Létezik-e tökéletes társ? Érdemes-e rá várni?

Balázs Krisztina

Létezik-e tökéletes társ? Érdemes-e rá várni?

Mindannyiunk szívében él egy vágy: megtalálni azt az embert, akivel a tekintetünk találkozik, és abban a pillanatban megérezzük – „Ő az.” A társ, akivel csendben is értjük egymást, akinek az ölelésében megpihenhet a lelkünk, és akinek a jelenléte nemcsak biztonságot, hanem mély szeretetet is hoz az életünkbe. De vajon tényleg létezik ez a „tökéletes társ”? Érdemes-e várni rá – akár hosszú éveken át? És mi történik, ha túlságosan vágyunk rá, annyira, hogy már nem a valóságot, hanem az álmainkat keressük valaki másban?

A tökéletesség mítosza

Sokan a szívük mélyén úgy érzik, hogy létezik egyetlen ember a világon, aki pontosan nekünk van teremtve – mintha a lelkünk másik fele lenne. Ezt a gondolatot táplálják a romantikus filmek, könyvek, zenék. Még gyerekként hisszük el, hogy valahol ott van egy herceg vagy hercegnő, aki eljön értünk, és minden jó lesz. Felnőttként pedig, ha egyedül vagyunk, újra és újra felidézzük ezt a vágyat.

De a valóság nem mindig ilyen mesés. A „tökéletes társ” ugyanis nem egy hibátlan ember, nem egy földre szállt angyal, aki mindenben megfelel az elképzeléseinknek. Sokkal inkább az, akivel a hibák ellenére is működik a kapcsolat, akivel lehet tanulni, fejlődni, aki nem tökéletes, de hozzánk illik – lélekben, értékrendben, érzésekben.

A tökéletesség mítosza könnyen becsap minket. Elvárásokat építünk, listákat írunk: legyen magas, humoros, ambiciózus, kedves, hűséges, szenvedélyes, de nyugodt, kalandvágyó, de otthonülős... Aztán amikor valaki nem felel meg egy pontnak, már lépünk is tovább. Vagy – és ez talán még veszélyesebb – mindenáron bele akarjuk látni az Igazit abba, aki talán nem is tud valóban társunk lenni.

Amikor túl erősen akarunk szeretni

A szeretetre való vágy minden ember szívében ott él. De, amikor a magány fájdalma elviselhetetlenné válik, akkor gyakran nem szeretni akarunk, hanem szeretve lenni – bármi áron. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elnézni, elfogadni, sőt megmagyarázni a másik fél viselkedését, csak hogy ne kelljen újra egyedül lennünk.

Mi történik, ha görcsösen keressük az Igazit?

- Idealizálás – amikor nem őt, hanem egy álmot látunk

Valakit az első néhány találkozás után „megjelölünk” az igazinak. Máris jövőt képzelünk vele, holott alig ismerjük. A hiányainkat vetítjük rá, és mindent belelátunk, amit annyira szeretnénk. Ez azonban vakfoltokhoz vezet, és nem vesszük észre, ha ő nem tisztel, nem figyel ránk, vagy nem őszinte.

- Önbecsülés-vesztés – amikor mindent odaadunk, még önmagunkat is

Amikor csak arra vágyunk, hogy valaki szeressen, akkor gyakran feladjuk a határainkat, csendben maradunk, ha fáj valami, és elhisszük, hogy nekünk kell jobban próbálkoznunk. Ekkor már nem kapcsolatban vagyunk, hanem harcban – az elfogadásért, a figyelemért, az illúzióért.

- Rossz döntések – amikor inkább választunk rosszul, mint hogy egyedül legyünk

A félelem attól, hogy „mi van, ha ez volt az utolsó lehetőség”, rávilágít egy nagyon is emberi érzésre: a hiány fájdalmára. De ha ebből indulunk ki, könnyen lehet, hogy egy olyan kapcsolatban találjuk magunkat, ami inkább rombol, mint épít.

- Csalódás ördögi köre – amikor mindig ugyanazt ismételjük

Minden „hamis igazi” után csalódunk. Elhisszük, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk szerethetők. Pedig nem velünk van baj – hanem azzal, hogy nem vártuk meg azt, aki valóban hozzánk méltó.

Érdemes-e hát várni?

Igen. De nem bárhogyan. Nem görcsösen, nem lemondóan, nem szenvedve. Hanem méltósággal, hittel, és közben teljes életet élve. Mert az „igazi” nem attól lesz igazi, hogy tökéletes. Hanem attól, hogy tisztán, szeretettel, elköteleződéssel és érettséggel kapcsolódik hozzád – úgy, ahogy te is hozzá.

