7 minute read

TANULOM AZ ÉLETEM

Körmöczi-Kriván Péter

TANULOM AZ ÉLETEM

Körmöczi-Kriván Péter interjút készít Brezovai Gábor tapasztaltató trénerrel

Mit értesz azalatt, hogy csak a MOST létezik?

Egyrészt annak a felfogását jelenti, hogy se a múltban, se a jövőben nem tehetünk semmit azért, hogy jobban érezzük magunkat. Másrészt elfogadjuk, hogy az életünk belőlünk indul ki, és a valóság csak ránk reagálva mutatja meg a hatását, vagyis ahogy érezzük magunkat, aszerint fog történni velünk minden. Tehát a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat az életünkben. Ezzel kezünkbe kapunk egy olyan eszközt, hogy bármikor tudatosan cselekvővé tudjuk tenni magunkat, szerencsére ez tanulható.

Mégis mit csináljon az, akinek a munkahelye nem az élvezetekről szól?

Ismerősöm egy multinacionális cégnél dolgozott, és volt „egy véleménye” a főnökéről. Elbeszélgettünk, és rámutattam arra is, hogy a főnökének milyen jó tulajdonságai vannak, amit érdemes figyelembe venni. Onnantól fogva a főnököt ezzel a nézőponttal szemlélte. Ennek hatására a kapcsolatuk gyökeresen megváltozott és később az „utált” főnöke őt javasolta a saját helyére, amikor továbblépett.

Fontos meglátni, hogy a céget valaki létrehozta és kockázatot vállalt azért, hogy minden hónapban kifizethesse a béreket, az adókkal és járulékokkal együtt. Ezáltal lehetőséget ad embereknek, hogy a gyerekeiket eltartsák, kifizessék a lakásrezsit és nekik csak egy dolguk van… Hogyan tudom a legjobbat adni magamból?

Hasznos, ha egy alkalmazott ezt hálával tudja megélni, mert senki nem kötelezte arra, hogy ahhoz a céghez menjen dolgozni. Ő döntött így. Mindig van választás, hogy rosszul érzi magát és dühös a munkaadóra, vagy nézőpontot vált és megéli… Mennyire fantasztikus, hogy itt lehetek!

Ha ennek ellenére a környezet nem változik, akkor neki kell változtatni és egy számára testhezállóbb munkahelyet választani.

Ez egy alá-fölérendeltségi viszonyban érdekes kihívás lehet.

Az alkalmazottaknak is érdemes tudomásul venni, hogy a főnök is emberből van, bejöhet nála is egy rossz nap, amikor olyan hírt kap, ami befolyásolja a hogylétét. Egy főnöknek is lehet betegsége, érheti veszteség, lehet érzelmi hullámvölgye és olyankor neki is az esik jól, amikor embernek tekintjük, és megkérdezzük tőle, hogy HOGY VAN, ő mit javasol, mit hogyan tudnánk jobban csinálni a cég jobb működése érdekében?

Fontos megérteni, hogy a főnök a pénzt nem a hátsó kertben szüreteli, hanem azt valakinek meg kell termelni. Ha valaki úgy tud alkalmazottként egy munkahelyen dolgozni, hogy értéket akar teremteni, odafigyel arra, hogy amit kiad a kezéből az minőségi munka legyen, a lehető legjobbat akarja kihozni magából, azzal eredendően jobban fogja érezni magát

Elég nézőpontot váltani?

A nézőpontváltás nem választás kérdése, ez elkerülhetetlen, ez az alap a változtatáshoz. Amikor a legjobbat adom magamból, akkor itt és most mindig jól érzem magam. Este hazamegyek egy ilyen nap után, és jól érzem magam, mert értéket teremtettem, otthon még lesz energiám szeretni a páromat, a gyerekemet. Ilyenkor nem az van a fejemben, hogy az összes kollégám meg a főnököm is ilyen-olyan és nem is azzal foglalkozom, hogy a másik teremtett-e értéket. Csak arra figyelek, hogy én megtettem. Tudom ez nem könnyű, mert ahhoz szoktunk hozzá, hogy a rosszat látjuk.

Bármit lehet ilyen szemléletmóddal csinálni, mert mindig csak a pillanat van a kezedben. A jövőd még nincs itt, a múltad már nincs itt. Csak a pillanat van és minden pillanatban te döntöd el, hogyan érzed magad. Te döntöd el, hogy amikor reggel felkelsz és ránézel a társadra, akkor hálát adsz az égnek, hogy van valaki mellett felébredned. Körbenézel a lakásodban és hálás vagy, hogy van otthonod, vannak ruháid és abban a jó érzésben vagy, hogy élhetsz. Bemész a gyerekszobába ránézel a gyerekeidre, gyönyörködsz bennük, és akkor egész más lesz a napod. Majd jön az este, lefekszel, és akkor is hálás lehetsz, hogy milyen szép életed van.

És mi van azokkal, akik tele vannak még meg nem valósult vágyakkal?

