Filléres emlékeim

BLOGI

Filléres emlékeim

Filléres emlékeim, oly drágák nekem… Rendhagyó, elsőre kicsit talán kuszának tűnő, de remélem végül érthetővé összeálló sorok következnek. Amúgy Blogisan, másképp.

Ritkán járok a belvárosban, és legutóbbi látogatásom során döbbenten tapasztaltam, milyen mennyiségű szemét lepi el az utcákat arrafelé. Először azt hittem, lomtalanító körzetbe csöppentem, ahol még a nagyobb darabok elszállítása után nem történt meg a végleges takarítás. Aztán rájöttem, hogy sajnos simán csak halomra dobált mindenféléről van szó, mintha az embereket egyszerűen nem érdekelné, hogy a következő sarkon lévő kukáig kéne csak megtartaniuk az éppen kiürült cigarettás vagy energiaitalos dobozt.

Na de mi köze mindennek a cikk címéhez, kérdezheti joggal a kedves Olvasó.

Bródy János nagy kedvence volt a Szüleimnek. Minden IS megvan tőle a bakelit gyűjteményben, mely évek óta a pincémben pihen a hozzá tartozó lemezjátszó mellett.

Nem volt szívem megválni tőlük mikor az Apukámtól örökölt lakást kiürítettem a felújítás előtt. Ahogy még sok egyébtől is nehezen tettem, még ha tudtam is, hogy jó helyre kerülnek. Sőt megszámlálhatatlan olyan dolog maradt rám, aminek még gondos új gazdát sem akartam keresni, nemhogy kirakjam őket egy lomtalanításba. Mindezidáig.

Úgy alakult ugyanis a közelmúltban, hogy szeretett lakásom eladásra kerül, így belátható időn belül mindenképp szelektálnom szükséges.

Annak idején nem volt könnyű dolgom, hisz évtizedek alatt gondosan gyűjtögetett mindenfélét kellett átválogatnom. Hosszú hetekbe telt, mire képes voltam végére jutni a feladatnak és üresen adhattam át az ingatlant a felújító csapatnak. A mostani új menet, ami rám vár, úgy érzem már egyszerűbben mehet majd, hála némi önismeretnek, amire azóta szert tettem.

Az eltelt pár évben ugyanis nem csak a belvárosi szemét helyzet változott, de bennem is sok minden. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy rájöjjek: ki vagyok én?

Ezt a rövid kérdést annyiszor és annyi formában tettem fel magamnak az elmúlt időszakban, hogy összeszedni is nehéz lenne. Ezerféleképpen fogalmaztam és mindig más választ kaptam, de mindegyik felelet segített közelebb jutnom önmagamhoz.

A szemetelős téma kapcsán például elgondolkodtam azon: miért zavar az, ha mások szemetelnek, avagy éppen ellenkezőleg semmit el nem dobva még a megfelelő helyre sem, mániákusan gyűjtögetnek dolgokat, mint az én szeretett Szüleim tették évtizedeken át.

Elméláztam azon is, hogyan válhatok kevésbé kritikussá olyan dolgok kapcsán, amik felbosszantanak, elszomorítanak, kétségbe ejtenek. Ami nem azt jelenti, hogy egyetértek azzal, ha valaki szemetel, netán én magam is ezentúl lazán eldobok bármit az utca közepén.

Mindössze arról van szó, hogy amikor felbukkan körülöttem valami, ami a legkevésbé sem pozitív érzelmeket vált ki belőlem, akkor kicsit megkapargatom a felszínt és alánézek, vajon mi dolgom lehet nekem a témával. S addig-addig kérdezgetem magam, míg rájövök hogyan tovább.

S bevallom olykor megdöbbentő felfedezésekre jutok ilyenkor.

A szétszórt használt papírzsebkendőkkel, üres pet palackokkal, kutyagumival teli belváros témát boncolgatva magamban elképedve vettem tudomásul, hogy ami engem ezzel kapcsolatban leginkább zavart az valami egészen más volt. Persze az sem tetszik továbbra sem, hogy emberek meggondolatlanul szeméttelepet gyártanak az utcákból-terekből. Ami viszont fejbe csapott felismerés, az a következő volt.

Az egész életünk bizonyos szempontból szeméttel teli. Olcsó műanyagot eszünk a gyorséttermekben, szezononként újabb és újabb menő műanyag ruhákat aggatunk magunkra, megveszünk mindenféle agyonreklámozott kütyüt, izét és hogyhívjákot, mert azt gondoljuk ettől leszünk menők.

Ahelyett, hogy átgondolnánk mennyi pénzt és szemetet megspórolhatunk hosszú távon akkor, ha felelősebben döntve vásárolunk élelmiszert, ruhaneműt, műszaki cikket vagy akár lakberendezési tárgyakat. Mert sokszor a kevesebb több. És ami drágának tűnhet, arról, ha utánaszámolunk kiderül, hogy pár olcsó vacakra el nem költött forintból meg is tudjuk venni és hosszabb ideig élvezhetjük, mint gagyi, tömegeket kiszolgáló társaikat.

Az én filléres emlékeim közt, mik oly drágák nekem ott vannak gyerekkorom tiszta utcái, terei és parkjai. Az évekig hordott, néha megstoppolt talpú-sarkú zoknik és harisnyák, a néhol kisvirág vagy szivecske alakú folt rávarrásával eltakart lyukak a farmernadrágomon és dzsekimen, melyek egyedivé tették a ruhatáramat. És ott van az érzés, hogy a Szüleim megtanítottak megbecsülni a dolgaimat és vigyázni rájuk. Amit néha talán már sikerült kicsit túlzásba is vinnem, csakúgy, ahogy nekik is…

Ezért IS vár rám hamarosan újabb szelektálás a rám hagyott dolgok és az általam vásároltak közt egyaránt. De teszem már ezt most majd azzal a tudattal, hogy ezentúl én magam is jobban meggondolom miből és mennyit veszek. Hogy egyre ritkábban kelljen és egyre gyorsabban tudjak majd „szemetelni” természetesen azt is szigorúan szervezett lomtalanítás keretében. És hogy egyre könnyebben tudjak majd egy költözés során összepakolni és tovább állni, csak úgy, mint egy szezonális gardrób átszervezéssel boldogulni.

Fenti soraimmal kívánok Önöknek is kedves Olvasók tisztuló környezetet és sikeres belső rendrakást is amennyiben úgy érzik, eljött az ideje.