Tippek a türelmes, méltóságteljes várakozáshoz

1. Fordulj szeretettel önmagad felé

Amire vágysz másoktól – figyelem, gondoskodás, megértés –, kezdd el magadnak megadni. Amikor saját magad biztonságos otthonává válsz, nem lesz többé sürgető a keresés.

2. Építs teljes életet

Ne az „igazi” megérkezéséhez kösd a boldogságot. Táncolj, tanulj, utazz, nevess, alkoss. Az életed ne váróterem legyen, hanem izgalmas utazás, ahol bármikor csatlakozhat valaki – de te addig is haladsz.

3. Dolgozz az önismereten

Ha tudod ki vagy, mire vágysz, és mit nem akarsz többet, sokkal könnyebben fogod felismerni a számodra való embert. Az érett kapcsolatok nem játszmákból, hanem tisztaságból születnek.

4. Engedd el a sablonokat

Lehet, hogy az Igazi nem olyan lesz, amilyennek elképzelted. De lehet, hogy pont olyasvalaki, akire titkon mindig is vágytál – csak még nem ismerted fel a formáját.

5. Maradj nyitott, de válogatós

Légy nyitott az ismerkedésre, de ne add fel az elveidet. Nem kell mindenkinek esélyt adni. Csak azoknak, akik valóban figyelnek rád, akik mellett megnyugvást érzel, nem feszültséget.

6. Bízz az időzítésben

Az élet gyakran akkor hoz valakit, amikor már nem keresel görcsösen. Amikor már nem vársz megmentőt, csak társat. A türelem nem passzív várakozás, hanem aktív bizalom abban, hogy ami valóban a tiéd, az nem fog elkerülni.

Ne feledd...

Te is méltó vagy egy igaz, mély, őszinte szerelemre. Nem kell beérned kevesebbel, nem kell harcolnod valakiért, aki nem lát igazán. Ne félj a csendtől, ne félj a várakozástól. A méltó társ nem akkor jön, amikor mindenáron akarjuk – hanem akkor, amikor már el tudjuk fogadni, szeretettel, görcsök nélkül, hittel.

Mert az igazi társ nem tökéletes – hanem valódi. És ez a valódiság lesz az, ami végül nemcsak boldoggá tesz, hanem otthont is ad a lelkednek.

Mert aki jön, az nem valaki helyett jön – hanem érted

Amikor méltósággal várakozol, talán vannak napok, amikor úgy érzed, már nem bírod tovább. A csend néha túl hangos, az ágy túl tágas, a jövő bizonytalan. Ilyenkor könnyű azt hinni, hogy valami nincs rendben veled. Hogy talán túl sok vagy. Vagy éppen nem vagy elég. De az igazság az, hogy a hiány nem a te hibád – hanem az élet ritmusának része.

Az igaz társ nem azért késik, mert te nem vagy méltó rá. Hanem azért, mert ő is úton van. Talán épp most nő fel egy fájdalomból, tanulja meg kimondani, amit érez, vagy tanulja, hogyan kell tisztelni, szeretni, elköteleződni. Lehet, hogy pont úgy dolgozik önmagán, ahogy te is. És amikor találkoztok, nem azért fogjátok felismerni egymást, mert minden tökéletes lesz, hanem mert végre nem kell magatokat álcázni.

A méltó társ nem feltétlenül érkezik hangos zivatarként az életedbe. Lehet, hogy csendben jön. Egy kávé mellett ülve, egy séta során, egy véletlen pillanatban. Lehet, hogy nem lesz tűzijáték az első randin, csak egy mély, megmagyarázhatatlan békeérzet. De ez a béke lesz az, amire mindig is vágytál.

És amikor végre ott lesz – tisztán, éretten, őszintén –, akkor fogod megérteni, miért kellett ennyit várnod. Mert nem akartál többé félmegoldást. Nem akartad újra eljátszani a régi szerepeidet. Nem akartál valakit csak azért, hogy ne legyél egyedül. Hanem azt vártad, aki nemcsak maradni akar, hanem lát is – igazán, mélyen, szeretettel.

Ezért ne sürgesd az időt. Ne alkudj meg, és ne add oda magad töredékekért. A szíved nem másodkézből való kincs. És aki valóban neked van szánva, az nem kér belőled kevesebbet, nem csak a testedet, hanem a lelked teljes valóját fogja választani.

Amikor pedig eljön – akkor már tudni fogod: megérte várni.