉPP csinálnia.

Nekem most például a munkámban és a hivatásomban.

Hisz igenis van egy klassz munkám, ami ugyan folyamatosan kihívásokat tartogat számomra, mégis élvezem, hogy kamatoztathatom benne mindazokat a „szupererőimet”, melyek csak az enyémek. És hogy végre olyan helyen dolgozhatok, ahova mosolyogva megyek be reggelente. Mert egy olyan Csapat része lehetek, ahol nem csak elfogadják, de díjazzák az egyediséget, a kreativitást és azt, ha apróságokkal tudunk egymás napjába mosolyt csempészni.

Nos ilyen egy újrakeretezett ÉletMese Blogi módra.

Önnek kedves Olvasó vajon mit lehet érdemes MÁSKÉPP nézni a saját eddigi ÉletMeséi közül?

Addig is míg ezen elgondolkodik, kívánok csodás készülődést az ajtóban kopogtató nyárra és mindazokra az élményekre, amik az elkövetkező hónapokban csak Önre várnak. Feltéve, hogy úgy dönt, beengedi azokat az életébe, mert megérdemli.

És persze ajánlom nagy szeretettel a Müllner Patríciával készült riportomat a következő oldalakon. Hátha éppen Ő az, akivel beszélgetve Ön is megtudhatja mit és hogyan lehet mostantól MÁSKÉPP csinálni. Nem biztos, hogy könnyű lesz és egyenes út vezet az Ön által megálmodott élethez, de egy biztos változ(tat)ni mindig megéri. Ha valaki, én már csak tudom!