Ne a hiányokat lásd. Nem számít, hogy még mi nincs meg. Azt lásd, ami már megvan, ami már a tiéd, amit megéltél, mert csak az a tiéd, amit megéltél. A megélésed azon múlik, hogy miképpen érzed magad, ami a gondolataidon és a döntéseden múlik. Ha megváltoztatod a gondolataidat, nézőpontjaidat és tudod szépnek látni a világot, ami egyébként gyönyörű, akkor önmagában már azért hálás tudsz lenni, hogy létezel, érezhetsz, lélegezhetsz, szerethetsz, ölelhetsz. Az összes érzékszerved arról szól, hogy mindazt a gyönyörűséget, ami a Földön van, megélheted. Ha megtanulsz másképp rálátni az életedre, akkor az egész át fog alakulni.

Hogyan lehet a legkönnyebben megtapasztalni gyakorlatban is a nézőpontváltást?

Ehhez az is hozzájárul, hogy mire figyelsz egész nap és milyen hírekre tudatosodsz, milyen posztokat nézel meg. Olyanokat, amitől jó kedved lesz, vagy olyanokat, ami lehangol? A social médiában feldobott információknak a döntő többsége valamilyen formában manipulált információ. Tehát nem valóság. Mégis lehetséges, hogy kreált képek, filmek olyannyira hatnak ránk, hogy ugyanúgy elindítják bennünk a különböző méreganyagok képzését, amitől dühösek, frusztráltak, jövőkép nélküliek leszünk.

Mindig azt érdemes figyelni, hogy mi a valóság. Körülnézel, és milyen az életed egyébként? Van otthonod, van munkád, van egészséged? Ha beteg vagy, akkor utánanézel, hogyan tudod újraépíteni az egészségedet. Ma már nagyon sok szakértő van és kipróbálhatsz különböző gyógymódokat. Minden információ fent van a neten, hogy megváltoztasd az életedet. Pusztán az kell hozzá, hogy te hajlandó legyél másképp élni, gondolkodni, táplálkozni, más szokásokat kialakítani, ahelyett, hogy tévét nézel és csak ülsz a fotelban.

Menj el sétálni a kutyáddal, sportolj valamit, változtass az életeden és egyszeriben jobban fogod érezni magad. Ha kilépsz abból a szokásmechanizmusból, amitől rosszul érzed magad, akkor eredendően jobban leszel.

Ez így szinte túl egyszerűnek tűnik.

És tényleg az. Csak meg kell hozni a döntést, az pedig azon múlik, hogy szereted-e az életedet. Mert amikor nem szereted az életedet és önmagadat, akkor nem fogsz megtenni olyan dolgokat, hogy másképp táplálkozzál, hogy felkelj a székből és elkezdjél sportolni.

Amikor kimész a természetbe, levegőn vagy, egy életigenlő életmódot választasz és az életedben az értéket és a jó tulajdonságaidat látod, a szép eredményeidet, akkor már ezzel a hozzáállásoddal megtanulod szeretni önmagad. A lényeg: a változtatás.

Én régebben rengeteget „pozitív mantráztam”, mégsem működött.

Önmagában a pozitív kijelentő állításoknak a napi 50-200x történő felsorolása nem hoz semmiféle eredményt. Ahhoz, hogy egy élet megváltozzon, gyakorlatilag is meg kell változtatnod az önmagadhoz való hozzáállásodat, és azt, hogy a gyerekkori emlékeidben ítélkeztek feletted, vagy gúnyoltak. Nem számít, hogy tudtak -e szeretni, vagy nem tudtak szeretni, ezen már nem tudsz változtatni. Csak az számít, hogy hajlandó vagy -e megtanulni a saját működésedet, az értékeid alapján véleményezni önmagad és jól lenni a saját bőrödben.

Szerinted minden ember értékes?

Olyan ember nincs, akinek nincsenek értékei, aki ne tudna jobb életet építeni magának. Mindenkiben van valami, amibe belekapaszkodhat. Az, hogy magunkról és másokról is másképp tudunk gondolkozni, tanulható. Például, hogy hogyan működik a nő? Hogyan működik a férfi? Vagyis meg kell értenünk a saját és a körülöttünk lévők működését.

Fontos kikutatni, hogy milyen értékek voltak az eddigi életünkben. Milyen adottságok jelentkeztek már a gyerekkorunkban is? Milyen eredményeket köszönhetünk magunknak? Fontos ez alapján szemlélni mindent és nem a hibák, a félresikerült döntéseink alapján. Ilyen értelemben nem számít egy rosszul sikerült házasság, egy sportsérülés sem, stb.. Mindig azt kell nézni, hogy milyen lehetőség van még az életben.

Te melyik nézőpontváltásodra emlékszel viszsza szívesen?

Például amikor 15 évvel ezelőtt túlsúlyos és depressziós voltam, teljesen szét volt hullva az életem anyagilag és minden szempontból. Ma pedig olyan életet élek, amiről még csak nem is álmodtam, hogy lehetséges. Ehhez tanulni kellett és változtatni. Biztosan tudom, hogy bármit meg lehet változtatni, mert ma már nem csak nekem sikerült, hanem nagyon sok tanítványomnak is.

This article is from: